T a r t á s t e c h n o l ó g i a

Átírás

1 5. FEJEZET T a r t á s t e c h n o l ó g i a Magyarország klimatikus viszonyai mellett a folyamatos nyúlhústermelés csak zárt istállókban valósítható meg. Ezért mind a háztáji nyulászatokban, mind a nagyüzemi telepeken olyan nyúlistállókat kell építeni, amelyekben az évszaktól függetlenül megvannak a folyamatos termelés feltételei. A nyulak élettani igényeit figyelembe véve kell az istállókat és azok berendezési tárgyait (ketrecek, szellőztetési rendszer, etetők, itatók, stb.) megtervezni és a termelésbe átültetni. Csak így lehet kihasználni a nyúlállományok nagy genetikai potenciálját. Olyan technológiákra van tehát szükség, amelyeknél minél kevesebb termelési veszteség és minél kisebb egészségkárosító hatás lép fel. 5.1 Nyúltelep helyének kiválasztása Nyúltelep építésére a rendelkezésre álló terület legcsendesebb, szélárnyékos, magasan fekvő részét kell kiválasztani. Az állandóan hallható zajokat a nyulak megszokják, viszont a hirtelen fellépő erős zajoktól megijedhetnek. Ekkor az állatok dobbantanak, az anyanyulak beugrálnak a fialtatóládába, agyontaposhatják vagy kihúzhatják a fiókákat onnan. Nagyobb nyúltelepeknél fontos az izolációs távolság betartása. Lakott területtől az uralkodó széliránnyal szemben 500 m-re, az uralkodó szélirány felől pedig legalább 1500 m-re telepíthető nyúltelep. Más állatfajt tartó teleptől legalább 500 m-re, nyúlvágóhídtól, felvásárló teleptől legalább 300 m távolságot kell megtartani. Az uralkodó széliránynak kitett területen az épületek a szélirányra merőlegesen emelhetők. A szél erejének csökkentésére, valamint a nyári forróság enyhítésére célszerű fákat, illetve bokrokat ültetni. A nyúltelepet enyhe lejtésű (6-7 º) terepen, vagy domboldalon, a rétegvonalak mentén célszerű létesíteni. Az épületek így egy csatornahálózatra felfűzhetők és a csapadékvíz kezelése sem okozhat problémát. A talaj lehetőleg jó vízáteresztő legyen, legalkalmasabbak a homokos, kavicsos, kevésbé kötött talajok. A talajvíz szintje legalább 2 m mélyen helyezkedjen el, hogy a gyengén szigetelt, betonpadozatú épületekben se okozzon páratartalom emelkedést. Figyelembe kell venni, hogy a telep jól megközelíthető helyen épüljön, hiszen a takarmány- és vágónyúlszállítás folyamatosságát biztosítani kell. Fontos a fekete-fehér öltöző megléte is. A nyúltelep tervezésekor gondoskodni kell elegendő mennyiségű és megfelelő minőségű ivóvíz vételi lehetőségéről. A telepen a víznek ivóvízminőségűnek kell lennie. A nyúl rendkívül érzékeny az ivóvíz szennyezettségére. Egy 1000 anyanyúl és azok utódainak elhelyezésére szolgáló telepen a felhasznált napi ivó- és technológiai víz mennyisége elérheti a 4 m 3 -t is. Az elektromos áram bevezetése elengedhetetlen a mesterséges világításhoz, a mesterséges szellőztetéshez és a trágyakihúzó rendszer működtetéséhez. Meg kell akadályozni az idegen személyek és állatok telepre való bejutását. Ezért célszerű a terület bekerítése. A telep bejáratánal a személyi- és gépjárműforgalom számára is fertőtlenítő szőnyeget, illetve fertőtlenítő medencét kell létesíteni. A nyúltelepek pavilonos rendszerűek, vagyis a kerítés vonalán belül, egymástól elkülönített helyen, a telep két különböző részén kerülnek elhelyezésre a termelő- és szaporítóépületek. Szintén a kerítésen belül kell elhelyezni a raktárat, a karbantartóműhelyt és a fűtőanyagraktárt is. 99

2 A boncoló és hullatároló, a betegistálló és a karanténépület a telep egyik félreeső helyén, egy csoportban célszerű elhelyezni. Mivel fertőzött területnek minősülnek a telepen belül külön is el kell keríteni. A munkafolyamatok csak előrefelé (hullagyűjtés boncolás megsemmisítés elszállítás) mehetnek és a teleprész fekete-fehér rendszer szerint működtetendő. A kerítés vonalában kell elhelyezni a szociális épületet, amelynek magában kell foglalnia a zuhanyzóval elválasztott fekete-fehér öltözőt, WC-t, irodákat, étkezőhelyiséget, portát és a mérlegházat. 5.2 Nyúlistálló létesítése A háztáji nyúltartók sokféle épületet használtak már fel nyulak elhelyezésére, amelyek részben meg is felelnek az állatok igényeinek. Ezzel szemben nyúltartó telep létesítésekor a nyúlistállók építésénél figyelembe kell venni néhány törvényszerűséget: A falak hő-, és a talajvíz ellen szigeteltek, a burkolat pedig mosható és fertőtleníthető legyen. A padozatnak jó hőszigetelő, könnyen takaríthatónak és fertőtlenítőnek kell lennie és nyújtson védelmet a rágcsálók ellen. A mennyezet jó hőszigetelő tulajdonsággal rendelkezzen, nyújtson védelmet a hideg és a tűző nap ellen, gátolja meg a csapadékvíz bejutását. A nyílászáró szerkezetek nyújtsanak védelmet idegenek és állatok behatolása ellen. Kötelező szúnyogháló felszerelése, ezzel is megakadályozva a rovarok bejutását. A nyúlistálló-típusok közül elterjedtek a fémvázas szendvicspanel épületek. A bikali típusistállók ilyen panelelemekből álltak, amelyben egyidejűleg 400 anyanyulat, vagy 2000 hízónyulat helyeztek el. Napjainkban is forgalomban vannak hasonló épületek. Nagy előnyük, hogy jó hőszigetelő anyagból készülnek, így akár több száz anyás telepeket is lehet építeni belőlük. A legújabb nyúlistállók ívelt műanyag csövekre feszített zöldszínű, különleges fóliaborítással készülnek (7. kép). A kiváló szigetelésnek és a beépíthető hűtőpanelnek köszönhetően még a nyári forróságban is kellemes klíma biztosítható a benne elhelyezett nyulak számára. A szellőztetést az istálló egyik végén elhelyezett két nagyteljesítményű ventillátor (alagútszellőztetés) biztosítja. 7. kép. Modern, fóliaborítással készült hőszigetelt nyúlistálló (Fotó: Harangi S., 2005) 100

3 5.3 A nyulak környezettel szemben támasztott igényei A házinyúl a többi állatfajhoz hasonlóan támaszt bizonyos igényeket a környezetével szemben. A környezeti igények függenek az adott állomány termelési intenzitásától és a fajtától is. Az extenzív fajták (pl.: nagycsincsilla, magyar óriás) kevésbé érzékenyek a környezeti feltételek változására, mint az intenzív fajták. A szaporaságra, nagy fiatalkori növekedési erélyre szelektált genotípusoknak (új-zélandi fehér, kaliforniai vagy a különböző hibridek) lényegesen nagyobbak a környezeti igényei. A legfontosabb környezeti tényezők a hőmérséklet, a páratartalom, a légáramlás, a megvilágítás, a levegő por- és gázszennyezettsége. A hőmérséklet, mint környezeti tényező alapvetően befolyásolja a tenyésznyulak ivari életét, a vehem kihordását, a fialás szabályszerű lefolyását, a fiókák felszáradását, majd a növekedést és a takarmányértékesítést. Az optimális hőmérsékleti zónában az állat szervezete egyensúlyban van a környezeti hőmérséklettel, vagyis sem fűtésre, sem hűtésre nem fordít energiát. Ha a környezeti hőmérséklet ennél alacsonyabb, akkor a nyulak a takarmány energiájának bizonyos részét testhőmérsékletük fenntartására, vagy hőtermelésre fordítják. Amikor viszont a külső hőmérséklet ennél magasabb, akkor a nyulak étvágya csökken, fokozódik a páraleadás. A tenyészistállókban többnyire C-ot, fialtatóistállókban C-ot, hízlalóistállókban C-ot találtak megfelelőnek. 25. táblázat. A pecsenyenyulak számára optimális környezeti hőmérséklet és a termoneutrális zónában mért hő- és szén-dioxid-termelése Életkor Testsúly Optimális Szén-dioxid Hőtermelés (nap) (g) hőmérséklet termelés (KJ/súly kg 0,75 h) (ºC) (ml/súly kg 0,75 h) 1 52, ,9 5 90, , , , , , , , , , , , , ,3 Az optimálistól eltérő környezeti hőmérséklet rontja az anyanyulak tejtermelését, a fiókák szopási kedvét, a tej értékesülését, és ezen keresztül a fiókák súlygyarapodását, sőt túlélési arányukat is. A vemhes anyanyulaknak és a fejlődő magzatoknak különösen nagy megterhelést jelent a 30 C körüli hőmérséklet. Ekkor a takarmányfogyasztás akár 60 %-kal is visszaeshet. A vízfogyasztás is mintegy 10 %-kal kisebb, mint a 20 C-on tartott állatoknál. Az egységnyi takarmányfogyasztásra eső vízfogyasztás azonban hőhatásra 1:2,9-ről 1:6,4-re növekszik. A magas hőmérsékleten az anyák energia- és fehérjetartalékai kimerülnek, csökken a születéskori alomlétszám, az egyedi- és alomsúly, valamint emelkedik az életképtelenül és csökkent vitalitással született kisnyulak aránya. A hőstressz kedvezőtlen hatása a fialás után akkor is érvényesül, ha az anyanyulak a fialás után azonnal optimális körülmények közé kerülnek. Ez a kisebb takarmányfogyasztásban és a csökkent tejtermelésben nyilvánul meg. A hirtelen fellépő hőhatásra a vemhes nyulak rendkívül érzékenyek. Az alacsony környezeti hőmérséklet (5 C) nem hat kedvezőtlenül sem az anyanyulakra, sem a fiókák embrionális fejlődésére. 101

