.Az ostalgia..mint identitáspolitika.

Átírás

1 .INA MERKEL..Az ostalgia..mint identitáspolitika. Észrevételek a keletnémet kultúra átalakulásáról Fordította: Gedeon Béla 1. AZ ÁTALAKULÁS TEN- DENCIÁI ÉS ÉRTELMEZÉSEI Mostanában elöntenek bennünket azok a cikkek, képek és kommentárok, amelyek a kelet- és nyugatnémetek életstílusa és értékrendszere közötti ellentmondásokat elemzik. Tíz évvel a Fal leomlása után a közvéleményt a különbségek foglalkoztatják. Rendkívül unalmas sztereotípiák vannak általános forgalomban. Ezek szerint a keletnémetek pénzsóvár, konformista és örökké elégedetlen, ugyanakkor eléggé szinte, barátságos és segít kész emberek. Velük ellentétben a nyugatnémeteket hatalomittas, önhitt és egoista társaságnak tartják, elismerve azt, hogy képesek felel sséget vállalni saját életükért. Az alacsony választási részvétel miatt az újságírók kijelentik, hogy a keletnémetek még mindig nem tanultak meg demokráciában élni. Az államra vonatkozó kritikákat azzal utasítják el, hogy azok az egyenl ség eszméjében gyökereznek. Az ilyen beállítások és képek lényege az a feltételezés, hogy a keletnémetek olyan hajlamokkal rendelkeznek, amelyek akadályt jelentenek a szociális jólétre irányuló piacgazdaságra és civil társadalomra való jelenlegi áttérés útjában, így a modernizáció gátjává válnak. Ennélfogva a keletnémeteket fejletlen, nyafogó teher -nek tekintik, akik csak visszatartják a hatékony és termelékeny nyugatnémeteket, illetve feneketlen tartályoknak, amelyekbe a nyugatiak hiába öntik az értékeiket. Amikor Kelet-Németországról beszélünk, a nyugatnémet norma(litás) adja az implicit hátteret. Ennek láttán a keletnémetek másodrend állampolgároknak érzik magukat, minden el ny ellenére, amelyet a Szövetségi Köztársaság állampolgáraiként élveznek. Az újraegyesítést megel zte a folyamat el rejelzése/prognosztizálása: végre összen, ami összetartozik. Azt gondolták, a keletnémetek maguk is nyugatnémetekké akarnak válni, mivel különleges els sorban gazdasági érdekük f z dik ahhoz, hogy feladják régi szokásaikat, és újakat fogadjanak be; és ezt azonnal meg is teszik, mihelyt a nyugati intézményeket a keleti részen is felállítják. Úgy t nt, minden attól a képességt l függ, hogy a keletiek hogyan tudják megragadni a parlamentáris demokrácia és a szociális piacgazdaság nyújtotta el nyöket. Ám mindez nem így történt. Erre az ellentmondásra a A szocializmus emlékezete cím konferencián elhangzott el adás szövege. Potsdam, október

2 Ina Merkel társadalomtudósok kétféle magyarázattal szolgálnak: az egyik szerint a jelenség az aktuális szituációval magyarázható, a másik szerint egy sajátos szocializációból adódik. Az els megközelítés alapos kritikával illeti az átalakulás folyamatát. Azt állítja, hogy az átalakulási folyamat nem igazán a fejl désre nyitott módon haladt, hanem a nyugatnémet struktúrákat másolták, ezt a célt rögzítették már az elején. Vagy ahogy Karl Ulrich Mayer egyszer megfogalmazta: A megcélzott társadalmi forma ténylegesen és normatív módon nem a»modern társadalom«, nem is a»kései kapitalizmus fejlett formája«, nem is a»civil társadalom«, hanem inkább a jó öreg Szövetségi Köztársaság. 1 Ráadásul az egyesítés óriási különbségek közepette játszódik le: az állami hatalom, a gazdaság, egyéni források és a társadalom m ködésében való jártasság terén egyaránt eltérések mutatkoznak. A keletnémet társadalom az új államrendet és a vele járó értékeket nem egy vitán és konszenzuson alapuló folyamat során veszi át a Nyugat felajánlott valamit, és elfogadást, lelkesedést vár érte rövid szén azonban a keletnémetek feltettek néhány lényeges kérdést a modern modernizálásával kapcsolatban, Rainer Land megfogalmazásában: 2 A kudarc mutatja meg számunkra azt, ami nem m ködik, ám a teend k listája ismét tartalmazza a modern társadalom jöv jére vonatkozó összes kérdést. Pontosan mi is a demokratikus többség egy modern tömegtársadalomban? Hogyan képes egy a t ke öntörvény felhasználásán alapuló gazdaság az emberiséget szolgálni, és a környezetet megvédeni? Hogyan képesek a versenyen alapuló társadalmak társadalmi egyenl séget biztosítani? Milyen intézményi feltételek biztosítják a biztonságos megélhetést és az