2. Meghatározott működési és felhalmozási célra átvett pénzeszközök:



Hasonló dokumentumok
KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS FÖLDES, 2015.OKTÓBER15.

Milota Önkormányzat ÉVI KIADÁSOK ÉS BEVÉTELEK B E V É T E L E K


Tiszacsécse község Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK BEVÉTELE ÉS KIADÁSA B E V É T E L E K

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 10-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. Képviselő-testületének

1. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (1) Az Önkormányzat évi költségvetésének összesített

Úrhidai Község Önkormányzat 2014.évi költségvetés tervezett bevétele

KUNFEHÉRTÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK

Sajóhídvég Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014. (II.11.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről

B E V É T E L E K. Bevételi jogcím

2. melléklet Ellend Községi Önkormányzat évi költségvetési bevételek előirányzatának teljesítése

12/2014.NII számú. az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 3/ /szárnú rendeletének módosításáról

KUNFEHÉRTÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK

B E V É T E L E K Ezer forintban

a Kunfehértó Község Önkormányzat évi költségvetéséhez

2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE Sorszám

Rendelet-tervezet. (2) A R. 3. -a helyébe az alábbi rendelkezés lép:

TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének 15/2014.(VI.3.) önkormányzati rendelete

Győrújbarát Község Önkormányzat2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK 1.1. ÖSSZEVONT melléklet a.../2015. MÉRLEGE (...) önkormányzati rendelethez

Kenézlő Községi Önkormányzat 1. számú melléklet a 11/2014. (IX. 12.) önkormányzati rendelethez

SAJOBABONY VAROS ONKORMANYZATA KEPVISELO-TESTULETENEK 11/2015. (IV.29.) onkormanyzat! rendelete. a evi penziigyi terv vegrehajtasarol

Borsodnádasd Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE

b) Költségvetési kiadások összegét ezer Ft, amelyből c) Finanszírozási kiadások ezer Ft, amelyből

Balajt Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 4/2017.(IV. 27.) önkormányzati rendelete. Balajt Község Önkormányzata évi zárszámadásáról

B E V É T E L E K. 1. melléklet a 7/2016.(V.11.) önkormányzati rendelethez Mád község Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ELŐIRÁNYZAT-MÓDOSÍTÁSA

Csernely Községi Önkormányzat évi költségvetésének összevont mérlege

2014. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

Bakonyság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2015. (V. 12.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi zárszámadásáról

E L Ő T E R J E S Z T É S Kétvölgy Községi Önkormányzat február 9.-én tartandó képviselő-testületi ülésére.

B E V É T E L E K. Sorszám Bevételi jogcím évi előirányzat évi előirányzat

ELŐTERJESZTÉS. Kunfehértó Község Önkormányzat évi költségvetéséhez. (a Képviselő-testület február 11-i ülésére)

2014. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

B E V É T E L E K. 1. sz. táblázat Ezer forintban évi. Sorszám Bevételi jogcím Eredeti előirányzat. Módosított előirányzat.

2014. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

2015. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

Előterjesztés. Bicske Város Önkormányzat évi költségvetésének módosításáról

2014. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

B E V É T E L E K. Sorszám Eredeti előirányzat. Bevételi jogcím

Előterjesztés Bicske Város Önkormányzat évi költségvetésének módosításáról

2014. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

2013. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

B E V É T E L E K. Ezer forintban. 1. sz. táblázat. Módosított előirányzat. Sorszám Bevételi jogcím évi előirányzat

Tardos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2014.(XII.18.) önkormányzati rendelete

M E G H Í V Ó március 9. napjára (hétfő) 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 1/2018. (II. 14.) önkormányzati rendelete

Berzék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014. (II.10.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről

TISZAÚJVÁROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára

1. NAPIREND Ügyiratszám: 5/98/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S

Roma Nemzetiségi Önkormányzat Pápateszér ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K

sz. mell. Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése. Bevételek

1. NAPIREND Ügyiratszám: 5/ 77 /2016. E L Ő T E R J E S Z T É S

Milota Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK B E V É T E L E K

Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

Nagyrév Község Önkormányzat 6/2016. (V.31.) Önkormányzati rendelete az Önkormányzat évi zárszámadásáról

E L Ő T E R J E S Z T É S. Fülöpháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének október 13-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S

KISSZIGET KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Rendelet-tervezet. (2) A R. 3. -a helyébe következő rendelkezés lép:

Jászágó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016. (III. 8.) önkormányzati rendelete

Mezőberény Város Önkormányzat Képviselő-testületének. /2014. ( ) önkormányzati rendelete

Hetes Község Képviselőtestületének. 1/2015.(I.29.) önkormányzati rendelete. a 2014.évi költségvetéséről szóló

B1 IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 24/2015.(10.08.) önkormányzati rendelete

E L Ő T E R J E S Z T É S

Bánhorváti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2014. (III. 12.) önkormányzati rendelete

Rendelet-tervezet. 2. Az irányító szerv az átmeneti gazdálkodási időszakban teljesített bevételek és kiadások figyelembe vételével az önkormányzat

Hangony Községi Önkormányzat Képviselő - Testületének. 7/2013. (V. 02.) önkormányzati rendelete

Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

2015. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

2. Az irányító szerv az átmeneti gazdálkodási időszakban teljesített bevételek és kiadások figyelembe vételével az önkormányzat

6/2015. (IV.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2014. (II.06.) rendelet módosításáról

E L Ő T E R J E S Z T É S Kismaros Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 19-i ülésére

Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének november 21-i ülésének 3. napirendi pontjához

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének február 25-i ülésére

1. függelék. Bevételek

Pénzügyi előirányzatok mérlege

ÖNKORMÁNYZAT ÖSSZESEN

IKLÓDBÖRDŐCE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK

B E V É T E L E K. 1. sz tájékoztató t. Page sz. táblázat. Sorszám Bevételi jogcím

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK TELJESÍTÉSE

2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE

Teljesítés Telj.% ssz. 01 B111 Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása ,00%

Ugod Község Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE 1.1. melléklet a.../2019. (...) önkormányzati rendelethez B E V É T E L E K

2. NAPIREND Ügyiratszám: 5/40 /2016. E L Ő T E R J E S Z T É S

2. NAPIREND Ügyiratszám: 5/ 50 /2017. E L Ő T E R J E S Z T É S

Indokolás. Előirányzat felhasználása Forrás megnevezése (ezer Ftban) A pénzeszközök forrása. Felhasználás megnevezése Összeg

BARLAHIDA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

1.. A költségvetési rendelet 1. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS

/2014. (II.10.) ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K

JÁSZIVÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK./2014 (.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

(1) Felhalmozási kiadások előirányzata összesen ezer forint, melyből az intézményfinanszírozás összege ezer Ft.

