Tárgy: Szociális rendelet módosítása
|
|
- Enikő Deákné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Tárgy: Szociális rendelet módosítása ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület április 25-i ülésére Tisztelt Képviselő-testület! A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról, ha a fenntartó önkormányzati társulás, a társulási megállapodásban erre kijelölt települési önkormányzat a társulási megállapodásban meghatározottak szerint rendeletet alkot. Esetünkben a Társulási Tanács által fenntartott intézmények által biztosított valamennyi (szociális és gyermekjóléti) személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról Szentgotthárd Város Önkormányzata alkot rendeletet. A Képviselő-testület március 27-i ülésén arról döntött, hogy a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjára vonatkozó javaslatokkal előzetesen egyetért és elfogadásra javasolja a fenntartó Társulásnak. A javaslatokat a fenntartó Szentgotthárd és Térsége Önkormányzati Társulás március 28-i ülésén megtárgyalta és jóváhagyta azzal, hogy az intézményi térítési díjakat és a hozzájuk tartozó kedvezményeket, mentességeket a Társulási Megállapodás alapján Szentgotthárd Város Önkormányzata foglalja rendeletbe. Az új térítési díjak május 01. időponttól kerülnek alkalmazásra, az ellátásra jogosultak személyi térítési díjának felülvizsgálatát április hónapban elvégzi a Városi Gondozási Központ intézménye. Előzetes hatásvizsgálat a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjainak rendelettervezethez: A jogalkotásról szóló évi CXXX. törv. 17. (1) bek. szerint az önkormányzati rendeletek esetében előzetes hatásvizsgálatot kell végezni és az előzetes hatásvizsgálat eredményről a Képviselő-testületet tájékoztatni szükséges. - A rendeletet társadalmi, gazdasági hatásai: Társadalmi hatása: a szociális biztonság megteremtése és megőrzése az arra rászorulóknak. Gazdasági hatása: az érintett rászorulók támogatása - A rendelet költségvetési hatása: Az intézmény és Szentgotthárd Város Önkormányzata költségvetésében a szükséges költségvetési fedezet rendelkezésre áll. 1
2 - A rendelet tervezet környezeti, egészségi következményei: A rendeletnek környezeti, egészségi következményei nincsenek. - A rendelet adminisztratív terheket befolyásoló hatásai: A rendeletnek plusz adminisztratív terhei nem jelentősek. - Egyéb hatás: A rendeletnek egyéb hatása nincs. - A rendelet alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételek biztosítása: A rendelet elfogadása és alkalmazása nem igényel többlet személyi, szervezeti, és tárgyi feltételt, a pénzügyi feltétel biztosítása az adott költségvetési év költségvetésében tervezett. - A helyi rendelet megalkotásának szükségessége: A szociális igazgatásról és az egyes szociális ellátási formák szabályairól szóló 22/2003. (IV.30.) Önkormányzati rendelet 20. -a alapján a rendelet elfogadására jogszabály is kötelezi az intézményt és a fenntartót. -A rendelet megalkotásának elmaradása esetén várható következmények: Az egyes szociális ellátási formákat igénybe vevő érintettek nem megfelelő térítési díjakat fizetnek, a rászorulók esetleg nem kapják meg a számukra fontos támogatást. Jelen előterjesztés célja tehát a térítési díjak rendeletbe foglalása. Fentiekre hivatkozva kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a mellékelt rendelet módosítását megtárgyalni és a rendeletet megalkotni szíveskedjen! Szentgotthárd, 2019.április 04. Dr. Dancsecs Zsolt jegyző 2
3 1. számú melléklet Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselő-testületének /... (..) önkormányzati rendelete a szociális igazgatásról és az egyes szociális ellátási formák szabályairól szóló 4/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelet módosításáról Szentgotthárd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában és 32. cikk (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 13. (1) bekezdés 8. pontjában és a pontjában továbbá A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjáról szóló 29/1993. (II. 17.) Korm. rendelet 2. (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselő-testületének a szociális igazgatás és egyes szociális ellátási formák helyi szabályairól szóló 4/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelet 6. melléklete helyébe ezen rendelet 1. mellékletével megállapított 6. melléklet lép. 2. Jelen rendelet május 1. napján lép hatályba. Huszár Gábor polgármester.. Dr. Dancsecs Zsolt jegyző Kihirdetési záradék: Dr. Dancsecs Zsolt jegyző 3
