Hedwig Courths-Mahler. Szigethercegnõ

Átírás

1

2

3 Hedwig Courths-Mahler Szigethercegnõ

4 2. kiadás A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Hedwig Courths-Mahler: Die Inselprinzessin Bastei-Verlag Verlagsgruppe Lübbe GmbH & Co. KG Bergisch Gladbach Fordította: SZIRMAI ÉVA ISBN ISSN ISSN EX-BB Kiadói Kft Budapest, Pf. 523 Telefon: (06-1) Felelõs kiadó a kft. ügyvezetõje Sorozatszerkesztõ: Simonits Erzsébet Mûszaki szerkesztõ: Spolarich Miklós Nyomta és kötötte a debreceni Kinizsi Nyomda Kft. Felelõs vezetõ: Bördõs János igazgató 4

5 I. Mélyen elgondolkodva nézte Peter Hagenau az ablakból a szigeten túl szelíden hullámzó tengert. Nem látta a házat körülvevõ buja trópusi növényzetet, észre sem vette a virágzó pompát és az izzó színözönt, amely pedig máskor olyannyira lenyûgözte. Tudomást sem vett a környezetérõl. A kezében tartott levélen töprengett, amely felrázta õt az évtizedes magányból, csendes életébõl itt, ezen a szigeten, amely a két Szunda-sziget, a Sumba és a Timor között kissé délebbre feküdt, és ahol õ szinte fejedelemként uralkodhatott. Sokáig ült így, mozdulatlanul. Végül sóhajtott egyet, és felemelte a kezét, amelyben a levelet tartotta. Szép, erõs férfikéz volt, ugyanolyan napbarnított, mint a férfi jellegzetes, határozott arca. Lassan, szóról szóra újból elolvasta a levelet. Ez állt benne: Drága Peterem! Mióta megkaptam legutolsó leveledet, amelyben oly részletesen beszámolsz subrajai életetekrõl, különös nyugtalanság lett úrrá rajtam. Egyre jobban aggódom a gyermekedért. Minden bizonnyal nagyon érdekes az élet a ti magányos szigeteteken, én azonban semmi kincsért meg nem osztanám veletek, nem lennék képes elviselni ezt a magányosságot. És egyfolytában az jár a fejemben, hogy a Te fiatal leányod megosztja veled ezt az életet. Olyan férfi esetében, mint Te, aki mély csalódása után mindezt maga választotta, ez még megengedhetõ, de nem egy fiatal teremtésnél, akinek joga van az élethez. Ti, férfiak alkalmasabbak vagytok az efféle kalandos életre. De a lányod nem, drága Peter! Szinte látom õt, amint fél- 5

6 vad lovakon vagy egyéb fantasztikus állatokon vágtázik a szigeted zord hegyvidékén vagy az õserdõ közepén. Írod, nem ismer más öltözéket, mint lovaglónadrágot és ingblúzt, hozzá széles karimájú kalapot, amely nem követ semmiféle divatirányzatot. És hogy egyedül kóborol a szigeten vagy bennszülött szolgák társaságában. Látom a majdnem tizenhét éves leányt, aki itthon már ifjú hölgynek számítana, ezzel a kísérettel, kitéve a legkockázatosabb helyzeteknek! Nem, drága Peter, ez így nem mehet tovább! Ha már nem áll szándékodban Liát intézetbe adni, legalább gondoskodj arról, hogy legyen nevelõnõje! A magam részérõl szívesen felkutatnék egy fiatal, tetterõs és életvidám személyt, aki nincs híján tapasztalatnak és megértésnek. Tudnék is valakit, aki kiválóan alkalmas lenne erre a feladatra. Kedves barátaim leányáról van szó. A szülei egyetlen év leforgása alatt haltak meg. A neve Milde Volkner, 24 éves, és e pillanatban mert a szülei szorult anyagi helyzetben hagyták õt magára egy magániskola tanárnõje. Nyelvórákat ad. De az iskolai élet szûk keretei között nem érzi jól magát, mivel nemes szívû és heves természetû ember. Amennyire én ismerem, örömmel indulna világot látni, ha alkalom kínálkozna rá. A Te kis csikódat szeretetteljesen megértve furcsaságait ügyesen megtanítaná a szükséges kulturális ismeretekre. Semmiképp nem faragná le Lia friss természetességét, és nem gyakorolna rá egyéb nemkívánatos hatást. Vele még nem beszéltem errõl, nem is fogok addig, amíg tõled válasz nem érkezik. A Te vagyoni helyzeted mellett nem jelenthet gondot az, hogy jó fizetést adj neki. Természetesen az utazás költségeit is állnod kellene. Mindenesetre a tudtán kívül küldök róla egy fényképet, hogy eldönthesd, rokonszenves-e neked és Liának a lány külseje. Abban pedig, hogy a lénye elnyeri majd tetszésteket, teljesen bizonyos vagyok. Tehát gondold át alaposan, és kérlek, ne neheztelj rám az õszinteségemért! 6

