H A T Á R O Z A T Ft (azaz egyszázezer forint)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "H A T Á R O Z A T Ft (azaz egyszázezer forint)"

Átírás

1 Iktatószám: Tárgy: VEO/001/ /2015 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztálya (a továbbiakban: Hatóság) a LÁNG Kereskedelmi Kft.-t (székhely: 1138 Budapest, Váci út 156.; adószám: ; a továbbiakban: Vállalkozás) Ft (azaz egyszázezer forint) fogyasztóvédelmi bírsággal sújtja, valamint kötelezi a Vállalkozást, hogy a határozat jogerőre emelkedésének napjától az általa a Veszprém, Pápai út 37. szám alatt üzemeltetett Láng Autóalkatrész elnevezésű kereskedelmi egységben a jogsértéssel érintett termékek eladási árát és egységárát a jogszabályi előírásoknak megfelelően tüntesse fel, valamint a vonatkozó előírásoknak megfelelő, megtévesztő tájékoztatást nem tartalmazó jótállási jegyet bocsásson a fogyasztók rendelkezésére. A Vállalkozás a megtett intézkedéseiről - a módosított jótállási jegy megküldésével - a határozat jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül köteles értesíteni a Hatóságot. 1. Az üzletben a pult mögötti területről ( raktár ) hozzák ki valamennyi terméket. A

2 2 próbavásárolt termékek eladási- és egységárát írásban sehol nem tüntették fel az üzletben. A jelenlévő alkalmazott nyilatkozata alapján az ellenőrzés időpontjában kb féle árucikket kínáltak eladásra az üzletben kb Ft értékben. A forgalmazott termékek közül kb féle termék esetében kell feltüntetni az egységárat (kiszerelésük nem egy egységű). 2. A felügyelők által próbavásárolt Starline 45 Ah 12 V akkumulátor (azonosító szám: 22 SEP ) termékhez átadott jótállási jegy tartalmi vizsgálata során a Hatóság az alábbi megállapításokat tette: A jótállási jegyen nem szerepelt: a termék azonosító száma a termék forgalmazója a Láng Kereskedelmi Kft., amelynek címe szintén nem volt feltüntetve, csak az üzlet veszprémi címe Nem tartalmazott tájékoztatást a jótállási jegy: a fogyasztót megillető jótállási jogokról (kijavítás, árleszállítás, a hiba kötelezett költségére fogyasztó általi kijavítása vagy mással való kijavíttatása, elállás tekintetében), kizárólag a csere szerepel a jegyen. a jótállás alapján járó fogyasztói jogok érvényesíthetőségének feltételeiről (3 munkanapos csere szabálya; jótállási idő módosulása javítás és csere esetén; kijavításra és kicserélésre nyitva álló határidő) a jótállási jegy nem utal arra, hogy a jótállás a fogyasztó törvényből eredő jogait nem érinti A jótállási jegyen az alábbi tájékoztatások szerepelnek: Amennyiben a Vevő nem fogadja el az értékesítő hely vagy a bevizsgáló hely szakvéleményét, úgy a jogszabályban rögzített módon kérheti a területileg illetékes Fogyasztóvédelmi Felügyelőség vizsgálatát A jótállási kötelezettség megszűnik,

3 3 ha az akkumulátor az adott motorhoz alulméretezett (nem megfelelő típusbeépítés), ha az akkumulátor nem azonosítható be, ha az akkumulátort javították, alakították, felnyitották, ha a vásárlás után az akkumulátor megsérül (edény, fedél, kivezető csonk), ha az akkumulátorba a kezelési útmutatóban nem szereplő idegen anyag kerül, ha a 24V-os rendszert megcsapolják közbülső 12 V-os fogyasztó miatt, ha a meghibásodás szakszerűtlen kezelésre, üzemeltetésre vagy elhasználódásra vezethető vissza, ha az akkumulátor túltöltött (elektrolit el van színeződve), ha az akkumulátor mélykisütött (kapocsfeszültség 10 V alatti), szulfátosodott (lemerült akkumulátort a visszafordíthatatlan vegyi folyamatok súlyosan károsítják), ha az akkumulátor megfagyott, az elektrolit szintje az MN szintjelzés alatt van. A fogyasztóvédelemről szóló évi CLV. törvény (a továbbiakban: Fgytv.) 14. (1) A fogyasztót a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel a külön jogszabályban meghatározottak szerint írásban tájékoztatni kell a fogyasztóknak megvételre kínált termék eladási áráról és egységáráról, illetve a szolgáltatás díjáról. A termékek ára és egységára, továbbá a szolgáltatások díja feltüntetésének részletes szabályairól szóló 4/2009. (I.30.) NFGM-SZMM együttes rendelet (a továbbiakban: Együttes rendelet) 2. (1) A termék eladási árát a (2) és a (4) bekezdésben meghatározott kivétellel a) a terméken, annak csomagolásán vagy a termékhez egyéb módon rögzítve, vagy b) a közvetlenül a termék mellett elhelyezett egyedi árkiíráson vagy a fogyasztó számára a megvenni kívánt termék kiválasztásakor könnyen hozzáférhető árjegyzéken (ideértve az étel-, illetve itallapot is) kell feltüntetni. Együttes rendelet 3. (1) A termék egységárát, ha az nem egyezik meg a termék eladási árával, a. b. a terméken, annak csomagolásán vagy a termékhez egyéb módon rögzítve, vagy közvetlenül a termék mellett elhelyezett egyedi árkiíráson vagy a fogyasztó számára a megvenni kívánt termék kiválasztásakor könnyen hozzáférhető árjegyzéken (ideértve az étel-, illetve itallapot is)

