ÁRAMLÁSTECHNIKAI GÉPEK PÉLDATÁR

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÁRAMLÁSTECHNIKAI GÉPEK PÉLDATÁR"

Átírás

1 MISKOLCI EGYETEM GÉPÉSZMÉRNÖKI KAR Dr. Szabó Szilárd ÁRAMLÁSTECHNIKAI GÉPEK PÉLDATÁR NEMZETI TANKÖNYVKIADÓ

2 rfjj MISKOLCI EGYETEM ~ GÉPÉSZMÉRNÖKI KAR l. 1 Dr. Szabó Szilárd ÁRAMLÁSTECHNIKAI GÉPEK PÉLDATÁR. KÉZIRAT NEMZETI TANKÖNYVKIADÓ, 1996 BUDAPEST

3 ELőszó Jelen példatár azn gépészmérnökhallgatók számára készült, akik a Dr. Czibere Tibr, Dr. Nyíri András Áramlástechnikai gépek I. című egyetemi jegyzet alapján ismerkednek meg az tt tárgyalt áramlástechnikai gépekkel. Ezért a példatárban is f6- leg azn géptípuskkal kapcslats feladatk találhatók mint amilyenekkel a jegyzet fglalkzik. A felhasználandó összefüggések, diagramk és jelölések is ugyanezen kból aznsak. A példatár használóinak felhívjuk a figyeimét az alábbi tudnivalókra: - A feladatk megfgalmazásakr és megldásakr az SI mértékrendszert használtuk. - A példák számzása melletti ~ azt jelenti, hgy annak a feladatnak a megldása hsszabb id6t igényel. - Azn feladatk számjeiét aláhúzással jelöltük meg, amelyeknek nem csak a végeredményeit, hanem a teljes megldási menetét is közöljük. - Azn feladatkhz, ahl jelleggörbét, energiadiagramt kell megrajzlni vagy megszerkeszteni, igyekeztünk lyan sztássűrűségű diagramt mellékelni, amelyen a megldás gyrsan és pntsan elkészíthet6. - A megldásknál közölt részeredmények kerekítettek, de a végeredményeket a kerekítés nélküli részadatk - alapján számltuk. A nehézségi gyrsulást g z 9,81 m/s 2 értékkel vegye figyelembe! Ahl ett61 el kell térni, tt külön jelezzük. - A feladatknál ~= 3, el számltunk. - Azn feladatknál ahl csőelágazásk találhatók az elágazásk veszteségét elhanyagltuk. 3

4 1. FEJEZET SOROSAN ÉS PÁ-RHUZAMOSAN KAPCSOLT CSŐVEZETÉKEK JELLEGGÖRBÉI Az ábrán vázlt csővezetékrendszerben levő S'Z szivattyú vizet szállít az I-ből a II. medencébe. Adatk:1 D - -.e - - p 2.e 1 m' L Be - ~ed - EF - ~FG - ~GH:: m; HI::, 100 mm; 5 m; d 2 :: 80 mm; H sg ::. 1 m; d 3 :: 150 mm; 0,03; A. 2 :: 0,04; 0,5; SKI 0,21; 0,2; YKi 1; A3 :: 0,02; J K2 :: 1,13; JD :: 0,8 a d átmérőre 3 vnatkzik; Hg ábra a) Kiszámítand6 az egyenértékg csőhsszúság a szív6 (fes)' a nym6 Cl u), valamint az egész (P.. ) csőszakaszra, ha a e" e vnatkztatási csősúrl6dási tényező és átmérő: A, d! 2 2 b) Határzza meg a csővezeték jellegg6rbéjét leir6 H cs - HcsCQ) függvényt! 5

5 ,c) Mekkra a szivattyú haszns teljesítménye, ha a vízszállítás Q = 0,05 m 3 /s? Az ábrán látható vázlat szerint az S-sel j elölt szennyvízszivattyú a szennyvízcsatrnából a derítőbe emeli át a flyadékt. Az adtt üzemállaptban a szivattyú adatai: H 24 m; n :: /min; Adatk: PS 2 bar; p!kl 815,5 kg/m 3 ; 0,15; ~ BG = 6 m;.e EF. GH = e 1 Hl 11 0,0348; 1 2 0,0285;!K2 0,3; fed 10,5 m;, m;.elj = 3 m; d 1 d 2 YT 2', 0,89 m', 0,08 m',, -ede = 7 m'.e 11 m. JK f = 1200 kg/m 3. D ~K1 E "1. N E ábra a) Határzza meg a csővezetékrendszer adtt üzemállaptbeli veszteségmagasságát (h'[mj)! Mekkra ~p nymásveszteséget jelent ez? b) írja fel számszerűen a csővezeték jelleggörbéjének egyenletét! c) Határzza meg a csővezeték - az adtt üzemállaptbeli - Ae = 0,04 és de 080-ra vnatkzó egyenértékű csőhsszát! 1.03., Egy lajtárzó telepen tartálykcsik lefejtésére szlgáló szivattyúállmást kívánnak létesíteni. A föld alatti nagynymású (PN = 4,4 bar) tartályk, a szivattyúház és a tartálykcsik parklóhelyei már ki vannak alakítva. Az eze- ket összekötő, az 1.03.a. ábrán is vázlt csővezetékek is kiépültek. Feladatunk az, hgy megfelelő szivattyút válaszszunk az laj átszivattyúzására. A V = 24 m 3 lajat szállí~ó tartály~csikban a lefejtés flyamán az átlags laj SZlnt a talaj fölött 2,5 m-re van, s a lefejtés ideje t = 10.min.ke~1 hgy le~yen. A föld alatti tartály közepes flyadekszlntje a felszln alatt 7,5 m-re helyezkedik el. A rendelkezésünkre álló szivattyúkatalógusban levő hárm.. szivattyú H = H(Q) jelleggörbéje adtt (1.03.b. ábra). -ö 1.03.a. ábra a) Határzza meg a szívó- és nymóvezeték veszteségparabláinak, valamint a csővezeték H = H (Q) jelleggörbéjécs cs nek egyenletét, s az utóbbit rajzlja meg az 1.03.b. ábrán! b) Válassza ki az adtt szállítási feladatt megldó szivatytyút, s annak jelleggörbéjén jelölje be az üzemi CM) pntt! c) A kiválaszttt szivattyú szívócsnkjára (F pnt) az ábrán vázlttal teljesen azns még egy leszívócsövet kapcslva a szivattyú párhuzamsan egyszerre két tartálykcsit ürít. - Határzza meg és rajzlja fel az 1.03.b. ábrán az ezen esethez tartzó H' = H' (Q) csővezeték-jellegcs cs ' görbét, s jelölje be az új M' munkapntt! - Számítsa ki az M'-höz tartzó QM'; HM' értékpárt! - Ezzel a leszívási módszerrel mekkra időt nyerünk, vagy vesztünk az egyenkénti ürítéshez képest? 7

6 H [ml 80! "" / v--- 0,02 -- (j) (2) G) ""... '" ~,,~... '\ " "[\ 0,04 0,06,0,08 0,10 _ Q.[m/s] 1.03.b. ábra, H ~ rt G ~).H ;' ct t 750 Q + 50 G}H a'-8333,3 ef. 500 a+ 33, Az 1.04.b. ábra krdináta-rendszerében szerkessze ' meg az 1.04.a. ábrán látható csővezetékrendszer jelleggörbéjét a T tlózár nyittt CH 'J(Q) =?) és zárt CH Z(Q) =?) cs! cs állása mellettl A görbék alapján Q = 0,03 m 3 /s folyadékszállításkr határzza meg mindkét esetben a szivattyd H szállítómagasságátl hab 1000 Q2 héc 2000.Q2 h'[mj, ha Q[m 3 /sj. héd 3000.Q2 A héc-ben benne van a C pntban szabadsugárként kiömlő víz c 2 /(2g)"energiájá is. 7 H[m] a. ábra A nymótartályban a tdlnymás 10 4 Pa, a szállíttt közeg víz (f= 1019,4 kg/m 3 ). Az e~yes csőszakaszk veszteségei: 8 O 0,01 0,02 0,03 0, Q. [m' ls] 1.04.b. ábra

7 1.05.* Az a. ábrán vázlt s zi vattyúaknát egy metróalagút víztelenítésére tervezték. A CP és CT j el ű - egymással srbakapcslt - merülő rendszerű szennyvízszivattyúk nymják.a felszínre az összegyúlt szivárgó szennyezett vizet. Mindkét szivattyú H(Q) jelleggörbéje azns, néhány pntjának adatai Q[~. O I 0,1+ 0,2/ 0,3 / 0,4 I 0,5 H[~~ fre l \ I I i\. '\".~ " r f' " '" A csővezetékrendszerben levő ívek veszteségtényezői ;=j.fre(re) összefüggés szerint számíthatók, ahl az fre (Re) függvényt az 1.05.b. ábra mutatja. A yo értékek pedig: - 2 db 150-s ívre egyenként: 0,03, 4 db s ívre egyenként: 0, a. ábra A vezetékben van 1 db 7v = 3,5 veszteségtényezőj ű viszszacsapó szelep, s egy 1T = 0,3 veszteségtényezőjű - lizemszerűen nyittt - tlózár is. Az összes szerelvény, s az f = 120 m összhsszúságú egyenes csőszakasz is d = 0,3 m belső átmérőjű. A csőszakaszk hidraulikailag simák. A szállíttt közeg kinematikai viszkzitása: V = 2,122'10-6 m 2 /s. A felszíni tárlóig a leklizdendő gedetikus szintklilönbség H g = 43,5 m. Határzza meg a csővezeték. H c s (O). J'elleal~örbé- t~ c 10 0, ' ' _R~ 1.05.b. ábra jének pntjait Q = O; 0,1; 0,2; 0,3; 0,4; és 0,5 m 3 /s flyadékszállítás esetén. Ez alapján állapítsa meg a szivattyúk Q H munv.apntját! (A 1 csősúrlódási tényező számításáhz Iv1' 1'1 - válassza ki és alkalmazza a megfelelő közelítő összefüggést!) Két nyittt vízmedencét L = 1000 m hsszúságú, dl = = O 3 m 'átmérőj ű egyenes c sővezeték köt össze. A tárlók vízszintkülönbsége 10 m. Le kell fektetni egy - az előzővel azns hsszúságú - másik csővezetéket, hgy a két cső ál- " " Q O 't' tal együttesen szalllttt vlzmennylseg,=, m s er e:-.- ket érj en el. A csövek csősúrlódási tényezőj e ~ = 0,03. A kllépési veszteség elhanyaglható!. a) Állapitsa meg a másdik cső d 2 átmérőjét! b) Határzza meg a két cső H cs1 (Q), H cs2 (Q) jelleggörbéjének, valamint a két csőből álló rendszer együttes H (Q) jelleges görbéjének egyenletét! c) Mekkra lesz a flyadékszállítás, ha a vizszintkülönbség 7,9 m-re csökken? d) A másdik csővezeték kiépítése helyett egy szivattyút építenek be az eredeti csővezetékbe, hgy azn szállítsák a megkivánt Q = 0,135 m 3 /s vizmennyiséget. Mekkra ekkr a szivattyú szlikséges szállítómagassága? Az 1.07.a. ábrán vázlt fűtési rendszerben az 1.07.c. ábrán megadtt H(Q) jelleggörbéjű keringtető szivattyú üzemel. A felszálló csővezeték veszteségparablájának egyen- 2 2 lete: hab (Q) = KABQ = 0,575 Q, a visszatérő vezetéké pedig hba (Q) = KBAQ2 = 1,2'Q2 (h'[mj, ha Q[m 3 /hj). 11

8 a) Határzza meg a kialakuló munkapntt! B 6 H[m] 4 ; I--- r--t--. '" ",y r... I" - lj ~!s~ loy I V A 1.07.a. ábra l/l"" L.,.. I--' t: I--- I---~ ~1\ Pl\ V II "" II I\~ V ",/ 1\ 1(~ ~~V t...-~ ~,, 1\ D' LIV 1/[.; O 1 2 p G.( m'/h c. ábra 108 Egy tozveszélyes Uzem teruletén kulön tozlt6h~16~at~t'kell létrehzni. Az építési terveken az 1.0~.a. abran látható elrendezés szerint helyezkednek el a csvek. A 1.07.b. ábra ~ r~~d b) A fotési rendszer bővités~e kerul az l.07.b. ábra szerint azaz a felszál16 ághz egy - az eredetivel teljesen megegyező - másik visszatérő ágat szerelnek. A bővítést úgy kell elvégezni, hgy mindkét visszatérő ágn azns, s a bővítés előttivel megegyező folyadékmenriyiség áramljn keresztul. Mekkra Q'; H' értékpárral rendelkező szivattyúra kell cserélni az eredeti szivattyút? a. ábra Az egyes csőszakaszk veszteségei: 1:2

9 hab héc h BD 2000 Q Q2 h' [mj, ha 9000,l 3 Q [m ls]. A C és D pntkban vízszintesen csatlakztathatók a tűzltótömlők, amelyeknek vesztesége Ca kilépési veszteséggel együtt): ht = 1000.Q2; h~lmj, ha Q[m 3 /s]. A fecskendők trklatátmérője d = 0,357 m, a szállíttt víz sűrűsége f = 10 3 kg/m3 a) Rajzlja meg az 1.08.b. ábra krdináta-rendszerében a csővezetékrendszer jelleggörbéjét, ha - csak a C helyen, - csak a D helyen, - mindkét helyen működik a t0zltófecskendő! b) Mekkra legyen a szivattyd szállítómagassága, ha legalább c = 30 mis sebességű vízsugárra van szükség mindkét helyen? Mekkra térfgatáramt szállít ekkr a szivattyd? Az 1.09.a. ábrán vázlt SZ átemelőszivattyd az öntözőcsatrnából a vizet a csatrna két - különböző magasságd partján levő árkkba emeli át. A csővezetékrendszer veszteségei adttak. A csővezetékek vízzel teljesen töltöttek. Adatk: H gj 3m; H sg 2 m', 11 gb 5 m', zbc - O m. hab 25 Q 2 h CD h DE 40'0 2 h' [m], ha h DF 20 Q2 3 Q [m ls]. 100r-~.-'-'-.-'-'-~'-~~~~~ H[mlr ~~~~~ 1.09.a. ábra a) Az 1.09.b. ábra krdináta-rendszerében szerkessze meg a csővezetékrendszer eredő H (Q) jelleggörbéjét! cs b) Határzza meg azn kritikus Qkr értéket, amelynél kisebb vízszállításkr csak az egyik partra áramlik a víz! Melyik ez a part? c) A szivattyd Q = 0,4 m 3 /s vízszállítása esetén mekkra a bal és a j bb ldali ágban a QB illetve a Qj térfgatáram? Határzza meg a szivattyd szukséges szállítómagasságát ebben az esetben! 14 0 ~ --'-~O::l-:.O=2-'--O::l:J):-:-4-'--='Op:-:6-'--:lO.01::-:8-'--:lO,'-:JJ-'--,lO.I-'2...J...-,lO.14 -Q[m'/sl b. ábra 15

