H A T Á R O Z A T Ft, azaz Hetvenezer forint. fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "H A T Á R O Z A T Ft, azaz Hetvenezer forint. fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi"

Átírás

1 Iktatószám: Tárgy: KE/001/ /2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztálya a Vega-Food 2.0 Kft. (székhely: 2081 Piliscsaba, Fő út 131., adószám: ) terhére Ft, azaz Hetvenezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. 2.) Ezen túlmenően a Társaságot kötelezi arra, hogy a tömegre értékesített termékek mérését jogszerűen végezze - azaz a termék tömegébe ne mérje bele a csomagolóanyag tömegét, a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően az értékesítésre kihelyezett termékek eladási és egységárát, valamint a tojások esetében a kilogrammra számított egységárat is egyértelműen, könnyen azonosíthatóan és tisztán

2 2 olvashatóan tüntesse fel, a termékek eladási és egységáraként a fogyasztó által ténylegesen fizetendő árat tüntesse fel! 3.) A Zrt. terhére egyéb fogyasztóvédelmi tárgyú rendelkezés megsértését nem állapítottam meg. 2. Az alábbi jogszabályhelyek figyelembe vételével hoztam meg döntésemet: I. A 122. sz. Coop Szuper üzletben a csomagolóanyagnak a termékek súlyába történő belemérése kapcsán: A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló évi XLVII. törvény ( a továbbiakban: Fttv.) 3. -a, valamint 6. (1) bekezdésének b); bb) és c) pontja értelmében: 3. (1) Tilos a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat. (3) A (2) bekezdés értelmében tisztességtelen különösen az a kereskedelmi gyakorlat, amely megtévesztő (6. és 7. ) vagy agresszív (8. ). 6. (1) Megtévesztő az a kereskedelmi gyakorlat, amely valótlan információt tartalmaz, vagy valós tényt figyelemmel megjelenésének valamennyi körülményére olyan módon jelenít meg, hogy megtéveszti vagy alkalmas arra, hogy megtévessze a fogyasztót az alábbiak közül egy vagy több tényező tekintetében és ezáltal a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg, vagy erre alkalmas: b) az áru lényeges jellemzői, így különösen bb) mennyisége

3 3 c) az áru ára, illetve díja, az ár, illetve díj megállapításának módja, különleges árkedvezmény vagy árelőny megléte II. Az ellenőrzött egységekben az eladási- és egységár feltüntetési hiányosság kapcsán: A fogyasztóvédelemről szóló évi CLV törvény (a továbbiakban: Fgytv.) 14. (1), (3) bekezdése az alábbiak szerint rendelkezik: 14. (1) A fogyasztót - a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel - a külön jogszabályban meghatározottak szerint írásban tájékoztatni kell a fogyasztóknak megvételre kínált termék eladási áráról és egységáráról, illetve a szolgáltatás díjáról. (3) Az eladási árat, az egységárat, illetve a szolgáltatás díját egyértelműen, könnyen azonosíthatóan és tisztán olvashatóan kell feltüntetni. Az Fgytv. 2. m) és n) pontja szerint: 2. E törvény alkalmazásában m) eladási ár: a termék egy egységére vagy adott mennyiségére vonatkozó ár, n) egységár: a termék e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban mértékegységére vonatkozó ár meghatározott A termékek eladási ára és egységára, továbbá a szolgáltatások díja feltüntetésének szabályiról szóló 4/2009. (I. 30.) NFGM-SZMM rendelet (a továbbiakban: rendelet) alábbi bekezdései szerint: 2. (1) A termék eladási árát - a (2) és a (4) bekezdésben meghatározott kivétellel - a) a terméken, annak csomagolásán vagy a termékhez egyéb módon rögzítve, vagy

4 4 b) a közvetlenül a termék mellett elhelyezett egyedi árkiíráson vagy a fogyasztó számára a megvenni kívánt termék kiválasztásakor könnyen hozzáférhető árjegyzéken (ideértve az étel-, illetve itallapot is) kell feltüntetni. 3. (1) A termék egységárát, ha az nem egyezik meg a termék eladási árával, a) a terméken, annak csomagolásán vagy a termékhez egyéb módon rögzítve, vagy b) a közvetlenül a termék mellett elhelyezett egyedi árkiíráson vagy a fogyasztó számára a megvenni kívánt termék kiválasztásakor könnyen hozzáférhető árjegyzéken (ideértve az étel-, illetve itallapot is) kell feltüntetni. (2) Nem kell feltüntetni az egységárat a) az 50 g, 50 ml vagy 5 cm alatti csomagolási egységű vagy méretű, b) az automatából értékesített, c) az egy csomagban lévő, készletben értékesített, d) a különleges díszcsomagolású, e) az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló törvényben meghatározott élelmiszer esetén az ételek készítéséhez egy csomagba összeállított terméken. (3) Ha külön jogszabály meghatározott előrecsomagolt termék forgalmazása során a nettó tömeg mellett a töltő (lecsepegtetéssel meghatározott) tömeg feltüntetését is előírja, elegendő a töltő tömeg egységárának feltüntetése. 4. Az egységárat a) a térfogatra értékesített terméknél literenként (Ft/l), vagy - ha ez a termék jellegéből adódóan megkönnyíti az összehasonlítást - milliliterenként (Ft/ml), centiliterenként (Ft/cl),deciliterenként (Ft/dl), illetve köbméterenként (Ft/m 3 ), b) a tömegre értékesített terméknél kilogrammonként (Ft/kg), vagy - ha ez a termék

