A évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása. Igazgatóságunk az elmúlt évet mind gazdálkodási, mind szakmai szempontból eredményesen zárta.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A 2006. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása. Igazgatóságunk az elmúlt évet mind gazdálkodási, mind szakmai szempontból eredményesen zárta."

Átírás

1 A évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása I. Igazgatóságunk az elmúlt évet mind gazdálkodási, mind szakmai szempontból eredményesen zárta. A 2006-os év első félévében szinte folyamatos volt az ár- és belvíz elleni védekezés. Ennek ellenére a tervezett beruházási, szakigazgatási, üzemelési és fenntartási feladatainkat is teljesítettük. Az elmúlt évben jelentős feladatot jelentett az ár- és belvízvédekezés, amely 2006-ban kis megszakításokkal szinte az egész első félévben jelentősen lekötötte kapacitásainkat évben már január elején megkezdődött az árvízvédekezés és június 30- án fejeződött be. Árvízvédekezési munkák: A Tiszán a március 30. és május 8. közötti időszakban volt döntő részt harmadfokú készültség. A Berettyó folyón február 19 május 12. között I-III. fokú védekezési szintek felváltva fordultak elő. A Hortobágy-Berettyón január 5 június 30. között kis megszakításokkal volt döntő részt II. és III. fokú készültségi szint melletti védekezés. A fenti vízkárelhárítás során be kellett üzemelni a Hortobágy-Berettyó Ágotai vészelzárót, 60 millió köbmétert meghaladó tározást hajtottunk végre. A saját védekezési tevékenységünkön túl, szabad kapacitásunk erejéig segítettük a rendkívüli árvízvédekezésben részt vevő társ KÖVIZIG-ek munkáját is. A védekezést követő 2-3 hónapban a helyreállítási feladatok koordinálása is jelentős energiákat kötött le.

2 2 Az árvízvédelmi kiadások összege eft volt, az árvízi helyreállításoké pedig eft. Belvízvédelmi feladatok: A TIKÖVIZIG működési területén lévő mind a 12 védelmi szakaszon szinte folyamatosan védekezni kellett január 2-július 11. közötti időszakban. A teljes hat havi védekezési időszakból a II. és III. fokú védekezés időtartama meghaladta a négy hónapot és kiterjedt mind a 12 védelmi szakasz területére. Az első félév döntő részében az Igazgatóság majd teljes állománya részt vett a fenti vízkárelhárítási védekezésben. A belvízvédekezések éves költsége eft volt. Vízminőségvédekezés: évben kisebb vízminőségvédekezési feladatokat is végrehajtottunk. A vízminőségvédelem évi összköltsége eft nagyságot ért el. Összegfoglalóan értékelve az Igazgatóság évi vízkárelhárítási tevékenységét, elmondhatjuk, hogy mind időtartamában, mind költségeinek nagyságában kiemelkedő védekezési időszak volt, amelyben eredményesen láttuk el feladatainkat. 1. Az intézmény évi szakmai tevékenységének és működésének összefoglalása: 1.1. A 2006-ra tervezett feladatok megvalósítása, 2007-re áthúzódó munkák: A Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szakmai munkáit az előzőekben ismertetett védekezési feladatokon túl, az év elején elfogadott feladatterv és annak évközi módosításai alapján hajtotta végre. Így tervezett szakigazgatási, üzemelési, fenntartási feladatainkat is a módosított feladatterv szerint végeztük el. Összességében mind szakmailag mind gazdaságilag eredményes 2006-os évet zártunk. Tudatos gazdálkodásunk eredményeképpen az egész év folyamán megőriztük likviditásunkat.

3 Központi beruházási feladatok év első félévében lényegében az igazgatóság szinte minden munkatársa az ár- és belvízvédelmi feladatok végrehajtásával volt elfoglalva, így a beruházási feladatok végrehajtása a második félévre maradt. Az elsőrendű árvízvédelmi művek rekonstrukciója keretében a Berettyó balparti védtöltés erősítés geodéziai és talajmechanikai munkáit végeztük el eft-os értékben, 100 %-os terv teljesítéssel. A belvízvédelmi művek rekonstrukciója kapcsán Ft-os beruházási keret állt rendelkezésre. A fenti beruházási cím alatt a Rejei szivattyútelep 1. sz. gépegységének javítására eft, a Rejei gépészlakás felújítására eft, a Borzi gépészlakás felújítására eft, valamint öt őrtelep rekonstrukciós munkáira eft értékben került sor. Az előzőek mellett a Hajdúbagosi I. tározó rekonstrukciós tervét készíttettük el eft, valamint informatikai fejlesztést hajtottunk végre eft értékben, így itt is 100 %-os mértékű volt a beruházási forrás felhasználása. A vízátvezetési és vízpótlási rendszerek fejlesztése kapcsán a évről áthúzódó munkák közül a HTVR/CIVAQUA program keretében tervezési feladatokat hajtottunk végre eft értékben. A évben induló tervezési munka eft előirányzatú volt. Ezt a beruházási feladatot is 100 %-os mértékben sikerült teljesíteni. Vízrajzi beruházás keretében a Berettyó és Ér monitoring rendszer fejlesztése keretében mindkét folyón egy-egy vízminőségi és vízrajzi automatikus mérőállomás építését kellett elvégeznünk. Az INTERREG III. projekt keretében eft-ot kaptunk az EU-tól, kormányzati társfinanszírozás keretében eft állt rendelkezésre, saját forrásból pedig eft volt biztosítva. Így a teljes beruházás eft-ba került. Színvonalas és pontos munkára volt szükség ahhoz, hogy a nemzetközi pénzforrások felhasználásának szigorú szabályai betartása mellett ezt a feladatot is 100 %-osan és határidőre tudjuk teljesíteni. Az EU Víz Keretirányelv fejlesztési munkái: A évről áthúzódó eft értékű munka keretében digitális mérőműszerek beszerzésére, mérőműszerek korszerűsítésére és felszíni

4 4 törzsállomások felújítására került sor. Ezt a feladatot is 100 %-osan teljesítettük. A monitoring fejlesztés és tervezés: A évről áthúzódó eft-os maradvány terhére informatikai, térinformatikai és tervezési feladatokat hajtottunk végre. A 100 %-os teljesítés itt is megvalósult. Összegezve a évi központi beruházási munkák tapasztalatait, nagy eredménynek tartjuk, hogy ezirányú munkánkat 100 %-ra teljesítettük az elmúlt évben. A feladatok nemcsak pénzügyileg, de műszaki tartalmukban is a tervezett formában valósultak meg Szakigazgatás, üzemelés, fenntartás A vízügyi szakigazgatási kiadások összege 2006-ban eft volt. A évi üzemelési és fenntartási kiadások alakulását az alábbi táblázat tartalmazza: eft Sorszám Megnevezés Üzemelés Fenntartás Szakág.összesen A B C D E 1. Árvizvéd.művek Folyószabályozás Nagyműtárgyak Tószabályozás Síkvidéki vízr Dombvidéki vizr Mg.vízszolgáltatás Vízminőségi kárelhárítási létesítmények Vízrajz Távlati vízbázisvéd Egyéb Tevékenységek összesen: Az üzemelési feladatok végrehajtása: 2005-ben eft üzemelési költség jelentkezett, míg 2006-ban eft-ot tudtunk erre a célra fordítani.

5 5 Az üzemelési költségek lényegében az előző évivel megegyezőek voltak. Ezt úgy tudtuk elérni, hogy minden takarékossági intézkedést megtettünk, hogy az inflációs hatásokat ellensúlyozzuk. Az üzemeléshez tartozó kaszálás-gaztalanítási feladatokat 2006-ban is az előző évihez hasonló mértékben, kb. 23 %-os szinten tudtuk végrehajtani. A belvízes csatornák vízszállító képessége így továbbra is az elmúlt évek alacsony szintjén maradt. Fenntartási feladatok teljesítése: A évi fenntartásokra biztosított keret eft volt. (Ez a eft célfenntartási keretből és a távlati vízbázisvédelemre biztosított eft-ból állt össze.) Az előző forrás összeget a belvízvédekezésnél a preventív védekezések eft-os kerete (az eredetileg eft-os forrás további részei védekezési forrásul szolgáltak) egészítette ki. A tényleges ezirányú felhasználás eft összegűre változott. A preventív vízkárelhárítási feladatok keretében a Sarkad Mérgeséren, a Királyéren, a Hortobágy Főcsatornán, a Kődombszigeti Főcsatornán és a Katiéren végeztünk kotrási munkákat, segítve a belterületi belvízelvezetést. Ezen beavatkozásoknak jelentős hatása volt a belterületi károk csökkentésében. A fenntartási feladatokat segítendő hajtottuk végre a közmunkaprogramunkat is, amelyről a 3. sz. pontban külön szólunk. A központilag biztosított 180 millió Ft-os fenntartási keret részben az említett preventív belvízvédelmi feladatok forrásával, másrészt az egyéb saját árbevételeink tervezettet meghaladó részével volt növelhető. Az árvízmentesítés és folyamszabályozásnál a síkvidéki létesítmények fenntartásánál a mezőgazdasági vízszolgáltatás fenntartásánál a vízrajzi feladatoknál a távlati vízbázisvédelmi fenntartásoknál Összesen: eft; eft; eft; eft; eft eft értékű fenntartási feladatot hajtottunk végre. A évi közmunkás foglalkoztatás eft összköltségű munkái az árvízvédelmi fenntartási kiadások között szerepelnek.

6 6 A fenti fenntartási munkákat részben a védekezési időszakban (preventív munkák, közmunka), de döntő részt a védekezést követő félévben kellett végrehajtanunk. Ez jól szervezett munkavégzést és az év végéig tartó folyamatosan feszített ütemű fenntartási feladat ellátást jelentett számunkra. Ezen munkák eredményeként állapíthattuk meg az ár- és belvízvédelmi őszi szemlék alkalmával, hogy védműveink a rendkívüli ár- és belvízvédelmi időszak után újból a védekezés előtti megfelelő állapotba kerültek Egyéb szakmai feladatok A TIKÖVIZIG a TIKTVF által kért szakvéleményezéseket határidőre teljesítette. A Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése (VTT) keretében a szakvéleményezéseket is soron kívül láttuk el. Jelentős többlet feladatot jelentettek a Víz Keretirányelvhez (VK) kapcsolódó nyilvántartási, adatfeldolgozási munkák és a monitoring rendszer kialakítása kapcsán jelentkező feladatok. Az Észak-Alföldi Régió ivóvízminőség javító programja I. ütemének megvalósítása, a II. ütem tervezési munkáinak előkészítése, valamint a Hajdú-Bihar Megye Szennyvíztisztítási és Hálózat Fejlesztési Programjának aktualizálása szintén rendkívüli feladatként jelentkeztek az e szakterületen dolgozóknál. A vízellátás-csatornázási és környezetvédelemi feladatainkkal kapcsolatos jelentési kötelezettségeinknek maradéktalanul eleget tettünk A szakmai tevékenységet és felelősségi kört érintő új törvények jogszabályok és rendelkezések: A rendkívüli árvízvédekezés valamint a belvízvédekezés kapcsán mind a preventív munkákkal, mind az árvízvédekezéssel kapcsolatban Kormány rendeletek születtek. Ezek nagymértékben segítették a védekezési feladatok zökkenőmentes végrehajtását.

