IV. 92. PPS vm. szabályrendeleteinek és árszabásainak levéltári gyűjteménye

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "IV. 92. PPS vm. szabályrendeleteinek és árszabásainak levéltári gyűjteménye 1718-1874"

Átírás

1 IV. 92. PPS vm. szabályrendeleteinek és árszabásainak levéltári gyűjteménye A Pest Megyei Levéltárban feltehetően egy 19. századi rendezés során alakították ki a közrendszabályok levéltári gyűjteményét (IV. 91. fond) és a PPS vármegye szabályrendeleteinek és árszabásainak levéltári gyűjteményét (IV. 92. fond). E két fondban gyűjtötték össze az 1874 előtti közgyűlési iratokban található szabályrendeletek egy részét. Ma már nem ismerjük pontosan a szabályrendeletek válogatásának alapelveit, ezeket azért is lehetetlen rekonstruálnunk, mert a két gyűjteményben hasonló tárgyú rendeletek olvashatók. A fentiekből következik, hogy a kutatóknak mindkét fond anyagát célszerű áttekinteniük. A rendezés célja volt, hogy támpontot nyújtsunk a kutatóknak az egyes rendeletek darabszintű jegyzékelésével. A két különböző fondba tartozó iratok még a tematikus azonosság esetén sem kerültek egymás mellé, hogy a korábbi publikációkban használt hivatkozások továbbra is visszakereshetőek maradjanak. Mára az irategyüttesektől idegen dokumentumok is e két fondba keveredtek. Ezek közül azokat, melyeknek eredeti irattári helye megállapítható volt, reponáltuk. Ezekről az iratokról készült tájékoztató célú jegyzéket csatoltuk a IV. 92. fond raktári jegyzékéhez. A nem reponálható iratokat ugyanezen fond végén helyeztük el. Az iratanyag tagolódása Szabályrendeletek Árszabások Egyéb iratok 1

2 IV. 92. PPS vm. szabályrendeleteinek és árszabásainak levéltári gyűjteménye Raktári hely: Mester utca, 2 emelet, 22. állvány, polc. Terjedelem: 0,62 ifm 3 doboz (0,42 ifm), 6 kötet (0,20 ifm) Szabályrendeletek Sorszám Rendelet tárgya Kelt Nyelv Foliószám Megjegyzés 1. doboz 1. Vallási rendelet magyarázata V. 24. M 2 Restaurálandó 2. Peres eljárási díjakról XI. 23. L 6 3. Cselédrendelet VI. 22. M 8 Restaurálandó 4. Adóbeszedési rendelet L-N 89 Restaurálandó 5. Szegények ügyvédje számára II. 15. L-N 4 kiadott rendelet 6. Rendelet az országból kiköltözésről, és idegen katonák fogadásáról IV. 2. M Tűzgyújtási rendelet Tűzgyújtási rendelet megerősítése (I. Ferenc) VI III. 9. M N 8 14 Restaurálandó 8. Rendelet a kölcsönökről II Restaurálandó 9. Selyemtermesztés oktatásáról VIII. 12. M-N 10 Restaurálandó (5 pld) 10. Úriszékek előtti eljárási illetékek díja Úthasználati- és más díjak Vásári illetékek VIII XI , 1783 L M Porciók számadási rendje IX. 27. L I. Ferenc rendelete új bankjegyek I. 19. M 4 kibocsátásáról 13. PPS vm. rendelete a tolvajok - M 9 és más kóborlók megzabolázásáról. 14. PPS vm. rendelete a tolvajok 1796 M 32 és más rossz emberek megzabolázásáról 15. Mária Terézia puskaporgyártási V. 9. M rendeletének megújítása 16. Arcanum a juhok mételye ellen - M Postai rendeletek kivonatai III. 4- L-M III PPS vm. statútumainak gyűjteménye L-M- 62 Hiányos N 19. Mária Terézia rendelete a katonaszökevények megbüntetésé VII. 8. M 1 Másolat A csillaggal jelölt rendeleteket egy füzetbe kötötték. 2

3 Sorszám Rendelet tárgya Kelt Nyelv Foliószám Megjegyzés ről es katonai regulamentum Egy korabeli feljegyzés a rendelethez XI. 1. L L Jegyzék az os szabályrendeletekről - L 2 Restaurálandó 22. Rendelet a lengyelországi kereskedelemben III szereplő áruk vámjáról (kiviteli, behozatali) 23. Majláth József főispán megjegyzése V. 19. L 8 II. József megyek kormányázását érintő rendeletéről 24. Tisztújítás II. 9. L Előfogat-rendtartás VI Nádori rendelet a vm-i statútumok 19. sz. M 126 Restaurálandó felülvizsgálatáról 2. doboz 27. Az insurrectiós bizottság jelentése IX Restaurálandó 28. Rendelet a bankjegyek használatáról III Restaurálandó évi VII. törvény (2pld) X Cseléd és mesteremberek körülményeit I. 28. M 18 vizsgáló bizottság munkája 31. Pest-budai hídvámról alkotott 1808 M 2 rendelet ismertetése 32. I. Ferenc rendelete a konvenciós VII. 1. M 4 pénzről 33. PPS vm. rendelete az adómentességről I. 10. M Gr. Nádasdy Paulai Ferenc VII. 25. M 3 váci püspök által felállított szőlőműves egylet szabályzata 35. Mezővárosi vásárokon fizetett XI. 30. M 1 vásári díjak 36. Kecskemét számára kiadott királyi 1830 M 6 rendelet tárgyában felállí- tott bizottság utasítása 37. Előfogat szabályzat XI. 16. M Magyarországi elemi tanodák (?) M 9 szabályzata 39. Pénzügyminiszteri utasítás az M ik évi adótörvényben 40. Ferenc József rendelete az úrbéri III. 2. M-N 12 viszonyok szabályozásáról 41. Oktatófüzet háziállatok tartásá XII. 6. M 16 3

4 Sorszám Rendelet tárgya Kelt Nyelv Foliószám Megjegyzés ról (2 pld) 42. Szabályrendelet az állatjárvány XII. 6. M 48 idején alkalmazandó intézkedésekről (2 pld) 43. Marhavész idején kiadott helytartótanácsi M 9 rendeletek másola- ta 44. Országos közmunka-utasítás X. M Kereskedelmi miniszter rendelete VIII. 23. M 4 az iparűzési jegyekről 46. Hajómalmok ideiglenes rendszabálya M 27 (3 pld) 47. PPS vm rendelete a dajkaságra 1868 M 6 kiadott kisdedek tárgyában 48. PPS vm. rév árszabályzata I. 19. M Cselédrendszabályok (2 pld) VIII. 31. M PPS vm. árvaszékének jelentése 1873 M 9 az évi működéséről. 51. PPS vm. szabályrendelete a VIII. 28. M 6 megyei állandó fegyelmi választmány eljárására nézve 52. Szabályrendelet a hernyók és III. 21. M 2 más kártékony rovarok kiirtásáról 53. PPS vm. rendelete a közmunkákról III. 22. M PPS vm. rendelete a koldulás VI. 9. M 2 megszüntetéséről 55. Kiegészítés a házassági pátenshez II. 27. L-N Előfogat rendtartás II. 12. M Királyi rendtartás ügyvédek III. 23. L 4 számára 58. Hadiadó befizetésének rendtartása XI. 21. L 23 Restaurálandó 59. Kivonat a toloncolásra vonatkozó 1860-as és 70- M szabályrendeletekből es évek 60. PPS vm-i tisztviselők fizetési XII. 12. M 2 jegyzéke 61. Károlyi István főispáni helytartó XII. M 2 rendeleteinek végrehajtása 62. A Pest Megyei Takarékpénztár Egyesület alapszabályának javaslata XII. 29. M-N 8 4

