Kistermelők, őstermelők lehetőségei, REL Berhida Szabadkai Andrea

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kistermelők, őstermelők lehetőségei, REL. 2015. 12. 03. Berhida Szabadkai Andrea www.kisleptek.hu"

Átírás

1 Kistermelők, őstermelők lehetőségei, REL Berhida Szabadkai Andrea

2 Kistermelő, őstermelő A kistermelő olyan természetes személy, aki könnyített higiéniai feltételek mellet, saját gazdaságából, az általa előállított termékét illetve az abból előállított termékét mennyiségi és területi korlát betartásával értékesítheti.

3 HOL? Növényi alaptermékek (alma, krumpli), méz, élő hal értékesíthető: - Országosan végfogyasztónak - Régión belül (előállítás szerinti megyében és Budapesten) vagy a gazdaság helyétől légvonalban számítva a Magyar Köztársaság területén legfeljebb 40 km távolságra lévő, kiskereskedelmi vagy vendéglátó létesítménynek értékesíthet. Az állati alaptermékek (tej, tojás, nyers hús stb.) és bármely feldolgozott kistermelői termék (sajt, lekvár, kolbász stb.) értékesíthető az előállítás szerinti megyében és Budapesten (régióban), vagy a gazdaság helyétől légvonalban számítva az ország területén legfeljebb 40 km távolságon belül végső fogyasztó részére, valamint boltokba és vendéglátó egységekbe, így a közétkeztetésbe is. (Házhozszállítás)

4 Kistermelő / Őstermelő KISTERMELŐ adójogilag: őstermelő vagy egyéni vállalkozó lehet. Lehet Nem lehet Őstermelő Társas vállalkozás (Kft., Bt., Rt.,..) Egyéni vállalkozó Szövetkezet Egyesület, Alapítvány, Önkormányzat, Falusi vendégasztal szolgáltatást csak kistermelő végezhet!

5 Falusi vendégasztal Falusi vendégasztal: falusias, tanyasias vagy vidéki környezetben a házi élelmiszerekhez és gasztronómiai hagyományokhoz kapcsolódó tevékenységek bemutatása, és az elkészített élelmiszerek felkínálása helyben fogyasztásra a gazdaság helyén; A kistermelő az általa megtermelt vagy előállított, és - kiegészítő alapanyagként - vásárolt élelmiszer felhasználásával, valamint más kistermelőtől vásárolt késztermék felhasználásával falusi vendégasztalt üzemeltethet. A termelési, előállítási és értékesítési mennyiségek nem haladhatják meg az 1. melléklet A. részében meghatározott mennyiségeket.

6 Halétel a vendégasztalon nem minősül hal vagy haltermék kereskedelmi forgalomba hozatalának a falusi szálláshely vagy vendégasztal szolgáltatást nyújtó által jogszerűen kifogott hal étkezési szolgáltatásként történő értékesítése.

7 REL

8 Elemzések, és műhelymunkák eredményei Zalában (Kujáni, Zalatermál, Szabadkai )

9 A vendéglátóhelyek által felismert problémák a helyi termékek beszerzése terén, % 7% 7% 4% 4%4% 3% 14% 18% 14% 18% nincs info nincs rá idő magasabb ár rossz arculat élelmiszerbiztonság nincs ellenőrzöttség rossz megközelíthetőség nincs bankártyás fizetés dokumentumok hiánya állandó minőség hiánya nincs választék

10 BÖRZSÖNY (BDIVE, Kujáni 2015)

11 Kritikus pontok még Alapanyag ára - Késztermék (étel ára) Ki csinálja? - - Ki értékesíti? (felelősség) Tematikus napok a puding próbája! (mennyiség, felelősség )

12 Milyen termékeket vásárolnának a zalai vendéglátók a helyi termékek közül 100% 80% 60% 40% 20% 0%

13 Partnertalálkozó műhelynap

14 14 szolgáltató (6 szálloda, 4 étterem, 5 közétkeztetés, 1 borház) Hotelek, szállodák, éttermek vezetősége, séfjei 6 21 Termelő értékelése íz termék megjelenés designe kommunikáció termelő megjelenése Adatsor Adatsor2 4,2 3,8 3,75 4,33 4,2 Adatsor3 4, , , , ,

15

16 Tájételek a turizmusban Háztól, helyből értékesítés Beszállítás vendéglátó egységekbe

17 Nyitott porták, (geocaching, fotó (tájétel, gazdagazdaság, ). Recept gyűjtés HÍR védjegy Ismeretátadás Animáció Fejlesztés (pince, kemence, csűr, edény

18 Útkeresés Piaci rések Piknik kosár Kütyümánia Közösségek Fő csatorna Közétkeztetés Nagyker Áruházláncok Piac Vásárló erő Együttműködések Szezonalitás Önellátás vagy versenypiac?

19 Részelőállítási folyamat = Együttműködés A kistermelő a forgalomba hozni kívánt élelmiszerének előállítása során előállítási részfolyamatot más élelmiszer-vállalkozással (nem engedélyes üzem) elvégeztethet, a nyomon követhetőség biztosításával. (zöldséggyümölcs szárítása, őrlése )

20 Közös Termelői Értékesítési Pont

21 Segítő Hatóság

22 VP és REL támogatási lehetőségek M03 - A mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek minőségrendszerei - EU-s és nemzeti minőségrendszerhez a minőségrendszerekben való részvétel költségei, a minőségrendszerek követelményeinek való megfelelés költségei, a minőségrendszerben tevékenykedő csoportosulások által előállított termékekkel kapcsolatban felmerülő, a belső piacon végzett tájékoztatási és promóciós tevékenység költségei. 1. Kiváló Minőségű Sertéshús (KMS) 2. Kiváló Magyar Élelmiszer (KMÉ) 3. Hagyományok Ízek Régiók (HÍR) 4. Nemzeti Parki Termék (NPT)

23 M16 35.cikk Együttműködés 16.1 A mezőgazdaság, élelmiszer-feldolgozás és erdőgazdálkodás termelékenységét és fenntartha-tóságát célzó EIP-csoportok létrehozásához és működtetéséhez nyújtott támogatás Kis gazdasági szereplők között a közös munkafolyamatok megszervezése és az eszközök és források megosztása terén, valamint a vidéki turizmus fejlesztése és marketingje tekintetében folytatott együttműködés (min. 5 tagú csoport- közös termékfejlesztés, közös feldolgozói kapacitások megtervezése és kialakítása összehangolt turisztikai szolgáltatás-fejlesztést - a korábbi gyakorlattól eltérő, új termék, szolgáltatás, folyamat Az ellátási lánc szereplőinek horizontális és vertikális együttműködése a rövid ellátási láncok (REL) és a helyi piacok létrehozása és fejlesztése, valamint a rövid ellátási láncok és helyi piacok fejlesztésével kapcsolatos, helyi vonatkozású promóciós tevékenységek céljából TEMATIKUS ALPROGRAM! (min. 5 mikrovállakozásnál nem nagyobb mezőgazdasági termelő, és egy piacszervező) 16.9 A mezőgazdasági termelői tevékenységeknek az egészségügyi ellátással, a szociális integrációval, a közösség által támogatott mezőgazdasággal és a környezeti és élelmiszerügyi oktatással kapcsolatos tevékenységekre bontás formájában végzett diverzifikálásához nyújtott támogatás

