ELNÖKSÉGI BESZÁMOLÓ a ÉVRŐL

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ELNÖKSÉGI BESZÁMOLÓ a 2012. ÉVRŐL"

Átírás

1 ELNÖKSÉGI BESZÁMOLÓ a ÉVRŐL Egyesületünk, az Újpesti Csokonai DSE egyenlőre egy szakosztállyal működik. Ez a röplabda. Sportolóinknak a Csokonai Vitéz Mihály 12 évfolyamos Gimnázium ad otthont. Országos és budapesti eredményeinknek köszönhetően büszkén mondhatjuk, hogy országosan ismert, és utánpótlás szinten elismert egyesülete vagyunk a röplabdatársadalomnak. A tavalyi évtől a lányok mellett, a fiúk is tanulhatják a röplabda alapjait egyesületünkben. Taglétszámunk folyamatosan növekszik. Ennek nagyon örülünk, de ez a jövő évre vonatkozóan terem gondokat vetít előre. Korcsoportjaink: leány-szupermini leány-mini1 leány-mini2 leány-gyerek-serdülő fiú-szupermini fiú-mini A szupermini-mini korosztálynak heti 3 alkalommal tartunk edzést, a gyerek-serdülő korosztály 4 alkalommal edz különböző helyszíneken. A tavalyi évhez hasonlóan együttműködési szerződést kötöttünk az UTE val. A közös munka bővült. Az elmúlt szezonban az Országos Gyerekbajnokságban indultunk, mint az UTE utánpótlás csapata, ebben az évben a gyerekbajnokságon kívül indulunk az Országos Serdülőbajnokságban is, mint ÚCSDSE-UTE. Játékosaink közül néhányan besegítenek az UTE Országos Ifjúsági Kupa csapatába. Egy játékosunk tagja az UTE junior csapatának is. Tavaly 13. helyen végeztünk az OGYB-n. Az idén már bent vagyunk a legjobb 12-ben. Az OSB-n most folynak a küzdelmek a 12-be jutásért. Minden korosztályú játékosunknak igyekszünk minél több versenyzési lehetőséget biztosítani. Lehetőségeinkhez mérten vidéki és nemzetközi tornákra ( Szeged: évente kétszer rendezik a versenyt, mely csaknem 40 éves múltra tekint vissza, ez sportágunk egyik legnagyobb utánpótlás versenye Nyíregyháza: Szekér László Emléktorna, Móricz kupanemzetközi, Leányfalu, Székesfehérvár, Léva-Szlovákia stb.) megyünk. 1.sz melléklet eredményeink, 2. sz melléklet meccseink. Egyesületünk benevezett a budapesti felnőtt bajnokságba is, hogy minél több versenyzési lehetőséget biztosítsunk sportolóinknak. Megalakulásunk óta részt veszünk a kerületi röplabda versenyek lebonyolításában. Szerdai edzés időnket átengedve 3 pályán zajlanak a III. korcsoport mérkőzései több héten át. A nagyobbak meccset vezetnek, jegyzőkönyvet írnak. A szülőket is sikerült megnyernünk a sportágnak, szombat esténként együtt röpiznek a családok. Úgy gondoljuk, aki maga is sportol a gyerekére is jobban figyel, érzi mennyire fontos egy-egy meccs, vagy torna. A kerületi Sportparty-k mindegyikén ott vagyunk. Segítünk a lebonyolításban, illetve több csapattal nevezünk a parkröplabda küzdelmeibe. Meccs szünetekben versenyzőink a pontgyűjtő versenybe is beszállnak, a főzőversenybe is mindig benevezünk. Szülők, gyerekek, csokonais tanárok és a védőnő együtt pucolja a krumplit és kuktáskodik. Versenyzőink alkotják a Csokonai V.M. Gimnázium III-IV. korcsoportos lány és fiú csapatát, akikkel beneveztünk a Budapesti Diákolimpia versenysorozatába. A küzdelmek februárban kezdődnek.

2 A lányok rutinos résztvevői a versenynek, a fiúkkal most indulunk először rögtön két korosztályban. Egyéni sikereket is hozott a 2012.év. Edzőnk, Nagy Lászlóné Budapest röplabda sportjáért díjban részesült. Játékosunk, Tóth Luca elnyerte az Élen a sportban, élen a tanulásban kitüntető címet, melyet a Fővárosi Önkormányzat adományozott. Ez a két elismerés is arról tanúskodik, komoly munka folyik az ÚCSDSE-ben. Nyáron 7 párosunk benevezett az U18 strandröplabda versenysorozatába, mely 7 fordulóból állt. Ez anyagi áldozatot követelt a szülőktől, mert 4 torna a Balatonnál volt. Egyik párosunk a bronzéremért játszhatott a döntőben, sajnos sérülés miatt fel kellett adniuk a küzdelmet. Értékelésünk szerint, így is szép eredményeket értek el éves versenyzőink. Terveink között szerepel a strandröplabda szakosztály beindítása. Ehhez jó lenne legalább 2 homokos pálya a közelben, mert a Homok Aréna nagyon messze van ( Népliget). A pénzügyeket egy másik napirendi pontban ismertetem. Vezetőségünk értékelése alapján ismét sikeres hónapokat tudhatunk magunk mögött. Sokat dolgoztunk szülők, gyerekek, edzők, de egy-egy megnyert fontos meccs, vagy jól sikerült vidám szombat esti röpizés mindennél jobban mutatja jó úton járunk. Elsősorban újpesti utánpótlás nevelő egyesületnek valljuk magunkat, de a szabadidős sportolást is fontosnak tartjuk. A röplabda nem tartozik a kiemelt látvány csapatsportok közé, így sokkal nehezebb helyzetben vagyunk a lányokkal, mint az ilyen korosztályú fiúk, akik a támogatott foci révén jóval több egyesületben sportolhatnak. Programjainkkal támogatjuk a testmozgás igényének beépülését a családok mindennapjaiba. Az UTE felnőtt meccsein egyesületünk tagjai a labdaszedők, így testközelből láthatják szorgalmas munkával idővel bejuthatnak majd a felnőtt csapatba, példaképeket láthatnak maguk előtt. 1.sz melléklet Fontosabb eredményeink OMK Leány MINI 3. OMK Fiú MINI 11. OMK Leány Szupermini 6. OMK Fiú Szupermini 5. OMK Leány Kismini 3. OMK Fiú Kismini Szeged Gyerek "1" 5. Szeged Gyerek "2" 11. Szeged Mini "1" 1.

