ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS"

Átírás

1 NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLENŐRZÉSI FŐOSZTÁLY Iktatószám: Készítette: SEF-2179/2014. Balogh Edina Csengeri Éva ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Az árubemutatóval egybekötött termékértékesítési tevékenység ellenőrzéséről Budapest, december

2 1. Az ellenőrzés indoka, célja A fogyasztóvédelmi hatósághoz nagy számban beérkező fogyasztói panaszok, valamint az előző években lefolytatott témavizsgálatok ellenőrzési tapasztalatai alapján a hatóság továbbra is indokoltnak tartotta a termékértékesítéssel egybekötött árubemutatók több hónapon át tartó, országos szintű ellenőrzését. A témavizsgálat ideje alatt június 13-án - lépett életbe a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályait előíró rendelet, amelynek hatálya kiterjed az üzlethelyiségen kívül a fogyasztóval kötött szerződésekre is. A témavizsgálat második ütemében végzett ellenőrzések során az említett jogszabály rendelkezései voltak az irányadók. A fogyasztóvédelmi hatóság - az előző években lefolytatott ellenőrzésékhez hasonlóan - a témavizsgálat mindkét részében kiemelt figyelmet fordított a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytató vállalkozások felderítésére, ennek keretében a megtévesztő vagy agresszív, különösen a feketelistás kereskedelmi gyakorlatok kiszűrésére, illetve szankcionálására. 2. Az ellenőrzés időtartama és résztvevői Az ellenőrzések lefolytatására az idei évben két szakaszban március 3. és április 25., illetve augusztus 4. és október 10. közötti időszakokban - került sor valamennyi Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége, valamint az NFH UCP és Piacfelügyeleti Hatósági Osztálya részvételével. Az ellenőrzés szakmai irányítását az NFH Szolgáltatás-ellenőrzési Főosztálya látta el. 3. A területet érintő jogszabályi környezet változása és az ellenőrzés általános tapasztalatai 3.1 Jogszabályi környezet változása 2014-ben több olyan jogszabály-módosításra is sor került, amelyek az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések egyik speciális értékesítési formáját, az árubemutatót szervező, illetve lebonyolító vállalkozások tevékenységét érintették. Az említett módosítások egyrészt a hatósági ellenőrzések lefolytatásának elősegítését, másrészt a fogyasztók jogainak fokozott védelmét szolgálták. Ez év elejétől hatályos az a jogszabályi rendelkezés, amelynek értelmében az üzleten kívüli kereskedelem keretében a termék forgalmazása céljából a vásárlónak szervezett utazást vagy rendezvényt a kereskedő köteles az utazás vagy rendezvény helyének és időpontjának megjelölésével legkésőbb tizenöt nappal megelőzően a jegyző részére bejelenteni. Ezen bejelentésekről az utazás vagy a rendezvény helye szerint illetékes fogyasztóvédelmi felügyelőség - az árubemutató megtartása előtt - a jegyzőtől értesül június 13-án lépett hatályba azon új, uniós irányelvet átültető jogszabály, amely többek között az üzlethelyiségen kívül a fogyasztóval kötött szerződésekre is kiterjed. Ezen jogszabály a korábbi szabályozáshoz képest kibővítette a szerződéskötést megelőző, a fogyasztónak nyújtott előzetes tájékoztatás kötelező elemeit. A fentieken túl további, a szavatosság, jótállás témakörét érintő jogszabályváltozások is történtek, amelyek ellenőrzésére a témavizsgálat keretében szintén sor került. 2

3 Fontos továbbá kiemelni, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság hatáskörét szabályozó jogszabály módosítása szigorította az árubemutatót szervező és lebonyolító vállalkozásokkal szemben jogsértés esetén alkalmazandó szankciókat. Az említett jogszabályváltozásokat követve a fogyasztóvédelmi hatóság az idei évben lefolytatott témavizsgálatot a korábbiakban ismertetett két szakaszban végezte el. 3.2 Az ellenőrzés általános tapasztalatai Jelen témavizsgálat során a területi felügyelőségek 99 árubemutatón végeztek hatósági ellenőrzést, amelyből 68 termékbemutató esetében tártak fel valamilyen jogsértést, így a kifogásolási arány - az előző évvel megegyezően - 68%-os volt. A témavizsgálat első szakaszában a felügyelőségek munkatársai 44 árubemutatón folytattak le ellenőrzést, amelyből összesen 32 árubemutatót kifogásoltak (73%). A vizsgálat második szakaszában lefolytatott ellenőrzések (55 db) közül 36 esetben történt valamilyen jogsértés (65%). Az árubemutatókat szervező vállalkozások jegyző felé történő bejelentési kötelezettségnek köszönhetően a korábbi évekhez viszonyítva a fogyasztóvédelmi hatóság lényegesen több olyan árubemutató helyszínéről és időpontjáról szerzett tudomást, amelyeken lehetőség nyílt ellenőrzés lefolytatására. Azon termékbemutatók esetében azonban, amelyekről ilyen módon értesültek a felügyelőségek, a hatóság munkatársai nem rendelkeztek szórólappal, illetve személyre szóló meghívóval, így az előadás megkezdése előtt fel kellett fedniük kilétüket, ellenőrzési szándékukat. Az árubemutatókat rendszeresen látogató fogyasztók visszajelzései alapján az előadások az esetek többségében két forgatókönyv szerint zajlanak attól függően, hogy a hatóság munkatársainak jelenlétéről és ellenőrzési szándékáról az előadónak van-e tudomása. Egyre gyakrabban tapasztalható, hogy az árubemutatók során a termékről és annak tulajdonságairól csak tájékoztatják a jelen lévő érdeklődőket, termékértékesítés azonban nem történik. Az előadások egy részében a bemutatott termékek megrendelésére csak interneten, illetve telefonon keresztül nyílik lehetősége a fogyasztóknak. Előfordult olyan eset is, hogy a résztvevőknek vásárlási kupont adtak át az előadás helyszínén, amelyet a vállalkozás üzletében lehetett beváltani termékvásárlás esetén. Az utóbbi időszakban a felügyelőségek a fogyasztói megkeresések alapján egyre többször értesülnek a fogyasztók lakására szervezett és megtartott árubemutatókról, amelyeket a jegyző felé nem jelentenek be a vállalkozások, tudván, hogy ezen bemutatókról a hatóságok egyéb módon nem értesülnek, ezáltal kizárják a hatósági ellenőrzés lehetőségét. A fentiek tükrében elmondható tehát, hogy az árubemutatókat szervező vállalkozások számára a jegyző felé előírt bejelentési kötelezettség alkalmasnak bizonyul ugyan az e tevékenységet folytatók nyomon követésére, azonban az árubemutatók teljes körű helyszíni ellenőrzését nem segíti elő. Egyre gyakoribb eset, hogy a termékvásárlásra (szerződéskötésre) a vállalkozások bejelentett székhelyén, telephelyén, esetleg üzletében kerül sor. Tekintettel arra, hogy ezeken a helyszíneken tartott előadások során kötött szerződések nem minősülnek üzlethelyiségen kívül kötött szerződésnek, a vállalkozások ezen rendezvényeket nem kötelesek a jegyző felé bejelenteni. Az ilyen rendezvények alkalmával vásárolt termékek esetében - hasonlóan a korábban említett, üzletben beváltható kupon felhasználásával vásárolt termékekhez - az indoklás nélküli elállási jog nem illeti meg a fogyasztókat, amelyre azonban a vállalkozások jellemzően nem hívják fel az előadáson részt vevők figyelmét. 3

4 Továbbra is elterjedt gyakorlat az árubemutatókat szervező vállalkozások körében, hogy az említett bemutatókat egészségügyi szűrővizsgálatként, egészségnapként ingyenes állapotfelmérésként stb. hirdetik meg. Az ilyen formán meghirdetett egészségmegőrző előadások az idősebb korosztály számára többnyire azért vonzóak, mert feltételezik, hogy ezeken rendezvényeken az eddig még nem diagnosztizált betegségeikről ezen vizsgálatok révén időben tudomást szereznek, illetve meglévő egészségügyi problémáikra megoldást, gyógymódot kínálnak. Feltehetően ezt hivatottak megerősíteni az érintett, többnyire idős emberekben az egyes szórólapokon orvosi köpenyben ábrázolt személyek is. Az ellenőrzési tapasztalatok azt mutatják, hogy a szűrővizsgálatként hirdetett előadásokat, illetve az azokon végzett állapotfelméréseket, vizsgálatokat egészségügyi végzettséggel nem rendelkező, esetenként alacsony iskolai végzettségű (általános iskola), vagy korábban más területen dolgozó (ménesgazda, hegesztő szakmunkás) személyek bonyolították le. Előfordult olyan eset, hogy a jelen lévő érdeklődők vásárlásra ösztönzése céljából az előadó a termék kedvezményes árát egy érrendszeri alapítvány támogatásával magyarázta, ezzel a fogyasztókban azt a benyomást keltve, hogy a termék széles körben támogatott az egészségügy területén. Egy másik előadáson szintén az értékesítésre kínált termékek egészségügyi körökben való elismertségét próbálták hangsúlyozni az előadók olyan kijelentésekkel, mely szerint azokat rehabilitációs központokban, illetve kórházakban már eredményesen alkalmazzák. Az előzőekben kifejtett kijelentések valóságtartalmát a vállalkozások - az ellenőrzést végző felügyelőségek nyilatkozattételre történő felhívására - a későbbiekben nem tudták igazolni. Egy - az előzőekhez - hasonló esetben a vállalkozás a jóhiszeműség és tisztesség követelményével össze nem egyeztethető módon olyan tényt állított, amelynek valóságtartalma az eljárás során nem nyert bizonyítást. Az előadáson elhangzott, hogy a vállalkozás a miskolci gyermekvárosban Ft értékben - elektroszmog védelmi rendszert telepített. Ezen információ - a fogyasztóvédelmi hatóság megítélése szerint - a résztvevőknek azt sugallta, hogy a vállalkozás az árbevétele egy részével másokon jelen esetben gyermekeken segít, ezáltal pedig befolyásolta a hallgatóság ügyleti döntésének kialakítását. Előfordult továbbá, hogy egészségügyi szűrővizsgálatként meghirdetett árubemutató lezárásaként a jelen lévőket arról tájékoztatták, hogy egy későbbi, az érdeklődők lakásán történő eredmény-kiértékelést és tanácsadást követően lesz lehetőség a bemutatott egészségvédő termékek megvásárlására. Jelen témavizsgálat alkalmával - a korábbi évektől eltérően előfordult, hogy egy-egy vállalkozás az előadás során a fogyasztókat pszichés nyomásgyakorlással (agresszív kereskedelmi gyakorlat) igyekezett rávenni a termék megvásárlására, ezen esetek a későbbiekben (4.5 pont) kerülnek részletezésre. Ugyan nem tekinthető agresszív kereskedelmi gyakorlatnak, mindazonáltal több fogyasztó is beszámolt olyan esetekről, amikor a résztvevőket kifejezetten kellemetlen, megalázó helyzetbe hozták az előadások során. Előfordult, hogy az egészségügyi szűrővizsgálat lefolytatására az árubemutató helyszínén nem volt biztosított egy, a vizsgálat lefolytatására alkalmas külön helyiség, így azok elvégzésére - higiéniai és egyéb szempontokból sem alkalmas - férfi mosdóban került sor. Az árubemutatók általános tapasztalatai alapján a fogyasztóvédelmi hatóság továbbra is kiemelten fontosnak tartja a fogyasztók előzetes tájékoztatását, annak érdekében, hogy az érintett, elsősorban idős érdeklődők tisztában legyenek jogaikkal, valamint az árubemutatók során kötött szerződések veszélyeivel. A nyugdíjas klubokban, idősek otthonában, idősek napközi otthonában prevenciós jelleggel tartott előadások mellett, a felügyelőségek egyre 4

