GÁBORJÁNYI RICHARD egyetemi tanár, KISMÁNYOKY TAMÁS egyetemi tanár,
|
|
- Sarolta Pappné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Pannon Egyetem Georgikon Kar Keszthely Növénytermesztés és Kertészeti Tudományok Doktori Iskola Iskolavezető: GÁBORJÁNYI RICHARD egyetemi tanár, az MTA doktora Témavezető: KISMÁNYOKY TAMÁS egyetemi tanár, a mg. tud. Kandidátusa A BÚZA ÉS KUKORICA VÁLTÁS NÉLKÜLI TERMESZTÉSÉNEK AGRONÓMIAI ÉS AGROÖKOLÓGIAI VONATKOZÁSAI DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI Készítette: JOLÁNKAI PÉTER Keszthely 2010
2 1.1. A kutatás előzményei, célkitűzései A legfontosabb termesztett növényeink, a búza és a kukorica monokultúrás termesztéstechnológiája hosszú ideje kutatás tárgya. Ebbe a sorozatba illeszkedik be a jelen doktori disszertáció, melyben a búza és kukorica monokultúrás termesztése, valamint növekvő adagú tápanyagellátási, és az emelkedő szintű növényvédelmi kezelések kölcsönhatását vizsgáltuk. A vizsgálat 2002-től 2005-ig a 4/037/2001 sz. Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Programhoz (NKFP) kapcsolódó konzorcium tagjaként folyt. A program lezárása után a tanszék saját forrásokból fenntartott kísérleteként folytatódott Anyag és módszer A búza és kukoricakísérlet szomszédos táblákon, a Pannon Egyetem Georgikon Karának Kísérleti Telepén, Keszthelyen lett beállítva. A dolgozat a 2002-től, a 2
3 beállításától 2008-ig értékeli a kísérlet eredményeit. A terület talaja agyagbemosódásos barna erdőtalaj. Főbb talajvizsgálati adatok: humusztartalom 1,492 % (alacsony), Arany-féle kötöttség értéke: 38, ph (KCl) : 6,9-7,3. AL-P 2 O (jó) mg/kg, AL-K 2 O 276 mg/kg (jóigen jó). A búza és a kukorica előveteménye gyep volt, majd a kísérlet beállítását követően mind a két kultúrát monokultúrában termesztettük. Az őszi búza kísérletben ötféle tápanyagellátási kezelés, N0 (N0 P0 K0), N1 (N40 P100 K100), N2 (N80 P100 K100), N3 (N120 P100 K100), N4 (N160 P100 K100) és négyféle növényvédelmi kezelés CH0 (kontroll), CH1 (herbicid), CH2 (herbicid és fungicid), CH3 (herbicid fungicid inszekticid) kombinációit alkalmaztuk sávos parcella elrendezésben. A kukorica kísérletben háromféle tápanyagellátási kezelés, N0 (N0 P0 K0), N1 (N200 (ősszel: 150, tavasszal: 50) P100 K100), N2 (N200 (tavasszal: 200) 3
4 P100 K100) és hatféle növényvédelmi kezelés CH0 Ø (kontroll), CH0 K (kapálás) CH1 Ø (herbicid és kapálás), CH1 K (herbicid CH2 (herbicid és fungicid), CH3 (herbicid, fungicid és inszekticid) kombinációit alkalmaztuk osztott-sávos parcella elrendezésben. Minden évben vizsgáltuk a kukorica és a búza szem termésének mennyiségét, egy évben a búzaszem nyersfehérje tartalmát, és az évek többségében a búza és a kukorica parcellák gyomborítását a CH0 és CH1, illetve a kukoricánál a CH0 Ø, CH0 K, CH1 Ø és CH1 K kezelésekben Eredmények A búzakísérlet eredményei A búza esetében a tápanyagellátási kezelések az összes vizsgálati évben jobban növelték a szemtermés mennyiségét, mint a növényvédelmi kezelések. A növényvédelmi kezelések közül a legjobban a CH1 4
5 kezelés emelte a búza termését, a többi kezelés ehhez képest kisebb mértékű termésnövelő hatást váltott ki (1. táblázat). A növényvédelmi és tápanyagellátási kezelések minden vizsgálati évben szignifikánsan növelték a búza szemtermését. A két kezelés kölcsönhatása csupán a kísérlet első, 2003-as évében volt szignifikáns. 1. táblázat. Búza szemtermés összesített átlag eredmények (tha -1 ) Keszthely, N0 N1 N2 N3 N4 átlag CH0 1,88 3,26 3,92 4,47 4,66 3,64 CH1 2,57 3,82 4,73 5,10 5,39 SzD5% 4,32 CH2 2,84 4,03 4,86 5,27 5,66 (CH): 0,29 4,53 CH3 2,86 3,99 4,79 5,37 5,79 SzD5% (N): 0,26 (CH N): n.sz. 4,56 átlag 2,54 3,77 4,58 5,05 5,37 4,26 A búza nyersfehérje tartalmát egy kísérleti év (2003) teljes anyagán vizsgáltuk. Megállapítottuk, hogy a szemtermés fehérjetartalma jelentős mértékben nőtt a N trágyázás növekedésével, de a növényvédelmi kezelések hatása nem volt szignifikáns. Ugyanakkor a két kezelés kölcsönhatása ismét szignifikáns volt. Amíg a 5
6 termésmennyiség szempontjából az optimális tápanyag adagnak a évben az N2 kezelés bizonyult, addig a nyersfehérje tartalom az ennél magasabb N adagok hatására javult a legnagyobb mértékben. A legmagasabb búza termést 2005-ben mértük, az N4 x CH3 kezelésben, (7,18 tha -1 ). A legalacsonyabb termést 2007-ben, az N0 CH0 kezelésben mértük, értéke 1,05 tha - 1 volt. A termés alakulására a legnagyobb hatással az időjárási körülmények voltak. Az évek sorát elemezve a monokultúra terméscsökkentő hatása a gyomirtás nélküli parcellákon jelentkezett a legnagyobb mértékben, a tápanyagellátás szempontjából pedig a magasabb adagú műtrágyázási szinteken (N3, N4). A nem gyomirtott parcellákon (CH0) a gyomnövények dominancia sorrendje a hat vizsgálati év átlagában (zárójelben az átlagos borításuk): Stellaria media (3,08%), Capsella bursa-pastoris (1,23%), Convolvulus arvensis (1,08%), Matricaria inodora (0,86%), Chenopodium album (0,3%). Az öt legnagyobb borítású 6
7 gyomnövény összesített átlagos borítása 6,56% volt, míg az összes gyomnövényé 8,19%. A gyomirtott parcellákon a dominancia sorrend: Stellaria media (1,71%), Convolvulus arvensis (0,72%), Capsella bursa-pastoris (0,36%), Apera spica-venti, és a Cirsium arvense (0,1%). A gyomirtás nem befolyásolta jelentősen a gyomnövények dominancia sorrendjét, csupán a borításukat csökkentette. Az öt legnagyobb borítású gyomnövény összesített átlagos borítása 3% volt, míg az összes gyomnövényé 3,26%. Megfigyelhető tendencia, hogy amíg a herbicides kezeléssel szinten lehetett tartani a gyomosodást, addig a gyomirtószer nélküli kezelésben a gyomnövények borítása az évek múlásával emelkedett A kukoricakísérlet eredményei A kukorica szemtermését a búzától eltérően a növényvédelmi kezelések jobban növelték, mint a tápanyagellátási kezelések. A két eltérő megosztású, magasabb tápanyagellátási kezelésnél (N1 és N2) az évek 7