5 63. Észrevételek az Országos küldöttség 1848 előtt M 7 munkájáról az iskolák és a tudomány szerkezetéről 64. PPS vm. rendelete a büntetőeljárások III M 4 rendjéről 65. Statárium I. 3. M 1 A lap fele hiányzik 66. Az országos rendszeres munkák 1832 M 8 megfontolása az adó és bi- zottsági tárgyban 67. Hirdetőlevél az adózás tárgyában XI. 19. M Obsitos katonák adózási rendje I. 10. M PPS vm. árszabása XII. 14. N Instructio a 9 pontos úrbéri felméréshez 1768 L Mária Terézia rendelete az IX. 17. L 34 egészségügyi helyzet fenntartása érdekében 72. Az Ausztriai Birodalmat érintő VI. 11. N-M 3 közönséges birodalmi és kormánylap (Vallási és közoktatási minisztérium rendelete) 73. Útrendőrségi szabály 1863 M PPS vm. rendelete az árvaszámadások III. 17. M 4 Ad 966/1831 rendjéről 75. Utasítás a bitang marhák kezeléséről 1853 M Cs.- Kir-i Pü-i Igazgatóság országos elnökének rendelete a pénzügyigazgatás, és pénztárügyek tárgyában IV. 25. N A Belügyminisztérium rendelete a betegellátási költségek biztosításáról III. 6. N 4 Kéziratos másolat 78. Útrendőrségi szabályok 1869 M Szabályrendelet a közmunkáról III. 3. M II. József rendelete a kivándorlásról IV. 2. N Körlevél a patikaszerek áráról IV. 23. N Körlevél a patikaszerek áráról VI. 16. N,L,M doboz 83. Halottkém rendszabály 1826 M Körlevél a halottak korai temetése IV. 17. L, M 1 ellen 85. Katonaállítási rendelete 1792 körül L 6 5

6 86. A felső-magyarországi bányajövedelmek táblázatos összefoglalása 87. Salétromfőzési és puskaporkészítési rendeletek kivonatai (2 pld) X. 5. M-L- N L Megyei újoncozási hirdetmény III. 25. M Megyei statútum a telekkönyvezésről VI. 13. M Esküformák elrendelés a községi II. 25. M 40 tisztviselők számára 91. PPS vm-i révbér szabályzat ( IV. 12. M 7 pld) 92. PPS vm-i országos és hetivásár-tarifa XI. 15. M Megyei hídvámrendszabály kiegészítés XI. 19. M 2 Ad 944/ Váci vám és bér rendtartás ( VIII. 30 M 1 Ad 4225/1834 pld) IV PPS vm. rendelete a hídvámról IX. 12. M PPS vm. árszabása a heti és országos vásárokon alkalmazandó árszabásról (3 pld) VI. 5. M Útmutató községi elöljárók számára a házbéradó kivetéséről 98. Körlevél a gabonaellátás rendjéről 99. A Vallás és közoktatási miniszter rendelete a HÖV-en élő evangélikusok számára 100. A helytartótanács ideiglenes utasítás a rokkant katonák nyilvántartására (2 pld) 101. Helytartótanács rendelete a bíróságokon és hiteleshelyeken fizetendő illetékekről körül M M 2 Ad 8318/ IX. 2. M VI. 29. M VIII. 13. L Fizetési kategóriák Magyaro-n VIII. 22 N Bírósági illetékek jegyzéke 1814 L Helytartótanács rendelete az IX. 17. L 3 Másolat adózás rendjéről Helytartótanács rendelete a kendertermelésről - Helytartótanács rendelete a megyei tisztviselők napidíjáról - Helytartótanács rendelete 1000 bála szövet árveréséről VIII VIII IX M 5 A rendeletek egy füzetben található másolatok. 6

7 106. Büntetőeljárás rendje (a PPS X. 2. M vm-i fenyítő törvényszék üléséről, X. 2.) Egyéb iratok 107. Sebészek működési szabályzata II. 12. L-N 4 Ad 638/ A Honvédelmi Minisztérium IV. 12. M 8 rendelete a hadkiegészítésről 109. Gyámságban lévők jegyzéke 1825 körül M Gyámügyi rendelkezések kivonatai 1810-es és 20- M 15 as évek 111. Hadirokkantakat támogató alapítványt - M 4 segélyezők névsora 112. Kimutatások a megyei hajdúk 1850-es-60-as M 27 egyenruháiról, felszereléséről, hajdú névjegyzékek évek 113. Hajdúk névjegyzéke M Útlevél formanyomtatvány 19. sz. eleje M-L Átadott marhalevelek jegyzéke V. 30. M Tisza Vasúti Társaság közgyűlési IV. 30. N 38 jegyzőkönyve 117. Megyei tisztviselők és alkalmazottak 1862 M 4 fizetése 118. Pesti Segély egylet alapszabálya VIII. 29. M-N Megyei közgyűlési határozatok 1770-es évek L 3 másolatai Balla Gábor aláírásával 120. Wesselényi és más nádorok M-L 16 arcképének megkérése 121. A Kecskeméti Cs.-kir. törvényszék V. 6. M 2 feloszlatása alkalmával a PPS vm-i törvényszéknek átadott végrendeletek jegyzéke 122. PPS vm. jövedelmei 1805-ben 1805 L 3 (Insurrectios bizottmány munkája alapján) 123. A hadbíróság által elítéltek V. 31. N 3 lajstroma, akik ellen a királyi Liquidirungscommission előtt panaszt tettek Kereskedelmi és iparengedélyi VIII. 13. M 1 díjak Budán 125. A provizori hivatalból a levéltárnak 1863 M 2 átadott elintézetlen ira- tok jegyzéke 126. PPS vm részvétnyilvánító levele I. 21. L 2 II. Józsefnek Mária Terézia halála után 127. Vigyázó Jozefa adósságlevele VIII. 23. N-L 3 7

8 128. PPS vm-i fegyverlajstrom II. 10. M Szentistván összeírása M Bizottsági jelentés az útügyekről I. 10. M PPS vm. helységeinek egymástól 19. sz. első fele L-M 21 mért távolsága 132. PPS vm főispán helytartójának, Kapy Ede irodájának átadott írószerek jegyzéke V. 21. M 4 Árszabások Kötetszám Kötetek tárgya Évkör Megjegyzés 4. kötet Árszabások jegyzőkönyve kötet Árszabások jegyzőkönyve kötet Vm-i ár és bérszabások kötet Árszabások jegyzőkönyve kötet Stylus diversissimarum expeditionum Kiadmányok jegyző- könyve 9. kötet Vármegyei és más rendeletek jegyzőkönyve (Tass Kg.?) Korábban e fondban őrzött és eredeti irattári helyükre visszahelyezett iratok jegyzéke Iratok megnevezése Új őrzési helyük Határozat a közbátorsági adó felosztásáról IV. 3. c. 1. k. 8086/1847 Köszöntő beszéd Duncombe Kigsby Tamás angol IV b. 2920/1861 alsóházi képviselő tiszteletére Index diarii et actorum comitialium de annis IV. 3. b. 15.a Az es országgyűlési naplóhoz készült mutató. A megyeháza összeírása IV. 79. Leltár a megyei levéltárban található bútorokról IV. 79. Ács Károly országgyűlési képviselő nyilatkozata IV b. 5097/1868 Ltsz. 1685/1868 PPS vm. sérelmi kérvénye az országgyűléshez IV b. 2420/1869. Ltsz. 380/1869 Budavidéki árvabizottmány pénztárának átvétele IV b. Ltsz. 679/1861 A magyar nyelv terjesztését szolgáló intézetekről IV. 3. c. I. k. 22/1832. véleményadás Magyar Kamara átirata (rongálódott irat) IV. 3. c. VII. k. 2092/1833 A pesti gyerekkórház ¾ évének rövid vázlata IV. 3. c. I. k. 4741/1843 Vakok intézetének kölcsönjegyzéke IV b/1 1. fasc. 412/1849 Vakok intézetének bemutatása IV b. 7860/1848 Pest megyei bíróságok előtt nyilvántartott ügyvédek IV /1864 névsora Ferenc József pesti látogatásán elhangzott beszédek IV / VI. 9. Budapest, március 14. 8

