SZINT TÉMAKÖR CÉL FELADAT CSELEKVÉS HAT.ID. FELELŐS MEGJ.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SZINT TÉMAKÖR CÉL FELADAT CSELEKVÉS HAT.ID. FELELŐS MEGJ."

Átírás

1 Az EVDSZ aktív tevékenysége a nemzetközi szervezetekben Konferenciákon, értekezleteken való részvétel. folymatos Nemzetközi tapasztalatok hasznosítása Tájékoztatás konferenciákról, értekezletekről. Tájékoztatás rendszerének kidolgozása. Meghívók, esetleg emlékeztetők interneten való közzététele, a szövetésgi vezetőség tájékoztatása Nemzetközi Konferenciák szervezése Téma, résztvevők, időpont, tartalom meghatározása Évente legalább 1 alkalom Információ gyűjtés napi szinten Sajtófigyelés Nemzetközi szervezetek és a külföldön működő szaksz. támogatásának Rendszeres kapcsolattartás Szolidaritási támogatások, kérések teljesítése Közös rendezvényeken, demonstrációkon való részvétel Eleget tenni a meghívásoknak Támogató résztvétel, levelek Részvétel Eszközrendszer kidolgozása Tanulmány elkészítése I. negyedév

2 Európai Üzemi Tanácsokban folyó munka koordinálása Információcsere, az EÜT-kben résztvevő szakszervezeti tisztségviselők számára Európai Üzemi Tanácsok elnökeinek megkeresése, együttműködés felajánlása. Konferencia szervezése Évente legalább 1 Levelezés I. negyedév Ahol érdekeltségünk van Európai Párbeszéd rendezvényein való részvétel Rendezvényes való részvétel Nemzetközi Nemzetközi nyomásgyakorlásban való részvétel Rendezvényes való részvétel Az EU szabályozások EU választások Programok vizsgálata, elemzése, pártkötődéstől mentes magatartás választások előtt Vizsgálati szempontok: társadalmi párbeszéd kezelése, bérbőlfizetésből élők adóztatása, terhei, család- és szociálpolitika, munka világát érintő szabályozás, energiapolitika, stratégia, versenyjogi szabályozás

3 Nemzeti (OÉT, Liga, KHEM, EVDSZ érdek megjelentetése, képviselete Nyilvánosság Szaksz. konföderációk közötti együttműködés Civil szervezetek és hazai szaksz. támogatásának Az EVDSZ-t érintő kérdésekben az Állandó Bizottság és/vagy Szövetségi Vezetőség előzetes véleményének kikérése a képviselet tartalmára Az ülések meghívóinak, emlékeztetőinek ismertetése Liga tanácsban való kezdeményezés, az ezt erőssítő kezdeményezések támogatása Rendszeres kapcsolattartás Szolidaritási támogatások, kérések teljesítése Közös rendezvényeken, demonstrációkon való részvétel Testületi Ülésen napirendi pontok tárgyalása A Szöv. Vez. ülésen tájékoztatás Honlapon való megjelenés Eleget tenni a meghívásoknak Támogató részvétel, levelek Részvétel Eszközrendszer kidolgozása Tanulmány elkészítése I. negyedév Energiapolitika Testületi üléseken állásfoglalás kialakítása Társadalmi támogatás Előterjesztés készítése Konzultációk, egyeztetések Energiatermelés, fiatalítás, kiszervezések

4 Jogszabályok véleményezése, OÉT, Liga testületi üléseken EVDSZ álláspontjának képviselete Véleményezése, jogszabályalkotás kezdeményezése Korengedményes, korkedvezményes nyugdíjazás szabályozásának megtartása, fejlesztése Nemzeti Foglalkoztatás alakulásának nyomonkövetése Szempontrendszer kialakítása, a MAT és a Regionális Munkaügyi Tanácsokban való részvétel Előterjesztés készítése, VÁPB ülésen való elfogadtatás, szakértők bevonása, pályázati támogatás megszerzése I. negyedév Munkaidőalap alakulás, törvényi szabályozások betartásának ellenőrzése, munkavédelmi szabályok betartása, aszbesztmentesítés felmérés, foglalkoztatási struktúra alakulása Szociális ellátó rendszerek átalakításának OÉT, Liga testületi üléseken EVDSZ álláspontjának képviselete Véleményezése, jogszabályalkotás kezdeményezése Korengedményes, korkedvezményes nyugdíjazás szabályozásának megtartása, fejlesztése Képzési rendszerek Liga, RFKB tevékenységében való részvétel A hazai szabályozások OÉT, Liga és a KHEM, Energiahivatal érdekegyeztető fórumon való részvétel Hazai nyomásgyakorlásban való részvétel Rendezvényes való részvétel Rendezvényes való részvétel

5 Nemzeti A hazai szabályozások Választások Programok vizsgálata, elemzése, pártkötődéstől mentes magatartás választások előtt Vizsgálati szempontok: társadalmi párbeszéd kezelése, bérbőlfizetésből élők adóztatása, terhei, család- és szociálpolitika, munka világát érintő szabályozás, energiapolitika, stratégia, versenyjogi szabályozás, bérfelzárkóztatás A Kongresszus döntéseiből fakadó feladatok végrehajtása Cégnyilvántartás módosítása Szervezeti és Működési Szabályzat módosítása Pénzügyi alapból való pályáztatás szabályozása Ügyvédi megbízás, az Alapszabály módosítás és képviselet változás bejegyeztetésére Tervezet elkészítése, SZV elé terjesztése Tervezet elkészítése, SZV elé terjesztése I. negyedév I. negyedév I. negyedév Alapértékek érvényesülése Az érvényesülés vizsgálata Etikai Bizottság vizsgálata és jelentése Etikai Biz. elnök Évente legalább 1 alkalom

6 Energiaipari ágazatok együttműködésének erősítése szaksz. megkeresése, együttműködés felajánlása Egyeztetések, tárgyalások, közös konferenciák szervezése Energiaágazatok helyzetének ismerete Tájékoztatás kérése az ágazati szakszervezetektől Szöv. Vez. napirend Bánya-, gáz-, olajipar Fél évente A költségtakarékos pénzgazdálkodás Hatékony érdekegyeztetés Folyamatos nyomonkövetés TÁMOP EVDSZ szervezetfejlesztő program végrehajtása VÁPB szakértői hátterének Nyitottság Az Állandó Bizottság és SZV előzetes véleményének GEB beszámoló Gazdasági igazgató tájékoztatása Programok szervezése Szakértők alkalmazása VÁPB ülések meghívójának megküldése az SZV tagok részére Testületi Ülésen VÁPB napirendi pontok tárgyalása GEB elnök Gál Resző Gál Resző Gál Resző Félévente minden SZV ülésen Képzés honlap átalakítás Utánpótlás Fiatalok bevonása, ifjúsjági szervezetek működtetése Ifjúsjági Tagozat működésének támogatása Harmath Péter ifj. tag. vez. Munka-, ütem és rendezvényterv