4 Mivel a kisnyulak napos korukig kizárólag anyatejjel táplálkoznak, a fiaztató épületekben olyan mikroklímát kell kialakítani, amely egyaránt lehetővé teszi az anyanyulak maximális tejtermelését, és a nyúlfiókák fejlődési erélyének mind kedvezőbb kihasználását. Az anyanyulak és a fiókák környezeti hőmérsékletigénye azonban jelentősen eltér egymástól. Ezért a gyakorlatban olyan technológiák terjedtek el, amelyek az újszülött és fiatal szopós nyulak magasabb hőmérsékletigényét hőszigetelt és almozott fialtatóládák alkalmazásával elégítik ki. Az újszülött fiókák szervezetében már 1 napos életkorban kifejezett viselkedési hőszabályozás működik. Ennek ellenére a környezeti hőmérséklet kis változása is módosítja hőtermelésüket. A nyúlfiókák hőtermelése 1, 5 és 10 napos életkorban sorrendben 35, 30 és 25 ºC hőmérsékleten a legkisebb (25. táblázat). A kor előrehaladtával egyre szélesebb az a hőmérsékleti zóna, amelyben hőtermelésük nem változik. A 10 napos kisnyulak hőtermelésének középértéke 25, 30 és 35 ºC hőmérsékleten szinte azonos, és hőtermelésük csak 20ºC-on kezd növekedni. A napos fiókák hőtermelése ºC között gyakorlatilag nem is változik. Az újszülött nyulak termoneutrális környezetben mért hőtermelése 10 napos életkorig növekszik. Ez azzal magyarázható, hogy a nyulak élettani érése (koordinált mozgás, látás és a fajra jellemző testizoláció kialakulása) a születést követő 10. napig fejeződik be. A hőtermelés növekedésének meghatározó jelentősége van a fialtatóláda fészekhőmérsékletének kialakításában. A születést követő 2., 9. és 19. napon a fialtatóláda hőmérséklete (t d ) és a fialtatóistálló teremhőmérséklete (t i ) közötti kapcsolat sorrendben a t d =12,6 + 0,66 t i (ºC); t d =10,2 + 0,80 t i (ºC); t d =15,8 + 0,56 t i (ºC) egyenlettel írható le. Az egyenletek felhasználásával az is megbecsülhető, hogy a fialást követően milyen teremhőmérsékletet kell kialakítani, hogy a fialtatóládákban a kisnyulak számára optimális hőmérséklet legyen. Ennek megfelelően a születést követő 1., 5., 10. és 19. napon, sorrendben 24; 18,8-26,4; 12,2-24,7; illetve 7,5-25,4 ºC-ot kell biztosítani. Az anyanyulak tejtermelését is jelentősen módosítja a környezeti hőmérséklet. Az anyanyulak a laktáció napja között 15 ºC-on termelték a legtöbb tejet, 10 és 20 ºC-on valamivel kevesebbet termeltek, 20 ºC-nál melegebb környezetben pedig a tejtermelés rohamosan csökken. A laktáció egyes szakaszaiban a környezet azon hőmérsékleti tartománya, amelyben az anyanyulak képesek a maximális tejtermelésre eltérően alakul. A laktáció első 10 napjában ºC közé esik, a nap között ºC között változik, a nap között pedig 15 ºC körül alakul. A környezeti hőmérséklet jelentősen befolyásolja a nyulak tejtermelését. 20 C fölött hét fióka szoptatása esetén minden C környezeti hőmérséklet-emelkedéssel a nyulak napi tejtermelése a laktációs csúcs idején átlag 7,7 g-mal csökken. Ez azt jelenti, hogy C hőmérsékleten minden alomból egy kisnyúl csak alomtestvérei terhére juthat tejhez. A szopós nyulak átlagos napi súlygyarapodása 15 ºC teremhőmérsékleten a legkedvezőbb. Ennél magasabb hőmérsékleten a hőmérséklet emelkedésével arányosan kisebb a fiókák gyarapodása, sőt a 25, 30 és 35 ºC-on tartott anyák utódainak súlygyarapodása szignifikánsan kisebb, mint a 15 ºC-on nevelt társaiké. Az alacsonyabb súlygyarapodás hátterében az anyanyulak alacsonyabb tejtermelése áll, de a melegben nevelt fiókák szilárdtakarmány-fogyasztása is kevesebb, mint a 20 ºC-on vagy az ennél alacsonyabb hőmérsékleten nevelt kisnyulaké. A születéstől a választásig eltelt időszakban a szopósnyulak elhullását is lényegesen módosítja a környezet hőmérséklete. A legtöbb elhullás, főként eléhezés miatt 30 és 35 ºC-on fordul elő. Az optimálisnál alacsonyabb hőmérsékleten pedig főként légzőszervi megbetegedések miatt kell számítani nagyobb arányú elhullásra napos életkorban ºC között alig változik a csoportosan tartott pecsenyenyulak hőtermelése. Ez arra utal, hogy viselkedési hőszabályozásukkal az alacsonyabb hőmérséklet kedvezőtlen hatásait is képesek ellensúlyozni. A és napos életkorú, párosával elhelyezett hízó nyulak számára élettani szempontból a ºC környezeti hőmérséklet a legkedvezőbb. Egy másik megfigyelés szerint azonban 12 ºC-os teremhőmérséklet esetén sem termeltek lényegesen több hőt. Ez lehetővé teszi a fűtőenergiával való takarékoskodást a téli hónapokban. 102

5 A kifejlett és a 6 hétnél idősebb nyulak igen érzékenyek a magas hőmérsékletre. 30 C fölött már csökken a takarmányfelvétel, romlik a súlygyarapodás és a szaporodási mutatók. A hideggel szemben azonban ellenállóbak, mint a fiatalabb nyulak. Télen a hízlalás kezdetén a nyulak hővédelmére, nyáron pedig főként a hízlalás befejező szakaszában a hőleadás segítésére kell törekedni napos életkor után a nyulak nagyon nehezen viselik a meleget. 35 ºC-on vagy ennél magasabb hőmérsékleten a nyúl szőre lesimul, vérerei kitágulnak, vérkeringése gyorsul, a légvételek száma nő, ezzel segíti elő a hőleadást. Ha maghőmérsékletük ºC-ra emelkedik intenzív nyálfolyás, légzési zavarok, sőt fulladásos halállal végződő hőguta is beállhat. A nyúl különösen hajlamos a hőgutára, hiszen bőre izzadságmiriggyel gyéren ellátott. A levegő relatív páratartalma a nyulak hőszabályozásában fontos szerepet játszik. Az állat számára a magas páratartalom általában káros; rossz közérzetet okoz, nehezíti a légzést, gátolja a hőleadást, ezek következtében számos, elsősorban légzőszervi betegség megindítója lehet. Ha ugyanis a külső hőmérséklet 10 C alatti, akkor a nyúl szőre átnedvesedik, hőszigetelése romlik, hőleadása fokozódik. Emiatt romlik a takarmányértékesítés, csökken a betegségekkel szembeni ellenállóképesség. A nagy relatív páratartalom magas hőmérsékleten is káros, mert akadályozza a légzés útján történő hőleadást. Az alacsony relatív páratartalom és a magas hőmérséklet együttes hatására légzőszervi bántalmak jelentkezhetnek, a nyúl bőre kiszárad, szőrrágás, kannibalizmus léphet fel. Kimutatták, hogy nyáron kis páratartalom mellett a legnagyobb a nyúlistálló levegőjének mikroorganizmus-tartalma. Az optimális relatív páratartalom % (másik szerző szerint %). A légáramlás sebességére a nyulak rendkívül érzékenyek. A túl erős légáramlás, a huzat megterheli a nyulak szervezetét. A nyúl egyenletes légáramlás esetén a legkisebb felületével, a fejével fordul a légáramlás irányába. A kívánatos légáramlás másodpercenként 0,1-0,25 m, de ha az istállóhőmérséklet 26 C fölé emelkedik, akkor a magasabb légáramlással (0,5m/s) fokozhatjuk az állatok hőleadását. A tartós és igen nagy sebességű légáramlás viszont kötőhártya-gyulladáshoz, orrhuruthoz, pasteurellózishoz vezethet. A megvilágítás. A nyulak sötétben is jól látnak és a táplálékfelvétel nagyrészt az éjszakai órákban zajlik. Előnyös az állatok számára, ha egész éven át a napi megvilágítás tartama azonos. Leggyakrabban a napi 12 órás megvilágítást alkalmazzák. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nappal a nyílászárókon keresztül természetes megvilágítás van, míg reggel 6 óráig, illetve este 6 órától az alkonyati időszakban mesterséges megvilágítást alkalmaznak. Ez inkább a szaporítás számára megfelelő. Francia és német kutatók a tenyészistállókban órás világosságot is javasolnak. A hízónyulak számára viszont csak a 6-8 órás megvilágítást tartják jónak. A mesterséges és természetes megvilágítás is lehetőleg diffúz (szórt) fényt szolgáltasson a nyulak számára. Az istállók tervezésénél és építésénél érdemes figyelembe venni, hogy az ablakfelület az épület alapterületének egy-huszonötöd részével legyen egyenlő. A fényerősség lehetőleg ne haladja meg a lux értéket. Ez a tenyészistállókban lux (2-3 W/m 2 ), míg a hízóistállókban lux (1-2 W/m 2 ) fényerősséget jelentsen. A levegő gáz- és porszennyezettsége szintén fontos környezeti tényező. A nyúlistálló levegője a légzés útján leadott szén-dioxid, továbbá a vizelet és az ürülék bomlásakor keletkező ammónia miatt szennyeződik. A szén-dioxid emelkedése esetén csökken az ellenállóképesség, a nagy ammóniatartalom légzőszervi megbetegedéseket, kötőhártya- gyulladást okozhat. A nyúl tartózkodási helyén legfeljebb 0,3 % szén-dioxid koncentráció engedhető meg, ennél magasabb értéken csökken a betegségekkel szembeni ellenállóképesség. Magas hőmérséklet és páratartalom mellet a nyúlistállókban igen jelentős az ammónia-képződés. A nyúlistállókban megengedhető legmagasabb koncentráció 0,003-0,005 térfogat %. 103

