J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő K Ö N Y V"

Átírás

1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének december 19-én megtartott soros ülésén a Móra Ferenc Általános Iskola, Szakképző Iskola és Kollégium Bagoly várában Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester, képviselő Szűcsné Dr. Fehér Éva alpolgármester Mucsi György alpolgármester Csiszár István, Balogh Miklós, Katona János László, Oltványi Gyula, Tanács József, és Volford Imre képviselők Varga Ferenc tanácsosok Masa Róbert, Heller Sz. Tibor tanácsosok Dr. Varga- Nagy Szilvia jegyző Igazoltan vannak távol: Vass Antal képviselő Babarczi János tanácsos Tanácskozási joggal jelen vannak: Kosztyu Gyuláné óvodavezető Berta Gyuláné mb. könyvtárvezető Pintérné Farkas Ágnes mb. Gond. Közp. tagintézményvezető Vastag István Alapfokú Művészeti Iskola Igazgatója Csőke Melinda Móra-Partner Kft. ügyvezető igazgatója Markovicsné Bobár Gabriella Móra-Vitál kft. ügyvezetője Baloghné Baranyás Ágnes Huncutka Bölcsőde és Családi Napközi Szécsi Helga Mórahalmi Városfejlesztő Kft. munkatársa Pásztor József Móra-Solar Kft. ügyvezetője Balog László kabinetvezető Árva Béláné osztályvezető Nógrádi Zoltán polgármester úr: Köszönti a képviselő-testületi ülés résztvevőit. Megállapítja a határozatképességet, a 8 tagú települési képviselő-testület tagjai közül jelen 7 fő és a polgármester, 1 fő képviselő igazoltan van távol.

2 Elmondja, hogy Vass Antal elnök távollétében a Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság állásfoglalását Oltványi Gyula bizottsági tag tolmácsolja. Javaslatot tesz meghivó szerint - a napirendi pontokra: 1./ Beszámoló a két képviselő-testületi ülés közti tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet és lakosságot érintő fontosabb eseményekről 2./ Aktuális kérdések Előadók: témakörök szerint 2 - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a napirendi pontokra tett javaslatot. 420/2013. /XII. 19./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Napirend elfogadása Mórahalom Város Képviselőtestülete december l9-ei ülése napirendjét az alábbiak szerint állapítja meg: 1./ Beszámoló a két képviselő-testületi ülés közti tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet és lakosságot érintő fontosabb eseményekről 2./ Aktuális kérdések Előadók: témakörök szerint Erről értesitést kap: l./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző

3 I. napirend 3 - Beszámoló a két képviselő-testületi ülés közti tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet és lakosságot érintő fontosabb eseményekről Nógrádi Zoltán polgármester beszámolóját a jegyzőkönyv 1. sz. melléklete tartalmazza. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a beszámolót. 421/2013. /XII. 19./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Beszámoló a két képviselő-testületi ülés közti tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet és lakosságot érintő fontosabb eseményekről I. Mórahalom város Képviselő-testülete a két képviselő-testületi ülés közti tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet érintő fontosabb eseményekről szóló polgármesteri beszámolót elfogadja. Erről értesítést kap: l./ Nógrádi Zoltán polgármester - Jelentés a Képviselő-testület határozatainak végrehajtásáról Nógrádi Zoltán polgármester : Kiegészítésként elmondja a 122/2013. /III. 28./ Képviselő-testületi határozatra adott jelentéssel kapcsolatban, hogy Kistelek önkormányzatával a támogatási szerződés lezárásra került. Javasolja, hogy a képviselő-testület a határozat végrehajtásáról további jelentést ne kérjen.

4 4 Katona László Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést a módositott határozati javaslattal együtt. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést a módositott határozati javaslattal együtt. 422/2013. /XII. 19./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Jelentés a Képviselő-testület határozatainak végrehajtásáról I. Mórahalom város Képviselő-testülete megvitatta és elfogadja a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról adott jelentést. A 342/2013. /IX. 26./, 350/2013. /IX. 26./, 352/2013. /IX. 26./, 77/2013. /II. 28./, 282/2013. /VII. ll./,. 290/2013. /VII. 25./, 285/2013. /VII. 25./, 286/2013. /VII. 25./, 259/2012. /VIII. 30./ 149/2012. /V. 31./, 240/2010. /IX. 30./, 346/2010. /XII. 17./, 198/2012. /VI. 28./, 240/2009. /VIII. 26./, 398/2013. /XI. 28./, 403/2013. /XI. 28./, 404/2013. /XI. 28./, 408/2013. /XI. 28./, 348/2013. /IX. 26./, 352/2013. /IX. 26./, 327/2013. /IX. 12./, 322/2013. /IX. 12./, 250/2013. /VI. 27./, 184/2013. /V. 23./, 180/2013. /V. 7./, 279/2012. /IX. 27./, 370/2012. /XI. 29./, 122/2013. /III. 28./ határozatok végrehajtásáról további jelentést nem kér. A 86/2011. /III. 31./, 323/2013. /IX. 12./, 429/2012. /XII. 28./ végrehajtásáról a januári kt. ülésre kér újabb jelentést. Kt. sz. határozatok A 176/2013. /IV. 25./, 200/2013. /V. 30./, 245/2010. /IX. 30./, 69/2010. /III. 25./, 24/2012. /I. 26./, 130/2012. /IV. 26./, 44/2009. /II. 13./, 344/2013. /IX. 26./, 351/2013. /IX. 26./ kt. sz. határozatok végrehajtásáról a februári kt. ülésre kér újabb jelentést. A 56/2013. /I. 3l./, 57/2013. /I. 31./, 58/2013. /I. 3l./, 174/2013. /IV. 25./, 247/2013. /VI. 27./, 349/2013. /IX. 26./, 353/2013. /IX. 26./, 219/2011. /VIII. 25./, 292/2013. /VII. 25./, 234/2011. /IX. 29./, 349/2013. /IX. 26./ kt. sz. határozatok végrehajtásáról a márciusi kt. ülésre kér újabb jelentést. A 394/2012. /XII. 20./ kt. sz. határozat végrehajtásáról a áprilisi újabb jelentést. kt. ülésre kér

5 A 256/2012. /VIII. 30./, 396/2012. /XII. 20./, 257/2012. /VIII. 30./ kt. sz. határozat végrehajtásáról a májusi kt. ülésre kér újabb jelentést. A 95/2012. /III. 29./, 96/2012. /III. 29./ kt. sz. határozat végrehajtásáról a júniusi kt. ülésre kér újabb jelentést. A 163/2012. /V. 3l./, 269/2011. /X. 27./, 143/2011. /V. 26./, 145/2011. /V. 26./, 146/2011. /V. 26./, 148/2011. /V. 26./, kt. sz. határozat végrehajtásáról a augusztusi kt. ülésre kér újabb jelentést. A 59/2012. /II. 23./, kt. sz. határozat végrehajtásáról a szeptember kt. ülésre kér újabb jelentést. A 356/2013. /IX. 26./ kt. sz. határozat végrehajtásáról a októberi kt. ülésre kér újabb jelentést. A 303/2012. /IX. 27./, 64/2012. /III. 29./ Kt. Sz. határozat 5. pontja, 318/2010. /XI. 25./, 318/2011. /XI. 24./ kt. sz. határozat végrehajtásáról a decemberi kt. ülésre kér újabb jelentést. 5 Erről értesitést kap: l./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző 3./ intézményvezetők - Tájékoztató az átruházott hatáskörök gyakorlásáról Nógrádi Zoltán polgármester: Ismerteti a Szociális Bizottság tájékoztatóját. Hozzászólás : nincs - A Képviselő-testület az átruházott hatáskörök gyakorlásáról szóló tájékoztatót egyhangúlag tudomásul veszi.

6 6 Nógrádi Zoltán polgármester: Ismerteti saját hatáskörében hozott döntéseiről összeállított tájékoztatót. - A Képviselő-testület az átruházott hatáskörök gyakorlásáról szóló tájékoztatót egyhangúlag tudomásul veszi. 423/2013. /XII. 19./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Jelentés az átruházott hatáskörök gyakorlásáról Mórahalom város Képviselő-testülete a Polgármesterre, a Szociális Bizottságra átruházott hatáskörök gyakorlásáról szóló tájékoztatókat az SZMSZ 5. /3/ bekezdése alapján tudomásul veszi. Erről értesítést kap: l./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Szociális Bizottság elnöke II. Napirend: Aktuális kérdések - A települési szilárd és folyékony hulladékkal összefüggő tevékenységről szóló 19/1999. /XII. 3./ rendelet módositása Előadó: Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző Katona László Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság törvényességi szempontból elfogadásra javasolja a rendelettervezetet. Oltványi Gyula Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság tagja: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják az előterjesztést.

