Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat"

Átírás

1 Iktatószám: Tárgy: HB/04-FVO/ /2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat I. A Pulse-Wawe Kft.-t (székhely: 1089 Budapest, Kálvária tér em a továbbiakban: Kft., illetve társaság) ,- Ft azaz Ötszázezer forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtom. II. Kötelezem továbbá a társaságot, hogy a határozat jogerőre emelkedésének napjától tegyen eleget az alábbi kötelezettségeinek: - Ne folytasson a fogyasztók megtévesztésére alkalmas, a határozat indokolás részében megjelölt kereskedelmi gyakorlatot. - A fogyasztók szavatosság, illetve jótállás keretében érvényesített kifogásának intézése során minden esetben az előírt tartalommal vegyen fel a minőségi kifogásról jegyzőkönyvet és a jegyzőkönyv egy példányát a fogyasztó részére adja át. - Az írásbeli fogyasztói panaszokat harminc napon belül érdemben írásban válaszolja meg és még ezen időtartamon belül intézkedjen azok közlése iránt. SZEMÉLYES ADAT (a továbbiakban: kérelmező) Osztályunkhoz fordult kérelmével, melyben a Kft. elleni kifogásait adta elő. Kérelmező augusztus 18-án termékbemutatón vásárolt egy lézer terápiás készüléket Ft értékben. A készülék egy hónap használat után meghibásodott, ezért személyesen kereste fel a Kft.-nek az adásvételi szerződésben feltüntetett székhelyét (1015 Budapest, Donáti u. 38. A lph. fszt.). A székhelyen lévő címen azt a tájékoztatást kapta, hogy a társaság valóban oda van bejegyezve, azonban ott ténylegesen tevékenységet nem folytat. Ugyanitt megadták számára az Oxford Medical telefonszámát (06-26/ ), mely Budakalászon van. A kérelmező telefonon felvette a kapcsolatot Verebes Anikó műhelyvezetővel, aki közölte, hogy csak matracokkal foglalkoznak. Mivel a Kft. nem foglalkozott a minőségi kifogással és olyan vállalkozás felé irányította, amely nem végzi az általa megvásárolt készülék javítását, szeptember 29-én a szerződéstől való elállási igényét könyvelt levélpostai küldemény útján jelentette be a Kft. irányába. Kérelmező kérte ügyének vizsgálatát, mivel álláspontja szerint becsapták és megtévesztő módon adták el számára a készüléket. Kérelméhez mellékelte az áruvásárlási megrendelés Kft. által felülbélyegzett példányának másolatát, a DQ3SA és B12EA sorszámú, augusztus 18-án kelt készpénzfizetési számlák másolatát, a készülék jótállási jegyének másolatát, az ENC111409GZ78 sorszámú és július 23-án kiállított EC-Certification of Conformity elnevezésű megfelelőségi tanúsítványt, mely a készülék LVD és EMC direktíváknak történő megfelelését tanúsítja, továbbá a BLOOD-SPACE LÉZER magyar nyelvű kezelési útmutatóját és tájékoztatóját, illetve a kérelmező szeptember 29-én írt írásbeli panaszát is tartalmazó elállási nyilatkozatát a könyvelt küldemény feladóvevényének másolatával.

2 2 Osztályunk az eljárás rendelkezésre álló adatai alapján az alábbi megállapításokat tette: Hatóságunk az adatszolgáltatásra felhívásokban feltett kérdésekre a társaság részéről egyetlen alkalommal sem kapott választ, ezért az eljárás rendelkezésére álló egyéb adatait[1] fogadta el a hatóság bizonyítékként. A készülék egy hónap használat után meghibásodott, ezért kérelmező a minőségi kifogásának megtétele céljából személyesen kereste fel a Kft. adásvételi szerződésben feltüntetett székhelyét (1015 Budapest, Donáti u. 38. A lph. fszt.). A székhelyen lévő címen azt a tájékoztatást kapta, hogy a társaság valóban oda van bejegyezve, azonban ott ténylegesen tevékenységet nem folytat. Ugyanitt megadták számára az Oxford Medical telefonszámát (06-26/ ), mely Budakalászon van. A kérelmező telefonon felvette a kapcsolatot Verebes Anikó műhelyvezetővel, aki közölte, hogy csak matracokkal foglalkoznak. Mivel a Kft. nem foglalkozott a minőségi kifogással és olyan vállalkozáshoz irányította, amely ténylegesen nem végzi az általa megvásárolt készülék javítását, szeptember 29-én írásbeli panaszát és a szerződéstől való elállási igényét könyvelt levélpostai küldemény útján jelentette be a Kft. irányába. A kérelmező írásbeli panaszára nem kapott választ. Jogsértésként állapítottam meg a társaság terhére az alábbiakat: - A kérelmező minőségi kifogását nem fogadta, arról nem vett fel jegyzőkönyvet. - A termék jótállásos javításával kapcsolatban megtévesztő tájékoztatást adott a kérelmezőnek. Az idézett tájékoztatás fogyasztó felé történő kommunikálásával a társaság jogsértést követett el és azért felelősséggel tarozik, mert olyan valótlan információt közölt, mely alkalmas volt arra, hogy a fogyasztó ügyleti döntését befolyásolja. - A kérelmező írásbeli panaszára nem adott választ. [1] A Ket. 50. (4) bekezdése értelmében a hatósági eljárásban olyan bizonyíték használható fel, amely alkalmas a tényállás tisztázásának megkönnyítésére. Bizonyíték különösen: az ügyfél nyilatkozata, az irat, a tanúvallomás, a szemlérl készült jegyzkönyv, a szakérti vélemény, a hatósági ellenrzésen készült jegyzkönyv és a tárgyi bizonyíték. A határozat alapjául az alábbi jogszabályi hivatkozások szolgáltak: A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Fttv.) 3. -a szerint: (1) Tilos a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat. (2) Tisztességtelen az a kereskedelmi gyakorlat, a) amelynek alkalmazása során a kereskedelmi gyakorlat megvalósítója nem az ésszerűen elvárható szintű szakismerettel, illetve nem a jóhiszeműség és tisztesség alapelvének megfelelően elvárható gondossággal jár el, és b) amely érzékelhetően rontja azon fogyasztó lehetőségét az áruval kapcsolatos, a szükséges információk birtokában meghozott tájékozott döntésre, akivel kapcsolatban alkalmazzák, illetve akihez eljut, vagy aki a címzettje, és ezáltal a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg, vagy erre alkalmas.

