Világjátékok Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games The World Games 2009

Átírás

1 74 75

2 76 77 Edzô és tanítványa

3 78 DOHIÓ, MAWASHI ÉS A KÖNNYEK 79 Szumó. Gondolnák, hogy hazánk ebben a különleges távol-keleti küzdôsportágban is a nagyhatalmak közé tartozik? Országunk négy fôvel képviseltette magát a kaohsiungi Világjátékokon. És nemcsak képviseltette magát, hanem kiváló helyezésekkel zárt. De menjünk szép sorjában! A Nemzetközi Szumó Szövetség japán elnöke tavasszal jó hírrel szolgált a magyar szumó nagyköveteinek, az elmúlt idôszak világversenyein való sikeres szerepléseket elismerve négy kvótát osztott ki a mieinknek, ráadásul ebbôl hármat a hölgyek kaptak. Nem, nem történt tévedés, a hölgyek is szumóznak, méghozzá több súlycsoportban. Az egészen vékony, filigrán sportolók küzdelmeitôl az erôs óriások összecsapásáig különféle súlycsoportú meccseket élvezhet a nagyérdemû, a könnyûtôl a nehézsúlyig. Sôt, az open kategóriában bárki meccselhet bárkivel, itt nem számít a tömeg, csak a stílus. Különben ugyanez a helyzet a férfiaknál is. Akad persze olyan momentum, amely kortól, nemtôl, súlytól független. Mi szükséges hát a szumózáshoz? Két elengedhetetlen, tradicionális eszköz: a dohió és a mawashi. Az elôbbi a küzdôtér, az utóbbi pedig - ha profánul szeretném kifejezni magam - a versenyöltözék, de több annál. Mint minden, amit egy nézô kívülrôl láthat. Ebben a sportágban mindennek hagyománya és tradíciója van, a szertartás a mawashi felkötésével kezdôdik, amelyet - tapasztalatból mondom - nem egyszerû felvenni jól, ráadásul ezen is sok minden múlhat. Egyébként szerintem nem túl kényelmes viselet, de hát ilyen a sport. Már az sem egyszerû, ahogy ezt a szumóövet magára tekeri vagy tekerteti a versenyzô, erôs, téphetetlen, kicsit gumiszerû anyagból készül, és bizony úgy rásimul az ember testére, hogy akár fel is lehetne lógatni annál fogva. A nôk dresszre, a férfiak pedig általában csupasz testükre veszik fel, de van, aki kisnadrágot használ. Egyszer elôfordult ugyanis - no, nem a Világjátékokon -, hogy valakinek minden elôzetes óvintézkedés ellenére lecsúszott a mawashija, s ott állt a maga csupasz valójában. Ugye, el tudják képzelni a közönség reakcióját! Egyébként már a felkötésnek is különbözô stílusa létezik, akad olyan sportoló, aki azt szereti, ha nagyon szoros rajta az öv, van, aki inkább a lazát kedveli. Ennek is, annak is megvan a maga elônye, a kötés erôsségének a függvénye, hogy az ellenfél hogyan képes megfogni a másik övét. A dohió a szumó szentélye, a viadal kezdetéig érinthetetlen és megközelíthetetlen a versenyzôk és a vezetôk számára. Külön dohióôrség is üzemel, amely elzavarja a hívatlan látogatót. Talán most már tisztázni kellene, mit is jelent ez a japán szó. Nos, ezen mérkôznek meg egymással a szumósok, kör alakú, közel négy méter átmérôjû, minden versenyre külön készített viadalhelyszín. Döngölt agyagból építik, majd homokkal szórják fel. A menetek között gyakran lesöprik, de bizonyos idôszakonként újra