7 Szervezeti változások: A 2006-os évben szervezeti változtatást nem hajtottunk végre. A VKI feladatok várható nagy leterheltségét figyelembe véve feladatátcsoportosításokat hajtottunk végre az észlelések és mérések területén. Egyes, az Igazgatóság központjában végzett munkákat a szakaszmérnökségeinkhez csoportosítottunk át. Ezt megtettük az ISO minősítés kapcsán adódó feladatainknál is. A VKI koordinátor feladatkörét kibővítettük és jelenleg dolgozunk a vízgyűjtő-gazdálkodási tervek elkészítésének munkamegosztási-, ütemezési feladatainak meghatározásán Az intézmény működőképessége: A évben jelentkező vízkárelhárítási feladatainkat saját munkatársainkkal, külső segédőrök bevonásával és a közmunkások segítségével végeztük el. Likviditási gondjaink nem voltak, amit az egész éves tervszerű és takarékos gazdálkodással, az egyéb árbevételek növelésével, a vállalkozási tevékenység tervezett eredményének túlteljesítésével tudtunk biztosítani Fizetési határidőn túli pénzügyi kötelezettségek: december 31-i időponttal igazgatóságunknál nem voltak határidőn túli pénzügyi kötelezettségei. 2. Előirányzatokkal való gazdálkodás: 2.1. Az előirányzatok és évközi változások hatáskörönkénti levezetése: Az Igazgatóság évi eredeti kiadási és bevételi előirányzata eft nagyságú volt évben összességében eft összegű előirányzat változtatásra került sor. A módosításoknál 618 eft kormányzati hatáskörű, eft összegű felügyeleti elhatározású és eft nagyságú intézményi döntésként megjelenő változtatás volt.

8 8 A kormány hatáskörében végrehajtott növelés teljes összegében a 2177/2006. (X.17.) számú határozatban megfogalmazott központi illetményjavításhoz kapcsolódott 618 eft értékben. A felügyeleti szerv döntéseként megvalósult előirányzat változtatások közül a legjelentősebb tételek, a vízkárelhárítási védekezéshez kapcsolódó eft-os, a fenntartási célkeret eft-os, a közmunkások foglalkoztatásának eft-os és a preventív védekezési munkák eft-os összegei voltak. Az intézményi hatáskörben végrehajtott változtatások fontosabb tételei a vízkárelhárítási feladatok eft-os, a védekezéseket követő helyreállítás eft-os, az intézményi működési többletbevétel eft-os és a vízügyi társaságok értékesítéséhez kapcsolódó eft-os összegei voltak évi feladatvégzésünket és így természetesen az előirányzataink módosulását és azok teljesítését ahogy az az elmúlt években megszokottá vált az időjárási tényezők alakulása befolyásolta legjelentősebb mértékben. Az év első felében végrehajtott rendkívüli mértékű vízkárelhárítási védekezésnek is a rendkívül csapadékos időjárás volt az alapvető oka A fejezeti kezelésű előirányzatból átvett feladatok, illetve egyéb átvett pénzeszközökkel kapcsolatos előirányzatok teljesítése: - Vízkárelhárítási művek fenntartása: A eft összegű előirányzat terhére tervezett feladatok maradéktalanul teljesültek. - Távlati vízbázisok fenntartása: A eft értékű tervezett feladatvégzés 100 %-osan megvalósult. - Víz-és környezeti kárelhárítás : A fenti kezelésű előirányzat terhére eft összegű támogatásban részesültünk, amelyet védekezési feladataink végrehajtása során maradéktalanul felhasználtunk. - Vízkárelhárítás TIKÖVIZIG elnevezésű közmunkaprogram: A fenti elnevezésű közmunkás foglalkoztatás keretében eft összegű pénzügyi felhasználás történt az elmúlt évben. - Országos Környezeti Kármentesítési Program végrehajtása : A fenti fejezeti kezelésű előirányzat terhére 75 eft-os forrást biztosítottak részünkre, melynek teljes összegű kifizetése a TIKTVF részére megtörtént.

9 9 - Víz-és környezeti kárelhárítás : A fenti című (10/2/34.) számú fejezeti kezelésű előirányzatból eft összegű forrás került részünkre átadásra, amelyet teljes egészében a megadott célra felhasználtunk. - Erdészeti munkák támogatása: évben az Állami Erdészeti Szolgálattól eft összegű pénzeszköz átadásra került sor. Ebből eft erdő felújítási-és fenntartási támogatás volt, amely 100 %-ban megvalósításra került. - Nádgazdálkodási támogatás: évben pályázati úton elnyerve eft összegű nádterületi fenntartás támogatásban részesültünk a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól, amelyet teljes egészében felhasználtunk. - Kutatási, fejlesztési támogatás: Az elmúlt évben ilyen címen 291 eft összegű pénzügyi forrásban részesültünk a Kutatás-fejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Irodától A Tisza árvízi szabályozása a Kárpát medencében elnevezésű kutatási munkával kapcsolatos költségeink fedezeteként. - Közcélú érdekeltségi hozzájárulás: Az elmúlt évben a mezőgazdasági célú földhasználóktól akik Vízgazdálkodási Társulat által le nem fedett területen gazdálkodnak az önkormányzatok által beszedett, s részünkre átutalt közcélú érdekeltségi hozzájárulás összege eft összegű volt. Ezt a bevételt az érintett területen fekvő, általunk kezelt csatornák kotrási munkáinak finanszírozására használtuk fel. - Környezetvédelmi feladatok támogatása MOL NyRt: A MOL NyRt-től eft összegű környezetvédelmi célú támogatásban részesültünk évben, amely összeget mérőműszerek beszerzésére fordítottunk. - Európai Uniós pályázati feladatok támogatása: Az összességében eft összegű forrásból eft az ú.n. Árvízvédelmi együttműködési program -hoz (FLAPP), kapcsolódó eft a Magyar-román közös érdekeltségű területek belvízvédelmi szabályzatának korszerűsítése elnevezésűhöz, eft pedig a Körös vízgyűjtő terület határon átnyúló vízgazdálkodása címűhöz kapcsolódott. Ezen támogatások is teljes egészében felhasználásra kerültek. - Vízügyi társaságok értékesítési bevételének felhasználása (KÖDUKÖVIZIG): A DUNAKŐ Kft. bányászati jogának értékesítéséből befolyt bevételből eft összegű forrásban részesültünk intézményi beruházási célokra.

10 10 Az előbbi összeget a felügyeleti engedélynek megfelelően szivattyútelepek fenntartására, szádlemez-verőgép beszerzésére és Műszaki Biztonsági Szolgálatunk telephelyének felújítására fordítottunk. - Vízügyi társaság értékesítési bevételének felhasználása (ÉKÖVIZIG): Az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság által alapított társaság értékesítési bevételéből eft támogatásban részesültünk, amelyet az engedélyező levélnek megfelelően a nemzetközi pályázatok önrészének forrásaként használtunk fel. - A Tisza árvízi szabályozása a Kárpát medencében című kutatásfejlesztési forrás: A fenti pályázati projekt keretében 10 eft összegű fejlesztési forrást kaptunk, amelyből számítástechnikai célú beszerzést hajtottunk végre. 3. Egyebek: 3.1. Közmunkaprogram végrehajtása: Az Igazgatóság a VÍZKÁRELHÁRÍTÁS TIKÖVIZIG elnevezésű közmunkaprogram keretében 214 fő foglalkoztatását biztosította. A március 16 október 15. közötti időszakban a hullámtéri erdők ápolási munkáit, kaszálást, gaztalanítást, műtárgy karbantartást, védekezési feladatokat végeztek a közmunkások. A közmunkaprogram keretében eft központi támogatási és eft saját forrást használtunk fel. A közmunkások ár-és belvízvédekezési tevékenységbe való bevonása külön engedély birtokában történt és nagyon hasznos volt. Ennek következtében a védekezési költségek jelentős mértékben csökkentek. A közmunkások feladatainak meghatározása, ellenőrzése jelentős többletfeladatként jelentkezett dolgozóink számára Helyreállítási feladatok: Az árvízvédelmi helyreállításra eft, a belvízi helyreállításra eft-ot biztosított a kormányzat. Az árvízvédelmi helyreállítások keretében töltéskorona burkolat helyreállítási feladatot, töltés és nyomópadka helyreállítást, a védekezésben

11 11 résztvevő gépek eszközök javítását, valamint őrtelepeink árvíz következtében bekövetkezett kárainak helyreállítását végeztük el. A belvízvédelmi helyreállítások kapcsán depónia rendezési, műtárgy javítási, szivattyútelep javítási, tározó töltések helyreállítási feladatait végeztük el. A tervezett munkák az őszi szemlék megkezdésének szeptember időpontjáig elkészültek, így az eredeti védképesség biztosítása is megvalósult augusztus végéig. II. Az egyes előirányzatok részletes bemutatása: 1.) Személyi juttatások és munkaadókat terhelő járulékok: A személyi juttatások eft összegű módosított előirányzata eft-ra, 99,7 %-ra teljesült évi átlaglétszámunk 512 fős volt, amelyből levéve a közmunkásként foglalkoztatottakat, akkor az a jóváhagyott 379 fős előirányzattal megegyező létszámú tényleges munkavállalói létszámot eredményezi. Ez a létszám 1 fővel marad alatta a évre engedélyezettől, amely a TIKTVF-nek átadott vízkészlethasználati járulékkal kapcsolatos feladatok miatt került módosításra. A évi 379 fős záró létszámból a évi létszámösszetétel teljesen megegyezően 19% volt a felsőfokú, 47% a középfokú és 34% az alapfokú végzettségűek aránya. A felső-és középfokú végzettséggel rendelkezők arányát feltétlenül növelnünk kell, s ennek a célnak az érdekében a természetes fogyással megüresedő létszámhelyek betöltésekor törekednünk kell a kvalifikált munkaerő felvételére. A létszám korcsoportonkénti összetétele sem túl kedvező, dolgozóink 44%-a az 51. és 60. év közötti korosztályba tartozik, míg 27%-a a 41. és 50. életév közöttibe. 2.) Dologi kiadások: évi eredeti előirányzatunk összege eft nagyságú volt, amelynek év végi módosított eft-os összege eft-ra, 98,5%-ra teljesült.