10 F 16 =---=---~._=- c-= H [rn J 2 -= ::- -=---=--.=: = - l.lo.a. ábra O 0,2 0,3 3 0,4 ~... Q.( mis] l.09.b. ábra 0, Az l.lo.a. ábra szerinti szivattyd az A tartályból a B és C tartályba vizet szállit. Az l.lo.b. ábrán látható diagramn szerkessze meg a csővezeték-rendszer eredő H (Q) cs jelleggörbéjét, ha az egyes csőszakaszk veszteségei az alábbiak szerint adttak: 16 h' 1 " "Q:] h' = 2'Q h'[mj, ha Q [m 3 ; sj! 2 h3 = 1'Q2 0,2 0,4 0,6 0,8 1,0 1,2 Q., (m'/s] 1.10.b. ábra ',4 rt

11 1.11. Az 1.11.a. ábrán látható III. jelű nyittt medencéből az SZ szivattyú a 10 4 Pa túlnymás alatt levő I. jelű, vala, mint a nyittt II. tartályba szállítja a J sűrűségű folyadékt (a T tlózár nyittt). A HI túlflyóvezeték biztsítj a II. jelű tartályban az állandó folyadékszintet. Az egyes csőszakaszk veszteségmagasságai a vízszállítás függvényéb~ az alábbiak: h' = 2000' Q2 ;] CD h'[m], l' 4 h' = HI ", a) Határzza meg a BC csőszakasz egyenértékű csőhsszát, ha Ae ~ 0,03; de = 0,1 m!.---t!. --.=--=-=-- :::: : -_._ ~--- -~..: -.:.l~ -_ c ~ ~ m ~ +G, ~ A~~t +~I' -LZCO l~-_ -- --,- SZ - ~ lil~ - _--~ l ~--J ~ LiLa. ábra b) Szerkessze meg az 1.11.b. ábra diagramján a csővezetékrendszer H (Q) jelleggörbéjét! (Pg llf10 4 kg/(m 2 s 2 ). cs ) c) Rajzlja be külön a diagramba a HI csőszakasz HcsHI(Q) jelleggörbéjét, há zeg = 0,5 m! d) A diagram alapján adja meg a c. pntbeli vízszint esetén az egyes ágakban áramló folyadék térfgatáramait, valamint a kialakuló üzemállaptban az áramlást fenntartó szivattyú H manmetrikus szállítómagasságát!. -1 0,01 0,02 O J 03 0,04 Q. [m' /s l 1.11b. ábra Az 1.12.a. ábrán a B és K pntk között látható szivattyú az S nyittt medencéből az N zárt és az M nyittt tartályba szállítja a vizet. Az N tartályban APN = 9810 Pa túlnymás uralkdik, a szállíttt közeg sűrűsége? = kg/m 3 veszteségmagassága az alábbi módn szá Az egyes csőszakaszk mítható: h' Cm], ha 3 Q[m IsJ. 19

12 N, / M E t Az e AB..f EF.e FB.:t = JTl 1.13.a. ábrán vázlt rendszert vizsgáljuk. Adatk: ~ : l dl 6 m f 0,03; 3,103; 0,08 m; 2,33; = 1,6; PN 1,2 bar; P = 1 bar; g 10 mis 2 'v -tbc 7 m} -.CD 2 m d 2 = 0,1 m; YK2 = 0,8685; 'fv = 1,2; f = 10 3 kg/my'; 1.12.a. ábra Az 1.12.b. ábra szerinti diagramba rajzlja be a csőve, zetékrendszer eredő jelleggörbéjét, és ennek alapján állapít sa meg az N tartályba ömlő víz QN térfgatáramát abban az Uzemállaptban, amelyben az M tartályba QM = 0,3 m 3 /s ömlik: Mennyi ebben az Uzemállaptban a szivatty6 H szállit6magassága? 40 Hcs [ml ' I--- 0, ,4 0,5 Q[m'/sl b. ábra am 5m 1.13.a. ábra a) Az 1.13.b. ábra krdináta-rendszerében szerkessz~ meg a cs6vezetékrendszer eredő jelleggörbéjét! b) Mekkra az a Q 1 maximális térfgatáram, amelynél még " max csak az egyik szívótartályból áramlik a viz? c) Mekkra Q 2 flyadékmennyiség áramlik maximálisan a max rendszerben a szivatty6 kikapcslt állapta esetén? A szivatty6ban fellépő áramlási veszteségektől tekintsen el! (Az AB szakaszn a bejelölttel ellentétes irány6 áramlást a V visszacsapószelep megakadályzza.) d) A szivatty6 Q = 0,04 m 3 /s vizszállítása mellett hgyan szlik meg e térfgatáram a két szivóág között (Q1 =?; Q2 =?)? Mekkra ekkr a szivatty6 H szállitómagassága? e) Mekkra QT flyadékmennyiség áramlik át a rendszeren, ha az SZ szivatty6 munkapntbeli szállítómagassága H :- 20 ITi? 21

13 I 2 ttim:ttímmmmm~ 15l±títijjjctttttmtttw~ 10tttm:ttí:ttt:mmmm~ -5i~~~~~~~~~~~~ 0,01 0,02 0,03 0,04 0J15 - Q,[m'/sl 1.13.b. ábra Az ábrán vázlt rendszeren Q = 60 tls mennyiség 8 /3 N N, ", " ) = 00 kg/m surusegu es O v= " m '21 s k' lnema t'kal' l Vl'SZ kzitású flyadékt emel át a szivattyú. A nymócső Ll hsz: szúságú főága két azns, vízszintes síkban fekvő L 2 hssz6 ságú szakaszra ágazik szét, amelyekb ől a flyadék a szabadb ömlik ki. A felszerelt nymásmérők közül az egyik vákuumt (p -p = 0,275 bar), a másik nymásdifferenciát (l\.p ::: s = 1,15 bar) mér. Az Ll és L 2 hsszúságú csőszakaszk hidrau likailag sirrák. Adatk: Ll = 1 km; 4 km; d = 203 mm; d 1 2 = 156 mm; H sg = 3 m', 6z 0,8 m; b.h = 1,2 m ábra Az 1.15.a. ábrán Sz-szel jelölt szivattyú a nyittt medencéből a!:::" PN = Pa túlnymás alatt levő tartályba szállítja a f= 10 3 kg 1m 3 sgrűségű vizet. A tartályba jutó flyadékmennyiséget megkerülővezetékes szaualyzással váltztat juk, vagyis a felesleges vizet a BD vezetékágn visszavezetjük a medencébe. Az egyes csőszakaszk ellenállásai: hab 250'Q2 h BC = 500'Q2 h' = 200.Q2, a CS csap vesztesége BD nélkül / h'[m], ha Q[m 3 /s]. A CS jelű gömbcsap ellenállása a záróelem ~ elfrdulási szögének függvényében (lásd az 1.15.a. ábrát is): a) A szivattyú H(Q) jelleggörbéjét tartalmazó 1.15.b. ábrán a) Számítsa ki a II és 1 2 csősúrlódási tényezők értékét! szerkessze meg a csővbzetékrendszer jelléggörbéjét a CS b) Határzza meg a csővezeték rendszer eredő H (Q) jelleg- gömbcsap zárt ( r= 90 ) és nyittt ( r= 0 0 ) állása mellett!, "cs,, N Ez alapján határzza meg mindkét esetben a szivattyú Q fgörbéj ének egyenletét! (Ai és A 2 Q-tól val fuggesetl te-, lyadékszállítását és H szállítómagasságát, valariliht a QN kintsen el!) haszns vízmennyiséget! c) Mekkra az adtt üzemállaptban a szivattyú H manm~tri~ b) A CS gömbcsapt milyen állásba kell frdítani (~ =?) ahkus szállítómagassága és a hajtásáhz szükséges P t teljesít hz, hgya Q haszns flyadékszállítás Q = 0,2 m3/s lemény, ha az összhatásfka '7. = 65%? gyem? lj 11 23

14 _ _._-- = H[m] 90 E B t--c:ci(ls~ ~~ ~... ~.. SZ CS 1.15.a. ábra H (Q.) szi l\eggörbe Vízszi~tes benzinvezetékhez (Pl = 770 kg/m 3 ) csatlakzó, szintén vízszintes síkban fekvő d 2 = 20 mm átmérőjű L 2 = 5 m hsszúságú csövön keresztül f 2 = 1540 kg/m3 sűrűségű-ólmtartalmúanyagl adaglnak. A benzin mennyisége r = 16 t/h, amelyhez egyezreléknyi adalékanyag szükséges. A benzinvezeték hssza a csatlakzási helyig Ll = 100 m, azt követően L3 = 400 m, s dl = d 3 = 80 mm. A csősúrlódási tényező mindhárm cs6szakaszban II = l2 = l3 ~ 0,02. A v~zeték végén az adalékanyaggal kevert benzin p = 1 bar nymá-. sú térbe szabadn ömlik ki. Számítsa ki, hgy mekkra Pl nymást kell biztsítani a benzinvezeték elején és mekkra P 2 nymást az adag16cs6 elején, hgy a vázlt szállítási, illetve adaglási flyamat létrejöjjön! Az SZ merü16szivattyú az 1.17.a. ábrán vázlt rendszerre dlgzik a. ábra a1 Határzza meg a szivattyú Q flyadékszállítását O' = 10 3 kg/m 3 ), H szállítómagasságát és P haszns teljesít ~ényét! Az egyes cs6szakaszk veszteségmagasságai: 0, b. ábra 0,4 Q( m 1 /s] 25

15 f h' = 50.Q2 1 h' = 200.Q2 2 h' Lm], ha Q[m 3 /sj Az 1.18.a. ábrán vázlt prelszívó rendszerben levő Vi és V2 ventilátrk a szállítószalagkra való mészkőadaglónál elhelyezett elszívóernyőn keresztül szívják el a keletkező prt. A két párhuzamsan kötött csőág veszteségtényezői: Ki = 80C, h' 3 = 100 Q2 K h' = 10.Q2 Az egyesített csőág, s a benne levő prleválasztó ciklnte A szivattyd H(Q) jelleggörbéjét az b. ábra diagramjárl lep együttes veszteségtényezője (a kilépési veszteséggel; flytns vnal jelöli. együtt): ' b) Határzza meg ezen esetben, hgy az egyes ágakba a Q flyadélcmmennyiség hány százaléka jut! 'Kj = 306. c) Mi történik, ha az SZ szivattydt a H'(Q) jelleggörbéjű 2 7 'b (A A. szivattydra cseréljük? CA H'(Q) jelleggörbét az 1.1.b. a ~ ~ P = K'Q összefüggés szerint a /J.p nymásveszteséget rán szaggattt vnal jelzi.) [PaJ-~an kapjuk, ha Q[m3/ sj.) A helyzeti energia váltzása elhanyaglható. 18 V1 12 V a. ábra A Vi és V2 ventilátr azns, ~p.. (Q) jelleggörbéjüket az 1.18.b. ábrán feltüntettük. Szerkesztéssel határzza meg az 1.18.b. ábrán a két ven~ tilátr munkapntját! Hgyan szlik meg a légszállitás a két ventilátr között? , Ol 6... Q.[m/s 0, b. ábra

16 Az egyes csőszakaszk veszteségparabláinak egyenletei: Ap [Pa) ,,... 4,0,-fQl I háh hb hko K.Q2 3,97 Q2; A hjl,kl = K 1.Q2 = 10.Q2. l' K.Q2 0,23' Q2;" 2 8.Q2. B hj2,k2 K 2 Q 2 ' 2 2 = K.Q2 2 KC Q 0,80 Q ; hj3,k3 = 3 = 6'Q3' 3000 r-... i"-- '" (h'!:.mj, ha Q [m 3 I s J.) a. ábra O 2 Q. [rjis).- 3 1:18.b. ábra A T jelű tankhaj 6ból az 1.19.a; ábra szerinti csővezetéken fejtik le az Olajat, amely az lajfinmitó f61dalatti tártályába jut. Az SZ jelű szivattyd által szállíttt laj Q térfgat~ áramát - az 1.19.b. ábrán részletesen látható - a J és K gyűjtőtartályk között elhelyezett mérőágban párhuzamsan kötött különböző átmérőjű mérőturbinákkal mérik. Az egyes csőátmérők: d = 0,6 m; dl = 0,3 m; d 2 = 0,35 m; d 3 ~ 0,4 m b. ábra 29

17 .. a) Az 1.19.c. ábra diagramján szerkessze meg a csővezetékrendszer H (Q) jelleggörbéjét, s határzza meg az egyenletét! cs b) Határzza meg a JK mérőág hárm vezetékében az áramlási ~ebességek cl: c : c arányát, majd ennek segitségével álla- 2 3 pítsa meg a vezetéken szállítható laj térfgatáramának maximumát (Qmax =?), ha a dl' d 2, d 3 ne~eges átmérőj ű mérőturbinák mindegyikében a mérők kársdásának elkerülése miatt maximum c = 15 mis áramlási átlagsebesség engedhető meg! Mekkra ekkr a H = H (Q ) érték? max cs max ~ csős~r16dási ténye- 100 m? c) Mekkra a d átmérőjű szívóvezeték zője, ha r K 0,5;1 be = 0,4 és lbh 1.20.* Csapadékv:íz el vezető rendszer részletét ábrázlj a az ábra. A 10 darab egymástól L = 10 m távlságra telepített d = 400 mm átmérőjű akna á D = 800 mm ldalhssz~ságú négyszögkeresztmetszetű, 2% lejtésű gyűjtőcsatrnába trkllik. Az utls6 akna után 20 méter távlságra található az átemelőtelep. Mind az aknák,mind pedig a csatrna k = 1,5 mm érdességű betnból készültek. esi ("Archimedesi csiga") ábra._ --. _ EHEEEm t:±:t:±:t:±:t±jte. 0,4 0,8 \2 ',6 2,0 _ Q.[m'/s) 1.19.c. ábra Határzza meg, hgy mekkra Q flyadékmennyiséget képes maximálisan elnyelni a csatrnarendszer, ha az átemelőtelepen a földfelszín alatt 4,5 m-re áll a víz! (Abetnb61 készült csővezetékek hidraulikailag érdesnek tekinthetők.) 1.21.* Vízszintes, benzint (f = 780 kg/m 3 ) szállít6 csővezetékben két szivattyúállmás (A és D) közti szakaszt vizsgál unk (1.21. ábra). A szivattyúk előtt a nymás a csőben mindig éppen légköri: PA = PD = P = 1 bar. Nrmális üzemben a szivattyúk által elöállíttt nymásnövekedés PB-PA = 50 bar. Az állmásk között a távlság f AD = 80 km, a cső átmérője D = 357 mm, csősúrl6dási tényezője A = 0,02. Rzsdásdás következtében az A szivatty~teleptől t = 20 km távlságban d = 1 cm átmérőjű lyuk keletkezett. AC... ~_ ~n~ T... ~ ábra a) Mekkra Q flyadékmennyiséget szállítttak a meghibásdás előtt a csővezetéken? 30 31

