Dr. Kocsis István. Budapesti Közlekedési Zrt. Vezérigazgató. Tisztelt Vezérigazgató Úr! kifogás-t. Tárgy: Érdekképviseleti kifogás benyújtása

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Dr. Kocsis István. Budapesti Közlekedési Zrt. Vezérigazgató. Tisztelt Vezérigazgató Úr! kifogás-t. Tárgy: Érdekképviseleti kifogás benyújtása"

Átírás

1 FKDDSZ Budapesti Közlekedési Zrt. Dr. Kocsis István Vezérigazgató Tárgy: Érdekképviseleti kifogás benyújtása Tisztelt Vezérigazgató Úr! A Fővárosi Közlekedési Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (FKDDSZ) és a Metró észak-déli motorkocsivezetők Független Szakszervezetének () tudomására jutott, hogy a munkáltató a Metró és HÉV Forgalmi Főmérnökséghez tartozó területen általános munkaszerződés módosítást hajt végre! A változtatás indoklása áthelyezés, melynek oka átszervezés. Mivel a munkáltató a munkavállalók nagyobb csoportját érintő kérdésben, az átszervezés, áthelyezés tekintetében semmilyen előzetes tájékoztatást tervezett intézkedéséről az érdekképviseletek, illetve tudomásunk szerint az üzemi tanács felé nem tett, a Fővárosi Közlekedési Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (FKDDSZ) és a Metró észak-déli motorkocsivezetők Független Szakszervezete () az Mt ban foglalt érdekképviseleti kifogás-t nyújt be Önhöz, mint a munkáltató vezetőjéhez. Fel szeretném hívni T. Vezérigazgató Úr figyelmét arra, hogy idézett törvényhely 5. bekezdése szerint a kifogásolt intézkedés végrehajtását fel kell függeszteni! Tisztelt Vezérigazgató Úr! Amennyiben a kifogással egyetért, úgy kérem, hogy intézkedéséről a kérdéses változásjelentések visszavonásáról, a már aláírtak érvénytelenségének kimondásáról írásban tájékoztatni szíveskedjen legkésőbb június 17-ig. 1

2 Amennyiben Ön a kifogással nem ért egyet, úgy egyeztetésnek van helye. Az egyeztetés helyszínéül és időpontjául a következőket javasoljuk: június :00 óra a BKV Liga-Munkástanács Szövetség irodája (Székház:461) Amennyiben a helyszín és időpont tekintetében más javaslattal él, úgy kérjük, és várjuk visszajelzését! Tájékoztatjuk továbbá, hogy e levél másolatát kapják még: 1. Dr. Szalainé dr. Szilágyi Eleonóra Humánügyi Igazgató 2. Mihálszky Gábor Közlekedési Vezérigazgató-helyettes Budapest, június 12. Üdvözlettel: Jáger István FKDDSZ Gelencsér László

3 Jegyzőkönyv június óra Helyszín: Székház 461. szoba Tárgy: Érdekképviseleti kifogás benyújtása ügyében 2. egyeztető tárgyalás Jelen vannak: Gelencsér László Jáger István Debreczeni Miklós Szajkóné dr. Kenéz Éva Dr. Környei Éva Döbrei István Mészáros Tamás Bakos Krisztina FKDDSZ osztályvezető főosztályvezető jogtanácsos forgalmi főmérnök szakszolgálatvezető csoportvezető Debreczeni Miklós osztályvezető elmondta, hogy a 17-i megbeszélésen elhangzottak alapján, az érdekképviseletekkel előzetesen egyeztetve a változásjelentéseket javította, melyet a munkáltató kisebb módosításokkal elfogadott. Debreczeni Miklós a változásjelentés tervezetet a jelenlévőknek átnyújtotta, majd összegezte a változásjelentésben látható módosításokat. A szervezet megjelöléséhez használt kódszámok mindenhol a szervezeti szintek szöveges megnevezésére változtak. Az áthelyezés oka mellé zárójelben feltüntetésre kerül az Ügyrendmódosítást meghirdető Vezérigazgató Utasítás száma, a költséghely megnevezés törölve lett, továbbá az aláírásnál a munkáltatói jogkört gyakorló neve is fel lett tüntetve. Gelencsér László: Az átnyújtott tervezetet azzal, hogy a munkavállalók számára információtartalommal nem rendelkező kódszámok megnevezésre cserélődtek, elfogadhatónak találja. Szajkóné dr. Kenéz Éva: Nem tartja fontosnak a munkáltatói jogkörgyakorló nevének feltüntetését tekintettel arra, hogy társasági szinten sehol nem alkalmazott mód. 1

4 Jáger István elmondta, fontosnak tartja, hogy a munkavállalók a munkaszerződés módosítások aláírásakor lássák, hogy ki gyakorolja felettük a munkáltatói jogokat. Hozzátette, hogy ez a forma megfelel az elvárásaiknak. Az érdekképviseletek a csatolt mellékletben szereplő változásjelentés formai elfogadták, mely melléklet a megállapodásnak része. alakját A benyújtott kifogással kapcsolatban az egyeztetést a felek sikeresen lezártnak tekintik.