3 3 (3) A (2) bekezdés értelmében tisztességtelen különösen az a kereskedelmi gyakorlat, amely megtévesztő (6. és 7. ) vagy agresszív (8. ). Az Fttv. 6. (1) bekezdése értelmében megtévesztő az a kereskedelmi gyakorlat, amely valótlan információt tartalmaz, vagy valós tényt - figyelemmel megjelenésének valamennyi körülményére - olyan módon jelenít meg, hogy megtéveszti vagy alkalmas arra, hogy megtévessze a fogyasztót az alábbiak közül egy vagy több tényező tekintetében, és ezáltal a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg, vagy erre alkalmas: f) az áruhoz kapcsolódóan biztosított ügyfélszolgálat és panaszkezelés. Az Fttv. 2. alapján e törvény alkalmazásában: c) áru: minden birtokba vehető forgalomképes ingó dolog - ideértve a pénzt, az értékpapírt és a pénzügyi eszközt, valamint a dolog módjára hasznosítható természeti erőket -, az ingatlan, a szolgáltatás, továbbá a vagyoni értékű jog, d) kereskedelmi gyakorlat: a vállalkozásnak, illetve a vállalkozás érdekében vagy javára eljáró személynek az áru fogyasztók részére történő értékesítésével, szolgáltatásával vagy eladásösztönzésével közvetlen kapcsolatban álló magatartása, tevékenysége, mulasztása, reklámja, marketingtevékenységek vagy egyéb kereskedelmi kommunikációja, e) kereskedelmi kommunikáció: a vállalkozás önálló foglalkozásával vagy gazdasági tevékenységével közvetlenül összefüggésben történő információközlés, függetlenül annak megjelenési módjától, eszközétől, h) ügyleti döntés: a fogyasztó arra vonatkozó döntése, hogy kössön-e, illetve hogyan és milyen feltételek mellett kössön szerződést, továbbá hogy gyakorolja-e valamely jogát az áruval kapcsolatban. Az Fttv. 4. (1) bekezdése alapján a kereskedelmi gyakorlat megítélése során az olyan fogyasztó magatartását kell alapul venni, aki ésszerűen tájékozottan, az adott helyzetben általában elvárható figyelmességgel és körültekintéssel jár el, figyelembe véve az adott kereskedelmi gyakorlat, illetve áru nyelvi, kulturális és szociális vonatkozásait is. Ha a kereskedelmi gyakorlat a fogyasztók egy meghatározott csoportjára irányul, az adott csoport tagjaira általánosan jellemző magatartást kell figyelembe venni. Az Fttv. 4. (2) bekezdése értelmében, ha a kereskedelmi gyakorlat csak a fogyasztóknak egy, az adott gyakorlat vagy az annak alapjául szolgáló áru vonatkozásában koruk, hiszékenységük, szellemi vagy fizikai fogyatkozásuk miatt különösen kiszolgáltatott, egyértelműen azonosítható csoportja magatartásának torzítására alkalmas, és ez a kereskedelmi gyakorlat megvalósítója által ésszerűen előre látható, a gyakorlatot az érintett csoport tagjaira általánosan jellemző magatartás szempontjából kell értékelni. Az Fttv. 9. (1) bekezdése alapján a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértéséért felel az a vállalkozás, amelynek a kereskedelmi gyakorlattal érintett áru értékesítése, eladásának ösztönzése közvetlenül érdekében áll. Az Fttv. 9. (2) bekezdése alapján az (1) bekezdés szerinti vállalkozás felel akkor is, ha a kereskedelmi gyakorlatot szerződés alapján más személy valósítja meg a vállalkozás érdekében vagy javára.

