Közzétételi lista 2016/17. tanév

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Közzétételi lista 2016/17. tanév"

Átírás

1 Közzétételi lista 2016/17. tanév 1. Tájékoztató a felvételi lehetőségről: Az intézmény beiskolázási körzete: Andrásfa, Petőmihályfa, Hegyhátszentpéter, Győrvár, Pácsony, Olaszfa, Oszkó települések. A Nktv. értelmében: A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti, legkésőbb az azt követő évben tankötelessé válik. Az a gyermek, akinek esetében azt a szakértői bizottság javasolja, további egy nevelési évig az óvodában részesül ellátásban, és ezt követően válik tankötelessé. A tankötelezettség teljesítése a tanév első tanítási napján kezdődik. Ha a gyermek az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget korábban eléri, a kormányhivatal a szülő kérelmére szakértői bizottság véleménye alapján engedélyezheti, hogy a gyermek hatéves kor előtt megkezdje tankötelezettségének teljesítését. A körzeti általános iskolaköteles felvenni azt a tanköteles tanulót, akinek lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye a körzetében található, ha a szülők másként nem döntenek. 2. Beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma: A 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 22. (2) bekezdése értelmében az adott évben tanköteles korba lépő gyermeket a szülő köteles beíratni a lakóhelye szerint illetékes vagy a választott iskola első évfolyamára. A beiratkozás időpontját a Vas Megyei Kormányhivatal közleményben határozza, amelyet az iskola a honlapján közzétesz illetve az érintett szülőket levélben értesíti. Intézményünkben a KLIK által engedélyezett osztályok száma évfolyamonként 1 osztály. Önálló osztályként való indításához a minimális létszám a évi CXC. törvény 4. melléklete szerint 14 fő, maximális létszám 27 fő. 3. Az intézmény nyitva tartásának rendje: A tanév során az iskola hétfőtől - péntekig 07: óra között tart nyitva. A tanulók felügyeletét 07:15-től 16:00-ig biztosítjuk. (Szülői kérésre 7:00-tól 17:00-ig). Az épületben a nyitva tartási időn kívül csak előzetes bejelentés után lehet tartózkodni, pedagógusi felügyelettel.

2 4. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv szerinti tantárgyfelosztáshoz A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége és szakképzettsége pedagógus szakképzettség legmagasabb iskolai végzettség ellátott feladat, tanított tantárgyak 1. tanító, drámapedagógia szakirány képesítés, magyar nyelv és irodalom szakos tanár 2. tanító, testnevelés műveltség terület 3. tanító, orosz szakkollégium, fejlesztő pedagógus, szakvizsga 4. tanító, ének szakkollégium, gyógypedagógus, szakvizsga 5. tanító,német nyelvoktató tanító, német nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár egyetem osztályfőnök, magyar nyelv, irodalom, matematika, környezetismeret, ének-zene, vizuális kultúra, életvitel és gyakorlat, testnevelés és sport, tánc szakkör, felzárkóztatás osztályfőnök, magyar nyelv és irodalom, matematika, környezetismeret, ének-zene, testnevelés és sport, tömegsport alsó, tanulószoba osztályfőnök, alsós munkaközösség vezető, magyar nyelv és irodalom, matematika, környezetismeret, ének-zene, testnevelés és sport, kötélugró szakkör, fejlesztő órák osztályfőnök, Irodalom, magyar nyelv, környezetismeret, énekzene, testnevelés és sport, tánc, fejlesztő órák, énekkar, tanulószoba osztályfőnök, német nyelv, sakk szakkör, felzárkóztatás, magántanuló óra

3 6. technika szakos általános iskolai tanár, történelem szakos középiskolai tanár 7. biológia-kémia szakos általános iskolai tanár 8. testnevelés szakos általános iskolai tanár 9. történelem-földrajz szakos általános iskolai tanár 10. matematika-kémia szakos általános iskolai tanár, közoktatás vezetői szakvizsga 11. magyar nyelv és irodalom,-orosz szakos általános iskolai tanár 12. magyar nyel és irodalom- népművelő szakos általános iskolai tanár 13. tanító, rajz szakkollégium 14. matematika- technika szakos általános iskolai tanár, közoktatás vezetői szakvizsga 15. technika-fizika szakos általános iskolai tanár egyetem osztályfőnök, történelem, technika, erkölcstan, tanulószoba intézményvezető-helyettes, osztályfőnök, biológia, informatika szakkör, kémia osztályfőnök, testnevelés, tömegsport földrajz, tanulószoba, intézményvezető, matematika, kémia, természettudományos gyakorlatok magyar nyelv és irodalom, felzárkóztatás, könyvtár, magántanuló óra felsős munkaközösség vezető, magyar nyelv és irodalom, felzárkóztatás matematika, vizuális kultúra, erkölcstan, életvitel és gyakorlat, tanulószoba, fejlesztő óra matematika, informatika, felzárkóztatás, tanulószoba fizika 16. gyógypedagógus rehabilitációs óra 17. gyógypedagógus rehabilitációs óra 18. tanító, rehabilitációs óra gyógypedagógus 19. angol szakos általános angol szakkör iskolai tanár 20. logopédus logopédia óra