8 során a termésre gyakorolt hatásuk között statisztikailag nem találtunk szignifikáns különbséget. A növényvédelmi kezelések közül a legnagyobb hatása a herbicid kezelésnek volt (CH1): a kísérleti évek átlagában 257%-kal növelte a termést a CH0 kezeléshez képest. Az inszekticides és fungicides kezeléskombinációk (CH2-CH3) nem eredményeztek jelentős termésnövekedést (2. táblázat). 2. táblázat. Kukorica összesített szemtermés átlaga (tha -1 ) Keszthely, N0 N1 N2 átlag CH0 1,65 4,03 3,74 3,14 CH1 5,21 9,69 9,36 8,09 SzD5% (CH): 1,22 CH2 5,60 9,76 9,53 8,30 CH3 6,12 9,34 9,53 8,33 SzD5% (N): 1,06 (CH N): n.sz. átlag 4,65 8,21 8,04 6,96 A legmagasabb termésátlagot 2006-ban, az N1 x CH1 K kezelésben mértük (14,74 tha -1 ), a legalacsonyabbat pedig 2008-ban, N0 x CH0 x Ø kezelésben, (0,23 tha -1 ). A búza minimális termésével összehasonlítva, megállapítható, hogy a búza a gyomelnyomó képessége 8
9 révén kevésbé igényli a gyomszabályozási beavatkozást, mint a kukorica. A kukorica gyom dominancia sorrendje a gyomirtásban nem részesült parcellákon (CH0): Ambrosia artemisiifolia (41,31%), Amaranthus retroflexus (10,91%), Persicaria lapatifolium (8,49), Chenopodium album (7,97%), Datura stramonium (2,86%) (zárójelben az összborításból számított átlagértékek). Az átlagos gyomborítás igen magas, 75,57%-os volt. Az öt legnagyobb borítású faj összesített átlagos borítása 71,53% volt. A kontroll variánsban kevesebb fajt regisztráltunk, mint a gyomirtott variánsban. Ennek az oka lehet az Ambrosia artemisiifolia jó kompetíciós képessége. A kukorica nem termeszthető gyomirtás nélkül, vegyszeres vagy mechanikai gyomszabályozásra mindenképpen szükség van. A gyomirtott parcellákon (CH1) az átlagos borítás lényegesen kisebb volt (26,74%), mint a CH0 parcellákon, és a borítást adó fajok is kevésbé veszélyes gyomnövények voltak. A gyomnövények dominancia 9
10 sorrendje (zárójelben az összborításból számított átlagérték): Digitaria sanguinalis (10,75%), Amaranthus retroflexus (5,75%), Persicaria lapatifolium (2,92%), Chenopodium album (2,58%), Ambrosia artemisiifolia (1,5%). Az öt legnagyobb borítású gyomfaj összesített átlagborítása 23,46% volt. A gyomnövények a kukoricában már az első évben, nagy borításban jelentek meg a gyomirtásban nem részesült (CH0) parcellákon, majd az évek múlásával a magas borítási értékek (minden esetben 80% feletti) megmaradtak. A gyomirtott parcellákon a kezdeti nagyon alacsony gyomosodás az utolsó két évben jelentősen megnőtt, ebben szerepe lehet a kísérlet második felében alkalmazott rosszabb gyomirtó hatású herbicidnek. 10
11 1.4. Új tudományos eredmények 1) Az alkalmazott tápanyagellátási, valamint növényvédelmi kezelések egyaránt szignifikáns hatással voltak a búza és a kukorica terméseredményére, ugyanakkor a két tényezőnek nem volt igazolható kölcsönhatása az évek összesítésében. 2) A kukorica kísérlet kezeléseinek a szórását vizsgálva megállítottuk, hogy a legmagasabb relatív szórást az abszolút kontroll (növény védőszer és tápanyagellátás nélküli variáns) esetében számítottuk, míg a herbicid kezelés és tápanyagellátási kontroll kombinációja (CH1 x N0) ezt 52,5%-al csökkentette. 3) Az őszi-tavaszi és a tavaszi osztott nitrogén műtrágyázási variánsok (N1 és N2) a kukorica szemtermésére kifejtett hatása között nem volt statisztikailag kimutatható különbség a vizsgálat éveiben. 11
12 4) A növényvédelmi kezeléseknek nem volt statisztikailag bizonyítható hatása a búza szem nyersfehérje tartalmára, ugyanakkor a tápanyagellátási kezelések hatása, valamint a növényvédelmi kezelések és tápanyagellátási kezelések kölcsönhatása is szignifikáns volt. 5) A kukorica termése az átlagos csapadékmennyiségű és eloszlású években a legmagasabb, az ennél több vagy kevesebb csapadékú években a kukorica kisebb termést ad. A téli és tenyészidőszakban (XII.-IX.) hullott csapadékadatok elemzésekor a legmagasabb termést 580 mm-es csapadékértéknél számítottuk. A kukorica termése és a hőmérsékleti adatok között a kísérlet éveiben nem találtunk statisztikailag értékelhető összefüggés. 6) A csapadék és a termés között szoros lineáris regressziót találtunk. Ez alapján a búza szemprodukciója a tenyészidőszakban hullott csapadék 1 mm-es emelkedésével 6,1 kgha -1 -ral nőtt. A hőmérséklet és a termés között szintén szoros lineáris összefüggést találtunk. Ez alapján a búza szemtermésében a 12
13 tenyészidőszak 1,0 C os emelkedése 0,5 tha -1 -os terméscsökkenést okozott Az értekezés témakörében írt tudományos közlemények, publikációk, előadások Külföldi szerkesztésű, referált szakfolyóiratban megjelent cikk Jolánkai P. Tóth Z. Kismányoky T. Farkas I. (2008): Impacts of agrochemical treatments in a winter wheat monoculture. Poljoprivreda (Agriculture) pp. Nemzetközi konferencia-előadás teljes anyaga, szerkesztett tanulmánykötetben: Jolánkai P. Szöllősi G. Birkás M. Jolánkai M. (2005): Site specific plant nutrition agronomic impacts on maize and wheat crop. 40 th Croatian Symposium on Agriculture. Eds: V. Kovacevic S. Jovanovic. Opatija (abstract) pp. Jolánkai P. Hárs T. Nándori S Birkás M. Jolánkai M. (2006): Agronomic and crop year impact on wheat (Triticum aestivum L.) quality. 41st Croatian and 1st International Simposion On Agriculture Eds: S. Jovanovic V. Kovacevic Opatija abstract pp 13
