IV Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának iratai /-1949/

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "IV. 408. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának iratai 1876-1944 /-1949/"

Átírás

1 IV Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának iratai /-1949/ Szervtörténeti adatok: A törvényhatósági bizottsági közgyűlés, majd a kisgyűlés határozatait, a kormány rendeleteit a vármegyei tisztikar hajtotta végre, melynek feje az alispán volt. Az 1870: 42. tc. szerint az alispán a megye első választott tisztviselője. Ugyane törvény mondta ki a többi tisztviselővel egyetemben az alispán 6 évre történő választását, a törvényhatósági közgyűlés által. Az 1929: 30.tc. szerint azonban már 10 évi időtartamra választják: az 1942: 22. tc. pedig az összes megyei tiszti alkalmazottal együtt belügyminiszteri kinevezés alá helyezte. Helyettese az egész korszakban a főjegyző. Hatáskör: Az 1870: 42. tc. értelmében a törvényhatóság nevében az alispán vezeti a közigazgatást és intézkedik minden ügyben, melyhez nem szükséges közgyűlési határozat vagy nincs valamely szaktisztviselőhöz utasítva. Őhozzá futnak be a megyéhez intézett rendeletek, jelentések, levelek, ő írja alá a megye nevében kiállított iratokat, ő rendelkezik a megyei karhatalmi szervekkel /1881-ig/, ő rendelheti el a karhatalom alkalmazását. A közgyűlés által megállapított költségvetés keretein belül az alispánt illeti az utalványozás joga; ha a kormányrendeletet végrehajthatatlannak ítéli, jelentést tesz a főispánnak vagy /távollétében/ felír az illető miniszterhez; őre a törvényhatóság pecsétjének; rendelkezik a törvényhatóság tisztviselőivel; beosztja a kezelőszemélyzetet, elsőfokon fegyelmi eljárást is elrendelhet a kezelőszemélyzet tagjai ellen; intézkedik a katona-beszállásolási ügyekben; havonta egyszer megvizsgálja a megyei pénztárt; a közgyűlésnek és a főispánnak jelentést tesz intézkedéseiről és a megye állapotáról; intézkedik a közgyűlési ügyeknek az állandó választmány általi előkészítéséről, az egyes ügydarabok felszereléséről, eljár mindazon ügyekben, melyeket a törvények az alispánra bíznak. Az 1886: 21. és a z 1929: 30. tc. az alispáni hatáskör lényeges elemeit kisebbnagyobb módosításoktól eltekintve érintetlenül hagyta. Az 1930-as években az alispán konkrét igazgatási hatásköre a következőkre terjedt ki: Első fokon: - Belügyi igazgatás terén: anyakönyvi ügyekben a házassági kihirdetés alóli felmentés engedélyezése, törvényesítés megállapítása és anyakönyvi feljegyzésének elrendelése; egyesületi ügyekben határozathozatal, belföldi sajtótermékek utcai terjesztésének engedélyezése, időszaki lapok alapításának tudomásulvétele, önkéntes tűzoltóparancsnokok megerősítése, kiállította az útleveleket, bevonta és érvénytelenné nyilvánította azokat, adománygyűjtés és koldulás engedélyezése, ásványvizek engedélyezésével, gyógyszertárak ellenőrzésével, hullaszállítással, külföldi gyógyszerek magánszemélyek használatára való behozatalával kapcsolatos ügyek, betegápolási költségek elengedése; szegénysegélyezési vitás ügyek. - Pénzügyi igazgatás terén: szinte kizárólagosan: felvilágosítások adása az állami pénzügyi hatóságoknak.

2 - Közlekedésügyi téren: nem a minisztérium által építendő utak műszaki terveinek engedélyezése; utak közigazgatási bejárásának eredményei feletti döntés; út-, híd-, és átereszépítéssel kapcsolatos közigazgatási ügyek; híd- és révvámmentesség korlátozása vagy kiterjesztése; kézi és lóvasutak engedélyezése, építése; vasúti műtárgyak létesítésének, megszüntetésének elrendelése, tűztávlati engedélyek kiadása; hajólevél kiállítása nem géperejű hajók részére stb. - Földművelésügyi téren: járványos állatbetegségek elleni intézkedések megtétele; növényi és állati kártevők elleni védekezés elrendelése, vízjogi engedélyezési ügyek, halászati engedély kiadása; zárt vizek megállapítása; a gazdasági munkáspénztár helyi bizottsági tagjainak kiválasztására tett intézkedések stb. - Vallás és kozoktatásügyi téren: felügyelet az izraelita felekezet fölött; iskolák bezárásának elrendelése járvány esetén. Másodfokon: Legnagyobb részben a főszolgabíró határozataival szembeni fellebbezés alakította ki az alispán másodfokú hatáskörét /l. a járásoknál!/. Iratok: Az alispán működése során keletkezett iratok közül legfontosabbak az általános közigazgatási iratok. Közöttük találhatunk közgyűlési iratokat, de a kormányrendeletek végrehajtása során keletkezetteket is. Így a megye életére a legteljesebb forrás az általános iratok állaga. A nagyfokú selejtezések következtében azonban az előtti anyag csak hiányosan maradt fenn. Ezen kívül keletkeztek külön kezelt iratok. Így pl. külön iktatták a kényesebb természetű ügyeket /bizalmas iratok/. Az alispán másodfokú kihágási hatóság is volt, e működés során keletkeztek a kihágási iratok. Az útlevél-kiállítási jogkörben születtek az útlevéliratok. A különleges alispáni hatáskör hozta létre az első világháború idején a Fémátvételi Bizottság anyagát, a második világháború idején az országmozgósítási és közellátási iratokat stb. Meg kell még jegyezni, hogy a selejtezéseken túlmenően is keletkeztek hiányok az alispáni anyagban. A háborús idők viszontagságai stb. sok kárt okoztak. A munkásmozgalomra vonatkozó fontosabb iratokat az 1950-es években kiemelték és azóta a Párttörténeti Intézet Archívumában őrzik azokat /eredeti helyükön őrjegyek találhatók/. A leventeügyi iratok a Hadtörténelmi Intézet Levéltárába kerültek. Állagok: a/ Bizalmas /elnöki/ iratok b/ Közigazgatási iratok c/ Kihágási iratok d/ Útlevélügyi iratok e/ Honosítással, magyar állampolgárság fenntartásáról elvesztéséről vezetett nyilvántartókönyvek /-1949/ f/ Közellátási iratok g/ Országmozgosítási iratok h/ Elnöki légoltalmi iratok i/ Külön kezelt alispáni iratok 1944 j/ Mellékbüntetések nyilvántartása k/ Az irodaigazgató iratai l/ A házi telefonközpont iratai /-1947/

3 m/ A Székházgondnoki Hivatal iratai /1887/, n/ A Mezőgazdasági Bizottság iratai o/ A Mezőgazdasági Munkabizottság iratai p/ A Takarmányozást Intéző Bizottság iratai r/ A Fémátvételi Bizottság iratai s/ A Műszaki Leszámoló Bizottság iratai t/a lelkészi Jövedelmek Összeírását Felülvizsgáló Bizottság iratai u/ Alispáni évnegyedes jelentések gyűjteménye u-2/ Alispáni (duplumok) Irattári rendszer: A fontosabb állagok közül az éveken belül iktatószámok rendjében őrzött Bizalmas iratok mutató hiányában csak egyenkénti átnézéssel kutathatók. Az általános /közigazgatási/ iratok segédkönyvei /az évek kivételével/ hiánytalanul fennmaradtak, s így a kutatás mutatókönyvek alapján folytatható. /Az anyag irattári rendszere: eleinte irattári számokat alkalmaztak, később alapszámos rendszer szerint alakították ki az ügyiratokat: alapszám az utolsó év első iktatószáma./ A kihágási iratok mutatókönyveik alapján kutathatók. Budapest, november Dr. Lakos János