5 gyakrabban tájékoztató anyagokat adnak át az árubemutatók helyszínén, az előadások megkezdése előtt a fogyasztóknak, amelyek elsősorban a bemutatók során kötött szerződésekkel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókra, valamint az átgondolt, felelősségteljes döntés szükségességére hívják fel a figyelmet. 4. Az árubemutatók vizsgálatának részletes tapasztalatai 4.1 Szórólapok ellenőrzésének tapasztalatai A korábbi évekhez hasonlóan a postaládákban elhelyezett szórólapok helyett egyre gyakoribbak az árubemutatóra invitáló névre szóló írásos meghívók, illetve telefonos megkeresések. A vizsgált árubemutatók helyszínéről és időpontjáról 54 esetben a szervező vállalkozás által a fogyasztóhoz eljuttatott írásos meghívó (névre szóló meghívó, szórólap) útján, míg a többi esetben a jegyző által megküldött értesítés alapján, illetve egyéb módon (rendezvények helyszíneiről, fogyasztóktól kapott információk, újsághirdetés) értesültek a felügyelőségek munkatársai. A témavizsgálat során az ellenőrzést végző felügyelők a szórólapok, illetve a meghívók vonatkozásában ellenőrizték, hogy az azokon feltüntetettek (ajándékok, programok) megvalósultak-e a termékbemutató során. Az árubemutatóra invitáló írásos dokumentumok 4 esetben tévesen tájékoztatták az érdeklődőket a programról, ezen előadások nem a szórólapnak megfelelően zajlottak (pl. a helyszínen nem történt szűrővizsgálat vagy nem a meghirdetett vizsgálatot végezték el). További 3 esetben az érdeklődőknek ígért ajándékok nem egyeztek meg az előadás során átadott ajándékokkal vagy azok átadására egyáltalán nem került sor. Újszerű gyakorlatként lehet megemlíteni az ún. rejtvényképeslapokat, illetve az egyes helyi újságokban megjelenő rejtvényeket, amelyek lényege, hogy a helyes megfejtést beküldők egyéni meghívót kapnak a vállalkozás által szervezett árubemutatóra, ahol átvehetik nyereményeiket. Az egyik területi felügyelőség tudomására jutott olyan eset is, hogy a nyereményre kizárólag akkor volt jogosult a fogyasztó, ha vállalta, hogy saját lakásán szervez árubemutatót. Előfordult, hogy a tárgyi nyereményeken túl pl. áramszámla hosszabb idejű átvállalását tüntette fel a fogyasztónak megküldött nyereményértesítőben a bemutatót szervező vállalkozás. Az említett esetben a nyereményértesítőben foglaltaktól eltérően ( Ön nyerte meg díjaink egyikét ) a helyszínen arról tájékoztatták a megjelenteket, hogy a sorsolásra egy későbbi időpontban, 2016 februárjában kerül majd sor. Egy másik, az előzőhöz hasonló rejtvény kapcsán, amelyben a helyes megfejtőknek Ft ajándékutalványt ígértek, a vállalkozás - előzetesen - kizárólag a honlapján, a Prezentáció menüpont alatt tájékoztatta az érdeklődőket arról, hogy az előadásokon résztvevők között a tárgynyeremények (hűtőszekrény, televízió, számítógép, mosógép) kisorsolására január hónapban kerül sor, illetve, hogy a fődíj (egy személygépkocsi) csak a sorsolás időpontjáig terméket vásárló fogyasztók között kerül kisorsolására. 4.2 Próbavásárlások, próbarendelések tapasztalatai Az utóbbi évek tapasztalatai alapján elmondható, hogy egyre csökken azon árubemutatók száma, ahol a felügyelőségek munkatársainak lehetősége nyílik próbavásárlásra, illetve próbarendelésre. 5

6 Ennek elsődleges oka, hogy a rendezvényekről a felügyelőségek az esetek jelentős részében a jegyző által megküldött értesítés útján, illetve a fogyasztók bejelentései, egyes esetekben pedig az előadások helyszínét biztosító intézményektől kapott információk alapján értesülnek, így a felügyelők az árubemutatóra történő bejutás érdekében kilétük felfedésére kényszerülnek. A vizsgált árubemutatókon a bemutatásra került termékek próbavásárlására vagy próbarendelésére összesen 22 esetben került sor Nyugtaadási kötelezettség ellenőrzése A próbavásárlások alkalmával a vállalkozások mindössze 4 esetben mulasztották el teljesíteni nyugtaadási kötelezettségüket. Ezekben az esetekben a termékek vételáráról, illetve a kifizetett foglalóról, előlegről nem adtak át számlát/nyugtát a felügyelőknek. Azon vállalkozások, amelyek az előadások meghallgatását részvételi díjhoz kötötték, e tekintetben jogkövető magatartást tanúsítottak Jótállási jegy átadásának és tartalmi elemeinek ellenőrzése Tekintettel arra, hogy az árubemutatókon többnyire olyan termékeket forgalmaznak a vállalkozások, amelyek nem tartoznak a kötelező jótállást előíró jogszabály hatálya alá, továbbá arra, hogy - a vállalkozások nyilatkozatai alapján - a jótállásra kötelezett termékek esetében a kiszállítással egyidejűleg kerül sor a jótállási jegyek átadására, így azokat a témavizsgálat teljes időtartama alatt mindössze 11 esetben tudták ellenőrizni a felügyelőségek munkatársai. A felügyelők - jótállásra kötelezett termékek esetében összesen 3 alkalommal tapasztalták jótállási jegy átadásának elmulasztását. Az átadott jótállási jegyek közül 5 db dokumentum tartalma nem felelt meg a jogszabályban előírt követelményeknek. Figyelembe véve, hogy a korábban említett jogszabályváltozások érintették a jótállási jegyek kötelező tartalmi elemeit és ezáltal a hatóság ellenőrzési szempontjai is módosultak, szükséges a témavizsgálat két szakaszában az ellenőrzési tapasztalatok külön részletezése. A témavizsgálat első szakaszában a felügyelőségek jellemzően az alábbi adatokra, információkra vonatkozóan tapasztaltak hiányosságokat a jótállási jegyekkel kapcsolatban (4 db): gyártó, illetve importáló adatai, a fogyasztó tájékoztatása a jótállást megillető jogokról, tájékoztatás a fogyasztót a jótállás alapján megillető jogok érvényesíthetőségének határidejéről, utalás a fogyasztó törvényből eredő jogaira. Az ellenőrzés második szakaszában az alábbi tartalmi elemek hiányát 1 db jótállási jegy esetében tárta fel az illetékes felügyelőség: gyártó adatai, tájékoztatás arról, hogy törekedni kell a termék 15 napon belüli javítására, cseréjére, tájékoztatás arról, hogy a termék kicseréléssel vagy kijavítással érintett része tekintetében a jótállás időtartama újból indul. 6