24 Szimbiózis Alapítvány

25

26 REL A REL együttműködés szervezője: non-profit vállalkozás A REL együttműködés közvetlen költségei: a) az érintett területre vonatkozó tanulmányok, megvalósíthatósági tanulmányok költségei, valamint az üzleti terv, helyi fejlesztési stratégia kidolgozásának költségei; b) az érintett területen folytatott szervezési tevékenységek költségei valamely közös területi projekt megvalósíthatóvá tétele; c) az együttműködéshez kapcsolódó működési költségek; d) az üzleti tervek, a környezetvédelmi tervek, helyi fejlesztési stratégiák végrehajtásához kapcsolódó egyedi projektek közvetlen költségei e) promóciós tevékenységek költségei. Működési költségek esetében támogatható költségtípusok : a) operatív költségek; b) személyzeti költségek; c) képzési költségek; d) közönségkapcsolati tevékenységekhez kapcsolódó költségek; e) pénzügyi költségek; f) hálózatépítéssel kapcsolatos költségek. + közvetett költségek

27 M19 35 cikk LEADER A támogatható műveletek körét a Helyi Fejlesztési Stratégiák határozzák meg, amelyeket az IH hagy jóvá. Javasolt fejlesztési fókuszterületek: VP-ből nem támogatott: A mezőgazdasági mikro-vállalkozások vagy élelmiszer-feldolgozó mikro-vállalkozások indulásának támogatása, vidéki örökség megőrzésének és fejlesztésének támogatása, közösségi szolgáltatások fejlesztésének előmozdítása, szolidáris gazdasági együttműködések támogatása, stb. Az EFOP programhoz kapcsolódó nem intézményi helyi szolgáltatások fejlesztése pl. a korai iskolaelhagyás csökkentése, a szegénység és elszigeteltség csökkentése, az egészségi állapot és egészségtudatosság fejlesztése, a tudás és kulturális javakhoz való hozzáférés erősítése érdekében, A város és vidék együttműködésének erősítése (TOP-kapcsolódás). Táji, térségi szintű fenntartható erőforrás-használati, termelési, fogyasztási és életmódstratégiák elterjesztése (KEHOP-kapcsolódás). 500 lakos alatti aprófalvak integrált fejlesztési elemei (opcionális).

28 Területi és Településfejlesztési Operatív Program - TOP az önkormányzati vagy önkormányzati többségi tulajdonú vállalkozói infrastruktúra fejlesztése és az önkormányzat által szervezett helyi gazdaságfejlesztési kezdeményezésekhez kapcsolódó munkahelyteremtő KKV beruházások ösztönzése regionális jelentőségű, köztulajdonú turisztikai attrakciók, valamint az országos tematikákra ráhordó, köztulajdonban álló infrastruktúrák fejlesztés

29 M cikk - Alapvető szolgáltatások és a falvak megújítása a vidéki térségekben nonprofit szervezetek, önkormányzatok, egyházak (7.2) A Beruházások a kisméretű infrastruktúra valamennyi típusának létrehozása, fejlesztése vagy bővítése terén, beleértve a megújuló energiával és az energia megtakarítással kapcsolatos beruházásokat Állami vagy önkormányzati funkciót nem magában foglaló szociális gazdaság, szociális farm foglalkoztatási, oktatási (pl. tanyapedagógiai) infrastruktúrája is fejleszthető. (7.4) A vidéki népesség számára nyújtott helyi alapvető többek között szabadidős és kulturális tevékenységekkel kapcsolatos szolgáltatások és a kapcsolódó infrastruktúra létrehozására, fejlesztésére vagy bővítésére irányuló beruházások Pl. közétkeztetési feladatokat ellátó konyhák (gépek, berendezések, eszközök beszerzése, beépítése, gépjármű beszerzése), továbbá az ehhez kapcsolódó helyi alapanyag-beszerzés, -raktározás és -előkészítés, valamint a központtól távol eső településrészeken az étkeztetés megoldása.

30 Közétkeztetés - eredmények 100% Közétkeztetés éves közintézményi beszerzése Zalatermálvölgy Akciócsoport területén Közétkeztetés éves közintézményi beszerzése BDIVE területén lakosok számára vetítve 90% 100% 80% 70% 60% A 34 település lakosára arányosított közintézményi közétkeztetés becsült alapanyag beszerzési értéke ( Ft.) 90% 80% 70% 60% A térség lakosára (börtön férőhellyel) arányosított közintézményi közétkeztetés becsült alapanyag beszerzési értéke ( Ft.) 50% 50% 40% 30% 20% 10% 0% 1 2 Ebből a lakosú 6 település által közölt éves közintézményi közétkeztetés alapanyag beszerzési értéke ( Ft.) 253, 3 millió Ft (Alsópáhok, Cserszegtomaj, Hévíz, Rezi, Óhíd, Türje) Önkormányzati vagy termelői termék kis arányban, %-ban kerül beszállításra 40% 30% 20% 10% 0% 1 Ebből a lakosú település + börtön ellátása a közölt éves közintézményi közétkeztetés alapanyag beszerzési értéke ( Ft.)

31 Igény van, de nincs információm. Nem szerzek be helyi terméket, mert: drágább nincs rá időm ÚTMUTATÓK - Vállalkozás (profit)? - Önellátás? Zöldség, gyümölcs +feldolgozott Liszt, pékáru, tojás, méz: Hús, tej:

Ifj. Hubai Imre Vidékfejlesztésért felelős országos alelnök. Budapest, 2016. február 25.

Ifj. Hubai Imre Vidékfejlesztésért felelős országos alelnök. Budapest, 2016. február 25. Ifj. Hubai Imre Vidékfejlesztésért felelős országos alelnök Budapest, 2016. február 25. Eltérő fejlődés és társadalmi, gazdasági adottságok az újonnan csatlakozó tagállamok esetében Hagyományos közvetlen

Részletesebben

I. Falusi Vendégasztal Konferencia MUOSZ Székház 1064 Budapest, Vörösmarty u. 47.

I. Falusi Vendégasztal Konferencia MUOSZ Székház 1064 Budapest, Vörösmarty u. 47. I. Falusi Vendégasztal Konferencia MUOSZ Székház 1064 Budapest, Vörösmarty u. 47. Szabadkai Andrea Kistermelői termékértékesítés, magán háznál, termelői piacon rendezvényen Kisléptékű Termékelőállítók

Részletesebben

VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM 2014-2020

VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM 2014-2020 VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM 2014-2020 Hódi Ágota Osztályvezető NAKVI, Monitoring és Tervezési Osztály Az előadás tartalma 1. A Vidékfejlesztési Program (VP) helye és szerepe a tervezésben 2. A Vidékfejlesztési

Részletesebben

Rövid Ellátási Lánc tematikus alprogram Magyarországon

Rövid Ellátási Lánc tematikus alprogram Magyarországon Rövid Ellátási Lánc tematikus alprogram Magyarországon JUHÁSZ, Anikó Rövid Ellátási Lánc (REL) EMVA tematikus alprogram Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Rendszerszervezési és Felügyeleti Igazgatóság

