Gyerekközpontú módszerek Módszertani válogatás alternatív iskolák jó gyakorlataiból Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. 2012
Pedagógiai alternatívák Közoktatási Osztály, Közoktatás-fejlesztési Iroda könyvsorozata, XII. kötet Jelen kiadvány a 21. századi közoktatás fejlesztés, koordináció kiemelt projekt keretében készült Projekt száma: TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002 Főkedvezményezett: Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap, az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg. Szerkesztő: Kereszty Zsuzsa Lektorálta: Dr. Mihály Ottó Szakmai vezető: Vekerdy Tamás Programfelelős: Papp László A borítón látható kép Mező Ervin 10 éves tanuló munkája, Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola, Berettyóújfalu Kiadja az EDUCATIO Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Kerékgyártó Sándor 1122 Budapest, Maros utca 19-21. Telefon: (06 1) 477 3100 Fax: (06 1) 477 3136 e-mail: info@educatio.hu internet: www.educatio.hu ISBN 978-963-9795-49-5 Gyermekkozpontu modszerek Modszertani valogatas Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. ISSN 1785-9433 Nyomdai munkák: So-Ta Print Kft.
Tartalomjegyzék Vagy-vagy... (Vekerdy Tamás)......................................................... 5. oldal Az Olvasóhoz (Kereszty Zsuzsa)...................................................... 7. oldal Gyakorlati útmutató a könyv használatához (Papp László)................................ 9. oldal Az óvoda, az átmenet és az első évek Egy jó óvodai gyakorlat modellértékű bemutatása...................................... 12. oldal Iskolába hívogató a Palánta Általános Iskolában....................................... 34. oldal A kulturális alapkészségek (írás, olvasás, számolás) cselekvésre támaszkodó fejlesztésének módszerei a Kincskereső Iskolában..................................... 46. oldal Óvodából iskolába Szemelvények a Kincskereső Iskola életéből 1................................ A szervezet és a kapcsolatok Változás a stabilitás házában........................................................ 76. oldal Stábműködés a Belvárosi Tanoda Alapítványi Gimnázium és Szakközépiskolában.......... 132. oldal Segítő párrendszer a Belvárosi Tanodában........................................... 150. oldal Együttműködés az azonos gyerekeket tanító tanárok között............................ 172. oldal A patrónus és a patrónusi rendszer................................................. 186. oldal A tanulás szervezése Epochális oktatás az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban........................... 216. oldal A természettudományok integrált oktatása a 9 10. évfolyamon......................... 232. oldal Projektek a Burattino Iskolában.................................................... 240. oldal Szociális gyakorlat és záró színdarab a fóti Waldorf-iskolában.......................... 264. oldal Témahetek az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban......................................... Diplomamunkák a 12. évfolyamon............................................................ A diákok egyéni útjai az iskolába lépéstől az érettségiig......................................... Művészettel nevelés Művészeti nevelés a Fehérlófia Waldorf-iskolában..................................... 278. oldal Integráció és művészeti nevelés.................................................... 292. oldal Drámajáték a Burattino Iskolában........................................................... Hátránykompenzáció Problémafeltárás és hátránykompenzáció a Belvárosi Tanodában....................... 308. oldal Resztoratív konfliktuskezelés az iskolában........................................... 336. oldal Inklúzió differenciálás a Gyermekek Házában....................................... 356. oldal Tanulásban akadályozottak pályaorientációs programja az Éltes Mátyás Módszertani Intézményben... 364. oldal Értékelés értéket keresve A Lauder Iskola komplex értékelési rendszere........................................ 392. oldal Értékelési rendszer a Közgazdasági Politechnikumban................................ 408. oldal 1 A lemez tartalmát a könyv végén található Függelékben ismertetjük
E L Ő S Z Ó 5 Vagy-vagy... Az iskola vagy gyerekközpontú, vagy tantervközpontú tanultam annak idején a börtönből szabadult Mérei Ferenctől, aki hozzátette: a diktatúrák iskolája mindig tantervközpontú, a demokráciák gyerekközpontú iskolák kiépítésére törekszenek. Az alternatívák (és a hozzájuk tartozó reformpedagógiák) legfontosabb közös jellemzője, hogy gyerekközpontúak. Ki vagy te, milyen vagy, hogyan tudom segíteni kibontakozásodat, hogy azzá lehess, akinek a lehetőségeit magaddal hoztad a halhatatlan lélek vagy a genetika törvényszerűségei szerint? (Kinekkinek legyen meg a maga hite...) A gyerekközpontú iskola alapkérdése ezért mindig: módszertani. Metodikai. Mit, mikor és hogyan kell neked tanítanom a te minél teljesebb és minél szabadabb kibontakozásodhoz? Nem eleve van egy tantervem, amit végrehajtok rajtad, mert én akarom megszabni, hogy milyen legyél hanem azt kérdezem: hogyan tudom megismerni a gyereket, hogyan tudom megismerni az egyes életkorok sajátos szükségleteit, hogy aztán ehhez szabjam az iskolai életet? Ebben a kötetben ezeknek a kérdéseknek és módszertani válaszoknak a sokaságát találja meg az olvasó a mai gyerek és a mai kor szükségletei szerint. Hogyan lehet, hogyan kell a