J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő K Ö N Y V"

Átírás

1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének január 10-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Tanácskozó Termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester, képviselő Mucsi György alpolgármester, Szűcsné Dr. Fehér Éva alpolgármester Csiszár István, Katona János László, Volford Imre, Tanács József, Vass Antal, Oltványi Gyula képviselők Dr. Varga Nagy Szilvia aljegyző Igazoltan van távol: Balogh Miklós képviselő Tanácskozási joggal jelen vannak: - Rozsnyainé Hódi Mária Szoc. És Igazgatási O. vez. - Balog László kabinetvezető - Árva Béláné Költségvetési és Adóosztály vezetője Nógrádi Zoltán polgármester: Köszönti a rendkívüli képviselő-testületi ülés résztvevőit. Megállapítja a határozatképességet, a 8 tagú települési képviselő-testület tagjai közül jelen van 7 képviselő és a Polgármester, l fő képviselő igazoltan van távol. Javaslatot tesz meghivó szerint - a napirendi pontokra: I./ Aktuális kérdések Előadó: témakörök szerint - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a napirendi pontra tett javaslatot 1/2013. /I. 10./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Napirend elfogadása

2 2 Mórahalom Város Képviselőtestülete január 10-ei rendkívüli ülésének napirendjét az alábbiak szerint állapítja meg: I./ Aktuális kérdések Előadó: témakörök szerint Erről értesitést kap: l./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Szántó Mária jegyző - Mórahalom városi Önkormányzat adósságállományának Magyar Állam által történő átvállalása Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Tájékoztatásként elmondja, hogy a bizottság megtárgyalta és elfogadásra javasolja az előterjesztést. 2/2013. /I. 10./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Mórahalom városi Önkormányzat adósságállományának Magyar Állam által történő átvállalása Mórahalom város Képviselőtestülete megtárgyalta az 5000 főt meghaladó települések adósság konszolidációja tárgyú előterjesztést és a következő határozatot hozza: 1. A képviselő-testület Magyarország évi központi költségvetéséről szóló évi CCIV. törvény (továbbiakban: költségvetési törvény) aiban foglaltakra figyelemmel kinyilvánítja,

3 hogy a költségvetési törvényben írt feltételekkel az adósságállománya Magyar Állam által történő átvállalását igénybe kívánja venni. 2. A képviselő-testület kijelenti, hogy az önkormányzat nem rendelkezik olyan betéttel vagy egyéb számlaköveteléssel, ami kifejezetten egy adott adósságelemhez kapcsolódik, vagy annak fedezetére, teljesítésének biztosításául szolgál. 3. A képviselő-testület kinyilvánítja, hogy a Polgári Törvénykönyvről szóló évi IV. törvény 332. alapján megállapodást kíván kötni a Magyar Állammal az önkormányzatot terhelő, az adósságátvállalással érintett adósságállománya átvállalásáról. 4. A képviselő-testület az adósságátvállalással összefüggésben felhatalmazza a polgármestert, hogy: a.) megtegye a költségvetési törvény ai szerinti nyilatkozatokat és intézkedéseket; b.)a költségvetési törvény 74. (5) és (6) bekezdése szerinti megállapodásokat kösse meg. 5. A képviselő-testület utasítja a polgármestert, hogy az adósságátvállalással kapcsolatos intézkedéseiről a soron következő ülésén tájékoztassa a testületet. Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester Határidő: június / Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Varga-Nagy Szilvia aljegyző 3 - Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítása Előadó: Dr. Varga - Nagy Szilvia aljegyző Katona László Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság törvényességi szempontból elfogadásra javasolja az előterjesztést.

