Narkománia. Robert Yugovich NARKOMÁNIA

Átírás

1 NARKOMÁNIA 1

2 2

3 Az én gyerekem nem olyan! Atlantic Press Kiadó Budapest,

4 NARKOMÁNIA, 2011 Szerkesztette Bokor Pál Lektorálta Dr. Zacher Gábor Tipográfia, tördelés Soltész Attila Borítóterv Sobota Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a mû bôvített, illetve rövidített kiadásának jogát is. A kiadó írásbeli engedélye nélkül sem a teljes mû, sem annak része semmilyen formában akár elektronikusan vagy mechanikusan, beleértve a fénymásolást és bármilyen adattárolást nem sokszorosítható. Felelôs kiadó Az Atlantic Press Kiadó igazgatója 1114 Budapest, Bartók Béla út Atlantic Press Kiadó, 2011 ISBN

5 Köszönetnyilvánítás Abban, hogy ez a kis terjedelmû, de bizonyos értelemben minden eddigi írásomnál fontosabb könyvecske megszülethetett, óriási szerepe volt ügyvédemnek, Dr. Palotai Dánielnek. Ezúton szeretném kifejezni köszönetemet és elismerésemet neki azért, mert ô bíztatott a legjobban, hogy bármilyen úton és módon jutottam a fiatalkori drogozással kapcsolatos ismereteim birtokába, ezeket a tapasztalatokat érdemes, mi több, kötelességem is továbbadni mindazoknak a fiataloknak, akiken még segíteni lehet, s szüleiknek, akik a legtöbbet tehetik értük. Budapest, november 5

6 6

7 A szerzô elôszava A narkománia a XXI. század legnagyobb népbetegsége, mely járványszerûen terjed. A társadalom pedig egyre nehezebben képes felvenni a harcot ellene. Ennek számos okát vélem felfedezni mai hétköznapjainkban, és ezekrôl lesz majd még néhány szavam. Ugyancsak szeretném kissé megvilágosítani azoknak az önjelölt szakembereknek a tudatát is, akik éppen a térségünkben uralkodó viszonyok miatt azt hiszem, némiképp beszûkült gondolkodásmóddal közelítenek ehhez a kényes témához. Kérem, hogy ezt az írásomat ne tekintsék valamiféle propagandakiadványnak, netán szóróanyagnak azokból a fajtákból, amelyekkel Dunát lehet rekeszteni. Én ugyanis saját tapasztalatokkal rendelkezem ebben a témában, és ha ezzel nincs is dicsekednivalóm, hisz korábban a drogháború ellenkezô oldalán álltam, tapasztalataim sokak számára fontosak és hasznosak lehetnek. És még valami: ez a könyv nem az igazságszolgáltatás mennyekbe emelését szolgálja, hanem a teljesebb valóság megismerését. Méghozzá tabuk nélkül, ígérem. Maholnap 40 éves leszek. Életem több mint felét a kábítószerek világában töltöttem el. Voltam fogyasztó, és voltam kereskedô is. Most kilencéves szabadságvesztésre ítélve egy fegyházban élek már ötödik éve. Három kiskorú gyermek édesapja vagyok, tehát szülô is. Mindezt csak azért írom le magamról, hogy az olvasó jobban megérthesse, amit mondani kívánok. 7

8 8 Azt hiszem, megszólalásomnak csak akkor van értelme, ha azok, akikhez szólni akarok, hitelesnek tudják elfogadni személyemet, hiszen mondanivalóm is csak ez által válhat hitelessé. Legfôképpen a szülôkhöz szeretnék szólni, és nekik segíteni abban, hogy minél jobban megismerjék ezt a világot, hogy tisztábban lássák saját szerepüket e mindenkire veszélyes járvány leküzdésében, de mindenekelôtt annak megelôzésében, hogy ez a szörnyû betegség az ô családjukat is utolérje. Mert egy dologgal minden szülônek tisztában kell lennie: ha gyermeke drogozni kezd, azért nagy részben a családban uralkodó légkör a felelôs, s csak másodsorban lehet ráfogni a dolgot olyan egyéb körülményekre, mint a baráti társaság, szerelmi csalódás, az igazságszolgáltatás tehetetlensége, vagy a drogkereskedôk nyerészkedési vágya. Egyértelmû, hogy a felsoroltak valamennyien felelôsek, de egy sem annyira, mint a szülô! Elöljáróban még egy tévhitet szeretnék eloszlatni. Sokan tévesen gondolják, hogy a drogozás csak a fiatalok körében elterjedt, vagy csak a szegényebb réteg körében, esetleg az iskolázatlanok között dívik. Ez tévedés. Ebben a mai világban a mértéktelen drogfogyasztás a társadalom minden rétegében szinte egyforma arányban fordul elô. Nagyon sok olyan embert ismertem meg az életem folyamán, akik igen magasra kapaszkodtak a társadalmi ranglétrán, betöltötték már a életévüket is, amikor elkezdtek drogozni, majd függôvé válni. Természetesen vannak különbségek az egyes társadalmi rétegek drogfogyasztási szokásai között. Ám ez inkább azt jelenti, hogy egy magasabb társadalmi réteghez tartozó drogos ritkábban használ mondjuk a szegények drogjaként is ismert heroint vagy egyéb ópiátokat. Az sem valószínû, hogy szipózni fog, és mivel a társadalmi besorolásával járó egzisztenciája lehetôvé teszi számára, hogy a napi adagjához ne bûncselekmények árán jusson hozzá, így ô az igazságszolgáltatás látókörébe is ritkábban kerül, mint azok, akiknek minden nap meg kell küzdeniük a napi adagjukért. Valószí-

9 nûleg ez az állapot váltja ki a társadalomban azt az elképzelést, hogy egy drogos csakis bûnözô lehet, iskolakerülô, tróger, tisztátalan, neveletlen és sorolhatnám tovább azokat a jelzôket, melyekkel a társadalom általában jellemezni szokta a kábítószer-fogyasztókat. Ahhoz, hogy valaki nemet tudjon mondani a kábszerekre, elôször pontosan meg kell ismernie, mirôl is van szó. A drogokról gyakran hallani rokonszenvet kifejezô, akár még romantikus megjegyzéseket is, nem beszélve a róluk szóló izgalmas történetekrôl. És higgyék el, tényleg van ilyen. Vannak olyan események, amelyek hallatán az emberben megfordul a gondolat: talán jó volna kipróbálni ezt a csodálatos lebegést elôidézô micsodát. Olykor még egy felnôtt számára is nagy dilemmát jelent, hogy mit tegyen e csábítás ellen, nemhogy egy kamasznak, aki általában minden meggondolatlan kalandra kapható. Fôként, ha az tilos is egyben, és ha a drogozássalfüvezéssel még plusz pontokat is lehet szerezni a haverok szemében. Ahhoz, hogy ez ne történhessen meg, nagyon fontos a szülôk szerepe és a családban uralkodó légkör. A szülô feladata, hogy gyermekét felvilágosítsa a droggal járó veszélyekrôl. Ehhez viszont az kell, hogy maga is tisztában legyen azzal, amirôl beszél, mert különben komolytalanná válik és elveszíti tekintélyét a kamasz gyermeke elôtt. Sokszor találkoztam azzal a megfogalmazással, hogy a szülô legyen baráti kapcsolatban a gyermekével. Szerintem ez hülyeség. Egy gyermeknek a szülei legyenek a szülei, és semmiképpen sem a barátai. A szülô az az ember legyen, akire a gyermek felnéz, akit példaképének tud tekinteni, de mindenekfelett, akit tisztel, és akiben feltétel nélkül megbízhat. Barátnak ott vannak a vele egykorú pajtásai. Egy barát, fôleg kamaszkorban, nem feltétlenül jelent stabil kötôdést, ma jön, holnap megy, de egy szülô az mindig szülô marad, és neki akkor is kötelessége szeretni és óvni a gyermekét, ha netán senki más nem szereti. 9

10 10 Tehát ahhoz, hogy az elkövetkezô idôszakban gátat lehessen vetni a drogfogyasztás további mértéktelen terjeszkedésének, elôször is nekünk, szülôknek kell a sarkunkra állni és sokkal jobban odafigyelni a gyermekeinkre. Hatalmas veszély leselkedik rájuk, és ezt csakis úgy tudjuk elkerülni, ha mi vesszük kezünkbe az irányítást és nem arra várunk, hogy valaki más mentse meg ôket. Nem könnyû feladat ez, sok lemondással jár, de azt hiszem, a gyermekeink ennyit megérdemelnek. Én meghoztam életem legnagyobb és úgy tûnik legjobb döntését akkor, amikor átálltam a másik oldalra. Tudom, az esetem egyáltalán nem szokványos, de még így is, hogy kilenc év fegyházra ítéltek, hiszem és vallom: minden szülônek meg kell hoznia a maga nagy döntését, ha fontos számára a gyermeke jövôje. És minden szülônek tisztában kell lennie azzal, hogy ha gyermeke drogozik, azért elôször is ô a felelôs, s csak utána menjen társtetteseket és bûnbakokat keresni. Ahhoz, hogy a szülô megfelelôen és a kellô tájékozottság birtokában tudjon a gyermekével a kábítószerrôl beszélgetni, hogy tanácsokkal tudja ellátni ôt, nélkülözhetetlen, hogy maga is alapos és széles ismeretek birtokában legyen. Jóval többet kell tudnia a kábítószerekrôl és a velük összefüggô dolgokról, mint a gyereknek, és nagyon fontos, hogy hiteles forrásból szedje össze az információkat. A lózungok, az olcsó és unalmas propagandaanyagok, melyeket nap mint nap megpróbálnak rájuk tukmálni, nem segítenek, hiszen az általánosságokban mozgó intelmek a drog ártalmasságáról már régen az érintettek könyökén jönnek ki. Az internet jó tájékozódási forrás, de én inkább a szakirodalmat ajánlanám, mely alaposabb, rendszerezettebb ismereteket nyújt megbízhatóbb források alapján. Lényegesnek tartom, hogy a szülô sokkal szélesebb körben tájékozódjon, több információt gyûjtsön a kábítószer világáról, mint maga a gyerek. Így érhetô el, hogy a gyermekével részletesen meg tudja osztani az információkat, és képes legyen új dolgokkal is elôrukkolni. Egy ilyen egyenrangú csevegés a gyerekkel ha még tartalmas is sokkal többet ér bármilyen fenyítésnél.

11 Sok szülô arra hivatkozik, hogy nincs ideje ilyesmikkel foglalkozni, hisz jóformán látástól vakulásig dolgoznia kell ahhoz, hogy ki tudja elégíteni a család mindennapi szükségleteit. Csakhogy a gyerekekkel való törôdés nem csak azt jelenti, hogy legyen étel az asztalon meg tiszta ruha a szekrényben. Megértô, ôszinte beszélgetések nélkül nem megy. A gyereknek szüksége van arra is, hogy ne csak fizikailag érezze a szülôk jelenlétét, hanem érzelmileg is. És ha sikerül egy bizalmi kapcsolatot kiépíteni a gyermekünkkel merthogy azt ki kell építeni, ugyanis magától az nem jön létre akkor nagy esélyünk van rá, hogy a gyerek bizalommal fordul majd hozzánk mind szerelmi, mind egyéb problémáival is, így a kábítószerrel kapcsolatos kételyeit is nagy valószínûséggel megosztja majd velünk, vagy legalább velünk is. És ilyenkor otthon kell lennünk a témában. Mert ha a gyermek csak a szokásos, felszínes ismereteken alapuló intelmeket kapja, nem valószínû, hogy újra próbálkozni fog. Hisz akkor ô csalódott bennünk, márpedig egy gyermek nehezen bocsát! Szolgáljon tehát ez a könyv útikönyvként a kábítószerek világában! Ígérem, hogy aki elolvassa, sok fontos tudnivalóval vértezôdik fel ezzel a drogokkal teli világgal szemben, mely látszatra talán csak titokzatos, olykor még romantikus is, a valóságban azonban kizárólag drámákkal és tragédiákkal van tele! 11