7 4.2.3 Előzetes tájékoztatási kötelezettség ellenőrzése A jogszabályváltozások érintették a vállalkozások által a szerződéskötést megelőző, a fogyasztók részére nyújtandó írásbeli tájékoztatási kötelezettség teljesítését is. Amíg a témavizsgálat első szakaszában az előzetes tájékoztatási kötelezettség csak az elállási joggal kapcsolatos tudnivalókra, valamint a vállalkozás azonosításához szükséges adatokra terjedt ki, addig a jogszabály hatálybalépését követően (témavizsgálat második időszaka) a vállalkozások ez irányú kötelezettségei többek között a termék lényeges tulajdonságainak ismertetésével, a szállítással, a fizetéssel, illetve a panaszkezeléssel kapcsolatos tudnivalókkal bővültek. A felügyelőségek munkatársai a témavizsgálat során - figyelemmel arra, hogy nem minden árubemutatón volt lehetőség szerződéskötésre - összesen 64 esetben ellenőrizték, hogy a vállalkozások eleget tettek-e a mindenkor hatályos jogszabály által előírt, írásbeliséghez kötött, előzetes tájékoztatási kötelezettségüknek. Az ellenőrzések során 28 esetben került megállapításra, hogy az előzetes tájékoztatás nem felelt meg a hatályos jogszabályi előírásnak, így a kifogásolási arány e tekintettben 44% volt. A feltárt jogsértések egy része a tájékoztatás részleges vagy teljes hiányából adódott, ugyanakkor előfordult, hogy a vállalkozások az előzetes tájékoztatás vonatkozásában nem követték a korábban említett jogszabályváltozásokat (pl. elállásra nyitva álló határidőként a termék átvételétől számított 14 nap helyett 8 munkanapról tájékoztatták a fogyasztókat). A témavizsgálat első szakaszában lefolytatott ellenőrzések (26 eset) során az elállási joggal kapcsolatos jogsértések (7 eset) - amelyek esetenként halmozottan fordultak elő - az alábbiak szerint alakultak: Nem tájékoztatták írásban a fogyasztót annak a személynek a nevéről, akivel szemben elállási jogát gyakorolhatja (2 eset). Nem tájékoztatták írásban a fogyasztót annak a személynek a címéről, akivel szemben elállási jogát gyakorolhatja (2 eset). Az írásbeli tájékoztatás nem tartalmazta, hogy a fogyasztó a termék kézhezvételétől számított 8 munkanap elteltéig élhet elállási jogával (3 eset). Az írásbeli tájékoztatás nem tartalmazta, hogy a fogyasztó elállási jogát szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szerződéskötés napjától számított 8 munkanap elteltéig gyakorolhatja (3 eset). Nem tájékoztatták a fogyasztót arról, hogy írásban történő elállás esetén a fogyasztó nyilatkozatát határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, amennyiben azt a határidő lejárta előtt elküldi (3 eset). Hiányzott az írásbeli tájékoztatás arra vonatkozóan, hogy a jogszabály által biztosított elállás esetén a fogyasztó nem köteles megtéríteni a terméknek azt az értékcsökkenését, amely a rendeltetésszerű használat következménye, és nem köteles a termék használatáért használati díjat fizetni, ugyanakkor az átvett termék neki felróható értékcsökkenéséért helytállni tartozik (3 eset). Az írásbeli tájékoztatás nem tartalmazta, hogy a fogyasztó jogszabály által biztosított elállása esetén a vállalkozás nem köteles az átvett vételár, illetve a szolgáltatás díja után kamatot fizetni (3 eset). 7

8 Nem tájékoztatták írásban a fogyasztót arról, hogy nem gyakorolhatja a jogszabály által biztosított elállási jogát, ha a terméket nem tudja teljes egészében visszaszolgáltatni. Ha azonban részben vissza tudja azt szolgáltatni úgy, hogy a megmaradt rész értéke és használhatósága nem csökkent, a vételár arányos részének visszaszolgáltatását követelheti (3 eset). Hiányzott az írásbeli tájékoztatás arra vonatkozóan, hogy amennyiben a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződést részben teljesítették, a fogyasztónak a díj visszafizetésére vonatkozó követelésével szemben a vállalkozás követelheti a szolgáltatás már igénybe vett részére arányosan járó díjat (3 eset). Az írásbeli tájékoztatás nem tartalmazta, hogy a fogyasztó nem gyakorolhatja a 8 munkanapon belüli elállási jogát, ha a szolgáltatást már teljes egészében igénybe vette (3 eset). A témavizsgálat második szakaszában az előzetes tájékoztatási kötelezettséggel kapcsolatos ellenőrzések során (38 eset) a felügyelőségek munkatársai megállapították, hogy a feltárt 21 jogsértés esetében az alábbi hiányosságok halmozottan fordultak elő: a termék lényeges tulajdonságai (2 eset), a lebonyolító és a szervező vállalkozás neve (2 eset), a lebonyolító és a szervező vállalkozás székhelyének elérhetőségei (2 eset), a lebonyolító és a szervező vállalkozás üzleti tevékenysége helyének elérhetőségei (2 eset), a termék vételára, illetve járulékos költségek (2 eset), a teljesítés feltételei, panaszkezelési mód (6 eset), az indokolás nélküli elállási jog gyakorlásának 14 napos határideje (8 eset), mely nap tekinthető az átvétel napjának (8 eset), a határidő lejárta előtt elküldött elállási nyilatkozat határidőben érvényesítettnek tekintendő (8 eset), nyilatkozatminta, egyéb egyértelmű nyilatkozat (18 eset), az elállási nyilatkozatot milyen címre küldheti a fogyasztó (5 eset), a 14 napon belüli pénzvisszatérítés (11 eset), ellenérték visszatérítésekor alkalmazott fizetési mód (12 eset), elállás esetén a termék 14 napon belüli visszaküldése (9 eset), annak a személynek a neve és címe, aki a termék átvételére jogosult (12 eset), a termék visszaküldésének határideje betartottnak minősül, ha azt a 14 napos határidő letelte előtt visszaküldi a fogyasztó (10 eset), mely esetben felel a fogyasztó a termékben bekövetkezett értékcsökkenésért (7 eset), kit terhel a termék visszaküldésének költsége (7 eset), mely esetben köteles a vállalkozás a terméket saját költségén visszafuvarozni (18 eset), a fogyasztót mely esetekben nem illeti meg az elállási jog (13 eset), a kellékszavatosságra és termékszavatosságra vonatkozó jogszabályi kötelezettségek, jótállás és annak feltételei (9 eset), ügyfélszolgálati és egyéb szolgáltatások (18 eset), magatartási kódex (21 eset), fogyasztó kötelezettségeinek legrövidebb időtartama (20 eset), letét vagy egyéb pénzügyi biztosíték (18 eset), kötelező peren kívüli panaszkezelési mód és vitarendezési mechanizmus (17 eset), békéltető testülethez fordulás lehetősége, az illetékes békéltető testület elérhetősége (17 eset). 8

9 4.3 Az árubemutatón értékesített, illetve ajándékba adott termékekkel kapcsolatos tapasztalatok Az árubemutatókon forgalmazott, illetve bemutatott termékek köre az utóbbi években nem változott jelentősen. Az idei évben többnyire pulzáló mágnes-, illetve lézerterápiás készülékek, sugár-védőhálós derékaljak, alvásrendszerek, víz-, valamint légtisztító berendezések, gőztisztító készülékek, masszázsfotelek, továbbá edénykészletek kerültek bemutatásra. Tekintettel az említett termékek magas árfekvésére, a szervező vállalkozások számos esetben áruvásárlási kölcsönszerződés megkötésére is lehetőséget biztosítanak a termékek megvásárlásához. A fogyasztók visszajelzései alapján általánosságban elmondható, hogy az áruvásárlási kölcsönszerződések megkötésére annak ellenére sor kerül, hogy a kölcsönt igénylő, elsősorban alacsony jövedelemmel rendelkező nyugdíjasok számára sok esetben nehézségekbe ütközik a havi törlesztő részletek kifizetése. A korábbi évektől eltérően visszaszorulni látszik az alapélelmiszerek, illetve az étrendkiegészítők ajándékként történő átadása. Az ellenőrzés ideje alatt az árubemutatókon való részvételért a szervezők ajándékként leggyakrabban az alábbi termékeket, illetve szolgáltatásokat biztosították a fogyasztóknak: kerámia bevonatú serpenyő, faszenes barbecue grill, vércukorszint-, illetve vérnyomásmérő készülék, hőkamerás felvétel készítése, érrendszer feltérképezése, üdülési utalvány, ágynemű, parfüm. Szükséges kiemelni azonban, hogy - bár nem tekinthető általános gyakorlatnak - előfordult olyan eset, hogy a szervező vállalkozások az előadáson való részvételt készpénz átadásával jutalmazták (egyedül érkezőknek Ft, házaspároknak Ft). 4.4 Mintavétel Tekintettel arra, hogy idén az árubemutatók alkalmával az ajándékba adott kisszámú műszaki termékkel kapcsolatban biztonságossági kockázat nem merült fel, mintavételre nem került sor. 4.5 Az árubemutatókon elhangzottak ellenőrzése A felügyelőségek munkatársai valamennyi árubemutató alkalmával (99 db) vizsgálták a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok előfordulását. Összesen 54 árubemutatón került sor tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmába ütköző magatartás megállapítására. A felügyelőségek a bemutatók során összesen 103 esetben tapasztalták, hogy a vállalkozások tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytattak, amelyek alkalmasnak bizonyultak a fogyasztók ügyleti döntésének torzítására. Szükséges kiemelni, hogy az árubemutatókon tapasztalt ez irányú jogsértések az esetek többségében halmozottan fordultak elő. A korábbi évek tapasztalataitól eltérően sajnálatos módon 4 területi felügyelőség, 4 esetben agresszív kereskedelmi gyakorlatot tapasztalt az ellenőrzések során. Ezen kereskedelmi gyakorlatokat elsősorban a hallgatóság felé történő pszichés nyomásgyakorlás jellemezte, amelynek során az előadók sürgető, agresszív módon ösztönözték a fogyasztókat a vásárlásra. Előfordult, hogy a résztvevőkben szégyenérzetet igyekeztek kelteni azáltal, hogy sajnálják szeretteik, családtagjaik egészségére a pénzt. Ezen előadásokon az előadók többször említették a betegségeket, a halált olyan összefüggésben, hogy azok, akik nem használják a bemutatott terméket meg fognak halni. 9