3 Szeged Mini "2" 9. Szeged Mini "3" 25. Szeged Mini "4" Szeged Mini "5" Szeged gyerek 1 6. gyerek 2 8. gyerek mini 1 5. mini 2 7. mini Fiú mini Móricz Kupa - Nyíregyháza 7. Budapest, május 3. Tóth Árpádné ÚCSDSE

4 3.sz melléklet Képek Nyíregyháza- Szekér László Emléktorna Léva 2012.

5 Edzés Strandröplabda Siófok

6 Nagy Lászlóné-Vasák Bertalan (BRSZ elnök) Budapest Röplabda Sportjáért Díj

7

8

DUNAKANYAR SE RÖPLABDA NAPTÁR - 2016 JANUÁR

DUNAKANYAR SE RÖPLABDA NAPTÁR - 2016 JANUÁR DUNAKANYAR SE RÖPLABDA NAPTÁR - 2016 JANUÁR 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 MRSZ ELSZÁMOLÁS NBII JUNIOR - BP / ZSOMBOR SZMINI - ÉRD / ANY 25 26 27 28 SPORTORVOS 16:00 KŐZÚZÓ

Részletesebben

Bemutatkozás. U-7 korosztály (2008 2010): U-9 korosztály (2006 2007): U-11 korosztály (2004 2005):

Bemutatkozás. U-7 korosztály (2008 2010): U-9 korosztály (2006 2007): U-11 korosztály (2004 2005): Wéber Tamás vagyok, a Tolna Városi Futball Club elnöke. Engedjék meg, hogy jelen kiadványunkkal bemutassuk egyesületünk utánpótlás korosztályai által elért nagyszerű eredményeket és ezáltal is minél több

Részletesebben

Torna. B kategória. A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg.

Torna. B kategória. A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg. B KATEGÓRIA B KATEGÓRIA Torna B kategória A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A torna, mint alapsportág népszerűsítése

Részletesebben

KŐBÁNYAI DIAKOK SPORTEGYESÜLETE

KŐBÁNYAI DIAKOK SPORTEGYESÜLETE ... WtW* KŐBÁNYAI DIAKOK SPORTEGYESÜLETE 1105 BUDAPEST, Ihás; utca 24. LEVÉLCÍM: 1475. Bp. 10. BF. 65. TELEFON: 260-3663 TELEFAX-: 261-8851 i Bankszámlaszám: 10700543-437692.01-51100005 "www.darazsak.hu,

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2015/2016. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A kerékpársport népszerűsítése az általános és középiskolák tanulói és pedagógusai körében. A fiatalok

Részletesebben

XIX. CSÁRDASZÁLLÁS KUPA

XIX. CSÁRDASZÁLLÁS KUPA VERSENYKIÍRÁS XIX. CSÁRDASZÁLLÁS KUPA 2015. MÁRCIUS 14.-15. C S Á R D A S Z Á L L Á S A verseny célja: A fekvenyomás és az erőemelés népszerűsítése, valamint a sportkapcsolatok ill. sportbarátságok szorosabbá

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI TEKE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2014/2015. TANÉVI TEKE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2014/2015. TANÉVI TEKE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 1. A bajnokság célja: A tekesport népszerűsítése. A fiatalok készségeinek, erkölcsi, akarati tulajdonságainak és fizikai képességeinek fejlesztése., A

Részletesebben

ASI DSE. Eperjesiné Muts Éva. ügyvezető elnök. Eperjesiné Muts Éva

ASI DSE. Eperjesiné Muts Éva. ügyvezető elnök. Eperjesiné Muts Éva 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: Angyalföldi Sportiskola és Diáksport Egyesület ASI DSE 2 Gazdálkodási formakód: Bajnoki osztály:

Részletesebben

FISE. Stuber Ildikó Éva. elnök E-mail cím: Balogh László E-mail cím:

FISE. Stuber Ildikó Éva. elnök E-mail cím: Balogh László E-mail cím: 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: Felföldi István Sport Egyesület 2 Gazdálkodási formakód: Bajnoki osztály: 521 Megye Áfa levonásra

Részletesebben

be/sfp-04194/2015/mkosz

be/sfp-04194/2015/mkosz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve WESSELÉNYI DSE A kérelmező szervezet rövidített neve WESSELÉNYI DSE A szakszövetség vagy a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség versenyrendszerében

Részletesebben

A Tánc LEGYEN A SZENVEDÉLYED! VERSENYKIÍRÁS. Nyílt Döntő Őszi Kupája 2015.November.8. (vasárnap)

A Tánc LEGYEN A SZENVEDÉLYED! VERSENYKIÍRÁS. Nyílt Döntő Őszi Kupája 2015.November.8. (vasárnap) A Tánc LEGYEN A SZENVEDÉLYED! VERSENYKIÍRÁS Az idei év utolsó Országos Bajnoksága! Ritmuscsapatok Nemzetközi Nyílt Döntő Őszi Kupája 2015.November.8. (vasárnap) A nevezések száma a versenyt 2 napra ossza,egyik

