Előterjesztés a Képviselő-testület január 30. napján tartott ülésén. 3. napirendi pont. Tisztelt Képviselő-testület!
|
|
- Ida Tamásné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Előterjesztés a Képviselő-testület január 30. napján tartott ülésén 3. napirendi pont Tisztelt Képviselő-testület! A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) 104. (1) bekezdés b.) pontja kimondja, hogy a gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltató tevékenységet ellátó állami és nem állami intézmény fenntartója meghatározza az intézmény vetését, valamint az intézményi térítési díjat. A Gyvt (1) A gyermekétkeztetés szabályait kell alkalmazni a) a bölcsődében, hetes bölcsődében, b) az óvodában, c) a nyári napközis otthonban, d) az általános és középiskolai diákotthonban, kollégiumban, illetve az itt szervezett externátusi ellátásban, e) az általános iskolai, továbbá - ha külön jogszabály másképpen nem rendelkezik - középfokú iskolai menzai ellátás keretében, f) a fogyatékos gyermekek, tanulók nevelését, oktatását ellátó intézményben és a fogyatékos gyermekek számára nappali ellátást nyújtó, az Szt. hatálya alá tartozó fogyatékosok nappali intézményében, g) a szociális nyári gyermekétkeztetés keretében nyújtott étkeztetésre. (2) Iskolai étkeztetésben részesülhet az a tanuló is, aki a napközit nem veszi igénybe. Az étkezések közül az ebéd külön is igényelhető. (3) A gyermekétkeztetés intézményi térítési díjának alapja az élelmezés nyersanyagének egy ellátottra jutó napi összege. Az előterjesztés mellékletét képező rendelet-tervezetben a nyersanyagek alapján megállapítottuk az óvodai és az iskolai étkezésre vonatkozó intézményi térítési díjakat. Változás az eddigiekhez képest, hogy az iskolai étkezés térítési díját is meg kell állapítani, hiszen a jövő évtől Önkormányzatunk látja el a kisbajcsi önkormányzat helyett az iskolai étkezéssel kapcsolatos feladatokat. Előzetes hatásvizsgálat a rendelethez: A jogalkotásról szóló évi CXXX. törvény 17. (1) alapján az alábbiakról tájékoztatom a Tisztelt Képviselő-testületet: A tervezett jogszabály jelentősnek ítélt hatásai: társadalmi, gazdasági, vetési hatása: az Önkormányzat évi vetésének egyes előirányzataira jelentős hatást gyakorol környezeti, egészségi következménye: nincsen adminisztratív terheket befolyásoló hatása: kismértékű a jogszabály megalkotásának szükségessége, elmaradásának várható következménye: a Gyvt. kötelező előírásán alapul a rendelet-tervezet beterjesztése a jogszabály alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételek: nem jelent többletet az eddigiekhez képest.
2 A jogalkotásról szóló évi CXXX. törvény 18. alapján az előterjesztésben kifejtettek a jogszabály indokolása is. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést vitassa meg, és a mellékletben foglalt rendeletet alkossa meg. Vámosszabadi, január 15. Réti Csaba TERVEZET Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének /. (..) önkormányzati rendelete a gyermek étkeztetés intézményi térítési díjairól Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 13. (1) bekezdés 8. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvény ában kapott felhatalmazás alapján az alábbi rendeletet alkotja: 1. Az óvodások és az általános iskolások részére biztosított étkeztetés intézményi térítési díjait jelen rendelet 1. számú melléklete tartalmazza. 2. A különleges táplálkozási igényű lisztérzékeny óvodás gyermekek által igénybe vett ebéd térítési díját jelen rendelet 2. számú melléklete tartalmazza. 3. E rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba. A hatályba lépéssel egyidejűleg hatályát veszti Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2011. (XII. 21.) önkormányzati rendelete az óvodai étkezési térítési díjakról, valamint az azt módosító 1/2013. (I. 31.) önkormányzati rendelet. Vámosszabadi, 2013.