4 Nevelő oktató munkát segítők 3 fő Végzettség, szakképzettség Iskolatitkár 1 fő érettségi, kereskedelmi technikus, menedzser Karbantartó, takarító 1 fő szakmunkásképző, szerkezet lakatos Takarító 1 fő szakmunkásképző, gyors és gépíró 5. Országos kompetenciamérés eredményei o Országos átlag:1483 Országos átlag: 1498 Községi iskolák átlaga: 1421 Községi iskolák átlaga: 1447 Iskola eredménye: 1482 Iskola eredménye: o. Országos átlag: 1583 Országos átlag: 1622 Községi iskolák átlaga: 1524 Községi iskolák átlaga: 1573 Iskola eredménye: 1627 Iskola eredménye: o Országos átlag:1465 Országos átlag: 1486 Községi iskolák átlaga:1408 Községi iskolák átlaga: 1437 Iskola eredménye: 1456 Iskola eredménye: o. Országos átlag: 1577 Országos átlag: 1601 Községi iskolák átlaga:1513 Községi iskolák átlaga: 1550 Iskola eredménye: 1578 Iskola eredménye: o Országos átlag: 1472 Országos átlag: 1489 Kis Községi iskolák átlaga: 1388 Kis Községi iskolák átlaga: 1426 Nagy községek átlaga: 1424 Nagy községek átlaga: 1442 Városi iskolák átlaga: 1453 Városi iskolák átlaga: 1471 Iskola eredménye: 1514 Iskola eredménye: o. Országos átlag: 1567 Országos átlag: 1612 Kis Községi iskolák átlaga: 1468 Kis Községi iskolák átlaga: 1542 Nagy községek átlaga: 1510 Nagy községek átlaga: 1557 Városi iskolák átlaga: 1542 Városi iskolák átlaga: 1589 Iskola eredménye: 1572 Iskola eredménye: 1605

5 o Országos átlag: 1497 Országos átlag: 1489 Kis Községi iskolák átlaga: 1404 Kis Községi iskolák átlaga: 1432 Nagy községek átlaga: 1452 Nagy községek átlaga: 1448 Városi iskolák átlaga: 1478 Városi iskolák átlaga: 1470 Iskola eredménye: 1402 Iskola eredménye: 1552 Vasvári járás:1457 Vasvári járás: o. Országos átlag: 1555 Országos átlag: 1620 Kis Községi iskolák átlaga: 1466 Kis Községi iskolák átlaga: 1542 Nagy községek átlaga: 1514 Nagy községek átlaga: 1574 Városi iskolák átlaga: 1529 Városi iskolák átlaga: 1595 Iskola eredménye: 1618 Iskola eredménye: 1639 Vasvári járás:1521 Vasvári járás: o Országos átlag: 1481 Országos átlag: 1491 Kis Községi iskolák átlaga: 1425 Kis Községi iskolák átlaga: 1462 Nagy községek átlaga: 1441 Nagy községek átlaga: 1453 Városi iskolák átlaga: 1460 Városi iskolák átlaga: 1470 Iskola eredménye: 1320 Iskola eredménye: 1403 Vasvári járás:1435 Vasvári járás: o. Országos átlag: 1557 Országos átlag: 1617 Kis Községi iskolák átlaga: 1484 Kis Községi iskolák átlaga: 1570 Nagy községek átlaga: 1510 Nagy községek átlaga: 1578 Városi iskolák átlaga: 1531 Városi iskolák átlaga: 1593 Iskola eredménye: 1631 Iskola eredménye: 1631 Vasvári járás:1563 Vasvári járás: o Országos átlag: 1488 Országos átlag: 1497 Kis Községi iskolák átlaga: 1424 Kis Községi iskolák átlaga: 1448 Nagy községek átlaga: 1441 Nagy községek átlaga: 1455 Városi iskolák átlaga: 1471 Városi iskolák átlaga: 1480 Iskola eredménye: 1601 Iskola eredménye: 1637 Vasvári járás:1468 Vasvári járás: o. Országos átlag: 1567 Országos átlag: 1618 Kis Községi iskolák átlaga: 1465 Kis Községi iskolák átlaga: 1553 Nagy községek átlaga: 1509 Nagy községek átlaga: 1564 Városi iskolák átlaga: 1542 Városi iskolák átlaga: 1593 Iskola eredménye: 1502 Iskola eredménye: 1608 Vasvári járás:1418 Vasvári járás: 1611

