ÉLELMISZERIPARI BIOTECHNOLÓGIÁK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÉLELMISZERIPARI BIOTECHNOLÓGIÁK"

Átírás

1 ÉLELMISZERIPARI BIOTECHNOLÓGIÁK Kongjugált linolsavak és a rák Tárgyszavak: konjugált linolsav; étrendi kiegészítő; marhahús; tejtermék; rák; koleszterin. A linolsav 1979-ben egyszerre a figyelem középpontjába került, amikor a Wisconsin Egyetem kutatója, Michael Pariza és munkatársai arról számoltak be, hogy a fagyasztott darált marhahús egyes rákos megbetegedések kialakulását gátolja. A marhahúsból készült különböző, részben tisztított kivonatokkal végzett állatkísérletekből később az derült ki, hogy tartalmaznak olyan anyagokat, amelyek a rák kialakulását előidéző ismert vegyületek hatását erősítik, más vegyületek működését ezzel szemben gátolják. A részletes eredményekről 1987-ben számoltak be a szerzők, ami a konjugált linolsavval végzett kutatások kezdetének is tekinthető. A vizsgálatok elsősorban a szív- és érrendszeri betegségekre és cukorbetegségre irányultak, de az immunrendszerre kifejtett hatását is tanulmányozták. A konjugált linolsav rákkialakulást megelőző szerepét alátámasztó bizonyítékok időközben egyre szaporodtak. Egy nemrégen közölt cikk összegyűjtötte a linolsav és rák közötti összefüggéssel kapcsolatos eredményeket, amelyek a konjugált linolsav kedvező hatására utalnak a rák, különösen az emlőrák megelőzésében. A vizsgálatokat rágcsálókon vagy in vitro humán sejt- tenyészetekkel végezték el. Humán esettanulmányról először 2000-ben számolt be egy kutatócsoport. A kísérletben emlőrákos nőbetegek és egészséges kontrollcsoport vett részt. Azt találták, hogy nagy mennyiségű konjugált linolsav bevitele, sok sajt fogyasztása és a magas szérumlinolsavtartalom csökkentette a rák kialakulásának kockázatát. Ez az egy vizsgálat természetesen nem elegendő az ok okozati összefüggés bizonyításához, de annyiban figyelemre méltó, hogy összhangban áll az állatkísérletekkel és sejttenyészetekkel kapott eredményekkel. Ugyancsak humán vonatkozású az a felmérés, amely szerint a sok tejet és tejterméket fogyasztó lakossági csoport körében ritkábban fordul elő emlőrák. A szakemberek munkáját nagyban elősegítené egy, az élelmiszerek linolsavtartalmára vonatkozó megbízható adatbázis. A hiány részben azzal indokolható, hogy a linolsav-meghatározás a bonyolultabb analitikai vizsgálatok közé tartozik. A linolsav 18 szénatomszámú, két konjugált kettős kötést tartalmazó telítetlen zsírsav, amely többféle izomér keverékéből áll. A kettős kötések a 8 és 10, 9 és 11, 10 és 12, ill. a 11 és 13 számú szénatomokon találhatók. A kettős

2 kötések molekulán belül cisz- és transz-helyzetűek lehetnek (1. ábra). Az izoméreket a linolsav eredete határozza meg. linolsav cisz, cisz-9, 12-oktadekadiénsav transz-linolsav cisz-9, transz-11-oktadekadiénsav transz-10, cisz-12-oktadekadiénsav 1. ábra Konjugált linolsavizomerek A kérődzők oltógyomrában anaerob mikroorganizmusok, pl. Butyrivibrio fibrisolvens a telítetlen linolsavat telített sztearinsavvá alakítja át. Ennek a biohidrogénezési reakciónak köztiterméke a cisz-9, transz-11 izomer. A kérődző állatokból, pl. marhából, bárányból készült élelmiszer, ezen kívül a tej, tejszín, vaj és sajt a táplálék legfontosabb linolsavforrása. Németországban egy kutatócsoport meghatározta a német élelmiszerek linolsavtartalmát, majd ennek alapján megbecsülték a napi bevitelt. Ezek közül néhány átlagérték: marhaszelet 0,65%, bárány 1,2%, teljes tej 0,98%, tejszín 0,77%, vaj 0,94%, Jurassic sajt 1,7%. A vizsgált körzetben ennek alapján a napi bevitel nőknél 0,35 g, férfiaknál 0,43 g. A szarvasmarhák oltógyomrában keletkezett linolsav az ún. transz-zsírsav az amerikai marhahúsban a CLA 76%-a, az európai sajtokban pedig 83%-a. A számadatok tükrében nem meglepő, hogy a sok sajtot fogyasztó népesség esetében a védő hatást ennek a linolsavizomérnek tulajdonították. Így kézenfekvő megoldásnak tűnt a népesség rákkal szembeni védettségének kialakítása a bőségesebb tej- és tejtermékfogyasztás ajánlása révén. Az egyértelmű összefüggés bizonyításához azonban még számtalan kérdést humán kísérletekkel kell tisztázni. Állatkísérletekkel már több irányból sikerült a konjugált linolsav emlőrákmegelőző szerepét kimutatni:

3 In vivo kísérletekben a vegyszerek által előidézett rák gyakorisága csökkent. A patkányokat 7,12-dimetil-benzantracénnel kezelték (DMBA), miközben a táplálékuk 0,5%, 1% és 1,5% konjugált linolsavat tartalmazott. A tumorkialakulás a táplálék linolsavtartalmának függvényében 17%-kal, 42%-kal és 50%-kal, emlőrák vonatkozásában pedig 32%-kal, 56%-kal és 60%-kal csökkent. Hasonló tendenciát észleltek a gyomor- és bélrák vizsgálatakor. Humán sejttenyészetben a sejttenyészettől függően a linolsav fiziológiás koncentrációja (1,78 7, M) különböző idő alatt és különböző mértékben gátolta a tumorsejtek szaporodását. A melanoma, vastagbél, emlő és tüdő sejttenyészetek hasonló viselkedést mutattak. A súlyos immunhiányos egerekbe beoltott humán emlődaganatos sejtek tömege és térfogata 1% linolsav-adagolás hatására csökkent, és az áttétek gyakorisága is mérséklődött. A linolsav és a szív- és érrendszeri betegségek közötti kapcsolatra azok az állatkísérletek hívták fel a figyelmet, amelyekben a konjugált linolsavnak és a vér lipidszintjére, az érelmeszesedésre kifejtett hatását vizsgálták. Ezek az állatkísérletek a következők voltak: Nyulakat nagy zsír- és koleszterintartalmú étrenden tartottak, amit 0,5 g/nap linolsavval egészítettek ki huszonkét héten keresztül. A vizsgálatok során csökkent az LDL-koleszterinszint és az LDL/HDL koleszterinarány, amiből az érelmeszesedés kockázatának csökkenésére következtettek, ugyanakkor az érfalban lerakódott zsír mennyisége nem változott. Hörcsögöket nyolc héten keresztül 0,06, 0,11 és 1,1% linolsavtartalmú étrenden tartottak. Ennek során jelentősen csökkent a vér összkoleszterinszintje mellett a nem-hdl-koleszterin- és trigliceridszintje is. Nem változott az érfalban lerakódott zsír mennyisége. Egereket tizenöt héten át 2,5 g és 5 g/testtömeg kg linolsavtartalmú étrenden tartottak. Kiderült, hogy a vérben a HDL-koleszterinnek az összkoleszterinhez viszonyított aránya számottevően megemelkedett és jelentősen csökkent a trigliceridszint, viszont ezzel párhuzamosan nagymértékben nőtt a zsírlerakódás területe az érfalban. Nyulakat 90 napon át 0,1%, 0,5% és 1% linolsavtartalmú étrenden tartottak. A 0,1 0,2% koleszterintartalmú diétához képest jelentősen csökkent az érelmeszesedés mértéke. Viszont jelentősen megnőtt a vér összkoleszterin- és trigliceridszintje. A linolsavizomerek és a vérzsírok közötti kapcsolat vizsgálata a következő kísérletekkel történt. Egyik kísérletben valamennyi izomert tartalmazó linolsavban vagy transz-10, cisz-12 izomerben gazdag étrenden tartották a hörcsögöket. Ennek során jelentősen csökkent mind az LDL-, mind a HDL-koleszterinszint és megemelkedett a VLDL-szint. A cisz-9, transz-11-izomerben gazdag étrend alkalmazásakor nem tapasztaltak ilyen irányú változást. A má