18 (H =?) és után (H' =?), ha a szivattyú flyadékszál b) Mekkra a frdulatszámszabályzással szabályztt AB szivattyú manmetrikus szállítómagassága a meghibásdás előtt lítása váltzatlan? c) Mekkra a meghibásdás miatt a szivattyútelepen a nymásesés (AP B ; PB -PB' =?)? d) Mekkra Q' flyadékmennyiség jut el a D állmásra a lyuk keletkezése után? 1.22.* Az 1.22.a. ábrán látható csővezetékrendszeren az S szivattyú segítségével 15 nagy vasúti 50 m 3 -es benzintartály t egyidejűleg töltenek fel. A művelet 1 órát vesz igénybe. A T tlózár teljesen nyitva van (JTl ~ O), a többit úgy 1 szabályzták be, hgy mindegyik vagn töltése azns időt vegyen igénybe: Adatk: -e x 10 m', ey 20 m', f= 5 m', d x = 0,2 m', d 0,1 m; Ax 0,025; A= 0,02. c) Határzza meg a csővezeték eredőielleggörbéj'ének H (Q) - cs. egyenletét! d) Mekkra az S szivattyú szállítómagassága? H [m l! <D =. T t ~x.dx T 2 ~ Q ~J ~:i' / lx 15, f)( 1.22.a. ábra a) Az l,22.b. ábrán jelleghelyesen vázlja a csővezetékrendszer eredő jelleggörbéjének megszerkesztését! (Az 1. csőág H + K1Q2 és fővezeték.e és -( hsszúságú szakaszainak st x y Kx~2; KyQ2 = 2' KxQ 2 jelleggörbéit feltüntettük.) b) Határzza meg a tlózárak beállítása után azk veszteségtényezőinek arányát, ha a 2. ágban levőét egységnyinek tekintjük ? O -- '1-1 G. \(~ ~ ~.-.-V ,4 Q/Q I I I I I I ~/hl 1.22.b. ábra Az 1.23,a. ábrán egy tengeri szárazdkk kereszmetszete látható. A tankhajó beállásakr (az ábra jbbldali része) a dkkban a vízszint azns a tengerével (zb ~ za)' A zsilipek zárása után a 4 darab azns, axiális járókerekű vertikális elhelyezésű párhuzamsan kötött csőszivattyú (SZ) e~kezdi a d?kkbó~ a teng~rvizet (f = 1030 kg/m3) a tengerbe vlsszanymnl. Amlkr a vlzszint a dkkban a C pntig süllyedt (balldali ábrarész) s a hajó szárazra került, a szivattyúk 33

19 leállnak. A vízszintcsökkenés zbc = 12 m. Az 1.23.b. ábrán a szivattyók H(Q) jelleggörbéjé~ mutatja a diagram. A szivattyók külön-külön - de azns felépítésű - csővezetékre dlgznak. Hlml ): ~ 1.23.a., b. ábra '\ \ \ \ ~ Q. [rri,s)--- a) A diagramra rajzlja fel a betnból kialakíttt, a tengerbe visszavezető csővezetékek egyikének jelleggörbéjét az ürítés kezdetekr és befejezésekr, ha annak veszteségtényezője 2 5 K = 0,2223 s Im b) Az a) pnt megldása alapján lvassa le, hgy mely határk között váltzik az ürítés srán egy szivattyó szállítómagassága és vízszállítása! c) Mekkra tengely teljesítmény t kell a szivattyót hajtó vil- lanymtrnak Q = 5 m3/s vízszállítás esetén leadnia, ha ezen üzemállaptban a szivattyó hatásfka "l = 0,78? d) A c) pnt szerinti üzemállaptban mekkra villams teljesitményt vesz fel a hálózatból a dkkt kiszlgáló szivattyótelep, ha a villams mtrk hatásfka ~ e = 0,95? FEJEZET CSÖVEZETÉKRENDSZER ENERGIADIAGRAMJA, SZIVAtTYúK' SZÁLLfTÓMAGASSÁGA Rajzlja meg a ábra diagramján az feladat szerinti csővezetékben áramló egységnyi tömegű laj energiájának váltzását az A és L pntk között a jellemző mets~ékek számszerű feltüntetésével, ha a szivattyó flyadékszállítása Q = 0,04 m 3 /s! y r- ~g] 800 ~I " ~~ I----+-'-- I ~ ~ I ~ I 400 J---I I " ~ ~--~-+~+----~ ~ I------~--I-----I----I O~~--~------~----~~+_~----~------~~ -100 A B c EFGHl J K L ábra Állattartó telepen a flyékny szervestrágya tárló- ból (2.02.a. ábra) a terítő gépjármű töltését a kiépített csővezetékhez önműködő csatlakzóval illeszkedő merülő rendszerű trágyaszivattyúval ldják meg, amelyet csak a töltés idejére engednek le az aknába. A szivattyóba közvetlenül a B jelű szívócsnkján lép be a flyadék. Adatk: l DE = 5,5 m;.e EF 2,1 m;.e FG = 0,5 m; f 1,6'10 3 kg/m 3 ; 1 = 0,022; d 100 mm; = 0,03 (d-re vnatkztatva); rknf '1 Kl = 0,25; JK2 = 0,2; JK3 = 0,3. 35

20 O,3m ~K3,[J. G 02m 2m b) Mekkra a szivattyú manmetrikus szállítómagassága a 2.02.a. ábra szerinti flyadékszint esetén, ha a szivattyú Q = 2 m3 /min flyadékt szállít? c) Mekkra ekkr a nymáskülönbség a szivattyú C jelű nymó- -és B jelű szívócsnkj-a kö:&ött, ha a két csnk keresztmetszete azns? A 2.03.a. ábrán vázlt elrendezés szerint az Sz szivattyú szállítja a medencéből a f= 1035,9 kg/m 3 sűrűségű flyadékt. Az adtt szivattyútípusnál 0,2 m 3 /s vízszállí~ tás mellett a szívócsnkn létrehzható nymás Pa. A szívócső teljes hssza = 120 m, átmérője d = 0,4 m, csősúrlódási tényezője Á = 0,03. A szívócsőben levő lábszelep v~sztes~gtényezője legnymas P = 1 bar. fl = 4,5, a könyöké lk = 0,25. A külső 113m ~KnSZ 2.02.a. ábra a) A 2.02.b. ábrán jelleghelyesen rajzlja meg a rendszer A és G pntja között az energiadiagramt, s jelölje be a szivattyú manmetrikus szállítómagasságának megfelelő metszéket! [:I! 2.03.a. ábra a) Határzza meg a szivattyú szívócsnkjának vízszintfeletti H beépítési magasságát! si!, p g.- za r-- --'-'- A B C D -- s p j j. Szi...attyu 2.02.b. ábra E FG...---,r-- p ~g f--f- ~. 100r-~-----r ~ [~gj t :~ I---~ I 40~~----~ ~ 20~~----~ ~ O ~ s--i -20 ~~ { - 40 I.---L --L ---' A B C D 2.03.b. ábra 37

21 b) Rajzlja fel a 2.03.b. ábrán az.a és D ~ntk k~~~~t a szívócső mentén az egységnyi tömegu flyadek energlajanak váltzását a jellemző metszékek számszerű feltüntetésével! A 2.04.a. ábra egy mezőgazdasági vízátemelő telepet mutat, amelyben egy merülő rendszerű axiálszivattyú működik. c) Mekkra a gépegység hatá~fka, ha a hálózatból felvett villams teljesítmény 225 kw, s a szállíttt víz sűrűsége f = 10 3 kg/m 3? 2.05., A 2.05.a. ábrán látható SZ jelű szivattyú a nyittt felszínű S tartályból a szintén nyittt N tartályba szállítja a? = 10 3 kg/m3 sűrűségű vizet. A csővezeték d = 150 mm átmérője végig állandó, a ). = 0,0375 csősúrlódási tényező sem váltzik. A csővezetékben van egy J T = 1 veszteségtényezőjű tlózár, a belépési veszteséget elhanyagljuk, a kilépési veszteségtényezőjki 1. A nehézségi gyrsulás g ~ 10 m/s 2. A térfgatáram Q = 284,5 m 3 /h a. ábra a) A 2.04.b. ábrán a rendszer energiadiagramjalátható.--számítsa ki a 'bejelölt metszékek értékét! b) Határzza meg a szállíttt flyadékmennyiséget és a szivattyú manmetrikus szállítómagasságát! a) Rajzlja meg a 2.05.b. ábrán az S-A-1 és a 2-B-N szakasz energiadiagramját! Jelölje meg a diagramban a tömegegységre vnatkzó fajlags energianövekedést a gépen! b) A diagram alapján adja meg, illetve számítsi ki az Y(=gH), H, P2-P1 értékét és a P haszns teljesítményt! A B C I Szivattyu 2.04.b. ábra y '40 ~- _.--t--f t-+--+-h--+_.+---t-~ ': ~4--+-I I J i---t---t--+- -t t- t [~J'20~4--+ ~4-_+' ~4--+~~-+ +_~ l 40r-~-+-r_~-+-~~ -++--t- t-,+_~ _+--+--H l ~-H ~---I Os A T B. N,_stm] 2.05.b. ábra 39

22 2.06 A ábra szerinti csővezetéke keresztül táplálja 4 a centrifugál szivattyú a víztrny 5 10 Pa túlnymás alatt levő tartályát. A szivattyú a f = 10 3 kg/m 3 sűrűségű vízből Q = 0,1 m3 /s mennyiséget szállít. Adatk: Hg 45 m H sg = 5 m; zba = zde = 1 m zed 0,5 m, =,, t = GH 35 m, { EF = 5 m, e = 960 m, FG -A zárt tartályban a nymás PS = 0,57 bar. A d = 100 mm átmérőj ű szívócső csősúrlódási tényezőj e ).. = 0,025, a belépési veszteségtényező r be = 1. dl 0,3 m, d = 0,25 m; 2 :t = IL 0,03; 1 2 4, 5L 5Kl 0,3; jk2 0,15; JT = m 2.07.a. ábra z- ~ki a) A 2.07.b. ábrán rajzlja meg az SB szakasz e~ergiadiagramját a Qr = 3,48'10-2 m 3 /s térfgatáramhz tartzó üzemállaptbani Mekkra a B szívócsnkn mérhető PBr nymás? H p ", ábra a) Határzza meg a szívó- és a nymóvezeték veszteségmagas-, ságait! b) Mekkra a szivattyú - az adtt 0-hz tartzó - manmetrikus szállítómagassága és haszns teljesítménye? c) Jelleghelyesen rajzlja meg a rendszer A és l pntja k6- zötti energiadiagramját! A 2.07.a. ábrán látható radiális átömlésű szivattyú az S tartályból ~ = 830 kg/m 3 sűrűségű flyadékt szív. 40 S A 2.07.b. ábra b) Mekkra az a Qll térfgatáram, amelynél aszívócsnkn mérhető nymás PBrl = PBl/~-re cs6kken? A tartály flyadékszint je és nymása állandó marad Az feladatban szereplő csővezetékrendszert vizsgáljuk. a) Jelleghelyesen rajzlja fel a csővezetékrendszer energiadiagramját a T tlózár zárt állása mellett az s ívkrdináta függvényében a ábrán! S B 41

23 elm] a) Határzza meg a csővezeték jelleggörbéjének azn pntját, amely a Q = 0,05 m 3 /s térfgatáramhz tartzik ha a szívóés nymóldali csővezetékek egyenértékg csőhs~za ~ = = 60 m, ten = 95 m. A visznyítási'':átmérő és csősúrló6~si tényező de = 0,2 m,a e =b~öj. b) A,,2.09.~. és 2.?9.~. ábr~kn jelleghelyesen rajzlja meg a csvezetek energladlagramját a szivattyú be- ill. kikapcslt állapta esetén! (Az F tlózár mindkét esetben nyittt!) A B szivuttyu C F G ze ábra H e[m]~r-~---r-r--'---~ ~----~~ b) Jelölje be az ábrába a manmetrikus szállítómagasságnak megfelelő metszéket és számítsa ki értékét, ha zeg = 0,5 m! c) A szivattyú azns magasságban levő szívó- és nymócsnkja közé higanys (fhg = 13, kg/m 3 ) U-csöves manmétert kapcslunk. Mekkra ennek 6h kitérése, ha a szivattyú csnkátmérői megegyeznek, s a szállíttt közeg víz (f = = 103 kg/m 3 )? A 2.09.a. ábrán vázlt csővezetékrendszerben levő szivattyú lajat ( f= 815,5 kg/m 3 ) szálít a nyittt medencéből a nagy méretgnek tekinthető zárt tartályba (P N = p+4 bar). BL qg~~~~~~~~ L- L-~ AB C DE F G H J -S I Az aramlas iranya _ 2.09.b. ábra Hg ~ Hg ~g~~~~~~~~~ L- L-~ AB C DE F G H J ---s 1- Az aramlas iranya 2.09.a. ábra 2.09.c. ábra 42 43

24 2.10. A 2.10.a. ábrán a C és D pntk között látható szi ~attyú Q = 0,1391 m 3 ls vizet (fi' = 10 3 kg/m 3 ) szállít a balldali PS = 1,4 bar nymású tartályból a jbbldali PN = = 3 bar nymásúba. A csővezeték végig állandó ~ = 0,2 m át.mérőjű,íl = 0,03 csősúrlódási tényezőjű. A B pntban a belé~ pési veszteséget elhanyagljuk. A C és az E pntban levő kö~ nyökök veszteségtényezője egyaránt ~ K = 0,6.!I,5m E a. ábra 350~~------~~ ~'~ y [;J~O~~ ~----~~ 12~~ i 'a) Mekkra a rendszer gedetikus szívómagassága, gedetikus szállítómagassága és a szivattyú manmetrikus szállítómagassága? b) Rajzlja meg az ABCDEFG szakasz energiadiagramját a b ábrán a metszékek számszerű értékének feltüntetéséveh ~11. A 2.11.a. ábrán vázlt lefejtőrendszer adatai: J~= 1, J v 5 m; 2 m; 2 m; 6 m; 2,7; Sk = 0,2; Ih = ps 2 bar; p - = 1 bar; A szívócső j ellemzői: ;t S A nymócső j ellemz.ői: A-N.e DE 3 m; -elj = 6 m; 1,5; Jt = 4, g= 10 3 kg/m 3.t FG 1 m; -e JK = 4 m; 5i = 0,1; 0,028; ds 100 mm. = 0,03; d N -SO mm. A rendszeren Q 0,05 m 3 /s mennyiségű flyadék áramlik. P. L 200~ ~ ,----~------~--i 150~ ' ~ ~~ 100~ ~ 44 50~ ~ ' '-+~ O~~------~~ ~ ~ AB C'O --_5 E FG Ij"e:! m:..:-.'f-l --=3--=..:.m=--...jr.!Sz_i~v~,---- S::.L,S:...:m~_--Jt.l_, 3,5 m ----.k!~ 2.10.b. ábra a. ábra a) Határzza meg aszívóvezeték hs és a nymóvezeték h N veszteségmagasságait! 45