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk

Rábcakapi Község Önkormányzata év költségvetésének mérlege

Adásztevel Község Önkormányzatának Képviselő-testületének 5/2017.(V.29.) önkormányzati rendelete a évi költségvetése végrehajtásáról

Javaslat. Pásztó Városi Önkormányzat évi költségvetési rendeletének módosítására 2. sz. módosítás

ÖNKORMÁNYZAT ÖSSZESEN

Létavértes Városi Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE

Átírás:

1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám:1622/2015. 11. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földes Nagyközség Önkormányzata 2014. évi költségvetéséről és a költségvetés vitelének szabályairól szóló 2/2014. (III.7.) számú rendeletének módosítására Készítette: Dr.Vinczéné Kiss Mariann jegyző Diószeginé Kovács Éva pü. irodavezető Katonáné Hodosi Erika pénzügyi referens KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS FÖLDES, 2015. MÁJUS 28.

2 Tisztelt Képviselő-testület! A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény, az államháztartásról szóló 2011.évi CXCV törvény (Áht), valamint az államháztartásról szóló törvény végrehajtása tárgyában kiadott 368/2011. (XII.31.) Kormányrendelet (Ávr) értelmében az önkormányzatnak az államháztartás alrendszereiből származó, az eredeti előirányzatban nem szereplő, a költségvetési év közben részére biztosított pénzügyi-költségvetési támogatásokat - esetleges elvonásokat - át kell vezetni, és a költségvetését ennek megfelelően módosítani az első negyedév kivételével negyedévenként, de legkésőbb a beszámoló irányító szervhez történő megküldésének határidejéig, december 31-i hatállyal. A költségvetés módosítása tartalmilag és formailag a fentiek figyelembevételével, a törvényi előírásoknak megfelelően készült, Földes Nagyközség Önkormányzata 2014. évi költségvetéséről és a költségvetés vitelének szabályairól szóló 2/2014.(III.7.) rendelete alapján. A költségvetési előirányzatok módosítását a pótlólagos előirányzatok teszik szükségessé. Az előterjesztésben szereplő előirányzatok a 2014. december 31-i állapotnak felelnek meg. A fentiek alapján az önkormányzatnak az alábbi előirányzat-módosításokról kell gondoskodni: Az 1. pontban a központi pótelőirányzatok szerepelnek, melyek kötött felhasználásúak, ezért az önkormányzatnak a bevételi előirányzatok főösszegének megemelésével egyidejűleg az előirányzat módosítással érintett intézmény finanszírozási előirányzatának összegét is meg kell emelnie. Az előirányzat módosításban érintett intézmény költségvetésében a bevételi és kiadási előirányzatainak módosítását teszi szükségessé a pótlólagos bevétel. A 2. pontban a meghatározott feladatokra kapott támogatások szerepelnek, melyek az érintett intézmények bevételi és kiadási előirányzatainak módosítását teszik szükségessé A. 3. pontban a saját hatáskörű előirányzat változások szerepelnek, a 2013. évi költségvetési tartalék felhasználása miatt kell az előirányzatokat módosítani. 1. Központi költségvetésből kapott támogatások: BEVÉTELEK ÖSSZEG Ft KIADÁSOK ÖSSZEG Ft 1.) Települési önkormányzatok szociális,gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatok támogatása Ebből: - Foglalkozás helyettesítő támogatás - Lakásfenntartási támogatás - Rendszeres szociális segély - Óvodáztatási támogatás 2.) Működési célú központosított támogatások Ebből: - E-útdíj miatti bevétel kiesés 3.) Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai Ebből: - 2014.évi bérkompenzáció - Szociális ágazati pótlék - szociális tűzifa vás.támogatás - helyi önkorm, működ.támog.kieg 15.531.461 3.171.488 8.823.600 3.246.373 290.000 1.201.000 1.201.000 22.784.092 1.298.964 262.128 6.223.000 15.000.000 Intézményfinanszírozás - Földesi Polgármesteri Hivatal 15.531.461 Földes Önkormányzat Dologi kiadás 1.201.000 Intézményfinanszírozás Ebből: - Földesi Polgármesteri Hivatal - Szociális Szolg.Közp. - Községi Napk Otth. Óvoda - KS Közösségi Ház - Községi Könyvtár 1.253.617 616.458 314.706 90.424 117.729 114.300

3 4.) Felhalmozási célú önkormányzati támogatások - BM önerő S1-S2 -BM önerő szennyvíztelep felújt. 1.932.544 1.619.671 312.873 Földes Önkormányzat Ebből: - Foglalkoztatottak személyi juttatásai - Munkaadókat terhelő járulék Földes Önkormányzat ellátottak juttatásai (szociális tűzelő tám) Földes Önkormányzat dologi kiadás (helyi önkormányzat tám. elszámolás alapján) 407.662 320.993 86.669 6.223.000 15.000.000 Beruházási kiadás 1.932.544 5.) Egyéb működési célra átvett pénzeszköz ÁH belülről - 2014. évi bérkompenzáció - természetbeni tám.renk gyerv tám (Erzsébet utalvány ) - miniszterm.eln.hiv. Rendkiv.támogatás 20.643.987 100.187 3.543.800 17.000.000 Földes Önkormányzat: - ellátottak juttatásai - dologi kiadás (pályázat elsz alapján) 3.543.800 17.000.000 Összesen: 62.093.084 62.093.084 2. Meghatározott működési és felhalmozási célra átvett pénzeszközök: BEVÉTELEK ÖSSZEG Ft KIADÁSOK ÖSSZEG Ft 1.) HBM-i Kormányhivatal Munkaügyi Központ - közfoglalkoztatási programok 2.) Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hiv. rehabilitációs foglakoztatás tám. 3.) MVH Leader rendezvény szervezés támogatás 4.) 2014. évi IPR program tám. 2013. évi IPR program elszámolás 5.) TÁMOP Kulturális Szakemberképzés program 6.) OEP védőnői finanszírozás 7.) Vidékfejlesztési Tanya program pályázat 162.239.723 1.153.333 4.000.000 1.186.800 820.000 1.303.134 625.700 7.196.328 Személyi juttatások Munkáltatót terhelő járulék Dologi kiadás Beruházási kiadás Személyi juttatás Intézményi finanszírozás Óvoda Dologi kiadás Dologi kiadás Személyi juttatások Munkáltatót terhelő járulékok Dologi kiadás Beruházási kiadás (Gréder beszerzése) 132.562.962 19.357.192 7.819.569 2.500.000 1.153.333 4.000.000 1.186.800 820.000 1.303.134 300.000 81.000 154.700 7.196.328 8.) KEOP szennyvíztelep felújítására elnyert támogatás 9.) Településrendezési tervhez vállalkozóktól átvett pe. 10.)Földesi Polgármesteri Hivatal 2014. évi országgyűlési és helyhatósági választásra átvett pe. 11.)Földesi Polgármesteri Hivatal Átvett pe. lakosságtól 432.235.221 969.000 2.518.665 486.672 Beruházási kiadás Beruházási kiadás Személyi juttatások Munkáltatót terhelő járulékok Dologi kiadás Dologi kiadás 432.235.221 969.000 2.057.637 239.017 222.011 486.672 12.) Karácsony Sándor Közösségi Ház TÁMOP projektek elszámolásai Nyári tábor pályázati tám 4.679.041 4.379.041 300.000 Dologi kiadás 4.679.041 Összesen: 619.413.617 Összesen: 619.444.648

