konyhába, beletörlöm a kezem abba a nedves törülközőbe, amelyik ott lóg a vízcsap fölött, a szegen. A kályhán már felforrt a víz a fazékban, előhúzom
|
|
- Antal Németh
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 NAGYTAKARÍTÁS Én csak egy szegény asszony vagyok. Asszonyiságom utolsó éveit számlálgatom már, a fejemen tincsekké duzzadtak a fehér hajszálak, az arcomon, a szám körül megszaporodtak a ráncok, lekúsznak az állam két oldalán a nyakamra, valami láthatatlan kötélnek részeiként, amit egy idő óta egyre szorosabbnak érzek. Esténként, ha fáradt vagyok, könnyen elalszom, ha nem vagyok fáradt, akkor nehezebben alszom el. És hogyha túlságosan fáradt vagyok, egyáltalán nem tudok elaludni. A férjem felébredt az éjszaka, és rám szólt: te még nem alszol? Mit mondhattam volna neki? Összehúztam magam egészen kicsire, hogy ne zavarjam az álmát, így feküdtem reggelig, mozdulatlanul. De a gondolataim ezerfelé eljártak, jóuram. Én csak egy szegény asszony vagyok. Az évek során mindenféle apróságot összegyűjtöttem ebbe a szobába, ahogy azt a szegény asszonyok szokták, mintha így, ezekkel a többnyire haszontalan tárgyakkal akartam volna megőrizni a boldogságomat, vagyis a fiatalságomat felesleges játék volt, jóuram. Mert utálatossá változtak ezek a dolgok: durván és kegyetlenül hordozzák magukban az időt. Érzékeny műszereik ezek a tárgyak, jóuram, minden év rárakja a maga rétegét, letisztíthatatlanul. Én csak egy szegény asszony vagyok. A takarítást mindig így kezdem: egymás mellé állítom a székeket az ágyon, a szőnyeget úgy göngyölöm fel, hogy közben az asztal alá bújok, és a hátammal megemelem az egyik sarkát, a vastag, furnírozott ebédlőasztal lába alatt ügyesen átcsúsztatom a szőnyeget, vastag hengerré sodrom. Közben 104
2 kibomlik lekötött haj amiből egy tincs, amikor lehajolok, szuszogva a hónom alá fogom a göngyöleget, és a konyhám keresztül kilépek az udvarra. A férjem két vastag fát ásott be mélyen a földbe, közvetlenül azután, ahogy ezt a szőnyeget megvásároltuk rég volt ez, jóuram, egészen a házasságunk kezdetén. A két fát fent vascső köti össze, erre fektetem fel a szőnyeget, és hagyom, hogy ügyesen leguruljon kétoldalt, nagy gyakorlatom, van ebben, jóuram. Én csak egy szegény asszony vagyok. Amikor ráütök a szőnyegre ezzel a hajlékony vesszőből font porolóval, valami mindig megrándul a karomban. Látja, jóuram, feleslegesen dicsekedtem az előbb, a szőnyeget nem tanultam meg úgy ütni, hogy ne fájjon a karom. Ilyenkor hátralépek, mert sűrű por száll ki a szőnyegből, ahol elcsattant a poroló, ott finom, fehér vonalú rajz marad. Másodszor ugyanoda ütök, ahova előbbször ütöttem, és a második ütés már nem szokott úgy fájni, mint az első. Két ütés között a szőnyeg virágmintáit nézem, megkoptak már a színek, jóuram, a szövés is kifoszlott, kirojtosodott itt-ott. Én csak egy szegény asszony vagyok, de voltam én boldog is, jóuram. Ezt a szőnyeget együtt vásároltuk a férjemmel, karon fogva mentünk be az üzletbe, ott volt, összegöngyölve, a fal mellett. Rögtön megláttuk, mert valaki ügyesen visszatűzte a sarkát gombostűvel, szép, bordó színeket villogtatott felénk. Puha, szép kézzel nyúltam a szőnyeg felé, nem ilyen bütykös, ráncosokkal, mint ezek, és a férjem is erős, barna kézzel tapogatta, tetszik, kérdezte tőlem, ezt akarod, és én nevetve rábólintottam. Hát mi volt ez, jóuram, ha nem a boldogság? Én csak egy szegény asszony vagyok. A karomon megduzzadnak az izmok, amikor bemegyek a 105
3 konyhába, beletörlöm a kezem abba a nedves törülközőbe, amelyik ott lóg a vízcsap fölött, a szegen. A kályhán már felforrt a víz a fazékban, előhúzom a lavórt, forró vizet töltök belé, aztán hideget, újságpapírokat veszek elő a konyhakredenc fiókjából, és a lavórral együtt beviszem a szobába, a lavórt egy székre teszem, és kinyitom az ablakokat, az újságpapírt megnedvesítem, végigdörzsölöm vele az üvegeket. Nyávog az ablak az újságpapír alatt, jóuram, de én már megszoktam, minden ablakszemet megtörlök két oldalról, előbb nedves, aztán száraz papírral, aztán így hagyom az ablakot, kinyitva. Én csak egy szegény asszony vagyok. Az ablakhoz állok, és nézem a keskeny udvaron a gyümölcsfákat, kopáran meresztik az ágaikat, már késő ősz van, jóuram. Mindig szerettem kibámulni az ablakon, tavasszal szépek ezek a fák, csokros kis levélkéket bontogatnak, és olyan a szaguk, mint a fiatalságomnak, ugye furcsa ez, jóuram? Mégis télen nézegetem őket a legtöbbet, ha már lehullt a hó, olyankor jó melegen befűtöm a szobát, ideülök az ablak mellé, és varrogatok vagy kötögetek, szép, nyugodt napok ezek, jóuram. Egy időben eljártak ide a férjem rokonai meg munkatársai, de ez már nagyon rég olt. Vajon érdemes még ilyen dolgokon gondolkozni? Én csak egy szegény asszony vagyok. Felállok a székre, leemelem a barnára festett függönytartót, kiveszem a rudat belőle, és megdöntöm, zörögve szaladnak végig rajta a függönykarikák, egyenként koppannak a földön, ki kell cserélni a függönyt, egészen kisárgult a nikotintól. Rongydarabbal letörlöm a port a függönytartóról, aztán a sarokba támasztom óvatosan. A seprűre ráteszem a portörlőt, és lábujjhegyre állok, mert csak így érem el a plafont, a sarkokba finom hálókat 106
