a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez

Átírás

1 A fekete özvegy levele a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez Tisztelt Főszerkesztő Úr! Karácsony szent ünnepére megvásároltam az Ön beosztottjának, Grendel Lajos úrnak, leendő férjem egykori barátjának Szakítások című magvas regényét, amelynek egyik főhősében leendő férjemre ismertem. Azonosítása nem okozott számomra nehézséget, mivel a nevezett magvas műben a saját tisztes polgári nevén szerepel, önérzetében nem csekélyebb mértékben sértve, mint másik (elhunyt) barátja, Pálóczi András és az ő hajdani és az én leendő férjem későbbeni (azóta elpártolt) hitvese, Olga asszony és még sokan mások. Sajnálattal kell megállapítanom, hogy a nevezett regény, minden magvassága ellenére, féligazságokat halomba gereblyéző, velejéig hazug és tendenciózus mű. Ezért a magvas jelzőt, kérem, a továbbiakban is tessék idézőjelben levőnek elképzelni. El kellett tűnődnöm azon s nemcsak a lóvá tett regényhősök, hanem a lóvá tett olvasók nevében is, hogy vajon az ilyen irodalmi mezbe bújtatott destrukció híven szolgálja-e szocialista és realista és magyar nemzeti, vagyis magyar nemzeti-szocialista-realista írásbeliségünk javát és jövőjét? Amint ez a magvas mű soraiból is kiderül, férjem nem a stílus művésze, nem irodalmár, hanem csak egyszerű történész, aki a hivatását előbbre valónak tekinti a könnyű karriernél, s csupán azért nem akart feljebb lép- 7

2 ni a regényben is említett szamárlétrán, mert leghívebb meggyőződése szerint nem szamárlétra lépcsőfokán áll, hanem a valóság szilárd talaján. Nem a mi dolgunk a nevezett mű irodalmi értékét megítélni. A stílus gonoszsága azonban így is nyilvánvaló. A szerző, leendő férjem jegyzeteit és naplóját felhasználva, az abban foglaltakat kiforgatva, őszinteségét a rosszindulat, a malícia és az irónia gonosz lidércfényeivel oly mértékben elsápasztotta, hogy azután önkényesen bánhatott a tényekkel, s önkényesen állíthatta be Ákost gátlástalan szívtiprónak, kétségek között vívódó intellektusát pedig a luciferi álfelvilágosultság iskolapéldájának. Ebben a magvas műben elveszett mindnyájuk igazi arca. Torz karikatúrákká lettek mindnyájan, s a mi szent múltunk is kétes fényeket kapott. Ennyi is elég ok volna ahhoz, hogy a szerző és a kiadó nyakába polgári pert akasszunk. Nem lehel célunk azonban tetézni a bajt, s intézményeinket a köznevetség tárgyává alacsonyítani. Az Önök országhatárokon túl is ismeri kiadója sokat tett irodalmunk felvirágoztatásáért és megszerettetéséért hazai és más berkekben. Kiadta többek között az Ön és mások realista műveit, amelyek a valóság talaján állnak. Mi is egyetértünk a költő szavával: ne csak az igazat, hanem a valódit... Úgy gondolom, a kiadónak kötelessége visszaállítani leendő férjem megingatott becsületét, s igaz képet festeni róla. Leendő férjem már nem ír naplót. Feljegyzései mellett papírra vetette mostohaapám, Halápi Gusztáv életének néhány epizódját, s egy be nem teljesedett szerelem igaz történetét, amely miatt álnok második felesége, Olga asszony elpártolt tőle, s őt a legnagyobb bajban hagyta. Leendő párom beleegyezésével mellékelem 8

3 hát e kéziratot, amelyet Önök kötelesek kiadni, mert csak így szolgáltathatnak elégtételt egy bátor történésznek, aki gyökereinket kutatja és gyógyítja az elismerés reménye nélkül. Ákos nem tud kísérőlevelemről, de biztosíthatom, hogy a realista irodalom híve. Ő is, én is ragaszkodunk ahhoz, hogy e kézirat szerzőségét, de legalábbis gondozását ugyanaz a Grendel Lajos vállalja, aki Ákos vergődéséből gúnyt űzött, és becsületét oly durván meggyalázta. Ez lesz a mi nemes bosszúnk. Tisztelő híve: Iveta Halápiová 9