4 IV Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának iratai /-1949/ a/ 1890, ,75 fm b/ ,98 fm c/ ,52 fm d/ ,52 fm e/ /-1949/ 0,56 fm f/ ,98 fm g/ ,58 fm h/ ,52 fm i/ ,04 fm j/ ,15 fm k/ ,40 fm l/ /-1947/ 0,11 fm m/ /1887/ ,16 fm n/ ,30 fm o/ ,09 fm p/ ,45 fm r/ ,11 fm s/ ,26 fm t/ ,07 fm u/ ,30fm u/ fm v ,24fm Összesen: 1121,09 fm

5 IV Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának iratai /-1949/ a/ Bizalmas iratok 1890, Terjedelem: 2,75 fm, 23 doboz, 6 kötet, 29 raktári egység Raktári helye: Mester utca, 2. emelet, 68. állvány 1-3. polcok Rakt. egys. száma Év Sorszám Megjegyzés 1. doboz , 3 1, 4-6, 8-9, , , 3-8 1, 3, 4, 6, 7 1-3, 7, 9-11, 13-14, db sz. nélküli 1 db sz. nélküli kissé hiányos " 1 db sz. nélk " " " " " " " "

6 15. " Rakt. egys. száma Év Sorszám Megjegyzés 16. doboz " , , , db szám nélküli , 373 9,77, 88, 118, 251, , , 28, 228, HM rendeletek, törvénycikkek, Toborzási iratok Toborzási rendeletek kötet Iktatókönyvek hiányos Mutatókönyvek ,1899 A-Z Ált. mutató " " " " " " Budapest, április 10. Ellenőrizte: Héjjas Pál Készítették: Fülep Lászlónél Henzély Lászlóné

7 IV Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának iratai /-1949/ b/ Közigazgatási elnöki iratok Terjedelem: 1025,98 ifm 530 doboz, 334 kötet, Raktári hely: Mester utca, 2. emelet, 68. állvány 4. polcától a 112. állvány 8. polcáig Iratok Doboz Év Sorszám " " " " " " " /I 10. " 1954/II " " " " " " " " " " " " " " " " "

8 31. " " Doboz Év Sorszám " " " " " " " " " " /I 45. " 127/II " " " " /I. 50. " 1900/II-2002/I. 51. " 2002/II " " " " " " " " " " " " " " /I. 67. " 1303/II " " " " /I. 72. " 2281/II " " " "

9 78. " " Doboz Év Sorszám " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " /I " 986/II " " " /I " 2541/II " " " " " " " " " " " " " " " "

10 125. " " Doboz Év Sorszám " " " /a 131. " /I " 8/II-12/I " 12/II-19/I " 19/II " " /I " 115/II " " " " " " " " " " " " " " " /I " 150/II " " " " " " " " /I 166. " 19/II-26/I " 26/II " " " " /I

11 172. " 101/II " Doboz Év Sorszám " " /I " 1331/II " " " " " " " " " /I " 5166/II " " " /a kórházi ápoltak számlái " " " " " " " " /I " 111/II " " " " " " " " " " " " " " " " "

12 218. " " Doboz Év Sorszám " " " " " " " " " " /I " 133/II " " " " " " " " 3265/I " 3265/II " " " " " " " /I " 54/II " " " " " " " " " " " " "

13 265. " " Doboz Év Sorszám " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " "

14 312. " " Doboz Év Sorszám " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " "

15 359. " " Doboz Év Sorszám " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " "

16 406. " " Doboz Év Sorszám " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " "

17 453. " " Doboz Év Sorszám " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " "

18 500. " " Doboz Év Sorszám " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " Kötet Iktatókönyvek " " " " " " " " " "

19 546. " " Doboz Év Sorszám " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " "

20 593. " " Kötet Év Sorszám " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " "

21 640. " " Kötet Év Sorszám 642. " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " "

22 687. " " Kötet Év Sorszám " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " "

23 734. " " Kötet Év Sorszám " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " Névmutatók A-Z " " " " "

24 " " Kötet Év Sorszám A-Z " " " " " " " " " " " " " " " " " " Tárgymutatók " " " " " " " " " " Sorkönyvek " Kórházi ügyek mutatói A-Z

25 " " Kötet Év Sorszám A-Z " " " " " " " " " " " Miniszteri számmutatók évi számmutató (alisp. KB, Közgy. Főisp.,Erdészet, Gazdászat Budapest, november 1.

26 IV Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának iratai /-1949/ b/ Közigazgatási iratok 1903 Terjedelme: 2,00 ifm, 11 köteg 11 raktári egység Raktári helye: Mester utca, 2. emelet, 68. állvány 4. polcától a 112. állvány 8. polcáig Iratok 1. köteg " " " " " " " " " " Budapest, október 23. Készítette: Dr. Gyalai Mihály Szacski Mihály Szakácsi Zoltán

27 IV Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának iratai /-1949/ b/ Közigazgatási iratok 1904 Terjedelme: 3,50 ifm, 15 köteg 15 raktári egység Raktári helye: Mester utca, 2. emelet, 68. állvány 4. polcától a 112. állvány 8. polcáig Iratok 1. köteg " " " " " " " " " " " " " " Budapest, október 23. Készítette: Dr. Gyalai Mihály Szacski Mihály Szakácsi Zoltán

28 IV Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának iratai /-1949/ b/ Közigazgatási iratok 1905 Terjedelem: 2,75 ifm, 12 köteg, 12 raktári egység Raktári helye: Mester utca, 2. emelet, 68. állvány 4. polcától a 112. állvány 8. polcáig Iratok 1. köteg " " " " " " " " " " " Budapest, október 23. Készítette: Dr. Gyalai Mihály Szacski Mihály Szakácsi Zoltán

29 IV Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának iratai /-1949/ b/ Közigazgatási iratok 1906 Terjedelme: 2,70 ifm, 11 köteg, 11 raktári egység Raktári helye: Mester utca, 2. emelet, 68. állvány 4. polcától a 112. állvány 8. polcáig 1. köteg " " " " " " " " " " Budapest, október 23. Készítették: Dr. Gyalai Mihály Szacski Mihály Szakácsi Zoltán

30 IV Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának iratai /-1949/ b/ Közigazgatási iratok 1907 Terjedelem: 2,80 ifm, 13 köteg, 13 raktári egység Raktári helye: Mester utca, 2. emelet, 68. állvány 4. polcától a 112. állvány 8. polcáig 1. köteg " " " " " " " " " " " " Budapest, október 23. Készítették: Dr. Gyalai Mihály Szacski Mihály Szakácsi Zoltán

31 IV Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának iratai /-1949/ b/ Közigazgatási iratok 1908 Terjedelem: 3,50 ifm, 16 köteg, 1 doboz, 17 raktári egység Raktári helye: Mester utca, 2. emelet, 68. állvány 4. polcától a 112. állvány 8. polcáig 1. köteg " " " " " " " " " " " " " " " doboz Alispáni körrendeletek másolati példányai Budapest, október 23. Készítették: Dr. Gyalai Mihály Szacski Mihály Szakácsi Zoltán

32 IV Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának iratai /-1949/ b/ Közigazgatási iratok 1909 Terjedelem: 4,15 ifm, 18 köteg, 18 raktári egység Raktári helye: Mester utca, 2. emelet, 68. állvány 4. polcától a 112. állvány 8. polcáig 1. köteg " " " " " " " " " " " " " " " " " Budapest, október 23. Készítették: Dr. Gyalai Mihály Szacski Mihály Szakácsi Zoltán

33 IV Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának iratai /-1949/ b/ Közigazgatási iratok 1910 Terjedelme: 3,20 ifm, 14 köteg 14 raktári egység Raktári helye: Mester utca, 2. emelet, 68. állvány 4. polcától a 112. állvány 8. polcáig 1. köteg " " " " " " " " " " " " " Budapest, október 23. Készítették: Dr. Gyalai Mihály Szacski Mihály Szakácsi Zoltán