4 szövögettek a pókok, nem látom őket, mert megromlott a szemem az utóbbi időben, de érzem őket. Kis mészdarabkák hullnak a karomra, a vállamra, néha a szemembe is belehullnak, de mit tehetnék? Én csak egy szegény asszony vagyok. Feltérdelek az ágyra, és leemelem a falról a nagy rámát, ahol üveg mögött az esküvői képünk van, csupa elfelejtett arc, csupa elfelejtett érzések, csupa elfelejtett álmok. Mert a szegény asszonyoknak csak elfelejtett álmaik vannak, nem tudta ezt, jóuram? Nem kellett volna megőrizni ezt a fényképet; ilyenkor, amikor végigtörlöm a rámát meg az üveget, igyekszem nem nézni azt a fehér ruhás, fátyolos alakot nehéz dolgok ezek, jóuram! Én csak egy szegény asszony vagyok. Leszállok az ágyról, megtorlóm az ágyneműs ládát, azelőtt egy rossz rugójú, ócska ágy állott itt, tíz éve talán, hogy kicseréltük erre a szép, diófa-furnírosra. Az ember sohasem tudja, hogy mit csinál, jóuram. Ebben az ágyban olyan jól sohasem aludtam, olyan szép álmokat ebben az agyban sosem láttam, olyan ölelkezéseink sohasem voltak ebben az ágyban, mint a régiben. Én csak egy szegény asszony vagyok. Egy éjszaka a férjem kiégette a furnírt az ágyneműs ládán a cigarettával, akkor nagyon haragudtam rá, de azóta megszoktam már, hogy ott, egy pillanatra elakad a rongy, ahogy végigtörlöm, ilyenkor mindig elmosolyodom, jóuram, meg tudja ezt érteni? Az asztal színe más, mint az ágyneműs ládáé, és a székek színe más, mint az asztalé ezek a dolgok jutnak ilyenkor eszembe. Van valami rendszer közöttük. A legvilágosabb színe az ágyneműs ládának van, az asztal kicsit sötétebb, és a székek még sötétebbek, de a legsötétebb ez a szekrény, mert ezt alig öt éve vásároltuk. Én csak egy sze- 107
5 gény asszony vagyok, jóuram, úgy látszik, az ilyen szegény asszonyok idővel az egyre sötétebb színeket kedvelik, egészen addig a kis fekete ládáig, tudja, nem, jóuram, hogy melyikre gondolok? Én csak egy szegény asszony vagyok. Megtörölgetem a sarokban a kisasztalt, és a rádiót is megtörölgetem, bár a billentyűit sohasem sikerül megtisztítani, megsárgultak, megbarnultak az utóbbi időben. Ezt az üvegvázát, amelyik a rádió tetején van, ezt sem tudom, hogyan lehetne megtisztítani, a csiszolatában nagyon meggyűlt a mucsok, talán mosni kéne, meleg vízzel; házasságunk harmadik évében kaptam a férjemtől születésnapomra, egy szép ruhaanyaggal együtt, de az már rég szétszakadt, a rongy, amivel éppen törölgetem, talán még abból az anyagból van. Jóuram, nekem az volt az utolsó születésnapi ajándékom, de hát minek is jegyezne meg valaki egy ilyen jelentéktelen dátumot, mint egy szegény asszony születésnapja. Én is elfelejteném, komolyan mondom, jóuram, én is elfelejteném, ha ezen a napon nem érezném olyan rosszul magam minden évben. Én csak egy szegény asszony vagyok. Ahogy elnézem ezt a nagy, piros pettyes labdát itt a sarokban, mindig szomorú leszek. Azt hiszem, azért is löktem ide a szekrény és a fal közé, hogy ne lássam. Ezt a labdát sok más aprósággal együtt valamikor nagyon régen vásároltam Emőkének, de aztán Emőke nem született meg. Gondoltam, elteszem későbbre őket, de Emőke azután sem született meg, sohasem született meg. Ez hát az Emőke labdája, már csak ez maradt, és ezt is el akartam ajándékozni, de nem volt kinek, egyetlen kisgyerek ismerősöm sincs, jóuram. Így aztán itt maradt az Emőke labdája a sarokban, a szekrény és a fal között. 108