7 Utánpótlás Fiatalok bevonása, ifjúsjági szervezetek működtetése Ifi nap szervezése I. negyedév Harmath Péter ifj. tag. vez. Idősebb kollégák megbecsülése Nyugdíjas Tagozat működtetése Működés támogatása Műszakos dolgozók, készenléti és ügyeleti munkát ellátók problémáinak kezelése Az Üzemi Tanácsok munkájának ágazati koordinációja Munkavédelmi képviselet ágazati koordinációja Akcióterv készítése Az érdekegyeztetés struktúrájába való beépítés Az érdekegyeztetés struktúrájába való beépítés Igényfelmérés előterjesztés előkészítése Együttműködési Megállapodás, VÁPB előterjesztés előkészítése Együttműködési Megállapodás, VÁPB előterjesztés előkészítése 2009.dec dec dec.31. Akcióterv: feladatok, határidők, felelősök, forrás. Tárgy: korkedvezményes nyugdíj, rehabilitációs és egészségmegörző programok Társaságok Felügyelő Bizottságába lévő munkavállalói tagok munkájának ágazati koordinációja Konzultációs fórum Fórum megszervezése Évente legalább 1 alkalom

8 Jogi- és normatív szabályozások kezdeményezése Előterjesztések készítése, támogatottság Liga, OÉT, KHEM, VÁPB üléseken előterjesztés Társaságcsoportra vonatkozó szabályozások az Mt.- be, ÜT együttdöntési jog visszaállítása, ÜT munkavéd. képv. választás együttes időpontban Információ áramlás, kommunikáció hatékony Kommunikációs stratégia megalkotása Szaksz. vezetők készségfejlesztése Előterjesztés elkészítése II. n.é. Képzési program szervezése, Az érdekérvényesítés hatékonyságának javítása Döntéselőkészítés struktúrájának változtatása Évenkénti értékelés Szövetségek szövetsége elv érvényesülése Állandó Bizottság működtetése Országos értekezlet megszervezése Munkáltatói szervezetek konzultációjának A társaságcsoport szitnű szakszervezeti szövetségek jogállásának tisztázása Az EVDSZ-hez való viszony meghatározása II. n.é. Az szövetséghez tartozás erősítése Szabadidős tevékenységek Sport- és kulturális rendezvények szervezése Újévi koncert, farsangi bál, múzeum látogatás, karácsonyi koncert Sportnap II. n.é.

9 Szabadidős tevékenység Sportbizottságban, Sport Alapítványban való részvétel Részvétel pénzügyi alapjainak A szövetséghez tartozás erősításe EVDSZ kihelyezett SZV ülés Külföldi partner II. n.é. EVDSZ szolgáltató programok felügyelete, kezelése Szolgáltató programok rendszerének felülvizsgálata, bővítési lehetőségek áttekintése Érezhető reálbér növekedés minden évben Éves bérmegállapodás megkötése Hatékony érdekegyeztetés, nyomásgyakorlás minden év márc. 31. A szaksz. tagság teljes körére terjedjen ki a VKSZ A kedvezményes munkavállalói tarifa megőrzése A bértarifa rendszer kialakítása VKSZ hatályosulásának vizsgálata Rendelet és annak mellékletének módosítása Megállapodás VÁPB-n Felmérés az EVDSZ érdekkörébe tartozó foglalkoztaottak számáról és a VKSZ hatálya alá tartozók számáról az ágazatban Egyeztetések, tárgyalások KHEM, VÁPB Előterjesztés, kezdeményezés 31.dec

10 Sztrájkszabályzat kialakítása Megállapodás VÁPB-n a szabályzatról és az elégséges szolgáltatásról Előterjesztés, kezdeményezés 31.dec Információ Fél évente tájékoztatás az SZV részére Önkéntes pénztárak megőrzése és erősítése Egymásért-Együtt Alapítvány Működésének támogatása szabályozások Pénztárak megkeresése Tagdíjak Bérmegállapodásban való rögzítése Munkáltató, tagszakszervezetek, egyének támogatásának Az ágazati érdekegyeztető fórumon való részvétel nyomásgyakorlás szervezése Együttműködési Megállapodás felajánlása Bértárgyalások során ennek képviselete Jelenlegi helyzet felmérése Kampány szervezés Rendezvényes való részvétel Rendezvényen való részvétel III.n.é. II. n.é. Társaságcsoport szint Iparági struktúra változások nyomon követése Tulajdonosi strukturális változások elemzése "C" tarifa lista alapján szakszervezetek megkeresése Előterjesztések készítése Együttműködési Megállapodás felajánlása Évente legalább 1

11 Társaságcsoport szint Az érdekegyeztetés struktúrájába való integrálás Társaságcsoport szintű ÜT-k, munkavédelmi Bizotságok, egyéb szervezetek jogállásának tisztázása Helyzetfelmérés, előterjesztés készítése Munkahelyi szint Az érdekegyeztetés struktúrájába való integrálás Tagtoborzás, tagmegtartás Kölcsönzött munkaerő helyzetének felmérése Döntéshozatali struktúrában való szerep Akcióprogram kidolgozása Jelenlegi alkalmazás mértékének és okainak vizsgálata, jövőbeni elképzelések felérése Előterjesztés II. n.é. EVDSZ: muníció. Tagszakszervezetek: akciók Előterjesztés készítése 31.dec Munkahelyi szint Képzések, oktatások Oktatási tevékenység megszervezése, koordinációja Oktatási program készítése

Az EVDSZ évi munkaprogramja

Az EVDSZ évi munkaprogramja 1 Az EVDSZ 2011. évi munkaprogramja Elfogadva: Budapest, 2011. február 02.-i SZV ülésen 2 Bevezető Az EVDSZ 2011. évi munkaprogramja az EVDSZ VI. Kongresszusán elfogadott programra, valamint az ez alapján

Részletesebben

Az EVDSZ évi munkaprogramja. Elfogadva: Budapest, i SZV ülésen

Az EVDSZ évi munkaprogramja. Elfogadva: Budapest, i SZV ülésen 1 Az EVDSZ 2009. évi munkaprogramja Elfogadva: Budapest, 2009.05.11-12-i SZV ülésen 2 Az EVDSZ 2009. évi munkaprogramja Bevezetı Jelen EVDSZ 2009 évi program a kongresszusi, valamint az ez alapján készült

Részletesebben

Az EVDSZ évi munkaprogramja

Az EVDSZ évi munkaprogramja 1 Az EVDSZ 2017. évi munkaprogramja Elfogadva: Budapest, 2017. január 24-i SZV ülésen 2 Bevezető Az EVDSZ 2017. évi munkaprogramja az EVDSZ VII. Kongresszusán elfogadott programra, és az I-II-III. Taggyűlésén

Részletesebben

az EVDSZ IV. kongresszusának 2. számú határozata alapján létrehozott pénzügyi alapról év

az EVDSZ IV. kongresszusának 2. számú határozata alapján létrehozott pénzügyi alapról év 15. sz. melléklet Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége BESZÁMOLÓ az EVDSZ IV. kongresszusának 2. számú határozata alapján létrehozott pénzügyi alapról 2012. év 2012. november

Részletesebben

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának július 05-ig!