34 IV Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának iratai /-1949/ b/ Közigazgatási iratok 1911 Terjedelme: 4,80 ifm, 23 köteg, 23 raktári egység Raktári helye: Mester utca, 2. emelet, 68. állvány 4. polcától a 112. állvány 8. polcáig Iratok 1. köteg " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " sz. különcsomó Budapest, 1970 október 24. Készítették: Dr. Gyalai Mihály

35 IV Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának iratai /-1949/ b/ Közigazgatási iratok 1912 Terjedelme: 13,30ifm, 87 köteg, 87 raktári egység Raktári helye: Mester utca, 2. emelet, 68. állvány 4. polcától a 112. állvány 8. polcáig Iratok 1. köteg " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " "

36 32. " " köteg " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " " /a " 40903

37 79. " " köteg " " " " " Budapest, október 24. Készítették: Dr. Gyalai Mihály Szacski Mihály Szakácsi Zoltán

38 IV Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának iratai /-1949/ b/ Közigazgatási iratok 1913 Terjedelme: 13,95 ifm Raktári helye: Mester utca, 2. emelet, 68. állvány 4. polcától a 112. állvány 8. polcáig 1. köteg

39 köteg

40 köteg Budapest, december 23. Készítette: Dr. Endrényi Ferenc igazgatóhelyettes

41 IV Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának iratai /-1949/ b/ Közigazgatási iratok 1914 Terjedelme: 21,60 ifm Raktári helye: Mester utca, 2. emelet, 68. állvány 4. polcától a 112. állvány 8. polcáig 1. köteg

42 köteg

43 köteg

44 köteg Budapest, december 23. Készítette: Dr. Endrényi Ferenc igazgatóhelyettes

45 IV Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának iratai /-1949/ b/ Közigazgatási iratok 1915 Terjedelme: 19,25 ifm Raktári helye: Mester utca, 2. emelet, 68. állvány 4. polcától a 112. állvány 8. polcáig 1. köteg

46 köteg

47 köteg kcs. liszt ügyek Budapest, december 23. Készítette: Dr. Endrényi Ferenc igazgatóhelyettes

48 IV Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának iratai /-1949/ b/ Közigazgatási iratok 1916 Terjedelme: 13,40 ifm Raktári helye: Mester utca, 2. emelet, 68. állvány 4. polcától a 112. állvány 8. polcáig 1. köteg

49 Készítette: köteg

50 1965. december 23. Dr. Endrényi Ferenc

51 IV Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának iratai /-1949/ b/ Közigazgatási iratok Terjedelme: 13,40 ifm. Raktári helye: Mester utca, 2. emelet, 68. állvány 4. polcától a 112. állvány 8. polcáig 1. köteg

52 köteg Készítette: december 23.

53 Dr. Endrényi Ferenc igazgatóhelyettes

54 IV Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának iratai /-1949/ b/ Közigazgatási iratok 1918 Terjedelme: 12,65 ifm, Raktári helye: Mester utca, 2. emelet, 68. állvány 4. polcától a 112. állvány 8. polcáig 1. köteg

55 Készítette: december köteg Dr. Endrényi Ferenc igazgatóhelyettes

56 IV Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának iratai /-1949/ b/ Közigazgatási iratok 1919 Terjedelme: 18,20 ifm, 75 köteg, 75 raktári egység Raktári helye: Mester utca, 2. emelet, 68. állvány 4. polcától a 112. állvány 8. polcáig Iratok 1. köteg

57 köteg

58 IV Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának iratai /-1949/ b/ Közigazgatási iratok 1920 Terjedelme: 17,20 ifm, 104 köteg, 104 raktári egység Raktári helye: Mester utca, 2. emelet, 68. állvány 4. polcától a 112. állvány 8. polcáig Iratok: 1. köteg

59 köteg

60 köteg k. cs. /Megyebizottsági tagválasztások./

61 IV Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának iratai /-1949/ b/ Közigazgatási iratok 1921 Terjedelme: 17,70 ifm, 113 köteg, 113 raktári egység Raktári helye: Mester utca, 2. emelet, 68. állvány 4. polcától a 112. állvány 8. polcáig Iratok: 1. köteg

62 köteg

63 köteg , ksz-k

64 IV Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának iratai /-1949/ b/ Közigazgatási iratok 1922 Terjedelme: 23,70 ifm, 148 köteg, 148 raktári egység Raktári helye: Mester utca, 2. emelet, 68. állvány 4. polcától a 112. állvány 8. polcáig Iratok: 1 köteg

65 köteg

66 köteg

67 köteg sz. kcs. Adófizetési ügyek , 422 kcs kcs. /Útügyek/

68 IV Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának iratai /-1949/ b/ Közigazgatási iratok Terjedelme: 20,90 ifm, 159 köteg, 159 raktári egység Raktári helye: Mester utca, 2. emelet, 68. állvány 4. polcától a 112. állvány 8. polcáig Iratok: 1. köteg

IV. 411. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye tiszti főorvosának iratai 1881-1944 /-1949/

IV. 411. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye tiszti főorvosának iratai 1881-1944 /-1949/ IV. 411. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye tiszti főorvosának iratai 1881-1944 /-1949/ Az 1886. XXI. tc. szerint a vármegyei törvényhatóság központi tisztviselői közé tartoztak a szakszolgálati tisztviselők

Részletesebben

V. 1161. Veresegyház nagyközség iratai 1891-1950

V. 1161. Veresegyház nagyközség iratai 1891-1950 89950 Raktári helye: Mester utca, I. emelet, 52. állvány, 78. polc C/ Polgári kori iratok 8992, 925944 a/ Képviselőtestületi iratok 8992, 925944 0,30 fm D/ Népi demokratikus kori iratok /944/ 945950 a/

Részletesebben

V. 1024. Dány nagyközség iratai 1893-1950 /-1951/

V. 1024. Dány nagyközség iratai 1893-1950 /-1951/ V. 1024. Dány nagyközség iratai 1893-1950 /-1951/ Raktári helye: Mester utca, 1. em. raktár, 132. állvány, 2-4. polc C/a Képviselő-testületi iratok 1893-1944 0,46 fm D/a Képviselő-testületi iratok 1945-1949

Részletesebben

V. 1128. Tápióbicske nagyközség iratai 1945-1950

V. 1128. Tápióbicske nagyközség iratai 1945-1950 V. 28. 945 Raktári helye: Mester utca, I. emelet, 46. állvány, 46. polc D/ Népi demokratikus kori iratok 945 a/ Képviselőtestületi iratok 945947 0,05 fm b/ Elöljárósági iratok 945,4 fm Összesen:,46 fm

Részletesebben

VII. 61. Pestvidéki kir. Ügyészség iratai 1917-1944 /-1947/

VII. 61. Pestvidéki kir. Ügyészség iratai 1917-1944 /-1947/ VII. 61. Pestvidéki kir. Ügyészség iratai 1917-1944 /-1947/ Raktári helye: Mester utca, földszint, 41. állvány, 4. polc-43. állvány, 2. polc a ) Elnöki iratok 1917-1944 4,92 fm b) Büntető iratok 1937-1944

Részletesebben

V. 74. Cegléd Város Árvaszékének iratai /1869-/ 1872-1944 /-1962/

V. 74. Cegléd Város Árvaszékének iratai /1869-/ 1872-1944 /-1962/ 3. sz. összesítő jegyzék V. 74. Cegléd Város Árvaszékének iratai /1869-/ 1872-1944 /-1962/ Terjedelem: 63,74 fm, 482 doboz /48,20 fm/, 520 kötet /14,94 fm/, 3 köteg /0,60 fm/, 1005 r. e. Raktári helye:

Részletesebben

VII. 7. Váci m. kir. Járásbíróság iratai 1875-1944 (-1954)

VII. 7. Váci m. kir. Járásbíróság iratai 1875-1944 (-1954) VII. 7. Váci m. kir. Járásbíróság iratai Raktári helye: Mester utca, földszint, 99 állvány, 2-10. polc a) Elnöki iratok 1900-1944 (-1951) 0,66 fm b) Peres és peren kívüli iratok 1908-1942 0,76 fm c) Közjegyzői