7 7 Nógrádi Zoltán polgármester: Szavazásra bocsátja a települési szilárd és folyékony hulladékkal összefüggő tevékenységről szóló 19/1999. /XII. 3./ rendelet módositásáról szóló rendelet-tervezetet: A Képviselő-testület egyhangú szavazattal az elfogadás megfelel a minősített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képviselő-testületének 36/2013. (XII. 19.) önkormányzati rendeletét a települési szilárd és folyékony hulladékkal összefüggő tevékenységről szóló 19/1999. /XII. 3./ rendelet módositásáról A rendelet hiteles szövegét a jegyzőkönyv 5. sz. melléklete tartalmazza. - Az államháztartáson kivüli forrás átvételére és átadására vonatkozó rendelkezésekről szóló önkormányzati rendelet megalkotása Előadó: Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző Katona László Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság törvényességi szempontból elfogadásra javasolja a rendelettervezetet. Oltványi Gyula Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság tagja: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják az előterjesztést. Nógrádi Zoltán polgármester: Szavazásra bocsátja az államháztartáson kivüli forrás átvételére és átadására vonatkozó rendelkezésekről szóló önkormányzati rendelet megalkotására vonatkozó rendelettervezetet:

8 A Képviselő-testület egyhangú szavazattal az elfogadás megfelel a minősített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képviselő-testületének 37/2013. (XII. 19.) önkormányzati rendeletét az államháztartáson kivüli forrás átvételére és átadására vonatkozó rendelkezésekről 8 A rendelet hiteles szövegét a jegyzőkönyv 7. sz. melléklete tartalmazza. - Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2013. /I. 3l./ Ör. Rendelet módositása Katona László Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság törvényességi szempontból elfogadásra javasolja a rendelettervezetet. Oltványi Gyula Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság tagja: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják az előterjesztést. Tanács József Szociális Bizottság elnöke: Tájékoztatja a testület tagjait, hogy elfogadásra javasolják a rendelet-tervezetet. Nógrádi Zoltán polgármester: Szavazásra bocsátja az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2013. /I. 3l./ Ör. Rendelet módositásáról szóló rendelet-tervezetet: A Képviselő-testület egyhangú szavazattal az elfogadás megfelel a minősített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képviselő-testületének 38 /2013. (XII. 19.) önkormányzati rendeletét az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2013. /I. 3l./ Ör. Rendelet módositásáról A rendelet hiteles szövegét a jegyzőkönyv 9. sz. melléklete tartalmazza.

9 Alapitványi támogatás átvétele és átadása Oltványi Gyula Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság tagja: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják az előterjesztést. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 424/2013. /XII. 19./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Alapitványi támogatás átvétele és átadása Mórahalom város Képviselőtestülete Magyarország helyi Önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX tv ) pontja alapján alapítványi forrás átadását jóváhagyja az alábbiak szerint: A fenti kiadással járó pénzmozgás a költségvetési rendeletbe beépítésre került. adatok eft-ban támogatást nyújtó támogatott intézmény támogatás célja támogatás szervezet Mórahalom Városi Önkormányzat Szin-Tér-Kép Alapítvány Úz-völgye történelméről forgatott dokumentumfilm elkészítéséhez. összege 120 Erről értesítést kap: 1.) Nógrádi Zoltán polgármester 2.) dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző

10 10 - Az Önkormányzat évi költségvetésének átmeneti szabályai Katona László Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság törvényességi szempontból elfogadásra javasolja a rendelettervezetet. Oltványi Gyula Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság tagja: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják az előterjesztést. Tanács József Szociális Bizottság elnöke: Tájékoztatja a testület tagjait, hogy elfogadásra javasolják a rendelet-tervezetet. Nógrádi Zoltán polgármester: Szavazásra bocsátja az Önkormányzat évi költségvetésének átmeneti szabályairól szóló rendelet-tervezetet: A Képviselő-testület egyhangú szavazattal az elfogadás megfelel a minősített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képviselő-testületének 39 /2013. (XII. 19.) önkormányzati rendeletét az Önkormányzat évi költségvetésének átmeneti szabályairól A rendelet hiteles szövegét a jegyzőkönyv 12. sz. melléklete tartalmazza.

11 11 - Mórahalom város Képviselő-testülete 16/2011. /VIII. 30/, a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások helyi szabályairól szóló önkormányzati rendeletének módositása Katona László Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság törvényességi szempontból elfogadásra javasolja a rendelettervezetet. Tanács József Szociális Bizottság elnöke: Tájékoztatja a testület tagjait, hogy elfogadásra javasolják a rendelet-tervezetet. Nógrádi Zoltán polgármester: Szavazásra bocsátja a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról szóló 16/2011. /VIII. 30./ önkormányzati rendelet módositásáról szóló rendelet-tervezetet: A Képviselő-testület egyhangú szavazattal az elfogadás megfelel a minősített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képviselő-testületének 40 /2013. (XII. 19.) önkormányzati rendeletét a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról szóló 16/2011. /VIII. 30./ önkormányzati rendelet módositásáról A rendelet hiteles szövegét a jegyzőkönyv 14. sz. melléklete tartalmazza. - Vásárokról és piacokról szóló 13/2009. /IV. 30./ számú önkormányzati rendelet módositása /vásári helydij módositása/ Nógrádi Zoltán polgármester: Elmondja, hogy tájékoztató táblázat is kiosztásra került a T. Képviselők számára annak érdekében, hogy a környező településeken megrendezésre kerülő vásárok helydijai összehasonlithatóak legyenek a mórahalmi tervezettel.

12 Nem egységes az álláspont annak tekintetében, hogy a: - térburkolatos területen 400,-Ft/m2, vagy 500,-Ft/m2 - aszfaltozott úton 350,-Ft/m2, vagy 400,-Ft/m2 dijtétel kerüljön bevezetésre. Elképzelés fogalmazódott meg a tekintetben is, hogy a pecsenyesütők egy helyen a vásártér központi, térburkolattal ellátott részén - kerüljenek elhelyezésre, amellett, hogy vendég pecsenyesütőket is hívnának a paletta színesítése érdekében. Kéri a T. Képviselők állásfoglalását a tervezetekkel kapcsolatban. 12 Kérdés: Oltványi Gyula képviselő: Érdeklődik, hogy milyen bevételnagysághoz köthetőek az egyes dijtétel változások? Katona László képviselő: A vásárban jelenleg árusító pecsenyesütők mit szólnak az esetleges konkurenciához? Tanács József képviselő: Mennyi pecsenyesütőt érint a tervezet változtatás? Nógrádi Zoltán polgármester: Elmondja, hogy a különböző dijtételek vonatkozásában nem végeztek számításokat, ahogy azt sem mérték fel,hogy a pecsenyesütők hogyan reagálnának a konkurencia megjelentésére. Németh Atttila Móraép Kft. ügyvezető igazgatója: Tájékoztatásként elmondja, hogy a vásár bevétele 22 millió Ft körül alakult. Általában az árusok 5-6 m szélességben 2 m mélységben foglalnak el területet. Az ár jelenleg 300,- Ft/m2. A bérletet váltók előnye abban mutatkozik, hogy állandó helyet vehetnek igénybe. Bérletes szabad helyük még van, tekintettel arra, hogy sokan nem tudják előre kifizetni fél évre a bérleti dijat. Ennek ellenére folyamatos az érdeklődés és a nyári időszakban sok esetben küzdöttek helyhiánnyal. A pecsenyesütők azon területnagyságért, ahol a vendégeik helyet foglalhatnak és elfogyaszthatják ételeiket külön fizetnek. Úgy véli amennyiben egy helyen kerül elhelyezésre az összes pecsenyesütő, úgy a plusz területbérletből adódó kiadást azok megspórolhatják. Jelenleg 20 büféssel állnak kapcsolatban, ebből 15 rendszeresen látogatja a vásárt. Ezen létszám még tovább bontható, hiszen van aki csak lángost vagy csak hot- dogot árul. Tájékoztatásként elmondja azt is, hogy a változtatások minden esetben ellenállást váltanak ki a vásározók körében.