9 Ellenőrizte Készítette Kiss Anita Schramek László Csoportvezető levéltáros 9

V. 1024. Dány nagyközség iratai 1893-1950 /-1951/

V. 1024. Dány nagyközség iratai 1893-1950 /-1951/ V. 1024. Dány nagyközség iratai 1893-1950 /-1951/ Raktári helye: Mester utca, 1. em. raktár, 132. állvány, 2-4. polc C/a Képviselő-testületi iratok 1893-1944 0,46 fm D/a Képviselő-testületi iratok 1945-1949

Részletesebben

VII. 61. Pestvidéki kir. Ügyészség iratai 1917-1944 /-1947/

VII. 61. Pestvidéki kir. Ügyészség iratai 1917-1944 /-1947/ VII. 61. Pestvidéki kir. Ügyészség iratai 1917-1944 /-1947/ Raktári helye: Mester utca, földszint, 41. állvány, 4. polc-43. állvány, 2. polc a ) Elnöki iratok 1917-1944 4,92 fm b) Büntető iratok 1937-1944

Részletesebben

VII. 7. Váci m. kir. Járásbíróság iratai 1875-1944 (-1954)

VII. 7. Váci m. kir. Járásbíróság iratai 1875-1944 (-1954) VII. 7. Váci m. kir. Járásbíróság iratai Raktári helye: Mester utca, földszint, 99 állvány, 2-10. polc a) Elnöki iratok 1900-1944 (-1951) 0,66 fm b) Peres és peren kívüli iratok 1908-1942 0,76 fm c) Közjegyzői

Részletesebben

XIII. 1. Családi fondok töredékeinek levéltári gyűjteménye 1569-1965

XIII. 1. Családi fondok töredékeinek levéltári gyűjteménye 1569-1965 Terjedelem: 0,73 fm, 7 doboz (0,70 fm), 1 kötet (0,03 fm), 8 raktári egység 1 ; 101. állvány, 3. polc a) Balogh család iratai 1724-1841 0,03 ifm b) Boronkay család iratai 1569-1786 0,20 ifm c) Lukanyényei

Részletesebben

Somogy Megyei Levéltár. Kaposvári Közegészségügyi és Járványügyi Állomás iratai 1956-1995 XXIV.1051. Terjedelem

Somogy Megyei Levéltár. Kaposvári Közegészségügyi és Járványügyi Állomás iratai 1956-1995 XXIV.1051. Terjedelem Somogy Megyei Levéltár Kaposvári Közegészségügyi és Járványügyi Állomás iratai 1956-1995 XXIV.1051. Terjedelem Raktári egységek száma Terjedelem ifm. 83 kisdoboz 21 kötet Kötetek: 0,90 ifm Iratok: 10,37

Részletesebben

VI. 204. Budapesti m. kir. Erdőfelügyelőség iratai 1881-1944/-1951/

VI. 204. Budapesti m. kir. Erdőfelügyelőség iratai 1881-1944/-1951/ VI. 204. Budapesti m. kir. Erdőfelügyelőség iratai 18811944/1951/ Raktári helye: Mester utca, földszint, 6. állvány, 15. polc7. állvány, 9. polc a/ Elnöki iratok 19161931 0,10 fm b/ Általános iratok 19021944

Részletesebben

XXIII. 3. Zala Megyei Tanács V. B. Titkárság a. Általános iratok 1950-1988

XXIII. 3. Zala Megyei Tanács V. B. Titkárság a. Általános iratok 1950-1988 ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. ÁTTEKINTŐ RAKTÁRI JEGYZÉK XXIII. 3. Zala Megyei Tanács V. B. Titkárság a. Általános 1950-1988 Terjedelme: 209 doboz = 22,99 ifm 63 kötet = 1,58 ifm Összesen:

Részletesebben

IV. 408. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának iratai 1876-1944 /-1949/

IV. 408. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának iratai 1876-1944 /-1949/ IV. 408. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának iratai 1876-1944 /-1949/ Szervtörténeti adatok: A törvényhatósági bizottsági közgyűlés, majd a kisgyűlés határozatait, a kormány rendeleteit a vármegyei

Részletesebben

V. 74. Cegléd Város Árvaszékének iratai /1869-/ 1872-1944 /-1962/

V. 74. Cegléd Város Árvaszékének iratai /1869-/ 1872-1944 /-1962/ 3. sz. összesítő jegyzék V. 74. Cegléd Város Árvaszékének iratai /1869-/ 1872-1944 /-1962/ Terjedelem: 63,74 fm, 482 doboz /48,20 fm/, 520 kötet /14,94 fm/, 3 köteg /0,60 fm/, 1005 r. e. Raktári helye:

Részletesebben

RENDELETEK NYILVÁNTARTÁSA

RENDELETEK NYILVÁNTARTÁSA RENDELETEK NYILVÁNTARTÁSA 2010 6/2010. (X.22.) rendelete a Képviselő-testület bizottságairól 7/2010. (XI.9.) rendelete az önkormányzat 2010. évi költségvetéséről szóló 1/2010. (II.11.) rendelet módosításáról

Részletesebben

MÁV üzleti jelentések, mérlegek iratai

MÁV üzleti jelentések, mérlegek iratai MÁV üzleti ek, mérlegek iratai (ideiglenes raktári jegyzék) (1870-1939, 1967-2005) Terjedelem: 2,76 ifm Raktári egység: 23 r.e. Jelzete: UM A MÁV üzleti ek gyűjteményes fond 1945 előtti része a MÁV Dokumentációs

Részletesebben

Függelék Forráshelyek

Függelék Forráshelyek Függelék Köszönettel tartozom mindazoknak, akik munkám során tanácsaikkal segítettek, akik elolvasták és bírálták a kéziratot a Teleki László Intézetben szervezett vitán. Úgyszintén köszönet illeti Kovács

Részletesebben

A M a g y a r N e M z e t i L e v é Ltá r. Pest Megyei LevéLtára

A M a g y a r N e M z e t i L e v é Ltá r. Pest Megyei LevéLtára P A M a g y a r N e M z e t i L e v é Ltá r Pest Megyei LevéLtára A Magyar Levéltárosok Egyesülete kiadványai M A g ya r o r s z á g levélt á r A i A MAg ya r nemzeti levélt á r p e s t Megyei levélt á

Részletesebben

V. 1160. Vecsés nagyközség iratai 1918-1950

V. 1160. Vecsés nagyközség iratai 1918-1950 V. 60. 98950 Raktári helye: Mester utca, I. emelet, 52. állvány, 6. polc C/ Polgári kori iratok 98944 a/ Képviselőtestületi iratok 9, 94 0,0 fm b/ Elöljárósági iratok 9899, 9942 0,25 fm d/ Adókezelési