Részletesebben

IV. 415. Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye közigazgatási. Bizottságának iratai 1876-1944

IV. 415. Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye közigazgatási. Bizottságának iratai 1876-1944 IV. 415. Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye közigazgatási Bizottságának iratai 1876-1944 Szervtörténeti adatok, hatáskör: A törvényhatóságban működő önkormányzati igazgatási szervek és állami igazgatási szervek

Részletesebben

V. 1160. Vecsés nagyközség iratai 1918-1950

V. 1160. Vecsés nagyközség iratai 1918-1950 V. 60. 98950 Raktári helye: Mester utca, I. emelet, 52. állvány, 6. polc C/ Polgári kori iratok 98944 a/ Képviselőtestületi iratok 9, 94 0,0 fm b/ Elöljárósági iratok 9899, 9942 0,25 fm d/ Adókezelési

Részletesebben

V. 1102. Pócsmegyer nagyközség iratai 1798-1950 /-1964/

V. 1102. Pócsmegyer nagyközség iratai 1798-1950 /-1964/ Raktári helye: Mester utca, földszint, 154. állvány, 4-21. polc A/ Feudális kori iratok a /Képviselő-testületi iratok 1843-1849 0,03 fm b/ Elöljárósági iratok 1798-1809 0,10 fm B/ Polgári kori iratok b/

Részletesebben

XXIII. 507. A Vác Városi Tanács V. B. Ipari és Műszaki (1957-ig Építési és Közlekedési) Osztályának iratai 1950 1990

XXIII. 507. A Vác Városi Tanács V. B. Ipari és Műszaki (1957-ig Építési és Közlekedési) Osztályának iratai 1950 1990 XXIII. 507 A Vác Városi Tanács V. B. Ipari és Műszaki (1957-ig Építési és Közlekedési) Osztályának iratai 1950 1990 Terjedelem: 2,20 fm, 22 doboz, 22 raktári egység Raktári hely: VVL, sz. raktár, polc

Részletesebben

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RAKTÁRI JEGYZÉK

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RAKTÁRI JEGYZÉK ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK IV. 424a. Zalaegerszegi járás főszolgabírája (főjegyzője) Közigazgatási 1901-1950 Raktári száma, neve, terjedelme: 90 doboz = 9,9 ifm

Részletesebben

Somogy Megyei Levéltár. Kaposvári Közegészségügyi és Járványügyi Állomás iratai 1956-1995 XXIV.1051. Terjedelem

Somogy Megyei Levéltár. Kaposvári Közegészségügyi és Járványügyi Állomás iratai 1956-1995 XXIV.1051. Terjedelem Somogy Megyei Levéltár Kaposvári Közegészségügyi és Járványügyi Állomás iratai 1956-1995 XXIV.1051. Terjedelem Raktári egységek száma Terjedelem ifm. 83 kisdoboz 21 kötet Kötetek: 0,90 ifm Iratok: 10,37

Részletesebben

B e s z á m o l ó. a Polgármesteri Hivatal 2004. évi ellenőrzési tevékenységéről

B e s z á m o l ó. a Polgármesteri Hivatal 2004. évi ellenőrzési tevékenységéről Martfű Város Jegyzőjétől B e s z á m o l ó a Polgármesteri Hivatal 2004. évi ellenőrzési tevékenységéről A Polgármesteri Hivatal ellenőrzési tevékenysége a következő területekre terjed ki: - pénzügyi,

Részletesebben

V. 1030. Dunaharaszti nagyközség iratai /1866-/ 1878-1949

V. 1030. Dunaharaszti nagyközség iratai /1866-/ 1878-1949 V. 1030. Dunaharaszti nagyközség iratai /1866-/ 1878-1949 Raktári helye: Mester utca, 1. em. raktár, 133. állvány, 1-9. polc C/a Képviselő-testületi iratok 1891-1943 0,50 fm C/b Elöljárósági közigazgatási

Részletesebben

POLGÁRMESTER. ÉVES ELLENŐRZÉSI JELENTÉS és ÉVES ÖSSZEFOGLALÓ ELLENŐRZÉSI JELENTÉS. 2008. év

POLGÁRMESTER. ÉVES ELLENŐRZÉSI JELENTÉS és ÉVES ÖSSZEFOGLALÓ ELLENŐRZÉSI JELENTÉS. 2008. év BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER ÉVES ELLENŐRZÉSI JELENTÉS és ÉVES ÖSSZEFOGLALÓ ELLENŐRZÉSI JELENTÉS 2008. év Készítette: Benkó Péter belső ellenőr Laborczné Simon Ildikó belső ellenőr

Részletesebben

V. 1097. Pilisszántó község iratai 1884-1950 /-1951/

V. 1097. Pilisszántó község iratai 1884-1950 /-1951/ V. 097. 884-950 /-95/ Raktári helye: Mester utca, földszint, 2. állvány, 7-9. polc C/ Polgári kori iratok 884-944 /-95/ b/ Elöljárósági iratok 897-943 0,0 fm d/ Tulajdon-nyilvántartási iratok 884-944 /95/

Részletesebben

IV. 92. PPS vm. szabályrendeleteinek és árszabásainak levéltári gyűjteménye 1718-1874

IV. 92. PPS vm. szabályrendeleteinek és árszabásainak levéltári gyűjteménye 1718-1874 IV. 92. PPS vm. szabályrendeleteinek és árszabásainak levéltári gyűjteménye 1718-1874 A Pest Megyei Levéltárban feltehetően egy 19. századi rendezés során alakították ki a közrendszabályok levéltári gyűjteményét

Részletesebben

Egyesült Acél Kft. KATALÓGUS ÁRJEGYZÉK 2014.07.21-től

Egyesült Acél Kft. KATALÓGUS ÁRJEGYZÉK 2014.07.21-től 00267 CS DB 928 Ft 00421 24 DB 946 Ft 20101 DB 30 690 Ft 00267 N DB 928 Ft 00422 DB 1 392 Ft 20102 DB 30 690 Ft 00360 50 DB 1 190 Ft 00425 20 DB 1 150 Ft 20103 DB 30 690 Ft 00360 60 DB 1 295 Ft 00425 22

Részletesebben

Dokumentáció Hirdetmény nélkül induló általános egyszerű közbeszerzési eljárásban

Dokumentáció Hirdetmény nélkül induló általános egyszerű közbeszerzési eljárásban Dokumentáció Hirdetmény nélkül induló általános egyszerű közbeszerzési eljárásban Makón belterületi csapadékvíz csatorna rekonstrukció és építés (2011.) tárgyban Makó Város Önkormányzata 6900 Makó, Széchenyi

Részletesebben

Azok a jogszabályok, amelyek a Pest Megyei Levéltár Szervezeti és Mûködési Szabályzatát alapvetõen meghatározzák, a következõk:

Azok a jogszabályok, amelyek a Pest Megyei Levéltár Szervezeti és Mûködési Szabályzatát alapvetõen meghatározzák, a következõk: Azok a jogszabályok, amelyek a Pest Megyei Levéltár Szervezeti és Mûködési Szabályzatát alapvetõen meghatározzák, a következõk: - a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelmérõl

Részletesebben

XXIII. 3. Zala Megyei Tanács V. B. Titkárság a. Általános iratok 1950-1988

XXIII. 3. Zala Megyei Tanács V. B. Titkárság a. Általános iratok 1950-1988 ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. ÁTTEKINTŐ RAKTÁRI JEGYZÉK XXIII. 3. Zala Megyei Tanács V. B. Titkárság a. Általános 1950-1988 Terjedelme: 209 doboz = 22,99 ifm 63 kötet = 1,58 ifm Összesen:

Részletesebben

A R. 1. -a helyébe a következő rendelkezések lépnek: A rendelet hatálya

A R. 1. -a helyébe a következő rendelkezések lépnek: A rendelet hatálya /2006. (..). HM rendelet a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonái kártérítési felelősségének egyes szabályairól szóló 17/2002. (IV. 5.) HM rendelet módosításáról A Magyar Honvédség

Részletesebben

2015.El.III.A.3/1. A SZOLNOKI TÖRVÉNYSZÉK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

2015.El.III.A.3/1. A SZOLNOKI TÖRVÉNYSZÉK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2015.El.III.A.3/1. A SZOLNOKI TÖRVÉNYSZÉK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Épületgrafika: Tóvizi Kata Tartalom Tartalom... 3 I. FEJEZET... 8 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 8 Az SZMSZ célja... 8 Az SZMSZ

Részletesebben

XXIII. 504. A Vác Városi Tanács V. B. Hatósági (1983-ig Igazgatási) Osztályának iratai 1950 1990. f) Külön kezelt iratok 1953 1962

XXIII. 504. A Vác Városi Tanács V. B. Hatósági (1983-ig Igazgatási) Osztályának iratai 1950 1990. f) Külön kezelt iratok 1953 1962 XXIII. 504 A Vác Városi Tanács V. B. Hatósági (1983-ig Igazgatási) Osztályának iratai 1950 1990 Terjedelem: 0,30 fm, 3 doboz, 3 raktári egység Raktári hely: VVL, sz. raktár, polc f) Külön kezelt iratok

Részletesebben

XIII. 2. Földváry nemzetség közbirtokossági levéltára 1331-1876

XIII. 2. Földváry nemzetség közbirtokossági levéltára 1331-1876 Földváry nemzetség közbirtokossági levéltára Raktári helye: Mester utca, földszint, 50. állvány, 16. polc-51. állvány, 7. polc a) Családülési jegyzőkönyvek 1733-1864 2,04 fm (Protocollum concursum) b)

Részletesebben

H Í R L E V É L 2009. JÚLIUS / AUGUSZTUS

H Í R L E V É L 2009. JÚLIUS / AUGUSZTUS H Í R L E V É L 2009. JÚLIUS / AUGUSZTUS A tartalomból I. MÉDIA... 2 1. Új Médiatörvény... 2 2. TV2 műsorszünet... 2 3. MR2-Petőfi rádió... 2 II. JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK... 2 1. Személyes adatok védelme...

Részletesebben

Hatósági ügyek, ügyleírások. A BAMKH Földhivatalának hatósági tevékenysége

Hatósági ügyek, ügyleírások. A BAMKH Földhivatalának hatósági tevékenysége Hatósági ügyek, ügyleírások A BAMKH Földhivatalának hatósági tevékenysége I. Ingatlanügyi hatósági ügyek Ingatlanügyi hatóságként a Kormány a földhivatalt jelölte ki. Az ingatlanügyi hatósági ügyeket első

Részletesebben

MÁV üzleti jelentések, mérlegek iratai

MÁV üzleti jelentések, mérlegek iratai MÁV üzleti ek, mérlegek iratai (ideiglenes raktári jegyzék) (1870-1939, 1967-2005) Terjedelem: 2,76 ifm Raktári egység: 23 r.e. Jelzete: UM A MÁV üzleti ek gyűjteményes fond 1945 előtti része a MÁV Dokumentációs

Részletesebben

IV. 86. Ügyvédek után maradt iratok levéltári gyűjteménye. /Acta post advocatos/

IV. 86. Ügyvédek után maradt iratok levéltári gyűjteménye. /Acta post advocatos/ IV. 86. Ügyvédek után maradt iratok levéltári gyűjteménye /Acta post advocatos/ 1627 1835 Terjedelme: 14,80 ifm 92 (14,73 fm) doboz 2 (0,07 fm) kötet 94 rakt egys. Raktári helye: Mester utca, 2 emelet,

Részletesebben

ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT

ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT 2015. ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT Az intézmény neve: Az intézmény székhelye: Budapest Főváros XIII. kerület Egyesített Óvoda Budapest, 1134 Angyalföldi út 1-3. Angyalkert Tagóvoda Az

Részletesebben

I. fejezet. Általános rendelkezések

I. fejezet. Általános rendelkezések Melléklet az 46/2014. (VII.3.) önkormányzati határozathoz Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata (az 56/2013. (IX.26.) önkormányzati határozattal elfogadott

Részletesebben

Függelék Forráshelyek

Függelék Forráshelyek Függelék Köszönettel tartozom mindazoknak, akik munkám során tanácsaikkal segítettek, akik elolvasták és bírálták a kéziratot a Teleki László Intézetben szervezett vitán. Úgyszintén köszönet illeti Kovács

Részletesebben

1. fond: Szolnok Királyi Törvényszék iratai

1. fond: Szolnok Királyi Törvényszék iratai VII 1. 1. Szolnoki törvényszék büntetı Iratok 1915-1926 VII 1. 1. Szolnoki törvényszék büntetı Iratok 1927 24-63 VII 1. 2. Szolnoki törvényszék büntetı Iratok 1927 67-327 VII 1. 3. Szolnoki törvényszék

Részletesebben

Változások az ingatlan-nyilvántartási törvényben és a földforgalom szabályozásában

Változások az ingatlan-nyilvántartási törvényben és a földforgalom szabályozásában Dr. Bá bits K r isztina jogász Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Változások az ingatlan-nyilvántartási törvényben és a földforgalom szabályozásában 54 1. A bürokráciacsökkentéssel összefüggő törvénymódosítások

Részletesebben

XXIII. 22c. Zala Megyei Tanács V. B. Művelődésügyi Osztály Jegyzőkönyvek, munkatervek 1953-1990

XXIII. 22c. Zala Megyei Tanács V. B. Művelődésügyi Osztály Jegyzőkönyvek, munkatervek 1953-1990 ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK XXIII. 22c. Zala Megyei Tanács V. B. Művelődésügyi Osztály Jegyzőkönyvek, munkatervek 1953-1990 Terjedelme: 34 doboz = 3,74 ifm Helyrajzi

Részletesebben

MUNKAMEGOSZTÁSI MEGÁLLAPODÁS a munkamegosztás és felelősségvállalás rendjéről

MUNKAMEGOSZTÁSI MEGÁLLAPODÁS a munkamegosztás és felelősségvállalás rendjéről MUNKAMEGOSZTÁSI MEGÁLLAPODÁS a munkamegosztás és felelősségvállalás rendjéről Amely létrejött Martonvásári Polgármesteri Hivatal (székhely: 2462 Martonvásár, Budai út 13. adószám:15362931-1-07; KSH számjel:

Részletesebben

V. 1143. Tököl nagyközség iratai 1787, 1839-1950

V. 1143. Tököl nagyközség iratai 1787, 1839-1950 Raktári hely: Mester utca, I. emelet, 149. állvány, 4-6. polc A/ Feudális kori iratok b/ Elöljárósági iratok 1787, 1839-1847 0,10 fm B/ Polgári kori iratok 1 a/ Képviselő-testületi iratok 1848-1855 0,10

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 162. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 162. szám MAGYAR KÖZLÖNY 162. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2015. október 30., péntek Tartalomjegyzék 315/2015. (X. 30.) Korm. rendelet A Magyarország és a Szlovén Köztársaság közti belső határon a határellenőrzés

Részletesebben

Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Szervezeti és Működési Szabályzata

Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Szervezeti és Működési Szabályzata 2. sz. melléklet Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Szervezeti és Működési Szabályzata Hatályos: 2011. március 15. napjától (a módosításokkal egységes szerkezetben) Módosítva a IV-100/22.310-1/2011.