4 4 kell feltüntetni. Együttes rendelet 4. Az egységárat a) a térfogatra értékesített terméknél literenként (Ft/l), vagy ha ez a termék jellegéből adódóan megkönnyíti az összehasonlítást milliliterenként (Ft/ml), centiliterenként 3 (Ft/cl), deciliterenként (Ft/dl), illetve köbméterenként (Ft/m ), b) a tömegre értékesített terméknél kilogrammonként (Ft/kg), vagy ha ez a termék jellegéből adódóan megkönnyíti az összehasonlítást grammonként (Ft/g), dekagrammonként (Ft/dkg) vagy tonnánként (Ft/t), c) a hosszúságra értékesített terméknél méterenként (Ft/m), vagy ha ez a termék jellegéből adódóan megkönnyíti az összehasonlítást milliméterenként (Ft/mm) vagy centiméterenként (Ft/cm), 2 d) a felületre értékesített terméknél négyzetméterenként (Ft/m ), e) a kizárólag darabra értékesített terméknél darabonként (Ft/db) kell feltüntetni. Fgytv. 16. (1) A csomagolásra vonatkozó rendelkezések megtartására a gyártó, az ár feltüntetésére vonatkozó rendelkezések megtartására a forgalmazó, illetve a szolgáltatást értékesítő vállalkozás köteles. Fgytv. 2. m) eladási ár: a termék egy egységre vagy adott mennyiségre vonatkozó ára n) egységár: a termék e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott mértékegységére vonatkozó ár A Polgári Törvénykönyvről szóló évi V. törvény (a továbbiakban: új Ptk.) 6:159. [Kellékszavatossági jogok]

5 5 (1) Olyan szerződés alapján, amelyben a felek kölcsönös szolgáltatásokkal tartoznak, a kötelezett a hibás teljesítésért kellékszavatossággal tartozik. (2) Kellékszavatossági igénye alapján a jogosult választása szerint a) kijavítást vagy kicserélést igényelhet, kivéve, ha a választott kellékszavatossági jog teljesítése lehetetlen, vagy ha az a kötelezettnek - másik kellékszavatossági igény teljesítésével összehasonlítva - aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a szolgáltatás hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a kellékszavatossági jog teljesítésével a jogosultnak okozott érdeksérelmet; vagy b) az ellenszolgáltatás arányos leszállítását igényelheti, a hibát a kötelezett költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy a szerződéstől elállhat, ha a kötelezett a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének a (4) bekezdés szerinti feltételekkel nem tud eleget tenni, vagy ha a jogosultnak a kijavításhoz vagy kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt. Új Ptk. 6:163. [A kellékszavatossági igény elévülése] (4)-(5) bekezdései szerint: (4) Nem számít bele az elévülési időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a jogosult a dolgot rendeltetésszerűen nem tudja használni. (5) A dolognak a kicseréléssel vagy a kijavítással érintett részére a kellékszavatossági igény elévülése újból kezdődik. Ezt a szabályt kell alkalmazni arra az esetre is, ha a kijavítás következményeként új hiba keletkezik. Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX.22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 151/2003. (IX.22.) Korm. rendelet) 2. (1) A jótállás időtartama egy év. E határidő elmulasztása jogvesztéssel jár. 151/2003. (IX.22.) Korm. rendelet 3. (3) A jótállási jegyen fel kell tüntetni: a) a vállalkozás nevét, címét, b) azonosítására alkalmas megnevezését és típusát, valamint ha a fogyasztási cikk van gyártási számát,

6 6 c) a gyártó nevét, címét, ha a gyártó nem azonos a vállalkozással, d) a szerződéskötés, valamint a fogyasztási cikk fogyasztó részére történő átadásának vagy a vállalkozás vagy közreműködője általi üzembe helyezés esetén a fogyasztási cikk üzembe helyezésének időpontját, e) a fogyasztó jótállásból eredő jogait, azok érvényesíthetőségének határidejét, helyét és feltételeit, továbbá f) az arról szóló tájékoztatást, hogy fogyasztói jogvita esetén a fogyasztó a megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testület eljárását is kezdeményezheti. (4) A jótállási jegynek utalnia kell arra, hogy a jótállás a fogyasztó jogszabályból eredő jogait nem érinti. 151/2003. (IX.22.) Korm. rendelet 7. Ha a fogyasztó a fogyasztási cikk meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, a vállalkozás nem hivatkozhat a Polgári Törvénykönyvről szóló évi V. törvény 6:159. (2) bekezdés a) pontja értelmében aránytalan többletköltségre, hanem köteles a fogyasztási cikket kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza. 151/2003. (IX.22.) Korm. rendelet 7/B. (1) A 3. -ban, az 5. (2) (4) bekezdésében, valamint a 6. és 7. -ban foglalt rendelkezések megsértése esetén a fogyasztóvédelmi hatóság jár el a fogyasztóvédelemről szóló törvényben meghatározott szabályok szerint. (2) Az (1) bekezdésben megjelölt rendelkezések a fogyasztóvédelemről szóló törvény alkalmazásában fogyasztóvédelmi rendelkezések. A fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól szóló 19/2014. (IV:29.) NGM rendelet (a továbbiakban: NGM rendelet) 5. A vállalkozásnak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008.

7 7 évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Fttv.) 3. (1) Tilos a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat. (2) Tisztességtelen az a kereskedelmi gyakorlat, a) amelynek alkalmazása során a kereskedelmi gyakorlat megvalósítója nem az ésszerűen elvárható szintű szakismerettel, illetve nem a jóhiszeműség és tisztesség alapelvének megfelelően elvárható gondossággal jár el (a továbbiakban: szakmai gondosság követelménye), és b) amely érzékelhetően rontja azon fogyasztó lehetőségét az áruval kapcsolatos, a szükséges információk birtokában meghozott tájékozott döntésre, akivel kapcsolatban alkalmazzák, illetve akihez eljut, vagy aki a címzettje, és ezáltal a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg (a továbbiakban: a fogyasztói magatartás torzítása), vagy erre alkalmas. (3) A (2) bekezdés értelmében tisztességtelen különösen az a kereskedelmi gyakorlat, amely megtévesztő (6. és 7. ) vagy agresszív (8. ). Fttv. 6. (1) Megtévesztő az a kereskedelmi gyakorlat, amely valótlan információt tartalmaz, vagy valós tényt figyelemmel megjelenésének valamennyi körülményére olyan módon jelenít meg, hogy megtéveszti vagy alkalmas arra, hogy megtévessze a fogyasztót az alábbiak közül egy vagy több tényező tekintetében és ezáltal a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg, vagy erre alkalmas: ( ) i) a fogyasztó jogai, illetve a fogyasztót az ügylet folytán esetlegesen terhelő hátrányos jogkövetkezmények kockázata. A Vállalkozás azáltal, hogy a felsorolt, fogyasztók számára eladásra kínált termékek esetében sem a termékeken, vagy a termékek mellett kihelyezett ártájékoztató útján, sem egyéb módon nem tüntette fel az eladási árakat, valamint - a jelenlévő alkalmazott nyilatkozata alapján kb féle termék esetében - az egységárakat, megsértette az Fgytv. 14. (1) bekezdését, valamint az Együttes rendelet 2. (1) és 3. (1) bekezdéseit. Az eladók által használt monitoron történő árlekérdezés (ártájékoztatás), mivel ahhoz szabadon a vásárlók nem férnek hozzá, nem felel meg a jogszabályi