kamaszkoron túl is iskolázni, ha a népesség 70 90%-a jár ezekbe az iskolákba (mint a fejlett államokban), és nem 3 5%-a, mint még a huszadik század elején? Mert lehet és kell sőt a legfrissebb kutatások szerint már az is hasznos a társadalom egésze számára, ha minél többen lépnek be felsőoktatási intézményekbe, még akkor is, ha csak egy-két évet végeznek el ott? Lehet és kell de persze: másképp! Erről a másképpről szól gyakorlati példáinak sokaságával ez a gyűjtemény, az alternatív iskolák jó gyakorlat -ainak gyűjteménye. Ez a kötet folytatása és kiteljesítése két megelőző kötetünknek. Az első volt a Gyerekek, módszerek, nevelők... (alcíme: Moduljavaslatok pedagógusképzők számára, 2004), amely az óvodától az alapozó iskolázáson át tekintett rá a gyerekek életkori szükségleteire és az ezekhez igazodó módszerekre, a második pedig a VAN más megoldás is (alcíme: Alternatív módszerek a középiskolában, 2006). Mindezt ajánljuk jó szívvel minden kollégának óvodától iskolákon át az óvónő-tanítótanárképzőkig. Vekerdy Tamás
B E V E Z E T Ő 7 Az Olvasóhoz Legszívesebben minden tanárnak, óvó-, tanító- és tanárjelöltnek a kezébe adnám ezt a könyvet. Részesíteni szeretném az Olvasót kollegáimat abban a rácsodálkozásban, néhol megdöbbenésben ( így is lehet? ), abban a szinte végig jelen lévő szellemi izgalomban, amelyben részem volt, miközben ennek a kötetnek az írásaival dolgoztam. A kötet szerzőitől talán furcsán hangzik elsősorban életvezetési tanácsokat kaptam. Ha a gyerekekkel, diákjainkkal való találkozásra készülünk a tanítási óra is találkozás, elsősorban magunkat kell megfelelő állapotba hoznunk, önmagunk éppen lehetséges legjobb állapotába jutnunk. (Melyik találkozásban családtagokkal, hozzánk fordulókkal kellene másképpen jelen lennünk?) Ha azt szeretnénk, hogy társas hatásunk, szociális penetranciánk (Mérei nevezte talán először így) erős legyen (iskolában, családban), akkor elsősorban a másikra kell figyelnünk. (Melyik társas közegben nincs így?) Önkontroll, önreflexió, a megújuló jelenlét képessége nélkül egyén, család, csoport, stáb nem működhet legalább többé-kevésbé harmonikusan. Mellőznünk kell (amennyire csak képesek vagyunk rá) mások minősítését, ezt a pályánk egyik foglalkozási ártalmaként kialakuló reflexet, helyette meg kell próbálnunk egy-egy állapotot minél pontosabban leírni és elfogadni, hogy mások is leírják azt, ahogy minket látnak. A konfliktust okozókban lehet autonómiára törekvő egyéneket látni, a konfliktusokat pedig jó úgy kezelni, hogy helyreálljon az összeütközés előtti állapot. Mindezt talán tudtam, vagy tudni véltem volt, amit ebből tanítottam is (az iskolák többségét hoszszú évek óta mélyebben vagy felületesebben, de ismerem), mégis, együtt, sűrítve (nehezen írom le, talán túlzásnak hat, pedig tény) mindez katartikus hatású. A hatás oka, hogy az egyebek mellett ezen elvek alapján élő iskolák többsége már két évtizede létezik, működik. A létezés, a praxis ereje hat, az erőt pedig éppen ezeknek az elveknek az érvényesülése adja. Az írásokból süt a kreativitásból származó öröm és a hihetetlen energia is, amellyel a tanárok a vállukon viszik ezeket az iskolákat. (Hogy bírják?) Aztán az intézmények születésének története gondolkodtathat el, az a folyamat, amelyben a gyerekre szervezett iskolák létrejöttek, mai magukká váltak. Legkönnyebb olyan természeti jelenségnek látni ezt a folyamatot, amilyen például egy szép kristálynak a kialakulása. Eközben szó sincs arról, hogy készen lennének, hiszen működésük egyik eleme éppen az önkorrekció. Tárgyibban szólva, az egyik szerzőt (Horn) idézve, az iskolák gyakorlatában a modernizációhoz való alkalmazkodás alternatívái jelennek meg. Milyen esélye van ezeknek az iskoláknak a továbbélésre, arra, hogy ne külön világként, hanem a közoktatás szerves részeként létezzenek, hogy mint jó kútra járhassanak hozzájuk azok, akiknek erre szükségük és igényük van azt nem tudom. Ennek a kérdésnek az elemzése ha képes lennék is rá, amiben kételkedem nem egy szerkesztői levélre tartozik. Vitathatatlan azonban, hogy az alternatív iskolák léte az utóbbi két évtized egyik legnagyobb hazai szellemi teljesítménye. (Nem csak az itt bemutatkozó intézményekről van szó, Magyarországon több alternatív iskola működik, mint a többi posztkommunista országban összesen.) A szerzők a praxis élvezetes leírásánál többet kínálnak. Valamennyien bemutatják az adaptáció lépéseit is, ahogy át lehet venni, saját tanítványokra, saját testületre szabni az Olvasó számára vonzó gyakorlatot. Kereszty Zsuzsa
G Y A K O R L A T I Ú T M U T A T Ó 9 Gyakorlati útmutató a könyv használatához A kötet útra bocsátásakor feltétlenül szót kell ejtenünk az itt kézben tartott kiadvány előzményének tekinthető két másik kötetünkről is. A követendő és követhető alternatív pedagógiai praxisokat bemutató könyvsorozatunk részeként ugyanis 2004-ben, illetve 2006-ban két, az összefoglalás szándékával megjelentetett gyűjtemény már megjelent: Gyerekek, módszerek, nevelők Moduljavaslatok a pedagógusképzők számára, illetve Van más megoldás is Alternatív módszerek a középiskolában címmel. Mindkét könyv a pedagógusképzés és ezzel a pedagógusszakma megújítását is célzó törekvés jegyében született, felhasználva az addig e témakörben rendezett problémacentrikus konferenciák eredményeit is. Jelen kötet kapcsolódva az említett célhoz, ugyanakkor azt ki is egészítve elsősorban a mindennapi gyakorlathoz kínál követendő, követhető példákat. A kiadvány alapanyagát