4 3.Saját hatáskörű előirányzat módosítás: 1.)Földes Nagyközség Önkormányzata előző évi maradvány ei mód 10.538.682,92 Beruházási kiadás (S1-S2 hálózati csat. kiép) Beruházási kiadás (település rend terv előző évi átvett pe.) Kölcsön folyósítás - Szélrózsa Hagyományőrző - Bihar-sárrét Egy. Dologi kiadás (úszómedence jav) 4.718.304 2.099.516.92 2.820.862 2.350.000 470.862 900.000 2.) Földesi Polgármesteri Hivatal előző évi 125.300 Beruházási kiadás 125.300 maradvány ei.mód 2.) Földesi Szociális Szolgáltató Központ 42.427,82 Dologi kiadás 42.427,82 előző évi maradvány ei.mód 2.) Földes Napközi Otthonos Óvoda előző 434.655 Dologi kiadás 434.655 évi maradvány ei.mód 2.) Földes Községi Könyvtár előző évi 78.486,41 Dologi kiadás 78.486,41 maradvány ei.mód Összesen: 11.219.552,15 Összesen: 11.219.552,15 Előirányzat változások mindösszesen: 692.726.253,15 Ft Az előirányzatok részletesebb, valamint költségvetési szervenkénti (címenkénti) adatait a rendelettervezet melléklete tartalmazza. Kérjük a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a költségvetési rendelet 18. (9) bekezdése alapján a költségvetési rendelet módosítására vonatkozó rendelet-tervezetet tárgyalja meg és döntsön a módosításról. Földes, 2015. május 19. Dr. Vinczéné Kiss Marianna jegyző Diószeginé Kovács Éva pénzügyi irodavezető

5 Tisztelt Képviselő-testület! A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. 18. és 19. alapján, mint a Földes Nagyközség Önkormányzata 2014. évi költségvetéséről és a költségvetés vitelének szabályairól szóló 2/2014. (III.7.) számú önkormányzati rendelet módosítására irányuló rendelet-tervezet előkészítője az alábbi előzetes hatásvizsgálatot végeztem el a szabályozás várható következményeiről: 1. Előzetes hatásvizsgálat - A tervezett jogszabály hatásai: a) - társadalmi hatása: nem jelentős, - gazdasági hatása: nem jelentős, - költségvetési hatása: jelentős, a rendelet módosítás meghatározza meg az Önkormányzat 2014. évi költségvetését b) környezeti és egészségi következmények:- nincsenek c) adminisztratív terheket befolyásoló hatások: - a hivatalnak el kell látnia a költségvetéssel kapcsolatos információ-szolgáltatási feladatokat, - könyvelni kell az eredeti előirányzatokat, nyomon kell követni az év közbeni előirányzat módosításokat. - A jogszabály megalkotásának szükségessége, a jogalkotás elmaradásának várható következményei: - a rendelet megalkotása kötelező, a módosítások átvezetése szintén - a rendelet elmaradásának következménye a jogszabály alkotás elmulasztása miatti törvényességi észrevétel lehet. - A jogszabály alkalmazásához szükséges feltételek: - a személyi feltétel: rendelkezésre áll. A pénzügyi területen a kollégák a feladatot el tudják látni. - szervezeti feltétel: rendelkezésre áll. - tárgyi feltétel: rendelkezésre áll. - pénzügyi feltétel: részben rendelkezésre áll. 2. Indoklás A 2014. évi költségvetésről szóló helyi rendelet módosításának céljai a következők: - az önkormányzat számára előírt rendelet-alkotási kötelezettségnek való megfelelés, - önkormányzatnak az államháztartás alrendszereiből származó, az eredeti előirányzatban nem szereplő, a költségvetési év közben részére biztosított pénzügyi-költségvetési támogatásokat - esetleges elvonásokat - át kell vezetni, és a költségvetési rendeletét ennek megfelelően kell módosítani. A rendeletnek nincs európai uniós joggal kapcsolatos összehangolási és egyeztetési vonatkozása. 3. Véleményeztetés A rendelet-tervezetet véleményeztetési kötelezettség terheli. A tervezetet a Pénzügyi-, Településfejlesztési és Ügyrendi Bizottság véleményezte. Földes, 2015. május 19. Dr. Vinczéné Kiss Marianna jegyző

6 FÖLDES NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2015. (V.) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E L E T T E R V E Z E T E Földes Nagyközség Önkormányzata 2014. évi költségvetéséről és a költségvetés vitelének szabályairól szóló 2/2014. (III.7.) számú rendeletének módosításáról Földes Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 143. (4) bekezdés b.) pontjában és az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 23. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján - a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény helyi önkormányzatokra vonatkozó előírásainak és a település helyi viszonyainak szabályozására irányuló Képviselő-testületi döntések figyelembe vételével - az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 2/2014. (III.7.) számú rendeletét az alábbiak szerint módosítja: 1. (1) Az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 2/2014. (III.7.) számú Ör. (továbbiakban: rendelet) 3 -a (1) bekezdése az alábbiak szerint módosul: A Képviselő-testület az Önkormányzat 2014. évi összesített költségvetésének bevételi főösszegét 1.650.977 eft-ban, konszolidált költségvetésének bevételi főösszegét 1.384.975 eft-ban állapítja meg. (2) A rendelet 3 -a (2) bekezdése az alábbiak szerint módosul: A Képviselő-testület az Önkormányzat 2014. évi összesített költségvetésének kiadási főösszegét 1.650.977 eft-ban, konszolidált költségvetésének kiadási főösszegét. 1.384.975 eft-ban állapítja meg. 2. (1) A rendelet 5 -a (1) bekezdése az alábbiak szerint módosul: A Képviselő-testület az Önkormányzat 2014. évi gazdálkodásának bevételi főösszegét 1.358.589 eft-ban állapítja meg. (2) A rendelet 5 -a (2) bekezdése az alábbiak szerint módosul: A Képviselő-testület az Önkormányzat 2014. évi gazdálkodásának kiadási főösszegét 1.358.589 eft-ban, konszolidált kiadási főösszegét 1.092.587 eft-ban állapítja meg. 3. (1) A rendelet 6 -a (1) bekezdése az alábbiak szerint módosul: A Képviselő-testület a Hivatal 2014. évi gazdálkodásának bevételi főösszegét 140.066 eft-ban, konszolidált bevételi főösszegét 3.329 eft-ban állapítja meg. (2) A rendelet 6 -a (2) bekezdése az alábbiak szerint módosul: A Képviselő-testület a Hivatal 2014. évi gazdálkodásának kiadási főösszegét 140.066 eft-ban állapítja meg. 4. (1) A rendelet 7 -a (1) bekezdése az alábbiak szerint módosul: A Képviselő-testület a Földesi Szociális Szolgáltató Központ 2014. évi gazdálkodásának bevételi főösszegét 10.648 eft-ban, konszolidált bevételi főösszegét 42 eft-ban állapítja meg. (3) A rendelet 7 -a (2) bekezdése az alábbiak szerint módosul:

7 A Képviselő-testület a Földesi Szociális Szolgáltató Központ 2014. évi gazdálkodásának kiadási főösszegét 10.648 eft-ban állapítja meg. 5. (1) A rendelet 8 -a (1) bekezdése az alábbiak szerint módosul: A Képviselő-testület a Karácsony Sándor Közösségi Ház 2014. évi gazdálkodásának bevételi főösszegét 27.486 eft-ban, konszolidált bevételi főösszegét 17.652 eft-ban állapítja meg. (2) A rendelet 8 -a (2) bekezdése az alábbiak szerint módosul: A Képviselő-testület a Karácsony Sándor Közösségi Ház 2014. évi gazdálkodásának kiadási főösszegét 27.486 eft-ban állapítja meg. 6. (1) A rendelet 9 -a (1) bekezdése az alábbiak szerint módosul: A Képviselő-testület a Földes Községi Napközi Otthonos Óvoda 2014. évi gazdálkodásának bevételi főösszegét 104.446 eft-ban, konszolidált bevételi főösszegét 5.235 eft-ban állapítja meg. (2) A rendelet 9 -a (2) bekezdése az alábbiak szerint módosul: A Képviselő-testület a Földes Községi Napközi Otthonos Óvoda 2014. évi gazdálkodásának kiadási főösszegét 104.446 eft-ban állapítja meg. 7. (1) A rendelet 10 -a (1) bekezdése az alábbiak szerint módosul: A Képviselő-testület a Földes Községi Könyvtár 2014. évi gazdálkodásának bevételi főösszegét 9.742 eft-ban, konszolidált bevételi főösszegét 128 eft-ban állapítja meg. (2) A rendelet 10 -a (2) bekezdése az alábbiak szerint módosul: A Képviselő-testület a Földes Községi Könyvtár 2014. évi gazdálkodásának kiadási főösszegét 9.742 eft-ban állapítja meg. 8. (1) A rendelet 11 -a (1) bekezdése az alábbiak szerint módosul: A Képviselő-testület az Önkormányzat összesített működési és felhalmozási költségvetési bevételeit és kiadásait előirányzat-csoportok, kiemelt előirányzatok, kötelező, önként vállalt, valamint állami (államigazgatási) feladatok szerinti bontásban a 8. számú melléklet szerint hagyja jóvá. ezen belül - működési célú költségvetési bevételeit 1.096.999 eft-ban ebből = működési célú támogatások Áht-on belülről 660.347 eft-ban = közhatalmi bevételek 73.825 eft-ban = működési bevételek 65.531 eft-ban = átvett pénzeszközök Áht-on kívülről 485 eft-ban = működési finanszírozási bevételek: 296.811 eft-ban belső finanszírozási bevételek 296.811 eft-ban ebből előző évi kv. maradvány 30.809 eft-ban igénybevétele ebből irányítószervi támogatás 266.002 eft-ban

8 - működési célú költségvetési kiadásait 1.082.002 eft-ban ebből = személyi juttatások 403.612 eft-ban = munkaadókat terhelő járulékok 76.124 eft-ban = dologi kiadások 219.155 eft-ban = ellátottak pénzbeli támogatása 75.330 eft-ban = egyéb működési kiadások 41.779 eft-ban ebből általános tartalék 792 eft-ban = működési finanszírozási kiadás: 266.002 eft-ban ebből intézményfinanszírozás 266.002 eft-ban - felhalmozási célú bevételeit 553.978 eft-ban ebből = felhalmozási célú támogatások Áht-on belülről 542.625 eft-ban = felhalmozási bevételek 0 eft-ban = felhalmozási célú átvett pénzeszközök 2.569 eft-ban = felhalmozási finanszírozási bevételek: 8.784 eft-ban belső finanszírozási bevételek ebből előző évi kv. maradvány igénybevétele 8.784 eft-ban 8.784 eft-ban - felhalmozási célú kiadásait 568.975 eft-ban ebből = felújítási kiadásait 0 eft-ban = beruházási kiadásait 522.397 eft-ban = egyéb felhalmozási kiadásait 3.578 eft-ban = felhalmozási finanszírozási kiadás: 43.000 eft-ban belföldi finanszírozási kiadások kölcsön törlesztése Áht-on kívülre állapítja meg. 43.000 eft-ban 43.000 eft-ban 0 eft-ban 9. A rendelet 2.,3.,4.,5.,6.,8.,9.,10.,11.,12.,13.,14., számú mellékletei helyébe e rendelet 2.,3.,4., 5., 6.,8.,9.,10.,11.,12.,13.,14., számú mellékletei lépnek. 10. A rendelet kihirdetését követő napon lép hatályba. Földes, 2015. május Jeneiné Dr. Egri Izabella polgármester Dr. Vinczéné Kiss Marianna jegyző

Földes Nagyközség Önkormányzata összesített 2014. évi bevételi előirányzatainak módosításának részletezése 2. számú melléklet 1. oldal MEGNEVEZÉS Földes Nagyközség Önkormányzata Földesi Polgármesteri Hivatal Földesi Szociális Szolgáltató Központ A.) Önkormányzat működési célú költségvetési bevételei (I+II+III+IV) Eredeti Módosított Eredeti Módosított Eredeti Módosított 398465 785787 200 3204 I Működési célú támogatások Áht.-on belülről (1+2+ 6) 265827 653149 0 2519 0 1 Önkormányzatok működési támogatásai 236133 315447 Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása 117326 117326 Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása 70446 70446 Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogataása 41337 92834 Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása 4762 4762 Működési célú központosított támogatások 2262 5677 Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai 24402 2 Elvonások és befizetések 3 Működési célú garancia-és kezességvállalásból származó megtérülések áh. belülről 4 Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülés áh.belülről 5 Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele áh. belülről 6 Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülről 29694 337702 2519 II. Közhatalmi bevételek (1+2+ +7) 73725 73725 100 10 0 1 Adók 2 Illetékek 3 Járulékok 4 Vagyoni tipusú adók 7800 7800 - magánszemélyek kommunális adója 7800 7800 5 Termékek és szolgáltatások adói 55000 55000 - iparüzési adó 55000 55000 6 Gépjármúadó 10000 10000 Egyéb áruhasználati és szolg.adók 205 205 - idegenforgalmi adó 55 55 - talajterhelési díj 150 150 7 Egyéb közhatalmi bevételek 720 720 100 10 - igazgatási szolgáltatási díj 100 100 - birságok, pótlékok 720 720 III. Működési bevételek (1+2+ +8) 58913 58913 100 10 0 1 Áru- és készletértékesítés 2 Szolgáltatások ellenértéke 29055 29055 100 100 3 Tulajdonosi bevétel 14186 14186 4 Intézményi ellátási díjak 1700 1700 5 Általános forgalmi adó bevétel, visszatérülések 13872 13872 6 Kamat