5 5 jellegéből adódóan megkönnyíti az összehasonlítást - grammonként (Ft/g), dekagrammonként (Ft/dkg) vagy tonnánként (Ft/t), c) a hosszúságra értékesített terméknél méterenként (Ft/m), vagy - ha ez a termék jellegéből adódóan megkönnyíti az összehasonlítást - milliméterenként (Ft/mm) vagy centiméterenként (Ft/cm), d) a felületre értékesített terméknél négyzetméterenként (Ft/m 2 ), e) a kizárólag darabra értékesített terméknél darabonként (Ft/db) kell feltüntetni. 5/A. (1) Az 1234/2007/EK tanácsi rendeletnek a tojás forgalmazása tekintetében történő alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, június 23-i 589/2008/EK bizottsági rendeletben meghatározott tojás esetében a 4. e) pontja szerint feltüntetendő egységár betűméreténél legfeljebb 20%-kal kisebb betűméretben fel kell tüntetni a tojás kilogrammjára számított legmagasabb egységárat is. (2) Az (1) bekezdés szerinti egységár kiszámításához az alábbi tömegértékeket kell figyelembe venni: a) S tömegosztályú tojás esetén aa) 43 g/db, vagy ab) ha a csomagolási egységben vagy nem csomagolt formában értékesített tojás esetén a tételben található ennél kisebb tömegű tojás, a legkisebb tojás tömegértéke, b) M tömegosztályú tojás esetén 53 g/db, c) L tömegosztályú tojás esetén 63 g/db, d) XL tömegosztályú tojás esetén 73 g/db, e) ha a csomagolási egységben különböző tömegosztályú tojások találhatók, a csomagoláson jelölt legkisebb tömegre vonatkozó, az a) c) pontok szerinti tömegérték. III. A Margaréta Áruház Coop Szuper üzletben a jonatán alma eladási és

6 6 egységárának feltüntetése és felszámítása vonatkozásában: A fogyasztóvédelemről szóló évi CLV törvény (a továbbiakban: Fgytv.) 14. (5) bekezdése az alábbiak szerint rendelkezik: 14. (5) A termék eladási áraként és egységáraként, illetve a szolgáltatás díjaként a fogyasztó által ténylegesen fizetendő, az általános forgalmi adót és egyéb kötelező terheket is tartalmazó árat kell feltüntetni. A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Fttv.) 3. -a, valamint 6. (1) bekezdésének b), bb), és c) pontja értelmében: 3. (1) Tilos a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat. (2) Tisztességtelen az a kereskedelmi gyakorlat, (3) A (2) bekezdés értelmében tisztességtelen különösen az a kereskedelmi gyakorlat, amely megtévesztő (6. és 7. ) vagy agresszív (8. ). (4) A mellékletben meghatározott kereskedelmi gyakorlatok tisztességtelenek. 6. (1) Megtévesztő az a kereskedelmi gyakorlat, amely valótlan információt tartalmaz, vagy valós tényt - figyelemmel megjelenésének valamennyi körülményére - olyan módon jelenít meg, hogy megtéveszti vagy alkalmas arra, hogy megtévessze a fogyasztót az alábbiak közül egy vagy több tényező tekintetében és ezáltal a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg, vagy erre alkalmas: c) az áru ára, illetve díja, az ár, illetve díj megállapításának módja, különleges árkedvezmény vagy árelőny megléte.

7 7 3. A fentiek alapján az alábbi tényállást állapítottam meg: A 122. sz. Coop Szuper üzletben a tömegre értékesített termékek nem a tényleges eladási árakon kerültek értékesítésre. Az alkalmazott a termékek mérésekor a termékek tömegébe belemérte a csomagolóanyag tömegét is, ezzel többletszámolást eredményezett a fogyasztó kárára. Az ellenőrzött egységekben az eladási- és egységár feltüntetése nem volt teljes körű. Az ellenőrzött egységekben 1-1 féle tojás kilogrammra számított egységára nem került feltüntetésre. A Margaréta Áruház - Coop Szuper üzletben próbavásárolt tömegre értékesített jonatán almáért magasabb árat számítottak fel az ártájékoztatáson feltüntetett egységárból számított árhoz képest. 4. A Társaság által megsértett jogszabályhelyek: A feltárt tényállás alapján megállapítottam, hogy a Társaság megsértette: Fttv. 6. (1) bekezdés b), bb) és c) pontjaiban, Fgytv. 14. (1), (3), (5) bekezdéseiben, 4/2009. (I. 30.) NFGM-SZMM rendelet 2. (1), 3. (1) és az 5/A. (1) bekezdésében foglaltakat. Kelt: Tatabánya, Kapják: IRATTÁR, GAZDASÁGI FŐOSZTÁLY,