4 Thészeusz találkozása Hermésszel és az ál-ariadnéval Ronda ügybe keveredtem. Az az alaphelyzet, hogy én Thészeusz vagyok, a rettenthetetlen, a bátor királyfi, de mivel a huszadik században születtem, csak ücsörgök magamban a labirintus bejáratánál, mint egy megkopasztott, exportra hizlalt gúnár, és sok esztendő nyomja már a vállamat. Várom, hogy a labirintusban a bika magától kimúljon. Nincs más teendőm. Ezt a feladatot kaptam. Várni! Volt egy rozsdás, csorba kardom, de még azt is elvették tőlem. Mondom, ronda egy helyzet, ronda ügy. Amióta másodszor is megnősültem, otthon ülő ember lett belőlem. Öregedésemnek nyilván ez első figyelmeztető és csalhatatlan jele. Nem járok moziba, nem járok színházba, nem olvasok könyveket (újságot is csak reggelente az intézetben), a szórakozóhelyeket messzire elkerülöm, ellenben szívesen elábrándozom a mosógépzúgás monoton háttérzenéje közben, segítek kiteregetni Olgának (de csak a saját szennyesünket), este bekapcsolom a tévét. Szeretem az ismeretterjesztő filmeket, a krimiket, a mindenféle ankétokat és hírmagazinokat, utálom viszont a revüt, az esztrádot és a musicalt. A híradót minden este megnézem. Eltűröm, hogy a magánéletem legintimebb zugában, karnyújtásnyira, az orrom előtt robbanjanak föl a terroristák bombái, parafáljanak és szegjenek meg szerződéseket, nyerjenek meg zöld, piros vagy kék mezes 10

5 gladiátorok ilyen-amolyan kupákat, és a műholdfelvételről magam győződhetem meg róla, hogy Párizsban éppen esik az eső, Madridban meleg van, holnap pedig beköszönt hozzánk a tavasz. Temérdek információtól dagad a fejem, de egyetlen véres és egyetlen vértelen eseményben sem szükséges a személyes részvételem. Úgy érzem magam, mint az atyaisten: mindent látok, és holnapra mindent elfelejtek. Még leginkább Olga tömör ágyékához feszülve érezhetem, hogy a szobámba özönvízszerűén bezúduló események közepette én is létezem. Azt hittem, senki és semmi nem lephet meg többé. Kialudt vulkán vagyok, Pompeji lakói, nyugodtan alhattok! És akkor alattomban, a legváratlanabb pillanatban, jött Hermész úr, a tévéhíradó végén, valami filmlimonádé előtt. Létezésem úgyis szünetelni készült. Ilyenkor szoktam végigheveredni a labirintus bejárata előtt. Mint az emberi faj végképp küldetés nélkül maradt anakronisztikus példánya, elgyönyörködöm fajtársaim nyüzsgésében. Emitt egy idős asszony, aki a pudlikutyáját sétáltatja, amott a fajfenntartás ösztönétől eszét vesztett fiatalság, ó boldog szerelmesek, örök káprázat az örök körforgásban! Autók suhannak el a barlang bejárata előtt, egyre több közép-európai márkájú autó közép-európai márkájú tulajdonossal. Fellobban a rivaldafény a színházban, kialszanak a csillárok a mozikban, kezdetét veszi a nagy esti kulturális önámítás. Valaha nekem is volt egy Ladám, de túladtam rajta a környezetvédők örömére és a lelkiismeretem megnyugtatására. Rám, Thészeuszra ügyet sem vetnek. Nem vagyok koldus, csupán szeretnék körülkém- 11