6 Én csak egy szegény asszony vagyok. A lavórban gőzölög a víz, amikor leteszem a földre, belemártom a súrlókefét, és dörzsölni kezdem vele a padlót, a lé barna és piszkos, jóuram, mint az éjszaka, gyorsan szétfolyik a deszkák között. A kefe serceg a deszkán, olyan erősen dörzsölöm vele a padlót, a kezeim megpirulnak a forró víztől, a hátam megfájul, ahogy a térdeimen hátrafelé csúszok, magamhoz igazítva a lavórt; a padlón széles, nedves csík marad, aztán elölről kezdem, öt ilyen csíkkal átérem a szobát, jóuram, miközben a lavórban lassan megfeketedik a víz, akkor kiöntöm, újat töltök a helyébe, és egy vastag, szakadozott ronggyal végigtörlöm a padlót, amíg kifehéredik minden deszkaszál, a maradék vízzel pedig a cementpadlót törlöm fel a konyhában, szerencsére könnyen tisztul a cement. Én csak egy szegény asszony vagyok. Arra gondolok, hogy van valami szörnyű abban, ahogy a piszkos lé lebugyborékol a lefolyóban, ha ezt öszszehasonlítom az életemmel. Én csak egy szegény asszony vagyok. Zsibong a testem, amikor kiegyenesítem. Összegöngyölöm a szőnyeget a rúdnál, és becipelem a szobába, a vizet beszívta már a padló, ezért az ajtóban lehúzom a papucsomat, a szőnyeget leengedem a földre, és kisimítom, a hátammal, a vállammal megemelem ezt a dögnehéz ebédlőasztalt, átbújtatom a szőnyeget a lába alatt, aztán a másik sarkot is megemelem, eligazítom a szőnyeget, pontosan a szoba közepére, az ablakokat becsukom, és a szekrényből új, tiszta függönyt veszek elő, befűzöm a karikáit a tartóba, és felakasztom az ablak fölé, látja, jóuram, rögtön barátságosabb lett a szoba ezt figyelem, miközben terítőket és csipkéket veszek elő a szekrényből, tiszta, kikeményített és simára vasalt terítőket, elrendezem őket 109
7 az asztalon, az ágyneműs ládán és a rádió tetején, a váza alatt. Én csak egy szegény asszony vagyok. Fáradtan állok a szoba közepén, de elégedetten: minden tiszta, minden ragyog, hát kell még valami egy szegény asszonynak, a kályha duruzsol a sarokban, és az ablakon keresztül fénysugarat dob be az őszi nap. Azt mondtam, elégedetten; kicsi elégedettség ez, jóuram, inkább csak afféle pillanatnyi öröm a tisztaságért, mert a szegény asszonyoknak csak ez adatott meg. Papírt keresek, tollat és tintát a fiókban, mert itt kell lenni ezeknek, ebben a zsúfolt fiókban, innen veszi elő őket a férjem, amikor kérvényt ír a gyár vezetőségének nagyon ritkán fordul elő, jóuram. Én sohasem írok semmit, mit is írhatnék, levelet talán, de kivel leveleződne egy ilyen szegény asszony?! Látja, jóuram, nehezen jár a toll a kezemben, a sorok is ferdék lesznek és göröngyösek, a betűk is részegek a tollam alatt, ahogy leírom: István, én elhatároztam, hogy elmegyek, a tollszár végét rágom, mint iskolás koromban, így rovom egymás alá a sorokat, és közben szégyenkezem, a vér az arcomba száll, ahogy nekitámasztom azt a papírt a vázának... Én csak egy szegény asszony vagyok, jóuram. Így aztán összetéptem a papirost, mert az én számba nem illenek az ilyen szavak: mindörökre és soha többé. Mert én csak egy szegény asszony vagyok. Sokat tűnődtem én ezen, és higgye el nekem: a szegény asszonyoknak csak egyetlen életük van, jóuram. Esténként, ha fáradt vagyok, könnyen elalszom, ha nem vagyok fáradt, nehezebben alszom el. És hogyha túlságosan fáradt vagyok, akkor egyáltalán nem tudok elaludni. Olyan sokat gondolkozom én, jóuram.
Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt
Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva
2. k ö p ü l ( S ) zurbol(d) zürböl(d) Mit csinál az ember, ha a tejfölből vajat készít?
1. t e j e s k u k o r i c a ( S ) g y e n g e t e n g e r i ( D ) g y e n g e m á l é ( D ) Mi a neve annak a még nem érett kukoricának, amit nyáron le szoktak szedni, hogy csövestől megfőzzék vízben?
Szép karácsony szép zöld fája
Móra Ferenc Szép karácsony szép zöld fája Illusztrációk: Szabó Enikő Nyolcéves voltam, a harmadik elemibe jártam, és először léptem a közszereplés terére. A közszereplés tere az öreg templomunk volt. Úri
Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... *****
Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ezüst gyertyatartók fénye mellet egy fiatal férfi hajol íróasztala fölé. Az arca márványfehér,
Emberi kéz. A tavaszi világ tele volt csodákkal, bódító jázminillattal, kakukkszóval,
Emberi kéz A tavaszi világ tele volt csodákkal, bódító jázminillattal, kakukkszóval, amikor még annak is híre jött, hogy az iskolában bábszínház elõadás lesz. A tanító bácsi jelentette be és azt is megmondta,
Rohantam, szívem a torkomban dobogott, világosbarna hajamat a szél borzolta. Barna szemem könynyezett a széltől. Adrenalinszintem a magasban szökött.
C. A. Tűréshatár 0 Rohantam, szívem a torkomban dobogott, világosbarna hajamat a szél borzolta. Barna szemem könynyezett a széltől. Adrenalinszintem a magasban szökött. El kellett érnem a Szentpétervárra
TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4
TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 ŐRZÖM AZ ÁLMODAT 5 AZ IGAZ SZERETET 5 MA EGY VERSEM KAPCSÁN 6 BIZONY! 7 A HÁRSFAILLATÚ ESTÉKEN 7 A MI VERSÜNK
60 tiszatáj. Egy családfát
60 tiszatáj LÁZÁR BENCE ANDRÁS Egy családfát (1) A bérház, amibe emlékszem tíz éve költöztünk, mármint anyám költöztette magát és a családot, vagy száz éve állhat ott. A körút és a kisutca metszéspontjában.
Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY
Néha fel kell adnunk az elveinket, hogy megélhessük az álmainkat Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY - részlet - Szakmai konzultáns: dr. Almási Krisztina Borító és tördelés: White Noise Team ISBN 978-963-12-4568-4
Jeremej Ajpin. Kihunyó tűzhely mellett. A Földet hallgatom
Jeremej Ajpin Kihunyó tűzhely mellett A Földet hallgatom Este, amidőn a Nap ott függött a fenyőfák csúcsán, Anyám lehalkított hangon szólt rám: Ne zajongj. Miért nem szabad zajongani? Mindjárt elül a Nap.
Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve
Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint
X. rész öt vers Évikének 1954 VII 29 FODOR ÉVIKE 1972 XII 26
X. rész öt vers Évikének 1954 VII 29 FODOR ÉVIKE 1972 XII 26 korcs vége az évnek ó nyomorult idő amikor kislányok szőke haja keveredik el fekete földdel: hogy görgetném beteg tekinteted elé piros szívem
VI. rész menjünk Szentkeresztbányára A KÉZ MÉLYSÉGEI ÉS EMLÉKEZETE
VI. rész menjünk Szentkeresztbányára A KÉZ MÉLYSÉGEI ÉS EMLÉKEZETE A fiú ezt gondolta : Befele alszik a rózsa szirma szélén csöpp harmat alszik a világoskék rózsa A fiú így szólt : Szerteszakadt gondolataim
VAKTÜKÖRBEN BERETKA FERENC
VAKTÜKÖRBEN BERETKA FERENC Most már mindegy, most már megtörténhet bárhogyan és bármi, a dolgok folytonossága egyszer űen kényszerít, nem maradhatok tovább, téged sem kényszeríthetlek arra, hogy így maradj,
Gulyás Pál versei. Mutatvány a Napkelet verspályázatából.*
HÚZD A KUTAT. Gulyás Pál versei. Mutatvány a Napkelet verspályázatából.* Húzd a kutat és idézd föl bátran tiszta szellemét, hadd merüljön fel a mélyből, hol aludta szenderét! Csillogjon ezüstruhája, hömpölyögjön
a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez
A fekete özvegy levele a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez Tisztelt Főszerkesztő Úr! Karácsony szent ünnepére megvásároltam az Ön beosztottjának, Grendel Lajos úrnak, leendő férjem egykori barátjának
Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival
Kiss Ottó Csillagszedő Márió Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival Az ember jóból és rosszból van összegyúrva. Fehérből meg feketéből. Ezért van az, ha rajtakapsz valami rossz dolgon, mindig
KOVÁCS GÁBOR PIROS BÁBU. 100 homokszem-vers
KOVÁCS GÁBOR PIROS BÁBU 100 homokszem-vers KOVÁCS GÁBOR PIROS BÁBU Elektronikus változat Fedélterv és grafika: Kovács Gábor KOVÁCS GÁBOR PIROS BÁBU 100 homokszem-vers Kovács Gábor, 2012 ELŐSZÓ A Piros
KÍGYÓ VŐLEGÉNY TÓTH FERENC
TÓTH FERENC KÍGYÓ VŐLEGÉNY - Mindenünk van, kedves uram, A legnagyobb útnak indul, csak amire vágyok, az nincs. lagzi után estébe dől. - Mi volna az? - mondd meg Este e/múlt, éjfél Is már, [tüstént! éjfél
Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.
Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés
garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára
Mire megvirrad... Julis! Julis! Asszony! Csak nem hagy békén, s én áldozatként, hogy szabaduljak tőle, elvonulok, mint a nagyokosok, tollat veszek a kezembe, azzal ámítom őnagyságát, hogy úr lettem, ahogy
Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól
Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Amióta én vagyok a fõigazgató, kell, hogy látsszon az, hogy nagyobb rend van. Ez szép lassan
Az élet napos oldala
Az élet napos oldala írta Mercz Tamás E-mail: mercz_tomi@hotmail.com Első rész Minden kicsiben kezdődik el A fűnyíró idegesítő berregő motorhangja teljesen betölti szobám zegzugait. Zúg a rikítóan kék
Kamasz vagyok. Mindenem változik: a testem is, és az is, ahogy gondolkodom.
Tartalom Kamasz vagyok 4 Hát a fiúk? Miért olyanok még mindig, mint a gyerekek? 6 Mi történik a pubertás során? 8 És mik azok a hormonok? 10 Szôr, szôr, és megint csak szôr! 12 Nagy mell, kis mell 14 Egy
Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget
Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat
Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk karácsonyi, 2010/11. számában! 2010. december 204
Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk karácsonyi, 2010/11. számában! 2010. december 204 (SERBÁN ANDRÁS igaz székely ember emlékének) Karácsonyi történet Mi, gyerekek, nagyon vártuk az első
tünk nagyon megromlott, anya hangja megkomolyodott, arcán ráncok jelentek meg, az addig idilli családi életünk apa halálával a semmibe veszett, és
Negyedik fejezet Az a nap, az a szörnyű nap volt az utolsó napom az óvodában. Soha többé nem láttam a kedves szőke óvónénit és a szivárvány minden színében pompázó játékhegyeket sem. Apát sem. Sőt, anyát
Az elmúlt tanévben megismert játékok közül melyiket játszanád idén is szívesen?
1. Játékok Az elmúlt tanévben megismert játékok közül melyiket játszanád idén is szívesen? 1. Mi lenne, ha? Gondold végig a jó és a rossz tulajdonságaidat, majd válaszolj a kérdésekre! Válaszodat indokold
A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/
A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/ A kis csillag a milliárdnyi többi között állt fenn az égen. Végtelenül messzi kis fehér pont volt csupán. Senki sem vette észre - éppen ez volt bánata. Hajnalban
Caramel: Tûrnöm kell 2015. June 24.