egyéni fejl dést? 3 Mindössze néhány hónap alatt a keletnémetek kifejlesztették saját demokratikus struktúráikat és kommunikációs formáikat. Képesek voltak politikailag reflektálni saját helyzetükre, érdekeikre, a befolyásgyakorló képességükre, és legf képpen a politikai különbségekre. Ám nem sikerült nekik ezt az újonnan megszerzett közéleti fórumot politikai er vé alakítaniuk. Bernd Leistner: Nyugat-keleti miniatúrák tavaszi félév: Meghívást kaptam az Oldenburgi Egyetemre, hogy legyek náluk vendégprofesszor. Hétr l hétre megtartottam az el adásokat, szemináriumokat és kollokviumokat. Mindemellett lipcsei kötelezettségeimet is teljesítenem kellett. Számos egyéb el adást tartottam, és igyekeztem a kéziratok leadási határidejét is betartani. Oldenburgi háziuram, nyugalmazott adótanácsadó, nagyon szeretett a keletnémetekkel beszélgetni. El szeretettel mondogatta biztatásként: De dolgozni meg kell tanulniuk! Meg kell tanulniuk dolgozni! Saarbrücken, december: Egy konferencián vettem részt, estére összejött egy kisebb asztaltársaság, barátságosan megkérdezték, hogy rám, a keletnémetre, most mi vár. Beszámoltam nekik a chemnitzi M szaki Egyetemt l nemrégiben kapott megbízásomról. Asztalszomszédom, egy régi német szö- 164 Az az állítás, hogy a keletnémeteknek kevés hozzáf znivalójuk van az újjászervezéshez, els sorban korábbi történelmükb l ered és ezzel el is érkeztem a második interpretációs kerethez. Ez lényegében a korábbi hatalmi és gazdasági rendszerrel magyaráz mindent: az elnyomó rendszer, a törvénytelen állam, az állambiztonsági apparátus, a cs dbe jutott gazdaság, a hiányok társadalma szükségszer en legy zött és megnyomorodott egyéneket hozott létre (Arnulf Baring). Ez a megközelítés a német államon belüli két, világosan körvonalazható társadalmat alapvet en történelmi perspektívából ábrázolja, magyarázza és definiálja. Az NDK történelmének feldolgozásakor egy módszertani dilemma elé kerültek: a keletnémet rendszert kárhoztató kritika a hidegháborús állásponthoz való visszatérést jelentette, és idejétmúlt történelmi megközelítések és módszerek meg- rzéséhez köt dött (a politikai ügyek dominanciája az államok és rendszerek történelmében, a diktatórikus és totalitárius jellemz k tanulmányozása, az elnyomás és ellenállás történelme, egy kis gazdaságtörténet els sorban mint a tervgazdaság vizsgálata). A mércét, amellyel az NDK társadalmát mérik, nem kérd jelezik meg: sem a nyugatnémet társadalom heterogenitását, sem a történelmi hibákat nem veszik számításba; inkább a modern polgári társadalom ideális portréját jelenítik meg mérceként. A közvéleményt azonban a múlt reprezentációja alakítja, amit viszont az az állam irányít, amelyik teljesen átsiklik a napi realitásokon és az egyének tapasztalatán. A kormányzati rendszer eltúlzott hangsúlyozása, valamint a mindennapos élet és a rendszerhez való viszonyának elhanyagolása hozzájárult ahhoz, hogy egy legalább ennyire problematikus alsó interpretáció született, melyet gyakran azonosítanak az ostalgia fogalommal. Ezek szerint az egykori NDK polgárai kétféle módon élhettek: ellenzékben vagy behódoltságban. De mi van akkor, ha történetesen egyetértettek a rendszerrel? Mi van, ha életük nagy részében bizonyos pontokban egyetértettek a szocializmussal mint társadalmi modellel és a benne megtestesül társa-

3 dalmi utópiákkal? És ha mindezek ellenére kritizálták a központilag szervezett tervgazdaság merevségét és abszurditását? Ha a Politbüro gerontokratáival kapcsolatban csak cinikus vicceik voltak? Az NDK társadalma számtalan különböz módon nyilvánult meg. Ezt nem lehet feloldani szimpla ellentétek formájában. A múlt realitását mindig az aktuális gondolkodás terminusaival és képeivel ragadhatjuk meg. A történetírás ellátja a társadalmat a múlt értelmezéseivel annak érdekében, hogy biztosítsa helyét a jelenben. 