4 sik kísérletben cisz-9, transz-11-izomert tartalmazó étrenden tartott hörcsögöknél sem az összkoleszterin- sem a trigliceridszint nem változott, viszont az izomerek keverékéből álló linolsavas étrendnél mindkét lipid (koleszterin és triglicerid) szintje csökkent. A kísérletekből arra következtettek, hogy a linolsav transz-10, cisz-12 izomerje játszik szerepet a vérzsírszint változásaiban. A két humán kísérlet közül az egyikben azt vizsgálták, hogy a linolsav mindkét izomerjét, éspedig a cisz-9, transz-11 11%-ban,a transz-10, cisz-12 15%-ban tartalmazó 3,9 g linolsav/nap étrend milyen változásokat idéz elő. A kontrollcsoport napi 3,9 g napraforgóolajat kapott. A kísérletben 17 nő vett részt és 62 napig tartott. Nem találtak eltérést sem a lipid- vagy lipoproteinszintben, sem a véralvadékonyságban, ill. vérrögképződési hajlamban. A napraforgóolajjal mint kontroll alkalmazásával kapcsolatban azonban kételyek merültek fel, mivel ez az olajfajta a leggazdagabb linolsavban, ami hatással van a vér lipidszintjére és a véralvadásra. A másik humán kísérletet napi 3 g linolsavat tartalmazó étrenddel folytatták le, amelyben a linolsav egyik esetben 50:50, másik esetben 80:20 arányú cisz-9, transz-11 és transz-10, cisz-12 izomerekből állt. A kísérlet nyolc hétig tartott. Az 50:50 arányú keverék esetében a trigliceridszint lényegesen alacsonyabb volt a 80:20 arányú keverék értékeinél, ami megerősíti a transz- 10, cisz-12 bioakivitására vonatkozó feltételezést. A kísérleti eredmények alapján a linolsav szerepe ma még nem egyértelmű a szív- és érrendszeri betegségekben, elsősorban azért mert az eredmények állatkísérletekben születtek. De még itt sem bizonyított a konjugált linolsav és a vér lipidszintje, valamint az érelmeszesedés közötti kapcsolat. A humán kísérletekben kapott eredményeket a kontrollként használt napraforgóolaj miatt kezelik fenntartással. Nagy valószínűséggel a cisz-10, transz- 12 forma a linolsav biológiailag aktív izomerje. Az ellentmondásokra és a kérdésekre az izomerrel végzett humán kísérletek adhatnak választ. Egy dolog azonban már ma világos, nevezetesen, hogy mivel a tejben és tejtermékekben nem ez az izomer dominál, a kedvező élettani hatás csupán a táplálkozási szokások megváltoztatásával nem érhető el, valószínűleg étrendi kiegészítés szükséges. Étrendi kiegészítőként alkalmazott linolsavat a nagy linolsavtartalmú napraforgóolajból vagy pórsáfrányból alkálikus izomerizálással vegyi úton állítják elő. Általános vélemény, hogy a vegyi úton előállított linolsav gazdag a 9,11 izomerben (főként, de lehet hogy teljes mértékben cisz-9, transz-11-izomerből áll). A kereskedelemben kapható linolsav vizsgálatakor kiderült, hogy a következő izomerek találhatók benne: 8, 10 (14%), 9, 11 (30%), 10, 12 (31%) és 11, 13 (24%). Elmondható, hogy az étrendi kiegészítőként használt linolsav öszszetétele sokkal bonyolultabb, mint azt eddig feltételezték, továbbá számolni kell azzal is, hogy az összetétel gyártásonként változó. Közismert, hogy a konjugált linolsavizomerek biológiai aktivitása különböző. Például a transz-10, cisz-12 izomer gátolja a tehén tejzsírszintézisét, a

5 cisz-9, transz-11 izomer gátolja patkányokban az emlőrák kialakulását. A kutatások elsődleges feladata az egyes izomerek biológiai aktivitásának tisztázása, ami elősegítheti az étrendi kiegészítőként alkalmazott konjugált linolsav összetételének újraértékelését. Annak ellenére, hogy ezek a vizsgálatok költségesek és időigényesek, nélkülözhetetlenek a linolsav és a különböző betegségek közötti kapcsolat felderítéséhez. (Haidekker Borbála) Stanley, J.; Hunter, K.: The wonder nutrient. = Chemistry and Industry, sz. nov. 19. p

A húsfogyasztás nemzetközi helyzete és összefüggése a lakosság egészségi állapotával. Biró György Magyar Táplálkozástudományi Társaság 2016

A húsfogyasztás nemzetközi helyzete és összefüggése a lakosság egészségi állapotával. Biró György Magyar Táplálkozástudományi Társaság 2016 A húsfogyasztás nemzetközi helyzete és összefüggése a lakosság egészségi állapotával Biró György Magyar Táplálkozástudományi Társaság 2016 Egyes országok hústermelése, 2010-2012 átlaga, millió tonna Hústermelés

Részletesebben

A -tól Z -ig. Koleszterin Kisokos

A -tól Z -ig. Koleszterin Kisokos A -tól Z -ig Koleszterin Kisokos A SZÍV EGÉSZSÉGÉÉRT Szívügyek Magyarországon Hazánkban minden második ember szív- és érrendszerrel kapcsolatos betegség következtében veszíti életét*, ez Magyarországon

Részletesebben

A tej és tejtermékek szerepe az emberi táplálkozásban

A tej és tejtermékek szerepe az emberi táplálkozásban Tej és tejtermékek A tej és tejtermékek szerepe az emberi táplálkozásban A tej legfontosabb tulajdonságai Minden fontos tápanyagot tartalmaz. Gabonaféléket képes jól kiegyensúlyozni. Tejfogyasztásbeli

Részletesebben

Modern múlt Étkezésünk fenntarthatóságáért. 1.Tematikus nap: A hal mint helyben találhatóegészséges, finom élelmiszer

Modern múlt Étkezésünk fenntarthatóságáért. 1.Tematikus nap: A hal mint helyben találhatóegészséges, finom élelmiszer Modern múlt Étkezésünk fenntarthatóságáért 1.Tematikus nap: A hal mint helyben találhatóegészséges, finom élelmiszer Halat? Amit tartalmaz a halhús 1. Vitaminok:a halhús A, D, B 12, B 1, B 2 vitaminokat

Részletesebben

A mangalicából készült élelmiszerek fogyasztásának egészségügyi vonatkozásai

A mangalicából készült élelmiszerek fogyasztásának egészségügyi vonatkozásai A mangalicából készült élelmiszerek fogyasztásának egészségügyi vonatkozásai Prof. Dr. Szilvássy Zoltán, Dr. Csiki Zoltán Dr. Sári Réka Debreceni Egyetem Táplálkozás : a környezetből a szervezet számára

