E M L É K E Z T E T Ő

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "E M L É K E Z T E T Ő"

Átírás

1 E M L É K E Z T E T Ő Budapest, BKIK május 28. Részt vettek: Kovács Anikó, Gönczöl Enikő, Herman Katalin, Fehér Ildikó, Bruckner László, Elek Csaba, Petz Gábor, Faragó András, Kosik Ádám A találkozó célja: Műhelymunka: a skóciai tapasztalatok bemutatása, összegzése A találkozó eseményei, eredményei: 1. Policy ajánlások témaköre BL: EMMI ISZEF munkacsoport (az összes uniós forrású intézkedés összegyűjtése, elemzése céljából jött létre) egyik célja, hogy információt szolgáltasson a Nemzeti Ifjúsági Stratégia kialakításához, és a következő időszak uniós forrásainak elosztásához is innen kérnek majd információt ide be lehetne csatornázni a CGCW projekt eredményeit gondolatait (június végéig lezárul ott a munka első szakasza, már addigra is célszerű lenne valamilyen anyagot eljuttatni hozzájuk) GE: jól lenne, ha a meghívást tudnánk szerezni ebbe a munkacsoportba 2. Benyomások Skóciáról PG: kialakultabb, részletesebb képzési szerkezet több pénz több lehetőség mindenkire odafigyelni, mindenkire testre szabni a képzést előkészítő szoba lelki gyakorlat előrébb tartanak, mint mi vajon milyen kapcsolata van a partnereinknek az ottani kamarákkal? KÁ: Végcél: a gyereknek legyen jó, vagyis a lehető legjobb, mert akkor a környezet is jól fogja magát érezni; de mi lehet a reális célja egy magyar alapítványi iskolának a kint látottak közül??? egyelőre a célkitűzésben inkább csak a humánerőforrásra kell koncentrálni: egy attitűdöt, személetmódot kell átadni a pedagógusoknak, illetve egy iskolarendőr lenne még jó az

2 iskolánkban (bár valamilyen pedagógiai képzés kellene a magyar rendőröknek ehhez a szerephez). Fontos és hasznos lenne azokkal az iskolákkal felvenni a kapcsolatot ahonnan érkeznek a leendő tanulók, illetve, arra kellene még odafigyelni, hogy már az elején sikerélményhez juttassuk a tanulóinkat. A skóciai infrastruktúra, a segédeszközök olyanok, ill. arra is jók, hogy ott tartják a tanulókat az iskolában de ez a színvonal egyelőre elérhetetlen nálunk. Fényképek: Óvoda: számítógép, bevándorló óvónő, 10 alatti számú gyerek jut egy pedagógusra, környezettudatos életmódra nevelés játékosan, képekben Primary School: tankonyha, tornaterem, családi környezet imitálása, 1-3 fős foglalkozás, sátor: lenyugvó sátor High School: éves kor, egyenruha, rendőr: a tanulók között él, órán is ott szokott lenni, megelőzés, információszerzés a fő feladata, gyermekvédelmi szoba, drámaterem, zeneterem, tankonyha, asztalosműhely (nem szakképzés!) College: kőműves, kőfaragó, nyomdász, szakács, cukrász KA: iskolarendőr: heti 4 napot az iskolában tölt és 1 napot szokványos rendőrségi munkával; számára az iskola a munkavégzés helye; mindent csinál a gyerekekkel, 30%-kal csökkent a fiatalkori bűncselekmények száma, bizalmi kapcsolata van a tanulókkal, ha hosszabb ideig nem jön a tanuló ő megy ki családlátogatásra, az ottani rendőrök más képzést kapnak kommunikációs tréningek, konfliktuskezelés, a prevención van a hangsúly a képzés során is College: nincs életkori határ a College-ba jelentkezéskor és ingyenes a képzés; szétaprózódott volt az iskolák elhelyezkedése, ezért most központosítanak; moduláris a képzés; lehet szünetet tartani, lehet közben dolgozni; nincs kötelezettség a munkába állásra; munkáltatói igények: a cégek megkeresik a képzőket a munkaerőre vonatkozó igényeikkel A leendő tanítónő kijár az óvodába a leendő tanulóihoz. GE: College: olyan intézménytípus, ahol felsőfokú szakképesítés is van és az értelmiségi képzés alsó szakasza is; más a presztízse ezeknek az intézményeknek, mint az itthoniaknak; nagy hangsúly van a motiváción, nem a kényszerítésre koncentrálnak; ha probléma érzékelhető, azt feljegyzik (ha szükséges, akkor beavatkoznak) és folyamatosan adják tovább ezeket az információkat is az egyes intézmények a gyerekekkel együtt

3 3. Kovács Anikó beszámolója (ld. a mellékelt ppt-t): Curriculum for Excellence a kiválóság tanterve egy koherens rendszer széleskörű társadalmi vitája volt 2002-ben mindenhol ott van: ki van téve a termekben, egyszerű, értelmezhető, megjegyezhető mondatokra (piktogramokra) lebontva az oktatásfejlesztés vízióját, küldetését hosszú távra kijelölte az oktatáskutató intézet ottani megfelelője (Education Scotland) a felelős az implementációért innovációért felelős személy van, minden oktatási intézményben a tanterv nem egy lista arról, hogy mit kell tudnia a gyereknek, hanem ez egy keret fejlesztési területei: tanítási stílusok, értékelés, tanulókhoz való viszony hangsúly a tudás hasznosításán van GPS példája a speciális iskolában partnerség, felelősség fokozatos átadása: rád bízom, de segítséget adok hozzá! a gyerek van a középpontban, de azért vannak szabályok, amiket be kell tartani, ehhez azonban segítséget is adnak GE: a szabályok is ki vannak téve, ezeket közösen gondolják, beszélik át, megegyeznek és kiteszik; a középiskolákban már a szankciók is ki vannak téve; nem úgy kell érteni az alapelvet csak, hogy jól érezze magát a gyerek, hanem jól legyen és ez nem pont ugyanaz BL: azt kellene megtanulni, hogy hogyan kell folytatni projekteket, fejlesztéseket, mert elkezdeni már tudunk oktatáskutatók-fejlesztők továbbképzése GE: az is kérdés, hogy milyen mértékig akarunk beleszólni a pedagógiai munkába, milyen legyen a szabályozottság részletezettsége; a skótoknál sem mindenki tudja ezeket a kreatív feladatokat ellátni, de megtanítják egymást; a hatalom mennyire korlátozza önmagát a hatékonyság érdekében? BL: projektszemlélet a projektek vezetőinek tudni kellene, hogy a projekt végére milyen végterméket készül el KA: túl nagyméretűek gyakran a projektek GE: fenntarthatóság tudni kellene, hogy ki visz tovább a projekteket a megszűnő szervezetek helyett BL: a szemléletformálás lenne a lényeg, pl. ha projekt szemléletűvé válik egy iskola az már nagy eredmény