az Új Széchenyi Terv, TÁMOP 3.1.1 programja keretében történt Ajánlattételi felhívásra beérkezett szakmai anyagok alkották. A program keretében illeszkedve a program horizontális, hálózati tanulást segítő célkitűzéséhez a reform- és alternatív iskolai hálózat jó gyakorlatait gyűjtöttük össze, s tesszük most közzé abban a reményben, hogy a referenciaintézmények, illetőleg az innováció útját választó intézmények kedvet kapnak az olvasott újítások, jó gyakorlatok bevezetéséhez. A kötet szerkesztése során a legnagyobb nehézséget a szelektálás, a válogatás kényszere okozta. A felhívásunkra beérkezett 37 szakmai anyag kb. 3500 oldalát kellett a terjedelmi határokhoz igazítani. Az anyagok fontossága és minősége miatt szinte lehetetlennek tűnő vállalkozást sajátos megoldással igyekeztünk áthidalni a kötethez a hátoldal belső felén csatolt DVD-melléklettel. Ezen egyfelől helyet kaptak a kötetből terjedelmi korlátok miatt kimaradt Teljes tanulmányok (a kötet tartalomjegyzékében az adott fejezethez sorolva ezek címeit is feltüntettük, kis megkülönböztető korong ikonnal jelölve a tanulmány lemezen történő közlését). De itt kerültek publikálásra az egyes (kötetben szereplő) tanulmányokba/tanulmányokhoz illeszkedő kiegészítések is. (Tanulmányrészletek, illetve továbbvezető egyéb szakmai anyagok, foglalkozások tervei és leírásai, illusztrációk [dokumentumok és képek], egyéb bemutató anyagok, illetve egy tanulmányhoz [a Fóti Szabad Waldorf Iskola gyakorlatához] kapcsolódó filmrészlet is.) A kötet sajátossága a gyakorlatközeliség (közelképek a reform- és alternatív iskolák kiérlelt sokszínű gyakorlatáról, konkrét, a napi munkában alkalmazott megoldások sokaságával illusztrálva a megvalósítás mikéntjét). A fejezetek szerveződése tükrözi az iskolai élet jelenkori fontos témáit is: a közoktatás egészét átfogva óvodától a középiskola végéig, a szervezeti felépítéstől a közvetlen tantermi munkák és részletkérdések mikrovilágáig, a maguk életszerűségében bemutatva a problémacentrikus megközelítésből kiinduló, megoldásaiban sokszínűséget tükröző alternatív iskolai jó gyakorlatokat. Jó szívvel ajánljuk a kötetet és a kísérő lemezt az Olvasó figyelmébe. Papp László programfelelős
Az óvoda, az átmenet
és az első évek
12 A Z Ó V O D A, A Z ÁT M E N E T É S A Z E L S Ő É V E K Ács Györgyné Zilahi Józsefné Egy jó óvodai gyakorlat modellértékű bemutatása Csak játszunk és mesélünk? Úristen! Itt nem fejlesztenek? És ráadásul vegyes csoport! És nem mérik legalább félévente a gyerekek fejlettségi szintjét? És mindent szabad, amit a gyerekek kitalálnak? Mit csinál itt az óvónő? Mi lesz az iskolában? Húsz éve mutatjuk, bizonyítjuk és bizonygatjuk azt, amit a költők mindig sejtettek, éreztek és mondtak, a gyermekhez értő szülők, nagyszülők, nevelők legalább kétszáz éve tudnak Montaigne, Rousseau és Comenius óta különösen, a modern lélektan pedig vizsgálatokkal, tudományos magyarázatokkal erősített meg nálunk kiemelkedően Nagy László, Mérei Ferenc, Ranschburg Jenő és Vekerdy Tamás, hogy az óvodáskorú kisgyerek a játékban és a mesében él, abban fejlődik. Minden neki való ismeretet a szabad játékban szerez meg, mert ez a létformája, ebben tapasztal, utánoz, fedez fel és alkot. Az érzelmekkel átfűtött képzeleti képek útján jár, az pedig játékokkal és mesékkel van kikövezve. Mielőtt kolléganőink figyelmét ráirányítanánk egy, a kisgyermek természetéhez igazodó óvodai gyakorlatra, megadjuk a gyakorlatból leszűrt, némi gyermeklélektani háttérismerettel megerősített válaszainkat a bevezető mondatokban említett aggodalmakra: Az óvodáskorú kisgyermek testi-lelki-szellemi növekedésében az érés és a fejlődés játsszák a fő szerepet. A jó bánásmód szabad utat enged ezeknek a belső hajtóerőknek. Külső célok szerint nem kell fejleszteni, csak megadni mindazt, amiből a gyermeki természet építkezhet. Játszani úgy jó és úgy lehet, ha két-három évvel kisebb vagy nagyobb gyerekek vannak együtt. Így nőnek bele az óvodások a legváltozatosabb játék- és élethelyzetekbe. Mintha egy nagycsaládban testvérek között lennének. Ez a természetes, itt jöhetnek létre a legjobb, kisgyermekkorhoz illő tanulási alkalmak, és ez a csoportalakítási mód hosszú évekre megkönnyíti az óvónő dolgát. A mindennapi nevelési helyzetekben nincs mit mérni, mert a fejlődőben lévő gyermek állandóan változik, élményeiből építkezik, és az ember élményeinek hőfoka és nyoma nem számszerűsíthető. Hogy is mondja József Attila egy hideg és veszélyes világban? Aktába írják, miről álmodoztam, S azt is, ki érti meg. És nem sejthetem, mikor lesz elég ok, Előkotorni azt a kartotékot, Mely jogom sérti meg. Ez bizony a pedagógiában is szörnyű. Hitelesen mérni: a temészettudományok dolga és módszere. A pszichológusok tehetik, mert képzettségük tartalmával és egyik lábukkal ebben állnak. A társadalomtudományokban ez módfelett bizonytalan. A gyermekekkel játszó óvónő egyébként sem figyelheti állandóan kívülről mérlegelve óvodásait. Neki az a dolga, hogy együttérzően benne legyen az adott helyzetben, mert a figyelő magatartást észreveszik a kicsik, és ezzel csak játékrontó lehet. Egyébként is, aki teljes figyelmével a gyakorlatban nap mint nap a gyerekek között van, annak huszonöt vagy több kisgyermek gondozása, követése, tevékenységének, kapcsolatának rendezgetése, a minden nap fejből mondott mese és az altatás teljesen kimeríti az energiáit. A gyerekekkel együtt élő felnőtt nem ér