8 8 előírásoknak. A Vállalkozás azáltal, hogy az általa alkalmazott, a próbavásárolt akkumulátor termékhez átadott jótállási jegyen nem tüntette fel a termék gyártási számát, valamint a vállalkozás címét, a fogyasztót a jótállás alapján megillető jogokat, valamint nem utalt arra, hogy a jótállás a fogyasztó törvényből eredő jogait nem érinti, megsértette a 151/2003. (IX.22.) Korm. rendelet 3. (3) bekezdés a), b) és e) pontját és (4) bekezdését. A Vállalkozás azáltal, hogy az általa a próbavásárolt akkumulátorhoz biztosított jótállási jegyen valamint nyilatkozata alapján további 26 termékhez biztosított jótállási tájékoztatón - a jótállási jogokra vonatkozóan a fogyasztók megtévesztésére alkalmas információkat közölt, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósított meg, e magatartásával megsértve az Fttv. 3. (1) bekezdését, valamint a 6. (1) bekezdés i) pontját. Kelt: Veszprém, Takács Szabolcs kormánymegbízott nevében és megbízásából Roxer Egon osztályvezető Kapják: IRATTÁR, GAZDASÁGI FŐOSZTÁLY,

H A T Á R O Z A T ; adószám: ; a továbbiakban: Vállalkozás) Ft (azaz százötvenezer forint)

H A T Á R O Z A T ; adószám: ; a továbbiakban: Vállalkozás) Ft (azaz százötvenezer forint) Iktatószám: Tárgy: VEO/001/01165-0005/2015 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. figyelmezteti az ártájékoztatásra, valamint a kötelező jótállásra vonatkozó szabályok megsértése miatt, és

H A T Á R O Z A T. figyelmezteti az ártájékoztatásra, valamint a kötelező jótállásra vonatkozó szabályok megsértése miatt, és Iktatószám: Tárgy: VEO/001/01005-0003/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Hetvenezer forint. fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Hetvenezer forint. fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi Iktatószám: Tárgy: KE/001/00842-0004/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Komárom-Esztergom Megyei

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. I.) A Penny Market Kft. (székhely: 2351 Alsónémedi, Északi Vállalkozói Ter. 5 fút 21. km, adószám: ) terhére

H A T Á R O Z A T. I.) A Penny Market Kft. (székhely: 2351 Alsónémedi, Északi Vállalkozói Ter. 5 fút 21. km, adószám: ) terhére Iktatószám: Tárgy: KE/001/00322-0005/2017 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T I.) A Penny Market Kft. (székhely: 2351 Alsónémedi, Északi Vállalkozói Ter. 5 fút 21. km, adószám:

Részletesebben

HATÁROZAT. k ö t e l e z i,

HATÁROZAT. k ö t e l e z i, Iktatószám: Tárgy: BA/001/00657-0005/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a Full Sunny KFT-t

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: SO/001/00162-0004/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT AZ AMILIA HÚS KFT-T (székhely: 7530 Kadarkút, Vótapuszta u. 1.) k ö t e l e z e m, a termékek tömegébe a csomagolóanyagot

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: SO/001/00511-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A BARCS COOP KERESKEDELMI ZRT. (székhely: 7570 Barcs, Semmelweis u. 1,. adószám: 14123355-1-14) terhére

Részletesebben

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság Iktatószám: Tárgy: GY/001/00204-0003/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607F-00024 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

Részletesebben

HATÁROZAT I N D O K O L Á S

HATÁROZAT I N D O K O L Á S Iktatószám: Tárgy: GY/001/00711-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00145 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

HATÁROZAT. kötelezi, 2. Az alábbi jogszabályhelyek figyelembe vételével hoztam meg döntésemet:

HATÁROZAT. kötelezi, 2. Az alábbi jogszabályhelyek figyelembe vételével hoztam meg döntésemet: Iktatószám: Tárgy: BA/001/00854-0013/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a Gigamatrac Kft.-t

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Telefon: (96) Határozatszám: 1607K HATÁROZAT

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Telefon: (96) Határozatszám: 1607K HATÁROZAT Iktatószám: Tárgy: GY/001/00794-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Telefon: (96) 795-951 Határozatszám: 1607K-00178 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. - tartózkodjanak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattól, a jogszabályban elírtaknak megfelel szóbeli tájékoztatást adjanak,

H A T Á R O Z A T. - tartózkodjanak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattól, a jogszabályban elírtaknak megfelel szóbeli tájékoztatást adjanak, Iktatószám: Tárgy: KE/001/00985-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem a Heidel Euro Kft.-t (székhely: 1089 Budapest, Orczy út 43. 2/25. adószám: 25792092-2-42) hogy

Részletesebben

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály Iktatószám: Tárgy: BK/FO/00517-0006/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

Részletesebben

Ezen túlmenően a vállalkozót. kötelezem. Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat. Békés Megyei Kormányhivatal

Ezen túlmenően a vállalkozót. kötelezem. Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat. Békés Megyei Kormányhivatal Iktatószám: Tárgy: BE/13/00846-0004/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Hatvanezer forint

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Hatvanezer forint Iktatószám: Tárgy: KE/001/00879-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) Az Euro Zhineng Kft. (székhely: 1203 Budapest,Hársfa sétány 19. fsz. 2., adószám: 23598586-2-43)

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A Bertilla Trade Kft.-t (székhely: 1118 Budapest, Rétköz u. 22., adószám: ) kötelezem

H A T Á R O Z A T. A Bertilla Trade Kft.-t (székhely: 1118 Budapest, Rétköz u. 22., adószám: ) kötelezem Iktatószám: Tárgy: KE/001/00276-0005/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Bertilla Trade Kft.-t (székhely: 1118 Budapest, Rétköz u. 22., adószám: 25304868-2-43) kötelezem arra,

Részletesebben

Ezen túlmenően a Vállalkozást

Ezen túlmenően a Vállalkozást Iktatószám: Tárgy: BA/001/00349-0005/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Kötelezem a Happy Juan 688 Kft.