4 4 Az Fttv. 10. (1) bekezdése szerint a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértése miatt - a (2) és a (3) bekezdésben foglalt kivétellel - a fogyasztóvédelmi hatóság jár el. Megállapítottam, hogy a kifogásolt kereskedelmi gyakorlat a gazdasági verseny érdemi befolyásolására nem alkalmas, így az ügy a fogyasztóvédelmi hatóság hatáskörébe tartozik. Az Fttv. 19. a) pontja alapján a fogyasztóvédelmi hatóságnak a kereskedelmi gyakorlat tisztességtelenségének megállapítására irányuló eljárása tekintetében az e törvényben meghatározott eltérésekkel az Fgytv. rendelkezéseit kell alkalmazni. Az Fttv. 21. (1) bekezdése értelmében az Fttv. rendelkezései az Fgytv. alkalmazásában fogyasztóvédelmi rendelkezések. Az Fgytv. 17/A. (2) bekezdése alapján a fogyasztó a vállalkozásnak, illetve a vállalkozás érdekében vagy javára eljáró személynek az áru fogyasztók részére történő forgalmazásával, illetve értékesítésével közvetlen kapcsolatban álló magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszát szóban vagy írásban közölheti a vállalkozással. Az Fgytv. 17/A. (6) bekezdése szerint az írásbeli panaszt a vállalkozás - ha az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa eltérően nem rendelkezik - a beérkezését követően harminc napon belül köteles írásban érdemben megválaszolni és intézkedni annak közlése iránt. Ennél rövidebb határidőt jogszabály, hosszabb határidőt törvény állapíthat meg. A panaszt elutasító álláspontját a vállalkozás indokolni köteles. A fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól szóló 19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet (a továbbiakban: NGM rendelet) 4. (1) bekezdése alapján a vállalkozás a fogyasztó nála bejelentett szavatossági vagy jótállási igényéről jegyzőkönyvet köteles felvenni, amelyben rögzíti a) a fogyasztó nevét, címét, valamint nyilatkozatát arról, hogy hozzájárul a jegyzőkönyvben rögzített adatainak a rendeletben meghatározottak szerinti kezeléséhez, b) a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott ingó dolog megnevezését, vételárát, c) a szerződés vállalkozás általi teljesítésének időpontját, d) a hiba bejelentésének időpontját, e) a hiba leírását, f) szavatossági vagy jótállási igénye alapján a fogyasztó által érvényesíteni kívánt jogot, továbbá g) az (5) bekezdés szerinti eset kivételével a szavatossági vagy jótállási igény rendezésének módját vagy az igény, illetve az az alapján érvényesíteni kívánt jog elutasításának indokát. Az NGM rendelet 8. (1) bekezdése alapján a ban, valamint a 7. (2) és (3) bekezdésében foglalt rendelkezések megsértése esetén a fogyasztóvédelmi hatóság jár el a fogyasztóvédelemről szóló törvényben meghatározott szabályok szerint.

5 5 Az NGM rendelet 8. (2) bekezdése szerint az (1) bekezdésben megjelölt rendelkezések a fogyasztóvédelemről szóló törvény alkalmazásában fogyasztóvédelmi rendelkezések. Kelt: Debrecen, Kapják: Erről értesülnek: 1. Pulse-Wawe Kft Budapest, Kálvária tér em Kérelmező Jogerő után: 3. Irattár

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00149-0020/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a

Részletesebben

A K ÉS TÁRSAI MEGOLDÁS Kft.t (székhelye: 7632 Pécs, Tolsztoj u. 2., adószáma: 11540531-2-02, a továbbiakban: vállalkozás) arra.

A K ÉS TÁRSAI MEGOLDÁS Kft.t (székhelye: 7632 Pécs, Tolsztoj u. 2., adószáma: 11540531-2-02, a továbbiakban: vállalkozás) arra. Iktatószám: Tárgy: BAO/001/00567-0001/2014 Kötelezésre szóló határozat A K ÉS TÁRSAI MEGOLDÁS Kft.t (székhelye: 7632 Pécs, Tolsztoj u. 2., adószáma: 11540531-2-02, a továbbiakban: vállalkozás) arra Kötelezem,

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. megtiltom. A fenti kötelezettségének a vállalkozás a határozat jogerre emelkedésének napjától köteles eleget tenni.