E G Y J Ó Ó V O D A I G Y A K O R L A T M O D E L L É R T É K Ű B E M U T A T Á S A 13 rá mérni és huszonöt felé mérlegelni, de óhatatlanul vissza fog emlékezni az átélt helyzetekre, a játék közben tapasztalható viselkedésekre, szövegekre. A számára tanulságos mozzanatokat utólag a későbbi felhasználás céljából lejegyezheti. De mi az a fejlettségi szint, amihez mindenkit hozzá kellene szabni? Tudjuk, vagy inkább csak becslésekből általánosítunk? Egyébként is, milyen mérés az, amihez nincs objektív, hitelesített mértékegység? Mit hasonlíthatunk mihez? Kit kihez? Minden ember egyszeri, Észak-fok, titok, idegenség, Lidérces, messze fény üzeni Ady Endre. A kategorizálással csínján kell bánni. Nem falanszterben élünk, ahol a megmondók által megfogalmazott utópisztikus célok szerinti manipulálás alanya lehet a tömegember. És mi lesz a rossz módszerrel összehordott adatokkal? A jó tanítókat nagyon helyesen nem érdekli. Legfeljebb az aggódó szülőket lehet ijesztgetni vele. Mi azt nem szoktuk. És dehogy szabad mindent! A szabadság a jó óvodában a gyerekek érdekében húzott korlátok között érvényesíthető. Az együttlét egyik fő szabálya így szól: magunkat és a többieket nem veszélyeztethetjük, másokat nem bánthatunk. Természetesek a korlátok, mert a gyerekek életkorához képest sokan vagyunk együtt, és néha felnőtt szemmel lehetetlen, furcsa dolgokat művelünk. Abszurd vágyak és cselekedetek, különös képzettársítások szövik át az életünket, ami jó esetben végtelen lazán összefüggő vagy a felszínen összefüggéstelennek látszó játékok hoszszú sora. Weöres Sándor verse jut eszembe: Árok mellett üszkös a fa dereka Üszkös a fa dereka Kikorhadt. Felhő cápa úszik a hegyeken át Űzi az egeken át A holdat Hogyha egyszer fölmásznék Mennyei cápát Vadásznék. Föl ne mássz, mert üszkös a fa dereka Üszkös a fa dereka Kikorhadt! Korhadt fára? Mennyei cápáért? Nem a szavak jelentéstartalma, hanem a vers ritmusa, humora, hangulata, valószínűtlen vágyképe illik a játékvilághoz. A derült, bárányfelhős égbolt és a megmosolyognivaló, a lehetetlent leheletfinoman súroló vállalkozó kedv. Ezért kell olyan munkaszervezés és munkastílus, ami lehetővé teszi, hogy a játszó gyerekek között az óvónőnek délelőtt, délután ezer szeme legyen. Olyan szeme, amivel még a falon is átlát. Mert bizony ez a huszonöt, újabban megint sok helyen huszonnyolc harminc óvodásból álló nyájszerű csoport hol szétszéled, hol összeverődik. Csupa különböző vérmérsékletű, egyszeri, bontakozó kis egyéniség. Fölmászik, lemászik, elbújik, kergetőzik, épít és rombol, kutat, keres, ragályszerűen utánoz, amit képzel, már teszi is és beszél, beszél, beszél A nap folyamán csak kétszer van csendben: amikor mesét hallgat és amikor alszik. De óvodai körülmények között Játék- és Meseországba és az álom világába is be kell vezetni. És mi lesz az iskolában? Azt majd a tanító néni tudja. Mi csak a küszöbig megyünk, egy hármas elágazásig, ahonnan a jó iskolában hármas út indul: a játék, a mese és a szándékos tanulás titkos útjai. Régóta hirdetjük, hogy a jó óvoda kincstári rend nélküli, de átlátható gyerekszoba és sokféle mozgásra alkalmas udvari játszótér, ahová nem kell szép ruhában jönni, csak tisztán, kényelmesen, mert délutánra a festéstől, agyagozástól, homokozástól, labdázástól, rollerezéstől, hintázástól úgyis piszkosak leszünk. Sokan nem hisznek nekünk. De vannak, akik igen, és a beíratandó gyerekek évről-évre nagyobb számából kitűnik, hogy egyre többen. Nyilván azért, mert a lélektani értelemben demokratikus nevelői légkörünk és az óvoda derűs hangulata találkozik sok szülő
Bőr Bálint, a talált mackó, aki kedvenc óvodai játszótárs, és otthon is meglátogatja a gyerekeket.
E G Y J Ó Ó V O D A I G Y A K O R L A T M O D E L L É R T É K Ű B E M U T A T Á S A 15 igényével. Ezt nemcsak a jelentkezők nagy számából tudjuk, hanem Bőr Bálint naplójából is. Bőr Bálint egy megjavított, kopott barna mackó. A Sopronbánfalvi Óvoda Tilinkó csoportjából vendégeskedett nálunk. A nevét bőrnadrágjáról, a gyerekektől kapta, mert a soproniak ebben találták. Egy kukából lógott ki. A mosógépből kijövet megfiatalodott. Kezdte megtanulni óvodás csoportja napirendjét és szokásait. Szép új ruhákat kapott. Nyárit, őszit, tavaszit, télit. És fürdőnadrágot, úszószemüveget, hogy az uszodába is a gyerekekkel mehessen. Hátizsákot a kirándulásokra. Egy másik mackót menyasszonynak, nálunk egy kis bárányt, Fehérkét és két másik mackót: Bertát és Brumit játszó- és altatótársaknak. És egy aranypapírba kötött vastag füzetet, amit tizenegyedik éve mindenhová magával visz. Az élményeit írja bele. Legszívesebben a soproni Tilinkó csoportos gyerekeknél tartózkodik, akik versengenek a társaságáért. Egy hétig van egy családnál. A szülők is megszerették, új naplóinak szép puha borítókat varrtak az anyukák és nagymamák, és a kezét fogják, amikor ír. Már a negyedik naplót írta tele a szülők segítségével. Amikor visszamegy a csoportjába, a gyerekek kérésére többször is felolvassák, mit játszott, hogyan élt az éppen vendégül látó, befogadó családban. Bőr Bálint nálunk, Győrben is járt, itt is hazament a gyerekekkel, aztán egyszer levelet hozott. Gondosan, borítékban leragasztva, két óvó néninek címezve. Belül egy szülő írása, és az üresen maradt részen színes gyerekrajz. Ezt a levelet felnőtt írta a felnőtteknek. Egy szülő, aki meg akarta osztani velünk az örömét. Címe is van: Az óvodáról. Életem egyik legjobb döntésének tartom, hogy a kisfiam számára a győri Péterfy Sándor Evangélikus Oktatási Központ óvodáját