25 b) Mekkra az adtt Q flyadékszállítás esetén a szivattyú szükséges H manmetrikus szállítómagassága? c) Rajzlja meg jelleghelyesen a 2.ii.b. ábrán a csővezeték energiadiagramját, a szivattyú szívó- és nymócsnkjáhz tartzó pntkban CE és F keresztmetszetben) a metszékeket számszerűen is jelölje be! 30r-,----,-----, ,----,----,-,----, elm] 20r--r ~--+---~----_ _+--~ '00 elm] la 60 '0~~ ~~ ~--+---~ 40 I 20 I i 2~-~----+_--~ ~ _+--~ A B C D E FG H Szivatt yu.1 I. 2. il. b. ábra s K L -2 A B C D E F G H I J l 1 11m~ 2m ~ 2m.é ZiV L 2m,r 2m ~ 2m ~ 'm~ 2m ábra. S Az feladat szerinti csővezetéken a szivattyú Q = 0,04 m3 /s vizet szállít a két nyittt CP = 1 bar) tartály között. Rajzlja meg a ábrán a rendszer energiadiagramját a metszékek számszerű feltüntetésével! Jelölje be a gedetikus és a manmetrikus szállítómagasságnak megfelelő metszékeket! A a. ábra szerinti elrendezésben a D és E pntk közötti szivattyú vizet szállít a p :: 1 bar nymású, nyittt felszínű medencéből a PN = 3 bar nymású zárt tartályba. A szívócső veszteségmagassága h~ 2 m, a nymócse a u kilépési veszteséggel együtt h N = 10,6 ffi. A szívócsőben a flyadék sebessége 2,84 mis, a nymócsőben pedig 4,43 mis. A flyadék sűrűsége?~ 10 3 kg/m a. ábra 46 47

26 la) Határzza meg ezen üzemállaptban a szivattyú szállítómagasságát és vízszállítását! Mekkra a szívócső átmérője? b) A 2.13.b. ábrán jelleghelyesen rajzlja meg a berendezés energiadiagramjáta megadtt és kiszámítható metszékek számértékének feltüntetésével! Jelölje be az ábrába a gedetikus és manmetrikus szállítómagasságt! szerű 100 e(m] r~ _. A 8 C D E F G H b. ábra A ábrán vázlt víztrnyból a f = 10 3 kg/m 3 sűrűségű víz az 1,2 és 3 ielű szakaszkból álló fővezetéken keresztül érkezik az A, B U és C jelű csmópntkig. Ezen csmópntkban a vízeivétel: 5 Határzza meg, hgy mekkra nymást mutat a C pntban elhelyezett túlnymásmérő! A csmópntkban fellépő hidraulikai veszteségektől tekintsen el! Adatk: e 1 23 m, d mm, 41 0,031;.f m, d mm, 1 2 = 0,031; m, d 3 = 150 mm,.1 3 0, Egy hármszintes családi ház fűtését szlgá16 ún. ~gy_ c~ö~es közpntifűtés-rendszerben a 90 C-s fűtővíz keringeteset egy, az alagsrban elhelyezett kisméretű vízszintes csnk~lrendezésű in-line rendszerű keringtetö-szivattyúval kíván~uk megldani. A fűtési rendszer vázlatát a ábra mutat<l a. Adatk:.e AB =.ede ~CD =.f EF i. FG 2 m;. zfr ZAD JA 2,2; 5D.IE = P = 0,947 = 1 m;.e, BC = 5 m;..e GH = 2,5 m;.e HA 2,3 m; 3 m', zaf 6 m; Je 1,2; 1,8; 5G = 1,4; JH 1,6; bar; f= 965,34 kg/m 3 ; Ct QA = 50 m 3 /h; QB = 75 m 3 /h; QC = 35 m 3 /h. 48 Q.e /!I I re r!!j ii 8 il"?c Q.~ ábra 8' S" ábra 49

27 Az elektrnikus hőfkszabályzó a hőmérséklet csökkenésekr a szivattyút és a gázkazánt bekapcslja. A kazán percenként 12 liter vizet képes 90 OC-ra melegíteni, így a szivattyúnak ekkra mennyiségű vizet kell keringtetnie. A vezetékek belső átmérője 25 mm, a csősúrlódási tényezője 0,03. A C, D, E, F, G és H radiátrknak és az A kazánnak a csatlakzó vezetékekben áramló víz sebességi energiáj ára vnatkztattt veszteségtényezői adttak. A tetőtérben elhelyezett - az FG csőszakasz közepéhez (S pnt) csatlakzó - I kiegyenlítő tartály a szabadba szellőzik, s vízszintje állandó. Feladata a víz hőmérsékletváltzás kzta hőtágulásának ellensúlyzása és a fűtésrendszer állandó nymásn tartása. A radiátrk és a kazán be-, illetve kimeneti csatlakzásai közti távlságk és szintkülönbségek elhanyaglhatók. a) Határzza meg a kiválasztandó szivattyú - az adtt üzemállaptbeli - manmetrikus szállítómagasságát! b) Rajzlja meg jelleghelyesen a rendszer energiadiagramját az S pnttól elindulva! Jelölje be az ábrába a Hértékét! c) Határzza meg a szivattyú szívó- (B') és nymócsnkján (B") észlelhető abszlút nymáskat! d) Mekkra túlnymást mutat a D radiátr kilépő csnkjára szerelt túlnymásmérő? 3. FEJEZET RADIÁLIS SZIVATTYÚK ÉS ÜZEMÜK Egy radiális szivattyú. 3 A gép gemetriai adatai: Vlzet szállít, ~ = 10 kg/m 3 Egy adtt üzemállaptban a szivattyú üzemi jellemzői: n = /min; rz = 0,81; ~h = 0,9; "lv = 0,98; y' :: 2Y" L l' Y' 4Y'. 2 l' c lu = O; 1f= 0,981; A szívócsnkn a nymás p B = O ' 8 bar. A szívó- és n ym ó csnk egyaránt d rőjű és azns szinten helyezkednek el~ H 20 m; V t 0,04; A= 0,75. = dk = 200 mm átmézb = zk = O. a) Az ad~t ü~emállaptban: - RaJzlJa meg a szivattyú t l' ", ~am~nt belső energiadiar e.~~sltmenyszalagját, vaert:keket számítsa ki! g amjat, s az ezekben szereplő - pő Hatarzza _ a lapa'tmeg aszivatt " ~u.jarokerekének '.,, be- és kile'- es aramlasl.. k bességi hármszögeit! szge nek megfelelő - seb) Perdületmentes belé' t. szivattyú lapátkn~rue~:sár~lr~elembe,véve határzza meg a ~ecj~) dimenziótla~ elméletimia~lfel~et:~:zésével ve eggrbejenek egyenletét! nyerhető c) Határzza, meg a 7jJ e ('fl) Je. II eggrbet,.., ha a záráshz (Q = O) tartz( pe:r,:dületapadási tényező:t = O 81 Fel tetelezze hgy II! (lo) H,., r e T ls egyenes!) Egy szivatt ' - 3 üzemel. Ekkr a j~~ó~e~ékeo,?6 ~ ~s; H = 50 m munkapntban ( p n ml -- 9,91 kg/s mennyiségű laj ) -,5 kg/m ) áramlik kereszt"l u, a tengely teljesítmény 51

28 30 kw, valamint Y L = 540 J/kg; Yi = 2Yi; Y2 = 3Yi; P t Vt 0,04. Ezen üzemállapt esetén számítsa ki a szivattyú teljesítményszalagjában szereplő P, és az energiadiagramjában található Y értékeket! A ábrán vázlt szivattyú üzemi adatai: Q 0,025 m 3 /s; H 20 m', n = 1450 l/min; M 49,7 Nm; 'It h 0,784; c lu O,? 10 3 kg/m 3 ; p' 300 1'1; y' Wi 2Yi, m Egy radiális átömlésű szivattyú H(Q) valóságs és He c (Q) lapátkngruens áramláshz tartzó j elleggörbéit mutatja a ábra, A szivattyú Q = 0,5 m 3 /s vizet szállít ( ~ = 10 3 kg/m3). Ezen Uzemállaptának 5 ellemzői: ~h = 0,89; "l = 0,75; tz v ~ 1; ~m = 0,88; h' 1 A szivattyú járókerekének kilépő lapátszöge: P H [ml 1' ~' n lmin á, C:::::..:.. : 52.. O~ ~ ~ ~~ ~ O 0, ábra a) Számítsa ki a szivattyú teljesítményszalagjában szereplő értékeket! b) Határzza meg a kilépő sebességi hármszögeket! c) Mekkra a járókerék kilépő szélessége és átmérője? ábra a) Számítsa ki a következő jellemzők értékeit: b) Határzza meg a szivattyú fenti üzemállaptában az áramlási szögeknek megfelelő sebességi hármszögeket (~v ~ l)! c) Az adtt üzemállaptban a perdületapadási tényező értéke.:t = 0,65. Határzza meg a szivattyú H (Q) és V (<P) jelleggörbéit! ec e A ábrán a D és F pntk között látható in-line rendszerű radiális szivattyú Q = 0,1391 m3 /s vizet (f = = 103 kg/m3) szállít a PS = 1,4 bar nymású tartályból a PN = 3 bar nymásúba. A csővezeték végig állandó d = 0,2 m átmé' rőjű~ a csősúrlódási tényezője A= 0,029. A B pntban a belép~si veszteséget elhanyagljuk. A C és az F pntban levő könyökök veszteségtényezőj e egyaránt J K = 0,6. A szivattyú üzemi adatai: ~h = 0,81;."?:' l' 'l V ' A..= 0,75. a) Hekkra a csővezeték - gedetikus, - statikus; 53

29 1m 5m C C~E F l E N "A PS I- tn H l- -J-=.-- -_-._ l _~-_- E ~ ~-- G-~ A radiális átömlésű szivattyú jellemző adatai az alábbiak: a járókerék kilépő átmérője: D 210 mm; a járókerék kilépő szélessége: 2 b 12 2 mm; a járókerék fqrliulat ~~ma: n = 2880 limin; a szivattyú összhatásfka: yj 71,5%; a hidraulikai hatásfk: 84,5%; ~h a vlumetrikus hatásfk: 'J! 1J 100%; v a perdületapadási tényező: A 0,8; a belépés perdületmentes: c O. lu ábra valamint a szivattyú - manmetrikus, - elméleti és a - lapát kngruens áramláshz tartzó szállitómagassága? b) Jelleghelyesen vázlja az ABCDEFGH szakasz energiadiagramját úgy, hgya D és E pntk között részletezze a szivattyú belső energiadiagramját! Jelölje be H és He metszékét! c) Határzza meg a szivattyú járókerekének, sebességi hármszögeit, ha a belépő kereszmetszetben Pl = 0,905 bar a nymás, a belépés perdületmentes s a járókerék átmérői Dl = = 0,2 m; D 2 :-: 0,5 m, valamint Y1 = 0,5'Y 1 = 0,2'Y 2! A já- rókerék be- és kilépő kereszmetszete azns, a kilépő lapátszög ~ 2. = 250. d) Mekkra a szivattyú frdulatszáma? ' A ábrán a B és K pntk között látható szi vattyu. hűtővizet szállít az S szivótartályból a H hőcserélőn át az N nymótartályba. A flyadékszállítás az alábbi adatkkal jellemezhető: a szívótartály nymásszintje: Ps 1,6,10 5 Pa; a nymótartály nymásszintje: PN 2,385'10 5 Pa; a szállíttt víz térfgatárama: Q 0,02 m 3 /s; a szállíttt víz sűrűsége: f 10 3 kg/m 3. A szívó- és a nymóvezeték veszfeségmagasságai: ábra a) Határzza meg a szivattyú H szállítómagasságát, a P haszns, valamint a P bevezetett teljesítményt! t b) A kilépő sebessé~i hármszög megszerkesztéséhez szükséges adatkat számítsa ki! c) Határzza meg a gépf ec (~) és lj' e ('f) dimenziótlan elméleti jelleggörbéinek egyenleteit, ha a ~ -t a flyadékszállítástól függetlenül állandónak tekintjük! Egy (il 80-as szívó- és nymócsnkkal rendelkező szennyvízszivattyú a f' 1,16'10-2 m 3 /s; 1200 kg/m 3 H 30 m; n /min; adatkkal jellemezhető üzemállaptban dlgzik, amikr is He = 35,7 m, a flyadék 0,065 m 2 /s előperdülettel érkezik a járókerékre, a perdületapadási tényező.íl. = 0,72, a résvíz mennyisége elhanyaglható l~r! ü). A szivattyú félig nyittt radiális járókereke állandó b = 17 mm szélességű, a beés kilépő átmérői pedig Dl = (il 65 és D 2 = (il 160. a) Határzza meg a belépő, valamint - az áramlási és gemetriai irányknak megfelelő - kilépő sebességi hármszögeket, s léptékhelyesen ábrázlja is azkat! 55

30 b) Határzza meg a szivattyú lapátkngruens áramláshz tartzó H (Q) jelleggörbéjének egyenletét az együtthatók s szerű eaj értékeivel! A ábrán egy radiális áte'mlésű szivattyú be- és kilépő áramlási irányknak megfelelő sebességi hármszögei láthatók. 1Jd±t1:-tU ábra a) Mekkra a szivattyú nymó- és szívócsnkja között mérhető nymáskülönbség víz (f = 103 kg/m3) szállításakr, ha a sebességi és helyzeti energiák összegei a szívó- és nymóc nál aznsak, s a hidraulikai hatásfk ~h = 0,84? b) Mekkra tengely teljesítmény szükséges a gép hajtásáhz, ha 11, = 0,7; ~ ~ 1, s a j árókerék kilépő kereszmetszete _4 v 2 A 2 = 66,7 10 m? c) Határzza meg alapátkngruens áramláshz tartzó ~ilépő sebességi hármszöget, ha a perdületapadási tényező Á- = = 0,6992. Rajzlja be a ábrába a meghatárztt hármszöget! d) Mekkra a szivattyú járókeréklapátjainak kilépő szöge? Egy egyfkzatú radiális szivattyúnak az alábbi adatai ismertek: frdulatszám: n 1480 limin, szállítómagasság: H 50 m, 3 vízszállítás: Q 0,220 mis, a járókerék belépő közepes átmérője: Dl = 0,1873 m, a be- és kilépő átmérők visznya: D l /D 2 = 0,446. a lapátszám: N = 7, a járókerék kilépő szélessége: b 2 = 0,0381 m. A tervezési pntban: a gép hidraulikai hatásfka: 12 h 0,933, 56 a vlumetrikus hatásfk: ~v ~ l, a perdületapadási tényező: A = 0,725. a) A tervezési üzemállaptban: - Perdületmentes pejép.ée;t feltételezve határzza és rajzlja meg a belépő és a ~ gemetriai és áramlási irányknak megfelelő - kilépő sebességi hármszögeket a jellemző értékek kiszámításával, ha a járókerék kilépő kereszmetszete megegyezik abelépőével! - Mekkra a gép reakciófka? - Határzza meg az egy járókeréklapátra jutó rf la~ pátcirkulációt! b) Rajzlja meg a szivattyú H (Q) jelleggörbéjét. Tüntesse... ed) fel az ábrán az üzemi pnt helyét és értékeit! Centrifugálszivattyú járókerekének gemetriai és üzemi j ellemzői: R 2 2. R l b 2, b1 c 2m = 4 mis; 1= 0,8; f= 10 3 kg/m 3,' 'r1 91 "h =, A belépőélen trlópnt van, ahl a nymás P T : 0,8 bar. A belépő keresztmetszetbena fajlags nymási energia: Pl/.9 = 2 J I kg. Meghatárzandók a gép: a) belépő és a - gemetriai, illetve áramlási irányknak megfelelő - kilépő sebességi hármszögei; b) He és H szállítómagasságai; c) rr reakciófk~; d) r e 00 Clp) elmélet i j elleggörbéj e! A ábrán egy radiális átömlésű szivattyú tervezési ~zemállapt~h?z tartzó kilépő sebességi hármszöge láthat. A tervezesl pntban a pel'ctületapadási tényező ::l = 75' a hidraulikai hatásfk 1L h = 0,92. ', 15 mis 30 mis ábra 57