Részletesebben

Katolikus Iskolák Diák Sportszövetsége. Közgyűlése

Katolikus Iskolák Diák Sportszövetsége. Közgyűlése Katolikus Iskolák Diák Sportszövetsége Közgyűlése Budapest, 2015. november 28. Tisztelt Közgyűlés! Bevezetés A KIDS 1993 óta szervezi a katolikus iskolák diáksport versenyeit. Olyan sajátos közeget és

Részletesebben

1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Angyalföldi Sportiskola és Diáksport Egyesület

1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Angyalföldi Sportiskola és Diáksport Egyesület 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Angyalföldi Sportiskola és Diáksport Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve: ASI DSE 2Gazdálkodási formakód: 521 Áfa levonásra

Részletesebben

1 / 11 2014.12.03. 12:48

1 / 11 2014.12.03. 12:48 ályázat 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: Miklósi KékRókák Kosárlabda Egyesület Miklósi KékRókák 2 Gazdálkodási formakód: 3 A szakszövetség

Részletesebben

8. A. Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciája, országos döntő. Eötvös-heti vers- és prózamondó verseny

8. A. Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciája, országos döntő. Eötvös-heti vers- és prózamondó verseny TANULMÁNYI VERSENYEREDMÉNYEK 8. A CSÓKÁSI ANNAMÁRIA 8. A Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciája, országos döntő ERDŐDI ZSÓFIA 8. A Eötvös-heti vers- és prózamondó verseny KOVÁTS BENCE 8. A HÓDítsd meg

Részletesebben

DIÁKSPORT ESEMÉNYEK A 2015/2016. TANÉVRE

DIÁKSPORT ESEMÉNYEK A 2015/2016. TANÉVRE DIÁKSPORT ESEMÉNYEK A 2015/2016. TANÉVRE KÖZÉPISKOLÁK Kőbányai Diáksport Bizottság Kocsis Sándor Sportközpont Fontosabb címek, telefonszámok Általános tudnivalók Versenykiírások Mellékletek Fontosabb kőbányai

Részletesebben

A KE02910/2014/MVLSZ-4 számú határozat melléklete

A KE02910/2014/MVLSZ-4 számú határozat melléklete Oldalszám: 1 A KE02910/2014/MVLSZ-4 számú határozat melléklete Kérelem száma: KE02910/2014/MVLSZ Érkezett: Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező szervezet teljes neve: V.U.K.Vízilabda és

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Balogh Gábor. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok!

KÖSZÖNTŐ. Balogh Gábor. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! KÖSZÖNTŐ Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének minél színvonalasabb szervezésén. Nagy öröm számunkra,

Részletesebben

Pá pái Egyesí tett Lábdárú gó Clúb Pá pái Perútz Fóótbáll Clúb Spórtfejleszte si stráte giá e s szákmái prógrám 2015/2016-2016/2017

Pá pái Egyesí tett Lábdárú gó Clúb Pá pái Perútz Fóótbáll Clúb Spórtfejleszte si stráte giá e s szákmái prógrám 2015/2016-2016/2017 Pá pái Egyesí tett Lábdárú gó Clúb Pá pái Perútz Fóótbáll Clúb Spórtfejleszte si stráte giá e s szákmái prógrám 2015/2016-2016/2017 Múlt á jövőért Megválósítási terv 2015/2016 Az ebben a dokumentumban

Részletesebben

be/sfp-08122/2015/mlsz

be/sfp-08122/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Labdarúgás Utánpótlásáért Alapítvány Baja A kérelmező szervezet rövidített neve LUA-Baja Gazdálkodási formakód 569 Tagsági azonosítószám 3963 A kérelmező

Részletesebben

Játszd együtt, éld meg együtt!

Játszd együtt, éld meg együtt! Játszd együtt, éld meg együtt! Bevezetés a Speciális Olimpia labdarúgó sportágába és egyesített sportprogramjába 2015 Kiadványunk a FIFA Football for Hope programjának támogatásával készült FIFA FFH Oktatási

Részletesebben

K Ö S Z Ö N T Ő. Balogh Gábor

K Ö S Z Ö N T Ő. Balogh Gábor 2 DÖNTŐ DÖNTŐ K Ö S Z Ö N T Ő Új évad, új esélyek, új sikerek! Nemcsak a versenyzők, hanem mi, szervezők is nagyon várjuk a magyar iskolai sport egyedülálló, a tehetséggondozást és a rendszeres testmozgást

Részletesebben

DIÁKSPORT ESEMÉNYEK A 2015/2016. TANÉVRE

DIÁKSPORT ESEMÉNYEK A 2015/2016. TANÉVRE DIÁKSPORT ESEMÉNYEK A 2015/2016. TANÉVRE ÁLTALÁNOS ISKOLÁK Kőbányai Diáksport Bizottság Kocsis Sándor Sportközpont Fontosabb címek, telefonszámok Általános tudnivalók Versenykiírások Mellékletek Fontosabb

Részletesebben

be/sfphpm01-03242/2015/mksz

be/sfphpm01-03242/2015/mksz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Albertirsai Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve ASE Gazdálkodási formakód 521 Bajnoki osztály: Megye Áfa levonásra a pályázatban igényelt

Részletesebben

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában Oldalszám: 1 Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában Kérelem száma: KE00182/2013/MJSZ Érkezett: Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező szervezet teljes neve: Veszprém Fiatal

Részletesebben

ASHIHARA KARATE OPEN EURASIAN CUP DUNAHARASZTI 2015. április 25.