H A T Á R O Z A T Kötelezem a Happy Juan 688 Kft. Iktatószám: Tárgy: KE/001/00874-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem a Happy Juan 688 Kft.-t (székhely: 1144 Budapest, Füredi út 9/A. 9/38., adószám: 13852209-2-42)

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 3. Írásos formában nyújtson tájékoztatást a fogyasztók részére az üzlet nyitvatartási idejéről.

H A T Á R O Z A T. 3. Írásos formában nyújtson tájékoztatást a fogyasztók részére az üzlet nyitvatartási idejéről. Iktatószám: Tárgy: HB/04-FVO/01660-0004/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem Szabó Imre egyéni vállalkozót (5520 Szeghalom, Dobó u. 10/1. - a továbbiakban: vállalkozó),

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: SO/001/00478-0003/2017 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A BÁRÁNY FOGADÓ KFT-t (székhely: 7400 Kaposvár, Erdősor u. 2/B. adószám: 23555769-2-14) kötelezem, hogy a továbbiakban

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A Molnár és Társai Kft.-t (székhely: 5538 Biharugra, Halas utca 1., adószáma: , a továbbiakban: vállalkozás)

H A T Á R O Z A T. A Molnár és Társai Kft.-t (székhely: 5538 Biharugra, Halas utca 1., adószáma: , a továbbiakban: vállalkozás) Iktatószám: Tárgy: BE/13/00550-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600 Békéscsaba,

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat. Békés Megyei Kormányhivatal. Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat. Békés Megyei Kormányhivatal. Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Iktatószám: Tárgy: BE/13/00872-0003/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Határozatszám: 1607K HATÁROZAT

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Határozatszám: 1607K HATÁROZAT Iktatószám: Tárgy: GY/001/00670-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00135 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 1.) A Spar Magyarország Kft. (székhely: 2060 Bicske, Spar út 0326/1 hrsz., adószám: )

H A T Á R O Z A T. 1.) A Spar Magyarország Kft. (székhely: 2060 Bicske, Spar út 0326/1 hrsz., adószám: ) Iktatószám: Tárgy: KE/001/00616-0005/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) A Spar Magyarország Kft. (székhely: 2060 Bicske, Spar út 0326/1 hrsz., adószám: 10485824-2-07)

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Határozatszám: 1607K HATÁROZAT

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Határozatszám: 1607K HATÁROZAT Iktatószám: Tárgy: GY/001/00379-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00074 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

JÓTÁLLÁSI JEGY. Vállalkozás [1] neve és címe: Sukk László egyéni vállalkozó 8330 Sümeg, Tikhegy u. 45. Termék megnevezése:... Termék típusa:...

JÓTÁLLÁSI JEGY. Vállalkozás [1] neve és címe: Sukk László egyéni vállalkozó 8330 Sümeg, Tikhegy u. 45. Termék megnevezése:... Termék típusa:... JÓTÁLLÁSI JEGY Vállalkozás [1] neve és címe: Sukk László egyéni vállalkozó 8330 Sümeg, Tikhegy u. 45. Termék megnevezése:... Termék típusa:... Termék gyártási száma (amennyiben van):... Gyártó neve és

Részletesebben

Általános információk a jótállási jegy minta alkalmazásával kapcsolatban A jótállás (köznapi nyelven: garancia) kétféle lehet: önkéntes, illetve

Általános információk a jótállási jegy minta alkalmazásával kapcsolatban A jótállás (köznapi nyelven: garancia) kétféle lehet: önkéntes, illetve Általános információk a jótállási jegy minta alkalmazásával kapcsolatban A jótállás (köznapi nyelven: garancia) kétféle lehet: önkéntes, illetve kötelező. Utóbbiról akkor beszélünk, ha a jótállást jogszabály

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT Iktatószám: Tárgy: HB/04-FVO/00266-0004/2017 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT Kötelezem a HCE Transker Kft.-t (4030 Debrecen, Diószegi út 32-34., a továbbiakban: Kft. illetve társaság) hogy

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a Iktatószám: Tárgy: FE/FO/01071-0006/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a

Részletesebben

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság Iktatószám: Tárgy: GY/001/00282-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00049 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

- hogy valamennyi értékesítésre kínált termék esetén tüntesse fel a termék eladási árát,

- hogy valamennyi értékesítésre kínált termék esetén tüntesse fel a termék eladási árát, Iktatószám: Tárgy: BAO/001/00430-0004/2014 Határozat Kovács István egyéni vállalkozót (székhelye: 7915 Dencsháza, Petőfi u. 47; adószáma: 65929331-2-22 a továbbiakban: Vállalkozó) arra kötelezem, - hogy

Részletesebben

Magyar joganyagok - 4/2009. (I. 30.) NFGM-SZMM együttes rendelet - a termékek ela 2. oldal e) az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló tö

Magyar joganyagok - 4/2009. (I. 30.) NFGM-SZMM együttes rendelet - a termékek ela 2. oldal e) az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló tö Magyar joganyagok - 4/2009. (I. 30.) NFGM-SZMM együttes rendelet - a termékek ela 1. oldal 4/2009. (I. 30.) NFGM-SZMM együttes rendelet a termékek eladási ára és egységára, továbbá a szolgáltatások díja

Részletesebben

A K ÉS TÁRSAI MEGOLDÁS Kft.t (székhelye: 7632 Pécs, Tolsztoj u. 2., adószáma: 11540531-2-02, a továbbiakban: vállalkozás) arra.