6 5.4 Szellőztetési rendszerek A nyúlistállókban a legnagyobb gondot a szellőztetés megoldása jelenti. Korábban a háztáji kisgazdaságokban a nyulakat gyakran a szabadban elhelyezett ketrecekben tartották. A nagyüzemek megjelenésével azonban a szellőztetésről már mesterségesen kellett gondoskodni. Az istállólevegő hőmérséklete, nedvességtartalma, a légáramlás sebessége, gáztartartalma kihatással van a nyulak termelési eredményeire. Az állatok a zárt istállóban gyorsan elfogyasztják a levegő oxigéntartalmát. A szellőztetés elsődleges célja ennek a pótlása, valamint a légzés során leadott szén-dioxid eltávolítása az épület légteréből. A nyúlistállókban óránként és testsúly kg-onként 5-8 m 3 friss levegőre van szükség. Télen a hőtakarékosság miatt csak 0,7-1,7 m 3 -rel számolunk kg-onként és óránként. A szellőztetés második feladata a keletkező trágyából kilépő káros gázok, elsősorban az ammónia eltávolítása. Az ammóniával feldúsult légtérben tartott állatoknál szem- és orrnyálkahártya-gyulladást válthat ki, gátolja az állatok fejlődését. Harmadrészben a szellőztetés révén szabályozható az épület belső hőmérséklete. Ennek főleg a nyári meleg hónapokban van fontos szerepe. A nyulak által termelt hő ugyanis nem tud távozni, a hőleadás nehézségekbe ütközik, romlanak a termelési eredmények. Hazánkban télen az istállókban még jó hőszigetelés mellett sem tartható az optimális hőmérséklet, ha hosszabb ideig tartó hideg időszak következik be. A szellőztetés további feladata a páratartalom szabályozása, amelyben a fűtésnek fontos szerepe van. A szellőztetési technológiát úgy kell megválasztani, hogy az képes legyen a m-es istállókban is a nyulak számára ideális környezet kialakítására. A szellőzés mértékét hő, pára és gázszennyeződés alapján határozhatjuk meg. Az istállók szellőztetésének alapvetően két típusát különböztetjük meg: Természetes szellőztetés Mesterséges szellőztetés: túlnyomásos szellőztetés keresztszellőzés keresztszellőzéssel kombinált alagút-szellőzés A természetes szellőztetés során a megfelelően elhelyezett és kellő nagyságú légbeejtő nyílásokon keresztül lép be a friss, tiszta levegő, majd az épületen keresztülhaladva a kilépőnyílásokon távozik. Ehhez külső energiaforrás nem szükséges, lényegében a külső és belső levegő hőmérsékletének különbségén alapszik. Főként hideg évszakokban alkalmazható előnyösen. Ilyen szellőztetési megoldást csak kis fesztávolságú, kisebb alapterületű istállókban tervezhetünk, ahol befelé bukó ablakokat állítunk be, így az állatokat nem éri közvetlenül a belépő hűvösebb levegő. Melegebb vidékeken az épület teljes hosszában végigfutó, nyitható belépőket képeznek ki, esetleg az épület tetejét is nyithatóra készítik. Nyáron valamennyi nyílás teljesen nyitott lehet, télen a két légbeejtő sorból csak az egyiket, a felsőt nyitjuk meg kis résnyire, az esetleges kupolát is csak résnyire nyissuk. A túlnyomásos rendszert (18. ábra) elsősorban a baromfitartásban és a 80-as években épült nyúlistállókban alkalmazták. Ebben az esetben a ventillátorok télen meleg levegőt, nyáron pedig a külső levegőt szállítják az istálló légterébe. A nagy erővel érkező levegőt egy perforált műanyag tömlő segítségével az épület belsejében egyenletesen elosztható. Ez gyakorlatilag egy cm átmérőjű és az istálló teljes hosszában végigfutó műanyag zsák. A zsák teljes hosszában egyenletesen 1,5-2,0 cm átmérőjű lyukak találhatók. A beáramló levegő a zsákot felfújja és az üzemelés alatt egyenletesen kifeszített állapotban tartja. Ezzel a rendszerrel télen a fűtést is meg lehet oldani. Levegő-kilépő nyílásokat fejmagasságban és a padlótól számított 30 cm-es magasságban is helyeztek el. Ezek egyenként vagy egyszerű szerkezettel az igénynek megfelelően kézzel működtethetők. 104

7 18. ábra. Túlnyomásos szellőztetés (Csíkváry L., 1982) Hazánkban inkább az elszívásos megoldások, azok közül is a keresztszellőztetés terjedt el. Ebben az esetben az épület egyik hosszanti falán ventillátorokat, míg a velük átellenes oldalfalon légbeejtő-nyílásokat helyeznek el. A ventillátorok az elhasznált, párával és káros gázokkal dúsult levegőt kiszívják és a belső légteret a légbeejtőkön beáramló friss levegő tölti fel. A szükséges ventillátor-teljesítményt vagy darabszámot úgy lehet meghatározni, hogy a bennálló állatállomány élősúlyát megszorozzuk a nyulak levegőszükségletével, majd a kapott értéket az egy ventillátor által szállított levegőmennyiséggel elosztjuk. Figyelembe véve, hogy a ketrecek a levegő haladásának az útját befolyásolhatják, nagy gondot kell fordítani az istálló megfelelő átszellőztetésére. Átszellőzetlen helyek nem alakulhatnak ki az épületben. Egyre inkább elterjedőben van a hosszirányú vagy más néven alagút rendszerű szellőztetés. Ilyenkor a ventillátorok az ól hosszanti tengelyével párhuzamosan áramoltatják a levegőt. Előnye a rendszernek, hogy az egész istállót egyenletesen képes átöblíteni, aminek a meleg nyári hőségben nő meg a jelentősége. Hátránya, hogy a téli időszakban is jelentős légcserét kell végezni, így az istálló két vége között nagy hőmérsékletkülönbség alakul ki. 19.ábra. Légbeejtő nyílás keresztmetszete (Gippert T. Holdas S., 1997) 1. oldalsó légterelő lemez, 2. szél- és fényvédő kürtő, 3. légterelő zárólemez, 4. madárvédő drótháló 5. levegőáramlás útja. 105

8 Gyakori hiba a kis teljesítményű ventillátorok alkalmazása. Így a nyulak egy része huzatba kerül, míg a sarkok közelében lévő egyedek átszellőzetlen légtérben maradnak. Érdemes több, különböző teljesítményű ventillátorcsoporttal dolgozni és a levegőszükségletnek megfelelően változtatni az éppen üzemben lévő ventillátorok számát. A nagy átmérőjű, ékszíjhajtású, háromfázisú ventillátorokat célszerű alkalmazni. Előnyük, hogy kicsi fordulatszámuk és lapátprofil kiképzésük miatt az épület teljes keresztmetszetét egyenletesen átszellőztetik. Emellett áruk is kedvező. A légbeejtő nyílásokat úgy kell tervezni, hogy felületük a szívóventillátorok felületének két, két és félszerese legyen. A légbeejtők az épület egész hosszában egyenletesen helyezkedjenek el, a nyílások pedig a szükségletnek megfelelően nyithatók, vagy zárhatók. A légbeejtők sematikus vázlata a 19. ábrán látható. A nyúltartásban megfelelőnek tűnik a keresztszellőzéssel kombinált alagút szellőztetés (20. ábra). Ebben az esetben a levegőt mindkét oldalon bevezetik, majd a ketrecsorok között irányítva az épület mindkét oldalán a légbeejtéssel ellentétes végeken a nagyteljesítményű ventillátorok szívják ki. Ezt a megoldást a 12 m széles épületekben is eredményesen lehet alkalmazni. 20. ábra. Keresztszellőzéssel kombinált alagút-szellőztetés (Gippert T. Holdas S., 1997) A nyári meleg időszakokban (különösen hőségnapokon) nagy szükség lehet az istállók légterének hűtésére. Mesterséges úton előidézett vízpárologtatáson alapszik az amerikai PADtípusú hűtés. Lényege, hogy a levegő beáramlásának útjába egy üreges-rostos elem kerül, amin vizet folyatnak le. A hűtőelemen átszívott levegő a víz egy részét elpárologtatja és közben lehűl. Az így hűtött levegő a termet bizonyos mértékig lehűti. Kisebb hűtőhatást a padozat, a tető és a légbeejtő nyílások környékének vízzel való permetezésével is el lehet érni. Ennél sokkal fontosabb viszont az épület tetőzetének megfelelő szigetelése. 5.5 A nyúlistállók fertőtlenítése A zárt nyúlistállókban a rendszeres szellőztetés, vizelet- és trágyaeltávolítás ellenére is olyan mértékben felszaporodhatnak a mikroorganizmusok, hogy a nyulak egészségét veszélyeztethetik. A nyulak környezetében szaprofita, fakultatív patogén és esetenként abszolút patogén csírák egyaránt előfordulhatnak. Az abszolút patogén élőcsírák közül számos olyan van, amelyek bejelentési kötelezettség alá tartozó fertőző betegségeket idézhetik elő, illetve, amelyek az OIE (Office International 106

