A Feldegg-kúria teraszán 1914 nyár elején két ifjú hölgy üldögélt. Élvezték az elsõ meleg napsugarakat, és közben kézimunkáztak. Bárcsak tudnám, mi

Átírás

1 I. A Feldegg-kúria teraszán 1914 nyár elején két ifjú hölgy üldögélt. Élvezték az elsõ meleg napsugarakat, és közben kézimunkáztak. Bárcsak tudnám, mi értelme ennek az unalmas hímzésnek! A mamának már egy egész szekrénye tele van ezekkel a vackokkal, és soha még csak elõ sem veszi õket dohogott a fiatalabbik hölgy, egy elbûvölõ bakfis, miközben kérdõn nézett társnõjére. A mamádnak tetszenek a kézimunkák, Gusti. Miért ne szereznénk neki örömöt? felelte Ursula von Ronach. Gusti von Feldegg nagyot sóhajtott, majd meglengette a hímzését. Eredj már, Ursula! Ha egyszer elsüllyesztette õket a szekrényébe, többé feléjük sem néz. Légy õszinte, és valld be, téged is untat ez az értelmetlen munka, csak nem mered beismerni, mert szegény vagy. Ursula nem nézett fel a hímzésébõl, de halványan elpirult. 5

2 Tévedsz. Örülök, hogy hasznomat veszik. Minél többet dolgozom, annál kevésbé érzem fölöslegesnek magam. Gusti az asztalon álló kosárkába hajította a hímzését. Szegény Hamupipõke! Tudom, tudom! Minden áldott nap térden állva kellene hálát adnod a Jóistennek, de leginkább tiszteletre méltó gyámodnak és egész nagyra becsült családjának, hogy szüleid halála után befogadtak hajlékukba. Te szegény! Csodálom, hogy eme jótétemény súlya alatt még nem roppantál össze, vagy nem bõszültél fel. Én ez utóbbit tettem volna a helyedben. Ursula von Ronach új fonalat fûzött a tûbe, aztán különös pillantást vetett Gustira. Nem, nem tetted volna. Hozzám hasonlóan szerényen meghúznád magad, és igyekeznél minden tõled telhetõt megtenni, hogy némiképp viszonozd szüleid jóságát, amelyben részesítenek, és lehetõségeidhez mérten megszolgáld... a kegyelemkenyeret. Gusti türelmetlenül legyintett. Ugyan már! Hiszen kétszeresen, háromszorosan is megszolgálod. Ezt éppolyan jól tudod, mint én, bár errõl egyébként ebben a házban senki nem akar tudomást venni. Mama így megtakaríthatja a házvezetõnõ bérét. Ha idegen helyen ennyit dolgoznál, mint nálunk, a tisztességes bánásmód mellett még szép fizetést is kapnál. Ráadásul elismernék a munkádat, és igyekeznének a kedvedben járni, nehogy felmondj. Itt azonban kegyelemkenyéren tengõdsz, noha Isten a tudója, ennél sokkal többet érdemelsz, hiszen keményen dolgozol. Annyira sajnállak. Néha sírni tudnék a haragtól és a részvéttõl. Ha legalább valami kevéske szeretetet kapnál cserébe! Ursula kedvesen a fiatal lány szemébe nézett, és ajka szegletében halvány mosoly bujkált. 6

3 Kevéske szeretetet? Te talán nem szeretsz, Gusti? A lány felugrott, szeretettel átölelte barátnõjét, és megcsókolta az arcát. Dehogynem, nagyon is. A papának és a mamának soha nincs ideje rám, a nõvérem pedig mindig csak magával volt elfoglalva. Magányosnak és elhagyatottnak éreztem magam, míg te hozzánk nem kerültél, és meg nem ajándékoztál a barátságoddal. Ursula elmosolyodott, s megölelte a lányt. És a bátyád, Malte? Róla megfeledkeztél? Õ õszintén szeret téged mondta, és még mélyebben elpirult. Gusti nagyot sóhajtott, miközben ellágyult a tekintete. Igen, a bátyám valóban szeret, és mindig jó hozzám. Tudja, mi lakozik a lelkemben, mert õ sem érzi jól magát itthon. Malte és én mások vagyunk, mint a szüleink és Astrid. Õ pontosan tudja, mennyire hiányzik nekem a szeretet. A fivérem melegszívû, bár mindig komolynak, szigorúnak látszik. Ez csupán azért van, mert még nálam is jobban megszenvedi, hogy semmin sem változtathat. Sajnál engem... és téged is. Engem? kérdezte Ursula halkan. Gusti bólintott. Igen, téged. Mondta is, amikor legutóbb itthon töltötte a szabadságát. Mélységesen felháborítónak találta, hogy úgy élsz közöttünk, mint egy Hamupipõke. Segíteni szeretne, és borzasztóan bántja, hogy semmit sem tehet érted. De látod, bármennyire szeret is Malte, sajnos nagyon ritkán tartózkodik idehaza. Ha pedig itthon van, akkor a szüleink folyton nyaggatják, hogy vegyen már feleségül egy gazdag lányt, mert csak azzal segíthet a családon. Astridnak az ilyen házasság nem okozna fejfájást, viszont Malte nem az az ember, aki képes eladni magát. Ráadásul nagyrészt a szüleink okolhatóak azért, 7