4 De mi történik, ha ezek a kategóriák, terminusok és képek a társadalomnak csak az egyik alszektorától származnak? Ilyen módon az ismeretelméleti kérdés nem az, hogy a nyugatnémetek alkalmazhatják-e a nyugat-európai kontextusban vetségi egyetem irodalomprofesszora, némi megbotránkozással a hangjában, így szólt: Maga aztán nagyot kaszál a fordulaton! július, egy keletnémet egyetem: Egy kollokviumra sietve egy folyosói beszélgetésnek lettem véletlen fültanúja. Itt az ember áldatlan állapotokkal szembesül mondta egy, a nyugati tartományokból meghívott professzor, számos nyugati oktatóval meger sített tanszék visszafogásával találkozik. De mivel a szerz dések is lejárnak egyszer, ezért szerencsére lehet tervezni. Arra számítok, hogy 96 szére már»ossi«-mentes lesz az intézet november: Mint egy német szövetségi grémium tagja, részt vettem annak müncheni szi ülésén. Számos kolléga feleségét is magával hozta. Vacsoránál az egyik hölgy lett az asztalszomszédom. Megtudtam, hogy német irodalom és történelem tanárn egy gimnáziumban. A nemrég megjelent Thomas Mannbibliográfiára terelte a szót, és mivel hirtelen tudatosult benne 165 Az ostalgia mint identitáspolitika gyökerez kérdéseiket és kategóriáikat az NDK történelmének tanulmányozásakor (ez nem politikai korrektség kérdése), hanem hogy használható eredményeket várha-tunke, ha más társadalmak intellektuális és kulturális folyamatait ilyen módon közelítjük meg. Ez mindenekel tt önreflexió kérdése. Mennyire tudatosult az, hogy a használt kategóriák egy másik kultúrából és értékrendszerb l származnak, és nem feltétlenül érthet egy más szerkezet társadalom számára (például a karrier vagy a család terminusait illet en)? Az el z magyarázat legnagyobb hátrányának az t nik, hogy a konszenzus és az utópia elemeit különösen elhomályosítja. Összegzésül: az átalakulási folyamat vizsgálata során a mindennapos élet rovására túlhangsúlyozták a hatalmi rendszer vizsgálatát, az ideálok fontossága és a követend példák irányultsága pedig szinte semmi figyelmet nem kapott. Így végül a rendszer és az élet kapcsolatát/kölcsönös függését szem el l vesztették. Vagy, ahogy Niedermüller Péter nemrég megjegyezte: Az átalakulás vizsgálata csak a szerkezeti és szervezeti változásokra korlátozódott, és a kognitív, például a szimbolikus karakterét figyelmen kívül hagyta. És úgy t nik, ez válik az etnológusok speciális néz pontjává: a kulturális konstrukciók és eszmecserék vizsgálata, annak kutatása, ahogy a különböz társadalmi csoportok kifejlesztik saját elbeszéléseiket, ahogy a különböz történetek küzdenek a kulturális hegemónia ellen. Az átalakulás vagy változás nemcsak a politika és a gazdaság kérdése, hanem a kulturális szerkezeteknek, a jöv kitalálásának, és annak megteremtésének és megtalálásának kérdése is, hogy hogyan éljünk sikeresen és elégedetten. Tíz évvel a Fordulat (Wende) után a társadalomtudományok nyilvánvalóan elérték azt a pontot, ahol elkerülhetetlenül új megközelítési módokat, új kérdéseket, és különösen új fogalmi kereteket és kategóriákat kell kitalálni. Mivel azonban alig van kritikai megközelítés a közbeszédben, a szükséges források és vitapontok szintén hiányoznak. Eközben folyik a vita a valódi átalakulási dilemmáról 5 (Wolfgang Zapf), hogy megpróbálják leírni a nem belülr l jöv, hanem kívülr l és felülr l érkez társadalmi megújulás folyamatát. A puszta utánzás, mint tudjuk, általában nem elégséges, amikor intézményekre és viselkedésmódokra alkalmazzuk. Inkább az invenció és a reinvenció a sorsdönt bár ez a folyamat szintén id igényes. Mellesleg ez nem csak a keletnémetekkel összefügg diszkrimináció kérdése. A lényeg az, hogy a Kelet fejl dési potenciáljának tagadása visszahat a Nyugat modernizációs problémáira is. A Kelet problémái nem egyebek, mint a Nyugat modernizációs problémái. 6 Ami a mi speciális érdekl dési körünket, a mindennapi kultúra változását illeti, egyre növekv polarizáció figyelhet meg a kelet- és nyugatnémetek között. A másság, az idegengy lölet, a növekv különbségek tendenciái az egyenl södés/asszimiláció tendenciái ellen hatnak, pedig ez utóbbiak képezik az átalakulási folyamat alapját. Ezt az ellentmondást gyakran negatív színben tüntetik fel. A nyugati értékeknek való ellenállást, a mentális tradíciókhoz való ragaszkodást, a régi életminták folytatását rendszerint ostalgiaként magyarázzák. De: egyben ez a másság és az egyéniség reakciója is, amellyel a keletnémetek védekeznek a nyugati társadalomban. Az Ostalgia nem más, mint stratégia az ilyen tapasztalatok feldolgozásához.