6 lelni egyszer a labirintusban. De nem ezt a feladatot osztották ki rám. Valami savanyú, vén tökönc keres mondja Olga. Hermész a neve. Hermész úr nem győz mentegetőzni, hogy ilyen kései időpontban és a magánéletem színpadán zavar. Kezdetben viszolygást és szánalmat éreztem iránta, elsősorban rút külseje és hanyag öltözéke miatt, másodsorban mert reszketése kezdődő Parkinson-kórról árulkodott, s ettől a betegségtől jobban félek, mint a ráktól. Sok jót hallottam az ön érdemes munkájáról a paleogerontológiai intézetben kezdte a hízelgést vendégem. Ön nagy tudós és nagy ember. Ott nálam sokkal kiválóbb tudósokat is alkalmaznak feleltem. Nemes munka, és kevés benne a köszönet. A fizetés is kevés. Úgy van mondta. Az anyagi megbecsülés... Hát igen, hibás szemlélet. Na és mi újság az Olümposzon? Lesznek-e változások? Az Olümposzon tízezer év egy másodperc. Kíváncsi lettem volna, kitől kapott rólam Hermész úr kádervéleményt, hogy ilyen körmönfontan fog hozzá jövetele céljának az ismertetéséhez. Nyilván úgy tájékoztatták, hogy ravasz vagyok, s előbb a gyengéimet akarta kipuhatolni. Mert bár reszketett a keze, az első pillanatban láttam, hogy nem fél tőlem, és nem is gátlásos. Roskatag külseje ellenére a tekintete élénk volt és éber, és a modora elárulta, hogy megízlelte már a hatalmat, aki pedig azt 12

7 egyszer megízlelte, másképpen látja a világot, mint a sajtóban vagy a rádióban dolgozó sok szürke kishermész. Kínosan ügyelt rá, hogy a legkevesebbet árulja el kilétéről. Hermész úr éles szemmel vette észre, hogy elbizonytalanodtam. Ne felejtse el, hogy én csak Hermész vagyok, a hírvivő mondta szerényen. És önt a munkám érdekli, Hermész úr? Természetesen a munkája is. De most bizalmasabb dolgokról szeretnék beszélni önnel. Ezek szerint valaki felhívta rám az ön figyelmét. Ez pontosan így van felelte. Jó értelemben? Ó hogyne!... Hallott már ön Halápi Gusztávról? Halápi Gusztávról? Ő beszélt rólam? Hermész úr halványan elmosolyodott. Szó sincs róla. Ő már rég halott. Meg kellett volna mondanom, hogy nem tetszik nekem ez a bújócska, nem kedvelem sem a keresztrejtvényeket, sem a sakkfeladványokat, mert nem szeretem törni a fejemet, mert beleuntam, belefáradtam, beleöregedtem a sok fejtörésbe, amibe a magam megismerése, a mások kiismerése, az életben való jártasság sokféle csíziójának, furfangjának, fifikájának az elsajátítása került, s újabban inkább az egyenes beszédet kedvelem. Az egyértelműséget szeretem, gyűlölöm a többértelműséget. Szeretem tudni, hogy hányadán állok. Ha kimegyek az erkélyre, és napnyugati irányba fordítom a tekintetemet, egy gyárkéményt látok, amely reggeltől estig ontja a piszkos, fekete füstöt. Egyértelmű, hogy szennyezi a levegőt. A gyárat be 13

8 kellene zárni. Ez is egyértelmű. De a gyárat nem lehet bezárni, mert akkor minden második gyárat be kellene zárni. Egy napon majd elfogy a tiszta levegő. Ez megint csak egyértelmű, világos és érthető, mint az egyszeregy. Egy napon meg fogunk fulladni. De legalább tudom, hogy mi vár ránk, s mivel a levegő meg a víz. meg a talaj meg a lelkek szennyezése ellen úgysem tehetek semmit, s még van egy kevés időnk, hogy tiszta levegőt szippantsunk, próbáljunk meg tiszta vizet önteni a pohárba. Elfoglalt ember vagyok mondtam. Tudjuk felelte Hermész úr. Nem szeretem, ha többes számban szólnak hozzám. Olyan, mintha ön egy testületet képviselne itt. A többes szám indokolt mondta vendégem. Említettem már, hogy én csupán a hírvivő vagyok ebben az esetben. És mit kellene tudnom Halápi Gusztávról? Egy tanulmányt kellene írnia róla. Hiszen azt sem tudom, hogy ki volt ben bottal kergette ki a nácikat a házából. Ez mind nagyon szép mondtam. De mi közöm hozzá? Ön történész, vagy nem? Egy a sok közül. Na látja! Akkor ne kérdezze, hogy mi köze hozzá. Az ön dolga az lesz, hogy ír egy tanulmányt Halápi Gusztáv tetteiről. Tehát más tettei is voltak? Hogyne. Egy időben nagyon fontos ember volt. Úgy értem, fontos beosztásban tevékenykedett. Vállalja a tanulmány megírását? 14