13 13 H o z z á s z ó l á s : Tanács József képviselő: Jónak tartja, hogy egy helyen, kulturált körülmények között kerüljenek elhelyezésre a pecsenyesütők. Megitélése szerint ennek sikeres megvalósitása érdekében reklám hadjáratot kell inditani. Heller Sz. Tibor tanácsos: Megitélése szerint is alapvetően jó ötlet a pecsenyesütők egy, központi helyen történő elhelyezése. Aggálya van viszont a tekintetben, hogy a vásárba érkezők közül nemcsak a vevők, hanem az eladók is sok esetben ott étkeznek. Igy ők kiszorulnának ezen lehetőségből. Összefoglalva nem támogatja a tervezett változtatást. Mucsi György alpolgármester: Szerényebb dijtétel emelést szorgalmaz. Úgy véli a kedvezményes árak alkalmazásával könnyebben elérhető lesz a pecsenyesütők egy, központi helyen történő elhelyezése. Varga Ferenc tanácsos: Úgy véli komoly turisztikai látványosság, gasztronómiai vonzerő lehet a pecsenyesütők központi elhelyezkedéséből, vendéglátásából. A 300,-Ft-os árat nagyon humánusnak tartja. Nagyobb emelést szorgalmaz azonban, azok esetében, akik egyéb termékek eladásával kivánnak bekerülni erre a központi helyre. Balog László kabinetvezető: A tervezett dijtételekkel kapcsolatban, a döntés megkönnyitése érdekében elmondja, hogy a poros út mellett az eladók minden esetben panaszkodnak, hogy áruik koszolódnak, ezzel is romlik a forgalmuk, ebből következően az aszfaltozott út mentén, illetve térburkolt területen történő árusítás jobb minőséget jelent. Nógrádi Zoltán polgármester: Az elhangzott észrevételek figyelembevételével az alábbi javaslatokat terjeszti a T. Képviselő-testület elé: - a pecsenyesütők egy központi, kulturált vendéglátó helyen kerüljenek elhelyezésre és e helyen kedvezményes dijszabásban részesüljenek - ehhez kapcsolódóan az új rendszer bevezetése érdekében 5 hónapos bérletek kerüljenek kiadásra évben - az írásos előterjesztéshez igazodva javasolja, hogy az árusok rendelkezésére álló helyek infrastruktúrájához igazodva a helyfoglalási díjtételek az alábbi három kategória szerint kerüljenek meghatározásra: - teljes pormentesített területen (térburkolt terület) történő helyfoglalás pecsenyesütő, falatozó esetén 300,-Ft/m2, egyéb termék árusítása esetén 400-,Ft/m2 - pormentesített út mentén füvesített árusító helyen történő helyfoglalás 350,-Ft/m2 -

14 - füves út mentén, füves területen való helyfoglalás 300,-Ft/m2 - A rendeletben szintén új tételként szerepelne a kiépített közmű használat egységes díjtétele a vásártér teljes területén, mely 1500,-Ft/m2 - a parkolás eddig megszokott rendjében változást ne eszközöljenek - a helydijak beszedésének technikáját és a helydij beszedés ellenőrzését át kell dolgozni. 14 Nógrádi Zoltán megszavaztatja összefoglaló javaslatait az alábbiak szerint: - a pecsenyesütők egy központi, kulturált vendéglátó helyen történő elhelyezésére irányuló javaslatot, a képviselő-testület egyhangúlag elfogadja. - a pecsenyesütők kedvezményes dijszabásban részesüljenek, képviselő-testület egyhangúlag elfogadja. - az új rendszer bevezetése érdekében 5 hónapos bérletek kerüljenek kiadásra, képviselő-testület egyhangúlag elfogadja. - térburkolt területen történő helyfoglalás díjtétele pecsenyesütő, falatozó esetén 300,- Ft/m2 legyen, a képviselő-testület egyhangúlag elfogadja. - térburkolt területen történő helyfoglalás díjtétele egyéb termék árusítása esetén 400-, Ft/m2 legyen, a képviselő-testület egyhangúlag elfogadja. - pormentesített út mentén füvesített árusító helyen történő helyfoglalás díjtétele 350,- Ft/m2 legyen, a képviselő-testület egyhangúlag elfogadja. - füves út mentén, füves területen való helyfoglalás díjtétele 300,-Ft/m2 legyen, a képviselő-testület egyhangúlag elfogadja. - közműhasználat 1.500,-Ft/alkalom legyen, képviselő-testület egyhangúlag elfogadja. - a parkolás eddig megszokott rendjében változást ne eszközöljenek, képviselő-testület egyhangúlag elfogadja. - a helydijak beszedése technikájának és a helydij beszedés ellenőrzésének menetét át kell dolgozni, a képviselő-testület egyhangúlag elfogadja. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést a fenti módositásokkal. 425/2013. /XII. 19./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Vásárokról és piacokról szóló 13/2009. /IV. 30./ számú önkormányzati rendelet módositása /vásári helydij módositása/

15 15 1./ Mórahalom város Képviselő-testülete megvitatta a Vásárokról és piacokról szóló 13/2009. (IV. 30.) számú önkormányzati rendelet módosítása (vásári helydíj módosítása) tárgyú előterjesztést és a B./ variáció szerinti díjtételeket javasolja elfogadásra. 2./ A Képviselő-testület felhívja a jegyző figyelmét, hogy az 1. pont szerinti döntésnek megfelelően készítse el a 13/2009. (IV. 30.) számú önkormányzati rendelet módosítását. 3./ Mórahalom város Képviselő-testülete felhívja a Móraép Kft. ügyvezető igazgatója, mint a vásár főrendezője figyelmét, hogy a évi bérletek kiadása során az új rendszer bevezetése érdekében a képviselő-testület döntésnek megfelelően 5 hónapos bérletek kerüljenek kiadásra, továbbá a vásári helydijak beszedése technikájának és a helydij beszedés ellenőrzésének hatékonysága érdekében új tematikát dolgozzon ki. Felelős: 2. pont: dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző 3. pont: Németh Attila ügyvezető Határidő: 2. pont esetén azonnal 3. pont esetén januári kt. ülés Erről értesítést kap: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2. Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző Nógrádi Zoltán polgármester: Szavazásra bocsátja a vásárokról és piacokról szóló 13/2009. /IV. 30./ számú önkormányzati rendelet módositásáról szóló rendelet-tervezetet: A Képviselő-testület egyhangú szavazattal az elfogadás megfelel a minősített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képviselő-testületének 41/2013. (XII. 19.) önkormányzati rendeletét a vásárokról és piacokról szóló 13/2009. /IV. 30./ számú önkormányzati rendelet módositásáról A rendelet hiteles szövegét a jegyzőkönyv 16. sz. melléklete tartalmazza.

16 Mórahalom városi Önkormányzat évi közbeszerzési tervének 2. sz. módositása 16 Katona László Ügyrendi Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják az előterjesztést. Oltványi Gyula Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság tagja: Elmondja, hogy a bizottság támogatja az előterjesztés elfogadását. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 426/2013. /XII. 19./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Mórahalom városi Önkormányzat évi közbeszerzési tervének 2. sz. módositása l./ Mórahalom város Képviselő-testülete megtárgyalta és jóváhagyja Mórahalom Városi Önkormányzat évi közbeszerzési tervének 2.számú módositását /dőlt betűs szövegrészek / mely egységes szerkezetben a határozat mellékletében szerepel. 2./ Felhivja a Jegyző figyelmét, hogy a közbeszerzésekről szóló évi CVIII. törvény esetleges módositásaira figyelemmel, továbbra is gondoskodjon a terv folyamatos aktualizálásáról. Erről értesitést kap: l./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyő

17 - Az AsR 10/40 M konténeres ivóviz szűrő berendezés müködtetésével kapcsolatos szolgáltatási szerződés 17 Katona László Ügyrendi Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják az előterjesztést. Oltványi Gyula Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság tagja: Elmondja, hogy a bizottság támogatja az előterjesztés elfogadását. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 427/2013. /XII. 19./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Az AsR 10/40 M konténeres ivóviz szűrő berendezés müködtetésével kapcsolatos szolgáltatási szerződés 1. Mórahalom Város Képviselő-testülete a tárgybeli előterjesztést megtárgyalta. A Képviselő-testület az önkormányzat területén működő AsR 10/40M konténeres szűrőberendezés működtetési jogának az ALFÖLDVÍZ Zrt. részére ,-Ft + ÁFA / hónap szolgáltatási díj ellenében történő átadásával egyet ért, és a mellékelt tartalmú szolgáltatási szerződést elfogadja. 2. A Képviselő-testület a polgármestert felhatalmazza a szolgáltatási szerződés aláírására. Határidő: Beszámolásra: Felelős: azonnal januári Képviselő-testületi ülés polgármester Erről értesítést kap: 1. Nógrádi Zoltán polgármester 2. Varga-Nagy Szilvia jegyző 3. Térségi Vízmű-üzemeltetési Intézmény (6782 Mórahalom, Kölcsey u. 2.)