3 Réti Csaba Záradék A rendelet kihirdetve: Vámosszabadi, a /.. (..) önkormányzati rendelet 1. számú melléklete Az étkezés intézményi térítési díjának mértéke (általános forgalmi adó nélkül) I. Intézmények Ft/nap 1./ Óvoda (tízórai, ebéd, uzsonna összesen) 341,79 2./ Általános iskola - napközi (tízórai, ebéd, uzsonna összesen) tízórai ebéd uzsonna 413, ,52 70 Csak ebéd (menza) 273,52 Iskolás gyermekek étkezési térítési díja (nyersanyagnorma+áfa): Nyersanyagnorma áfa Rezsi áfa Összesen: Tízórai 70,00 18,90 0,00 0,00 89 Ebéd 273,52 73,85 195,00 52, Uzsonna 70,00 18,90 0,00 0,00 89 Összesen: 413,52 111,65 195,00 52,65 773
4 Óvodás gyermekek étkezési térítési díja (nyersanyagnorma+áfa) Nyersanyagnorma Áfa Rezsi Áfa Összesen Tízórai 70,00 18,90 0,00 0,00 89 Ebéd 201,79 54,48 164,35 44, Uzsonna 70,00 18,90 0,00 0,00 89 Összesen: 341,79 92,28 164,35 44, a /.. (..) önkormányzati rendelet 2. számú melléklete A különleges táplálkozási igényű lisztérzékeny óvodás gyermekek által igénybe vett ebéd térítési díja: nettó nyersanyag nettó rezsi nyersanyag rezsi szolgáltatási díj Ebéd 212 Ft 212 Ft 269 Ft 269 Ft 538 Ft 135 Ft fizetendő térítési díj 50%-os kedvezménnyel
5 INDOKOLÁS a gyermek étkeztetés intézményi térítési díjairól szóló önkormányzati rendelethez ÁLTALÁNOS INDOKOLÁS A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) 104. (1) bekezdés b.) pontja kimondja, hogy a gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltató tevékenységet ellátó állami és nem állami intézmény fenntartója meghatározza az intézmény vetését, valamint az intézményi térítési díjat. A Gyvt (1) bekezdése kimondja, hogy a gyermekétkeztetés szabályait kell alkalmazni a bölcsődében, óvodában, általános iskolai ellátásban. RÉSZLETES INDOKOLÁS az 1. -hoz Rendelkezik az óvodások és az általános iskolások részére biztosított étkeztetés intézményi térítési díjairól. a 2. -hoz Hatályba léptető és hatályon kívül helyező rendelkezéseket tartalmaz. Réti Csaba
Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9/2016.(VI.22.)Ör a gyermekétkeztetés térítési díjának megállapításáról
Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9/2016.(VI.22.)Ör a gyermekétkeztetés térítési díjának megállapításáról Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében
Előterjesztés Piliscsév Község Önkormányzat Képviselő-testületének november 20-i ülésére
6/2018. (XI.20.) előterjesztés 6. napirendi pont Előterjesztés Piliscsév Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. november 20-i ülésére Tárgy: A gyermekek napközbeni ellátásáról és az oktatási
Ez a rendelet 2014. január 1-jén lép hatályba és a hatályba lépését követő napon hatályát veszti.
Jászkisér Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2013. (XII.9.) önkormányzati rendelete az önkormányzati intézményeknél alkalmazandó élelmezési nyersanyagnormákról és a gyermekétkeztetés térítési
Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2016. (II.26.) önkormányzati rendelete a bölcsődei térítési díjakról 1
Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2016. (II.26.) önkormányzati rendelete a bölcsődei térítési díjakról 1 Ócsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk
ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének december 10-i ülésére
ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 10-i ülésére Tárgy: A nevelési intézményekben alkalmazandó intézményi térítési díjakról, valamint a gyermekétkeztetés intézményi
VI. NAPIREND. Előterjesztő: Dr. Herczeg Tibor jegyző címzetes főjegyző. rendelet. Előterjesztést készítette: Melléklet: Szavazás módja:
ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. MÁRCIUS 23-I MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 774-7/2017/Sz. MELLÉKLETEK SZÁMA: 2 DB VI. NAPIREND Tárgy: Javaslat az
Előterjesztés Az intézményi étkeztetés térítési díjainak megállapításáról
Előterjesztés Az intézményi étkeztetés térítési díjainak megállapításáról 1. előterjesztés száma: 67/2017 2. előterjesztést készítő személy neve: Molnár Enikő 3. előterjesztést készítésében közreműködő
Tisztelt Képviselő-testület!