12 12 Az előirányzat növekedések közül a legjelentősebb tételek a vízkárelhárítási védekezési feladatokhoz eft összegben és a célfenntartási feladatokhoz eft nagyságban kapcsolódtak. A dologi kiadások közül a legjelentősebbek a szakmai anyagok beszerzése eft-os, a villamos energia díj eft-os és a hajtó-és kenőanyagok eft-os összegei voltak. A szakmai anyagok kiadásainak jelentős mértékű előző évhez viszonyított növekedése ( eft) alapvetően a vízkárelhárítási védekezésekhez kapcsolódott. Az elektromos energiaellátás költségei is a belvízvédekezésnél szükségessé vált szivattyúzások miatt emelkedtek meg, 54%-os mértékben. Az üzemelési és fenntartási feladatok elvégzésére rendelkezésre álló előirányzatok értékelését a beszámoló szakmai részében tárgyaltuk. 3.) Működési pénzeszköz átadás: évben Igazgatóságunk részéről pénzeszköz átadásra nem került sor. 4.) Intézményi beruházási kiadások: A évi eredeti költségvetésünkben tervezett eft összegű előirányzattal szemben eft összegben került sor intézményi fejlesztésekre. A legjelentősebb értékű beszerzés a szádlemez verőgépé volt eft összegben, melynek részbeni forrásául a már korábban jelzett, a vízügyi társaságok eladásából befolyt bevétel részünkre átadott összege szolgált. További kiemelkedő értékű vásárlásunk a gépjárműveké volt eft összegben. 5.) Felújítás: évben eft értékben az MBSZ telephelyének felújítására került sor a vízügyi társaságok értékesítési bevételéből biztosított (FKF 117/6/2006.) előirányzat terhére, a Vízgazdálkodási és Koordinációs Főosztály FKF/9/2006. számú engedélyének megfelelően.

13 13 6.) Felhalmozási célú pénzeszköz átadás: évben ilyen jellegű átadásra nem került sor. 7.) Egyéb központi beruházások: HTVR/CIVAQUA fejlesztés: jelzőszám: Előző évről áthúzódó maradvány: A Debreceni Nagyerdő többcélú vízpótlása Részletes Környezeti Hatástanulmány kiegészítése: A évben elkészített RKHT engedélyeztetése során a hatóság további vizsgálatok elvégzését írta elő. Az RKHT kiegészítésének elkészítésére a tervezőt egyszerű közbeszerzési eljárás keretében választottuk ki. A munka határidőre elkészült. Kondoros Cserei ér vízleadó útvonal engedélyezési tervének elkészítése: Az előző években elkészíttettük a vízszállító vezetékek (H-II.A; H-II.B) Kondoros csatornáig terjedő szakaszának engedélyezési terveit. A vízellátó útvonal további részét képezi a Kondoros és Cserei ér csatornák egy egy szakasza, valamint a két csatornát összekötő új építésű csatorna, melyeket a CIVAQUA projekt által megkívánt vízszállítási kapacitásra kell kiépíteni. A 18/1996. (VI.13) KHVM rendelet tartalmi követelményei szerinti engedélyezési tervdokumentációt egyszerű közbeszerzési eljárás keretében készíttettük el. A munka határidőre elkészült. H-II/1. vezeték engedélyezési tervének elkészítése: A H-II/1. vezeték megépítésével biztosítható a Tócó-csatorna vízellátása. A 18/1996.(VI.13)KHVM rendelet tartalmi követelményei szerinti engedélyezési tervdokumentációt egyszerű közbeszerzési eljárás keretében készíttettük el. A munka határidőre elkészült. PR feladatok ellátása: A projekt széleskörű megismertetése érdekében a TIKÖVIZIG internetes honlapján adunk tájékoztatást a program célkitűzéseiről, az aktuális feladatokról. Elkészíttettük a CIVAQUA projektet bemutató TIKÖVIZIG internetes honlapot.

14 I. negyedévben a fent említett munkák ellenértéke került kiegyenlítésre, eft értékben, így az előirányzat 100%-osan teljesült évi feladatok: Debrecen Nagyerdő többcélú vízpótlás részletes környezetvédelmi hatástanulmány kiegészítő tervének az elkészítése: A évben elkészített hatástanulmány engedélyeztetése során a hatóság további vizsgálatok elvégzését írta elő. Az engedélyezési eljárás folytatása érdekében az RKHT kiegészítésének elkészítését erre az évre ütemeztük be. A munka június 30-án elkészült, a számlázás és pénzügyi teljesítés bruttó ,- Ft értékben megtörtént. L-1 tározó kapacitás bővítés engedélyezési tervének elkészítése: A CIVAQUA program keretében az L-1es tározó kapacitása 1,7 millió m 3 -ről 4 millió m 3 -re nő. Ezen létesítmény engedélyezési tervdokumentációját, a környezetvédelmi engedély figyelembe vételével, a 18/1996.(VI.13.) KHVM rendelet tartalmi követelményei szerint kell elkészíteni. A munkára vonatkozó tervezési szerződést közbeszerzési eljárás keretében kötöttük meg bruttó eft összegben. A tervezési munka a vállalt határidőre elkészült. H-III. vezeték szelvényében lévő műtárgy zárószerkezeti tervének elkészítése. A tervezés saját kapacitás igénybe vételével történt meg bruttó 96 eft összegben. A tervezési munka a vállalt határidőre elkészült. H-III-2 mellékvezeték engedélyezési tervének elkészítése: A H-III-2 vezeték megépítésével biztosítható az L-1 tározóból a CIVAQUA térség DK-i részének a vízellátása. A vezeték vízjogi létesítési engedélyezési tervének elkészítését erre az évre ütemeztük. A munkára vonatkozó tervezési szerződést közbeszerzési eljárás keretében kötöttük meg bruttó eft összegben. A tervezési munka a vállalt határidőre elkészült. Nagyerdei mellékvezeték engedélyezési terve: A Nagyerdei mellékvezeték biztosítja a H-II.B gerincvezetékből a Debreceni Nagyerdő vízpótlásához szükséges víz gravitációs átvezetését.

15 15 A Nagyerdei gravitációs mellékvezeték vízjogi létesítési engedélyezési tervének elkészítését - a környezetvédelmi engedély birtokában évre ütemeztük. A munkára vonatkozó tervezési szerződést közbeszerzési eljárás keretében kötöttük meg bruttó eft összegben. A tervezési munka a vállalt határidőre elkészült. A évre tervezett feladatok eft összegben teljesültek, így a HTVR fejlesztési munkák összességében eft értékben elvégzésre kerültek. Belvízvédelmi főművek rekonstrukciója: jelzőszám: A évre tervezett munkák teljesítése az alábbiak szerint alakult: A Rejei szivattyútelep 1. számú gépegység felújítása: A munka kivitelezésére szakcéggel kötöttünk szerződést bruttó eft összegben. A feladat 100%-osan végrehajtásra került. Rejei gépészlakás tetőszerkezet felújítása és nyílászárók cseréje: A munka saját kivitelezésben készült el bruttó eft összegben. Borzi gépészlakás kazánház építés, felújítás: A munka kivitelezésére közbeszerzési eljárás keretében kötöttünk szerződést bruttó eft összegben. A kivitelezés a vállalt határidőre megvalósult. Balmazújvárosi szolgálati lakás ablakok cseréje, felújítás: A munka kivitelezésére közbeszerzési eljárás keretében kötöttünk szerződést bruttó eft összegben. A munka a vállalt határidőre elkészült. A 10. számú csatorna őrtelep hőszigetelése, felújítás: A munka kivitelezésére közbeszerzési eljárás keretében kötöttünk szerződést bruttó eft összegben. A feladat a vállalt határidőre kivitelezésre került. Az 5. számú csatorna őrtelepen ablakok cseréje, felújítás: A feladat elvégzésére közbeszerzési eljárás keretében kötöttünk szerződést bruttó eft összegben. A munka a vállalt határidőre elkészült. A 8. számú csatorna őrtelepen nyílászárók cseréje, felújítás: A munka kivitelezésére közbeszerzési eljárás keretében kötöttünk szerződést bruttó eft összegben. A feladat határidőre elvégzésre került. Kődombszigeti gépészlakás korszerűsítése, tetőszerkezet-szigetelés, felújítás: A feladat elvégzésére közbeszerzési eljárás keretében kötöttünk szerződést bruttó eft összegben. A munka a vállalt határidőre elkészült.

16 16 Tervezés: A beruházás keretében a Hajdúbagosi I. tározó rekonstrukció tervét, valamint a Cserei- ér vízgyűjtőn történő vízvisszatartások tervét készíttettük el. A munkák elvégzésére közbeszerzési eljárás keretében kötöttünk szerződést bruttó eft összegben. A tervezési feladat időben megvalósult. Informatikai fejlesztés: Közbeszerzési eljárás keretében 1 db AutoCad Civil 3Dszoftver került beszerzésre bruttó eft értékben. A továbbiakban beszerzésre került 2 db PC munkaállomás bruttó 659 eft értékben. Informatikai fejlesztésre bruttó eft került felhasználásra. A belvízvédelmi főművek rekonstrukciója címen tervezett feladataink maradéktalanul eft értékben elvégzésre kerültek. Árvízvédelmi művek rekonstrukciója: jelzőszám: A Berettyó folyó balpart védtöltés erősítés geodéziai és geotechnikai megalapozó munkáinak, illetve tervezésének elvégzésére a szerződést a FETIVÍZ Kft-vel megkötöttük. A tervezési munka a vállalt határidőre, e Ft értékben elkészült. Monitoring Berettyó és Ér határszelvény/ Pályázati önrész: jelzőszám: A létesítmény célja: A TIKÖVIZIG működési területén található Magyar Román országhatárt metsző jelentősebb vízfolyások (Berettyó, Ér-főcsatorna) árvízvédelmi vízrajzi és vízminőségi monitoring rendszerének fejlesztése. Ezen belül vízrajzi, vízgazdálkodási adatok szolgáltatása a két országot érintő közös folyószakasz árvízvédelmi és vízgazdálkodási feladataihoz, automatikus árvíz- és vízminőség védelmi riasztórendszer kialakítása, az érintett országhatárt metsző vízfolyások hidrológiai adatainak automatikus dokumentálása. A beruházás forrása: INTERREG III.A. HU-RO-SCG/191 projekt szerződés INTERREG támogatás 75% Ft Kormányzati társfinanszírozás 20% Ft Saját forrás (központi beruházás) 5% Ft Biztosított forrás: Ft Mindösszesen: Ft A projekt keretében megvalósítandó objektumok: - Ér-főcsatorna fkm szelvényében automatikus távjelzős vízhozam mérő és vízminőség figyelő állomás kiépítése helyszíni adatkinyerési és leolvasási lehetőséggel.

17 17 - Berettyó folyó fkm szelvényében automatikus távjelzős vízhozam mérő és vízminőség figyelő állomás kiépítése helyszíni adatkinyerési és leolvasási lehetőséggel. - Összegyűjtött adatok fogadására, megjelenítésére és a már működő MAHAB országos hidrológiai adatbázisba való továbbítására alkalmas számítógép szoftverrel való ellátása a TIKÖVIZIG központjában - Ér-főcsatorna fkm szelvényében lévő vízmérce felújítása - 1db ADCP hordozható ultrahangos vízhozam mérő eszköz beszerzése Monitoring állomás elemei: - Automatikus ultrahangos vízhozam mérő berendezés kis és nagy vízi vízhozam mérés biztosításával. - Automatikus vízszintregisztráló műszer - Automatikus vízhőmérséklet regisztráló műszer - ph és vezetőképesség regisztráló műszer - Műtárgyak, mérőberendezések hitelesítése - Későbbi bővítési lehetőség (új észlelendő paraméterek rendszerbe integrálásának) biztosítása - Kültéri műszer- és csatlakozószekrény elhelyezése - Hajózási jelzések kihelyezése - Adatgyűjtő és távjelző berendezések - Energiai ellátás A Projekt első ütemében elkészíttettük a szükséges terveket, beszereztük a megvalósításhoz szükséges engedélyeket. Az első ütemben felmerült költségek: eft. A szerződés megküldése a MÁK részére megtörtént. A Projekt második szakaszában a közbeszerzési eljárások lefolytatása után két szerződést kötöttünk a projektben szereplő feladatok megvalósítására: 1. SZEVIÉP Zrt.: 2 db vízhozam és vízminőségi monitoring állomás megépítése és 1db vízmérce felújítása. Szerződési összeg: eft. A kiviteli munka a szerződésben előírt határidőre elkészült. 2. TECHLAB Kft.: 1 db hordozható ultrahangos vízhozam mérő műszer (ADCP) beszerzése a terepi kiértékeléshez szükséges tartozékokkal. Szerződési összeg: eft. A műszereket a vállalt határidőre leszállították. A fenti feladatok összkiadásainak saját forrásigénye eft volt. A beruházás keretében az összegyűjtött adatok fogadására, megjelenítésére és a már működő MAHAB országos hidrológiai adatbázisba való továbbítására alkalmas számítógép ArcView 9.2 szoftverrel való ellátását valósítottuk meg a TIKÖVIZIG központjában 420 eft értékben, a saját önrész terhére.

18 18 A fejlesztési feladat összességében eft értékben ( ) valósult meg. Debrecen vízrajzi hálózat fejlesztése: jelzőszám: A fejlesztési feladat keretében az alábbiak valósultak meg: Szondarúd készlet beszerzése: A vízrajzi munka egyik alapkellékéül szolgáló eszköz beszerzésére sikerült referenciával rendelkező magyar beszállítót (gyártót) is felkutatnunk, így az előirányzott mennyiségben, de a tervezett költség alatt, 399 eft-ért történhetett meg az eszközök vásárlása. Aspirációs Pszichrométer beszerzése: A bakonszegi törzsszámú hidrometeorológiai állomás kiegészítésére tervezett hagyományos (kézi) műszer kezelése rendkívül bonyolult, körülményes, ebből adódóan az adatok nem minden esetben megbízhatóak. Mivel az automatikus eszközök ára lényegesen csökkent, ezért a többi beruházásnál elért megtakarítás terhére az eszköz helyettesítését is ellátó automatikus működésű alap meteorológiai állomást építettünk ki, melyet a későbbiekben bővíteni lehet, illetve automatikus távjelzős rendszerűvé is alakítható. A meteorológiai mérőállomás 969 eft-ba került. Digitális vízhőmérő beszerzése: A digitális vízhőmérőkből a tervezett 10 db helyett csak 8 db-ot szereztünk be. Ennek oka, hogy az automatikus távjelzős rendszerek fejlődése miatt több helyen már nem szükséges kézi vízhőmérséklet mérés, másrészről az eszköz beszerzési egységára a tervezetthez képest magasabban alakult. A vízhőmérők beszerzési ára 350 eft volt. Nagypontosságú szintező műszer beszerzése: Az eszköz és tartozékai beszerzése a terveknek megfelelően, de alacsonyabb áron, 361 eft-ért történt meg. Adatkinyerő táska beszerzése: A tervezett 2 db helyett 3 db beszerzésére került sor. Ennek oka, hogy az ISO minőségirányítási eljárás évi, a TIKÖVIZIG vízrajzi tevékenységére történő soron kívüli bevezetése kapcsán az eddigi feladatvégzés átszervezésre kerül. A szakaszmérnökségek fokozottabb bevonása a vízrajzi tevékenységbe szükségessé tette eszközellátottságuk javítását. A többlet beszerzés forrása a más eszközök beszerzésénél elért megtakarítás valamint az egységár tervezettnél alacsonyabb szintje. Az adatkinyerő táskák beszerzése 709 eftba került.

19 19 Sípolós fényjelzős vízszintmérő beszerzése: A tervezett 5 db helyett 6 db beszerzésére került sor. Ennek oka, szintén az ISO minőségirányítási eljárás évi, a TIKÖVIZIG vízrajzi tevékenységére történő soron kívüli bevezetése. A korábbi eszközöknél korszerűbb az ISO előírásainak is jobban megfelelő eszközök beszerzése a tervezettnél magasabb egységárral, összesen 352 eft-ért történt meg. A többlet költség forrása a más eszközök beszerzésénél elért megtakarítás. DATAQUA műszerek korszerűsítése: A tervezettnél alacsonyabb beszerzési ár elérése, illetve a más eszközöknél elért megtakarítás lehetővé tette, hogy a tervezett 10 db helyett 16 db új DATAQUA vízszintérzékelőt szerezzünk be, ezzel is biztosítva a megfelelő színvonalú adatgyűjtés feltételeit. A műszerek beszerzésére eft-ot fordítottunk. Debrecen-Nagycsere felszínközeli törzsállomás újrafúrása: Az új kút tervezett helyszínének tulajdonosával a területhasználatra vonatkozó megállapodás elhúzódása, illetve a szükséges engedélyek beszerzésének időigényessége miatt a kút megvalósításra nem került sor, csak a kiviteli tervdokumentáció készült el 78 eft-ért. A vízrajzi hálózat fejlesztési feladat keretében az előirányzott eft összeg teljes mértékben felhasználásra került. Monitoring fejlesztés tervezése és intézkedési terv készítés (TIKÖVIZIG feladatai): jelzőszám: A évről áthúzódó feladatként az alábbiak kerültek elvégzésre: - Tavak adatainak felülvizsgálata. - Felszín alatti mennyiségi monitoring tervezése. - Vízfolyások állapot értékelése, felülvizsgálata az új módszertan szerint. - Tavak tipológiájának és állapotértékelésének felülvizsgálata. - Felszín alatti víztestek adatainak felülvizsgálata, a templétek kitöltése. - Informatikai, térinformatikai feladatok. Az áthúzódó források összege eft volt, amely 100 %-ban felhasználásra került. Üzemelő, sérülékeny vízbázisok védelme, 2002-ben induló: jelzőszám: TISZADADA: A évi munkák között szennyezőforrások fúrásos feltárása, helyszíni felszínközeli vizsgálatok, egy termelő kút eu vízminta vizsgálata,

20 20 egymásrahatás vizsgálat, modellezés, záródokumentáció összeállítása szerepelt. A évi munkák kifizetett értéke: eft. HAJDÚNÁNÁS: Az elvégzett munkákat a helyszíni felszínközeli vizsgálatok, vízminőség vizsgálatok, talajvizsgálatok, geotechnikai vizsgálatok és az ezekkel összefüggő tervezői munkák tették ki. A évi munkák kifizetett értéke: eft. KABA: A vízbázison a szennyezőforrások feltárása, észlelő kutak véglegesítése, komplex észlelőhálózat kivitelezése történt meg. A 2006 évi munkák kifizetett értéke: eft. NÁDUDVAR: A vízbázison elvégzett munkák között a meglévő észlelő kutak felülvizsgálata, egyéb kutak alkalmassági vizsgálata, észlelő hálózat kiépítése, egymásrahatás vizsgálat, vízföldtani naplók pótlása, modellezés, záródokumentáció összeállítása szerepelt. A évi munkák kifizetett értéke: eft. NYÍRACSÁD: A vízbázison a meglévő észlelő kutak felülvizsgálata, komplex észlelő hálózat kialakítása, vízföldtani naplók elkészítése, záródokumentáció összeállítása munkákat végezte el a vállalkozó. A évi munkák kifizetett értéke: eft. KÖZREMŰKÖDÉS A VÍZBÁZIS DIAGNOSZTIKAI MUNKÁK MŰSZAKI ELLENŐRZÉSÉBEN: A vízbázisokon a diagnosztikai munkák során a beszivárgás vizsgálatok, egyidejű vízszintmérések, védőidom számítógépes modellezésének ellenőrzése. A évi munkák kifizetett értéke: 480 eft. A VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG ÁLTAL VÉGZETT MUNKÁK: Műszaki ellenőrzés, helyszíni bejárások ellenőrzések, egyeztetések, műszaki átadás-átvételi eljárások lebonyolítása. A évi munkák kifizetett értéke: 582 eft.

21 21 A 2002-ben indult üzemelő sérülékeny vízbázisok védelmére központi fejlesztési forrásból eft-ot fordítottunk. 8.) Kölcsönök: Az elmúlt évben eft összegű lakásépítési, vásárlási és korszerűsítési támogatást nyújtottunk 6 fő részére. A támogatásokat visszatérítendő, kamatmentes 5-8 éves futamidejű, kezelési költséggel terhelt kölcsönként folyósítottuk. A kölcsönökhöz kapcsolódó részletező adatokat a D jelű táblázat tartalmazza. 9.) Bevételek: Igazgatóságunk évi eredeti előirányzata eft volt, amely évközben eft-ra növekedett, s amellyel szemben a tényleges teljesítés eft-ot ért el. A bevételekből a központi állami támogatás eredeti tervszáma az eft év végére eft összegre emelkedett, amellyel megegyezett a tényleges teljesítés. A eft összegű növekedésből a legjelentősebb szerepet a vízkárelhárítási védekezési kiadások finanszírozásának eft-os értéke, a célfenntartásokhoz kapcsolódó eft, a közmunkás foglalkoztatás eft-os összege és a preventív védekezések eft-ja játszotta. Igazgatóságunk működési bevételeinek eredeti előirányzata eft összegű volt, amely főként az éves rendkívüli védekezési tevékenység hatására az eft összegű módosított előirányzattal szemben eft-ra teljesült. A fenti többlet teljesítésből a támogatásértékű működési bevételek nagysága eft összegű volt, amelyből eft a védekezési tevékenységhez kapcsolódott évben eft összegű vállalkozási árbevétel mellett eft összegű nyereség keletkezett. Az eredmény elérésében jelentős szerepet játszott a bevételek meghatározott köre utáni befizetési kötelezettség 5 %-ra történő mérséklése.

22 22 Intézményi működési bevételeinkben ( eft) az elmúlt évben is a mezőgazdásági vízszolgáltatáshoz kapcsolódó összegek játszották a legnagyobb szerepet. Fenti bevételeink alakulására az előző évekhez hasonlóan tavaly is az időjárási viszonyok változásai hatottak a legnagyobb mértékben évben eft összegű bérleti díjra tettünk szert. Az elmúlt évben ingatlan értékesítésére nem került sor. A követelések eft-os nyitóállománya eft-ra csökkent, ami rendkívül kedvezőnek tekinthető, különösen annak a ténynek a figyelembe vételével, hogy a záró állományból a mérleg készítés időpontjáig már eft összeg megfizetésre is került. A követeléseken belül a határidőn túliak nyitóállománya, a eft is csökkent igaz nem túl jelentős mértékben eft összegre. A kintlévőségek behajtására minden szükséges és törvényes eszközt felhasználtunk (fizetési meghagyás, inkasszó, felszámolási eljárás kezdeményezése, stb.). A év végi behajthatatlannak ítélt követelésállományunk eft összegű volt, amelyből 74 eft volt dolgozóink lakáskölcsönéhez, 286 eft a JUNIEX Kft, eft pedig a BWANA Kft. tartozásához kapcsolódott. III. Egyéb: 1.) Gazdasági társaságban való részvétel: Igazgatóságunk évben is a RÓNA-IM Kft-ben gyakorolt tulajdonosi jogokat, 97,67 %-os tulajdoni hányad mellett. A társaságban meglévő részesedésünk nagysága eft értékű. Az elmúlt évben a társasághoz kapcsolódóan osztalékban nem részesültünk. Az elmúlt évben több kísérlet is történt a Kft-ben meglévő állami vagyonrész értékesítésére, ez azonban ezidáig még nem járt eredménnyel. 2.) Társadalmi szervezetek támogatása: Az elmúlt évben ilyen szervezetet nem támogattunk.

23 23 4.) Nemzetközi támogatások: A évi pályázati önrészek központilag kerültek biztosításra. A vízhozam és monitoring rendszer létrehozása a Berettyó és Ér határszelvényében elnevezésű projektnél eft központi beruházási forrásból, 39 eft pedig a vízügyi társaságok értékesítési bevételéből származott. A Kft-k eladási összegéből 745 eft az ivóvízbázis védelmet szolgáló környezetvédelmi program, eft a magyar-román belvízvédelmi szabályzat korszerűsítés és eft az árvízvédelmi együttműködési program (FLAPP) önrészének teljes, illetve részbeni forrásául szolgált. Igazgatóságunk évi tevékenységét összességében különös tekintettel a vízkárelhárítási védekezési feladatok ellátására eredményesnek értékeljük! Debrecen, február 27. Kóthay László igazgató

A 2005. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása

A 2005. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása A 2005. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása I. Az igazgatóság 2005. évi szakmai és gazdálkodási tevékenységét az elmúlt évekhez hasonlóan eredményesnek tekinthetjük. Az elmúlt évben jelentős

Részletesebben

A 2007. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása. Igazgatóságunk az elmúlt évet mind gazdálkodási, mind szakmai szempontból eredményesen zárta.

A 2007. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása. Igazgatóságunk az elmúlt évet mind gazdálkodási, mind szakmai szempontból eredményesen zárta. A 2007. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása I. Igazgatóságunk az elmúlt évet mind gazdálkodási, mind szakmai szempontból eredményesen zárta. A tervezett beruházási, szakigazgatási, üzemelési

Részletesebben

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala évi költségvetésének végrehajtása

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala évi költségvetésének végrehajtása ORSZÁGOS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁSI TANÁCS HIVATALA HIVATALVEZETŐ 50.068/2007 OIT Hiv. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala 2006. évi költségvetésének végrehajtása Törzskönyvi azonosító száma: 329552

Részletesebben

Árvízvédelmi fejlesztési munkák tapasztalatai. Készítette: Ambrus Krisztián Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság Árvízvédelmi referens

Árvízvédelmi fejlesztési munkák tapasztalatai. Készítette: Ambrus Krisztián Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság Árvízvédelmi referens Árvízvédelmi fejlesztési munkák tapasztalatai Készítette: Ambrus Krisztián Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság Árvízvédelmi referens Környezet és Energia Operatív Program Állami tulajdonú árvízvédelmi fejlesztések

Részletesebben

Az árvízvédelmi fejlesztési munkák tapasztalatai. Készítette: Ambrus Krisztián Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság Árvízvédelmi referens

Az árvízvédelmi fejlesztési munkák tapasztalatai. Készítette: Ambrus Krisztián Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság Árvízvédelmi referens Az árvízvédelmi fejlesztési munkák tapasztalatai Készítette: Ambrus Krisztián Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság Árvízvédelmi referens TIVITIG árvízvédelmi szakaszai és elsőrendű árvízvédelmi töltései 09.01.

Részletesebben

Az intézmény szakmai tevékenységének összefoglaló értékelése.

Az intézmény szakmai tevékenységének összefoglaló értékelése. TISZÁNTÚLI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG DEBRECEN Az intézmény szakmai tevékenységének összefoglaló értékelése. Igazgatóságunk 2012. évi tevékenységét alapvetően befolyásolta a rendelkezésre álló pénzügyi források

Részletesebben

A 2009. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása. Az elmúlt gazdasági évet mind szakmai, mind gazdálkodási szempontból eredményesnek értékeljük.

A 2009. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása. Az elmúlt gazdasági évet mind szakmai, mind gazdálkodási szempontból eredményesnek értékeljük. A 2009. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása I. Az elmúlt gazdasági évet mind szakmai, mind gazdálkodási szempontból eredményesnek értékeljük. A tervezett beruházási, szakigazgatási, üzemelési

Részletesebben

Központi beruházások projekt adatai

Központi beruházások projekt adatai Központi beruházások projekt adatai Fejezet megnevezése: Beruházás 2007. év előtti ok 2007. évi ok 16 01 00 00 00 2 011312091 Nyugat-Balatoni RV V./B. ütem 2 010,3 2 010,1 0,1 16 01 00 00 00 3 011312092

Részletesebben

A megye vízgazdálkodási jellemzése, a térségi fejlesztés lehetőségei június 21. Orbán Ernő műszaki igazgató-helyettes

A megye vízgazdálkodási jellemzése, a térségi fejlesztés lehetőségei június 21. Orbán Ernő műszaki igazgató-helyettes A megye vízgazdálkodási jellemzése, a térségi fejlesztés lehetőségei 2017. június 21. Orbán Ernő műszaki igazgató-helyettes Működési terület, elérhetőség TIVIZIG FETIVIZIG Debrecen Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság

Részletesebben

A évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása. Az elmúlt gazdasági évet mind szakmai, mind gazdálkodási szempontból eredményesnek értékeljük.

A évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása. Az elmúlt gazdasági évet mind szakmai, mind gazdálkodási szempontból eredményesnek értékeljük. I. A 2008. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása Az elmúlt gazdasági évet mind szakmai, mind gazdálkodási szempontból eredményesnek értékeljük. A tervezett beruházási, szakigazgatási, üzemelési

Részletesebben

Agrár-környezetvédelmi Modul Vízgazdálkodási ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Agrár-környezetvédelmi Modul Vízgazdálkodási ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Agrár-környezetvédelmi Modul Vízgazdálkodási ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc ÖNTÖZÉSI ÉS ÖNTÖZÉSFEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK MEGYÉNKBEN CIVAQUA PROGRAM 41.lecke ASZÁLY

Részletesebben

IV. Alapvető Jogok Biztosának Hivatala

IV. Alapvető Jogok Biztosának Hivatala IV. Alapvető Jogok Biztosának Hivatala A IV. Alapvető Jogok Biztosának Hivatala fejezet az alapvető jogok biztosa és két helyettese, valamint a Hivatal tevékenységét és gazdálkodását foglalja össze. A

Részletesebben

Rövid szöveges indoklás a 2012. évi költségvetési beszámolóhoz

Rövid szöveges indoklás a 2012. évi költségvetési beszámolóhoz TISZÁNTÚLI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG DEBRECEN Rövid szöveges indoklás a 2012. évi költségvetési beszámolóhoz I. Létszám alakulása: A 2012. évi eredeti költségvetésben szereplő engedélyezett létszám 352 fő volt.

Részletesebben

Polgármesterétől J e g y z ő j é t ő l

Polgármesterétől J e g y z ő j é t ő l Csanytelek Község Önkormányzata Csanytelek Község Önkormányzata Polgármesterétől J e g y z ő j é t ő l 121-3/2011. * 6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz.( 63/578-510; fax: 63/578-517; E-mail: csanytelek@csanytelek.hu,

Részletesebben

Magyarország vízgazdálkodás stratégiája

Magyarország vízgazdálkodás stratégiája Magyarország vízgazdálkodás stratégiája Láng István Műszaki főigazgató helyettes Belügyminisztérium Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízkárelhárítási Főosztály Helyzetértékelés Külföldi vízgyűjtők Kiszolgáltatott

Részletesebben

A Csorba Győző Megyei Könyvtár 2007. évi éves gazdasági beszámolója

A Csorba Győző Megyei Könyvtár 2007. évi éves gazdasági beszámolója A Csorba Győző Megyei Könyvtár 2007. évi éves gazdasági beszámolója Intézményünk 2007. évben gazdasági tevékenységét a Baranya Megyei Önkormányzat Gazdasági Igazgatóságához integráltan, gazdaságilag részben

Részletesebben

3501 Miskolc, Zsolcai kapu 32. Pf.:161 Telefon: (46) /20-52, fax: ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ SZ Ö V E G E S É R T É K E L É S E

3501 Miskolc, Zsolcai kapu 32. Pf.:161 Telefon: (46) /20-52, fax: ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ SZ Ö V E G E S É R T É K E L É S E BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG GAZDASÁGI SZERVEK 3501 Miskolc, Zsolcai kapu 32. Pf.:161 Telefon: (46) 514-500/20-52, fax: 20-02 2005. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ SZ Ö V E G E S É R T

Részletesebben

27. számú melléklet. Szöveges indokolás Óbarok Község Önkormányzata évi költségvetésének teljesítéséről

27. számú melléklet. Szöveges indokolás Óbarok Község Önkormányzata évi költségvetésének teljesítéséről 27. számú melléklet Szöveges indokolás Óbarok Község Önkormányzata 2008. évi költségvetésének teljesítéséről I. TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT BEVÉTELEK: Az önkormányzat bevételei közül három jogcímen történő

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. Nemti Község Polgármesterétől. Nemti, Kossuth út 28. a Nemti Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

TÁJÉKOZTATÓ. Nemti Község Polgármesterétől. Nemti, Kossuth út 28. a Nemti Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Nemti Község Polgármesterétől Nemti, Kossuth út 28. TÁJÉKOZTATÓ a Nemti Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. évi költségvetésének I. féléves végrehajtásáról Készült: a Képviselő-testület 2013.

Részletesebben

A KSH Csongrád Megyei Igazgatóságának éves költségvetési beszámolója

A KSH Csongrád Megyei Igazgatóságának éves költségvetési beszámolója A KSH Csongrád Megyei Igazgatóságának 2003. éves költségvetési beszámolója Feladatkör tevékenység Az Igazgatóság 2003. évben a központi munkatervben előírt és az évközi célfeladatait a felhasználók, központi

Részletesebben

A Felsőoktatási Regisztrációs Központ 2006. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓJÁNAK SZÖVEGES INDOKLÁSA

A Felsőoktatási Regisztrációs Központ 2006. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓJÁNAK SZÖVEGES INDOKLÁSA A Felsőoktatási Regisztrációs Központ 2006. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓJÁNAK SZÖVEGES INDOKLÁSA 1. Feladatkör, tevékenység 1.1. Az intézmény adatai Név: Felsőoktatási Regisztrációs Központ Törzskönyvi

Részletesebben

Az Idegennyelvi Továbbképző Központ 2003. évi szöveges. A szöveges szakmai beszámoló megfelel az OM által előírt főbb szempontoknak.

Az Idegennyelvi Továbbképző Központ 2003. évi szöveges. A szöveges szakmai beszámoló megfelel az OM által előírt főbb szempontoknak. Az Idegennyelvi Továbbképző Központ 2003. évi szöveges beszámolójának felülvizsgálata A szöveges szakmai beszámoló megfelel az OM által előírt főbb szempontoknak. Az Idegennyelvi Továbbképző Központ önálló,

Részletesebben

Szöveges beszámoló Tengelic Község Önkormányzatának 2014. 01. 01. 2014. 06. 30-ig terjedő gazdálkodásáról. I.) Bevezetés

Szöveges beszámoló Tengelic Község Önkormányzatának 2014. 01. 01. 2014. 06. 30-ig terjedő gazdálkodásáról. I.) Bevezetés Tisztelt Képviselő-testület! Szöveges beszámoló Tengelic Község Önkormányzatának 2014. 01. 01. 2014. 06. 30-ig terjedő gazdálkodásáról I.) Bevezetés Tengelic Község Önkormányzatának gazdálkodása, könyvvezetése

Részletesebben

Algyői-főcsatorna vízgyűjtőjének vízpótlása DAOP-5.2.1/B-09-2010-0007 A projekt támogatás tartalma: 696 421 086 Ft

Algyői-főcsatorna vízgyűjtőjének vízpótlása DAOP-5.2.1/B-09-2010-0007 A projekt támogatás tartalma: 696 421 086 Ft A megvalósítás tervezett ütemezése: 2012. december 21-2013. december 31. Projektgazda neve: Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Projektgazda székhelye: 6720, Szeged, Stefánia 4. Közreműködő szervezet:

Részletesebben

2. sz. napirendi pont

2. sz. napirendi pont 2. sz. napirendi pont ELŐTERJESZTÉS NAGYKANIZSAI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA TÁRSULÁSI TANÁCSA 2011. november 3 - i ülésére Napirend címe: Beszámoló a Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulása 2011. I-III.

Részletesebben

III. Vízbázisvédelem fázisai

III. Vízbázisvédelem fázisai III. Vízbázisvédelem fázisai Horváth Szabolcs okleveles hidrogeológus mérnök Igazgató Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Üzletág Aquaprofit Zrt. Az előadás tartalma 1. Diagnosztikai fázis 2. Biztonságba

Részletesebben

2014. december havi hidrometeorológiai és vízgazdálkodási helyzetértékelés a TIVIZIG működési területére

2014. december havi hidrometeorológiai és vízgazdálkodási helyzetértékelés a TIVIZIG működési területére 214. december havi hidrometeorológiai és vízgazdálkodási helyzetértékelés a TIVIZIG működési területére 1. Hidrometeorológiai helyzet értékelése: December hónap időjárását a sokévi átlaggal szinte megegyező

Részletesebben

SZÖVEGES BESZÁMOLÓ. Kiskunmajsa Város évi zárszámadásáról. Önkormányzati feladatellátás általános értékelése

SZÖVEGES BESZÁMOLÓ. Kiskunmajsa Város évi zárszámadásáról. Önkormányzati feladatellátás általános értékelése SZÖVEGES BESZÁMOLÓ Kiskunmajsa Város 2013. évi zárszámadásáról Önkormányzati feladatellátás általános értékelése Önkormányzatunk a törvényben meghatározott kötelező, illetve önként vállalt feladatai ellátásának

Részletesebben

2012 Elemi költségvetés

2012 Elemi költségvetés A fejezet megnevezése, székhelye:......... Irányító szerv:......... Számjel 324809 1091 03 02/01 264967 PIR-törzsszám Szektor Fejezet Címrend ÁHT A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 2012......

Részletesebben

MTA Nyelvtudományi Intézet 2011. évi szöveges beszámoló

MTA Nyelvtudományi Intézet 2011. évi szöveges beszámoló MTA Nyelvtudományi Intézet 2011. évi szöveges beszámoló Szervezeti változások 2011. évben szervezeti változás az Intézetben nem volt. Gazdálkodási környezet alakulása, pozitív, negatív hatások Az Intézet

Részletesebben

Rendelet-tervezet. (2) A R. 3. -a helyébe következő rendelkezés lép:

Rendelet-tervezet. (2) A R. 3. -a helyébe következő rendelkezés lép: Rendelet-tervezet Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének./2016.(..) önkormányzati rendelete Kerekegyháza Város Önkormányzatának 2016. évi költségvetéséről szóló 1/2016. (II. 25.) önkormányzati

Részletesebben

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 15/2018. (V.25.) önkormányzati rendelete a évi zárszámadásról

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 15/2018. (V.25.) önkormányzati rendelete a évi zárszámadásról Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 15/2018. (V.25.) önkormányzati rendelete a 2017. évi zárszámadásról Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény

Részletesebben

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala évi költségvetésének végrehajtása

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala évi költségvetésének végrehajtása ORSZÁGOS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁSI TANÁCS HIVATALA HIVATALVEZETŐ 54.080/2011 OIT Hiv. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala 2010. évi költségvetésének végrehajtása Törzskönyvi azonosító száma: 329552

Részletesebben

2014. május havi hidrometeorológiai és vízgazdálkodási helyzetértékelés a TIVIZIG működési területére

2014. május havi hidrometeorológiai és vízgazdálkodási helyzetértékelés a TIVIZIG működési területére 2014. május havi hidrometeorológiai és vízgazdálkodási helyzetértékelés a TIVIZIG működési területére 1. Hidrometeorológiai helyzet értékelése: Május hónap időjárását a sokévi átlagot meghaladó csapadék

Részletesebben

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 16/2019. (V.24.) önkormányzati rendelete a évi zárszámadásról

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 16/2019. (V.24.) önkormányzati rendelete a évi zárszámadásról Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 16/2019. (V.24.) önkormányzati rendelete a 2018. évi zárszámadásról Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény

Részletesebben

A KSH Központ 2003. éves költségvetési beszámolója

A KSH Központ 2003. éves költségvetési beszámolója A KSH Központ 2003. éves költségvetési beszámolója I. FELADATKÖR, TEVÉKENYSÉG A KSH Központ 2003. évi feladatát az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programban (OSAP) a Kormány által elrendelt kötelező

Részletesebben

Szöveges beszámoló. a 2012. évi költségvetés végrehajtásáról, teljesüléséről

Szöveges beszámoló. a 2012. évi költségvetés végrehajtásáról, teljesüléséről Szöveges beszámoló a költségvetés végrehajtásáról, teljesüléséről Költségvetési szerv: 0200. Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. Szakágazati besorolása: 910100. Könyvtári, levéltári tevékenység

Részletesebben

11.06 ÁRVÍZVÉDELMI SZAKASZ VÉDELMI KÉPESSÉGÉNEK KOMPLEX FEJLESZTÉSE

11.06 ÁRVÍZVÉDELMI SZAKASZ VÉDELMI KÉPESSÉGÉNEK KOMPLEX FEJLESZTÉSE 11.06 ÁRVÍZVÉDELMI SZAKASZ VÉDELMI KÉPESSÉGÉNEK KOMPLEX FEJLESZTÉSE ZÁRÓRENDEZVÉNY 2015. február 25. ELŐADÓ: BORZA TIBOR 11.06. ÁRVÍZVÉDELMI SZAKASZ VÉDELMI Pályázat előkészítése A pályázat előkészítése

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI MÚZEUM KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ SZÖVEGES INDOKLÁSA

KÖZLEKEDÉSI MÚZEUM KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ SZÖVEGES INDOKLÁSA KÖZLEKEDÉSI MÚZEUM KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ SZÖVEGES INDOKLÁSA 2007. 1 A Közlekedési Múzeum 2007. évi költségvetési beszámolója kiegészítő mellékleteinek szöveges értékelése, amely az Áhsz. 40. (1) bekezdése

Részletesebben

Javaslat Lőrinci Város Önkormányzat költségvetéséről szóló 2/2010. (II.15.) önkormányzati rendelet módosítására

Javaslat Lőrinci Város Önkormányzat költségvetéséről szóló 2/2010. (II.15.) önkormányzati rendelet módosítására LŐRINCI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL Cím: 3021 Lőrinci, Szabadság tér 26. E-mail: ph@lorinci.hu Telefon: (37) 388-155 Fax: (37) 388-464 ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2011. MÁRICUS 17. NAPJÁN

Részletesebben

A 2009. évi gazdálkodásunkról a kért szempontok alapján az alábbiak szerint számolunk be:

A 2009. évi gazdálkodásunkról a kért szempontok alapján az alábbiak szerint számolunk be: Szám: 201-2/2010. Ü.i.: Engyelné Piekos Liliana Tárgy: 2009. évi szöveges beszámoló Hiv.sz.: 306-2/2010. Mell.: 1 garnitúra Baranya Megyei Önkormányzat Lászlóné dr. Kovács Ilona Főjegyző Asszony részére

Részletesebben

N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T Á N A K P O L G Á R M E S T E R É T Ő L

N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T Á N A K P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Előterjesztés Az Egyek Nagyközség Önkormányzata 2014. harmadik negyedéves gazdálkodásáról szóló tájékoztatóhoz Előterjesztő: Dr. Miluczky Attila Polgármester Készítette: Szekeres Zsuzsanna Az egyes törvényeknek

Részletesebben

A Somogy Megyei Közgyűlés. 6/2015.(V.8.) önkormányzati rendelete. a Somogy Megyei Önkormányzat 2014. évi zárszámadásáról

A Somogy Megyei Közgyűlés. 6/2015.(V.8.) önkormányzati rendelete. a Somogy Megyei Önkormányzat 2014. évi zárszámadásáról A Somogy Megyei Közgyűlés 6/2015.(V.8.) önkormányzati rendelete a Somogy Megyei Önkormányzat 2014. évi zárszámadásáról A Somogy Megyei Közgyűlés az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti

Részletesebben

IV. ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSÁNAK HIVATALA

IV. ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSÁNAK HIVATALA IV. ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSÁNAK HIVATALA A IV. Alapvető Jogok Biztosának Hivatala fejezet az alapvető jogok biztosa és két helyettese, valamint a Hivatal tevékenységét és gazdálkodását foglalja össze. A

Részletesebben

Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 1/2015. (II.23.) önkormányzati rendelete. az Önkormányzat évi költségvetéséről

Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 1/2015. (II.23.) önkormányzati rendelete. az Önkormányzat évi költségvetéséről Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015. (II.23.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Hatályos: 2016. május 24. Nyirád 2015 A módosításokkal egységes szerkezetbe

Részletesebben

Magyar joganyagok - Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság - alapító 2. oldal 5. Létrehozásáról rendelkező határozat: 1060/1953. (IX. 3

Magyar joganyagok - Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság - alapító 2. oldal 5. Létrehozásáról rendelkező határozat: 1060/1953. (IX. 3 Magyar joganyagok - Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság - alapító 1. oldal Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben

Részletesebben

Egeraracsa Község Önkormányzata évi költségvetési előirányzat módosítása

Egeraracsa Község Önkormányzata évi költségvetési előirányzat módosítása Egeraracsa Község Önkormányzata 2016. évi költségvetési előirányzat módosítása Egeraracsa Községi Önkormányzat Polgármesterétől Előterjesztés: Egeraracsa Községi Önkormányzat 2016. évi költségvetési előirányzat

Részletesebben

Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének Hatályos:2014-03-04 -tól Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének - az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 3/2013. (II.20.) önkormányzati

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT HATÁROZAT

VESZPRÉM MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT HATÁROZAT VESZPRÉM MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT HATÁROZAT Szám : 8/2016. (II.15.) MRNÖ határozat Tárgy: Döntés a Veszprém Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2016. évi költségvetésének megállapításáról

Részletesebben

2011. június havi hidrometeorológiai és vízgazdálkodási helyzetértékelés

2011. június havi hidrometeorológiai és vízgazdálkodási helyzetértékelés 2011. június havi hidrometeorológiai és vízgazdálkodási helyzetértékelés 1. Hidrometeorológiai helyzet értékelése: Június hónap időjárását kevesebb csapadék, hőmérsékletben a sokéves átlagnál melegebb

Részletesebben

Az elmúlt évhez hasonlóan 2013. évben is támogatásban részesültek a településen működő civil szervezetek, egyesületek.

Az elmúlt évhez hasonlóan 2013. évben is támogatásban részesültek a településen működő civil szervezetek, egyesületek. A./2014. ( ) számú önkormányzati rendelet szöveges indoklása Tengelic Község Önkormányzata az 5/2013. (II.15.).sz. rendeletével hagyta jóvá a 2013.évi költségvetését, melyet a központi költségvetéstől

Részletesebben

Szöveges beszámoló. az O.I.K évi gazdasági tevékenységéről

Szöveges beszámoló. az O.I.K évi gazdasági tevékenységéről Szöveges beszámoló az O.I.K. 2004. évi gazdasági tevékenységéről 1. Az intézménynél a tárgy évben szervezeti változás nem történt. 2. Szakmai tevékenység főbb jellemzői: Az év során megvalósult, kiemelt

Részletesebben

6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz. 63/578-510; fax: 63/578-517; E-mail: csanytelek@csanytelek.hu, honlap: www.csanytelek.

6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz. 63/578-510; fax: 63/578-517; E-mail: csanytelek@csanytelek.hu, honlap: www.csanytelek. Csanytelek Község Önkormányzata Polgármesterétől Csanytelek Község Önkormányzata J e g y z ő j é t ő l 753/2015. 6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz. 63/578-510; fax: 63/578-517; E-mail: csanytelek@csanytelek.hu,

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT HATÁROZAT

VESZPRÉM MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT HATÁROZAT VESZPRÉM MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT HATÁROZAT Szám : 10/2015. (II.25.) MRNÖ határozat Tárgy: Döntés a Veszprém Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2015. évi költségvetésének megállapításáról

Részletesebben

SZÖVEGES ÉRTÉKELÉS Az intézmény 2010. I. félévi gazdálkodásáról

SZÖVEGES ÉRTÉKELÉS Az intézmény 2010. I. félévi gazdálkodásáról Fővárosi Önkormányzat Értelmi Fogyatékosok Otthona Kéthely SZÖVEGES ÉRTÉKELÉS Az intézmény 2010. I. félévi gazdálkodásáról levélcím: 8713 Kéthely, Magyari u. 35. telefon: 36 85 339 211 fax: 36 85 339 059

Részletesebben

2012 Elemi költségvetés

2012 Elemi költségvetés A fejezet megnevezése, székhelye: Irányító szerv:.................. számjel 309127 1051 20 1100 38137 PIR-törzsszám Szektor Fejezet Címrend ÁHT A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 1011 2012......

Részletesebben

II. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG

II. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG II. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG A Köztársasági Elnökség fejezet és a hozzá rendelt fejezetet irányító szerv a Köztársasági Elnöki Hivatal (a továbbiakban: KEH) a beszámolási időszakban ellátta mindazokat a

Részletesebben

A Baranya Megyei Levéltár évi éves gazdasági beszámolója

A Baranya Megyei Levéltár évi éves gazdasági beszámolója A Baranya Megyei Levéltár 2007. évi éves gazdasági beszámolója Intézményünk 2007. évben gazdasági tevékenységét a Baranya Megyei Önkormányzat Gazdasági Igazgatóságához integráltan, gazdaságilag részben

Részletesebben

Férőhelyek száma: 694 Telephelyek száma : 11

Férőhelyek száma: 694 Telephelyek száma : 11 BUDAPEST FŐVÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK MÓDSZERTANI GYERMEKVÉDELMI SZAKSZOLGÁLATA 1081 BUDAPEST, ALFÖLDI U. 9-13 : 3232-900, 930 : 1430 BUDAPEST, Pf.: 20 /: 3232-953 A 2010. évi költségvetési beszámoló szöveges

Részletesebben

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület szeptember 27-i ülésére

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület szeptember 27-i ülésére 1 Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2012. szeptember 27-i ülésére 202/2012. (IX.27.) sz. előterjesztés Tárgy: I. Javaslat Budakalász Város Önkormányzat 2012.

Részletesebben

Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester

Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Balatonakarattya, 2017. szeptember 22. Polgár Beatrix jegyző E L Ő T E R J E S Z T É S Balatonakarattya

Részletesebben

Páty Község Önkormányzata évi I. félévi Pénzügyi beszámolója TARTALOMJEGYZÉK

Páty Község Önkormányzata évi I. félévi Pénzügyi beszámolója TARTALOMJEGYZÉK 1 Páty Község Önkormányzata 2013. évi I. félévi Pénzügyi beszámolója TARTALOMJEGYZÉK I. Bevételek I/1. I/2. I/3. I/4. I/5. I/6. I/7. Az önkormányzat sajátos m ködési bevételei Intézményi m ködési bevételek

Részletesebben

Szöveges értékelés a 2010. évi beszámolóhoz

Szöveges értékelés a 2010. évi beszámolóhoz Meixner Ildikó Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium 7700 Mohács, Kórház u. 1-3.; Tel.: (69) 322-133; (69) 322-529 e-mail: mohacs.altisk@baranya.hu;

Részletesebben

Magyar joganyagok - Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság - alapító okirata módosítás 2. oldal 8. A költségvetési szerv működési köre: a környezetvédelm

Magyar joganyagok - Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság - alapító okirata módosítás 2. oldal 8. A költségvetési szerv működési köre: a környezetvédelm Magyar joganyagok - Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság - alapító okirata módosítás 1. oldal Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben 1 A környezetvédelmi,

Részletesebben

KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ év

KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ év 4. melléklet KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ 2013. év I. BEVÉTELEK ALAKULÁSA A Sajó-Bódva Völgye és Környéke legfőbb bevételi forrása a társult önkormányzatok által fizetett tagdíj. A tagdíj mértéke 2008. január

Részletesebben

Táp Községi ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Táp Községi ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK Táp Községi ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2015. (II.18.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÖNKORMÁNYZAT 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL Táp Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 24-ei soros ülésére

Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 24-ei soros ülésére E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 24-ei soros ülésére 3.napirend: Előterjesztés címe és tárgya: Csabdi Község Önkormányzat 2013. I. félévi beszámolója Tárgykört

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Monostorpályi Község Polgármesterétől E L Ő T E R J E S Z T É S Monostorpályi Községi Önkormányzat és intézményei 2015. évi gazdálkodásának I. félévi helyzetéről Tisztelt Képviselő-testület! Az államháztartásról

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 1. E L Ő T E R J E S Z T É S Lajosmizse és Felsőlajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás Társulási Tanácsának 2014. szeptember 15-i ülésére Tárgy: Beszámoló a Lajosmizsei Közfeladat-ellátó

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2017. november 06. Kónyáné Dr. Zsarnovszky

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a megyei önkormányzat 2014. évi költségvetésének I. félévi teljesítéséről

ELŐTERJESZTÉS a megyei önkormányzat 2014. évi költségvetésének I. félévi teljesítéséről SOMOGY MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE 7400 KAPOSVÁR, Vármegyeháza, Fő utca 10. Tel.: 82/501-201 Fax: 82/312-634 e-mail: gelencser.attila@som-onkorm.hu Ügyiratszám: SMÖ/620/2014. ELŐTERJESZTÉS a megyei önkormányzat

Részletesebben

Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Pécs, Egyetem u. 2. BESZÁMOLÓ 2006. év. Készítette: Illés Tiborné Gazd. vez.

Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Pécs, Egyetem u. 2. BESZÁMOLÓ 2006. év. Készítette: Illés Tiborné Gazd. vez. Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Pécs, Egyetem u. 2. BESZÁMOLÓ 2006. év Készítette: Illés Tiborné Gazd. vez. BESZÁMOLÓ 2006. év A Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ 2006. év költségvetése ez időszakban

Részletesebben

SZÖVEGES INDOKLÁS A 2005. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓHOZ

SZÖVEGES INDOKLÁS A 2005. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓHOZ SZÖVEGES INDOKLÁS A 2005. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓHOZ 1.) A Felügyelőség 2005. évi szakmai tevékenységének és működésének összefoglalása Szakmai munkánkat az éves munkatervünk határozta meg, amely a

Részletesebben

Központi beruházások projekt adatai

Központi beruházások projekt adatai Központi beruházások projekt adatai Fejezet megnevezése: Beruházás 2010. év előtti ok 2010. évi 12 01 00 00 00 4 152800119 ELEKRTONIKUS IRATKEZELŐ RENDSZER 19,0 18,4 BEVEZETÉSE 12 07 00 00 00 4 152800120

Részletesebben

GÁBORJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (IV.25) önkormányzati rendelete a évi pénzügyi terv végrehajtásáról

GÁBORJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (IV.25) önkormányzati rendelete a évi pénzügyi terv végrehajtásáról GÁBORJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (IV.25) önkormányzati rendelete a pénzügyi terv végrehajtásáról Az önkormányzat képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.