ASHIHARA KARATE OPEN EURASIAN CUP DUNAHARASZTI 2015. április 25. 2015-01-04 12:00:00 A verseny szervezője: Kisdunamenti Ashihara Karate Egyesület (Dunaharaszti) A verseny célja: A Magyar Ashihara Karate Közhasznú Szövetség tagjainak, meghívott európai és ázsiai országok

Részletesebben

KÖZÉPTÁVÚ T ESTNEVELÉSI ÉS SPORTFEJLESZTÉSI KONC EPCIÓJA

KÖZÉPTÁVÚ T ESTNEVELÉSI ÉS SPORTFEJLESZTÉSI KONC EPCIÓJA SIMONTORNYA s VÁROS KÖZÉPTÁVÚ TESTNEVELÉSI ÉS SPORTFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2009-2013 1 Simontornya Város Középtávú Testnevelési és Sportfejlesztési Koncepciója 2009-2013 BEVEZETÉS A sporttevékenység fontosságát

Részletesebben

A Magyar Röplabda Szövetség 2014-2015. évi Teremröplabda Versenyszabályzata Versenykiírás. Tartalomjegyzék

A Magyar Röplabda Szövetség 2014-2015. évi Teremröplabda Versenyszabályzata Versenykiírás. Tartalomjegyzék A Magyar Röplabda Szövetség 2014-2015. évi Teremröplabda Versenyszabályzata Versenykiírás Tartalomjegyzék Általános rész I. Nemzeti Bajnokság I. osztály, Nemzeti Bajnokság II. osztály, Magyar Kupa... 3

Részletesebben

Résztvevő csapatok: 1/5

Résztvevő csapatok: 1/5 Budapest 2013/2014. évi Mini felkészülési tornáinak első szakaszának keretében szervezett verseny 2. leány kismini torna Időpont: 2013. november 30. (szombat), 11:00-tól Helyszín: Rendező: Elérhetőség:

Részletesebben

Harmadszor is 1 nap vízilabda! Médiaajánlat. 2011. augusztus 19 20.

Harmadszor is 1 nap vízilabda! Médiaajánlat. 2011. augusztus 19 20. Harmadszor is 1 nap vízilabda! Médiaajánlat 2011. augusztus 19 20. 2011 24 órás vízilabda torna az UVSE szervezésében, gyermek vízilabdázói részvételével 2011. augusztus 19 20. Margitsziget, Hajós Alfréd

Részletesebben

1 / 11 2013.09.26. 8:38

1 / 11 2013.09.26. 8:38 1 / 11 2013.09.26. 8:38 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: 2 Gazdálkodási formakód: Tiszavasvári Sport Klub TSK 3 A szakszövetség

Részletesebben

TOLNA MEGYEI RÖPLABDA SZÖVETSÉG. Elnök: Vajda Andor Elnök helyettes /ügyvezető/: Poór József Titkár: Gyányi Zsigmond

TOLNA MEGYEI RÖPLABDA SZÖVETSÉG. Elnök: Vajda Andor Elnök helyettes /ügyvezető/: Poór József Titkár: Gyányi Zsigmond TOLNA MEGYEI RÖPLABDA SZÖVETSÉG TAGEGYESÜLETEK: Paksi RK Elnök: Pásztor Béla ESZI DSE Elnök: Nagy Gábor Perczel DSE Elnök: Gulyás Péter Bonyhádi Családi Röplabda Klub Elnök: Istenes László Elnök: Vajda

Részletesebben

Használat célja. felkészülés és versenyeztetés. felkészülés

Használat célja. felkészülés és versenyeztetés. felkészülés 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Dabasi Női és Utánpótlás Kézilabda Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve: DANUKE 2Gazdálkodási formakód: 521 Áfa levonásra

Részletesebben

1 / 11 2014.10.31. 12:35

1 / 11 2014.10.31. 12:35 1 / 11 2014.10.31. 12:35 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: Városi Kézilabda Klub Nyírbátor VKK Nyírbátor 2 Gazdálkodási formakód:

Részletesebben

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV. Budapest, V. ker. Deák Ferenc u. 10.

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV. Budapest, V. ker. Deák Ferenc u. 10. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV Közgyűlés időpontja: 2002. május 21. Közgyűlés helyszíne: Jelen voltak: Amerikai Kereskedelmi Kamara Budapest, V. ker. Deák Ferenc u. 10. Mellékelt jelenléti

Részletesebben

be/sfp-9017/2015/mlsz

be/sfp-9017/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Celldömölki Városi és Vasutas Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve CVSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 2577 A kérelmező

Részletesebben

STC. Adószám: 1 9 9 1 9 0 5 4-1 - 0 5. Bankszámlaszám: 1 1 6 0 0 0 0 6-0 0 0 0 0 0 0 0-2 5 5 5 1 9 0 5. 3 9 5 0 Sárospatak.

STC. Adószám: 1 9 9 1 9 0 5 4-1 - 0 5. Bankszámlaszám: 1 1 6 0 0 0 0 6-0 0 0 0 0 0 0 0-2 5 5 5 1 9 0 5. 3 9 5 0 Sárospatak. 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Sárospatak Torna Club A kérelmező szervezet rövidített neve: STC 2 Gazdálkodási formakód: Áfa levonásra a pályázatban 521 igényelt

Részletesebben

A Magyar TáncSport Szakszövetség Versenytánc Szakág VERSENYSZABÁLYZAT 2015.01.01-TŐL HATÁLYBA LÉPŐ MÓDOSÍTÁSAINAK KIVONATA

A Magyar TáncSport Szakszövetség Versenytánc Szakág VERSENYSZABÁLYZAT 2015.01.01-TŐL HATÁLYBA LÉPŐ MÓDOSÍTÁSAINAK KIVONATA A Magyar TáncSport Szakszövetség Versenytánc Szakág VERSENYSZABÁLYZAT 2015.01.01-TŐL HATÁLYBA LÉPŐ MÓDOSÍTÁSAINAK KIVONATA FIGYELEM! A KIVONAT NEM TELJESKÖRŰ, CSAK A FONTOSABB SZABÁLYZATVÁLTOZÁSOKAT TARTALMAZZA!