Részletesebben

VI. 114. Vám- és Pénzügyőrség Közép-Dunántúli Regionális Parancsnoksága jogelőd szerveinek személyi iratai XIX-XX. század

VI. 114. Vám- és Pénzügyőrség Közép-Dunántúli Regionális Parancsnoksága jogelőd szerveinek személyi iratai XIX-XX. század VI. 114. Vám- és Pénzügyőrség Közép-Dunántúli Regionális Parancsnoksága jogelőd szerveinek személyi iratai XIX-XX. század Raktári helye: Mester utca, földszint, 4. állvány, 10-24. polc Szervtörténet: Az

Részletesebben

Damjanich János Szakképzı Iskola, Gimnázium és Kollégium ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA

Damjanich János Szakképzı Iskola, Gimnázium és Kollégium ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA Damjanich János Szakképzı Iskola, Gimnázium és Kollégium ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA 2013. Elfogadta az intézmény nevelıtestülete 2013. március 25-én. Az adatkezelési szabályzat készítésekor véleményezési

Részletesebben

A virilizmus érvényesülése a debreceni törvényhatósági bizottság szervezetében /1872-1929/

A virilizmus érvényesülése a debreceni törvényhatósági bizottság szervezetében /1872-1929/ A virilizmus érvényesülése a debreceni törvényhatósági bizottság szervezetében /1872-1929/ Ölveti Gábor Magyarországon a dualista államberendezkedés a polgári társadalom kialakulásának és fejlődésének

Részletesebben

Győrújbaráti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Szervezeti és Működési Szabályzata

Győrújbaráti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Szervezeti és Működési Szabályzata 1 Győrújbaráti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Szervezeti és Működési Szabályzata 2014. 2 észítette: IIKészítette: Győrújbaráti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Dátum: Érvényesség: határozatlan

Részletesebben

Seszták Ottó polgármester Dr. Herczeg Tibor

Seszták Ottó polgármester Dr. Herczeg Tibor ELŐTERJESZTÉS SAJÓIVÁNKA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. ÁPRILIS 27-EI MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 1142-5/2016./V. MELLÉKLETEK SZÁMA: 2 DB V. NAPIREND Tárgy: A 2015. évi

Részletesebben

Józsefvárosi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Központ és Általános Iskola 1084 Budapest, Tolnai Lajos utca 11-15. Adatkezelési szabályzat

Józsefvárosi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Központ és Általános Iskola 1084 Budapest, Tolnai Lajos utca 11-15. Adatkezelési szabályzat Józsefvárosi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Központ és Általános Iskola 1084 Budapest, Tolnai Lajos utca 11-15. 2009. szeptember 1. unk jogszabályi alapja és célja Az intézményünkben folyó adatkezelés

Részletesebben

VI. 4. Pest Megyei Tűzrendészeti Felügyelőség iratai 1890-1946

VI. 4. Pest Megyei Tűzrendészeti Felügyelőség iratai 1890-1946 1890-1946 Szervtörténet: A törvényhatóságoknál a felügyelői állás megszervezését a 230000/1925. sz. BM rendelet mondta ki. Ezen utasítás figyelembe vételével készítette el a megye a tűzrendészeti szabályrendeletét,

Részletesebben

RÁKOSMENTI MÁKVIRÁG ÓVODA

RÁKOSMENTI MÁKVIRÁG ÓVODA RÁKOSMENTI MÁKVIRÁG ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA ikt. sz.: 40/630/2015 Készítette: Horváth Mária intézményvezető Pedagógiai-szakmai ellenőrzés és pedagógus minősítő szakértő Hatálybalépés dátuma:

Részletesebben

V. 93. Vác város polgármesterének iratai (1867 ) 1872 1950 ( 1952) c) Közigazgatási iratok (1867 ) 1872 1950 ( 1952), é. n.

V. 93. Vác város polgármesterének iratai (1867 ) 1872 1950 ( 1952) c) Közigazgatási iratok (1867 ) 1872 1950 ( 1952), é. n. V. 93 Vác város polgármesterének iratai (1867 ) 1872 1950 ( 1952) c) Közigazgatási iratok (1867 ) 1872 1950 ( 1952), é. n. Terjedelem: 56,42 fm (ebből 15,14 fm kötet), 408 doboz, 306 kötet, 714 raktári

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 182/2014. (XI. 26.) számú h a t á r o z a t a

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 182/2014. (XI. 26.) számú h a t á r o z a t a ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Hemokromatózisos Betegek Egyesülete Alapszabálya (módosításokkal egységes szerkezetben)

Hemokromatózisos Betegek Egyesülete Alapszabálya (módosításokkal egységes szerkezetben) Hemokromatózisos Betegek Egyesülete Alapszabálya (módosításokkal egységes szerkezetben) A Hemokromatózisos Betegek Egyesülete az Egyesület alapszabályát módosításokkal egységes szerkezetben foglalva a

Részletesebben

FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG

FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 1 8000 Székesfehérvár, Deák Ferenc u. 2. Telefon: 22/541-600, Fax: 22/541-600, BM telefon: 22/2111, BM fax: 22/2025. E-mail cím: fejermmrfk@fejer.police.hu Szám: 07000/

Részletesebben

Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerv ÜGYREND

Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerv ÜGYREND Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerv ÜGYREND Az egészségbiztosítási szervekről szóló 319/2010. (XII.27.) Kormányrendelet 3. (1) bekezdés o) pontjára, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzata

Szervezeti és Működési Szabályzata Pető András Főiskola Általános Iskola, Egységes Konduktív Pedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium Szervezeti és Működési Szabályzata 2015 Készítette: Bányainé Bejczi Erika Fehér Gyöngyi Sélley Péterné

Részletesebben

2006. évi V. törvény. a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról. I. Fejezet ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK. 1.

2006. évi V. törvény. a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról. I. Fejezet ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK. 1. 2006. évi V. törvény a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról A törvény célja, hogy korszerű jogi keretek megteremtésével, az Európai Unió szabályozásával összhangban állapítsa

Részletesebben

Medgyesegyháza Nagyközségi Önkormányzat 3/2000. (III.1.) Ök. rendelete. az adatvédelemről. A rendelet célja. A rendelet hatálya

Medgyesegyháza Nagyközségi Önkormányzat 3/2000. (III.1.) Ök. rendelete. az adatvédelemről. A rendelet célja. A rendelet hatálya Medgyesegyháza Nagyközségi Önkormányzat 3/2000. (III.1.) Ök. rendelete az adatvédelemről Medgyesegyháza Nagyközségi Önkormányzat képviselőtestülete a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról

Részletesebben

ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT

ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT Újkígyósi Széchenyi István Általános Iskola ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT Az Újkígyósi Széchenyi István Általános Iskola Szervezeti és Működési Szabályzatának 1. sz. melléklete Érvényes: 2013. szeptember 1.

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ ELLENŐRZÉSI JELENTÉS A 2014. ÉVI BELSŐ ELLENŐRZÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ ELLENŐRZÉSI JELENTÉS A 2014. ÉVI BELSŐ ELLENŐRZÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalotai Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Osztály Ügyiratszám: 4/19799/2/2015. ÖSSZEFOGLALÓ ELLENŐRZÉSI JELENTÉS A 2014. ÉVI BELSŐ ELLENŐRZÉSI

Részletesebben

ÁBTL-4.2.-10-26/11/1963

ÁBTL-4.2.-10-26/11/1963 BELÜGYMINISZTÉRIUM S zig o rú an titkos! Szám: 10-26/11/1963. A B e lü g y m in isz té r iu m I. fő c so p o r tfő n ö k é n e k 0011. szám ú UTASÍTÁSA B udapest, 1963. augusztus 6-án A Belügyminisztérium

Részletesebben

Budapest, 2015. november

Budapest, 2015. november Magyarország Kormánya T/7918. számú törvényjavaslat egyes törvényeknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal átalakításával, valamint a költségvetési tervezéssel és gazdálkodással kapcsolatos módosításáról Előadó:

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzata

Szervezeti és Működési Szabályzata 1 A Solymári Hunyadi Mátyás Német Nemzetiségi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola Szervezeti és Működési Szabályzata Solymár 2013. 2 Tartalom 1. Bevezetés... 5 1.1 A Szervezeti és Működési Szabályzat