31 a) Perdületmentes belépést feltételezve határzza meg a szivattyú f (tp) elméleti jelleggörbéjét! eoo b) Számítsa ki a tervezési pntban a gép reakciófkát, ha c 1m = c 2m! Radiális szivattyú gemetriai és üzemi jellemzői: D 2 = 0,25 m; ~h = 0,88; ~v = 0,95; I.. = 0,7; n = !min; f = 10 3 kg/m 3 ; c 1u = O; A szivattyút lyan rendszerbe építették be, ahl a S = 50 J/kg veszteséga szivó-, és Q :: 0,033 m3/s ~ennyiséga flyadékt kell a PS 2 bar nymású szívótartályból az Y az Y = 100 J/kg veszteséga nymóvezetéken keresztül a PN N = 3 bar nymású nymótartályba szállítani. A nymótartály vízszintje a szívóé fölött 55 m-re van. a) Határzza meg a kilépő sebességi hármszögek megszerkesztéséhez szükséges sebességkmpnenseket! b) Írja fel a lapátkngruens áramlás feltételezésével nyert H (Q) elméleti jelleggörbe egyenletét az együt~hatók számec szera értékeivel! c) Mekkra az Y C kinetikus és az Y p nymási fajlags energia növekedése a járókeréken? 3.13 A ábrán vázlt j árókerékkel rendelkező szivattyú üzemi jellemzői: - a szállíttt közeg víz: szállíttt vízmennyiség: - résvíz mennyiség: A belépés perdületmentes: a hajtómtr - tengely teljesítménye: é1 - frdulatszáma: szivattyú összhatásfka: fajlags vesztesége: f = 10 3 kg/m 3 ; Q 0,0333 m 3 / s ; Qr = 0,0018 m 3 /s; O', h' _ tárcsasúrlódási veszteségtényezője: V t 16,875 kw; !min; 0,72; hl I- hj,. h 2 0,04. 8,155 m; ábra a) A ~zivattyú ~dtt üze~i p~ntjában határzza meg a ~~~~:;~~~~s~l~~~:~~t!z!~l~t~!~:~~~~~~~:~s áramlás- = ha~z~s es.a,b:lső teljesítményt,, be es a.kllep - a gemetriai és áramlási irányknak megfelel - sebességi hármszögeket! b~.~atárzza meg számszeraen a sziva~tyú H (Q) bej enek egyenlet ét! e ex:> j elleggör- 3.1~ Egy radiális átömlésa sziv~ttyú névleges u"zeml' nak adatai a következők: pnt jáfrdulatszám: szállítómagasság: térfgatáram: hidraulikai hatásfk: vlumetrikus hatásfk: A járó~erék meridiánmetszetének kllépő átmérő: a be- és kilépő átmérők visznya: belépő kilépő szélesség: szélesség: min ; 62,5 m; 0,1392 m 3 /s; = 0,88; ~ 1. gemetriai adatai: = 0,417 m; D 1 /D 2 = 0,5; b 1 60 mm; b 2 = 42 mm.!;sp~~d~~e~~:~i::ib:~~~:~h::e;!~t~~~m~~~aé~ik~ ~a~átkngr~-. harmszögek megszerkesztéséhe "k' llep sebessegl dületapadási tényező értéke í=s~u8~e~e~kadatka~"h~ a perszög? '... e ra a kllep lapátb). ;t:: áll. feltételezésével rajzlja meg 3 4 szlvattyú He c (Q) és He(Q) jelleggörbéit, ~ 3:i4:\.á~~~~na pedig a lf! ec Up) és If e (~) dimenziót lan j elleggörbéket gelymetszékek számszera értékeinek feltüntetésével! a ten- 59

32 ls 20~-+-+~~+-+-~~-+-+-r~ O~~~-L~~~~~~~~~ O,!), ',0 ',!) Q.(m/s] a. ábra 2,!)~~---r--~--.--'r-~---r~ ~! 2,0 ',!) ,,O f--+--i----f--t O,!) ~-i----i t--_+--_l_--~-i OL--L_.L.---L_...J..._I...--L_~...J O 0,2 0,4 0_,6 'f 0, b. ábra A ábra egy radiális járókerék meridiánmetszetét mutatj a. A lapátk lgaritmikus spirális (P>' = 220) alakúak. A szállíttt közeg sűrűsége f = 10 3 kg/m 3, a gép frdulat ma n = 1450 l/min. A járókeréklapátk száma N = 8. a) Perdületmentes belépés és ~1 = Pi jellemezte üzemállaptban becsülje meg az r = 0,075 m sugárn a járókeréklapátk két ldalán kialakuló relatív sebességek különbségét és a fellépő nymáskülönbséget! b) Mekkra ezen üzemállaptban a~zi~at~yú vízszáll~tása,.a szállítómagassága és haszns teljesltmenye, ha a hldraullkai hatásfk 11 = 80%, a vlumetrikus pedig 'lj = 97%? A perl h dületapadási tényező: It. = 0, v N ". ad ábra Egy radiális szivattyú járókerekének átmérője 200 mm. A járókerék ldallapjai és a ház között átlagsan 3 mm-es rés van. A szállíttt közeg víz (f = 998 kg/m3, 11 = 10-6 m2 /s). a) BecSÜlje meg a fellépő tárcsasúrlódási teljesítményveszteséget, ha a szivattyút ni = 1480 l/min valamint, ha n 2 = = 2950 l/min frdulatszámmal hajtják meg! A megldásnál használja a tárcsasúrlódásra érvényes arányssági tényezőre vnatkzó diagramt ([1], 39.0., 19. ábra)! b) A szivattyú n = 2950 limin frdulatszámhz tartzó névleges üzemi pntja: Q = 0,028 m 3 /s, H = 52 m. Az összhatásfk ekkr '!'J. = 78%, a mechanikai pedig 1] m = 96%. r~ekkra a tárcsasúrlódási veszteségténye2iő értéke<? E~y radiális átőmlésű szivattyú járókerekének fő méretei (sugár, csatrnaszélesség, lapátszög) a következők: 100 mm; 250 mm; 50 mm; 30 mm; a) A perdületapadási tényezőt ::t = 0,7 = cnst. -ra véve és perdületmentes belépést feltételezve határzza meg az n = 970 l/min frdulatszámhz tartzó H (Q) és H (Q) jelem e leggörbéket! A vlumetrikus veszteségek elhanyaglhatók. Számítsa ki a tervezési üzemállapthz (Pl ~ ~1) tartzó térfgatáramt (Q~ =?)! b) A hidraulikai veszteségeket jellemző,? h (Q) görbe egy parablával közelíthető. f>1 f->' 2 Záráskr ~ h (O) = 0,6. A maximális 61

33 0 hidraulikai hatásfk Q = 0,9 Ql-nél van, értéke ~h~ = 0,85. Határzza meg a s~ivattyú H(Q) jelleggörbéjének egyenletét! c) Számítsa ki a tervezési pntban a H, He és He~száll~tómagasságOkat! A ábrán rajzlja meg a H(Q), H~(~), H (Q) és ~ h(q) jelleggörbéket, s jelölje be a tervezesl ec pntt! 9 H (m]8 O "l,~ (.,.] 7 '... 6 O 0,16 m, 0,031 m, 0,4 m, 0,025 m. a) Határzza meg a szivattyú f eccp); 1/I e ((p) és az n = /min frdulats;;ámhz'tartzóh (Q); H (Q) jelleggörbéinek egyenletét! e e b) Mekkra a belépőélen a meridián és az abszlút sebesség aránya, ha a kilépőél lapátszöge ~;2 = 320? e) Számítsa ki a perdületapadási tényező értékét Q :: :: 0,1 m 3 /s vízszállítás esetén! Egy centrifugálszivattyú járókerekének adatai: Dl = 0,1 m; D 2 :: 0,2 m; b l :: 30 mm; b 2 :: 20 mm; N :: 8. O A gépet az alábbi üzemi jellemzőkre tervezték: 4 O 3 O (j.):: 3 O O 1/ s; f:: 10 3 kg Im 3 ; Q:: O, O 3 m 3 I s; He 1J h :: 0,9; 'fl:: 0,8; ~v ~ 1; 60 m; 20 'O O O O,, 0, ,4 0,5 0,6 Q. (m 3 /s] ábra Egy n :: 2900 limin,f?rdu~atsz~mmal f~rgó radiá~!sá~:ivattyú járókerekének kilep szelessege b2-20,5 mm mérőie D :: 250 mm. Becsülje meg a szivattyú zárási (Q :: O) üzem~lla~thz tartzó P t tengelyteljesitményét! A megldás- nál haszna '1J a az [lj, 116.., 51. ábr~n L szereplő diagramt! Egy radiális szivattyú lj' e (tp) dimenziótlan j ellegggrbéjének tenr;elymetszetei 'f:: 0,32; 'f:: 1,6. A?fer (p) és a V (~) jelleggcrbék tengelymetszetei közti kapcslatt e 1 _ O 58 k i f e j e z ő t é ny e z ő k: l\. Q -,, l\. 1 H :: O ' 8. A szivattyú gemet- riai adatai: 62 A tervezési pntban határzza meg: a) a be- és kilépő - áramlási iránvkna~ megfele~6 _ sebességi hármszögeket; b) a lapát és Járókerék eirkuláeiót; e) a sebességi és nymási energia növekedését a járókeréken; d) a szivattyú hajtásáhz szükséges nymatékt; e) a gép típusszámát és jellemző frdulatszámát! f) Hgyan váltzik meg a gép H szállítómagassága és Q vízszállítása, ha a járókerék méreteit a frdulatszám megtartásával a kétszeresére növeljük? C7Z és ~ váltzatlan marad! ) h v A ábrán vázlt szivattyú vizet szállít ( ':: ;-;:-03 kg/m3). E gép mnblkk (mtrral összeperemezett) zerg egyfkzatú örvényszivattyú, egytengelyg (in-line) snkelrendezéssel. A szivattyú járókerekének adatai: Dl 100 mm; D mm; b l 40 mm; b 2 18 mm; /3'

0,00 0,01 0,02 0,03 0,04 0,05 0,06 Q

0,00 0,01 0,02 0,03 0,04 0,05 0,06 Q 1. Az ábrában látható kapcsolási vázlat szerinti berendezés két üzemállapotban működhet. A maximális vízszint esetében a T jelű tolózár nyitott helyzetben van, míg a minimális vízszint esetén az automatikus

Részletesebben

MATEMATIKA C 12. évfolyam 3. modul A mi terünk

MATEMATIKA C 12. évfolyam 3. modul A mi terünk MTEMTIK C 1. évflyam. mdul mi terünk Készítette: Kvács Kárlyné Matematika C 1. évflyam. mdul: mi terünk Tanári útmutató mdul célja Időkeret jánltt krsztály Mdulkapcslódási pntk térfgat- és felszínszámítási

Részletesebben

VÍZGYŰRŰS VÁKUUMSZIVATTYÚ MÉRÉSE

VÍZGYŰRŰS VÁKUUMSZIVATTYÚ MÉRÉSE Áramlástechnikai Géek VÍZGYŰRŰS VÁKUUMSZIVATTYÚ MÉRÉSE A vákuumszivattyúk lyan géek, amelyek egy zárt térből gázt távlítanak el, és ezzel részleges vákuumt hznak létre.. A mérés célja Meghatárzandók egy

Részletesebben

687 ö. P Pö 808. ÁTG számítási gyakorlat, 1. példa. H13 (12.1) Egy fogaskerék szivattyú jelleggörbéje Q[

687 ö. P Pö 808. ÁTG számítási gyakorlat, 1. példa. H13 (12.1) Egy fogaskerék szivattyú jelleggörbéje Q[ ÁTG 7-016-számítási gyakrlat, 1. példa H1 (1.1) Egy fgaskerék szivattyú jelleggrbéje [ dm / min] 11,9 0,00 p[ bar]. bar nymáskülnbségnél a vlumetrikus hatásfk 98.7%. Mekkra az elméleti térfgatáram és a

Részletesebben

1. feladat Összesen 25 pont

1. feladat Összesen 25 pont 1. feladat Összesen 25 pont Centrifugál szivattyúval folyadékot szállítunk az 1 jelű, légköri nyomású tartályból a 2 jelű, ugyancsak légköri nyomású tartályba. A folyadék sűrűsége 1000 kg/m 3. A nehézségi

Részletesebben

ÖRVÉNYSZIVATTYÚ JELLEGGÖRBÉINEK MÉRÉSE

ÖRVÉNYSZIVATTYÚ JELLEGGÖRBÉINEK MÉRÉSE 1. A mérés célja ÖRVÉNYSZIVATTYÚ JELLEGGÖRBÉINEK MÉRÉSE KÜLÖNBÖZŐ FORDULATSZÁMOKON (AFFINITÁSI TÖRVÉNYEK) A mérés célja egy egyfokozatú örvényszivattyú jelleggörbéinek felvétele különböző fordulatszámokon,

Részletesebben

MINIMUMTESZT. Az A ramla stechnikai ge pek (A GT) c. tanta rgy vizsgaminimum ke rde sei

MINIMUMTESZT. Az A ramla stechnikai ge pek (A GT) c. tanta rgy vizsgaminimum ke rde sei MINIMUMTESZT. Az A ramla stechnikai ge pek (A GT) c. tanta rgy vizsgaminimum ke rde sei A minimumteszt célja a vizsgára való alkalmasság felmérése. Minden vizsgához kapcsolódik egy minimumteszt, melyen

Részletesebben

Szívókönyökök veszteségeinek és sebességprofiljainak vizsgálata CFD szimuláció segítségével