választottam. Gondoltam, nem lehet véletlen az a városszerte családról családra járó vélemény, amelyik ezt az óvodát dicséri. Elmentem hát, hogy beszéljek az óvoda vezetőjével, van-e arra lehetőség, hogy ide járhasson a kisfiam, mert tudtam, ide még bekerülni is nagy szerencse. Már az udvaron keresztülsétálva éreztem, ez a mi helyünk. Meghatározó volt az a kép, ahogyan a templom és az óvoda által körbezárt udvaron a gyerekek önfeledten játszottak, vagy éppen az óvónők közelségére vágyva, kézen fogva sétáltak. Figyeltem egy ideig, mitől olyan őszinte és természetes mindez. Akkor még csak éreztem, azóta már meg is találtam ezt a szót: az odafigyelés. Az a fajta másikra figyelés, ami nem kötelességből, hanem önzetlenül belülről fakad. Az eltelt négy év alatt arról is meggyőződhettem, hogy ez nem csak a gyerekek és az óvónők kapcsolatára igaz, mert ez ugyan a legfontosabb, de ettől még nem jön létre az az igazi harmónia, ami bennem erről a hamarosan tovatűnő négy évről emlékként megmarad. Ehhez az kell, hogy legyen olyan vezető is, aki szívvel-lélekkel az óvodáért, a gyerekekért él, és kellenek azok az óvónők és dajkák, akik amellett, hogy őszinte szeretettel fordulnak a kicsik felé, egymásra is odafigyelnek, és ezt a példát állítják mércéül a gyerekek elé. Ez látszott azon az első napon ott, az udvaron játszó gyerekeken, és jelen van azóta is a hétköznapokon és ünnepi alkalmakkor egyaránt. Eddig a levél. Megtudtuk belőle, hogy jó hírünk van. Ezt Bőr Bálint és barátai is bizonyítják, akik amióta megismerkedtek, mindenben utánozzák Bálintot. Ha Bőr Bálint hazamegy Sopronba, ők nálunk maradnak. Ők a mi csoportunkba járnak. A kezdet A jó hírnevet kemény munkával, apró lépésekkel alapoztuk meg. Messziről indultunk. Amikor először hallottuk, hogy egész nap játék, azt gondoltuk, ez borzalom. Akkor az egész nap kezdeményezésekből fog állni? Nem láttuk világosan az összefüggést a szabad játék és a kisgyermeki tanulás között. Mit fogunk mi csinálni, ha a gyerekek csak játszanak? A szülők mit fognak szólni, ha nem tanítunk? Foglalkozási ágakban, hasznos tevékenységekben gondolkoztunk. De amikor a programmal kapcsolatos továbbképzést elvégeztük, ami felfrissítette és kiegészítette gyermeklélektani ismereteinket is,
16 A Z Ó V O D A, A Z ÁT M E N E T É S A Z E L S Ő É V E K arról beszélgettünk: ez milyen logikus, és miért nem nekünk jutott eszünkbe. A program elindításakor nemhogy elismerést kaptunk volna, inkább sok ellenkezést (is) hallottunk. Egy tíz évvel ezelőtti, május végi gyönyörű tavaszi reggelen két fiatal mama izgatottan beszélgetett az ablakom alatt: Szia! Elmondanád mi volt tegnap a szülői értekezleten? Ne is mondd! Teljesen meg vagyok rémülve. Szeptembertől valami új program szerint, egészen más rendszerben fognak dolgozni, mint eddig. Vegyesen lesznek a gyerekek a csoportokban, Bőr Bálint vendégségben mindenféle korú gyerek összeengedve, folyamatos napirend. Ezt olyan rossznak találod? Én már hallottam vegyes csoportokról meg ilyen napirendről. Az lehet, de az én fiam most készül majd iskolába. Te könnyen beszélsz, ti még csak négy évesek vagytok. Mit fognak ezek a gyerekek tanulni? Az a sok kicsi majd mindig sír, szaladgálnak összevissza, jó esetben meg lógnak az óvó néni nyakán. Hogyan tudja majd a nagyokat felkészíteni az iskolára? Nem lesznek foglalkozások sem, azt mondják, a játék meg a mindennapi mese mindenre elég. Rendszertelen, összevissza élet. Azért ez nem csak a nagyok problémája. Mi lesz a kicsikkel? A nagyok majd kihasználják, szekálják, csúfolják is őket. Hallottam már ilyet. Komolyan mondom, beszélek a férjemmel, menjen már be a vezetőhöz, hogy magyarázza el, miért van erre szükség. Nem is tudom, van ennek egyáltalán képesítése? (És valóban megkérdezte). A nagy szorongás oka valószínűleg az a feltevés, hogy a gyerekek okosítás híján isko laéretlenek, butácskák maradnak. Az anyagi világban való egysíkú, sivár bizodalom tükröződik vissza ebben. Sokan csak a kívülről ránk rakódó ismeretekben bíznak, csak a versengésben öszszegyűjtött, produkálható megnyilvánulásokban. Hogy az igazi értékek a szemnek láthatatlanok, mert jól csak a szívével lát az ember (?), ez nem fontos. És azt sem látják már, amit Török Sándor Kököjszi és Bobojsza című könyvében olvashatunk, hogy a két csodálatos törpe is ott settenkedik mindig a kisgyerekek körül, és miközben játszanak vagy nézelődnek, kibontják a sokféle színt a szemüknek, az illatokat az orruknak és a muzsikát a fülüknek. A könyv kis főszereplőjét, Andrist, álmában is tanítják minden élőlényt érteni a törpék. Egy erdei álomban Andris fülén ott ült a két kis törpe és minden szót, füttyöt, suhogást, csattogást értett. Most már lassanként le is másztak a füléről és mégis értette a madarak, a fák, a füvek, virágok beszédét, értette, amit a kis patak csobogott messzebb és jól értette az őzeket, holott azok igen finoman és nagyon halkan beszélnek. S hát nappal nem tanították Andrist a törpék úgy, amint ígérték? De bizony tanították. Eljöttek a ligetbe, ahol Andris játszani szokott az óvó nénivel vagy Anyjával, eljöttek, és a fülére ültek egy-egy picit, s akkor hallotta Andris, hogy hogyan beszélnek a fák, súgnak-búgnak a levelek kedves dolgokat, tréfálkoznak a kavicsok Volt itt a téren egy szökőkút s Andris az éjjel már beszélt a kis patakkal az erdőben, emlékeztek! most szóltak neki a vízcsöppek, amint hulldogáltak a medencébe: Szervusz, Andris, tudjuk ám, hogy az éjszaka ittál a patakból az őzekkel.