Részletesebben

Tájékoztató aktuális pályázati lehetőségekről. 2015. december 9. Zalaszentgrót

Tájékoztató aktuális pályázati lehetőségekről. 2015. december 9. Zalaszentgrót Tájékoztató aktuális pályázati lehetőségekről 2015. december 9. Zalaszentgrót 2014-2020-as Vidékfejlesztési Program Összeállítás a támogatásokról honlapunkon: www.zalatermalvolgye.hu (link) 897 oldalas

Részletesebben

3 Identitás, változáshoz való pozitív viszonyulás és társadalmi részvétel erősítése. Ssz. Specifikus célok Eredménymutatók megnevezése Célértékek

3 Identitás, változáshoz való pozitív viszonyulás és társadalmi részvétel erősítése. Ssz. Specifikus célok Eredménymutatók megnevezése Célértékek 8. Cselekvési terv Ssz. Átfogó célok 1 Regionális integráció: centrumokkal való szorosabb kapcsolatok 2 Térségi önellátás erősítése 3 Identitás, változáshoz való pozitív viszonyulás és társadalmi részvétel

Részletesebben

Helyi termelők számára elérhető pályázati lehetőségek 2014-2020-ban Zalai Nyitott Porták hálózata. 2015. november 5. Zalaszentgrót

Helyi termelők számára elérhető pályázati lehetőségek 2014-2020-ban Zalai Nyitott Porták hálózata. 2015. november 5. Zalaszentgrót Helyi termelők számára elérhető pályázati lehetőségek 2014-2020-ban Zalai Nyitott Porták hálózata 2015. november 5. Zalaszentgrót 2014-2020-as Vidékfejlesztési Program Összeállítás a támogatásokról honlapunkon:

Részletesebben

Hagyományőrzés lehetőségei a LEADER+ program keretében, különös tekintettel a helyi termékekre

Hagyományőrzés lehetőségei a LEADER+ program keretében, különös tekintettel a helyi termékekre különös tekintettel a helyi termékekre Szabados Zsuzsanna elnök FAMULUS Sümeg Kistérségéért Egyesület Budapest, 2007. december 5. Átfogó célok a magyarországi AVOP LEADER+ Program keretében Az együttműködési

Részletesebben

Tájékoztató a Vidékfejlesztési Program jelenlegi állásáról, a várható ütemtervről

Tájékoztató a Vidékfejlesztési Program jelenlegi állásáról, a várható ütemtervről Tájékoztató a Vidékfejlesztési Program jelenlegi állásáról, a várható ütemtervről Kis Miklós Zsolt Agrár-vidékfejlesztésért Felelős Államtitkár Miniszterelnökség Területi Workshop Cegléd 2015. április

Részletesebben

2014 2020 HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA DRAFT VERZIÓ. Börzsöny Duna Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület Tervezési Munkacsoport 2015. November 20.

2014 2020 HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA DRAFT VERZIÓ. Börzsöny Duna Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület Tervezési Munkacsoport 2015. November 20. 214 22 HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA DRAFT VERZIÓ Börzsöny Duna Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület Tervezési Munkacsoport 215. November 2. HFS megalkotásának és elfogadásának módszertana LEADER alapelvek érvényesülésének

Részletesebben

Vidékfejlesztési program 2014-2020. Falatek László ügyintéző Abaúj Leader Egyesület

Vidékfejlesztési program 2014-2020. Falatek László ügyintéző Abaúj Leader Egyesület Vidékfejlesztési program 2014-2020 Falatek László ügyintéző Abaúj Leader Egyesület Az agrár-vidékfejlesztési támogatások új rendszere (alkalmazva mind a KAP I-ben a degressziót, mind a KAP II-ből az átcsoportosítást)

Részletesebben

Új lehetőségek a vidékfejlesztésben a Vidékfejlesztési Program Székely Rita

Új lehetőségek a vidékfejlesztésben a Vidékfejlesztési Program Székely Rita Új lehetőségek a vidékfejlesztésben a Vidékfejlesztési Program Székely Rita Miniszterelnökség Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Győr- Moson-Sopron megyei területi felelős A 2007-2015 közötti Új Magyarország

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program, új kihívások, lehetőségek

Vidékfejlesztési Program, új kihívások, lehetőségek Vidékfejlesztési Program, új kihívások, lehetőségek SZOMSZÉDOLÁS VIDÉKFEJLESZTÉS A VELENCEI-TÓNÁL ÖTLETADÓ JÓ GYAKORLATOK című mikrokonferencia és szakmai bemutató 2015. október 20. Vidékfejlesztési támogatási

Részletesebben

1. (1) E rendeletet azon tevékenységekre kell alkalmazni, amelynek során a kistermelő az 1. melléklet szerinti kis mennyiségű,

1. (1) E rendeletet azon tevékenységekre kell alkalmazni, amelynek során a kistermelő az 1. melléklet szerinti kis mennyiségű, 52/2010. (IV. 30.) FVM rendelet a kistermelői élelmiszer-termelés, -előállítás és -értékesítés feltételeiről Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. (2) bekezdés

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program bemutatása

Vidékfejlesztési Program bemutatása A projekt az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló intézkedések Irányító Hatóságának jóváhagyásával készült. Vidékfejlesztési Program bemutatása Vasi Hegyhát-Rábamente

Részletesebben

Széchényi István: Magyarország kiváltságos lakosaihoz Túristvándi

Széchényi István: Magyarország kiváltságos lakosaihoz Túristvándi Rajtunk nem fog segíteni, de nem is segíthet senki más, csak mi magunk 2011.szeptember.30. Budapest Széchényi István: Magyarország kiváltságos lakosaihoz Túristvándi 1861 800 lakos 86 iparos 17 házicseléd

Részletesebben

Ipoly-menti Palócok HACS HFS 2016.

Ipoly-menti Palócok HACS HFS 2016. Vezetői összefoglaló 1. A Helyi Fejlesztési Stratégia hozzájárulása a Vidékfejlesztési Program és az EU2020 céljaihoz Helyi Fejlesztési Stratégiánk hozzájárul az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedésre

Részletesebben

A rövid ellátási láncban (REL) rejlő lehetőségek

A rövid ellátási láncban (REL) rejlő lehetőségek A rövid ellátási láncban (REL) rejlő lehetőségek Szabó Dorottya és Juhász Anikó előadása alapján, kiegészítve a BBKKKE terveivel Kontics Monika A REL fogalma A Rövid ellátási lánc olyan ellátási láncot

Részletesebben

HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA CÉLPIRAMIS 2014-2020

HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA CÉLPIRAMIS 2014-2020 HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA CÉLPIRAMIS 2014-2020 Jövőkép: 1. Helyi gazdaság- és vállalkozás-fejlesztés: a hozzáadott érték növelése, alternatív jövedelemszerző tevékenységek Helyi mező- és erdőgazd. állatteny.

Részletesebben

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2010. évi 113. szám 21781

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2010. évi 113. szám 21781 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2010. évi 113. szám 21781 A vidékfejlesztési miniszter 4/2010. (VII. 5.) VM rendelete a kistermelõi élelmiszer-termelés, -elõállítás és -értékesítés feltételeirõl szóló 52/2010.