Részletesebben

XIII. 2. Földváry nemzetség közbirtokossági levéltára 1331-1876

XIII. 2. Földváry nemzetség közbirtokossági levéltára 1331-1876 Földváry nemzetség közbirtokossági levéltára Raktári helye: Mester utca, földszint, 50. állvány, 16. polc-51. állvány, 7. polc a) Családülési jegyzőkönyvek 1733-1864 2,04 fm (Protocollum concursum) b)

Részletesebben

Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerv ÜGYREND

Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerv ÜGYREND Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerv ÜGYREND Az egészségbiztosítási szervekről szóló 319/2010. (XII.27.) Kormányrendelet 3. (1) bekezdés o) pontjára, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei

Részletesebben

300. fond: Mezıtúr Város Levéltára

300. fond: Mezıtúr Város Levéltára V. 300. fond: Mezıtúr Város Levéltára Fondfı csop Fond V. 300. 1. Közigazgatási iratok 1765-1782 V. 300. 2. Mezı Túr Városa Birtokossainak minden névvel nevezendı In 1765-1782 V 300. 3. Mezı Túr Városa

Részletesebben

9. rész PEST MEGYEI LEVÉLTÁR (rövidítve: PML)

9. rész PEST MEGYEI LEVÉLTÁR (rövidítve: PML) 9. rész PEST MEGYEI LEVÉLTÁR (rövidítve: PML) Központ Cím: 1097 Budapest, IX., Vágóhíd utca 7. Telefon: (+36) 1/215-6948, (+36) 1/455-9054 Fax: (+36) 1/215-6948 E-mail: pestmlev@t-online.hu Honlap: www.pestmlev.hu

Részletesebben

XXII. 302. Vác város polgármesterének iratai (1867-) 1945-1950 (-1952)

XXII. 302. Vác város polgármesterének iratai (1867-) 1945-1950 (-1952) XXII. 302. Vác város polgármesterének iratai (1867-) 1945-1950 (-1952) Terjedelem: 20,94 fm (ebből 1,51 fm kötet), 203 doboz, 47 kötet, 250 raktári egység Raktári helye: PML váci osztálya, 61. terem, 78-104.

Részletesebben

VII. 22. Nagykőrösi közjegyzők iratai 1872 1950 (-1963)

VII. 22. Nagykőrösi közjegyzők iratai 1872 1950 (-1963) VII. 22. Nagykőrösi közjegyzők iratai 1872 1950 (-1963) Raktári helye: Nagykőrös, B épület, folyosó, 44-49. polc Magyarországon a közjegyzői intézményt az 1858. február 7-én kelt császári nyílt parancs

Részletesebben

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR LAJSTROM

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR LAJSTROM ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. LAJSTROM XIII. 25. Séllyei család iratai 1597-1931 Raktári száma, neve, terjedelme: Összes raktári és terjedelme: 14 doboz = 1,54 ifm 1 csomó = 0,08

Részletesebben

V. 1128. Tápióbicske nagyközség iratai 1945-1950

V. 1128. Tápióbicske nagyközség iratai 1945-1950 V. 28. 945 Raktári helye: Mester utca, I. emelet, 46. állvány, 46. polc D/ Népi demokratikus kori iratok 945 a/ Képviselőtestületi iratok 945947 0,05 fm b/ Elöljárósági iratok 945,4 fm Összesen:,46 fm

Részletesebben

V. 1102. Pócsmegyer nagyközség iratai 1798-1950 /-1964/

V. 1102. Pócsmegyer nagyközség iratai 1798-1950 /-1964/ Raktári helye: Mester utca, földszint, 154. állvány, 4-21. polc A/ Feudális kori iratok a /Képviselő-testületi iratok 1843-1849 0,03 fm b/ Elöljárósági iratok 1798-1809 0,10 fm B/ Polgári kori iratok b/

Részletesebben

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. LAJSTROM XIII. 3. Bogyai család iratai 1761-1880 (1915) Raktári száma, neve, terjedelme: Összes raktári és terjedelme: 1 doboz = 0,11 ifm 1 raktári =

Részletesebben

MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR BARANYA MEGYEI LEVÉLTÁRA FONDJEGYZÉK

MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR BARANYA MEGYEI LEVÉLTÁRA FONDJEGYZÉK MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR BARANYA MEGYEI LEVÉLTÁRA 2016. 01. 04-ei állapot Tartalomjegyzék IV. MEGYEI TÖRVÉNYHATÓSÁGOK ÉS TÖRVÉNYHATÓSÁGI JOGÚ VÁROSOK...5 BARANYA VÁRMEGYE LEVÉLTÁRA...5 Az 1848-ig terjedő

Részletesebben

VIII. 52. Nagykanizsai Kegyesrendi Gimnázium iratai 1765-1948 Nagykanizsai Állami Gimnázium iratai 1948-1950

VIII. 52. Nagykanizsai Kegyesrendi Gimnázium iratai 1765-1948 Nagykanizsai Állami Gimnázium iratai 1948-1950 VIII. 52. Nagykanizsai Kegyesrendi Gimnázium iratai 1765-1948 Nagykanizsai Állami Gimnázium iratai 1948-1950 Nagykanizsai Irányi Dániel Gimnázium iratai 1951-1955 Elhelyezve: 34 1B 3-6, 1C 2-8, 1D 2-5

Részletesebben

: Az Ör. 7. számú melléklete helyébe e rendelet melléklete lép. : Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba. A rendelet kihirdetve:

: Az Ör. 7. számú melléklete helyébe e rendelet melléklete lép. : Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba. A rendelet kihirdetve: Tura Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2008.(I. 31.) rendelete A Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 11/2007.(III.29.) rendelet módosításáról Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

AZ ELJÁRÁSI ILLETÉKEK ÉS AZ IGAZGATÁSI, BÍRÓSÁGI SZOLGÁLTATÁSOK DÍJA. I. Általános szabályok

AZ ELJÁRÁSI ILLETÉKEK ÉS AZ IGAZGATÁSI, BÍRÓSÁGI SZOLGÁLTATÁSOK DÍJA. I. Általános szabályok AZ ELJÁRÁSI ILLETÉKEK ÉS AZ IGAZGATÁSI, BÍRÓSÁGI SZOLGÁLTATÁSOK DÍJA I. Általános szabályok 1. Az illetéktörvény tárgyi, területi és személyi hatálya 1 Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a

Részletesebben

Azok a jogszabályok, amelyek a Pest Megyei Levéltár Szervezeti és Mûködési Szabályzatát alapvetõen meghatározzák, a következõk:

Azok a jogszabályok, amelyek a Pest Megyei Levéltár Szervezeti és Mûködési Szabályzatát alapvetõen meghatározzák, a következõk: Azok a jogszabályok, amelyek a Pest Megyei Levéltár Szervezeti és Mûködési Szabályzatát alapvetõen meghatározzák, a következõk: - a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelmérõl

Részletesebben

A CSONGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁR CSONGRÁDI LEVÉLTÁRA FOND- ÉS ÁLLAGJEGYZÉKE

A CSONGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁR CSONGRÁDI LEVÉLTÁRA FOND- ÉS ÁLLAGJEGYZÉKE A CSONGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁR CSONGRÁDI LEVÉLTÁRA FOND- ÉS ÁLLAGJEGYZÉKE 2009. december 31. V. MEZŐVÁROSOK, 1848-TÓL RENDEZETT TANÁCSÚ VÁROSOK, 1929-TŐL MEGYEI VÁROSOK LEVÉLTÁRAI CSONGRÁD VÁROS LEVÉLTÁRA