7 Nos, végül még valami, amit utoljára tartogattam, mert félek, olyan sebet bolygatok meg vele, amely minden bizonnyal még mindig égeti a lelked. De tudnod kell róla. Lia édesanyja néhány nappal ezelõtt meghalt. Egy autótúrán a férjével együtt életét vesztette. Holtak tehát mind a ketten, akik megmérgezték életedet, akik világgá kergettek. Bocsáss meg hát nekik! Azt is közölni akarom veled, hogy Lia édesanyja némelykor eljött hozzám, és érdeklõdött a hogylétetek felõl. Ha nem is volt mély érzésû asszony, azért egy nõben mégsem huny ki olyan könnyen az anyai érzés. Két nappal a halála elõtt is meglátogatott, és én elmondhattam neki, hogy levél jött tõled, hogy Lia jól van, egészséges. Láttam, amint könnybe lábadt a szeme. Ezt nem hallgathatom el elõled. Talán megbékélsz vele valamelyest. Liának nem kell szólnod az anyja haláláról, hiszen a számára õ már régóta nem létezik. Egyébként talán jobb is Lia anyjának, hogy meghalt. Röviddel az õ és férje halála után azt kezdték rebesgetni, hogy a Sanders cég tönkrement. Nagyon nagy csõd lehet. Azt mondják, Hans Sanders szántszándékkal idézte elõ a balesetet, hogy véget vessen a felesége és a maga életének. A sors, drága Peter, igazságot szolgáltatott. Temesd hát el a haragodat! És talán a hazádba is visszatérsz majd, legalább egy kis idõre, mert tudod, hogy ez a két ember nincs többé az élõk sorában. Írjál tehát minél elõbb, és vedd fontolóra õszinte, tiszta szívbõl jövõ tanácsomat! Hisz oly kedves vagy nekem, mint saját gyermekem, ha már az Isten megtagadta tõlem, hogy saját gyermekem legyen. Minden szeretetemnek, amely egykor apádat, feledhetetlen öcsémet illette, most Te vagy az örököse. Csókold meg kedves gyermekedet, aki oly drága az én szívemnek! Vágyom rá, hogy megismerjem. Sok szeretettel üdvözöl a te Herta nénéd. 7

8 Alighogy befejezte Peter Hagenau a levél olvasását, friss, ujjongó leányhang hallatszott be odakintrõl. A férfi hirtelen magához tért tûnõdésébõl, és az ablakhoz lépett. A ház elõtt elterülõ, virágokkal szegélyezett füves térségen kis termetû, erõs ló állt még Peter Hagenau hozatta a szigetre, a lovon pedig fiatal nõ ült. Fiúnak nézhette volna az ember, mert buggyos, szorosan a térdére simuló, khaki lovaglónadrágot, szellõs ingblúzt viselt és széles, arcát beárnyékoló trópusi kalapot, amely álla alatt szorosra volt csatolva. Lia Hagenau volt az, Subraja tulajdonosának egyetlen leánya. A lány csillogó szürke szeme kiragyogott enyhén napbarnított arcából. Felnézett az apjára. Ezennel jelentkezem, papa! A férfi töprengve nézett le rá, és halkan felsóhajtott. Hol voltál, Lia? A lány csodálkozva nézett rá. De hát tudod, papa! Odaát voltam a kambongban, azoknál, akik Nadina és Karitas esküvõjét ünneplik. Elfeledkeztél volna róla a könyveid között? A férfi kisimította homlokából sûrû barna haját. Csak a halántékán õszült egy leheletnyit. Persze, Nadina esküvõjén voltál! Valóban elfelejtettem! Közben bejött egy idõs bennszülött szolgáló, talán az egyetlen, aki nem ment el a faluba az esküvõre. Lia leugrott a lóról, és odadobta neki a gyeplõt. Aztán nagyokat szökellve felviharzott a verandalépcsõn, elegánsan, könnyedén átugrott egy útjában álló kis széket, majd az ablakon át a szobában termett. Papa, mi van veled? Olyan furcsán nézel ki, egészen sápadt vagy. És olyan szomorú a tekinteted! Mintha sírtál volna! De Lia, egy férfi soha nem sírhat tréfált volna az apja. A lány felsóhajtott. Nem is láttalak még sírni soha. De hát nedvesen csillog a szemed. 8