6 6. Tanórán kívüli foglalkozások- Szakkörök, tehetséggondozás, tanfolyamok, fejlesztő foglalkozások az éves órarendben tervezettek szerint intézményünkben ingyenesen igénybe vehetők. 1. tánc szakkör 2. tömegsport alsó tömegsport felső 4. kötélhajtó szakkör 5. informatika szakkör 6. kézműves szakkör sakk szakkör tanulószoba 3 csoport 9. angol szakkör énekkar 11. magyar középisk. elők. 8.o. 12. német középisk. elők. 8.o. 13. varró tanfolyam 7. Fejlesztő, felzárkóztató foglalkozások fős fejl.1.o fős fejl.2.o fős fejl.3.o. 17. egyéni fejl. 2.oszt. 18. egyéni fejl. 3.oszt felzárk. Magyar-matem. 4.o 20. magyar felzárk. 5.o. 21. matem. Felzárk. 5.o. 22. német felzárk 5.o. 23. fejlesztő btm4-5.o. 24. fejlesztő btm6-7-8.o. 25. magyar felzárk. 6.o. 26. matemat. Felzárk. 6.o. 27. német felzárk. 6.o. 28. magyar felzárk. 7.o. 29. matemat felzárk. 7.o. 30. német felzárk. 7.o. 31. magyar felzárk.8.o. 32. matemat felzárk. 8.o. 33. német felzárk. 8.o.

7 Nem pedagógus szakemberek által tartott szakkörök: 1. Elsősegélynyújtó szakkör 2. Katasztrófavédelmi versenyre készítő tanfolyam- 8. Házi feladatok szabályai, iskolai dolgozatok szabályai A leckeírás segít abban, hogy a gyerekek megtanuljanak utasításokat követni, az idejüket és az energiájukat beosztani, a nehéz feladatokban kitartani, az önálló munkában kreatívan alkotni. Segít a tanulás tanulásában. Iskolánkban délutáni tanulószobás foglalkozások segítik a tanulókat a felkészülésben. Iskolánkban az adott pedagógus dönt a házi feladat mértékéről, idejéről. A házi feladat kijelölésénél egységesen kell figyelembe venni az alábbiakat: - a kitűzött cél elérését segítsék, ne csupán időtöltést. - mennyisége arányos legyen a tanult tananyaggal, törekedni kell a differenciálásra. - megoldható legyen. a házi feladattal kapcsolatos információkat az év elején a diákok, majd az első szülői találkozáson a szülők tudomására kell hozni, azt következetesen kell alkalmazni. Érdemes tanácsokkal ellátni a diákokat és a szülőket is a házi feladat sikeres megírásának céljából. Mint pl.: helyes időbeosztás, rendszeresség, elsőnek az elmélet, megfelelő tárgyi feltételek: világítás, asztal, stb., motivációs formák, stb. a házi feladat hiányának következményeit az adott pedagógus közölje év elején a diákokkal. A következmény ne legyen aránytalan, de következetes maradjon mindvégig. Házi feladat hiányára csak akkor lehet elégtelent adni, ha azt a pedagógus előre, a feladat kiadásakor közölte, ill. ha a házi feladatra megfelelő idő és segítség állt rendelkezésre. a házi feladattal kapcsolatos arányos segítségnyújtást a pedagógus köteles megadni. hosszabb szünetekre (őszi, téli, tavaszi) nem lehet arányosan több feladatot adni. Házi dolgozatok, vagy bemutatók készítése esetén minden esetben az adott pedagógus nyújt részletes tájékoztatót a diákoknak az elvárásokról, és az értékelés szempontjairól. Iskolai dolgozatok: A tanulók munkájának, előmenetelének folyamatos értékelése érdekében minden tantárgyból félévente min. 3 db. érdemjegyet kell szereznie. A tanuló által szerzett érdemjegyekről a szülőt az adott tantárgyat tanító nevelő értesíti az értesítő könyvön és az e-naplón keresztül. Az értesítő könyv bejegyzéseit az osztályfőnök két