Részletesebben

Hús és hústermék, mint funkcionális élelmiszer

Hús és hústermék, mint funkcionális élelmiszer Hús és hústermék, mint funkcionális élelmiszer Szilvássy Z., Jávor A., Czeglédi L., Csiki Z., Csernus B. Debreceni Egyetem Funkcionális élelmiszer Első használat: 1984, Japán speciális összetevő feldúsítása

Részletesebben

A táplálkozási szokások és a dohányzás összefüggései. Károlyiné Csicsely Katalin Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet

A táplálkozási szokások és a dohányzás összefüggései. Károlyiné Csicsely Katalin Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet A táplálkozási szokások és a dohányzás összefüggései Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet A dohányzás emésztőrendszeri ártalmai Étvágytalanság. Ízérzékelés tompul. Emésztési panaszok. Gyakrabban

Részletesebben

neutrális zsírok, foszfolipidek, szteroidok karotinoidok.

neutrális zsírok, foszfolipidek, szteroidok karotinoidok. Lipidek A lipidek/zsírszerű anyagok az élőlényekben előforduló, változatos szerkezetű szerves vegyületek. Közös sajátságuk, hogy apoláris oldószerekben oldódnak. A lipidek csoportjába tartoznak: neutrális

Részletesebben

Szívünk egészsége. Olessák Ágnes anyaga 2010.03.23.

Szívünk egészsége. Olessák Ágnes anyaga 2010.03.23. Szívünk egészsége Olessák Ágnes anyaga 2010.03.23. Egészséges szív és érrendszer Táplálékod legyen orvosságod, és ne gyógyszered a táplálékod Hippokratesz A szív működése Jobb kamra, pitvarkisvérkör CO2

Részletesebben

TÁPLÁLKOZÁSI AKADÉMIA Hírlevél IV. évfolyam 6. szám, 2011. június

TÁPLÁLKOZÁSI AKADÉMIA Hírlevél IV. évfolyam 6. szám, 2011. június IV. évfolyam 6. szám, Tisztelt Olvasó! A Táplálkozási Akadémia című hírlevél célja az, hogy az újságírók számára hiteles információkat nyújtson az egészséges táplálkozásról, életmódról, valamint a legújabb

Részletesebben

A BIZOTTSÁG 983/2009/EK RENDELETE

A BIZOTTSÁG 983/2009/EK RENDELETE 2009.10.22. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 277/3 A BIZOTTSÁG 983/2009/EK RENDELETE (2009. október 21.) élelmiszerekkel kapcsolatos, a betegségek kockázatának csökkentéséről, illetve a gyermekek fejlődéséről

Részletesebben

E-vitamin és a tüdőrák

E-vitamin és a tüdőrák E-vitamin és a tüdőrák Nagyobb mennyiségű E-vitamin fogyasztása felére csökkenti a tüdőrák kialakulásának valószínű Az E-vitamin vegyületeknek két fő csoportja létezik, a tokoferol és a tokotrienol. Mindkét

Részletesebben

Kampány a női egészségért

Kampány a női egészségért Kampány a női egészségért Köszöntő A Bio-Fungi Kft.-t 1991-ben alapították, 100%-ban magyar tulajdonban álló vállalkozás, a régió egyik vezető gombaipari cége. Két fő tevékenységi körünk: - Komposztgyártás

Részletesebben

HEALTHY FOOD Egészséges Étel az Egészséges Élethez Az élelmiszer és az egészség

HEALTHY FOOD Egészséges Étel az Egészséges Élethez Az élelmiszer és az egészség HEALTHY FOOD Egészséges Étel az Egészséges Élethez Az élelmiszer és az egészség Készült a vas megyei Markusovszky Kórház Nonprofit Zrt. megbízásából, a Healthy Food Egészséges Étel az Egészséges Élethez

Részletesebben

Tények a Goji bogyóról:

Tények a Goji bogyóról: Tények a Goji bogyóról: 19 aminosavat (a fehérjék építőkövei) tartalmaz, melyek közül 8 esszenciális, azaz nélkülözhetelen az élethez. 21 nyomelemet tartalmaz, köztük germániumot, amely ritkán fordul elő

Részletesebben

Az elhízás hatása az emberi szervezetre. Dr. Polyák József Pharmamedcor Kardiológiai Szakambulancia 1137. Budapest, Katona J. u. 27.

Az elhízás hatása az emberi szervezetre. Dr. Polyák József Pharmamedcor Kardiológiai Szakambulancia 1137. Budapest, Katona J. u. 27. Az elhízás hatása az emberi szervezetre Dr. Polyák József Pharmamedcor Kardiológiai Szakambulancia 1137. Budapest, Katona J. u. 27. Melyek az élő szervezet elemi életjelenségei közül minőségében testtömeg

Részletesebben

A sokoldalú L-Karnitin

A sokoldalú L-Karnitin A sokoldalú L-Karnitin Az L-Karnitint két orosz kutató Gulewits és Krimberg izolálta először emlősállatok húsából. Száz évvel e Kémiai szintézissel az L-Karnitin ipari gyártása az 1970-es évek végén kezdödött

Részletesebben

Fókuszban a tejtermékek!

Fókuszban a tejtermékek! Fókuszban a tejtermékek! Fogyasztói igények és szokások változása napjainkban V. Tejágazati Konferencia 2015. november 26 Csillag-Vella Rita GfK 1 Magyarország vásárlóerejének Európa átlagához viszonyított,

Részletesebben

HOPPÁ! FEJET HAJTOTTAK A JAPÁN TITOK ELŐTT HOPPÁ! FEJET HAJTOTTAK A JAPÁN TITOK ELŐTT

HOPPÁ! FEJET HAJTOTTAK A JAPÁN TITOK ELŐTT HOPPÁ! FEJET HAJTOTTAK A JAPÁN TITOK ELŐTT HOPPÁ! FEJET HAJTOTTAK A JAPÁN TITOK ELŐTT Japánban emberemlékezet óta fogyasztják Beigazolódott, hogy a chlorella és a spirulina alga gátolja a rákos sejtkolóniák kialakulását, azaz hatékony a rákmegelőzésben.

Részletesebben

Hüvelyesek szerepe az egészséges táplálkozásban

Hüvelyesek szerepe az egészséges táplálkozásban Hüvelyesek szerepe az egészséges táplálkozásban Nagy Gábor Zsolt 1,2 - Simonné Dr. Sarkadi Livia 2 1 Eszterházy Károly Egyetem, Élelmiszertudományi és Borászati Tudásközpont 2 Szent István Egyetem, Élelmiszerkémiai

Részletesebben

Mit kell tudni az ASTAXANTHIN-ról? A TÖKÉLETES ANTIOXIDÁNS

Mit kell tudni az ASTAXANTHIN-ról? A TÖKÉLETES ANTIOXIDÁNS Mit kell tudni az ASTAXANTHIN-ról? A TÖKÉLETES ANTIOXIDÁNS Az antioxidánsok olyan molekulák, melyek képesek eltávolítani a szabadgyököket a szervezetünkből. Ilyen az Astaxanthin is, reakcióba lép a szabadgyökökkel

Részletesebben

Táplálék. Szénhidrát Fehérje Zsír Vitamin Ásványi anyagok Víz

Táplálék. Szénhidrát Fehérje Zsír Vitamin Ásványi anyagok Víz Étel/ital Táplálék Táplálék Szénhidrát Fehérje Zsír Vitamin Ásványi anyagok Víz Szénhidrát Vagyis: keményítő, élelmi rostok megemésztve: szőlőcukor, rostok Melyik élelmiszerben? Gabona, és feldolgozási