Részletesebben

Iktatószám: 33-2/2013/KIK/01

Iktatószám: 33-2/2013/KIK/01 Iktatószám: 33-2/2013/KIK/01 A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Elnökének 2/2013. (1.15.) KLIKE utasítása a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ kiadmányozási és helyettesítési rendjéről szóló

Részletesebben

a magyar állampolgárságot honosítással vagy visszahonosítással megszerezni szándékozók részére

a magyar állampolgárságot honosítással vagy visszahonosítással megszerezni szándékozók részére TÁJÉKOZTATÓ a magyar állampolgárságot honosítással vagy visszahonosítással megszerezni szándékozók részére Ön elhatározta, hogy a jövőben magyar állampolgárként kíván Magyarországon élni? Engedje meg,

Részletesebben

IV. 86. Ügyvédek után maradt iratok levéltári gyűjteménye. /Acta post advocatos/

IV. 86. Ügyvédek után maradt iratok levéltári gyűjteménye. /Acta post advocatos/ IV. 86. Ügyvédek után maradt iratok levéltári gyűjteménye /Acta post advocatos/ 1627 1835 Terjedelme: 14,80 ifm 92 (14,73 fm) doboz 2 (0,07 fm) kötet 94 rakt egys. Raktári helye: Mester utca, 2 emelet,

Részletesebben

V. 1030. Dunaharaszti nagyközség iratai /1866-/ 1878-1949

V. 1030. Dunaharaszti nagyközség iratai /1866-/ 1878-1949 V. 1030. Dunaharaszti nagyközség iratai /1866-/ 1878-1949 Raktári helye: Mester utca, 1. em. raktár, 133. állvány, 1-9. polc C/a Képviselő-testületi iratok 1891-1943 0,50 fm C/b Elöljárósági közigazgatási

Részletesebben

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 11-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 11-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 0 K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 11-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Szociális Szolgálat Szervezeti

Részletesebben

A Debreceni Törvényszék Gazdasági Kollégiumának ügyrendje és működési szabályzatának tervezete

A Debreceni Törvényszék Gazdasági Kollégiumának ügyrendje és működési szabályzatának tervezete Debreceni Törvényszék 2013.EL.II.C.20. A Debreceni Törvényszék Gazdasági Kollégiumának ügyrendje és működési szabályzatának tervezete I. 1.) Az ügyrend célja, jogforrásai hatályba lépése, hatálya Az ügyrend

Részletesebben

A MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR CSONGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁRA MAKÓ FOND-, ÁLLAG- ÉS KONKORDANCIA-JEGYZÉKE. Összeállította: URBANCSOK ZSOLT

A MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR CSONGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁRA MAKÓ FOND-, ÁLLAG- ÉS KONKORDANCIA-JEGYZÉKE. Összeállította: URBANCSOK ZSOLT A MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR CSONGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁRA MAKÓ FOND-, ÁLLAG- ÉS KONKORDANCIA-JEGYZÉKE Összeállította: URBANCSOK ZSOLT MAKÓ 2015. április 20. IV. MEGYEI TÖRVÉNYHATÓSÁGOK 1 1872-1949-ig terjedő

Részletesebben

V. 1029. Dunabogdány nagyközség iratai 1817-1950

V. 1029. Dunabogdány nagyközség iratai 1817-1950 Raktári helye: Mester utca, fszt. raktár, 115. állvány 16. polc-116. állvány, 2. polc A/ Feudális kori iratok 1817 1834 a/ Közhirdetményi jegyzőkönyv 1817 1834 0,01 fm B/ Polgári kori iratok 1854 b/ Elöljárósági

Részletesebben

SEGÉDLEVÉLTÁROS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

SEGÉDLEVÉLTÁROS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI SEGÉDLEVÉLTÁROS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 54 322 02 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Segédlevéltáros

Részletesebben

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. ÁTTEKINTŐ RAKTÁRI JEGYZÉK. XXIX. 13. Zalaegerszegi Ruhagyár iratai.

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. ÁTTEKINTŐ RAKTÁRI JEGYZÉK. XXIX. 13. Zalaegerszegi Ruhagyár iratai. ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. ÁTTEKINTŐ RAKTÁRI JEGYZÉK XXIX. 13. Zalaegerszegi Ruhagyár iratai Terjedelme: 256 doboz: 30,72 ifm Összesen: 256 doboz = 30,72 ifm Helyrajzi jelzete:

Részletesebben

A Komlói Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti Egységeinek ügyrendje

A Komlói Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti Egységeinek ügyrendje A Komlói Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti Egységeinek ügyrendje TITKÁRSÁG 1. Az önkormányzatnál és a közös önkormányzati hivatalnál foglalkoztatottak személyzeti ügyeinek intézése, személyi nyilvántartás,

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat. Polgármesteri Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzatának a módosításáról

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat. Polgármesteri Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzatának a módosításáról Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének.. /2016. (I.28.) számú önkormányzati határozata Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Szervezeti

Részletesebben

IV. 411. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye tiszti főorvosának iratai 1881-1944 /-1949/

IV. 411. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye tiszti főorvosának iratai 1881-1944 /-1949/ IV. 411. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye tiszti főorvosának iratai 1881-1944 /-1949/ Az 1886. XXI. tc. szerint a vármegyei törvényhatóság központi tisztviselői közé tartoztak a szakszolgálati tisztviselők

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY. 27. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2011. március 16., szerda. Tartalomjegyzék

MAGYAR KÖZLÖNY. 27. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2011. március 16., szerda. Tartalomjegyzék MAGYAR KÖZLÖNY 27. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2011. március 16., szerda Tartalomjegyzék 28/2011. (III. 16.) Korm. rendelet 29/2011. (III. 16.) Korm. rendelet 4/2011. (III. 16.) PSZÁF rendelet

Részletesebben

A CSONGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁR FOND- ÉS ÁLLAGJEGYZÉKE SZEGED

A CSONGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁR FOND- ÉS ÁLLAGJEGYZÉKE SZEGED A CSONGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁR FOND- ÉS ÁLLAGJEGYZÉKE SZEGED Feudális- és kapitalista kor IV. MEGYEI TÖRVÉNYHATÓSÁGOK ÉS TÖRVÉNYHATÓSÁGI JOGÚ VÁROSOK CSANÁD VÁRMEGYE LEVÉLTÁRA. A) Feudális kor CSANÁD VÁRMEGYE

Részletesebben

BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS iparűzési adó hatálya alá

BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS iparűzési adó hatálya alá Az adóhatóság tölti ki! Iktatószám: Adóhatóság: Martonvásár Város Jegyzője Átvétel dátuma:... Átvevő:... Adózó mutatója:... I. Bejelentkezés jellege Helyi iparűzési adó BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS

Részletesebben

RÁKOSMENTI MÁKVIRÁG ÓVODA

RÁKOSMENTI MÁKVIRÁG ÓVODA RÁKOSMENTI MÁKVIRÁG ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA ikt. sz.: 40/630/2015 Készítette: Horváth Mária intézményvezető Pedagógiai-szakmai ellenőrzés és pedagógus minősítő szakértő Hatálybalépés dátuma:

Részletesebben

MÁRTÉLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 5/2011. (III. 31.) önkormányzati rendelete. a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról

MÁRTÉLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 5/2011. (III. 31.) önkormányzati rendelete. a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról MÁRTÉLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2011. (III. 31.) önkormányzati rendelete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról Mártély Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális

Részletesebben

A Fővárosi Bíróság létszámhelyzetének alakulása

A Fővárosi Bíróság létszámhelyzetének alakulása I. A Fővárosi Bíróság létszámhelyzetének alakulása A Fővárosi Bíróság működése és annak eredményessége szempontjából hosszú évtizedek óta egyértelműen kulcskérdésnek tekinthető tényező a bírói karban,