E G Y J Ó Ó V O D A I G Y A K O R L A T M O D E L L É R T É K Ű B E M U T A T Á S A 17 Igazán? Honnan tudjátok? Ó, hát elmondta nekünk a fecske, akinek arrafelé lakik az öreg nagymamája. Meg a szél is üzent hajnalban. Mondta, ott járt Andris az erdőben, Menyus rigóék fészke fölött láttuk, s ivott a patakból és öszszetegeződött az őzekkel. Hohohó! Nekünk rokonunk a patak, mindig üzen és mi is üzenünk neki. De megszólalt a kőoroszlán is, amelynek tátott szájából csurgott alá a víz. Én is hallottam erről, Andris, de hallottam ám. Hát te is rokon vagy? Hogyne, természetesen. Én is és mind rokonok vagyunk. Hiszen kő vagyok. A kő rokona a víznek? Bizony. A kő rokona a víznek, a víz a füveknek. A füvek a fáknak, a fák a madaraknak, őzek a nyulaknak és mind mind rokonaid vagyunk neked. Anyjának, Apjának is? Nekik is. De hát hogy lehet az? Úgy komám, hogy nekem is, meg a vízcseppeknek, amiket itt látsz, meg a napfénynek amely látod, játszik velem s a vízzel meg veled is, meg a füveknek, fáknak és mindennek közös apánk van, a jó Isten. Ha vendégek jöttek mostanában és idegen nyelven beszéltek előtte, vagy vízért küldözgették, egyet se búsult Andris, elkezdett madárnyelven beszélni velük. A felnőttek csak nevettek sután nem értették, szegények. Hányszor, de hányszor mesélte Andris, hogy az éjszaka mit súgott neki az elefánt, s hogy mit énekelt a tigris, mit mókázott az oroszlán sajnos, a legtöbb felnőtt ezt nem vette komolyan. Szervusz, te farkaskutya szólt Andris a kerítés mögül előbukkanó kutyának. Szervusz, repülőgép! kiabált fel a magasban berregő repülőgépnek, s hát egyszer leguggolt és megcsókolt egy harangvirágot. Így értette Andris az Istentől való sok-sok testvérnek, bokornak, pataknak, oroszlánnak vagy fecskének a nyelvét, nem úgy, mint a felnőttek, akik csak egymás szavát értik, s azt se nagyon. Sajnos ezt az értetlenséget sok iskola is osztja. Innen az ódivatú, szülők között elterjedt közhely: főként hosszan ülni, az óvó néni mondanivalójára figyelni, és sok verset tanuljon a kicsi azért, hogy a türelmét és az emlékezetét begyakorolja, és azt felelje, amire a kérdező felnőtt kíváncsi. Köszönjön mindenkinek és szépen játsszon. Csak az égiek tudják, ez utóbbi mit jelent! Talán, hogy ne zavarja a felnőtteket. Sok szülő saját kötelező foglalkozásos óvodai emlékéből is ezt szűri le. Ezért követel gyermekietlen foglalkoztatási formákat az óvónőktől. Nem veszi tudomásul, hogy ezzel éppen az ellenkező hatást érjük el, ami évek múlva is az igazi, belülről ösztönzött tanulás akadályává válik. Mindenesetre a közvéleményben a versek és az énekek tanítása a meggyőző bizonyítéka annak, hogy az óvónő nem hiába veszi fel méltatlanul kevés fizetését. Az ismeretekben és a csendes, fegyelmezett üldögélésben való növekedés teljesítése lenne a legmegnyugtatóbb érv az adott óvoda mellett. Szép példája volt ennek a következő eset. Egyik hétfő reggel egy édesapa érkezik a gyermekével. Mintha több bizalommal nézne szét az óvodában, mint az elmúlt hónapokban. A dadus néninek és nekem újságolja: Képzeljék! A hét végén arra lettem figyelmes, hogy a fiam csak úgy énekelget a szobájában. Meglepő, hogy verseket is hallottam tőle. Ahogy beléptem, persze abbahagyta. Játszottam hát egyet Ádámmal, és megdöbbentett, hogy mennyi mindent tud ez a gyerek. Álmomban sem gondoltam volna, hogy így is lehet. Be kell vallanom, a feleségem biztatására jöttünk ide az oviba. Magam nem nagyon bíztam ebben a nagy szabadságban, de be kell látnom, maguknak igazuk volt. A mese és a sok játszás ezek szerint csodákra képes. Így is sok mindent tud a fiam. Köszönjük. Nem felkészülünk, hanem élünk! Sok felnőtt megnyilvánulása számunkra azt mutatja, hogy a gyermekkor értékét többen nehezen vagy egyáltalán nem ismerik fel. Úgy tekintenek rá, mint a tökéletlenség korára, aminek a legfőbb
18 A Z Ó V O D A, A Z ÁT M E N E T É S A Z E L S Ő É V E K feladata az iskolás tanulásra való felkészülés. Újra és újra el kell ismételnünk, hogy az ember életideje egyben adott, egyik életkort sem szabad a másik kedvéért megrövidíteni, mert az káros. Milyen élet lesz az igazi gyermekkor nélküli élet? Életérzésünk néhány kiemelkedő pillanattól eltekintve talán sohasem lesz olyan teljes és színes, mint a kisgyermekkor éveiben. Mindent láttam, érzékeltem és átéreztem írja Tolsztoj Gyermekkor című önéletírásában. Ez az egészleges látásmód adja a korai évek értékét. Bizony ez csúcspont, ami később már alig megközelíthető. Persze a felnövekedés folyamán sok új dolgot tanulunk, szokásaink megszilárdulnak, környező világunk kitágul, az ismeretek kisebb-nagyobb halmazát gyűjtjük össze, de ennek nagy ára van. Az élménymaradványok kiszikkadnak, az érzéki benyomások elhalványulnak, a hétköznapi csodák eltűnnek, a gazdag belső képáramlás helyébe szükségszerűen a darabokra hullott világ fogalmai lépnek. A megkapó, keresetlen viselkedést felváltja a kiszámíthatóság. Aki ezt Én én vagyok az állapotot előre hozza, az nagy bűnt követ el, Ady Endre szavával örömgyilkos. Mivel