8 havonta ellenőrzi, és az esetlegesen elmaradt érdemjegyek beírását pótolja. A tanulók tanulmányi munkájának, teljesítményének egységes értékelése érdekében a tanulók írásbeli dolgozatainak, feladatlapjainak, tesztjeinek értékelésekor az elért teljesítmény (pontszám) érdemjegyekre történő átváltását a következő arányok alapján végzik el a szaktárgyat tanító nevelők: Teljesítmény Érdemjegy 0-29% elégtelen (1) 30-49% elégséges (2) 50-74% közepes (3) 75-89% jó (4) % jeles (5) A tanulók választhatnak differenciált dolgozatot, mely tartalmilag, mennyiségileg is differenciált. Ez a gyengébb képességű diákoknak jelent nagyobb sikerélményt, magabiztosabb eredményt. Ezekben a dolgozatokban a hagyományosokétól eltérően több könnyebben megoldható feladat van és több segédeszközt is használhatnak. A differenciált dolgozat lehetősége tantárgyanként változó. Ebben az esetben a % átváltása érdemjegyre a következő: 0-29%= elégtelen 30-69%=elégséges %=közepes A tanulók írhatnak olyan minimum szintű dolgozatot, mely egy adott téma, képesség, részismeret, stb. ismeretét, tudását méri. Ennek eredménye nem váltható át érdemjegyre, de fontos tájékoztatásul szolgál mind a tanuló, mind a pedagógus felé. Ilyen típusú felmérőknél általában megfelelt, vagy nem megfelelt eredmény születhet, a százalékos arányt az adott pedagógus határozza meg, a továbbhaladás feltételeinek megfelelően. A témazáró dolgozatokat hiányzás, betegség esetén a megérkezéstől számított 1 héten belül meg kell íratni. A diáknak felróható mulasztás esetén a dolgozatot elégtelenre kell értékelni. Hosszabb hiányzás esetén egyéni megállapodás a dolgozat pótlásának időpontja. Félévente legalább egy szövegértő dolgozatot kell íratni történelem, természetismeret, földrajz, kémia, biológia, fizika, technika tantárgyakból 5-8. évfolyamon. A szövegértő dolgozatot a kompetenciafejlesztés jegyében kell összeállítani: eltérő szintű, eltérő jellegű szövegtípusokból az adott tantárgy specifikumainak megfelelően. Értékelése az írásbeli munkáknak megfelelően történik. A teljesítmények minősítése hagyományos módon számjegyekkel és szöveggel történik. Az iskola megőrzi a hagyományos értékelési kategóriákat.. A bejegyzés, értékelés szabályai:

9 a felelet témáját ajánlott jelölni a tanuló többletmunkáját ajánlott figyelembe venni a helytelen viselkedés miatt tantárgyi osztályzat nem adható a feladatlap, ellenőrző témazáró dolgozat csak abban az esetben értékelhető osztályzattal, ha a tanuló visszakapja azt témazáró dolgozatot hiányzás esetén a visszaérkezéstől számított 5 napon belül pótolni kell, ellenkező esetben az érdemjegy elégtelen. napló és az ellenőrző bejegyzésének azonosnak kell lennie. 8. Iskolai osztályok száma és tanulók létszáma okt. 1. osztály tanulócsoport száma létszám 1. osztály osztály osztály osztály osztály osztály osztály osztály 1 16 összesen Lemorzsolódás adatai Megnevezés Évismétlők Hiányzás miatt nem osztályozható Tanulói jogviszonya az intézményben megszűnt tanév közben, tanulmányait más ált. isk.-ban folytatja Tanulói jogviszonya megszűnt tanév végén, általános iskolai tanulmányait más ált. isk.-ban folytatja

2. Beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma:

2. Beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma: Közzétételi lista 1. Tájékoztató a felvételi lehetőségről: Az intézmény beiskolázási körzete: Andrásfa, Petőmihályfa, Hegyhátszentpéter, Győrvár, Pácsony, Olaszfa, Oszkó települések. A 2011. Nktv. értelmében:

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége

Részletesebben

Márki Sándor Általános Iskola

Márki Sándor Általános Iskola Márki Sándor Általános Különös közzétételi lista 10. számú melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 2014/2015. tanév 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre,

Részletesebben

IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI

IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI IV/1. Az általános iskolai oktatásban és a sajátos nevelési igényű tanulók oktatásában a kerettanterv szerint oktatott

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ZSIRAI ÁLTALÁNOS ISKOLA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ZSIRAI ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ZSIRAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2016/2017-ES TANÉV 1 Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére (A lista személyes adatokat nem tartalmazhat) 1. A pedagógusok iskolai

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista I. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató II. Beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma III. A nevelési-oktatási intézmény

Részletesebben

Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A pedagógusok iskolai végzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tanított tárgyak

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista i Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2013/2014. tanév Pedagógus végzettsége Pedagógus szakképzettsége

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 11/1994. (VI. 8.) MKM r. 8. (6) bekezdés kötelezi az intézményeket az ún. különös közzétételi lista megjelentetésére. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére 10.sz. melléklet 11/1994.(06.08.)MKM rendelethez

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére 10.sz. melléklet 11/1994.(06.08.)MKM rendelethez D Ó Z S A G Y Ö R G Y Á L T A L Á N O S I S K O L A 2400 DUNAÚJVÁROS, KÖZTÁRSASÁG U. 14. TELEFON: 25/413-035, 411-035, 410-021, FAX:25/410-021 www.dozsa-duj.sulinet.hu dozsaduj@freemail.hu Különös közzétételi

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához: A nevelő szakképzettsége / végzettsége.