9 Épizootices = Nemzetközi Állat-egészségügyi Hivatal) A-listáján szerepelnek. Az ilyen kórokozók által okozott megbetegedések megelőzését és leküzdését az állat-egészségügyi törvény szabályozza. A környezetben megtalálható szaprofita és fakultatív mikroflóra is befolyásolhatja a nyulak termelését és egészségi állapotát. Az állatok belső mikrobiológiai környezete (azaz a szervezetben a sejtek felületén és a sejtekben található mikroorganizmusok összessége) és a környezet élő csíra-terhelése (azaz a környezetben található élőcsírák száma, faji összetétele és fertőzőképessége) között térben és időben egyaránt megvalósuló szoros kapcsolat van. A nyulak belső mikrobiológiai környezete jól tükrözi a környezet mikroflóráját, de maguk az állatok is jelentősen befolyásolják a környezet élőcsíra-terhelését. A belső mikrobiológiai környezet és a szervezet védekezőmechanizmusa között érzékeny egyensúly áll fenn. Ez tartja fenn a szervezet egészségi állapotát. Az egyensúlyt könnyen felboríthatja a védekezőmechanizmusok csökkenése és a környezet élőcsíra-terhelésének növekedése. Ez által csökken a nyulak termelése és növekszik az ún. összetett betegségek kialakulásának kockázata. Ezért a technológia részét kell, hogy képezze a környezet élőcsíra-terhelésének alacsony szinten tartása. Ezt kizárólag a termelés technológiai folyamatába beépített egyszerre feltöltés egyszerre kitelepítés (all in all out) módszerrel lehet biztosítani. A rendszerben meg kell valósítani az egyes épületek kiürítését, takarítását, fertőtlenítését és pihentetését. Az összekapcsolódó munkafolyamatokat együttesen szervízperiódusnak nevezik. Ez a nyúltelepeken célszerűen kb. 11 nap, amiből 1 nap az épület takarítása, 2 nap a fertőtlenítés, 7 napot vesz igénybe az istálló pihentetése és 1 napot kell fordítani az újbóli berendezésre. Sajnos az igen szoros rotáció ennek a betartását sokszor nem teszi lehetővé. A javasolt szervízperiódus betartása mellett csökken az állomány elhullása, növekszik a súlygyarapodás és javul a fajlagos takarmányfelhasználás. Ezért mindig meg kell választani azt a leghosszabb szervízperiódust, amely mellett a termelés még gazdaságos. A fertőtlenítés az istállókban található élő csírák elpusztításán kívül kiterjed a személyek, ragályfogó tárgyak valamint a munkaruházat és a vízvezetékrendszer tisztítására és fertőtlenítésére. Fertőtlenítésen a szaprofita, fakultatív, illetve obligát patogén mikrooganizmusok elpusztítását értjük, rendszerint kémiai eljárásokkal. A baktericid fertőtlenítőszerek elsősorban a mikroorganizmusok vegetatív alakjait pusztítják el és nem minden esetben hatnak a baktériumok spóráira. A bakteriosztatikus anyagok a mikroorganizmusok szaporodását gátolják. A fungicidek a mikroszkópikus gombák, a virucidek a vírusok, míg a germicid-szerek az összes mikroorganizmus elpusztítására képesek Sterilizálás és fertőtlenítés fizikai és kémiai módszerekkel Fizikai eljárások Fizikai eljárásokkal elsősorban eszközöket, főként fémből készült berendezési tárgyakat, állati hulladékot, illetve munkaruházatot szokás sterilizálni, illetve fertőtleníteni. A fizikai eljárások közé tartozik elsősorban a hővel, illetve besugárzással történő sterilizálás/fertőtlenítés, de alkalmazhatók más eljárások is. Ilyenek az ultrahangos, nagy nyomást, elektromos dialízist, mikrohullámot alkalmazó módszerek. Ezek közül az eljárások közül a leggyakrabban a hővel történő sterilizálást/fertőtlenítést alkalmazzák. A megfelelő módon végzett hőkezelés szétroncsolja a mikroorganizmusok sejtfehérjéit és enzimjeit. A fertőtlenítés hatékonyságát jelentősen befolyásolja, hogy nedves vagy száraz hővel történik e. A mikroorganizmusok a száraz hőnek jobban ellenállnak, mint a nedvesnek. 107

10 A mikroorganizmusok vegetatív alakjai hővel viszonylag könnyen elpusztíthatók. A baktériumok nedves közegben ºC-on perc alatt, 70ºC-on 5-10 perc alatt, 100 ºCon pedig néhány másodperc alatt eliminálódnak. A baktériumok spórás alakjai ellenállóbbak, de a forrásban lévő víz hőmérsékletén a legtöbbjük 20 percen belül elpusztul. A vírusok nagy része ºC-on néhány perc alatt inaktiválódik. A mycotoxikózisokat okozó penészgombák a hőkezeléssel szemben igen ellenállóak, mert 100 ºC-os nedves hőnek másfél órán keresztül ellenállnak. A nedves hőkezelés hatékonyságát fertőtlenítő hatású szerek alkalmazásával lehet javítani. Ilyenek a Na-bikarbonát 2 %-os, a formalin 2 %-os és a sterogenol 0,5 %-os oldata. A hőkezeléses fertőtlenítés/sterilizálás leggyakoribb eszközei az autokláv és a gőzborotvák. Az autoklávval a jelenleg ismert összes csíra elpusztítható. A gőzborotvák 100 ºC hőmérséklet előállítására alkalmas mosó-fertőtlenítő berendezések, amely a gőzt nagy nyomással lövellik a fertőtlenítésre kerülő felületre. Alkalmazásukkal a hő- és vegyi hatás együttesen kihasználható. Viszonylag olcsó módszer a ketrecek és fémből készült tartozékaik gázlánggal történő (száraz hővel) leégetése. A kokcidium-oociszták elpusztítására alkalmas a pb-gázpalackról üzemeltethető gázperzselő. A nyúlketrecek rácselemeinek enyhe izzításával a vastag burkú kokcidium-oociszták is elpusztíthatók. Kémiai eljárások Fertőtlenítőszerek A fertőtlenítőszerek az ún. biocid termékek csoportjához tartoznak. Ezek olyan termékek, amelyek egy vagy több hatóanyagot tartalmaznak, alkalmazásukkal kártékony biológiai szervezetek elpusztíthatók, ártalmatlaníthatók, elriaszthatók vagy károkozásukban akadályozhatók. A fertőtlenítőszerek kémiailag igen aktív vegyületek, amelyek nem csak a mikroorganizmusokat pusztítják el, de reakcióképességük révén korrodálják az istállók berendezési tárgyait, károsítják az ember és az állatok egészségét, a környezetet, ha nem tartják be a felhasználásuk során az előírásokat. Magyarországon a biocid termékek előállítását és forgalomba hozatalának feltételeit a 38/2003./VII.7./ ESZCSM-FVM-KvVM) rendelet szabályozza. A fertőtlenítőszerek kémiai összetételüket tekintve a legegyszerűbb molekuláktól (pl.: NaOH) a bonyolultabb összetételű vegyületeket tartalmazhatnak (pl.: kationaktív tenzidek). A forgalomban lévő fertőtlenítőszerek nagy számát az indokolja, hogy egyetlen egy szer sem képes az összes velük szemben támasztott követelmény kielégítésére. A hatékony fertőtlenítőszernek az alábbi követelményeknek kell megfelelnie: Minél szélesebb hatásspektrummal kell rendelkeznie a patogén és feltételesen kórokozó mikroorganizmusokra. Kívánatos, hogy ez a hatás ne csak fejlődésgátló, hanem baktérium-, vírus-, gomba- és parazitaölő hatású is legyen. Hatása gyors, az általa kiváltott hatás irreverzibilis. Minél kevésbé legyen veszélyes mind az állati, mind az emberi szervezetre. Ne váltson ki bőrirritációt és allergiás tüneteket. Minél kisebb korrodáló hatással rendelkezzen, a fertőtlenítendő tárgy felületét ne színezze el. A csíraölő képességét a környezet hőmérséklete, nedvesség-, fehérje-, lipoid és szénhidráttartalma, valamint a fertőtlenítendő felület minősége a legkevésbé befolyásolja. A szer a kiváló fertőtlenítő hatáson kívül tisztító hatással is rendelkezzen. A szer használatakor tűz- és robbanásveszély ne álljon fenn. 108