befedik homokkal. A cél, hogy ne csússzon annyira. Mint ahogy említettem, a meccsek elôtt általában senki sem próbálhatja ki, a szemfülesek esetleg szemügyre vehetik. Ez sikerült a vezetôedzô Kismóni Jánosnak Kaohsiungban, aki még meg is tudta tapogatni a dohiót, és már a verseny elôtt megállapította, ismét hibátlan a pálya. De térjünk vissza csapatunkhoz! Négy magyar versenyzô - a hölgyeknél könnyûsúlyban Fábián Viktória, nehézsúlyban Makai Erika és Kálló Gyöngyi, a férfiaknál könnyûsúlyban Bárdosi Sándor - kapott meghívást, két hivatalos kísérôvel, Kollárik Mihály elnökkel és Kismóni János vezetôedzôvel. Július A helyszín a Senior High School Gymnasium Kaohsiungban. Mint minden sportágban, itt is látványos megnyitóval veszi kezdetét a megmérettetés. A magyarok közül elsôként 65 kilóban Fábián Viktória lép dohióra. A szokások szerint lábat ráz, körbenéz, megpaskolja magát és a földet, majd kiinduló állásba helyezkedik. A csinos, kecses hölgy most csöppet sem hasonlít civil önmagára, akár a ketrecbe zárt, dühödt oroszlán, úgy tekint riválisára, a tajvani Lien Pej-Jura. Viki nagyon bizakodó volt szereplését illetôen, jóllehet térdsérüléssel érkezett a Világjátékokra. Térdmûtéte már tavasszal tervbe volt véve, de amikor megtudta, hogy kvalifikálta magát a seregszemlére, úgy döntött, az operáció várhat, és felkészül a nagy megmérettetésre. Néma csend, feszült figyelem, és nekimennek egymásnak. A birkózásban is jeleskedô magyar van elônyösebb helyzetben, de jaj, feneke elôbb ér le a dohióra, mint a hazaiak kedvencéé, így kikap. Mivel a következô fordulóban a tajvani veszít, vigaszágon sem mehet tovább. Számára befejezôdik a Világjátékok, mivel a másnapi open kategóriában nem szumózik. - Nagyon el vagyok keseredve - meséli a versenyhelyszínen, és még a könnye is kicsordul. - Buta hibát követtem el, pedig én voltam nyerô pozícióban, ez a birkózásban lehetséges, itt viszont nem. Nagyon sajnálom. Viki az óta már túl van a térdszalagmûtéten, s lassan újra edzhet. De vissza Kaohsiungba, hiszen jön 85 kilóban Bárdosi Sándor. Végig is ver mindenkit, aranyérem kerül a nyakába. Sajnos, az öröm nem tarthat mostanáig, mert doppingtesztje pozitívnak bizonyul, a nemzetközi bizottság határozata szerint elveszíti elsô helyét. Közben megyünk tovább a Senior High School Gymnasiumban, ahol dohióra lép: Kálló Gyöngyi. A nehézsúlyú bajnoknak nincs könnyû sorsolása, mindjárt az elsô fordulóban egy japánnal kerül össze. Nagy küzdelem, taszigálják, lökik, nyomják egymást jobbra-balra, és végül a mi lányunk nyer. Így egyeneságon lép tovább, jön az orosz Zhigalova Anna. Utólag már tudjuk, ez a hústorony a Világjátékok gyôztese: súlycsoportjában és az open kategóriában is. Csodálkozik valaki, hogy Gyöngyi nem bír vele? Vigaszágon viszont továbbmegy a magyar lány, és sorra löki ki riválisait, harcol, küzd, akár a palackba zárt szellem a kijövetelért, utolsó erôtartalékait is mozgósítja. A legjobb négy közé jutásért az észt óriás következik, aki - nyugodtan mondhatjuk - a magyarok