4 1.) Ebéd szállítással: 840.-Ft/nap/adag 2.) Ebéd szállítás nélkül: 680.-Ft/nap/adag 1. melléklet a /. (..) önkormányzati rendelethez 6. melléklet 1.ÉTKEZTETÉS B./ Személyi térítési díj A. B C Ebéd szállítással Ebéd ÁFA Összesen Szállítás ÁFA Összes Ft/adag Ft/alkalom ,74 21, ,87 2, ,46 76, ,87 2, ,95 102, ,24 12, ,82 121, ,87 19, ,19 131, ,49 25, ,43 144, ,98 34, Ebéd szállítás nélkül Ebéd ÁFA Összesen Ft/adag ,74 21, ,46 76, ,95 102, ,82 121, ,19 131, ,43 144, HÁZI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS 1 gondozási óra: 900 Ft/óra (szociális segítés és személyi gondozás esetén is) B./ Személyi térítési díj: 4
5 Fizetendő térítési díj: Ft/óra Gondozás és segítés óradíj JELZŐRENDSZERES HÁZI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS : 120.-Ft/nap B./ Személyi térítési díj: 120.-Ft/nap 1.) Személyi segítés óradíja: 900.-Ft 2.) Szállítási kilométerdíj: 150.-Ft 4.TÁMOGATÓ SZOLGÁLAT B./ Személyi térítési díj személyi segítés (kedvezmények, mentességek) Szociálisan rászorultak esetén Fizetendő térítési díj: Ft/óra ) Étkeztetés intézményi térítési díj 1.1) ebéd: 680 Ft/fő/nap 1.2,) reggeli: 260 Ft/fő/nap 6.NAPPALI ELLÁTÁS 5
6 2) Klub tartózkodás intézményi térítési díj : 150.-Ft B./ Személyi térítési díj (kedvezmények, mentességek) Személyi térítési díj az igénybevevő által igényelt szolgáltatás függvénye Fizetendő térítési díj Tartózkodás Reggeli Ft/adag Ebéd Ft/adag Ft/nap Nettó ÁFA Bruttó Nettó ÁFA Bruttó , , , ,48 42, , , ,23 46, ,95 102, ,98 51, ,82 121, ,85 53, ,19 131, ,72 55, ,43 144,
7 Indokolás 1. -hoz: Az egyes ellátásokra vonatkozó, május 01. időponttól alkalmazandó intézményi térítési díjakat, továbbá az intézményvezető számára a személyi térítési díj megállapításához szükséges kedvezményeket, mentességeket tartalmazza. 2. -hoz: : Hatályba léptető rendelkezés. 7
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület március 31-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2016. március 31-i ülésére Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjainak rendeletbe foglalása Tisztelt Képviselő-testület!
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.:22-103/2015. Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok
Tárgy: Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testülete 37/2013.(X.28.) önkormányzati rendeletének módosítása
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Bizottság Elnökétől Képviselő-testület 2016. március hónap 31. napján tartandó ülésére Tárgy: Hajdúhadház Város Önkormányzata
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.:22-46/2016. Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igényléséről
JAVASLAT. Kazincbarcika, március 21.
1 Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: István Zsolt igazgató JAVASLAT a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1042 Budapest, István út 14. 231-3155, Fax.: 231-3156 NagyI@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére Tárgy: Javaslat a személyes
Tárgy: Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 37/2013.(X.28.) önkormányzati rendeletének módosítása
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Bizottsága Elnökétől a Képviselő-testület 2015. április 30-án tartandó ülésére Tárgy: Hajdúhadház Város Önkormányzata
DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2011. (IX.7.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. A szociális ellátások intézményi térítési díjairól
DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2011. (IX.7.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A szociális ellátások intézményi térítési díjairól Demecser Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üsz.: 22-43/2018. Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3155, Fax.: 231-3156 NagyI@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid until:
E L Ő T E R J E S Z T É S. Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének február 27-i ülésére
III-2 Készítette: Mészárosné Hrubák Mária intézményvezető Sulczné Lipcsei Zsuzsanna pénzügyi vezető E L Ő T E R J E S Z T É S Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. február 27-i
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1042 Budapest, István út 14. 231-3155, Fax.: 231-3156 NagyI@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére Tárgy: Javaslat a személyes
A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról, valamint a személyes. szakosított ellátások térítési díjáról szóló 6!2015.(1L27.) ör.