11 Fontos, hogy a természetes vizekbe, a talajba jutva minél hamarabb lebomoljon és az élővilágot a lehető legkevésbé károsítsa. A fertőtlenítőszerek baktericid, bakteriosztatikus, sporocid, virucid, fungicid, illetve parazitapusztító hatásukat annak köszönhetik, hogy: Oxidatív úton károsítják a sejteket. Megváltoztatják a sejtmembrán permeabiltását, illetve roncsolják a sejthártyákat. A sejtek fehérjekomponenseit koagulálják. Inaktiválják a sejtek létfontosságú enzimeit. Roncsolják a sejteket. Ahhoz, hogy a fertőtlenítés megfelelő hatékonyságú legyen, talán a legfontosabb a fertőtlenítőszer helyes megválasztása. Mivel legtöbbször a fertőtlenítéssel a fertőzési lánc megszakítása a cél, minél szélesebb hatásspektrummal rendelkező szert kell választani. A kiválasztott anyagot a gyártó cég által javasolt mennyiségben kell a fertőtlenítendő felületre juttatni. Biztosítani kell, hogy a szer a szükséges ideig és optimális hőmérsékleten érintkezzen az adott berendezési tárggyal. Legtöbbször a magasabb hőmérséklettel fokozható a fertőtlenítőszer hatékonysága. Vannak azonban olyanok is (pl.: jodoforok), amelyek egy bizonyos hőmérséklet felett elbomlanak. Az alacsony hőmérsékletű felületek fertőtlenítése csaknem hatástalan, de 2-6 ºC-on is csak néhány szer alkalmazható sikeresen. Fontos befolyásoló tényező még a fertőtlenítés helyén található szerves anyagok mennyisége, a célmikroorganizmusok ellenálló képessége, valamint a felületre juttatáskor alkalmazott nyomásviszonyok Folyékony és szilárd halmazállapotú vegyszerek A klór és vegyületei A klór sárgászöld színű, fojtó szagú, erősen mérgező gáz, amelynek vegyületeit gyakran használják fertőtlenítésre. A klórgáz vizes közegben hipoklórossavat (HOCl) képez, amely legnagyobb mennyiségben kissé savas (ph 5), illetve enyhén lúgos (ph 7,5) közegben keletkezik. A hipoklórossav a mikróbák sejtfalán áthatolva tönkreteszi a sejtmembránokban található szulfhidril-csoportokat (SH-) tartalmazó enzimeket, illetve a polipeptidláncokban található imino- (NH) gyökökban a hidrogén helyébe lépve klóramint (NCl) képez. A klórvegyületeket tartalmazó fertőtlenítőszerek hatékonysága a klór illékonysága miatt a hőmérséklet növekedésével jelentősen csökken. Már ºC-on sem alkalmazhatók, hiszen hatásukat vesztik. Hátrányuk még, hogy erősen korrozív hatásúak, károsítják a ketrecek fém alkatrészeit, valamint a műanyagból készített felszerelési tárgyakat (pl.: fialtatóláda). Nátrium-hipoklorit. A legismertebb fertőtlenítőszerek közé tartoznak. Számos nátriumhipokloritot tartalmazó készítmény kapható. Ezek általában 5-15 % aktív klórt és 1-3 % stabilizáló hatású nátrium-hidroxidot tartalmaznak. A H-lúg 9 % nátrium-hipokloritot és 1 % nátrium-hidroxidot tartalmaz. Ismertebb még a háztartási célokra használt Hypo is. A nátrium-hipoklorit tartalmú szerek magas hőmérsékleten és fény hatására hamar elvesztik hatékonyságukat. A vírusok és baktériumok vegetatív alakjait híg oldatuk jól pusztítja, viszont a baktériumspórák még 15 %-os oldatának is ellenálnak. Azonban már 5%-nál magasabb koncentrációban sem alkalmazható a gyakorlatban az erős korrodáló hatása miatt. Számottevő paraziticid és fungicid hatással nem rendelkeznek. A klórmész kalcium-hipokloritot, kalcium-kloridot és kalcium-hidroxidot, továbbá % aktív klórt tartalmazó por. Szintén érzékeny a fényre és a magas hőmérsékletre. 2 %-os vizes oldata elpusztítja a vírusok és baktériumok vegetatív alakjait, viszont a baktériumspórákat 109

12 csak a 20 %-os oldat eliminálja. Fungicid és parazitaölő hatása nincs. A klórmeszet por alakban utak, kutak, míg oldat formájában felületek fertőtlenítésére használják. Jódtartalmú fertőtlenítőszerek Az elemi jódnak számos olyan tulajdonsága van, amely alkalmatlanná teszi gyakorlatban való alkalmazását. Vízben alig oldódik, erősen korrodáló hatású és a fertőtlenített felületeket színezi. Kedvező viszont, hogy a zsírszerű (lipoid) anyagokban jól oldódik, így a baktériumsejt membránjain könnyen áthatol és a baktériumba bejutva az oxidációs folyamatok megzavarásával pusztítja el azokat. Jodoforok. Az ún. jodofor vegyületekben az elemi jód felületaktív vegyületekkel (detergensek) alkot komplexeket. Egyes esetekben még a jód oldatban tartását is elősegítő vegyületet (pl.: foszforsavat) és az alacsony ph-értéket biztosító puffereket is tartalmaznak. A forgalomban levő jodoforok 0,5-1,7 % aktív jódot tartalmaznak komplex kötésben. Fertőtlenítő hatását a jód-detergens komplexről leváló elemi jódnak köszönheti. Ez a mikrobák funkciós csoportjait halogénezés és oxidációs folyamatok révén pusztítja el. A jodoforok felületbarát fertőtlenítőszerek, bár nagy koncentrációban alkalmazva ezek is elszínezhetik a fertőtlenített felületeket. Jó szennyeltávolító hatással rendelkeznek, de hatásukat rontja a környezet nagy szennyezettsége. Savas közegben (ph 3-4) fejtik ki legjobban hatásukat. A szerek aktívjód-tartalma már 25 ºC fölött elillan. Aldehidek Az aldehidek széles hatásspektrummal rendelkező fertőtlenítőszerek. Nagyon aktív vegyületek, amelyeknek az aldehid gyöke (-CHO) a mikrobák funkciós csoportjaival (- COOH, -NH 2, -SH, -OH) reagál, miközben észterek, alkilált aminok, tioéterek, ammóniumés szulfoniumvegyületek keletkeznek, amelyek a mikrobák membránjait tönkreteszik. Formaldehid. Szobahőmérsékleten jellegzetes szagú, fojtó, köhögésre ingerlő szintelen gáz. Az összes nyálkahártyát irritálja. A kereskedelmi forgalomban a formaldehid %-os oldata, a formalin kapható, amely ezen kívül még 10 % metilalkoholt is tartalmaz. Mivel a formalinnak rossz a diffúziós és penetrációs képessége, ezért elsősorban felületfertőtlenítésre és gázosításra alkalmazzák. Ma már ennek a szernek a használatát betiltották. Glutáraldehid. Ez egy jellegzetes szagú, halványsárga színű, enyhén savas kémhatású folyadék. A forgalomba 25 %-os oldata kerül, amely ezen kívül stabilizátorként etanolt is tartalmaz. Megfelelő fertőtlenítő hatást csak enyhén lúgos közegben (ph 8) fejt ki, ezért a gyakorlatban lúggal aktivizálják. 2 %-os koncentrációban alkalmazva baktericid, sporocid, virucid és fungicid hatással rendelkezik. Paraziticid hatása nincs. A glutáraldehid nem károsítja a fém, gumi és műanyag felületeket sem. Szappanok, szintetikus tisztítószerek, detergensek nem közömbösítik a fertőtlenítő hatást. Toxikus hatását feltételezik. A fertőtlenítés után nátrium-biszulfit-oldattal kell közömbösíteni. Oxidálószerek Ezeknek a fertőtlenítőszerek alkalmazásakor erős oxidáló hatású egyatomos oxigén szabadul fel, ami roncsolja a szerves anyagokat, a mikroorganizmusok szervezetét. Ezek a hatóanyagok rendkívül reakcióképesek, ezért különböző adjuvánsokkal stabilizálják őket. Hidrogén-peroxid. Szintelen, szagtalan, maró hatású gyengén savas kémhatású folyadék. Erősen korrodáló hatású, igen reakcióképes és bomlékony vegyület. Fertőtlenítésre csak felületaktív szerekkel való stabilizálása után használható fel. Leggyakrabban 3-10 %-os 110