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Bizottsága Elnökétől a Képviselő-testület 2015. október 1-jén tartandó ülésére Tárgy: - A gyermekvédelem helyi szabályairól
ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. SZEPTEMBER 03-I ÜLÉSÉRE
ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel: 46/520-020 ; Fax: 46/520-021 polgarmester@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK
Nyírábrányi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 4264 Nyírábrány, Ábrányi Kornél tér 6. : 52/ /11 : 52/
Nyírábrányi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 4264 Nyírábrány, Ábrányi Kornél tér 6. : 52/208-001/11 : 52/208-009 e-mail: jegyzo@nyirabrany.hu 4. Napirend Az előterjesztés törvényes. E L Ő T E R
ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 24-ei rendes, nyílt ülésére
Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: polgarmester@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt. sz.: 1/134-1/2012/I. Üi.: Csomor Ágnes/Szászné Rendelettervezet Tárgy: a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról és a térítési
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt. sz.: 1/994-1/2013/I. Üi.: Csomor Ágnes/Szászné Rendelettervezet Tárgy: a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról és a térítési
1./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a március 28-ai képviselő-testületi ülésre
Jánossomorja Város Önkormányzata Polgármesterétől 1./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2018. március 28-ai képviselő-testületi ülésre Tárgy: Előterjesztő: Intézményi térítési díjak felülvizsgálata Lőrincz György
8./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a május 31-ei képviselő-testületi ülésre
Jánossomorja Város Önkormányzata Polgármesterétől 8./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2017. május 31-ei képviselő-testületi ülésre Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó, gyermekjóléti alapellátásokról és
ORDACSEHI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2015. (...) önkormányzati rendelete. az intézményi térítési díjakról (RENDELET-TERVEZET)
ORDACSEHI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2015. (...) önkormányzati rendelete az intézményi térítési díjakról (RENDELET-TERVEZET) Ordacsehi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek
A rendelet normaszövegét törvényességi szempontból megvizsgáltam:
BADACSONYTOMAJ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 8258 Badacsonytomaj, Fő utca 14. Telefon: 87/571-270 Fax: 87/471-289 E-mail: onkormanyzat@badacsonytomaj.hu Szám: 1/13-./2015.. ELŐTERJESZTÉS Badacsonytomaj Város
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2013. február havi ülésére
SIÓFOK VÁROS JEGYZŐJE 8600 Siófok, Fő tér 1. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2013. február havi ülésére Tárgy: Siófok Város Önkormányzata által biztosított szociális és gyermekvédelmi ellátásokról,
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt. sz.: 1/269-1/2012/I. Üi.: Csomor Ágnes/Szászné Rendelet-tervezet Tárgy: a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról és a térítési
Vokány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2012. (III.29.) önkormányzati rendelete az étkezési térítési díjakról (egységes szerkezetben)
Vokány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2012. (III.29.) önkormányzati rendelete az étkezési akról (egységes szerkezetben) Vokány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban:
ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 22-ei rendes, nyílt ülésére
Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány Kossuth L. u. 18. titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040., Fax: 24/521-056. www.dunavarsany. hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzat
Kistótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2012. (III.29.) önkormányzati rendelete az étkezési térítési díjakról (egységes szerkezetben)
Kistótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2012. (III.29.) önkormányzati rendelete az étkezési térítési díjakról (egységes szerkezetben) Kistótfalu Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete február 23-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Kiskunhalas Város Képviselő-testülete 2017. február 23-i ülésére Tárgy: Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testületének a gyermekek védelméről szóló 18/2011. (VI.29.) önkormányzati
1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs Ferenc
Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete március 13-i ülésének 5 napirendi pontja
Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2017 március 13-i ülésének 5 napirendi pontja Tárgy: Személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti intézmények intézményi térítési díjának megállapítása
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1042 Budapest, István út 14. 231-3155, Fax.: 231-3156 NagyI@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére Tárgy: Javaslat a személyes
Általános rendelkezések 1.