A K ÉS TÁRSAI MEGOLDÁS Kft.t (székhelye: 7632 Pécs, Tolsztoj u. 2., adószáma: 11540531-2-02, a továbbiakban: vállalkozás) arra. Iktatószám: Tárgy: BAO/001/00567-0001/2014 Kötelezésre szóló határozat A K ÉS TÁRSAI MEGOLDÁS Kft.t (székhelye: 7632 Pécs, Tolsztoj u. 2., adószáma: 11540531-2-02, a továbbiakban: vállalkozás) arra Kötelezem,

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. figyelmezteti az ártájékoztatásra, valamint a kötelező jótállásra vonatkozó szabályok megsértése miatt, és

H A T Á R O Z A T. figyelmezteti az ártájékoztatásra, valamint a kötelező jótállásra vonatkozó szabályok megsértése miatt, és Iktatószám: Tárgy: VEO/001/00929-0003/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. Kötelezem Kolcsár Katalin egyéni vállalkozó-t (székhely: 2824 Várgesztes

H A T Á R O Z A T. Kötelezem Kolcsár Katalin egyéni vállalkozó-t (székhely: 2824 Várgesztes Iktatószám: Tárgy: KE/001/00978-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem Kolcsár Katalin egyéni vállalkozó-t (székhely: 2824 Várgesztes Vadászdomb u. 2., adószám: 48778448-2-31)

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Négyszázezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Négyszázezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi Iktatószám: Tárgy: KE/001/00652-0005/2017 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Komárom-Esztergom Megyei

Részletesebben

a termékek eladási ára és egységára, továbbá a szolgáltatások díja feltüntetésének részletes szabályairól

a termékek eladási ára és egységára, továbbá a szolgáltatások díja feltüntetésének részletes szabályairól A jogszabály mai napon (2015.III.8.) hatályos állapota A jel a legutoljára megváltozott bekezdéseket jelöli. 4/2009. (I. 30.) NFGM-SZMM együttes rendelet a termékek eladási ára és egységára, továbbá a

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. megtiltom. A fenti kötelezettségének a vállalkozás a határozat jogerre emelkedésének napjától köteles eleget tenni.

H A T Á R O Z A T. megtiltom. A fenti kötelezettségének a vállalkozás a határozat jogerre emelkedésének napjától köteles eleget tenni. Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00815-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Pápai Attila József (székhelye: 2475 Kápolnásnyék, F u. 31. 1. em. 6. ajtó, adószáma: 67437054-2-27) által

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. figyelmezteti az ártájékoztatásra, valamint a kötelező jótállásra vonatkozó szabályok megsértése miatt, és

H A T Á R O Z A T. figyelmezteti az ártájékoztatásra, valamint a kötelező jótállásra vonatkozó szabályok megsértése miatt, és Iktatószám: Tárgy: VEO/001/00983-0003/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Egyszázötvenezer forint

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Egyszázötvenezer forint Iktatószám: Tárgy: KE/001/00582-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) Kirkas Hungary Kft. (székhely: 11149 Budapest, Egressy út 23.-25., adószám: 25023974-2-42)

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: BA-04/001/00127-0002/2018 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal CM&P Hungary Kft.-t (székhely: 7631 Pécs, Vigadó

Részletesebben

Fogyasztóvédelmi bírság + kötelezésre szóló határozat H A T Á R O Z A T

Fogyasztóvédelmi bírság + kötelezésre szóló határozat H A T Á R O Z A T Iktatószám: Tárgy: BOO/001/00654-0004/2014 Fogyasztóvédelmi bírság + kötelezésre szóló határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem a Metro Kereskedelmi Kft.-t (székhelye: 2040 Budörs, Budapark, Keleti u. 3.,

Részletesebben

JÓTÁLLÁSI JEGY Vállalkozás neve és címe: 2. Termék megnevezése: 3. Termék típusa: 4. Termék gyártási száma (ha van): 5. Gyártó neve és címe (h

JÓTÁLLÁSI JEGY Vállalkozás neve és címe: 2. Termék megnevezése: 3. Termék típusa: 4. Termék gyártási száma (ha van): 5. Gyártó neve és címe (h JÓTÁLLÁSI JEGY 2014 1. Vállalkozás neve és címe: 2. Termék megnevezése: 3. Termék típusa: 4. Termék gyártási száma (ha van): 5. Gyártó neve és címe (ha nem azonos a Vállalkozóval): 6. Vásárlás (termék

Részletesebben

1184 Budapest, Aranyeső u. 8. www.magyar-jatszoter.hu

1184 Budapest, Aranyeső u. 8. www.magyar-jatszoter.hu 1184 Budapest, Aranyeső u. 8. www.magyar-jatszoter.hu JÓTÁLLÁSI JEGY Termék megnevezése:... Termék típusa/cikkszáma: Termék gyártási száma : Vásárlás id pontja: 2015 ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

JÓTÁLLÁSI ADATLAP MAGINON GPS 1

JÓTÁLLÁSI ADATLAP MAGINON GPS 1 HU 81 A fogyasztó adatai: Név: JÓTÁLLÁSI ADATLAP MAGINON GPS 1 Cím: E-mail A vásárlás dátuma * : * Javasoljuk, hogy a jótállási tájékoztatóval együtt őrizze meg a vásárláskor kapott nyugtát / számlát is.

Részletesebben

JÓTÁLLÁSI ADATLAP. Díjtalan forródrót ügyfélszolgálat. A fogyasztó adatai: Név: Cím: E-mail A vásárlás dátuma * : A vásárlás helye: A hiba leírása:

JÓTÁLLÁSI ADATLAP. Díjtalan forródrót ügyfélszolgálat. A fogyasztó adatai: Név: Cím: E-mail A vásárlás dátuma * : A vásárlás helye: A hiba leírása: A fogyasztó adatai: Név: JÓTÁLLÁSI ADATLAP Rádiós fürdőszobai óra Cím: E-mail A vásárlás dátuma * : * Javasoljuk, hogy a jótállási tájékoztatóval együtt őrizze meg a vásárláskor kapott nyugtát / számlát

Részletesebben

Insert holder to. the back for wall mounting. Insert holder to. the bottom for table-top display

Insert holder to. the back for wall mounting. Insert holder to. the bottom for table-top display LED INDICATOR Insert holder to the bottom for table-top display Insert holder to the back for wall mounting HU Jótállási jegy A termék gyártója: FAST ČR, a.s. (Černokostelecká1621, Říčany u Prahy

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: BA-04/001/00138-0003/2018 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal az efef Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft.-t

Részletesebben

Ezen túlmenően a vállalkozót. kötelezem. Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat. Békés Megyei Kormányhivatal

Ezen túlmenően a vállalkozót. kötelezem. Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat. Békés Megyei Kormányhivatal Iktatószám: Tárgy: BE/13/01000-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600

Részletesebben

JÓTÁLLÁSI ADATLAP LED-es éjjeli lámpa

JÓTÁLLÁSI ADATLAP LED-es éjjeli lámpa JÓTÁLLÁSI ADATLAP LED-es éjjeli lámpa A fogyasztó adatai: Név: Cím: E-mail A vásárlás dátuma * : * Javasoljuk, hogy a jótállási tájékoztatóval együtt őrizze meg a vásárláskor kapott nyugtát / számlát is.