5 Változásjelentés Személyügyi törzsszám: A változás kelte: 2009 év július hó 01 nap Név:XY Születési név:xy Születési hely:xy Anyja neve:xy idő:xy Áthelyezés Az áthelyezés oka: szervezeti változás (10/VU/2008)... Pozíciószám: - Szolgálati helyről: l-es Metró Forgalmi Szolgálat Személyzeti terület: Közl.I. Metró HÉV forg.főmérn Személyzeti részterület: l-es metró forg Szervezeti egység:kfm Csoport Személyi csoport: Személyi kör: Beosztásból: Bérszámfejtési kör: FEOR: Szolgálati helyre: Vonat- és utasforgalomirányítási szolgálat Személyzeti terület: METRÓ üzemeltetési Szakszolg Személyzeti részterület: METRÓ üz.szaksz Szervezeti egység:l-es METRÓ vonat- és utasforgir. csoport Személyi csoport: Személyi kör: Beosztásba: FEOR: Bérszámfejtési kör: Bérezés: Ft/órabér Ft/havibér A munkaszerződés fentiekben nem érintett elemei nem változnak. munkavállaló aláírása munkáltatói jogkört gyakorló aláírása (Név) Vonat- és utasforgalomirányítási szolgálatvezető Budapest, 2009 Budapest, június. 22.

Megállapodás. Érintettek (teljes munkaidőben foglalkoztatottak)

Megállapodás. Érintettek (teljes munkaidőben foglalkoztatottak) Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Megállapodás A Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Munkáltató) vezetése és a Munkáltatónál a Kollektív Szerződést

Részletesebben

Kiemelt kérdések a kollektív szerződés megszűnése esetén

Kiemelt kérdések a kollektív szerződés megszűnése esetén Kiemelt kérdések a kollektív szerződés megszűnése esetén 1. Kell külön értesíteni a munkavállalót a KSZ megszűnéséről? Ok: A KSZ határozott időre került megkötésre, december 31-én automatikusan lejár.

Részletesebben

Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság MEGÁLLAPODÁS A JUBILEUMI ELISMERÉS SZABÁLYOZÁSÁRÓL

Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság MEGÁLLAPODÁS A JUBILEUMI ELISMERÉS SZABÁLYOZÁSÁRÓL Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság MEGÁLLAPODÁS A JUBILEUMI ELISMERÉS SZABÁLYOZÁSÁRÓL Megállapodás a jubileumi elismerés szabályozásáról (továbbiakban: Megállapodás) A Megállapodás

Részletesebben

A BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓ. 36. számú INTÉZKEDÉSE. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Szociális Bizottságának

A BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓ. 36. számú INTÉZKEDÉSE. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Szociális Bizottságának BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG A BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓ 36. számú INTÉZKEDÉSE A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Szociális Bizottságának működéséről, valamint

Részletesebben

BKV Zrt. Oktatási-, Tanulmányi és Vizsgaszabályzat. Ágazati Függelék. 2. számú melléklet

BKV Zrt. Oktatási-, Tanulmányi és Vizsgaszabályzat. Ágazati Függelék. 2. számú melléklet BKV Zrt. Oktatási-, Tanulmányi és Vizsgaszabályzat Ágazati Függelék 2. számú melléklet BUDAPESTI KÖZLEKEDÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG VÜI. VÜIG. VILLAMOS FORGALMI FŐMÉRNÖKSÉG H Á Z I R E N D

Részletesebben

magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság

magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság 23. szám 127. évfolyam 2012. október 5. ÉRTESÍTŐ magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság Utasítás TARTALOM Oldal Egyéb közlemény: Oldal 53/2012. (X. 05. MÁV Ért. 23.) EVIG számú elnök-vezérigazgatói

Részletesebben

KÖZALKALMAZOTTI SZABÁLYZATA

KÖZALKALMAZOTTI SZABÁLYZATA BUDAPEST FŐVÁROS III. KER. ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEKET KISZOLGÁLÓ INTÉZMÉNY (a továbbiakban: KSZKI) Budapest, 1033 Folyamőr u. 22. KÖZALKALMAZOTTI SZABÁLYZATA Budapest, 2013.

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS. Javaslat intézményvezetői státuszra beérkezett pályázatok előzetes bírálatára létrehozandó bizottság felállításra

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS. Javaslat intézményvezetői státuszra beérkezett pályázatok előzetes bírálatára létrehozandó bizottság felállításra Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Humán-közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat intézményvezetői státuszra beérkezett

Részletesebben

ÉRTESÍTŐ 2016/28. SZÁM TARTALOM

ÉRTESÍTŐ 2016/28. SZÁM TARTALOM 2016/28. SZÁM TARTALOM Utasítások oldal 39/2016. (VII. 18. MÁV-START Ért. 28.) sz. vezérigazgatói utasítás a munkakör átadás-átvétel rendje a MÁV-START Zrt.-nél... 2 Utasítások ÉRTESÍTŐ 39/2016. (VII.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Város Önkormányzat Városgondnokság magasabb vezetői álláshelyére

Részletesebben

Nemzeti Akkreditálási Rendszer

Nemzeti Akkreditálási Rendszer Nemzeti Akkreditálási Rendszer Pártatlansági Tanácsadó Testület ügyrendje NAR-87. 3. kiadás 1. változat Jóváhagyta: Devecz Miklós főigazgató Készítésért felelős: Tartalmi összhang vizsgálat: Jogi megfelelőség:

Részletesebben

MUNKAÜGYI KAPCSOLATOK. Dr. Fodor T. Gábor ügyvéd fodortgabor@fodortgabor.hu www.fodortgabor.hu Budapest, 2012. szeptember 25.