2. számú melléklet 2. oldal 7 Egyéb pénzügyi művelet 8 Egyéb működési bevétel 100 100 IV. Átvett pénzeszközök államháztartáson kívülről (1+2+3) 0 485 0 1 Működési célú garancia-és kezességv.származó megtérülések áh.kivülről 2 Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülés áh.kivülről 3 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök 0 485 B.) Felhalmozási célú költségvetési bevételek (V+VI+VII) 102254 545194 V. Felhalmozási célú támogatások Áht.-on belülről 100654 542625 1 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 2539 2 Felhalm. célú garancia-és kezességvállalásból származó megtérülések áh.belülről 3 Felhalm.célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülés áh.belülről 4 Felhalm.célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele áh.belülről 5 Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 100654 540086 VI. Felhalmozási bevétel (1+2+3+4) 1 Immateriális javak értékesítése 2 Ingatlanok értékesítése 3 Egyéb tárgyi eszközök értékesítése 4 Részesedések értékesítés, megszünés kapcs. Bevételek VII. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök(1+2+3) 1600 2569 1 Felhalm.célú garancia-és kezességvállalásból származó megtérülések áh. kivülről 2 Felhalm.célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülés áh.kivülről 1600 2569 3 Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök C.) Működési finanszírozási bevételek (1+2 7) 8285 18824 83961 136862 9544 10648 1 Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapir kibocsátása, értékesítése, beváltás 2 Hosszú lejáratú hitel felvétel 3 Rövid lejáratú hetel felvétel 4 Kölcsön felvétel 5 Betét elhelyezés 6 Költségvetési maradvány, vállalkozási maradvány igénybevétele 8285 18824 125 42 7 Irányító szervi támogatás 83961 136737 9544 10606 D.) Felhalmozási finanszírozási bevételek (1+2+ 7) 8784 8784 1 Befektetési vagy forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapir kibocsátása, értékesítése, beváltás 2 Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele 3 Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele 4 Kölcsön felvétel 5 Betét elhelyezés 6 Költségvetési maradványn, vállalkozói maradvány igénybevétele 8784 8784 7 Irányító szervi támogatás KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (A+B+C+D) 517788 1358589 84161 140066 9544 10648 Irányító szervi támogatás miatti konszolidálás 0 83961 136737 9544 10606 KONSZOLIDÁLT BEVÉTELEK ÖSSZESEN 517788 1358589 200 3329 0 42

Földes Nagyközség Önkormányzata összesített 2014. évi bevételi előirányzatainak módosításának részletezése Adatok e Ft-ban 2. számú melléklet 3. oldal Karácsony Sándor Közösségi Ház Földes Községi Napközi Otthonos Óvoda Földes Községi Könyvtár Önkormányzat mindösszesen Eredeti Módosított Eredeti Módosított Eredeti Módosított Eredeti Módosított 1668 6347 4800 4800 50 50 405183 800188 4679 265827 660347 236133 315447 117326 117326 70446 70446 41337 92834 4762 4762 2262 5677 0 24402 0 4679 29694 344900 73825 73825 7800 7800 7800 7800 55000 55000 55000 55000 10000 10000 205 205 55 55 150 150 0 820 820 100 100 720 720 1668 1668 4800 4800 50 50 65531 65531 1668 1668 2500 2500 50 50 33373 33373 14186 14186 2300 2300 4000 4000 13872 13872

100 100 0 485 0 485 102254 545194 0 100654 542625 0 2539 100654 540086 1600 2569 1600 2569 9223 21139 94180 99646 9149 9692 214342 296811 2. számú melléklet 4. oldal 11305 435 78 8285 30809 9223 9834 94180 99211 9149 9614 206057 266002 8784 8784 8784 8784 10891 27486 98980 104446 9199 9742 730563 1650977 9223 9834 94180 99211 9149 9614 206057 266002 1668 17652 4800 5235 50 128 524506 1384975

Földes Nagyközség Önkormányzata összesített 2014. évi kiadási előirányzatainak módosításának részletezése 3. számú melléklet 1.oldal Megnevezés Földes Nagyközség Önkormányzata Földesi Polgármesteri Hivatal Földesi Szociális Szolgáltató Központ Karácsony Sándor Közösségi Ház Eredeti Módosított Eredeti Módosított Eredeti Módosított Eredeti Módosított 1. Személyi juttatások 49139 270505 42765 47550 6505 7176 4803 10844 2. Munkaadókat terh.járulékok és szoc.hozzájárulási adó 11059 41536 11581 12314 1756 1937 1297 2633 3. Dologi és egyéb folyó kiadások 91442 159267 15981 16046 1283 1535 4791 13760 4. Ellátottak péntbeli juttatásai 3880 12324 13000 63006 5. Egyéb műküdési célú kiadások 40673 40987 0 5.1 Elvonások,befizetések 30707 31534 5.2. Támogatás érték.műk.kiadás 5203 5203 5.3. Működési célú pe.átadás 4763 4250 5.4. Müködési célú visszatér.támog.kölcs.állh.kiv. 6 Működési célú tartalék 4500 792 I. Működési kiadások összesen (1+2+3+4+5+6) 200693 525411 83327 138916 9544 10648 10891 27237 1. Felújítások - EU-s forrásból megvalósuló progarmok 2. Beruházások 68038 520598 834 1150 249 - EU-s forrásból megvalósuló progarmok 55768 55768 3. Egyéb felhalm. célú pénzeszközátadás 0 3578 - Felhalm.célú pe.átadás állh.belülre 3578 - Felhalm.célú támog./kölcsönök visszatérülése - Felhalm.célú pe.átadás állh.kívülre 4. Felhalmozási célú tartalék II. Felhalmozási kiadások összesen (1+2+3+4) 68038 524176 834 115 0 249 Kiadások összesen (I+II): 268731 1049587 84161 140066 9544 10648 10891 27486 1. Működési célú finanszírozási kiadások 206057 266002 0 1.1 Belföldi finaszírozási kiadások 206057 266002 Hitelek, kölcsönök törlesztése Forgatási célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása Betét elhelyezése Központi, irányitószervi támogatás (intézményfinanszírozás) 206057 266002 12. Külföldi finanszírozási kiadások 2. Felhalmozási célú finanszírozási kiadások 43000 43000 1.1 Belföldi finaszírozási kiadások 43000 43000 Hitelek, kölcsönök törlesztése 43000 43000 Forgatási célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása Betét elhelyezése Központi, irányitószervi támogatás (intézményfinanszírozás) 12. Külföldi finanszírozási kiadások III. Finanszírozási kiadások (1+2) Kiadások összesen:( I+II+III) Intézményfinanszírozás (-) Konszolidált kiadások összesen: Engedélyezett létszám ( fő) Közfoglalkoztatottak létszáma (fő) 249057 309002 0 517788 1358589 84161 140066 9544 10648 10891 27486 206057 266002 0 311731 1092587 84161 140066 9544 10648 10891 27486 22 22 14 14 4 4 3 3 179 179