Részletesebben

IX. SZAKASZ EURÓPAI ADATVÉDELMI BIZTOS

IX. SZAKASZ EURÓPAI ADATVÉDELMI BIZTOS IX. SZAKASZ EURÓPAI ADATVÉDELMI BIZTOS BEVÉTELEK SAJÁT FORRÁSOK Cím Címsor 2015. évi költségvetés 2014. évi költségvetés 2013. évi teljesítés 4 KÜLÖNBÖZŐ UNIÓS ADÓK, LEVONÁSOK ÉS JÁRULÉKOK 966 000 1 000

Részletesebben

T E M P O EGÉSZSÉG- ÉS ÖNSEGÉLYEZŐ PÉNZTÁR

T E M P O EGÉSZSÉG- ÉS ÖNSEGÉLYEZŐ PÉNZTÁR T E M P O EGÉSZSÉG- ÉS ÖNSEGÉLYEZŐ PÉNZTÁR SZOLGÁLTATÁSI SZABÁLYZATA 2016. január 29. (hatályos 2016. február 1.) Jelen Szolgáltatási Szabályzat (továbbiakban: Szabályzat) elválaszthatatlan részét képezi

Részletesebben

A legfőbb ügyész 25/2003. (ÜK. 12.) LÜ. u t a s í t á s a. a Magyar Köztársaság ügyészsége szervezetéről és működéséről

A legfőbb ügyész 25/2003. (ÜK. 12.) LÜ. u t a s í t á s a. a Magyar Köztársaság ügyészsége szervezetéről és működéséről A legfőbb ügyész 25/2003. (ÜK. 12.) LÜ u t a s í t á s a a Magyar Köztársaság ügyészsége szervezetéről és működéséről (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt, 2010. június 30-ától hatályos szöveg)

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. 1.) A pályázaton azok az ifjú házaspárok vehetnek részt:

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. 1.) A pályázaton azok az ifjú házaspárok vehetnek részt: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Budapest Józsefvárosi Önkormányzat megbízásából a Kisfalu Józsefvárosi Vagyongazdálkodó Kft. - a Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 463/2012. (XII.19.) számú

Részletesebben

V. 1161. Veresegyház nagyközség iratai 1891-1950

V. 1161. Veresegyház nagyközség iratai 1891-1950 89950 Raktári helye: Mester utca, I. emelet, 52. állvány, 78. polc C/ Polgári kori iratok 8992, 925944 a/ Képviselőtestületi iratok 8992, 925944 0,30 fm D/ Népi demokratikus kori iratok /944/ 945950 a/

Részletesebben

FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét a közlöny utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra és a 2009. évi elõfizetési árainkra TARTALOM

FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét a közlöny utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra és a 2009. évi elõfizetési árainkra TARTALOM CXXXV. ÉVFOLYAM 20. SZÁM 2008. december 31. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét a közlöny utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra és a 2009. évi

Részletesebben

Közszolgáltatások megnevezése közszolgáltatások tartalma Közszolgáltatások igénybevételének rendje Közszolgáltatásért fizetendő díj mértéke

Közszolgáltatások megnevezése közszolgáltatások tartalma Közszolgáltatások igénybevételének rendje Közszolgáltatásért fizetendő díj mértéke Közszolgáltatások megnevezése közszolgáltatások tartalma Közszolgáltatások igénybevételének rendje Közszolgáltatásért fizetendő díj mértéke Kormányablak Új jármű első forgalomba helyezése Forgalomba helyezéshez

Részletesebben

H Á Z I R E N D. Kiskőrösi Többcélú Kistérségi Társulás Tanács. Kiskőrösi és Császártöltési Idősek Otthona - módosításokkal egységes szerkezetben-

H Á Z I R E N D. Kiskőrösi Többcélú Kistérségi Társulás Tanács. Kiskőrösi és Császártöltési Idősek Otthona - módosításokkal egységes szerkezetben- 1 Kedves Lakók! Tisztelt Hozzátartozók! A 48/2010. (VIII. 24.) Többcélú Társ. hat. 1. számú melléklete H Á Z I R E N D Kiskőrösi Többcélú Kistérségi Társulás Kiskőrösi és Császártöltési Idősek Otthona

Részletesebben

elnevezésű rendezvénysorozat részeként 2016. április 5-én kedd, településünkön tartandó ünnepségre.

elnevezésű rendezvénysorozat részeként 2016. április 5-én kedd, településünkön tartandó ünnepségre. XXVI. ÉVFOLYAM 3. SZÁM, 2016. MÁRCIUS MEGHÍVÓ Szeretettel meghívok minden helyi lakost a TAVASZI HADJÁRAT elnevezésű rendezvénysorozat részeként 2016. április 5-én kedd, településünkön tartandó ünnepségre.

Részletesebben

Anyakönyvi ügyintézés

Anyakönyvi ügyintézés Alkalmazott jogszabályok: az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény és az anyakönyvezési feladtok ellátásának részletes szabályairól szóló 32/2014. (V. 19.) KIM rendelet. Az anyakönyv hatósági

Részletesebben

^^^^ ^^^^^^^^^ft ^^^^^^^^^^^j ^^^^ ^^^^^^^B Segédletek

^^^^ ^^^^^^^^^ft ^^^^^^^^^^^j ^^^^ ^^^^^^^B Segédletek ^^^^ Segédletek 2. ^^^^^^^^^ft ^^^^^^^^^^^j ^^^^ ^^^^^^^B Békés vármegye levéltára 1715-1950 Békés vármegye levéltára 1715-1950 Ismertető leltár Összeállította: Kereskényiné Cseh Edit Gyula, 2008 Segédletek

Részletesebben

63/2012. (VII. 2.) VM rendelet

63/2012. (VII. 2.) VM rendelet 63/2012. (VII. 2.) VM rendelet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, valamint a megyei kormányhivatalok mezőgazdasági szakigazgatási szervei előtt kezdeményezett eljárásokban fizetendő igazgatási

Részletesebben

Érkeztető/ Bíráló Bizottság Tölti ki. II. A pályázó felvételi pontszáma

Érkeztető/ Bíráló Bizottság Tölti ki. II. A pályázó felvételi pontszáma Beküldési határidő: iktatási szám: Önköltséges képzés képzési költség csökkentésére kiírt kari pályázat Pályázati Űrlap Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Kar Beérkezés időpontja: Bírálást végző bizottsági

Részletesebben

ALPOLGÁRMESTERE. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. április 25-i ülésére

ALPOLGÁRMESTERE. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. április 25-i ülésére Budapest Főváros IV. kerület, Újpest Önkormányzat ALPOLGÁRMESTERE : 1041 Bu da pest, Istvá n út 14. /Fa x: 231-3141 /231-315 1 e-ma il: msza bolcs@u jpest.hu ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. április

Részletesebben

BAGI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4/2015. (IV.30.) önkormányzati rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatról

BAGI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4/2015. (IV.30.) önkormányzati rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatról BAGI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4/2015. (IV.30.) önkormányzati rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatról Bevezető rész Az önkormányzatiság alapelvei lehetővé teszik, hogy a lakosság közvetlenül, illetve

Részletesebben

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. LAJSTROM XIV. 9. Hegyi Domonkos iratai 1835-1855 Raktári száma, neve, terjedelme: Összes raktári és terjedelme: 1 doboz = 0,11 ifm 1 doboz = 0,11 ifm

Részletesebben

A SZOLNOKI TÖRVÉNYSZÉK

A SZOLNOKI TÖRVÉNYSZÉK Szolnoki Törvényszék E l n ö k e 5001 Szolnok - Pf.: 100 2012. El. I. A. 11/3. szám A SZOLNOKI TÖRVÉNYSZÉK A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság elnökének 1999.El.III.A.3/18. számú A Jász-Nagykun-Szolnok

Részletesebben

Módosítási javaslat a FESZ 9. és 20. -ához

Módosítási javaslat a FESZ 9. és 20. -ához Fegyelmi Konferencia Esztergom, 2013. szeptember 6-8. A 2013. szeptember 7.-én, szombaton tartandó FESZ jelenlegi módosítás-tervezete című programponthoz Módosítási javaslat a FESZ 9. és 20. -ához....