13 koncentrációban használják fel. Alacsonyabb töménységű oldata hatásosan pusztítja a Gramnegatív baktériumokat és a vírusokat, míg töményebb oldata sporocid hatással is bír. Peroxisavak. Ezek a vegyületek a hidrogén-peroxidnak szerves savakkal (hangyasav, ecetsav) alkotott vegyületei. A kereskedelmi forgalomba hozott készítmények ezenfelül foszforsavat és korrózióellenes szereket is tartalmaznak. Felületaktív fertőtlenítőszerek (tenzidek) Az ebbe a csoportba tartozó szerek vizes oldata csökkenti a felületi feszültséget, ezáltal elősegítik a zsíros, olajos, egyéb szerves, víztaszító tulajdonságú szennyeződések fellazítását és eltávolítását. Más fertőtlenítőszerek hatását meghatványozzák. Anionaktív tenzidek. Ezek önmagukban nem rendelkeznek fertőtlenítő hatással, de szennyoldó és lipoidoldó tulajdonságuknál fogva más fertőtlenítő szer hatását erősítik. Kationaktív tenzidek. Ezek a tisztító, szennyoldó és emulgeáló hatás mellett már fertőtlenítő hatással is rendelkeznek. Ebbe a csoportba tartoznak a kvaterner ammóniumvegyületek és az alifás triaminok. A kvaterner ammóniumvegyületek vízben oldva egy pozitív töltésű komplexionra és egy negatív töltésű halogénionra disszociálnak. Fertőtlenítő hatása a pozitív töltésű komplexionnak van. Előnyük, hogy az előírt koncentrációban a fémfelületeket nem korrodálják. Hátrányuk viszont, hogy kemény vízben oldva, illetve sok szerves anyag jelenlétében hatékonyságuk csökken. A kationaktív tenzidek csökkentik a mikrobasejtfal és a citoplazmahártya felületi feszültségét, ezáltal növekszik a permeabilitásuk. Ennek köszönhetően a sejt kálium- és foszforionokat vesz fel. Ez lehetővé teszi a citoplazma kiáramlását és a fehérjék denaturálódását. Elsősorban a Gram-pozitív baktériumok ellen hatásosak. Nem ionos tenzidek. Vizes oldatuk nem disszociál ionokra, ezért fertőtlenítő hatásuk elhanyagolható. Ezzel szemben jó szennylazító és emulgeáló hatással rendelkeznek. A fertőtlenítőszer kombinációkban az előbbi kedvező tulajdonságok miatt gyakran alkalmazzák a hatékonyság növelésére. Amfoter tenzidek. Olyan molekulák, amelyek bázikus és savas csoportokat egyaránt tartalmaznak, így savakkal és lúgokkal is reagálhatnak. Savas közegben kationaktíív, lúgos közegben anionaktív tenzidként viselkednek. Lúgok Az oltott meszet alkalmazzák a leggyakrabban az istállók meszelésére és a kezelt felületek fertőtlenítésére. A frissen oltott mésznek van csak fertőtlenítő hatása. Az istállók háromszori mésztejes meszelésével jó fertőtlenítő hatás érhető el. Az egyes mikroorganizmusok mellett még az ízeltlábúak és azok petéi is elpusztíthatók a meszeléssel. A nátrium-hidroxid és a kálium-hidroxid erősen lúgos kémhatásának köszönheti fertőtlenítő hatását. Erős korrodáló hatásuk miatt csak ritkán használják őket. Egyéb fertőtlenítőszerek Itt kell megemlíteni az alkoholokat (etilalkohol, propilalkohol, etilalkohol-izopropilalkohol keveréke), amelyeket ma már csak kombinált hatóanyag-tartalmú fertőtlenítőszerekhez alkalmazzák vivő- és oldószerként. Hatásuk vízelvonáson alapul. A Gram-negatív baktériumokra erősebb hatással rendelkeznek, mint a Gram-pozitívokra. A baktériumok spóráit azonban nem pusztítják el, a vírusokra pedig szelektív hatással rendelkezik. 111

14 Egyenlőre olyan fertőtlenítőszer nem létezik, amely az összes korábban felsorolt szempontnak maradéktalanul megfelelne. Az utóbbi években olyan hatékony fertőtlenítőszerek is megjelentek, amelyek 3-6 egymással jól kombinálódó, egymás hatását fokozó komponenst tartalmaznak. Ezek a készítmények korróziógátló és illatanyagokat is tartalmaznak. Az egyik ilyen fertőtlenítőszer 5 fertőtlenítő összetevőből áll (glioxal, glutáraldehid, formalin, kvaterner ammónium és isopropanol), amelyeken kívül korróziógátló, illatosító és színezőanyagot is tartalmaz. Szinte teljes körű baktericid, virucid és fungicid hatással bír. 2 %-os oldata perc alatt szinte valamennyi kórokozót elpusztít. 2-5 perc alatt már eliminálja a baktériumok vegetatív formáit és a vírusokat is Az istállók és azok berendezési tárgyainak gyakorlati fertőtlenítése Akkor megfelelő az istállók fertőtlenítése, ha azt megelőzően azokat alaposan kitakarították, a berendezési tárgyakat mechanikus úton és mosással is megtisztították. A legjobb hatás eléréséhez a nedves fertőtlenítés után még a gázzal történő fertőtlenítést is szükséges elvégezni. Az istállók takarítása Száraz takarítás Az istálló kiürülése után minden olyan anyagot, amely az előző állomány ürülékével, kórokozókkal, hámsejtekkel, takarmányporral, stb. érintkezett az istállóból azonnal el kell távolítani. Csak így lehet megfelelő hatékonyságú a fertőtlenítés és csak ilyen módon biztosítható a betelepítésre váró állomány egészsége és magas termelési szintje. Az önetetőkben, tárolóhelyiségekben visszamaradt takarmányt össze kell gyűjteni és a telepről el kell szállítani. Az istálló kiürülése után elsőként a trágyát kell eltávolítani, majd ezt követi a mozdítható berendezési tárgyak eltávolítása. A ventillátorok motorjairól, terelőlemezeiről, az elektromos- és vízvezetékekre, a belső támasztószerkezetekre tapadt port is össze kell gyűjteni. Nedves takarítás Az istállók nedves takarítása előtt az épületet áramtalanítani kell. Ez a munkafolyamat a felületek áztatásával kezdődik, amihez detergens anyagot szükséges használni. Ha az áztatás csak vízzel történik akkor 3 órát vesz igénybe, ha pedig detergens anyagot is használnak, akkor csak 1,5 órát. Az áztatás célja az istálló felületeire tapadt, a repedésekbe betömődött szennyező-fertőző anyagok fellazítása, eltávolítása. A nedves takarítás legjobb, ha nagynyomású vízsugárral történik, amely képes mind a szennyeződéseket, mind a detergens anyagot is eltávolítani. A mosást a mennyezettel kell elkezdeni, majd ezt követheti a felmenőfalak, a padozat tisztítása. A szennyvizet a csatornahálózattal kell elvezetni, oly módon, hogy a csatornaszemekbe szűrőt célszerű elhelyezni, megakadályozva ezzel a hálózat elzáródását. Egyéb műveletek A szervízperiódus lehetőséget biztosít az istálló műszaki állapotának ellenőrzésére, az esetleges hibák kijavítására. Át kell vizsgálni a nyílászárókat, a falakat, az álmennyezetet, a 112

15 villamos- és vízvezetékrendszert, a berendezési tárgyakat (ketrecek, etetők, fialtatóládák, stb.). A karbantartást és javítást a mosással történő tisztogatás után kell elvégezni. Fontos a telep útjaira szóródott trágyának, takarmánynak az összegyűjtése, elszállítása, majd az utak fertőtlenítése is. Az istállók fertőtlenítése A takarítással a mikroorganizmusok jelentős része eltávolítható az istállóból. A visszamaradt élő csírákat fertőtlenítéssel lehet elpusztítani. A kívánt eredmény eléréséhez a nedves fertőtlenítést gázzal történő fertőtlenítés követ. Nedves fertőtlenítés Még napjainkban és a közelmúltban is sok esetben használtak hagyományos fertőtlenítő anyagokat. Leggyakoribbak közülük a klórlúg, a formalin, a nátronlúg és a mésztej. Ezeknek óriása hátránya, hogy hatásspektrumuk szűk és legtöbbször erős korrodáló hatásúak. Istállófertőtlenítésre ma már egyre inkább használnak gyárilag előállított komplex hatású, tudományosan ellenőrzött fertőtlenítőszer-kombinációkat. Magasabb áruk ellenére széles hatásspektrumuknál fogva sokkal hatékonyabbak. Ezeknek a szereknek a gyakorlatban felhasználásra kerülő koncentrációját a használati utasítás tartalmazza. Az istállók belső felületére és a felszerelési tárgyakra a fertőtlenítőszert különböző eszközökkel lehet kijuttatni. Hagyományos megoldás a háti permetezővel történő kijuttatás, aminek hátránya a munkaigényessége, és hogy a folyadék kis nyomással éri a felületet. A nagyobb állatlétszámú telepeken a hideg-meleg vizes nagynyomású fertőtlenítőgépeket, és a fertőtlenítőszert gőz halmazállapotban felületre juttató gőzborotvákat használják. Ezekre jellemző, hogy a fertőtlenítő oldat bar nyomással hagyja el a berendezést. A kijuttatott fertőtlenítőszer mennyisége típustól függően l/óra, a hőmérséklete pedig ºC lehet. Gázosítással történő fertőtlenítés Gázosítással történő fertőtlenítéskor az alkalmazott szert hő közlésével elpárologtatjuk, kémiai reagensekkel a folyékony halmazállapotból felszabadítjuk vagy elporlasztva, gáz formájában alkalmazzuk. A gázosított fertőtlenítőszer a nedves fertőtlenítés után a legapróbb repedésekben megmaradt mikroorganizmusokat is elpusztítja. Az eredményes gázosításhoz az épületet, valamint a szellőztetőberendezések légbelépő és kilépő nyílásait is le kell zárni. Következő fontos lépés a helyiség belső térfogatának pontos megbecslése. Ez azért fontos, mert biztosítani kell a légtérben a fertőtlenítőszer megfelelő koncentrációját, valamint el kell kerülni a túl magas koncentráció kialakulását. Ez ugyanis a berendezési tárgyak károsodásához, vagy formalin esetében a levegővel képzett robbanóelegy kialakulásához vezethet. Formaldehidgázzal történő gázosítás. Ahhoz, hogy a fertőtlenítés megfelelő hatékonyságú legyen speciális körülményeket kell biztosítani. A gázosítás időtartama alatt a hőmérséklet legalább ºC-nak, a relatív páratartalomnak pedig %-os legyen. Ezt a padozat fellocsolásával és a légtérbe permetezett ºC-os vízzel lehet elérni. A formaldehidgázt formalinból állítják elő aeroszolgenerátorral, melegítéssel és leggyakrabban oxidálószerek alkalmazásával. Az aeroszolgenerátorok µm átmérőjű cseppeket képeznek és juttatnak a légtérbe, ahol azok elpárolognak és felszabadul a formaldehid. Az eljárás lényege, hogy a ködképzés 113