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához: A nevelő szakképzettsége / végzettsége. Közzétételi lista A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. - a értelmében az Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola az alábbi adatokat, információkat honlapunkon is közzé tesszük: 1. A pedagógusok iskolai

Részletesebben

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz Közzétételi lista 2014/15-ös tanév Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015.

BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség

Részletesebben

Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény. végrehajtásáról

Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény. végrehajtásáról Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény végrehajtásáról 10. A tájékoztató rendszer és a köznevelési intézmények közzétételi listája 23. (1) A nevelési-oktatási

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettség További

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához:

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához: Közzétételi lista A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. - a értelmében az Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola az alábbi adatokat, információkat honlapunkon is közzé tesszük: 1. A pedagógusok iskolai

Részletesebben

Az iskolai írásbeli, szóbeli, gyakorlati beszámoltatások, az ismeretek számonkérésének rendje

Az iskolai írásbeli, szóbeli, gyakorlati beszámoltatások, az ismeretek számonkérésének rendje 3.1.1. Az iskolai írásbeli, szóbeli, gyakorlati beszámoltatások, az ismeretek számonkérésének rendje A beszámoltatás, számonkérés feladatai a) Az iskola a nevelő és oktató munka egyik fontos feladatának

Részletesebben

Különös közzétételi lista. a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete alapján

Különös közzétételi lista. a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete alapján Különös közzétételi lista a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete alapján 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A

Részletesebben

Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény. végrehajtásáról

Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény. végrehajtásáról Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény végrehajtásáról 10. A tájékoztató rendszer és a köznevelési intézmények közzétételi listája 23. (1) A nevelési-oktatási

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Végzettség Szakképzettsége Tanított tantárgyai 1 főiskola tanító ének műveltségterület 2 főiskola

Részletesebben

Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév

Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév Személyi feltételek Pedagógus-munkakörben Sorszám A pedagógus végzettsége, szakképzettsége 1. Magyar-orosz-német szakos tanár Szakvizsgázott pedagógus: közoktatási

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Nevelési-Oktatási Központ Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE ENDREFALVAI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE 10. számú melléklet a 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet és a 32/2008 (XI.24.) OKM rendelet alapján

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettsége Szakképzettsége Tanított tárgyai 1. egyetem közgazdász tanár gazdasági ismeretek

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös közzétételi lista Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó legfontosabb információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA HESZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA 2642 Nógrád, Vasút sor 9. OM: 032274 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016. tanév mely készült a 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A nevelő

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE JUHÁSZ GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2600 Vác Báthori u. 17-19 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE A 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet és a 32/2008 (XI.24.) OKM rendelet alapján JUHÁSZ

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1. KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018. OKTÓBER 1. Aktív pedagógusok munkakör szakképzettség létszám tanító tanító 11 angol műveltségi terület 1 ember- és társadalom műveltségi terület 1 ének műveltségi terület 6 fejlesztő

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Jászboldogházi

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016/2017 1 Az iskola neve: Kossuth Lajos Gimnázium Az iskola címe: 5350 Tiszafüred, Baross G. u. 36. Az iskola OM azonosítószáma: 036014 Tanév megnevezése: 2016/17 Személyi feltételek

Részletesebben

NAGYVÁZSONYI KINIZSI PÁL NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA 8291 Nagyvázsony, Iskola u. 1. 2014/2015-ös tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

NAGYVÁZSONYI KINIZSI PÁL NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA 8291 Nagyvázsony, Iskola u. 1. 2014/2015-ös tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NAGYVÁZSONYI KINIZSI PÁL NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA 8291 Nagyvázsony, Iskola u. 1. 2014/2015-ös tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége,

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettsége Szakképzettsége Tanított tárgyai 1. egyetem közgazdász tanár gazdasági ismeretek

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettsége Szakképzettsége Tanított tárgyai egyetem közgazdász tanár gazdasági ismeretek

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztását

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztását 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztását Legmagasabb iskolai végzettség Szakképzettség német nyelv és irodalom - orosz nyelv és irodalom

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1, A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Egyetemet végzett pedagógus Szakvizsgázott pedagógus Tanár Tanító Napközis

Részletesebben

A kormány 229/2012. (VIII.28) Korm. r. 23. (1) és (3) bekezdése alapján

A kormány 229/2012. (VIII.28) Korm. r. 23. (1) és (3) bekezdése alapján KÖZZÉTÉTELI LISTA A kormány 229/2012. (VIII.28) Korm. r. 23. (1) és (3) bekezdése alapján 1. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató 2. Beiratkozás ideje, a fenntartó által engedélyezett osztályok száma