MUNKAÜGYI KAPCSOLATOK. Dr. Fodor T. Gábor ügyvéd fodortgabor@fodortgabor.hu www.fodortgabor.hu Budapest, 2012. szeptember 25. MUNKAÜGYI KAPCSOLATOK Dr. Fodor T. Gábor ügyvéd fodortgabor@fodortgabor.hu www.fodortgabor.hu Budapest, 2012. szeptember 25. A MUNKAÜGYI KAPCSOLATOK AZ ÚJ MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉBEN A munkavállalók szociális

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Város Önkormányzat Gazdasági Ellátó Szervezet magasabb vezetői

Részletesebben

2. A cafetéria juttatás részletes szabályait a munkáltató egyedi utasításban állapítja meg.

2. A cafetéria juttatás részletes szabályait a munkáltató egyedi utasításban állapítja meg. A folyamatos egyeztetéseknek megfelelő státuszhelyzet rögzítése érdekében a Független HÉV Szakszervezet az alábbiakban felsorolt tételek rögzítésében érdekelt, illetve ezekkel összefüggésben fejezi ki

Részletesebben

Tárgy: Önálló képviselői indítvány a Tóth József utca és Sima Ferenc utca forgalmi rendjének tervezett változása miatti lakossági kifogások ügyében

Tárgy: Önálló képviselői indítvány a Tóth József utca és Sima Ferenc utca forgalmi rendjének tervezett változása miatti lakossági kifogások ügyében - 1 Pálmások Szövetsége Horváth István önkormányzati képviselő Szentes, Móricz Zsigmond u. 1/2. Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete részére Szentes Tárgy: Önálló képviselői indítvány a Tóth

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS 5. sz. melléklet EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS (A BKV Zrt. és a Társaság területén működő szakszervezetek között) Együttműködési megállapodás mely létrejött a Budapesti Közlekedési Zártkörűen működő Részvénytársaság

Részletesebben

A DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS ÁLLAMIGAZGATÁSI HIVATALBAN A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSA

A DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS ÁLLAMIGAZGATÁSI HIVATALBAN A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSA A DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS ÁLLAMIGAZGATÁSI HIVATALBAN A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSA SZMSZ 8 számú melléklet ök Regionális hivatalvezető Kirendeltség-vezető hivatal vezető-helyettes 1) Kinevezés, kinevezés

Részletesebben

BKV ZRt évi CXXII. törvény 2. (1)-(2) szerinti közzététel Cégjegyzésre jogosult munkavállalók október 1.

BKV ZRt évi CXXII. törvény 2. (1)-(2) szerinti közzététel Cégjegyzésre jogosult munkavállalók október 1. t Bolla Tibor Mihály vezérigazgató 2008.07.07 1969.10.12 x 1 600 000 1 600 000 15 % x x Mt. 3 hónap Mt. 55 nap Ki Bátora László vezérigazgató-helyettes 2012.01.02 1967.04.01 x 1 500 000 1 500 000 15 %

Részletesebben

NÁDASDY TAMÁS KÖZGAZDASÁGI, KÖZALKALMAZOTTI SZABÁLYZAT. I. rész Általános rendelkezés

NÁDASDY TAMÁS KÖZGAZDASÁGI, KÖZALKALMAZOTTI SZABÁLYZAT. I. rész Általános rendelkezés I. rész Általános rendelkezés 1. A közalkalmazotti szabályzatot létrehozó felek A Nádasdy Tamás Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium vezetője (a továbbiakban munkáltató) és az intézmény

Részletesebben

SEGÉLYEZÉSI SZABÁLYZAT

SEGÉLYEZÉSI SZABÁLYZAT Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság SEGÉLYEZÉSI SZABÁLYZAT 2010. Bevezető A BKV Zrt. (továbbiakban Társaság) a szociális célú ráfordításokat a Kollektív Szerződés VII. fejezetében

Részletesebben

Pártatlansági Tanácsadó Testület ügyrendje

Pártatlansági Tanácsadó Testület ügyrendje Nemzeti Akkreditálási Rendszer Pártatlansági Tanácsadó Testület ügyrendje NAR-87 2. kiadás Hatálybalépés: 2016. december 2. NAR-87_02 2. kiadás / 2016. december 1/7 oldal NAR-87_02 2. kiadás / 2016. december

Részletesebben

BKV ZRt évi CXXII. törvény 2. (1)-(2) szerinti közzététel Cégjegyzésre jogosult munkavállalók április 1.

BKV ZRt évi CXXII. törvény 2. (1)-(2) szerinti közzététel Cégjegyzésre jogosult munkavállalók április 1. t KSZ, Ki Bolla Tibor Mihály vezérigazgató 2008.07 07 1969.10.12 x 1 600 000 1 600 000 40 % x x Mt. 2 hónap Mt. 45 nap Bátora László Takács Péter Szedlmajer László 2012.01 02 1967.04 01 x 1 450 000 1 450

Részletesebben

BKV Zrt. Távközlés és Biztosítóberendezés. Kiss László Szakszolgálat-vezető kissla@bkv.hu 2012 11. 07.

BKV Zrt. Távközlés és Biztosítóberendezés. Kiss László Szakszolgálat-vezető kissla@bkv.hu 2012 11. 07. BKV Zrt. Távközlés és Biztosítóberendezés Kiss László Szakszolgálat-vezető kissla@bkv.hu 2012 11. 07. BKV Zrt. Tulajdonosi viszonyok Budapest Fővárosi Önkormányzat Tulajdonos Budapesti Közlekedési Központ

Részletesebben

A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM PÁLYÁZTATÁSI SZABÁLYZATA

A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM PÁLYÁZTATÁSI SZABÁLYZATA ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM 6. sz. melléklet a 1164/115 ZMNE számhoz 1. sz. példány A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM PÁLYÁZTATÁSI SZABÁLYZATA 2007 2 TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET... 3 Általános

Részletesebben

150. ÁLTALÁNOS FOGYASZTÓI KÉRELEM

150. ÁLTALÁNOS FOGYASZTÓI KÉRELEM vonalkód helye 150. ÁLTALÁNOS FOGYASZTÓI KÉRELEM ÜGYSZÁM: Benyújtandó 1 példányban a Pénzügyi Békéltető Testülethez Érkeztetés helye E nyomtatványt letöltheti a www.penzugyibekeltetotestulet.hu oldalról,