4 3/2013. /I. 10./ Képviselő-testületi határozat: 4 Tárgy: Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítása 1./ Mórahalom város Képviselőtestülete megtárgyalta a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítását, valamint az alapító okirat egységes szerkezetben foglalt szövegét, melyet - a határozat melléklete szerint elfogad. 2./ A Képviselő-testület utasítja a Jegyzőt, hogy a módosítást a Szervezeti és Működési Szabályzatban vezesse át. Határidő: azonnal Felelős: Dr.Varga-Nagy Szilvia aljegyző 3./ A Képviselő-testület utasítja az Aljegyzőt, hogy intézkedjen a módosított Alapító Okirat törzskönyvi nyilvántartásban történő átvezettetéséről. Határidő: azonnal Felelős: Dr. Varga-Nagy Szilvia aljegyző 1. Nógrádi Zoltán polgármester 2. Dr. Varga-Nagy Szilvia aljegyző 3. MÁK Csm-i Igazgatósága Szeged - Móra-Partner Nonprofit Kft. kölcsönkérelme Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester Vass Antal Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést. 4/2013. /I. 10./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Móra-Partner Nonprofit Kft. kölcsönkérelme

5 5 Mórahalom város Képviselőtestülete megtárgyalta a Móra-Partner Kft. rövid lejáratú tagi kölcsön kérelmét és a következő határozatot hozza: 1. Mórahalom város Képviselőtestülete - egyetértve a tagi kölcsön szükségességének, a DAOP F Szociális városrehabilitációs fejlesztések Mórahalmon című pályázat biztonságos pénzügyi lebonyolításának indokával - jóváhagyja a Móra-Partner Kft. részére a ,-Ft tagi kölcsön biztosítását, mindenkori jegybanki alapkamatnak megfelelő kamat fizetésével. Az igénybevétel végső határideje január 31. A kölcsön visszafizetési határideje február / A Képviselő-testület jóváhagyja a mellékelt kölcsönszerződést és felhatalmazza a Polgármestert a szerződés aláírására, továbbá felhívja arra, hogy a kölcsön összegét az 1. pontban foglaltak figyelembevételével a Móra-Partner Kft. részére utalja át. 3./ A Képviselő-testület a fenti célra a kölcsön összegét a évi költségvetési rendeletében biztosítja. Határidő: beszámolásra: márciusi Kt ülés Felelős: Polgármester 1./ Móra-Partner Kft ügyvezető igazgatója 2./ Mórahalom város Polgármestere 3./ Mórahalom város jegyzője 4./ Mórahalom város Képviselőtestülete Költségvetési és Adó osztálya Nógrádi Zoltán polgármester: Más bejelentés nem lévén az ülést bezárja. K.m.f. Nógrádi Zoltán polgármester Dr. Varga-Nagy Szilvia aljegyző

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester, képviselő

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester, képviselő J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2014. április 14-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2011. október 17-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó Termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ügyszám: 1/8-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri

Részletesebben

a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (24-26)

a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (24-26) Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 21-én megtartott rendkívüli ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (24-26) T á rg ysoroza t 1.) Előterjesztés Balkány

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2003. április 8-án megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2012. december 28-án megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Tanácskozó Termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csányi László alpolgármester, képviselő. Szűcsné Dr. Fehér Éva alpolgármester Mucsi György alpolgármester

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csányi László alpolgármester, képviselő. Szűcsné Dr. Fehér Éva alpolgármester Mucsi György alpolgármester 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2014. május rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében 15-én megtartott Jelen vannak: Csányi László alpolgármester, képviselő Szűcsné

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. július 25-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. július 25-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. július 25-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Balogh Miklós, Csiszár

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. július 11-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. július 11-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. július 11-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2005. május 5-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: KVÖ/413/14/2013. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2013. február 26-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 4. RENDELETEK MUTATÓJA Rendelet száma

Részletesebben

Előterjesztés. Az 5000 fő feletti önkormányzatok adósságának részben történő állami átvállalásának végrehajtásához

Előterjesztés. Az 5000 fő feletti önkormányzatok adósságának részben történő állami átvállalásának végrehajtásához Előterjesztés Az 5000 fő feletti önkormányzatok adósságának részben történő állami átvállalásának végrehajtásához Az Országgyűlés által elfogadott Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. május 11-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester, Dr. Szántó Mária címzetes fıjegyzı

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester, Dr. Szántó Mária címzetes fıjegyzı J E G Y Z İ K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2011. július 22-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó Termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester,