Részletesebben

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ügyiratszám: 1-4/ 2016. Sorszám: 6. ELŐTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. április 28. napján tartandó ülésére Tárgy:

Részletesebben

Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai 2010. évben

Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai 2010. évben létszáma és keresetbe tartozó juttatásai XIII. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM 1 1 1 2 Honvédelmi Minisztérium igazgatása miniszter, miniszterelnök-helyettes 13 222 1 államtitkár (kivéve közigazgatási államtitkár)

Részletesebben

Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata

Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata AZ INTÉZMÉNY DOLGOZÓI, TANULÓI ÉS AZ ÉRDEKELT SZERVEZETEK NEVÉBEN ELŐTERJESZTETTE: KOCSIS ERZSÉBET

Részletesebben

Heves Megyei Vízmű Zrt. Adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzata

Heves Megyei Vízmű Zrt. Adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzata Heves Megyei Vízmű Zrt. Adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzata A dokumentum száma: AVSZ - 1 - SZ A 2. kiadású tartalomjegyzéke szerinti változatot: Készítette: Ellenőrizte: Hatályba helyezte: Dr. Fülöp

Részletesebben

3170/2014. Mottó: mi teremtünk szép, okos lányt. és bátor, értelmes fiút, ki őriz belőlünk egy foszlányt. József Attila. B u d a p e s t 2014.

3170/2014. Mottó: mi teremtünk szép, okos lányt. és bátor, értelmes fiút, ki őriz belőlünk egy foszlányt. József Attila. B u d a p e s t 2014. 3170/2014. A T á n c s i c s M i h á l y T e h e t s é g g o n d o z ó K o l l é g i u m S z e r v e z e t i é s M ű k ö d é s i S z a b á l y z a t a Mottó: mi teremtünk szép, okos lányt és bátor, értelmes

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat Apáczai Csere János Általános Iskola 2013.

Szervezeti és Működési Szabályzat Apáczai Csere János Általános Iskola 2013. Szervezeti és Működési Szabályzat Apáczai Csere János Általános Iskola 2013. 1 Apáczai Csere János Általános Iskola OM:036702 Intézménykód: 168003 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2 Bevezető TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

A TETTYE FORRÁSHÁZ ZRT. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A TETTYE FORRÁSHÁZ ZRT. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A TETTYE FORRÁSHÁZ ZRT. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Elrendelte: Sándor Zsolt vezérigazgató Hatályos 2013. június 1-től TARTALOMJEGYZÉK 1. Általános rész 3 1.1. A társaság neve, székhelye, alapítása,

Részletesebben

Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Szervezeti és Működési Szabályzata

Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Szervezeti és Működési Szabályzata Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Szervezeti és Működési Szabályzata Hatályos: 2015. június 15. napjától (a módosításokkal egységes szerkezetben) Módosítva a X-160/271.698/2015. számú

Részletesebben

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. 42. szám. A M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y M E L L É K L E T E 2011. július 29., péntek. Tartalomjegyzék. I.

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. 42. szám. A M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y M E L L É K L E T E 2011. július 29., péntek. Tartalomjegyzék. I. HIVATALOS ÉRTESÍTÕ A M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y M E L L É K L E T E 2011. július 29., péntek 42. szám Tartalomjegyzék I. Utasítások 20/2011. (VII. 29.) BM utasítás a Belügyminisztérium Gépjármû Szabályzatáról

Részletesebben

1994. évi LIII. törvény. 1994/51. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 1783

1994. évi LIII. törvény. 1994/51. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 1783 1994/51. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 1783 Követelés behajtása iránti per 385. Ha a végrehajtást kér ó az adóst harmadik személlyel szemben megillet ó követelés behajtása iránt a harmadik személy ellen

Részletesebben

S Z E R V E Z E T I É S M Ű K Ö D É S I

S Z E R V E Z E T I É S M Ű K Ö D É S I 1 " DÓZSA" LAKÁSFENNTARTÓ SZÖVETKEZET S Z E R V E Z E T I É S M Ű K Ö D É S I S Z A B Á L Y Z A T A a 2001. 11. 28-i igazgatósági ülés 20./2001. sz. határozatával elfogadott módosításokkal, a 2002. 12.

Részletesebben

SPORTFEGYELMI SZABÁLYZAT

SPORTFEGYELMI SZABÁLYZAT MAGYAR GYORSULÁSI SZÖVETSÉG 7100. Szekszárd Keselysi út 3. Nyilv.sz: 64071. IHRA tagsz.: 42862. SPORTFEGYELMI SZABÁLYZAT 2012. Február 18. (v1.2) A MAGYAR GYORSULÁSI SZÖVETSÉG SPORTFEGYELMI SZABÁLYZATA

Részletesebben

Semmelweis Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat. V. fejezet

Semmelweis Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat. V. fejezet V. fejezet A hallgatói fegyelmi és kártérítési ügyek elbírálásának rendje, a fegyelmi bizottság megalakítása, tárgyalás és bizonyítás, védelem, nyilvánosság, a mentesítés szabályai a felsőoktatásról szóló

Részletesebben

IX. 311. A Pest megyei községi legeltetési társulatok iratainak levéltári gyűjteménye 1873-1905, 1930-1944 (-1964)

IX. 311. A Pest megyei községi legeltetési társulatok iratainak levéltári gyűjteménye 1873-1905, 1930-1944 (-1964) Terjedelem: 1,61 fm, 13 doboz /1,36 fm/, 13 kötet /0,19 fm/, 2 csomó /0,02 fm/, 10 füzet /0,04 fm/, 38 raktári egység Ténylegesen meglévők: 1,45 fm, 12 doboz /1,24 fm/, 11 kötet /0,15 fm/, 2 csomó /0,02

Részletesebben

Hatáskör, illetékesség a perben és a hatósági eljárásban. Pp.: Általános illetékesség

Hatáskör, illetékesség a perben és a hatósági eljárásban. Pp.: Általános illetékesség Hatáskör, illetékesség a perben és a hatósági eljárásban Pp.: Általános illetékesség 29. (1) Az a bíróság, amelynek területén az alperes lakik (általános illetékesség). (2) Belföldi lakóhely hiányában

Részletesebben

A Orczy Anna Általános Iskola. Szervezeti és Működési Szabályzat 2015.09.01.

A Orczy Anna Általános Iskola. Szervezeti és Működési Szabályzat 2015.09.01. A Orczy Anna Általános Iskola Szervezeti és Működési Szabályzat 2015.09.01. 1. Az intézmény... 5 1.1 A Szervezeti és Működési Szabályzat (SZMSZ) célja, jogi alapja és hatálya... 5 1.1.1 A Szervezeti és

Részletesebben

AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS REFORMJA JOGHARMONIZÁCIÓ

AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS REFORMJA JOGHARMONIZÁCIÓ AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS REFORMJA JOGHARMONIZÁCIÓ (Történeti áttekintés, az intézményi struktúra felépítése és működése, a reform során szerzett pozitív és negatív tapasztalatok bemutatása) A Magyar Népköztársaság

Részletesebben

LAKITELEK POLGÁRMESTERE

LAKITELEK POLGÁRMESTERE LAKITELEK POLGÁRMESTERE 6065 Lakitelek, Széchenyi krt. 48. Telefon: 06-(76) - 449-011, 449-003 Fax.: 06-(76) - 449-055 3635/2010. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő testület 2010. október 28 i ülésére Tárgy: Alapítói

Részletesebben

Bereczki Máté Általános Iskola SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2013.