Részletesebben

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG. Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra!

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG. Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 5062-25/2012. Tárgy: Budapest XVIII. kerület, Nefelejcs u.

Részletesebben

Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT GYŐR 2013.

Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT GYŐR 2013. Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT GYŐR 2013. TARTALOM 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 6 1.1. A szervezeti és működési szabályzat célja, jogszabályi

Részletesebben

A MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR CSONGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁRA MAKÓ FOND-, ÁLLAG- ÉS KONKORDANCIA-JEGYZÉKE

A MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR CSONGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁRA MAKÓ FOND-, ÁLLAG- ÉS KONKORDANCIA-JEGYZÉKE A MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR CSONGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁRA MAKÓ FOND-, ÁLLAG- ÉS KONKORDANCIA-JEGYZÉKE Összeállította: URBANCSOK ZSOLT MAKÓ 2016. május 10. Tartalom Fondfőcsoport Fondfőscsoport Oldalszám száma

Részletesebben

HELYESBÍTÉS. Tisztelt Olvasó/Pályázó!

HELYESBÍTÉS. Tisztelt Olvasó/Pályázó! HELYESBÍTÉS Tisztelt Olvasó/Pályázó! Ezúton tájékoztatjuk, hogy a Bírósági Közlöny 2012/4. számának 36. és 37. oldalán az Országos Bírósági Hivatal 1-6. szám alatti pályázatának kiírási szövege kiegészítésre

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI FELÜGYELŐSÉG ÜGYRENDJE

KÖZLEKEDÉSI FELÜGYELŐSÉG ÜGYRENDJE Iktatószám:. SZABOLCS SZATMÁR - BEREG MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KÖZLEKEDÉSI FELÜGYELŐSÉG ÜGYRENDJE Hatályos: 2011. év április hó. napjától A szakmai irányító szerv vezetőjével történő egyeztetés igazolása.

Részletesebben

Ingatlannyilvántartás 8.

Ingatlannyilvántartás 8. Ingatlannyilvántartás 8. Az ingatlan-nyilvántartás adatainak Hidvéginé dr. Erdélyi, Erika Ingatlannyilvántartás 8.: Az ingatlan-nyilvántartás adatainak Hidvéginé dr. Erdélyi, Erika Lektor: Dr. Papp, Iván

Részletesebben

Kadarkút Város Önkormányzatának. 20/2009.(IX. 30.) számú. r e n d e l e t e. (Módosításokkal egységes szerkezetben)

Kadarkút Város Önkormányzatának. 20/2009.(IX. 30.) számú. r e n d e l e t e. (Módosításokkal egységes szerkezetben) Kadarkút Város Önkormányzatának 20/2009.(IX. 30.) számú r e n d e l e t e Hatályos: 2011. november 25-tıl Egységesítve: 2011. november 25. a Bursa Hungarica Felsıoktatási Önkormányzati Ösztöndíj odaítélésérıl

Részletesebben

Gyakorlati vizsgatevékenység

Gyakorlati vizsgatevékenység Martin János Szakképző Iskola Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése, tartalma: 1604-06/2 Az ügyiratok archiválása, illetve egy adott dokumentum selejtezése a megadott paraméterek Gyakorlati vizsgatevékenység

Részletesebben

"B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

B TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS "B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Biharkeresztes Város Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2016. évre abursa Hungarica

Részletesebben

A DRHE MARÓTHI GYÖRGY KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A DRHE MARÓTHI GYÖRGY KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁNAK Ikt. szám: 1425/1300/19-2/2014. 13/B. SZ. MELLÉKLETE A DRHE MARÓTHI GYÖRGY KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Részletesebben

ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA

ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA ESZKÖZÖK ÉS FORRÁSOK LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA (Elfogadva a Szenátus 62/2012. (XI. 7.) sz. határozatával) (MS3102) 2012 1 TARTALOMJEGYZÉK Általános rész 3 I.fejezet

Részletesebben

Vasutas Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Egészségpénztár. Alapszabálya. 2014. május 27.

Vasutas Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Egészségpénztár. Alapszabálya. 2014. május 27. Vasutas Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Egészségpénztár Alapszabálya 2014. május 27. Tartalomjegyzék I. fejezet... 3 A pénztárra vonatkozó általános rendelkezések... 3 II. fejezet... 4 A pénztár szolgáltatásai...

Részletesebben

63/2012. (VII. 2.) VM

63/2012. (VII. 2.) VM 63/2012. (VII. 2.) VM rendelet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, valamint a megyei kormányhivatalok mezőgazdasági szakigazgatási szervei előtt kezdeményezett eljárásokban fizetendő igazgatási

Részletesebben

Az adóeljárási törvény 2015. évi főbb módosításai

Az adóeljárási törvény 2015. évi főbb módosításai Az adóeljárási törvény 2015. évi főbb módosításai Dr. Kovács Ferenc Okleveles adószakértő Igazságügyi adó- és járulékszakértő Alapelvi változások: Eltérő minősítés tilalma visszakerül a törvénybe (már

Részletesebben

soron kívüli (7 napon belüli) sürgősségi (3 napon belüli) azonnali (24 órán belüli)

soron kívüli (7 napon belüli) sürgősségi (3 napon belüli) azonnali (24 órán belüli) Útlevél A magánútlevél valamint a második magánútlevél rendes eljárás keretében történő kiállításának ügyintézési határideje 20 nap, amely a kérelem beérkezését követő napon kezdődik. 2012. január 1-jétől

Részletesebben

EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA BUDAPESTI JAVÍTÓINTÉZETE 1032 Budapest, Szőlő u. 60. Telefon: (+36) (1) 368-9012, 388-7103 Fax: (+36) (1) 388-6540

EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA BUDAPESTI JAVÍTÓINTÉZETE 1032 Budapest, Szőlő u. 60. Telefon: (+36) (1) 368-9012, 388-7103 Fax: (+36) (1) 388-6540 EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA BUDAPESTI JAVÍTÓINTÉZETE 1032 Budapest, Szőlő u. 60. Telefon: (+36) (1) 368-9012, 388-7103 Fax: (+36) (1) 388-6540 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2014. 1 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület 2016. május 19-én tartandó ülésére

Előterjesztés a Képviselő-testület 2016. május 19-én tartandó ülésére Előterjesztés a Képviselő-testület 2016. május 19-én tartandó ülésére Tárgy: Beszámoló a Polgári Polgármesteri Hivatal 2015. évi tevékenységéről Előterjesztő: dr. Váliné Antal Mária címzetes főjegyző Előkészítő:

Részletesebben

IV. 448. A Váci felső járás főszolgabírájának iratai (1872-) 1876-1897

IV. 448. A Váci felső járás főszolgabírájának iratai (1872-) 1876-1897 IV. 448. A Váci felső járás főszolgabírájának iratai (1872-) 1876-1897 Terjedelem: 19,81 fm (ebből kötet 1,00 fm), 172 doboz, Raktári helye: 25 kötet, 3 csomó, 200 rakt.e. a/ Elnöki iratok -1897 0,10 fm

Részletesebben

IV. 449. A Váci járás főszolgabírájának iratai (1884-)1898-1944

IV. 449. A Váci járás főszolgabírájának iratai (1884-)1898-1944 IV. 449. A Váci járás főszolgabírájának iratai (1884-)1898-1944 a/ Elnöki /bizalmas/ iratok 1898-1924 0,10 fm b/ Általános iratok /1884-/ 1898-1944 70,25 fm c/ Kihágási iratok 1898-1929 1,94 fm d/ Katonai

Részletesebben

V. 93. Vác város polgármesterének iratai (1867 ) 1872 1950 ( 1952) c) Közigazgatási iratok (1867 ) 1872 1950 ( 1952), é. n.