Részletesebben

a Közalkalmazotti Tanács elnöke

a Közalkalmazotti Tanács elnöke DEBRECENI FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM A KÖZALKALMAZOTTI TANÁCS SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 5 sz. függeléke OM azonosító kód: 031198 Elfogadva: 2017. június 06. Hatálybalépés

Részletesebben

SZEMÉLYÜGYI OSZTÁLY. Szervezeti egység neve: Személyi Osztály. Osztályvezető: Nagyné Berecz Györgyi. Cím: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

SZEMÉLYÜGYI OSZTÁLY. Szervezeti egység neve: Személyi Osztály. Osztályvezető: Nagyné Berecz Györgyi. Cím: 1102 Budapest, Szent László tér 29. Szervezeti egység neve: Személyi Osztály Osztályvezető: Nagyné Berecz Györgyi Cím: 1102 Budapest, Szent László tér 29. Telefon: 06 1 4338 158 E-mail hivatal@kobanya.hu Honlap: 1 / 5 www.kobanya.hu Személyügyi

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának POLGÁRMESTERE 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Soroksári Sport Club Kft. felügyelő bizottsági

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétől

Sárospatak Város Polgármesterétől Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu JAVASLAT - a Képviselő-testületnek - az INNOVO-PATAK Sárospataki Városfejlesztő

Részletesebben

A 2012. április 1-től fennálló adatok alapján

A 2012. április 1-től fennálló adatok alapján A 2012. április 1-től fennálló adatok alapján VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐK Munkakör munkaszerződés %- ma (nap) 1. Bocskai Péter Ügyvezető 550 000 150 000 min. 60 VEZETŐ ÁLLÁSÚ MUNKAVÁLLALÓK az Mt. 188. (1) bekezdése

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2017 A Társaság Igazgatósága által elfogadva és kihirdetve a 19/2017. számú határozattal. Budapest, 2017. december 12. 1. oldal TARTALOMJEGYZÉK I. Fogalom meghatározások... 3

Részletesebben

Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő. Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő É 1/5

Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő. Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő É 1/5 A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

OKTATÁSI, KÖZMŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS. Javaslat az I.sz. Összevont Óvoda intézményvezetői pályázatának kiírására

OKTATÁSI, KÖZMŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS. Javaslat az I.sz. Összevont Óvoda intézményvezetői pályázatának kiírására Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának JEGYZŐJE 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. OKTATÁSI, KÖZMŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS Javaslat az I.sz. Összevont Óvoda

Részletesebben

MESTERVIZSGA JELENTKEZÉSI LAP

MESTERVIZSGA JELENTKEZÉSI LAP Címzett: Kérjük, ne töltse ki! A jelentkezés kódszáma:. Szakma azonosító száma:.... MESTERVIZSGA JELENTKEZÉSI LAP Tisztelt Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara! Kérem, hogy.. szakmában a

Részletesebben

I. Általános rendelkezések

I. Általános rendelkezések BUDAPESTI KÖZLEKEDÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 27/VU/2010. VEZÉRIGAZGATÓI UTASÍTÁS Tárgy: a vasúti közlekedés biztonságával összefüggő munkaköröket betöltő munkavállalókkal szemben támasztott

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének október 27-én tartandó rendkívüli ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének október 27-én tartandó rendkívüli ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. október 27-én tartandó rendkívüli ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Város Önkormányzat Városgondnokság magasabb vezetői

Részletesebben

humán erőforrás vezérigazgató igazgató Munkáltatói jogkörök felettes

humán erőforrás vezérigazgató igazgató Munkáltatói jogkörök felettes Munkáltatói jogok gyakorlásának szabályai Alulírott Lenkei István, a Paks II. Atomerőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság (Székhely: 7030, Paks, Gagarin utca 1. 3. em. 302/B.; a továbbiakban: Munkáltató

Részletesebben

MVM Partner Zrt. 2012. július 1-étől Teljesítménybért megalapozó teljesítmény követelmény. Teljesítmény bér. SSz. Tisztség Személyi alapbér

MVM Partner Zrt. 2012. július 1-étől Teljesítménybért megalapozó teljesítmény követelmény. Teljesítmény bér. SSz. Tisztség Személyi alapbér MVM Partner Zrt. Másokkal együttesen cégjegyzésre vagy a bankszámla feletti rendelkezésre jogosult munkavállalók, valamint a munkáltató működése szempontjából meghatározó jelentőségű egyéb munkavállalók

Részletesebben

ACCESS Befektetési Alapkezelő Zrt.

ACCESS Befektetési Alapkezelő Zrt. ACCESS Befektetési Alapkezelő Zrt. Ügyfélfogadás rendje és panaszkezelésre vonatkozó szabályzat Verzió Hatályos Döntés száma 1. 2012. április 26. 7/2012.(04.26) vezérigazgatói határozat 2. 2014. július

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 20-án tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 20-án tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 20-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: A Komlói Fűtőerőmű Zrt. 2017. évi beszámolójának jóváhagyása és az

Részletesebben

H-1051 BUDAPEST V., JÓZSEF NÁDOR TÉR 2-4. POSTACÍM: 1369 BUDAPEST, POSTAFIÓK 481. K/11675/l. 2Q al I`E o 5,

H-1051 BUDAPEST V., JÓZSEF NÁDOR TÉR 2-4. POSTACÍM: 1369 BUDAPEST, POSTAFIÓK 481. K/11675/l. 2Q al I`E o 5, H-1051 BUDAPEST V., JÓZSEF NÁDOR TÉR 2-4. POSTACÍM: 1369 BUDAPEST, POSTAFIÓK 481. TELEFON : (36-1) 327-2100. (+36) 30 371-2100 FAX: (36-1) 318-257 0 E-MAIL:peter.oszko@pm.gov.hu PÉNZlUGYMINISZTE R K/11675/l.