4 Ina Merkel 2. A KULTURÁLIS DISZKRIMINÁCIÓ FEL- DOLGOZÁSA: OSTALGIA MINT IDENTITÁSPOLITIKA A keletnémetek aszimmetrikusnak tartják helyzetüket a német társadalom egészében. Ez az aszimmetria nincs legitimálva, és nem is fogadják el. Keletnémet szempontból az átalakulás egyfajta gyarmatosításnak t nik. Az erre adott reakció a keletnémet identitás (ostalgia) újrafelfedezése, amely az NDK-s id kben sosem volt ilyen er s. Luisa Passerini olasz kultúrtörténész az identitást egyszer az egészséghez hasonlította: az ember csak akkor figyel fel rá, ha elveszíti. Amikor az emberek gyökértelenné válnak, akkor úgy keresnek menedéket, hogy ellenséget és veszélyt gyártanak maguknak, és lojalitásukat hangsúlyozzák a kollektív szervezetek iránt. 7 Ezért az Egyesülés után ehhez a különleges NDK-s vagy keletnémet identitáshoz való ragaszkodás a bizonytalanság, nyugtalanság és zavar jelének t nik. A régi értékek és szokások meg rzésének vágyát mutatja. Ám ez csak a múlt nyugati értelmezésének szemszögéb l látszik így. Ez a kulturális diszkrimináció feldolgozásának egy formája. Az ostalgia, amely fogalmat egy kabaréban alkottak meg, mostanában egyike azon hétköznapi kommunikációs eszközöknek, amellyel a múlt feldolgozható, s amellyel elkerülhet, hogy azt hátrahagyják vagy félretegyék. Olyan konstruktív feladat, amely találékonyságot, kreatív modellezést, a legendák és nosztalgikus h stettek újrafogalmazását, ugyanakkor retrospektív idealizációt igényel. Hadd világítsam meg ezt egy példával: A fogyasztói viselkedés kutatása során egy tanulmány keretében 50 interjút készítettem keletnémetekkel személyes tulajdonukkal kapcsolatban. Rendkívül ellentmondásos viselkedést fedeztem fel: egyszerre dobják ki és tartják meg dolgaikat. Mindkét cselekvés szimbolikus az NDK-s múlt feldolgozásában, mindkét jelenség a kulturális értékek ugyanazon átalakulási folyamatának a része. A példa kedvéért idézek egy önéletrajzi megközelítésb l, amely az beszélget partnerének származása, azt kérdezte: Hozzáfértek egyáltalán az NDK-ban Thomas Mann írásaihoz? Olvashattak t le egyáltalán? július, Cheb pályaudvari étterem: Két id s úrral ültem egy asztalnál, akikkel beszédbe elegyedtünk. Elmesélték, hogy k nyugalmazott, özvegy postások, magas közalkalmazotti nyugdíjat kapnak, egy Marktredwitz nev kis hegyi városkában laknak, és hetente kétszer-háromszor átutaznak az olcsó csehekhez. Végül egyikük megkérdezte, honnan származom. Miután megmondtam, azt kérdezte: Keleti? Majd egy rövid szünet után: Milyen érzés, ha az ember be kell, hogy ismerje magának, hogy ingyenél volt? Mire a másik rögtön kiegészítette: ingyenél és b nös? tavasz: Meghívást kaptam Kielbe, hogy el adást tartsak a keletnémet irodalom fordulat utáni alakulásáról. Beszédemet Heiner Müller Hadúri érzelmek cím verséb l vett idézettel fejeztem be: 166 NDK-ban létez különleges kapcsolatok m ködését mutatja be: Hétéves voltam, amikor elkezdték gyártani a Schwalbé-t; 14 éves koromra már volt sajátom. Ezzel jártam iskolába, a strandra vagy a nyári munkahelyemre. Kés bb gyakorlatilag minden id ben ezzel dolgoztam, még télvíz idején is. Legalábbis majdnem mindenkor. Ha nem indult, megpróbáltam belökni; ha ez sem segített, nekimentem csavarhúzóval és villáskulccsal. A legfontosabb részeit semmi id alatt szét lehetett szedni és általában meg is lehetett javítani Volt azonban id, amikor utáltam azt a kis motort. A Schwalbe-tulajdonosok ismerik ezt az érzést. Kitörölhetetlenül az emlékezetembe vés dtek azok az id k, amikor a zuhogó es ben nem indult a gyújtás, és vacogva kellett javítanom az útszélen. Szenvedélyesen imádtam a Schwalbémat, amikor nyár közepén nyitott inggel és (akkor még hosszan) lobogó hajjal motoroztam vidéken. Volt egy kis»ndk-s Szelíd Motoros«íze a dolognak. 