Sorszám: Tárgy: 8 A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról, valamint a személyes gondoskodást nyújtó szociális alap- és szakosított ellátások térítési díjáról szóló 6!2015.(1L27.) ör. módosítása
8./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a május 31-ei képviselő-testületi ülésre
Jánossomorja Város Önkormányzata Polgármesterétől 8./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2017. május 31-ei képviselő-testületi ülésre Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó, gyermekjóléti alapellátásokról és
Előterjesztés a március 29-én tartandó Képviselő-testületi ülésére
Előterjesztés a 2012. március 29-én tartandó Képviselő-testületi ülésére Tárgy: a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 2/2012. (I.27.) önkormányzati rendelet módosításának megalkotása
DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2013.(IV.15.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. A szociális ellátások intézményi térítési díjairól
DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2013.(IV.15.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A szociális ellátások intézményi térítési díjairól Demecser Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda
Ikt.szám: 5293/2014. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda J a v a s l a t a Salgótarján és Térsége Önkormányzatainak Társulása által biztosított személyes gondoskodást nyújtó
KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 31-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
KIVONAT Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 31-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi
ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK november 17-ei képviselő-testületi ülésére
ALSÓZSOLCA VÁROS JEGYZŐJÉTŐL 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel.: 46/520-020; Fax: 46/520-021 polg.hiv@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2016. november
Kivonat. Készült: Fehérgyarmat Város Önkormányzat Képviselő - testülete 2010. március 25-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből.
Kivonat Készült: Fehérgyarmat Város Önkormányzat Képviselő - testülete 2010. március 25-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2010. (III.29.)
E L Ő T E R J E S Z T É S. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S 3. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. ( ) önkormányzati rendelete
E L Ő T E R J E S Z T É S. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 8-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S 1. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. február 8-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2018. ( ) önkormányzati rendelete
Sárospatak Város Jegyzőjétől 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404
Sárospatak Város Jegyzőjétől 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu Levelezési cím: 3950 Sárospatak Pf.:218 J A V A S L A T - a Képviselő-testületnek
Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete március 28-i ülésére
Tárgy: Előkészítette: Előkészítésben részt vesz: A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló önkormányzati rendelet megalkotása Tárnok Lászlóné jegyző dr. Bimbó Mária osztályvezető, Igazgatási
Záradék: A rendelet-tervezetet társadalmi egyeztetése március... napjáig az Enyingi Polgármesteri Hivatal honlapján megtörtént.
RENDELETTERVEZET Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2016. (III..) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodás keretében nyújtott szociális ellátások intézményi térítési díjairól Enying
RENDELTTERVEZET. 2. Az ÖR. 4. (2) bekezdésében a 780 szövegrész helyébe a 800 szöveg lép.
RENDELTTERVEZET Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2019. (III..) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodás keretében nyújtott szociális ellátások intézményi térítési díjairól szóló
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S 1 34/2018. (IV.26.) sz. előterjesztés Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. április 26-i ülésére Tárgy: Javaslat a térítési díjakról szóló rendelet módosítására
Előterjesztés a Képviselő-testület január 30. napján tartott ülésén. 3. napirendi pont. Tisztelt Képviselő-testület!
Előterjesztés a Képviselő-testület 2014. január 30. napján tartott ülésén 3. napirendi pont Tisztelt Képviselő-testület! A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. március 26-án tartandó ülésére Tisztelt Képviselő-testület!
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. március 26-án tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Polgári Szociális Központ szociális alapszolgáltatásainak 2015. évi önköltség megállapítására és térítési díjainak
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2013. február havi ülésére
SIÓFOK VÁROS JEGYZŐJE 8600 Siófok, Fő tér 1. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2013. február havi ülésére Tárgy: Siófok Város Önkormányzata által biztosított szociális és gyermekvédelmi ellátásokról,
A Képviselő-testület december 15.-i ülésére
BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám:1/217- /2016 Előkészítő: Répásy Ildikó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2016. december 15.-i ülésére Tárgy: A
ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2014. március 26-i ülésére
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)-507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2014. március 26-i ülésére
A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/ /122 es, és 127 es mellék telefonszámon kérhető.
Társadalmi egyeztetés A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/29-330-011 /122 es, és 127 es mellék telefonszámon kérhető. Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének a
Tisztelt Képviselő-testület!