Erdőkertes község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2015. (II. 26.) és 13/2014. (XII. 18.) önkormányzati rendelettel módosított 16/2013. (VII. 29.) önkormányzati rendelete az étkezési-, valamint a
Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének / ( ) önkormányzati rendelete a gyermekétkeztetési és egyéb étkezési térítési díjak megállapításáról
Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének / ( ) önkormányzati rendelete a gyermekétkeztetési és egyéb étkezési térítési díjak megállapításáról Ózd, 2014. július 17. Előterjesztő: Előkészítő: Alpolgármester
1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya
Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2017. (VI. 15.) önkormányzati rendelete a gyermekjóléti alapellátásokról, az igénybevétel feltételeiről és a fizetendő térítési díjakról Jánossomorja
A Képviselő-testület december 15.-i ülésére
BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám:1/217- /2016 Előkészítő: Répásy Ildikó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2016. december 15.-i ülésére Tárgy: A
Általános rendelkezések
Erdőkertes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2019. (X. 8.), 15/2018. (XI. 30.) önkormányzati rendelettel módosított 10/2018. (IX. 17.) önkormányzati rendelete az étkezési térítési díjakról egységes
E L Ő T E R J E S Z T É S
TÁRGY: Szálka Község Önkormányzata képviselő-testületének /2014. ( ) önkormányzati rendelete a gyermekétkeztetés intézményi térítési díjáról (t e r v e z e t) E L Ő T E R J E S Z T É S SZÁLKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
RENDELETTERVEZET. Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2019. (III..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelemi ellátásokról
RENDELETTERVEZET Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2019. (III..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelemi ellátásokról Enying Város Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek védelméről
Velem községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. december 16-i ülésének 5. napirendi pontjához
ELŐTERJESZTÉS Velem községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. december 16-i ülésének 5. rendi pontjához Tisztelt Képviselő-testület! Kőszeg Város és Térsége Társulása az általa fenntartott nevelési-oktatási
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3155, Fax.: 231-3156 NagyI@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid until:
ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének január 14-ei rendkívüli, nyílt ülésére
Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: polgarmester@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt. sz.: 1/105-1/2015/I. Üi.: Szászné Mészáros Éva Rendelet-tervezet Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról és a térítési
Tisztelt Képviselő-testület! I. Irányadó jogszabályok
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Bizottság Elnökétől Képviselő-testület 2018. március hónap 29. napján tartandó ülésére Tárgy: Hajdúhadház Város Önkormányzata
ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 16-i ülésére
ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 16-i ülésére Tárgy: A nevelési intézményekben alkalmazandó intézményi térítési díjakról, valamint a gyermekétkeztetés intézményi
1. Általános rendelkezések
Ugod Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2014. (XII.25.) önkormányzati rendelete Ugod községben biztosítható személyes gondoskodás körébe tartozó szociális ellátások térítési díjáról, és gyermekjóléti
ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK november 17-ei képviselő-testületi ülésére
ALSÓZSOLCA VÁROS JEGYZŐJÉTŐL 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel.: 46/520-020; Fax: 46/520-021 polg.hiv@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2016. november
2012.03.05. Humán Erőforrás Bizottság nyilvános ulés 3/ Napirendi pont
2012.03.05. Humán Erőforrás Bizottság nyilvános ulés 3/ Napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Sárvár város Önkormányzata által fenntartott oktatási, nevelési intézményekben alkalmazandó térítési díjak és élelmezési
DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2014.(VII.21.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2014.(VII.21.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A gyermekvédelmi ellátások intézményi térítési díjairól szóló 5/2013.(IV.16.) rendeletének módosításáról Demecser
Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének.../2015. (...) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról
Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének.../2015. (...) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról Ócsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk
E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő-testülethez
MÁTÉSZALKA V Á R O S POLGÁRMESTERÉTŐ L 4701. Mátészalka, Hősök-tere 9. Tel.: (44) 501-358 Fax: (44) 501-360 e-mail: polgarmester@mateszalka.hu Száma: 57-2/2008. E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő-testülethez
Vittmanné Gerencsér Judit osztályvezető Szervezési és Ügyviteli Osztály
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata
Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő Testülete 2013. október 29-én (kedd) 17 órai kezdettel megtartandó ülésére. a 3.