Caramel: Tûrnöm kell 2015. June 24. Nem lenne tanár, és azt is elmondja, miért nem. - Kipróbálná magát külföldön, de imád magyarul énekelni. - Interjú Molnár Ferenc Caramellel cigányságról, kirekesztésrõl,
A Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal
SZLEPÁK BÁLINT A Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal SZEMLE Összefoglalás Tanulmányom témája az általános fogászati ellátásban résztvevő fogorvosok
Por BRASNYO ISTVÁN CSILLAGOK
Por BRASNYO ISTVÁN CSILLAGOK Szalmakazal, ahová az emberek lefekszenek aludni a derült éjszakában, a tarlón fekete szél susog a tejút örökös íve alatt, és a durva kenderpokrócuk testeket domborítanak egészen
Bányai Tamás. A Jóság völgye
Bányai Tamás A Jóság völgye - Nem sikerült - suttogta Ria alig hallhatóan. - Azt hiszem senkinek sem fog sikerülni. Gézu értetlenül és csodálkozva nézett rá. A kötés alatt mintha kikerekedett volna egy
Palotai Boris. Hetedik év
Palotai Boris Hetedik év Palotai Boris Hetedik év Regény 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Palotai Boris jogutódja Milyen sovány a mérnök úr! Most is mérnök urazta, hogy a két combja közt ringott, s melle szétlapult
Ikon. bencsik orsolya. figyeltem anyámat ahogy figyeltem a fákat is télvíz idején mikor nagyon erősen fúj a szél 1
bencsik orsolya Ikon figyeltem anyámat. ha eljön az idő, bemegy a kamrába. a rossz lábú asztalról fölveszi a zöld tálat. a zsákból merít egy bögre kukoricát, két bögre búzát. összerázogatja. - - - - -
úgy matematikával és geometriával építik, mint a gótika kisebb csodáit. Két nyitott szem, két nyugodt kéz, egy emberi szív: ez a művészet. Hohó!
ELŐSZÓ Íme, megint folytatom az egyetlen művet, új hullámban verem felétek a végtelen titkú tengert. Élnék ezer esztendeig: nem mondhatnám meg minden titkát. Írnék ezer esztendeig: nem mutathatnám meg
démontámadást, akkor tanulta meg, hogy képes előre jelezni, ha démonok közelednek. Apja a király, nem lepődött meg fia képességein, a szíve mélyén
1. A támadás Viktor az erőd tetejéről nézte a közeli erdőt. Minden nyugodtnak tűnt mozgásnak semmi nyomát nem látta. Pedig érezte a jelenlétüket, tudta, hogy a közelben vannak, nem látja őket, de valahol
Kisslaki László Kipper Róza temetése
Kisslaki László Kipper Róza temetése Mikor megkondult a lélekharang, a galambok riadtan szétrebbentek a toronyból, ahol eddig teli hassal hűsöltek a vastag falak között. Mostanság nehezen kaptak szárnyra
Erskine Angelika: Lélekmadár
A vers- és prózaíró pályázat díjazott alkotói a 2011-12-es tanévben: Erskine Angelika 1.a Ring Dóra 1.b Robotka Ádám 2.b Both Noémi 3.a Miletics Maya 4.b Bonecz Bendegúz 5.b Bodóczy Iliáná 8.b Török Anna
V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés
V i c z i á n Á k o s Halálos haszonszerzés Nem is emlékszem, hogy mikor aludtam ilyen jót, igaz nem volt több hat óránál, de ennyit ritkán alszom. Nyújtózkodtam egy hatalmasat, majd felkeltem az ágyból,
A HECSEDLI MEG A POSTÁS
SZEMLE 13 T. Ágoston László A HECSEDLI MEG A POSTÁS Hecsedli. Várjuk a postást mondta Bányai, az író, és letette a kagylót. Régi, jól bevált, mondhatni egyezményes szövegük volt ez Zsengellérrel, a költővel
Magvető Kiadó könyvklubja - Át a folyón
2013 július 10. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Szóval tapogatják a nők ezeket a világokat, a testükhöz illesztgetik,
- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból?
Balczó Péter operaénekessel, a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház oszlopos tagjával, a nagykörúti Szamos Cukrászdában találkoztam. Észnél kell lenni, hiszen interjúalanyaimnak általában fogalmuk
Anita Wekker KÖNNYEZŐ CIPRUS
Anita Wekker KÖNNYEZŐ CIPRUS Regény Felém lép, én hátrálok, és már a szikla szélén állok. A föld egyszer csak szétfolyik a talpam alatt, térdre rogyok. Próbálok megkapaszkodni egy bokorban, egy fűcsomóban,
ÅSA LARSSON ÉS INGELA KORSELL. Illusztrálta Henrik Jonsson
ÅSA LARSSON ÉS INGELA KORSELL 4 Illusztrálta Henrik Jonsson Ki-Szab-Lak Tópart Vendéglo ' golfklub Mariefredi templom Estrid és Magnar háza Gripsholm-kastély Hé-Henry kunyhója 93. fejezet Hófehérke alrik
Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a
V Barna legény. Te szegény, te szép. Dús hajad egy leány álma. Elvesztettem az eszem s szemem könnyet hullat, mint estalkonyatkor az ég. Ó, miféle babona űzi tekintetem utánad? Végigkísérlek a fasoron,
Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van
Százat egy ütéssel Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy mesterlegény, kinek se égen, se földön nem volt egyebe egy rongyos garasánál. Elindult ő vándorolni. A mint ment, mendegélt hegyen völgyön
5 perc frontális Csomagolópapír, 1.sz. mell.