Részletesebben

Szendi Gábor Áthidalhatatlan szakadék a hivatalos ajánlások és a tudomány között

Szendi Gábor Áthidalhatatlan szakadék a hivatalos ajánlások és a tudomány között Szendi Gábor Áthidalhatatlan szakadék a hivatalos ajánlások és a tudomány között Kevesebb ajánlásra és több információra volna szükség. Gerald Raeven Egészségkárosító egészségvédelem A közegészségügyi

Részletesebben

III. Melléklet az alkalmazási előírás és a betegtájékoztató azonos módosításai

III. Melléklet az alkalmazási előírás és a betegtájékoztató azonos módosításai III. Melléklet az alkalmazási előírás és a betegtájékoztató azonos módosításai Megjegyzés: Ezek az alkalmazási előírásnak és a betegtájékoztatónak a bizottsági határozat idején érvényes módosításai. A

Részletesebben

Amit az Omega 3-ról tudni érdemes

Amit az Omega 3-ról tudni érdemes Amit az Omega 3-ról tudni érdemes November 2012 POLARIS 5 Chemin du Quilourin - Moulin du Pont, 29170 PLEUVEN France Tel. + 33 298 548 420 Fax. + 33 298 548 451 www. polaris.fr Merüljünk el az Omega 3

Részletesebben

linolsav-tartalm tartalmának

linolsav-tartalm tartalmának Állati eredetű élelmiszerek n-3 3 zsírsav és s konjugált Zsédely Eszter Tanai Attila Schmidt JánosJ Állati eredetű élelmiszerek konjugált Bevezetés A konjugált linolsav (KLS) humán-egészségügyi szempontól

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, november 18. (18.11) (OR. en) 16766/11 DENLEG 147 AGRI 795

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, november 18. (18.11) (OR. en) 16766/11 DENLEG 147 AGRI 795 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2011. november 18. (18.11) (OR. en) 16766/11 DENLEG 147 AGRI 795 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2011. november 14. Címzett: a Tanács Főtitkársága

Részletesebben

A világ 10 legtáplálóbb étele

A világ 10 legtáplálóbb étele Koreai kutatók több, mint 1000 nyers élelmiszer tápanyag információit felhasználva becsülték meg minden étel tápanyag összetevőjét, a napi tápanyag szükséglet kielégítésének tekintetében. Egyes ételek

Részletesebben

ismeretek fehérjék és a harmadik

ismeretek fehérjék és a harmadik Táplálkozási ismeretek haladóknak III. Az előző két fejezetben foglalkoztunk a makronutriensek két csoportjával: fehérjék és szénhidrátok. Ebben a részben a harmadik csoportról, a zsírokról fogunk beszélni.

Részletesebben

Sportélettan zsírok. Futónaptár.hu

Sportélettan zsírok. Futónaptár.hu Sportélettan zsírok Futónaptár.hu A hétköznapi ember csak hallgatja azokat a sok okos étkezési tanácsokat, amiket az egészségének megóvása érdekében a kutatók kiderítettek az elmúlt 20 évben. Emlékezhetünk

Részletesebben

Élelmiszereink és a zsírok dr. Schöberl Erika

Élelmiszereink és a zsírok dr. Schöberl Erika Élelmiszereink és a zsírok dr. Schöberl Erika Az emberi szervezet számára szükséges makro- tápanyagok egyik csoportját az élelmiszereinkben levı zsírok alkotják. A hivatalos táplálkozástudomány jelenlegi

Részletesebben

TÁMOPP6.1.2/LHH/111BB EGÉSZSÉGFEJLESZTÉS ÉS ÉLETMÓDVÁLTÁS A TOKAJI KISTÉRSÉGBEN. Magas koleszterinszint

TÁMOPP6.1.2/LHH/111BB EGÉSZSÉGFEJLESZTÉS ÉS ÉLETMÓDVÁLTÁS A TOKAJI KISTÉRSÉGBEN. Magas koleszterinszint TÁMOPP6.1.2/LHH/111BB201220022 EGÉSZSÉGFEJLESZTÉS ÉS ÉLETMÓDVÁLTÁS A TOKAJI KISTÉRSÉGBEN Magas koleszterinszint Tudja e Ön, hogy mennyi az átlagos koleszterinbevitel a magyar lakosság körében? 500-600

Részletesebben

FUNKCIONÁLIS ÉLELMISZEREK EGY INNOVÁCIÓS PROGRAM

FUNKCIONÁLIS ÉLELMISZEREK EGY INNOVÁCIÓS PROGRAM FUNKCIONÁLIS ÉLELMISZEREK EGY INNOVÁCIÓS PROGRAM Dr. Professzor emeritus Szent István (korábban Budapesti Corvinus)Egyetem Élelmiszertudományi Kar 2016.szeptember 14 II. Big Food Konferencia, Budapest

Részletesebben

Gránátalma - a világ egyik legegészségesebb gyümölcse

Gránátalma - a világ egyik legegészségesebb gyümölcse Ezért érdemes gránátalmát fogyasztani! 1. Tele van fontos tápanyagokkal A kemény héj alatt több száz mag rejlik a gránátalmában. Ezek tele vannak hasznos tápanyagokkal. Sok benne a C- és K-vitamin, valamint

Részletesebben

ZSÍRSAVAK OXIDÁCIÓJA. FRANZ KNOOP német biokémikus írta le először a mechanizmusát. R C ~S KoA. a, R-COOH + ATP + KoA R C ~S KoA + AMP + PP i

ZSÍRSAVAK OXIDÁCIÓJA. FRANZ KNOOP német biokémikus írta le először a mechanizmusát. R C ~S KoA. a, R-COOH + ATP + KoA R C ~S KoA + AMP + PP i máj, vese, szív, vázizom ZSÍRSAVAK XIDÁCIÓJA FRANZ KNP német biokémikus írta le először a mechanizmusát 1 lépés: a zsírsavak aktivációja ( a sejt citoplazmájában, rövid zsírsavak < C12 nem aktiválódnak)

Részletesebben

A koenzim Q10 fél évszázados története

A koenzim Q10 fél évszázados története A koenzim Q10 fél évszázados története A koenzim Q10 a sejtek optimális működéséhez nélkülözhetetle A koenzim Q10 (KoQ10) vitaminszerű vegyület. Az ubikinonok k 1 / 8 A Nobel-díjas Dr. Peter Mitchell Kémiailag

Részletesebben

Laktózérzékenyek táplálkozási szokásainak hatása a testösszetételre

Laktózérzékenyek táplálkozási szokásainak hatása a testösszetételre Laktózérzékenyek táplálkozási szokásainak hatása a testösszetételre DR. PÁLFI ERZSÉBET 1, DAKÓ SAROLTA 2, MOLNÁR RÉKA 3, DR. MIHELLER PÁL 2 1 SEMMELWEIS EGYETEM EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI KAR DIETETIKAI ÉS TÁPLÁLKOZÁSTUDOMÁNYI

Részletesebben

Az onkológia alapjai. Szántó János DE OEC Onkológiai Tanszék ÁNTSZ 2010. február

Az onkológia alapjai. Szántó János DE OEC Onkológiai Tanszék ÁNTSZ 2010. február Az onkológia alapjai Szántó János DE OEC Onkológiai Tanszék ÁNTSZ 2010. február Statisztika Megbetegedés halálozás Világ: 15 20 M 7-8 M Mo.: 70.000 36.000 Azaz hazánkban minden negyedik állampolgár daganatos

Részletesebben

Közétkeztetés a Nemzeti Táplálkozáspolitika Cselekvési Tervben. Dr. Biró Krisztina osztályvezető Nemzeti Erőforrás Minisztérium

Közétkeztetés a Nemzeti Táplálkozáspolitika Cselekvési Tervben. Dr. Biró Krisztina osztályvezető Nemzeti Erőforrás Minisztérium Közétkeztetés a Nemzeti Táplálkozáspolitika Cselekvési Tervben Dr. Biró Krisztina osztályvezető Nemzeti Erőforrás Minisztérium Nemzetközi előzmények (WHO, EU) Európai Elhízás-ellenes Charta WHO Európai

Részletesebben

Gyógyszeres kezelések

Gyógyszeres kezelések Gyógyszeres kezelések Az osteogenesis imperfecta gyógyszeres kezelésében számos szert kipróbáltak az elmúlt évtizedekben, de átütő eredménnyel egyik se szolgált. A fluorid kezelés alkalmazása osteogenesis

Részletesebben

A vegetarianizmus a jövő útja?