Szívókönyökök veszteségeinek és sebességprofiljainak vizsgálata CFD szimuláció segítségével GANZ ENGINEERING ÉS ENERGETIKAI GÉPGYÁRTÓ KFT. Szívókönyökök veszteségeinek és sebességprofiljainak vizsgálata CFD szimuláció segítségével Készítette: Bogár Péter Háznagy Gergely Egyed Csaba Zombor Csaba

Részletesebben

3. Gyakorlat Áramlástani feladatok és megoldásuk

3. Gyakorlat Áramlástani feladatok és megoldásuk 3 Gyakorlat Áramlástani feladatok és megoldásuk 681 Feladat Adja meg Kelvin és Fahrenheit fokban a T = + 73 = 318 K o K T C, T = 9 5 + 3 = 113Fo F T C 68 Feladat Adja meg Kelvin és Celsius fokban a ( T

Részletesebben

ÖRVÉNYSZIVATTYÚ MÉRÉSE A berendezés

ÖRVÉNYSZIVATTYÚ MÉRÉSE A berendezés ÖRVÉNYSZIVATTYÚ MÉRÉSE A berendezés 1. A mérés célja A mérés célja egy egyfokozatú örvényszivattyú jelleggörbéinek felvétele. Az örvényszivattyú jellemzői a Q térfogatáram, a H szállítómagasság, a Pö bevezetett

Részletesebben

VENTILÁTOROK KIVÁLASZTÁSA. Szempontok

VENTILÁTOROK KIVÁLASZTÁSA. Szempontok VENTILÁTOROK KIVÁLASZTÁSA Szempontok Légtechnikai üzemi követelmények: pl. p ö, (p st ), q V katalógus Ergonómiai követelmények: pl. közvetlen vagy ékszíjhajtás katalógus Egyéb üzemeltetési követelmények:

Részletesebben

Mérnöki alapok 8. előadás

Mérnöki alapok 8. előadás Mérnöki alapok 8. előadás Készítette: dr. Váradi Sándor Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Hidrodinamikai Rendszerek Tanszék 1111, Budapest, Műegyetem rkp. 3. D ép. 334. Tel:

Részletesebben

Örvényszivattyú A feladat

Örvényszivattyú A feladat Örvényszivattyú A feladat 1. Adott n fordulatszám mellett határozza meg a gép jellemző fordulatszámát az optimális üzemi pont mérésből becsült értéke alapján: a) n = 1700/min b) n = 1800/min c) n = 1900/min

Részletesebben

VIZSGA ÍRÁSBELI FELADATSOR

VIZSGA ÍRÁSBELI FELADATSOR NINCS TESZT, PÉLDASOR (150 perc) BMEGEÁTAM01, -AM11 (Zalagegerszegi BSc képzések) ÁRAMLÁSTAN I. Mechatronikai mérnök BSc képzés (ea.: Dr. Suda J.M.) VIZSGA ÍRÁSBELI FELADATSOR EREDMÉNYHIRDETÉS és SZÓBELI:

Részletesebben

FIZIKA II. 2. ZÁRTHELYI DOLGOZAT A MŰSZAKI INFORMATIKA SZAK

FIZIKA II. 2. ZÁRTHELYI DOLGOZAT A MŰSZAKI INFORMATIKA SZAK FIZIKA II. 2. ZÁRTHELYI DOLGOZAT A MŰSZAKI INFORMATIKA SZAK 2007-2008-2fé EHA kód:.név:.. 1. Egy 5 cm átmérőjű vasgolyó 0,01 mm-rel nagyobb, mint a sárgaréz lemezen vágott lyuk, ha mindkettő 30 C-os. Mekkora

Részletesebben

LEGYEN MÁS A SZENVEDÉLYED!

LEGYEN MÁS A SZENVEDÉLYED! E g y ü t t m z k ö d é s i a j á n l a t L E G Y E N M Á S A S Z E N V E D É L Y E D! 2. E F O P - 1. 8. 9-1 7 P á l y á z a t i t e r v e z e t 3. 0 ( F o r r á s : w w w. p a l y a z a t. g o v. h u

Részletesebben

2. mérés Áramlási veszteségek mérése

2. mérés Áramlási veszteségek mérése . mérés Áramlási veszteségek mérése A mérésről készült rövid videó az itt látható QR-kód segítségével: vagy az alábbi linken érhető el: http://www.uni-miskolc.hu/gepelemek/tantargyaink/00b_gepeszmernoki_alapismeretek/.meres.mp4

Részletesebben

Mérnöki alapok 8. előadás

Mérnöki alapok 8. előadás Mérnöki alapok 8. előadás Készítette: dr. Váradi Sándor Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Hidrodinamikai Rendszerek Tanszék 1111, Budapest, Műegyetem rkp. 3. D ép. 334. Tel:

Részletesebben

1. feladat Összesen 17 pont

1. feladat Összesen 17 pont 1. feladat Összesen 17 pont Két tartály közötti folyadékszállítást végzünk. Az ábrán egy centrifugál szivattyú- és egy csővezetéki (terhelési) jelleggörbe látható. A jelleggörbe alapján válaszoljon az

Részletesebben

KEZELÉSI ÚTMUTATÓ. Budapest, 2012. MZV-18-S tipusú, gáztüzelésű, átfolyórendszerű, használati-vízmelegítőhöz

KEZELÉSI ÚTMUTATÓ. Budapest, 2012. MZV-18-S tipusú, gáztüzelésű, átfolyórendszerű, használati-vízmelegítőhöz KEZELÉSI ÚTMUTATÓ MZV-18-S tipusú, gáztüzelésű, átflyórendszerű, használati-vízmelegítőhöz VARA-FÉG Kft. 1139 Budapest, Fáy út 23. Tel.: (1) 262 7475, Fax: (1) 262 7471 Budapest, 2012 Tartalmjegyzék Üdvözöljük

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség INFRASTUKTÚRA SZABÁLYZAT II.

Magyar Labdarúgó Szövetség INFRASTUKTÚRA SZABÁLYZAT II. Magyar Labdarúgó Szövetség INFRASTUKTÚRA SZABÁLYZAT II. LABDARÚGÓ LÉTESÍTMÉNYEK (PÁLYA) Jóváhagyta az MLSZ elnöksége 56/2009.(04.16.) számú határzatával I. fejezet Bevezetı rendelkezések 1. cím A szabályzat

Részletesebben

PONTSZÁM:S50p / p = 0. Név:. NEPTUN kód: ÜLŐHELY sorszám

PONTSZÁM:S50p / p = 0. Név:. NEPTUN kód: ÜLŐHELY sorszám Kérem, þ jellel jelölje be képzését! AKM1 VBK Környezetmérnök BSc AT01 Ipari termék- és formatervező BSc AM01 Mechatronikus BSc AM11 Mechatronikus BSc ÁRAMLÁSTAN 2. FAK.ZH - 2013.0.16. 18:1-19:4 KF81 Név:.

Részletesebben

A soha ki nem hűlő kapcsolat! Égéstermék-elvezető rendszerek példatára 2013/2

A soha ki nem hűlő kapcsolat! Égéstermék-elvezető rendszerek példatára 2013/2 A sha ki nem hűlő kapcslat! 2013/2 H K rendszerek hagymánys (nem kndenzációs) khz... 8 rendszerek kndenzációs khz...18 1 2 A zárt égésterű készülékek égéslevegő-ellátó és égéstermék- (füstgáz-) elvezető

Részletesebben

Mélyhúzás lemezanyagai és minősítési módszereik. Oktatási segédlet.

Mélyhúzás lemezanyagai és minősítési módszereik. Oktatási segédlet. ÓBUDAI EGYETEM Bánki Dnát Gépész és Biztnságtechnikai Mérnöki Kar Anyagtudmányi- és Gyártástechnlógiai Intézet Mélyhúzás lemezanyagai és minősítési módszereik Oktatási segédlet. Összeállíttta: dr. Hrváth

Részletesebben

1. TECHNIKAI JELLEMZŐK ÉS MÉRETEK 1.1 MÉRETEK 1.2 HIDRAULIKAI VÁZLAT 1.3 VÍZSZÁLLÍTÁS HATÁSOS NYOMÁS DIAGRAM. L= 400 mm H= 720 mm P= 300 mm

1. TECHNIKAI JELLEMZŐK ÉS MÉRETEK 1.1 MÉRETEK 1.2 HIDRAULIKAI VÁZLAT 1.3 VÍZSZÁLLÍTÁS HATÁSOS NYOMÁS DIAGRAM. L= 400 mm H= 720 mm P= 300 mm 1. TECHNIKAI JELLEMZŐK ÉS MÉRETEK 1.1 MÉRETEK L= 400 mm H= 720 mm P= 300 mm A= 200 mm B= 200 mm C= 182 mm D= 118 mm 1.2 HIDRAULIKAI VÁZLAT 1 Gáz-mágnesszelep 2 Égő 3 Elsődleges füstgáz/víz hőcserélő 4

Részletesebben

A szükségesnek ítélt, de hiányzó adatokat keresse ki könyvekben, segédletekben, rendeletekben, vagy vegye fel legjobb tudása szerint.

A szükségesnek ítélt, de hiányzó adatokat keresse ki könyvekben, segédletekben, rendeletekben, vagy vegye fel legjobb tudása szerint. MESZ, Energetikai alapismeretek Feladatok Árvai Zita KGFNUK részére A szükségesnek ítélt, de hiányzó adatokat keresse ki könyvekben, segédletekben, rendeletekben, vagy vegye fel legjobb tudása szerint.

Részletesebben

Hőmérséklet érzékelők és védőhüvelyek

Hőmérséklet érzékelők és védőhüvelyek Hőmérséklet érzékelők és védőhüvelyek Pt500 hőmérséklet érzékelő védőhüvelyes vagy közvetlenül a hőhordozó folyadékba merülő kivitelben, Hőálló szilikon kábel, Párba válogatva kerül szállításra, Érzékelőt

Részletesebben

Ventilátor (Ve) [ ] 4 ahol Q: a térfogatáram [ m3. Nyomásszám:

Ventilátor (Ve) [ ] 4 ahol Q: a térfogatáram [ m3. Nyomásszám: Ventilátor (Ve) 1. Definiálja a következő dimenziótlan számokat és írja fel a képletekben szereplő mennyiségeket: φ (mennyiségi szám), Ψ (nyomásszám), σ (fordulatszám tényező), δ (átmérő tényező)! Mennyiségi

Részletesebben

Szabványos és nem szabványos beépített oltórendszerek, elméletgyakorlat

Szabványos és nem szabványos beépített oltórendszerek, elméletgyakorlat Szabványos és nem szabványos beépített oltórendszerek, elméletgyakorlat Szikra Csaba tudományos munkatárs BME Építészmérnöki Kar Épületenergetikai és Épületgépészeti Tanszék szikra@egt.bme.hu 2012. Sprinkler

Részletesebben

54 582 06 0010 54 01 Épületgépész technikus Épületgépészeti technikus

54 582 06 0010 54 01 Épületgépész technikus Épületgépészeti technikus Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2011. (VII. 18.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

Á R A M L Á S T A N. Áramlás iránya. Jelmagyarázat: p = statikus nyomás a folyadékrészecske felületére ható nyomás, egyenlő a csőfalra ható nyomással

Á R A M L Á S T A N. Áramlás iránya. Jelmagyarázat: p = statikus nyomás a folyadékrészecske felületére ható nyomás, egyenlő a csőfalra ható nyomással Á R A M L Á S T A N Az áramlástan az áramló folyadékok (fluidok) törvényszerűségeivel foglalkozik. A mozgásfolyamatok egyszerűsítése végett, bevezetjük az ideális folyadék fogalmát. Ideális folyadék: súrlódásmentes

Részletesebben

Fűtési rendszerek hidraulikai méretezése. Baumann Mihály adjunktus Lenkovics László tanársegéd PTE MIK Gépészmérnök Tanszék

Fűtési rendszerek hidraulikai méretezése. Baumann Mihály adjunktus Lenkovics László tanársegéd PTE MIK Gépészmérnök Tanszék Fűtési rendszerek hidraulikai méretezése Baumann Mihály adjunktus Lenkovics László tanársegéd PTE MIK Gépészmérnök Tanszék Hidraulikai méretezés lépései 1. A hálózat kialakítása, alaprajzok, függőleges

Részletesebben

BEÉPÍTÉSI ÚTMUTATÓ NMT TÍPUSÚ ÉS EGHN SMART TÍPUSÚ, MENETES CSATLAKOZÁSÚ, ELEKTRONIKUS SZABÁLYOZÁSÚ SZIVATTYÚKHOZ

BEÉPÍTÉSI ÚTMUTATÓ NMT TÍPUSÚ ÉS EGHN SMART TÍPUSÚ, MENETES CSATLAKOZÁSÚ, ELEKTRONIKUS SZABÁLYOZÁSÚ SZIVATTYÚKHOZ BEÉPÍTÉSI ÚTMUTATÓ NMT TÍPUSÚ ÉS EGHN SMART TÍPUSÚ, MENETES CSATLAKOZÁSÚ, ELEKTRONIKUS SZABÁLYOZÁSÚ SZIVATTYÚKHOZ 1. Bevezető 2-2. Szivattyúztt közeg 2-3. A szivattyú beépítése és üzembe helyezése 2-4.

Részletesebben

Mérnöki alapok 10. előadás

Mérnöki alapok 10. előadás Mérnöki alapok 10. előadás Készítette: dr. Váradi Sándor Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Hidrodinamikai Rendszerek Tanszék 1111, Budapest, Műegyetem rkp. 3. D ép. 334.

Részletesebben

ÖRVÉNYSZIVATTYÚ MÉRÉSE A berendezés

ÖRVÉNYSZIVATTYÚ MÉRÉSE A berendezés 1. A mérés célja ÖRVÉNYSZIVATTYÚ MÉRÉSE A berendezés A mérés célja egy egyfokozatú örvényszivattyú jelleggörbéinek felvétele. Az örvényszivattyú jellemzői a Q térfogatáram, a H szállítómagasság, a Pö bevezetett

Részletesebben

NYOMÁS ÉS NYOMÁSKÜLÖNBSÉG MÉRÉS. Mérési feladatok

NYOMÁS ÉS NYOMÁSKÜLÖNBSÉG MÉRÉS. Mérési feladatok Hidrodinamikai Rendszerek Tanszék Készítette:... kurzus Elfogadva: Dátum:...év...hó...nap NYOMÁS ÉS NYOMÁSKÜLÖNBSÉG MÉRÉS Mérési feladatok 1. Csővezetékben áramló levegő nyomásveszteségének mérése U-csöves

Részletesebben

7.GYAKORLAT (14. oktatási hét)

7.GYAKORLAT (14. oktatási hét) 7.GYAKORLAT (14. oktatási hét) Lehetséges témakörök a 14. heti 7. gyakorlatra: - Gyakorlati anyag: az áramlások hasonlósága, a hidraulika és az áramlásba helyezett testekre ható erő témakörökre gyakorló

Részletesebben

TÉRFOGATÁRAM MÉRÉSE. Mérési feladatok

TÉRFOGATÁRAM MÉRÉSE. Mérési feladatok Készítette:....kurzus Dátum:...év...hó...nap TÉRFOGATÁRAM MÉRÉSE Mérési feladatok 1. Csővezetékben áramló levegő térfogatáramának mérése mérőperemmel 2. Csővezetékben áramló levegő térfogatáramának mérése

Részletesebben

ÁRAMLÁSTAN MFKGT600443

ÁRAMLÁSTAN MFKGT600443 ÁRAMLÁSTAN MFKGT600443 Környezetmérnöki alapszak nappali munkarend TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR KŐOLAJ ÉS FÖLDGÁZ INTÉZET Miskolc, 2018/2019. II. félév TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Rajzolja fel a helyettesítő vázlatot és határozza meg az elemek értékét, ha minden mennyiséget az N2 menetszámú, szekunder oldalra redukálunk.