Részletesebben

2014. év szakmai beszámoló

2014. év szakmai beszámoló 2014. év szakmai beszámoló 1, Általános információk A Csongrád Megyei (a továbbiakban: Szövetség) 2014. május 26- án tartotta éves rendes közgyűlését, ahol elfogadta a 2014. éves működési- és pénzügyi

Részletesebben

JAVASLAT A MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG 2016. ÉVI SZAKMAI TERVÉRE

JAVASLAT A MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG 2016. ÉVI SZAKMAI TERVÉRE JAVASLAT A MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG 2016. ÉVI SZAKMAI TERVÉRE Általános működés A 2016. évi alap-, működési- és szakmai támogatással, valamint az Olimpiai Reménységek Versenyével kapcsolatos szakmai tervek

Részletesebben

Takács Gergő Haladás VSE. Pályázat a régióvezetői tisztség betöltésére. Légy Te magad a változás, amit látni szeretnél a világban.

Takács Gergő Haladás VSE. Pályázat a régióvezetői tisztség betöltésére. Légy Te magad a változás, amit látni szeretnél a világban. Takács Gergő Haladás VSE Pályázat a régióvezetői tisztség betöltésére Légy Te magad a változás, amit látni szeretnél a világban. 1. Bemutatkoza s Név: Takács Gergő Születési dátum: 1987. 03. 16 Lakhely:

Részletesebben

KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - LEÁNY

KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - LEÁNY 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása a kézilabda sportággal megismerkedő fiatalok részére.

Részletesebben

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Oldalszám: 1 Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Kérelem száma: KE00258/2013/MJSZ Érkezett: Ügyiratszám: KE00258/2013/MJSZ-3 Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező

Részletesebben

be/sfp-8916/2015/mlsz

be/sfp-8916/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Bőcs Községi Sport Club A kérelmező szervezet rövidített neve BKSC Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 3369 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

Kitöltési útmutató az MRSZ sportszervezet támogatási adatlap P-01-1, P-01-2 (2015.09.01.) formanyomtatványhoz

Kitöltési útmutató az MRSZ sportszervezet támogatási adatlap P-01-1, P-01-2 (2015.09.01.) formanyomtatványhoz Kitöltési útmutató az MRSZ sportszervezet támogatási adatlap P-01-1, P-01-2 (2015.09.01.) formanyomtatványhoz Kérjük, olvassa el figyelmesen! A támogatást igénylő sportszervezetre vonatkozó adatok Cég/Bíróság

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testületének Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága 2015. március 24-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testületének Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága 2015. március 24-i ülésére Tárgy: Előkészítette: A Békési TE Asztalitenisz Szakosztály 2014. évi munkájáról szóló tájékoztató Balogh József vezető-edző Békési Torna Egylet Asztalitenisz Szakosztály Sorszám: 3 Döntéshozatal módja:

Részletesebben

ASE. Adószám: 1 9 8 3 1 8 0 6-1 - 1 3. Bankszámlaszám: 6 5 1 0 0 2 7 3-1 1 0 3 2 7 1 1 - 2 7 1 1 Tápiószentmárton. Tóth László Elnök.

ASE. Adószám: 1 9 8 3 1 8 0 6-1 - 1 3. Bankszámlaszám: 6 5 1 0 0 2 7 3-1 1 0 3 2 7 1 1 - 2 7 1 1 Tápiószentmárton. Tóth László Elnök. 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Aranyszarvas Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve: ASE 2 Gazdálkodási formakód: Áfa levonásra a pályázatban 521 igényelt

Részletesebben

A Postás SE 2009. év kiemelkedőbb eredményei

A Postás SE 2009. év kiemelkedőbb eredményei A Postás SE 2009. év kiemelkedőbb eredményei Asztalitenisz: Felnőtt: - Hazai Budapest Bajnokság felnőtt Lovas Petra 3. hely Szekszárd Kupa egyes: Lovas Petra - páros: Lovas Petra Pergel Szandra Kertai

Részletesebben

Ízelítő, a Senshi Kyokushin Karate Gyermek, Ifjúsági és Szabadidő Sportegyesület 2009 évi tevékenységéből.

Ízelítő, a Senshi Kyokushin Karate Gyermek, Ifjúsági és Szabadidő Sportegyesület 2009 évi tevékenységéből. Ízelítő, a Senshi Kyokushin Karate Gyermek, Ifjúsági és Szabadidő Sportegyesület 2009 évi tevékenységéből. 2009. január 17-ént Szolnokon rendezte meg a Magyar Kyokushin Karate Szervezet az éves közgyűlését.

Részletesebben

6 2 2 1 Akasztó. Klajkó Tamás. Telefon: 0630-343-1258. Klajkó Tamás

6 2 2 1 Akasztó. Klajkó Tamás. Telefon: 0630-343-1258. Klajkó Tamás 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Akasztói Focisuli Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve: Akasztói Focisuli SE 2 Gazdálkodási formakód: Áfa levonásra

Részletesebben

1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Félegyházi Kézilabda Sport Club

1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Félegyházi Kézilabda Sport Club 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Félegyházi Kézilabda Sport Club A kérelmező szervezet rövidített neve: FKSC 2Gazdálkodási formakód: 521 Áfa levonásra a pályázatban

Részletesebben

PISZKOZAT. 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI. A kérelmező szervezet teljes neve: Jászapáti Futball Klub Kft.