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Bizottsága Elnökétől a Képviselő-testület 2015. október 1-jén tartandó ülésére Tárgy: - A gyermekvédelem helyi szabályairól
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete február 23-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Kiskunhalas Város Képviselő-testülete 2017. február 23-i ülésére Tárgy: Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testületének a gyermekek védelméről szóló 18/2011. (VI.29.) önkormányzati
1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs Ferenc
Előterjesztés a települési támogatásról és egyéb szociális ellátásokról szóló önkormányzati rendelet módosításához
Előterjesztés a települési támogatásról és egyéb szociális ellátásokról szóló önkormányzati rendelet módosításához Előadó és az előterjesztést készítette: Finta Brigitta szociális ügyintéző Tisztelt Képviselő-testület!
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. február 11-i ülésére Tárgy: Az egyes személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételéről és az alkalmazandó
Előterjesztés Piliscsév Község Önkormányzat Képviselő-testületének november 20-i ülésére
6/2018. (XI.20.) előterjesztés 6. napirendi pont Előterjesztés Piliscsév Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. november 20-i ülésére Tárgy: A gyermekek napközbeni ellátásáról és az oktatási
8. Hozzájárulás társulási rendelet megalkotásához május 18. ELŐTERJESZTÉS
8. Hozzájárulás társulási rendelet megalkotásához 2017. május 18. ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. május 18-i ülésére 8. napirend Tárgya: Előadó: Hozzájárulás társulási
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2012. (IV.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2012. (IV.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Bátonyterenye Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása által biztosított személyes gondoskodást
Vittmanné Gerencsér Judit osztályvezető Szervezési és Ügyviteli Osztály
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/36/2/2016. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 24-i ülésére Tárgy: Hozzájárulás a Veszprémi Kistérség
E L Ő T E R J E S Z T É S
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati
Tárgy: Az egészségügyi alapellátási körzetekről szóló önkormányzati rendelet Melléklet módosítása
Tárgy: Az egészségügyi alapellátási körzetekről szóló önkormányzati rendelet Melléklet módosítása ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. június 28 -i ülésére Tisztelt Képviselő-testület! Az egészségügyi
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület május 29-én tartandó ülésére
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. május 29-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Polgári Szociális Központ szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatásainak 2014. évi önköltség megállapítására és
1./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a március 28-ai képviselő-testületi ülésre
Jánossomorja Város Önkormányzata Polgármesterétől 1./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2018. március 28-ai képviselő-testületi ülésre Tárgy: Előterjesztő: Intézményi térítési díjak felülvizsgálata Lőrincz György
Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-án tartandó ülésére
ELŐTERJESZTÉS Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. január 26-án tartandó ülésére A Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról,
A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/ /122 es, és 127 es mellék telefonszámon kérhető.
Társadalmi egyeztetés A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/29-330-011 /122 es, és 127 es mellék telefonszámon kérhető. Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő testületének rendelete
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Felcsút Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról szóló
E l ő t e r j e s z t é s
Szám: /2015. NAGYVÁZSONY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE E l ő t e r j e s z t é s Nagyvázsony Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. március 11-i ülésére Tárgy: Hozzájárulás a Veszprémi Kistérség
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS. Békéscsaba, Szent István tér 7. fizetendő térítési díjakról szóló 13/2011. (IV. 29.) önkormányzati rendelet módosítása
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. lkt. sz.: Xl 4444-1912015. Előadó: Dr. Tőgye Ildikó Mell.: Rendelettervezet Postacím: 5601 Pf 112. Telefon: (66) 523-802 Telefax:
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Tabajd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 27-i ülésére 6. napirendi pont Előterjesztés címe és tárgya: a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/26/8/2017. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. szeptember 27-i ülésére Tárgy: A települési támogatás keretében
Sorszám: Táry: Személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjainak módosítása Előterjesztő: Dr. Földesi Szabolcs jegyző.