A vegetarianizmus a jövő útja? Szupermarketekben egyre több vegán terméket, például tofut tempeht vagy szójajoghutot vásárolhatunk. A vegán és a vegetáriánus élelmiszer fogyasztás, vagyis az új táplálkozási piramis népszerűsítéséhez

Részletesebben

Koleszterin. Szûrôprogramok Országos Kommunikációja

Koleszterin. Szûrôprogramok Országos Kommunikációja Koleszterin DIÉTA ÉS KEZELÉS Szûrôprogramok Országos Kommunikációja TÁMOP-6.1.3-08/1-2008-0002 azonosító jelû kiemelt projekt Projektgazda: Országos Tisztifôorvosi Hivatal (1097 Budapest, Gyáli út 2-6.)

Részletesebben

Élelmiszerválaszték nem csak cukorbetegeknek

Élelmiszerválaszték nem csak cukorbetegeknek Élelmiszerválaszték nem csak cukorbetegeknek Kovács Ildikó dietetikus Egészséges Magyarországért Egyesület Szívbarát program Diabétesz 2007. Életmód és kezelés Budapest, 2006. június 2. Cukorbetegek étrendje

Részletesebben

TIENS KARDI. Krill olaj étrend-kiegészítő kapszula homoktövis olajjal és amaránt magolajjal. A világ legtisztább vizeiből

TIENS KARDI. Krill olaj étrend-kiegészítő kapszula homoktövis olajjal és amaránt magolajjal. A világ legtisztább vizeiből TIENS KARDI Krill olaj étrend-kiegészítő kapszula homoktövis olajjal és amaránt magolajjal A világ legtisztább vizeiből Krill olaj étrend-kiegészítő kapszula homoktövis olajjal és amaránt magolajjal Ez

Részletesebben

TÁPLÁLKOZÁSI AKADÉMIA

TÁPLÁLKOZÁSI AKADÉMIA Tisztelt Olvasó! A Táplálkozási Akadémia című hírlevél célja az, hogy az újságírók számára hiteles információkat nyújtson az egészséges táplálkozásról, életmódról, valamint a legújabb tudományos kutatási

Részletesebben

KARDIOLÓGIA RÖVID BETEGTÁJÉKOZTATÓ. Diéta és kezelés

KARDIOLÓGIA RÖVID BETEGTÁJÉKOZTATÓ. Diéta és kezelés KARDIOLÓGIA RÖVID BETEGTÁJÉKOZTATÓ Koleszterin Diéta és kezelés A keringési rendszer felépítése Az ember keringési rendszere három fô részbôl áll: a szív, a vérerek és a vér. Az érrendszer egymással kapcsolatban

Részletesebben

MELLÉKLET I. MELLÉKLET AZ ÚJ ÉLELMISZERRÉ TÖRTÉNŐ MINŐSÍTÉSRE IRÁNYULÓ KONZULTÁCIÓS KÉRELMET KÍSÉRŐ LEVÉL MINTÁJA

MELLÉKLET I. MELLÉKLET AZ ÚJ ÉLELMISZERRÉ TÖRTÉNŐ MINŐSÍTÉSRE IRÁNYULÓ KONZULTÁCIÓS KÉRELMET KÍSÉRŐ LEVÉL MINTÁJA HU MELLÉKLET I. MELLÉKLET AZ ÚJ ÉLELMISZERRÉ TÖRTÉNŐ MINŐSÍTÉSRE IRÁNYULÓ KONZULTÁCIÓS KÉRELMET KÍSÉRŐ LEVÉL MINTÁJA A tagállam illetékes szerve Dátum: Tárgy: Konzultációs kérelem a(z) új élelmiszerré

Részletesebben

1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél. Röviden a szívinfarktusról

1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél. Röviden a szívinfarktusról 1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037 Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél Röviden a szívinfarktusról Szívinfarktus kockázati tényezői Kiadó: Gönc Város Önkormányzata

Részletesebben

Daganatos betegségek megelőzése, a szűrés szerepe. Juhász Balázs, Szántó János DEOEC Onkológiai Tanszék

Daganatos betegségek megelőzése, a szűrés szerepe. Juhász Balázs, Szántó János DEOEC Onkológiai Tanszék Daganatos betegségek megelőzése, a szűrés szerepe Juhász Balázs, Szántó János DEOEC Onkológiai Tanszék Carcinogenesis mechanizmusa A daganatos átalakulás a normálistól eltérő DNS szintézisével kezdődik,

Részletesebben

Lipidek anyagcseréje és az ateroszklerózis (érelmeszesedés)

Lipidek anyagcseréje és az ateroszklerózis (érelmeszesedés) Lipidek anyagcseréje és az ateroszklerózis (érelmeszesedés) Rácz Olivér Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar 22.9.2009 ateromisk.ppt 1 Az érelmeszesedés csak a XIX. évszázad második felétől orvosi probléma

Részletesebben

Iratjel: OrvosiKamara

Iratjel: OrvosiKamara 39./1 39./2 39./3 39./4 39./5 39./6 39./7 39./8 39./9 39./10 39./11 39./12 Na K 39./13 Na K 39./14 Na K 39./15 39./16 39./17 39./18 * A vérbe került mérgező többletkálium káros hatását ezekkel lehet csökkenteni!

Részletesebben

A zsírok. 2013. április 17.

A zsírok. 2013. április 17. A zsírok 2013. április 17. Sok van, mi csodálatos, De az embernél nincs semmi csodálatosabb. Szophoklész: Antigoné 2013.04.17 i:am 2 Alapelveink Bölcsesség Tisztában lenni élettani alapismeretekkel Szemlélet

Részletesebben

MEDICINÁLIS ALAPISMERETEK AZ ÉLŐ SZERVEZETEK KÉMIAI ÉPÍTŐKÖVEI A LIPIDEK 1. kulcsszó cím: A lipidek szerepe az emberi szervezetben

MEDICINÁLIS ALAPISMERETEK AZ ÉLŐ SZERVEZETEK KÉMIAI ÉPÍTŐKÖVEI A LIPIDEK 1. kulcsszó cím: A lipidek szerepe az emberi szervezetben Modul cím: MEDICINÁLIS ALAPISMERETEK AZ ÉLŐ SZERVEZETEK KÉMIAI ÉPÍTŐKÖVEI A LIPIDEK 1. kulcsszó cím: A lipidek szerepe az emberi szervezetben Tartalék energiaforrás, membránstruktúra alkotása, mechanikai

Részletesebben

Lelovics Zsuzsanna, Kovács Ildikó dietetikusok MDOSZ A Halálos négyes II. Budapest, november 9.

Lelovics Zsuzsanna, Kovács Ildikó dietetikusok MDOSZ A Halálos négyes II. Budapest, november 9. Egészségtudatosság és étrendi prevenció Tények és remények Lelovics Zsuzsanna, Kovács Ildikó dietetikusok MDOSZ A Halálos négyes II. Budapest, 2006. november 9. Miért változnak a táplálkozási szokások?