8 A tárgy, amelyre ez az érzelemteli leírás vonatkozik, egészen közönséges: egy moped, amelyet kisebb változtatásokkal a hatvanas évek óta gyártanak és a mai napig használnak. Volt id, amikor várni kellett rá, hogy megkaphassa az ember, ám a kisvárosokban szinte mindenkinek volt sajátja. Valójában id sebb embereknek találták ki, akik ízületi problémákkal küszködtek, és ezért volt lábtartó és oldalsó lökhárító is rajta, ennek ellenére ez a tulajdonos mély érzelmekr l számolt be, amelyek még fiatalkorában alakultak ki benne a tárggyal kapcsolatban, egyfajta se veled, se nélküled típusú kapcsolat. Csak a Fordulat után, amikor már nem gyártották, vált a Schwalbe kultikus tárggyá és kapott kulturális-szimbolikus jelentést, ami messze túlmutatott használati és csereértékén. (Pontosan ebb l a szempontból írja le a szerz is.) A Trabanthoz hasonlóan a Schwalbe is egy elveszett világ mindennapi életét szimbolizálja. Ez az értéke els sorban a fiataloknak és a nyugatiaknak jelent valamit más szóval azoknak, akiknek nem kellett az NDK-s id kben megkeresniük a mindennapi betev t. Utóbbiak nyugodtan hagyják a Schwalbéjukat lassan szétesni a garázsban. A kulturális újraértékelés eme kü-

5 lönleges esetén túlmen en mi maradt a Schwalbetulajdonos és a járm ve közötti személyes kapcsolatból? A tulajdonos megmaradt bens séges kapcsolata ezzel a tárggyal hosszú távú használaton alapszik. Személyes élete és a tárgy élete összeolvadnak és utalnak egymásra. A tárgynak emlékezetbeli értéke lesz azzal az id szakkal kapcsolatban, amelyre amúgy is a legélénkebben emlékszünk: a fiatalságra. Ráadásul ezeken a különleges emlékeken keresztül, amelyeket a céltárgy ereje és gyengesége tart össze, a Schwalbe-tulajdonosok illusztris és kiterjedt társaságában találja magát az ember. Mivel a formatervezés hosszú id n keresztül változatlan maradt, az NDK-s fogyasztói cikkek szokatlan képességgel alakították azokat a csoportokat, amelyekre a jól ismert Scipio, míg katonái sóval hintették be Karthago romjait és hullahegyeit, Homéroszt olvasta:»s eljön a nap «És sírt. Polybios, a történetíró feljegyezte, mikor sírni látta a gy ztest. Az el adás után egy id sebb házaspár jött oda hozzám. A férfi er sködött, hogy el kell nekem mondania valamit, sírt november 9-ér l 10-ére virradó éjjel. Mi sírtunk! hangsúlyozta az asszony. A Chemnitzi Egyetem germanisztika professzora 167 Az ostalgia mint identitáspolitika márkák utalnak. Amikor az egyes NDK-s tapasztalatokat éppen leértékelik és diszfunkcionálisnak nevezik a nyugati fogyasztói társadalmakhoz képest az árucikkek egyéni felhalmozásának semmi értelme a kapitalizmusban, az NDK-s márkákkal kapcsolatos közbeszéd alkalmas terep elég az identitás újraértelmezéséhez. A keletnémet termékek identitásalkotó értékén folyamatosan próbáltak meggazdagodni a reklámcégek. Azonban csak néhányuknak sikerült, hogy egy kicsit is megragadják a keletnémet életérzést. Egy egész világnyi tárgy t nt el a mindennapi életb l rendkívüli hirtelenséggel. Az a kevés árucikk, ami megmaradt, szükségszer en kiemelt figyelmet von magára. Még a