Akik eddig kifejezték szolidaritásukat

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Akik eddig kifejezték szolidaritásukat"

Átírás

1 Akik eddig kifejezték szolidaritásukat Szakszervezeti Konföderációk Magyar Szakszervezeti Szövetség Kordás László a MASZSZ elnöke a szervezet szolidaritási közleményében a szakszervezet képviselői mindent megtettek annak érdekében, hogy kölcsönösen elfogadható megállapodás születhessen a szociális partnerek között a évi bérmegállapodásról. A munkabéke egyik alapfeltétele a dolgozók megélhetésének biztosítása. Bővebben: y Szakszervezetek Együttműködési Fóruma A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma szolidaritását fejezi ki az (ÉŐDSZ) és annak a JNT Security Kft.-nél működő tagszervezete felé, melynek tagjai határozatlan idejű sztrájkba léptek április 21-én éjfélkor a munkáltató által tett elfogadhatatlan bérajánlás miatt. A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma fontosnak tartja, hogy a munkavállalók a tárgyalásos út kimerítése után nagy arányban mernek élni a sztrájk jogával, hogy közös érdekeiket a jogszabályok adta keretek között érvényesítsék. Harcukhoz sok sikert kívánunk! A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma minden olyan munkavállalói érdekérvényesítést támogat, amely a munkavállalók jogos követeléseinek és érdekeinek védelmében történik. Budapest, április 22.

2 Varga László s.k. SZEF elnök Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés Az ÉSZT szolidaritásáról biztosítja a sztrájkoló értékszállítókat! Megjelent: április 22. szerda Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) szolidaritásáról biztosítja és támogatja a Magyar Posta értékszállító leányvállalatánál, a JNT Security Kft-nél dolgozó munkatársakat munkabeszüntetésükben. A sztrájk szervezője az (ÉŐDSZ) kénytelen a béralku kikényszerítéséért ehhez a végső eszközhöz folyamodni a munkáltatóval szemben. Bízunk abban, hogy az ÉŐDSZ ezzel a sztrájkkal eléri célját, és sikerül a JNT munkavállalóinak megfelelő béremelést kiharcolnia! Szakszervezetek Független Egészségügyi Szakszervezet A Független Egészségügyi Szakszervezet szolidaritását küldi a Magyar Posta értékszállítóinak, sztrájkjukhoz! Az (ÉŐDSZ) a bértárgyalások sikertelensége miatt indította a sztrájkot! Kérünk minden tagunkat és támogatónkat, szolidarításuk kifejezésével támogassák a munkavállalók követeléseit! Kiss László Független Egészségügyi Szakszervezet Postások Független Érdekvédelmi Szövetsége POFÉSZ SZOLIDARITÁSI NYILATKOZAT A Postások Független Érdekvédelmi Szövetsége szolidaritását fejezi ki az Értékszállítási és Őrzésvédelmi Dolgozók

3 Szakszervezetének, a április 21-én indított határozatlan idejű sztrájk miatt. Mindkét oldal célját a békés megállapodás szolgálja, és bízunk benne, hogy tárgyalásos úton sikerül megállapodnia a munkáltatónak és a munkavállalóknak a évi bérekről. Ádám István POFÉSZ ELNÖK Bécs, Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége Tisztelt Kollégák! A Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége egyetértését fejezi irántatok, támogatjuk a követeléseteket. Véleményünk szerint csak nyomásgyakorlással és sztrájkkal lehet eredményt elérni. tartsatok ki! Veletek vagyunk! Varga Tibor KMSZ Elnök Kábelkonfekcionálók Munkástanácsa Tisztelt Elnök Úr! A Kábelkonfekcionálók Munkástanács Szakszervezete, a Munkástanácsok Országos Szövetségének olyan érdekképviseleti tagszervezete, amely minden esetben a tiltakozik a munkavállalókat ért kizsákmányolás, és a munkavállalói szociális és gazdasági érdekeit sértő munkáltatói magatartás ellen. A Kábelkonfekcionálók Munkástanácsa szolidaritást vállal az Önök szakszervezete és annak tagjaival, amelyet Önök a munkáltatóval szemben valósítanak meg. A Kábelkonfekcionálók Munkástanács Szakszervezet tiltakozik a

4 JNT Security Kft. szociálisan érzéketlen magatartása ellen, amellyel a nála foglalkoztatott munkavállalók érdekeit mellőzi, ezáltal közel hatszáz család megélhetésének lehetőségét súlyosan veszélyezteti. Továbbá figyelmen kívül hagyja az Értékszállítási és Őrzésvédelmi Dolgozók Szakszervezete (ÉŐDSZ) érdekképviselet ez irányú magatartását. Mélységes aggodalommal figyeljük a sztrájktörésre tett intézkedéseket. Munkájukhoz Erőt, Egészséget és kitartást kívánok! Üdvözlettel: Komáromi Ferencné Kábelkonfekcionálók Munkástanácsa Elnök A Vízügyi Dolgozók Független Szakszervezete A Vízügyi Dolgozók Független Szakszervezete (VDFSZ) valamint a Vízügyi Szakszervezetek Országos Ágazati Szövetsége (VSZOÁSZ) ezúton kívánja szolidaritását kifejezni az Értékszállítási és Őrzésvédelmi Dolgozók Szakszervezete (ÉŐDSZ) a JNT Securitynél én sztrájkba lépő munkavállalói mellett. A két vízügyi szakszervezet bízik abban, hogy munkavállalóitok érdekében eléritek célotokat. Üdvözlettel: Pető Sándor Szolidaritási Nyilatkozat VDFSZ, VSZOÁSZ elnök Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete

5 Kedves JNT Kft.-nél dolgozó Kollégák, és kedves Barátaink! A Reptéri Dolgozók és Szolgáltatók elnökeként, tagjaink nevében, szeretenénk kifejezni teljes szolidaritásunkat a jelen pillanatban is kitartó, sztrájkoló kollégák felé, az (ÉŐDSZ) által a JNT Security Kft.-nél működő tagszervezete által szervezett sztrájk kapcsán. Szakszervezetünk, mint a Munkástanácsok Országos Szövetségének tagszervezete, minden olyan intézkedést ellenez, amely korlátozza a sztrájkjogot, és a munkavállalók alkotmányos jogait. Támogatunk Benneteket a bértárgyalásokra vonatkozó törvények betartására irányuló erőfeszítéseitekben és jogos bérkövetelésekben, valamint követeljük Kuti Zsolt tisztségviselőtök munkaviszonyának visszaállítását. Felszólítjuk a JNT Security Kft.-t, mint munkáltatót, illetve a tulajdonosokat, hogy a hatalmi arrogancia helyett tartsák be a törvényeket, és egyben tartsák tiszteletben a munkavállalók jogait! Nem utolsó sorban kívánunk a sztrájkolóknak és vezetőiknek erőt, kitartást, és eredményes tárgyalást. A Művészeti Szakszervezetek Szövetsége A Művészeti Szakszervezetek Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a JNT Security Kft. eljárását, és messzemenően szolidáris a jogellenesen elbocsátott szakszervezeti tisztségviselővel és az őt képviselő szakszervezettel. Üdvözlettel dr. Gyimesi László Művészeti Szakszervezetek Szövetsége elnöke Munkástanácsok Komárom-Esztergom Megyei Szövetsége Csánics Sándor Úr

6 (ÉŐDSZ) Elnöke SZOLIDARITÁSI NYILATKOZAT Budapest Tisztelt Elnök Úr! A Munkástanácsok Komárom Esztergom Megyei Szövetsége szolidaritását fejezi ki az Önök szakszervezete és annak tagjainak mérhetetlen erőfeszítése mellett, amelyet az Önök Munkáltatójával szemben fejtenek ki. Szakszervezeti Szövetségünk mélységesen elítéli azokat a munkáltatókat, akik nem akarnak tudomást venni a munkavállalók gazdasági és szociális érdekeiről. Tiltakozunk JNT Security Kft ügyvezetése által tanúsított magatartás ellen, amely a munkavállalók szociális és gazdasági helyzetét figyelmen kívül hagyja. Tisztelt Kollégák! A békés és eredményes tárgyaláshoz sok sikert, kitartást, Erőt Egészséget kíván a Munkástanácsok Komárom Esztergom Megyei Szövetsége. Oroszlány, Tisztelettel: Komáromi Ferencné Munkástanácsok Komárom-Esztergom Megyei Szövetsége Elnök Olajág Szakszervezet Kedves Kollégák!

7 A Olajág Szakszervezet ezúton kívánja szolidaritását kifejezni az (ÉŐDSZ) a JNT Securitynél én sztrájkba lépett munkavállalói és az időközben kirúgott tisztségviselő mellett. Szakszervezetünk kitartást és erőt kíván céljaitok eléréséhez! Üdvözlettel: Tary László Olajág Szakszervezet elnök Nemzetközi Szervezetek EUROFEDOP Az EUROFEDOP POST AND TELEKOM TRADE COUNCIL, Európa számos postás szakszervezetét tömörítő ernyőszervezet, a mai napon Bécsben megrendezett Posta és Telekom ágazati bizottságának ülésén szolidaritását fejezte ki a JNT Securitynél sztrájkoló dolgozók felé a én megkezdett sztrájk miatt. Reményét fejezi ki, hogy a munkavállalók gazdasági céljainak védelmében indított akciója eredményes lesz és békés eszközökkel eléri célját.

Több munkahelyi baleset volt tavaly Magyarországon

Több munkahelyi baleset volt tavaly Magyarországon Több munkahelyi baleset volt tavaly Magyarországon A munkabalesetek száma az elmúlt három évtizedben ugyan negyedére csökkent, 2014-ben azonban 14 százalékkal nőtt az előző évhez képest; ebben az évben

Részletesebben

A sztrájkról percről percre.

A sztrájkról percről percre. A sztrájkról percről percre. A MUNKÁSTANÁCSOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE FOLYAMATOSAN TÁJÉKOZTATJA A KÖZVÉLEMÉNYT A JNT. SECURITY KFT.-NÉL ZAJLÓ SZTRÁJKKAL KAPCSOLATBAN. AZ ALÁBBIAKBAN OLVASHATÓ MINDEN HÍRADÁS,

Részletesebben

MKKSZ HÍRLEVÉL. Kiadja a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók. A KÉK SZTRÁJK Sajtótájékoztató.

MKKSZ HÍRLEVÉL. Kiadja a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók. A KÉK SZTRÁJK Sajtótájékoztató. MKKSZ HÍRLEVÉL Kiadja a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók A KÉK SZTRÁJK Sajtótájékoztató Öt napos sztrájk Sajtótájékoztató 2018. február 15. Boros Péterné beszéde Mondanivalóm

Részletesebben

Tájékoztató az Érdekegyeztető Tanács december 20-i üléséről

Tájékoztató az Érdekegyeztető Tanács december 20-i üléséről 1997. év Tájékoztató az Érdekegyeztető Tanács 1996. december 20-i üléséről Napirend előtti felszólalásában a munkavállalói oldal a szervezkedési szabadságot veszélyeztető és a munka világát szabályozó

Részletesebben

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának december 10-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ MÁSODIK

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának december 10-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ MÁSODIK Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának 2016. december 10-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ 2016. MÁSODIK L MEGYE: KOORDINÁTOR NEVE: TOLNA MEGYE Szakszervezet megnevezése: 1 PSZ 20-9729312

Részletesebben

az EVDSZ IV. kongresszusának 2. számú határozata alapján létrehozott pénzügyi alapról év

az EVDSZ IV. kongresszusának 2. számú határozata alapján létrehozott pénzügyi alapról év 15. sz. melléklet Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége BESZÁMOLÓ az EVDSZ IV. kongresszusának 2. számú határozata alapján létrehozott pénzügyi alapról 2012. év 2012. november

Részletesebben

2.MKKSZ Vass Eszter 3.BRDSZ Várdai Lászlóné 4.MZTSZ Viszokai Adrienn

2.MKKSZ Vass Eszter 3.BRDSZ Várdai Lászlóné 4.MZTSZ Viszokai Adrienn Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának 2016. július 05ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ 2016. ELSŐ FÉLÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL MEGYE: KOORDINÁTOR NEVE: Békés Kalászné Gelencsér Ilona A

Részletesebben

Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége

Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Beszámoló az EVDSZ Szövetségi Vezetősége által hozott határozatokról 2016. április 26. és 2017. április 25. között az EVDSZ IV. Taggyűlése

Részletesebben

A Volán társaságoknál jogszerű és hatásos sztrájkot képtelenség tartani! október 22. szombat, 13:51

A Volán társaságoknál jogszerű és hatásos sztrájkot képtelenség tartani! október 22. szombat, 13:51 A SZAKSZ Intéző Bizottsága 2016. október 21-én Budapesten tartotta soron következő űlését, ahol a testület tájékoztatást kapott az elnöktől, az AKSZSZ által meghirdetett sztrájk végrehajtását megelőző

Részletesebben

Mi különbség van a tanácskozási és a tárgyalási jog között? Semmi!!!! /tanácskozás szinonimái: megbeszélés, vita, gyűlés, ülés, t

Mi különbség van a tanácskozási és a tárgyalási jog között? Semmi!!!! /tanácskozás szinonimái: megbeszélés, vita, gyűlés, ülés, t A KKSZ alelnöke Balázs Péter úr, nagyon érdekes és elgondolkodtató hozzászólásában szólította meg a SZAKSZ elnökét, a szakszervezet Facebook oldalán. Alelnök úr kérdést intézett a SZAKSZ elnökéhez azzal

Részletesebben

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának július 05-ig!

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának július 05-ig! Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának 2016. július 05-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ 2016. ELSŐ FÉLÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL MEGYE: KOORDINÁTOR NEVE: Baranya megye Horváth Sándorné A

Részletesebben

SZTRÁJK. Dr. Horváth-lénárt Szilvia VDSZ Szakvizsgázott jogász

SZTRÁJK. Dr. Horváth-lénárt Szilvia VDSZ Szakvizsgázott jogász SZTRÁJK Dr. Horváth-lénárt Szilvia VDSZ Szakvizsgázott jogász FOGALMA Érdekérvényesítő eszközök Direkt akciók 20. század, francia szindikalista szakszervezetek jelszava Típusai: sztrájk, bojkott, szabotázs,

Részletesebben

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának december 10-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ MÁSODIK

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának december 10-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ MÁSODIK Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának 2016. december 10-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ 2016. MÁSODIK L MEGYE: KOORDINÁTOR NEVE: Fejér Jámbor Ferencné Szakszervezet megnevezése:

Részletesebben

MUNKAÜGYI KAPCSOLATOK. Dr. Fodor T. Gábor ügyvéd fodortgabor@fodortgabor.hu www.fodortgabor.hu Budapest, 2012. szeptember 25.

MUNKAÜGYI KAPCSOLATOK. Dr. Fodor T. Gábor ügyvéd fodortgabor@fodortgabor.hu www.fodortgabor.hu Budapest, 2012. szeptember 25. MUNKAÜGYI KAPCSOLATOK Dr. Fodor T. Gábor ügyvéd fodortgabor@fodortgabor.hu www.fodortgabor.hu Budapest, 2012. szeptember 25. A MUNKAÜGYI KAPCSOLATOK AZ ÚJ MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉBEN A munkavállalók szociális

Részletesebben

KIVONAT évi LXXIV. törvény. az ágazati párbeszéd bizottságokról és a középszintű szociális párbeszéd egyes kérdéseiről 1

KIVONAT évi LXXIV. törvény. az ágazati párbeszéd bizottságokról és a középszintű szociális párbeszéd egyes kérdéseiről 1 Hatály: 2018.I.1. - KIVONAT 2009. évi LXXIV. törvény az ágazati párbeszéd bizottságokról és a középszintű szociális párbeszéd egyes kérdéseiről 1 Általános rendelkezések 2. (1) 2 A munkaügyi kapcsolatokat

Részletesebben

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának július 05-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ Veszprém MEGYE: Vizl Péterné

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának július 05-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ Veszprém MEGYE: Vizl Péterné Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának 2016. július 05-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ 2016. MEGYE: KOORDINÁTOR NEVE: Veszprém Vizl Péterné Szakszervezet megnevezése: 1.Pedagógusok

Részletesebben

A Postai és Távközlési (információs) szektor munkavállaló érdekképviseleti tevékenységéről

A Postai és Távközlési (információs) szektor munkavállaló érdekképviseleti tevékenységéről TÉNYFELTÁRÓ TANULMÁNY A Postai és Távközlési (információs) szektor munkavállaló érdekképviseleti tevékenységéről Készítette: Kapaló András Postás Szakszervezet szakértő Budapest. 2002. január 20. I. Bevezetés

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések 2009. évi LXXIV. törvény az ágazati párbeszéd bizottságokról és a középszintű szociális párbeszéd egyes kérdéseiről (Kivonatos közlés) Az Országgyűlés annak érdekében, hogy elősegítse a munkavállalók és

Részletesebben

1989/1990-es tanév Eseménykrónika: március február 23.

1989/1990-es tanév Eseménykrónika: március február 23. 1989/1990-es tanév Eseménykrónika: 1989. március 3 1990. február 23. 1989. márc. 3. FDSZ Intézõbizottság ülése 1989. márc. 30. FDSZ-TUDOSZ-TDDSZ Fórum 1989. ápr. 11. Az Országgyûlés Kulturális Bizottságának

Részletesebben

Előadó: Horváth Csaba

Előadó: Horváth Csaba A szakszervezetek bemutatása, a tagság előnyei általában, a magyarországi szakszervezetek és kapcsolatrendszerük bemutatása. A VASZ bemutatása. A szakszervezeti mozgalom célkitűzéseinek bemutatása. Előadó:

Részletesebben

Az EVDSZ évi munkaprogramja

Az EVDSZ évi munkaprogramja 1 Az EVDSZ 2017. évi munkaprogramja Elfogadva: Budapest, 2017. január 24-i SZV ülésen 2 Bevezető Az EVDSZ 2017. évi munkaprogramja az EVDSZ VII. Kongresszusán elfogadott programra, és az I-II-III. Taggyűlésén

Részletesebben

A Pedagógusok Szakszervezete programja 2013-2018

A Pedagógusok Szakszervezete programja 2013-2018 A Pedagógusok Szakszervezete programja 2013-2018 Június 30-án a Pedagógusok Szakszervezete XX. konresszusa elfogadta a szakszervezet 2013-2018 közötti progamját. A PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE P R O G R

Részletesebben

Az 1993. évi május 21. és 28. közötti közalkalmazotti tanácsi választások szavazatainak országos összesítése

Az 1993. évi május 21. és 28. közötti közalkalmazotti tanácsi választások szavazatainak országos összesítése Az 1993. évi május 21. és 28. közötti közalkalmazotti tanácsi választások szavazatainak országos összesítése 1993.szeptember 9. A 72/1993. (V. 7.) Korm. sz. rendelet (a továbbiakban rendelet)15. (1) -

Részletesebben

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának július 04-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ ELSŐ FÉLÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának július 04-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ ELSŐ FÉLÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának 201 július 04-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ 201 ELSŐ FÉLÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL MEGYE: BORSOD ABAÚJ - ZEMPLÉN MEGYE KOORDINÁTOR NEVE: Ducsay

Részletesebben

Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége

Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Beszámoló az EVDSZ Szövetségi Vezetősége által hozott határozatokról 2015. november 18. és 2016. április 25. között az EVDSZ III. Taggyűlése

Részletesebben

A SZAKSZERVEZETI ALAPJOGOK

A SZAKSZERVEZETI ALAPJOGOK A SZAKSZERVEZETI ALAPJOGOK DR. HORVÁTH-LÉNÁRT SZILVIA VDSZ BEVEZETÉS, ALAPVETÉSEK Munkáltató hatalmi túlsúlya Egyensúlyra törekvés elősegítése: szakszervezeti szervezkedés, kollektív alku szabadsága /

Részletesebben

Előadó: dr. Takács Gábor

Előadó: dr. Takács Gábor Kollektív munkajog a közalkalmazotti jogviszonyban Előadó: dr. Takács Gábor gabor.takacs@opussimplex.com Szabályozott területek 2012. évi I. tv. munkaviszony 1992. évi XXXIII. tv. közalkalmazotti jogviszony

Részletesebben

2/2004. (I. 15.) FMM rendelet. a kollektív szerződések bejelentésének és nyilvántartásának részletes szabályairól

2/2004. (I. 15.) FMM rendelet. a kollektív szerződések bejelentésének és nyilvántartásának részletes szabályairól a kollektív szerződések bejelentésének és nyilvántartásának részletes A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 41/A. ának (4) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján

Részletesebben

Előzmény: Az IRM szolgálati törvénymódosító javaslatai, amelyek különböző Internetes oldalakon

Előzmény: Az IRM szolgálati törvénymódosító javaslatai, amelyek különböző Internetes oldalakon A törvényalkotás nem szakszervezeti kívánságműsor, ebbe olyan elemek is bekerülnek, amiket nem a szakszervezetek kezdeményeztek, hanem a kormány tartana fontosnak. Ezt nyilatkozta dr. Draskovics Tibor

Részletesebben

A munkaügyi kapcsolatokat érintő változások, és azok hatása

A munkaügyi kapcsolatokat érintő változások, és azok hatása A munkaügyi kapcsolatokat érintő változások, és azok hatása Munkaügyi kapcsolatok Harmadik rész XIX. fejezet Általános rendelkezések XX. fejezet Üzemi Tanácsok XXI. fejezet Szakszervezetek XXII. fejezet

Részletesebben

Az új Munka Törvénykönyve. dr. Németh Janka Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds Ügyvédi Iroda

Az új Munka Törvénykönyve. dr. Németh Janka Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds Ügyvédi Iroda Az új Munka Törvénykönyve dr. Németh Janka Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds Ügyvédi Iroda Tartalom Szakszervezet jogainak változása Kollektív szerződés megkötésének és módosításának új szabályai

Részletesebben

KÖZALKALMAZOTTI TANÁCSÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

KÖZALKALMAZOTTI TANÁCSÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2.sz. melléklet A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA KÖZALKALMAZOTTI TANÁCSÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA OM azonosító: 031202 KÖZALKALMAZOTTI TANÁCSÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI

Részletesebben

A KOLLEKTÍV SZERZŐDÉS

A KOLLEKTÍV SZERZŐDÉS A KOLLEKTÍV SZERZŐDÉS Dr. Fodor T. Gábor Ügyvéd fodortgabor@fodortgabor.hu www.fodortgabor.hu Budapest, 2012. szeptember 25. 276. (1) Kollektív szerződést köthet a) a munkáltató, a tagok felhatalmazása

Részletesebben

A kollektív szerződéskötés szerepe, jelentősége és lehetséges tartalma Magyarországon. Tarsoly Imréné szeptember 23.

A kollektív szerződéskötés szerepe, jelentősége és lehetséges tartalma Magyarországon. Tarsoly Imréné szeptember 23. A kollektív szerződéskötés szerepe, jelentősége és lehetséges tartalma Magyarországon Tarsoly Imréné 2016. szeptember 23. Bratislava Kollektív szerződés A KSZ a munkabéke eszköze, kiszámítható, szabályozott

Részletesebben

BOROS PÉTERNÉ ELNÖK MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK, KÖZALKALMAZOTTAK ÉS KÖZSZOLGÁLATI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE (MKKSZ) ÖNKORMÁNYZATI SZTRÁJKOK TAPASZTALATAI

BOROS PÉTERNÉ ELNÖK MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK, KÖZALKALMAZOTTAK ÉS KÖZSZOLGÁLATI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE (MKKSZ) ÖNKORMÁNYZATI SZTRÁJKOK TAPASZTALATAI 1. BOROS PÉTERNÉ ELNÖK MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK, KÖZALKALMAZOTTAK ÉS KÖZSZOLGÁLATI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE (MKKSZ) ÖNKORMÁNYZATI SZTRÁJKOK TAPASZTALATAI MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA EMBERI ERŐFORRÁSOK TUDOMÁNYOS

Részletesebben

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának december 10-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ MÁSODIK

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának december 10-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ MÁSODIK Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának 2016. december 10-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ 2016. MÁSODIK L MEGYE: KOORDINÁTOR NEVE: - Moson- Sopron Megye Dr. Jáki Katalin Szakszervezet

Részletesebben

Az új Munka Törvénykönyve

Az új Munka Törvénykönyve Az új Munka Törvénykönyve Szakszervezet jogainak változása Kollektív szerződés megkötésének és módosításának új szabályai Eltérési lehetőségek a kollektív szerződésben az új Mt.-hez és a munkaszerződéshez

Részletesebben

Az ÓBUDAI EGYETEM ÉRDEKEGYEZTETŐ TANÁCSÁNAK SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Az ÓBUDAI EGYETEM ÉRDEKEGYEZTETŐ TANÁCSÁNAK SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 14. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM ÉRDEKEGYEZTETŐ TANÁCSÁNAK SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BUDAPEST,

Részletesebben

HATÁROZAT A MAGYAR ZENEMŰVÉSZEK ÉS TÁNCMŰVÉSZEK SZAKSZERVEZETE KÜLDÖTTÉRTEKEZLETE 1994.FEBRUÁR 28.

HATÁROZAT A MAGYAR ZENEMŰVÉSZEK ÉS TÁNCMŰVÉSZEK SZAKSZERVEZETE KÜLDÖTTÉRTEKEZLETE 1994.FEBRUÁR 28. HATÁROZAT A MAGYAR ZENEMŰVÉSZEK ÉS TÁNCMŰVÉSZEK SZAKSZERVEZETE KÜLDÖTTÉRTEKEZLETE 1994.FEBRUÁR 28. 1.) A szakszervezet követeli, hogy a munkavállalók jogbiztonsága érdekében, valamint tisztes megélhetésük

Részletesebben

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának 2014. július 04-ig!

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának 2014. július 04-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ 2014. ELSŐ FÉLÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL MEGYE: Veszprém KOORDINÁTOR NEVE: Vizl Péterné Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának 2014. július 04-ig! A KOORDINÁCIÓ

Részletesebben

MUNKAÜGYI KAPCSOLATOK 2000-2010. 2010. Potykiewicz Tamás humán erőforrás gazdálkodási igazgató. Előadó: Budapest, 2010. március 25.

MUNKAÜGYI KAPCSOLATOK 2000-2010. 2010. Potykiewicz Tamás humán erőforrás gazdálkodási igazgató. Előadó: Budapest, 2010. március 25. MUNKAÜGYI KAPCSOLATOK FEJLŐDÉSE 2000-2010. 2010. Előadó: Potykiewicz Tamás humán erőforrás gazdálkodási igazgató Budapest, 2010. március 25. A KOLLEKTÍV MUNKAJOG ÁLTALÁNOS ÁTTEKINTÉSE A kollektív munkajog

Részletesebben

MKTB (BA) KÉPZÉS MUNKAÜGYI KAPCSOLATOK SZAKIRÁNY ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSEK június. I. Témakör Munkajog, Munkaügyi igazgatás és Szociális jog

MKTB (BA) KÉPZÉS MUNKAÜGYI KAPCSOLATOK SZAKIRÁNY ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSEK június. I. Témakör Munkajog, Munkaügyi igazgatás és Szociális jog I. Témakör Munkajog, Munkaügyi igazgatás és Szociális jog 1) A munkajog nemzetközi történeti kialakulása, fejlődési szakaszai. A magyar munkajog fejlődése, fogalma és tárgya. 2) A magyar munkajog forrásai,

Részletesebben

Együttműködési Megállapodás

Együttműködési Megállapodás Együttműködési Megállapodás A Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma, mint munkáltató és a Külügyminisztériumi Dolgozók Önálló Szakszervezete, mint munkahelyi érdekképviseleti és érdekvédelmi szervezet

Részletesebben

MAGYAR VEGYIPARI ENERGIAIPARI ÉS ROKONSZAKMÁKBAN DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETI SZÖVETSÉGE

MAGYAR VEGYIPARI ENERGIAIPARI ÉS ROKONSZAKMÁKBAN DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETI SZÖVETSÉGE MAGYAR VEGYIPARI ENERGIAIPARI ÉS ROKONSZAKMÁKBAN DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETI SZÖVETSÉGE Cseh János Elérhetőség: Tel: 1 4612-462 Mobil: 20 414-7985 E-mail: janoscs@vdsz.hu 1 GONDOLATOK! KÉRDÉSEK? Mit jelent

Részletesebben

VÍZÜGYI KÖZSZOLGÁLTATÁSI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETI SZÖVETSÉGE A

VÍZÜGYI KÖZSZOLGÁLTATÁSI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETI SZÖVETSÉGE A VÍZÜGYI KÖZSZOLGÁLTATÁSI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETI SZÖVETSÉGE A u t o n ó m ALAPSZABÁLYA Az Alapszabályt elfogadta a VKDSZ VIII. kongresszusa 2009. március 26-án. 2 1. A szakszervezet neve, célja és feladata

Részletesebben

"A PÁRBESZÉDNEK NINCS ALTERNATÍVÁJA."

A PÁRBESZÉDNEK NINCS ALTERNATÍVÁJA. "A PÁRBESZÉDNEK NINCS ALTERNATÍVÁJA." A társadalmi párbeszéd helyreállítása Magyarországon Munkaanyag Budapest, 2013. április 03. 1 Tartalom: 1. Bevezető 3. 2. A társadalmi párbeszéd helyreállítása Magyarországon

Részletesebben

Családi Vállalkozások Országos Egyesülete ETIKAI KÓDEX

Családi Vállalkozások Országos Egyesülete ETIKAI KÓDEX Családi Vállalkozások Országos Egyesülete ETIKAI KÓDEX 2014 Tartalomjegyzék Az Etikai Kódex alkalmazási köre... 3 Magatartás az Egyesületben, illetve azon kívül... 3 A jogszabályok betartása... 3 Kapcsolat

Részletesebben

Mérlegen az atipikus foglalkoztatás május 14.

Mérlegen az atipikus foglalkoztatás május 14. A Fiatalok Ligája (a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának Ifjúsági Tagozata) álláspontja dr. Szilágyi Veronika Atipikus foglalkoztatási formák az új Munka Törvénykönyvében: Részmunkaidős munkaviszony;

Részletesebben

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának július 04-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ ELSŐ FÉLÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának július 04-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ ELSŐ FÉLÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának 201 július 04-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ 201 ELSŐ FÉLÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL MEGYE: Békés KOORDINÁTOR NEVE: Kalászné Gelencsér Ilona A KOORDINÁCIÓ

Részletesebben

Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete H-1085 Budapest Somogyi Béla u tel/fax: (1)

Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete H-1085 Budapest Somogyi Béla u tel/fax: (1) Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete H-1085 Budapest Somogyi Béla u. 20. 06-20-395-7015 tel/fax: (1)-266-34-64 pdsz@t-online.hu www.pdsz.hu SZTRÁJK PRAKTIKUS A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete

Részletesebben

MKTB (BA) KÉPZÉS MUNKAÜGYI KAPCSOLATOK SPECIALIZÁCIÓ ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSEK június. I. Témakör Munkajog, Munkaügyi igazgatás és Szociális jog

MKTB (BA) KÉPZÉS MUNKAÜGYI KAPCSOLATOK SPECIALIZÁCIÓ ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSEK június. I. Témakör Munkajog, Munkaügyi igazgatás és Szociális jog I. Témakör Munkajog, Munkaügyi igazgatás és Szociális jog 1) A munkajog fejlődésének nemzetközi történeti alakulása, a fejlődés szakaszai. A magyar munkajog fejlődése. A magyar munkajog fogalma és tárgya.

Részletesebben

A Munka törvénykönyve XXI. fejezet: szakszervezeti jogok

A Munka törvénykönyve XXI. fejezet: szakszervezeti jogok A Munka törvénykönyve XXI. fejezet: szakszervezeti jogok A Munka Törvénykönyve a szakszervezet és a munkáltató közötti kapcsolatokat szabályozza. Nem tartalmazza tehát a szakszervezetek létrehozatalára,

Részletesebben

MUNKAVÉDELEM A SZÍNHÁZBAN. A legfontosabb munkaügyi tudnivalók és tennivalók Április 01.

MUNKAVÉDELEM A SZÍNHÁZBAN. A legfontosabb munkaügyi tudnivalók és tennivalók Április 01. MUNKAVÉDELEM A SZÍNHÁZBAN A legfontosabb munkaügyi tudnivalók és tennivalók 2010. Április 01. Miről lesz szó? Milyen a munkaügyi kapcsolatok színvonala? Együttműködés hiánya konfliktushoz vezet! Rendezett

Részletesebben

Bevezetés a kollektív munkajogbakollektív. dr. Mélypataki Gábor

Bevezetés a kollektív munkajogbakollektív. dr. Mélypataki Gábor Bevezetés a kollektív munkajogbakollektív szervezetekmunkaküzdelem dr. Mélypataki Gábor A kollektív munkajog fogalma és szintjei Fogalma: a munkavállalók és a munkáltatók, illetve ezek érdekképviseleti

Részletesebben

a SZEF tagszervezeteibe tartózó 41 év alatti fiatal szakszervezeti tagok

a SZEF tagszervezeteibe tartózó 41 év alatti fiatal szakszervezeti tagok Mi is az a SZEFIT? A SZEFIT a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma tagszervezeteihez tartozó fiatalok önkéntesen létrehozott tagozata, amely nyitott a csatlakozni kívánó fiatalok számára további tagdíjfizetési

Részletesebben

Még javában tüntettek a mentők az utcán, amikor az államtitkár hazugnak és rombolónak nevezte őket

Még javában tüntettek a mentők az utcán, amikor az államtitkár hazugnak és rombolónak nevezte őket Publikálva Alfahír (https://alfahir.hu) Címlap > Még javában tüntettek a mentők az utcán, amikor az államtitkár hazugnak és rombolónak nevezte őket Még javában tüntettek a mentők az utcán, amikor az államtitkár

Részletesebben

11. NAPIREND Ügyiratszám: 1/303-2/2019. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület május 3-i nyilvános ülésére

11. NAPIREND Ügyiratszám: 1/303-2/2019. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület május 3-i nyilvános ülésére 11. NAPIREND Ügyiratszám: 1/303-2/2019. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2019. május 3-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Döntés önálló önkormányzati képviselői indítványról

Részletesebben

Ezúton adnék egy tájékoztatást és a végén egy szavazást kérnek Tőletek.

Ezúton adnék egy tájékoztatást és a végén egy szavazást kérnek Tőletek. Tisztelt Titkár/Elnök Asszony/Úr! Ezúton adnék egy tájékoztatást és a végén egy szavazást kérnek Tőletek. Tájékoztatás 2011. év meglehetősen nehéz év volt. A kormány egyoldalúan megszüntette az OÉT-et.

Részletesebben

A vonatkozó fontosabb nemzetközi egyezmények és az ILO esetjoga

A vonatkozó fontosabb nemzetközi egyezmények és az ILO esetjoga Készítette: Dr. Laboda József jt. Munkajogi szakjogász képzés II. évfolyam 2010/2011. tanév első félévi vizsgakérdések Kérdés: A munkaharc hazai szabályozása, az 1989. évi VII. törvény a sztrájkról. Mindenekelőtt

Részletesebben

IX. A munkaügyi kapcsolatok rendszere

IX. A munkaügyi kapcsolatok rendszere BBTE, Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi kar, Szatmárnémeti egyetemi kirendeltség IX. A munkaügyi kapcsolatok rendszere Emberi Erőforrás Menedzsment 2012 December 22 Gál Márk PhD Közigazgatási

Részletesebben

A szakszervezetek és a vállalatok továbbra is két számjegyű emelést tartanak indokoltnak

A szakszervezetek és a vállalatok továbbra is két számjegyű emelést tartanak indokoltnak A szakszervezetek és a vállalatok továbbra is két számjegyű emelést tartanak indokoltnak Egyelőre nem várható új, központi bérmegállapodás az állami vállalatoknál, a cégek külön-külön ülnek le a szakszervezetekkel

Részletesebben

MKTB (BA) KÉPZÉS MUNKAÜGYI KAPCSOLATOK SZAKIRÁNY ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSEK június. I. Témakör Munkajog, Munkaügyi igazgatás és Szociális jog

MKTB (BA) KÉPZÉS MUNKAÜGYI KAPCSOLATOK SZAKIRÁNY ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSEK június. I. Témakör Munkajog, Munkaügyi igazgatás és Szociális jog I. Témakör Munkajog, Munkaügyi igazgatás és Szociális jog 1) A munkajog nemzetközi történeti kialakulása, fejlődési szakaszai. A magyar munkajog fejlődése, fogalma és tárgya. 2) A magyar munkajog forrásai,

Részletesebben

Megállapodás. Érintettek (teljes munkaidőben foglalkoztatottak)

Megállapodás. Érintettek (teljes munkaidőben foglalkoztatottak) Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Megállapodás A Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Munkáltató) vezetése és a Munkáltatónál a Kollektív Szerződést

Részletesebben

Emlékeztető. az EVDSZ 2014. február 12-i rendkívüli Szövetségi Vezetőségi üléséről

Emlékeztető. az EVDSZ 2014. február 12-i rendkívüli Szövetségi Vezetőségi üléséről Emlékeztető az EVDSZ 2014. február 12-i rendkívüli Szövetségi Vezetőségi üléséről Helyszíne: Alfa Art Hotel Csontváry I. terem 1039 Budapest, Királyok útja 205. Időpontja: 2014. február 12. (szerda) 11

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/ Fax: 89/

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/ Fax: 89/ PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 61. 8500 PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2015. május 28-i ülésére Tárgy: Személyi ügyek

Részletesebben

Dr. Kocsis István. Budapesti Közlekedési Zrt. Vezérigazgató. Tisztelt Vezérigazgató Úr! kifogás-t. Tárgy: Érdekképviseleti kifogás benyújtása

Dr. Kocsis István. Budapesti Közlekedési Zrt. Vezérigazgató. Tisztelt Vezérigazgató Úr! kifogás-t. Tárgy: Érdekképviseleti kifogás benyújtása FKDDSZ Budapesti Közlekedési Zrt. Dr. Kocsis István Vezérigazgató Tárgy: Érdekképviseleti kifogás benyújtása Tisztelt Vezérigazgató Úr! A Fővárosi Közlekedési Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (FKDDSZ)

Részletesebben

KONFERENCIA. Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének bemutatása

KONFERENCIA. Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének bemutatása KONFERENCIA Az igazságos átmenetről az energiaiparban a kelet-közép európai régióban Budapest, 2017. november 27-28. Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének bemutatása dr.

Részletesebben

a december 15-i EVDSZ Szövetségi Vezetőségi ülésről

a december 15-i EVDSZ Szövetségi Vezetőségi ülésről EMLÉKEZ TETŐ a 2010. december 15-i EVDSZ Szövetségi Vezetőségi ülésről Helyszíne: Kék Duna Csónakház (Budapest, III.ker., Kossuth Lajos Üdülőpart 108.) Jelen vannak: a jelenléti ív szerint Levezető elnök:

Részletesebben

Víziközmű Alágazati Párbeszéd Bizottság /VÁPB/ Szervezeti és Működési Szabályzata. 2004. március

Víziközmű Alágazati Párbeszéd Bizottság /VÁPB/ Szervezeti és Működési Szabályzata. 2004. március Víziközmű Alágazati Párbeszéd Bizottság /VÁPB/ Szervezeti és Működési Szabályzata 2004. március 2 Bevezetés Jelen Szervezeti és Működési Szabályzat a vízi-közmű szolgáltatók, - munkáltatói és munkavállalói

Részletesebben

Magyar joganyagok évi LVI. törvény - a közalkalmazottak jogállásáról szóló oldal (3) A 30. (1) bekezdés b) pontjában megjelölt szervek

Magyar joganyagok évi LVI. törvény - a közalkalmazottak jogállásáról szóló oldal (3) A 30. (1) bekezdés b) pontjában megjelölt szervek Magyar joganyagok - 1997. évi LVI. törvény - a közalkalmazottak jogállásáról szóló 19921. oldal 1997. évi LVI. törvény a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról 1 1.

Részletesebben

Békés Megyei Munkástanácsok Szövetsége

Békés Megyei Munkástanácsok Szövetsége Megyék Békés Megyei Munkástanácsok Szövetsége A Békés Megyei Munkástanácsok Szövetsége 1989-ben alakult. Elnöke Buzder Ferenc, aki 1993 óta foglalkozik érdekképviselettel, és a Munkástanácsok felügyelő

Részletesebben

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására.

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2015. április 1-i ülésére Készítette: dr. Kozma Enikő alpolgármesteri jogi referens Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Érdekképviseleti események a SZEF-ben és tagszervezeteiben 2008

Érdekképviseleti események a SZEF-ben és tagszervezeteiben 2008 1 Érdekképviseleti események a SZEF-ben és tagszervezeteiben 2008 I. 8. A SZEF Ügyvivő Testületének ülésén Pető Ferenc, a Mandátumvizsgáló Bizottság elnöke javaslatot tett a tagszervezetek létszámának

Részletesebben

ALAPSZABÁLY 1. KÁDÁRHUSZÁR EZRED

ALAPSZABÁLY 1. KÁDÁRHUSZÁR EZRED ALAPSZABÁLY 1. KÁDÁRHUSZÁR EZRED (Szolgálati Járandóságosok és hozzájuk csatlakozók Baráti Társasága) I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I.1. Neve, jellege, székhelye Az Ezred a volt fegyveres, és rendvédelmi

Részletesebben

Népakarat kinyilvánítása

Népakarat kinyilvánítása Tolmács Önkormányzata Hajnis Ferenc Polgármester Úr részére Tisztelt Polgármester Úr! Ezzel a levéllel Nógrád megye 88, Magyarország hozzávetőlegesen 2500 polgármesterét keresem meg. A levelet tájékoztatásul

Részletesebben

Pártatlansági Tanácsadó Testület ügyrendje

Pártatlansági Tanácsadó Testület ügyrendje Nemzeti Akkreditálási Rendszer Pártatlansági Tanácsadó Testület ügyrendje NAR-87 2. kiadás Hatálybalépés: 2016. december 2. NAR-87_02 2. kiadás / 2016. december 1/7 oldal NAR-87_02 2. kiadás / 2016. december

Részletesebben

1. hét. Neptun kód. Összesen. Név

1. hét. Neptun kód. Összesen. Név 1. hét 1 5 1 3 28 1 1 8 1 3 3 44 1 5 1 3 2 3 1 7 5 1 3 1 45 1 5 1 1 1 6 51 1 1 1 1 1 5 1 2 8 1 7 3 4 8 5 8 1 1 41 1 5 8 1 1 3 46 1 8 1 3 2 33 1 7 8 1 3 38 1 5 7 1 7 1 49 1 1 5 1 1 45 1 8 1 3 31 1 8 8 1

Részletesebben

Megállapodás a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kollektív Szerződésének módosításáról

Megállapodás a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kollektív Szerződésének módosításáról Megállapodás a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kollektív Szerződésének módosításáról amelyet megkötöttek egyrészről a MÁV-TRAKCIÓ Zrt., mint munkáltató (továbbiakban: Munkáltató),másrészről a jelen megállapodás aláíróiként

Részletesebben

Kiegészítő melléklet

Kiegészítő melléklet Statisztikai számjel: 1 9 0 1 8 4 6 9 9 4 2 0 5 3 1 0 1 Bejegyző határozat száma: 7 PK 63986/1990/15 A szervezet megnevezése: Egyesült Villamos-Ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége A szervezet címe:

Részletesebben

5. sz. HÍRLEVÉL. Érdekvédelem, érdekképviselet a munkavédelmi területen (Mvt )

5. sz. HÍRLEVÉL. Érdekvédelem, érdekképviselet a munkavédelmi területen (Mvt ) 5. sz. HÍRLEVÉL A Nemzetgazdasági Minisztérium a Széchényi 2020 program keretében a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programon belül közétette A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése tárgyú

Részletesebben

A munkavédelem helyzete munkavállalók szemével VISEGRÁD 2014. november 7. BORHIDI GÁBOR ÜGYVIVŐ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI BIZOTTSÁG MUNKAVÁLLALÓI OLDAL

A munkavédelem helyzete munkavállalók szemével VISEGRÁD 2014. november 7. BORHIDI GÁBOR ÜGYVIVŐ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI BIZOTTSÁG MUNKAVÁLLALÓI OLDAL ÉRDEKVÉDELEM- ÉRDEKKÉPVISELET A munkavédelem helyzete munkavállalók szemével VISEGRÁD 2014. november 7. BORHIDI GÁBOR ÜGYVIVŐ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI BIZOTTSÁG MUNKAVÁLLALÓI OLDAL 1 2 Várható szervezeti

Részletesebben

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának július 10-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ ELSŐ FÉLÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának július 10-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ ELSŐ FÉLÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL MEGYE: Hajdú-Bihar megye KOORDINÁTOR Sass Bálintné NEVE: Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának 201 július 10-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ 201 ELSŐ FÉLÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL A KOORDINÁCIÓ

Részletesebben

Emberi erőforrás menedzsment

Emberi erőforrás menedzsment Emberi erőforrás menedzsment Munkaügyi kapcsolatok Dr. Gyökér Irén BME Részidős Mesterképzés 2017 tavasz A konfliktus fogalma A konfliktus egy olyan folyamat eredménye, amelyben valaki úgy érzi, hogy a

Részletesebben

Az EVDSZ évi munkaprogramja

Az EVDSZ évi munkaprogramja 1 Az EVDSZ 2011. évi munkaprogramja Elfogadva: Budapest, 2011. február 02.-i SZV ülésen 2 Bevezető Az EVDSZ 2011. évi munkaprogramja az EVDSZ VI. Kongresszusán elfogadott programra, valamint az ez alapján

Részletesebben

Encsi Váci Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium közalkalmazotti szabályzata

Encsi Váci Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium közalkalmazotti szabályzata Encsi Váci Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium közalkalmazotti szabályzata Tartalomjegyzék 1 Általános rendelkezések... 3 1.1 A szabályzat célja, a szabályzatot létrehozó felek... 3 1.2 A szabályzat

Részletesebben

MUNKASZERZŐDÉS. 1. Általános előírások. (Ez a kikötés csak a munkaviszony létesítésekor érvényes.)

MUNKASZERZŐDÉS. 1. Általános előírások. (Ez a kikötés csak a munkaviszony létesítésekor érvényes.) MUNKASZERZŐDÉS amely létrejött a... (cím:..., székhely:., cégjegyzékszám:, adószám:..) mint munkáltató és... (cím:..., szül. hely és idő:., anyja neve:., adóazonosító jele: tb. azonosító jele:..) mint

Részletesebben

Munka világa. Kis- és középvállalkozások. Munka világának szereplői. Ügyvezetés I. és II.