10 ( A tavalyi karácsonyt együtt töltötték, az ideit? Nem biztos. A tavalyi karácsonykor egy gyermek, egy unoka együtt ette az ünnepi ételt Önökkel, egy asztalnál. Megint együtt fogja? Nem biztos de ha holnap rákos lesz, én pofán röhögöm, ő meg mit csinál, sír. ) Az alábbiakban kerülnek ismertetésre a vonatkozó jogszabály úgynevezett Feketelistájában nevesített azon jogsértések, amelyek feltárására a témavizsgálat során összesen 59 esetben kerül sor. 18 árubemutatón az előadók azt a hamis benyomást keltették a fogyasztókban, hogy az általuk bemutatott termék jogszerűen forgalmazható. A felügyelőségek tapasztalatai alapján ezek a termékek az előadásokon jellemzően orvosi eszközként, illetve orvostechnikai eszközként kerültek bemutatásra, ugyanakkor a szakhatósági állásfoglalás alapján gyógyászati segédeszköznek minősültek, amelyek üzleten kívüli értékesítését jogszabály tiltja. A vizsgálat ideje alatt 15 bemutatón olyan valótlan állítás hangzott el, amely szerint a bemutatott termék alkalmas betegségek, illetve az emberi szervezet működési zavarainak, rendellenességeinek gyógyítására. A termékekkel kapcsolatban elhangzottak valóságtartalmát az érintett vállalkozások az eljárás során nem tudták dokumentumokkal alátámasztani, hitelt érdemlően igazolni. Előfordult olyan eset, hogy a szűrővizsgálatként meghirdetett árubemutatón a vér mikroszkópos vizsgálata vonatkozásában az alábbiak hangzottak el: a vére össze van sűrűsödve, nem volt egészségesnek mondható, valószínűleg szintén nem egészséges, csak más, mint az előző két hallgatóé, ezt követően tért ki az előadó a bemutatott termék egészségre gyakorolt hatásainak ismertetésére. Az előadások során a felügyelők 8 alkalommal tapasztalták, hogy a termékbemutatót lebonyolító cég képviselője az azonnali döntéshozatal érdekében arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a bemutatott áru csak nagyon korlátozott ideig áll rendelkezésre vagy bizonyos feltételek mellett csak nagyon korlátozott ideig áll rendelkezésre. 7 esetben az előadó valótlanul állította, hogy a vállalkozást, annak kereskedelmi gyakorlatát vagy áruját valamely közigazgatási hatóság, közigazgatási jogkör gyakorlására feljogosított szerv vagy erre feljogosított magánjogi jogi személy engedélyezte, jóváhagyta vagy elismerte, vagy ilyen állítás az engedélyezési, jóváhagyási, illetve elismerési feltételeknek való megfelelés nélkül. 4 vizsgált termékbemutatón fordult elő, hogy az előadást tartó személy azt a hamis benyomást keltette, hogy a fogyasztó már megnyert, meg fog nyerni, vagy meghatározott cselekmény megtétele révén fog megnyerni egy nyereményt vagy egyéb előnyhöz jutni, miközben valójában nem volt ilyen nyeremény, illetve előny, vagy a nyeremény, illetve egyéb előny érvényesítése, illetve igénybevétele a fogyasztó számára meghatározott pénzösszeg megfizetéséhez vagy költségek viseléséhez volt kötött. 4 árubemutató alkalmával állapították meg a felügyelők, hogy a forgalmazott terméken jogosulatlanul került feltüntetésre valamely minőségi jelzés, bizalmi védjegy vagy hasonló megkülönböztető jelölés. 2 esetben tapasztalták az ellenőrzést végző felügyelők, hogy az árubemutatót lebonyolító cég képviselője téves tényszerű információt közölt a piaci feltételekről, illetve az áru fellelhetőségéről azzal a szándékkal, hogy a fogyasztót az árunak a szokásos piaci feltételeknél kedvezőtlenebb feltételek melletti megvételére, igénybevételére bírja rá. 1 esetben fordult elő az árubemutatók alkalmával annak valótlan állítása vagy olyan hamis benyomás keltése, hogy a vállalkozás nem a saját vállalkozásával, gazdasági 10

11 tevékenységével vagy szakmájával összefüggő cél érdekében jár el vagy egyébként hamisan fogyasztóként való fellépés. A termékbemutatókon az előzőekben ismertetett ún. feketelistás jogsértéseken túl további 40 esetben tártak fel megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot a felügyelőségek. 32 alkalommal került megállapításra, hogy a vállalkozás által nyújtott tájékoztatás valótlan információt tartalmazott, illetve valós tényt oly módon jelenített meg, amely megtévesztette, vagy alkalmas volt arra, hogy megtévessze a fogyasztót az áru lényeges tulajdonságai tekintetében és ezáltal alkalmas volt a fogyasztó ügyleti döntésének torzítására. A megtévesztő mulasztás tényét a vizsgálat során 8 esetben állapították meg a felügyelőségek, amelynek során az előadást tartó személy a fogyasztó tájékozott ügyleti döntéséhez szükséges és ezért jelentős információt elhallgatott vagy félreérthető, illetve időszerűtlen módon bocsátott rendelkezésre. 5. Általános Szerződési Feltételek vizsgálatának tapasztalatai Az ellenőrzés tárgyát képezte a vállalkozások által alkalmazott, a szerződés részét képező Általános Szerződési Feltételek áttanulmányozása. A vállalkozások Általános Szerződési Feltételei vizsgálatának célja azon vállalkozások kiszűrése, amelyek tisztességtelen, jogszabályba ütköző, illetve fogyasztóvédelmi szempontból aggályos szerződéses kikötéseket alkalmaznak. Kiemelendő, hogy a vállalkozásnak minden esetben rendelkezni kell a fogyasztó jogairól szóló írásos tájékoztatással. Az írásbeli tájékoztatás sok esetben egyben a vállalkozás Általános Szerződési Feltételeinek minősül, azaz olyan szerződéses feltételnek, amelyet az alkalmazója több szerződés megkötése céljából egyoldalúan, a másik fél közreműködése nélkül előre meghatároz, és amelyet a felek egyedileg nem tárgyaltak meg. Fontos hangsúlyozni, hogy az általános szerződési feltétel csak akkor válik a szerződés részévé, ha alkalmazója lehetővé tette, hogy a másik fél annak tartalmát megismerje, és ha azt a másik fél kifejezetten vagy ráutaló magatartással elfogadta. Egy-egy Általános Szerződési Feltételeket tartalmazó dokumentum áttanulmányozása után a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság levélben fogalmazta meg szakmai észrevételeit, illetve kifogásait az érintett vállalkozások számára. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság egyúttal megfelelő határidőt biztosított a vállalkozásoknak, hogy az iránymutatásoknak megfelelően összhangba hozzák Általános Szerződési Feltételeiket a jogszabályokkal. Elmondható, hogy ahogyan arra a jelentésben már korábban utalás történt 2014-ben több jogszabályváltozás is történt, melyek nehezítették az árubemutatók tartásával foglalkozó vállalkozások Általános Szerződési Feltételeinek ellenőrzését. E körben kiemelendő hogy 2014 tavaszán mind az árubemutatókkal kapcsolatosan részletszabályokat meghatározó kormányrendelet, mind pedig a polgári jog alapkódexe megváltozott. Az Általános Szerződési Feltételek vizsgálatánál ebből kifolyólag figyelembe kellett venni, hogy a nevezett határnapok előtt köttetett szerződésekre a régi jogszabályok, az azt követően köttetettekre pedig az újak rendelkezései voltak irányadóak. Megfigyelhető volt, hogy a jogszabályváltozások miatt több vállalkozás jogkövető kereskedelmi gyakorlatot kívánva megvalósítani önmaga kérte alkalmazott Általános Szerződési Feltételeinek hatósági felülvizsgálatát, viszont volt példa arra is, hogy egyes vállalkozások éppen a sűrű jogszabályváltozásokat hozták fel kimentési okként jogsértő szerződési feltételeik késedelmes orvoslására. 11

12 A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság tapasztalatai az előző évhez hasonlóan a évben is vegyes képet mutattak az Általános Szerződési Feltételek vizsgálatával kapcsolatban. A sikeresen megoldott ügyek mellett ugyanis a Hatóság eljárását az idei évben is több esetben nehezítette a megkeresett vállalkozás elhúzódó együttműködése, vagy annak teljes hiánya, mely okból kifolyólag több ügy a jelentés napján is folyamatban van. Mindezek ellenére a évben árubemutatók tartásával foglalkozó vállalkozásokkal szemben az általuk alkalmazott Általános Szerződési Feltételek tisztességtelenségének megállapítása tárgyában közérdekű keresetindításra nem került sor. Az idei évben a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság az önellenőrzést kérő vállalkozások kérelme mellett elsősorban fogyasztói jelzésre, valamint a fővárosi illetőleg megyei fogyasztóvédelmi felügyelőségek kezdeményezésére vizsgálta az árubemutatók tartásával foglalkozó vállalkozások Általános Szerződési Feltételeit. Fontos kiemelni, hogy amikor az ellenőrzésre fogyasztói beadvány kapcsán került sor, Hatóságunk a vállalkozás megkeresésével egyidejűleg jogi segítségnyújtás céljából a fogyasztót is tájékoztatta arról, hogy milyen kikötéseket vél jogilag aggályosnak az Általános Szerződési Feltételekben. 6. Termékbemutatókkal kapcsolatos panaszok, fogyasztói bejelentések Az idei évben a témavizsgálat ideje alatt az árubemutatókat szervező, illetve lebonyolító vállalkozások tevékenységével kapcsolatban 780 db fogyasztói beadvány (kérelem, közérdekű bejelentés, tájékoztatáskérés) érkezett a területi felügyelőségekhez. A kérelmek mellett a fogyasztók gyakran keresték fel a felügyelőségek munkatársait telefonon, illetve személyesen, amelyek során elsősorban jogi segítséget, tájékoztatást kértek. Az alábbiakban - a teljesség igénye nélkül - a legjellemzőbb fogyasztói panaszok kerülnek bemutatásra. A fogyasztók 236 esetben azért keresték meg a területi felügyelőségeket, mert elállási jogukat nem tudták érvényesíteni a szervező vállalkozással szemben. 115 esetben amiatt kérték a fogyasztók a hatóság segítségét, mert az elállási jog érvényesítése során a vállalkozás a foglalót nem fizette vissza, illetve további 31 esetben az elállást bánatpénz/adminisztrációs díj fizetéséhez kötötte. 91 fogyasztói beadvány érkezett azzal kapcsolatban a területi felügyelőségekhez, hogy a vállalkozások az elállási jogról egyáltalán nem vagy nem megfelelően tájékoztatták a fogyasztókat. 49 esetben fordultak a fogyasztók a területi felügyelőségekhez amiatt, hogy a vállalkozás nem tájékoztatta őket előzetesen egyes, a szerződéskötést érintő lényeges információkról (pl. szállítási, fizetési feltételek). Több beadványban (40 eset) sérelmezték a fogyasztók, hogy a vállalkozáshoz intézett panaszukra, elállási nyilatkozatukra válasz nem érkezett, további 16 esetben a vállalkozás a megadott címen nem volt elérhető. 7. Megtett intézkedések Annak ellenére, hogy az ellenőrzött vállalkozások többsége a foglalkoztatottak létszáma, valamint nettó árbevételi adatai alapján kis- és középvállalkozásnak minősült, a jelenleg 12