jó öreg porfogók is kultikus értékre tesznek szert. Valaki készíthetne egy kutatási programot arról, hogy mely NDK-s tárgyak léteznek még a keletnémet háztartásokban, melyekre van szükség és melyeket használnak is, és mely tárgyak találtak új helyet a nyugatnémet polcokon mint szuvenír elemek. Egy ilyen kutatás sokat elárulna a kelet nyugati párbeszédben használatos szimbólumokról és jelekr l, valamint ezek jelentésér l. A múltra való személyes emlékezésen túl az ostalgia kifejezés egy nyilvános jelenség leírására is alkalmas: a múlt muzealizációjára és kommercializációjára. Kelet-Berlinben lépten-nyomon belebotlunk a különleges boltok szellemiségébe, amelyek csak keletnémet termékeket árulnak: ezek az ún. Ostprodukte-Läden, vagyis a keletitermék-boltok. Olyan elképeszt neveik vannak, mint például Vissza a jöv be. A valutaunió (Währungsunion) bevezetése idején az NDK lakói nagyon várták a nyugati termékeket. Rövid id alatt a keleti termékek szinte teljesen elt ntek a polcokról. Egy id után, amikor bezárták az els vállalatokat, és az emberek tömegesen váltak munkanélkülivé, a trend megváltozott. Az emberek elkezdték hiányolni a régi termékeket és ízlést. Eleinte a boltok csak az utolsó készleteket kezdték árusítani, ám aztán kisebb cégek újra kezdték gyártani a korábbi márkákat, például kávét, csokoládét, pezsg bort és édességeket. Aztán kampányt indítottak, hogy a munkahelyek megmentése érdekében az öt új szövetségi tartományból vásároljanak termékeket. De mi maradt igazán ebb l a korábbi ipari országból? Legfeljebb az élelmiszeripar. Fordította: Szabó Adrienne A keletnémet termékek reklámját nézve hasonló stratégiákat fedezhetünk fel. A reklámok egészen messzire visszamennek a történelemben: a szász és porosz királyságra emlékezve igyekeznek feléleszteni a regionális hagyományt és identitást. Reklámok utalnak az érintetlen táj szépségeire: a képek egy elhagyott vidéki tájat mutatnak, amely megérett arra, hogy a nyugatiak felfedezzék és iparosítsák. Fényképek is felt nnek, amelyeken egy csoport fiatal ül félmeztelenül, együtt töltve szabadidejüket. Teljesen hétköznapi, megkülönböztethetetlen ruhában vannak, teljesen átlagosak, nagyon egyszer ek, nagyon szimpatikusak. Mindent összevetve a hagyományosság, a természetesség és az érzelmesség képe sugárzik ezekb l. Az emberek úgy viselkednek, mint a nép fiai, akiket még nem érintett meg a fogyasztói társadalom ördöge, a státusz, a pénz és a hatalom társadalma. Így a végén a keletnémetek valahogy ártatlannak és gyerekesnek t nnek. Semmilyen utalást nem találunk a korábbi szocialista társadalomra. Ez a dimenzió úgy elt nt, mintha vezényszóra elfelejtették volna. Az ostalgia egy másik formája figyelhet meg az új szórakoztató m fajokban, mint amilyet a kocsmákban és partikon találni, amelyek közvetlenül a szocialista politikai rezsim szimbólumait használják. Tényleg létezik Kelet-Berlinben egy kocsmahálózat, amely zászlókból, jelképekb l, Ulbrichtról és Ho-