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT Iktatószám: Tárgy: HB/04-FVO/00611-0004/2017 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT Kötelezem a Létai - Huszti Kft.-t (4281 Létavértes, Petőfi u. 80., a továbbiakban: Kft. illetve társaság) hogy

Részletesebben

JÓTÁLLÁSI TÁJÉKOZTATÓ 230 V-OS ELEKTROMOS PUMPA

JÓTÁLLÁSI TÁJÉKOZTATÓ 230 V-OS ELEKTROMOS PUMPA 25 JÓTÁLLÁSI TÁJÉKOZTATÓ 230 V-OS ELEKTROMOS PUMPA A fogyasztó adatai: Név: Cím: E-mail A vásárlás dátuma * : * Javasoljuk, hogy a jótállási tájékoztatóval együtt őrizze meg a vásárláskor kapott nyugtát

Részletesebben

JÓTÁLLÁSI ADATLAP. Habrugós matrac 90x200cm 90x2000 cm

JÓTÁLLÁSI ADATLAP. Habrugós matrac 90x200cm 90x2000 cm JÓTÁLLÁSI ADATLAP Habrugós matrac 90x200cm 90x2000 cm A fogyasztó adatai: Név: Cím: E-Mail: A vásárlás dátuma* A vásárlás helye* *Kérjük, hogy a vásárlás időpontjának és helyének igazolására a jótállási

Részletesebben

JÓTÁLLÁSI TÁJÉKOZTATÓ

JÓTÁLLÁSI TÁJÉKOZTATÓ JÓTÁLLÁSI TÁJÉKOZTATÓ A fogyasztóval szerződést kötő (a jótállásra kötelezett) vállalkozás cégneve és címe: ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. Mészárosok útja 2. H-2051 Biatorbágy A fogyasztási cikk azonosítására

Részletesebben

3ÉV. JÓTÁLLÁSI ADATLAP Játékkonyha fából. (: ÜGYFÉLSZOLGÁLAT. A fogyasztó adatai: Név: Cím:

3ÉV. JÓTÁLLÁSI ADATLAP Játékkonyha fából. (:   ÜGYFÉLSZOLGÁLAT. A fogyasztó adatai: Név: Cím: JÓTÁLLÁSI ADATLAP Játékkonyha fából HU A fogyasztó adatai: Név: Cím: (: E-Mail: A vásárlás dátuma*: * Kérjük, hogy a vásárlás időpontjának és helyének igazolására a jótállási tájékoztatóval együtt őrizze

Részletesebben

SZAVATOSSÁG ÉS JÓTÁLLÁS

SZAVATOSSÁG ÉS JÓTÁLLÁS SZAVATOSSÁG ÉS JÓTÁLLÁS Ha a szolgáltatott dolog minőségileg hibás, az szerződésszegést jelent és a hibás teljesítés következményeit, szavatossági, jótállási igényeket von maga után. A szavatosság és a

Részletesebben

Általános kereskedelmi feltételek, árfeltüntetés, árfelszámítás

Általános kereskedelmi feltételek, árfeltüntetés, árfelszámítás Általános kereskedelmi feltételek, árfeltüntetés, árfelszámítás Általános kereskedelmi feltételek. 1. Nyitvatartási idő Kert 6. (2) b. az üzlet nyitvatartási idejéről és abban bekövetkező változásokról

Részletesebben

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság Iktatószám: Tárgy: GY/001/00358-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607F-00033 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

Részletesebben

H A T Á R O Z A T I N D O K O L Á S

H A T Á R O Z A T I N D O K O L Á S Iktatószám: Tárgy: HB/04-FVO/01612-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T I. A SHENG HENG Kft.-t (1149 Budapest, Egressy út 23-25. - a továbbiakban: Kft., illetve

Részletesebben

Elsőfokú bírságot kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: VE/O001/00656-0004/2016 Elsőfokú bírságot kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság) I. a Tesco-Global Zrt.-t (székhely:2040 Budaörs,

Részletesebben

A BALOGH Kft.-t (székhely: 5624 Doboz, Árpád utca 21., adószám: , a továbbiakban: vállalkozás)

A BALOGH Kft.-t (székhely: 5624 Doboz, Árpád utca 21., adószám: , a továbbiakban: vállalkozás) Iktatószám: Tárgy: BEO/001/00725-0002/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600 Békéscsaba,

Részletesebben

JÓTÁLLÁSI ADATLAP. . * Javasoljuk, hogy a jótállási tájékoztatóval együtt őrizze meg a vásárláskor kapott nyugtát / számlát is.

JÓTÁLLÁSI ADATLAP.  . * Javasoljuk, hogy a jótállási tájékoztatóval együtt őrizze meg a vásárláskor kapott nyugtát / számlát is. JÓTÁLLÁSI ADATLAP AUDIOKASSETTEN-KONVERTER ACC-02 A fogyasztó adatai: Név: Cím: E-Mail A vásárlás dátuma * : * Javasoljuk, hogy a jótállási tájékoztatóval együtt őrizze meg a vásárláskor kapott nyugtát

Részletesebben

Ezen túlmenően a Vállalkozást arra

Ezen túlmenően a Vállalkozást arra Iktatószám: Tárgy: BA/001/00661-0001/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a Thermo

Részletesebben

FOGYASZTÓVÉDELMI KISOKOS. Mikor vihetem vissza a hibás terméket?