Sorszám: Táry: Személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjainak módosítása Előterjesztő: Dr. Földesi Szabolcs jegyző Készítette: Véleményező Bizottság: Szociális és Egészségügyi Bizottság
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/22/2/2018. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2018. február 21-i ülésére Tárgy: Hozzájárulás a Veszprémi Kistérség
önkormányzat megnevezése ELŐTERJESZTÉS x.y. település Önkormányzata Képviselő - testületének február -i ülésére
önkormányzat megnevezése Szám:./2018. ELŐTERJESZTÉS x.y. település Önkormányzata Képviselő - testületének 2018. február -i ülésére Tárgy: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a Veszprémi
Sárospatak Város Jegyzıjétıl 3950 Sárospatak, Rákóczi u. 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404
Sárospatak Város Jegyzıjétıl 3950 Sárospatak, Rákóczi u. 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu Levelezési cím: 3950 Sárospatak Pf.:218 J A V A S L A T - a Képviselı-testületnek
Tisztelt Képviselő-testület! I. Irányadó jogszabályok
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Bizottság Elnökétől Képviselő-testület 2018. március hónap 29. napján tartandó ülésére Tárgy: Hajdúhadház Város Önkormányzata
Előterjesztés. az intézményi térítési díjak felülvizsgálatáról
Előterjesztés az intézményi térítési díjak felülvizsgálatáról 1. előterjesztés száma: 91 /2016 2. előterjesztést készítő személy neve: dr. Hekman Tibor referens 3. előterjesztést készítésében közreműködő
E L Ő T E R J E S Z T É S. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 17-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S 2. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. február 17-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2017. ( ) önkormányzati rendelete
A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/ /101 es, és 102 es mellék telefonszámon kérhető.
Társadalmi egyeztetés A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/29-330-011 /101 es, és 102 es mellék telefonszámon kérhető. Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének a
A R. 7. (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 14/2018. (IV. 27.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekvédelmi és szociális ellátásokról szóló 13/2000. (III. 17.) önkormányzati rendelet
1. ÁTLAGOS ÁPOLÁST GONDOZÁST IGÉNYLŐ ELLÁTÁS
ELŐTERJESZTÉS EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. FEBRUÁR 12-EI RENDES NYÍLT ÜLÉSÉRE SORSZÁM:. MELLÉKLETEK: 0 db TÁRGY: A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKÉRT FIZETENDŐ INTÉZMÉNYI TÉRÍTÉSI DÍJAKRÓL
1. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekjóléti ellátások és a köznevelési
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 16/2016. (lll.22.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekjóléti ellátások és a köznevelési intézményekben biztosított
Csömör Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2015. (III. 13.) önkormányzati rendelete
Csömör Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015. (III. 13.) önkormányzati rendelete a szociális és gyermekvédelmi szolgáltatásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról
Előterjesztés. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2013. március 29-i rendkívüli ülésére
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu Előterjesztés Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3155, Fax.: 231-3156 NagyI@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid until:
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt. sz.: 1/269-1/2012/I. Üi.: Csomor Ágnes/Szászné Rendelet-tervezet Tárgy: a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról és a térítési
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üsz.:22-45/2017. Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a gyermekvédelem helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet
1. Napirend gyermekvédelmi rendelet - előterjesztés 1. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a gyermekvédelem helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet Tisztelt képviselő-testület!
Sárospatak Város Jegyzıjétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/ Fax: 47/
Sárospatak Város Jegyzıjétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu Levelezési cím: 3950 Sárospatak Pf.:218 J A V A S L A T - a Képviselı-testületnek
Sárospatak Város Jegyzıjétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/ Fax: 47/
Sárospatak Város Jegyzıjétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 e-mail: sarospatak@sarospatak.hu Levelezési cím: 3950 Sárospatak Pf.:218 E L İ T E R J E S Z T É S - a Képviselı-testületnek
a Képviselő-testülethez
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 Email: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2012. 5. E LŐTERJESZTÉS a Képviselőtestülethez Püspökladány Város
Előterjesztés. Az intézményi étkeztetés térítési díjainak megállapításáról szóló rendelet módosításáról
Előterjesztés Az intézményi étkeztetés térítési díjainak megállapításáról szóló rendelet módosításáról 1. előterjesztés száma: 293/2017 2. előterjesztést készítő személy neve: Molnár Enikő 3. előterjesztést
Rendelettervezet. helyi rendelet módosítása Mell.: Hatásvizsgálati lap, rendelettervezet, összehasonlító táblázat
Ikt. sz.: 1/288-1/2015/I. Üi.: dr. Ákosi Ádám Gábor Rendelettervezet Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló helyi rendelet módosítása Mell.: Hatásvizsgálati lap, rendelettervezet,
DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2014.(VII.21.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2014.(VII.21.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A gyermekvédelmi ellátások intézményi térítési díjairól szóló 5/2013.(IV.16.) rendeletének módosításáról Demecser