Munka világa. Kis- és középvállalkozások. Munka világának szereplői. Ügyvezetés I. és II. Kis- és középvállalkozások Ügyvezetés I. és II. 1 Munka világa 2 Munka világának szereplői Állam Szabályozási környezet biztosítása Munkaadó Munka helyének és eszközének biztosítása Munkavállaló Munkavégzés

Részletesebben

A magyar szakszervezetek a nemzetközi szakszervezetei színtéren

A magyar szakszervezetek a nemzetközi szakszervezetei színtéren A magyar szakszervezetek a nemzetközi szakszervezetei színtéren MIÉRT FONTOS, HOGY EGY SZAKSZERVEZETI KONFÖDERÁCIÓNAK LEGYENEK NEMZETKÖZI KAPCSOLATAI? KÜLÖNBÖZŐ NEMZETKÖZI NAGYPOLTIKAI ÜGYEK BEFOLYÁSOLÁSÁNAK

Részletesebben

SZINT TÉMAKÖR CÉL FELADAT CSELEKVÉS HAT.ID. FELELŐS MEGJ.

SZINT TÉMAKÖR CÉL FELADAT CSELEKVÉS HAT.ID. FELELŐS MEGJ. Az EVDSZ aktív tevékenysége a nemzetközi szervezetekben Konferenciákon, értekezleteken való részvétel. folymatos Nemzetközi tapasztalatok hasznosítása Tájékoztatás konferenciákról, értekezletekről. Tájékoztatás

Részletesebben

VDSZ GYÓGYSZERIPARI SZAKSZERVEZETI SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLY 2009. Budapest, 2009. október 15. Egybeszerkesztett változat

VDSZ GYÓGYSZERIPARI SZAKSZERVEZETI SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLY 2009. Budapest, 2009. október 15. Egybeszerkesztett változat VDSZ GYÓGYSZERIPARI SZAKSZERVEZETI SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLY 2009. Budapest, 2009. október 15. Egybeszerkesztett változat 2 /9 VDSZ GYÓGYSZERIPARI SZAKSZERVEZETI SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Részletesebben

Ellensége - e a munkáltatónak a munkavédelmi képviselő? Gyakorlati tudnivalók a munkavédelmi érdekképviselet működésével kapcsolatosan.

Ellensége - e a munkáltatónak a munkavédelmi képviselő? Gyakorlati tudnivalók a munkavédelmi érdekképviselet működésével kapcsolatosan. ÉRDEKEGYEZTETÉS ÉRDEKKÉPVISELET Ellensége - e a munkáltatónak a munkavédelmi képviselő? Gyakorlati tudnivalók a munkavédelmi érdekképviselet működésével kapcsolatosan. BUDAPEST 2015. március 4. BORHIDI

Részletesebben

TÁMOP A-13/

TÁMOP A-13/ 1 TÁMOP-2.5.3.A-13/1-2013-0043 Helyfoglalás aktív jelenlét, aktív együttműködés TÁMOP-2.5.3.A-13/1-2013-0043 Helyfoglalás aktív jelenlét, aktív együttműködés Ágazati kollektív szerződés előkészítése című

Részletesebben

TEHERFUVAROZÓK EURÓPAI SZAKSZERVEZETE

TEHERFUVAROZÓK EURÓPAI SZAKSZERVEZETE TEHERFUVAROZÓK EURÓPAI SZAKSZERVEZETE ALAPSZABÁLYA A TESZ rendes 2009. október 1-én megtartott Küldöttgyűlésén elfogadott módosításokkal egységes szerkezetben. ALAPSZABÁLY I. Általános meghatározások:

Részletesebben

Sajtószemle március 7. Tartalom SZAKSZERVEZET

Sajtószemle március 7. Tartalom SZAKSZERVEZET 2019. március 7. Sajtószemle Tartalom 1 SZAKSZERVEZET... 1 A VDSZ nem elégedett, komoly az esély az újabb sztrájkra... 1 Órákkal a sztrájk után bejelentette a Hankook a béremelést... 2 Szolidaritás.hu...

Részletesebben

Új év - új remények! KERESD FEL! OLVASD! HASZNÁLD!

Új év - új remények!  KERESD FEL! OLVASD! HASZNÁLD! www.vd.hu EGYESÜLT VILLAMOSENERGIA-IPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETI SZÖVETSÉGE 2017. JANUÁR-FEBRUÁR 23. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM Új év - új remények! Ismét ránk köszöntött egy új esztendõ! Ismét célokat kell meghatároznunk

Részletesebben

A szakszervezet vezetője szerint erősödik az egység a Hankooknál

A szakszervezet vezetője szerint erősödik az egység a Hankooknál 2019. március 19. Sajtószemle Tartalom 1 SZAKSZERVEZET... 1 A szakszervezet vezetője szerint erősödik az egység a Hankooknál... 1 Hiába tart már egy hete a Hankook-sztrájk, a vezetőség nem tárgyal a bérkövetelésekről...

Részletesebben

Munkáltatói szerződés

Munkáltatói szerződés Munkáltatói szerződés Nyilvántartási szám: amely létrejöt egyrészről a Postás Kiegészítő Nyugdíjpénztár székhelye: Budapest, XIII. Váci út 110. II. em. Levelezési címe: 1525 Budapest, Pf. 85. e-mail cím:

Részletesebben

KÜLGAZDASÁGI ÉS KÜLÜGYMINISZTÉRIUM MINISZTER. (.1/10 5 t Sneider Tamás képviselő űr részére Érkezett : 2014 AUG 2 6.

KÜLGAZDASÁGI ÉS KÜLÜGYMINISZTÉRIUM MINISZTER. (.1/10 5 t Sneider Tamás képviselő űr részére Érkezett : 2014 AUG 2 6. KÜLGAZDASÁGI ÉS KÜLÜGYMINISZTÉRIUM MINISZTER (.1/10 5 t Sneider Tamás képviselő űr részére Érkezett : 2014 AUG 2 6. Magyar Országgyűlés...Budapes t Tisztelt Képviselő Úr! A hozzám intézett, az Országgyülésről

Részletesebben

Dr. G. Tóth Károly, STRATOSZ

Dr. G. Tóth Károly, STRATOSZ TÉNYFELTÁRÓ TANULMÁNY a Postai és távközlési (az infokommunikációs) ÁGAZAT szervezettségéről (ÁGAZATI TANULMÁNY) A BÍRÁLÓ BIZOTTSÁG SZEMPONTJAI SZERINT ÁTDOLGOZOTT, ÉS KIEGÉSZÍTETT VÁLTOZAT A munkavállalói

Részletesebben

A BRÓDY SÁNDOR MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVE

A BRÓDY SÁNDOR MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVE A BRÓDY SÁNDOR MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVE Készítette: Varga Lászlóné gazdasági igazgatóhelyettes Kiadás időpontja: 2008. január. 10. Elismerve minden embernek azt a jogát, hogy egyenlő

Részletesebben