6 Ina Merkel neckerr l készült fényképekb l, kitüntetésekb l, diplomákból, dokumentumokból és hasonlókból nyújt ízelít t. A kocsmák nevei: Gy lés (Tagung), Borostyán, Csendes forgalmú Keleti Zóna (verkehrsberuhigt, VEB), és így tovább. Vannak aztán ún. keleti rockpartik, ahol NDK-s zenét játszanak és olyan el adások zajlanak, amelyeken az NDK-s politikai bizottság képvisel i lépnek fel, úttör k táncolnak, a Szabad Német Ifjúsági Szervezet tagjai zászlós felvonulást tartanak stb. Ezek is olyan kommercializált kulturális és tömegmegmozdulások, amelyek NDK-s tárgyakat és termékeket használnak, s el szeretettel játszanak ironikus, néha önironikus módon a politikai rezsim jelképeivel. Ezek teljesen eltérnek az NDK-s történelem feldolgozásának (Aufarbeitung) azon komoly, visszafogott formáitól, amelyeket az állami múzeumokban és intézményekben végeznek. Ez az ironikus stílus rendkívül népszer, és nem csak az NDK-sok körében, hanem els sorban a fiatal nyugatnémetek között, akik sosem tapasztalták meg a létez szocializmust ez a megközelítés lehet vé teszi, hogy távolságot tartsanak a múlttól anélkül, hogy megtagadnák azt, és ugyanakkor új összetartó er t (csapatszellemet) is teremt. Az irónia nemcsak távolságtartásra szolgál, hanem önvédelemre is, hogy egy biztonsági zónát jelentsen a negatív képekkel és sztereotípiákkal szemben. Ezek tehát a múlttal való elszámolás legf bb kommerciális formái, amelyet Ostalgiának nevezünk és eziránt valóban nagy a kereslet. Privát körökben ugyancsak népszer még az NDK-s termékek vagy jelképek ironikus bemutatása. A zarándokhelyekhez hasonló, különleges kultuszsarkokat alakítanak ki a lakásokban. Ezenkívül er s a nosztalgia az NDK-s autók és motorkerékpárok iránt is, amelyeket szintén jól megkülönböztethet módon vezetnek. Mindazonáltal a tárgyaknak át kell menniük egyfajta metamorfózison, hogy ilyen ironikus kontextusban is értelmezhet ek legyenek. Ez a metamorfózis, a tárgyak létezésének különböz állomásai, a kulturális értékek többszörös átalakulását illusztrálják: SZEMÉTÁLLAPOT Az els állomás a hosszú ideig tartó használat után: a tárgyakat a szemétbe dobják, ami azt jelenti, hogy a dolgok teljesen elvesztették korábbi értéküket tulajdonosuk szemében, többé már nem hasznosak sem praktikus, sem morális-jelképes értelemben. Az NDK-sok ezt tömegesen m velték a Fordulat idején, a szemétkonténerek tele voltak, az utcákat ellepték az autók, a TV-készülékek, bútorok, és így tovább, emlékszünk a képekre. Az NDK-sok nem egyszer en részt vettek ebben a leértékelésben, hanem k voltak a kezdeményez k. Az NDK-s termékeket szinte semmiért adták el, a közvélemény szerint a dolgok elvesztették az értéküket bár a magánéletben nem annyira, amint azt láthattuk az életrajz és a tárgyak kapcsolatánál. MUZEALIZÁLÓDÁS Mivel a különböz tárgyakat nagy tömegben dobták a szemétbe és teljes mérték volt a leértékel dés, id vel újra fel lehetett ket fedezni rövid id n belül az emberek elkezdték hiányolni korábbi tárgyaikat. A valutaunió váratlanul, egy éjszaka alatt lépett életbe, és az éjszaka folyamán a régi termékek szinte teljesen elt ntek a polcokról, a bevásárló központok nyugati termékekkel teltek meg, még a tejet és a kenyeret is Nyugat-Németországból hozták ez igazi kulturális sokk volt. Bár maguk az NDK lakói er ltették a dolgot, csak egy id után vették észre, hogy saját életüket, saját életrajzukat értékelték le. S pontosan emiatt, hogy a dolgokat teljes mértékben kidobták a szemétbe, lehetett ket újra felfedezni. Guberálók jöttek, és tárgyakat gy jtögettek a szemétb l. A guberálók számára a tárgyak szintén különleges értékkel bírnak mivel annyira megritkultak, hogy már csak néhány ember tulajdonában léteznek, a korábbi tömegtermékek csupán néhány példányban maradtak fenn. A következ lépésben múzeumba viszik ket ekkor már történelmi és kulturális kontextusba kerülnek. A dolgok olyan jelent