Bereczki Máté Általános Iskola SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2013. Bereczki Máté Általános Iskola SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2013. 1 TARTALOM BEVEZETÉS... 5. 1. AZ INTÉZMÉNY SZAKMAI ALAPDOKUMENTUMA... 5. 2. A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT HATÁLYA... 8. 3. AZ

Részletesebben

Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 1.6. BM Politikai Nyomozó Főosztály iratai (1951) 1957-1962 (1984)

Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 1.6. BM Politikai Nyomozó Főosztály iratai (1951) 1957-1962 (1984) Terjedelem: 23 doboz (2,76 ifm) Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 1.6. BM Politikai Nyomozó Főosztály iratai (1951) 1957-1962 (1984) 1. sz. példány elhelyezés: III. raktár 22/B/1-4 1. doboz

Részletesebben

A MAGYARORSZÁGI ÉPÍTÉSI JOG ÉS AZ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG VÉDELMÉNEK HATVAN ÉVE (1937 1997) VÖLGYESI LEVENTE egyetemi docens (PPKE JÁK)

A MAGYARORSZÁGI ÉPÍTÉSI JOG ÉS AZ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG VÉDELMÉNEK HATVAN ÉVE (1937 1997) VÖLGYESI LEVENTE egyetemi docens (PPKE JÁK) Iustum Aequum Salutare V. 2009/3. 109 136. A MAGYARORSZÁGI ÉPÍTÉSI JOG ÉS AZ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG VÉDELMÉNEK HATVAN ÉVE (1937 1997) egyetemi docens (PPKE JÁK) Bevezetés Az elmúlt esztendõben emlékeztünk meg

Részletesebben

I. A fondképzőre vonatkozó adatok 1. Az iratanyag létrehozójának cím/névváltozatai: 1991 1995 között nem történt változás.

I. A fondképzőre vonatkozó adatok 1. Az iratanyag létrehozójának cím/névváltozatai: 1991 1995 között nem történt változás. XXXVII. 203 Vác Város Polgármesteri Hivatala Közigazgatási Osztályának, Városgazdálkodási és Városfejlesztési Osztályának, főépítészének, környezetvédelmi főelőadójának és ának együttesen kezelt iratai

Részletesebben

(3o4.. számú előterjesztés

(3o4.. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere (3o4.. számú előterjesztés -- Előterjesztés a Képviselő-testület részére a KŐKERT Kőbányai Kerületgondooksági és Településüzemeltetési

Részletesebben

VI. 204. Budapesti m. kir. Erdőfelügyelőség iratai 1881-1944/-1951/

VI. 204. Budapesti m. kir. Erdőfelügyelőség iratai 1881-1944/-1951/ VI. 204. Budapesti m. kir. Erdőfelügyelőség iratai 18811944/1951/ Raktári helye: Mester utca, földszint, 6. állvány, 15. polc7. állvány, 9. polc a/ Elnöki iratok 19161931 0,10 fm b/ Általános iratok 19021944

Részletesebben

V. 94. Mezővárosok, rendezett tanácsú városok, községek. Vác Város Árvaszékének iratai (1871 ) ( 1951) b) Iratok

V. 94. Mezővárosok, rendezett tanácsú városok, községek. Vác Város Árvaszékének iratai (1871 ) ( 1951) b) Iratok V. 94 Mezővárosok, rendezett tanácsú városok, községek Vác Város Árvaszékének iratai (1871 ) 1872 1950 ( 1951) b) Iratok (1871 ) 1872 1950 ( 1951) Terjedelem: 31,02 fm, (ebből 2,39 fm kötet), 267, 147

Részletesebben

A Magyar Unitárius Egyház Szervezeti és Működési Szabályzata

A Magyar Unitárius Egyház Szervezeti és Működési Szabályzata A Magyar Unitárius Egyház Szervezeti és Működési Szabályzata Tartalomjegyzék (Az Egyházi Képviselő Tanács által 2012. június 8-én elfogadott tervezet) A. rész: Általános rendelkezések B. rész: Az egyházközség

Részletesebben

EGYÜTTES UTASÍTÁSA. a jégesőelhárító rakéták megrendelésének, szállításának, őrzésének és kilövésének szabályairól

EGYÜTTES UTASÍTÁSA. a jégesőelhárító rakéták megrendelésének, szállításának, őrzésének és kilövésének szabályairól BELÜGYMINISZTÉRIUM HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM KÖZLEKEDÉS- ÉS POSTAÜGYI MINISZTÉRIUM SZOLGÁLATI HASZNÁLATRA! 10-34/1/1976. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK, HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK, v a l a m i

Részletesebben

A DIÓSJENŐI SPORTEGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

A DIÓSJENŐI SPORTEGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A DIÓSJENŐI SPORTEGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.), az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról

Részletesebben

A NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS ÁLLAMIGAZGATÁSI HIVATAL VEZETŐJÉNEK. 4/2009. (II. 1.) számú rendelkezése

A NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS ÁLLAMIGAZGATÁSI HIVATAL VEZETŐJÉNEK. 4/2009. (II. 1.) számú rendelkezése A NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS ÁLLAMIGAZGATÁSI HIVATAL VEZETŐJÉNEK 4/2009. (II. 1.) számú rendelkezése A Nyugat-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Egységes Közszolgálati Szabályzata 2 Tartalomjegyzék:

Részletesebben

Értelmező rendelkezések

Értelmező rendelkezések 2009. évi LXII. törvény a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról 1 Hatályos: 2013.10.01-2013.12.31 Az Országgyűlés a károsultak fokozott védelme, a gépjárművel okozott károk következtében a biztosítottakkal

Részletesebben

Tartalomjegyzék. 2005. 1 szám. Tartalomjegyzék Párbeszéd Jogharmonizáció. Jogszabályváltozások. Uniós hírek, aktualitások. Események, képzések

Tartalomjegyzék. 2005. 1 szám. Tartalomjegyzék Párbeszéd Jogharmonizáció. Jogszabályváltozások. Uniós hírek, aktualitások. Események, képzések Tartalomjegyzék 2005. 1 szám Tartalomjegyzék Párbeszéd Jogharmonizáció Jogszabályváltozások Uniós hírek, aktualitások A hónap jogharmonizációs kérdése: különbségtétel az egyes fogyasztói csoportok között

Részletesebben

Szám: 145-3/2014/ADR Tárgy: TOMAflex Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. veszélyes áru szállítási bírsággal kapcsolatos fellebbezési ügye

Szám: 145-3/2014/ADR Tárgy: TOMAflex Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. veszélyes áru szállítási bírsággal kapcsolatos fellebbezési ügye Szám: 145-3/2014/ADR Tárgy: TOMAflex Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. veszélyes áru szállítási bírsággal kapcsolatos fellebbezési ügye H A T Á R O Z A T A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság,

Részletesebben

2009. évi LXII. törvény

2009. évi LXII. törvény 2009. évi LXII. törvény a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról Az Országgyűlés a károsultak fokozott védelme, a gépjárművel okozott károk következtében a biztosítottakkal szemben támasztott megalapozott

Részletesebben

2006. évi V. törvény. a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról 1. I. Fejezet ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK. 1.

2006. évi V. törvény. a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról 1. I. Fejezet ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK. 1. 2006. évi V. törvény a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról 1 A törvény célja, hogy korszerű jogi keretek megteremtésével, az Európai Unió szabályozásával összhangban állapítsa

Részletesebben

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RAKTÁRI JEGYZÉK

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RAKTÁRI JEGYZÉK ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK XXIII. 83g. Nagykanizsai Járási Hivatal Műszaki Osztály iratai 1972-1983 Raktári száma,, terjedelme: Raktári száma,, terjedelme: 263

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség. Szervezeti és Működési Szabályzat

Magyar Labdarúgó Szövetség. Szervezeti és Működési Szabályzat Magyar Labdarúgó Szövetség Szervezeti és Működési Szabályzat 2/2013 TARTALOM Általános rendelkezések... 3 1. Általános rendelkezések... 3 Testületek és szervek... 3 2. Elnökség... 3 3. Fegyelmi Felügyelő

Részletesebben

3/2013. (I. 18.) KIM utasítás

3/2013. (I. 18.) KIM utasítás 1. oldal 3/2013. (I. 18.) KIM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról 1 A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok

Részletesebben