PISZKOZAT. 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI. A kérelmező szervezet teljes neve: Jászapáti Futball Klub Kft. Érkezett :. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Jászapáti Futball Klub Kft. A kérelmező szervezet rövidített neve: Jászapáti Futball Klub Kft. 2Gazdálkodási formakód:52 3Tagsági azonosítószám

Részletesebben

ügyvezető Létesítmény neve Létesítmény tulajdonosa Létesítmény üzemeltetője Átlagos heti használat (óra) Használat célja

ügyvezető Létesítmény neve Létesítmény tulajdonosa Létesítmény üzemeltetője Átlagos heti használat (óra) Használat célja 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: Kispályás Műfüves Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Kispályás Műfüves Nonprofit

Részletesebben

FIATALOK NYÁRI SPORTOLÁSI LEHETŐSÉGEI A SPORTSZÖVETSÉG SZERVEZÉSÉBEN

FIATALOK NYÁRI SPORTOLÁSI LEHETŐSÉGEI A SPORTSZÖVETSÉG SZERVEZÉSÉBEN FIATALOK NYÁRI SPORTOLÁSI LEHETŐSÉGEI A SPORTSZÖVETSÉG SZERVEZÉSÉBEN MAGYARKANIZSA 1. Játékos sportfoglalkozás óvodásoknak. 2010. 07. 01. től, a nyár végéig A gyermekek játékos formában ismerkedhetnek

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóság

Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóság Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóság U-15 KOROSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG Budapesti U-15 korosztályú fiú serdülő nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2012 2013. Tartalom 1. A bajnokság szervezője

Részletesebben

Meghívó. Szeretettel meghívunk és várunk minden ITF Taekwon-do sportegyesületet a. Hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do Klub. által rendezett 2016.

Meghívó. Szeretettel meghívunk és várunk minden ITF Taekwon-do sportegyesületet a. Hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do Klub. által rendezett 2016. Meghívó Szeretettel meghívunk és várunk minden ITF Taekwon-do sportegyesületet a Hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do Klub által rendezett 2016. évi Gyermek, Serdülő, Ifjúsági, Felnőtt Egyéni és Csapat Magyar

Részletesebben

Hanbo-jitsu kurzus Párizsban

Hanbo-jitsu kurzus Párizsban Hanbo-jitsu kurzus Párizsban Január 19-20-n mutatkozott be először Párizsban Vikartóczky Gusztáv mester Hanbojitsu anyagával Philippe Galais mester meghívására. A rendezvényre a váratlan hóesés ellenére

Részletesebben

2015. év legjobb FÉRFI sportolói

2015. év legjobb FÉRFI sportolói AJ K A V ÁR O S ÖNKORMÁN YZ AT A P O L G Á R M E S T E R 8401 AJKA, Városháza Szabadság tér 12. (88) 521-101 fax:(88) 212-794 Ügyszám: 1/83/2016. Tárgy: 2015. év legjobb sportolóinak elismerése Készítette:

Részletesebben

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség. Amerikai Kereskedelmi Kamara Budapest, V. ker. Deák Ferenc u. 10.

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség. Amerikai Kereskedelmi Kamara Budapest, V. ker. Deák Ferenc u. 10. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2/2003. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ Időpont: 2003. november 13. Helyszín: Jelen voltak: Amerikai Kereskedelmi Kamara Budapest, V. ker. Deák Ferenc u. 10. Fáth Péter elnök, Dietrich

Részletesebben

Egyéni korcsoportos sakkverseny

Egyéni korcsoportos sakkverseny I. Egyéni korcsoportos sakkverseny A Bethlen Gábor Általános és Szakképző Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, valamint a Bethlen Gábor Oktatási Alapítvány a Bethlen Kupa keretein belül

Részletesebben

http://kezikerelem.globalsoftware.hu/kerelem2012/print?w=2

http://kezikerelem.globalsoftware.hu/kerelem2012/print?w=2 1 / 11 2012. 05. 31. 23:01 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZİ ADATAI A kérelmezı szervezet teljes neve: A kérelmezı szervezet rövidített neve: 2 Gazdálkodási formakód: Angyalföldi Sportiskola és Diáksport Egyesület

Részletesebben

Dávid Sport Club. VI. Tokaj Kupa. Sakk Tornájának versenykiírása. 2016. TOKAJI FERENC GIMNÁZIUM TOKAJ 2016. FEBRUÁR 07.

Dávid Sport Club. VI. Tokaj Kupa. Sakk Tornájának versenykiírása. 2016. TOKAJI FERENC GIMNÁZIUM TOKAJ 2016. FEBRUÁR 07. A Dávid Sport Club VI. Tokaj Kupa Sakk Tornájának versenykiírása. 2016. TOKAJI FERENC GIMNÁZIUM TOKAJ 2016. FEBRUÁR 07. VERSENYKIÍRÁS 1.1. Kiíró: Dávid Sport Club Nyíregyháza, Gomba u. 7. 1. A torna kiírója

Részletesebben

be/sfphpm01-03417/2015/mksz

be/sfphpm01-03417/2015/mksz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Emericus Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium Közhasznú Sport egyesülete A kérelmező szervezet rövidített neve Emericus kse Gazdálkodási formakód 521

Részletesebben

be/sfphpm01-08074/2015/mlsz

be/sfphpm01-08074/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Szentlőrinci Sport Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Szentlőrinci SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám - A kérelmező jogállása

Részletesebben

A MAGYAR FALLABDA (SQUASH) SZÖVETSÉG 2014. ÉVI SZAKMAI ÉS GAZDASÁGI BESZÁMOLÓJA.

A MAGYAR FALLABDA (SQUASH) SZÖVETSÉG 2014. ÉVI SZAKMAI ÉS GAZDASÁGI BESZÁMOLÓJA. 1025 Budapest, Törökvész út 87-91. Tel.: +36309724778 E-mail: squashiroda@squash.hu web: www.squash.hu A MAGYAR FALLABDA (SQUASH) SZÖVETSÉG 2014. ÉVI SZAKMAI ÉS GAZDASÁGI BESZÁMOLÓJA. Jelen beszámoló a

Részletesebben

Jegyzőkönyv A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség Közgyűléséről A Közgyűlés időpontja: 2009. április 24., péntek 15 óra A Közgyűlés helye: Népstadion területén lévő gyakorló jégpálya tanácsterme A közgyűlés

Részletesebben

PISZKOZAT. 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Székelyhidi Utánpótláskorú Labdarúgók Képző SE