4 hogy Feldegg végveszélybe került, és ez is nagyon nyomasztja. Nem, nem! Ne is szólj rám! Tudom, illetlenség, hogy így beszélek a szüleimrõl, de sajnos igaz, amit mondtam. És nagyon bánt, hogy szegény bátyámnak kell bûnhõdnie a szüleink hibáiért. Szerintem nagyon rosszul állnak a dolgok. Látom, hogy a papa mindig borongós hangulatban van, a mama pedig állandóan kisírt szemmel járkál. Gusti szünetet tartott, mintha töprengene valamin. Most mindenki azon buzgólkodik, hogy von Rippach bárót megfogják Astridnak folytatta aztán. Egy garasunk sincs, mégis egyik új ruhát a másik után veszik a nõvéremnek. Merõ pénzkidobás az egész. Astrid nagyon szép lány, de Lutz báró nem fogja megkérni a kezét. Ugyanis nem szereti. Azt te nem tudhatod vetette közbe Ursula. Gusti megvonta a vállát, és visszaült a székre. Van szemem, és jó megfigyelõ vagyok. A báró roppant tisztelettudó és udvarias a nõvéremmel, ugyanakkor rendkívül kimért és hûvös is, pedig nem az a fajta. Gyakran látogat át Feldeggre. Gusti bólintott, és különös pillantást vetett Ursulára. Igen, nagyon gyakran. De csak azóta, amióta te itt laksz. Barátnõje megütközve kapta fel a fejét. Mit akarsz ezzel mondani? A másik lány huncut képet vágott. Igazán nem tudod? Nem veszed észre, hogy Lutz báró kizárólag miattad jár hozzánk? Ursula elpirult. Kedves Gusti, gyakran fecsegsz meggondolatlanul, ám ezekkel a dolgokkal nem szabad tréfálni mondta komolyan. Amíg egymás közt vagyunk, még elnézem, 8

5 de ha mások elõtt beszélsz így, például édesanyád vagy Astrid jelenlétében, tarthatatlanná válik a helyzetem a házban. Gusti mutatóujjával nevetve a homlokára bökött. De Ursula, annyi eszem azért nekem is van! Astrid már eddig sem rajongott érted, mert szép vagy, akárcsak õ, te viszont sokkal kedvesebb vagy. Astrid rideg, olyan, akár a jégcsap. Te meg ragyogsz, mint a napsugár. Az emberek pedig inkább a napfényt kedvelik. Lutz báró is. Ursula rosszallóan csóválta a fejét. Ne beszélj így a nõvéredrõl! Nem rossz lány, csak büszke és megközelíthetetlen. Már amikor! Lutz báró számára biztosan nem lenne megközelíthetetlen. Neked azonban nyomodba sem léphet. Ha férfi lennék, tudnám, melyikõtöket válaszszam, ahogyan Lutz báró is tudja jelentette ki Gusti. Kíváncsi lennék, mit szólnál, ha egy szép nap megkérné a kezedet tette hozzá pajkosan. Ursula büszkén kiegyenesedett ültében. Erre remélhetõleg soha nem kerül sor. Ám ha mégis megtörténne, biztosíthatlak, hogy határozottan nemet mondanék neki. Gusti a homlokát ráncolta. Ne hamarkodj el semmit! A báró roppant kedves ember, és a vagyona sem lebecsülendõ. Nemcsak a Rippach-birtok, hanem a szomszédos Waldau is az õ tulajdona, ezenfelül jelentõs magánvagyonnal rendelkezik. Gondold csak el, mekkora elégtétel lenne számodra, ha Rippach báró feleségeként hagynád el a házat! Astrid belesárgulna az irigységbe. Persze nem azért, mert szereti a bárót. Dehogy! Nem szeret õ senkit, egyes-egyedül önmagát. Csak azért bosszankodna, mert a báró gazdag ember, aki teljesítheti felesége minden 9