Részletesebben

Közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére

Közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők

Részletesebben

Különös közzétételi lista:

Különös közzétételi lista: Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1.A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. tanító,

Részletesebben

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Tanító Közoktatás vezetői szak Közoktatási

Részletesebben

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Besnyői Arany

Részletesebben

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről,

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához. Név Tanított tárgy A nevelő szakképzettsége / végzettsége

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához. Név Tanított tárgy A nevelő szakképzettsége / végzettsége Közzétételi lista A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú mellékletének értelmében a nevelési-oktatási intézmények az alábbi adatokat, információkat kötelesek honlapjukon (is) közzé tenni: 1. A pedagógusok

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Rábatamási Móra

Részletesebben

Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény. végrehajtásáról

Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény. végrehajtásáról Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény végrehajtásáról 10. A tájékoztató rendszer és a köznevelési intézmények közzétételi listája 23. (1) A nevelési-oktatási

Részletesebben

2011/2012. Különös közzétételi lista: Végzettség Szakképesítés Tanított osztályok és tantárgyak Közoktatás vezető Szakértő

2011/2012. Különös közzétételi lista: Végzettség Szakképesítés Tanított osztályok és tantárgyak Közoktatás vezető Szakértő Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgy-felosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KOSSUTH LAJOS GIMNÁZIUM NAGYIVÁNI ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018/19 Az iskola neve: Kossuth Lajos Gimnázium Az iskola címe: 5363 Nagyiván, Fő út 65. Az iskola OM azonosítószáma:036014

Részletesebben

Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás

Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Tanító Közoktatás vezetői szak Közoktatási

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE LETENYEI ANDRÁSSY GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA OM:037530 8868Letenye, Bajcsy-Zs.u.2. KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE A 229/2012. (VIII.28.) OKM rendelet kötelezi az intézményeket

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Rábatamási Móra

Részletesebben

Közzétételi lista. Szakképzettségek

Közzétételi lista. Szakképzettségek Közzétételi lista I. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató Lásd: Pedagógiai program 1.11 Az iskolába jelentkező tanulók felvételének és átvételének elvei + Nkt. 50, 51. II. III. IV. Beiratkozásra

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére 10.sz. melléklet 11/1994.(06.08.)MKM rendelethez

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére 10.sz. melléklet 11/1994.(06.08.)MKM rendelethez D Ó Z S A G Y Ö R G Y Á L T A L Á N O S I S K O L A 2400 DUNAÚJVÁROS, KÖZTÁRSASÁG U. 14. TELEFON: 25/413-035, 411-035, 410-021, FAX:25/410-021 www.dozsa-duj.sulinet.hu dozsaduj@freemail.hu Különös közzétételi

Részletesebben

Különös közzétételi lista. A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége, és tanított tárgyai 2013/2014

Különös közzétételi lista. A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége, és tanított tárgyai 2013/2014 Különös közzétételi lista A 11/1994 (VI.8) MKM rendelet 10. sz. mellékletében leírtaknak megfelelően intézményünk által nyilvánosságra hozandó adatok találhatók ebben a menüpontban A pedagógusok iskolai

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista Szent Péter és Pál Szalézi Általános Iskola A közoktatási intézmény eredményességéről, személyi és tárgyi feltételeihez kapcsolódó információkról szükséges a szülőket tájékoztatni.

Részletesebben

Különös közzétételi lista Görgetegi Általános Iskola

Különös közzétételi lista Görgetegi Általános Iskola Különös közzétételi lista Görgetegi Általános Iskola 2016/2017 1.A pedagógusok végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tantárgyfelosztáshoz Szám Iskolai végzettsége Szakképzettsége Tantárgyfelosztás

Részletesebben

NAGYVÁZSONYI KINIZSI PÁL NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA 8291 Nagyvázsony, Iskola u. 1. 2013/2014-es tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

NAGYVÁZSONYI KINIZSI PÁL NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA 8291 Nagyvázsony, Iskola u. 1. 2013/2014-es tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NAGYVÁZSONYI KINIZSI PÁL NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA 8291 Nagyvázsony, Iskola u. 1. 2013/2014-es tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége,

Részletesebben

Somssich Imre Általános Iskola Közzétételi Lista Hetes 2017/2018-as tanév

Somssich Imre Általános Iskola Közzétételi Lista Hetes 2017/2018-as tanév Somssich Imre Általános Iskola Közzétételi Lista Hetes 2017/2018-as tanév - 1 - 1. A pedagógusok és a pedagógiai munkát segítők iskolai végzettsége és szakképzettsége: Munkakör 1. Általános iskolai tanár,

Részletesebben

Közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére

Közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista (A lista személyes adatokat nem tartalmazhat) 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2016/2017-es tanév Sorszám