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Dr. Szántó Mária jegyzı. Igazoltan van távol: Mucsi György képviselı

JEGYZİKÖNYV. Dr. Szántó Mária jegyzı. Igazoltan van távol: Mucsi György képviselı JEGYZİKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2008. november 10-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2014. november 27-én megtartott soros ülésén az Aranyszöm Rendezvényház nagytermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. február 25. NAPJÁN MEGTARTOTT 5. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. február 25. NAPJÁN MEGTARTOTT 5. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. február 25. NAPJÁN MEGTARTOTT 5. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK a Kistelek Képviselőtestülete 2013. február 25-én tartott nyílt ülésének határozatairól

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2012. december 20-án megtartott soros ülésén a Városháza Mórahalom, Szentháromság tér 1. sz. tanácskozó termében. Jelen vannak: Nógrádi

Részletesebben

1. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)

1. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.) Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520. 600-1/2014. iktatószám 1. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 16-án

Részletesebben

Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 174/2013. (VI.12.) önkormányzati határozata. Napirend megállapítása

Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 174/2013. (VI.12.) önkormányzati határozata. Napirend megállapítása 174/2013. (VI.12.) önkormányzati határozata Napirend megállapítása 1.) Adósságkonszolidáció végrehajtásához szükséges Képviselő-testületi döntés meghozatala Előadó: Dr. Fekete Zoltán Referens: Balog Lászlóné

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. január 27-i ülésére Tárgy: Adósságkonszolidációval kapcsolatos döntés meghozatala Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés

Részletesebben

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület február 22-ei rendkívüli ülésére. dr.

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület február 22-ei rendkívüli ülésére. dr. Budakalász Város Polgármestere 32/2013.(II.22.) számú előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2013. február 22-ei rendkívüli ülésére Tárgy: Javaslat adósságkonszolidációval kapcsolatos

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: január 11-én de. 7,30 órakor a Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülése alkalmából.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: január 11-én de. 7,30 órakor a Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülése alkalmából. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. január 11-én de. 7,30 órakor a Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülése alkalmából. Jelen vannak: Beke Imre polgármester Boros Lajosné, Korcsmáros

Részletesebben

2013. február 18-i soron kívüli nyílt üléséről

2013. február 18-i soron kívüli nyílt üléséről Jászkisér Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5137 Jászkisér, Fő út 7. E-mail: jaszkiser@vnet.hu Tel.: 57/550-130 Fax: 57/550-120 Ikt.sz.: 349-11/2013.. Je gyzők önyv Jászkisér Város Önkormányzata

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 22-én megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 22-én megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 22-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Sisák Imre polgármester, Volek György alpolgármester, Barna Tibor Józsefné,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: KVÖ/413/43/2013. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2013. június 13-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 13. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK Kistelek Képviselő-testület 2013. október 03-án tartott nyílt ülésének határozatairól

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sárrétudvari Közös Önkormányzati Hivatal /Kossuth u. 72./ hivatali helyiségében 2014. január 13-án, Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének nyilvános

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mezőkövesd Város Önkormányzat 2013. június 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Helye: Mezőkövesdi Közös Önkormányzati Hivatal A épület fsz. 13. tanácskozó terem Mezőkövesd,

Részletesebben

CELLDÖMÖLKI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL

CELLDÖMÖLKI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL könyvéből: 1/2013.(I.10.)sz. képviselőtestületi határozat: 1. A képviselő-testület Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény (továbbiakban: költségvetési törvény) 72-75.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csiszár István, Katona János László, Tanács József, Balogh Miklós, Volford Imre képviselők

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csiszár István, Katona János László, Tanács József, Balogh Miklós, Volford Imre képviselők J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2012. október 25-én megtartott soros ülésén az Aranyszöm Rendezvényház Tanácskozó Termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester,

Részletesebben

ERDŐKERTES JEGYZŐKÖNYVE

ERDŐKERTES JEGYZŐKÖNYVE 1/2014/J ERDŐKERTES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. JANUÁR 15-ÉN MEGTARTOTT NYILVÁNOS RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Az ülésen alkotott rendeletek és hozott határozatok jegyzéke: 1/2014.(I.15.)