az óvodás egészséges kedélyállapota a derű, a szándékos tanítás ebben az életkorban alapjában rontja el ezt a kellemes érzelmi állapotot, ezért az arra még éretlen képességcsírákat leforrázza. A későbbi évekre is kiható károkat okoz a figyelem és a tanulási kedv elrontásával. A kisgyermek saját belső és külső világában lépten-nyomon felfedez valamit. Ujjongva veszi tudomásul énjét. Én én vagyok! ismételgette nagy örömmel a két és fél éves Lackó, és egész testtartásán, a felfedezéstől ragyogó tekintetén, a világ után nyúló párnás kis kezén az ide nekem az oroszlánt is! boldogsága látszott. Az a különös élmény, hogy mintegy kívülről vissza tudok tekinteni magamra. Hasonló felkiáltása volt a három éves, félig távol-keleti származású Zarinnak: Én beszélek!. A beszéd és a gondolkodás még friss, meleg élmény. Az élmények áramlása pedig természetes. Nincsenek még énvédelmi csapdák. Az élet minden pillanata lehetőséget teremt az öröm, a gyermeki bánat, vagy más érzelmek, szokatlan képzettársítások átélésére, kifejezésére. A világ középpontja az Én. Az óvodás magából indul ki, és mindent magára vonatkoztat. Nem lehet más nézőpontokra erőltetni. A szempontváltásokra csak lassan és fokozatosan érik meg. Gágyor József néprajzkutató jegyezte fel három éves kisfia erre utaló mondásait: Éppen valamin kuncogott, amikor elmentem mellette. Utánam szólt: Nem neked nevetek, hanem magamnak. Máskor: Apu, de holnap te öltöztetsz föl. Hát persze, hogy én! Hát ki a te jó barátod? Én vagyok. Kicsoda? Én vagyok. Hát nem én vagyok? Én vagyok a magam legjobb barátja. Tudod? Aztán amikor unokatestvérével, Timivel leültek a padlásfeljárat felső lépcsőjére, és feneküket egy-egy fokkal lejjebb rakva folytatták az utat visszafelé, édesapja rájuk szólt:
E G Y J Ó Ó V O D A I G Y A K O R L A T M O D E L L É R T É K Ű B E M U T A T Á S A 19 Tomi, Timi, milyen lesz a gatyátok! Benneteket az nem érdekel? Bennünket a gatyánk nem érdekel, bennünket csak mink érdekel. Az eredeti konkrét szemlélet: Könyvet lapozgatott, s az egyik lap véletlenül közbehajtódott neki. Futott, hogy megmutassa: Apu, nézd csak, göndör lett a könyv. Néha nehéz kitalálni mi motozhat a kis fejükben. Egyik reggel így szólt hozzám: Apu, most fölmegyünk az égig érő égbe. Otthoni televíziózáskor rászóltam a négy éves keresztlányomra, aki testvérével együtt a Minimax látványnak is pocsék mesefilmjét nézte: Miért nézitek ezt a rondaságot? Ez nem rondaság. Kapcsold fel a villanyt, és meglátod, hogy ez nem rondaság!" A megállapított életkori sajátosságoknak mindenben megfelelő gyermek csak a tankönyvekben létezik. Mégis a jó nevelés alapfeltétele az általános életkori tulajdonságok ismerete. Tudnunk kell, hogy mik a 3 7 éves korosztály jellemző vonásai, és ennek tudatában kell megismernünk minden egyes ránk bízott kisgyereket. Milyenek a három évesek? Sokszor dacosak. Gyakori szavuk a Nem! Ezért is jó, ha nagyobbak is vannak a csoportban, mert ez nem terjed ragályszerűen. Az óvodás korban az egyik legfontosabb emberi vonás kezd csírázni, az alkotó képzelet és vele együtt a kezdeményezőkészség. Ezt az emberi mivoltunkban mélyen gyökerező képességet már kicsi gyermekkorban megalapozhatjuk, vagy bimbó állapotában kiirthatjuk. Ha helytelen nevelésünkkel tönkretesszük, vele vész el a későbbi munka öröme és az életerő, amely váratlan helyzetekben is kisegít. Ezért választottunk olyan programot, amelynek középpontjában a játékban és mesehallgatásban alakuló alkotó képzelet és cselekvés áll. Hasznos haszontalanságok Tapasztaljuk, hogy a hasznos dolgokért hajtó szülőknek és a tárgyak, kacatok sokaságával körülvett gyerekeknek sokat nyújthat az olyan óvoda, ahol az élethelyzetek megelevenítéséhez a mintha játékban kéznél vannak a legfontosabb játékszerek, igazi tárgyak és azok az egyszerű anyagok, amikből mindig lehet valami. Ekkor a játék nem lesz didaktikus játszadozás vagy mindig ugyanazoknak a kész játékszereknek az unalmas rakosgatása, hanem maga lesz az igazi gyermeki élet, a fantázia és a valóság egymásra találása. Az itt és most mélyen igaz és mégsem igaz kettős világában való lebegés. Az óvónő és a gyerekek ebben találkozhatnak igazán, ha a felnőtt egyszerre érti és érzi a gyerekeket. Itt alakulhatnak ki azok a beszélgetések, azok az eleven nevelési helyzetek, amelyek a felnőttnek lehetőséget adnak arra, hogy jól utánozható példát mutasson, kedves szóval biztasson, ösztönözzön, növelje a gyerekek önbizalmát, közvetve bővítse ismereteiket, barátkoztasson, az elemi indulatokat csitítsa, összekösse, ami egybe kívánkozik. A fantáziadús átélés az a terep, amelyen az érzelmek, az akarat, a képzelet, az emlékezet, a kézügyesség, a zenei érzék, az anyanyelvi kifejezőkészség gyakorlatozhat, és mindig MOZGÁSSAL, játékcélú cselekvéssel egybekötve. Itt lehet megtanulni, hogy érdemes egymásra figyelni, egymással együttműködni, egy dolgot sokféleképpen látni, amit elkezdtünk, azt befejezni. Ebben mindenki ügyeskedhet, megfelelési kényszer nélkül. Kipróbáltuk, és meggyőződésünkké