Földes Nagyközség Önkormányzata összesített 2014. évi kiadási előirányzatainak módosításának részletezése Adatok e Ft-ban 3. számú melléklet 2.oldal Földes Községi Napközi Otthonos Óvoda Földes Községi Könyvtár Önkormányzat mindösszesen Eredeti Módosított Eredeti Módosított Eredeti Módosított 60828 62297 5056 5240 169096 403612 16218 16289 1365 1415 43276 76124 21534 25460 2778 3087 137809 219155 16880 75330 40673 40987 30707 31534 5203 5203 4763 4250 4500 792 98580 104046 9199 9742 412234 816000 400 400 69272 522397 55768 55768 0 3578 0 3578 400 40 0 69272 525975 98980 104446 9199 9742 481506 1341975 206057 266002 206057 266002 206057 266002 43000 43000 43000 43000 43000 43000 249057 309002 98980 104446 9199 9742 730563 1650977 206057 266002 98980 104446 9199 9742 524506 1384975 24,5 24,5 3 3 70,5 70,5 179 179

4. számú melléklet Földes Nagyközség Önkormányzata összesített 2014. évi társadalom -szociálpolitikai és egyéb juttatásainak módosításának előirányzata Adatok e Ft. Megnevezés Földes Nagyközség Önkormányzata Földesi Polgármesteri Hivatal Összesen jogcím eredeti módosított eredeti módosított eredeti módosított Átmeneti segély 1800 1800 1800 1800 Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás 50 3594 50 3594 Arany János tehetséggondozó program 250 250 250 250 Köztemetés 900 900 900 900 Természetben nyújtott átmeneti segély 450 5384 450 5384 Közgyógyellátás 430 396 430 396 Rendsz.szoc.segély 9263 0 9263 Foglalkoztatást hely.támog. 10400 28941 10400 28941 Lakásfenntartási támogatás 2600 24222 2600 24222 Óvodáztatási támogatás 58 580 ÖSSZESEN 3880 12324 13000 63006 16880 75330

5. számú melléklet Földes Nagyközség Önkormányzata 2014. évi támogatásértékű működési kiadási előirányzatának működési célú pénzeszközátadásainak módosítása Adatok e Ft-ban MEGNEVEZÉS Előirányzat Eredeti Módosított Községi Sportegyesület Földes 3400 3400 Önkéntes Tűzoltó Egyesület 500 500 Földesi Polgárőrség 150 150 Népfőiskolai Egyesület 713 150 Szélrózsa Hagyományőrző Egyesület 50 Működési célú pénzeszközátadás összesen: 4763 4250 Sárréti Többcélú Kistérségi Társulás hozzájárulás szociális feladat ellátásához 5003 5003 Továbbtanulók ösztöndíjtámogatása (BURSA HUNGARICA) 200 200 Támogatásértékű működési kiadások összesen: 5203 5203 PÉNZESZKÖZÁTADÁS, TÁMOGATÁS MINDÖSSZESEN: 9966 9453

6. számú melléklet Ssz. Cím Megnevezés Előirányzat Módosított 1. 2. 3. 4. Földes Nagyközség Önkormányzata Földesi Polgármesteri Hivatal Karácsony Sándor Közösségi Ház Földes Községi Napközi Otthonos Óvoda Földes Nagyközség Önkormányzata 2014. évi összesített felhalmozási előirányzatainak módisítása célonként és feladatonként Felújítási kiadások Felújítási kiadások összesen: Beruházási kiadások 1. Községi piaccsarnok kiegésztítő munkálatok (aszfaltozás, kerítés ép.) 1500 1500 2. Földes csapadék vízelveztő rendsz.(s1-s2) 12252 18591 3. Szennyvíztelep bővítése korszerűsítése 42715 475693 4. Tároló építés Mezögazd. Start minta program 6073 6073 5. 2014.évi önkm.fejleszt pály. Önerő Óvoda épület felújítás 3333 1537 6. Ingatlan vásárlás (föld terület ) 200 200 7. Nyomtató, kisértékü eszközök beszerz iskola konyha 350 350 8. Szivattyú,hegesztőtrafó beszerzés (Strand) 315 315 9. Pénztárgép ( strand) 200 200 10. Tanya program (gréder vásárlás) 800 8376 11. Településrendezési terv mód. 300 3419 12. KEOP pályázat közbesz. előzetes leb. Iskola napelem pály. 319 13. Kállay tájház felújítás 1500 14. Informatikai eszköz beszerzés 15. 2014. évi mezőgazdasági prog eszközbeszrzései 1134 16. 2014. betonüzem minta program eszköz beszrzés 1391 Beruházási kiadások összesen: 68038 520598 Felújítási kiadások Felújítási kiadások összesen: Beruházási kiadások 1. Integrált könyvelő program 534 534 2. Számítógép, kisértékü eszk.beszerz. 300 616 834 1150 Beruházási kiadások összesen: Felújítási kiadások Felújítási kiadások összesen: Beruházási kiadások 1. Kisértékü szám.tech. eszköz besz.érd. növ. tám. 249 Beruházási kiadások összesen: 0 249 Felújítási kiadások Felújítási kiadások összesen: Beruházási kiadások 1. Kisértékü eszközbeszerzés Óvoda konyha 200 200 2. Szakmai eszköz beszerzés 200 200 Beruházási kiadások összesen: 400 400 Adatok e Ft-ban Európai Uniós forrás ÉÁOP- 5.1.2/D2-11 KEOP- 1.2.0/09-11- 2013-0014 Felújítási kiadások mindösszesen: Beruházási kiadások mindösszesen: Felhalmozási kiadások mindösszesen 69272 522397 69272 522397

8. számú melléklet BEVÉTELEK Működési bevételek Földes Nagyközség Önkormányzata összesített 2014. évi költségvetésének módosításának mérlegszerű bemutatása ELŐIRÁNYZAT KIADÁSOK ELŐIRÁNYZAT Eredeti Módosított Eredeti Módosított Müködési kiadás I.Müködési célú támogatások Áht.-on belülről 265827 660347 1.Személyi juttatások 169096 403612 II. Közhatalmi bevételek 73825 73825 2. Munkaadókat terhelő járulékok 43276 76124 III. Müködési bevételek 65531 65531 3.Dologi kiadások 137809 219155 IV. Átvett pénzeszközök államházt. Kivülről 485 4. Ellátottak pénzbeli támogatása 16880 75330 5. Egyéb működési kiadások 45173 41779 ebből: általános tartalék 4500 792 Müködési költségvetési bevételek (I+II+III+IV) 405183 800188 Működési költségvetési kiadás összesen: 412234 816000 Működési költségvetési egyenleg Működési finanszírozási bevételek 214342 296811 Működési finanszírozási kiadás 206057 266002 Belső finanszírozási bevétel 214342 296811 Belföldi finanszírozási kiadás 206057 266002 Előző évi kv.maradvány igénybevétele 8285 30809 intézmény finanszírozás 206057 266002 Irányítószervi támogatás 206057 266002 Működési célú költségvetési bevételek összesen: 619525 1096999 Működési célú költségvetési kiadások összesen: 618291 1082002 Felhalmozási bevételek Felhalmozási kiadás V. Felhalmozási célú támogatások Áht.-on belülről 100654 542625 1. Beruházási kiadások Áfá-val 69272 522397 VI: Felhalmozósi bevételek 0 2. Felújítási kiadások Áfá-val VII.Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 1600 2569 3. Egyéb felhalmozási kiadások 3578 Felhalmozási kötségvetési bevételek 102254 545194 összesen:(v+vi+vii) Felhalmozási célú költségvetési kiadások összesen: 69272 525975 Felhalmozási költségvetési egyeneleg Felhalmozási finaszírozási bevételek 8784 8784 Felhalmozási finanszírozási kiadás 43000 43000 Belső finanszírozási bevétel 8784 8784 Belföldi finanszírozási kiadás 43000 43000 Kölcsöntörlesztés áh.kivülről Kölcsön törlesztés áh. Kivülre 43000 43000 Előző évi kv. maradvány igénybevétele 8784 8784 Felhalmozási célú bevétel összesen 111038 553978 Felhalmozáso célú kiadások összesen: 112272 568975 Önkormányzati bevételek összesen : 730563 1650977 Önkormányzati kiadások összesen : 730563 1650977 Irányítószervi támogatás konszolidálása(-) 206057 266002 Intézményi finanszírozás konszolidálása(-) 206057 266002 Konszolidált bevétek összesen 524506 1384975 Konszolidált kiadás összesen 524506 1384975