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 30-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 30-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből 1/2014. (I. 30.) önkormányzati testületi határozat a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. (3) bekezdésében foglaltak alapján, figyelemmel az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.

Részletesebben

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet - szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítéssel:

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet - szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítéssel: 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 2/21/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 17. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös Önkormányzati

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/57/3/2014. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. február 26-i ülésére Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű határozatok

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Masa Róbert, Babarczi János, Varga Ferenc tanácsosok

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Masa Róbert, Babarczi János, Varga Ferenc tanácsosok J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2014. január 30-án ülésén a Városháza Dísztermében megtartott soros Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2003. augusztus 14-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. március 28-án megtartott soros ülésén a Városháza dísztermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Május 29. NAPJÁN MEGTARTOTT 13. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Május 29. NAPJÁN MEGTARTOTT 13. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Május 29. NAPJÁN MEGTARTOTT 13. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Határozatok száma TARTALOMJEGYZÉK a Kistelek Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. május 29-én

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. augusztus 9-én megtartott rendkívüli ülésén az Aranyszöm Rendezvényház Házasságkötő termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester

Részletesebben

Köszönti a testületi ülésen megjelenteket. Megállapítja, hogy a képviselő-testület tagjai közül 4 fő jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.

Köszönti a testületi ülésen megjelenteket. Megállapítja, hogy a képviselő-testület tagjai közül 4 fő jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. Ügyszám: 11/2-6/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Öcs község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. június 13-án 17.30. órakor megtartott rendkívüli üléséről. Ülés helye: Faluház, Öcs Jelen vannak: polgármester

Részletesebben

Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. június 24. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. június 24. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 24. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének JEGYZŐKÖNYVE 68/2013. (VI 24.) Öt. határozat Testületi ülés napirendjének elfogadása

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Önkormányzat hivatali helyisége Halimba

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Önkormányzat hivatali helyisége Halimba Ügyszám: 11/1-7/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Halimba község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. június 13-án 16.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ülés helye: Önkormányzat hivatali

Részletesebben

8/2012. KT. Szám JEGYZŐKÖNYV KISTELEK VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. MÁJUS 09. NAPJÁN MEGTARTOTT VIII. RENDKÍVÜLI NYÍLT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL

8/2012. KT. Szám JEGYZŐKÖNYV KISTELEK VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. MÁJUS 09. NAPJÁN MEGTARTOTT VIII. RENDKÍVÜLI NYÍLT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL 8/2012. KT. Szám JEGYZŐKÖNYV KISTELEK VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. MÁJUS 09. NAPJÁN MEGTARTOTT VIII. RENDKÍVÜLI NYÍLT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL 1 Napirendi pontok: 1. napirendi pontok elfogadása 2. hitelszerződés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Pusztaföldvár Község Önkormányzat Képviselő-testületének január 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Pusztaföldvár Község Önkormányzat Képviselő-testületének január 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Pusztaföldvár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Pusztaföldvár Községi Önkormányzat Pusztaföldvár,

Részletesebben

Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Jászalsószentgyörgy, Fő út 53/a 32/2012

Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Jászalsószentgyörgy, Fő út 53/a 32/2012 Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Jászalsószentgyörgy, Fő út 53/a 32/2012 A Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2012. december 11-én megtartott, hangfelvétellel rögzített rendkívüli ülés

Részletesebben

Borsod Abaúj Zemplén. megye SZENDRŐLÁD. község

Borsod Abaúj Zemplén. megye SZENDRŐLÁD. község Borsod Abaúj Zemplén megye SZENDRŐLÁD község 4/2013. számú Szendrőlád, Balajt és Ládbesenyő Községek Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli közös testületi üléséről készült jegyzőkönyve Az ülés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR június 26.