vált, hogy az óvodai nevelés jó gyakorlatának ez a kulcsa. Egy másik, tanulósabb óvodából áthozott kislány ezt így fogalmazta meg: Tudod, apa, olyan jó, hogy ebben az oviban semmit nem kell csinálni! Ezért aztán sokkal jobb kedvem van mindenhez. Tehát nem arról van szó, hogy üresek a napok, és semmi sem történik. Épp ellenkezőleg. Nagyon sok érdekes dolog van itt: mindenhez jobb kedvem van. Csakhogy a semmi a minden. Micimackósan. A felnőttek jó része ezzel nem tud mit kezdeni. Emlékezetéből az iskolai tanulás és a csak az ésszerűt elismerő logikai gondolkodás kitörölte gyermekkora messze ringó világát. A Paradicsom kapuja bezárult mögötte. De aki hivatásul a kisgyermeknevelést választja, annak legalább résnyire nyitva kell hagynia azt a kaput, hogy visszanézhessen, hogy meghallja a tücsökze-
20 A Z Ó V O D A, A Z ÁT M E N E T É S A Z E L S Ő É V E K nét és azt, hogy mit súg Török Sándor könyvében Kököjszi és Bobojsza, a két kis törpe Andrisnak és a többi kisgyereknek, ha az égi fénycsóván papírhajójukon lecsusszannak az esti mese után a kicsik paplangombjára, és milyen gyermeki kívánságokat közvetítenek a felnőtteknek, ha a nyelvükre vagy a fülükre telepszenek. Igaz, már csak felnőtt módra lehet, de mégis át kellene élni a gyermekkori hangulatokat, a vágytelített cselekvések dinamikáját, a valóság és az illúzió határán egyensúlyozás kettős tudatállapotának feszültségét. Egész egyszerűen fel kell tudni idézni gyermekkori játékainkat és az azokat kísérő érzelmeket. Tudni kell örülni annak, hogy ezt az óvodások között újra feleleveníthetjük. A kicsik játék- és meseközegű életében értően, jó kedvvel, segítőkészen részt venni: ez az óvodai nevelés művészete. A hozzá való tehetség pedig az óvónői pálya alapkövetelménye. Jó esetben a főiskolai tanulás során rá lehet hangolódni, de ez a pedagógiai képesség a gyakorlatban alakul ki igazán. Erre ad lehetőséget az átdolgozott Óvodai nevelés országos alapprogramja. Újdonsága, hogy kiemeli a szabad, szimbolikus játék központi szerepét, a ráfordított idő meghosszabbítását, a mindennapi mesélés növelő-nevelő hatását, a szabad levegőn való mozgás és az anyanyelvi nevelés gondos megvalósítását. Kiolvasható belőle, hogy ez a korszerű óvodai nevelés alapja. Életmódszervezésünk kritikájaként még ma is elhangzik, hogy haladni kell a korral. De mi a haladás? Nem a minden áron való változtatás, hanem a gyerekek természetéhez illő jobb irányba fordulás. Úgy gondoljuk, és az élet is ezt igazolja, hogy a játékos, mesés modellel mi benne vagyunk a fő sodorban. Aztán: az a szép, az a hatékony, ami egyszerű. Minél jobban megismerjük az óvodás gyerekek életkori és egyéni tulajdonságait, annál jobban leegyszerűsödik a feladat, annál inkább a lényeges tennivalókra tudunk figyelni. Az Alapprogram jegyében Tizenhárom éve dolgozunk ezzel az alternatív programmal, és megelégedésünkre az általunk fontosnak tartott alappillérek: a szabad játék, a mindennapi mese, a gondozás, a bőséges udvari játék az országos Alapprogram 2009-es átdolgozott változatában is kiemelt helyet foglalnak el. Ez is mutatja, hogy kezdettől fogva jó irányba álltunk be. Az első három év sok munkával járt, nehéz volt. Sokszor bántott minket a környezetünk értetlensége, a szülők kételkedése. Tudtuk, egyszer végig kell menni a választott úton, egy évjárat gyereket három-hat-hét éves korig végig kell vezetni ezen. Úgy, ahogyan ezt a program ma is kapható segédkönyve (Óvodai nevelés játékkal, mesével, 1998.), a hozzá tartozó szöveggyűjtemények és a minőségügyi kiegészítés leírják. Meg kell keresni a kulcsot az emlékezetünkben lesüllyedt Paradicsom kapujához, és türelmesen próbálgatni kell a zárat. Ha ki tudtuk nyitni, nem szabad a viszszahúzó megjegyzésekkel törődni, bátran be kell menni rajta. Örülni kell a lehetséges legteljesebb gyermekkornak: Nyitva van az arany kapu, csak bújjatok rajta! Aztán évről évre könnyebb. Az utóbbi egy-két évben győri óvodánkban már nem is vettük észre az évkezdést. Csak mi izgulunk egy kicsit, hogy sikeres legyen az új év, a gyerekek meg ott folytatják, ahol abbahagyták. Sírás alig van. A kicsik folyamatosan jönnek, megkérjük a szülőket, hogy aki teheti, az általunk javasolt időpontban hozza a gyermekét, így még az a hat hét kicsi is eloszlik, különösen, ha testvérek is vannak köztük. Mi csak javasolunk, aztán alkalmazkodunk. A szokások szinte észrevétlenül hagyományozódnak a gyerekek között. Fontos, hogy a jól működő óvónői párokat nem választjuk szét. Ha az élet úgy hozza, hogy cserélni kell, akkor megbeszéljük a csoport saját szabályait, úgy, hogy mindkét óvónő egyetértsen. A csoportok dajkáival is egyeztetnek az óvónők. A program kipróbált alapszabályai nem változhatnak! Az alapszabályokat bekeretezve kifüggesztettük a csoportok öltözőjében. Mindenki olvashatja. Ezek a következők: A gyermekek nevelésének leghatékonyabb színtere a család. Az óvodai nevelés csak kiegészíti a családi nevelést. A játék, a mesemondás és altatás idején az óvónőt senki sem zavarhatja.