FOGYASZTÓVÉDELMI KISOKOS. Mikor vihetem vissza a hibás terméket? FOGYASZTÓVÉDELMI KISOKOS 2015 Mikor vihetem vissza a hibás terméket? Készítette: A Forum Controll Egyesület a támogatásával A leggyakoribb téves tájékoztatások: A pénztártól való távozás után reklamációt

Részletesebben

JÓTÁLLÁSI ADATLAP NAPELEMES KÜLTÉRI LÁMPA

JÓTÁLLÁSI ADATLAP NAPELEMES KÜLTÉRI LÁMPA JÓTÁLLÁSI ADATLAP NAPELEMES KÜLTÉRI LÁMPA A fogyasztó adatai: Név: Cím: E-Mail A vásárlás dátuma * : * Javasoljuk, hogy a jótállási tájékoztatóval együtt őrizze meg a vásárláskor kapott nyugtát / számlát

Részletesebben

Hodnota tlaku. Hátulnézet HU - 1

Hodnota tlaku. Hátulnézet HU - 1 Hodnota tlaku Hátulnézet HU - 1 HU - 2 HU - 3 HU - 4 HU - 5 HU - 6 HU - 7 HU - 8 HU Jótállási jegy A FAST Hungary Kft. (2045 Törökbálint, Dulácska u. 1/a) mint a termék magyarországi importőre a jótállási

Részletesebben

Általános információk a jótállási jegy minta alkalmazásával kapcsolatban

Általános információk a jótállási jegy minta alkalmazásával kapcsolatban Általános információk a jótállási jegy minta alkalmazásával kapcsolatban A jótállás (köznapi nyelven: garancia) kétféle lehet: önkéntes, illetve kötelezı. Utóbbiról akkor beszélünk, ha a jótállást jogszabály

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00149-0020/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a

Részletesebben

JÓTÁLLÁSI ADATLAP RÁDIÓFREKVENCIÁS KAPUCSENGŐ MD 16187

JÓTÁLLÁSI ADATLAP RÁDIÓFREKVENCIÁS KAPUCSENGŐ MD 16187 A fogyasztó adatai: Név Cím E-mail A vásárlás dátuma* * Javasoljuk, hogy a jótállási tájékoztatóval együtt őrizze meg a vásárláskor kapott nyugtát / számlát is. JÓTÁLLÁSI ADATLAP RÁDIÓFREKVENCIÁS KAPUCSENGŐ

Részletesebben

JÓTÁLLÁSI ADATLAP LÉZERES TÁVOLSÁGMÉRŐ

JÓTÁLLÁSI ADATLAP LÉZERES TÁVOLSÁGMÉRŐ JÓTÁLLÁSI ADATLAP LÉZERES TÁVOLSÁGMÉRŐ A fogyasztó adatai: Név: Cím: E-mail A vásárlás dátuma* : *Javasoljuk, hogy a jótállási tájékoztatóval együtt őrizze meg a vásárláskor kapott nyugtát / számlát is.

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 400.000 Ft (azaz négyszázezer forint)

H A T Á R O Z A T. 400.000 Ft (azaz négyszázezer forint) Iktatószám: Tárgy: VEO/001/01182-0003/2015 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Ft, azaz hetvenezer forint. - a fogyasztó minségi kifogásáról szóló jegyzkönyvet nem vették fel,

H A T Á R O Z A T Ft, azaz hetvenezer forint. - a fogyasztó minségi kifogásáról szóló jegyzkönyvet nem vették fel, Iktatószám: Tárgy: KEO/001/01001-0006/2015 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) A Mobil Laptopshop Kft. (székhely: 6600 Szentes, Vajda-telep 12., adószám: 23889838-2-06)

Részletesebben

Iktatószám: NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM MUNKAANYAG

Iktatószám: NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM MUNKAANYAG NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM Iktatószám: SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM MUNKAANYAG a termékek eladási ára és egységára, továbbá a szolgáltatások díja feltüntetésének részletes szabályairól

Részletesebben

JÓTÁLLÁSI ADATLAP. SZUPERKOMFORT MATRAC 90x190 cm

JÓTÁLLÁSI ADATLAP. SZUPERKOMFORT MATRAC 90x190 cm JÓTÁLLÁSI ADATLAP SZUPERKOMFORT MATRAC 90x190 cm A fogyasztó adatai: Név: Cím: E-mail: A vásárlás dátuma:* A vásárlás helye:* * Kérjük, hogy a vásárlás időpontjának és helyének igazolására a jótállási

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Egyszázezer forint

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Egyszázezer forint Iktatószám: Tárgy: KE/001/00503-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) Az UNIX Autó Kft. (székhely: 1139 Budapest, Frangepán u. 55.-57., adószám:10465802-2-44)

Részletesebben

JÓTÁLLÁSI ADATLAP 20 W-OS LED REFLEKTOR. A fogyasztó adatai: Név: Cím: . A vásárlás dátuma*: A vásárlás helye: A hiba leírása: Aláírás:

JÓTÁLLÁSI ADATLAP 20 W-OS LED REFLEKTOR. A fogyasztó adatai: Név: Cím:  . A vásárlás dátuma*: A vásárlás helye: A hiba leírása: Aláírás: JÓTÁLLÁSI ADATLAP 20 W-OS LED REFLEKTOR A fogyasztó adatai: Név: Cím: A vásárlás dátuma*: E-Mail *Javasoljuk, hogy a jótállási tájékoztatóval együtt őrizze meg a vásárláskor kapott nyugtát / számlát is.

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: SO/001/00107-0004/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A BEST FINANS KFT.-t (székhely: 1119. Budapest, Fehérvári út 43..) kötelezem arra, hogy a továbbiakban: az üzleten

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. Pabar Katalin egyéni vállalkozót (székhely: 5900 Orosháza, Thököly utca 4/F., adószáma: , a továbbiakban: vállalkozó)

H A T Á R O Z A T. Pabar Katalin egyéni vállalkozót (székhely: 5900 Orosháza, Thököly utca 4/F., adószáma: , a továbbiakban: vállalkozó) Iktatószám: Tárgy: BE/13/01043-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600 Békéscsaba,

Részletesebben

HATÁROZAT. elrendeli a jogsértő állapot megszüntetését,

HATÁROZAT. elrendeli a jogsértő állapot megszüntetését, Iktatószám: Tárgy: GY-02/FO/00191-0001/2018 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1807K-00037 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Járási Hivatala, mint fogyasztóvédelmi

Részletesebben

Kiegészítés az LCD-hez Teendő állóképek megjelenítésénél; piros/kék/zöld/fekete pontok a képernyőn Az állókép maradandóan károsíthatja a televízió megjelenítő egységét Ne hagyjon az LCD panelen állóképet

Részletesebben

HATÁROZAT. kötelezi. Kötelezi a vállalkozást arra, hogy weboldaldalán tegyen közzé elállási/felmondási nyilatkozatmintát.