6 óhaját. Astrid biztosra veszi, hogy õ lesz a báróné. De nagyon téved! Tiszta szívembõl kívánom, hogy ne kelljen csalódnia, és teljesüljön a kívánsága. Õszintén mondom, én nem irigylem tõle a bárót. Gusti rosszallóan csóválta a fejét. Helytelen, hogy így beszélsz, Ursula. A báró szeret téged, nekem elhiheted. Ursula komoly, átható tekintettel nézett a lányra. Remélem, tévedsz, Gusti. Végtelenül sajnálnám, ha hamis reményeket ébresztettem volna Rippach báróban. Én ugyanis képtelen lennék viszonozni az érzéseit. Gusti felsóhajtott. Kicsit sem kedveled? Ursula komolyan nézett maga elé. De, nagyon is. A báró rendkívül kedves ember. Becsülöm és tisztelem, de nem vagyok belé szerelmes, és soha nem is leszek. Gusti tûnõdve könyökölt az asztalon. Kár, borzasztó nagy kár! Pedig remekül összeillenétek. Remélem, még meggondolod magad. Ursula határozottan megrázta a fejét. Soha. Gusti felpattant, és kutatón nézett barátnõje szemébe. Ennek csupán egyetlen magyarázata lehet. Ursula nyugodtan öltögetett tovább. Éspedig? Barátnõje elõrehajolt, és komoly, átható tekintettel nézett rá. Mást szeretsz. Ursula elvörösödött. Kérlek, ne beszélj ostobaságokat! kiáltotta hevesen. 10

7 Gusti megrántotta a vállát, és visszaült a helyére. Ahogy akarod! Egy szót sem szóltam. Csak ne mérgelõdj! Ám ha valaki visszautasít egy olyan férfit, mint Lutz báró, annak nyomós oka van. Miért? Te talán szeretnél a felesége lenni? Gusti zavartan nevetett. Jóságos ég, Lutz báró és én? Hová gondolsz! Õ már harmincöt esztendõs, azaz tizennyolc évvel idõsebb nálam. Gyereknek tart, és mindig úgy beszél velem, mint egy kedves nagybácsi. De hozzád remekül illenék férjnek. Hamarosan betöltöd a huszonkettedik évedet, és hozzá hasonlóan komoly, higgadt ember vagy. Hozzám õ túlságosan komoly. Ha egyszer férjhez megyek, olyan férfit választok majd, aki tud önfeledten nevetni. Vidám ember lesz a párom. Mindig is errõl álmodoztam. Ursula pajkos mosollyal figyelte barátnõje kipirult arcát. Akkor Rippach báró unokatestvére, Hans remekül illene hozzád. Gusti a feje búbjáig elvörösödött, de leküzdötte zavarát, és komoly hangon szólalt meg: Igen, õ már tetszik nekem. Vele bármikor felhõtlenül nevethet és mókázhat az ember. Még akkor is, ha éppen nincs okunk a nevetgélésre. Csakhogy, és ez itt a bökkenõ, fájdalom, Hans bárónak egy vasa sincs, mindenben az unokatestvérétõl függ. Lutz von Rippach ugyan nagyvonalú és tisztes megélhetést biztosít szegény rokonának, de Hans báró abból a pénzbõl nem tudna eltartani egy feleséget. Éppúgy nem vehet szegény lányt nõül, akár a bátyám, Malte. Ursula megsimogatta barátnõje kezét. Szegénykém, lám, már neked is van miért aggódnod jegyezte meg kedvesen. 11