13 hatályos jogszabály értelmében a fogyasztóvédelmi hatóságnak az említett vállalkozásokkal szemben nincs lehetősége eltekinteni a bírság kiszabásától, amennyiben a jogsértésre koruk, hiszékenységük, szellemi vagy fizikai fogyatkozásuk miatt különösen kiszolgáltatott, egyértelműen azonosítható csoportjához tartozó személlyel szemben került sor. Tekintettel arra, hogy az árubemutatókon az említett fogyasztói csoporthoz tartozó, jellemzően idős, nyugdíjas fogyasztók vesznek részt, a témavizsgálat ideje alatt a jogsértést elkövető vállalkozásokkal szemben közigazgatási hatósági eljárásban 38 esetben került sor fogyasztóvédelmi bírság kiszabására, összesen Ft értékben. Eljárási bírság kiszabását 10 esetben tartották indokoltnak a felügyelőségek, amelyek összege Ft volt. Kötelezésre szóló határozatot 21 esetben hoztak a felügyelőségek. A felügyelőségek beszámolói alapján 4 eljárás a jelentés elkészítéséig nem zárult le. A Gazdasági Versenyhivatalhoz 5 ügy került áttételre, további 1 esetben pedig áttétel történt az illetékes kereskedelmi hatóság felé. 8. Összefoglalás Az idei évben a területet érintően több jogszabályváltozás is történt, így jelen témavizsgálat során a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzéseire ezen módosítások figyelembevételével került sor. A témavizsgálat ideje alatt összesen 99 árubemutatón történt ellenőrzés, amelyből 68 esetben tártak fel valamilyen jogsértést a felügyelők, így a kifogásolási arány 68%-os volt. A témavizsgálat első szakaszában a felügyelőségek munkatársai 44 árubemutatón folytattak le ellenőrzést, amelyből összesen 32 árubemutatót kifogásoltak (73%). A vizsgálat második szakaszában lefolytatott ellenőrzések (55 db) közül 36 esetben történt valamilyen jogsértés (65%). A felügyelőségek munkatársai a témavizsgálat alkalmával összesen 64 esetben ellenőrizték, hogy a vállalkozások eleget tettek-e - a mindenkori hatályos jogszabály által előírt - írásbeli formához kötött, a szerződéskötést megelőző tájékoztatási kötelezettségüknek. Az ellenőrzések során 28 esetben került megállapításra, hogy az előzetes tájékoztatás nem felelt meg a hatályos jogszabályi előírásnak. A felügyelőségek munkatársai 54 árubemutató alkalmával állapítottak meg valamilyen tisztességtelennek minősülő kereskedelmi gyakorlatot, amelyek többségében halmozottan fordultak elő. Az előadásokon összesen 103 esetben hangzott el olyan tájékoztatás, amely alkalmas volt arra, hogy megtévessze a hallgatóságot. A korábbi évektől eltérően 4 árubemutatón fordult elő, hogy a vállalkozás az előadás során agresszív kereskedelmi gyakorlatnak minősülő, pszichés nyomásgyakorlással igyekezett rávenni a fogyasztókat a termék megvásárlására. További 40 esetben tevőleges, illetve mulasztásból adódó megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot, 59 esetben pedig a vonatkozó jogszabály úgynevezett Feketelistájában 13

14 nevesített, további mérlegelést nem igénylő, súlyos jogsértéseket tártak fel a felügyelőségek. Az idei évben az árubemutatókat szervező, illetve lebonyolító vállalkozások tevékenységével kapcsolatban 780 db fogyasztói beadvány (kérelem, közérdekű bejelentés, tájékoztatáskérés) érkezett a területi felügyelőségekhez. A legtöbb beadványban (236 db) azt sérelmezték a fogyasztók, hogy a jogszabályon alapuló elállási jogukat nem tudták érvényesíteni a szervező vállalkozással szemben, további 91 esetben állapították meg a felügyelőségek, hogy a vállalkozások - a szerződéskötést megelőzően - az elállási jogról egyáltalán nem vagy nem megfelelően tájékoztatták a fogyasztókat. 115 esetben amiatt kérték a fogyasztók a hatóság segítségét, mert az elállási jog érvényesítése során a vállalkozás a foglalót nem fizette vissza, illetve további 31 esetben az elállás bánatpénz/adminisztrációs díj fizetéséhez kötötte. A jogszabályváltozásokat követően a terület hatósági ellenőrzésére első alkalommal jelen témavizsgálat során került sor. Az ellenőrzési tapasztalatok, illetve a fogyasztói megkeresések rámutattak azonban arra, hogy számos vállalkozás a közelmúltban történt jogszabályváltozások ellenére sem végzi jogkövetően tevékenységét, továbbá arra, hogy az árubemutatókon szerződést kötő fogyasztók jogérvényesítése az esetek többségében továbbra is nehézségekbe ütközik. A fentiekre tekintettel a fogyasztóvédelmi hatóság - a preventív tájékoztatás mellett - a jövőben is kiemelten fontosnak tartja e terület folyamatos és szigorú ellenőrzését. Budapest, december dr. Szente István mb. főigazgató 14

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Az árubemutatóval egybekötött termékértékesítési tevékenység ellenırzésérıl Budapest, 2016. február NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLENŐRZÉSI FŐOSZTÁLY Iktatószám:

Részletesebben

A webáruházak fogyasztóvédelmi ellenőrzéseinek tapasztalatai. 2013. március 6. dr. Fehér Mónika

A webáruházak fogyasztóvédelmi ellenőrzéseinek tapasztalatai. 2013. március 6. dr. Fehér Mónika A webáruházak fogyasztóvédelmi ellenőrzéseinek tapasztalatai 2013. március 6. dr. Fehér Mónika A FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG ELLENŐRZÉSI GYAKORLATA A hatóság 2004 óta évről-évre, visszatérő rendszerességgel

Részletesebben

HATÁROZAT. kötelezi. Kötelezi a vállalkozást arra, hogy weboldaldalán tegyen közzé elállási/felmondási nyilatkozatmintát.

HATÁROZAT. kötelezi. Kötelezi a vállalkozást arra, hogy weboldaldalán tegyen közzé elállási/felmondási nyilatkozatmintát. Iktatószám: Tárgy: SZ/71/00552-0005/2017 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Nyíregyházi

Részletesebben

BORSOD MEGYEI ESETTANULMÁNYOK. Készítette: Dr. Tulipán Péter BAZ. Megyei Békéltető testület elnöke

BORSOD MEGYEI ESETTANULMÁNYOK. Készítette: Dr. Tulipán Péter BAZ. Megyei Békéltető testület elnöke BORSOD MEGYEI ESETTANULMÁNYOK Készítette: Dr. Tulipán Péter BAZ. Megyei Békéltető testület elnöke BÍRÓSÁGI JOGESET 1. Borsod Megyei Békéltető Testület még nem vesztett pert 15 év alatt A vállalkozás az

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00149-0020/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: BA-04/001/00072-0003/2018 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal a Számtárház Kft-t (székhely: 7800 Siklós, Iskola

Részletesebben

Mit kell tudni az üzleten kívüli és a távollévők közötti szerződésekről? - gyakori kérdések és válaszok -

Mit kell tudni az üzleten kívüli és a távollévők közötti szerződésekről? - gyakori kérdések és válaszok - Mit kell tudni az üzleten kívüli és a távollévők közötti szerződésekről? - gyakori kérdések és válaszok - 1. A fogyasztó termékbemutatón vett részt Hajdúszoboszlón, ahol egy nagy értékű porszívót vásárolt.

Részletesebben

A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról figyelemmel a évi XLVII. Törvény rendelkezéseire

A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról figyelemmel a évi XLVII. Törvény rendelkezéseire A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról figyelemmel a 2008. évi XLVII. Törvény rendelkezéseire Előadó: dr. Papdi Andrea főtanácsos a jogszabály célja a fogyasztók érdekeinek

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Mentes jelöléssel ellátott élelmiszerek laboratóriumi vizsgálattal egybekötött ellenırzése e jelölések valóságtartalma tekintetében Budapest, 2014. június NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI

Részletesebben

HATÁROZAT. kötelezi, 2. Az alábbi jogszabályhelyek figyelembe vételével hoztam meg döntésemet:

HATÁROZAT. kötelezi, 2. Az alábbi jogszabályhelyek figyelembe vételével hoztam meg döntésemet: Iktatószám: Tárgy: BA/001/00854-0013/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a Gigamatrac Kft.-t

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS az árubemutatóval egybekötött termékértékesítési tevékenység ellenőrzéséről Budapest, 2013. december NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLENŐRZÉSI FŐOSZTÁLY Iktatószám:

Részletesebben

A webáruházak vizsgálatának fogyasztóvédelmi tapasztalatai

A webáruházak vizsgálatának fogyasztóvédelmi tapasztalatai A webáruházak vizsgálatának fogyasztóvédelmi tapasztalatai dr. Fehér Mónika 2015. március 19. ALAPVETÉS A jelenlegi jogszabályi háttér ÚJDONSÁGOK 1. Egységesítés 2. Hosszabb elállási határidő 3. A vételár

Részletesebben

A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról l szóló. gyakorlatában

A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról l szóló. gyakorlatában A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról l szóló törvény alkalmazása az NFH gyakorlatában dr. Szöll llısy András Hatósági és s Jogi FıosztF osztály UCP és s KözérdekK

Részletesebben

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály Iktatószám: Tárgy: BK/FO/00517-0006/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Hulladékgazdálkodási közszolgáltatók és távhıszolgáltatók ügyfélszolgálatának, panaszkezelésének vizsgálata Budapest, 2014. június NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLENŐRZÉSI

Részletesebben

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság. megtiltja a jogsértő magatartás folytatását

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság. megtiltja a jogsértő magatartás folytatását Iktatószám: Tárgy: GY/001/00337-0019/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00144 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00186-0008/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Heves Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Heves Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Iktatószám: Tárgy: HE/001/00105-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Ügyszám: 1609k-00005 H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Heves Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

Jótállási, szavatossági, reklamációkezelésre vonatkozó szabályok a 2014. évi jogszabályi változások tükrében