4 Gönczöl Enikő beszámolója (ld. a mellékelt ppt-t): Getting It Right For Every Child gyerek van a középpontban akkor tud jól teljesíteni, ha az alapszükségletei ki vannak elégítve, ha nem, akkor magatartási problémák, tanulási nehézségek jelentkeznek akkor tud a gyermek reflektálni, az irányítása alá vonni dolgokat, ha megérti a dolgokat, az eseményeket, a folyamatokat közös eszközök, közös nyelv, közös folyamatok mindig van valaki olyan tanár kijelölve, aki ott van az iskolában és megszólítható bármivel a felsőoktatásban lehet egy új generációt megtanítani egy új szemlélet módra (pl. az együttműködés képességére) van egy terem, ahova kiveszik a gyerekeket, ha probléma van velük és addig foglalkoznak vele külön, ameddig szükséges tágak a terek és színes az őket körülvevő világ és úgy van kialakítva, hogy a gyermek dönthesse el, hogy merre megy KA: együttműködve segítenek ha már több személy van, több intézmény, aki segít, akkor mindig van egy vezető, de az adminisztrációt igyekeznek minimalizálni BL: a személyre szabottságtól mindig félnek itthon, pedig nem biztos, hogy több munkával jár, de eredményesnek biztos, hogy eredményesebb KÁ: meg kell keresni az erőbefektetésnek azt a nagyságát, aminél már éppen látszik, hogy van haszna a dolognak (határhaszon) KA: meg kell keresnünk azokat az elemeket az adaptációban, amelyek már viszonylag gyorsan hoznak valamilyen eredményt, mutatnak valamilyen változást, és sikerélményt biztosítanak a pedagógusnak, hogy legyen kedve folytatni, energiát befektetni KA: a stratégia a megalkotók szándéka szerint három szinten is változást eredményez: o kultúra-váltást (pl. középpontba a gyermek/fiatal és családja kerül; különböző szakterületek között pozitív kapcsolatok jönnek létre; közös értékek és közös cél megosztása; közös munka aktív támogatása), o a rendszerben bekövetkező változást ( áramlás biztosítása, vagyis az adminisztráció és folyamatok egyszerűsítése; duplikált ügyintézés és szükségtelen bürokrácia csökkentése; megfelelő, arányos és időben adott válaszok biztosítása; egyszerű megoldások biztosítása a családok számára), o a gyakorlat megváltozását (közös nyelv és azonos hozzáállás kialakítása; magabiztos, kompetens és megbecsült munkaerő a területen; a lehető legnagyobb mértékben bevonó, de a legkevésbé tolakodó/beavatkozó segítség nyújtása; a gyermekek és fiatalok jól-létének megteremtése).

5 KÁ: Az új jelentkezők áttekintése, előzményeik felderítése, ez egy fontos tanulság és egy könnyen átvehető gyakorlat a számukra. Az általános iskolai vonal jelenléte hiányzik a projektből, bár egyértelmű, hogy a projekt maga a szakképzésre vonatkozik, Leonardo révén. Néhány elem tekintetében lehetne rövid távon eredményt elérni: új jelentkezők előzményeinek felderítése, a projektben résztvevő tanárok szemléletváltása, Kompetenzfeststellung, és esetleg egy iskolarendőr alkalmazása de ez nem biztos, hogy működőképes KA: Wellbeing c. újság, az első lapszámban hosszú interjú a meglátogatott középiskola rendőrével. Érdemes lesz lefordítanunk, és a honlapon megjelentetni, ezzel is segítjük a tájékozódást, és talán könnyebben megérti mindenki, mit is jelent a partnerség, egy jó együttműködés pl. a rendőrség és egy iskola között. A következő műhelymunkára a krakkói utat követően kerül sor, június végi vagy július eleji időpontban. Budapest, június 3.

JÓ GYAKORLATOK MEGOSZTÁSA

JÓ GYAKORLATOK MEGOSZTÁSA JÓ GYAKORLATOK MEGOSZTÁSA A jó gyakorlatok megosztása kiscsoportos munka keretében történt, az alábbi előre megadott témák mentén: Munkaerő-piaci igények, vállalati együttműködés, gyakorlati képzés Tanulási

Részletesebben

Az üzleti együttműködés előmozdítása és segítségnyújtás a partnerkereséshez, ideértve a nemzetközi projekt irányítást is

Az üzleti együttműködés előmozdítása és segítségnyújtás a partnerkereséshez, ideértve a nemzetközi projekt irányítást is IPOSZ EMBLÉMA EU EMBLÉMA 1 Az üzleti együttműködés előmozdítása és segítségnyújtás a partnerkereséshez, ideértve a nemzetközi projekt irányítást is EU CSATLAKOZÁSRA FELKÉSZÍTŐ PROGRAMOK KISVÁLLALKOZÁSOKNAK

Részletesebben

EGYÜTT A KÖZÖSSÉGÉRT. Erdélyi Hanga elnöki programja. 1) Bemutatkozás. Rólam

EGYÜTT A KÖZÖSSÉGÉRT. Erdélyi Hanga elnöki programja. 1) Bemutatkozás. Rólam EGYÜTT A KÖZÖSSÉGÉRT Erdélyi Hanga elnöki programja 1) Bemutatkozás Rólam Erdélyi Hanga vagyok, 1994. október 10-én születtem Sopronban. Az általános iskola elvégzése után a helyi Széchenyi István Gimnáziumban

Részletesebben

1. Szakmai tevékenység támogatása. A munkacsoport feladata

1. Szakmai tevékenység támogatása. A munkacsoport feladata A Módszertani Gyermekjóléti Szakemberek Országos Egyesületének javaslata a család- és gyermekjóléti szolgálatok/központok feladatellátásának megszervezéséhez, létszámnormáinak megállapításához A munkacsoport

Részletesebben

Egy idő után nagyon fárasztó egyedül ugatni

Egy idő után nagyon fárasztó egyedül ugatni Egy idő után nagyon fárasztó egyedül ugatni Kovács Bálint2015.04.05. 18:098 Ki kellene mondanunk végre, mit gondolunk, mert különben csak az elhallgatás, az elfojtás, a gyomorfekély, a benyalás és a túlélés