9 Semmiség, kicsim. Azzal magához vonta a lányát, és újra keserû fájdalom ébredt a szívében, amiért a gyermekének nincsen anyja. És most már tényleg halott az anyja. Fájdalmas pillantást vetett a lányára, de az nem vette észre. Ha te mondod, papa, akkor biztosan úgy van. Csak megijedtem, amikor megláttalak. Olyan idegenek voltak a vonásaid. Jól ismerem az arcodat, és leolvasok róla mindent. De ma nincs rendben valami. Amikor egy órával ezelõtt elmentem, még másmilyen voltál. Az is furcsa, hogy elfelejtetted Nadina esküvõjét. Hiszen utánam akartál jönni. Mindenki rád vár, mert megígérted, hogy átjössz egy órácskára; és amit az ember megígér, azt tartsa is meg! Sejtettem, hogy megfeledkeztél róla, ezért is jöttem érted. A férfi magához ölelte. Igen, Lia, megfeledkeztem róla. Egy levél miatt, amelyet a távollétedben kaptam. Á, itt volt a postahajó? Nem is láttam, amikor kikötött. A kambong a sziget túloldalán fekszik, tehát nem is láthattad. És valami bosszantó levél jött, papa? Nem, Lia, ezúttal nem üzleti levélrõl van szó. De most igyekezzünk a kambongba! Igazán sajnálom, hogy elvesztegettem az idõt. Sietnünk kell, mert maláj szokás szerint csak háromtól nyolcig tarthat az ünnep. Végre sikerült elterelnie Lia figyelmét, aki máris kapott a szón. Persze, papa, igyekezzünk! Nagy kár, hogy nem jöttél elõbb, olyan jó volt, annyit nevettem! Peter Hagenau különös pillantást vetett Lia vidám arcára, és hirtelen nehéz lett a szíve, amiért az õ kislányának fogalma sincs mindazon örömökrõl, amelyeket Európában élveznek a serdülõ leányok. Lia ebben a tekintetben nagyon igénytelen volt. Számára 9

10 egy szolgálóleány esküvõje is szórakoztató eseménynek számított. Tehát jól mulattál, Lia? kérdezte a férfi bizonytalan hangon. A lány nevetve rábólintott. Nagyon mókás volt, papa! Látnod kellett volna az esküvõi disznót, ahogy színes rongyokkal feldíszítve körbeszaladt, még mielõtt Karitas elkaphatta és leölhette volna. És persze, eközben az én vadócom is hangosan kiabált! Gondolhatod! Nem mindennap lát az ember ilyet. Olyan nevetséges volt, ahogy Karitas végre megragadta a disznó farkát, és az magával vonszolta egy darabon. Aztán levágták a disznót, és a férfiak és nõk táncoltak közben. Énekeltek is, csak nagyon szomorúan. Miért olyan mélabúsak a bennszülöttek dalai? A nép jellemébõl adódik, Lia, az ilyesmit nem lehet kideríteni. De a némajáték, amit közben elõadnak, az egészen vidám, holott éppen ennek kellene ünnepélyesnek lennie. Furcsa, mert én, ha táncolok, mindig örülök és nevetnem kell. Az apja csodálkozva nézett rá. Tudsz táncolni, Lia? Hát persze, papa! Táncolok is néha, ha kint járok a szabadban, vagy egyedül vagyok itthon. Peter Hagenau úgy nézett a lányára, mintha elõször látná. De hát ki tanított táncolni? A lány csengõn felkacagott. Ugyan, papa, ezt nem kell senkinek tanítani, ezt magától tudja az ember! Elfelejtetted már, hogy amikor Amerikába mentünk, a gõzösön sokszor néztem, hogyan táncolnak az utasok? Tehát nem felejtetted el? A lány megrázta a fejét. Persze hogy nem! Semmit, semmit nem felejtettem el, 10