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt. sz.: 1/105-1/2015/I. Üi.: Szászné Mészáros Éva Rendelet-tervezet Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról és a térítési
Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014. (IV. 25.) önkormányzati rendelete
Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014. (IV. 25.) önkormányzati rendelete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról, valamint a személyes gondoskodást nyújtó ellátások
A rendelet normaszövegét törvényességi szempontból megvizsgáltam:
BADACSONYTOMAJ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 8258 Badacsonytomaj, Fő utca 14. Telefon: 87/571-270 Fax: 87/471-289 E-mail: onkormanyzat@badacsonytomaj.hu Szám: 1/13-./2015.. ELŐTERJESZTÉS Badacsonytomaj Város
E L Ő T E R J E S Z T ÉS
E L Ő T E R J E S Z T ÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 010. március 9-i ülésére Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátások térítési díjainak megállapításának szabályairól szóló önkormányzati
Előterjesztés Az intézményi étkeztetés térítési díjainak megállapításáról
Előterjesztés Az intézményi étkeztetés térítési díjainak megállapításáról 1. előterjesztés száma: 67/2017 2. előterjesztést készítő személy neve: Molnár Enikő 3. előterjesztést készítésében közreműködő
DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2014.(VII.21.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2014.(VII.21.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A szociális ellátások intézményi térítési díjairól szóló 6/2013.(IV.15.) önkormányzati rendeletének módosításáról
Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2016. (II.26.) önkormányzati rendelete a bölcsődei térítési díjakról 1
Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2016. (II.26.) önkormányzati rendelete a bölcsődei térítési díjakról 1 Ócsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk
Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9/2016.(VI.22.)Ör a gyermekétkeztetés térítési díjának megállapításáról
Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9/2016.(VI.22.)Ör a gyermekétkeztetés térítési díjának megállapításáról Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/26/2/2017. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. február 22-i ülésére Tárgy: Hozzájárulás a Veszprém Megyei
E L Ő T E R J E S Z T É S
TÁRGY: Szálka Község Önkormányzata képviselő-testületének /2014. ( ) önkormányzati rendelete a gyermekétkeztetés intézményi térítési díjáról (t e r v e z e t) E L Ő T E R J E S Z T É S SZÁLKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
Az Ör. 3. (1)-(2) bekezdései helyébe az alábbi rendelkezések lépnek:
Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2014. (IV. 24.) önkormányzati rendelete a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7.
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. lkt. sz.: Xll 50-412017. Előadó: Dr. Tőgye Ildikó Mell.: Rendelettervezet Postacím: 5601 Pf 112. Telefon: (66) 523-802 NYILVANOS
ELŐTERJESZTÉS Ábrahámhegy Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 15-i rendkívüli nyílt ülésére
ÁRHÁMHEGY KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL 8256 Ábrahámhegy, adacsonyi út 13. Telefon: +36 87 471 506 rendelet-tervezetet törvényességi szempontból megvizsgáltam: Wolf Viktória jegyző ELŐTERJESZTÉS 2015. április
11. napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S. Alcsútdoboz Település Önkormányzat Képviselő-testületének március 30-i ülésére
11. napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S Alcsútdoboz Település Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 30-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya:bicske Város Önkormányzat a személyes gondoskodást
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS. Békéscsaba, Szent István tér 7.
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.: Xl 599812013. Előadó: Dr. Tőgye Ildikó Mell.: Rendelettervezet Postacím: 5601 Pf 112. Telefon: (66) 523-802 Telefax: (66)
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2.
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Karacs Zoltán E L Ő T E R J E S Z T É S a szociális ellátásokról, valamint a személyes gondoskodást nyújtó alapszolgáltatásokról
Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. /2014. (..) önkormányzati rendelete
Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének /2014. (..) önkormányzati rendelete egyes szociális és gyermekjóléti szolgáltatások térítési díjával összefüggő önkormányzati
TÁRGY: A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKÉRT FIZETENDŐ INTÉZMÉNYI TÉRÍTÉSI DÍJAKRÓL SZÓLÓ 4/2012.(II.16.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL
ELŐTERJESZTÉS EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. ÁPRILIS 4-EI RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRE SORSZÁM:. MELLÉKLETEK: 0 db TÁRGY: A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKÉRT FIZETENDŐ INTÉZMÉNYI TÉRÍTÉSI DÍJAKRÓL
E L Ő T E R J E S Z T É S. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 26-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S 3. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. október 26-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2017. ( ) önkormányzati rendelete
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET szeptember 20-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2018. szeptember 20-i ülésére Iktató szám:163/2018. Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat a személyes gondoskodást
KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának
ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2015. március 25-i ülésére
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)-507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2015. március 25-i ülésére