H A T Á R O Z A T. megtiltom. A fenti kötelezettségének a vállalkozás a határozat jogerre emelkedésének napjától köteles eleget tenni. Iktatószám: Tárgy: FE/FO/01015-0017/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Az Enterside Kft (székhelye: 8000 Székesfehérvár, Kisteleki út 35., adószáma: 14312359-2-07) által megvalósított

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: BA-04/001/00138-0003/2018 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal az efef Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft.-t

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. - tartózkodjanak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattól, a jogszabályban elírtaknak megfelel szóbeli tájékoztatást adjanak,

H A T Á R O Z A T. - tartózkodjanak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattól, a jogszabályban elírtaknak megfelel szóbeli tájékoztatást adjanak, Iktatószám: Tárgy: KE/001/00985-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem a Heidel Euro Kft.-t (székhely: 1089 Budapest, Orczy út 43. 2/25. adószám: 25792092-2-42) hogy

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. Az Auchan Magyarország Kft-t (székhelye: 2040 Budaörs, Sport u. 2-4., adószáma: ) kötelezem

H A T Á R O Z A T. Az Auchan Magyarország Kft-t (székhelye: 2040 Budaörs, Sport u. 2-4., adószáma: ) kötelezem Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00833-0027/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Az Auchan Magyarország Kft-t (székhelye: 2040 Budaörs, Sport u. 2-4., adószáma:13338037-2-44) kötelezem

Részletesebben

Ezen túlmenően a Vállalkozást arra

Ezen túlmenően a Vállalkozást arra Iktatószám: Tárgy: BA/001/00661-0001/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a Thermo

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Ft, azaz hetvenezer forint. - a fogyasztó minségi kifogásáról szóló jegyzkönyvet nem vették fel,

H A T Á R O Z A T Ft, azaz hetvenezer forint. - a fogyasztó minségi kifogásáról szóló jegyzkönyvet nem vették fel, Iktatószám: Tárgy: KEO/001/01001-0006/2015 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) A Mobil Laptopshop Kft. (székhely: 6600 Szentes, Vajda-telep 12., adószám: 23889838-2-06)

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Egyszázezer forint

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Egyszázezer forint Iktatószám: Tárgy: KE/001/00503-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) Az UNIX Autó Kft. (székhely: 1139 Budapest, Frangepán u. 55.-57., adószám:10465802-2-44)

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00186-0008/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Heves Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Heves Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Iktatószám: Tárgy: HE/001/00105-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Ügyszám: 1609k-00005 H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Heves Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

A BALOGH Kft.-t (székhely: 5624 Doboz, Árpád utca 21., adószám: , a továbbiakban: vállalkozás)

A BALOGH Kft.-t (székhely: 5624 Doboz, Árpád utca 21., adószám: , a továbbiakban: vállalkozás) Iktatószám: Tárgy: BEO/001/00725-0002/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600 Békéscsaba,

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. megtiltom. A fenti kötelezettségének a vállalkozás a határozat jogerre emelkedésének napjától köteles eleget tenni.

H A T Á R O Z A T. megtiltom. A fenti kötelezettségének a vállalkozás a határozat jogerre emelkedésének napjától köteles eleget tenni. Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00815-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Pápai Attila József (székhelye: 2475 Kápolnásnyék, F u. 31. 1. em. 6. ajtó, adószáma: 67437054-2-27) által

Részletesebben

HATÁROZAT. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a

HATÁROZAT. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a Iktatószám: Tárgy: BA/001/00711-0012/2016 Elsőfokú bírságot kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a Flavonkert KFT (székhelye:

Részletesebben

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság Iktatószám: Tárgy: GY/001/00358-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607F-00033 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

Részletesebben

HATÁROZAT. kötelezi, 2. Az alábbi jogszabályhelyek figyelembe vételével hoztam meg döntésemet:

HATÁROZAT. kötelezi, 2. Az alábbi jogszabályhelyek figyelembe vételével hoztam meg döntésemet: Iktatószám: Tárgy: BA/001/00854-0013/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a Gigamatrac Kft.-t

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 1.) A Spar Magyarország Kft. (székhely: 2060 Bicske, Spar út 0326/1 hrsz., adószám: )

H A T Á R O Z A T. 1.) A Spar Magyarország Kft. (székhely: 2060 Bicske, Spar út 0326/1 hrsz., adószám: ) Iktatószám: Tárgy: KE/001/00616-0005/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) A Spar Magyarország Kft. (székhely: 2060 Bicske, Spar út 0326/1 hrsz., adószám: 10485824-2-07)

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. Kötelezem az Atlanta Sport Kft.-t (2900 Komárom, Jókai tér 2.-4., adószám: ), hogy

H A T Á R O Z A T. Kötelezem az Atlanta Sport Kft.-t (2900 Komárom, Jókai tér 2.-4., adószám: ), hogy Iktatószám: Tárgy: KE/001/00729-0007/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem az Atlanta Sport Kft.-t (2900 Komárom, Jókai tér 2.-4., adószám: 14000041-2-11), hogy - a kérelmez

Részletesebben

A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról figyelemmel a évi XLVII. Törvény rendelkezéseire

A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról figyelemmel a évi XLVII. Törvény rendelkezéseire A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról figyelemmel a 2008. évi XLVII. Törvény rendelkezéseire Előadó: dr. Papdi Andrea főtanácsos a jogszabály célja a fogyasztók érdekeinek

Részletesebben

Ft, azaz hatvanezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi,

Ft, azaz hatvanezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi, Iktatószám: Tárgy: BA/001/00062-0003/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

Ezen túlmenően a Vállalkozást

Ezen túlmenően a Vállalkozást Iktatószám: Tárgy: BA/001/00349-0005/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. figyelmezteti az ártájékoztatásra, valamint a kötelező jótállásra vonatkozó szabályok megsértése miatt, és

H A T Á R O Z A T. figyelmezteti az ártájékoztatásra, valamint a kötelező jótállásra vonatkozó szabályok megsértése miatt, és Iktatószám: Tárgy: VEO/001/01005-0003/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

2. Ne folytasson a határozat indokolás részében megjelölt, a fogyasztók jogainak megtévesztésére alkalmas kereskedelmi gyakorlatot.