H A T Á R O Z A T. I.) A Penny Market Kft. (székhely: 2351 Alsónémedi, Északi Vállalkozói Ter. 5 fút 21. km, adószám: ) terhére

H A T Á R O Z A T. I.) A Penny Market Kft. (székhely: 2351 Alsónémedi, Északi Vállalkozói Ter. 5 fút 21. km, adószám: ) terhére Iktatószám: Tárgy: KE/001/00322-0005/2017 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T I.) A Penny Market Kft. (székhely: 2351 Alsónémedi, Északi Vállalkozói Ter. 5 fút 21. km, adószám:

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A Bertilla Trade Kft.-t (székhely: 1118 Budapest, Rétköz u. 22., adószám: ) kötelezem

H A T Á R O Z A T. A Bertilla Trade Kft.-t (székhely: 1118 Budapest, Rétköz u. 22., adószám: ) kötelezem Iktatószám: Tárgy: KE/001/00276-0005/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Bertilla Trade Kft.-t (székhely: 1118 Budapest, Rétköz u. 22., adószám: 25304868-2-43) kötelezem arra,

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: SO/001/00511-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A BARCS COOP KERESKEDELMI ZRT. (székhely: 7570 Barcs, Semmelweis u. 1,. adószám: 14123355-1-14) terhére

Részletesebben

a termékek eladási ára és egységára, továbbá a szolgáltatások díja feltüntetésének részletes szabályairól

a termékek eladási ára és egységára, továbbá a szolgáltatások díja feltüntetésének részletes szabályairól A jogszabály mai napon (2015.III.8.) hatályos állapota A jel a legutoljára megváltozott bekezdéseket jelöli. 4/2009. (I. 30.) NFGM-SZMM együttes rendelet a termékek eladási ára és egységára, továbbá a

Részletesebben

Magyar joganyagok - 4/2009. (I. 30.) NFGM-SZMM együttes rendelet - a termékek ela 2. oldal e) az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló tö

Magyar joganyagok - 4/2009. (I. 30.) NFGM-SZMM együttes rendelet - a termékek ela 2. oldal e) az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló tö Magyar joganyagok - 4/2009. (I. 30.) NFGM-SZMM együttes rendelet - a termékek ela 1. oldal 4/2009. (I. 30.) NFGM-SZMM együttes rendelet a termékek eladási ára és egységára, továbbá a szolgáltatások díja

Részletesebben

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság Iktatószám: Tárgy: GY/001/00204-0003/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607F-00024 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

Részletesebben

Ezen túlmenően a vállalkozót. kötelezem. Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat. Békés Megyei Kormányhivatal

Ezen túlmenően a vállalkozót. kötelezem. Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat. Békés Megyei Kormányhivatal Iktatószám: Tárgy: BE/13/00846-0004/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600

Részletesebben

Ezen túlmenően a Vállalkozást

Ezen túlmenően a Vállalkozást Iktatószám: Tárgy: BA/001/00349-0005/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A Molnár és Társai Kft.-t (székhely: 5538 Biharugra, Halas utca 1., adószáma: , a továbbiakban: vállalkozás)

H A T Á R O Z A T. A Molnár és Társai Kft.-t (székhely: 5538 Biharugra, Halas utca 1., adószáma: , a továbbiakban: vállalkozás) Iktatószám: Tárgy: BE/13/00550-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600 Békéscsaba,

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Négyszázezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Négyszázezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi Iktatószám: Tárgy: KE/001/00652-0005/2017 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Komárom-Esztergom Megyei

Részletesebben

HATÁROZAT I N D O K O L Á S

HATÁROZAT I N D O K O L Á S Iktatószám: Tárgy: GY/001/00711-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00145 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Hatvanezer forint

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Hatvanezer forint Iktatószám: Tárgy: KE/001/00879-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) Az Euro Zhineng Kft. (székhely: 1203 Budapest,Hársfa sétány 19. fsz. 2., adószám: 23598586-2-43)

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: SO/001/00162-0004/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT AZ AMILIA HÚS KFT-T (székhely: 7530 Kadarkút, Vótapuszta u. 1.) k ö t e l e z e m, a termékek tömegébe a csomagolóanyagot

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Telefon: (96) Határozatszám: 1607K HATÁROZAT

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Telefon: (96) Határozatszám: 1607K HATÁROZAT Iktatószám: Tárgy: GY/001/00794-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Telefon: (96) 795-951 Határozatszám: 1607K-00178 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. Kötelezem Kolcsár Katalin egyéni vállalkozó-t (székhely: 2824 Várgesztes

H A T Á R O Z A T. Kötelezem Kolcsár Katalin egyéni vállalkozó-t (székhely: 2824 Várgesztes Iktatószám: Tárgy: KE/001/00978-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem Kolcsár Katalin egyéni vállalkozó-t (székhely: 2824 Várgesztes Vadászdomb u. 2., adószám: 48778448-2-31)

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Kötelezem a Happy Juan 688 Kft.