PISZKOZAT. 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Székelyhidi Utánpótláskorú Labdarúgók Képző SE 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Székelyhidi Utánpótláskorú Labdarúgók Képző SE A kérelmező szervezet rövidített neve: Székelyhidi Utánpótláskorú Labdarúgók Képző SE

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. a 2010. évről BUDAPESTI HONVÉD SE ATLÉTIKAI SZAKOSZTÁLY

BESZÁMOLÓ. a 2010. évről BUDAPESTI HONVÉD SE ATLÉTIKAI SZAKOSZTÁLY BESZÁMOLÓ a 2010. évről BUDAPESTI HONVÉD SE ATLÉTIKAI SZAKOSZTÁLY 2 I. Szakmai értékelés, beszámoló A Budapesti Honvéd Atlétikai Szakosztálya 2010-ben ugyan még nem hivatalosan - de ismét megszerezte az

Részletesebben

be/sfphpm01-03028/2015/mksz

be/sfphpm01-03028/2015/mksz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Paksi Kézilabda Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve PKSE Gazdálkodási formakód 521 Bajnoki osztály: Megye Áfa levonásra a pályázatban

Részletesebben

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Oldalszám: 1 Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Kérelem száma: KE06255/2015/MJSZ Érkezett: Ügyiratszám: KE06255/2015/MJSZ-3 Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező

Részletesebben

be/sfp-08928/2015/mlsz

be/sfp-08928/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Sárospataki Rákóczi Diáksport Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Sárospataki Rákóczi DSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám

Részletesebben

be/sfp-08412/2015/mlsz

be/sfp-08412/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Törökbálinti Focisuli Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve TFSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1275 A kérelmező jogállása

Részletesebben

1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Félegyházi Térségi Sportiskola Nonprofit Kft.

1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Félegyházi Térségi Sportiskola Nonprofit Kft. 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Félegyházi Térségi Sportiskola Nonprofit Kft. A kérelmező szervezet rövidített neve: Félegyházi Térségi Sportiskola Nonprofit Kft. 2Gazdálkodási

Részletesebben

be/sfp-08698/2015/mlsz

be/sfp-08698/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Környei Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Környei SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1096 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

be/sfp-09223/2015/mlsz

be/sfp-09223/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Csákvári Torna Klub A kérelmező szervezet rövidített neve Csákvári TK Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 2726 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

Ideje: 2016. 02. 13.

Ideje: 2016. 02. 13. A verseny célja lehetőséget biztosítani azoknak a kezdőszintű (max. 18 hónap edzésidő a küzdősportokban) Budokáknak, akik eddig még nem, vagy csak alig próbálták ki magukat a versenyzés világában. Szervezője:

Részletesebben

Rövidített sportágvezetői értékelések:

Rövidített sportágvezetői értékelések: Szakmai értékelés: A csapat összetétele atlétika 14 fő judo 8 fő műugrás 1 fő Rg. 6 fő sportlövészet 10 fő taekwondo 1 fő tenisz 3 fő torna 5 fő úszás 8 fő vívás 16 fő vízilabda 13 fő Összesen 85 fő A

Részletesebben

Megyei DSSZE vezetői. B.-A.-Z. Megye DSB körzeteinek elnökei

Megyei DSSZE vezetői. B.-A.-Z. Megye DSB körzeteinek elnökei Megyei DSSZE vezetői B.-A.-Z. Megye DSB körzeteinek elnökei Körzet Név Levelezési cím Elérhetőségek E-mail cím Megyei elnök Fazekas Miklósné 3530 Miskolc, Szent István u. 39. 30/535-6672 fazildi@hotmail.com

Részletesebben

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! Soproni VSE Szeged 2011 Grosics Akadémia. 2015. november 07. www.svse.hu

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! Soproni VSE Szeged 2011 Grosics Akadémia. 2015. november 07. www.svse.hu SOPRONI FOCIÉLET 2015. november 07. www.svse.hu Soproni VSE Szeged 2011 Grosics Akadémia HAJRÁ VASÚT! Hotel Sopron TORKOS AKCIÓ VASÁRNAPI BÜFÉEBÉD Kedvezményes itallap! Torkos lakoma időpontok: Márton

Részletesebben

be/sfp-08492/2015/mlsz

be/sfp-08492/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Angyalföldi Sportiskola és Diáksport Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve ASI DSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 2462 A

Részletesebben

PISZKOZAT. Ügyiratszám : be/sfphp01-6102/2014 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Iklad Községi Football Club

PISZKOZAT. Ügyiratszám : be/sfphp01-6102/2014 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Iklad Községi Football Club Érkezett :. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Iklad Községi Football Club A kérelmező szervezet rövidített neve: IKFC 2Gazdálkodási formakód:52 3Tagsági azonosítószám TE-406 Áfa levonásra

Részletesebben

KHTK. Dr. Sulyok Miklós. elnök E-mail cím: Árvai Zoltán E-mail cím:

KHTK. Dr. Sulyok Miklós. elnök E-mail cím: Árvai Zoltán E-mail cím: 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: 2 Gazdálkodási formakód: Bajnoki osztály: 521 NBII Áfa levonásra a pályázatban igényelt költségek

Részletesebben

be/sfp-3032/2015/mksz

be/sfp-3032/2015/mksz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Téglás Városi Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Téglás VSE Gazdálkodási formakód 521 Bajnoki osztály: Gyermekbajnokság Áfa levonásra

Részletesebben

be/sfphpm01-08614/2015/mlsz

be/sfphpm01-08614/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Tiszakécske Város Sportegyesülete A kérelmező szervezet rövidített neve Tiszakécske VSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 2172 A kérelmező

Részletesebben

Magyar Kick-Box Szakszövetség. Versenyrendszer Szabályzat (VESZ) Hatálybalépés időpontja: 2009.01.15.