18 18 - Dél-alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás SZMSZ-ének módositása Katona László Ügyrendi Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják az előterjesztést. Oltványi Gyula Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság tagja: Elmondja, hogy a bizottság támogatja az előterjesztés elfogadását. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 428/2013. /XII. 19./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Dél-alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás SZMSZ-ének módositása 1./ Mórahalom város képviselő-testülete jóváhagyja a Dél-alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás Szervezeti és Működési Szabályzatának a határozat melléklete szerinti - módosítását Társulási Megállapodásának módosítását. Felhatalmazza Nógrádi Zoltán polgármestert, hogy az ezzel kapcsolatos dokumentumokat aláírja. 2./ Mórahalom város Képviselő-testülete felkéri a Társulás munkaszervezetének szakmai vezetőjét, hogy a települési önkormányzatok jóváhagyását követően az SZMSZ módosított, egységes szerkezetbe foglalt szövegét önkormányzatunknak küldje meg. Erről értesítést kap: l./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dél-alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás munkaszervezetének szakmai vezetője

19 évi Munkaterv Katona László Ügyrendi Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják az előterjesztést. Oltványi Gyula Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság tagja: Elmondja, hogy a bizottság támogatja az előterjesztés elfogadását. Tanács József Szociális Bizottság elnöke: Tájékoztatásként elmondja, hogy a bizottság javasolja az előterjesztés elfogadását. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 429/2013. /XII. 19./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: évi Munkaterv I. Mórahalom város Képviselő-testülete az Önkormányzat és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 9/1995. /IV. 5./ Ör rendelet (továbbiakban SZMSZ) 11. /1/ bekezdése alapján évi Munkatervét a melléklet szerint elfogadja. II. A Képviselő-testület felhívja a bizottságok figyelmét, hogy az SZMSZ-ben szabályozott módon évi munkatervüket alkossák meg és fogadják el. Határidő: február 28. Felelős: bizottsági elnökök A képviselő-testület a határozat végrehajtásáról további jelentést nem kér. Erről értesítést kap: l./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ bizottsági elnökök

20 20 - Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság pénzügyi ellenőrzése tárgyban végrehajtott belső ellenőrzés megállapitásaira készült intézkedési terv Előadó: Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző Oltványi Gyula Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság tagja: Elmondja, hogy a bizottság támogatja az előterjesztés elfogadását. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 430/2013. /XII. 19./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság pénzügyi ellenőrzése tárgyban végrehajtott belső ellenőrzés megállapitásaira készült intézkedési terv I. 1./ A Képviselő-testület megtárgyalta a évi belső ellenőrzési ütemtervről szóló 312/2012. (X.25.) Képviselőtestületi határozatban Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság részére előírt, az önkormányzat intézményei pénzkezelés, bizonylati rend, bizonylati fegyelem megtartásának ellenőrzésére vonatkozó jelentésben foglaltakat és a következő intézkedési tervet fogadja el a Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság javaslata alapján: II. A Képviselő-testület felhívja a Tóth Menyhért Városi Könyvtár és Közösségi Ház vezetőjének figyelmét az alábbiakra: 1./ Gondoskodjon az intézmény részére megállapított ellátmánykeret felhasználását követő haladéktalan elszámolásáról Felelős: Berta Gyuláné intézményvezető Határidő: folyamatos, december / Gondoskodjon az intézményben beszedett bevételek nyilvántartásának, elszámolásának egyszerűsítéséről. A beszedett bevételeket elsődlegesen az intézmény pénzforgalmi számlájára kell befizetni. A beszedett bevételekről kiállított nyugtán meg kell nevezni a bevételtípusát. Felelős: Berta Gyuláné intézményvezető

21 21 Határidő: folyamatos, december 31. Erről értesítést kap: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző 3./ Árva Béláné Költségvetési és Adóosztály osztályvezetője 4./ Farkas Gábor Erzsébet Gyógyfürdő vezetője 5./ Kosztyu Gyuláné Napközi-otthonos Óvoda vezetője - Előirányzatok alakulásának kezelése adott önállóan müködő intézménynél ellenőrzés tárgyban végrehajtott belső ellenőrzés megállapitásaira készült intézkedési terv Előadó: Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző Oltványi Gyula Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság tagja: Elmondja, hogy a bizottság támogatja az előterjesztés elfogadását. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 431/2013. /XII. 19./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Előirányzatok alakulásának kezelése adott önállóan müködő intézménynél ellenőrzés tárgyban végrehajtott belső ellenőrzés megállapitásaira készült intézkedési terv Mórahalom város Képviselőtestülete megtárgyalta az Előirányzatok alakulása, kezelése adott önállóan működő intézménynél ellenőrzés tárgyban végrehajtott belső ellenőrzés megállapításaira készült intézkedési terv tárgyú előterjesztést és a következő határozatot hozza: 1. Mórahalom város Képviselőtestülete felhívja a Jegyző figyelmét arra, hogy gondoskodjon a költségvetési rendeletben elfogadott előirányzatok kötelező és önként vállalt feladatonkénti elkülönítéséről.

22 22 Határidő: évi költségvetés elfogadásakor januári kt. Felelős: Árva Béláné költségvetési és Adóosztály vezetője 2. Mórahalom város Képviselőtestülete utasítja a Jegyzőt a kiadások készpénzben történő teljesítés eseteinek költségvetési rendeletben történő szabályozására. Határidő: évi költségvetés elfogadásakor januári kt. Felelős: Árva Béláné költségvetési és Adóosztály vezetője Erről értesítést kap: Nógrádi Zoltán polgármester Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző Költségvetési és Adóosztály vezetője Napközi-otthonos Óvoda vezetője - Igazgatási szünet elrendelése Előadó: Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző Katona László Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság támogatja az előterjesztés elfogadását. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 432/2013. /XII. 19./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Igazgatási szünet elrendelése 1.) Mórahalom város Képviselő-testülete a Mórahalmi Polgármesteri Hivatal évi munkarendjében december 23, 30, és 31. napjára igazgatási szünetet rendel el.

23 23 2.) Az igazgatási szünet időtartama alatt a Polgármesteri Hivatalban ügyelet működik. 3.) A Képviselő-testület felkéri a Jegyzőt, hogy az igazgatási szünet végrehajtásához kapcsolódó munkáltatói intézkedéseket tegye meg, továbbá, hogy az elrendelt igazgatási szünetről az Önkormányzati Hivatal köztisztviselőit, Mórahalom Város lakosságát, és a társhatóságokat előzetesen tájékoztassa. Határidő: december 31. A képviselő-testület a határozat végrehajtásáról külön jelentést nem kér Felelős: dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző Erről értesítést kap: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző - Mórahalmi Polgármesteri Hivatal köztisztviselőire vonatkozó hivatásetikai alapelvek és etikai eljárás szabályainak elfogadása Katona László Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság támogatja az előterjesztés elfogadását. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 433/2013. /XII. 19./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Mórahalmi Polgármesteri Hivatal köztisztviselőire vonatkozó hivatásetikai alapelvek és etikai eljárás szabályainak elfogadása

24 24 Mórahalom város Képviselő-testülete a Mórahalmi Polgármesteri Hivatal köztisztviselőire vonatkozó hivatásetikai alapelveket és az eljárás szabályait a mellékelt szabályzatba foglaltak szerint jóváhagyja. Határidő: december 31., a képviselő-testület a határozat végrehajtásáról külön jelentést nem kér Felelős: dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző Erről értesítést kap: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző - A Térségi Vizmü-üzemeltetési Intézmény kezelésében álló Mórahalom, Kölcsey u. 2. szám alatti irodaház, mühely és raktárépület bérbeadása az ALFÖLDVIZ ZRT. részére Katona László Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság támogatja az előterjesztés elfogadását. Oltványi Gyula Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság tagja: Tájékoztatja a Testület tagjait, hogy a bizottság támogatja az előterjesztés elfogadását. Kérdés: Csányi László alpolgármester: Érdeklődik, hogy lesz-e üzemmérnökség Mórahalmon? Nógrádi Zoltán polgármester: Válaszában elmondja, hogy igen, müködik majd üzemmérnökség a városban.