Földes Nagyközség Önkormányzata 2014. évi költségvetésének módosításának mérlegszerű bemutatása 9. számú melléklet Adatok e Ft-ban BEVÉTELEK ELŐIRÁNYZAT. KIADÁSOK ELŐIRÁNYZAT. eredeti módosított eredeti módosított Működési bevételek Müködési kiadás I.Müködési célú támogatások Áht.-on belülről 265827 653149 1.Személyi juttatások 49139 270505 II. Közhatalmi bevételek 73725 73725 2. Munkaadókat terhelő járulékok 11059 41536 III. Müködési bevételek 58913 58913 3.Dologi kiadások 91442 159267 IV. Átvett pénzeszközök államházt. Kivülről 4. Ellátottak pénzbeli támogatása 3880 12324 5. Egyéb működési kiadások 45173 41779 ebből: általános tartalék 4500 792 Müködési költségvetési bevételek (I+II+III+IV) 398465 785787 Működési költségvetési kiadás összesen: 200693 525411 Működési költségvetési egyenleg -8285-5626 Működési finanszírozási bevételek 8285 18824 Működési finanszírozási kiadás 206057 266002 Belső finanszírozási bevétel 8285 18824 Belföldi finanszírozási kiadás 206057 266002 Előző évi kv.maradvány igénybevétele 8285 18824 intézmény finanszírozás 206057 266002 Működési célú költségvetési bevételek Működési célú költségvetési kiadások 406750 804611 összesen összesen: 406750 791413 Felhalmozási bevételek Felhalmozási kiadás V. Felhalmozási célú támogatások Áht.-on belülrő 100654 542625 1. Beruházási kiadások Áfá-val 68038 520598 VI: Felhalmozósi bevételek 1600 2569 2. Felújítási kiadások Áfá-val VII.Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 3. Egyéb felhalmozási kiadások 0 3578 Felhalmozási kötségvetési bevételek Felhalmozási költségvetési kiadások 102254 545194 összesen:(v+vi+vii) összesen: 68038 524176 Felhalmozási költségvetési egyeneleg -8784-21982 Felhalmozási finaszírozási bevételek 8784 8784 Felhalmozási finanszírozási kiadás 43000 43000 Belső finanszírozási bevétel 8784 8784 Belföldi finanszírozási kiadás 43000 43000 Kölcsöntörlesztés áh.kivülről 0 Kölcsön törlesztés áh. Kivülre 43000 43000 Előző évi kv. maradvány igénybevétele 8784 8784 Felhalmozási célú bevételek összesen: 111038 553978 Felhalmozási célú kiadások összesen: 111038 567176 Önkormányzati bevételek összesen : 517788 1358589 Önkormányzati kiadások összesen : 517788 1358589

10. számú melléklet Földesi Polgármesteri Hivatal 2014. évi költségvetésének módosításának mérlegszerű bemutatása Adatok e Ft-ban BEVÉTELEK ELŐIRÁNYZAT KIADÁSOK ELŐIRÁNYZAT eredeti módosított eredeti módosított Működési bevételek Müködési kiadás I.Müködési célú támogatások Áht.-on belülről 2519 1.Személyi juttatások 42765 47550 II. Közhatalmi bevételek 100 100 2. Munkaadókat terhelő járulékok 11581 12314 III. Müködési bevételek 100 100 3.Dologi kiadások 15981 16046 IV. Átvett pénzeszközök államházt. Kivülről 485 4. Ellátottak pénzbeli támogatása 13000 63006 5. Egyéb működési kiadások ebből: általános tartalék Müködési költségvetési bevételek (I+II+III+IV) 200 3204 Működési költségvetési kiadás összesen: 83327 138916 Működési költségvetési egyenleg -83127-135712 Működési finanszírozási bevételek 83961 136862 Működési finanszírozási kiadás Belső finanszírozás 83961 136862 Előző évi maradvány igénybevétele 125 Intézmény finanszírozás 83961 136737 Működési célú költségvetési bevételek összesen 84161 140066 Működési célú költségvetési kiadások összesen: 83327 138916 Felhalmozási bevételek Felhalmozási kiadás V. Felhalmozási célú támogatások Áht.-on belülről 1. Beruházási kiadások Áfá-val 834 1150 VI: Felhalmozósi bevételek 2. Felújítási kiadások Áfá-val VII.Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 3. Egyéb felhalmozási kiadások Felhalmozási kötségvetési bevételek összesen:(v+vi+vii) Felhalmozásiköltségvetési kiadások összesen: 834 1150 Felhalmozási költségvetési egyeneleg Felhalmozási finaszírozási bevételek Felhalmozási finanszírozási kiadás Felhalmozási célú bevételek összesen: Felhalmozási célú kiadások összesen: 834 1150 Önkormányzati bevételek összesen : 84161 140066 Önkormányzati kiadások összesen : 84161 140066

11. számú melléklet Földesi Szociális Szolgáltató Központ 2014. évi költségvetésének módosításának mérlegszerű bemutatása Adatok e Ft BEVÉTELEK ELŐIRÁNYZAT KIADÁSOK ELŐIRÁNYZAT erdeti módosított erdeti módosított Működési bevételek Müködési kiadás I.Müködési célú támogatások Áht.-on belülről 1.Személyi juttatások 6505 7176 II. Közhatalmi bevételek 2. Munkaadókat terhelő járulékok 1756 1937 III. Müködési bevételek 3.Dologi kiadások 1283 1535 IV. Átvett pénzeszközök államházt. Kivülről 4. Ellátottak pénzbeli támogatása 5. Egyéb működési kiadások ebből: általános tartalék Müködési költségvetési bevételek (I+II+III+IV) Működési költségvetési kiadás összesen: 9544 10648 Működési költségvetési egyenleg -9544-10648 Működési finanszírozási bevételek 9544 10648 Működési finanszírozási kiadás Belső finanszírozás 9544 10648 Előző évi maradvány igénybevétele 42 Intézmény finanszírozás 9544 10606 Működési célú költségvetési bevételek összesen 9544 10648 Működési célú költségvetési kiadások összesen: 9544 10648 Felhalmozási bevételek Felhalmozási kiadás V. Felhalm. célú támogatások Áht.-on belülről 1. Beruházási kiadások Áfá-val VI: Felhalmozósi bevételek 2. Felújítási kiadások Áfá-val VII.Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 3. Egyéb felhalmozási kiadások Felhalm.bevételek összesen:(v+vi+vii) Felhalmozási kiadások összesen: Felhalmozási költségvetési egyeneleg Felhalmozási finaszírozási bevételek Felhalmozási finanszírozási kiadás Felhalmozásicélú bevétek összesen: Finanszírozási célú kiadások összesen: Önkormányzati bevételek összesen : 9544 10648 Önkormányzati kiadások összesen : 9544 10648