2. Ne folytasson a határozat indokolás részében megjelölt, a fogyasztók jogainak megtévesztésére alkalmas kereskedelmi gyakorlatot. Iktatószám: Tárgy: HB/04-FVO/00719-0006/2017 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Kötelezem a Truck - repair Kft.-t., (1054 Budapest, Alkotmány u. 18. a továbbiakban: társaság, illetve Kft.) hogy működése

Részletesebben

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság. megtiltja a jogsértő magatartás folytatását

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság. megtiltja a jogsértő magatartás folytatását Iktatószám: Tárgy: GY/001/00337-0019/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00144 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

Ft, azaz ötvenezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi,

Ft, azaz ötvenezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi, Iktatószám: Tárgy: BA/001/00269-0006/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

HATÁROZAT I N D O K O L Á S

HATÁROZAT I N D O K O L Á S Iktatószám: Tárgy: GY/001/00711-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00145 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

HATÁROZAT. k ö t e l e z i,

HATÁROZAT. k ö t e l e z i, Iktatószám: Tárgy: BA/001/00657-0005/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a Full Sunny KFT-t

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei. k ö t e l e z i

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei. k ö t e l e z i Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00745-0006/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal az ÚJ EULOGO

Részletesebben

IMCO CONSULTING Kft.-t (székhely: 5900 Orosháza, Rákóczi utca 3-5. fsz., adószám: , továbbiakban: vállalkozás) k ö t e l e z e m

IMCO CONSULTING Kft.-t (székhely: 5900 Orosháza, Rákóczi utca 3-5. fsz., adószám: , továbbiakban: vállalkozás) k ö t e l e z e m Iktatószám: Tárgy: BE/13/01044-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600 Békéscsaba,

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 1. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei

H A T Á R O Z A T. 1. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00120-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

H A T Á R O Z A T ; adószám: ; a továbbiakban: Vállalkozás) Ft (azaz százötvenezer forint)

H A T Á R O Z A T ; adószám: ; a továbbiakban: Vállalkozás) Ft (azaz százötvenezer forint) Iktatószám: Tárgy: VEO/001/01165-0005/2015 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

H A T Á R O Z A T I N D O K O L Á S

H A T Á R O Z A T I N D O K O L Á S Iktatószám: Tárgy: HB/04-FVO/01612-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T I. A SHENG HENG Kft.-t (1149 Budapest, Egressy út 23-25. - a továbbiakban: Kft., illetve

Részletesebben

HATÁROZAT. A Veszprém Megyei Kormányhivatal (továbbiakban: Hatóság) a Kluxer Trade Kft-t

HATÁROZAT. A Veszprém Megyei Kormányhivatal (továbbiakban: Hatóság) a Kluxer Trade Kft-t Iktatószám: Tárgy: VE/O001/00657-0009/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A Veszprém Megyei Kormányhivatal (továbbiakban: Hatóság) a Kluxer Trade Kft-t (székhely: 1163 Budapest, Veres

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 3. Írásos formában nyújtson tájékoztatást a fogyasztók részére az üzlet nyitvatartási idejéről.

H A T Á R O Z A T. 3. Írásos formában nyújtson tájékoztatást a fogyasztók részére az üzlet nyitvatartási idejéről. Iktatószám: Tárgy: HB/04-FVO/01660-0004/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem Szabó Imre egyéni vállalkozót (5520 Szeghalom, Dobó u. 10/1. - a továbbiakban: vállalkozó),

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: SO/001/00162-0004/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT AZ AMILIA HÚS KFT-T (székhely: 7530 Kadarkút, Vótapuszta u. 1.) k ö t e l e z e m, a termékek tömegébe a csomagolóanyagot

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Hetvenezer forint. fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Hetvenezer forint. fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi Iktatószám: Tárgy: KE/001/00842-0004/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Komárom-Esztergom Megyei

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-8058/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. számára. A Pénzügyi

Részletesebben

HATÁROZAT. kötelezi. Kötelezi a vállalkozást arra, hogy weboldaldalán tegyen közzé elállási/felmondási nyilatkozatmintát.