Részletesebben

Széchenyi 2020 GINOP Európai Uniós támogatások pályázati roadshow 2015. Nagy András Ügyvezető igazgató ZMVA Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési

Széchenyi 2020 GINOP Európai Uniós támogatások pályázati roadshow 2015. Nagy András Ügyvezető igazgató ZMVA Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Széchenyi 2020 GINOP Európai Uniós támogatások pályázati roadshow 2015. Nagy András Ügyvezető igazgató ZMVA Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány 1 Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány

Részletesebben

Szakmai beszámoló 2011

Szakmai beszámoló 2011 Szakmai beszámoló 2011 1 A Zala Termálvölgye Egyesület a LEADER program helyi megvalósítására 2008-ban létrehozott vidékfejlesztési civil szervezet. A LEADER helyi akciócsoport cím birtokosaként legfontosabb

Részletesebben

A turizmuspolitika aktuális kérdései

A turizmuspolitika aktuális kérdései A turizmuspolitika aktuális kérdései Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 2015. február 19. Fodor Olivér osztályvezető Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztály A turizmus nemzetgazdasági jelentősége A

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Alapvető szolgáltatások és a falvak megújítása a vidéki térségekben

Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Alapvető szolgáltatások és a falvak megújítása a vidéki térségekben Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Alapvető szolgáltatások és a falvak megújítása a vidéki térségekben Lantos Gergely főosztályvezető-helyettes Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztéséért Felelős Államtitkárság

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program 2014-2020

Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Alapvető szolgáltatások és a falvak megújítása a vidéki térségekben Németh Tamás munkaszervezet vezető, regionális delegált Pannónia Kincse Leader Egyesület Nagycenk,

Részletesebben

Étkeztethető létszám: falusi (egyéb) szálláshely-szolgáltató: 16 fő, kistermelői vendégasztal: a fogadható vendégek létszáma az

Étkeztethető létszám: falusi (egyéb) szálláshely-szolgáltató: 16 fő, kistermelői vendégasztal: a fogadható vendégek létszáma az ELSŐDLEGESEN MAGÁNLAKÓHÁZKÉNT HASZNÁLT, DE FORGALOMBA HOZATAL CÉLJÁBÓL ÉLELMISZEREK RENDSZERES KÉSZÍTÉSÉRE HASZNÁLT HELYISÉGEKRE, AZ OTT ZAJLÓ ÉTELKÉSZÍTÉSRE ÉS ÉTKEZTETÉSRE VONATKOZÓ KÖVETELMÉNYEK Az

Részletesebben

8. Cselekvési terv. 8.1 Az intézkedések leírása. Kultúrháló közösségi terek minőségi javítása és a helyi közösségek együttműködésének támogatása

8. Cselekvési terv. 8.1 Az intézkedések leírása. Kultúrháló közösségi terek minőségi javítása és a helyi közösségek együttműködésének támogatása 8. Cselekvési terv 8.1 Az intézkedések leírása 1.) intézkedés megnevezése 2)Specifikus cél 3)Indoklás, alátámasztás A támogatható tevékenység területek meghatározása Kultúrháló közösségi terek minőségi

Részletesebben

5.3.3. III. intézkedéscsoport: A vidéki élet minősége és a vidéki gazdaság diverzifikálása

5.3.3. III. intézkedéscsoport: A vidéki élet minősége és a vidéki gazdaság diverzifikálása 5.3.3. III. intézkedéscsoport: A vidéki élet minősége és a vidéki gazdaság diverzifikálása 5.3.3.1. A vidéki gazdaság diverzifikálására irányuló intézkedések 5.3.3.1.1. A nem mezőgazdasági tevékenységgé

Részletesebben

A piacra jutás segítése

A piacra jutás segítése A piacra jutás segítése A Humán Innováció Nonprofit Kft. megbízásából Készítette: Inzsöl Renáta Szombathely 2011 Hogyan segítsük termékeink piacra jutását? A Pannon Helyi Termék Nonprofit Kft. tapasztalatai

Részletesebben

Itt a helyünk értéket teremtő, egészséges és éltető térséget gyermekeinknek!

Itt a helyünk értéket teremtő, egészséges és éltető térséget gyermekeinknek! Somló-Marcalmente-Bakonyalja LEADER Akciócsoport Itt a helyünk értéket teremtő, egészséges és éltető térséget gyermekeinknek! HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2014-2020 Közgyűlés által jóváhagyott végleges

Részletesebben

LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA Zala Termálvölgye Egyesület 2014-2020. 2015. december

LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA Zala Termálvölgye Egyesület 2014-2020. 2015. december LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA Zala Termálvölgye Egyesület 2014-2020 2015. december 1 Tartalom Vezetői összefoglaló... 4 1. A Helyi Fejlesztési Stratégia hozzájárulása az EU2020 és a Vidékfejlesztési

Részletesebben

Bakony és Balaton KKKE HVS helyzetelemzés felülvizsgálata. Berhida, 2015.10.15

Bakony és Balaton KKKE HVS helyzetelemzés felülvizsgálata. Berhida, 2015.10.15 Bakony és Balaton KKKE HVS helyzetelemzés felülvizsgálata Berhida, 5..5 A LEADER Helyi Akciócsoport által lefedett terület ismertetése A térség általános jellemzői A Bakony és Balaton Keleti Kapuja LEADER

Részletesebben

Helyi termékek és szolgáltatások a turizmusban - Helyi termék mintaprogram a Dél-Dunántúlon

Helyi termékek és szolgáltatások a turizmusban - Helyi termék mintaprogram a Dél-Dunántúlon Helyi termékek és szolgáltatások a turizmusban - Helyi termék mintaprogram a Dél-Dunántúlon Nemes Nikoletta regionális marketing menedzser Magyar Turizmus Zrt. Orfű, 2015. november 15. Helyi termék mintaprogram

Részletesebben

Balaton-felvidéki Akciócsoport LEADER vidékfejlesztési közösség. Éltető Balaton-felvidék Helyi Fejlesztési Stratégia

Balaton-felvidéki Akciócsoport LEADER vidékfejlesztési közösség. Éltető Balaton-felvidék Helyi Fejlesztési Stratégia Balaton-felvidéki Akciócsoport LEADER vidékfejlesztési közösség Éltető Balaton-felvidék Helyi Fejlesztési Stratégia 2014-2020 Készítette: Éltető Balaton-felvidékért Egyesület 1 Verzió lezárása: 2016. április

Részletesebben

Összegzés. 1. A 2. stratégiatervező workshop céljai: 2. Felhasznált dokumentumok: 3. A workshopon alkalmazott módszertan

Összegzés. 1. A 2. stratégiatervező workshop céljai: 2. Felhasznált dokumentumok: 3. A workshopon alkalmazott módszertan Somló Marcalmente Bakonyalja LEADER Térség Helyi Fejlesztési Stratégiája Stratégiatervező workshop 2. Bakonyszücs, 2015. december 29. Összegzés 1. A 2. stratégiatervező workshop céljai: Az SMB LEADER térség