E L Ő T E R J E S Z T É S Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő Testülete 2013. október 29-én (kedd) 17 órai kezdettel megtartandó ülésére a 3. napirendi ponthoz Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Szavazás
Szigethalom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2016.(IV.26.) R EN D E L E T E
Szigethalom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2016.(IV.26.) R EN D E L E T E (Egységes szerkezetben a 7/2017.(III.31.), a 3/2018.(II.28.), a 7/2018.(III.29.) és a 11/2019.(III.29.) önkormányzati
III. NAPIREND. Előterjesztő: Dr. Herczeg Tibor jegyző címzetes főjegyző. rendelet. Előterjesztést készítette: Melléklet: Szavazás módja:
ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. MÁRCIUS 24-EI MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 780-4/2015/Sz. MELLÉKLETEK SZÁMA: 2 DB III. NAPIREND Tárgy: Javaslat
A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/ /122 es, és 127 es mellék telefonszámon kérhető.
Társadalmi egyeztetés A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/29-330-011 /122 es, és 127 es mellék telefonszámon kérhető. Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének a
Tárgy: Szociális rendelet módosítása
Tárgy: Szociális rendelet módosítása ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2019. április 25-i ülésére Tisztelt Képviselő-testület! A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a gyermekvédelem helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet
1. Napirend gyermekvédelmi rendelet - előterjesztés 1. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a gyermekvédelem helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet Tisztelt képviselő-testület!
2. Személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásért fizetendő térítési díj
Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2/2013. (I. 31. ) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodás körébe tartozó szociális és gyermekjóléti ellátások térítési díjairól Pápateszér Község
Mb. Gazdálkodási Irodavezető dr. Poczok Szabolcs Jogi és Igazgatási Irodavezető. Hidvéginé Dr. Szigetvári Erika Jegyző. Gulyás László Polgármester
Füzesabony Város Önkormányzata Készítette: Ellenőrizte: Látta: Bényeiné Gombos Rita Mb. Gazdálkodási Irodavezető dr. Poczok Szabolcs Jogi és Igazgatási Irodavezető Hidvéginé Dr. Szigetvári Erika Jegyző
Lengyeltóti Város Polgármestere 8693 Lengyeltóti, Zrínyi u. 2. Ügyiratszám: 2983/2014. E l ő t e r j e s z t é s
Lengyeltóti Város Polgármestere 8693 Lengyeltóti, Zrínyi u. 2. Ügyiratszám: 2983/2014. E l ő t e r j e s z t é s Lengyeltóti Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én tartandó ülésére
MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2015. (I..) önkormányzati rendelete
Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 Ügyiratszám: 1019/1/2015 9. sz. előterjesztés MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2015. (I..)
A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/ /101 es, és 102 es mellék telefonszámon kérhető.
Társadalmi egyeztetés A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/29-330-011 /101 es, és 102 es mellék telefonszámon kérhető. Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének a
ALSÓZSOLCA VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL JEGYZŐJE Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel.: 46/ ; Fax: 46/
ALSÓZSOLCA VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL JEGYZŐJE 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel.: 46/520-020; Fax: 46/520-021 polg.hiv@alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS Alsózsolca Város Önkormányzat képviselő-testületének
2. E rendelet augusztus 1-jén lép hatályba.
Jánoshalma Városi Önkormányzat./2017.(XII..) önkormányzati rendelet-tervezete a gyermekétkeztetés intézményi térítési díjairól szóló 20/2016.(XII.20.) önkormányzati rendelet módosításáról Jánoshalma Városi
3. NAPIREND Ügyiratszám: 4/651/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. március 27-i nyilvános ülésére
3. NAPIREND Ügyiratszám: 4/651/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. március 27-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívott: A gyermekétkeztetés
Előterjesztés Vaszar Község Önkormányzata 2015. március 30-i testületi ülésére
Előterjesztés Vaszar Község Önkormányzata 2015. március 30-i testületi ülésére Tisztelt Képviselők! A szociális igazgatásról és szociális ellátás szabályairól szóló többször módosított 1993. évi III. törvény
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2015. (IX. 18.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1.