H A T Á R O Z A T Kötelezem a Happy Juan 688 Kft. Iktatószám: Tárgy: KE/001/00874-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem a Happy Juan 688 Kft.-t (székhely: 1144 Budapest, Füredi út 9/A. 9/38., adószám: 13852209-2-42)

Részletesebben

- hogy valamennyi értékesítésre kínált termék esetén tüntesse fel a termék eladási árát,

- hogy valamennyi értékesítésre kínált termék esetén tüntesse fel a termék eladási árát, Iktatószám: Tárgy: BAO/001/00430-0004/2014 Határozat Kovács István egyéni vállalkozót (székhelye: 7915 Dencsháza, Petőfi u. 47; adószáma: 65929331-2-22 a továbbiakban: Vállalkozó) arra kötelezem, - hogy

Részletesebben

H A T Á R O Z A T ; adószám: ; a továbbiakban: Vállalkozás) Ft (azaz százötvenezer forint)

H A T Á R O Z A T ; adószám: ; a továbbiakban: Vállalkozás) Ft (azaz százötvenezer forint) Iktatószám: Tárgy: VEO/001/01165-0005/2015 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT Iktatószám: Tárgy: HB/04-FVO/00266-0004/2017 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT Kötelezem a HCE Transker Kft.-t (4030 Debrecen, Diószegi út 32-34., a továbbiakban: Kft. illetve társaság) hogy

Részletesebben

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság Iktatószám: Tárgy: GY/001/00282-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00049 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: SO/001/00478-0003/2017 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A BÁRÁNY FOGADÓ KFT-t (székhely: 7400 Kaposvár, Erdősor u. 2/B. adószám: 23555769-2-14) kötelezem, hogy a továbbiakban

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Határozatszám: 1607K HATÁROZAT

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Határozatszám: 1607K HATÁROZAT Iktatószám: Tárgy: GY/001/00379-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00074 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 3. Írásos formában nyújtson tájékoztatást a fogyasztók részére az üzlet nyitvatartási idejéről.

H A T Á R O Z A T. 3. Írásos formában nyújtson tájékoztatást a fogyasztók részére az üzlet nyitvatartási idejéről. Iktatószám: Tárgy: HB/04-FVO/01660-0004/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem Szabó Imre egyéni vállalkozót (5520 Szeghalom, Dobó u. 10/1. - a továbbiakban: vállalkozó),

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Határozatszám: 1607K HATÁROZAT

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Határozatszám: 1607K HATÁROZAT Iktatószám: Tárgy: GY/001/00670-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00135 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. - tartózkodjanak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattól, a jogszabályban elírtaknak megfelel szóbeli tájékoztatást adjanak,

H A T Á R O Z A T. - tartózkodjanak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattól, a jogszabályban elírtaknak megfelel szóbeli tájékoztatást adjanak, Iktatószám: Tárgy: KE/001/00985-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem a Heidel Euro Kft.-t (székhely: 1089 Budapest, Orczy út 43. 2/25. adószám: 25792092-2-42) hogy

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a Iktatószám: Tárgy: FE/FO/01071-0006/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a

Részletesebben

Ezen túlmenően a vállalkozót. kötelezem. Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat. Békés Megyei Kormányhivatal

Ezen túlmenően a vállalkozót. kötelezem. Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat. Békés Megyei Kormányhivatal Iktatószám: Tárgy: BE/13/01000-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: BA-04/001/00127-0002/2018 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal CM&P Hungary Kft.-t (székhely: 7631 Pécs, Vigadó

Részletesebben

Ezen túlmenően a Vállalkozást arra

Ezen túlmenően a Vállalkozást arra Iktatószám: Tárgy: BA/001/00661-0001/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a Thermo

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 1.) A Spar Magyarország Kft. (székhely: 2060 Bicske, Spar út 0326/1 hrsz., adószám: )

H A T Á R O Z A T. 1.) A Spar Magyarország Kft. (székhely: 2060 Bicske, Spar út 0326/1 hrsz., adószám: ) Iktatószám: Tárgy: KE/001/00616-0005/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) A Spar Magyarország Kft. (székhely: 2060 Bicske, Spar út 0326/1 hrsz., adószám: 10485824-2-07)

Részletesebben

A BALOGH Kft.-t (székhely: 5624 Doboz, Árpád utca 21., adószám: , a továbbiakban: vállalkozás)

A BALOGH Kft.-t (székhely: 5624 Doboz, Árpád utca 21., adószám: , a továbbiakban: vállalkozás) Iktatószám: Tárgy: BEO/001/00725-0002/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600 Békéscsaba,