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához. 18 fő tanító

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához. 18 fő tanító A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok által ellátott tantárgyak és szolgáltatások Végzettség, szakképzettség Alsó tagozatos

Részletesebben

Somssich Imre Általános Iskola, Hetes Különös Közzétételi lista. Somssich Imre Általános Iskola. Különös Közzétételi Lista. Hetes. 2015/2016-os tanév

Somssich Imre Általános Iskola, Hetes Különös Közzétételi lista. Somssich Imre Általános Iskola. Különös Közzétételi Lista. Hetes. 2015/2016-os tanév Somssich Imre Általános Iskola Különös Közzétételi Lista Hetes 2015/2016-os tanév - 1 - 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához: Munkakör

Részletesebben

DÁNYI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA

DÁNYI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA DÁNYI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA KÖZZÉTÉTELI LISTA 2019-2020 Általános iskola 2118 Dány, Szent Imre tér 1. Pesti út 5. Telefon:06-30-733-0417 igazgato.dany@gmail.com A nevelési-oktatási intézmény

Részletesebben

Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola. Különös közzétételi lista

Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola. Különös közzétételi lista Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Részletesebben

Közzétételi lista 2014/2015

Közzétételi lista 2014/2015 Közzétételi lista 2014/2015 10. számú melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához VÉGZETTSÉG

Részletesebben

2. A beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma

2. A beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma A 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 10. fejezete előírja az oktatási intézményeknek, hogy mely adatokat kell közérdekűnek tekinteni és közzétételi listában megjeleníteni. 1. A felvételi lehetőségről

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához egyetem + 5 Főiskola 6 Főiskola Tanító, német sorszám Iskolai végzettség

Részletesebben

Különös közzétételi lista. A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége, és tanított tárgyai 2016/2017. tanév

Különös közzétételi lista. A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége, és tanított tárgyai 2016/2017. tanév Különös közzétételi lista A 11/1994 (VI.8) MKM rendelet 10. sz. mellékletében leírtaknak megfelelően intézményünk által nyilvánosságra hozandó adatok A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége,

Részletesebben

sorszám végzettség végzettség szintje tanított tantárgy 1. horvát, orosz főiskola horvát 2. horvát, orosz főiskola horvát

sorszám végzettség végzettség szintje tanított tantárgy 1. horvát, orosz főiskola horvát 2. horvát, orosz főiskola horvát A pedagógusok iskolai végzettsége és az általuk tanított tantárgyak a 2016/2017-es tanévben: sorszám végzettség végzettség szintje tanított tantárgy 1. horvát, orosz horvát 2. horvát, orosz horvát 3. tanító

Részletesebben

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Tanító Közoktatás vezető és pedagógus

Részletesebben

Közzétételi lista 2015/2016. A 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23. alapján. Az iskola neve: ÚJPESTI HOMOKTÖVIS ÁLTALÁNOS ISKOLA 189011

Közzétételi lista 2015/2016. A 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23. alapján. Az iskola neve: ÚJPESTI HOMOKTÖVIS ÁLTALÁNOS ISKOLA 189011 Közzétételi lista 2015/2016. A 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23. alapján AZ ISKOLA ADATAI Az iskola neve: ÚJPESTI HOMOKTÖVIS ÁLTALÁNOS ISKOLA 189011 Az iskola címe:1048 Budapest Homoktövis utca 100.

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége, tanított szakja

A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége, tanított szakja A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége, tanított szakja 1., közoktatási vezető szakvizsga, tagintézmény-vezető, 4.o. testnevelés 2. 1.osztályfőnöke, egész napos iskola 3. 1.osztály egész napos

Részletesebben

K ü l ö n ö s k ö z z é t é t e l i l i s t a

K ü l ö n ö s k ö z z é t é t e l i l i s t a Szent Mihály Görögkatolikus Általános Iskola OM azonosító: 201584 4254 Nyíradony, Árpád tér 10. K ü l ö n ö s k ö z z é t é t e l i l i s t a 10. számú melléklet a 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet és a 32/2008

Részletesebben

Különös közzétételi lista A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet alapján

Különös közzétételi lista A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet alapján Különös közzétételi lista A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet alapján 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Végzettség Szakok Munkaköre

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2014/2015. tanév 1. 2. 3. 4. 5. 6. szakvizsgázott szakos, általános

Részletesebben

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok

Részletesebben

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok

Részletesebben

Idegen nyelvi mérés eredményei év

Idegen nyelvi mérés eredményei év Idegen i mérés eredményei - 2017. év srsz. Mérési azonosító Évfolyam Idegen Mérési eredmény (százalék) 1. X443-W859 6 angol 70% 2. J147-U624 6 angol 76% 3. U159-A876 6 angol 56% 4. F393-P633 6 angol 100%