Tantárgy: szövegértés,- szövegalkotás Időkeret:2x45 perc Korosztály: 1. évfolyam Az óra célja: testtudat fejlesztése, térérzékelés tudatosítása, sajátmozgásérzék ápolása, figyelem tartósságának megteremtése,
Szilánkok TÚL A VALÓSÁGON. Téboly
Szilánkok TÚL A VALÓSÁGON Téboly Annának nem volt sok dolga, hiszen rajtam kívül egy teremtett lélek sem volt a presszóban, amin nem is lehet csodálkozni, hiszen kinek jutna eszébe éppen vasárnap éjjel
Drámajátékok. a Kamasz emez-amaz. című szerkesztett dramatikus játékhoz.
Drámajátékok a Kamasz emez-amaz című szerkesztett dramatikus játékhoz. A foglalkozások egy előadás előkészítése. A dramaturgia közösen készült ám ebben a vezető szerep bevallom inkább az enyém volt. A
ÉLEI, LES DOKUMENTUM. Saffer Pál Fratteli ungheri. Valahol Szezsana környékén kezd ődött. Künn a gyorsvonat-
ÉLEI, LES DOKUMENTUM Saffer Pál Fratteli ungheri... Valahol Szezsana környékén kezd ődött. Künn a gyorsvonat- -fülke ablakán túl visszafelé repültek a novemberi kmbe burkolt isztriai tájak, mintha menekülnének
Kutasi Heléna. Szerelmeskalandos. avagy a boldogságra várni kell. Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon
Kutasi Heléna Szerelmeskalandos avagy a boldogságra várni kell Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon Amikor először megláttam őt, azonnal tudtam, nem lesz mindennapi történet. Biztos többen
GISELLE. FIATALEMBER HANGJA Szegény Nagyika! Micsoda világa volt a kottáival, fűszereivel, különös ételeivel.
GISELLE Zöldes, párás üveg. Eső áztatja. Vízcseppek csorognak. Halványzöld felírat fut végi az üvegen. Az emberi lény egy esős, párás üvegen át nézi és vizsgálja a világot. Homályosan lát. A földönkívüliek
Isten hozta őrnagy úr!
Isten hozta őrnagy úr! Filmrészlet szöveges átirat Napsütéses idő van, a házak előtt egy négytagú tűzoltózenekar vidám indulót játszik. A zenészek barna egyenruhában vannak, fejükön tűzoltósisak. A zenekart
SZKA208_31. Különbözőek az emlékeink
SZKA208_31 Különbözőek az emlékeink tanulói KÜLÖNBÖZÕEK AZ EMLÉKEINK 8. évfolyam 343 31/1 NAGYSZÜLEINK VILÁGA KÉPEKBEN Csoportos feladatlap A látott képek alapján idézzétek fel, hogy mi minden jellemezte
A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.
Bódi Zsolt Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! A BARÁT Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Szüleimnek, testvéreimnek,
Juhász Bence. A nagy litikamu
Juhász Bence A nagy P litikamu Parlamentből a Parlamentbe Viszontválaszra megadom a szót képviselő úrnak. Köszönöm Elnök úr, Tisztelt Országgyűlés, Tisztelt Ház. Amint az előző felszólalásomban is ismertettem
brasnyó istván IN AETERNUM
brasnyó istván versei IN AETERNUM Estelente a lehúzott redőny résein át jól látni a tengerészeket, ahogy tisztjeikkel együtt elhagyják a kocsmát az út túlsó felén, rézsút ablakunkkal szemben és körülállják
SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY ATTILA ÓSZERES
festményeket pedig kevés kivétellel mindig megsiratom. De csapodár fajta az ószeres, szerelmes lesz néhány tárgyba, de aztán eladja, utána meg kesereg, miért tette. SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY
Föléhajolt, melle előrelendült, illat szállt fel a hasa mentén, Darius fölemelte kissé a fejét, hogy lássa a köldökét: parányi kagyló, felül
1 Föléhajolt, melle előrelendült, illat szállt fel a hasa mentén, Darius fölemelte kissé a fejét, hogy lássa a köldökét: parányi kagyló, felül karimával; örült a látványnak, de ez csak az első fejezet,
TÁRSAS KAPCSOLATOK, BARÁTOK
SZKB_207_05 FELKÉSZÍTÉS A FELNÔTT SZEREPEKRE TÁRSAS KAPCSOLATOK, BARÁTOK KIBÔL LESZ A JÓ BARÁT? A modul szerzôi: Simon Gabriella Nagy Ilona SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 7. ÉVFOLYAM
Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni
BRÁTÁN ERZSÉBET HÉTKÖZNAPI CSODÁK NOVELLAGYŰJTEMÉNY ELŐSZÓ Kedves olvasóim! Az alábbi novelláim a valóság és a fantázia összefonódásából születtek. Számtalanszor elmegyünk apróságok felett, pedig az élet
T. Ágoston László A főnyeremény
T. Ágoston László A főnyeremény Gondosan bezárta az ajtót, zsebre vágta a kulcsot és egy széllel bélelt, kopott nyári nadrágban, hasonlóképp elnyűtt pólóban, és mezítlábas papucsban lecsoszogott a földszintre
Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek?
Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek? Tudod, az úgy van próbált Verena beszélgetést kezdeményezni Alexandrával a reggelinél. Nyújtotta a szavakat, nem nagyon tudta, hogyan mondja meg négyéves kislányának,
Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS
Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Hallottad-e már az öreg utcai lámpás történetét? Igaz, nem éppen vidám história, de azért egyszer végighallgathatod. Volt egyszer egy jóravaló, öreg utcai lámpás, aki
A menedék. Gellai Tamás
Gellai Tamás A menedék a fiú a tengerparton áll Egy nagy és erős kéz ragadta meg hátulról, és belökte a sötét helyiségbe. A szorítás nyomán vadul lüktetett felkarja, még alig tudott másra gondolni, vagy
AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2011. JÚLIUS 19-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE
AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2011. JÚLIUS 19-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE Jó reggelt kívánok! Tisztelettel köszöntöm az Országos Választási Bizottság ülésén megjelenteket, beadványozókat,
formában, amikor még fociztam, és egészségesen éltem, illetve nem éltem egészségtelenül. A testem tisztul, ideális formára talál, és nem mintha a
TOKIÓ Egy férfi fekszik a földön. A hátán fekszik, mint egy döglött, kiszáradt bogár. Egyik lába kinyújtva a kihalt sikátor betonján, a másik egy ruhaüzlet kirakatának üvegére tapadva. Alszik. Nincs rosszul,
- De nem, a film szemmel láthatólag megtette a magáét. - Először nálunk, aztán meg itt. A buta nyugatiak azt hitték, hogy elég, ha egy francia
dem az árnyékot, az árnyékot, amely a megperzselődéstől véd. Belebújok, bele az árnyékba, újra felfedezem őt a képeimen. Az én nyelvemen szólítom meg. A szemeimből Ő néz rám. A fejemben van. A véremben
Hallani akarom a robbanás zaját. Én nem a szememmel, az ujjaimmal látok. Amit megérintek, rögtön a testembe hatol, és mielőtt megtudnám,
Ott vess ki! Hallani akarom a robbanás zaját. Én nem a szememmel, az ujjaimmal látok. Amit megérintek, rögtön a testembe hatol, és mielőtt megtudnám, mi az, felrobban az idegek pályáin. Szépek a rózsák,
1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút
1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért
Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik
Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Több éves gyakorlattal fejlesztették tökélyre kifinomult praktikáik egész arzenálját. Kódszavaik tárháza régi, legendássá vált esetekből épült fel, ám legtöbbször
Prológus. Vigyázz, ez a könyv maga Albert, ha belelépsz, nem akarsz majd kijönni!
Prológus Vigyázz, ez a könyv maga Albert, ha belelépsz, nem akarsz majd kijönni! Albertben megvan Sherlock Holmes kíváncsi természete, a külseje viszont Watsonra emlékeztet. Hanyag eleganciával öltözik,
V. NEM FÉMES ELEMEK.
V. NEM FÉMES ELEMEK. 34. A szén adszorbeáló képessége. Egy csepp piros tintával megfestett 10 cm 3 vizet rázzunk össze 1 percig gyógyszerszén (karbowander) tablettával. Rázás után leszűrjük a folyadékot:
T.Ágoston László A lovak állva álmodnak
T.Ágoston László A lovak állva álmodnak Alszol, öreg? fordult a férje felé az asszony. Megigazította feje alatt a kispárnát, és lélekben felkészült a nagy beszélgetésre. Nem, nem alszom. Jár az agyam,
Hát az én ételem miért ilyen sótlan? Hát, mert hallottam, hogy kegyelmed nem szereti a sót az ételben.
A CUKOR (népmese) A királyfi és az elűzött királylány nagy lakodalmat csapott. Meghívták az öreg királyt is a lakodalomba. Étel-ital sok volt, mindenik finom volt, de az öreg király előtt az étel sótlan
2010. 06. 10. csütörtök. Az élet megoldja magát. Interjú Spilák Klárával
2010. 06. 10. csütörtök Az élet megoldja magát Interjú Spilák Klárával "Ha nem jártam volna be ezt az utat, abba belehaltam volna, de megismertem, tudom milyen, és nem kérem" - mondja a színészetről Spilák
Test, mint Univerzum. 2013. október 7.
Test, mint Univerzum 2013. október 7. Üdvözöllek benneteket! Mória vagyok. Egy olyan témát hoztam be nektek, ami a figyelmetek középpontjában van, de talán nem így. Bánjatok a testetekkel úgy, mint egy
LEÍRÁS. A gyártó cég fenntartja a jogot a készülék és a tartozékok összeállításának előzetes értesítés nélküli módosítására.
HU LEÍRÁS A Kampó parkolóálláshoz B Levegőkivezető rács és HEPA szűrő C ON/OFF (BE/KI) lábkapcsoló D Nyílás a flexibilis cső csatlakozóvég illesztéshez E Porzsák tartórekesz nyitókar F Teljesítmény-szabályozó
a gyeplőt, és úgy tűnt: a vén ló is alszik, mélyen bólogatta a fejét, így lépkedett, összeakadozó, karcsú bokákkal.
CSENDES HÉTKÖZNAPOK I A házunk egészen a város szélén volt, régi, kétszobás, konyhás épület, gyümölcsöskerttel, ahol valamikor hatalmas almafák álltak, és parányi virágoskerttel az utca felé, anyám szeme
Eresszen! Legyen olyan kedves, Lang úr. Most szépen elalszik még két órácskára, aztán mikor már világos lesz, elmehet sétálni.
Amikor Konrad Lang felébredt, sötét volt. Idegen ágyban feküdt. Keskeny volt és magas, Elisabeth nem feküdt mellette. Fel akart kelni, de nem tudott. Az ágy két oldalán rács volt. Hé! kiáltotta. Majd hangosabban.
7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései
7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései II. A hitoktatás mai helyzetelemzése a. A hittanórák időpontjával kapcsolatos kérdések A közoktatási intézményekben (óvodákban, általános iskolákban) törvény által
Boldog új évet! (Happy New Year!)
Boldog új évet! (Happy New Year!) KÜLSŐ - KÜLVÁROSI NÉPTELEN KISUTCA SZILVESZTER ÉJJEL Sötétség, nagy hideg. Az év utolsó napjának zaja ide már nem jut el. A házak fala kopott, részben lemállott róluk
Csillag-csoport 10 parancsolata
Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan
*P141A1031203* 3/12. Üres oldal LAPOZZON!