Rajzolja fel a helyettesítő vázlatot és határozza meg az elemek értékét, ha minden mennyiséget az N2 menetszámú, szekunder oldalra redukálunk. Villams Gépek Gyakrlat 1. 1.S = 100 kva évleges teljesítméyű egyfázisú, köpey típusú traszfrmátr (1. ábra) feszültsége U 1 /U = 5000 / 400 V. A meetfeszültség effektív értéke U M =4,6 V, a frekvecia f=50hz.

Részletesebben

4. Gyakorlat, Hőtan. -ra emelkedik, ha a réz lineáris hőtágulási együtthatója 1,67. értékkel nőtt. Határozza meg, milyen anyagból van a rúd.

4. Gyakorlat, Hőtan. -ra emelkedik, ha a réz lineáris hőtágulási együtthatója 1,67. értékkel nőtt. Határozza meg, milyen anyagból van a rúd. 4 Gyakrlat, Hőtan 7111 Feladat Határzza meg az 50 m hsszú rézdrót megnyúlását, ha hőmérséklete 12 C -ról 32 C -ra emelkedik, ha a réz lineáris hőtágulási együtthatója 1,67 10 5 1/C A rézdrót megnyúlása

Részletesebben

FIZIKA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FIZIKA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Fizika középszint 0911 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. któber 30. FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM A dlgzatkat az útmutató utasításai

Részletesebben

1. feladat Összesen 5 pont. 2. feladat Összesen 19 pont

1. feladat Összesen 5 pont. 2. feladat Összesen 19 pont 1. feladat Összesen 5 pont Válassza ki, hogy az alábbi táblázatban olvasható állításokhoz mely szivattyúcsővezetéki jelleggörbék rendelhetők (A D)! Írja a jelleggörbe betűjelét az állítások utáni üres

Részletesebben

1. feladat Összesen 21 pont

1. feladat Összesen 21 pont 1. feladat Összesen 21 pont A) Egészítse ki az alábbi, B feladatrészben látható rajzra vonatkozó mondatokat! Az ábrán egy működésű szivattyú látható. Az betűk a szivattyú nyomócsonkjait, a betűk pedig

Részletesebben

E F O P

E F O P E g y ü t t m z k ö d é s i a j á n l a t K ö z ö s é r t é k e i n k s o k s z í n z t á r s a d a l o m E F O P - 1.3.4-1 6 P á l y á z a t i t e r v e z e t 2. 0 ( F o r r á s : w w w. p a l y a z a

Részletesebben

Szabványos és nem szabványos beépített oltórendszerek, elméletgyakorlat

Szabványos és nem szabványos beépített oltórendszerek, elméletgyakorlat Szabványos és nem szabványos beépített oltórendszerek, elméletgyakorlat Szikra Csaba tudományos munkatárs BME Építészmérnöki Kar Épületenergetikai és Épületgépészeti Tanszék szikra@egt.bme.hu 2012. Sprinkler

Részletesebben

Áramlástan feladatgyűjtemény. 3. gyakorlat Hidrosztatika, kontinuitás

Áramlástan feladatgyűjtemény. 3. gyakorlat Hidrosztatika, kontinuitás Áramlástan feladatgyűjtemény Az energetikai mérnöki BSc és gépészmérnöki BSc képzések Áramlástan című tárgyához 3. gyakorlat Hidrosztatika, kontinuitás Összeállította: Lukács Eszter Dr. Istók Balázs Dr.

Részletesebben

1.1 Hasonlítsa össze a valós ill. ideális folyadékokat legfontosabb sajátosságaik alapján!

1.1 Hasonlítsa össze a valós ill. ideális folyadékokat legfontosabb sajátosságaik alapján! Kérem, þ jellel jelölje be képzését! AKM VBK Környezetmérnök BSc AT0 Ipari termék- és formatervező BSc AM0 Mechatronikus BSc AM Mechatronikus BSc ÁRAMLÁSTAN. FAKULTATÍV ZH 203.04.04. KF8 Név:. NEPTUN kód:

Részletesebben

(L) Lamellás szivattyú mérése

(L) Lamellás szivattyú mérése (L) Lamellás szivattyú mérése A mérésre való felkészülés sorá a Hidraulikus tápegység mérésleírás Hidrosztatikus hajtásokról c részét is kérjük elsajátítai 1 A mérés célja, a beredezés ismertetése 11 A

Részletesebben

Ventilátorok. Átáramlás iránya a forgástengelyhez képest: radiális axiális félaxiális keresztáramú. Jelölése: Nyomásviszony:

Ventilátorok. Átáramlás iránya a forgástengelyhez képest: radiális axiális félaxiális keresztáramú. Jelölése: Nyomásviszony: Ventilátorok Jellemzők: Gáz munkaközeg Munkagép: Teljesítmény-bevitel árán kisebb nyomású térből (szívótér) nagyobb nyomású térbe (nyomótér) szállítanak közeget. Működési elv: Euler-elv (áramlástechnikai

Részletesebben

Mérnöki alapok 10. előadás

Mérnöki alapok 10. előadás Mérnöki alapok 10. előadás Készítette: dr. Váradi Sándor Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Hidrodinamikai Rendszerek Tanszék 1111, Budapest, Műegyetem rkp. 3. D ép. 334.

Részletesebben

D r.u J J A n d r i s ő r n a g y, f ő i s k o l a i a d ju n k t u s A G O N D O L A T T O L A M E G V A L Ó S U L A S IG, A V A G Y. I I I.

D r.u J J A n d r i s ő r n a g y, f ő i s k o l a i a d ju n k t u s A G O N D O L A T T O L A M E G V A L Ó S U L A S IG, A V A G Y. I I I. D r.u J J A n d r i s ő r n a g y, f ő i s k o l a i a d ju n k u s A G O N D O L A T T O L A M E G V A L Ó S U L A S IG, A V A G Y A S E M L E G E S S É G > d A L A K U L Á S Á N A K F O L Y A M A T A

Részletesebben

Vegyipari géptan 3. Hidrodinamikai Rendszerek Tanszék. 1111, Budapest, Műegyetem rkp. 3. D ép. 3. em Tel: 463 16 80 Fax: 463 30 91 www.hds.bme.

Vegyipari géptan 3. Hidrodinamikai Rendszerek Tanszék. 1111, Budapest, Műegyetem rkp. 3. D ép. 3. em Tel: 463 16 80 Fax: 463 30 91 www.hds.bme. egyiari gétan 3. Hidrodinamikai Rendszerek Tanszék, Budaest, Műegyetem rk. 3. D é. 3. em Tel: 463 6 80 Fax: 463 30 9 www.hds.bme.hu Légszállító géek. entilátorok. Centrifugál ventilátor. Axiális ventilátor.

Részletesebben

PRA/282000/M. SMART - HENGER Beépített szeleppel és érzékel vel PRA/282000/M Kétoldali m ködés Ø 32... 100 mm

PRA/282000/M. SMART - HENGER Beépített szeleppel és érzékel vel PRA/282000/M Kétoldali m ködés Ø 32... 100 mm ISO 6431 és VDMA 24562 szerinti szabványos henger Összeépített, kpl. egység LED kijelz vel ASI busz vagy multipólusú csatlakozás Beépített 5/2 vagy 5/3 útszelepek (többféle m ködéssel) Fojtószelepek sebességszabályozáshoz

Részletesebben

ÉPÜLETGÉPÉSZET ISMERETEK

ÉPÜLETGÉPÉSZET ISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 16. ÉPÜLETGÉPÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 16. 8:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Épületgépészet

Részletesebben

31. Mikola Sándor Országos Tehetségkutató Fizikaverseny I. forduló feladatainak megoldása

31. Mikola Sándor Országos Tehetségkutató Fizikaverseny I. forduló feladatainak megoldása 3. Mikla Sándr Országs Tehetségkutató Fizikaverseny I. frduló feladatainak megldása A feladatk helyes megldása maximálisan 0 pntt ér. A javító tanár belátása szerint a 0 pnt az itt megadttól eltérő frmában

Részletesebben

MUNKAANYAG. Szabó László. Áramlástani szivattyúk. A követelménymodul megnevezése:

MUNKAANYAG. Szabó László. Áramlástani szivattyúk. A követelménymodul megnevezése: Szabó László Áramlástani szivattyúk A követelménymodul megnevezése: Kőolaj- és vegyipari géprendszer üzemeltetője és vegyipari technikus feladatok A követelménymodul száma: 047-06 A tartalomelem azonosító

Részletesebben

Folyamatirányítás. Számítási gyakorlatok. Gyakorlaton megoldandó feladatok. Készítette: Dr. Farkas Tivadar

Folyamatirányítás. Számítási gyakorlatok. Gyakorlaton megoldandó feladatok. Készítette: Dr. Farkas Tivadar Folyamatirányítás Számítási gyakorlatok Gyakorlaton megoldandó feladatok Készítette: Dr. Farkas Tivadar 2010 I.-II. RENDŰ TAGOK 1. feladat Egy tökéletesen kevert, nyitott tartályban folyamatosan meleg

Részletesebben

HIBAJEGYZÉK az Alapvető fizikai kémiai mérések, és a kísérleti adatok feldolgozása

HIBAJEGYZÉK az Alapvető fizikai kémiai mérések, és a kísérleti adatok feldolgozása HIBAJEGYZÉK az Alapvető fzka kéma mérések, és a kísérlet adatk feldlgzása címü jegyzethez 2008-070 Általáns hba, hgy a ktevőben lévő negatív (-) előjelek mndenhnnan eltűntek a nymtatás srán!!! 2. Fejezet

Részletesebben

VÍZGYŰRŰS VÁKUUMSZIVATTYÚ MÉRÉSE

VÍZGYŰRŰS VÁKUUMSZIVATTYÚ MÉRÉSE VÍZGYŰRŰS VÁKUUMSZIVATTYÚ MÉRÉSE A vákuumszivattyúk lyan gépek, amelyek egy zárt térből gázt távlítanak el, és ezzel részleges vákuumt hznak létre. 1. A mérés célja Meghatárzandók egy EV 40/80 típusú vákuumszivattyú

Részletesebben

Ft 5000 Ft 5000 Ft Ft Ft 5000 Ft 5000 Ft 5000 Ft 5000 Ft Ft 5000 Ft Ft Ft 5000 Ft 5000 Ft 5000 Ft 5000 Ft

Ft 5000 Ft 5000 Ft Ft Ft 5000 Ft 5000 Ft 5000 Ft 5000 Ft Ft 5000 Ft Ft Ft 5000 Ft 5000 Ft 5000 Ft 5000 Ft Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület Elnöke által a Színművészek Jogdíjbizottsága javaslatára 2017. május 8. napján megítélt szociális támogatások Igénylő neve Jogcím Összeg Megjegyzés A.K. szociális

Részletesebben

VARÁZSLÓ TULAJ- DONSÁG- ÉRTÉK ERŐ ÜGY ÜGYESSÉG ÁLL INT INTELLIGENCIA BÖL KAR KARIZMA. Egyéb módosító ALAPTÁMADÁS

VARÁZSLÓ TULAJ- DONSÁG- ÉRTÉK ERŐ ÜGY ÜGYESSÉG ÁLL INT INTELLIGENCIA BÖL KAR KARIZMA. Egyéb módosító ALAPTÁMADÁS KASZTFÜGGÉS VARÁZSLÓ A KARAKTER NEVE: FAJ: _ SZINT: NEM: _ JELLEM: TULAJ- DONSÁG- TULAJ- DONSÁG- IDŐLEGES IDŐLEGES TERMET: KOR: _ SÚLY: MAGASSÁG: HAJ: _ SZEM: VALLÁS: SZAKÉRTELMEK MAX. SZINT / ERŐ ERŐ

Részletesebben

VÁLASZLAP ..BF.. KockaKobak Országos Matematikaverseny MINTA 2012. Kezdő feladat: KockaKobak Országos Matematikaverseny MINTA 2012.

VÁLASZLAP ..BF.. KockaKobak Országos Matematikaverseny MINTA 2012. Kezdő feladat: KockaKobak Országos Matematikaverseny MINTA 2012. ..BF.. 1. AZ CP OJ VZ 2. DT ID WR ZX 3. AT ER NX RD 4. KF NF TF XJ 5. CV HF LD TL 6. MB SZ XD ZF 7. GB JH NL SB 8. FJ OD OP XP 9. FP PB RP WL 10. IP MH TX WX 11. BX JZ QL YB 12. HX KL MZ ST 13. FV JT VN

Részletesebben

WWW.HOTHOTEXCLUSIVE.COM

WWW.HOTHOTEXCLUSIVE.COM AQUA AQUA - ELEMES RADIÁTOR A gömbölyű formákkal rendelkező, elegáns Aqua elemes radiátor ötvözi a klasszikus megjelenést a nagy teljesítménnyel és különféle színekkel. Alakjának köszönhetően a minimumra

Részletesebben

Lineáris rendszerek stabilitása

Lineáris rendszerek stabilitása Lineáris rendszerek stabilitása A gyakrlat célja A dlgzatban a lineáris rendszerek stabilitásának fgalmát vezetjük be majd megvizsgáljuk a stabilitás vizsgálati módszereket. Elméleti bevezető Egy LTI rendszer

Részletesebben

A végsebesség az egyes sebességfokozatokban elért gyorsulás és időtartam szorzatainak összege: 5

A végsebesség az egyes sebességfokozatokban elért gyorsulás és időtartam szorzatainak összege: 5 XVI. TORNYAI SÁNDOR ORSZÁGOS FIZIKAI FELADATMEGOLDÓ VERSENY A REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK SZÁMÁRA Hódmezővásárhely, 0. március 30-3. 9. évflyam. feladat: Adatk: l = 00 m, c = 6 m/s, v = m/s Vizsgáljuk a T

Részletesebben

Helyszínen épített vegyes-tüzelésű kályhák méretezése Tartalomjegyzék

Helyszínen épített vegyes-tüzelésű kályhák méretezése Tartalomjegyzék Helyszínen épített vegyes-tüzelésű kályhák méretezése Tartalomjegyzék 1. Bevezetés 2. Szakkifejezések és meghatározásuk 3. Mértékadó alapadatok 4. Számítások 4.1. A szükséges tüzelőanyag mennyiség 4.2.