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR június 26. JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2015. június 26. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 26. napján 10 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. február 12. NAPJÁN MEGTARTOTT 3. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. február 12. NAPJÁN MEGTARTOTT 3. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. február 12. NAPJÁN MEGTARTOTT 3. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK a Kistelek Képviselőtestülete 2013. február 12-én tartott nyílt ülésének határozatairól

Részletesebben

JEGYZŐKÖ YV A Képviselő-testület január 16-i üléséről.

JEGYZŐKÖ YV A Képviselő-testület január 16-i üléséről. JEGYZŐKÖ YV A Képviselő-testület 2014. január 16-i üléséről. Időpontja: 2014. január 16. 17 órai kezdettel Helye: Kiskunlacházi Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Jelen vannak: polgármester Dr. Fábián Miklós

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. november 09- én megtartott soron kívüli üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. november 09- én megtartott soron kívüli üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. november 09- én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza, tanácskozó terme Jelen vannak: Czédly

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS. Javaslat adósságátvállalással kapcsolatos döntés meghozatalára

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS. Javaslat adósságátvállalással kapcsolatos döntés meghozatalára Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának P O L G Á R M E S TE R E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162 KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat adósságátvállalással kapcsolatos döntés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. november 28-án megtartott soros ülésén és közmeghallgatáson az Aranyszöm Rendezvényházban Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester,

Részletesebben

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE XIV. évfolyam 2. szám _ ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE HIVATALOS LAP 2013. FEBRUÁR 12. TARTALOM A KÖZGYŰLÉS RENDELETE ZMJVK 6/2013. (II.12.) ÖR. a 2012. évi költségvetésről szóló 7/2012.(II.10.)

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. FEBRUÁR 14-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. FEBRUÁR 14-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 53-5/2013. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. FEBRUÁR 14-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 34, 35, 36, 37, 38/2013. (II. 14.) 2 Jegyzőkönyv Készült

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 103 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2013. március 28. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Cseh Béla Hercegfalvi Frida Héri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. június 12. napján megtartott rendkívüli, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E HATÁROZAT száma 130/2013. (VI.12.) önkormányzati határozat 131/2013.

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. február 20-án megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. február 20-án megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. február 20-án megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez 16/2014.(II.20.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról 17/2014.(II.20.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. december 19-én megtartott soros ülésén a Móra Ferenc Általános Iskola, Szakképző Iskola és Kollégium Bagoly várában Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Előszállás Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2015. augusztus 11-én 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendkívüli,

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. március 30-án a Városháza Dísztermében (Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v készült a 2013. július 25-én a Városháza tanácskozó termében megtartott üléséről. Jelen vannak: - Zsombok Lajos polgármester, - Jozó Tamás, dr. Kovácsné Füstös Erzsébet, Makarész

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Söréd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-án megtartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Söréd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-án megtartott rendkívüli üléséről. Jegyzőkönyv Készült Söréd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 13-án megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Könyvtár Söréd 8072 Söréd Rákóczi u. 54. Jelen vannak: Végh Rudolf

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVE. Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének április 11. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének

JEGYZŐKÖNYVE. Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének április 11. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 11. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének JEGYZŐKÖNYVE 43/2013.(IV.11.) Öt. határozat Testületi ülés napirendjének elfogadása

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. március 25-én tartott üléséről Határozatok mutatója

JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. március 25-én tartott üléséről Határozatok mutatója JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. március 25-én tartott üléséről Határozatok mutatója 24/2013. (III. 25.) sz. határozat: Napirendi javaslat elfogadásáról. 25/2013. (III. 25.) sz.

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V 1 J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: a Kartal Nagyközség Önkormányzat Képviselı-testületének 2013. június 10-én 18.30 órakor kezdıdı rendes testületi ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó

Részletesebben

Kapos vár Megyei Jogú Város Közgyűlése

Kapos vár Megyei Jogú Város Közgyűlése Kapos vár Megyei Jogú Város Közgyűlése Testületi ülés ideje: 2014. január 13. Testületi ülés helye: Kaposvár M egyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Kaposvár, Kossuth tér 1. I. emelet Díszterem J E G

Részletesebben

- szociális utalvány elfogadó hely iránti kérelem tárgyalja meg a Képviselő-testület