25 25 - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 434/2013. /XII. 19./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: A Térségi Vizmü-üzemeltetési Intézmény kezelésében álló Mórahalom, Kölcsey u. 2. szám alatti irodaház, mühely és raktárépület bérbeadása az ALFÖLDVIZ ZRT. részére 1. Mórahalom Város Képviselő-testülete a tárgybeli előterjesztést megtárgyalta. A Képviselő-testület a Térségi Vízmű-üzemeltetési Intézmény kezelésében álló Mórahalom, Kölcsey u. 2. szám alatti irodaház, műhely és raktárépületeknek az ALFÖLDVÍZ Zrt. részére ,-Ft/hó + ÁFA bérleti díj ellenében történő bérbe adásával egyet ért, és a mellékelt tartalmú bérleti szerződést elfogadja. 2. A Képviselő-testület a bérleti szerződés aláírására a társulás elnökét felhatalmazza. Határidő: Beszámolásra: Felelős: azonnal januári Képviselő-testületi ülés polgármester Erről értesítést kap: 1. Nógrádi Zoltán polgármester 2. Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző 3. Térségi Vízmű-üzemeltetési Intézmény (6782 Mórahalom, Kölcsey u. 2.) 4. Irattár - Király István és Dobó Szilvia bérlőkijelölése Mórahalom, Móra Ferenc u. 2/a I.2. számú lakásra Tanács József Szociális Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság támogatja az előterjesztés elfogadását.

26 26 - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 435/2013. /XII. 19./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Király István és Dobó Szilvia bérlőkijelölése Mórahalom, Móra Ferenc u. 2/a I.2. számú lakásra 1./ Mórahalom város Képviselőtestülete az önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról és elidegenítéséről szóló többször módosított 29/1993. /XII.31./ KT. számú rendelet 5. és 6. -ai alapján a Mórahalom, Móra Ferenc u.2/a. I. 2. szám alatti önkormányzati tulajdonú, 52,39 m2 alapterületű bérlakás szociális alapú igénybevételére december 20-tól december 19-ig terjedő határozott időtartamra bérlőként jelöli Király István és Dobó Szilvia Szeged, Horváth Mihály u.9. II. emelet 11. szám alatti lakosokat. A lakásbérlet egyik fél általi megszüntetése esetén a lakást a másik fél is elhagyni köteles. 2./ A Képviselőtestület felhatalmazza a Polgármestert, hogy az önkormányzati lakás bérleti szerződését bérlőkkel kösse meg, azzal, hogy a bérleti szerződésnek tartalmaznia kell a Csongrád megyei Rendőrfőkapitányság és Mórahalom Városi Önkormányzat között létrejött megállapodásból adódó, 180 napos lakás visszaadási kötelezettségről szóló tájékoztatást. Határidő: 2013.december 20., a határozat végrehajtásáról a Kt külön jelentést nem kér Felelős. Nógrádi Zoltán polgármester Erről értesítést kap: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Király István és Dobó Szilvia Szeged, Horváth Mihály u.9.ii.11.

27 - Ilia Katalin és Meszes Gábor bérlőkijelölése Mórahalom, Móra Ferenc u. 2/a I. l. számú lakásra 27 Tanács József Szociális Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság támogatja az előterjesztés elfogadását. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 436/2013. /XII. 19./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Ilia Katalin és Meszes Gábor bérlőkijelölése Mórahalom, Móra Ferenc u. 2/a I. l. számú lakásra 1./ Mórahalom város Képviselőtestülete az önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról és elidegenítéséről szóló többször módosított 29/1993. /XII.31./ KT. számú rendelet 5. és 6. -ai alapján a Mórahalom, Móra Ferenc u.2/a. I.1. szám alatti önkormányzati tulajdonú, 48,5 m2 alapterületű bérlakás szociális alapú igénybevételére december 20-tól december 19-ig terjedő határozott időtartamra bérlőként jelöli Ilia Katalin és Mórahalom, Rigó u.11. és Meszes Gábor Szeged, Barátság u.3. szám alatti lakosokat. A lakásbérlet egyik fél általi megszüntetése esetén a lakást a másik fél is elhagyni köteles. 2./ A Képviselőtestület felhatalmazza a Polgármestert, hogy az önkormányzati lakás bérleti szerződését bérlőkkel kösse meg, azzal, hogy a bérleti szerződésnek tartalmaznia kell a Csongrád megyei Rendőrfőkapitányság és Mórahalom Városi Önkormányzat között létrejött megállapodásból adódó, 180 napos lakás visszaadási kötelezettségről szóló tájékoztatást. Határidő: 2013.december 20., a határozat végrehajtásáról a Kt külön jelentést nem kér Felelős. Nógrádi Zoltán polgármester

28 28 Erről értesítést kap: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Ilia Katalin Mórahalom, Rigó u.11. és Meszes Gábor Szeged, Barátság u.3. - Guczi Tibor és Samu Boglárka bérlőkijelölése Mórahalom, Móra Ferenc u. 2/a fszt. l. számú lakásra Tanács József Szociális Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság támogatja az előterjesztés elfogadását. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 437/2013. /XII. 19./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Guczi Tibor és Samu Boglárka bérlőkijelölése Mórahalom, Móra Ferenc u. 2/a fszt. l. számú lakásra 1./ Mórahalom város Képviselőtestülete az önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról és elidegenítéséről szóló többször módosított 29/1993. /XII.31./ KT. számú rendelet 5. és 6. -ai alapján a Mórahalom, Móra Ferenc u. 2/a. fszt 1. szám alatti önkormányzati tulajdonú, 38,4 m2 alapterületű bérlakás szociális alapú igénybevételére december 20-tól december 19-ig terjedő határozott időtartamra bérlőként jelöli Guczi Tibor és Samu Boglárka Ásotthalom, Köztársaság u. 4. szám alatti lakosokat. A lakásbérlet egyik fél általi megszüntetése esetén a lakást a másik fél is elhagyni köteles. 2./ A Képviselőtestület felhatalmazza a Polgármestert, hogy az önkormányzati lakás bérleti szerződését bérlőkkel kösse meg, azzal, hogy a bérleti szerződésnek

29 tartalmaznia kell a Csongrád megyei Rendőrfőkapitányság és Mórahalom Városi Önkormányzat között létrejött megállapodásból adódó, 180 napos lakás visszaadási kötelezettségről szóló tájékoztatást. 29 Határidő: december 20., a határozat végrehajtásáról a Kt külön jelentést nem kér Felelős. Nógrádi Zoltán polgármester Erről értesítést kap: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Guczi Tibor és Samu Boglárka Ásotthalom, Köztársaság u. 4. Németh Judit Katalin és Farkas Gergely bérlőkijelölése Mórahalom, Barmos György tér 2. szám alatti Fészek lakásra Oltványi Gyula Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság tagja: Elmondja, hogy a bizottság támogatja az előterjesztés elfogadását. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 438/2013. /XII. 19./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Németh Judit Katalin és Farkas Gergely bérlőkijelölése Mórahalom, Barmos György tér 2. szám alatti Fészek lakásra 1./ Mórahalom város Képviselőtestülete az önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról és elidegenítéséről szóló többször módosított 29/1993. /XII.31./ KT. számú rendelet 5. és 6. -ai alapján a Mórahalom, Barmos György tér 2. szám alatti FÉSZEK - önkormányzati tulajdonú bérlakás piaci alapú igénybevételére december 20-tól december 19-ig terjedő határozott időtartamra bérlőként jelöli

30 Németh Judit Katalin Mórahalom, Juhász Gyula u.5/a. szám és Farkas Gergely Székesfehérvár, Álmos vezér u. 81.szám alatti lakosokat. A lakásbérlet egyik fél általi megszüntetése esetén a lakást a másik fél is elhagyni köteles. 2./ A Képviselőtestület felhatalmazza a Polgármestert, hogy az önkormányzati lakás bérleti szerződését bérlőkkel kösse meg. Határidő: 2013.december 20., a határozat végrehajtásáról a Kt külön jelentést nem kér Felelős. Nógrádi Zoltán polgármester 30 Erről értesítést kap: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Németh Judit Katalin Mórahalom, Juhász Gyula u.5/a. szám és Farkas Gergely Székesfehérvár, Álmos vezér u. 81.szám évi beszámoló jelentés a Móra Ferenc utca 2. sz., 51 hrsz ingatlanról Oltványi Gyula Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság tagja: Elmondja, hogy a bizottság támogatja az előterjesztés elfogadását. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 439/2013. /XII. 19./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: évi beszámoló jelentés a Móra Ferenc utca 2. sz., 51 hrsz ingatlanról 1./ Mórahalom város Képviselő-testülete megtárgyalta a 2013 évi beszámoló jelentés a Móra Ferenc utca 2. sz., 51 hrsz ingatlanról tárgyú előterjesztést.