Részletesebben

Fogyasztóvédelmi bírság + kötelezésre szóló határozat H A T Á R O Z A T

Fogyasztóvédelmi bírság + kötelezésre szóló határozat H A T Á R O Z A T Iktatószám: Tárgy: BOO/001/00654-0004/2014 Fogyasztóvédelmi bírság + kötelezésre szóló határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem a Metro Kereskedelmi Kft.-t (székhelye: 2040 Budörs, Budapark, Keleti u. 3.,

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT Iktatószám: Tárgy: HB/04-FVO/00611-0004/2017 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT Kötelezem a Létai - Huszti Kft.-t (4281 Létavértes, Petőfi u. 80., a továbbiakban: Kft. illetve társaság) hogy

Részletesebben

Általános kereskedelmi feltételek, árfeltüntetés, árfelszámítás

Általános kereskedelmi feltételek, árfeltüntetés, árfelszámítás Általános kereskedelmi feltételek, árfeltüntetés, árfelszámítás Általános kereskedelmi feltételek. 1. Nyitvatartási idő Kert 6. (2) b. az üzlet nyitvatartási idejéről és abban bekövetkező változásokról

Részletesebben

IMCO CONSULTING Kft.-t (székhely: 5900 Orosháza, Rákóczi utca 3-5. fsz., adószám: , továbbiakban: vállalkozás) k ö t e l e z e m

IMCO CONSULTING Kft.-t (székhely: 5900 Orosháza, Rákóczi utca 3-5. fsz., adószám: , továbbiakban: vállalkozás) k ö t e l e z e m Iktatószám: Tárgy: BE/13/01044-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600 Békéscsaba,

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. Pabar Katalin egyéni vállalkozót (székhely: 5900 Orosháza, Thököly utca 4/F., adószáma: , a továbbiakban: vállalkozó)

H A T Á R O Z A T. Pabar Katalin egyéni vállalkozót (székhely: 5900 Orosháza, Thököly utca 4/F., adószáma: , a továbbiakban: vállalkozó) Iktatószám: Tárgy: BE/13/01043-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600 Békéscsaba,

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Egyszázötvenezer forint

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Egyszázötvenezer forint Iktatószám: Tárgy: KE/001/00582-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) Kirkas Hungary Kft. (székhely: 11149 Budapest, Egressy út 23.-25., adószám: 25023974-2-42)

Részletesebben

Iktatószám: NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM MUNKAANYAG

Iktatószám: NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM MUNKAANYAG NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM Iktatószám: SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM MUNKAANYAG a termékek eladási ára és egységára, továbbá a szolgáltatások díja feltüntetésének részletes szabályairól

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Ft (azaz egyszázezer forint)

H A T Á R O Z A T Ft (azaz egyszázezer forint) Iktatószám: Tárgy: VEO/001/01164-0005/2015 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

HATÁROZAT. elrendeli a jogsértő állapot megszüntetését,

HATÁROZAT. elrendeli a jogsértő állapot megszüntetését, Iktatószám: Tárgy: GY-02/FO/00191-0001/2018 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1807K-00037 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Járási Hivatala, mint fogyasztóvédelmi

Részletesebben

HATÁROZAT. kötelezem, hogy

HATÁROZAT. kötelezem, hogy Iktatószám: Tárgy: SOO/001/01190-0005/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A TÉBA Kft-t (székhely: 8640 Fonyód, Szigetvári u. 2.) kötelezem, hogy az üzletben értékesítésre kihelyezett,

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: BA-04/001/00138-0003/2018 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal az efef Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft.-t

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. figyelmezteti az ártájékoztatásra, valamint a kötelező jótállásra vonatkozó szabályok megsértése miatt, és

H A T Á R O Z A T. figyelmezteti az ártájékoztatásra, valamint a kötelező jótállásra vonatkozó szabályok megsértése miatt, és Iktatószám: Tárgy: VEO/001/01005-0003/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

tartózkodjon a fogyasztók megtévesztésétől a kiszolgálta termékek tömege tekintetében,

tartózkodjon a fogyasztók megtévesztésétől a kiszolgálta termékek tömege tekintetében, Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00779-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

A K ÉS TÁRSAI MEGOLDÁS Kft.t (székhelye: 7632 Pécs, Tolsztoj u. 2., adószáma: 11540531-2-02, a továbbiakban: vállalkozás) arra.