HATÁROZAT. kötelezi. Kötelezi a vállalkozást arra, hogy weboldaldalán tegyen közzé elállási/felmondási nyilatkozatmintát. Iktatószám: Tárgy: SZ/71/00552-0005/2017 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Nyíregyházi

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. Kötelezem Kolcsár Katalin egyéni vállalkozó-t (székhely: 2824 Várgesztes

H A T Á R O Z A T. Kötelezem Kolcsár Katalin egyéni vállalkozó-t (székhely: 2824 Várgesztes Iktatószám: Tárgy: KE/001/00978-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem Kolcsár Katalin egyéni vállalkozó-t (székhely: 2824 Várgesztes Vadászdomb u. 2., adószám: 48778448-2-31)

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. Pabar Katalin egyéni vállalkozót (székhely: 5900 Orosháza, Thököly utca 4/F., adószáma: , a továbbiakban: vállalkozó)

H A T Á R O Z A T. Pabar Katalin egyéni vállalkozót (székhely: 5900 Orosháza, Thököly utca 4/F., adószáma: , a továbbiakban: vállalkozó) Iktatószám: Tárgy: BE/13/01043-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600 Békéscsaba,

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: BA-04/001/00072-0003/2018 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal a Számtárház Kft-t (székhely: 7800 Siklós, Iskola

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: HB/04-FVO/00897-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat I. Kötelezem a ZEPTER Ungarn Kft.-t (1138 Budapest, Váci út 191. - a továbbiakban: Kft., illetve társaság),

Részletesebben

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FH-I-II-70012/2011. számú végzése az ARGENTA CREDIT Zrt. számára

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FH-I-II-70012/2011. számú végzése az ARGENTA CREDIT Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FH-I-II-70012/2011. számú végzése az ARGENTA CREDIT Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (székhelye: 1013 Budapest, Krisztina krt. 39., a

Részletesebben

Irányelv: viszonylag rugalmas uniós eszköz a nemzeti jogszabályok összehangolására

Irányelv: viszonylag rugalmas uniós eszköz a nemzeti jogszabályok összehangolására BME MBA UCP Unfair Commercial Practices directive (2005/29 EC) Irányelv: viszonylag rugalmas uniós eszköz a nemzeti jogszabályok összehangolására Nem közvetlenül alkalmazandó: implementálni kell Átültetés

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00744-0005/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a BRILL-LINE

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a Iktatószám: Tárgy: FE/FO/01071-0006/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Egyszázötvenezer forint

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Egyszázötvenezer forint Iktatószám: Tárgy: KE/001/00582-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) Kirkas Hungary Kft. (székhely: 11149 Budapest, Egressy út 23.-25., adószám: 25023974-2-42)

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: BA-04/001/00023-0005/2018 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal a RUBIN-HOST Bt. (székhely: 6724 Szeged,

Részletesebben

ŰRLAP fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat, üzleti döntések tisztességtelen befolyásolása,

ŰRLAP fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat, üzleti döntések tisztességtelen befolyásolása, ŰRLAP fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat, üzleti döntések tisztességtelen befolyásolása, és jogsértő összehasonlító reklám bejelentéséhez Alkalmazandó 2018. január 1-jétől Az

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Hatvanezer forint

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Hatvanezer forint Iktatószám: Tárgy: KE/001/00879-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) Az Euro Zhineng Kft. (székhely: 1203 Budapest,Hársfa sétány 19. fsz. 2., adószám: 23598586-2-43)

Részletesebben

h a t á r o z a t o t hozom:

h a t á r o z a t o t hozom: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-6565/2011. számú, felügyeleti intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a Generali-Providencia Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-8326/2011. számú, felügyeleti intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a Fundamenta Lakáskassza- Lakástakrékpénztár Zrt. számára A Pénzügyi

Részletesebben

Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FH-II-FB-8/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a

Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FH-II-FB-8/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FH-II-FB-8/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a TITÁN GROUP ALKUSZ Független Biztosításközvetítő Kft. számára.

Részletesebben

A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról l szóló. gyakorlatában

A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról l szóló. gyakorlatában A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról l szóló törvény alkalmazása az NFH gyakorlatában dr. Szöll llısy András Hatósági és s Jogi FıosztF osztály UCP és s KözérdekK

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat. Békés Megyei Kormányhivatal. Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat. Békés Megyei Kormányhivatal. Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Iktatószám: Tárgy: BE/13/00872-0003/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600

Részletesebben

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály HATÁROZAT

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály HATÁROZAT Iktatószám: Tárgy: BK/001/00131-0003/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. I.) A Penny Market Kft. (székhely: 2351 Alsónémedi, Északi Vállalkozói Ter. 5 fút 21. km, adószám: ) terhére

H A T Á R O Z A T. I.) A Penny Market Kft. (székhely: 2351 Alsónémedi, Északi Vállalkozói Ter. 5 fút 21. km, adószám: ) terhére Iktatószám: Tárgy: KE/001/00322-0005/2017 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T I.) A Penny Market Kft. (székhely: 2351 Alsónémedi, Északi Vállalkozói Ter. 5 fút 21. km, adószám:

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-6451/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a CIB Bank Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: SO/001/00511-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A BARCS COOP KERESKEDELMI ZRT. (székhely: 7570 Barcs, Semmelweis u. 1,. adószám: 14123355-1-14) terhére

Részletesebben

A Felügyelet fogyasztóvédelmi funkciójának kialakulása és megerősödése

A Felügyelet fogyasztóvédelmi funkciójának kialakulása és megerősödése A Felügyelet fogyasztóvédelmi funkciójának kialakulása és megerősödése dr. Kolozsi Sándor, főosztályvezető Fogyasztói jogérvényesítési főosztály 2011. március 2. A Felügyelet fogyasztóvédelmi funkcióinak

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Kötelezem a Happy Juan 688 Kft.