31 2./ A Képviselő-testület egyetért és elfogadja a határozat mellékletét képező beszámoló jelentésben foglaltakat. 3./ A Képviselő-testület utasítja a Polgármestert, hogy a beszámoló jelentést küldje el a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt részére. Határidő: azonnal A Képviselő-testület a határozat teljesítéséről jelentést nem kér. Erről értesítést kap: 1. Nógrádi Zoltán, polgármester 2. Dr. Varga-Nagy Szilvia, jegyző 3. Balog László, kabinetvezető 5. Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt (1133 Budapest, Pozsonyi út 56.) 31 Közérdekű bejelentés: Heller Sz.Tibor tanácsos: Elmondja, hogy a vásártér főbejáratánál lévő reklámtáblák zavarják a biztonságos közlekedést. Mucsi György alpolgármester: Úgy véli, hogy a vásártér wc ellátottsága, kapacitása is alulméretezett a forgalomhoz viszonyitva. Szűcsné dr. Fehér Éva alpolgármester: Szerinte a forgalmasabb vásárok idején mobil Wc-ket lehetne felállitani. Nógrádi Zoltán polgármester: Igéretet tesz a felvetett problémák megvizsgálására. Balogh Miklós képviselő: Értesülései szerint a Mórainput hálózatban lévő flottás készülékek hivás kezdeményezése esetén a T-Home 5,-Ft-os kapcsolási dijat számit fel. Balog László kabinetvezető: Elmondta, hogy fenti ügy vonatkozásában Kopasz Tibor urral a Mórainput Kft. vezetőjével már felvették a kapcsolatot ig hűségnyilatkozat köti a Móra-Input Kft-t a szolgáltatóhoz. Természetesen a jelzéssel kapcsolatban egyeztetéseket kezdeményeznek.

32 32 Nógrádi Zoltán polgármester: 60. születésnapja alkalmából köszönti : Makra István nyugalmazott pedagógust, mórahalmi lakost. Nógrádi Zoltán polgármester: Egyéb bejelentés nem lévén javaslatot tesz a zárt ülés napirendjére: - Aktuális kérdések Az Aktuális kérdések napirend alatt szereplő előterjesztések zárt ülésen történő megvitatását az önkormányzat gazdasági érdekeinek védelme érdekében látja indokoltnak. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a zárt ülés napirendjére tett javaslatot 440/2013. /XII. 19./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Zárt ülés napirendjének elfogadása Mórahalom Város Képviselőtestülete december l9-ei napirendjét az alábbiak szerint állapítja meg: ülésének zárt ülése I./ Aktuális kérdések Erről értesitést kap: l./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző

33 33 Nógrádi Zoltán polgármester: Zárt ülést rendel el. K.m.f. Nógrádi Zoltán polgármester Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző

34 34 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének december l9-én megtartott soros ülése zárt ülésén a Móra Ferenc Általános Iskola, Szakképző Iskola és Kollégium Bagolyvárában Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester Csányi László alpolgármester, képviselő Szűcsné Dr. Fehér Éva alpolgármester Mucsi György alpolgármester Csiszár István, Katona János, László, Balogh Miklós, Tanács József Volford Imre, képviselők Varga Ferenc, Heller Sz. Tibor, Masa Róbert tanácsosok Dr. Varga- Nagy Szilvia jegyző Igazoltan vannak távol: Vass Antal képviselő Babarczi János tanácsos Tanácskozási joggal jelen vannak: Balog László kabinetvezető Dr. Tóth Krisztián osztályvezető Nógrádi Zoltán polgármester: Megállapítja, hogy a zárt ülés is határozatképes, tekintettel arra, hogy a 8 tagú települési képviselő-testület tagjai közül jelen 6 fő és a polgármester, l fő igazoltan van távol. A nyilvános ülésen elfogadott napirend szerinti munkára kéri képviselő-társait. I. napirend Aktuális kérdések

35 35 - MÓRA-TOURIST Információs és Szolgáltató Nonprofit Kft. kölcsönszerződésének módositása Oltványi Gyula Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság tagja: Elmondja, hogy a bizottság támogatja az előterjesztés elfogadását. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 441/2013. /XII. 19./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: MÓRA-TOURIST Információs és Szolgáltató Nonprofit Kft. kölcsönszerződésének módositása 1./ Mórahalom város Képviselő-testülete a 130/2012 /IV.26/ sz Képviselőtestületi-határozat alapján a DAOP azonosítóval rendelkező, Helyi TDM szervezet fejlesztése Mórahalmon című projekt kapcsán igényelt Ft tagi kölcsön visszafizetésének határidejét december 31- ről, december 31-re módosítja. 2./ Képviselő testület felhatalmazza Nógrádi Zoltán polgármestert a kölcsönszerződés módosításának aláírására. 3./ Mórahalom város Képviselő testülete a tagi kölcsön összegét az önkormányzat évi költségvetésében elkülöníti. Felelős: Móra-Tourist Kft. ügyvezető Határidő: közhasznúsági beszámolásra: áprilisi kt.

36 36 Erről értesítést kap: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Móra-Tourist Nonprofit Kft. ügyvezetője - PH. Centrum Zöldség-Gyümölcs Forgalmazó és Feldolgozó Korlátolt Felelősségű Társaság kérelme tagi kölcsön visszafizetési határidejének módositására Oltványi Gyula Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság tagja: Elmondja, hogy a bizottság támogatja az előterjesztés elfogadását. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 442/2013. /XII. 19./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: PH. Centrum Zöldség-Gyümölcs Forgalmazó és Feldolgozó Korlátolt Felelősségű Társaság kérelme tagi kölcsön visszafizetési határidejének módositására Mórahalom város Képviselőtestülete megtárgyalta a PH. Centrum Zöldség - Gyümölcs Forgalmazó és Feldolgozó Kft. tagi kölcsön visszafizetési határidejének módosítására irányuló kérelmét és a következő határozatot hozza: 1. Mórahalom város Képviselőtestülete - egyetértve a kérelem indokával-, jóváhagyja a 231/2013. (VI. 6.) számú határozattal jóváhagyott tagi kölcsön szerződésben meghatározott, visszafizetendő kölcsön visszafizetési határidejének szeptember 30. napjára történő módosításával. 2. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a szerződés módosítás aláírására. Határidő: beszámolásra: szeptemberi Kt ülés Felelős: Polgármester

37 Erről értesítést kap: 1./ PH. Centrum Zöldség - Gyümölcs Forgalmazó és Feldolgozó Kft ügyvezető igazgatója 2./ Mórahalom város Polgármestere 3./ Mórahalom város Jegyzője 4./ Mórahalom város Képviselőtestülete Költségvetési és Adó osztálya 37 - Borturisztikai látvány és bemutató hely létrehozása Mórahalmon támogatási kérelem benyújtása Oltványi Gyula Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság tagja: Tájékoztatásként elmondja, hogy a bizottság támogatja az előterjesztés elfogadását. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 443/2013. /XII. 19./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Borturisztikai látvány és bemutató hely létrehozása Mórahalmon támogatási kérelem benyújtása 1. Mórahalom város Képviselőtestülete megismerte a Borturisztikai látvány- és bemutató hely létrehozása Mórahalmon támogatási kérelem benyújtása című előterjesztést, és a következő határozatot hozza: 2. Mórahalom város Képviselő-testülete a Mórahalom Városi Önkormányzat által az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez a LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2013-ban nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 104/2013. (XI. 14.) VM rendelet szálláshelyhez nem kötődő, borturisztikai szolgáltatás (4.) célterületére benyújtandó a külterület 0185/33

38 hrsz-ú ingatlanon Borturisztikai látvány- és bemutató hely létrehozása Mórahalmon című pályázat tartalmát megismerte és a kérelem benyújtását támogatja. 3. Mórahalom város Képviselő-testülete a kérelem tartalmát az alábbi forrásösszetétellel elfogadja. 38 Támogatás (65 %) Saját forrás (35 %) Mindösszesen ,- Ft ,- Ft ,- Ft 4. Mórahalom város Képviselő-testülete felkéri a Polgármestert a támogatási kérelem elkészítésére és benyújtására. 5. A Képviselő-testület felkéri a Jegyzőt, hogy az Önkormányzat évi költségvetési rendeletébe építse be a pályázati önerő összegét. Határidő: azonnal Felelős: 4. pontra Nógrádi Zoltán polgármester 5. pontra Jegyző Beszámolása: márciusi Kt. Erről értesítést kap: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./. Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző 3./ Költségvetési és Adó osztály 5./ Irattár - EU Önerőalap pályázati támogatásról való lemondás a DAOP A számú, Mórahalom Város belterületi vizrendezés, Bástya sori főgyüjtő I. ütem cimű uniós pályázat saját forrásának kiegészitése kapcsán Oltványi Gyula Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság tagja: Elmondja, hogy a bizottság támogatja az előterjesztés elfogadását. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.