14 Hazai szerkesztésű, referált szakfolyóiratban angol nyelven megjelent cikk Jolánkai P. Tóth Z. Lehoczky É. Kismányoky T. (2004): Crop year effects on the herbological state of wheat crop. In: Proceedings of the 3 rd Alps-Adria Workshop. Eds.: Hidvégi Sz. - Gyuricza Cs. Akaprint. Dubrovnik pp. Jolánkai P. Tóth Z. Lehoczky É. Kismányoky T. (2005): Effect of nitrogen and pesticides on the yield and weed flora of winter wheat. Cereal Research Communications, pp. Jolánkai P. Tóth Z. Kismányoky T. (2006): Effect of nitrogen and pesticides on he yield and protein content of winter wheat. Cereal Research Communications Proceedengs of the V. Alps-Adria Scientific Workshop Vol p. Jolánkai P. Tóth Z. Kismányoky T. (2007): Gains and losses induced by agrochemical applications. Cereal Research Communications Proceedengs of the VI. Alps- Adria Scientific Workshop Vol p. Jolánkai P. Tóth Z. Kismányoky T. (2008): Combined effect of N fertilization and pesticide treatments in winter wheat. Cereal Research Communications. Vol. 36. Supplement
15 Tóth Z. Jolánkai P. Hermann T. Kismányoky T. (2009): Observation of nutrient status of maize monoculture as a major stressor in long-term field experiment over 38 years. Cereal Research Communications Vol. 37. Supplement pp. Magyar nyelven, referált szakfolyóiratban megjelent cikk Jolánkai P. Tóth Z. Kismányoky T. Farkas I. (2009): Agrokémiai kezelések hatása őszi búza (Triticum aestivum L.) monokultúrában. Növénytermelés. 58, 1: pp. Hazai konferencia-előadás teljes anyaga, szerkesztett tanulmánykötetben Jolánkai P. Tóth Z. Lehoczky É. Kismányoky T. (2004): Növekvő szintű növényvédelmi kezelések és N műtrágya adagok hatásának vizsgálata őszi búza (Triticum aestivum L.) állományban. In: 9. Tiszántúli Növényvédelmi Fórum. Ed.: Kövics Gy. DE. Debrecen, pp. Jolánkai P. Tóth Z. Kismányoky T. (2006): Kukorica termésének és gyomosodásának vizsgálata tápanyagellátási tartamkísérletben. 16. Keszthelyi Növényvédelmi Fórum, VE-Georgikon Keszthely pp 15
16 Jolánkai P. Farkas I. Tóth Z. (2007): Kapálás hatása a kukorica terméseredményére precíziós kísérletben. XVII. Keszthelyi Növényvédelmi Fórum, PE-Georgikon. Keszthely 81-84pp Jolánkai P. Kismányoky T (2008): Az ürömlevelű parlagfű (Ambosia artemisiifolia L.) hatása az amerikai kukoricabogár (Diabrotica virgifera virgifera LeConte) lárvakártételére preciziós kukoricakísérletben. XVIII. Keszthelyi növényvédelmi fórum 2008, PE-Georgikon Keszthely 50-53p. Tóth Z. Jolánkai P. Kismányoky T. (2009): A műtrágyázás és az évjárat hatása a kukorica termésére monokultúrában. V. Növénytermesztési Tudományos Nap Növénytermesztés: Gazdálkodás Klímaváltozás Társadalom. szerkesztette: Harcsa Marietta. p Magyar nyelven ismeretterjesztő folyóiratban megjelent cikk Jolánkai P. Kismányoky T. (2007): Parlagfű vs. kukoricabogár?. Agro Napló XI. évfolyam 2007/12. szám p. Jolánkai P. Tóth Z. Kismányoky T. (2009): A kukorica monokultúrás termesztése. Agronapló XIII.évf. 2009/4. szám pp. 16
17 Más témában megjelent publikációk Jolánkai P. (2009): Klíma, talaj és növény rendszer vizsgálata áthelyezett talajmonolitokkal módszertani leírás. V. Növénytermesztési Tudományos Nap Növénytermesztés: Gazdálkodás Klímaváltozás Társadalom. szerkesztette: Harcsa Marietta. p
AGROTECHNIKAI TÉNYEZŐK HATÁSA A KULTÚRNÖVÉNYEKRE ÉS A GYOMOSODÁSRA
PANNON EGYETEM GEORGIKON KAR NÖVÉNYVÉDELMI INTÉZET NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÉS KERTÉSZETI TUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA ISKOLA VEZETŐ DR. GÁBORJÁNYI RICHARD MTA DOKTORA AGROTECHNIKAI TÉNYEZŐK HATÁSA A KULTÚRNÖVÉNYEKRE
ZÁRÓJELENTÉS. A talajművelés és a tápanyagellátás gyomosodásra gyakorolt tartamhatásának tanulmányozása OTKA ny. sz. K60314
1 ZÁRÓJELENTÉS A talajművelés és a tápanyagellátás gyomosodásra gyakorolt tartamhatásának tanulmányozása OTKA ny. sz. K60314 Kutatásainkat a Keszthelyen 1972-ben beállított talajművelési tartamkísérletben,
A gyomnövények szerepe a talaj - növény rendszer tápanyagforgalmában
Dr. Lehoczky Éva DSc A gyomnövények szerepe a talaj - növény rendszer tápanyagforgalmában Gyomnövények tápanyagelvonásának tanulmányozása precíziós eljárások és térinformatikai módszerek alkalmazásával
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei FONTOSABB AGROTECHNIKAI TÉNYEZŐK HATÁSÁNAK VIZSGÁLATA AZ ŐSZI BÚZA TERMESZTÉSBEN
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei FONTOSABB AGROTECHNIKAI TÉNYEZŐK HATÁSÁNAK VIZSGÁLATA AZ ŐSZI BÚZA TERMESZTÉSBEN Hornok Mária Témavezető: Prof. Dr. Pepó Péter MTA doktora DEBRECENI EGYETEM Hankóczy
HAGYOMÁNYOS- ÉS HIDEGTŰRŐ KUKORICA HIBRIDEK GYOMNÖVÉNYEKKEL VALÓ VERSENGÉSÉNEK VIZSGÁLATA
PANNON EGYETEM GEORGIKON KAR, KESZTHELY Növénytermesztési és Kertészeti Tudományok Doktori Iskola Iskolavezető: Prof. Dr. KOCSIS LÁSZLÓ az MTA doktora Témavezető: Prof. Dr. LEHOCZKY ÉVA az MTA doktora,
Pályázó: Dr. Farkas Anikó. Publikációs jegyzék Dr. Farkas Anikó
Publikációs jegyzék Dr. Farkas Anikó Lektorált tudományos cikk hazai folyóiratban 2 Farkasné Szerletics A. 2002. Művelési rendszerek értékelése gyomszabályozási szempontból gödöllői barna erdőtalajon.
Gyomdiverzitás vizsgálatok trágyázási tartamkísérletben. Összefoglalás
TALAJTANI VÁNDORGYŰLÉS VIII. szekció, Tápanyag-gazdálkodás, talajkémia 301 306 Gyomdiverzitás vizsgálatok trágyázási tartamkísérletben Lehoczky Éva 1 *, Kamuti Mariann 1, Sándor Renáta 1, Mazsu Nikolett
Mikrobiális biomassza és a humuszminőség alakulása trágyázási tartamkísérletben
Kökény Mónika 1 Tóth Zoltán 2 Hotváth Zoltán 3 - Csitári Gábor 4 Mikrobiális biomassza és a humuszminőség alakulása trágyázási tartamkísérletben Development of microbial biomass and humus quality in a
A SZULFÁTTRÁGYÁZÁS HATÁSA AZ ŐSZI BÚZA KÉMIAI ÖSSZETÉTELÉRE ÉS BELTARTALMI ÉRTÉKMÉRŐ TULAJDONSÁGAIRA. DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI KALOCSAI RENÁTÓ
A SZULFÁTTRÁGYÁZÁS HATÁSA AZ ŐSZI BÚZA KÉMIAI ÖSSZETÉTELÉRE ÉS BELTARTALMI ÉRTÉKMÉRŐ TULAJDONSÁGAIRA DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI KALOCSAI RENÁTÓ MOSONMAGYARÓVÁR 2003 NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM MEZŐGAZDASÁG-
37/ / Oktatási és kutatási tevékenység, tantárgyfelelős, tanácsos, vagyongazdálkodási referens
SZEMÉLYI ADATOK AMBRUS ANDREA 37/518-300 +36-70/365-7427. ambrus.andrea@uni-eszterhazy.hu Neme: nő.. Születési dátum 1975./..06/29 Állampolgárság magyar adjunktus SZAKMAI TAPASZTALAT Oktatási és kutatási
PANNON EGYETEM GEORGIKON KAR, KESZTHELY Növényvédelmi Intézet. Növénytermesztési és Kertészeti Tudományok Doktori Iskola
PANNON EGYETEM GEORGIKON KAR, KESZTHELY Növényvédelmi Intézet Növénytermesztési és Kertészeti Tudományok Doktori Iskola Iskolavezetı: Dr. Kocsis László egyetemi tanár Témavezetı: Dr. NÁDASYNÉ Dr. IHÁROSI
A termesztési tényezők hatása az őszi búza termésére és a terméselemekre 2000-ben
A termesztési tényezők hatása az őszi búza termésére és a terméselemekre 2000-ben Lesznyák Mátyásné Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Mezőgazdaságtudományi Kar, Növénytermesztési és Tájökológiai
OTKA T zárójelentés. Jolánkai Márton Agroökológiai tényezők hatása az őszi búza termés minőségére és szermaradvány tartalmára
OTKA T-42522 zárójelentés Jolánkai Márton Agroökológiai tényezők hatása az őszi búza termés minőségére és szermaradvány tartalmára 2003-2006. A kutatás tárgya a növénytermesztési és termesztés-ökológiai
A tápiószentmártoni B és L Bt. 500-ak klubja kísérletének bemutatása 2013 szeptember 13., péntek 07:27
B és L Bt. tulajdonosa Babicz Károly, aki a családjával és testvérével Babicz Lászlóval közösen végzi a gazdálkodást a Pest megyei Tápiószentmártonban. A Babicz testvérek már az 1990-es évek elejétől elkezdték
Mazsu Nikolett PhD hallgató Szent István Egyetem Környezettudományi Doktori Iskola Kutatómunka helyszíne: MTA ATK TAKI
Mazsu Nikolett PhD hallgató Szent István Egyetem Környezettudományi Doktori Iskola Kutatómunka helyszíne: MTA ATK TAKI Debreceni Egyetem Műszaki Kar Környezetmérnöki BSc szak (2007-2011) Környezettechnológia
DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI VÍGH TÍMEA
DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI VÍGH TÍMEA Keszthely 2012 PANNON EGYETEM GEORGIKON KAR, KESZTHELY Növénytermesztési és Kertészeti Tudományok Doktori Iskola Iskolavezető: Dr. Kocsis László egyetemi tanár
Változó kihívások és válaszok a gödöllői műtrágyázási tartamkísérletben
Füleky György Változó kihívások és válaszok a gödöllői műtrágyázási tartamkísérletben Szent István Egyetem, Környezettudományi Intézet, Talajtani és Agrokémiai Tanszék, Gödöllő Kulcsszavak: műtrágyázás,
7.1. A kutatásunk célja. - A nemesítők részére visszajelzést adni arról, hogy az új hibridek a herbicidek fitotoxikus hatását mennyiben viselik el.
7. A HERBICIDEK SZELEKTIVITÁSÁNAK ILLETVE A KÜLÖNBÖZŐ GENOTÍPUSÚ KUKORICAHIBRIDEK ÉS AZOK SZÜLŐPARTNEREINEK SPECIFIKUS HERBICID- ÉRZÉKENYSÉGÉNEK VIZSGÁLATA 7.1. A kutatásunk célja - A nemesítők részére
Tartamkísérletek, mint a tájgazdálkodás alapjai Keszthelyi tartamkísérletek. Kismányoky Tamás Veszprémi Egyetem Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kar
Tartamkísérletek, mint a tájgazdálkodás alapjai Keszthelyi tartamkísérletek Kismányoky Tamás Veszprémi Egyetem Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kar A szántóföldi tartamkísérletek olyan élő laboratóriumként
Eltérő kukorica genotípusok tápanyag- és vízhasznosításának vizsgálata a Hajdúságban
Eltérő kukorica genotípusok tápanyag- és vízhasznosításának vizsgálata a Hajdúságban Karancsi Lajos Gábor Debreceni Egyetem Agrár és Gazdálkodástudományok Centruma Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és
DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI. Balikó Krisztina. Keszthely
DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI Balikó Krisztina Keszthely 2009 PANNON EGYETEM GEORGIKON KAR NÖVÉNYTERMESZTÉSTANI ÉS TALAJTANI TANSZÉK NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÉS KERTÉSZETI TUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA Iskolavezető:
Hibridspecifikus tápanyag-és vízhasznosítás kukoricánál csernozjom talajon
Hibridspecifikus tápanyag-és vízhasznosítás kukoricánál csernozjom talajon Karancsi Lajos Gábor Debreceni Egyetem Agrár és Gazdálkodástudományok Centruma Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási
Növekvı arzén adagokkal kezelt öntözıvíz hatása a paradicsom és a saláta növényi részenkénti arzén tartalmára és eloszlására
PANNON EGYETEM GEORGIKON KAR NÖVÉNYVÉDELMI INTÉZET NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÉS KERTÉSZETI TUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA Iskolavezető: Dr. Kocsis László, egyetemi tanár Témavezetők: Dr. Nádasyné Dr. Ihárosi Erzsébet,
Az EM készítmények használatának komplex vizsgálata című témáról
KUTATÁSI JELENTÉS Az EM készítmények használatának komplex vizsgálata című témáról Készítette: Futó Zoltán főiskolai docens Mezőtúr, 2006. ANYAG ÉS MÓDSZER A kísérletet az EM Magyarország Kft együttműködésével
A KUKORICA CSEPEGTETŐ SZALAGOS ÖNTÖZÉSE
A KUKORICA CSEPEGTETŐ SZALAGOS ÖNTÖZÉSE A KUKORICA VÍZIGÉNYE A kukorica a szántóföldi növények között a közepes űek csoportjába tartozik. A tenyészidő folyamán a termőhelytől, a hibrid tenyészidejének
GABONANÖVÉNYEK TERMESZTÉSE. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010
GABONANÖVÉNYEK TERMESZTÉSE Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 14. hét Előadás áttekintése A kukorica vegyszeres gyomirtása. A kukorica fontosabb gyomnövényei. A gyomok
SZENTPÉTERY ZSOLT PUBLIKÁCIÓINAK JEGYZÉKE. Készült: 2007. február. Könyvek, könyvrészletek tankönyvek
MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA DOKTORI TANÁCS TITKÁRSÁGA SZENTPÉTERY ZSOLT PUBLIKÁCIÓINAK JEGYZÉKE Készült: 2007. február Könyvek, könyvrészletek tankönyvek Tudományos fokozat megszerzése előtt (1986-1991)
VIZSGÁLATI EREDMÉNYEK
A műtrágyázás üzemi számításának menete 1. A gazdaság (tábla) talajtípusának meghatározása és szántóföldi termőhelyi kategóriákba sorolása 2. A táblán termesztendő növény termés-mennyiségének mennyiségének
JELENTÉS. Az EM-I nevű antagonista/szinergista mikrobiológiai készítmény burgonyatermesztésben való felhasználásáról
JELENTÉS Az EM-I nevű antagonista/szinergista mikrobiológiai készítmény burgonyatermesztésben való felhasználásáról Veszprémi Egyetem Georgikon Mg.tud. Kar, Keszthely Burgonyakutatási Központ 2005 Bevezetés:
Főbb szántóföldi növényeink tápanyag- felvételi dinamikája a vegetáció során. Gödöllő, február 16. Tóth Milena
Főbb szántóföldi növényeink tápanyag- felvételi dinamikája a vegetáció során Gödöllő, 2017. február 16. Tóth Milena Alapok: Növény Talaj Klíma Víz Tápanyag Mikor? Mit? Mennyit? Hogyan? Növények életciklusa
Talajra gyakorolt műtrágyahatások vizsgálatának legújabb eredményei a karcagi OMTK kísérletekben. Összefoglalás. Summary.
Talajra gyakorolt műtrágyahatások vizsgálatának legújabb eredményei a karcagi OMTK kísérletekben Zsigrai György Szabó Sándor Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma Karcagi Kutató Intézet
AGROÖKOLÓGIAI TÉNYEZŐK HATÁSA A FŐBB GABONANÖVÉNYEINK FUZÁRIUM FERTŐZÖTTSÉGÉRE ÉS MIKOTOXIN TARTALMÁRA
A MAGYAR TOXIKOLÓGUSOK TÁRSASÁGÁNAK KONFERENCIÁJA TOX 2018 Konferencia - Lillafüred, 2018. október 17-19. AGROÖKOLÓGIAI TÉNYEZŐK HATÁSA A FŐBB GABONANÖVÉNYEINK FUZÁRIUM FERTŐZÖTTSÉGÉRE ÉS MIKOTOXIN TARTALMÁRA
Publikációk. Magyar nyelven megjelent közlemények
Publikációk Magyar nyelven megjelent közlemények Bakóczy M. Szakál P. Schmidt R. (2002): Mikroelem-tartalmú hulladékok mikroelemtartalmának zeolittal történı kinyerése és annak felhasználása növénytáplálási
SZENT ISTVÁN EGYETEM AZ ÖKOLÓGIAI GAZDÁLKODÁS GYOMVISZONYAINAK ELEMZÉSE A KISHANTOSI ÖKOLÓGIAI MINTAGAZDASÁG TERÜLETÉN
SZENT ISTVÁN EGYETEM AZ ÖKOLÓGIAI GAZDÁLKODÁS GYOMVISZONYAINAK ELEMZÉSE A KISHANTOSI ÖKOLÓGIAI MINTAGAZDASÁG TERÜLETÉN Doktori (PhD.) értekezés tézisei DORNER ZITA GÖDÖLLŐ 2006 3 A doktori iskola Megnevezése:
Zsombik László 1 Erdős Zsuzsa 2
Zsombik László 1 Erdős Zsuzsa 2 Őszi búza (Triticum aestivum L.) genotípusok morfológiai paramétereinek változása vízhiányos körülmények között The change of morphological parameters of winter wheat (Triticum
Az EM készítmények használatának komplex vizsgálata című témáról
KUTATÁSI JELENTÉS Az EM készítmények használatának komplex vizsgálata című témáról Készítette: Futó Zoltán főiskolai docens Mezőtúr, 2006. ANYAG ÉS MÓDSZER A kísérletet az EM Magyarország Kft együttműködésével
A kukorica tápanyag- és vízhasznosításának vizsgálata két eltérő időjárású évben
A kukorica tápanyag- és vízhasznosításának vizsgálata két eltérő időjárású évben KARANCSI LAJOS GÁBOR Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási
A nitrogén- és káliumműtrágyázás hatása vetésforgóban Interaction between nitrogen and potassium fertilization in crop rotation
Kiss Zoltán Gábor 1 Gulyás Miklós 2 Füleky György 3 A nitrogén- és káliumműtrágyázás hatása vetésforgóban Interaction between nitrogen and potassium fertilization in crop rotation karrallion@gmail.com
Követelmények. 2db ZH: max pont / ZH (kötelező min. 7 pont elérése / ZH) 1db Gyommag beszámoló max. 7 pont (kötelező min.
Földműveléstan Követelmények Gyakorlatokon való aktív részvétel! 2db ZH: max.13-13 pont / ZH (kötelező min. 7 pont elérése / ZH) 1db Gyommag beszámoló max. 7 pont (kötelező min. 4 pont elérése) 1db Gyomnövény
A tápanyag és vízhasznosítási vizsgálatok kukoricánál csernozjom talajon tartamkísérletben
A tápanyag és vízhasznosítási vizsgálatok kukoricánál csernozjom talajon tartamkísérletben Szilágyi Gergely 1 Vad Attila 2 Pepó Péter 1 Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma 1 Mezőgazdaság-,
DEBRECENI EGYETEM EGYETEMI ÉS NEMZETI KÖNYVTÁR
Nyilvántartási szám: Tárgy: DEENK/20/2016.PL PhD Publikációs Lista Jelölt: Czimbalmos Ágnes Neptun kód: MO56MV Doktori Iskola: Kerpely Kálmán Növénytermesztési- és Kertészeti Tudományok Doktori Iskola
Eltérő kukorica genotípusok tápanyag- és vízhasznosításának vizsgálata a Hajdúságban
KarancsiLG:Layout 1 3/11/14 9:46 AM Page 1 Eltérő kukorica genotípusok tápanyag- és vízhasznosításának vizsgálata a Hajdúságban Karancsi Lajos Gábor Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi
DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI
DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar, Mosonmagyaróvár Növényvédelmi Tanszék Doktori Iskola vezető Prof. Dr. Kuroli Géza az MTA doktora Alprogramvezető
PUBLIKÁCIÓS LISTA LEKTORÁLT FOLYÓIRATBAN MEGJELENT CIKKEK
PUBLIKÁCIÓS LISTA LEKTORÁLT FOLYÓIRATBAN MEGJELENT CIKKEK Kalocsai, R. Schmidt, R. Szakál, P. Kerekes, G. (2000): A kén a környezetszennyezı esszenciális makroelem. Acta Agronomica Óváriensis Vol. 42:2,
Döntéstámogatási rendszerek a növénytermesztésben
PANNEX workshop Budapest, 2016. november 17. Döntéstámogatási rendszerek a növénytermesztésben Jolánkai Márton - Tarnawa Ákos Szent István Egyetem, Növénytermesztési Intézet A kutatás tárgya az agrár ágazatok
A kálium jelentősége a vöröshagyma tápanyagellátásában
A kálium jelentősége a vöröshagyma tápanyagellátásában A vöröshagyma a hazai és a nemzetközi piacokon is folyamatosan, egész évben igényelt zöldségfélénk. A fogyasztók ellátása részben friss áruval, de
1. A kísérleti módszerek, körülmények
1. A kísérleti módszerek, körülmények A pályázatban szereplő célkitűzések megvalósításához a Pannon Egyetem Georgikon Karának (Keszthely) kísérleti telepén már évtizedek óta folyó szántóföldi kisparcellás
A művelt réteg (0-20 cm) AL-oldható P2O5 koncentrációjának változása A trágyázás hatása a növények vegetatív fejlődési szakaszainak hosszára
A kutatási program keretében erdőmaradványos csernozjom talajon beállított trágyázási tartamkísérletekben vizsgáltuk az N, P, és K-műtrágyák kombinációinak hatását, valamint a növények által fel nem vett,
A szója oltás jelentősége és várható hozadékai. Mándi Lajosné dr
A szója oltás jelentősége és várható hozadékai Mándi Lajosné dr. 2016.12.08. Nitrogén megkötés Rhizobium baktériumokkal Légköri nitrogén (78 %) megkötés. Endoszimbiózis kialakítása, új szerv: nitrogénkötő
DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI TALAJTAKARÁSI MÓDSZEREK ÖSSZEHASONLÍTÓ ÉRTÉKELÉSE PARADICSOMTERMESZTÉSBEN PUSZTAI PÉTER
DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI TALAJTAKARÁSI MÓDSZEREK ÖSSZEHASONLÍTÓ ÉRTÉKELÉSE PARADICSOMTERMESZTÉSBEN PUSZTAI PÉTER Témavezető Dr. Radics László Ökológiai és Fenntartható Gazdálkodási Rendszerek Tanszék
Kovács Péter 1 - Sárvári Mihály 2
Kovács Péter 1 - Sárvári Mihály 2 A tápanyagellátás és a tőszám hatása a kukoricahibridek termésére és minőségére The effects of nutrient supply and the number of plants on the yield and quality of maize
A parlagfû (Ambrosia artemisiifolia L.) és a kultúrnövények közötti versengés szabadföldi additív kísérletekben
A parlagfû (Ambrosia artemisiifolia L.) és a kultúrnövények közötti versengés szabadföldi additív kísérletekben KAZINCZI GABRIELLA 1 BÉRES IMRE 1 VARGA PÉTER 2 KOVÁCS IMRE 3 TORMA MÁRIA 3 1 Pannon Egyetem,
Az országos lefedettségű 500-ak Klubja kísérletsorozat újabb állomásához érkezett júniusában.
Az országos lefedettségű 500-ak Klubja kísérletsorozat újabb állomásához érkezett 2013. júniusában. Megrendezésre került az első 500-ak Klubja szántóföldi bemutató 2013. június 14-én 11 órától a Nógrád
A D-e-METER FÖLDMINŐSÍTÉSI VISZONYSZÁMOK ELMÉLETI HÁTTERE ÉS INFORMÁCIÓTARTALMA
A D-e-METER FÖLDMINŐSÍTÉSI VISZONYSZÁMOK ELMÉLETI HÁTTERE ÉS INFORMÁCIÓTARTALMA Debreczeni Béláné 1, Kuti László 2, Makó András 1, Máté Ferenc 1, Szabóné Kele Gabriella 3, Tóth Gergely 4 és Várallyay György
ACTA AGRONOMICA ÓVÁRIENSIS
ACTA AGRONOMICA ÓVÁRIENSIS VOLUME 49. NUMBER 2 Mosonmagyaróvár 2007 Tartalomjegyzék Contents 1. kötet Benedek Fülöp: A mezõgazdasági szakigazgatás korszerûsítése és az agrár- és vidékfejlesztési támogatások
Színre lép. az új tengeri mentő
Színre lép az új tengeri mentő Egyszerű, modern, hatékony Kétszikű gyomok Felhasználási javaslat Új posztemergens kukorica gyomirtószer felhasználható: Takarmány és vetőmag kukoricában. Az Elumis a mesotrion
A kukoricatermesztés agrotechnikai elemei: lehetőségek a fejlődési stresszek csökkentésére és növelésére
KUKORICATERMESZTŐKNEK extra 52. A kukoricatermesztés agrotechnikai elemei: lehetőségek a fejlődési stresszek csökkentésére és növelésére Dr. Árendás Tamás, Dr. Berzsenyi Zoltán, Dr. Bónis Péter, Dr. Micskei
A KLÍMAVÁLTOZÁS HATÁSA A GABONANÖVÉNYEK MINŐSÉGÉRE, ÉLELMISZER BIZTONSÁGRA
40. METEOROLÓGIAI TUDOMÁNYOS NAPOK Budapest 2014. november 20-21. A KLÍMAVÁLTOZÁS HATÁSA A GABONANÖVÉNYEK MINŐSÉGÉRE, ÉLELMISZER BIZTONSÁGRA Jolánkai Márton Tarnawa Ákos Horváth Csaba Szent István Egyetem
Szalay Sándor a talaj-növény rendszerről Prof. Dr. Győri Zoltán intézetigazgató, az MTA doktora a DAB alelnöke
Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma Mezőgazdaságtudományi Kar Élelmiszertudományi, Minőségbiztosítási és Mikrobiológiai Intézet Szalay Sándor a talaj-növény rendszerről Prof. Dr. Győri
Az évjárat hatása a búza mennyiségi és minıségi paramétereire, valamint gyomosodási viszonyaira
Az évjárat hatása a búza mennyiségi és minıségi paramétereire, valamint gyomosodási viszonyaira Tarnawa Ákos MTA Élelmiszertudományi Komplex Bizottságának Élelmiszerfehérje-kémiai Munkabizottságának Ülése,
Az NPK-trágyázás hatása a kukorica tápelemfelvételének dinamikájára, öntözött és nem öntözött viszonyok között
Az NPK-trágyázás hatása a kukorica tápelemfelvételének dinamikájára, Kincses Sándorné Filep Tibor Loch Jakab Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Mezőgazdaságtudományi Kar, Mezőgazdasági Kémiai Tanszék,
500-ak Klubja eredmények őszi búzában
00-ak Klubja eredmények őszi búzában 201-201 A Genezis Partnerhálózat őszi búzával 130, hibridbúzával 2 helyszínen állított be trágyázási kísérleteket. Az országosan 1 Üzemi-Genezis technológiákat összehasonlító
NÖVÉNYVÉDELEM. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A
NÖVÉNYVÉDELEM Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Alapvető ellentmondás a célfelület heterogén a kezelés homogén Történeti áttekintés Kezdet 60-70-es évek USA (hadiipar)
Dr. Tasi Julianna Szent István Egyetem
Dr. Tasi Julianna Szent István Egyetem Végzettségek: Agrármérnöki diploma, Szent István Egyetemen, 1980 2006-ban PhD fokozatot szerzett növénytermesztési és kertészeti tudományok területén Kutatási terület:
Szemes kukorica és napraforgó elővetemény hatása az őszi búza termésére és kalászszám-értékeire tartamkísérletben
SzilágyiG:Layout 1 3/3/15 3:55 PM Page 1 Szemes kukorica és napraforgó elővetemény hatása az őszi búza termésére és kalászszám-értékeire tartamkísérletben Szilágyi Gergely Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-,
Pannon Egyetem Georgikon Kar Keszthely Növénytermesztés és Kertészeti Tudományok Doktori Iskola Iskolavezető:
Pannon Egyetem Georgikon Kar Keszthely Növénytermesztés és Kertészeti Tudományok Doktori Iskola Iskolavezető: Dr. habil. GÁBORJÁNYI RICHARD egyetemi tanár, az MTA doktora Témavezető: DR. KISMÁNYOKY TAMÁS
NITRÁT-SZENNYEZÉS VIZSGÁLATA HOMOKTALAJON
NITRÁT-SZENNYEZÉS VIZSGÁLATA HOMOKTALAJON Buzás István 1, Hoyk Edit 1, Hüvely Attila 1, Borsné Petı Judit 1 1 Kecskeméti Fıiskola Kertészeti Fıiskolai Kar Környezettudományi Intézet ABSTRACT Most frequent
Részletes zárójelentés
Részletes zárójelentés Az OTKA F 67849 azonosítójú Az allelopátiát befolyásoló tényezők vizsgálata gyom- és kultúrnövényeken című pályázathoz 1. A kutatás általános leírása Dávid István Debreceni Egyetem
TALAJTANI VÁNDORGYŰLÉS VIII. szekció, Tápanyag-gazdálkodás, talajkémia
TALAJTANI VÁNDORGYŰLÉS VIII. szekció, Tápanyag-gazdálkodás, talajkémia 295 300 Az ürömlevelű parlagfű táblán belüli elterjedésének, biomassza képzésének és tápanyagfelvételének vizsgálata a nagypontosságú
Növénytáplálási stratégiák a modern, költség- és környezetkímélő földhasználat szolgálatában
Földminősítés és földhasználati információ a környezetkímélő gazdálkodás versenyképességének javításáért Növénytáplálási stratégiák a modern, költség- és környezetkímélő földhasználat szolgálatában Csathó
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA. Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei Észak-Magyarországon 2006
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei Észak-Magyarországon 2006 Miskolc, 2007. február Igazgató: Dr. Kapros Tiborné Tájékoztatási osztályvezető:
Tápanyagellátási módok hatásainak komplex értékelése a talaj-növény rendszerben zöldspárga (Asparagus officinalis L.) tartamkísérletben
Tápanyagellátási módok hatásainak komplex értékelése a talaj-növény rendszerben zöldspárga (Asparagus officinalis L.) tartamkísérletben Erdős Zsuzsa tudományos segédmunkatárs Az előadás vázlata A spárga
Publikációs lista - References. Referált nemzetközi folyóiratok Publications: peer reviewed (English)
Publikációs lista - References Referált nemzetközi folyóiratok Publications: peer reviewed (English) 1. Szabó, Á., Molnár A., Győrfi J. and Pénzes B. 2009: New Data on the Mite Fauna of Hungary (Acari:
A kukoricahibridek makro-, mezo- és mikroelemtartalmának változása a tápanyagellátás függvényében
A kukoricahibridek makro-, mezo- és mikroelemtartalmának változása a tápanyagellátás függvényében Jakab Péter Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Mezőgazdaságtudományi Kar, Növénytermesztési és Tájökológiai
Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei a Közép-Dunántúlon 2005
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei a Közép-Dunántúlon 2005 Veszprém 2006. január Készült: a Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi
A talaj hasznosítható vízkészlete és nitrát-nitrit tartalma
Bevezetés, célkitőzések A vizsgálatokat, négy éven keresztül 2003-2006-ban, a Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum Földmőveléstani Tanszékének Látóképi Kísérleti Telepén végeztük valamint külsı helyszíneket
Agrárkönyvtári Hírvilág, 2013. XX. évfolyam 3. szám Ajánló bibliográfia. Árpa
Agrárkönyvtári Hírvilág, 2013. XX. évfolyam 3. szám Ajánló bibliográfia Árpa Könyvek az OMGK állományából B 23522 BAKÓ Attila HAJÓSNÉ NOVÁK Márta A rezisztencianemesítés és az évjárat hatása a tavaszi
Fajspecifikus gyomtérképezés távlati lehetőségei távérzékelési módszerekkel
Fajspecifikus gyomtérképezés távlati lehetőségei távérzékelési módszerekkel Szalay K. Deákvári J. Fenyvesi L. Kovács L. Gulyás Z. NAIK Mezőgazdasági Gépesítési Intézet Előadó: Dr. Szalay Kornél, kutatási
TALAJHASZNÁLATI MÓDSZEREK ÉRTÉKELÉSE TALAJVÉDELMI SZEMPONTBÓL
TALAJHASZNÁLATI MÓDSZEREK ÉRTÉKELÉSE TALAJVÉDELMI SZEMPONTBÓL Doktori (Ph.D) értekezés tézisei Bencsik Katalin Gödöllő 2009 A doktori iskola megnevezése: Növénytudományi Doktori Iskola Tudományága: Növénytermesztési
IPARI ÉS TAKARMÁNYNÖVÉNYEK TERMESZTÉSE. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010
IPARI ÉS TAKARMÁNYNÖVÉNYEK TERMESZTÉSE Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Előadás áttekintése A borsó talaj előkészítése Tápanyagellátása Vetése Növényvédelem, növényápolás
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei NPK TÁPANYAGELLÁTÁS, ÖNTÖZÉS ÉS VETÉSVÁLTÁS HATÁSA A RESEDA KUKORICA HIBRID TERMÉSÉRE MÉSZLEPEDÉKES CSERNOZJOM TALAJON A HAJDÚSÁGBAN Vad Attila Témavezető: Dr.
PUBLIKÁCIÓS LISTA MAGYAR NYELVEN, LEKTORÁLT FOLYÓIRATBAN MEGJELENT:
PUBLIKÁCIÓS LISTA MAGYAR NYELVEN, LEKTORÁLT FOLYÓIRATBAN MEGJELENT: 1., Kalmárné Hollósi, E. Kalmár, S. (2000): Friss zöldségek és gyümölcsök értékesítési formái New Jersey államban. Gazdálkodás XLIV.
SAVANYÚ HOMOKTALAJ JAVÍTÁSA HULLADÉKBÓL PIROLÍZISSEL ELŐÁLLÍTOTT BIOSZÉNNEL
SAVANYÚ HOMOKTALAJ JAVÍTÁSA HULLADÉKBÓL PIROLÍZISSEL ELŐÁLLÍTOTT BIOSZÉNNEL Farkas Éva Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Alkalmazott Biotechnológia és Élelmiszertudományi Tanszék Terra Preta
KUTATÁSI JELENTÉS GRANULÁLT SZERVES-TRÁGYA HATÁSÁNAK ELEMZÉSE
KUTATÁSI JELENTÉS GRANULÁLT SZERVES-TRÁGYA HATÁSÁNAK ELEMZÉSE ERDŐMARADVÁNYOS CSERNOZJOM TALAJON BEÁLLÍTOTT SZABADFÖLDI KISPARCELLÁS KUKORICA KÍSÉRLETBEN MARTONVÁSÁR 2014 MEGBÍZÓ: GRAMEN KFT., BUDAPEST
Tápanyag antagonizmusok, a relatív tápanyag hiány okai. Gödöllő,
Tápanyag antagonizmusok, a relatív tápanyag hiány okai Gödöllő, 2018.02.15. Harmónikus és hatékony tápanyag-ellátás feltételei: A növény tápelem-igényének, tápelem-felvételi dinamikájának ismerete A tápelemek
PEAC SZŐLÉSZETI ÉS BORÁSZATI KUTATÓINTÉZET,
PEAC SZŐLÉSZETI ÉS BORÁSZATI KUTATÓINTÉZET, BADACSONY BESZÁMOLÓ JELENTÉS A szőlőültetvényben, kisparcellás kísérlet keretében, a Symbivit nevű, mikorrhiza gombát tartalmazó mikrobiológiai készítmény vizsgálatának
Ökológiai és Fenntartható Gazdálkodási Rendszerek Tanszék
Ökológiai és Fenntartható Gazdálkodási Rendszerek Tanszék A tanszék munkatársai Dr. Radics László Tanszékvezető Egyetemi tanár Ökológiai gazdálkodás Agro-ökológiai gyomszabályozás Dr. Szalai Zita Egyetemi
A VETÉSVÁLTÁS ÉS TRÁGYÁZÁS HATÁSA AZ ŐSZI BÚZA SPAD ÉRTÉKEIRE CSERNOZJOM TALAJON TARTAMKÍSÉRLETBEN.
A VETÉSVÁLTÁS ÉS TRÁGYÁZÁS HATÁSA AZ ŐSZI BÚZA SPAD ÉRTÉKEIRE CSERNOZJOM TALAJON TARTAMKÍSÉRLETBEN. ÖSSZEFOGLALÁS Szilágyi Gergely Hankóczy Jenő Növénytermesztési, Kertészeti és Élelmiszertudományok Doktori
Mûtrágyázás hatása õszi búzafajták terméshozamára, sütõipari és egyes beltartalmi tulajdonságaira *
Mûtrágyázás hatása õszi búzafajták terméshozamára, sütõipari és egyes beltartalmi tulajdonságaira * Tanács Lajos, Gerõ László és Kovács Krisztina KÉE, Élelmiszeripari Fõiskolai Kar, Szeged Érkezett: 1993.
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei ÖKOLÓGIAI ÉS AGROTECHNIKAI TÉNYEZŐK HATÁSÁNAK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA ELTÉRŐ FIZIOLÓGIÁJÚ GABONANÖVÉNYEKNÉL
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei ÖKOLÓGIAI ÉS AGROTECHNIKAI TÉNYEZŐK HATÁSÁNAK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA ELTÉRŐ FIZIOLÓGIÁJÚ GABONANÖVÉNYEKNÉL Készítette: Vári Enikő doktorjelölt Témavezető: Dr.
Magyar mezőgazdasági információk adatbázisának (AIIR) bemutatása és hasznosíthatósága
Magyar mezőgazdasági információk adatbázisának (AIIR) bemutatása és hasznosíthatósága 1 Kocsis Mihály 2 Tóth Gergely 3 Makó András 3 Rajkai Kálmán 1 Pannon Egyetem Georgikon Kar, Növénytermesztési és Talajtani
www.syngenta.hu kukorica gyomirtó szer gyűjtőcsomag
www.syngenta.hu kukorica gyomirtó szer gyűjtőcsomag ProNik gyűjtőcsomag Összetétel: 2,5 kg Casper + 6x1 l Milagro Extra 6 OD + 2x0,5 l FixPro A csomag 8 ha kukorica gyomirtására elegendő. Amenynyiben a
DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI
DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI VESZPRÉMI EGYETEM GEORGIKON MEZŐGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR Növény- és Környezettudományi Intézet "A" Programvezető: Dr. DEBRECZENI BÉLÁNÉ MTA doktora "B" Programvezető és témavezető:
Dr. Reisinger Péter publikációk jegyzéke. A kandidátusi fokozat megszerzése (1988) előtt
Tudományos könyvek: - Atlaszok, térképek: - Könyvfejezet: - Tudományos cikkek: Dr. Reisinger Péter publikációk jegyzéke A kandidátusi fokozat megszerzése (1988) előtt Reisinger P. (1977): A gyomfelvételezési
Debreceni Egyetem Agrártudományi Központ Nyíregyházi Kutatóintézet. 2. körlevél. Nyíregyháza május 20.
Debreceni Egyetem Agrártudományi Központ Nyíregyházi Kutatóintézet 2. körlevél Nyíregyháza 2015. május 20. Tartamkísérleti kutatások hazai és nemzetközi eredményei" Tisztelt Résztvevők! konferencia Ezúton
A KUKORICA ÖNTÖZÉSES TERMESZTÉSÉNEK GAZDASÁGI KÉRDÉSEI A HAJDÚSÁGI LÖSZHÁTON
A KUKORICA ÖNTÖZÉSES TERMESZTÉSÉNEK GAZDASÁGI KÉRDÉSEI A HAJDÚSÁGI LÖSZHÁTON Sulyok Dénes 1 Rátonyi Tamás 1 Nagy János 1 - Fodor Nándor 2 1 Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum Földműveléstani és Területfejlesztési
Őszi káposztarepce kéntrágyázási kísérlet eredményei
Őszi káposztarepce kéntrágyázási kísérlet eredményei Puy Katalin Győri Zoltán Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Mezőgazdaságtudományi Kar, Mezőgazdasági Termékfeldolgozás és Minősítés Tanszék,
Térinformatika gyakorlati alkalmazási lehetőségei a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságán
Barkász Zsuzsanna Nyugat-Magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar Székesfehérvár, 2009. Térinformatika gyakorlati alkalmazási lehetőségei a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény- és Talajvédelmi
2012-ben jelentősen csökkent a főbb növények betakarított termésmennyisége
Közzététel: 2013. január 21. Következik: 2013. január 24. Népmozgalom, 2012. január-november Sorszám: 13. 2012-ben jelentősen csökkent a főbb növények betakarított termésmennyisége (A fontosabb növényi
A kukorica hasznosításának és termesztésének néhány kérdése
2009. január A kukorica hasznosításának és termesztésének néhány kérdése a racionális felhasználás és a termésingadozás mérséklésének jegyében Dr. Széll Endre, Dévényi Károlyné Gabonatermesztési Kutató