Magyar Kick-Box Szakszövetség. Versenyrendszer Szabályzat (VESZ) Hatálybalépés időpontja: 2009.01.15. Magyar Kick-Box Szakszövetség Versenyrendszer Szabályzat (VESZ) Hatálybalépés időpontja: 2009.01.15. Versenyrendszer Szabályzat A szabályzat célja: Az egyes szakágakban, szabályrendszerekben és korcsoportokban

Részletesebben

be/sfphpm01-10158/2015/mlsz

be/sfphpm01-10158/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Baksai Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Baksai Sportegyesület Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám - A kérelmező jogállása

Részletesebben

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Oldalszám: 1 Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Kérelem száma: KE00082/2013/MJSZ Érkezett: Ügyiratszám: KE00082/2013/MJSZ-3 Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező

Részletesebben

2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. KORCSOPORT

2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. KORCSOPORT 2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. KORCSOPORT Kedves Sportbarátok! Tisztelt Versenyzők, Edzők, Vendégeink! Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata és sportszerető lakossága nevében köszöntöm a középiskolai

Részletesebben

Magyar Kupa. Mesterfokú-bajnokság. Versenysport kategória 2016. évi versenykiírás

Magyar Kupa. Mesterfokú-bajnokság. Versenysport kategória 2016. évi versenykiírás Magyar Kupa Mesterfokú-bajnokság Versenysport kategória 06. évi versenykiírás RITMIKUS GIMNASZTIKA MRGSZ Preambulum A Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség célja az egyesületekkel együttműködve megteremteni

Részletesebben

Szakmai beszámoló 2011/12. Pécsi Sport Nonprofit Zrt. Kézilabda Utánpótlás Szakág

Szakmai beszámoló 2011/12. Pécsi Sport Nonprofit Zrt. Kézilabda Utánpótlás Szakág Szakmai beszámoló 2011/12. Pécsi Sport Nonprofit Zrt. Kézilabda Utánpótlás Szakág Pécs a város jelenlegi nehéz gazdasági helyzetében is nagy jelentőséget tulajdonít a sportnak. Ennek keretében kiemelten

Részletesebben

Dabasi. helyzet. Továbbra is 1. helyen az FC Dabas II. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3.

Dabasi. helyzet. Továbbra is 1. helyen az FC Dabas II. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 4. szám Továbbra is 1. helyen az FC Dabas II A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. Csapataink, játékosaink

Részletesebben

Leányfalu SE. Nem jogosult. Adószám: 1 8 6 6 3 2 7 9-1 - 1 3. Bankszámlaszám: 6 4 7 0 0 0 8 3-1 0 0 0 1 6 4 8-0 0 0 0 0 0 0 0. Zsidi László.

Leányfalu SE. Nem jogosult. Adószám: 1 8 6 6 3 2 7 9-1 - 1 3. Bankszámlaszám: 6 4 7 0 0 0 8 3-1 0 0 0 1 6 4 8-0 0 0 0 0 0 0 0. Zsidi László. 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Leányfalui Közhasznú Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve: Leányfalu SE 2 Gazdálkodási formakód: 521 Áfa levonásra

Részletesebben

be/sfphpm01-10281/2015/mlsz

be/sfphpm01-10281/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Nyírcsaholy USE A kérelmező szervezet rövidített neve Nyírcsaholy USE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 2943 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV PÁRBAJTŐR KARD TŐR ORSZÁGOS DÖNTŐK

MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV PÁRBAJTŐR KARD TŐR ORSZÁGOS DÖNTŐK MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV PÁRBAJTŐR KARD TŐR ORSZÁGOS DÖNTŐK 1 2014/2015. TANÉVI VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ PÁRBAJTŐR VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntők célja: A vívósport belüli népszerűsítése

Részletesebben

be/sfp-09171/2015/mlsz

be/sfp-09171/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Kiskunmajsai Football Club A kérelmező szervezet rövidített neve KiskunmajsaFC Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 9140 A kérelmező jogállása

Részletesebben

Szilády RFC. Adószám: 1 8 2 1 4 0 1 9-1 - 0 3. Bankszámlaszám: 1 0 4 0 2 5 6 8-5 0 5 2 6 5 8 5-5 1 6 9 1 0 0 2. 6 4 0 0 Kiskunhalas.

Szilády RFC. Adószám: 1 8 2 1 4 0 1 9-1 - 0 3. Bankszámlaszám: 1 0 4 0 2 5 6 8-5 0 5 2 6 5 8 5-5 1 6 9 1 0 0 2. 6 4 0 0 Kiskunhalas. 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Kiskunhalasi Szilády Református Futball Club A kérelmező szervezet rövidített neve: Szilády RFC 2 Gazdálkodási formakód: Áfa levonásra

Részletesebben

be/sfphpm01-08086/2015/mlsz

be/sfphpm01-08086/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Komlói Bányász Sport Klub A kérelmező szervezet rövidített neve KBSK Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám - A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

be/sfphpm01-03051/2015/mksz

be/sfphpm01-03051/2015/mksz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Dorogi Egyetértés Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Dorogi ESE Gazdálkodási formakód 521 Bajnoki osztály: NBII Áfa levonásra a pályázatban

Részletesebben

2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. korcsoport

2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. korcsoport 2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. korcsoport 1 K Ö S Z Ö N T Ő Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének

Részletesebben

1 SZEREMLE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 6512 SZEREMLE, SZABADSÁG U. 1. T.: 76/576-146 E-mail: phszeremle@t-online.hu.

1 SZEREMLE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 6512 SZEREMLE, SZABADSÁG U. 1. T.: 76/576-146 E-mail: phszeremle@t-online.hu. 1 SZEREMLE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 6512 SZEREMLE, SZABADSÁG U. 1. T.: 76/576-146 E-mail: phszeremle@t-online.hu Jegyzőkönyv Készült: 2012. március 19-én, a Szeremle Községi Önkormányzat

Részletesebben