39 39 444/2013. /XII. 19./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: EU Önerőalap pályázati támogatásról való lemondás a DAOP A számú, Mórahalom Város belterületi vizrendezés, Bástya sori főgyüjtő I. ütem cimű uniós pályázat saját forrásának kiegészitése kapcsán 1. Mórahalom város Képviselőtestülete az EU Önerőalap pályázat visszavonása a DAOP A számú, Mórahalom Város belterületi vízrendezés, Bástyasori főgyűjtő I. ütem című uniós pályázat saját forrásának kiegészítése kapcsán című előterjesztést, és a következő határozatot hozza: 2. Mórahalom város Képviselő-testülete a Mórahalom Városi Önkormányzat által benyújtott a DAOP A számú, Mórahalom Város belterületi vízrendezés, Bástyasori főgyűjtő I. ütem című uniós pályázat saját forrásának kiegészítésére EU Önerőalap pályázatot nyújtott be és nyert el a 264/2011. /X. 17./ és 274/2012. (IX.18.) 235/2013. /VI.6./ képviselő testületi határozati számú határozatok alapján. 3. Az EU Önerő Alap vonatkozásában az önkormányzat én kelt szerződés értelmében Ft támogatást nyert el., melyről ezen határozatában lemond. Az önkormányzat a pályázat lebonyolításának időszakában sikerrel pályázott a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által meghirdetett u.n. NFM önerő támogatásra, az alábbiak alapján Ft Ft Ft Mindösszesen Ft Az NFM önerő támogatás teljes egészében lefedi a pályázat önkormányzati önerejét, vagyis összegszerűen is kedvezőbb, mint a BM által biztosított EU Önerő Alap támogatása. 4. Képviselő testület felkéri a Polgármestert megkötött EU Önerő Alap Támogatási Szerződésének felbontásával kapcsolatos eljárás kezdeményezésére és felhatalmazza az ezzel, valamint az EU Önerő Alap támogatásról történő lemondással kapcsolatos dokumentumok aláírására. Határidő: azonnal Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. január 10-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Tanácskozó Termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester, képviselő

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester, képviselő J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2014. április 14-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2014. november 27-én megtartott soros ülésén az Aranyszöm Rendezvényház nagytermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2011. október 17-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó Termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2012. december 20-án megtartott soros ülésén a Városháza Mórahalom, Szentháromság tér 1. sz. tanácskozó termében. Jelen vannak: Nógrádi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. július 11-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. július 11-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. július 11-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. szeptember l2-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csányi László alpolgármester, képviselő. Szűcsné Dr. Fehér Éva alpolgármester Mucsi György alpolgármester

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csányi László alpolgármester, képviselő. Szűcsné Dr. Fehér Éva alpolgármester Mucsi György alpolgármester 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2014. május rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében 15-én megtartott Jelen vannak: Csányi László alpolgármester, képviselő Szűcsné

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Csányi László alpolgármester, képviselı. Mucsi György társadalmi megbízatású alpolgármester,

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Csányi László alpolgármester, képviselı. Mucsi György társadalmi megbízatású alpolgármester, J E G Y Z İ K Ö N Y V 1 Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2012. július 20-án megtartott rendkívüli ülésén az Aranyszöm Rendezvényház Tanácskozó Termében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. július 25-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. július 25-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. július 25-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Balogh Miklós, Csiszár

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2012. december 12-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal Tárgyaló Termében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének szeptember 26-án megtartott soros ülésén a Városháza dísztermében

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének szeptember 26-án megtartott soros ülésén a Városháza dísztermében J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án megtartott soros ülésén a Városháza dísztermében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester, képviselő Szűcsné

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. május 11-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2005. május 5-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2003. április 8-án megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csiszár István, Katona János László, Tanács József, Balogh Miklós, Volford Imre képviselők

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csiszár István, Katona János László, Tanács József, Balogh Miklós, Volford Imre képviselők J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2012. október 25-én megtartott soros ülésén az Aranyszöm Rendezvényház Tanácskozó Termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2008. július 31-én megtartott rendkivüli ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. március 28-án megtartott soros ülésén a Városháza dísztermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott soros ülésén a Városháza Dísztermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Dr. Szántó Mária jegyzı. Igazoltan van távol: Mucsi György képviselı

JEGYZİKÖNYV. Dr. Szántó Mária jegyzı. Igazoltan van távol: Mucsi György képviselı JEGYZİKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2008. november 10-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. augusztus 9-én megtartott rendkívüli ülésén az Aranyszöm Rendezvényház Házasságkötő termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. december 20-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében

JEGYZŐKÖNYV. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. december 20-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében JEGYZŐKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. december 20-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester, Babarczi

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester, Dr. Szántó Mária címzetes fıjegyzı

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester, Dr. Szántó Mária címzetes fıjegyzı J E G Y Z İ K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2011. július 22-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó Termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK Kistelek Képviselő-testület 2013. október 03-án tartott nyílt ülésének határozatairól

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. szeptember 20-án megtartott soros ülésén az Aranyszöm Rendezvényház nagytermében

JEGYZŐKÖNYV. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. szeptember 20-án megtartott soros ülésén az Aranyszöm Rendezvényház nagytermében JEGYZŐKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. szeptember 20-án megtartott soros ülésén az Aranyszöm Rendezvényház nagytermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester Babarczi János,

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. április 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. április 29-én 13.00 órakor megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mórahalom város Képviselő-testületének 2015. november 26-án közmeghallgatással és lakossági fórummal egybekötött soros ülésén a Városháza Dísztermében Jelen vannak: Nógrádi

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete november 27.-én (pénteken) du órai kezdettel megtartott soros (nyílt) ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete november 27.-én (pénteken) du órai kezdettel megtartott soros (nyílt) ülésének 13/2015. Napirend: Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. november 27.-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros (nyílt) ülésének Jegyzőkönyve 1.) Kéményseprő-ipari közszolgáltatás

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2012. december 28-án megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Tanácskozó Termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Masa Róbert, Babarczi János, Varga Ferenc tanácsosok

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Masa Róbert, Babarczi János, Varga Ferenc tanácsosok J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2014. január 30-án ülésén a Városháza Dísztermében megtartott soros Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. január 31-én ülésén a Városháza dísztermében megtartott soros Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2015. január 29-én megtartott soros ülésén a Városháza Dísztermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének 7/2014. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének Jegyzőkönyve Napirend: A polgármester beszámolója a két

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ/17-27/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 13. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 20-án megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

Jegyzőkönyv 1999. január 28.

Jegyzőkönyv 1999. január 28. Jegyzőkönyv 1999. január 28. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 1999. január 28-án megtartott soros ülésén a Közösségi Ház nagytermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester Babarczi János,

Részletesebben

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 21-én megtartott nyílt ülésén hozott Határozat tartalma

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 21-én megtartott nyílt ülésén hozott Határozat tartalma Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2490 Pusztaszabolcs, Velencei út 2. Tel./fax: 25/273-002; 25/273-036; 25/271-833 honlap: www.pusztaszabolcs.hu e-mail: polghivatal@pusztaszabolcs.hu

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. november 28-án megtartott soros ülésén és közmeghallgatáson az Aranyszöm Rendezvényházban Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester,

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 30.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. március 30-án 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE

SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE 2009. ÉVI X. JEGYZŐKÖNYVE 2009. SZEPTEMBER 15 I ÜLÉSÉRŐL j e g y z ő k ö n y v Készült Szécsényfelfalu Önkormányzat Képviselő- testületének 2009.