- szociális utalvány elfogadó hely iránti kérelem tárgyalja meg a Képviselő-testület J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. december 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csiszár István, Katona János László, Tanács József, Vass Antal és Volford Imre képviselők

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csiszár István, Katona János László, Tanács József, Vass Antal és Volford Imre képviselők J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2014. április 29-én megtartott soros ülésén a Városháza Dísztermében Jelen vannak:, Csányi László alpolgármester, képviselő Szűcsné

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. augusztus 06-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. augusztus 06-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. augusztus 06-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 9/2015.(VIII..07.) önkormányzati rendelet 10/2015.(VIII..07.) önkormányzati

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Medgyesbodzás Község Román Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének ülésén április 29-én 9.00 órakor.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Medgyesbodzás Község Román Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének ülésén április 29-én 9.00 órakor. Medgyesbodzás Község Román Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 5663 Medgyesbodzás Széchenyi u. 38 Telefon: 68/425-000, Fax: 68/526-331 2/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Medgyesbodzás Község

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 407-4/2014.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2014. március 25-én (kedden) 14 00 órakor megtartott nyilvános üléséről R E N D E L E T: 3/2014.(III.26.)

Részletesebben

12/2013.(II.27.) Öt. határozat Tárgy: Testületi ülés napirendjének elfogadása

12/2013.(II.27.) Öt. határozat Tárgy: Testületi ülés napirendjének elfogadása 12/2013.(II.27.) Öt. határozat Tárgy: Testületi ülés napirendjének elfogadása H A T Á R O Z A T Tiszasziget Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 2011.évi CLXXXIX. törvény

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének 7/2014. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének Jegyzőkönyve Napirend: A polgármester beszámolója a két

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. B o r d á n y

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. B o r d á n y VI./2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V B o r d á n y Önkormányzati Képviselő- testületének 2016. június 7-én megtartott rendkívüli üléséről. I. N A P I R E N D 1./ Döntés a Terület- és Településfejlesztési Operatív

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 10-i üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 10-i üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 10-i üléséről Helye: Váli Közös Önkormányzati Hivatal, emeleti tanácskozó terme Jelen vannak:bechtold Tamás polgármester,

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2009. június 9-én megtartott rendkívüli ülésének. a./ Tárgysorozata. b./ Jegyzőkönyve. c.

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2009. június 9-én megtartott rendkívüli ülésének. a./ Tárgysorozata. b./ Jegyzőkönyve. c. EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2009. június 9-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Izsó Miklós Gimnázium és Szakképző

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balatonszőlős Község Önkormányzata B A L A T O N S Z Ő L Ő S Szám:101/21-34/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 18-án, 18:00 órai

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Szociális alapszolgáltatási feladatokat ellátó intézményi társulásból Ambrózfalva község Önkormányzatának kilépése

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Szociális alapszolgáltatási feladatokat ellátó intézményi társulásból Ambrózfalva község Önkormányzatának kilépése Iktatószám: /2010. Kövegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. év november hó 29. napján 17.00 órakor tartott nyílt rendkívüli képviselő-testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E O K 88/2010.(XI.29.)Kt.h.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 54/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Marcalgergelyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Nemesszalók,

Részletesebben

Határozatok: - 41/2013. (IV. 4.) számú határozat: Simon János és Czibere József kérelme a művelődési ház bérlésére vonatkozóan

Határozatok: - 41/2013. (IV. 4.) számú határozat: Simon János és Czibere József kérelme a művelődési ház bérlésére vonatkozóan Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.április 4.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. könyve c. határozatok:41/2013. (IV. 4.) számú határozat d. rendeletek:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Abádszalók Város Képviselő-testületének. 2012. augusztus 16-án tartott soron kívüli üléséről. Határozatok mutatója

JEGYZŐKÖNYV. Abádszalók Város Képviselő-testületének. 2012. augusztus 16-án tartott soron kívüli üléséről. Határozatok mutatója JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2012. augusztus 16-án tartott soron kívüli üléséről Határozatok mutatója 64/2012. (VIII. 16.) sz. határozat: Napirendi javaslat elfogadásáról. 65/2012.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ikt.sz.: 570-1/2014. Készült: Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 14-én de. 10 00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak Mester Árpád polgármester, Bencsik János alpolgármester, Horváth Árpád képviselő / 3 fő /

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak Mester Árpád polgármester, Bencsik János alpolgármester, Horváth Árpád képviselő / 3 fő / 1 Tormásliget Község Önkormányzat 8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tormásliget Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-án 17.30 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Kastélyépület

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET január 31-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET január 31-i ülésére Budapest Fővárs IX. Kerület Ferencvárs Önkrmányzata Iktató szám: 14/2013. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2013. január 31-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat az önkrmányzat adósságának

Részletesebben

Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének június 20. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből: VI-134/4960/2013. sz.

Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének június 20. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből: VI-134/4960/2013. sz. Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2013. június 20. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből: VI-134/4960/2013. sz. határozat: Tárgy: A Belváros-Diósgyőri Óvodai Gazdasági Igazgatóság és az

Részletesebben

68/2013. (VI. 24.) Öt. határozat Tárgy: Testületi ülés napirendjének elfogadása

68/2013. (VI. 24.) Öt. határozat Tárgy: Testületi ülés napirendjének elfogadása 68/2013. (VI. 24.) Öt. határozat Tárgy: Testületi ülés napirendjének elfogadása Tiszasziget Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 44. -a, valamint

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Helyi Építési Szabályzat

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2012. február 23-án megtartott soros ülésén az Aranyszöm Rendezvényház Tanácskozó Termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének december 14-én megtartott soron kívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének december 14-én megtartott soron kívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2011. december 14-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme. Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,

Részletesebben

Jegyzőkönyv 1998. október 13. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 1998. október 13-án megtartott soros ülésén a Művelődési Ház nagytermében

Jegyzőkönyv 1998. október 13. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 1998. október 13-án megtartott soros ülésén a Művelődési Ház nagytermében Jegyzőkönyv 1998. október 13. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 1998. október 13-án megtartott soros ülésén a Művelődési Ház nagytermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester dr. Dézsi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ügyiratszám: 30-14/2015. Császártöltés Község Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült : Császártöltés Község Képviselő-testületének 2015. augusztus 31-én 09,00 órai kezdettel

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. augusztus 28-án a Művelődési Központban (Edelény, Borsodi út 9.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata

Részletesebben

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő, alábbi napirend szerint tartsa ülését:

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő, alábbi napirend szerint tartsa ülését: 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ/17-13/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 15. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kétpó Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 21-én megtartott soron következő képviselő-testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kétpó Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 21-én megtartott soron következő képviselő-testületi üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kétpó Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. június 21-én megtartott soron következő képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: Boldog István polgármester Kecskés Mihályné

Részletesebben

Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 7-én megtartott rendkívüli üléséről felvett J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 7-én megtartott rendkívüli üléséről felvett J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6097. Kunadacs Rákóczi u. 2. Telefon: 76/558-131 Fax: 76/422-057 E-mail: kunadacs.ph@tanet.hu 47-5/2016. Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

2014. január 14-i rendkívüli testületi ülés K I V O N A T

2014. január 14-i rendkívüli testületi ülés K I V O N A T 2014. január 14-i rendkívüli testületi ülés K I V O N A T Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. január 14-én (kedd) 08,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal Nagytanácstermében

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2009. november 18-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2009. november 18-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2009. november 18-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 134/2009. (XI. 18.) önkormányzati testületi határozat folyószámla-hitelkeret meghosszabbításáról. 135/2009.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mezőkövesd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29-én megtartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mezőkövesd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29-én megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mezőkövesd Város Önkormányzat 2015. június 29-én megtartott rendkívüli üléséről. Helye: Mezőkövesdi Közös Önkormányzati Hivatal B ép. félemeleti tanácskozó terem Mezőkövesd,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. december 21-én megtartott soron kívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. december 21-én megtartott soron kívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. december 21-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Emeleti tanácskozó terme. Jelen vannak:

Részletesebben