4 80 mumusa, hiszen Kairi Kuur-ral kezdett a másik magyar, Makai Erika, és elsô meccsén kikapott tôle. De Erikáról késôbb, nézzük Gyöngyit! Mindent megpróbál, a közel 180 kilós, drabális hölgy (?) azonban nem hátrál. Most nem sikerül a bravúr, így a pontszerzô ötödik hely jut Kálló Gyöngyinek, amely fantasztikus teljesítmény, épphogy lemarad a dobogóról. Ô viszont a helyszínen elégedetlen, emlékszem, a vele készített tévéinterjúban ez a drága, nagy mackó sírva is fakad. - Úgy érzem, szégyent hoztam az országra - mondja, és hiába gyôzködi az egész csapat, hogy a kiutazás elôtt nem is reménykedtünk ilyen pozícióban. - Nem vagyok elégedett, fôleg az open versennyel nem, ahol a második fordulóban bejött az ukrán gáncsa, én letettem a kezem, és nem kerültem tovább. Reméljük, Gyöngyi, ma már nem így látod a dolgokat, és büszke vagy magadra, mert mi nagyon büszkék vagyunk Rád! Mint ahogy Makai Erikára is. Szintén nehézsúly, +80 kg, Erika az elsô körben a magyar mumussal, az észttel kerül össze, és sajnos, vereséget szenved. Vigaszágon viszont továbbviszi az ukrán, Erika pedig látványos kilökéssel próbálkozik, sikerrel. Aztán a holland Harteveld Francoise-t nem sikerül felülmúlnia, marad a 7. hely, és a remény, hogy a nyílt kategóriában elôrébb léphet. Itt nem számít a súly, 48 versenyzô küzd egymás ellen, sokszor törpék és óriások harca ez, akár a Gulliverben. A magyar lány menetel a negyeddöntôig, ahol az az ukrán Davidko Olga állítja meg, aki végül mindkét kategóriában ezüstérmes lett. Nem szégyen kikapni a púpostól. Ez ugyanis az óriás, a szintén közel 200 kilós versenyzô beceneve. Erika mégis elkeseredett: - Csak azt sajnálom, hogy nem volt lehetôségem ténylegesen megmérkôzni vele, túl gyorsan ment le ez a meccs, én úgy láttam, hogy bemozdult, és arra számítottam, hogy újra nekimegyünk egymásnak. A bírák viszont nem így látták. Összességében elégedett vagyok, a 48 versenyzôt felvonultató mezônyben a 9. hely jutott nekem. Kismóni János is elégedett a nôi szumósokkal, és nem titkolja, hogy a meccsek alatt edzôként ô maga jobban izgult, mint versenyzô korában. Szinte fizikailag is átélte mindazt, amit lányai végigcsináltak. Kollárik Mihály, a Magyar Szumó Szövetség elnöke is gratulál minden hölgynek. Gyakran a csapatvezetés és a médiacsapat munkája is felért egy szumóversennyel Kaohsiungban. Mintha mindannyian dohióra léptünk volna. A Világjátékok elsô felében a helyszínen Szántó Éva, az NSSZ fôtitkára és Dragóner Ildikó utazási koordinátor, majd Dr. Mészáros János, az NSSZ alelnöke és Borbély Erzsébet médiakoordinátor intézett minden ügyet. Se éjjelük, se nappaluk, dolgoztak rendületlenül, és a versenyzôk-edzôksportágvezetôk nem tudtak olyat kérni, amelyet ne teljesítettek volna. A szállodacserétôl az edzéshelyszínek biztosításáig, az egészségügyi gondoktól az étkezésig, a különféle kisebb-nagyobb problémákig mindent megoldottak. Flottul, ügyesen, gyorsan, akár mindössze 1-2 órát vagy még ennyit sem pihenve éjszakánként. És hogy honnan merítettek erôt? Egyrészt mindannyian válogatott sportolók voltak, tehát a sportból jöttek, más- részt többször is hangoztatták, az éppen napközben vagy éjszakába nyúlóan lefolytatott jó hangulatú beszélgetések, egy-egy kedves szó, mosoly vagy simogatás több százszorosára növelte