A K ÉS TÁRSAI MEGOLDÁS Kft.t (székhelye: 7632 Pécs, Tolsztoj u. 2., adószáma: 11540531-2-02, a továbbiakban: vállalkozás) arra. Iktatószám: Tárgy: BAO/001/00567-0001/2014 Kötelezésre szóló határozat A K ÉS TÁRSAI MEGOLDÁS Kft.t (székhelye: 7632 Pécs, Tolsztoj u. 2., adószáma: 11540531-2-02, a továbbiakban: vállalkozás) arra Kötelezem,

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A Sereg Tűzifa Kft.-t (székhely: 8111 Seregélyes, Kodály Zoltán u. 28., adószám: 24760856-2-07) k ö t e l e z e m,

H A T Á R O Z A T. A Sereg Tűzifa Kft.-t (székhely: 8111 Seregélyes, Kodály Zoltán u. 28., adószám: 24760856-2-07) k ö t e l e z e m, Iktatószám: Tárgy: FEO/001/01093-0002/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Sereg Tűzifa Kft.-t (székhely: 8111 Seregélyes, Kodály Zoltán u. 28., adószám: 24760856-2-07) k ö t

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: GY-02/FO/00261-0003/2018 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat GYŐRI JÁRÁSI HIVATAL Ügyiratszám: GY-02/FO/00261-3/2018 Tárgy: MMXH Lakberendezési Kft. fogyasztóvédelmi ügye

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00149-0020/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a

Részletesebben

GYRI JÁRÁSI HIVATAL. Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

GYRI JÁRÁSI HIVATAL. Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: GY-02/FO/00221-0003/2018 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat GYRI JÁRÁSI HIVATAL Ügyiratszám: GY-02/FO/00221-3/2018 Tárgy: Arnau Bt. fogyasztóvédelmi ügye Telefon: (96) 795-951 Határozatszám:

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 400.000 Ft (azaz négyszázezer forint)

H A T Á R O Z A T. 400.000 Ft (azaz négyszázezer forint) Iktatószám: Tárgy: VEO/001/01182-0003/2015 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: GY-02/FO/00280-0003/2018 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat GYŐRI JÁRÁSI HIVATAL Ügyiratszám: GY-02/FO/00280-3/2018 Tárgy: Spar Magyarország Kft. fogyasztóvédelmi ügye

Részletesebben

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság Iktatószám: Tárgy: GY/001/00358-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607F-00033 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

Részletesebben

HATÁROZAT. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a

HATÁROZAT. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a Iktatószám: Tárgy: BA/001/00711-0012/2016 Elsőfokú bírságot kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a Flavonkert KFT (székhelye:

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00548-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

HATÁROZAT. Fenti kötelezettségének a vállalkozás e határozat jogerőre emelkedésének napjától köteles eleget tenni. INDOKOLÁS

HATÁROZAT. Fenti kötelezettségének a vállalkozás e határozat jogerőre emelkedésének napjától köteles eleget tenni. INDOKOLÁS Iktatószám: Tárgy: GY/001/00646-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00124 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: GY-02/FO/00229-0003/2018 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat GYŐRI JÁRÁSI HIVATAL Ügyiratszám: GY-02/FO/00229-3/2018 Tárgy: Rossmann Magyarország Kft. fogyasztóvédelmi

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00742-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: GY/001/00472-0004/2017 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat GYŐRI JÁRÁSI HIVATAL Ügyiratszám: GY/001/00472/4/2017 Tárgy: Fogyasztóvédelmi bírság és kötelezésről szóló határozat

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. k ö t e l e z i

H A T Á R O Z A T. k ö t e l e z i Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00319-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a Négy Fiú Csemege

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00205-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. megtiltom. A fenti kötelezettségének a vállalkozás a határozat jogerre emelkedésének napjától köteles eleget tenni.

H A T Á R O Z A T. megtiltom. A fenti kötelezettségének a vállalkozás a határozat jogerre emelkedésének napjától köteles eleget tenni. Iktatószám: Tárgy: FE/FO/01015-0017/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Az Enterside Kft (székhelye: 8000 Székesfehérvár, Kisteleki út 35., adószáma: 14312359-2-07) által megvalósított

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Ft, azaz hetvenezer forint. - a fogyasztó minségi kifogásáról szóló jegyzkönyvet nem vették fel,

H A T Á R O Z A T Ft, azaz hetvenezer forint. - a fogyasztó minségi kifogásáról szóló jegyzkönyvet nem vették fel, Iktatószám: Tárgy: KEO/001/01001-0006/2015 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) A Mobil Laptopshop Kft. (székhely: 6600 Szentes, Vajda-telep 12., adószám: 23889838-2-06)

Részletesebben

HATÁROZAT. kötelezi. Kötelezi a vállalkozást arra, hogy weboldaldalán tegyen közzé elállási/felmondási nyilatkozatmintát.

HATÁROZAT. kötelezi. Kötelezi a vállalkozást arra, hogy weboldaldalán tegyen közzé elállási/felmondási nyilatkozatmintát. Iktatószám: Tárgy: SZ/71/00552-0005/2017 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Nyíregyházi

Részletesebben

H A T Á R O Z A T I N D O K O L Á S

H A T Á R O Z A T I N D O K O L Á S Iktatószám: Tárgy: BOO/001/01787-0003/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem a Mobil Adó Kft.-t (székhelye: 3580 Tiszaújváros, Örös u. 3/A., adószáma: 13787912-2-05-2-05)

Részletesebben

GYRI JÁRÁSI HIVATAL. Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

GYRI JÁRÁSI HIVATAL. Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: GY/001/00491-0003/2017 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat GYRI JÁRÁSI HIVATAL Ügyiratszám: GY/001/00491-3/2017 Tárgy: Kötelezésre szóló határozat Telefon: (96) 795-951 Határozatszám:

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00186-0008/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a

Részletesebben

A hatóság annak érdekében, hogy a vállalkozások is ismerjék a vonatkozó szabályokat és az azzal összefüggő jogalkalmazási gyakorlatot

A hatóság annak érdekében, hogy a vállalkozások is ismerjék a vonatkozó szabályokat és az azzal összefüggő jogalkalmazási gyakorlatot Mire ügyeljenek a kereskedők a húsvéti időszakban? A Nemzeti Fgyasztóvédelmi Hatóság az idei évben is fkztt figyelmet kíván frdítani arra, hgy a húsvéti ünnepeket megelőző bevásárlásk srán biztsítsa a

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: BA-04/001/00072-0003/2018 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal a Számtárház Kft-t (székhely: 7800 Siklós, Iskola

Részletesebben

A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság) a Mecsek Füszért Ft, azaz ötszázezer forint

A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság) a Mecsek Füszért Ft, azaz ötszázezer forint Iktatószám: Tárgy: VE/O001/00599-0003/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság) a Mecsek Füszért Zrt.-t (székhely:

Részletesebben

A FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG TAPASZTALATAI A VM (MAGYAR TERMÉK) RENDELET KAPCSÁN. 2014. május 20.

A FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG TAPASZTALATAI A VM (MAGYAR TERMÉK) RENDELET KAPCSÁN. 2014. május 20. A FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG TAPASZTALATAI A VM (MAGYAR TERMÉK) RENDELET KAPCSÁN 2014. május 20. FONTOSABB JOGSZABÁLYOK egyes önkéntes megkülönböztető megjelölések élelmiszereken történő használatáról szóló

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Heves Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Heves Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Iktatószám: Tárgy: HE/001/00105-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Ügyszám: 1609k-00005 H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Heves Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Egyszázezer forint

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Egyszázezer forint Iktatószám: Tárgy: KE/001/00503-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) Az UNIX Autó Kft. (székhely: 1139 Budapest, Frangepán u. 55.-57., adószám:10465802-2-44)

Részletesebben

intézkedéseiről a határozat jogerőre emelkedésétől számított 10 napon belül köteles értesíteni a Hatóságot.

intézkedéseiről a határozat jogerőre emelkedésétől számított 10 napon belül köteles értesíteni a Hatóságot. Iktatószám: Tárgy: VE/O001/00540-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság) a Bástya 99 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (székhely: 8500

Részletesebben

H A T Á R O Z AT Ft, azaz Százötvenezer forint. kötelezi

H A T Á R O Z AT Ft, azaz Százötvenezer forint. kötelezi Ügyiratszám: VA/7/00396-3/2017. Ügyintéző: dr. Németh Vivien Mária Telefon: (94) 505-220 E-mail: fogyasztovedelem@vas.gov.hu Tárgy: fogyasztóvédelmi bírság és kötelezésre szóló határozat Modulszám: 1717F-00081

Részletesebben

Ft, azaz ötvenezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi,

Ft, azaz ötvenezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi, Iktatószám: Tárgy: BA/001/00269-0006/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

HATÁROZAT. k ö t e l e z i,

HATÁROZAT. k ö t e l e z i, Iktatószám: Tárgy: BA/001/00657-0005/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a Full Sunny KFT-t

Részletesebben

AZ ÁRUK ELADÁSRA TÖRTÉNŐ ELŐKÉSZÍTÉSE. 5. tétel

AZ ÁRUK ELADÁSRA TÖRTÉNŐ ELŐKÉSZÍTÉSE. 5. tétel AZ ÁRUK ELADÁSRA TÖRTÉNŐ ELŐKÉSZÍTÉSE 5. tétel 1 Az áruk eladásra történő előkészítése A termékeket szükséges felkészítenünk az eladásra, ami azt jelenti, hogy alkalmassá tesszük őket az értékesítésre.

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00258-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

Elsőfokú bírságot kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: VE/O001/00656-0004/2016 Elsőfokú bírságot kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság) I. a Tesco-Global Zrt.-t (székhely:2040 Budaörs,

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00572-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat. Békés Megyei Kormányhivatal. Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat. Békés Megyei Kormányhivatal. Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Iktatószám: Tárgy: BE/13/00872-0003/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. megtiltom. A fenti kötelezettségének a vállalkozás a határozat jogerre emelkedésének napjától köteles eleget tenni.