Jótállási, szavatossági, reklamációkezelésre vonatkozó szabályok a 2014. évi jogszabályi változások tükrében Jótállási, szavatossági, reklamációkezelésre vonatkozó szabályok a 2014. évi jogszabályi változások tükrében dr. Farkas Mária Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Budapest, 2014. szeptember 19. JOGSZABÁLYI

Részletesebben

HATÁROZAT. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a

HATÁROZAT. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a Iktatószám: Tárgy: BA/001/00711-0012/2016 Elsőfokú bírságot kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a Flavonkert KFT (székhelye:

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat. Békés Megyei Kormányhivatal. Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat. Békés Megyei Kormányhivatal. Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Iktatószám: Tárgy: BE/13/00872-0003/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600

Részletesebben

Vásárlási tájékoztató

Vásárlási tájékoztató Vásárlási tájékoztató Elállási/Felmondási jog Ön 14 napon belül jogosult indokolás nélkül elállni e szerződéstől. Az elállási/felmondási határidő attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen

Részletesebben

HATÁROZAT. k ö t e l e z i,

HATÁROZAT. k ö t e l e z i, Iktatószám: Tárgy: BA/001/00657-0005/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a Full Sunny KFT-t

Részletesebben

különös tekintettel a január 1. utáni változásokra Petrik Sándor

különös tekintettel a január 1. utáni változásokra Petrik Sándor különös tekintettel a 2017. január 1. utáni változásokra Petrik Sándor A fogyasztóvédelmi hatóság kijelölése a háttérintézményi átalakulást követően 2017. január 1. után főszabály szerint a Kormány általános

Részletesebben

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG HATÓSÁG 2011. ÉVI ELLENŐRZÉSI TAPASZTALATAI ÚJ HATÓSÁGI FOGYASZTÓVÉDELMI KEZDEMÉNYEZÉSEK ALTERNATÍV ÖSZTÖNZŐ ESZKÖZÖK

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG HATÓSÁG 2011. ÉVI ELLENŐRZÉSI TAPASZTALATAI ÚJ HATÓSÁGI FOGYASZTÓVÉDELMI KEZDEMÉNYEZÉSEK ALTERNATÍV ÖSZTÖNZŐ ESZKÖZÖK A NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG 2011. ÉVI ELLENŐRZÉSI TAPASZTALATAI ÚJ HATÓSÁGI FOGYASZTÓVÉDELMI KEZDEMÉNYEZÉSEK ALTERNATÍV ÖSZTÖNZŐ ESZKÖZÖK CZINEGE ÁGNES NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI

Részletesebben

Összefoglaló jelentés

Összefoglaló jelentés NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLENRZÉSI FOSZTÁLY Iktatószám: Készítette: SEF-1733/2013. Balogh Edina Csengeri Éva Összefoglaló jelentés Az árubemutatóval egybekötött termékértékesítési

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: BA-04/001/00138-0003/2018 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal az efef Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft.-t

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Az elektronikus kereskedelmi tevékenység jogszerűségének ellenőrzése, különös tekintettel a veszélyes termékek és a megtévesztő kereskedelmi gyakorlatok kiszűrésére Budapest, 2012.

Részletesebben

AZ E-KERESKEDELEM FOGYASZTÓVÉDELMI ASPEKTUSAI KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A JOGSZABÁLYI HÁTTÉR IDEI ÉVI VÁLTOZÁSAIRA. Kecskemét, 2014. november 6.

AZ E-KERESKEDELEM FOGYASZTÓVÉDELMI ASPEKTUSAI KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A JOGSZABÁLYI HÁTTÉR IDEI ÉVI VÁLTOZÁSAIRA. Kecskemét, 2014. november 6. AZ E-KERESKEDELEM FOGYASZTÓVÉDELMI ASPEKTUSAI KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A JOGSZABÁLYI HÁTTÉR IDEI ÉVI VÁLTOZÁSAIRA Kecskemét, 2014. november 6. a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (új PTK.)

Részletesebben

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály HATÁROZAT

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály HATÁROZAT Iktatószám: Tárgy: BK/001/00131-0003/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

1959. évi IV. törvény. a Polgári Törvénykönyvről. (a szavatosságra vonatkozó szabályok) A teljesítés 277.

1959. évi IV. törvény. a Polgári Törvénykönyvről. (a szavatosságra vonatkozó szabályok) A teljesítés 277. 1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről (a szavatosságra vonatkozó szabályok) A teljesítés 277. (1) A szerződéseket tartalmuknak megfelelően, a megszabott helyen és időben, a megállapított mennyiség,

Részletesebben

A FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG TAPASZTALATAI A VM (MAGYAR TERMÉK) RENDELET KAPCSÁN. 2014. május 20.

A FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG TAPASZTALATAI A VM (MAGYAR TERMÉK) RENDELET KAPCSÁN. 2014. május 20. A FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG TAPASZTALATAI A VM (MAGYAR TERMÉK) RENDELET KAPCSÁN 2014. május 20. FONTOSABB JOGSZABÁLYOK egyes önkéntes megkülönböztető megjelölések élelmiszereken történő használatáról szóló

Részletesebben

Ft, azaz ötvenezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi,

Ft, azaz ötvenezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi, Iktatószám: Tárgy: BA/001/00269-0006/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

árubemutatók kockázatai

árubemutatók kockázatai Az árubemutatók kockázatai Tanulmányozza át tájékoztatónkat, hogy megtudhassa, mit tehet annak érdekében, hogy egy kellemesnek ígérkező előadás ne váljon egy költséges vásárlássá. ERRE FIGYELJEN! 15 Milyen

Részletesebben

MINTALEVELEK FORMANYOMTATVÁNYOK AZ ONLINE VÁSÁRLÁS TÉMAKÖRÉBEN

MINTALEVELEK FORMANYOMTATVÁNYOK AZ ONLINE VÁSÁRLÁS TÉMAKÖRÉBEN MINTALEVELEK ÉS FORMANYOMTATVÁNYOK AZ ONLINE VÁSÁRLÁS TÉMAKÖRÉBEN Budapest, 2016. május 13. Tartalomjegyzék BEVEZETÉS... 3 HA NEM KÉRI A TERMÉKET... 4 HA NEM KÉRI A SZOLGÁLTATÁST... 5 HA ELROMLOTT/ELEVE

Részletesebben

A BALOGH Kft.-t (székhely: 5624 Doboz, Árpád utca 21., adószám: , a továbbiakban: vállalkozás)

A BALOGH Kft.-t (székhely: 5624 Doboz, Árpád utca 21., adószám: , a továbbiakban: vállalkozás) Iktatószám: Tárgy: BEO/001/00725-0002/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600 Békéscsaba,

Részletesebben

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság Iktatószám: Tárgy: GY/001/00358-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607F-00033 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

Részletesebben

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály Iktatószám: Tárgy: BK/FO/00304-0027/2016 Elsőfokú bírságot kiszabó határozat Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

Részletesebben

Ezen túlmenően a Vállalkozást arra

Ezen túlmenően a Vállalkozást arra Iktatószám: Tárgy: BA/001/00661-0001/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a Thermo

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: SO/001/00107-0004/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A BEST FINANS KFT.-t (székhely: 1119. Budapest, Fehérvári út 43..) kötelezem arra, hogy a továbbiakban: az üzleten

Részletesebben

árubemutatók kockázatai

árubemutatók kockázatai Az árubemutatók kockázatai Ön is kapott már meghívót kellemes buszos utazásra ingyenebéddel egybekötve? Esetleg azzal hívták Önt telefonon, hogy nyert egy utazást? Sok esetben teljesen más a megkeresések

Részletesebben

Az online kereskedelem fogyasztóvédelmi szabályozása. Készítette: dr. Dobó-Kocsis Veronika

Az online kereskedelem fogyasztóvédelmi szabályozása. Készítette: dr. Dobó-Kocsis Veronika Az online kereskedelem fogyasztóvédelmi szabályozása Készítette: dr. Dobó-Kocsis Veronika 2017.11.28. Jogszabályi háttér - az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal

Részletesebben

Transport-R Bt. Panaszkezelési szabályzat A közúti személyszállítási üzletszabályzatra vonatkozó szabályokról szóló 213/2012. (Vll. 30.) Korm. rendelet 26/A - ában foglaltak alapján a Transport-R Bt. mint

Részletesebben

KELLÉKSZAVATOSSÁGI / TERMÉKSZAVATOSSÁGI IGÉNY BEJELENTÉSE (Kérjük nyomtatott betűvel kitölteni!)

KELLÉKSZAVATOSSÁGI / TERMÉKSZAVATOSSÁGI IGÉNY BEJELENTÉSE (Kérjük nyomtatott betűvel kitölteni!) Forgalmazó: LUK-CLOR Kft. Székhely: 1138. Budapest Turóc utca 3. 6. em. 5. Cégjegyzékszám: Cg. 01-09-271934 Adószám: 25382387-2-41 Playsport webshop Postacím: 3200. Gyöngyös, Köztársaság tér 11. 1.emelet

Részletesebben

1. melléklet a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelethez Elállási/Felmondási mintatájékoztató Elállási/Felmondási jog

1. melléklet a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelethez Elállási/Felmondási mintatájékoztató Elállási/Felmondási jog 1. melléklet a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelethez Elállási/Felmondási mintatájékoztató Elállási/Felmondási jog Ön 14 napon belül jogosult indokolás nélkül elállni e szerződéstől. Hasonlóképpen, ha a

Részletesebben

Webshop létrehozásának jogi feltételei

Webshop létrehozásának jogi feltételei Webshop létrehozásának jogi feltételei Hatályos 2014. december www.net-jog.hu, net-jog@net-jog.hu 1 Tartalomjegyzék Nem szükséges engedély, üzlet... 3 Engedélyköteles üzletek... 3 Tevékenységi kör, számlaképesség...

Részletesebben

A Felügyelet fogyasztóvédelmi funkciójának kialakulása és megerősödése

A Felügyelet fogyasztóvédelmi funkciójának kialakulása és megerősödése A Felügyelet fogyasztóvédelmi funkciójának kialakulása és megerősödése dr. Kolozsi Sándor, főosztályvezető Fogyasztói jogérvényesítési főosztály 2011. március 2. A Felügyelet fogyasztóvédelmi funkcióinak

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: BA-04/001/00023-0005/2018 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal a RUBIN-HOST Bt. (székhely: 6724 Szeged,

Részletesebben

1959. évi IV. törvény. a Polgári Törvénykönyvről. (a szavatosságra és a jótállásra vonatkozó szabályok) A jótállás 248.