*P141A10312* 2/12 *P141A1031202* *P141A1031203* 3/12 Üres oldal LAPOZZON! 4/12 *P141A1031204* 1. Irányított irodalmi fogalmazás Móricz Zsigmond Égi madár című novellájának részlete alapján A dárdás vasrácskerítésen
Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 2. feladatlap. Művészi szöveg(részlet) elemzése. 2015. június 1., hétfő / 60 perc
A jelö lt kó dszá ma: Državni izpitni center *P151A10312* TAVASZI VIZSGAIDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 2. feladatlap Művészi szöveg(részlet) elemzése 2015. június 1., hétfő / 60 perc Engedélyezett segédeszközök:
Kompetenciaalapú mérés 2007/2008. A N Y A N Y E L V I K É P E S S É G E K 9. é v f o l y a m A változat
Fıvárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet Az iskola Az osztály A tanuló A tanuló neme: Kompetenciaalapú mérés 2007/2008. A N Y A N Y E L V I K É P E S S É G E K 9. é v f o l y a m A változat
KIHALT, CSENDES UTCA
KIHALT, CSENDES UTCA Göb megállt egy hosszú kőkerítés mellett. Nem messze innen, rézsút egy valamivel szélesebb utca nyílt, s vége felé, a házak falára már bevilágítottak az állomás fényei. Utazótáskáját
A TÜDŐ SARKÁBAN REKEDT ROSSZ LEVEGŐ
A TÜDŐ SARKÁBAN REKEDT ROSSZ LEVEGŐ SZŰTS ZOLTÁN A nepperek mohón esznek, szó nélkül. Ha tehetnék, lélegezni is alig lélegeznének. Időnként az orrukon kifújják a levegőt a falatoknál, halkan, nehogy észrevegyék
Most akartam éppen letenni a kalapomat. Hogyan tegyem le az ön dicséretei után? Ön azt gondolná, hogy leénekelte a fejemről.
GYORSVONATON Budapest A vonat öt perc múlva indul. Ma alig van utazó: az idő borongós. Lehet, hogy esik is. Az én kocsimban egy fiatal házaspár ül. A szomszéd fülkében foglaltak helyet. Ahogy bepillantottam,
2002. október 12. 2002. október 26.
Különben ismét Berlinben, most tíz hónapig, mint a Wissenschaftskolleg zu Berlin egyik fellow ja. A múlt szerdán két óra hosszat olvastam föl a Kamrá ban a Felszámolásból. Különös élmény volt, biztonságos,
Tizenkettedik lecke. Az ajtóban
Tizenkettedik lecke Az ajtóban Gulyás Szia, édes! Szia, kicsim! Egy picit korán jössz... Hát... én el is mehetek... Jaj, nem úgy értem! Bocsánat! Csak még nincs kész a vacsora. A vacsora a mai meglepetés.
A Feldegg-kúria teraszán 1914 nyár elején két ifjú hölgy üldögélt. Élvezték az elsõ meleg napsugarakat, és közben kézimunkáztak. Bárcsak tudnám, mi
I. A Feldegg-kúria teraszán 1914 nyár elején két ifjú hölgy üldögélt. Élvezték az elsõ meleg napsugarakat, és közben kézimunkáztak. Bárcsak tudnám, mi értelme ennek az unalmas hímzésnek! A mamának már
Mándy Iván. A huszonegyedik utca. Regény
Mándy Iván A huszonegyedik utca Regény 2011 Gábor megállt az öreg, púpos hátú ház előtt, egy véznán fityegő cédulánál. Kiadó szoba Letette ráncos barna bőröndjét, kalapját feljebb tolta homlokán. Általában
ALEA, az eszkimó lány. Regény
ANAUTA ALEA, az eszkimó lány Regény 2011 Előszó Amit ebben a könyvben elmondok, az nem kitalálás. Nagy részét apámtól, Jorgkétől hallottam gyerekkoromban. Viharos téli estéken sokszor kértem, hogy meséljen
Nem fogom lelõni magát, Delaware doktor. Pedig meg kellene
1. fejezet Nem fogom lelõni magát, Delaware doktor. Pedig meg kellene tennem. Mégis mi a megfelelõ reakció egy ilyen helyzetben? Hû, kösz, értékelem a megfontoltságát. Remélem, nem gondolja meg magát.
Tatay Sándor HÚSHAGYÓKEDD
Tatay Sándor HÚSHAGYÓKEDD TATAY SÁNDOR Húshagyókedd Regény 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Tatay Sándor jogutódja Barabás már kilencedik napja kerülgette a várost. S e kilenc napot megelőző kilenc hónapig vándorolt.
Nincstelenség - korlátlan birtoklás
Nincstelenség - korlátlan birtoklás A birtoklás kérdése az elmúlt időszakban sokat foglalkoztatott azért is vállalkoztam e cikk megírására, hátha segít kicsit összerendezni a gondolataimat. Menet közben
Franz Schubert: Winterreise D 911 Téli utazás
Franz Schubert: Winterreise D 911 Téli utazás 1. Gute Nacht - Jó éjt Idegenként jöttem, Idegenként is távozom. A május kedves volt hozzám Számos virágcsokrával. A lány szerelemről beszélt, Az anyja egyenest
XIV. Őszi bánat, csendes, szelíd virág Úgy körülölelted szívem. Kicsiny királyok. Minden virágod, mintha mosolyogna nekem.
XIV Őszi bánat, csendes, szelíd virág Úgy körülölelted szívem. Kicsiny királyok. Minden virágod, mintha mosolyogna nekem. Az ősz, a szív: véres két árny. Sokat jártam az emberek között, ifjú vagyok, csendes