Részletesebben

TIHANYI ANDRÁS TÓTH JÓZSEF WEBER-SUTA ÁGNES ZÖLD UTAT AZ EGÉSZSÉGNEK! MIKROALGÁK SZEREPE A MODERN TÁPLÁLKOZÁSBAN ÉS A GYÓGYÍTÁSBAN

TIHANYI ANDRÁS TÓTH JÓZSEF WEBER-SUTA ÁGNES ZÖLD UTAT AZ EGÉSZSÉGNEK! MIKROALGÁK SZEREPE A MODERN TÁPLÁLKOZÁSBAN ÉS A GYÓGYÍTÁSBAN TIHANYI ANDRÁS TÓTH JÓZSEF WEBER-SUTA ÁGNES ZÖLD UTAT AZ EGÉSZSÉGNEK! MIKROALGÁK SZEREPE A MODERN TÁPLÁLKOZÁSBAN ÉS A GYÓGYÍTÁSBAN TIHANYI András-TÓTH József - WEBER-SUTA Ágnes ZÖLD UTAT AZ EGÉSZSÉGNEK!

Részletesebben

A flavonoidok az emberi szervezet számára elengedhetetlenül szükségesek, akárcsak a vitaminok, vagy az ásványi anyagok.

A flavonoidok az emberi szervezet számára elengedhetetlenül szükségesek, akárcsak a vitaminok, vagy az ásványi anyagok. Amit a FLAVIN 7 -ről és a flavonoidokról még tudni kell... A FLAVIN 7 gyümölcsök flavonoid és más növényi antioxidánsok koncentrátuma, amely speciális molekulaszeparációs eljárással hét féle gyümölcsből

Részletesebben

Gynostemma. Kenneth Anderson: Az Ötlevelű gynostemma (Gynostemma pentahyllum) hatása:

Gynostemma. Kenneth Anderson: Az Ötlevelű gynostemma (Gynostemma pentahyllum) hatása: Kenneth Anderson: Az Ötlevelű gynostemma (Gynostemma pentahyllum) hatása: Valamennyien hallottunk már arról, hogy a ginzeng mennyire hatékonyan erősíti az immunrendszert és tölti fel energiával a szervezetet.

Részletesebben

Hiperlipoproteinémiák

Hiperlipoproteinémiák Hiperlipoproteinémiák Veresné Bálint Márta Gyakorlati dietetika ea.(iii. évf.) 2009. április 07. Szív és érrendszeri események veszélyével járó kockázati tényezők Biológiailag meghatározott: hypertonia,

Részletesebben

A magyar lakosság vitaminbevitelének. Schreiberné Molnár Erzsébet, Bakacs Márta

A magyar lakosság vitaminbevitelének. Schreiberné Molnár Erzsébet, Bakacs Márta A magyar lakosság vitaminbevitelének vizsgálata az OTÁP2014 felmérés alapján Schreiberné Molnár Erzsébet, Bakacs Márta OTÁP felmérés A Központi Statisztikai Hivatal által szervezett Európai Lakossági Egészségfelmérés

Részletesebben

Dr. Szamosi Tamás egyetemi magántanár 2015/16 tanév

Dr. Szamosi Tamás egyetemi magántanár 2015/16 tanév Dr. Szamosi Tamás egyetemi magántanár 2015/16 tanév A FERTŐZŐ BETEGSÉGEK MEGELŐZÉSE A KÜLÖNBÖZŐ SZERVRENDSZEREK BETEGSÉGEINEK MEGELŐZÉSE BALESET MEGELŐZÉS, MÉRGEZÉSEK MEGELŐZÉSE A GYERMEK ÉS SERDÜLŐKORBAN

Részletesebben

ESSZENCIÁLIS ZSÍRSAVAK: a kulcs, ami felszabadítja a sejteket

ESSZENCIÁLIS ZSÍRSAVAK: a kulcs, ami felszabadítja a sejteket ESSZENCIÁLIS ZSÍRSAVAK: a kulcs, ami felszabadítja a sejteket Nagyon sok olyan zsírsav van, amely meghatározó szerepet játszik egészségünkben, ellátják sejtjeinket a regenerálódáshoz szükséges anyagokkal,

Részletesebben

Hatósági tapasztalatok a tejtermékek ellenőrzéséről

Hatósági tapasztalatok a tejtermékek ellenőrzéséről Hatósági tapasztalatok a tejtermékek ellenőrzéséről Bartyik Tünde Élelmiszer-és Takarmánybiztonsági Igazgatóság Bejelentésköteles Élelmiszer-előállítás Felügyeleti Osztály Budapest, 2014. február 18. Tejtermékek

Részletesebben

MIKROBIOM ÉS ELHÍZÁS HEINZ GYAKY 2018 BUDAPEST

MIKROBIOM ÉS ELHÍZÁS HEINZ GYAKY 2018 BUDAPEST MIKROBIOM ÉS ELHÍZÁS HEINZ GYAKY 2018 BUDAPEST HUMÁN MIKROBIOM 10 billió baktérium alkotja a 1,5-2 kg súlyú humán mikrobiomot. Elsősorban az emberi bélben található A bél által szabályozott bélflóra a

Részletesebben

TÁMOP-6.1.2-11/1-2012-0584. Dömötöri Sándor Vendéglátó Kft. egészségre nevelési programja EGÉSZSÉGNAP

TÁMOP-6.1.2-11/1-2012-0584. Dömötöri Sándor Vendéglátó Kft. egészségre nevelési programja EGÉSZSÉGNAP Dömötöri Sándor Vendéglátó Kft. egészségre nevelési programja EGÉSZSÉGNAP A dohányzás a burgonyafélék családjába tartozó dohánynövény leveleinek élvezete. Valószínűleg először Kolumbusz és társai találkoztak

Részletesebben

Állatokon végzett vizsgálatok alternatíváinak használata a REACHrendelet

Állatokon végzett vizsgálatok alternatíváinak használata a REACHrendelet Hiv.: ECHA-11-FS-06-HU ISBN-13: 978-92-9217-604-4 Állatokon végzett vizsgálatok alternatíváinak használata a REACHrendelet alapján A REACH-rendelet kidolgozásának és elfogadásának egyik legfontosabb oka

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 3. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 3. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. május 3. (OR. en) 8540/16 DENLEG 34 AGRI 222 SAN 162 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2016. április 29. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz.

Részletesebben

BERGAFAT F 100 HARMADIK GENERÁCIÓS HIDROGÉNEZETT PÁLMAOLAJ

BERGAFAT F 100 HARMADIK GENERÁCIÓS HIDROGÉNEZETT PÁLMAOLAJ BERGAFAT F 100 HARMADIK GENERÁCIÓS HIDROGÉNEZETT PÁLMAOLAJ A PROBLÉMA KÉRŐDZŐK A tejtermelés az ellést követően komoly energia ellátási, takarmányozási nehézségeket támaszt. Sajnálatos módon az ellést

Részletesebben

AZ ŐZHÚS ZSÍRSAVÖSSZETÉTELÉNEK ÖSSZEHASONLÍTÓ ÉRTÉKELÉSE

AZ ŐZHÚS ZSÍRSAVÖSSZETÉTELÉNEK ÖSSZEHASONLÍTÓ ÉRTÉKELÉSE Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi kar Egzotikusállat és Vadegészségügyi Tanszék AZ ŐZHÚS ZSÍRSAVÖSSZETÉTELÉNEK ÖSSZEHASONLÍTÓ ÉRTÉKELÉSE Dr. Marosán Miklós és Dr. Tóth Tamás Budapest 2015. 03.