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2015. (IX. 18.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Beleg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről
Tárgy:a gyermekétkeztetési és egyéb étkezési térítési díjak megállapításáról
Összeállította: Dr. Szabó Attila Előterjesztette: Dr. Szabó Attila Látta: Tárgy:a gyermekétkeztetési és egyéb étkezési térítési díjak megállapításáról Tisztelt Képviselő-testület! A gyermekétkeztetési
Előterjesztés amely készült a Képviselő-testület szeptember 10-i ülésére
HEREND VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8440 Herend, Kossuth u.97. Tel: (88) 513-703 Fax: (88) 513-705 Ikt.sz.: 24-26/2015. Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátások térítési díjáról
JAVASLAT. Kazincbarcika, március 21.
1 Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: István Zsolt igazgató JAVASLAT a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról
2. A személyes gondoskodást nyújtó ellátás igénybevételének módja, eljárási szabályok
Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2017. (III. 30.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési
(1d) A Szücs és Társa Kft. a 3. melléklet 2. pontja szerinti rezsiköltséget számláz az étkezést igénybe vevő költségvetési szerv számára.
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének 9/2016. (III. 11.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátások térítési díjáról szóló 36/2001. (XII. 21.) önkormányzati rendelet
Előterjesztés. Az intézményi étkeztetés térítési díjainak megállapításáról szóló rendelet módosításáról
Előterjesztés Az intézményi étkeztetés térítési díjainak megállapításáról szóló rendelet módosításáról 1. előterjesztés száma: 293/2017 2. előterjesztést készítő személy neve: Molnár Enikő 3. előterjesztést
1. Általános rendelkezések
Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2015. (IV. 28.) önkormányzati rendelete a Zuglói gyermektáborok igénybevételének módjáról, feltételeiről, a fizetendő térítési
ELŐTERJESZTÉS Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 18.-án tartandó ülésére
Hajdúhadház Város Önkormányzata Polgármesterétől 4242 Hajdúhadház, Bocskai tér 1. ELŐTERJESZTÉS Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 18.-án tartandó ülésére Tisztelt Képviselő-testület!
Indokolás A bölcsődében a gondozásért fizetendő térítési díj havi összege: 5.000.-Ft/ gyermek gyermek gondozását térítésmentesen kell biztosítani.
Indokolás bölcsődei gondozási személyi térítési díj bevezetésére, valamint a személyes gondoskodást nyújtó ellátások igénybevételéért fizetendő térítési díjak 2014. évre történő megállapításáról szóló
Város Polgármestere Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: Fax:
Város Polgármestere 310-174/112,113,142 www.biatorbagy.hu 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu Előterjesztés az élelmezési nyersanyagnormákról
a Képviselő-testület 2014. december 3-i ülésére
H ALIMB A K Ö ZS É G Ö NKORMÁ N Y ZAT A P O L G Á R M E S T E R 8452 HALIMBA, Petőfi u. 16. (88) 503-420 fax:(88) 237-003 Ügyszám: 11/1030 /2014. Az előterjesztést összeállította: Stampfné Varga Erika
MEGHÍVÓ. Tisztelettel meghívjuk Önt a Képviselő-testület 2014. november 13. napján 13:00 órakor tartandó ülésére, az alábbi helyszínen:
Csárdaszállás Község Önkormányzata 5621 Csárdaszállás, Petőfi utca 17. MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk Önt a Képviselő-testület 2014. november 13. napján 13:00 órakor tartandó ülésére, az alábbi helyszínen:
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/26/8/2017. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. szeptember 27-i ülésére Tárgy: A települési támogatás keretében
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 57. MELLÉKLET: 1 db
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 57. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Szálka Község Önkormányzata képviselő-testületének.../2016. (...) önkormányzati rendelete a gyermekétkeztetés intézményi térítési díjáról szóló 8/2014.