16 önmaga is növeli az istálló levegőjének páratartalmát. 100 légköbméterenként 1 l formalint kell ezzel a módszerrel elködösíteni. A formalin melegítéssel történő felszabadításakor 100 légköbméterenként 1-1,5 liter formalinra van szükség. Ezt a módszert inkább csak kisebb helyiségek fertőtlenítésére alkalmazzák. A formaldehidet leggyakrabban oxidálószerekkel szabadítják fel. Erre alkalmas a káliumpermanganát. Az istállóban 100 légköbméterenként kell elhelyezni egy 10 literes fém vödröt, amibe 600 g kálium-permanganátot helyeznek. Erre mérik rá az istálló belsejétől a kijárat felé haladva a 2 liter 1:1 arányban hígított formalint. A formaldehid az oxidálószerrel rendkívül heves endotermikus reakcióval egyesül. Ezért nagy gondot kell fordítani a megfelelő anyagmennyiség kimérésére és, hogy a kálium-permanganátra öntsék rá a formalint és ne fordítva. Ezek után az istállót 24 órára le kell zárni, a belépés szigorúan tilos. Ezen idő eltelte után az összes nyílászáró szerkezetet ki kell nyitni és be kell indítani a szellőztetést. Veszélyforrás lehet, ha a nedves fertőtlenítést hipokloritszármazékkal végezték. Ezek a vegyületek ugyanis zárt térben a formalinnal robbanóelegyet alkotnak. A hidroxigénlúggal fertőtlenített istállóban formaldehid gázos fertőtlenítést csak azután szabad végezni, miután már az istálló teljes mértékben kiszáradt, és a hipoklorit eltűnt az épületből. Istállófertőtlenítés egyéb gázokkal. Vannak más erre alkalmas szerek, de a gyakorlatban csak ritkán kerülnek alkalmazásra. Kisebb helyiségekben használható a trietilénglikol. A vízvezetékek és az itatóvíz fertőtlenítése A vízben oldott Ca- és Mg-sókból, a víz keménységétől függően, hosszabb-rövidebb idő alatt a vezetékrendszer csöveinek belső felületén vékonyabb-vastagabb vízkőréteg képződik. A vízkőréteg egyrészt szűkíti a cső keresztmetszetét, másrészt elősegíti a főként poliszacharidokból álló biofilm képződését is. A biofilmben a poliszacharidokon kívül protozoák, algák és baktériumok is elszaporodhatnak. A magasabb teremhőmérséklet (nyári időszakban vagy a fialtatóistállókban egész éven át) különösen kedvez a mikroorganizmusok szaporodásának. Ezért rendkívül fontos a vízkő- és biofilmréteg eltávolítása, a mikroorganizmusok elpusztítása. Stabilizált hidrogén-peroxid és szerves savak kombinációt tartalmazó szerek kitakarítja a biofilmréteget és fellazítja a lerakódott vízkőréteget és eliminálja mikrobákat. Ezek a készítmények nagyobb koncentrációban alkalmasak a betelepítés előtt a vízvezetékrendszer tisztítására és fertőtlenítésére. Másrészt ezek a szerkombinációk a víz kémhatását savi kémhatásba tolják el, ami kedvező étrendi hatással is jár. Az itatóvíz bakteriológiai szennyezettsége esetén feltétlenül szükség van annak fertőtlenítésére. Az itatásra szánt, tiszta átlátszó vizet Neomagnol porral vagy tablettával lehet fertőtleníteni. Ha azonban a víz nem átlátszó, akkor a fertőtlenítést klórmésszel kell elvégezni. A kártevők hatása a környezetre és az ellenük való védekezés Az állattartó telepek, és így a nyúltelepek is kiváló élőhelyet nyújtanak a kártevők megtelepedésére. Ezek az élőlények számos emberi és állati betegség kórokozóját terjesztik, jelenlétükkel zavarják a haszonállatokat, váladékaikkal szennyezik a takarmányokat, élettevékenységükkel károsítják az épületeket. A károk mérsékléséhez meg kell oldani a kártevők elleni szervezett védekezést. 114

17 Rágcsálók elleni védekezés Az istállókban, a takarmánytároló helyiségekben, a takarmánykeverőben a leggyakrabban a vándorpatkány (Rattus norvegicus), a házi patkány (Rattus rattus), a házi egér (Mus musculus) és a güzüegér (Mus spicilegus) okozhat kárt. A kémiai védekezés keretein belül kétféle szercsoportot lehet felhasználni. Az egyik csoportba az akut hatású, engedélyezett mérgek tartoznak (Zn-foszfid, Bromethalin). Ezek a készítmények az elfogyasztást követően rövid idő alatt a rágcsálók elpusztulását okozzák. A patkányok ezért az akut hatású mérget tartalmazó csalétket hamar visszautasítják. Az antikoagulánsok ezzel szemben elnyújtott hatásúak. A csalétkeket felvéve a rágcsálók 4-5 nap alatt elpusztulnak a mozgásukkal járó elkerülhetetlen traumák hatására létrejött belső vérzések következtében. Ezek a szerek ugyanis csökkentik a véralvadásban fontos szerepet betöltő protrombin mennyiségét. A rágcsálómentesítési program során etetődobozokat kell kihelyezni a rágcsálók vonulási útvonalába. Ezeket a mentesítés megkezdése után napon keresztül ellenőrizni és feltölteni szükséges. Biológiai védekezést jelent a rágcsálók olyan állatokkal való elpusztítása, amelyek faji sajátosságaik alapján is vadásszák azokat. Ilyenek a görény, a kutya és macska. Nagyobb telepeken ezek nem jöhetnek szóba, mert betegségeket terjeszthetnek és vadászatukkal megriaszthatják a nyulakat. Szóba jöhetnek esetleg különböző típusú mechanikai elven működő csapdák is. A rágcsálók elleni leghatékonyabb védekezés a megelőzés. Különböző higiéniai módszerekkel meg lehet előzni a rágcsálók elszaporodását. A takarmányokat lehetőség szerint zártan kell tárolni, meg kell akadályozni, hogy az istállókban kiszóródjanak. Gondoskodni kell a telepen keletkezett szennyvíz elvezetéséről, annak szakszerű kezeléséről is. A legyek és szúnyogok kártétele és a védekezés lehetőségei A nyúltelepeken, az állatok környezetében élő számos rovarfaj veszélyeztetheti a nyulak egészségét, emellett csökkentik a termelőképességet és növelik a termelés költségeit. Ezen fajok közül a legyek és a szúnyogok okozzák a legnagyobb károkat. A nyulak nyugtalanításával, vérszívással, az épületek szennyezésével okoznak kárt. Egyes szúnyogfajok a myxomatózis vírusának a terjesztői, amivel jelentős gazdasági kárt okoznak a tenyésztőknek még napjainkban is. Az istállók nyílászáróinak szúnyoghálóval történő borításával védekezhetünk a szúnyogok és legyek épületbe jutása ellen. Mocsaras, belvizes területen nem szabad nyúltelepet létesíteni, mert ott a szúnyogok nagy tömegben elszaporodnak. Az épületekben tenyésző legyek ellen a leghatásosabb és legolcsóbb védekezés az, ha a legyek fejlődését elősegítő szerves anyagokat (bélsár, vizelet, takarmány) eltávolítják az istállókból és azok környezetéből. Ezzel számottevően csökkenthető a legyek tömeges elszaporodása. Másik hatékony védekezési mód a vegyszeres irtás. A telepeken leggyakrabban csalétkes légyirtást végeznek. Ilyenkor a cukrot, gyomorméregként ható szert vagy szexferomont is tartalmazó készítményeket helyeznek ki. Az imágók az épületek belső felületének permetezésével vagy hidegköd-képzéssel is gyéríthetők. A légytenyésző helyek vegyszeres kezelésével a légylárvák is hatékonyan elpusztíthatók. 5.6 Nyúlketrecek A nyulakat leggyakrabban ketrecekben helyezik el, bár alkalmanként előfordul hagyományos, sőt modern ketrec nélküli technológia is. A nagyüzemi technológiában a 115