séget nyernek, amelyben sosem volt részük használatuk során. A megmaradt néhány példány ezzel új szimbolikus dimenzióba kerül mint a Trabant vagy más fogyasztói cikkek. A probléma csak az, hogy közben szemétnek látszanak: régi, koszos, furcsa hulladéknak. Ahhoz, hogy ilyen tárgyakat bemutassanak egy kiállításon például az NDK hétköznapjairól, ahhoz értelmezést kell adni nekik. Bemutathatók szemétként, ami az NDK társadalmának furcsaságát jelképezi. Bemutathatók a termelés és használat értelmezésében. Tehát bemutathatók a szocialista rendszer bukásaként vagy teljesítményeként is. Az értelmezés min- 168

7 Az ostalgia mint identitáspolitika dig a kontextustól függ. Az utóbbi évek tendenciája az, hogy a szocializmust patriarchális, autoritárius, elavult rendszerként mutassák be. Ám a keletnémeteknek nem nagyon tetszik ez az értelmezés: ismét úgy érzik, leértékelték ket, átgázoltak az életükön és emlékeiken. KULTIVÁCIÓ-FETISIZÁLÁS Az emberek különös érdekl dést mutatnak olyan dolgok iránt, amelyek új értelmezést nyernek, kultusztárgyakká válnak, és imádhatják ket. Így tartanak távolságot az eseményekt l így bizonyítják személyes távolságukat. De természetesen ez csak olyan tárgyakkal m ködik, amelyek nem szerepelnek az egyén életében. A múlt feldolgozásának ezen módszerei mellett megfigyelhet a nosztalgia valódi megjelenése is, azaz a régi id kbe való visszavágyódás. Ez azokat jellemzi, akik részesei voltak az adott tárgyakat létrehozó történelemnek. Az ostalgia a válasz az átalakulási folyamat során fellép leértékelésre. Ez a kulturális gyakorlat az egyén védelmét, személyes orientációjának és életrajzának megtartását szolgálja. Ebben az értelemben az ostalgia a kulturális függetlenség iránti elkötelezettséget jelenti. Egyfajta identitáspolitika ez, a társadalom meghatározásának és felépítésének a folyamata. Jellegzetes szimbolikus visszatérés ez a tárgyakhoz, kódokhoz és jelekhez, amelyet az emberek összekapcsolásában, a közös életrajz kialakításában, a keletnémet kisebbséggel kapcsolatos kizárólagos tudás kialakításában hasznosítanak. Olyan gyakorlat ez, amelynek során a strukturális alsóbbrend ségb l virtuális fels bbrend ség lesz. 9 Mindazonáltal a keletnémet identitás felépítése nem egyenl az egykori NDK formáinak és mintáinak a reprodukciójával. Vagy ahogyan Laurence McFalls értelmezte: A keletnémetek olyan társadalommal kísérleteznek, amelyet még a nyugatnémetek sem ismernek. Ezért a nyugatnémetek nemcsak azért nem értik a keletnémeteket, mert nem ismerik a korábbi NDK-t, hanem mert nem ismerik ezt a most kialakuló társadalmat sem. 10 Jegyzetek 1. Karl Ulrich Mayer, Vereinigung soziologisch: die soziale Ordnung der DDR und ihre Folgen, in: Berl. J. Soziol., vol. 3, 1994, , 308. o. 2. Rainer Land, Der Herbst 1989 und die Modernisierung der Moderne, in: Berliner Debatte/Initial 11(2000) 2, o. 3. Land, Modernisierung, 38. o. 4. Cf. Michel de Certeau, Das Schreiben der Geschichte, Frankfurt/Main Wolfgang Zapf, Die Transformation in der ehemaligen DDR und die siziologische Theorie der Modernisierung, in: Berl. J. Soziol., vol. 3/ o. 6. Land, Modernisierung, 38. o. 7. Luisa Passerini in: Bevezetés, Ives Mény (szerk.): Identitá culturale europea. Idee, sentimenti, relazioni, Firenze, Jörg Engelhardt, Schwalbe, Duo, Kultmobil. Vom Acker auf den Boulevard, Berlin, Brandenburg, 1995, 7 skk. 9. Woderich, Identitäten, 10. o. 10. Idézi Woderich, 20. o. 169