12. számú melléklet Karácsony Sándor Közösségi Ház 2014. évi költségvetésének módosításának mérlegszerű bemutatása Adatok e FT BEVÉTELEK ELŐIRÁNYZAT KIADÁSOK ELŐIRÁNYZAT erdeti módosított erdeti módosított Működési bevételek Müködési kiadás I.Müködési célú támogatások Áht.-on belülről 4679 1.Személyi juttatások 4803 10844 II. Közhatalmi bevételek 2. Munkaadókat terhelő járulékok 1297 2633 III. Müködési bevételek 1668 1668 3.Dologi kiadások 4791 13760 IV. Átvett pénzeszközök államházt. Kivülről 4. Ellátottak pénzbeli támogatása 5. Egyéb működési kiadások ebből: általános tartalék Müködési költségvetési bevételek (I+II+III+IV) 1668 6347 Működési költségvetési kiadás összesen: 10891 27237 Működési költségvetési egyenleg -9223-20890 Működési finanszírozási bevételek 9223 21139 Működési finanszírozási kiadás Belső finanszírozási bevételek 9223 21139 Intézmény finanszírozás 9223 9834 - előző évi kv.maradvány igénybevétele 11305 Működési célú költségvetési bevételek összesen: 10891 27486 Működési célú költségvetési kiadások összesen: 10891 27237 Felhalmozási bevételek Felhalmozási kiadás V. Felhalm. célú támogatások Áht.-on belülről 1. Beruházási kiadások Áfá-val 249 VI: Felhalmozósi bevételek 2. Felújítási kiadások Áfá-val VII.Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 3. Egyéb felhalmozási kiadások Felhalmozási bevételek összesen:(v+vi+vii) Felhalmozási kiadások összesen: 249 Felhalmozási költségvetési egyeneleg Felhalmozási finaszírozási bevételek Felhalmozási finanszírozási kiadás Belső finanszírozási bevételek - előző évi kv.maradvány igénybevétele Felhalmozási bevétel összesen Finanszírozási kiadások összese: Felhalmozási célú bevételek összesen: Felhalmozási célú kiadások összesen: 249 Önkormányzati bevételek összesen : 10891 27486 Önkormányzati kiadások összesen : 10891 27486

13. számú melléklet Földes Községi Napközi Otthonos Óvoda 2014. évi költségvetésének módosításának mérlegszerű bemutatása Adatok e FT BEVÉTELEK ELŐIRÁNYZAT KIADÁSOK ELŐIRÁNYZAT erdeti módosított erdeti módosított Működési bevételek Müködési kiadás I.Müködési célú támogatások Áht.-on belülről 1.Személyi juttatások 60828 62297 II. Közhatalmi bevételek 2. Munkaadókat terhelő járulékok 16218 16289 III. Müködési bevételek 4800 4800 3.Dologi kiadások 21534 25460 IV. Átvett pénzeszközök államházt. kivülről 4. Ellátottak pénzbeli támogatása 5. Egyéb működési kiadások ebből: általános tartalék Müködési költségvetési bevételek (I+II+III+IV) Működési költségvetési egyenleg -93780-99246 Működési finanszírozási bevételek 94180 99646 Működési finanszírozási kiadás Belső finanszírozás 94180 99646 Intézményi finanszírozás 94180 99211 Előző évi maradvány igénybevétele 435 Működési célú költségvetési bevételek összesen Felhalmozási bevételek 4800 4800 Működési költségvetési kiadás összesen: 98580 104046 98980 104446 Működési célú költségvetési kiadások összesen: 98580 104046 Felhalmozási kiadás V. Felhalmozási célú támog. Áht.-on belülről 1. Beruházási kiadások Áfá-val 400 400 VI: Felhalmozósi bevételek 2. Felújítási kiadások Áfá-val VII.Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 3. Egyéb felhalmozási kiadások Felhalmozási kötségvetési bevételek összesen:(v+vi+vii) Felhalmozási költségvetési kiadások összesen: 400 400 Felhalmozási költségvetési egyeneleg Felhalmozási finaszírozási bevételek Felhalmozási finanszírozási kiadás Felhalmozási célú bevételek összesen: Felhalmozási célú kiadások összesen: 400 400 Önkormányzati bevételek összesen : 98980 104446 Önkormányzati kiadások összesen : 98980 104446

BEVÉTELEK Működési bevételek ELŐIRÁNYZAT KIADÁSOK ELŐIRÁNYZAT 14. számú melléklet Adatok eft erdeti módosított erdeti módosított Müködési kiadás I.Müködési célú támogatások Áht.-on belülről 1.Személyi juttatások 5056 5240 II. Közhatalmi bevételek 2. Munkaadókat terhelő járulékok 1365 1415 III. Müködési bevételek 50 50 3. Dologi kiadások 2778 3087 IV. Átvett pénzeszközök államházt. Kivülről Földes Községi Könyvtár 2014. évi költségvetésének módosításának mérlegszerű bemutatása 4. Ellátottak pénzbeli támogatása 5. Egyéb működési kiadások ebből: általános tartalék Müködési költségvetési bevételek (I+II+III+IV) Működési költségvetési egyenleg -9149-9692 Működési finanszírozási bevételek 9149 9692 Működési finanszírozási kiadás Belső finanszírozás 9149 9692 Intézményfinanszírozás 9149 9614 Előző évi maradvány igénybevétele 78 Működési célú költségvetési bevételek összesen Felhalmozási bevételek 50 50 Működési költségvetési kiadás összesen: 9199 9742 9199 9742 Működési célú költségvetési kiadások összesen: 9199 9742 Felhalmozási kiadás V. Felhalm. célú támogatások Áht.-on belülről 1. Beruházási kiadások Áfá-val VI: Felhalmozósi bevételek VII.Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Felhalmozási kötségvetési bevételek összesen:(v+vi+vii) Felhalmozási költségvetési egyeneleg Felhalmozási finaszírozási bevételek 2. Felújítási kiadások Áfá-val 3. Egyéb felhalmozási kiadások Felhalmozási költségvetési kiadások összesen:(1+2+3) Felhalmozási finanszírozási kiadás Felhalmozási célú bevétel összesen Felhalmozási célú költségvetési kiadások összesen: Önkormányzati bevételek összesen : 9199 9742 Önkormányzati kiadások összesen : 9199 9742