Részletesebben

BUD8~PeST. l F. Kgy. i 2014.JON 3 O. 111~11 UII!IIIIIIIIMIIIMUIIIIIIIIIIIIIII ' ' Véleménynyilvánftás a Budapesti. a Közgyűlés részére

BUD8~PeST. l F. Kgy. i 2014.JON 3 O. 111~11 UII!IIIIIIIIMIIIMUIIIIIIIIIIIIIII ' ' Véleménynyilvánftás a Budapesti. a Közgyűlés részére BUD8~PeST 111~11 UII!IIIIIIIIMIIIMUIIIIIIIIIIIIIII '1000063034564' Budapest Főváros Föpolgármestere ikt. szám: FPH017 /54-17 /2014 01 l F. Kgy. i 2014.JON 3 O.! L. tárgy: Véleménynyilvánftás a Budapesti

Részletesebben

Vállalati bérezési politika

Vállalati bérezési politika Vállalati bérezési politika A 75/2009 (VIII.29.) Kormányrendelet alapján a Társaság közzéteszi az alábbi információkat, figyelemmel az Alkotmány 59. () bekezdésében, a személyes adatok védelméről és a

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS. Javaslat kártalanítási összegek elfogadására. Vagyonkezelési Osztály. Vagyonkezelési Osztály

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS. Javaslat kártalanítási összegek elfogadására. Vagyonkezelési Osztály. Vagyonkezelési Osztály Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal V a g y o n k e z e l é s i O s z t á l y 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat kártalanítási összegek

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület június 22-én tartandó ülésére

Előterjesztés a Képviselő-testület június 22-én tartandó ülésére Tárgy: Előterjesztés a Képviselő-testület 2017. június 22-én tartandó ülésére Javaslat az Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár igazgatói pályázat elbírálására Előterjesztő: Tóth József polgármester

Részletesebben

BUDAPESTI KÖZLEKEDÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG /VU/2010. VEZÉRIGAZGATÓI UTASÍTÁS

BUDAPESTI KÖZLEKEDÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG /VU/2010. VEZÉRIGAZGATÓI UTASÍTÁS 7 BUDAPESTI KÖZLEKEDÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG /VU/2010. TERVEZET VEZÉRIGAZGATÓI UTASÍTÁS Tárgy: A béren kívüli (továbbiakban természetbeni) juttatások választhatóságának részletes szabályai

Részletesebben

A Volán társaságoknál jogszerű és hatásos sztrájkot képtelenség tartani! október 22. szombat, 13:51

A Volán társaságoknál jogszerű és hatásos sztrájkot képtelenség tartani! október 22. szombat, 13:51 A SZAKSZ Intéző Bizottsága 2016. október 21-én Budapesten tartotta soron következő űlését, ahol a testület tájékoztatást kapott az elnöktől, az AKSZSZ által meghirdetett sztrájk végrehajtását megelőző

Részletesebben

KÖZALKALMAZOTTI SZABÁLYZAT. I. rész. Általános rendelkezések

KÖZALKALMAZOTTI SZABÁLYZAT. I. rész. Általános rendelkezések KÖZALKALMAZOTTI SZABÁLYZAT I. rész Általános rendelkezések 1. A közalkalmazotti szabályzatot létrehozó felek A Balassi Bálint Megyei Könyvtár vezetője (a továbbiakban munkáltató) és az intézmény Közalkalmazotti

Részletesebben

FOGYASZTÓI PANASZ (JEGYZŐKÖNYV)

FOGYASZTÓI PANASZ (JEGYZŐKÖNYV) 1. sz. melléklet PÉNZÜGYI INTÉZMÉNY ADATAI: FOGYASZTÓI PANASZ (JEGYZŐKÖNYV) Cím: PANASZOS ADATAI: Név*: Lakcím/Székhely/Levelezési cím*: Telefon: Képviselő neve**: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező

Részletesebben

1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM. 1.sz. példány A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE - 2007 -

1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM. 1.sz. példány A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE - 2007 - ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM 1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz 1.sz. példány A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE - 2007 - 2 TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET... 3 Általános rendelkezések...

Részletesebben

Javaslat a Dél-budapesti kerékpárút megvalósításához szükséges ingatlanok megvásárlására

Javaslat a Dél-budapesti kerékpárút megvalósításához szükséges ingatlanok megvásárlására Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának POLGÁRMESTERE 1239 Budapest, Grassalkovich út 170. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Dél-budapesti kerékpárút megvalósításához szükséges

Részletesebben

~lud:,pest Ff!város X. kt rülct Kóbányai ",.. ",.. 0;1Llrm:ínyz~lt Képviseléí-testület ülése

~lud:,pest Ff!város X. kt rülct Kóbányai ,.. ,.. 0;1Llrm:ínyz~lt Képviseléí-testület ülése ~lud:,pest Ff!város X. kt rülct Kóbányai ",.. ",.. 0;1Llrm:ínyz~lt Képviseléí-testület ülése BUDAPEST FOV AROS X. KERULET KOBANYAI ONKORMANYZAT ALPOLGÁRMESTERE -- ----~:{i

Részletesebben

Vállalkozási mérlegképes könyvelő szakképesítés-ráépülés

Vállalkozási mérlegképes könyvelő szakképesítés-ráépülés . (vizsgázó olvasható neve). (Születési hely, idő) PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ Érvényességi idő: 2018. július 4. 10:30 óra Minősítő neve: Mészáros László Beosztása: főosztályvezető Készült:

Részletesebben

Javaslat az OTP Bank Nyrt. Alapszabály 9.4., 9.14., 10.1., 10.2., 10.3., 10.4., 11.6., 12/A.1., 12/A.2. pontjainak módosítására

Javaslat az OTP Bank Nyrt. Alapszabály 9.4., 9.14., 10.1., 10.2., 10.3., 10.4., 11.6., 12/A.1., 12/A.2. pontjainak módosítására Javaslat az OTP Bank Nyrt. Alapszabály 9.4., 9.14., 10.1., 10.2., 10.3., 10.4., 11.6., 12/A.1., 12/A.2. pontjainak módosítására A javaslatok összefoglalása A módosítások az Alapszabály alábbi részeit érintik:

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ - 2018 ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA A Közbeszerzési Hatóság a kiemelkedő színvonalú közbeszerzési szakmai

Részletesebben

Vezérigazgatói bérek és juttatások. A, Beosztás / tisztség vezérigazgató vezérigazgató-helyettes

Vezérigazgatói bérek és juttatások. A, Beosztás / tisztség vezérigazgató vezérigazgató-helyettes Vezérigazgatói bérek és juttatások A, Beosztás / tisztség vezérigazgató vezérigazgató-helyettes B, Személyi havi bruttó alapbér / tiszteletdíj (Ft/hó) 2 500 000 1 720 000 ebből: adó és járulék formájában

Részletesebben

150. ÁLTALÁNOS FOGYASZTÓI KÉRELEM

150. ÁLTALÁNOS FOGYASZTÓI KÉRELEM vonalkód helye 150. ÁLTALÁNOS FOGYASZTÓI KÉRELEM ÜGYSZÁM: Benyújtandó 1 példányban a Pénzügyi Békéltető Testülethez Érkeztetés helye E nyomtatványt letöltheti a Pénzügyi Békéltető Testület honlapjáról

Részletesebben

Üzemanyag kutak és nyilvántartási rendszerük fejlesztése. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-332/11.

Üzemanyag kutak és nyilvántartási rendszerük fejlesztése. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-332/11. Üzemanyag kutak és nyilvántartási rendszerük fejlesztése versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-332/11. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2011. szeptember hó 08. nap AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati

Részletesebben

VIN-FAKTOR ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

VIN-FAKTOR ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT VIN-FAKTOR ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályba léptette: 1/2010. sz. Vezérigazgatói Utasítás Hatályba lépés dátuma: 2010. január 05. Érvényes: Visszavonásig A Társaság Panaszkezelési Szabályzatában

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának POLGÁRMESTERE 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a térfigyelő rendszer 5 db új kamerával történő fejlesztéséhez

Részletesebben

Tantárgyi tematika - 2015/2016 I. félév

Tantárgyi tematika - 2015/2016 I. félév Tantárgyi tematika - 2015/2016 I. félév Tantárgy neve Neptun kódja: Képzés- tagozat: Tantárgy kreditszáma: Tantárgyfelelős: Számonkérési forma: Erős előfeltétel: Gyenge előfeltétel/társfeltétel: Kapcsolódik-e

Részletesebben

SZEMÉLYÜGYI OSZTÁLY. Szervezeti egység neve: Személyi Osztály. Osztályvezető: Nagyné Berecz Györgyi. Cím: 1102 Budapest, Szent László tér 29.

SZEMÉLYÜGYI OSZTÁLY. Szervezeti egység neve: Személyi Osztály. Osztályvezető: Nagyné Berecz Györgyi. Cím: 1102 Budapest, Szent László tér 29. Szervezeti egység neve: Személyi Osztály Osztályvezető: Nagyné Berecz Györgyi Cím: 1102 Budapest, Szent László tér 29. Telefon: 433 81 58 E-mail hivatal@kobanya.hu Honlap: 1 / 6 www.kobanya.hu Személyügyi

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS A Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság munkavállalóinak évi jövedelmi elemeiről

MEGÁLLAPODÁS A Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság munkavállalóinak évi jövedelmi elemeiről MEGÁLLAPODÁS A Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság munkavállalóinak 2016. évi jövedelmi elemeiről A Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban Munkáltató

Részletesebben

Összefoglaló. a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2015. február 24-én, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendes üléséről

Összefoglaló. a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2015. február 24-én, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendes üléséről 03-3/63-5/2015. Összefoglaló a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2015. február 24-én, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendes üléséről Jelen vannak: Oszoli Dénes a Bizottság

Részletesebben

jj l. számú előterjesztés

jj l. számú előterjesztés l -~r" jj l. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. 2014. évi éves közszolgáltatási

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET február 15-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET február 15-ei ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2018. február 15-ei ülésére Iktató szám: 33/2018. Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A Ferencvárosi Egészségügyi

Részletesebben

Vezetékes és mobiltelefonok használatának rendje

Vezetékes és mobiltelefonok használatának rendje Testnevelési Egyetem Vezetékes és mobiltelefonok használatának rendje A Szenátus elfogadta a 70/2015. (X. 29.) számú határozatával. A 2016. II. 25-ig elfogadott módosításokkal egységes szerkezetben. Módosító

Részletesebben

Vállalkozási és bérügyintéző szakképesítés. Komplex szakmai vizsga Írásbeli vizsgatevékenysége. Bérügyi szakfeladatok

Vállalkozási és bérügyintéző szakképesítés. Komplex szakmai vizsga Írásbeli vizsgatevékenysége. Bérügyi szakfeladatok (vizsgázó olvasható neve) NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM (Születési hely, idő) KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ Érvényességi idő: 2017. október. 4. 8.00 óra Minősítő neve: Mészáros László Beosztása: főosztályvezető

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S IKTATÓSZÁM: 26-26/3-20/2016 TÁRGY: GAZDASÁGFEJLESZTÉST ÉS A MUNKAERŐ MOBILITÁS ÖSZTÖN- ZÉSÉT SZOLGÁLÓ KÖZLEKEDÉS- FEJLESZTÉS PROGRAM KERE- TÉBEN A PÉCSI HEGEDŰS JÁNOS UTCA FEJLESZTÉSÉHEZ KAPCSO- LÓDÓ ÉPÍTÉSI

Részletesebben

14/2013. (IV. 15.) ORFK utasítás. a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítés igénylésének eljárási szabályairól I.