1959. évi IV. törvény. a Polgári Törvénykönyvről. (a szavatosságra és a jótállásra vonatkozó szabályok) A jótállás 248. 1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről (a szavatosságra és a jótállásra vonatkozó szabályok) A jótállás 248. (1) Aki a szerződés hibátlan teljesítéséért szerződés vagy jogszabály alapján jótállásra

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS A fogyasztói csoportok szervezésének tilalmát kimondó rendelkezések megtartásának ellenırzésérıl Budapest, 2016. február NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLENŐRZÉSI

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: HB/04-FVO/00087-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat I. A Pulse-Wawe Kft.-t (székhely: 1089 Budapest, Kálvária tér 21. 5. em. 4. - a továbbiakban: Kft., illetve

Részletesebben

Vedd a neten! webshop minősítő workshop. 14 napos határidő és egyéb új szabályok az elállási jogban. dr. Kriesch Attila Igazgató

Vedd a neten! webshop minősítő workshop. 14 napos határidő és egyéb új szabályok az elállási jogban. dr. Kriesch Attila Igazgató Vedd a neten! webshop minősítő workshop 14 napos határidő és egyéb új szabályok az elállási jogban (2013. március 6. ) dr. Kriesch Attila Igazgató Az előadás célja Új, hazánkban 2014-től alkalmazandó uniós

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ

MÓDOSÍTOTT ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ MÓDOSÍTOTT ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ 2017. 06. 29. 2017. 109 9 1026 Budapest, Riadó utca 5. 1525 Budapest, Pf. 166. www.kozbeszerzes.hu info@kt.hu A Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatója a közérdekű bejelentések

Részletesebben

Panaszkezelési kiskáté

Panaszkezelési kiskáté Panaszkezelési kiskáté Milyen jogszabályok vonatkoznak a panaszkezelésre? A kiskereskedelmi egységekben a panaszkezelési tevékenységet elsősorban a fogyasztóvédelemről szóló törvény (1997. évi CLV. törvény)

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Az elektronikus hírközlési szolgáltatók ellenőrzéséről Budapest, 2012. november N E M Z E T I F O G Y A S Z T Ó V É D E L M I H A T Ó S Á G S Z O L G Á L T A T Á S - E L L E NŐ R

Részletesebben

CNCdrive Kft. KELLÉKSZAVATOSSÁGI / TERMÉKSZAVATOSSÁGGI IGÉNY BEJELENTÉSE (Kérjük nyomtatott betűvel kitölteni!)

CNCdrive Kft. KELLÉKSZAVATOSSÁGI / TERMÉKSZAVATOSSÁGGI IGÉNY BEJELENTÉSE (Kérjük nyomtatott betűvel kitölteni!) Forgalmazó: CNCdrive Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság Székhely: 7633 Pécs Páfrány u 25. 3. em. 26. Cégjegyzékszám: 02-09-080088 Adószám: 24366562-2-02 CNCdrive Kft. Telephely: 7833 Görcsöny

Részletesebben

2015. évi... törvény. az árubemutatóval egybekötött termékértékesítés során a fogyasztók védelme érdekébe n szükséges egyes törvények módosításáró l

2015. évi... törvény. az árubemutatóval egybekötött termékértékesítés során a fogyasztók védelme érdekébe n szükséges egyes törvények módosításáró l Országgy űlés tliv tale lrományszéwn: Skda6 2015. évi.... törvény Érlett: 1015»L L 0 2 az árubemutatóval egybekötött termékértékesítés során a fogyasztók védelme érdekébe n szükséges egyes törvények módosításáró

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: BA-04/001/00048-0004/2018 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal a Master Pharma Kft.-t (székhely: 7634 Pécs, Vöröskő

Részletesebben

A MEDIAREY HUNGARY SERVICES KFT. ELŐFIZETÉSI ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK 1. SZÁMÚ MELLÉKLETE

A MEDIAREY HUNGARY SERVICES KFT. ELŐFIZETÉSI ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK 1. SZÁMÚ MELLÉKLETE A MEDIAREY HUNGARY SERVICES KFT. ELŐFIZETÉSI ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK 1. SZÁMÚ MELLÉKLETE A 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet szerinti tájékoztató fogyasztónak minősülő Előfizető részére 1. A SZERZŐDÉS

Részletesebben

Ft, azaz hatvanezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi,

Ft, azaz hatvanezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi, Iktatószám: Tárgy: BA/001/00062-0003/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. - tartózkodjanak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattól, a jogszabályban elírtaknak megfelel szóbeli tájékoztatást adjanak,

H A T Á R O Z A T. - tartózkodjanak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattól, a jogszabályban elírtaknak megfelel szóbeli tájékoztatást adjanak, Iktatószám: Tárgy: KE/001/00985-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem a Heidel Euro Kft.-t (székhely: 1089 Budapest, Orczy út 43. 2/25. adószám: 25792092-2-42) hogy

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. megtiltom. A fenti kötelezettségének a vállalkozás a határozat jogerre emelkedésének napjától köteles eleget tenni.

H A T Á R O Z A T. megtiltom. A fenti kötelezettségének a vállalkozás a határozat jogerre emelkedésének napjától köteles eleget tenni. Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00815-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Pápai Attila József (székhelye: 2475 Kápolnásnyék, F u. 31. 1. em. 6. ajtó, adószáma: 67437054-2-27) által

Részletesebben

IvanyiZsofi.hu Webáruház

IvanyiZsofi.hu Webáruház IvanyiZsofi.hu Webáruház Termék megrendelési feltételek Az Ivanyizsofi.hu oldalon promotált termékek termelője és forgalmazója a LEXINGTON ASSETS MAGYARORSZÁG Kft., 1118 Budapest, Iglói u. 13. A webáruházat

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. figyelmezteti az ártájékoztatásra, valamint a kötelező jótállásra vonatkozó szabályok megsértése miatt, és

H A T Á R O Z A T. figyelmezteti az ártájékoztatásra, valamint a kötelező jótállásra vonatkozó szabályok megsértése miatt, és Iktatószám: Tárgy: VEO/001/01005-0003/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

Panaszkezelés. Tájékoztató a panaszkezelési eljárásról

Panaszkezelés. Tájékoztató a panaszkezelési eljárásról Panaszkezelés Tájékoztató a panaszkezelési eljárásról A Focus Kft. panaszkezelési szabályozásának célja, hogy rendezett eljárásban biztosítsa ügyfelei számára a Focus Kft.. szolgáltatásai igénybe vétele,

Részletesebben

I.) Az Előfizetői Szerződés Felek általi, közös megegyezéssel történő módosítása:

I.) Az Előfizetői Szerződés Felek általi, közös megegyezéssel történő módosítása: Tisztelt Flotta Ügyfelünk! I. Alaptarifa módosítás 1. Ezúton értesítjük a flotta tarifacsomaggal rendelkező Előfizetőket, hogy kezdeményezzük a Üzleti Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban ÁSZF)

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Ft, azaz hetvenezer forint. - a fogyasztó minségi kifogásáról szóló jegyzkönyvet nem vették fel,

H A T Á R O Z A T Ft, azaz hetvenezer forint. - a fogyasztó minségi kifogásáról szóló jegyzkönyvet nem vették fel, Iktatószám: Tárgy: KEO/001/01001-0006/2015 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) A Mobil Laptopshop Kft. (székhely: 6600 Szentes, Vajda-telep 12., adószám: 23889838-2-06)

Részletesebben

SZAVATOSSÁG ÉS JÓTÁLLÁS

SZAVATOSSÁG ÉS JÓTÁLLÁS SZAVATOSSÁG ÉS JÓTÁLLÁS Ha a szolgáltatott dolog minőségileg hibás, az szerződésszegést jelent és a hibás teljesítés következményeit, szavatossági, jótállási igényeket von maga után. A szavatosság és a

Részletesebben

IMCO CONSULTING Kft.-t (székhely: 5900 Orosháza, Rákóczi utca 3-5. fsz., adószám: , továbbiakban: vállalkozás) k ö t e l e z e m

IMCO CONSULTING Kft.-t (székhely: 5900 Orosháza, Rákóczi utca 3-5. fsz., adószám: , továbbiakban: vállalkozás) k ö t e l e z e m Iktatószám: Tárgy: BE/13/01044-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600 Békéscsaba,

Részletesebben

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG KÖZÉP-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FELÜGYELŐSÉGE. Tájékoztató

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG KÖZÉP-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FELÜGYELŐSÉGE. Tájékoztató 1 NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG KÖZÉP-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FELÜGYELŐSÉGE Tájékoztató 2009 év nyarán az idegenforgalmilag frekventált területeken végzett fogyasztóvédelmi ellenőrzésekről Székesfehérvár,

Részletesebben

Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T É S

Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T É S NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLENRZÉSI FOSZTÁLY Iktatószám: Készítette: SEF-972/2014 dr. Somogyi András Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T É S A kuponos értékesítési tevékenység ellenrzésérl

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. Az Auchan Magyarország Kft-t (székhelye: 2040 Budaörs, Sport u. 2-4., adószáma: ) kötelezem

H A T Á R O Z A T. Az Auchan Magyarország Kft-t (székhelye: 2040 Budaörs, Sport u. 2-4., adószáma: ) kötelezem Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00833-0027/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Az Auchan Magyarország Kft-t (székhelye: 2040 Budaörs, Sport u. 2-4., adószáma:13338037-2-44) kötelezem

Részletesebben

forgalomból történő kivonását rendelem el.

forgalomból történő kivonását rendelem el. Iktatószám: Tárgy: BA/001/00754-0003/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a QX-IMPEX Kft.

Részletesebben

A Kormány 97/2014. (III. 25.) Korm. rendelete a kötelező jótállásról szóló Korm. rendeletek módosításáról M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 43.

A Kormány 97/2014. (III. 25.) Korm. rendelete a kötelező jótállásról szóló Korm. rendeletek módosításáról M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 43. A Kormány 97/2014. (III. 25.) Korm. rendelete a kötelező jótállásról szóló Korm. rendeletek módosításáról M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 43. szám A Kormány a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. Pabar Katalin egyéni vállalkozót (székhely: 5900 Orosháza, Thököly utca 4/F., adószáma: , a továbbiakban: vállalkozó)

H A T Á R O Z A T. Pabar Katalin egyéni vállalkozót (székhely: 5900 Orosháza, Thököly utca 4/F., adószáma: , a továbbiakban: vállalkozó) Iktatószám: Tárgy: BE/13/01043-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600 Békéscsaba,

Részletesebben

Módosuló fogyasztóvédelmi rendelkezések a hagyományos és speciális értékesítési formák esetében

Módosuló fogyasztóvédelmi rendelkezések a hagyományos és speciális értékesítési formák esetében Módosuló fogyasztóvédelmi rendelkezések a hagyományos és speciális értékesítési formák esetében Dr. Kóródy Dávid Országos fogyasztóvédelmi konferencia - Budapest, 2014. március 28. Aktualitás Az Európai

Részletesebben

Fogyasztói tájékoztató a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján

Fogyasztói tájékoztató a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján Fogyasztói tájékoztató a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján Tájékoztató a fogyasztó vevőt megillető elállási jogról A fogyasztót a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. szerint megilleti az indokolás

Részletesebben

Elsőfokú bírságot kiszabó határozat. Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal. Kecskeméti Járási Hivatala

Elsőfokú bírságot kiszabó határozat. Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal. Kecskeméti Járási Hivatala Iktatószám: Tárgy: BK/FO/00322-0002/2017 Elsőfokú bírságot kiszabó határozat Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatala Közlekedési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület

Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. Telefon: 76/501-525, 501-500 Fax: 76/501-538 E-mail: bekeltetes@bacsbekeltetes.hu Ügyszám: BKMBT/086-11/2016. A Bács-Kiskun Megyei Békéltető

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ az UNIQA Biztosító Zrt.-vel távértékesítés keretében kötött biztosítási szerződésekhez

TÁJÉKOZTATÓ az UNIQA Biztosító Zrt.-vel távértékesítés keretében kötött biztosítási szerződésekhez TÁJÉKOZTATÓ az UNIQA Biztosító Zrt.-vel távértékesítés keretében kötött biztosítási szerződésekhez Tisztelt Ügyfelünk! A távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződésekről szóló

Részletesebben

ÁRGUS-SECURITY KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

ÁRGUS-SECURITY KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT ÁRGUS-SECURITY KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT I. A S z a b á l y z a t c é l j a : A Szabályzat az ÁRGUS-SECURITY Vagyonvédelmi Kft. (Továbbiakban: ÁRGUS-SECURITY) üzleti tevékenységével és működésével

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTLEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTLEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTLEK A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) a AB Home Network Korlátolt Felelősségű Társaság (továbbiakban: Szolgáltató), és a Szolgáltató által a www.kamerahome.hu

Részletesebben

JÓTÁLLÁSI JEGY Vállalkozás neve és címe: 2. Termék megnevezése: 3. Termék típusa: 4. Termék gyártási száma (ha van): 5. Gyártó neve és címe (h

JÓTÁLLÁSI JEGY Vállalkozás neve és címe: 2. Termék megnevezése: 3. Termék típusa: 4. Termék gyártási száma (ha van): 5. Gyártó neve és címe (h JÓTÁLLÁSI JEGY 2014 1. Vállalkozás neve és címe: 2. Termék megnevezése: 3. Termék típusa: 4. Termék gyártási száma (ha van): 5. Gyártó neve és címe (ha nem azonos a Vállalkozóval): 6. Vásárlás (termék

Részletesebben

HATÁROZAT. A Veszprém Megyei Kormányhivatal (továbbiakban: Hatóság) a Kluxer Trade Kft-t

HATÁROZAT. A Veszprém Megyei Kormányhivatal (továbbiakban: Hatóság) a Kluxer Trade Kft-t Iktatószám: Tárgy: VE/O001/00657-0009/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A Veszprém Megyei Kormányhivatal (továbbiakban: Hatóság) a Kluxer Trade Kft-t (székhely: 1163 Budapest, Veres

Részletesebben

NETMAXX HUNGARY KFT. Panaszkezelési és fogyasztóvédelmi szabályzata Hatályba lépés napja: 2014. március 15. netmaxx.hu. Oldal: 1

NETMAXX HUNGARY KFT. Panaszkezelési és fogyasztóvédelmi szabályzata Hatályba lépés napja: 2014. március 15. netmaxx.hu. Oldal: 1 NETMAXX HUNGARY KFT. Panaszkezelési és fogyasztóvédelmi szabályzata Hatályba lépés napja: 2014. március 15. Oldal: 1 TARTALOM 1. PREAMBULUM 3. oldal 2. DEFINÍCIÓK 4. oldal 3. ÜGYFÉLPANASZOK TÍPUSAI 5.

Részletesebben

Mit jelent az elállási jog?

Mit jelent az elállási jog? Megszüntethetjük-e egyoldalúan a már megkötött, általunk aláírt üdülőhasználatra, hosszú távra szóló üdülési termékre vagy üdülési jog cseréjére vonatkozó szerződésünket? Igen, a hatályos jogszabályok

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Jelen szabályzat a NOVIS Poisťovňa a.s. (továbbiakban: Biztosító) panaszkezeléssel kapcsolatos eljárási szabályait definiálja. 1. Panaszkezelési fogalmak: Panasz fogalma: Minden

Részletesebben

Panaszkezelés és ügyfélszolgálat

Panaszkezelés és ügyfélszolgálat Panaszkezelés és ügyfélszolgálat dr. Szomori Béla főosztályvezető Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Fogyasztóvédelmi Szolgáltatás-ellenőrzési Főosztály AZ ELŐADÁS FELÉPÍTÉSE: Panasz fogalma, szabályozás

Részletesebben

Az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos fogyasztóvédelmi ellenőrzések tapasztalatai

Az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos fogyasztóvédelmi ellenőrzések tapasztalatai Az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos fogyasztóvédelmi ellenőrzések tapasztalatai dr. Balku Orsolya Szolgáltatás-ellenőrzési Főosztály főosztályvezető. Hatósági ellenőrzések Évről évre visszatérően 2011-ben

Részletesebben

Szilágyi Zita egyéni vállalkozó VIRTUÁLIS TÁMOGATÓ Szolgáltatásai Igénybevételére Vonatkozó Általános Szerződési Feltételek

Szilágyi Zita egyéni vállalkozó VIRTUÁLIS TÁMOGATÓ Szolgáltatásai Igénybevételére Vonatkozó Általános Szerződési Feltételek Szilágyi Zita egyéni vállalkozó VIRTUÁLIS TÁMOGATÓ Szolgáltatásai Igénybevételére Vonatkozó Általános Szerződési Feltételek I. Általános rendelkezések 1.1. Szilágyi Zita egyéni vállalkozó (székhely: 2000

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a szigetelőanyagok piacfelügyeleti ellenőrzéséről

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a szigetelőanyagok piacfelügyeleti ellenőrzéséről NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF-2184-4/2014 ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a szigetelőanyagok piacfelügyeleti ellenőrzéséről Az összefoglaló jelentést összeállította:

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A jelen ÁSZF tartalmazza a Weboldal megrendelési felülete használatának feltételeit az alábbiak szerint: 1. A Weboldal címe http://www.hajnalpirkiado.hu 2. A weboldal üzemeltetőjének

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT Varga Ilona képviselő

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT Varga Ilona képviselő MjXo BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT Varga Ilona képviselő Készült a 2015.január 28. napján tartandó képviselő-testületi Készítette: Varga Ilona ülésre Tárgy: Javaslat termékbemutatók szabályozására,

Részletesebben

A KLASSIS Z Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata. Közzétéve: 2013. december 12.

A KLASSIS Z Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata. Közzétéve: 2013. december 12. A KLASSIS Z Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata Közzétéve: 2013. december 12. 1 Szeretnénk megköszönni, hogy ügyfelünkként megtisztelt minket bizalmával. Fontosnak tartjuk, hogy szolgáltatásainkat

Részletesebben

Békéltető testülettel és Panaszkezeléssel kapcsolatos tájékoztatás

Békéltető testülettel és Panaszkezeléssel kapcsolatos tájékoztatás Békéltető testülettel és Panaszkezeléssel kapcsolatos tájékoztatás A békéltető testületek alapvető intézményi és eljárási szabályairól a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény rendelkezik. A

Részletesebben

K I V O N A T ÁSZF: ...

K I V O N A T ÁSZF: ... K I V O N A T a NetKábel Kft hírközlési szolgáltató 2017.01.01. napjától hatályos, internet elérési szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételeiből A jelen kivonat a fent megjelölt hírközlési

Részletesebben

Békés Megyei Kormányhivatal. Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztálya

Békés Megyei Kormányhivatal. Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztálya Amit tudni illik a szavatosság, jótállás és panaszkezelés szabályairól dr. Pethő Hajnalka Katalin Gyomaendrőd, 2016. április 20. JOGSZABÁLYI VÁLTOZÁSOK 2014-BEN: Új Ptk. (2013. évi V. törvény) MÁRC. 15.

Részletesebben

Recobin Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (továbbiakban: Recobin Kft.) Általános Szerződési Feltételei (továbbiakban: ÁSZF)

Recobin Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (továbbiakban: Recobin Kft.) Általános Szerződési Feltételei (továbbiakban: ÁSZF) Recobin Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (továbbiakban: Recobin Kft.) Általános Szerződési Feltételei (továbbiakban: ÁSZF) 1. Az ÁSZF alkalmazása 1.1. A Recobin Kft. szállításai és szolgáltatásai ha a

Részletesebben

Országos Egészségbiztosítási Pénztár F Ő I G A Z G A T Ó

Országos Egészségbiztosítási Pénztár F Ő I G A Z G A T Ó Országos Egészségbiztosítási Pénztár F Ő I G A Z G A T Ó Nyt. szám: S01/ /2014. AZ ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR 2015. ÉVI ORSZÁGOS HATÓSÁGI ELLENŐRZÉSI TERVE a fővárosi /megyei kormányhivataloknak

Részletesebben