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 26. napján megtartott üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ügyszám: 1/8-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. augusztus 29-én megtartott soros ülésén a Városháza Dísztermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Mucsi György alpolgármester,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 54/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Marcalgergelyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Nemesszalók,

Részletesebben

Jegyzőkönyv 1998. október 13. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 1998. október 13-án megtartott soros ülésén a Művelődési Ház nagytermében

Jegyzőkönyv 1998. október 13. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 1998. október 13-án megtartott soros ülésén a Művelődési Ház nagytermében Jegyzőkönyv 1998. október 13. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 1998. október 13-án megtartott soros ülésén a Művelődési Ház nagytermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester dr. Dézsi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6. /2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 24-én (szerdán) 16: 00 órakor tartott

Részletesebben

KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE. Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV

KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE. Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Karakószörcsök Község Önkormányzata Képviselő testülete 2011. február 17. napján 16.30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2014. szeptember 30-án megtartott soros ülésén a Városháza Dísztermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

TUNYOGINÉ DR GÁLIK ÁGNES aljegyző JUHÁSZNÉ GAJZINGER ÁGNES pénzügyi osztályvezető

TUNYOGINÉ DR GÁLIK ÁGNES aljegyző JUHÁSZNÉ GAJZINGER ÁGNES pénzügyi osztályvezető IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. december 15. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2014. május ülésén a Városháza Dísztermében 29-én megtartott soros Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Mucsi György alpolgármester

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. november 22-én megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2001. március 29-én megtartott soros ülésén a Közösségi Ház nagytermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester Bubori Károly, Oltványi

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Helyi Építési Szabályzat

Részletesebben

96/2013. (IX. 12.) Öt. határozat Tárgy: Testületi ülés napirendjének elfogadása

96/2013. (IX. 12.) Öt. határozat Tárgy: Testületi ülés napirendjének elfogadása 96/2013. (IX. 12.) Öt. határozat Tárgy: Testületi ülés napirendjének elfogadása H A T Á R O Z A T Tiszasziget Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 2011. évi CLXXXIX.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes (később érkezett) számviteli, vagyonnyilvántartási- és kezelési osztályvezető.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes (később érkezett) számviteli, vagyonnyilvántartási- és kezelési osztályvezető. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2014. szeptember 8-án a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott nyílt

Részletesebben

Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu

Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu Szám: Svh/62-6/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2013. október 31.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2013. október 31-én 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

Jegyző könyv. Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 29- én órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén.

Jegyző könyv. Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 29- én órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén. Jegyző könyv Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2008. május 29- én 16 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén. A Képviselőtestületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. június 24. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. június 24. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 24. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének JEGYZŐKÖNYVE 68/2013. (VI 24.) Öt. határozat Testületi ülés napirendjének elfogadása

Részletesebben

ÜLÉSI NAPIREND TÁRGYALÁSA. Napirend tárgya: Előadó: 1.) Létszámleépítési döntés kiegészítése Bratu László polgármester

ÜLÉSI NAPIREND TÁRGYALÁSA. Napirend tárgya: Előadó: 1.) Létszámleépítési döntés kiegészítése Bratu László polgármester VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET ENCS 138-14/2011/Rk. JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület az Encs Városi Művelődési Központ és Könyvtár kistermében 2011. szeptember 27-én 7.00 órai kezdettel tartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat november 12-i rendkívüli ülésén

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat november 12-i rendkívüli ülésén J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2018. november 12-i rendkívüli ülésén Hozott határozatok: 223/2018. (11.12.)-től 224/2018. (11.12)-ig Hozott rendeletek: - 1 J E G Y

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 9-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 9-én tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2013/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. május 9-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2012. szeptember 27-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme. Jelen vannak: Kovács Mihály

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án tartott üléséről. Rendeletek és Határozatok mutatója

JEGYZŐKÖNYV. Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án tartott üléséről. Rendeletek és Határozatok mutatója JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án tartott üléséről Rendeletek és Határozatok mutatója 11/2013. (IX: 27.) önkormányzati rendelet A lakások és helyiségek bérletéről,

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 327-7/2013. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 22. napján 19 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge Község Önkormányzat

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Peresztegi Lászlóné. Napirend tárgyalása előtt:

Jegyzőkönyv. Peresztegi Lászlóné. Napirend tárgyalása előtt: Jegyzőkönyv Készült : 2012. május 7.-én a Polgármesteri Hivatal Tanácstermében Berhida Város Önkormányzata Képviselőtestületének rendkívüli üléséről 16.00 órai kezdettel. Jelen vannak: Távol maradt: Pergõ

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend:

Jegyzőkönyv. Napirend: Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 05-én 16 órakor megtartott üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt alpolgármester, Csernik

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csiszár István, Katona János László, Tanács József, Vass Antal és Volford Imre képviselők

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csiszár István, Katona János László, Tanács József, Vass Antal és Volford Imre képviselők J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2014. április 29-én megtartott soros ülésén a Városháza Dísztermében Jelen vannak:, Csányi László alpolgármester, képviselő Szűcsné

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete december 21.-én (pénteken) du órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete december 21.-én (pénteken) du órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének 16/2012. Napirend: Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. december 21.-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének Az ülés napirendje: Jegyzőkönyve Jegyzői

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 12-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 12-én tartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-5/2013./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. szeptember 12-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 19 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kisszállás Község Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 11-i rendkívüli nyílt üléséről. pályázat jóváhagyásáról

JEGYZŐKÖNYV. Kisszállás Község Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 11-i rendkívüli nyílt üléséről. pályázat jóváhagyásáról 1 Kisszállás Község Önkormányzata JEGYZŐKÖNYV Kisszállás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 11-i rendkívüli nyílt üléséről 137/A/2015.(VIII.11.) ÖK Uradalmi napok Kisszálláson

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2009.december 15-én du.14.00 órai kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2009.december 15-én du.14.00 órai kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2009.december 15-én du.i kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről. Jelen vannak: Morvai István polgármester, Meggyes Attiláné alpolgármester,barna Zoltán, Gál Tiborné,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kisberény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 12-én tartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kisberény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 12-én tartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kisberény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 12-én tartott üléséről. Jelen vannak:, Horváth Tibor János alpolgármester Németh Sándorné, Bolevácz Zoltán Józsefné

Részletesebben

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e A L S Ó N E M E S A P Á T I Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 149-7/2013/ANA. Tartalom: HATÁROZATOK KÓD 60/2013.(VI.28.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. Határozat száma: 68/2017.(VIII.22.) 69/2017.(VIII.22.) 70/2017.(VIII.22.)

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/12/2011.

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/12/2011. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/12/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. március 23-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó termében

JEGYZŐKÖNYV. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. március 23-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó termében JEGYZŐKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. március 23-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó termében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester Babarczi János,

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 4-8/2015. (II. 16.) számú határozatok. d. rendeletek:-

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Asbóth Nándor, Németh Dávid képviselők

JEGYZŐKÖNYV. Asbóth Nándor, Németh Dávid képviselők Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testülete 9165 Rábcakapi, Fő utca 88. Szám: R.104-4/2016.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. július 20-án 19,00

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA. JEGYZŐKÖNYV amely készült

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA. JEGYZŐKÖNYV amely készült RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Iktatószám: 17-5/2/2014. Helyszín: a Polgármesteri Hivatal III. emelet 301. számú tárgyalójában

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete augusztus 27-én órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete augusztus 27-én órakor megtartott rendkívüli üléséről Ügyszám: 1/8-12/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. augusztus 27-én 10.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ülés helye: Jelen vannak: Ajkai Közös

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2003. február 27-én megtartott soros ülésén a Közösségi Ház tanácskozó termében

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2003. február 27-én megtartott soros ülésén a Közösségi Ház tanácskozó termében J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2003. február 27-én megtartott soros ülésén a Közösségi Ház tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Balogh Miklós,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők

JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testülete 9165 Rábcakapi, Fő utca 88. Szám: R.104-2/2016.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. április 27-én 16,00

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 23. napján du. 18.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében. Jelen

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2008. július 8-án tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2008. július 8-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2008/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2008. július 8-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14.00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balatonszőlős Község Önkormányzata B A L A T O N S Z Ő L Ő S Szám:101/21-34/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 18-án, 18:00 órai

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2005. július 29-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester

Részletesebben

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők:

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők: Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-2/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. február 21-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. november 28-án az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2011. november 18-án (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2011. november 18-án (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének 18/2011. Napirend: Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2011. november 18-án (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Jegyzőkönyve 1.) Kötelező közszolgáltatások

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2016. szeptember 27-én (kedd) 15:30 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVE. Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének április 11. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének

JEGYZŐKÖNYVE. Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének április 11. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 11. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének JEGYZŐKÖNYVE 43/2013.(IV.11.) Öt. határozat Testületi ülés napirendjének elfogadása

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Önkormányzat hivatali helyisége Halimba

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Önkormányzat hivatali helyisége Halimba Ügyszám: 11/1-7/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Halimba község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. június 13-án 16.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ülés helye: Önkormányzat hivatali

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 106/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Vinár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.február 11-én 17.00 órai kezdettel megtartott nyilvános képviselő-testületi üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Jelen vannak:

Részletesebben

SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Szám: 002/12/2014. J e g y z ő k ö n y v

SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Szám: 002/12/2014. J e g y z ő k ö n y v 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/12/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 12. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR március 18.

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR március 18. JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2013. március 18. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 18. napján 14 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt

Részletesebben

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről. Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-3/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet - szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítéssel:

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet - szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítéssel: 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 2/30/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 10. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös Önkormányzati

Részletesebben