Részletesebben

(Nem tartalmazza falusi vendégasztal során elkészített, értékesített ételek jó higiéniai gyakorlatát, az erre vonatkozó szabályokat)

(Nem tartalmazza falusi vendégasztal során elkészített, értékesített ételek jó higiéniai gyakorlatát, az erre vonatkozó szabályokat) Zömében a saját gazdaság elsődleges termelésén alapuló értékesítés céljából kisléptékű magánházi élelmiszer előállítás és értékesítés Jó higiénia gyakorlat útmutatója (Nem tartalmazza falusi vendégasztal

Részletesebben

GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAM 2014-2020

GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAM 2014-2020 GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAM 2014-2020 GINOP-ról általánosságban Magyarország -a Budapestet és Pest megyét magába foglalóközép-magyarország Régiót leszámítva - nem éri el az EU átlag

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A TÉRSÉGI HELYI TERMÉK VÉDJEGYHASZNÁLATRÓL

TÁJÉKOZTATÓ A TÉRSÉGI HELYI TERMÉK VÉDJEGYHASZNÁLATRÓL TÁJÉKOZTATÓ A TÉRSÉGI HELYI TERMÉK VÉDJEGYHASZNÁLATRÓL 1. Mi az indoka? - A BORSOD-TORNA-GÖMÖR TÉRSÉG ÉS A HELYI TERMÉKEK A Borsod-Torna-Gömör LEADER Egyesület az ország egyik leghátrányosabb helyzetű

Részletesebben

projekt címe: projektgazda: készítette: dátum:

projekt címe: projektgazda: készítette: dátum: 8. számú tananyag A helyi termelői piacokon történő árusítás élelmiszer-biztonsági feltételeiről szóló 51/2012. (VI. 8.) VM rendelet (Magyar Közlöny 2012/68.) a vásárokról, a piacokról, és a bevásárlóközpontokról

Részletesebben

A vidékfejlesztési támogatások rendszere 2014 után

A vidékfejlesztési támogatások rendszere 2014 után A vidékfejlesztési támogatások rendszere 2014 után Dr. Maácz Miklós főosztályvezető Vidékfejlesztési Főosztály 2014. május 16. Mezőgazdaság versenyképessége A vidékfejlesztési politika céljai Hosszú távú

Részletesebben

Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2014-2020

Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2014-2020 1 Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2014-2020 A Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület közgyűlése a 19 /2016. (V. 27.) számú határozattal egyhangúlag

Részletesebben

Koncepciók a rövid élelmiszerláncok fejlesztésére a Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület területén. Kujáni Katalin 2015. November 20.

Koncepciók a rövid élelmiszerláncok fejlesztésére a Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület területén. Kujáni Katalin 2015. November 20. Koncepciók a rövid élelmiszerláncok fejlesztésére a Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület területén Kujáni Katalin 2015. November 20. Előzmények BDIVE projektek a helyi termékek megjelenéséért

Részletesebben

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ KINCSESBÁNYA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK TELJES FELÜLVIZSGÁLATA TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ MEGBÍZÓ: Kincsesbánya Község Önkormányzata 8044 Kincsesbánya, Kincsesi út 39. FELELŐS TERVEZŐ: Fehér Vártervező

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program 2014-2020

Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Dr. Benedek Tamás Főosztályvezető-helyettes Agrár- Vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárság Irányító Hatósági Főosztály Miniszterelnökség Budapest 2015. július 22. KAP

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program 2014-2020

Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Kis Miklós Zsolt Agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár Miniszterelnökség Lébény, 2015. október 20. Az agrár-vidékfejlesztési támogatások új rendszere (alkalmazva

Részletesebben

A minőségügy és a rövid ellátási lánc (REL) kapcsolata

A minőségügy és a rövid ellátási lánc (REL) kapcsolata A minőségügy és a rövid ellátási lánc (REL) kapcsolata Dr. Szabó Zoltán főtitkár HANGYA Szövetkezetek Együttműködése A REL-hez kapcsolódó támogatási jogcímek a VP 2014-2020-ban 1. REL tematikus alprogram

Részletesebben

Pest megye fejlesztési lehetőségei, különös tekintettel a Szobi járás területére 2015.10.28.

Pest megye fejlesztési lehetőségei, különös tekintettel a Szobi járás területére 2015.10.28. Pest megye fejlesztési lehetőségei, különös tekintettel a Szobi járás területére 2015.10.28. Szobi kistérség Szobi kistérség - népmozgalom Zebegény 10% Bernecebaráti 8% Ipolydamásd 3% Ipolytölgyes 3% Tésa

Részletesebben

Rövid áttekintés a 2016. évben várható fontosabb pályázatokról. Somlóvásárhely, 2016.01.27.

Rövid áttekintés a 2016. évben várható fontosabb pályázatokról. Somlóvásárhely, 2016.01.27. Rövid áttekintés a 2016. évben várható fontosabb pályázatokról Somlóvásárhely, 2016.01.27. GINOP 1.2.2-15 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása futó pályázat Termék

Részletesebben

Falusi turizmus szakmai ismeretterjesztő konferencia

Falusi turizmus szakmai ismeretterjesztő konferencia Falusi turizmus szakmai ismeretterjesztő konferencia Budapest, 2015. december 14. Dr. Gyenizse Dorottya főosztályvezető Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztály A turizmus nemzetgazdasági jelentősége A

Részletesebben

Az Európai Unió támogatásával megvalósuló fejlesztések leírása, az azokra vonatkozó szerződések. 2015. év

Az Európai Unió támogatásával megvalósuló fejlesztések leírása, az azokra vonatkozó szerződések. 2015. év Az Európai Unió támogatásával megvalósuló fejlesztések leírása, az azokra vonatkozó szerződések 2015. év Gödre Község Önkormányzata, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra

Részletesebben

HAGYOMÁNYOS LEKVÁRFŐZÉS ÉS ASZALÁS A SZATMÁRI SZILVA HAZÁJÁBAN

HAGYOMÁNYOS LEKVÁRFŐZÉS ÉS ASZALÁS A SZATMÁRI SZILVA HAZÁJÁBAN HAGYOMÁNYOS LEKVÁRFŐZÉS ÉS ASZALÁS A SZATMÁRI SZILVA HAZÁJÁBAN Értékesítési alapismeretek címkézés, az értékesítéshez szükséges dokumentációk. Szabadkai Andrea Szövetség az Él Tiszáért Egyesület www.elotisza.hu

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK ÉRTÉKNÖVELÉSE ÉS ERŐFORRÁS-HATÉKONYSÁGÁNAK ELŐSEGÍTÉSE A FELDOLGOZÁSBAN (VP-3-4.2.1-15)

MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK ÉRTÉKNÖVELÉSE ÉS ERŐFORRÁS-HATÉKONYSÁGÁNAK ELŐSEGÍTÉSE A FELDOLGOZÁSBAN (VP-3-4.2.1-15) MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK ÉRTÉKNÖVELÉSE ÉS ERŐFORRÁS-HATÉKONYSÁGÁNAK ELŐSEGÍTÉSE A FELDOLGOZÁSBAN (VP-3-4.2.1-15) Keretösszeg: 151 milliárd Ft Támogatható tevékenységek: I. Önállóan támogatható tevékenységek:

Részletesebben

Somló Marcalmente - Bakonyalja LEADER Térség Helyi Fejlesztési Stratégiája. Stratégiatervező workshop Bakonyszücs, 2015. december 29.