Részletesebben

MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV. Codex Alimentarius Hungaricus 1-1-90/496 számú előírás Az élelmiszerek tápértékének jelölése

MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV. Codex Alimentarius Hungaricus 1-1-90/496 számú előírás Az élelmiszerek tápértékének jelölése MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV Codex Alimentarius Hungaricus 1-1-90/496 számú előírás Az élelmiszerek tápértékének jelölése Nutrition labelling for foodstuffs Az előírás az Európai Közösségek Tanácsa 90/496/EGK

Részletesebben

Egészséges életért a Mezőcsáti Kistérségben TÁMOP-6.1.2/LHH-09/1-2010-0008

Egészséges életért a Mezőcsáti Kistérségben TÁMOP-6.1.2/LHH-09/1-2010-0008 Mit is jelent az egészséges táplálkozás? Az egészséges táplálkozás a különféle ételek és italok megfelelő arányban és mennyiségben, kellő változatossággal történő, rendszeres fogyasztását jelenti. Nincsenek

Részletesebben

ORSZÁGOS ÉLELMEZÉS- ÉS TÁPLÁLKOZÁSTUDOMÁNYI INTÉZET Alapítva: 1949

ORSZÁGOS ÉLELMEZÉS- ÉS TÁPLÁLKOZÁSTUDOMÁNYI INTÉZET Alapítva: 1949 ORSZÁGOS ÉLELMEZÉS- ÉS TÁPLÁLKOZÁSTUDOMÁNYI INTÉZET Alapítva: 1949 Egészségre vonatkozó állítás Fogyasztó Kormányzat Hatóságok Gazdasági szereplők Tápanyagösszetételre és egészségre vonatkozó állításokról

Részletesebben

A SCHIZOCHYTRIUM MIKROALGÁBÓL NYERT, DHA-BAN ÉS EPA-BAN GAZDAG OLAJ

A SCHIZOCHYTRIUM MIKROALGÁBÓL NYERT, DHA-BAN ÉS EPA-BAN GAZDAG OLAJ Dr. Rodney Gray DSM Nutritional Lipids (a DSM Nutritional Products LLC vállalat divíziója) 2012. július 6. NFU 786 A SCHIZOCHYTRIUM MIKROALGÁBÓL NYERT, DHA-BAN ÉS EPA-BAN GAZDAG OLAJ Kedves Rodney! Ezúton

Részletesebben

A tápláléknövények legfontosabb biológiai hatásai; az optimális étrend jellemzői tápláléknövények bevitele szempontjából.

A tápláléknövények legfontosabb biológiai hatásai; az optimális étrend jellemzői tápláléknövények bevitele szempontjából. A tápláléknövények legfontosabb biológiai hatásai; az optimális étrend jellemzői tápláléknövények bevitele szempontjából Farkas Ágnes Williams K. A., Patel H. (2017): Healthy Plant-Based Diet. Journal

Részletesebben

INFORMÁCIÓS FÜZET. Az emelkedett koleszterinszint és a szív-érrendszeri betegségek közötti összefüggések

INFORMÁCIÓS FÜZET. Az emelkedett koleszterinszint és a szív-érrendszeri betegségek közötti összefüggések INFORMÁCIÓS FÜZET Az emelkedett koleszterinszint és a szív-érrendszeri betegségek közötti összefüggések Az orvos figyelmébe: Ez a kiadvány azon betegeknek adható, akiknek (kezelő)orvosa koleszterinfelszívódás

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, december 1. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, december 1. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. december 1. (OR. en) 14805/15 DENLEG 156 AGRI 626 SAN 413 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2015. november 27. Címzett: a Tanács Főtitkársága

Részletesebben

A Magyar Élelmiszerkönyv 1-1-90/496 számú elıírása az élelmiszerek tápérték jelölésérıl

A Magyar Élelmiszerkönyv 1-1-90/496 számú elıírása az élelmiszerek tápérték jelölésérıl 1. melléklet a 152/2009. (XI. 12.) FVM rendelethez A Magyar Élelmiszerkönyv 1-1-90/496 számú elıírása az élelmiszerek tápérték jelölésérıl A rész I. 1. Ez az elıírás a végsı fogyasztók számára szánt élelmiszerek

Részletesebben

Kutatási beszámoló ( )

Kutatási beszámoló ( ) Kutatási beszámoló (2008-2012) A thrombocyták aktivációja alapvető jelentőségű a thrombotikus betegségek kialakulása szempontjából. A pályázat során ezen aktivációs folyamatok mechanizmusait vizsgáltuk.

Részletesebben

Ferrotone 100% természetes forrásvízből nyert vastartalmú étrendkiegészítő

Ferrotone 100% természetes forrásvízből nyert vastartalmú étrendkiegészítő Ferrotone 100% természetes forrásvízből nyert vastartalmú étrendkiegészítő Miért fontos a szervezetnek a vas? A vas számos enzim összetevője, így fontos kémiai reakciókban vesz részt. A hemoglobin és a

Részletesebben

Szigorú minőségi követelmények

Szigorú minőségi követelmények Szigorú minőségi követelmények Tudományos alapokon nyugvó, biztonságos termékek Természet ihlette, hatékony összetevők és innovatív formulák Svédországi fejlesztések: szigorú minőségi elvárások és alapos

Részletesebben

Cardiovascularis (szív- és érrendszeri) kockázat

Cardiovascularis (szív- és érrendszeri) kockázat Cardiovascularis (szív- és érrendszeri) kockázat Varga Gábor dr. www.gvmd.hu 1/7 Cardiovascularis kockázatbecslő tábla Fatális szív- és érrendszeri események előfordulásának kockázata 10 éven belül Nő

Részletesebben

TÁPLÁLKOZÁSI AKADÉMIA Hírlevél IV. évfolyam 3. szám, 2011. március

TÁPLÁLKOZÁSI AKADÉMIA Hírlevél IV. évfolyam 3. szám, 2011. március Tisztelt Olvasó! A Táplálkozási Akadémia című hírlevél célja az, hogy az újságírók számára hiteles információkat nyújtson az egészséges táplálkozásról, életmódról, valamint a legújabb tudományos kutatási

Részletesebben

A D-Vitamin státusz korszerű diagnosztikája

A D-Vitamin státusz korszerű diagnosztikája A D-Vitamin státusz korszerű diagnosztikája Dr. Orosz Enikő Országos Onkológiai Intézet Budapest 2013. Milyen szerepet tölt be szervezetünkben a D-Vitamin? Mi a D 1 -D 2 Vitamin és mit takar az aktív D-Vitamin

Részletesebben

INFORMÁCIÓS FÜZET ÉS GONDOZÁSI NAPLÓ a koleszterincsökkentő terápiában részesülő betegek számára

INFORMÁCIÓS FÜZET ÉS GONDOZÁSI NAPLÓ a koleszterincsökkentő terápiában részesülő betegek számára INFORMÁCIÓS FÜZET ÉS GONDOZÁSI NAPLÓ a koleszterincsökkentő terápiában részesülő betegek számára A koleszterincsökkentés szükségességének elrendelése ORVOSA DÖNTÉSE. Hogy valóban eredményes lesz-e az elrendelt

Részletesebben

TÁPLÁLKOZÁS SZÍVINFARKTUS UTÁN

TÁPLÁLKOZÁS SZÍVINFARKTUS UTÁN TÁPLÁLKOZÁS SZÍVINFARKTUS UTÁN Magyarországon évente csaknem 30000 ember kap infarktust, és legtöbben ilyenkor komolyan elhatározzák, hogy megváltoztatják életmódjukat, táplálkozásukat, elhagyják káros

Részletesebben

INVE LAURA FIT 0,25. A glicerin monolaurát a laurinsav monogliceridje (a laurinsav (C12:0) észtere a glicerinnel).