kitartásukat. Ugyanez vonatkozott Dr. Gémesi György elnök úrra, aki szintén nem ismert lehetetlent. Mindenben készségesen állt rendelkezésre, valamennyi magyar érdekeltségû versenyen ott volt, megoldotta a sportági gondokat, ha kellett interjút adott, de ha kellett, a gyakorlatban is segítette a médiacsapatot. - Nagy öröm volt a Világjátékokon magyarnak lenni, egy ilyen összetartó gárdával együtt lenni. Büszke vagyok a magyar versenyzôkre, edzôkre, szakvezetôkre, valamennyi munkatársamra az NSSZ-ben és a médiacsapatra is. Nagyon sokat tett mindenki a sikerért, elégedett vagyok az elért eredményekkel. Nekünk, médiásoknak is bizony sokszor fel kellett kötnünk a mawashit. Kvintettünk - Bányász Árpád, Molnár Mátyás, Vörös Nándor, Maczkó Márk és jómagam, Kaszala Claudia - mintha csak egy olimpián dolgozott volna Aki részt vett már az ötkarikás játékok újságírói forgatagában, az tudja, mekkora feladat hárult ránk. Nekem már többször volt szerencsém újságíróként, riporterként olimpián is közremûködni, így higgyék el, tapasztalatból mondom, a kihívás ugyanakkora volt. Ha nem nagyobb. Mi öten voltunk ugyanis felelôsek napi szinten a teljes magyar média hírekkel történô ellátásáért, értem ez alatt a teljes magyar elektronikus és írott sajtót, vagyis a televíziós anyagok és mûsorok készítésén át a rádiós interjúkon és újságcikkeken keresztül egészen a honlap feltöltéséig. Ezek után talán senki sem csodálkozik azon, hogy hajnalban indultunk el a médiaszállodából, és általában hajnali 3 óra körül tudtunk lefeküdni, hiszen ennyi idô kellett, hogy haza tudjuk küldeni a televíziós és rádiós tudósításokat, a különféle írásokat. Sokszor osztódással kellett volna szaporodnunk, egy idôben, egyszerre több helyszínen is lennünk, olyanok voltunk, mint egy különlegesen kiképzett, gyorsreagálású kis hadtest. Rohantunk, egyikünk várta a taxit, a másik még riportot készített, majd száguldottunk a következô helyszínre, ahol egyikünk fizetett, a másik pedig már futott, hogy le ne késse a magyar sportolót. Így volt ez 17 napon át, mi összesen ugyanis ennyi idôt töltöttünk kint, Dr. Páll Zoltán csapatorvossal és Venczel József gyúróval egyetemben. A visszajelzések alapján mindenki nagyon jól végezte munkáját, és kis hazánkat mi is megfelelôképpen tudtuk tájékoztatni, a létezô összes felületen a 2009-es kaohsiungi Világjátékokról. A legkeményebb küzdelmünk egyébként a strandkézilabda-döntô után volt. Messze a központtól, a tenger partján vártuk éjjel 3-kor a taxit. De nem jött. Majd amikor megérkezett, kiderült, hogy csak négyszemélyes. Létezett ugyanis Kaohsiungban hatfôs taxi, de valahogy ezt az ottaniak nem akarták tudomásul venni. Még a tízedik napon is nekünk kellett meggyôzni a helyi lakosokat, hogy igen, van a városban hat személyt is szállító jármû. Arra egyébként nem jöttünk rá, hogy ôk miért nem ismerték. Szóval éjjel háromkor újra ezzel a problémával szembesültünk, vagy itt ragadunk, vagy a négyszemélyes kocsiba préselôdünk be. Végül is így tettünk. Ezek után már el tudom képzelni, hogy a hölgyeknek micsoda küzdelem lehet a mawashi felvétele, majd a dohión egymás húzása, vonása, taszigálása. 81

5 82 83 Az észt óriás ellen A gyúróval A ritmikus gimnasztikázóval

6 84 85 Készül a Sport1 TV-mûsor Elnöki segítség és interjú A médiacsapat Munka közben