HATÁROZAT. kötelezi. Kötelezi a vállalkozást arra, hogy weboldaldalán tegyen közzé elállási/felmondási nyilatkozatmintát. Iktatószám: Tárgy: SZ/71/00552-0005/2017 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Nyíregyházi

Részletesebben

H A T Á R O Z A T I N D O K O L Á S

H A T Á R O Z A T I N D O K O L Á S Iktatószám: Tárgy: BOO/001/01787-0003/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem a Mobil Adó Kft.-t (székhelye: 3580 Tiszaújváros, Örös u. 3/A., adószáma: 13787912-2-05-2-05)

Részletesebben

1959. évi IV. törvény. a Polgári Törvénykönyvről. (a szavatosságra vonatkozó szabályok) A teljesítés 277.

1959. évi IV. törvény. a Polgári Törvénykönyvről. (a szavatosságra vonatkozó szabályok) A teljesítés 277. 1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről (a szavatosságra vonatkozó szabályok) A teljesítés 277. (1) A szerződéseket tartalmuknak megfelelően, a megszabott helyen és időben, a megállapított mennyiség,

Részletesebben

IMCO CONSULTING Kft.-t (székhely: 5900 Orosháza, Rákóczi utca 3-5. fsz., adószám: , továbbiakban: vállalkozás) k ö t e l e z e m

IMCO CONSULTING Kft.-t (székhely: 5900 Orosháza, Rákóczi utca 3-5. fsz., adószám: , továbbiakban: vállalkozás) k ö t e l e z e m Iktatószám: Tárgy: BE/13/01044-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600 Békéscsaba,

Részletesebben

HATÁROZAT. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a

HATÁROZAT. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a Iktatószám: Tárgy: BA/001/00711-0012/2016 Elsőfokú bírságot kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a Flavonkert KFT (székhelye:

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. megtiltom. Az Infant and Babies Kft-t (székhelye: 8000 Székesfehérvár, Tobak u , adószáma: ) kötelezem

H A T Á R O Z A T. megtiltom. Az Infant and Babies Kft-t (székhelye: 8000 Székesfehérvár, Tobak u , adószáma: ) kötelezem Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00749-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Az Infant and Babies Kft (székhelye: 8000 Székesfehérvár, Tobak u. 11.-13., adószáma: 24272481-2-07) által

Részletesebben

A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság) a Mecsek Füszért Ft, azaz ötszázezer forint

A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság) a Mecsek Füszért Ft, azaz ötszázezer forint Iktatószám: Tárgy: VE/O001/00599-0003/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság) a Mecsek Füszért Zrt.-t (székhely:

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Heves Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Heves Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Iktatószám: Tárgy: HE/001/00105-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Ügyszám: 1609k-00005 H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Heves Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

HATÁROZAT. Fenti kötelezettségének a vállalkozás e határozat jogerőre emelkedésének napjától köteles eleget tenni. INDOKOLÁS

HATÁROZAT. Fenti kötelezettségének a vállalkozás e határozat jogerőre emelkedésének napjától köteles eleget tenni. INDOKOLÁS Iktatószám: Tárgy: GY/001/00646-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00124 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: HB/04-FVO/00087-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat I. A Pulse-Wawe Kft.-t (székhely: 1089 Budapest, Kálvária tér 21. 5. em. 4. - a továbbiakban: Kft., illetve

Részletesebben

J. P. Mali Kft. Kerékpár jótállási jegy_ JÓTÁLLÁSI JEGY

J. P. Mali Kft. Kerékpár jótállási jegy_ JÓTÁLLÁSI JEGY JÓTÁLLÁSI JEGY JAVÍTÓ SZOLGÁLAT NEVE ÉS CÍME: A/z/ gyártmányú típusú, Magyarország területén vásárol új kerékpárra a vásárlás (üzembe helyezés) napjától számított 12 hónapig terjedő, a 72//2005. (IV.21.)

Részletesebben

Manual de usuario/használati útmutató. Elements Magic Board

Manual de usuario/használati útmutató. Elements Magic Board Manual de usuario/használati útmutató Elements Magic Board Elements Magic Board Magyar Bevezetés... P. 6 Az elem behelyezése... P. 7 Gyakran ismételt kérdések... P. 7 Specifikációk... P. 7 Óvintézkedések...

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: BA-04/001/00072-0003/2018 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal a Számtárház Kft-t (székhely: 7800 Siklós, Iskola

Részletesebben

HATÁROZAT. kötelezem, hogy

HATÁROZAT. kötelezem, hogy Iktatószám: Tárgy: SOO/001/01190-0005/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A TÉBA Kft-t (székhely: 8640 Fonyód, Szigetvári u. 2.) kötelezem, hogy az üzletben értékesítésre kihelyezett,

Részletesebben

Elállási/Felmondási jog

Elállási/Felmondási jog Elállási/Felmondási jog Ön 14 napon belül jogosult indokolás nélkül elállni e szerződéstől. Hasonlóképpen, ha a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetén a szerződés teljesítése megkezdődött, Ön

Részletesebben

Szavatosság, Garancia, Panaszkezelés, Tájékoztató KELLÉKSZAVATOSSÁG: Vevő az Eladó hibás teljesítése esetén az Eladóval szemben kellékszavatossági

Szavatosság, Garancia, Panaszkezelés, Tájékoztató KELLÉKSZAVATOSSÁG: Vevő az Eladó hibás teljesítése esetén az Eladóval szemben kellékszavatossági Szavatosság, Garancia, Panaszkezelés, Tájékoztató KELLÉKSZAVATOSSÁG: Vevő az Eladó hibás teljesítése esetén az Eladóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet. Fogyasztói szerződés esetén a Vevő

Részletesebben

Jótállással és szavatossággal kapcsolatos információk

Jótállással és szavatossággal kapcsolatos információk Jótállással és szavatossággal kapcsolatos információk Reméljük, hogy készüléke az Ön teljes megelégedésére kifogástalanul működik. Amennyiben mégis valamilyen rendellenességet tapasztal, vagy kérdése van

Részletesebben

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság. megtiltja a jogsértő magatartás folytatását

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság. megtiltja a jogsértő magatartás folytatását Iktatószám: Tárgy: GY/001/00337-0019/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00144 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

GYRI JÁRÁSI HIVATAL. Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

GYRI JÁRÁSI HIVATAL. Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: GY-02/FO/00221-0003/2018 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat GYRI JÁRÁSI HIVATAL Ügyiratszám: GY-02/FO/00221-3/2018 Tárgy: Arnau Bt. fogyasztóvédelmi ügye Telefon: (96) 795-951 Határozatszám:

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-8058/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. számára. A Pénzügyi

Részletesebben