INVE LAURA FIT 0,25. A glicerin monolaurát a laurinsav monogliceridje (a laurinsav (C12:0) észtere a glicerinnel). INVE LAURA FIT 0,25 Összetevők: Glicerin monolaurát (GML) és laurinsav. A glicerin monolaurát a laurinsav monogliceridje (a laurinsav (C12:0) észtere a glicerinnel). Aktivitás: A laurinsav egy telített,

Részletesebben

13/10. kötet HU. Az Európai Unió Hivatalos Lapja. A TANÁCS IRÁNYELVE (1990. szeptember 24.) az élelmiszerek tápértékjelöléséről (90/496/EGK)

13/10. kötet HU. Az Európai Unió Hivatalos Lapja. A TANÁCS IRÁNYELVE (1990. szeptember 24.) az élelmiszerek tápértékjelöléséről (90/496/EGK) 191 31990L0496 L 276/40 AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK HIVATALOS LAPJA 1990.10.6. A TANÁCS IRÁNYELVE (1990. szeptember 24.) az élelmiszerek tápértékjelöléséről (90/496/EGK) AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK TANÁCSA, tekintettel

Részletesebben

Új terápiás lehetőségek helyzete. Dr. Varga Norbert Heim Pál Gyermekkórház Toxikológia és Anyagcsere Osztály

Új terápiás lehetőségek helyzete. Dr. Varga Norbert Heim Pál Gyermekkórház Toxikológia és Anyagcsere Osztály Új terápiás lehetőségek helyzete Dr. Varga Norbert Heim Pál Gyermekkórház Toxikológia és Anyagcsere Osztály Mucopolysaccharidosisok MPS I (Hurler-Scheie) Jelenleg elérhető oki terápiák Enzimpótló kezelés

Részletesebben

Az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos fogyasztóvédelmi ellenőrzések tapasztalatai

Az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos fogyasztóvédelmi ellenőrzések tapasztalatai Az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos fogyasztóvédelmi ellenőrzések tapasztalatai dr. Balku Orsolya Szolgáltatás-ellenőrzési Főosztály főosztályvezető. Hatósági ellenőrzések Évről évre visszatérően 2011-ben

Részletesebben

A Magyarországi táplálkozási szokások milyen képet mutatnak egy Dietetikus szakember számára?

A Magyarországi táplálkozási szokások milyen képet mutatnak egy Dietetikus szakember számára? Kedves olvasó! Bogyiszló Község Önkormányzata által elnyert Egészségre nevelő életmódprogram Bogyiszló településen elnevezésű pályázat keretein belül lehetőség nyílt ismeret átadó cikkek elkészítésére.

Részletesebben

SZACHARIN ALAPÚ ÉDESÍTŐSZER FOGYASZTÁSÁNAK HATÁSAI

SZACHARIN ALAPÚ ÉDESÍTŐSZER FOGYASZTÁSÁNAK HATÁSAI SZACHARIN ALAPÚ ÉDESÍTŐSZER FOGYASZTÁSÁNAK HATÁSAI POLYÁK ÉVA PTE ETK TÁPLÁLKOZÁSTUDOMÁNYI ÉS DIETETIKAI INTÉZET MMTT 2018-AS KONGRESSZUSA PROBLÉMA A 2014-es OTÁP eredménye szerint, a férfi lakosság 2/3-a,

Részletesebben

TÁPLÁLKOZÁSI AKADÉMIA

TÁPLÁLKOZÁSI AKADÉMIA TÁPLÁLKOZÁSI AKADÉMIA HÍRLEVÉL 7. ÉVFOLYAM, 9. SZÁM 2014. OKTÓBER A SZÍV- ÉS ÉRRENDSZER VÉDELMÉRŐL TISZTELT OLVASÓ! A TÁPLÁLKOZÁSI AKADÉMIA hírlevél célja az, hogy az újságírók számára hiteles Az elmúlt

Részletesebben

Az eltérő élettani szereppel rendelkező zsírsavak vizsgálata háziállatokkal (OTKA T037963) ZÁRÓJELENTÉS

Az eltérő élettani szereppel rendelkező zsírsavak vizsgálata háziállatokkal (OTKA T037963) ZÁRÓJELENTÉS Az eltérő élettani szereppel rendelkező zsírsavak vizsgálata háziállatokkal (OKA 037963) ZÁRÓJELENÉS A pályázatban megfogalmazott kutatási feladatok három csoportjában végzett vizsgálatok eredményei a

Részletesebben

az étrend-kiegészítők forgalmazásának fogyasztóvédelmi szabályaiban

az étrend-kiegészítők forgalmazásának fogyasztóvédelmi szabályaiban Ellentmondások az étrend-kiegészítők forgalmazásának fogyasztóvédelmi szabályaiban Miklovicz Attila, főtitkár Jog az Egészséghez Egyesület Mi a jólét? A szubjektív jólét legfontosabb tényezője a jó egészségi

Részletesebben

IceCenter Budapest. Dr Géczi Gábor

IceCenter Budapest. Dr Géczi Gábor IceCenter Budapest Dr Géczi Gábor A jégkorongozó céljai Minél jobb játékos legyen Válogatottság NHL? Edzésen való teljesítés Mérkőzésen való teljesítés Mindez nem olyan hatékony, ha nem fordít kellő figyelmet

Részletesebben

F.A.Q. gyakori kérdések WellStar Viewty For Visibly More Beauty

F.A.Q. gyakori kérdések WellStar Viewty For Visibly More Beauty F.A.Q. gyakori kérdések WellStar Viewty For Visibly More Beauty Milyen termék a Viewty? Rövid leírás: Természetes szépségünk három titkának szinenergetikus fúziója egy formulában, amely évszádos tudás

Részletesebben

(EGT-vonatkozású szöveg)

(EGT-vonatkozású szöveg) L 119/4 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2011.5.7. A BIZOTTSÁG 440/2011/EU RENDELETE (2011. május 6.) élelmiszerekkel kapcsolatos, a gyermekek fejlődéséről és egészségéről szóló, egyes egészségre vonatkozó

Részletesebben

KIHÍVÁSOK ÉS LEHETŐSÉGEK AZ ÉLELMISZER INNOVÁCIÓBAN TECHNOLÓGIA, TUDÁS, TÁRSADALOM GYIMES ERNŐ SZTE MÉRNÖKI KAR

KIHÍVÁSOK ÉS LEHETŐSÉGEK AZ ÉLELMISZER INNOVÁCIÓBAN TECHNOLÓGIA, TUDÁS, TÁRSADALOM GYIMES ERNŐ SZTE MÉRNÖKI KAR KIHÍVÁSOK ÉS LEHETŐSÉGEK AZ ÉLELMISZER INNOVÁCIÓBAN TECHNOLÓGIA, TUDÁS, TÁRSADALOM GYIMES ERNŐ SZTE MÉRNÖKI KAR MAI MENÜ Táplálkozás funkciói és hibái Egészség és táplálkozás Társadalmi igények Táplálkozás

Részletesebben

Life. High Premium A csúcsminőségű termékcsoport

Life. High Premium A csúcsminőségű termékcsoport Life High Premium A csúcsminőségű termékcsoport Tengerimalacok Mi az állatok tápláléka a természetben? Nyulak Gyógynövények Patkányok Bogarak Törpe Hörcsögök Bogarak Csincsillák Hörcsögök Bogarak Egerek

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Élelmiszer-szabályozás és fogyasztó védelem az Európai Unióban 148.lecke

Részletesebben