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Ülés helye: Osztopán Polgármesteri Hivatal. Jelen vannak:

Jegyzőkönyv. Ülés helye: Osztopán Polgármesteri Hivatal. Jelen vannak: Jegyzőkönyv Mely készült: Az Észak-Kaposi Partnerek helyi közösségének, Tervezést Koordináló Csoportjának 2007. december 20.-án 15 órakor tartott alakuló ülésen. Ülés helye: Osztopán Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

FENNTARTÓI MUNKACSOPORT 2016. április 14. 15 óra

FENNTARTÓI MUNKACSOPORT 2016. április 14. 15 óra Jelenlévők: a mellékelt jelenléti ív szerint FENNTARTÓI MUNKACSOPORT 2016. április 14. 15 óra Pölöskei Gáborné (Elnök): Köszönti a megjelenteket, majd arra kéri a munkacsoport tagjait, hogy folytassák

Részletesebben

INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM

INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM 1 Unghváry László Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola Cegléd INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM 2 T a r t a l o m j e g y z é k 3 4 11. MELLÉKLETEK 1. számú melléklet: Iskolai

Részletesebben

Jegyzőkönyv mely, készült Bajót Község Képviselő-testületének 2009. február 26-án megtartott rendkívüli testületi üléséről

Jegyzőkönyv mely, készült Bajót Község Képviselő-testületének 2009. február 26-án megtartott rendkívüli testületi üléséről Jegyzőkönyv mely, készült Bajót Község Képviselő-testületének 2009. február 26-án megtartott rendkívüli testületi üléséről 1 Készült: Bajót Község Önkormányzatának Képviselő-testületének 2009. február

Részletesebben

Havas Gábor - Liskó Ilona. Szegregáció a roma tanulók általános iskolai oktatásában. Kutatási zárótanulmány, 2004 (Összegzés)

Havas Gábor - Liskó Ilona. Szegregáció a roma tanulók általános iskolai oktatásában. Kutatási zárótanulmány, 2004 (Összegzés) Havas Gábor - Liskó Ilona Szegregáció a roma tanulók általános iskolai oktatásában Kutatási zárótanulmány, 2004 (Összegzés) Kutatásunk egyik célja az volt, hogy egy lehetőség szerint teljes általános iskolai

Részletesebben

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740. Abony, Kossuth tér 1. 2/16/2007. Tárgy: jkv-i kivonat

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740. Abony, Kossuth tér 1. 2/16/2007. Tárgy: jkv-i kivonat Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740. Abony, Kossuth tér 1. 2/16/2007. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. április 25-i üléséről. Napirend:

Részletesebben

Hazai Leonardo mobilitási projektek ECVET elemeinek vizsgálata és jó példák gyűjtése

Hazai Leonardo mobilitási projektek ECVET elemeinek vizsgálata és jó példák gyűjtése Palencsárné Kasza Mariann Hazai Leonardo mobilitási projektek ECVET elemeinek vizsgálata és jó példák gyűjtése A tanulmány a Nemzeti ECVET szakértői hálózat projekt keretében, az Európai Unió támogatásával

Részletesebben

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2009. október 15-én tartott ülésének jegyzőkönyve

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2009. október 15-én tartott ülésének jegyzőkönyve Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2009. október 15-én tartott ülésének jegyzőkönyve Határozatok: 144, 145, 146, 147, 148, 149, 150, 151, 152, 153, 154, Elkészült: 2009. október 20.

Részletesebben

Fiatalok és közéleti szerepvállalás

Fiatalok és közéleti szerepvállalás uisz2004tavasz_90-.qxd 1/25/2004 12:02 PM Page 107 Bánszegi Zsuzsa Fiatalok és közéleti szerepvállalás A FIATALOK RÉSZVÉTELI ELOSEGÍTÉSE AZ IFJÚSÁGI MUNKÁBAN Egyre többet beszélünk helyi és országos szinten

Részletesebben

7 TERMÉKHASZNÁLAT ÉS ELADÁS

7 TERMÉKHASZNÁLAT ÉS ELADÁS 7 TERMÉKHASZNÁLAT ÉS ELADÁS Ez a téma nagyon nyilvánvalónak tűnhet, de tapasztalataim szerint ez az egyik legfélreértettebb része az üzletnek. Minden üzlet, vállalkozás, cég elad valamit. Rendszerint megoldást

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 2011. április 6-i rendkívüli üléséről a Városháza Nagytermében.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 2011. április 6-i rendkívüli üléséről a Városháza Nagytermében. Gyomaendrőd 8/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült 2011. április 6-i rendkívüli üléséről a Városháza Nagytermében. Jelen vannak: Várfi András polgármester, Arnóczi István, Béres János, Betkó József, Béres János,

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A HERÉDI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, hogy megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát,

Részletesebben

Budapest, 2009. december TÁVFÛTÖTT TELEPÜLÉSEK ENERGIATUDATOS FOGYASZTÓK

Budapest, 2009. december TÁVFÛTÖTT TELEPÜLÉSEK ENERGIATUDATOS FOGYASZTÓK Budapest, 2009. december TÁVFÛTÖTT TELEPÜLÉSEK ENERGIATUDATOS FOGYASZTÓK TÁVFÛTÖTT TELEPÜLÉSEK ENERGIATUDATOS FOGYASZTÓK A Levegô Munkacsoport tanulmánya Írta: Beliczay Erzsébet Közremûködött: Pavics Lázár

Részletesebben

FODOR MÓNIKA 1 RÁBAI DÁNIEL 2

FODOR MÓNIKA 1 RÁBAI DÁNIEL 2 FODOR MÓNIKA 1 RÁBAI DÁNIEL 2 Milyen a jó munkáltató: toborzási és foglalkoztatási kérdések mérnökhallgatók és HR-szakértők körében végzett primer kutatás eredményei alapján Szekunder kitekintés Generációs

Részletesebben

A RÉGIÓK BIZOTTSÁGA 89. PLENÁRIS ÜLÉSE 2011. MÁRCIUS 31. ÁPRILIS 1. GYORSFELMÉRÉS

A RÉGIÓK BIZOTTSÁGA 89. PLENÁRIS ÜLÉSE 2011. MÁRCIUS 31. ÁPRILIS 1. GYORSFELMÉRÉS Brüsszel, 2011. április 18. A RÉGIÓK BIZOTTSÁGA 89. PLENÁRIS ÜLÉSE 2011. MÁRCIUS 31. ÁPRILIS 1. GYORSFELMÉRÉS A SZEGÉNYSÉG ÉS TÁRSADALMI KIREKESZTÉS ELLENI KÜZDELEM EURÓPAI PLATFORMJA ÖSSZEGZŐ JELENTÉS

Részletesebben

NAGY SÁNDOR JÓZSEF GIMNÁZIUM MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA

NAGY SÁNDOR JÓZSEF GIMNÁZIUM MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA A NAGY SÁNDOR JÓZSEF GIMNÁZIUM MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA Tartalom 1 A minőségirányítás és a Közoktatási törvény... 3 2 Az Intézmény adatai... 4 3 A minőségirányítási program célja, tartalmi követelményei...

Részletesebben

-11- helyiségek az óvodák szerves részét képezik, egyéb hasznosításuk nehezen elképzelhető.

-11- helyiségek az óvodák szerves részét képezik, egyéb hasznosításuk nehezen elképzelhető. -11- helyiségek az óvodák szerves részét képezik, egyéb hasznosításuk nehezen elképzelhető. Ez alól kivételt képezhetne az Inota falusi óvoda földszinti foglalkoztató terme, amennyiben az óvoda működési

Részletesebben

Felszíni vízkészletek hasznosítási lehetőségei a Dráva mentén - horvát-magyar viszonylatban. - Dolgozat -

Felszíni vízkészletek hasznosítási lehetőségei a Dráva mentén - horvát-magyar viszonylatban. - Dolgozat - Felszíni vízkészletek hasznosítási lehetőségei a Dráva mentén - horvát-magyar viszonylatban - Dolgozat - Sindler Csaba Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Pécs 2014. május 1. Bevezetés Az Európai Unió Magyarország-Horvátország

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülésről Gyói Gábor, Nagy Lászlóné és Vágner István képviselők távolmaradtak.

JEGYZŐKÖNYV. Az ülésről Gyói Gábor, Nagy Lászlóné és Vágner István képviselők távolmaradtak. JEGYZŐKÖNYV Készült: a 2009. március 27-én megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterem Jelen vannak: polgármester Bárkai Jánosné Göblyös Gáborné Harmatos

Részletesebben

Tehát, nem tudunk változtatni az életünkön, ha nem változtatunk a gondolkodásunkon. Ebben, ugye egyetértünk?

Tehát, nem tudunk változtatni az életünkön, ha nem változtatunk a gondolkodásunkon. Ebben, ugye egyetértünk? Hogyan tovább? Forgatókönyv 2. dia Elmúlt alkalommal megmutattam neked, kik is vagyunk, mit is csinálunk, most szeretném neked megmutatni, hogyan is lehet itt egy eredményes vállalkozást felépíteni. Tehát,

Részletesebben

PROJEKTMENEDZSMENT KÉZIKÖNYV

PROJEKTMENEDZSMENT KÉZIKÖNYV PROJEKTMENEDZSMENT KÉZIKÖNYV ERASMUS+ PROGRAM 2014-2020 KÖZOKTATÁSI MOBILITÁSI PROJEKTEK 2014. ÉVI PÁLYÁZATI FORDULÓ TEMPUS KÖZALAPÍTVÁNY 1. Tartalomjegyzék 1. BEVEZETŐ... 4 1.1 Fogalommagyarázat... 4

Részletesebben

MILYEN A JÓ PROJEKTMENEDZSMENT

MILYEN A JÓ PROJEKTMENEDZSMENT MILYEN A JÓ PROJEKTMENEDZSMENT Aki házat épített vagy felújított úgy, hogy nem lépte túl a tervezett költségeket, időben elkészült, ráadásul az elképzelt minőségben, az átesett első projektmenedzseri munkáján.

Részletesebben

Az ülésen született döntések jegyzéke: Határozatok:

Az ülésen született döntések jegyzéke: Határozatok: 1 JEGYZŐKÖNYV CSÓR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. DECEMBER 11-ÉN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL 2 Az ülésen született döntések jegyzéke: Határozatok: 160/2009. (XII. 11.) számú határozat a székesfehérvári

Részletesebben

Meg akarjuk mutatni, hogy a helyi szintű elkötelezettség tényleges eredményekhez vezethet a roma lakosság életében.

Meg akarjuk mutatni, hogy a helyi szintű elkötelezettség tényleges eredményekhez vezethet a roma lakosság életében. Roma-Net 2011. március 1. Hírlevél Köszöntő Kedves Olvasó! Ön a Roma-Net URBACT II. projekt első hírlevelét tartja a kezében. A Roma-Net egy kilenc európai várost tömörítő nemzetközi hálózat, amelynek

Részletesebben

Föld- és területrendezés 5.

Föld- és területrendezés 5. Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kara Mizseiné Dr. Nyiri Judit Prof. Emer. Dr. Szabó Gyula Föld- és területrendezés 5. FTR5 modul A birtokrendezés törvény, jogszabályi támogatottsága és pénzügyi

Részletesebben

A FŐTITKÁR JELENTÉSE AZ ELNÖKSÉG TAGJAI RÉSZÉRE AZ EURÓPAI PARLAMENT. 2010-es PÉNZÜGYI ÉVRE VONATKOZÓ ELŐZETES KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZAT-TERVEZETÉRŐL

A FŐTITKÁR JELENTÉSE AZ ELNÖKSÉG TAGJAI RÉSZÉRE AZ EURÓPAI PARLAMENT. 2010-es PÉNZÜGYI ÉVRE VONATKOZÓ ELŐZETES KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZAT-TERVEZETÉRŐL A főtitkár 2009/03/05 Réf.: D(2009) 9352 A FŐTITKÁR JELENTÉSE AZ ELNÖKSÉG TAGJAI RÉSZÉRE AZ EURÓPAI PARLAMENT 2010-es PÉNZÜGYI ÉVRE VONATKOZÓ ELŐZETES KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZAT-TERVEZETÉRŐL (az Eljárási

Részletesebben

EURÓPAI BIZOTTSÁG. Pályázati felhívás EAC/A05/2014 Erasmus+ szakképzési mobilitási tanúsítvány 2015 2020

EURÓPAI BIZOTTSÁG. Pályázati felhívás EAC/A05/2014 Erasmus+ szakképzési mobilitási tanúsítvány 2015 2020 EURÓPAI BIZOTTSÁG Pályázati felhívás EAC/A05/2014 Erasmus+ szakképzési mobilitási tanúsítvány 2015 2020 1. Bevezetés E pályázati felhívás jogalapját az Erasmus+ elnevezésű uniós oktatási, képzési, ifjúsági

Részletesebben

KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR

KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA ÉS NEMZETKÖZI MENEDZSMENT SZAK Levelező tagozat Nemzetközi gazdaságelemző szakirány A MAGYARORSZÁGI RÉGIÓK VERSENYKÉPESSÉGE,

Részletesebben

Pódiumbeszélgetések A 2014 október 21-ei Dr. Barát Gáborral lefolytatott szakmai disputa vitájában elhangzottak tézis-szerű Összefoglalója

Pódiumbeszélgetések A 2014 október 21-ei Dr. Barát Gáborral lefolytatott szakmai disputa vitájában elhangzottak tézis-szerű Összefoglalója Pódiumbeszélgetések A 2014 október 21-ei Dr. Barát Gáborral lefolytatott szakmai disputa vitájában elhangzottak tézis-szerű Összefoglalója - Amikor megterveztük ezt a Szakmai disputát, akkor úgy látszott,

Részletesebben

PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE

PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE ORSZÁGOS IRODA 1068 Budapest, Városligeti fasor 10. * 1417 Budapest, Pf.: 11. Központi telefon: 322-8452, 322-8453, 322-8454, 322-8455, 322-8456 Elnök, alelnökök tel/fax: 322-2249

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kaskantyú Község képviselő - testületének 2010. november 09. napján (kedd) 16 30 órai kezdettel megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kaskantyú Község képviselő - testületének 2010. november 09. napján (kedd) 16 30 órai kezdettel megtartott üléséről. Kaskantyú Községi Önkormányzat Képviselő - Testülete 12/2010. Test. ül. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kaskantyú Község képviselő - testületének 2010. november 09. napján (kedd) 16 30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

KÉZIKÖNYV. Shop midi - EDU. (manual-shop-midi-hun) *2010.11.22. 9:52:30. EcoSim Kft. Budapest

KÉZIKÖNYV. Shop midi - EDU. (manual-shop-midi-hun) *2010.11.22. 9:52:30. EcoSim Kft. Budapest *2010.11.22. 9:52:30 Shop midi - EDU (manual-shop-midi-hun) EcoSim Kft. Budapest No part of this edition may be multiplied and/or publicly notified by means of printing, photocopy, microfilm or in any

Részletesebben

MUNKATERV Vásárhelyi Pál Általános Iskolája és Alapfokú Művészetoktatási Intézménye OM 200924

MUNKATERV Vásárhelyi Pál Általános Iskolája és Alapfokú Művészetoktatási Intézménye OM 200924 MUNKATERV Vásárhelyi Pál Általános Iskolája és Alapfokú Művészetoktatási Intézménye MUNKATERV Vásárhelyi Pál Általános Iskolája és Alapfokú Művészetoktatási Intézménye Az iskolai munkatervet 2012. augusztus

Részletesebben

Narkománia. Robert Yugovich NARKOMÁNIA

Narkománia. Robert Yugovich NARKOMÁNIA NARKOMÁNIA 1 2 Az én gyerekem nem olyan! Atlantic Press Kiadó Budapest, 2011 3 NARKOMÁNIA, 2011 Szerkesztette Bokor Pál Lektorálta Dr. Zacher Gábor Tipográfia, tördelés Soltész Attila Borítóterv Sobota

Részletesebben

Már újra vágytam erre a csodár a

Már újra vágytam erre a csodár a Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes

Részletesebben

TAB PARTNERSÉGI TERVE

TAB PARTNERSÉGI TERVE Terra Studió Kft. 1034 Budapest, Szomolnok u. 14. TAB PARTNERSÉGI TERVE Projekt azonosító: DDOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Dél-Dunántúli Operatív Program - Fenntartható településfejlesztés a kisés középvárosokban

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGFEJLESZTŐ EGYETEMEK - NEMZETKÖZI ÁTTEKINTÉS

AZ EGÉSZSÉGFEJLESZTŐ EGYETEMEK - NEMZETKÖZI ÁTTEKINTÉS TÁMOP-6.1.1-12/1-2013-0001 - Egészségfejlesztési szakmai hálózat létrehozása AZ EGÉSZSÉGFEJLESZTŐ EGYETEMEK - NEMZETKÖZI ÁTTEKINTÉS TÁMOP-6.1.1-12/1 Felsőoktatási alprojekt Budapest 2014. október Készült

Részletesebben

1. tétel Veszélyek a munkahelyi (hivatali) életben: vesztegetés, lobbizás

1. tétel Veszélyek a munkahelyi (hivatali) életben: vesztegetés, lobbizás 1. tétel Veszélyek a munkahelyi (hivatali) életben: vesztegetés, lobbizás A korrupció latin eredetű szó, mely megrontást, megvesztegetést, valamilyen kártételt, rossz útra csábítást jelent. Az ún. korrupciós

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testülete J e g y z ő k ö n y v Készült: Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 29-én, hétfőn 19.00 órakor megtartott rendkívüli testületi

Részletesebben

III.2. Az iskola tantárgy és óraterve... 54 III.2.1. Általános tantervű képzés heti óraterve:... 56 III.2.2. Emelt szintű idegen nyelvi képzés heti

III.2. Az iskola tantárgy és óraterve... 54 III.2.1. Általános tantervű képzés heti óraterve:... 56 III.2.2. Emelt szintű idegen nyelvi képzés heti PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. 1 TARTALOM: I. BEVEZETÉS... 4 I.1. Iskolánk adatai:... 4 I.2. Az iskola bemutatása... 5 I.3. Iskolánk hitvallása... 8 II. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... 9 II.1. A nevelő-oktató

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2011. október 25. napján megtartott rendes ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E RENDELET száma 16/2011.(X.26.) önkormányzati rendelet 17/2011.(X.26.) önkormányzati

Részletesebben

Készült: Salföld Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 25.- i nyilvános salföldi faluház hivatali helyiségében.

Készült: Salföld Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 25.- i nyilvános salföldi faluház hivatali helyiségében. 1 SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Salföld, Kossuth u. 27. Ikt.szám: S- 4-67 /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Salföld Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 25.- i nyilvános

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének, Serényfalva Község Képviselőtestületének, Hét Község Képviselő-testületének és Sajópüspöki Község Képviselőtestületének 2011. április

Részletesebben

be/sfphpm01-03414/2015/mksz

be/sfphpm01-03414/2015/mksz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Kinizsi Technikai és Tömegsportklubok köre A kérelmező szervezet rövidített neve KINIZSI TTK Gazdálkodási formakód 521 Bajnoki osztály: NBII Áfa levonásra

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2009. december 17-én 17.00 órai kezdettel tartott üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2009. december 17-én 17.00 órai kezdettel tartott üléséről. Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült a Képviselő-testület 2009. december 17-én 17.00 órai kezdettel tartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Jelen vannak: Balassa Balázs

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Beszámoló a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat 2015. évi tevékenységéről

ELŐTERJESZTÉS. Beszámoló a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat 2015. évi tevékenységéről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/142, 144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Beszámoló a Biatorbágyi

Részletesebben

Tizenharmadik lecke Juszuf és Gergely

Tizenharmadik lecke Juszuf és Gergely Tizenharmadik lecke Juszuf és Gergely Vendégek jönnek Te, Gergely, nem akarsz fölkelni? Tizenegy óra van! Mi van? Már tizenegy óra? És te már fönn vagy? Akkor nekem is föl kell kelnem. Mindjárt itt vannak

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület 2014. december 16. napján tartott ülésén 6. napirendi pont

Előterjesztés a Képviselő-testület 2014. december 16. napján tartott ülésén 6. napirendi pont Előterjesztés a Képviselő-testület 2014. december 16. napján tartott ülésén 6. napirendi pont Tárgy: Beszámoló a Közös Hivatal tevékenységéről Tisztelt Képviselő-testület! A Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ikt.sz.:I/128-28/2013/1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Vésztő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 19-én tartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza nagytanácskozó

Részletesebben

A DimSQL programrendszer 2016. évi nyitási teendői

A DimSQL programrendszer 2016. évi nyitási teendői A DimSQL programrendszer 2016. évi nyitási teendői FIGYELEM! A nyitási műveleteket 4.94, vagy annál magasabb számú programverzióval kell végrehajtani! Amennyiben a 4.94 verziónál alacsonyabb verziószámú

Részletesebben

A gimnázium és az általános iskola Egészségfejlesztési Programja

A gimnázium és az általános iskola Egészségfejlesztési Programja 1. számú melléklet A gimnázium és az általános iskola Egészségfejlesztési Programja Nemcsak az a hasznos, ha pénzt gyűjtünk, de az is, ha egészséget szerzünk, mert az egészség talán inkább, mint a vagyon

Részletesebben

Az Óvodai nevelés országos alapprogramjának legfontosabb változásai, az óvodák feladatai az intézményi implementáció megvalósításában *

Az Óvodai nevelés országos alapprogramjának legfontosabb változásai, az óvodák feladatai az intézményi implementáció megvalósításában * Konferencia 155 alapos szakmai szöveg áll rendelkezésre, másutt ez kevésbé jellemző. Ezért lesznek olyanok, akiknek a módosítás miatt sok feladatot kell elvégezniük, és lesznek olyanok is, akiknek kevesebb

Részletesebben

KUTATÁS KÖZBEN. szakközépiskolások felsőfokú továbbtanulása

KUTATÁS KÖZBEN. szakközépiskolások felsőfokú továbbtanulása szakközépiskolások felsőfokú továbbtanulása A fdsöoktatás tömegoktatássá szélesedése a rendszerváltást követö gazdasági és társadalmi átalakulás következménye. A szocialista gazdaság, amely alacsony igényli,

Részletesebben

légkört, megértést várjuk el, és legalább a szándékot a törvény előírta körülmény biztosítására.

légkört, megértést várjuk el, és legalább a szándékot a törvény előírta körülmény biztosítására. 1. MIÉRT KELL Ma már azzal senki nem vitatkozik, hogy szükség van az ország erkölcsi szintjének emelésére. Politikusaink úgy látták, hogy a közoktatás, az iskola egy fontos területe a személyiségformálásnak,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Községháza tanácskozó terme. igazgatási előadó Tomics Jánosné. pályázó, Diósdról Pradán Ilona

JEGYZŐKÖNYV. Községháza tanácskozó terme. igazgatási előadó Tomics Jánosné. pályázó, Diósdról Pradán Ilona JEGYZŐKÖNYV Készült: Atkár község önkormányzata Képviselőtestületének 2007. szeptember 19-én 15.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Távolmaradását bejelentette:

Részletesebben

13+1 javaslat a BKV reformjára

13+1 javaslat a BKV reformjára 13+1javaslataBKVreformjára EuropaVarietasIntézet Az Europa Varietas Intézet nemzetközi kutatócsoportjainak fő profiljai a kül és biztonságpolitikai kutatások, az európai szakpolitikák és innovációs projektek

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 26-án tartott közmeghallgatásáról Jelen vannak: önkormányzati képviselők, intézményvezetők, komlói lakosok Napirendi

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A 2012 NOVEMBERÉBEN MEGTARTOTT TERÜLETI MŰHELYEK EREDMÉNYEIRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A 2012 NOVEMBERÉBEN MEGTARTOTT TERÜLETI MŰHELYEK EREDMÉNYEIRŐL www.melyszegenyseg.hu info@melyszegenyseg.hu ÖSSZEFOGLALÓ A 2012 NOVEMBERÉBEN MEGTARTOTT TERÜLETI MŰHELYEK EREDMÉNYEIRŐL Dél-dunántúli műhely Szigetvár 2012. november 27. Észak-magyarországi műhely Heves

Részletesebben

A Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar stratégiája 2008-2011

A Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar stratégiája 2008-2011 A Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar stratégiája 2008-2011 A GTK küldetésnyilatkozata A Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar az Eszterházy Károly Főiskola legfiatalabb tudományterületét képviselő kara,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 19-én a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 19-én a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről Jegyzőkönyv Készült Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 19-én a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről Jelen vannak: Fürjes Pál, Dr. Bélteczki János, Boda István,

Részletesebben

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN 1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik

Részletesebben

A Nemzeti Névtér megvalósításának néhány kérdése

A Nemzeti Névtér megvalósításának néhány kérdése A Nemzeti Névtér megvalósításának néhány kérdése A Nemzeti Névtér létrehozásának és működtetésének igazi értelme abban van, hogy a névterek közös archívumi használata révén átjárhatóvá tegyük a kulturális

Részletesebben

1055 Budapest Ajánlott

1055 Budapest Ajánlott Igazságügyi Minisztérium Dr. Kondorosi Ferenc közigazgatási államtitkár úrnak Levéltervezet Készítette: l. sz. Munkacsoport 2005. november. 1055 Budapest Ajánlott Kossuth Lajos tér 4. Tértivevényes Tisztelt

Részletesebben

A felelős vállalkozások Tudatosság növelő kérdőív

A felelős vállalkozások Tudatosság növelő kérdőív A felelős vállalkozások Tudatosság növelő kérdőív 1. Bevezetés Ez a kérdőív segít Önnek abban, hogy a kérdésekre válaszolva elgondolkodjon, milyen erőfeszítéseket tesz cége a felelős vállalkozói magatartás

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Molnár Sándor polgármester Szabó Gézáné alpolgármester Csicsó László képviselő Dráguly Sándor képviselő Karakas Anikó képviselő

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Molnár Sándor polgármester Szabó Gézáné alpolgármester Csicsó László képviselő Dráguly Sándor képviselő Karakas Anikó képviselő Ikt.sz.:I/128-31/2013/1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. október 11-én tartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza nagytanácskozó terme Jelenlévő képviselők: Molnár Sándor polgármester

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. október 24-én 16.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. október 24-én 16.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Szám: 1/3/19/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. október 24-én 16.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Községháza Szontágh

Részletesebben

szempontok alapján alakítjuk ki a képzéseket, hanem a globalizációs folyamatokra is figyelve nemzetközi kitekintéssel.

szempontok alapján alakítjuk ki a képzéseket, hanem a globalizációs folyamatokra is figyelve nemzetközi kitekintéssel. MODERÁLTA ÉS SZERKESZTETTE: HORVÁTH TAMÁS A felsőoktatás nemzetközivé válása SZAKÉRTŐI BESZÉLGETÉS FELSŐOKTATÁSI MŰHELY Néhány hónappal ezelőtt került nyilvánosságra az OECD zárójelentése a felsőoktatásról.

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

A Farkas László Általános Iskola minőségirányítási programja

A Farkas László Általános Iskola minőségirányítási programja A Farkas László Általános Iskola minőségirányítási programja Készült: a Kt.40. (10), (11), a 138/1992(X.8.) Kormányrendelet, Kelebiai Polgármesteri Hivatal ÖMIP, iskolánk pedagógiai programja és szervezeti

Részletesebben

Széplaki Erzsébet érdemes tankönyvíró. Szövegértés-szövegalkotás tanári kézikönyv 6.

Széplaki Erzsébet érdemes tankönyvíró. Szövegértés-szövegalkotás tanári kézikönyv 6. Széplaki Erzsébet érdemes tankönyvíró Szövegértés-szövegalkotás tanári kézikönyv 6. szövegertes6_kk_2014_ok.indd 1 SZÉPLAKI ERZSÉBET a Tankönyvesek Országos Szövetségétől 2008-ban elnyerte az Érdemes tankönyvíró

Részletesebben

PÁLYÁZAT AZ ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÁSZÁR INTÉZMÉNYVEZETŐI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE 2014.

PÁLYÁZAT AZ ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÁSZÁR INTÉZMÉNYVEZETŐI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE 2014. PÁLYÁZAT AZ ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÁSZÁR INTÉZMÉNYVEZETŐI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE 2014. Pályázat kiírója: Emberi Erőforrások Minisztere KLIK Kisbéri Tankerület 2870 Kisbér, Széchenyi utca 2.

Részletesebben

környezet megteremtésérõl, amelyben a hallgatag kisgyermeket megszólítják,

környezet megteremtésérõl, amelyben a hallgatag kisgyermeket megszólítják, Útmutató a szülõknek A kilencvenes évek elején a kisgyermekek, óvodások nevelésével foglalkozó hasznos és tanulságos angol könyv szerzõje külön fejezetet szánt az átlagostól eltérõen fejlõdõ gyermekeknek.

Részletesebben

Magyarországi diákok az erdélyi felsőoktatásban

Magyarországi diákok az erdélyi felsőoktatásban w kutatás közben 139 Azonban veszélyként látjuk azt, hogy az új szervezeti struktúra esetleg egy újabb, tartalom nélküli, merev, formális keretté alakulhat, egy újabb ernyővé, amely az autonómia jelszava

Részletesebben

Minőségmenedzsment alapok

Minőségmenedzsment alapok MENEDZSMENT ÉS VÁLLALKOZÁSGAZDASÁGTAN (BMEGT20A001) Z ALAPKÉRDÉSEK 2007/08/2 félév 3. zárthelyi dolgozat Minőségmenedzsment alapok Tesztek (A zh-n nem ugyanebben a sorrendben szerepelnek a válaszok, egy

Részletesebben

Pályázat a Sapientia EMTE Műszaki és Társadalomtudományi Kar dékáni megbízatása elnyerésére

Pályázat a Sapientia EMTE Műszaki és Társadalomtudományi Kar dékáni megbízatása elnyerésére Pályázat a Sapientia EMTE Műszaki és Társadalomtudományi Kar dékáni megbízatása elnyerésére dr. Szilágyi József 1 Tartalomjegyzék A pályázó adatai 3 A pályázó rátermettségének bizonyítása, motivációja

Részletesebben

REFERENCIAINTÉZMÉNY CSELEKVÉSI TERV A VÁSÁRHELYI LÁSZLÓ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA TISZAVASVÁRI TAGINTÉZMÉNYÉBEN

REFERENCIAINTÉZMÉNY CSELEKVÉSI TERV A VÁSÁRHELYI LÁSZLÓ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA TISZAVASVÁRI TAGINTÉZMÉNYÉBEN REFERENCIAINTÉZMÉNY CSELEKVÉSI TERV A VÁSÁRHELYI LÁSZLÓ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA TISZAVASVÁRI TAGINTÉZMÉNYÉBEN Az innováción az oktatásügyben olyan belső megújulást, a rendszeren belüli alkotóerők olyan

Részletesebben

A Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja Óvodájának Pedagógiai Programja 2016.

A Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja Óvodájának Pedagógiai Programja 2016. A Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja Óvodájának Pedagógiai Programja 2016. 2 Tartalomjegyzék Bevezető 1. Óvodánk sajátossága, pedagógusképünk, kapcsolatrendszerünk 1.1 Küldetésünk 1.2

Részletesebben

2011. december 5 2011. december 18.

2011. december 5 2011. december 18. 2011. december 5 2011. december 18. Tartalom: I. Pályázatok oktatási intézmények számára Folyamatban lévő pályázatok I.1. V. Szakma Sztár Verseny...3.oldal I.2. Nevelési intézmények fejlesztése Új Széchényi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Hidegkút települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 29-én 17 órai kezdettel megtartott rendes üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Hidegkút települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 29-én 17 órai kezdettel megtartott rendes üléséről. Jegyzőkönyv Készült Hidegkút települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 29-én 17 órai kezdettel megtartott rendes üléséről. Az ülés helye: Hidegkút Faluház Jelen vannak: Pénzes Erzsébet

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szigetmonostor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az ülés napirendjét egyhangúlag elfogadja.