14/2013. (IV. 15.) ORFK utasítás. a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítés igénylésének eljárási szabályairól I. 14/2013. (IV. 15.) ORFK utasítás a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítés igénylésének eljárási szabályairól Szám: 14/2013. A munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítés igénylésével

Részletesebben

150. ÁLTALÁNOS FOGYASZTÓI KÉRELEM

150. ÁLTALÁNOS FOGYASZTÓI KÉRELEM vonalkód helye 150. ÁLTALÁNOS FOGYASZTÓI KÉRELEM ÜGYSZÁM: Benyújtandó 1 példányban a Pénzügyi Békéltető Testülethez Érkeztetés helye E nyomtatványt letöltheti a Pénzügyi Békéltető Testület honlapjáról

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS. Hídakon, műtárgyakon III. fokú hídvizsgálat, tervezési feladatok elvégzése. versenyeztetési eljárás

AJÁNLATI FELHÍVÁS. Hídakon, műtárgyakon III. fokú hídvizsgálat, tervezési feladatok elvégzése. versenyeztetési eljárás Hídakon, műtárgyakon III. fokú hídvizsgálat, tervezési feladatok elvégzése versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2013. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati felhívás Ajánlatkérő

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM AZ ÉRDEKEGYEZTETŐ TANÁCS ÜGYRENDJE

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM AZ ÉRDEKEGYEZTETŐ TANÁCS ÜGYRENDJE NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM AZ ÉRDEKEGYEZTETŐ TANÁCS ÜGYRENDJE SOPRON 2011 A Nyugat-magyarországi Egyetem mint munkáltató és a munkáltatónál képviselettel rendelkező NymE Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete,

Részletesebben

Kötelezettsé gvállalás. ellenértéke. Mt. 3. (6) alapján (4) Munkáltató által kezdeményezett munkaviszony. Mt. 3. (6) alapján [hónap] (4) Időtartam

Kötelezettsé gvállalás. ellenértéke. Mt. 3. (6) alapján (4) Munkáltató által kezdeményezett munkaviszony. Mt. 3. (6) alapján [hónap] (4) Időtartam MENEDZSMENT, OSZTÁLYVEZETŐK, ÜZEMVEZETŐK Közvetlen pénzbeli juttatás Közvetett pénzbeli juttatás Mozgóbér [%/év] (1) szerződés szerinti Kafeteria hozzájárulás (3) költségtérít és felmondási idő [nap] SZABÓ

Részletesebben

150. ÁLTALÁNOS FOGYASZTÓI KÉRELEM

150. ÁLTALÁNOS FOGYASZTÓI KÉRELEM vonalkód helye 150. ÁLTALÁNOS FOGYASZTÓI KÉRELEM ÜGYSZÁM: Benyújtandó 1 példányban a Pénzügyi Békéltető Testülethez Érkeztetés helye E nyomtatványt letöltheti a www.penzugyibekeltetotestulet.hu oldalról,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás március 30-i üléséről

Jegyzőkönyv. A Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás március 30-i üléséről Jegyzőkönyv A Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás 2010. március 30-i üléséről Tartalomjegyzék 1/2010. (III. 30.) TT. A 2010. március 30-i Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás 4. o. napirendi pontjainak

Részletesebben

/í/(7. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere

/í/(7. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere ~l:~). számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyásáról

Részletesebben

A tervezési munka első lépéseként a Tervezőnek a Balatonrendes-Zánka szakaszra Engedélyezési tervet kell készítenie.

A tervezési munka első lépéseként a Tervezőnek a Balatonrendes-Zánka szakaszra Engedélyezési tervet kell készítenie. Címzett: Mellékelt címlista szerint Iktatószám: K-21202/2017/1 NIF-806-79/2017 Ügyintéző: Kovács Csilla Projektkód: B004.08 Melléklet: Bírálati engedélyezési terv Tárgy: MEGHÍVÓ Tervbírálatra Kerékpárforgalmi

Részletesebben

Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. Panaszkezelési szabályzat

Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. Panaszkezelési szabályzat Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. Panaszkezelési szabályzat Hatályos: 2013. 05. 21. napjától 1. ÁLTALÁNOS RÉSZ 1.1. Az utasítás célja Jelen utasítás a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt-vel (a továbbiakban:

Részletesebben

QUANTIS Consulting Zrt. Kiemelt Ügyek Osztálya

QUANTIS Consulting Zrt. Kiemelt Ügyek Osztálya QUANTIS Consulting Zrt. Kiemelt Ügyek Osztálya Panaszkezelési szabályzat Dokumentum azonosító: QUANTIS Consulting Zrt. Panaszkezelési szabályzat Felelõs szerkesztõ: Ellenõrizte: Jóváhagyta: Felülvizsgálta:

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület 2. MEGHÍVÓ

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület 2. MEGHÍVÓ SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület 2. MEGHÍVÓ Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi és Ügyrendi Bizottsága 2016. január

Részletesebben

MÁV Zrt. felsőoktatási ösztöndíj Adatkezelési tájékoztatója

MÁV Zrt. felsőoktatási ösztöndíj Adatkezelési tájékoztatója MÁV Zrt. felsőoktatási ösztöndíj Adatkezelési tájékoztatója Bevezetés A MÁV Zrt. (a továbbiakban: Társaság) mint adatkezelő magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen Adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat.