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának július 05-ig! Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának 2016. július 05-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ 2016. ELSŐ FÉLÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL MEGYE: KOORDINÁTOR NEVE: Baranya megye Horváth Sándorné A

Részletesebben

Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége. Beszámoló

Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége. Beszámoló Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók i Szövetsége Beszámoló az EVDSZ VI. Kongresszusának 2. számú határozata alapján létrehozott pénzügyi alapról 2010. év 2010. november 19. Beszámoló az EVDSZ VI. kongresszusának

Részletesebben

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának július 04-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ ELSŐ FÉLÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának július 04-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ ELSŐ FÉLÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának 201 július 04-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ 201 ELSŐ FÉLÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL MEGYE: BORSOD ABAÚJ - ZEMPLÉN MEGYE KOORDINÁTOR NEVE: Ducsay

Részletesebben

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának július 05-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ Veszprém MEGYE: Vizl Péterné

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának július 05-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ Veszprém MEGYE: Vizl Péterné Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának 2016. július 05-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ 2016. MEGYE: KOORDINÁTOR NEVE: Veszprém Vizl Péterné Szakszervezet megnevezése: 1.Pedagógusok

Részletesebben

VAS MEGYEI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM évi munkaterve

VAS MEGYEI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM évi munkaterve VAS MEGYEI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM 2017. évi munkaterve A munkaterv azokat a legfontosabb feladatokat tartalmazza, mely a Vas megyei Foglalkoztatási Paktum részeként megvalósul 2017-ben. A paktum menedzsment

Részletesebben

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának július 10-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ ELSŐ FÉLÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának július 10-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ ELSŐ FÉLÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának 201 július 10-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ 201 ELSŐ FÉLÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL MEGYE: Szabolcs-Szatmár-Bereg KOORDINÁTOR NEVE: Timkó József

Részletesebben

EMLÉKEZTETİ. a 2009. május 11-12-i EVDSZ Szövetségi Vezetıségi ülésrıl

EMLÉKEZTETİ. a 2009. május 11-12-i EVDSZ Szövetségi Vezetıségi ülésrıl EMLÉKEZTETİ a 2009. május 11-12-i EVDSZ Szövetségi Vezetıségi ülésrıl Helyszín: Hotel Római tárgyalóterme, Budapest, 1039 Szent János u. 16. Jelen vannak: a jelenléti ív szerint Levezetı elnökök: Gál Rezsı

Részletesebben

Szovátai Ajánlás. Az RMDSZ és a romániai magyar ifjúsági szervezetek közötti kapcsolat a rendszerváltás után több keretben, többféle formában alakult.

Szovátai Ajánlás. Az RMDSZ és a romániai magyar ifjúsági szervezetek közötti kapcsolat a rendszerváltás után több keretben, többféle formában alakult. Szovátai Ajánlás Az RMDSZ és a romániai magyar ifjúsági szervezetek közötti kapcsolat a rendszerváltás után több keretben, többféle formában alakult. Az ifjúsági mozgalom, az ifjúsági szervezetek spektruma

Részletesebben

Országos Érdekegyeztető Tanács első félévi munkaprogramja. Plenáris ülésen megvitatásra javasolt program

Országos Érdekegyeztető Tanács első félévi munkaprogramja. Plenáris ülésen megvitatásra javasolt program Országos Érdekegyeztető Tanács 2007. első félévi munkaprogramja 2. számú melléklet I. Plenáris ülésen megvitatásra javasolt program Január 2007. évi bértárgyalások a keresetnövelés éves mértékéről ( OÉT)

Részletesebben

az EVDSZ 9. Országos értekezlete számára a VI. Kongresszust követıen végzett munkáról

az EVDSZ 9. Országos értekezlete számára a VI. Kongresszust követıen végzett munkáról Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Jelentés az EVDSZ 9. Országos értekezlete számára a VI. Kongresszust követıen végzett munkáról Jóváhagyva a SZV ülésén 2009. november 18.

Részletesebben

a december 15-i EVDSZ Szövetségi Vezetőségi ülésről

a december 15-i EVDSZ Szövetségi Vezetőségi ülésről EMLÉKEZ TETŐ a 2010. december 15-i EVDSZ Szövetségi Vezetőségi ülésről Helyszíne: Kék Duna Csónakház (Budapest, III.ker., Kossuth Lajos Üdülőpart 108.) Jelen vannak: a jelenléti ív szerint Levezető elnök:

Részletesebben

Víziközmű Alágazati Párbeszéd Bizottság /VÁPB/ Szervezeti és Működési Szabályzata. 2004. március

Víziközmű Alágazati Párbeszéd Bizottság /VÁPB/ Szervezeti és Működési Szabályzata. 2004. március Víziközmű Alágazati Párbeszéd Bizottság /VÁPB/ Szervezeti és Működési Szabályzata 2004. március 2 Bevezetés Jelen Szervezeti és Működési Szabályzat a vízi-közmű szolgáltatók, - munkáltatói és munkavállalói

Részletesebben

Kedves Kollégák! járás megye ország

Kedves Kollégák! járás megye ország 3300 Eger,. Tel.: 36/418-804; Elnök: Balogh Éva/70/375 6355 Kedves Kollégák! Heves megyei és Egri Járási Szervezetünk Intéző Bizottsága (IB) /röviden: Vezetősége/ döntött a 2014/2015-ös tanév értekezleteinek

Részletesebben

A Fogyatékosságügyi Tárcaközi Bizottság létrehozásáról szóló kormányhatározat

A Fogyatékosságügyi Tárcaközi Bizottság létrehozásáról szóló kormányhatározat A Fogyatékosságügyi Tárcaközi Bizottság létrehozásáról szóló kormányhatározat Magyarország Kormánya kiemelt figyelmet fordít és felelősséget visel a fogyatékos személyek iránt, és biztosítani kívánja e

Részletesebben

Nemzetközi kapcsolatok

Nemzetközi kapcsolatok EVDSZ Műhelymunka II. ülés Budapest 2017.09.06. Nemzetközi kapcsolatok EVDSZ Pinczés Ernő Tel.: +36 30 678 1408 erno.pinczes@eon-hungaria.com Témakörök Feladatok, célok Az EVDSZ nemzetközi tevékenységének

Részletesebben

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának július 10-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ ELSŐ FÉLÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának július 10-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ ELSŐ FÉLÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL MEGYE: Hajdú-Bihar megye KOORDINÁTOR Sass Bálintné NEVE: Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának 201 július 10-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ 201 ELSŐ FÉLÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL A KOORDINÁCIÓ

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Az EVDSZ V. Taggyűlése számára az EVDSZ IV. Taggyűlését követően végzett munkáról. Budapest, április 25.

BESZÁMOLÓ. Az EVDSZ V. Taggyűlése számára az EVDSZ IV. Taggyűlését követően végzett munkáról. Budapest, április 25. BESZÁMOLÓ Az EVDSZ V. Taggyűlése számára az EVDSZ IV. Taggyűlését követően végzett munkáról A beszámoló célja: Bemutatni az EVDSZ által a IV. Taggyűlést követően - végzett tevékenységet és a jelenleg zajló

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT A MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK, KÖZALKALMAZOTTAK ÉS KÖZSZOLGÁLATI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE KÖRNYEZET- ÉS TERMÉSZETVÉDELMI DOLGOZÓK ORSZÁGOS SZAKMAI TANÁCSA /MKKSZ KÖRNYEZET- ÉS TERMÉSZETVÉDELMI OSZT/ SZERVEZETI

Részletesebben

Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége

Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Beszámoló az EVDSZ Szövetségi Vezetőségi ülésein hozott határozatokról 2012.11.27. 2 EVDSZ Szövetségi Vezetőségének határozatai 2011. november

Részletesebben

A Magyar Szakképzési Társaság működésének ÜGYRENDJE. Az MSZT elnöksége a 2011. 02. 21-i ülésén megtárgyalta. Jóváhagyta: Szenes György elnök

A Magyar Szakképzési Társaság működésének ÜGYRENDJE. Az MSZT elnöksége a 2011. 02. 21-i ülésén megtárgyalta. Jóváhagyta: Szenes György elnök A Magyar Szakképzési Társaság működésének ÜGYRENDJE Az MSZT elnöksége a 2011. 02. 21-i ülésén megtárgyalta. Jóváhagyta: Szenes György elnök I. Az ügyrend célja Az ügyrend célja, hogy meghatározza az alapszabályban

Részletesebben

Beszámoló. az EVDSZ VI. Kongresszusának 2. számú határozata. alapján létrehozott pénzügyi alapról

Beszámoló. az EVDSZ VI. Kongresszusának 2. számú határozata. alapján létrehozott pénzügyi alapról Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók i Szövetsége Beszámoló az EVDSZ VI. Kongresszusának 2. számú határozata alapján létrehozott pénzügyi alapról 2009. november 20. Beszámoló az EVDSZ VI. kongresszusának

Részletesebben

Magyar Elektrotechnikai Egyesület TITKÁRSÁGI ÜGYREND

Magyar Elektrotechnikai Egyesület TITKÁRSÁGI ÜGYREND Magyar Elektrotechnikai Egyesület TITKÁRSÁGI ÜGYREND Budapest, 2013. december 17. Összeállította: Ellenjegyezte: Günthner Attila Irodavezető Ángyánné Kiss Zsuzsanna Ellenőrző Bizottság elnök Kovács András

Részletesebben

KONFERENCIA. Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének bemutatása

KONFERENCIA. Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének bemutatása KONFERENCIA Az igazságos átmenetről az energiaiparban a kelet-közép európai régióban Budapest, 2017. november 27-28. Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének bemutatása dr.

Részletesebben

Az ÓBUDAI EGYETEM ÉRDEKEGYEZTETŐ TANÁCSÁNAK SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Az ÓBUDAI EGYETEM ÉRDEKEGYEZTETŐ TANÁCSÁNAK SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 14. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM ÉRDEKEGYEZTETŐ TANÁCSÁNAK SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BUDAPEST,

Részletesebben

Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége

Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Beszámoló az EVDSZ Szövetségi Vezetősége által hozott határozatokról 2015. november 18. és 2016. április 25. között az EVDSZ III. Taggyűlése

Részletesebben

Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége

Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége 4. sz. melléklet Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége BESZÁMOLÓ Az EVDSZ 2011-2012. évi pénzgazdálkodásáról az EVDSZ Rendkívüli Kongresszus számára 2012. november 27. Az EVDSZ

Részletesebben

A Postás Szakszervezet Női Tagozatának Szervezeti és Működési Szabályzata

A Postás Szakszervezet Női Tagozatának Szervezeti és Működési Szabályzata A Postás Szakszervezet Női Tagozatának Szervezeti és Működési Szabályzata A Női Tagozat a Postás Szakszervezet (továbbiakban PSZ) Alapszabályának 9. -a alapján az egyenlő bánásmód, de elsősorban a munkavállaló

Részletesebben

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának december 10-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ MÁSODIK

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának december 10-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ MÁSODIK Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának 2016. december 10-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ 2016. MÁSODIK L MEGYE: KOORDINÁTOR NEVE: Fejér Jámbor Ferencné Szakszervezet megnevezése:

Részletesebben

MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK, KÖZALKALMAZOTTAK és KÖZSZOLGÁLATI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE

MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK, KÖZALKALMAZOTTAK és KÖZSZOLGÁLATI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK, KÖZALKALMAZOTTAK és KÖZSZOLGÁLATI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE MUNKAÜGYI SZAKIGAZGATÁSBAN DOLGOZÓK ORSZÁGOS SZAKMAI TANÁCSA (MKKSZ MUNKAÜGYI OSZT) SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT A

Részletesebben

A világ, amit teremtettünk a gondolkodásunk eredménye, Aki tanul, de nem gondolkodik, elveszett ember. nem lehet megváltoztatni gondolkodásunk

A világ, amit teremtettünk a gondolkodásunk eredménye, Aki tanul, de nem gondolkodik, elveszett ember. nem lehet megváltoztatni gondolkodásunk A világ, amit teremtettünk a gondolkodásunk eredménye, Aki tanul, de nem gondolkodik, elveszett ember. nem lehet megváltoztatni gondolkodásunk megváltoztatása nélkül. Aki gondolkodik, de nem tanul, nagy

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. a szeptember 20-i EVDSZ Szövetségi Vezetőségi ülésről

EMLÉKEZTETŐ. a szeptember 20-i EVDSZ Szövetségi Vezetőségi ülésről EMLÉKEZTETŐ a 2012. szeptember 20-i EVDSZ Szövetségi Vezetőségi ülésről Helyszíne: Alfa Art Hotel Jelen voltak: a mellékelt jelenléti ív szerint Napirendi pontok: 1. Előző SZV ülés emlékeztetőjének jóváhagyása

Részletesebben

a SZEF tagszervezeteibe tartózó 41 év alatti fiatal szakszervezeti tagok

a SZEF tagszervezeteibe tartózó 41 év alatti fiatal szakszervezeti tagok Mi is az a SZEFIT? A SZEFIT a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma tagszervezeteihez tartozó fiatalok önkéntesen létrehozott tagozata, amely nyitott a csatlakozni kívánó fiatalok számára további tagdíjfizetési

Részletesebben

PREAMBULUM. 2. A Fórum feladatai. 3. A Fórum kapcsolatai

PREAMBULUM. 2. A Fórum feladatai. 3. A Fórum kapcsolatai Kisújszállás Város Kábítószerügyi Egyeztető Fórumának Szervezeti és Működési Szabályzata Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadta a 113/2016. (IV. 28.) számú önkormányzati határozatával

Részletesebben

az EVDSZ Rendkívüli Kongresszusa számára a 10. Országos Értekezletet követően végzett munkáról

az EVDSZ Rendkívüli Kongresszusa számára a 10. Országos Értekezletet követően végzett munkáról Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Jelentés az EVDSZ Rendkívüli Kongresszusa számára a 10. Országos Értekezletet követően végzett munkáról 2011. november 24. Bevezető A Rendkívüli

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 44. számú melléklete

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 44. számú melléklete A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 44. számú melléklete Az Intézményi Érdekegyeztető Tanács Szervezeti és Működési Szabályzata Pécs 2006 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX.

Részletesebben

Kiegészítő melléklet

Kiegészítő melléklet Statisztikai számjel: 1 9 0 1 8 4 6 9 9 4 2 0 5 3 1 0 1 Bejegyző határozat száma: 7 PK 63986/1990/15 A szervezet megnevezése: Egyesült Villamos-Ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége A szervezet címe:

Részletesebben

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának december 10-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ MÁSODIK

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának december 10-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ MÁSODIK Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának 2016. december 10-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ 2016. MÁSODIK L MEGYE: KOORDINÁTOR NEVE: - Moson- Sopron Megye Dr. Jáki Katalin Szakszervezet

Részletesebben

MAGYAR VÁMÜGYI SZÖVETSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

MAGYAR VÁMÜGYI SZÖVETSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT MAGYAR VÁMÜGYI SZÖVETSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 1 I. A Magyar Vámügyi Szövetség (továbbiakban: Szövetség) adatai Elnevezése: Magyar: Angol: Német: Francia: Magyar Vámügyi Szövetség Hungarian

Részletesebben

A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA melyet az Egyesület Elnöksége 2012. április 26. napján megtartott ülésén 3./2012.04.26. számú határozatával

Részletesebben

Emlékeztető. az EVDSZ 2014. február 12-i rendkívüli Szövetségi Vezetőségi üléséről

Emlékeztető. az EVDSZ 2014. február 12-i rendkívüli Szövetségi Vezetőségi üléséről Emlékeztető az EVDSZ 2014. február 12-i rendkívüli Szövetségi Vezetőségi üléséről Helyszíne: Alfa Art Hotel Csontváry I. terem 1039 Budapest, Királyok útja 205. Időpontja: 2014. február 12. (szerda) 11

Részletesebben

SCHNEIDER ELECTRIC S Z A K S Z E R V E Z E T ALAPSZABÁLYA

SCHNEIDER ELECTRIC S Z A K S Z E R V E Z E T ALAPSZABÁLYA SCHNEIDER ELECTRIC S Z A K S Z E R V E Z E T ALAPSZABÁLYA I. Általános meghatározások A szakszervezet neve: Rövidített neve: SCHNEIDER ELECTRIC Szakszervezet Székhelye: SCHNEIDER ELECTRIC Szakszervezet

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. az EVDSZ november 24-i Rendkívüli Kongresszusáról

JEGYZŐKÖNYV. az EVDSZ november 24-i Rendkívüli Kongresszusáról JEGYZŐKÖNYV az EVDSZ 2011. november 24-i Rendkívüli Kongresszusáról Helyszín: MVM Székház Jedlik Ányos terem (1031 Budapest, Szentendrei út 207-209.) Jelen vannak: a jelenléti ív szerint Gál Rezső, az

Részletesebben

A társadalmi részvétel rendhagyó formái NYÍLT KORMÁNYZATI EGYÜTTMŰKÖDÉS

A társadalmi részvétel rendhagyó formái NYÍLT KORMÁNYZATI EGYÜTTMŰKÖDÉS A társadalmi részvétel rendhagyó formái NYÍLT KORMÁNYZATI EGYÜTTMŰKÖDÉS Az Együttműködésről Mi is az az OGP? A Nyílt Kormányzati Együttműködés (Open Government Partnership - OGP) egy önkéntes részvételen

Részletesebben

2.MKKSZ Vass Eszter 3.BRDSZ Várdai Lászlóné 4.MZTSZ Viszokai Adrienn

2.MKKSZ Vass Eszter 3.BRDSZ Várdai Lászlóné 4.MZTSZ Viszokai Adrienn Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának 2016. július 05ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ 2016. ELSŐ FÉLÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL MEGYE: KOORDINÁTOR NEVE: Békés Kalászné Gelencsér Ilona A

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM AZ ÉRDEKEGYEZTETŐ TANÁCS ÜGYRENDJE

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM AZ ÉRDEKEGYEZTETŐ TANÁCS ÜGYRENDJE NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM AZ ÉRDEKEGYEZTETŐ TANÁCS ÜGYRENDJE SOPRON 2011 A Nyugat-magyarországi Egyetem mint munkáltató és a munkáltatónál képviselettel rendelkező NymE Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Szociális és Munkaügyi Minisztérium Iktatószám: 22612- /2007-SZMM E L Ő T E R J E S Z T É S a kollektív szerződések bejelentésének és nyilvántartásának részletes szabályairól szóló 2/2004. (I. 15.) FMM

Részletesebben

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJÉNEK.. számú melléklete A NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK KÖZPONTJÁNAK ÜGYRENDJE

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJÉNEK.. számú melléklete A NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK KÖZPONTJÁNAK ÜGYRENDJE A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJÉNEK. számú melléklete A NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK KÖZPONTJÁNAK ÜGYRENDJE BUDAPEST 2017 (2018. december 8. napjától hatályos változat) TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma. Működési Rend 2011.

Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma. Működési Rend 2011. Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma Működési Rend 2011. Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fórumának Működési Rendje A többször módosított 1992. évi XXII. törvény a Munka törvénykönyvéről, valamint

Részletesebben

EMLÉKEZTETİ. a 2010. április 22-i EVDSZ Szövetségi Vezetıségi ülésrıl

EMLÉKEZTETİ. a 2010. április 22-i EVDSZ Szövetségi Vezetıségi ülésrıl EMLÉKEZTETİ a 2010. április 22-i EVDSZ Szövetségi Vezetıségi ülésrıl Helyszín: Hotel Lido 1031 Bp., Nánási út 67. Jelen vannak: a jelenléti ív szerint Levezetı elnök: Réffi Péter, az ÉVISZ elnöke Idıpontja:

Részletesebben

Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége

Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége 1 2. sz. melléklet Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Tájékoztató Az EVDSZ 2013-2014. évi pénzgazdálkodásáról az EVDSZ I. Taggyűlése számára 2014. november 25. 2 Az EVDSZ

Részletesebben

A Pedagógusok Szakszervezete programja 2013-2018

A Pedagógusok Szakszervezete programja 2013-2018 A Pedagógusok Szakszervezete programja 2013-2018 Június 30-án a Pedagógusok Szakszervezete XX. konresszusa elfogadta a szakszervezet 2013-2018 közötti progamját. A PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE P R O G R

Részletesebben

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának december 10-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ MÁSODIK

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának december 10-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ MÁSODIK Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának 2016. december 10-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ 2016. MÁSODIK L MEGYE: KOORDINÁTOR NEVE: TOLNA MEGYE Szakszervezet megnevezése: 1 PSZ 20-9729312

Részletesebben

MSZOSZ. A HVDSZ 2000 (Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete) a Hajdú-Bihar megyei Régió támogatója. Norway Grants 2009-2014

MSZOSZ. A HVDSZ 2000 (Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete) a Hajdú-Bihar megyei Régió támogatója. Norway Grants 2009-2014 MSZOSZ A HVDSZ 2000 (Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete) a Hajdú-Bihar megyei Régió támogatója Szociális párbeszéd továbbfejlesztése a munkavédelemben Norway Grants 2009-2014 Hajdú-Bihar:

Részletesebben

3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35.

3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. P Á S Z T Ó V Á R O S P O L G Á R M E S T E R E 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/113 F a x : ( 0 6-3 2 ) 4 6 0-9 1 8 E - m a i l :forum@paszto.hu Száma: 1-126/2015. A döntés meghozatala

Részletesebben

A Koordinációs és Szervezési Főosztály alapfeladatai

A Koordinációs és Szervezési Főosztály alapfeladatai A Koordinációs és Szervezési Főosztály alapfeladatai 1. Feladat- és hatáskörök A Kormányhivatal SzMSz-ében a Főosztály részére megállapított, jelen Ügyrendben részletezett feladat- és hatáskörök elosztása

Részletesebben

Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége

Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Beszámoló az EVDSZ Szövetségi Vezetősége által hozott határozatokról 2016. április 26. és 2017. április 25. között az EVDSZ IV. Taggyűlése

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat Alkohol-Drogsegély Ambulancia. Szenvedélybetegek Közösségi Alapellátása Sümeg és kistérsége 2011.

Szervezeti és Működési Szabályzat Alkohol-Drogsegély Ambulancia. Szenvedélybetegek Közösségi Alapellátása Sümeg és kistérsége 2011. Szervezeti és Működési Szabályzat Alkohol-Drogsegély Ambulancia Szenvedélybetegek Közösségi Alapellátása Sümeg és kistérsége 2011. 16 Általános bevezetés a. A Szervezeti és Működési Szabályzat célja Rögzítse

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. a október i EVDSZ Szövetségi Vezetőségi ülésről

EMLÉKEZTETŐ. a október i EVDSZ Szövetségi Vezetőségi ülésről EMLÉKEZTETŐ a 2012. október 18-19-i EVDSZ Szövetségi Vezetőségi ülésről Helyszíne: Balatongyörök Hotel Panoráma Jelen voltak: a mellékelt jelenléti ív szerint Napirendi pontok: 1. Az előző ülés jegyzőkönyvének

Részletesebben

A Soproni Városfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A Soproni Városfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A /2009.( ) Kgy.sz.határozat melléklete A Soproni Városfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A Soproni Városfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság Szervezeti és

Részletesebben

TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment /BSc/ /Differenciált szakmai ismeretek modul/ Információs irodák menedzsmentje

TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment /BSc/ /Differenciált szakmai ismeretek modul/ Információs irodák menedzsmentje Gyakorlatorientált képzési programok kidolgozása a turisztikai desztináció menedzsment és a kapcsolódó ismeretanyagok oktatására TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment

Részletesebben

A MUNKÁÉRT PROJEKT TÁMOP-2.5.3.C-13/1-2013-0001

A MUNKÁÉRT PROJEKT TÁMOP-2.5.3.C-13/1-2013-0001 A MUNKÁÉRT PROJEKT TÁMOP-2.5.3.C-13/1-2013-0001 TÁMOP CÉL Országos munkavállalói szövetségek, országos munkaadói szövetségek kapacitásának erősítése, együttműködésük elősegítése Konzorcium: LIGA szakszervezetek,

Részletesebben

Dr. Kállai Mária Dr. Kállai Mária Kormánymegbízott Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Dr. Kállai Mária Dr. Kállai Mária Kormánymegbízott Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 4. Megyei Civil Partnerségi Fórum 2014. október 20. A közigazgatás és a civil szervezetek Dr. Kállai Mária Dr. Kállai Mária Kormánymegbízott Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal A területi közigazgatás

Részletesebben

Minőségfejlesztési program 2013/14

Minőségfejlesztési program 2013/14 Minőségpolitika, stratégia és eljárások 1 A kari minőségpolitika aktualizálása Minőségcélok kitűzése és 2 A kari minőségfejlesztési bizottság munkájának 3 Az intézetek, tanszékek minőségbiztosítási tevékenységének

Részletesebben

Melléklet a Heves Megyei Közgyűlés 75/2013. (IX.27.) önkormányzati határozatához

Melléklet a Heves Megyei Közgyűlés 75/2013. (IX.27.) önkormányzati határozatához Melléklet a Heves Megyei Közgyűlés 75/2013. (IX.27.) önkormányzati határozatához Heves Megye Területfejlesztési Program (2014-2020) Partnerségi Terve A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló

Részletesebben

az EVDSZ 10. Országos értekezlete számára a 9. Országos Értekezletet követően végzett munkáról

az EVDSZ 10. Országos értekezlete számára a 9. Országos Értekezletet követően végzett munkáról Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Jelentés az EVDSZ 10. Országos értekezlete számára a 9. Országos Értekezletet követően végzett munkáról 2010. november 19. Tartalomjegyzék:

Részletesebben

Közalkalmazotti Szabályzat

Közalkalmazotti Szabályzat Közalkalmazotti Szabályzat HODÁSZI ESZTERLÁNC EGYSÉGES ÓVODA- BÖLCSŐDE 2013. Tóthné Darabánt Anikó óvodavezető 1 Intézmény neve: Hodászi Eszterlánc Egységes Óvoda-Bölcsőde Szabályzat típusa: Közalkalmazotti

Részletesebben

Emlékeztető. az EVDSZ 2014. március 18-i Szövetségi Vezetőségi üléséről

Emlékeztető. az EVDSZ 2014. március 18-i Szövetségi Vezetőségi üléséről Emlékeztető az EVDSZ 2014. március 18-i Szövetségi Vezetőségi üléséről Helyszíne: Vértes Konferencia és Wellness Hotel 8600 Siófok, Batthyány u. 24. Időpontja: 2014. március 18. (szerda) 10 óra Levezető

Részletesebben

Független Pedagógus Fórum közgyűlése

Független Pedagógus Fórum közgyűlése Független Pedagógus Fórum közgyűlése 2016.04.15. Részletek az Alapszabályból A szervezet alapszabálya szerinti célja Figyelemmel kíséri az oktatásügy történéseit, az oktatáspolitikai döntések előkészületeit,

Részletesebben

Emlékeztető. az EVDSZ január 24-i Szövetségi Vezetőségi üléséről, melynek Bp., Fehérvári út IV. emeleti VERTESZ tárgyaló

Emlékeztető. az EVDSZ január 24-i Szövetségi Vezetőségi üléséről, melynek Bp., Fehérvári út IV. emeleti VERTESZ tárgyaló Emlékeztető az EVDSZ 2017. január 24-i Szövetségi Vezetőségi üléséről, melynek Helyszíne: Időpontja: Levezető elnök: Jegyzőkönyv-vezető: 1116 Bp., Fehérvári út 108-112 IV. emeleti VERTESZ tárgyaló 2017.

Részletesebben

Magyarországi Akcióterv

Magyarországi Akcióterv Zárókonferencia Magdeburg, April 9, 2019 Magyarországi Akcióterv Peter Kiss IFKA Public Benefit Non-profit Ltd. For the Development of the Industry AZ AKCIÓTERV ÁTTEKINTÉSE Koordináció: Magyar Logisztikai

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. az EVDSZ november 27-i rendkívüli Kongresszusáról. Helyszín: MVM Zrt. Jedlik tárgyaló Budapest, III. ker. Szentendrei út

JEGYZŐKÖNYV. az EVDSZ november 27-i rendkívüli Kongresszusáról. Helyszín: MVM Zrt. Jedlik tárgyaló Budapest, III. ker. Szentendrei út JEGYZŐKÖNYV az EVDSZ 2012. november 27-i rendkívüli Kongresszusáról Helyszín: MVM Zrt. Jedlik tárgyaló Budapest, III. ker. Szentendrei út 207-209. Jelen vannak: a jelenléti ív szerint Gál Rezső, az EVDSZ

Részletesebben

Magyar Elektrotechnikai Egyesület. Szervezeteinek Koordinációs Együttműködése

Magyar Elektrotechnikai Egyesület. Szervezeteinek Koordinációs Együttműködése Magyar Elektrotechnikai Egyesület. Szervezeteinek Koordinációs Együttműködése MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Működési Szabályzat ajánlás a regionális koordinációk részére. Egyesületi Elnökség által jóváhagyva: 2011.

Részletesebben

Emlékeztető. az EVDSZ január 13-i Szövetségi Vezetőségi üléséről

Emlékeztető. az EVDSZ január 13-i Szövetségi Vezetőségi üléséről Emlékeztető az EVDSZ 2016. január 13-i Szövetségi Vezetőségi üléséről Helyszíne: Fehérvári út 108-112 IV. emeleti VERTESZ tárgyaló Időpontja: 2016. január 13. 12:30 órakor Levezető elnök: Jegyzőkönyv-vezető:

Részletesebben

ELNÖKI BESZÁMOLÓ A ÉVI, 14. KÖZGYŰLÉSEN Alapítva: 2002

ELNÖKI BESZÁMOLÓ A ÉVI, 14. KÖZGYŰLÉSEN Alapítva: 2002 MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG ELNÖKI BESZÁMOLÓ A 2016. ÉVI, 14. KÖZGYŰLÉSEN Alapítva: 2002 Rechnitzer János elnök 2015. évi közgyűlés Eger Részletes értékelés a 2012 2015 közötti időszak eredményeiről.

Részletesebben

AZ IGAZGATÁSI ÉS HUMÁNPOLITIKAI KÖZPONT ÜGYRENDJE

AZ IGAZGATÁSI ÉS HUMÁNPOLITIKAI KÖZPONT ÜGYRENDJE NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA AZ IGAZGATÁSI ÉS HUMÁNPOLITIKAI KÖZPONT ÜGYRENDJE Elfogadva: 2015. február 27., hatályba lép: 2015. március 2-án Az Igazgatási és Humánpolitikai Központ ügyrendjét (a továbbiakban:

Részletesebben

A Budapest, III. ker. Szellő u. 9-11. Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai. Módszertani Intézmény

A Budapest, III. ker. Szellő u. 9-11. Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai. Módszertani Intézmény A Budapest, III. ker. Szellő u. 9-11. Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény KÖZALKALMAZOTTI SZABÁLYZAT Amely létrejött egyrészről az Óvoda, Általános Iskola és Egységes

Részletesebben

A foglalkoztatás-felügyeleti rendszer átalakítása a munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai

A foglalkoztatás-felügyeleti rendszer átalakítása a munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai A foglalkoztatás-felügyeleti rendszer átalakítása a munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai Előadó: Dr. Bakos József Főosztályvezető Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztály Az állami munkafelügyeleti rendszer

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA REJTŐ SÁNDOR KÖNNYŰIPARI MÉRNÖKI FŐISKOLAI KAR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA REJTŐ SÁNDOR KÖNNYŰIPARI MÉRNÖKI FŐISKOLAI KAR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 3. verzió BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA REJTŐ SÁNDOR KÖNNYŰIPARI MÉRNÖKI FŐISKOLAI KAR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A BMF Szervezeti és Működési Szabályzata Kari kiegészítése Budapest, 2004. december

Részletesebben

1. Az MVM Zrt. állami szerepvállalásának ismertetése. 2. Foglakoztatás

1. Az MVM Zrt. állami szerepvállalásának ismertetése. 2. Foglakoztatás Tájékoztatás a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény alapján a Magyar Villamos Művek Zrt. vezető tisztségviselői, felügyelő bizottsági tagjai,

Részletesebben

Forrás: Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztetı Tanács (OKÉT) plenáris ülései