8 Gusti felsóhajtott. Ne hidd, hogy buta, üresfejû teremtés vagyok, mert úgy teszek, mintha csak a felszínes dolgok érdekelnének. Nyitott szemmel járok a világban, és tisztában vagyok azzal, hogy anyagi összeomlás vár ránk, ha valahonnan nem kapunk segítséget. Azt is tudom, hogy légvárakat építeni haszontalan idõtöltés, ezért nem ábrándozom feleslegesen, hanem szembenézek a tényekkel, és igyekszem okosan viselkedni. Mit használ, ha lógatom az orromat? Semmit. Épp ezért élvezek minden boldog, felhõtlen percet, amelyet az élet nyújt. Neked elárulom, mivel benned tökéletesen megbízom, hogy számomra azok a legszebb órák, amelyeket Hans báró társaságában tölthetek. Szeretnék is maradéktalanul élvezni minden pillanatot, hisz talán életem végéig ezekbõl az emlékekbõl kell majd élnem. Ursula letette a hímzést, és megsimogatta barátnõje arcát. Bátor, kicsi Gusti, bárcsak boldog lehetnél! Nagyon örülnék neki. Tudom. Én is szeretnélek téged boldognak látni, de nem hiszem, hogy túl sok esélyünk lenne. Mivel nem akarsz Rippach báró felesége lenni... Csitt! figyelmeztette Ursula. Jön édesanyád és Astrid. Gusti buzgón hímzése fölé hajolt, miközben anyja és nõvére a parkból felsétált a teraszra. Von Feldegg aszszony kora ellenére még mindig vonzó jelenség volt, hajdanán azonban valóságos szépség lehetett. Akárcsak idõsebb leánya, Astrid, aki szakasztott hasonmása volt. A karcsú, elegáns lány klasszikus szépségû görög szoborra emlékeztetett, ám éppoly hideg és lélektelen is volt. 12

9 Gusti csak akkor pillantott fel, amikor anyja már mellette állt, és kivette kezébõl a hímzést. Szorgalmasan dolgoztál? A lány felsóhajtott. Minden tõlem telhetõt megtettem, mama válaszolta kitérõen. Anyja szemügyre vette Gusti mûvét. Nem haladtál sokat állapította meg szemrehányóan. Gusti pironkodva lesütötte a szemét. Von Feldegg asszony Ursula kézimunkáját is elvette, majd szó nélkül visszaadta. Csak tudnám, kinek gyûjtöd a rengeteg hímzést! mondta Gusti durcásan. Az asszony bosszúsan nézett kisebbik lányára. Természetesen neked és Astridnak. Ha majd férjhez mentek, jó lesz kelengyének. Meglásd, akkor örülni fogsz a sok szép holminak. Én soha nem megyek férjhez. Ha pedig Astrid kap meg mindent, akkor legalább segíthetne. Az idõsebbik lány egy fonott széknek támaszkodott, miközben figyelmesen tanulmányozta hosszú, ápolt körmeit. Gúnyosan Gustira pillantott, és épp csípõsen viszsza akart vágni, anyjuk azonban megelõzte. Tudod, hogy Astridnak nincs érzéke az efféle munkákhoz. Gusti sóhajtva felvette a hímzést. Bárcsak én is olyan ügyetlen lennék! Bármi mást szívesebben csinálnék. Jaj, mama, lemehetnénk sétálni? Már elgémberedtünk a sok üléstõl. Von Feldegg asszony rosszallóan nézett gyermekére. Újfent meglepõdött kisebbik leánya tiszteletlen magaviseletén. 13

10 Még egy órája sem dolgozol. Felõlem egyébként lemehetsz a parkba, ha fáj a hátad. Ursula azonban nem kísérhet el, neki még rengeteg a teendõje a házban. Igaz, Ursula? A lány azonnal felállt, és összehajtogatta a kézimunkáját. Igen, Anna néni. Még sok dolgom van felelte nyugodt hangon, és bement a házba. Gusti szeme villámokat szórt mérgében. Megvárta, amíg Ursula távozik, utána azonban nem bírta visszafogni magát, és hangosan kifakadt. Ursulának soha nincs egy szabad perce. Igazán ráférne egy kis pihenés. Reggeltõl estig keményen dolgozik, megállás nélkül. Lélegzetvételnyi szabadideje sincs, pedig õ is megérdemelne egy kis nyugalmat. Édesanyja elképedt arcot vágott, Gusti azonban nem ijedt meg, bátran védelmezte tovább a barátnõjét. Nem is tudjátok, mekkora szerencsétek van Ursulával. Sokkal többet tesz értünk, mint mi õérte. Akkor is kimondom, ha megharagszol, mama: Nem szép, hogy kihasználjátok, s még köszönetet sem kap szegény a sok munkáért. Von Feldegg asszony parancsolóan kinyújtotta a kezét. Azonnal felmégy a szobádba, és ott maradsz, amíg nem szólok, hogy kijöhetsz! Gustit bántotta anyja szigora, dacosan nézett rá, aztán sarkon fordult, és szó nélkül bement a házba. Mit szólsz ehhez, Astrid? kérdezte von Feldegg asszony felháborodva. Lánya megvonta a vállát. Gusti engem már nem tud meglepni. Azt hiszem, teljes mértékben Ursula befolyása alá került. Édesanyja bizonytalanul nézett rá. 14