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettsége Szakképzettsége Tanított tárgyai 1. egyetem közgazdász tanár gazdasági ismeretek

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Budapest XIV. Kerületi Széchenyi István Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Budapest, 2018. szeptember 1 Különös közzétételi lista A 32/2008. ( XI. 24.) a nevelési- oktatási intézmények működéséről

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez

Részletesebben

Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2013/2014. tanév Ssz. Végzettség Tanított tantárgyak 1. 2. 3. szakvizsgázott

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA ZSIRA 2012/2013. TANÉV

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA ZSIRA 2012/2013. TANÉV KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA ZSIRA 2012/2013. TANÉV 1 Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére (A lista személyes adatokat nem tartalmazhat) Iskolák 1. A pedagógusok

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 32/2008. ( XI. 24.) a nevelési- oktatási intézmények működéséről szóló OKM rendelet alapján az alábbi adatokkal működik intézményünk. Intézmény neve: Általános Iskola Tápiószele

Részletesebben

2.9. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái

2.9. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái 2.9. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái A nevelők tanulók tanulmányi teljesítményének és előmenetelének értékelését, minősítését elsősorban az alapján végzik,

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére 10. számú melléklet a 11/1994 (VI.8 ) MKM rendelet alapján 1. A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége hozzárendelve a helyi

Részletesebben

Tanév megnevezése: 2016/2017. Személyi feltételek. 11 fő. magyar nyelv és irodalom 5 fő 5 fő főiskola magyar angol nyelv 4 fő

Tanév megnevezése: 2016/2017. Személyi feltételek. 11 fő. magyar nyelv és irodalom 5 fő 5 fő főiskola magyar angol nyelv 4 fő Az iskola neve: BUDAPEST XVIII. KERÜLETI EÖTVÖS LORÁND ÁLTALÁNOS ISKOLA Az iskola címe: 8 Budapest, Lakatos út. Az iskola OM azonosítószáma: 9 KLIK: 9 Tanév megnevezése: /7. pedagógusok által ellátott

Részletesebben

Személyi feltételek Pedagógusok által ellátott tantárgyak, szolgáltatások Tanítók

Személyi feltételek Pedagógusok által ellátott tantárgyak, szolgáltatások Tanítók A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete Különös közzétételi listát határoz meg a nevelési - oktatási intézmények részére. A fenti rendelkezésnek az alábbi a dokumentummal kívánunk eleget

Részletesebben

Különös közzétételi lista A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet alapján. Végzettség Szakok Munkaköre Tanított tantárgyak. EKF: magyar, igazgató, tanár

Különös közzétételi lista A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet alapján. Végzettség Szakok Munkaköre Tanított tantárgyak. EKF: magyar, igazgató, tanár Különös közzétételi lista A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet alapján 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Végzettség Szakok Munkaköre

Részletesebben

Pedagógusok által ellátott tantárgyak és szolgáltatások 1 fő Végzettség, szakképzettség

Pedagógusok által ellátott tantárgyak és szolgáltatások 1 fő Végzettség, szakképzettség Az iskola neve: Janikovszky Éva ÁMK Általános Iskola Az iskola címe: 7761 Kozármisleny Alkotmány tér 53. Az iskola OM azonosítószáma: 027327 Tanév megnevezése: 2012/2013. tanév Személyi feltételek Pedagógusok

Részletesebben

1.) A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1.) A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1.) A ok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához sorszám Tanított tantárgy Legmagasabb Szakvizsga Oklevélben megjelölt képesítés

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógus azonosító száma 1. 79849671990 főiskola 2. 78216931335 főiskola

Részletesebben

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2011/2012. tanév Ssz. Végzettség 1. 2. szakvizsgázott oligofrénpedagógia,

Részletesebben

Madocsai Református Általános Iskola

Madocsai Református Általános Iskola Madocsai Református Általános Iskola OM azonosító: 203249 (1) a) Felvételi lehetőségek: Az általános iskola köteles felvenni, átvenni azt a tanköteles tanulót, akinek lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettség, egyetem Szak megnevezése Egyéb szakképesítés Tanított tárgyak,, tanár, pedagógiaangol

Részletesebben

Közzétételi lista 2014/2015. tanév 229/2012. Korm. rendelet alapján

Közzétételi lista 2014/2015. tanév 229/2012. Korm. rendelet alapján Közzétételi lista 2014/2015. tanév 229/2012. Korm. rendelet alapján 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Oktatott tárgy Létszám Iskolai

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE LETENYEI ANDRÁSSY GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA OM:037530 8868Letenye, Bajcsy-Zs.u.2. KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendeletet módosító 32/2008. (XI.24.)

Részletesebben