H A T Á R O Z A T. megtiltom. A fenti kötelezettségének a vállalkozás a határozat jogerre emelkedésének napjától köteles eleget tenni. Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00815-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Pápai Attila József (székhelye: 2475 Kápolnásnyék, F u. 31. 1. em. 6. ajtó, adószáma: 67437054-2-27) által

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: HB/04-FVO/00087-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat I. A Pulse-Wawe Kft.-t (székhely: 1089 Budapest, Kálvária tér 21. 5. em. 4. - a továbbiakban: Kft., illetve

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: BA-04/001/00224-0002/2018 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal TREM GOLD Bt.-t (székhely: 7629 Pécs, Szeptember

Részletesebben

A kereskedelmi tevékenység végzésének feltételei

A kereskedelmi tevékenység végzésének feltételei A kereskedelmi tevékenység végzésének feltételei Dr. Ádám Gabriella Katalin osztályvezető Hatósági és Jogi Főosztály Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 2012. április 25. Eljárási jogosultság A fogyasztóvédelmi

Részletesebben

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály Iktatószám: Tárgy: BK/FO/00517-0006/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. Bernáth Károly egyéni vállalkozót (székhelye: 7400 Kaposvár, Honvéd u /1. adószáma: ) kötelezem

H A T Á R O Z A T. Bernáth Károly egyéni vállalkozót (székhelye: 7400 Kaposvár, Honvéd u /1. adószáma: ) kötelezem Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00759-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Bernáth Károly egyéni vállalkozót (székhelye: 7400 Kaposvár, Honvéd u. 23. 3/1. adószáma: 60707538-1-34)

Részletesebben

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály Iktatószám: Tárgy: BK/FO/00304-0027/2016 Elsőfokú bírságot kiszabó határozat Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 500.000 Ft, azaz ötszázezer forint. kötelezi a Vállalkozást, hogy a határozat jogerőre emelkedésének napjától

H A T Á R O Z A T. 500.000 Ft, azaz ötszázezer forint. kötelezi a Vállalkozást, hogy a határozat jogerőre emelkedésének napjától Iktatószám: Tárgy: VE/001/00103-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: BA-04/001/00122-0004/2018 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal Smart Food 2015 Kft.-t (székhely: 7623 Pécs, Rákóczi

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt. (székhely: 2040 Budaörs, Kinizsi út 1-3., adószám: , továbbiakban: vállalkozás) terhére

H A T Á R O Z A T. A TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt. (székhely: 2040 Budaörs, Kinizsi út 1-3., adószám: , továbbiakban: vállalkozás) terhére Iktatószám: Tárgy: BE/13/00659-0009/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A Székesfehérvári Járási Hivatal a Molnár és Fiai Épít Kft. (székhely: 6726 Szeged, Fürj utca 105. adószám: ) terhére

H A T Á R O Z A T. A Székesfehérvári Járási Hivatal a Molnár és Fiai Épít Kft. (székhely: 6726 Szeged, Fürj utca 105. adószám: ) terhére Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00534-0006/2017 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Székesfehérvári Járási Hivatal a Molnár és Fiai Épít Kft. (székhely: 6726 Szeged, Fürj utca

Részletesebben

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság. megtiltja a jogsértő magatartás folytatását

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság. megtiltja a jogsértő magatartás folytatását Iktatószám: Tárgy: GY/001/00337-0019/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00144 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

HATÁROZAT. kötelezi, 2. Az alábbi jogszabályhelyek figyelembe vételével hoztam meg döntésemet:

HATÁROZAT. kötelezi, 2. Az alábbi jogszabályhelyek figyelembe vételével hoztam meg döntésemet: Iktatószám: Tárgy: BA/001/00854-0013/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a Gigamatrac Kft.-t

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. Kötelezem az Atlanta Sport Kft.-t (2900 Komárom, Jókai tér 2.-4., adószám: ), hogy

H A T Á R O Z A T. Kötelezem az Atlanta Sport Kft.-t (2900 Komárom, Jókai tér 2.-4., adószám: ), hogy Iktatószám: Tárgy: KE/001/00729-0007/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem az Atlanta Sport Kft.-t (2900 Komárom, Jókai tér 2.-4., adószám: 14000041-2-11), hogy - a kérelmez

Részletesebben

A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról figyelemmel a évi XLVII. Törvény rendelkezéseire

A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról figyelemmel a évi XLVII. Törvény rendelkezéseire A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról figyelemmel a 2008. évi XLVII. Törvény rendelkezéseire Előadó: dr. Papdi Andrea főtanácsos a jogszabály célja a fogyasztók érdekeinek

Részletesebben

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály HATÁROZAT

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály HATÁROZAT Iktatószám: Tárgy: BK/001/00131-0003/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 1.) A Huszár Termény Kft. (székhely: 2535 Mogyorósbánya, Fő u. 1/A., adószám: ) által forgalmazott

H A T Á R O Z A T. 1.) A Huszár Termény Kft. (székhely: 2535 Mogyorósbánya, Fő u. 1/A., adószám: ) által forgalmazott Iktatószám: Tárgy: KE/001/00640-0008/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) A Huszár Termény Kft. (székhely: 2535 Mogyorósbánya, Fő u. 1/A., adószám: 11479042-2-11)

Részletesebben

Ft, azaz hatvanezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi,

Ft, azaz hatvanezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi, Iktatószám: Tárgy: BA/001/00062-0003/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00278-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Részletesebben