Somló Marcalmente - Bakonyalja LEADER Térség Helyi Fejlesztési Stratégiája. Stratégiatervező workshop Bakonyszücs, 2015. december 29. Somló Marcalmente - Bakonyalja LEADER Térség Helyi Fejlesztési Stratégiája Stratégiatervező workshop Bakonyszücs, 2015. december 29. HFS-tervező workshop I. Köszöntő, bemutatkozás II. Az 1. műhelymunka

Részletesebben

A B C D E F G H I J K Felhívás Egyes prioritások/fókuszterületek hozzájárulása a felhívás keretösszegéhez 1. Felhívás Felhívás neve

A B C D E F G H I J K Felhívás Egyes prioritások/fókuszterületek hozzájárulása a felhívás keretösszegéhez 1. Felhívás Felhívás neve 1. melléklet az 1012/2016. (I. 20.) Korm. határozathoz A Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési kerete A B C D E F G H I J K Felhívás Egyes prioritások/fókuszterületek hozzájárulása a felhívás keretösszegéhez

Részletesebben

2016. évi összevont ellenőrzési terv 2016. Ellenőrzés ideje Ellenőrzés neve Élelmiszerláncbiztonsági, Növény- és Fogyasztóvédelmi Talajvédelmi Népegészségügyi, népgészségügyi feladatkörében eljáró járási

Részletesebben

1. Vezetői összefoglaló Terjedelme: legfeljebb 2 oldal. 1.1 A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia jövőképe 1.2 Főbb célkitűzések

1. Vezetői összefoglaló Terjedelme: legfeljebb 2 oldal. 1.1 A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia jövőképe 1.2 Főbb célkitűzések 1. Vezetői összefoglaló A Vezetői összefoglaló a HVS felülvizsgálati folyamatának és tartalmának rövid összegzése. Felidézi a HVS hez megfogalmazott Jövőképet, majd röviden indokolja a felülvizsgálat szükségességét,

Részletesebben

Gourmet ételek jelentősége, falusi turisztikai lehetőségek. Dr. Szalók Csilla Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége 2016.04.18.

Gourmet ételek jelentősége, falusi turisztikai lehetőségek. Dr. Szalók Csilla Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége 2016.04.18. Gourmet ételek jelentősége, falusi turisztikai lehetőségek Dr. Szalók Csilla Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége 2016.04.18. Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége FATOSZ 1994 óta szakmai, érdekképviseleti

Részletesebben

Vidéki térségfejlesztés a Vidékfejlesztési Programban 2014-2020

Vidéki térségfejlesztés a Vidékfejlesztési Programban 2014-2020 Nemzeti Agrárgazdasági Kamara bemutatja: Vidéki térségfejlesztés a Vidékfejlesztési Programban 2014-2020 Székely Erika Közös Agrárpolitika közös kihívások közös célok közös eszköz: Közös Agrárpolitika

Részletesebben

Szatmár Leader Közhasznú Egyesület 4900 Fehérgyarmat, Kossuth tér 40. Tel: +36303750247 E-mail: leader.szatmar@gmail.com Honlap: www.szatmarleader.

Szatmár Leader Közhasznú Egyesület 4900 Fehérgyarmat, Kossuth tér 40. Tel: +36303750247 E-mail: leader.szatmar@gmail.com Honlap: www.szatmarleader. Szatmár Leader Közhasznú Egyesület 4900 Fehérgyarmat, Kossuth tér 40. Tel: +36303750247 E-mail: leader.szatmar@gmail.com Honlap: www.szatmarleader.hu HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2014-2020 TERVEZET 2016.

Részletesebben

Országos jelentőségű, kiemelt projektjeink

Országos jelentőségű, kiemelt projektjeink 60 településen Fő cél: 60 településen a közösségek, közösségi gondolkodás erősítése, a helyi, társadalmi, gazdasági fejlődés támogatása, a helyi termékek, szolgáltatások valamint a turisztikai kínálat

Részletesebben

Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2014-2020

Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2014-2020 1 Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2014-2020 TERVEZET A Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület közgyűlése a 11/2016. (I. 28.) számú határozattal egyhangúlag

Részletesebben

FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK VIDÉKI TELEPÜLÉSEK SZÁMÁRA 2014-2020 JUSZTIN VALÉRIA EURÓPAI UNIÓS FORRÁSOK FELHASZNÁLÁSÁÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG

FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK VIDÉKI TELEPÜLÉSEK SZÁMÁRA 2014-2020 JUSZTIN VALÉRIA EURÓPAI UNIÓS FORRÁSOK FELHASZNÁLÁSÁÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK VIDÉKI TELEPÜLÉSEK SZÁMÁRA 2014-2020 JUSZTIN VALÉRIA EURÓPAI UNIÓS FORRÁSOK FELHASZNÁLÁSÁÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG TERÜLETFEJLESZTÉSI TERVEZÉSI FŐOSZTÁLY 2016. JANUÁR 15. Szűkülő

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. január 26-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. január 26-i ülésére Tárgy: Békés-Dánfok Öko- és Aktívturisztikai Központ fejlesztési pályázat benyújtása Magyarország- Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 HURO/1101 Előkészítette: Véleményező bizottság:

Részletesebben

Helyi Fejlesztési Stratégia 2014-2020 Kertészek Földje Akciócsoport Egyesület

Helyi Fejlesztési Stratégia 2014-2020 Kertészek Földje Akciócsoport Egyesület Helyi Fejlesztési Stratégia 2014-2020 Kertészek Földje Akciócsoport Egyesület HFS tervezés menete GINOP, VP, EFOP áttekintése Korábbi LEADER tapasztalatok áttekintése Projektadatlap gyűjtése (egyesület

Részletesebben

OPERATÍV PROGRAMOK, AKTUÁLIS PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

OPERATÍV PROGRAMOK, AKTUÁLIS PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK OPERATÍV PROGRAMOK, AKTUÁLIS PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK Háttér és alapfogalmak Operatív programok GINOP/VP/Hazai forrás Támogatás intenzitás Aktuális kiírások Változások, tapasztalatok Partnerségi Megállapodás

Részletesebben

A HELYI TERMÉK A VIDÉK JÖVŐJE! SZAKMAI KONFERENCIA - A HELYI TERMÉK ÉRTÉKESÍTÉS JOGSZABÁLYI KÖRNYEZETE, 2017.

A HELYI TERMÉK A VIDÉK JÖVŐJE! SZAKMAI KONFERENCIA - A HELYI TERMÉK ÉRTÉKESÍTÉS JOGSZABÁLYI KÖRNYEZETE, 2017. A HELYI TERMÉK A VIDÉK JÖVŐJE! SZAKMAI KONFERENCIA - A HELYI TERMÉK ÉRTÉKESÍTÉS JOGSZABÁLYI KÖRNYEZETE, 2017. 2017 08 11 Szabadkai Andrea Kisléptékű Termékelőállítók és Szolgáltatók Országos Érdekképviseletének

Részletesebben

III. Kötet Középtávú program és alprogramok, operatív program javaslatok, fejlesztési akciók

III. Kötet Középtávú program és alprogramok, operatív program javaslatok, fejlesztési akciók Zirci Kistérség - HOSSZÚ TÁVÚ KISTÉRSÉG-FEJLESZTÉSI PROGRAM A Bakonyi Önkormányzatok Szövetségének HOSSZÚTÁVÚ KISTÉRSÉG-FEJLESZTÉSI PROGRAMJA III. Kötet Középtávú program és alprogramok, operatív program

Részletesebben

Pályázati figyelő 2011. október

Pályázati figyelő 2011. október Jelmagyarázat Műemlék-felújításhoz pályázatok A) Magyar pályázatok kapcsolódó 1 i összege mértéke Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Értékmegőrző és funkcióbővítő városrehabilitáció a 10 000 fő feletti és 20

Részletesebben

Magyarország-Horvátország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013

Magyarország-Horvátország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 Magyarország-Horvátország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 Tanulmány a 4 Torony helyi termelőkre épülő tematikus út fenntarthatóságáról 2015. Tartalomjegyzék 1. Helyi termék meghatározása

Részletesebben

FELHÍVÁS. a városi barnamezős területek megújítására. A felhívás címe: Barnamezős területek rehabilitációja A felhívás kódszáma: TOP-2.1.

FELHÍVÁS. a városi barnamezős területek megújítására. A felhívás címe: Barnamezős területek rehabilitációja A felhívás kódszáma: TOP-2.1. FELHÍVÁS a városi barnamezős területek megújítására A felhívás címe: Barnamezős területek rehabilitációja A felhívás kódszáma: TOP-2.1.1-15 Magyarország Kormányának felhívása a helyi önkormányzatok részére

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK A GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAMBAN (GINOP) Gedei Gábor projektmenedzser Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes

Részletesebben

HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2014-2020

HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2014-2020 HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2014-2020 ŐRSÉG HATÁROK NÉLKÜL EGYESÜLET 1 Vezetői összefoglaló... 3 1. A Helyi Fejlesztési Stratégia hozzájárulása a Vidékfejlesztési Program és az EU2020 céljaihoz 4 2. A

Részletesebben

TERET A VIDÉKNEK! Az élhető vidékért: gazdaság- és közösségfejlesztés - Konferencia

TERET A VIDÉKNEK! Az élhető vidékért: gazdaság- és közösségfejlesztés - Konferencia TERET A VIDÉKNEK! Az élhető vidékért: gazdaság- és közösségfejlesztés - Konferencia Helyi termék és védjegy szerepe a helyi gazdaságfejlesztésében Pécs, Kodály Központ, 2012. szeptember 28. Szabadkai Andrea

Részletesebben

Közösségi események és eredményei. Település, dátum, A megjelentek javaslatai, szükségletei megjelentek száma Répáshuta 2015.10.21.

Közösségi események és eredményei. Település, dátum, A megjelentek javaslatai, szükségletei megjelentek száma Répáshuta 2015.10.21. Közösségi események és eredményei (A szögletes zárójelben a javaslatok, szükségletek alapján megfogalmazott intézkedések számát tüntettük fel, amely javaslatok mögött nem szerepel szám, azt más Operatív

Részletesebben

LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA

LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA Homokhátság Fejlődéséért Vidékfejlesztési Egyesület 2014-2020 Hagyomány és fejlődés, hogy az unokáink is megláthassák Tartalomjegyzék 1. A Helyi Fejlesztési Stratégia

Részletesebben

1. Vezetői Összefoglaló

1. Vezetői Összefoglaló TANULMÁNY A záhonyi térség különleges gazdasági övezete komplex gazdaságfejlesztési programjának összehangolása a térség A Felső-Szabolcsi VKE Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának összehangolása a Záhony

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program pályázati lehetőségei

Vidékfejlesztési Program pályázati lehetőségei NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA ZALA MEGYEI IGAZGATÓSÁG Vidékfejlesztési Program pályázati lehetőségei Lendvay Miklós NAK megyei igazgató Kiemelt változások Éves forrás előirányzat Korm. Határozattal 1012/2016

Részletesebben

Újdonságok a vidékfejlesztési pályázatok rendszerében 2014-2020

Újdonságok a vidékfejlesztési pályázatok rendszerében 2014-2020 Újdonságok a vidékfejlesztési pályázatok rendszerében 2014-2020 Lelkes Miklós igazgató Vidékfejlesztési Támogatások Igazgatósága 2015. július 22. Az MVH által kezelt támogatások Európai Mezőgazdasági Garancia

Részletesebben

HVS felülvizsgálati űrlapok 2. Jegyzőkönyv

HVS felülvizsgálati űrlapok 2. Jegyzőkönyv munkaszervezet vezető (jegyzőkönyvvezető) és a tervezői csoport legalább egy tagjának aláírása Jövőkép I Helyzetelemzés I Fő célkitűzések I Intézkedések I célterületek Ivéglegesítés Hozzászólások összefoglalója

Részletesebben

Előterjesztés a Balaton Fejlesztési Tanács részére biztosított 2016. évi fejlesztési forrás felhasználásáról

Előterjesztés a Balaton Fejlesztési Tanács részére biztosított 2016. évi fejlesztési forrás felhasználásáról Előterjesztés a Balaton Fejlesztési Tanács részére biztosított 2016. évi fejlesztési forrás felhasználásáról Javaslat a 2016. évi fejlesztési forrás felhasználására A Balaton Fejlesztési Tanács hatékony

Részletesebben

Szatmár Leader Közhasznú Egyesület 4900 Fehérgyarmat, Kossuth tér. 40. E-mail: leader.szatmar@gmail.com Honlap: www.szatmarleader.

Szatmár Leader Közhasznú Egyesület 4900 Fehérgyarmat, Kossuth tér. 40. E-mail: leader.szatmar@gmail.com Honlap: www.szatmarleader. JEGYZŐKÖNYV A Szatmár Leader Közhasznú Egyesület Elnökségének és Tervezői Munkacsoportjának együttes üléséről 2016. január 28. 10 00 TÁRGYSOROZAT: I. A beérkezett projektjavaslatok illeszkedésvizsgálata

Részletesebben

A 2014-2020-as regionális források az energiahatékonyság szolgálatában

A 2014-2020-as regionális források az energiahatékonyság szolgálatában Energiahatékonyságot EU-s forrásokból: új források, új szabályozások, új lehetőségek konferencia Budapest, 2014. október 28. A 2014-2020-as regionális források az energiahatékonyság szolgálatában Kükedi

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI OPERATÍV PROGRAM

NYUGAT-DUNÁNTÚLI OPERATÍV PROGRAM NYUGAT-DUNÁNTÚLI OPERATÍV PROGRAM PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2009-2010 A kiadvány adatai a 2009. október 2-i állapotot tükrözik. Keszthely NYUGAT-DUNÁNTÚLI OPER ATÍV PROGR A M PÁ LYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2009-2010

Részletesebben

Borutak. Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 28-29. Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna Tanár EKF-GTK Turizmus Tanszék

Borutak. Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 28-29. Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna Tanár EKF-GTK Turizmus Tanszék Borutak Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 28-29. Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna Tanár EKF-GTK Turizmus Tanszék Tartalom A tematikus utak fogalma A régió és a tematikus

Részletesebben

FELHÍVÁS. a városi területek környezettudatos megújítására. A felhívás címe: Zöld város kialakítása. A felhívás kódszáma: TOP-2.1.