Részletesebben

Mérnöki alapok I. (BMEGEVGAKM2) Példatár

Mérnöki alapok I. (BMEGEVGAKM2) Példatár Mérnöki alapok I. (BMEGEVGAKM2) Érvényes: 2016. tavaszi félévtől Kidolgozta: Dr. Lukenics Zsuzsa Ellenőrizte: Till Sára A példatárral kapcsolatos megjegyzésekkel, kérdésekkel fordulhatnak Till Sárához

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Bank H-EN-III-275/2019. számú határozata tőkepiaci közvetítők Bszt. szerinti hatósági nyilvántartásba vétele tárgyában

A Magyar Nemzeti Bank H-EN-III-275/2019. számú határozata tőkepiaci közvetítők Bszt. szerinti hatósági nyilvántartásba vétele tárgyában A Magyar Nemzeti Bank H-EN-III-275/2019. számú határozata tőkepiaci közvetítők Bszt. szerinti hatósági nyilvántartásba vétele tárgyában A Magyar Posta Befektetési Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Részletesebben

KockaKobak Országos Matematikaverseny 9. osztály

KockaKobak Országos Matematikaverseny 9. osztály KockaKobak Országos Matematikaverseny 9. osztály 204. november 27. A feladatsort készítette: RÓKA SÁNDOR Lektorálta: DR. KISS GÉZA Anyanyelvi lektor: ASZÓDINÉ KOVÁCS MÁRIA www.kockakobak.hu A válaszlapról

Részletesebben

Mérnöki alapok 11. előadás

Mérnöki alapok 11. előadás Mérnöki alapok 11. előadás Készítette: dr. Váradi Sándor Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Hidrodinamikai Rendszerek Tanszék 1111, Budapest, Műegyetem rkp. 3. D ép. 334.

Részletesebben

RA típusú IPARI BEFÚVÓ ELEM

RA típusú IPARI BEFÚVÓ ELEM R típusú IPRI EFÚVÓ ELEM radel & hahn zrt 1/9 IPRI EFÚVÓ ELEM R típus z ipari befúvó elem alkalmas hideg vagy meleg levegő radiális és/vagy axiális befúvására. radiálisból axiális irányváltoztatás fokozatmentesen

Részletesebben

Nyomástartóedény-gépész Kőolaj- és vegyipari géprendszer üzemeltetője

Nyomástartóedény-gépész Kőolaj- és vegyipari géprendszer üzemeltetője É 063-06/1/13 A 10/007 (II. 7.) SzMM rendelettel módosított 1/006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján.

Részletesebben

Hőmérséklet érzékelők és védőhüvelyek

Hőmérséklet érzékelők és védőhüvelyek Adatlap Hőmérséklet érzékelők és védőhüvelyek Hőmérséklet érzékelő védőhüvelyes vagy közvetlenül a hőhordozó folyadékba merülő kivitelben Hőálló szilikon kábel Párba válogatva kerül szállításra Az érzékelőt

Részletesebben

1.52 CS / CSK. Kulisszás hangcsillapítók. Légcsatorna rendszerek

1.52 CS / CSK. Kulisszás hangcsillapítók. Légcsatorna rendszerek 1.52 CS / Légcsatra redszerek Alkalmazás: A légcsatraredszere építve, a légcsatráka terjedõ zaj csillapítására alkalmasak. Kialakításuk a eépített csillapító testek szerit alapvetõe hárm féle lehet: A,

Részletesebben

!"#$% $ &!'!()*+,-!+., -!&5 4!+ 32$$ 6,.32!$

!#$% $ &!'!()*+,-!+., -!&5 4!+ 32$$ 6,.32!$ !"#$% $ &!'!()*+,-!+., /0$!# -!1,!23-32*2$$1$'4 -!&5 4!+ 32$$ 6,.32!$ -!&7$$8+ -!&+92: +!'2:-3!$$22$;2-!$7$-3$2< #-439=*'$+$-3>>2>2-&.-3$!9390 9$-328!0!09$-;>:>0?$#+*'$*0'?$ $39'.#-$@0:$$>9-$:!*!-A;9-9$-3

Részletesebben

2.GYAKORLAT (4. oktatási hét) PÉLDA

2.GYAKORLAT (4. oktatási hét) PÉLDA 2.GYAKORLAT (4. oktatási hét) z Egy folyadékban felvett, a mellékelt ábrán látható, térben rögzített, dx=dy=dz=100mm élhosszúságú, kocka alakú V térrészre az alábbiak V ismeretesek: I.) Inkompresszibilis

Részletesebben

Hidrosztatikai problémák

Hidrosztatikai problémák Hidrsztatikai prblémák 11 hidrsztatikai nymással kapcslats gndlatmenetek Szájával lefelé frdíttt, vízzel telt mérőhengert kiemelünk egy nagybb kád vízből Kössünk rugós erőmérőt a mérőhengerre, s annál

Részletesebben

Nyomástartóedény-gépész Kőolaj- és vegyipari géprendszer üzemeltetője

Nyomástartóedény-gépész Kőolaj- és vegyipari géprendszer üzemeltetője A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Boldog, szomorú dal. 134 Tempo giusto. van gyer - me- kem és. már, Van. Van. már, fe - le - sé - gem. szo-mo - rít - sam? van.

Boldog, szomorú dal. 134 Tempo giusto. van gyer - me- kem és. már, Van. Van. már, fe - le - sé - gem. szo-mo - rít - sam? van. Boldog, szomorú dl Kosztolányi Dezsõ Soprn 13 Tempo giusto Lczó Zoltán Vince Alt Tenor Briton Vn már ke - nye-rem, bo- rom is vn, vn gyer - me- kem és Bss Vn Vn fe - le - sé - gem. Szí - vem mi-nek is

Részletesebben

MATEMATIKA C 12. évfolyam 5. modul Ismétlés a tudás anyja

MATEMATIKA C 12. évfolyam 5. modul Ismétlés a tudás anyja MATEMATIKA C. évflyam 5. mdul Ismétlés a tudás anyja Készítette: Kvács Kárlyné Matematika C. évflyam 5. mdul: Ismétlés a tudás anyja Tanári útmutató A mdul célja Időkeret Ajánltt krsztály Mdulkapcslódási

Részletesebben

VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM. Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola

VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM. Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola IDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű egyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola Budapest, Thököly út 8-. X. KÖRNYEZETÉDELMI ÉS ÍZÜGYI ORSZÁGOS SZAKMAI TANULMÁNYI

Részletesebben

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA ÉPÜLETGÉPÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA ÉPÜLETGÉPÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉPÜLETGÉPÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK Teszt jellegű feladatok 1. feladat 7 pont Válassza ki és húzza alá, milyen tényezőktől függ A. a kétcsöves fűtési rendszerekben a víz

Részletesebben

Figyelem! Csak belső és saját használatra! Terjesztése és másolása TILOS!

Figyelem! Csak belső és saját használatra! Terjesztése és másolása TILOS! Figyelem! Csak belső és saját használatra! Terjesztése és másolása TILOS! 1. példa Vasúti kocsinak a 6. ábrán látható ütközőjébe épített tekercsrugóban 44,5 kn előfeszítő erő ébred. A rugó állandója 0,18

Részletesebben

Általános környezetvédelmi technikusi feladatok

Általános környezetvédelmi technikusi feladatok Moduláris szakmai vizsgára felkészítés környezetvédelmi területre Általános környezetvédelmi technikusi feladatok II/14. évfolyam melléklet A TISZK rendszer továbbfejlesztése Petrik TISZK TÁMOP-2.2.3-07/1-2F-2008-0011

Részletesebben

1.6. VÍZGYŰRŰS VÁKUUMSZIVATTYÚ MÉRÉSE

1.6. VÍZGYŰRŰS VÁKUUMSZIVATTYÚ MÉRÉSE 1.6. VÍZGYŰRŰS VÁKUUMSZIVATTYÚ MÉRÉSE A vákuumszivattyúk lyan géek, amelyek egy zárt térből gázt távlítanak el, és ezzel részleges vákuumt hznak létre. 1.6.1. A mérés célja Meghatárzandók egy EV 40/80

Részletesebben

52 524 01 0100 31 01 Nyomástartóedény-gépész Kőolaj- és vegyipari géprendszer üzemeltetője

52 524 01 0100 31 01 Nyomástartóedény-gépész Kőolaj- és vegyipari géprendszer üzemeltetője A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

VIZSGA ÍRÁSBELI FELADATSOR

VIZSGA ÍRÁSBELI FELADATSOR ÍRÁSBELI VIZSGA FELADATSOR NINCS TESZT, PÉLDASOR (120 perc) Az áramlástan alapjai BMEGEÁTAKM1 Környezetmérnök BSc képzés VBK (ea.: Dr. Suda J.M.) VIZSGA ÍRÁSBELI FELADATSOR EREDMÉNYHIRDETÉS és SZÓBELI

Részletesebben

MATEMATIKA C 12. évfolyam 2. modul Telek és kerítés

MATEMATIKA C 12. évfolyam 2. modul Telek és kerítés MATEMATIKA C 1. évflyam. mdul Telek és kerítés Készítette: Kvács Kárlyné Matematika C 1. évflyam. mdul: Telek és kerítés Tanári útmutató A mdul célja Időkeret Ajánltt krsztály Mdulkapcslódási pntk Skszögekről

Részletesebben

Háromfázisú aszinkron motorok

Háromfázisú aszinkron motorok Háromfázisú aszinkron motorok 1. példa Egy háromfázisú, 20 kw teljesítményű, 6 pólusú, 400 V/50 Hz hálózatról üzemeltetett aszinkron motor fordulatszáma 950 1/min. Teljesítmény tényezője 0,88, az állórész

Részletesebben

2. VENTILÁTOROK KIVÁLASZTÁSA

2. VENTILÁTOROK KIVÁLASZTÁSA Dr. Vad János: Ipari légtechnika BMEGEÁTMOD 1 2. VENTILÁTOROK KIVÁLASZTÁSA 2.1. Szempontok Légtechnikai üzemi kvetelmények: p, ( p st ), q V - KATALÓGUS Ergonómiai kvetelmények: D (pl. csatornaátmérő),

Részletesebben

SCM 012-130 motor. Típus

SCM 012-130 motor. Típus SCM 012-130 motor HU SAE A Sunfab SCM robusztus axiáldugattyús motorcsalád, amely különösen alkalmas mobil hidraulikus rendszerekhez. A Sunfab SCM könyökös tengelyes, gömbdugattyús típus. A kialakítás

Részletesebben

MIKROPROCESSZOROS KAZÁN KF + HMV HŐMÉRSÉKLET SZABÁLYOZÓ

MIKROPROCESSZOROS KAZÁN KF + HMV HŐMÉRSÉKLET SZABÁLYOZÓ MIKROPROCESSZOROS KAZÁN KF + HMV HŐMÉRSÉKLET SZABÁLYOZÓ HASZNÁLATI UTASÍTÁS 2 1. A frntpanel leírása 3 1 2 7 4 5 6 A szabályzó képe a megjelölt funkciókkal Az üzemi állapt leírása Befúvás KF szivattyú

Részletesebben

Áramlástan feladatgyűjtemény. 6. gyakorlat Bernoulli-egyenlet instacionárius esetben

Áramlástan feladatgyűjtemény. 6. gyakorlat Bernoulli-egyenlet instacionárius esetben Áramlástan feladatgyűjtemény Az energetikai mérnöki BSc és gépészmérnöki BSc képzések Áramlástan című tárgyához 6. gyakorlat Bernoulli-egyenlet instacionárius esetben Összeállította: Lukács Eszter Dr.

Részletesebben

Áramlástechnikai gépek

Áramlástechnikai gépek Feladatgyűjtemény az Áramlástechnikai gépek tárgyhoz Dr. Kullmann László Dr. Hős Csaba Dr. Váradi Sándor Budapest, 0. január. Tartalom:. Gázok sűrítése, kompresszorok munkafolyamatai.... Euler-turbinaegyenlet,

Részletesebben

/01 1!"#$%&'!"#$%&'!"#$%&' () *+,-./ 01! :; CDE 6?289:; FGHIJKLMN O C ( PKL QRSTUV :;*W? CXY? Z[R \] ^ _ `a?o :;?boc^ *+ *+!"#

/01 1!#$%&'!#$%&'!#$%&' () *+,-./ 01! :; CDE 6?289:; FGHIJKLMN O C ( PKL QRSTUV :;*W? CXY? Z[R \] ^ _ `a?o :;?boc^ *+ *+!# !"#$%&'!"#$%&' () *+,-./ 01! 234567289:; ?289:; @8ABCDE 6?289:; FGHIJKLMN O C ( PKL QRSTUV :;*W? CXY?Z[R \] ^ _ `a?o :;?boc^*+ *+!"#$%&'()* $%+, -./01 234+5 +,67* 894: ; "#

Részletesebben

!"#$% &' (')*+,-. /0 &')1 * 234)56 78&'9:;, DE > FGHIJKLMN>O P>QRISTUVW XY O V> Z[ O;\ ]^ _`ab c C Y >Q F >QR 23!"#$%&' () *+,-./)0"1 ) 2)3 4

!#$% &' (')*+,-. /0 &')1 * 234)56 78&'9:;, DE > FGHIJKLMN>O P>QRISTUVW XY O V> Z[ O;\ ]^ _`ab c C Y >Q F >QR 23!#$%&' () *+,-./)01 ) 2)3 4 !"#$% &' (')*+,-. /0 &')1 * 234)56 78&'9:;, ?@ABC DE > FGHIJKLMN>O P>QRISTUVW XY O V> Z[ O;\ ]^ _`ab c C Y >Q F >QR 23!"#$%&' () *+,-./)0"1 ) 2)3 456789 :;5 )3 ? -@ A9BCD E ' FGHIJ K, LMNHI O =)

Részletesebben

Heart ra te correc ti on of t he QT interva l d ur i ng e xercise

Heart ra te correc ti on of t he QT interva l d ur i ng e xercise Heart ra te correc ti on of t he QT interva l d ur i ng e xercise Gáb or Andrássy, Attila S zab o, 1 Andrea Duna i, Es zter Sim on, Ádá m T a hy B u d a p e s t i S z e nt Ferenc Kó r há z, K a r d io

Részletesebben

FIZIKA ZÁRÓVIZSGA 2015

FIZIKA ZÁRÓVIZSGA 2015 FIZIKA ZÁRÓVIZSGA 2015 TESZT A következő feladatokban a három vagy négy megadott válasz közül pontosan egy helyes. Írd be az általad helyesnek vélt válasz betűjelét a táblázat megfelelő cellájába! Indokolni

Részletesebben

1.5. VENTILÁTOR MÉRÉS

1.5. VENTILÁTOR MÉRÉS 1.5. VENTILÁTOR MÉRÉS 1.5.1 A mérés célja A mérés célja egy ventilátorból és a vele összeépített háromfázisú aszinkron motorból álló gépcsoport üzemi jelleggörbéinek felvétele. Ez a következő függvénykapcsolatok

Részletesebben