Részletesebben

Közérdekű adatok közzététele

Közérdekű adatok közzététele Közérdekű adatok közzététele a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény 2. -a alapján 1) A Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.)

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS

SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Humán-közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Budapest Főváros

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162 KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 19-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 19-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 19-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: A Baranya-Víz Zrt. közgyűlési határozatainak jóváhagyása Iktatószám:

Részletesebben

3. számú melléklet A gazdasági igazgatóhelyettes irányítása alá tartozó munkakörök:

3. számú melléklet A gazdasági igazgatóhelyettes irányítása alá tartozó munkakörök: 3. számú melléklet Hatályos SZMSZ 1.10. Az Alapító Okirat száma és kelte: A létrehozásról szóló Alapító Okirat kelte és száma: 2012. december 20, 182/2012. (XII. 20.) KH. Hatályos Alapító Okirat kelte

Részletesebben

Ft 0 hónap végkielégítés - 3 hónap felmondási idő - önálló x x x. 35 nap felmondási idő és 1 hó végkielégítés Ft.

Ft 0 hónap végkielégítés - 3 hónap felmondási idő - önálló x x x. 35 nap felmondási idő és 1 hó végkielégítés Ft. járó és és ketten en ketten en Magyar Közút Nonprofit Zrt. Zsupponits Jenő Vezérigazgató 2 000 000 alapbér 80%a A KHEM javadalamzási 399 507 Ft 0 hónap 3 hónap önálló x x x Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Részletesebben

I. Fejezet. a) Ezt a Kollektív Szerződést határozatlan időre kötötték a felek. b) A Kollektív Szerződés 2012. 07. hó 01. napján lép hatályba.

I. Fejezet. a) Ezt a Kollektív Szerződést határozatlan időre kötötték a felek. b) A Kollektív Szerződés 2012. 07. hó 01. napján lép hatályba. I. Fejezet 1. A Kollektív Szerződésre vonatkozó szabályok Kollektív Szerződés valamint mellékletei, kiegészítései szabályozzák a munkaviszonyból származó jogokat és kötelezettségeket, ezek gyakorlásának,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének október 26-án tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének október 26-án tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. október 26-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: A DÉL-KOM Nonprofit Kft. társasági szerződésének módosítása és taggyűlési

Részletesebben

Iromány száma: T/3354/13. Benyújtás dátuma: :46. Parlex azonosító: 1J96BYUB0005

Iromány száma: T/3354/13. Benyújtás dátuma: :46. Parlex azonosító: 1J96BYUB0005 Iromány száma: T/3354/13. Benyújtás dátuma: 2018-12-06 18:46 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 1J96BYUB0005 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Bajkai

Részletesebben

K IEGÉSZÍTÉS CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA BUDAPEST XXI. KERÜLET JAVASLAT A CSEPELI SZABADKIKÖTŐ KERÜLETI SZABÁLYOZÁSI TERVÉVEL

K IEGÉSZÍTÉS CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA BUDAPEST XXI. KERÜLET JAVASLAT A CSEPELI SZABADKIKÖTŐ KERÜLETI SZABÁLYOZÁSI TERVÉVEL BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER K IEGÉSZÍTÉS A JAVASLAT A CSEPELI SZABADKIKÖTŐ KERÜLETI SZABÁLYOZÁSI TERVÉVEL KAPCSOLATOS DÖNTÉSEKRE CÍMŰ, 2010. ÉVI 68. SZÁMÚ ELŐTERJESZTÉSHEZ

Részletesebben

A KOLLEKTÍV SZERZŐDÉS

A KOLLEKTÍV SZERZŐDÉS A KOLLEKTÍV SZERZŐDÉS Dr. Fodor T. Gábor Ügyvéd fodortgabor@fodortgabor.hu www.fodortgabor.hu Budapest, 2012. szeptember 25. 276. (1) Kollektív szerződést köthet a) a munkáltató, a tagok felhatalmazása

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE PK: 11014/2007. Javaslat

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE PK: 11014/2007. Javaslat MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE PK: 11014/2007 Javaslat a Településszerkezeti Terv módosítására és Miskolc Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról szóló 21/2004. (VII.6.) számú rendelet módosítására

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának POLGÁRMESTERE 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Soroksári Sport Club Kft. felügyelő bizottsági

Részletesebben

BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata

BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata Kecskemét, 2010. január 4. Módosítva: 2015. augusztus 13. A BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. az ügyfeleinek a BAG Hungary Biztosítási Alkusz

Részletesebben

1. Az eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-306/ A beszerzés tárgya és mennyisége:

1. Az eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-306/ A beszerzés tárgya és mennyisége: AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Gazdasági Igazgatóság Beszerzési Főosztály Schifner Marianna mb. Főosztályvezető 1072 Budapest, Akácfa u. 15.

Részletesebben

Adatvédelmi tájékoztató ügyfelek részére a szolgáltatási tevékenységgel összefüggésben kezelt személyes adatokra vonatkozóan

Adatvédelmi tájékoztató ügyfelek részére a szolgáltatási tevékenységgel összefüggésben kezelt személyes adatokra vonatkozóan Adatvédelmi tájékoztató ügyfelek részére a szolgáltatási tevékenységgel összefüggésben kezelt személyes adatokra vonatkozóan Tájékoztatjuk, hogy a szolgáltatási tevékenység ellátásával összefüggésben személyes

Részletesebben