V. 93. Vác város polgármesterének iratai (1867 ) 1872 1950 ( 1952) c) Közigazgatási iratok (1867 ) 1872 1950 ( 1952), é. n. V. 93 Vác város polgármesterének iratai (1867 ) 1872 1950 ( 1952) c) Közigazgatási iratok (1867 ) 1872 1950 ( 1952), é. n. Terjedelem: 56,42 fm (ebből 15,14 fm kötet), 408 doboz, 306 kötet, 714 raktári

Részletesebben

Az Önkormányzati Minisztérium folyóirata

Az Önkormányzati Minisztérium folyóirata Az Önkormányzati Minisztérium folyóirata 2009/4 XIX. évfolyam 4. szám A tartalomból: Jogszabályváltozások Jogszabályfigyelő. 2 Jogértelmezés A helyi önkormányzatok működését érintő jogszabályok véleményezése

Részletesebben

A Szervezeti és Működési Szabályzat célja, rendeltetése, jogforrásai, hatályba lépése.

A Szervezeti és Működési Szabályzat célja, rendeltetése, jogforrásai, hatályba lépése. A DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA ELNÖKE D E B R E C E N 2004. El. II. B. 18. A DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Tartalomjegyzék A Szervezeti és Működési Szabályzat célja, rendeltetése, jogforrásai,

Részletesebben

1. Hatósági és Szociális Iroda

1. Hatósági és Szociális Iroda A SZERVEZETI TAGOZÓDÁS SZERINTI FŐBB FELADATOK A Közös Hivatal alapvető feladata az önkormányzatok működésével, valamint az államigazgatási, önkormányzati hatósági ügyek döntésre való előkészítésével és

Részletesebben

Szűcs Ferenc Jogerősé vált: 2012. 01. 12. : (06-88) 576-630 : (06-88) 576-646 E-mail: ferenc.szucs@mbfh.hu

Szűcs Ferenc Jogerősé vált: 2012. 01. 12. : (06-88) 576-630 : (06-88) 576-646 E-mail: ferenc.szucs@mbfh.hu MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL VESZPRÉMI BÁNYAKAPITÁNYSÁG VBK/3476-11/2011 Szűcs Ferenc Jogerősé vált: 2012. 01. 12. : (06-88) 576-630 : (06-88) 576-646 E-mail: ferenc.szucs@mbfh.hu Tárgy: Jobaháza

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY. 2011. évi CXIII. törvény A honvédelemrõl és a Magyar Honvédségrõl, valamint a különleges jogrendben bevezethetõ intézkedésekrõl 25637

MAGYAR KÖZLÖNY. 2011. évi CXIII. törvény A honvédelemrõl és a Magyar Honvédségrõl, valamint a különleges jogrendben bevezethetõ intézkedésekrõl 25637 MAGYAR KÖZLÖNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2011. július 27., szerda 89. Tartalomjegyzék 2011. évi CXIII. törvény A honvédelemrõl és a Magyar Honvédségrõl, valamint a különleges jogrendben bevezethetõ

Részletesebben

Jogszabályok, szabványok, belsı utasítások

Jogszabályok, szabványok, belsı utasítások ÜZLETSZABÁLYZATA IV. FÜGGELÉK Jogszabályok, szabványok, belsı utasítások 2006. FÜGGELÉK 1 ÜZLETSZABÁLYZATA Vonatkozó jogszabályi rendelkezések Törvény 2003. évi LXXXIX. törvény A környezetterhelési díjról

Részletesebben

PETRIK LAJOS KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ VEGYIPARI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS INFORMATIKAI SZAKKÖZÉPISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

PETRIK LAJOS KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ VEGYIPARI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS INFORMATIKAI SZAKKÖZÉPISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT PETRIK LAJOS KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ VEGYIPARI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS INFORMATIKAI SZAKKÖZÉPISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2014 Tartalomjegyzék 1. BEVEZETÉS... 4 1.1. A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Részletesebben

XXIII. 507. A Vác Városi Tanács V. B. Ipari és Műszaki (1957-ig Építési és Közlekedési) Osztályának iratai 1950 1990

XXIII. 507. A Vác Városi Tanács V. B. Ipari és Műszaki (1957-ig Építési és Közlekedési) Osztályának iratai 1950 1990 XXIII. 507 A Vác Városi Tanács V. B. Ipari és Műszaki (1957-ig Építési és Közlekedési) Osztályának iratai 1950 1990 Terjedelem: 2,20 fm, 22 doboz, 22 raktári egység Raktári hely: VVL, sz. raktár, polc

Részletesebben

RENDÉSZETI és VAGYONVÉDELMI SZABÁLYZATA

RENDÉSZETI és VAGYONVÉDELMI SZABÁLYZATA ELTE TANÍTÓ ÉS ÓVÓKÉPZŐ FŐISKOLAI KAR RENDÉSZETI és VAGYONVÉDELMI SZABÁLYZATA 2004. TARTALOMJEGYZÉK Rendészeti és vagyonvédelmi szabályzat I. Általános rendelkezések 3. oldal II. Az ELTE Tanító-és Óvóképző

Részletesebben

Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára. Siófoki Városi Bíróság (korábban: Siófoki Járásbíróság) iratai

Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára. Siófoki Városi Bíróság (korábban: Siófoki Járásbíróság) iratai Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára Siófoki Városi Bíróság (korábban: Siófoki Járásbíróság) iratai Peren kívüli ügyek iratai 1952 1994 XXV. 28. d. Terjedelem Raktári egységek száma Terjedelem

Részletesebben

KATONAI JOGI ÉS HADIJOGI SZEMLE 2014/1. SZÁM

KATONAI JOGI ÉS HADIJOGI SZEMLE 2014/1. SZÁM Schweickhardt Gotthilf A katasztrófavédelmi igazgatás rendszer változásai 1976-tól napjainkig, különös tekintettel a védelemben résztvevő szervezetekre A katasztrófák elleni védelem mai tartalmának, szervezetének

Részletesebben

Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnáziuma. A Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnáziuma

Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnáziuma. A Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnáziuma 2.SZ. MELLÉKLET A Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnáziuma ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA A Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnáziuma Szervezeti és Működési Szabályzatának melléklete

Részletesebben

Szerkesztette: Horváthné Kemecsei Erika. Kádár Attila. módszertani munkatársak

Szerkesztette: Horváthné Kemecsei Erika. Kádár Attila. módszertani munkatársak É S Z A K - A L F Ö L D I R E G I O N Á L I S S Z O C I Á L I S F E J L E S Z T Ő, T A N Á C S A D Ó É S M Ó D S Z E R T A N I K Ö Z P O N T K O N Z O R C I U M P A R T N E R E 2 0 1 1. J A N U Á R NEMZETI

Részletesebben