FELHÍVÁS. a városi területek környezettudatos megújítására. A felhívás címe: Zöld város kialakítása. A felhívás kódszáma: TOP-2.1. FELHÍVÁS a városi területek környezettudatos megújítására A felhívás címe: Zöld város kialakítása A felhívás kódszáma: TOP-2.1.2-15 Magyarország Kormányának felhívása a helyi önkormányzatok részére városrehabilitációs

Részletesebben

BÖRZSÖNY-DUNA-IPOLY VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA KÉSZÍTÉSE

BÖRZSÖNY-DUNA-IPOLY VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA KÉSZÍTÉSE BÖRZSÖNY-DUNA-IPOLY VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA KÉSZÍTÉSE TERVEZÉSI MUNKACSOPORT MEGBESZÉLÉS A HELYI ÉLELMISZERRENDSZER HELYE A STRATÉGIÁBAN 2015. OKTÓBER 25. SZOB Helyi szervezők/facilitátorok

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei 1444 MAGYAR KÖZLÖNY 2013. évi 17. szám V. A Kormány tagjainak rendeletei A vidékfejlesztési miniszter 2/2013. (II. 1.) VM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból támogatott intézkedések

Részletesebben

Hogyan tovább? segélykiáltások a magyar valóság (életképek, tapasztalatok, megoldásra váró élethelyzetek)

Hogyan tovább? segélykiáltások a magyar valóság (életképek, tapasztalatok, megoldásra váró élethelyzetek) Hogyan tovább? segélykiáltások a magyar valóság (életképek, tapasztalatok, megoldásra váró élethelyzetek) CSALÁDI GAZDASÁGOK JELENE, JÖVŐJE EURÓPÁBAN ÉS MAGYARORSZÁGON OMÉK, 2015. SZEPTEMBER 25. DR. MAJOR

Részletesebben

Magyar Piac Szövetkezet. Konrád Istvánné

Magyar Piac Szövetkezet. Konrád Istvánné Magyar Piac Szövetkezet Konrád Istvánné 1 Jelen - Jövő Válság Termékhiány Minőség ma holnap Verseny Akarat Munka 2 2013.04.25. Szigetvár Cselekvési lehetőségek Nemzeti Együttműködés Politikai Akarat Szakértő

Részletesebben

HEVES MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAMJA

HEVES MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAMJA TERVEZÉS HETE Tervezés Hete HEVES MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAMJA (2014-2020) 2013. december 9-12. ÁROP-1.2.11/A-2013-2013-0008 HEVES MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAMJA (2014-2020) Gazdaságfejlesztési

Részletesebben

LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2014-2020 PANNÓNIA KINCSE LEADER EGYESÜLET

LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2014-2020 PANNÓNIA KINCSE LEADER EGYESÜLET LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2014-2020 PANNÓNIA KINCSE LEADER EGYESÜLET 1 Tartalom Vezetői összefoglaló... 3 1. A Helyi Fejlesztési Stratégia hozzájárulása az EU2020 és a Vidékfejlesztési Program

Részletesebben

2012. FEBRUÁR 01. KECSKEMÉT. A kistermelők direktértékesítésének támogatása, a védjegy jelentősége Szabadkai Andrea

2012. FEBRUÁR 01. KECSKEMÉT. A kistermelők direktértékesítésének támogatása, a védjegy jelentősége Szabadkai Andrea A HOMOKHÁTSÁGI TANYAI TERMÉKEK PIACRA JUTÁSÁNAK ELŐSEGÍTÉSE KAMRA-TÚRA II. ÜTEM PROJEKT KECSKEMÉT 2012. FEBRUÁR 01. A kistermelők direktértékesítésének támogatása, a védjegy jelentősége Szabadkai Andrea

Részletesebben

Helyi termelıi piac jó higiéniai gyakorlat útmutató

Helyi termelıi piac jó higiéniai gyakorlat útmutató Helyi termelıi piac jó higiéniai gyakorlat útmutató 2012. november 1/151 A helyi termelıi piacokra, mint a mozgó és/vagy ideiglenes elıállító- és forgalmazó helyekre vonatkozó követelmények jó higiéniai

Részletesebben

LEADER TÍPUSÚ KONZORCIUM AGRÁR-VIDÉK DINAMIKUS KLASZTER

LEADER TÍPUSÚ KONZORCIUM AGRÁR-VIDÉK DINAMIKUS KLASZTER LEADER TÍPUSÚ KONZORCIUM ÉS AGRÁR-VIDÉK DINAMIKUS KLASZTER A KONZORCIUM Szövetkezés nagyobb szabású közös pénzügyi műveletre, tőkebefektetésre, projekt cél megvalósítására. A terv-cél megvalósításának

Részletesebben

Célterület adatlap. Egyéni vállalkozó 60 65 Mikro-kis-közép vállalkozás 60 65

Célterület adatlap. Egyéni vállalkozó 60 65 Mikro-kis-közép vállalkozás 60 65 Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 022 939 Helyi Akciócsoport: Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület UMVP intézkedés: Versenyképesség Jogcím: Vállalkozás alapú fejlesztés Célterület megnevezése:

Részletesebben

Környezet és energia Operatív Program

Környezet és energia Operatív Program Környezet és energia Operatív Program 5. prioritás: Hatékony energiafelhasználás Akcióterv 2009-2010 2010. március I. Prioritás bemutatása 1. Prioritás tartalma Prioritás rövid tartalma (max. 500 karakter)

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁMOGATÁSI FORRÁSOK A GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAMBAN (GINOP) Gedei Gábor projektmenedzser Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes

Részletesebben

HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA

HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 1 INNOVATÍV DÉL-ZALA VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2014-2020 Elfogadva: 2016. május 30-án Tartalom Vezetői összefoglaló... 3 1. A Helyi Fejlesztési Stratégia hozzájárulása

Részletesebben

ISZEF előadás munkacsoportok. 2013. október

ISZEF előadás munkacsoportok. 2013. október ISZEF előadás munkacsoportok 2013. október A stratégia célrendszere 2 A 2007-2013-as tapasztalatok beépítése Fenntartói szemlélet (pénzügyi fenntarthatóság, jogszabályi környezet) Adminisztráció egyszerűsítése

Részletesebben

Ikt.sz.: 911/2016/U1 Tárgy: Tájékoztatás a 2016. április és május hónapokban benyújtásra kerülő pályázatokról

Ikt.sz.: 911/2016/U1 Tárgy: Tájékoztatás a 2016. április és május hónapokban benyújtásra kerülő pályázatokról Ikt.sz.: 911/2016/U1 Tárgy: Tájékoztatás a 2016. április és május hónapokban benyújtásra kerülő pályázatokról Mellékletek: kivonatok pályázati felhívásokból Szatymaz Község Képviselő-testülete Szatymaz

Részletesebben