Általános rendelkezések
Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015. (III.30.) önkormányzati rendelete a gyermekek napközbeni ellátásáért és a gyermekétkeztetésért fizetendő térítési díjakról 1 Sárvár város Önkormányzatának
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 68/2013.(XII.13.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: Az intézményi élelmezési nyersanyagköltségről és azok térítési
JAVASLAT. Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette:Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens, mb. osztályvezető
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette:Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens, mb. osztályvezető JAVASLAT Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról
20/2016.(V.31.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Mezőberény Város Önkormányzati Képviselő-testületének 20/2016.(V.31.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Mezőberény Város Önkormányzati Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üsz.: 22-158/2017. Tárgy: Az egyes pénzbeli és természetbeni ellátásokról szóló
Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2014. február 27-i rendkívüli ülésére
E L İ T E R J E S Z T É S 3. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2014. február 27-i rendkívüli ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének /2014. ( ) önkormányzati
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2017. október 25-i ülésére
Előterjesztés. az intézményi étkezés térítési díjainak megállapításához szükséges nyersanyagköltség és önköltség meghatározásáról
Előterjesztés az intézményi étkezés térítési díjainak megállapításához szükséges nyersanyagköltség és önköltség meghatározásáról 1. előterjesztés száma: 60/2019. 2. előterjesztést készítő személy neve:
Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének március 30-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. március 30-i ülésére Tárgy: A nevelési intézményekben alkalmazandó intézményi térítési díjakról, valamint a gyermekétkeztetés
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1.
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Beleg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/57/16/2014. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. december 17-i ülésére Tárgy: Az Eplényi Napköziotthonos Óvodában
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S 1 117/2018. (XI.29.) sz. előterjesztés Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. november 29-i ülésére Tárgy: Javaslat az intézményi térítési díj rendelet módosítására,
Helyi joganyagok - Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 55/20 2. oldal 1. melléklet az 55/2012. (XI. 29.) önkormányzati rendelethez1
Helyi joganyagok - Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 55/20 1. oldal Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 55/2012. (XI. 29.) önkormányzati rendelete 1 az étkeztetésről
53-60/2011. ikt. szám Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László. Javaslat
Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 4. sz. napirendi pont 53-60/2011. ikt. szám Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László Javaslat az étkeztetési tevékenységet végző intézmények 2011. évi
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület március 31-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2016. március 31-i ülésére Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjainak rendeletbe foglalása Tisztelt Képviselő-testület!
Sárpilis Község Képviselő-testületének 21/2013 (XII.30) önkormányzati rendelete
Sárpilis Község Képviselő-testületének 21/2013 (XII.30) önkormányzati rendelete A gyermekvédelmi támogatásról és a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról Sárpilis Község Képviselő-testülete az Alaptörvény
A rendelet hatálya 1. Általános rendelkezések 2.
Dejtár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2010.(II.17.)) sz. rendelete a nyersanyagnormák és térítési díjak megállapításáról valamint az étkezési hozzájárulásról Dejtár Község Önkormányzata
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a felnőtt (szociális és vendég) étkeztetés nyersanyagköltségének és térítési díjának módosításáról
1. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a felnőtt (szociális és vendég) étkeztetés nyersanyagköltségének és térítési díjának módosításáról Tisztelt Képviselő-testület! Az önkormányzat által
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-án tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. november 30-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Étkezési normával kapcsolatos döntések meghozatala, és a települési
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS. Békéscsaba, Szent István tér 7.
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Ila. sz.: VIII. 263-912015. Előadó: Tarné Stuber Éva/Bencsik Márta Mell.: Rendelettervezet Postacím: 5601Pf112. Telefon: (66) 523-802
Sárospatak Város Jegyzıjétıl
Sárospatak Város Jegyzıjétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu JAVASLAT - a Képviselı-testületnek - Tisztelt Képviselı-testület! A Képviselı-testület
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Ikt.szám: 25.122/2016 Javaslat a köznevelési intézményekben biztosított gyermekétkeztetés intézményi airól szóló rendelet megalkotására Tisztelt Közgyűlés! A
MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK **/2017. (XII. 21.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e
MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK **/2017. (XII. 21.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e az intézményi térítési díjakról szóló 32/2000. (XII.15.) önkormányzati rendelet módosításáról
Monostorapáti község Önkormányzata Képviselőtestülete. /2015.(...) önkormányzati rendelete
Monostorapáti község Önkormányzata Képviselőtestülete /2015.(...) önkormányzati rendelete Monostorapáti község Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 10/2014.(XII.15.) önkormányzati