Részletesebben

Hódtó-Kis-tiszai vízrendszer rekonstrukciója I. ütem

Hódtó-Kis-tiszai vízrendszer rekonstrukciója I. ütem Hódtó-Kis-tiszai Előadó: Máté-Tóth Anita Szeged, 2012. október 27. Hódtó Kis- tiszai rekonstrukciójának I. üteme: Projektelemek: 1./ Hódtó-Kis-tiszai-csatorna rekonstrukciója 2./ Nagyfa-Hódtói-összekötőcsatorna

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó

T Á J É K O Z T A T Ó Martfű Város Polgármesterétől T Á J É K O Z T A T Ó a 2009. évi pénzügyi terv I. félévi teljesítéséről Tisztelt Képviselő-testület! Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. sz. törvény 79.. (1) bekezdésében

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Szeghalom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009.április 27-i ülésére BESZÁMOLÓ

ELŐTERJESZTÉS Szeghalom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009.április 27-i ülésére BESZÁMOLÓ ELŐTERJESZTÉS Szeghalom Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2009.április 27i ülésére BESZÁMOLÓ Szeghalom Város Önkormányzat 2008.évi költségvetésének teljesítéséről Tisztelt Képviselőtestület! Szeghalom

Részletesebben

HATÁROZAT. Szám: 2/2014. (II.21.) MNÖ határozat Tárgy: A Veszprém Megyei Német Önkormányzat 2013. évi költségvetésének módosítása

HATÁROZAT. Szám: 2/2014. (II.21.) MNÖ határozat Tárgy: A Veszprém Megyei Német Önkormányzat 2013. évi költségvetésének módosítása VESZPRÉM MEGYEI NÉMET ÖNKORMÁNYZAT...... HATÁROZAT Szám: 2/2014. (II.21.) MNÖ határozat Tárgy: A Veszprém Megyei Német Önkormányzat 2013. évi költségvetésének módosítása A Veszprém Megyei Német Önkormányzat

Részletesebben

A Csorba Győző Megyei Könyvtár 2008. évi gazdasági beszámolója

A Csorba Győző Megyei Könyvtár 2008. évi gazdasági beszámolója A Csorba Győző Megyei Könyvtár 2008. évi gazdasági beszámolója Intézményünk 2008. gazdasági tevékenységét a Baranya Megyei Levéltárhoz integráltan, szakmai és gazdasági önállóságát megtartva bonyolította.

Részletesebben

Magyar joganyagok - Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság - alapító okirata módosí 2. oldal A költségvetési szerv a gazdálkodási besorolása alapján ö

Magyar joganyagok - Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság - alapító okirata módosí 2. oldal A költségvetési szerv a gazdálkodási besorolása alapján ö Magyar joganyagok - Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság - alapító okirata módosí 1. oldal Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben 1 A környezetvédelmi,

Részletesebben

KENGYEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 2/2011.(II.18.)önkormányzati rendelete. az Önkormányzat 2011 évi költségvetésére

KENGYEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 2/2011.(II.18.)önkormányzati rendelete. az Önkormányzat 2011 évi költségvetésére KENGYEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2/2011.(II.18.)önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2011 évi költségvetésére Kengyel Község Önkormányzati Képviselő-testülete a 2011 évi költségvetéséről az alábbi rendeletet

Részletesebben

Szöveges beszámoló 2005. év

Szöveges beszámoló 2005. év Szöveges beszámoló 2005. év Intézményünknek a TMÖ Pszichiátriai Betegek Otthona Máza az eltelt 12 hónap során a felügyeleti szerv biztosította a pénzügyi fedezetet, ezen kívül a munkaügyi központtól kapott

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület május 25-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület május 25-i ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2017. május 25-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllői Mesék Háza Óvoda II. sz. épületének 2017. évi felújítására (kiviteli tervezés és kivitelezés),

Részletesebben

Kétvölgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014.(V.05.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi zárszámadásáról

Kétvölgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014.(V.05.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi zárszámadásáról Kétvölgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014.(V.05.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi zárszámadásáról Kétvölgy Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.

Részletesebben

Tolna Megyei Önkormányzat Árpád-házi Szent Erzsébet Otthona 7150 Bonyhád, Schweitzertanya évi pénzügyi beszámoló

Tolna Megyei Önkormányzat Árpád-házi Szent Erzsébet Otthona 7150 Bonyhád, Schweitzertanya évi pénzügyi beszámoló Tolna Megyei Önkormányzat Árpád-házi Szent Erzsébet Otthona 7150 Bonyhád, Schweitzertanya 51. 2007. évi pénzügyi beszámoló Az intézmény pénzügyi helyzetét a forráshiány jellemezte. Állandó finanszírozási

Részletesebben

2014. évi előirányzat BEVÉTELEK. 2014. évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

2014. évi előirányzat BEVÉTELEK. 2014. évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: 2014. évi előirányzat BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 3. oszlop 9 sora = 2.1. számú melléklet 3. oszlop 13. sor + 2.2. számú melléklet 3.

Részletesebben

Általános rendelkezések. A rendelet hatálya a Képviselő-testületre, annak bizottságaira, az önkormányzatra és az önkormányzati hivatalra terjed ki.

Általános rendelkezések. A rendelet hatálya a Képviselő-testületre, annak bizottságaira, az önkormányzatra és az önkormányzati hivatalra terjed ki. NYÁRLŐRINC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (III. 29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÖNKORMÁNYZAT 2012. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL SZÓLÓ TÖBBSZÖR MÓDOSÍTOTT 1/2012. (II. 16.) ÖR RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL

Részletesebben

ECSER NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2/2015.(II.19.) SZ. RENDELETE A 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL. A rendelet hatálya

ECSER NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2/2015.(II.19.) SZ. RENDELETE A 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL. A rendelet hatálya ECSER NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2/2015.(II.19.) SZ. RENDELETE A 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL Ecser Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott

Részletesebben

I. FEJEZET Általános rendelkezések

I. FEJEZET Általános rendelkezések Kozármisleny Város Önkormányzat képviselő-testületének 1/2015. (II.02.) önkormányzati rendelete az önkormányzat és intézményei 2015. évi költségvetéséről Kozármisleny Város Önkormányzat képviselő-testülete

Részletesebben

Tájékoztató Ózd Kistérség Többcélú Társulása évi költségvetésének I. féléves teljesítéséről Ó z d, 2014.szeptember 19.

Tájékoztató Ózd Kistérség Többcélú Társulása évi költségvetésének I. féléves teljesítéséről Ó z d, 2014.szeptember 19. Tájékoztató Ózd Kistérség Többcélú Társulása 2014. évi költségvetésének I. féléves teljesítéséről Ó z d, 2014.szeptember 19. Előterjesztő: Társulási Tanács Elnöke Előkészítő: PH Pénzügyi Osztály Ózd Kistérség

Részletesebben

Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 21/2009.(IX.28.) r e n d e l e t e

Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 21/2009.(IX.28.) r e n d e l e t e Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2009.(IX.28.) r e n d e l e t e a nagyközségi önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 4/2009. (II.27.) rendelet módosításáról Decs Nagyközség

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó. Szálka Község Önkormányzata 2012. évi költségvetésének III. negyedévi teljesítéséről

T Á J É K O Z T A T Ó. Szálka Község Önkormányzata 2012. évi költségvetésének III. negyedévi teljesítéséről T Á J É K O Z T A T Ó Szálka Község Önkormányzata 2012. évi költségvetésének III. negyedévi teljesítéséről Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV törvény 87. (1) bekezdése alapján a helyi önkormányzatok

Részletesebben

C S A N Á D P A L O T A VÁROS 13/2011. (VI. 30.) önkormányzati rendelete

C S A N Á D P A L O T A VÁROS 13/2011. (VI. 30.) önkormányzati rendelete C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011. (VI. 30.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2011. évi költségvetéséről szóló 3/2011 (II. 24.) önkormányzati rendelete módosításáról

Részletesebben

2011. július havi hidrometeorológiai és vízgazdálkodási helyzetértékelés

2011. július havi hidrometeorológiai és vízgazdálkodási helyzetértékelés 2011. július havi hidrometeorológiai és vízgazdálkodási helyzetértékelés 1. Hidrometeorológiai helyzet értékelése: Július hónap időjárását a sokéves átlagnál jóval több csapadék, hőmérsékletben a sokéves

Részletesebben

1/2013. (II.15.) rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2012. (II. 24.) rendeletének módosításáról

1/2013. (II.15.) rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2012. (II. 24.) rendeletének módosításáról 1/2013. (II.15.) rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 1/2012. (II. 24.) rendeletének módosításáról Pusztaottlaka Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvényének

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Sóly Község Önkormányzatának háromnegyed éves gazdálkodásáról

BESZÁMOLÓ. Sóly Község Önkormányzatának háromnegyed éves gazdálkodásáról Sóly Község Önkormányzat Polgármestere Szám: /2017. BESZÁMOLÓ Sóly Község Önkormányzatának 2017. háromnegyed éves gazdálkodásáról Tisztelt Képviselő testület! A 2017. évi költségvetésről szóló, módosított

Részletesebben

Polgármestertől Mezőhegyes, Kozma Ferenc utca

Polgármestertől Mezőhegyes, Kozma Ferenc utca Polgármestertől Mezőhegyes, Kozma Ferenc utca 22. 5820 - /2015. T Á J É K O Z T A T Ó Mezőhegyes Városi Önkormányzat 2015. évi költségvetésének I. félévi teljesítéséről Tisztelt Képviselő-testület! Mezőhegyes

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a 2013. évi beszámolóhoz

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a 2013. évi beszámolóhoz KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a 2013. évi beszámolóhoz Az Önkormányzat fő feladata 2013. évben is a jogszabályok szerinti feladatok ellátásának biztosítása volt. Ennek megfelelően működtette az óvodát, a bölcsődét,

Részletesebben

Csárdaszállás Községi Önkormányzat évi költségvetésének mérlege

Csárdaszállás Községi Önkormányzat évi költségvetésének mérlege 1. melléklet a.../2016. (...) önkormányzati rendelethez Csárdaszállás Községi Önkormányzat 2016. évi költségvetésének mérlege A B C megnevezés 2015. terv 2016. terv 1 Intézményi működési bevétel 5 300

Részletesebben