JEGYZŐKÖNYV. Szigetmonostor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az ülés napirendjét egyhangúlag elfogadja. Szigetmonostor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015 Szigetmonostor, Fő u. 26. Szám: 18/2010. JEGYZŐKÖNYV Készült: Szigetmonostor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. szeptember

Részletesebben

INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA (IMIP)

INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA (IMIP) Imádott hazám feldicsőülésére intézem minden erőmet (Táncsics Mihály) A TÁNCSICS MIHÁLY Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Veszprém, Eötvös u. 1. INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA (IMIP) 2011.

Részletesebben

Hallgatói motivációs vizsgálat

Hallgatói motivációs vizsgálat SZOLNOKI FŐISKOLA A 21. század igényeinek megfelelő differenciált és komplex hallgatói és menedzsment szolgáltatások fejlesztése a Szolnoki Főiskolán TÁMOP-4.1.1-08/1-2009-0005 Diplomás Pályakövetési vizsgálatának

Részletesebben

Intézményértékelés szervezetfejlesztés

Intézményértékelés szervezetfejlesztés Intézményértékelés szervezetfejlesztés Cseh Györgyi 1. Bevezetés 1.1. Intézményértékelés, de miért? Miért is kell intézményértékeléssel foglalkozni? Érdemes ezt végiggondolni! John MacBeath professzor

Részletesebben

Ajánlás az Fktv. 10. (1) aa) pontja szerinti képzési program felépítéséhez KÉPZÉSI PROGRAM

Ajánlás az Fktv. 10. (1) aa) pontja szerinti képzési program felépítéséhez KÉPZÉSI PROGRAM Ajánlás az Fktv. 10. (1) aa) pontja szerinti képzési program felépítéséhez KÉPZÉSI PROGRAM 1. A képzési program Azonos a KÉRELEMBEN feltüntetett adatokkal 1.1. Megnevezése Vezetői hatékonyság és készségek

Részletesebben

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM Szent Margit Általános Iskola Tatabánya Szent Margit Általános Iskola Szent László Tagiskolája Bicske MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM PH. Csák Lajos igazgató Tatabánya, 2007. december 20. Tartalomjegyzék I.

Részletesebben

TANULÁSI STÍLUS KÉRDŐÍV

TANULÁSI STÍLUS KÉRDŐÍV 1. A tanulási mintázat kérdőív... 215 2. A hallgatói élettörténetek gyűjtésének kutatási eszköze... 223 3. A tanulási orientációk állításainak újrarendezési kísérlete faktoranalízis segítségével (N=1004)...

Részletesebben

Pedagógiai program. I. rész NEVELÉSI PROGRAM

Pedagógiai program. I. rész NEVELÉSI PROGRAM Pedagógiai program I. rész NEVELÉSI PROGRAM Orosháza 2015. TARTALOMJEGYZÉK I. A NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA PEDAGÓGIAI ALAPELVEI, CÉLJAI, FELADATAI, ESZKÖZEI, ELJÁRÁSAI... 4 1. A társadalmi igény és az egyéni

Részletesebben

Növekvő gyermeklétszámok

Növekvő gyermeklétszámok IX. évf. 5. sz. 2012. augusztus www.kiralyhegyes.hu Növekvő gyermeklétszámok óvodánkban, iskolánkban Palánta ültetvényezések a fóliasátorban Útkarbantartási munkálatok Egészségügyi szűrővizsgálatok Ingyenes

Részletesebben

Bevezető gondolatok 1. Túlzott központosítás

Bevezető gondolatok 1. Túlzott központosítás A Berzsenyi Dániel Gimnázium tantestülete egyetért a miskolci Herman Ottó Gimnázium és a budapesti Teleki Blanka Gimnázium második levelével. Ezért az ő szövegüket megismételni nem akarjuk, de fő pontjaikat

Részletesebben

INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM ÖSSZEÁLLÍTOTTA: A DARUS UTCAI ÁLTALÁNOS és MAGYAR NÉMET KÉT TANNYELVŰ ISKOLA IGAZGATÓJA

INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM ÖSSZEÁLLÍTOTTA: A DARUS UTCAI ÁLTALÁNOS és MAGYAR NÉMET KÉT TANNYELVŰ ISKOLA IGAZGATÓJA INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM ÖSSZEÁLLÍTOTTA: A DARUS UTCAI ÁLTALÁNOS és MAGYAR NÉMET KÉT TANNYELVŰ ISKOLA IGAZGATÓJA 2007 T A R T A L O M J E G Y Z É K oldal Az intézményi minőségirányítási program

Részletesebben

A SPECIÁLIS SZAKISKOLAI TANULÓK ESÉLYEI

A SPECIÁLIS SZAKISKOLAI TANULÓK ESÉLYEI A SPECIÁLIS SZAKISKOLAI TANULÓK ESÉLYEI I SKOLARENDSZERüNK RÉGÓTA KÜZD A SZOCIÁLISAN HÁTRÁNYOS helyzetű fiatalok képzésének gondjaival. 1990-től e réteg számára újfajta iskolatípus jelent meg: a speciális

Részletesebben

Dr. Kutnyányszky Valéria

Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)

Részletesebben

HÁZIREND. alapfokú oktatás

HÁZIREND. alapfokú oktatás HÁZIREND Az intézmény megnevezése: Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Egressy Béni Bilingual Primary School Az intézmény címe: 3200 Gyöngyös, Iskola út 1. Feladata: alapfokú oktatás A fent

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 8. NAPIREND Ügyiratszám: 14/39.843-3/2006. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2006. szeptember 15-i nyilvános ülésére Tárgy: Iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos felújításának

Részletesebben

ZÁRÓTANULMÁNY. Szoros Kapcsolat Munkaerőpiaci együttműködés a gazdaság igényeire rugalmasan reagálni képes szakképzési rendszerért

ZÁRÓTANULMÁNY. Szoros Kapcsolat Munkaerőpiaci együttműködés a gazdaság igényeire rugalmasan reagálni képes szakképzési rendszerért ZÁRÓTANULMÁNY Szoros Kapcsolat Munkaerőpiaci együttműködés a gazdaság igényeire rugalmasan reagálni képes szakképzési rendszerért 2016 A Békés Megyei Kormányhivatal által vezetett nemzetközi partnerség

Részletesebben