H A T Á R O Z A T Kötelezem a Happy Juan 688 Kft. Iktatószám: Tárgy: KE/001/00874-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem a Happy Juan 688 Kft.-t (székhely: 1144 Budapest, Füredi út 9/A. 9/38., adószám: 13852209-2-42)

Részletesebben

CLV Partners Ügyvédi Iroda

CLV Partners Ügyvédi Iroda CLV Partners Ügyvédi Iroda 1 A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. tv (Grt.) Termék-specifikus szabályozás (Gyftv; Hpt;) b2b b2c A tisztességtelen

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-7723/2011. számú, felügyeleti intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata az Allianz Hungária Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály Iktatószám: Tárgy: BK/FO/00517-0006/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-6460/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását tartalmazó határozata a Wabard Biztosító Zrt. számára (lakhelye: továbbiakban: Ügyfél) a Wabard

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK I 50083/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést tartalmazó határozata az ERSTE Bank Hungary Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (székhelye:

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. megtiltom. Az Infant and Babies Kft-t (székhelye: 8000 Székesfehérvár, Tobak u , adószáma: ) kötelezem

H A T Á R O Z A T. megtiltom. Az Infant and Babies Kft-t (székhelye: 8000 Székesfehérvár, Tobak u , adószáma: ) kötelezem Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00749-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Az Infant and Babies Kft (székhelye: 8000 Székesfehérvár, Tobak u. 11.-13., adószáma: 24272481-2-07) által

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Ft (azaz egyszázezer forint)

H A T Á R O Z A T Ft (azaz egyszázezer forint) Iktatószám: Tárgy: VEO/001/01164-0005/2015 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: SO/001/00107-0004/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A BEST FINANS KFT.-t (székhely: 1119. Budapest, Fehérvári út 43..) kötelezem arra, hogy a továbbiakban: az üzleten

Részletesebben

H A T Á R O Z AT Ft, azaz Százötvenezer forint. kötelezi

H A T Á R O Z AT Ft, azaz Százötvenezer forint. kötelezi Ügyiratszám: VA/7/00396-3/2017. Ügyintéző: dr. Németh Vivien Mária Telefon: (94) 505-220 E-mail: fogyasztovedelem@vas.gov.hu Tárgy: fogyasztóvédelmi bírság és kötelezésre szóló határozat Modulszám: 1717F-00081

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I-B-50049/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az Erste Bank Hungary Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

HATÁROZAT. Fenti kötelezettségének a vállalkozás e határozat jogerőre emelkedésének napjától köteles eleget tenni. INDOKOLÁS

HATÁROZAT. Fenti kötelezettségének a vállalkozás e határozat jogerőre emelkedésének napjától köteles eleget tenni. INDOKOLÁS Iktatószám: Tárgy: GY/001/00646-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00124 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály Iktatószám: Tárgy: BK/FO/00304-0027/2016 Elsőfokú bírságot kiszabó határozat Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

Részletesebben

h a t á r o z a t o t I n d o k o l á s

h a t á r o z a t o t I n d o k o l á s A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I-7232/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az Alföld Takarék Szövetkezeti Hitelintézet számára. A Pénzügyi

Részletesebben

AZ ÜGYFÉL KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA

AZ ÜGYFÉL KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK II-FB 170/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az Allianz Hungária Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

Békéltető testülettel és Panaszkezeléssel kapcsolatos tájékoztatás

Békéltető testülettel és Panaszkezeléssel kapcsolatos tájékoztatás Békéltető testülettel és Panaszkezeléssel kapcsolatos tájékoztatás A békéltető testületek alapvető intézményi és eljárási szabályairól a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény rendelkezik. A

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: BA-04/001/00122-0004/2018 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal Smart Food 2015 Kft.-t (székhely: 7623 Pécs, Rákóczi

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JNO/001/01283-0002/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT Whirlpool Magyarország Kft.-t (székhely: 2740 Abony, Tamási Áron u. 10. Adószáma: 5359488-2-33) k ö t e l e z

Részletesebben

Ezen túlmenően a vállalkozót. kötelezem. Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat. Békés Megyei Kormányhivatal

Ezen túlmenően a vállalkozót. kötelezem. Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat. Békés Megyei Kormányhivatal Iktatószám: Tárgy: BE/13/00846-0004/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600

Részletesebben

Dr. Solymossy Péter jogi szakértő NFH Nyíregyháza, A fogyasztóvédelemről szóló évi CLV. törvény (Fgytv.