Forrás:   Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztetı Tanács (OKÉT) plenáris ülései OKÉT ülések (saját kiegészítés a Sztrájkbizottság-Kormány tárgyalásokkal) (2007. május után amirıl van Emlékeztetı, vagy dokumentum, az ki van vastagítva) Forrás: http://www.szmm.gov.hu/main.php?folderid=14108

Részletesebben

Emlékeztető. az EVDSZ május 18-i Szövetségi Vezetőségi üléséről

Emlékeztető. az EVDSZ május 18-i Szövetségi Vezetőségi üléséről Emlékeztető az EVDSZ 2016. május 18-i Szövetségi Vezetőségi üléséről Helyszíne: Fehérvári út 108-112 IV. emeleti VERTESZ tárgyaló Időpontja: 2016. május 18. 10:00 órától Levezető elnök: Jegyzőkönyv-vezető:

Részletesebben

Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége

Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége 1. sz. melléklet Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Beszámoló az EVDSZ Szövetségi Vezetősége által hozott határozatokról 2014. november 26. és 2015. november 15. között az

Részletesebben

1. Az MVM Zrt. állami szerepvállalásának ismertetése

1. Az MVM Zrt. állami szerepvállalásának ismertetése Tájékoztatás a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény alapján a Magyar Villamos Művek Zrt. vezető tisztségviselői, felügyelő bizottsági tagjai,

Részletesebben

Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ)

Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Általános munkaadói érdekképviselet 14-02-19 1 A munka világa Magyarországon tripartit, bipa Munkaadói szövetségek Munkavállalói érdekképviseletek

Részletesebben

AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM. Szervezeti és Működési Szabályzat. I. kötet. Szervezeti és Működési Rend. 4.y. sz. melléklete

AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM. Szervezeti és Működési Szabályzat. I. kötet. Szervezeti és Működési Rend. 4.y. sz. melléklete 1 AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Szervezeti és Működési Szabályzat I. kötet Szervezeti és Működési Rend 4.y. sz. melléklete AZ ELTE REKTORI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 BUDAPEST, 2008.

Részletesebben

Javaslat. a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzata módosításának jóváhagyására

Javaslat. a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzata módosításának jóváhagyására Előterjesztő: Dr. Mengyi Roland a közgyűlés elnöke Készítette: Szervezési és Pénzügyi Osztály Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzata módosításának

Részletesebben

Tájékoztató az Érdekegyeztető Tanács december 20-i üléséről

Tájékoztató az Érdekegyeztető Tanács december 20-i üléséről 1997. év Tájékoztató az Érdekegyeztető Tanács 1996. december 20-i üléséről Napirend előtti felszólalásában a munkavállalói oldal a szervezkedési szabadságot veszélyeztető és a munka világát szabályozó

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 Vasi Rendőr Sportsegély- és Sportegyesület Elnöksége Szám:.../ 2007 VASI RENDŐR SPORTSEGÉLY ÉS SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Szombathely 2007. május 30. 2 A Vasi Rendőr Sportsegély-

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT MELLÉKLETEI

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT MELLÉKLETEI SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT MELLÉKLETEI Elfogadta a HK a 2010. szeptember 6. ülésén. Módosította a HK a 2011. november 7. ülésén. Módosította a HK a 2012. június 4. ülésén. Módosította a HK a 2013.

Részletesebben

Döntés-előkészítő javaslat kidolgozása a kerékpározással kapcsolatos feladatok koordinációját ellátó központi szervezet létrehozására

Döntés-előkészítő javaslat kidolgozása a kerékpározással kapcsolatos feladatok koordinációját ellátó központi szervezet létrehozására Döntés-előkészítő javaslat kidolgozása a kerékpározással kapcsolatos feladatok koordinációját ellátó központi szervezet létrehozására Tóth Judit, TRENECON COWI Kovács László. IFUA Horvath &Partners Célkitűzés

Részletesebben

Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület 1146. Budapest, Istvánmezei út 1-3. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Jóváhagyva: 2001. május 03.

Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület 1146. Budapest, Istvánmezei út 1-3. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Jóváhagyva: 2001. május 03. Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület 1146. Budapest, Istvánmezei út 1-3. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Jóváhagyva: 2001. május 03. 1 A szervezeti és működési szabályzat összefoglalóan tartalmazza

Részletesebben

1. Az MVM Zrt. állami szerepvállalásának ismertetése. 2. Foglakoztatás

1. Az MVM Zrt. állami szerepvállalásának ismertetése. 2. Foglakoztatás Tájékoztatás a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény alapján a Magyar Villamos Művek Zrt. vezető tisztségviselői, felügyelő bizottsági tagjai,

Részletesebben

VDSZ GYÓGYSZERIPARI SZAKSZERVEZETI SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLY 2009. Budapest, 2009. október 15. Egybeszerkesztett változat

VDSZ GYÓGYSZERIPARI SZAKSZERVEZETI SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLY 2009. Budapest, 2009. október 15. Egybeszerkesztett változat VDSZ GYÓGYSZERIPARI SZAKSZERVEZETI SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLY 2009. Budapest, 2009. október 15. Egybeszerkesztett változat 2 /9 VDSZ GYÓGYSZERIPARI SZAKSZERVEZETI SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÁGAZATI KONZULTÁCIÓ 2018 MEGÚJULÁS FELKÉSZÜLTSÉG MINŐSÉG

SZOCIÁLIS ÁGAZATI KONZULTÁCIÓ 2018 MEGÚJULÁS FELKÉSZÜLTSÉG MINŐSÉG SZOCIÁLIS ÁGAZATI KONZULTÁCIÓ 2018 MEGÚJULÁS FELKÉSZÜLTSÉG MINŐSÉG Az addiktológia aktuális kihívásai Berényi András Addiktológiai Országos Szakmai Kollégium elnöke A KOLLÉGIUM MŰKÖDTETÉSÉNEK CÉLJA I.

Részletesebben

AZ IGAZGATÁSI ÉS HUMÁNPOLITIKAI KÖZPONT ÜGYRENDJE

AZ IGAZGATÁSI ÉS HUMÁNPOLITIKAI KÖZPONT ÜGYRENDJE NYÍREGYHÁZI EGYETEM AZ IGAZGATÁSI ÉS HUMÁNPOLITIKAI KÖZPONT ÜGYRENDJE Elfogadva: 2015. február 27., hatályba lép: 2015. március 2-án Utolsó módosítás: 2017. július 25., hatályba lép: 2017. július 27-én

Részletesebben

A korrupció megelőzése érdekében tett intézkedések

A korrupció megelőzése érdekében tett intézkedések A korrupció megelőzése érdekében tett intézkedések A kormányzati szervek A korrupció megelőzése érdekében tett főbb intézkedések: 1. Részvétel a KIM által koordinált korrupciómegelőzési program végrehajtásának

Részletesebben