18 tenyésztés, szaporítás kizárólag a különböző típusú ketrecekben történik. Az állatoknak egész életüket a ketrecben kell tölteniük, mialatt a tenyésztőknek minél kedvezőbb feltételeket kell biztosítani számukra A nyúlketrecekkel szemben támasztott követelmények A ketrec feladata szabadban való tartás esetén a nyulak megvédése az időjárás viszontagságaitól. Mind a szabadban, mind az istállóban elhelyezett ketreccel szemben fennálló követelmény, hogy onnan a nyulak ne tudjanak kiszökni, és más állatok se tudjanak oda bejutni. A ketrecek olyan anyagokból készüljenek, amelyeket a nyulak nem tudnak megrágni, a vizelettel és bélsárral érintkező felületek könnyen tisztíthatók és korrózióállók legyenek. Fontos a ketrecek könnyű kezelhetősége, az állatok kiemelése ne okozzon gondot. A ketrecek belső térkialakítása feleljen meg a tenyésztett fajtának, a benne tartott nyulak életkorának, hasznosítási irányának. A ketrec a benne elhelyezett nyulaknak kényelmes tartózkodási helyet adjon, elégítse ki az állatok minimális mozgásigényét. Nem elhanyagolható a ketrecek alacsony előállítási költsége sem. A nyúlketrecek általános követelményei igen szerteágazóak, így rendkívül nehéz minden szempontnak maradéktalanul megfelelő ketrecet tervezni és építeni. Ennek köszönhető, hogy a világon számtalan ketrectípust alkalmaznak A nyúlketrecek anyagai A nyúltenyésztés egészen az 1960-as évek közepéig kisüzemi ágazat volt. Addig a tenyésztők szinte kizárólag az olcsón beszerezhető faanyagból készítettek nyúlketrecek. A fa előnyei, hogy rossz hővezető, meleg és házilag is könnyen megmunkálható. Hátránya viszont, hogy nehezen takarítható és fertőtleníthető. A modern több komponensű fertőtlenítőszerek károsíthatják és a fa pórusaiban elszaporodó mikrobák szinte elpusztíthatatlanok. A fa élettartama rövid, a javítás és karbantartás nagy munkaráfordítást igényel. Napjainkban a hobbi-nyúltenyésztők mégis szívesen használnak faanyagot ketrecépítése. Ennek magyarázata egyrészt, hogy szabadban vagy fészer alatt helyezik el nyulaikat. Ilyen körülmények között a faketrecek védik meg a legjobban a nyulakat a szélsőséges időjárástól. Másrészt olyan színes fajtákat tenyésztenek, melyek a rácspadozaton hajlamosak a talpfekélyesedésre. Ezt elkerülve, a faketrecekbe szalmával vagy más anyagokkal almoznak be, amin az előző bántalom ritkábban alakul ki. A nagyüzemi nyúltenyésztés megjelenésével a fém és a műanyag vált a ketrecek szinte kizárólagos alapanyagává. A fémek felhasználása lehetővé tette az üzemi gyártást is. A fémből készített ketrecek könnyebben tisztíthatók és fertőtleníthetők, mint a fából készültek. Jobban ellenállnak a fertőtlenítőszereknek és lehetővé válik a hideg-meleg vizes nagynyomású fertőtlenítőgépek és gőzborotvák használata is. A fém ketrecek csak zárt, istállóban történő elhelyezésre alkalmasak, szabadban való tartáshoz nem. A ketrecek élettartamát nagymértékben befolyásolja a korrózió elleni védekezés módja. A legjobb megoldás a gyári tüzihorganyzás, a ketrecek különböző festékekkel kezelése kevésbé alkalmas. Az utóbbi esetben nem használhatók olyan festékek, amelyek mérgező anyagot tartalmaznak. Különösen veszélyesek az ólomtartalmú alapozók és festékek (pl.: mínium). Az utóbbi időben egyre inkább elterjedtek a műanyagok a nyúltenyésztésben. Különösen a ketrecek felszerelési tárgyait készítik belőle, úgymint a fialtatóládákat, taposórácsokat, válaszfalakat, trágyafelfogókat, önetetőket és itatókat. A műanyagok könnyen kezelhetők, tisztíthatók és fertőtleníthetők. Kedvező tulajdonsága, hogy rossz hővezető és ezáltal komfortosabb a nyulak számára. A nyulak a puha műanyag 116

19 ketrectartozékokat megrágják, így csak a keményebb műanyagok jöhetnek szóba. Sajnos ezek a ketrecelemek elég drágák, ami behatárolja széles körű felhasználásukat A ketrecek méretei Az egyedi nyúlketrecek méreteinek meghatározásakor arra kell törekedni, hogy a tenyésztett genotípus biológiai igényei és komfortérzete minél jobban és gazdaságosabban legyenek kielégítve. Meg kell találni azt a legkisebb ketrecméretet, amely mindkét előbbi kívánalomnak még megfelel. Túl nagy ketrec esetén a takarítás és a nyulak megfogása is gondot okozhat. Ennek megfelelően inkább a ketrecek szélességi, mint mélységi paramétereit kell növelni, ha több egyedből álló hízónyúlcsoportot alakítunk ki. A szélességi paramétert az ajtó szélessége is befolyásolja. A ketrecek belmagassága cm legyen. Ezt befolyásolja a trágyaeltávolítás módszere, a tartási rendszer a tenyésztett genotípus is. Lecsurgós rendszerű ketreceknél a belmagasságot növelni kell, mert a trágyaelvezető lemez csökkenti a ketrec belméretét. Az állatok olyan ketrec belmagasságot igényelnek, hogy hátsó lábra állva a hátukkal és fülükkel ne érjék el a ketrec tetejét. A nagyüzemi ketreceknél, zárt tartásnál a belmagasság cm. Három- és négyszintes ketrecblokkoknál sem lehet nagyobb belmagasság, mert nehézkessé válik a felső szinten lévő nyulak gondozása. A legfelső sor padozata cm-nél nem lehet magasabban. Kisüzemi ketreceknél, szabadban tartás esetén a ketrec adja az állatokat körülvevő zárt teret. Ilyenkor a ketrecek belmagasságát célszerű cm-re növelni. A 26. táblázat a különböző testnagyságú nyulak számára javasolt nyúlketrecek paramétereit (szélesség, mélység, magasság) tartalmazza. A kis-, közepes- és nagytestű nyulak számára a ketrecek optimális alapterülete sorrendben 0,2, 0,5 és 0,9 m táblázat. A nyúlketrecek méretei (Holdas, 1985) Egyedi ketrec Csoportos elhelyezés Méret Kis testű Közepes testű Nagy testű Hízó nyulak Hízó nyulak nyulak nyulak nyulak 5-7 db 2 db Szélesség, cm Mélység, cm Magasság, cm Alapterület, m 2 0,2 0,5 0,9 0,5 0,18 A gyakorlatban azonban a nagyüzemi nyúlketrecek jóval kisebb alapterületűek is lehetnek. Például Franciaországban is lényegesen kisebb alapterületű ketreceket használnak a nagyüzemi nyúltelepeken (27.táblázat). 117

20 27. táblázat. Nyúlketrecek méretei Franciaországban (FAO kiadvány, 1997) Ketrectípus Méretek (centiméterben) Szélesség Mélység Magasság Anyaketrec belső fialtatóládával Anyaketrec külső fialtatóládával Bakketrec Tenyésznövendék ketrec Az Európai Unió országaiban a helyi előírások elsősorban arra szorítkoznak, hogy alapterület-minimumokat tartassanak be. Az EU előírás szerint a tenyésznyúl-ketrecek alapterületének 0,33 m 2 -nek kell lennie. A hízónyúlnál Az EU norma szerint a maximális telepítési sűrűség 45 kg/m 2 lehet. Ez azt jelenti, hogy 2,4; 2,6 illetve 2,8 kg-os vágónyúlból 1 m 2 -re 18,7; 17,3 illetve 16,1 állat helyezhető. A 0,10-0,14 m 2 alapterületű, két nyúl hízlalására kifejlesztett ketrecekben 1 m 2 -re nyúl kerülhet elhelyezésre. Az egész alom együtt hízlalására szolgáló ketrecekben az EU előírás betartása mellett 0,28-0,30 m 2 -en 5, 0,32-0,37 m 2 -en 6 és 0,37-0,40 m 2 -en 7 egyed nevelhető a 2,4 kg súly eléréséig. Nagyobb végsúly esetén csökkenteni kell az egy ketrecbe telepített nyulak számát. Sajnos ezeknek az előírásoknak az eddig gyártott ketrecek jelentős része nem felelt meg. A további fejlesztések során mindenképpen figyelembe kell venni ezeket az alapterületminimumokat Ketrectípusok Házilag készített ketrecek A legegyszerűbb, régi ketrectípus az egyedi faketrec (21. ábra). Ebben egy tenyészanya, vagy egy növendékcsoportot lehet elhelyezni. Néhány évtizeddel ezelőtt nagyon népszerű volt a kisebb állománnyal rendelkező tenyésztők között, de hagyományos technológiájú anyás telepeken is használták. Ez egy lábakra állított, félnyeregtetős ketrec, amit szabadban és zárt épületben egyaránt használni lehet. Többnyire telepadlóval készültek, majd később készítették el a rácspadozatos változatát. Télen célszerű a telepadló, nyáron pedig a könnyebb takaríthatóság miatt a rácspadló. Olyan kivitelben is készült, ahol a padozat első fele telepadlós, míg hátsó fele rácspadlós volt. Ezeket a ketrecek cm-es lábakkal látták el. A trágyát felfogó tálcáról lehet eltávolítani, az etetés önetetőből és vályúból is megoldható. Az ábrán a ketrec 40 cm-es lábakon áll, három oldalról zárt. A ketrec ajtaját lécekre feszített drótháló alkotja, amelyre szénazsebet lehet szerelni. A tetejét kátránypapírral bevont deszkalap,vagy hullámpala borítja. A ketrec szélessége 80 cm, mélysége 60 cm. A magassága hátul 40 cm, elől 60 cm. 118