Dr. Solymossy Péter jogi szakértő NFH Nyíregyháza, A fogyasztóvédelemről szóló évi CLV. törvény (Fgytv. Dr. Solymossy Péter jogi szakértő NFH Nyíregyháza, 2012.08.22. A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (Fgytv.) változásai A fogyasztói fogalom kiterjesztése Fgytv. 2. a) [E törvény alkalmazásában:]

Részletesebben

A J Á N L Á S T INDOKOLÁS

A J Á N L Á S T INDOKOLÁS BBT/ 2772/2017 Budapesti Békéltető Testület 1016. Budapest, Krisztina krt. 99. levelezési cím: 1253. Budapest, Pf.: 10. tel.: 488-213 1; fax: 488-2186 e-mail cím: bekelteto.testulet A Budapesti Békéltető

Részletesebben

Hatósági szerződés kulcs a jogkövetéshez

Hatósági szerződés kulcs a jogkövetéshez ÖRT Szakmai Fórum 2008. szeptember 9., Budapest Hatósági szerződés kulcs a jogkövetéshez Új fogyasztóvédelmi szabályok Az Országgyűlés 2008. június 9-én elfogadta: A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Telefon: (96) Határozatszám: 1607K HATÁROZAT

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Telefon: (96) Határozatszám: 1607K HATÁROZAT Iktatószám: Tárgy: GY/001/00794-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Telefon: (96) 795-951 Határozatszám: 1607K-00178 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi

Részletesebben

hozom: I n d o k o l á s

hozom: I n d o k o l á s A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I-FB-112/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az OTP Bank Nyrt. számára. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Ft, azaz ötvenezer Forint

H A T Á R O Z A T Ft, azaz ötvenezer Forint Iktatószám: Tárgy: KE/001/00079-0007/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) Az Energetikai Központ Zrt. (1053 Budapest, Magyar u. 36.; adószám: 23342385-2-41), a továbbiakban:

Részletesebben

AZ ÜGYFÉL KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA

AZ ÜGYFÉL KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének H-FK-II-B-1033/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság és intézkedés kiszabását tartalmazó határozata a K&H Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-3757/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását tartalmazó határozata a Generali- Providencia Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

hozom: I n d o k o l á s

hozom: I n d o k o l á s A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-8092/2011. számú, felügyeleti intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a Netrisk.hu Első Online Biztosítási Alkusz Kft. számára A Pénzügyi

Részletesebben

Jótállási, szavatossági, reklamációkezelésre vonatkozó szabályok a 2014. évi jogszabályi változások tükrében

Jótállási, szavatossági, reklamációkezelésre vonatkozó szabályok a 2014. évi jogszabályi változások tükrében Jótállási, szavatossági, reklamációkezelésre vonatkozó szabályok a 2014. évi jogszabályi változások tükrében dr. Farkas Mária Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Budapest, 2014. szeptember 19. JOGSZABÁLYI

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Négyszázezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Négyszázezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi Iktatószám: Tárgy: KE/001/00652-0005/2017 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Komárom-Esztergom Megyei

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Ft, azaz ötvenezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szab ki.

H A T Á R O Z A T Ft, azaz ötvenezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00280-0012/2017 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Székesfehérvári Járási Hivatal az Auchan Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (székhely:

Részletesebben

h a t á r o z a t o t hozom:

h a t á r o z a t o t hozom: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-7949/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a Budapest Bank Nyrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

I n d o k o l á s AZ ÜGYFÉL KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA

I n d o k o l á s AZ ÜGYFÉL KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK II/FB 337/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a Magyar Posta Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-7414/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását tartalmazó határozata az Budapest Bank Nyrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (székhelye:

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. - a fogyasztók szóbeli panaszáról minden esetben vegye fel a jogszabályban elírt tartalommal a jegyzkönyvet.

H A T Á R O Z A T. - a fogyasztók szóbeli panaszáról minden esetben vegye fel a jogszabályban elírt tartalommal a jegyzkönyvet. Iktatószám: Tárgy: KEO/001/00029-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) Kötelezem a Bogár Petrol Kft.-t (székhely: 2890 Tata, Május 1 út 1412. hrsz., adószám: 23099458-2-11

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-7784/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a Biztosítás.hu Biztosítási Alkusz Kft. számára. A Pénzügyi

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I-B/5122/2010. számú, felügyeleti intézkedést és fogyasztóvédelmi bírság kiszabását tartalmazó határozata az MKB-Euroleasing Autóhitel Zrt. számára A Pénzügyi

Részletesebben

és s a fogyasztói lyvezetı Budaörs, 2012. április 25.

és s a fogyasztói lyvezetı Budaörs, 2012. április 25. A szavatosság-jótáll llás s szabályai és s a fogyasztói panaszok intézésének nek rendje Dr. Fülöp F p Zsuzsanna szóviv vivı,, osztályvezet lyvezetı Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Budaörs, 2012. április

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: HE/001/00375-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozat: A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Heves Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési

Részletesebben

h a t á r o z a t o t hozom: A Felügyelet a Biztosítóval szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen

h a t á r o z a t o t hozom: A Felügyelet a Biztosítóval szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-7589/2011. számú, felügyeleti intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a Magyar Posta Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben