Kedves Olvasóink, bevezető

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kedves Olvasóink, bevezető"

Átírás

1 Kedves Olvasóink, bevezető mivel a Bencés Kiadó, amelynek több, mint hat éve vezetője vagyok, 2010-ben meglehetősen nehéz évet zárt, bizonyos értelemben talán azt is lehetne gondolni, hogy a gondjainkat szeretném Önökkel megosztani. Én azonban szívesebben gondolok arra, hogy az elmúlt években valamit elmulasztottam, és most ezt szeretném pótolni. Hogy mit is? Valószínűleg azt, hogy kevéssé avattam be Önöket a Kiadó történetébe, célkitűzéseibe, és azokba a próbálkozásokba, amelyek mögöttünk (és előttünk) állnak. a kezdetek A Bencés Kiadó a rendszerváltás után indult, 1992-ben, Somorjai Ádám atya vezetésével. Mint apátsági kiadó, kezdettől fogva fontosnak tekintette azoknak a szerzetesi értékeknek a megosztását, amelyeket a kiadó történetében mindmáig élő és gyarapodó bencés lelkiségi sorozat képvisel. A kezdeti időben a hazai könyvpiac és az egyházi könyvkiadás meglehetősen sok irányba indult el, nem nagyon látszott, hogy az egyes kiadók saját profilja hogyan alakul. Ádám atya érdeme az is, hogy elindította a budapesti könyvesboltot, amely júliusáig nagyon jó helyen, a belvárosban a Ferenciek terén volt megtalálható. Közben Ádám atya átadta a kiadó vezetését másoknak, akik egyrészt megörökölték az általa kijelölt irányt, másrészt a bencés közösség tagjaiból álló Kiadói Bizottsággal próbálták ezt továbbfejleszteni. A könyvpiac azonban mindeközben differenciálódott, s a kiadványok egyre kevésbé képviseltek egy markáns kiadói szemléletet. Mondhatnánk azt is, hogy a Bencés Kiadó könyveit kevés kivételtől eltekintve nem nagyon lehetett megkülönböztetni a többi egyházi kiadó könyveitől. új vezetés és koncepció Amikor 2003-ban Várszegi Asztrik főapát úr elindította a Főapátság Kulturális és Turisztikai Igazgatóságát, és megbízott annak vezetésével, egyik fontos feladatként jelölte meg a Bencés Kiadó tevékenységének és szervezeti felépítésének átgondolását. A keresztény könyvkiadás akkori helyzetét megvizsgálva világossá vált, hogy azzal a profillal, amivel a kiadó addig dolgozott, nagyon kevés esély van a hosszútávú fennmaradásra. A megfelelő bevétel biztosításához egyre inkább olyan könyvekre lett volna szükség, amelyek alacsony költséggel, nagy példányszámban előállíthatók. Az a veszély állt fenn, hogy a Bencés Kiadó az egyébként is telített jámborsági irodalom piacán jelentéktelen és egyre rosszabb esélyekkel induló tényezővé válik. Sok töprengés és mérlegelés után, amelyben nagy segítségemre voltak mindig azok a közgazdászok (Balogh Ágnes, Csik István, Papp Emília), akikkel együtt dolgoztam és dolgozom, arra a felismerésre jutottunk, hogy két olyan piaci szegmens van,

2 amelyben a Bencés Kiadó szolgálatot tehet a hívő és a kereszténységre nyitott olvasóknak: a szerzetesi irodalom kiadásának folytatása és egy olyan teológiai sorozat elindítása, amely a teológiát a maga dinamikus voltában mutatja be. markáns profil: 1. szerzetesi irodalom Amikor szerzetesi irodalomról beszélek, akkor igazában az esetek túlnyomó többségében monasztikus irodalmat értek ez alatt. A szó azt a szálat emeli ki az igen gazdag és sokrétű szerzetesi hagyományból, amelyet némi leegyszerűsítéssel a bencés regulát követő spirituális örökség képvisel. Persze nagyon izgalmas olvasmányokat válogathatnánk ferences, dominikánus, jezsuita stb. szerzőktől, vagy az újabb szerzetesi és lelkiségi mozgalmak kiadványaiból, de mi mégis következetesen egy olyan hagyományhoz ragaszkodunk, amely a Nyugati Egyházban a hatodik századtól elevenen él, és megítélésünk szerint igen sok és hasznos tanulsággal szolgálhat a 21. századi olvasó számára is. Mi ennek a hagyománynak a sajátja? Mindenekelőtt az, hogy a szerzetességet a kereszténység megéléseként nem egy speciális cél vagy feladat érdekében létrehozott életformaként értelmezi, hanem egyszerűen Krisztus követéseként, és mindez egy olyan világban körvonalazódik és válik tapasztalattá, amely nem evidens módon keresztény. Ebben a hagyományban igen fontos szerep jut a csendnek, az imádságnak, a közösségnek, és a világ elfogadásának. Ha mindezt kibővítjük még azokkal a (4-5. századbeli) szerzőkkel, akikre Szent Benedek hivatkozik, valamint a Keleti Egyház szerzetesi tapasztalatával, akkor egy nagyon ősi és gazdag spirituális örökség birtokába jutunk, amelynek újraolvasása és értelmezése nem csak a szerzetesek, hanem egyszerű hívők számára is gazdag életvezetési és lelki tanítással szolgálhat. Amikor továbbvisszük és a régiek újrakiadása mellett évről évre friss kötetekkel bővítjük a lelkiségi sorozatot, éppen e hagyomány a nagyközönség számára is könnyen befogadható olvasását és megértését tesszük lehetővé. Azok számára pedig, akik még mélyebb ismeretre vágyakoznak, mindenekelőtt André Louf és Enzo Bianchi könyveit ajánljuk. Mindkettőjükről elmondható, hogy a kortárs monasztikus lelkiség talán legnagyobb mesterei, műveik sok nyelven olvashatók, s arra különösen is büszkék vagyunk, hogy kiadónkat André Loufhoz egészen haláláig mély baráti kapcsolat fűzte, Enzo Bianchival pedig eleven kapcsolatban állunk. Tehát az a lelkiségi hagyomány, amelyet képviselünk, egy nagyon sajátos és hitünk szerint igen termékeny öröksége az egyháznak. 2. Napjaink Teológiája: A Napjaink Teológiája sorozat hátterében az a szándék áll, hogy magyar nyelven elindítsunk egy olyan válogatást, amely rálátást kínál a legfrissebb teológiai eredményekre, de amely mégsem szakteológusok viszonylag szűk köre számára érthető, hanem talán egy szélesebb, teológiára fogékony olvasóközönség számára is.

3 Nem állítom ezzel, hogy magyar nyelven hál Istennek már ne lennének elérhetők fontos teológiai munkák, de a teológiai könyvkiadást egészen a legutóbbi időkig inkább az esetlegesség jellemezte, mint valamiféle koncepció. Úgy gondolom, hogy ez régi probléma, hiszen mindez jószerével elmondható az 1945 előtti teológiai könyvkiadásról is (bár nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy szinte egészen a II. Vatikáni Zsinatig a fontosabb művek latinul íródtak, amely a teológiai oktatás nyelve is volt), a kommunizmus éveiben pedig a teológia mint érdeklődésre számot tartó tudomány gyakorlatilag kikerült az értelmiségi beszédből. Tudjuk persze, hogy mindeközben Nyugat-Európában volt magyar nyelvű teológiai könykiadás, és talán itt is érdemes hangsúlyozni a hiánypótló Teológiai Kiskönyvtár megjelenését. A Napjaink Teológiája sorozat első kötetének megjelenését (2005) nagyon alapos előkészítő munka előzte meg, ugyanis már több, mint egy évvel előtte megkerestünk nyelvterületenként olyan bencés teológusokat, akik Európa nagy egyetemein tanítanak, és azt kértük tőlük, hogy állítsanak össze egy tíz könyvből álló listát azokból a frissen megjelent teológiai könyvekből, amelyeket a saját nyelvterületükről fontosnak és fordításra érdemesnek ítélnek. A javaslatok beérkezése és feldolgozása után állt össze az a kezdő lista, amely aztán később már egy folyamatos párbeszéd keretében alakult és bővült. A külföldi kiadókkal való személyes kapcsolat felvétele miatt két egymást követő évben is kimentem a Frankfurti Könyvvásárra, és ez sok tapasztalattal szolgált. Talán vannak, akik megkérdezik, hogy egy olyan korban, amikor az idegennyelvű könyvek könnyen hozzáférhetők, sőt, amikor a legfontosabb műveket angolra is lefordítják (és részben vagy egészben az interneten is elérhetők), mi szükség van arra, hogy magyar nyelven kortárs teológiai könyveket jelentessünk meg. Olyan probléma ez, ami nem csak a teológiát, hanme az összes szellemtudományt érinti, és nagyon egyszerűen azt a választ lehet adni a kérdésre, hogy ha egy gondolat magyar nyelven nem olvasható, a róla való beszéd is kivész a nyelvből. Ha a kortárs teológia magyar nyelven nem olvasható, nem születnek meg a megfelelő terminusok, nem kerülnek be a nyelvbe a megfelelő fordulatok, akkor a róla való beszéd sem szerepel a nyelv lehetőségei között. Sejthetően, ha a magyar nyelvű tudományos könyvkiadás megszűnne, akkor a nyelv és a gondolkozás súlyos veszteséget szenvedne, hiszen a praktikus élet és kommunikáció szintjére szorulna vissza. A kortárs teológiai könykiadással tehát olyan szolgálatot vállaltunk, amely a teológiát úgy mutatja meg, mint egy fejlődő, a problémák sokszínűségét felvető folyamatot. A naprakészség azért fontos, hogy a bennünket érintő problémákhoz is legyen nyelvünk. Gyerekkönyvek Váratlan örömként jelent meg számunkra gyerekkönyveink sikere. Ezt a területet kísérletként indítottuk el: kíváncsiak voltunk, tudunk-e itt hitelesen megszólalni. A könyvek nagyon gyorsan népszerűvé váltak, ami nem kis részben kiváló grafikusunknak, Schmal Rózának is köszönhető. A gyermek imakönyv például e pillanatban a kiadó egyik legnépszerűbb könyve. A siker felbátorított bennünket, mind a folytatásra, mind pedig a bővítésre. Pillanatnyilag egy francia kiadóval tárgyalunk esetleges közös kiadványok elindítására.

4 Historia Pro Futuro Nem beszéltem még a Historia Pro Futuro sorozatunkról, amelyben ideáig három könyv jelent meg, mindegyik kuriózumnak számít a maga nemében. A sorozat nyitókötete a holokauszttal foglalkozik, mégpedig úgy, hogy nagyon személyes vallomások összegyűjtésével embermentők és túlélők beszélgetésének lehetünk tanúi. A második kötet a holland Kees Teszelszky könyve a magyar koronáról, amely a nemzeti identitás kérdését vizsgálja a jelentések és szimbólumok tükrében. A harmadik kötet Somorjai Ádám Mindszenty-kutatásainak fontos darabja, amely VI. Pál pápa és Mindszenty József bíboros viszonyát dolgozza fel. Ez a sorozat továbbra is nyitott olyan könyvek kiadására, amelyek a múlt vagy a történelem újszerű olvasatát adják. Csapat Kiadványainkban és új sorozatainkban nem csak a művek jó megválasztására ügyelünk, hanem arra is, hogy megbízható fordítókat és lektorokat találjunk A fordítás és lektorálás mellett van egy olyan terület is, amelyet illetően a kiadók többsége nagy kísértést érez arra, hogy spóroljon: a szöveggondozás. A jó szöveggondozásból az olvasók többnyire csak annyit vesznek észre, hogy jól érthetők a mondatok, jó helyen vannak az írásjelek és elválasztások. Vagyis azt is mondhatnánk, ez egy olyan munka, aminek inkább csak a hiányát vesszük észre. Fontos számunkra, hogy ezen a területen évek óta Schmal Alexandrával dolgozunk. Lényegében három grafikussal dolgozunk (Schmal Károly, Szüts Miklós, Schmal Róza), akik maradéktalanuk segítségünkre vannak abban, hogy olyan könyveket adjunk ki, amelyek esztétikailag is örömet okoznak. Budapesti bolt A kiadó története szempotjából fontos év volt a 2009-es, amikor fel kellett adnunk a Ferenciek terén levő boltot. E történet hátterében egy nagyon egyszerű döntés állt: az ingatlan tulajdonosa úgy felemelte a bérleti díjat, hogy az azon az alapterületen a mi könyveinkből nem volt kitermelhető. A kiadó számára súlyos krízist jelentett ez a helyzet, hiszen két lehetőség közül kellett választani: vagy abbahagyjuk a könykiadást, vagy előremenekülünk. Ekkor született a döntés, hogy vegyük bérbe a Károlyi Mihály utcában levő üzlethelyiséget. Sokan ezt úgy értelmezték, hogy no lám, a Bencés Kiadónak olyan jól megy, hogy a kicsi üzlet helyett egy nagy és elegáns üzletet tud nyitni a belváros egyik legforgalmasabb utcájában. Mi azonban láttuk, hogy ennek az üzletnek a bérleti díját nehéz lesz kitermelni. Az üzlet kínálatát eleve úgy alakítottuk ki, hogy a saját könyvek mellett egy igényes, tematikus válogatást kínáljunk más kiadók teológiai és spirituális kiadványaiból. Ehhez jött még, hogy az apátsági termékek skálája az elmúlt években olyan szépen alakult Pannonhalmán, hogy egy igazi és érvényes kínálattal állhattunk elő a budapesti boltban is. A Károlyi Mihály utcába levő üzlet éppen ezért olyan hellyé vált, ahol az összes apátsági termék egy helyen megvásárolható.

5 anyagi alapok - terjesztés Az elmúlt év ennek ellenére nem volt könnyű, bár azt is be kell vallanom, hogy a kiadó az utóbbi években egyre nagyobb sikerrel indul hazai és nemzetközi pályázatokon. Ez igen nagy előrelépés ahhoz képest, hogy a kezdeti időkben úgy tűnt, esélyünk sincs pályázati pénzekre. Mostanra azonban mind a kiadványok tematikája, mind igényességük meghozta a pályázati sikereket. A jelenlegi budapesti bolt azonban mindezzel együtt komoly anyagi terhet jelent. Vásárlóink közül sokan nem is gondolják, hogy minden vásárlásukkal a kiadót támogatják. Nagyon fontos számunkra, hogy megőrizzük bizalmukat. Érdekes módon a teológiai sorozat kötetei nehezen kerülnek fel azoknak az oktatási intézményeknek a listájára, ahol teológiai képzés folyik. (Gánóczy Sándor kiváló szentségtani bevezetőjét például, amelyet Európa számos országában tankönyvként használnak és jónéhány kiadást ért meg, itthon még nem fedezték fel). Közben pedig azt is érzékeljük, hogy könyveinket vidéken nem vagy alig ismerik. Miközben törzsvásárlóink száma folyamatosan növekszik, valahogy mégsem alakult ki az a háttér, amelyre biztonsággal számíthatnánk. Könyveinket többnyire ezer, ritkán ezerötszáz példányban adjuk ki minden első kiadásra, de ezt a számot már jóval meghaladja a törzsvásárlók száma. Nagyon sokszor arra gondolok, milyen nagy segítséget jelentene, ha törzsvásárlóink egy kicsit a kiadó ügyének képviselőivé is válnának és segítségünkre lennének abban, hogy a könyv megtalálja olvasóját. Vagyis nem egyszerűen arra gondolok, hogy a könyv vevőre találjon, hanem sokkal inkább arra, hogy olyan olvasóra, aki örömmel és haszonnal forgatja. Évről-évre igényes katalógust jelentetünk meg, amelyben szinte a teljes kínálatunk szerepel. Érzékeljük azt is, hogy a katalógus megjelenését követően feltámad az érdeklődés szinte minden könyvünk iránt. Nagyon nagy reményeket fűztünk ahhoz, amikor bekerültünk a nagy könyvláncok (Libri és Alexandra) terjesztési hálózatába. Ugyanakkor az is kiderült, hogy itt nincs beleszólásunk sem abba, hogy milyen könyvünk kerüljön ki a polcokra, sem pedig abba, hogy hova. Sajnos ezekben a könyvesboltokban mindmáig a teológia és az ezoterika sajátos konfúziója érvényesül, és például esélyünk sincs arra, hogy a teljes teológiai sorozat a maga egészében megpillantható legyen. Közben a könyvláncokba való bekerülés óhatatlanul azzal is járt, hogy meg kellett emelnünk a könyvek árát, hiszen az itt normálisnak számító bizományosi árrés elvitte a mi árrésünk nagy részét. Hosszas gondolkozás után egyetlen lehetőséget láttunk arra, hogy olvasóink többé-kevésbé normális áron jussanak könyveinkhez a mi boltjainkban is: létrehoztuk a törzsvásárlói rendszert. Az idei év nagy feladatának tekintjük, hogy erősítsük az értékesítést, különösen vidéken. Ere egyrészt külön munkatársat szeretnénk felvenni, másrészt számítunk olvasóink és törzsvásárlóink minden tanácsára és segítségére.

Salát Gergely: Csoma Mózes: Korea Egy nemzet, két ország

Salát Gergely: Csoma Mózes: Korea Egy nemzet, két ország VI. évfolyam 2009/1. KÖNYVISMERTETÉS Salát Gergely: Napvilág Kiadó, Budapest, 2008. 178 oldal A Koreai-félsziget történelméről, jelenlegi viszonyairól meglehetősen keveset tudunk: magyar nyelvű könyvek,

Részletesebben

A názáreti lelkiség bemutatása Charles de Foucauld, René Voillaume és Carlo Carretto írásai alapján

A názáreti lelkiség bemutatása Charles de Foucauld, René Voillaume és Carlo Carretto írásai alapján A názáreti lelkiség bemutatása Charles de Foucauld, René Voillaume és Carlo Carretto írásai alapján A názáreti periódust szoktuk rejtett életnek nevezni. Bevezetésként meg kell jegyeznünk, hogy a rejtett

Részletesebben

A dolgok arca részletek

A dolgok arca részletek 1 Bakonyi István: A dolgok arca Arcképvázlat Pék Pálról Nagykanizsa, Czupi Kiadó Pannon Tükör, 2007. A dolgok arca részletek Pék Pál 1939. július 26-án született Nagykanizsán. A szülőhely mindmáig lakóhelye

Részletesebben

A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei

A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei Koncz Gábor A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei Immár negyedszázad távlatából, messziről vagy kívülről nézve, összemosódnak a hónapok, egymásba csúsznak az évek eseményei.

Részletesebben

Program. Dr. Orosz Ildikó, elnök II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyr Főiskola. Demkó Ferenc, esperes Beregszászi Magyar Esperesi Kerület. 1.

Program. Dr. Orosz Ildikó, elnök II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyr Főiskola. Demkó Ferenc, esperes Beregszászi Magyar Esperesi Kerület. 1. Megnyitó: Program Dr. Orosz Ildikó, elnök II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyr Főiskola Demkó Ferenc, esperes Beregszászi Magyar Esperesi Kerület 1. szekció 10.00 Dr. Kránitz Mihály (professzor, Pázmány

Részletesebben

Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról

Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról FAZEKAS TIBORC hungarológus (Hamburg) 1. Az elmúlt másfél évtizedben Magyarországon és az ország közvetlen környezetében valóban nagyon sok alapvető körülmény változott

Részletesebben

A kultúra menedzselése

A kultúra menedzselése A kultúra menedzselése Beszélgetés Pius Knüsellel Svájcban tavasztól őszig nagy rendezvénysorozaton mutatkozik be a négy visegrádi ország kultúrája. A programot, amely a Centrelyuropdriims összefoglaló

Részletesebben

INTERJ1] FELSŐOKTATÁSRÓL. független parlamenti hét módosító indítványt nyújtott be az

INTERJ1] FELSŐOKTATÁSRÓL. független parlamenti hét módosító indítványt nyújtott be az INTERJ1] FELSŐOKTATÁSRÓL független parlamenti hét módosító indítványt nyújtott be az or;;zái2,g'~tűl(~s elnökének a felsőoktatási törvényjavaslat vitája során. Pénzügyminisztertámogatta és sürgette a felsőoktatási

Részletesebben

Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez

Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez Mindenki számára világos, hogy új világrend van kialakulóban. Az óra ketyeg, az átállás közeledik attól függetlenül, hogy mennyi skandallumot, komplikációt

Részletesebben

A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet

A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet (Népszava 2009. február 27.) Dobjuk félre a meglévő fogalmakat és határokat, mert nem működnek - mondja Kállai Ernő. A nemzeti és etnikai kisebbségi

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

rend. Ha nincs értékrend, akkor nincs kultúra. A kultúra nem más, Meg kell õrizni az európai kultúra sokféleségét, és benne a magyar

rend. Ha nincs értékrend, akkor nincs kultúra. A kultúra nem más, Meg kell õrizni az európai kultúra sokféleségét, és benne a magyar Orwell, a testvér 59 rend. Ha nincs értékrend, akkor nincs kultúra. A kultúra nem más, mint az értékrend megteremtése és kifejezése, tudatosítása és örökítése. Meg kell õrizni az európai kultúra sokféleségét,

Részletesebben

MEGBÉKÉLÉS EGÉSZSÉG REMÉNYSÉG A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ CIGÁNYOK KÖZÖTTI SZOLGÁLATÁNAK KONCEPCIÓJA

MEGBÉKÉLÉS EGÉSZSÉG REMÉNYSÉG A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ CIGÁNYOK KÖZÖTTI SZOLGÁLATÁNAK KONCEPCIÓJA MEGBÉKÉLÉS EGÉSZSÉG REMÉNYSÉG A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ CIGÁNYOK KÖZÖTTI SZOLGÁLATÁNAK KONCEPCIÓJA I. Küldetés Misszió A Magyarországi Református Egyház küldetése, hogy a Szentlélek által Isten

Részletesebben

formát vett fel, megalázta magát és engedelmes volt a kereszthalálig. De mi a mi szegénységünk? Minden bizonnyal az, hogy kiszakadtunk az Istennel

formát vett fel, megalázta magát és engedelmes volt a kereszthalálig. De mi a mi szegénységünk? Minden bizonnyal az, hogy kiszakadtunk az Istennel Ami mindent felülír Ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét; hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok. 2Kor 8,9 Igehirdetés a zsinati választások

Részletesebben

NÉHÁNY GONDOLAT A MAGYARORSZÁGI DEMOGRÁFIAI KUTATÁSOK JÖVŐJÉRŐL1

NÉHÁNY GONDOLAT A MAGYARORSZÁGI DEMOGRÁFIAI KUTATÁSOK JÖVŐJÉRŐL1 NÉHÁNY GONDOLAT A MAGYARORSZÁGI DEMOGRÁFIAI KUTATÁSOK JÖVŐJÉRŐL1 HABLICSEK LÁSZLÓ 1. Bevezetés A magyarországi demográfiai kínálások jövőbeni alakulásáról egy biztos kép felvázolása egyrészt meglehetősen

Részletesebben

Sajtóinformáció. RBHU/MK 2004rbgr-ww_h. A Bosch saját növekedési potenciáljára épít: Jó kezdés a 2004-es esztendőben

Sajtóinformáció. RBHU/MK 2004rbgr-ww_h. A Bosch saját növekedési potenciáljára épít: Jó kezdés a 2004-es esztendőben Sajtóinformáció RBHU/MK 2004rbgr-ww_h A Bosch saját növekedési potenciáljára épít: Jó kezdés a 2004-es esztendőben Már a 2003-as év is kielégítő eredményeket hozott Az elektronikus stabilitási program

Részletesebben

Juhász József, az MTA Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa:

Juhász József, az MTA Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa: 1 Juhász József, az MTA Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa: A koszovói konfliktus magyar szemmel (Az előadás 2007. december 14-én hangzott el az MTA Nemzeti Stratégiai Tanulmányok Programbizottsága

Részletesebben

Legénytoll a láthatáron II.

Legénytoll a láthatáron II. DIÓSI PÁL Legénytoll a láthatáron II. A fiatalok helyzetérõl, problémáiról Feladatunkat szûkösen értelmeznénk, ha megkerülnénk annak vizsgálatát, hogy a megkérdezettek milyennek látják generációjuk körülményeit.

Részletesebben

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. E nap idén április 13-ára esik. Ekkor a szentmiséken világszerte

Részletesebben

Gyógyszerek és ékszerek a vitrinben kritikai elemzés a Semmelweis Egyetem Oktatási és Kutatási Központjáról

Gyógyszerek és ékszerek a vitrinben kritikai elemzés a Semmelweis Egyetem Oktatási és Kutatási Központjáról Gyógyszerek és ékszerek a vitrinben kritikai elemzés a Semmelweis Egyetem Oktatási és Kutatási Központjáról Középületek kritikai elemzése írta: Hory Gergely 2011. június 10. Jelen tanulmány témája az egyetemi

Részletesebben

Megújul a Munka törvénykönyve (2000/3 - Egy hónap) Megújul a Munka törvénykönyve

Megújul a Munka törvénykönyve (2000/3 - Egy hónap) Megújul a Munka törvénykönyve Megújul a Munka törvénykönyve (2000/3 - Egy hónap) Megújul a Munka törvénykönyve Az átfogó módosításon már egy éve dolgoznak Készül a Munka törvénykönyve átfogó módosítása. Az érintettek között nemigen

Részletesebben

Révkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI

Révkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI OTTHON LENNI Révkomárom után Pomogáts Bélával, az Anyanyelvi Konferencia elnökével, Sárközy Péter római, Péntek János kolozsvári és Bányai János újvidéki egyetemi tanárral, valamint Göncz Lászlóval, a

Részletesebben

Egy könyvtárostanár töprengése a dobozok fölött

Egy könyvtárostanár töprengése a dobozok fölött KÖNYVTÁR Szatmári Jánosné Egy könyvtárostanár töprengése a dobozok fölött 1985-ben kerültem a Hajnik Károly Közgazdasági Szakközépiskolába. Iskolánk abban az évben költözött át a Vas utcából a VII. kerületbe,

Részletesebben

Klímaváltozás a kő magnószalag Földtudományok a társadalomért

Klímaváltozás a kő magnószalag Földtudományok a társadalomért Klímaváltozás a kő magnószalag Földtudományok a társadalomért Bevezető a kő magnószalag Földünk éghajlati rendszerében történt ősi változások kőbe vannak vésve. A por és jég felhalmozódásai, tavak és tengeri

Részletesebben

A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT

A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT Pasarét, 2013. február 17. (vasárnap este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT Alapige: Máté 13,45-46 Hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, aki igaz

Részletesebben

Kézipatika. az ország tetején. Beszélgetés Zorkóczy Ferenc háziorvossal, a mátraszentimrei kézigyógyszertár kezelôjével.

Kézipatika. az ország tetején. Beszélgetés Zorkóczy Ferenc háziorvossal, a mátraszentimrei kézigyógyszertár kezelôjével. Kézipatika az ország tetején Mátraszentimre Magyarország legmagasabban átlagosan 800 méteren fekvô önálló települése. Hivatalosan még öt települést foglal magában: Mátraszentistvánt és Mátraszentlászlót,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 1-19/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata

Részletesebben

S TUDIA C AROLIENSIA 2009. 2-3. (X.) 65 71.

S TUDIA C AROLIENSIA 2009. 2-3. (X.) 65 71. S TUDIA C AROLIENSIA 2009. 2-3. (X.) 65 71. BOGNÁRNÉ KOCSIS JUDIT REFORMÁTUS SZELLEMISÉG ÉS ÉRTÉKREND KARÁCSONY SÁNDOR FILOZÓFIÁJA ALAPJÁN Az öregek nemzedéke helytelenül jár el, mikor például az ifjúság

Részletesebben

Mindszenty József bíboros engedelmességének kérdése

Mindszenty József bíboros engedelmességének kérdése Mindszenty József bíboros engedelmességének kérdése [ Orvos Levente 2012 orvosl.hu] Mindszenty József mai megítélésének két sarkalatos pontja is van. Egyrészt az ő állítólagos engedetlensége, másrészt

Részletesebben

KÖNYVISMERET HÁZIDOLGOZAT

KÖNYVISMERET HÁZIDOLGOZAT KÖNYVISMERET HÁZIDOLGOZAT Kós Károly 21. századi tükre Egy illusztrált, magyar kiadású szakkönyv bemutatása Készítette: Dróth Júlia Konzulens: Buda Attila PPKE Kiadói szerkesztő I. évfolyam Budapest, 2007.

Részletesebben

Pintér: Én is a Fradinak szurkoltam

Pintér: Én is a Fradinak szurkoltam 2014 február 02. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Pintér Attila nem tagadja, hogy a Ferencváros élete meghatározó klubja.

Részletesebben

Elmúlt idők levelezése

Elmúlt idők levelezése Elmúlt idők levelezése (folytatás) A következő században a XVII.-ben leveleink kifejezésmódja cifrábbá, díszesebbé válik. Hogyha ritka volt is az olyan hosszadalmas köszöntő, mint a Zrínyi Katáé, most

Részletesebben

Szakolczai György Szabó Róbert KÉT KÍSÉRLET A PROLETÁRDIKTATÚRA ELHÁRÍTÁSÁRA

Szakolczai György Szabó Róbert KÉT KÍSÉRLET A PROLETÁRDIKTATÚRA ELHÁRÍTÁSÁRA TÖRTÉNETI IRODALOM 249 csak elismeri Bangha emberi nagyságát, hanem abbéli meggyõzõdésének is hangot ad, hogy Bangha nagyobb volt legtöbb bírálójánál is. A kötet használatát számos függelék segíti. Ezek

Részletesebben

A nemzetiségi oktatás irányításának szervezete és tevékenysége Magyarországon az 50-es évek első felében

A nemzetiségi oktatás irányításának szervezete és tevékenysége Magyarországon az 50-es évek első felében Iskolakultúra, 25. évfolyam, 2015/9. szám DOI: 10.17543/ISKKULT.2015.9.75 Tóth Ágnes tudományos főmunkatárs, MTA TK Kisebbségkutató Intézet egyetemi docens, PTE BTK Német Történelem és Kultúra Délkelet-Közép-Európában

Részletesebben

Fogyatékossággal élő emberek életminősége és ellátási költségei különböző lakhatási formákban

Fogyatékossággal élő emberek életminősége és ellátási költségei különböző lakhatási formákban Fogyatékossággal élő emberek életminősége és ellátási költségei különböző lakhatási formákban Zárótanulmány a VP/2013/013/0057 azonosítószámú New dimension in social protection towards community based

Részletesebben

Ó, mondd, te mit választanál! A tanár felelôssége és lehetôségei a kötelezô olvasmányok kiválasztásában

Ó, mondd, te mit választanál! A tanár felelôssége és lehetôségei a kötelezô olvasmányok kiválasztásában Document4 09/7/31 11:42 AM Page 43 OLVASÁSPEDAGÓGIA GOMBOS PÉTER Ó, mondd, te mit választanál! A tanár felelôssége és lehetôségei a kötelezô olvasmányok kiválasztásában Aligha kell felmérésekkel alátámasztani,

Részletesebben

Az egyéni és a szociális kompetenciák szerepe a karrierindításban (avagy a sikeres pályakezdők titka a közszférában és a magánszektorban)

Az egyéni és a szociális kompetenciák szerepe a karrierindításban (avagy a sikeres pályakezdők titka a közszférában és a magánszektorban) A Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program stratégiai szinten említi az emberi erőforrást, de az utánpótlás-politika még nem megfelelő. Jelentős változáson megy át a munkaerőpiac, nemcsak a munkavállalók

Részletesebben

GÁBRIEL GARCÍA MÁRQUEZ VÉLEMÉNYE A KRITIKÁRÓL

GÁBRIEL GARCÍA MÁRQUEZ VÉLEMÉNYE A KRITIKÁRÓL GÁBRIEL GARCÍA MÁRQUEZ VÉLEMÉNYE A KRITIKÁRÓL VARGA ISTVÁN Az, hogy az íróval egy időben megszületik a kritikus is, az szinte természetesnek tűnik az irodalomtörténetben. Talán azzal a kiegészítő megjegyzéssel,

Részletesebben

Kétezer-tizenkettő augusztus elsején kezdtem meg nagyköveti szolgálatom Ankarában,

Kétezer-tizenkettő augusztus elsején kezdtem meg nagyköveti szolgálatom Ankarában, Hóvári János Kétezer-tizenkettő augusztus elsején kezdtem meg nagyköveti szolgálatom Ankarában, 2012. október 9-én adtam át megbízólevelem Abdullah Gül elnöknek. A magyar török kapcsolatok rendszerében

Részletesebben

Könnyű e integrálódni?!

Könnyű e integrálódni?! Könnyű e integrálódni?! Kulturális televízió és tematikus kulturális promóció az Interneten Márkus Csilla Elnök Kultúra és Művészet Mindenkinek Közhasznú Egyesület e-kultúra konferencia Budapest, 2009.

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület 2014. december 16. napján tartott ülésén 6. napirendi pont

Előterjesztés a Képviselő-testület 2014. december 16. napján tartott ülésén 6. napirendi pont Előterjesztés a Képviselő-testület 2014. december 16. napján tartott ülésén 6. napirendi pont Tárgy: Beszámoló a Közös Hivatal tevékenységéről Tisztelt Képviselő-testület! A Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

"Örömmel ugrok fejest a szakmába" - Interjú Őze Áronnal

Örömmel ugrok fejest a szakmába - Interjú Őze Áronnal "Örömmel ugrok fejest a szakmába" - Interjú Őze Áronnal 2014. október 29. szerda, 08:00 Az idei Vidor fesztiválon Őze Áron és Kedvek Richárd nyerte a legjobb főszereplő párosnak járó Pantalone-díjat az

Részletesebben

A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási helyzete

A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási helyzete VÉDETT SZERVEZETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási helyzete Felmérés az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatásával Készítette: Balogh Zoltán, Dr. Czeglédi

Részletesebben

Százalékok kezdőknek és haladóknak Arányok és százalékszámítás 2. feladatcsomag

Százalékok kezdőknek és haladóknak Arányok és százalékszámítás 2. feladatcsomag SZÁMTAN, ALGERA Százalékok kezdőknek és haladóknak Arányok és százalékszámítás 2. feladatcsomag Életkor: Fogalmak, eljárások: 13 18 év a százalék fogalma a százalékszámítás alapesetei algebrai kifejezések

Részletesebben

Az értelem elemei. Az értelem elemei. Tartalom. Megjegyzés

Az értelem elemei. Az értelem elemei. Tartalom. Megjegyzés Tartalom Az értelem és elemei: a tudás, az intelligencia és a beleérző képesség. Mennyire járnak ezek együtt, és milyen kombinációkban fordulnak elő az emberekben? Mi jellemzi a zsenit, tehetséget és a

Részletesebben

Analógiák és eltérések szövevénye

Analógiák és eltérések szövevénye Thomka Beáta Irodalomtörténeti Közlemények (ItK) 117(2013) Analógiák és eltérések szövevénye Sőtér István komparatista módszeréről Az európai önismeret és a közös hagyományát őrző művelődéstörténet megbecsülése

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről.

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. JEGYZŐ KÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalóterme

Részletesebben

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska!

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska! Hosszúhetény Online H.H.Franciska 2012. júl. 24. 12:00 Válasz #70 Köszi a gyors választ! Csak arra tudok gondolni, hogy nem jutott el a felajánlás az illetékesekhez, mert máskülönben biztosan éltek volna

Részletesebben

Ötvenéves a Könyv és Könyvtár

Ötvenéves a Könyv és Könyvtár IMRE Mihály Ötvenéves a Könyv és Könyvtár A Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Könyvtárának Évkönyve először 1953-ban jelent meg, 1958-ban kapta a máig használt Könyv és Könyvtár elnevezést. Az első

Részletesebben

Multiscript rekordok az ALEPH integrált könyvtári rendszerben: közös katalógus építése az ELTE Egyetemi Könyvtári Szolgálatában

Multiscript rekordok az ALEPH integrált könyvtári rendszerben: közös katalógus építése az ELTE Egyetemi Könyvtári Szolgálatában Ézsiás Anikó Major Kornélia Székelyné Török Tünde Multiscript rekordok az ALEPH integrált könyvtári rendszerben: közös katalógus építése az ELTE Egyetemi Könyvtári Szolgálatában 1. ELTE Egyetemi Könyvtári

Részletesebben

--------------------------------------------------------------- 1053/E/2005 AB határozat

--------------------------------------------------------------- 1053/E/2005 AB határozat --------------------------------------------------------------- 1053/E/2005 AB határozat AB közlöny: XV. évf. 6. szám --------------------------------------------------------------- A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy termében

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy termében JEGYZŐKÖNYV PÉNZÜGYI ÉS KÖLTSÉGVETÉSI BIZOTTSÁGÁNAK 2016. január 20-án 14,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy

Részletesebben

TIBORC FAZEKAS: BIBLIOGRAPHIE DER IN SELBSTÄNDIGEN BÄNDEN

TIBORC FAZEKAS: BIBLIOGRAPHIE DER IN SELBSTÄNDIGEN BÄNDEN Tiborc Fazekas: Bibliographie der in selbständigen Bänden erschienenen Werke der ungarischen Literatur in deutscher Übersetzung (1774 1999). Eigenverlag des Verfassers, Hamburg 1999 A magyar irodalom (önálló

Részletesebben

Érveléstechnika-logika 7. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2.

Érveléstechnika-logika 7. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2. Érveléstechnika-logika 7. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2. Induktív érvek Az induktív érvnél a premisszákból sosem következik szükségszerűen a konklúzió.

Részletesebben

Miért alaptalan a magyar demokrácia

Miért alaptalan a magyar demokrácia KÖNYVBEMUTATÓ Csizmadia Ervin legújabb kötetének (Miért alaptalan a magyar demokrácia) könyvbemutatójára az Alexandra pódiumon, március 20-án került sor. A bemutató keretében tartott kerekasztal-beszélgetés

Részletesebben

Erasmus élménybeszámoló

Erasmus élménybeszámoló Erasmus élménybeszámoló Suba Róbert vagyok, a BMF-KGK hallgatója. Kiskőrösön élek, Budapesten tanulok. Erasmus ösztöndíjjal tanultam Belgiumban a Katholieke Hogesschool Zuid-West-Vlaanderen Associatie

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

BEVEZETŐ. A nők munkaerő piaci helyzetének alakulása a 90-es években 1

BEVEZETŐ. A nők munkaerő piaci helyzetének alakulása a 90-es években 1 BEVEZETŐ A SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány fennállása óta kiemelt célcsoportként kezeli a női vállalkozókat. Az alapítvány munkatársai naponta ismernek meg egyedi emberi, vállalkozói, női sorsokat

Részletesebben

NORAN LIBRO A Kossuth Kiadói Csoport tagja

NORAN LIBRO A Kossuth Kiadói Csoport tagja A Kossuth Kiadói Csoport tagja ÜNNEPI KÖNYVHÉT 2010 1 2 KÁNTOR LAJOS Barátom a malomban SINKÓ ERVIN Optimisták Négykezes Csiki Lászlóval 316 oldal, kartonált; ára: 2590 Ft ISBN 978-963-99960-4-5 Volt egyszer

Részletesebben

Dr. Kutnyányszky Valéria

Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)

Részletesebben

2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni!

2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni! 2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni! Annak ellenére, hogy bár Jézus tanítását törekszünk megérteni, befogadni, mégis azt éljük meg, hogy bizonyos esetekben nem tudtunk, vagy nem tudunk jól dönteni.

Részletesebben

A reklámadó hatása az online » # The power of being understood :-)

A reklámadó hatása az online » # The power of being understood :-) The power of being understood in t f :-) www..com SEO CSS? i 01110001 00101000101001 0111000110110100110 00011010100111011111000 @ SEARCH» # 011100101101 AUDIT ADÓ TANÁCSADÁS A reklámadó hatása az online

Részletesebben

2010. 06. 10. csütörtök. Az élet megoldja magát. Interjú Spilák Klárával

2010. 06. 10. csütörtök. Az élet megoldja magát. Interjú Spilák Klárával 2010. 06. 10. csütörtök Az élet megoldja magát Interjú Spilák Klárával "Ha nem jártam volna be ezt az utat, abba belehaltam volna, de megismertem, tudom milyen, és nem kérem" - mondja a színészetről Spilák

Részletesebben

Honlapkoncepció. Miskolc város hivatalos honlapjához

Honlapkoncepció. Miskolc város hivatalos honlapjához Honlapkoncepció Miskolc város hivatalos honlapjához Ennek a dokumentumnak a célja, hogy rögzítse azokat az alapelveket, amelyek egyrészt irányt szabnak, másrészt kereteket adnak az új városi honlap részletes

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja IV. Évfolyam 26. szám, 2011. jún. 26. Kedves Testvérek!

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja IV. Évfolyam 26. szám, 2011. jún. 26. Kedves Testvérek! Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja IV. Évfolyam 26. szám, 2011. jún. 26. Isten! Add törvényeidet a királynak... Zsolt 72,1 Érdekes kérés: szerintem egyszerre jó

Részletesebben

Módszertani útmutató a természet adta javak és szolgáltatások nem pénzbeli értékeléséhez

Módszertani útmutató a természet adta javak és szolgáltatások nem pénzbeli értékeléséhez Modszer_2_Layout 1 2010.10.25. 21:19 Page 1 ESSRG Füzetek 2/2010 Módszertani útmutató a természet adta javak és szolgáltatások nem pénzbeli értékeléséhez Kelemen Eszter, Bela Györgyi, Pataki György Környezeti

Részletesebben

Marx György: Gyorsuló idő Rényi Alfréd: Ars Mathematica Székely Gábor: Paradoxonok Tusnády Gábor: Sztochasztika

Marx György: Gyorsuló idő Rényi Alfréd: Ars Mathematica Székely Gábor: Paradoxonok Tusnády Gábor: Sztochasztika Játék a végtelennel MAGYAR TUDÓSOK Marx György: Gyorsuló idő Rényi Alfréd: Ars Mathematica Székely Gábor: Paradoxonok Tusnády Gábor: Sztochasztika Péter Rózsa Játék a végtelennel Matematika kívülállóknak

Részletesebben

Csík Tibor: Egy közgyűjtemény és használó

Csík Tibor: Egy közgyűjtemény és használó Csík Tibor: Egy közgyűjtemény és használó I. rész Minden intézmény számára elsőrendű fontosságú, hogy munkájáról visszajelzést kapjon, szolgáltatás nyújtójaként ismerje használóit és azok igényeit. Különösen

Részletesebben

VÁLASZTÁSI PROGRAM, 2016.

VÁLASZTÁSI PROGRAM, 2016. VÁLASZTÁSI PROGRAM, 2016. Székelyudvarhely valamikor az egész székelység központja, majd vármegyeközpont volt. A várost adminisztratív értelemben lefokozta a román kommunista diktatúra. Ami 1944-ben elkezdődött,

Részletesebben

A TÁMOP 3.2.4/08/2-2009-0001 Nevelési Tudásdepó NÉPMESE NAPJA (TÖRÖK PROJEKT) kipróbálásának gyakorlati tapasztalatai

A TÁMOP 3.2.4/08/2-2009-0001 Nevelési Tudásdepó NÉPMESE NAPJA (TÖRÖK PROJEKT) kipróbálásának gyakorlati tapasztalatai A TÁMOP 3.2.4/08/2-2009-0001 Nevelési Tudásdepó című projektben kifejlesztett NÉPMESE NAPJA (TÖRÖK PROJEKT) című mintaprogram kipróbálásának gyakorlati tapasztalatai Készítette:Cserlakiné Hagymássy Krisztina

Részletesebben

A GAZDASÁGI SZABÁLYOZÁS EGY LEHETŐSÉGE A KAVICS- ÉS HOMOKBÁNYÁSZAT KÖRNYEZETI HATÁSAINAK CSÖKKENTÉSE ÉRDEKÉBEN

A GAZDASÁGI SZABÁLYOZÁS EGY LEHETŐSÉGE A KAVICS- ÉS HOMOKBÁNYÁSZAT KÖRNYEZETI HATÁSAINAK CSÖKKENTÉSE ÉRDEKÉBEN A Miskolci Egyetem Közleménye A sorozat, Bányászat, 66. kötet, (2004) p. 03-08 A GAZDASÁGI SZABÁLYOZÁS EGY LEHETŐSÉGE A KAVICS- ÉS HOMOKBÁNYÁSZAT KÖRNYEZETI HATÁSAINAK CSÖKKENTÉSE ÉRDEKÉBEN Dr. Buócz Zoltán

Részletesebben

Híres metodisták 3. Metodisták a misszióban

Híres metodisták 3. Metodisták a misszióban Híres metodisták 3. Metodisták a misszióban James Fraser (1886-1938) Senki nem vette észre, milyen királyi küzdelem folyik a könyvtár sarkában ülő fiatalember szívében. Azon a délutánon már harmadszor

Részletesebben

Nekünk még volt szabadnapunk

Nekünk még volt szabadnapunk Nekünk még volt szabadnapunk 2013. 09. 11. Szerző: Kalmár András Molnár Piroskával egy nagy irodaház felső szintjén találkoztam, vöröses-lilás paróka volt a fején, zebramintás blúz és műszálas sál egészítették

Részletesebben

1. A nem világnyelven folyó tudományos könyvkiadás problematikussága általában

1. A nem világnyelven folyó tudományos könyvkiadás problematikussága általában Miklós Tamás A tudományos könyvkiadás lehetõségei 1. A nem világnyelven folyó tudományos könyvkiadás problematikussága általában Bár a magyar tudományos könyvkiadás ma elevennek, gazdagnak látszik, jó

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2011. JÚLIUS 19-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2011. JÚLIUS 19-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2011. JÚLIUS 19-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE Jó reggelt kívánok! Tisztelettel köszöntöm az Országos Választási Bizottság ülésén megjelenteket, beadványozókat,

Részletesebben

Demenciához kapcsolódó interprofesszionális szolgáltatások megalapozása

Demenciához kapcsolódó interprofesszionális szolgáltatások megalapozása Demenciához kapcsolódó interprofesszionális szolgáltatások megalapozása TÁMOP-5.4.12-14/1-2015-0007 Online médiamegjelenések 2015. július 31-ig http://gyorplusz.hu/cikk/csak_a_jatek_szamit.html Csak az

Részletesebben

P. Müller Péter Székely György pályaképe

P. Müller Péter Székely György pályaképe 1 P. Müller Péter Székely György pályaképe Bizonyos értelemben méltánytalan dolog egy 94 éves életutat, és azon belül egy több mint hét évtizedes szakmai pályafutást egy rövid előadás keretében összegezni.

Részletesebben

OBJEKTUMORIENTÁLT TERVEZÉS ESETTANULMÁNYOK. 2.1 A feladat

OBJEKTUMORIENTÁLT TERVEZÉS ESETTANULMÁNYOK. 2.1 A feladat 2. Digitális óra 28 OBJEKTUMORIENTÁLT TERVEZÉS ESETTANULMÁNYOK 2.1 A feladat Ebben a fejezetben egy viszonylag egyszerő problémára alkalmazva tekintjük át az OO tervezés modellezési technikáit. A feladat

Részletesebben

14/2007. (III. 9.) AB határozat. Indokolás II.

14/2007. (III. 9.) AB határozat. Indokolás II. 14/2007. (III. 9.) AB határozat A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság az Országos Választási Bizottságnak az országos népszavazás kitűzésére irányuló kezdeményezés aláírásgyűjtő ívének hitelesítése

Részletesebben

Dr. Gáborjáni Szabó Botond: A magyarországi egyházi könyvtárak helyzete, céljai és jövőképe

Dr. Gáborjáni Szabó Botond: A magyarországi egyházi könyvtárak helyzete, céljai és jövőképe Dr. Gáborjáni Szabó Botond: A magyarországi egyházi könyvtárak helyzete, céljai és jövőképe ( A tanulmány megjelent a Könyvtári Figyelő 2002. 1-2. számában) Az egyházi könyvtárak típusai, helyzete és értékei1

Részletesebben

Projektfeladat Földrajzi ismeretszerzés rajzolás segítségével

Projektfeladat Földrajzi ismeretszerzés rajzolás segítségével Projektfeladat Földrajzi ismeretszerzés rajzolás segítségével Készítette: Kedves Júlia - Toró Norbert - Tóth Enikő 2010. február 18. Megbeszéltük az előadás előtt, hogy mi leszünk majd egy csoportban.

Részletesebben

2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1.

2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1. 2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Karasszon Dezső: Ésaiás könyvének magyarázata,

Részletesebben

Datum=03.07.2007; Forrás=Észak-Magyarország; Kiadás=157; Rovat=Társadalom; Oldal=1;

Datum=03.07.2007; Forrás=Észak-Magyarország; Kiadás=157; Rovat=Társadalom; Oldal=1; Datum=03.07.2007; Forrás=Észak-Magyarország; Kiadás=157; Rovat=Társadalom; Oldal=1; A tüdő a túloldalon n A tüdôgyógyászati osztállyal 15 beteget költöztettek át hétvégén, de hétfôn már 20-an voltak. Miskolc

Részletesebben

HOGYAN KERÜL AJTÓ A BOROSPINCÉRE?

HOGYAN KERÜL AJTÓ A BOROSPINCÉRE? Mihájlovits Klára HOGYAN KERÜL AJTÓ A BOROSPINCÉRE? Egy környezetvédelmi előadás és annak következményei 3. díj A topolyai városi parkot a XIX. század elején telepítette a vidék akkori birtokosa. A telepítés

Részletesebben

T/ 7393. számú. törvényjavaslat. Az Egységes Szanálási Rendszerhez kapcsolódó kormányközi megállapodás kihirdetéséről

T/ 7393. számú. törvényjavaslat. Az Egységes Szanálási Rendszerhez kapcsolódó kormányközi megállapodás kihirdetéséről MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/ 7393. számú törvényjavaslat Az Egységes Szanálási Rendszerhez kapcsolódó kormányközi megállapodás kihirdetéséről Előadó: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Budapest, 2015.

Részletesebben

Szeretettel köszöntjük a kedves Olvasót!

Szeretettel köszöntjük a kedves Olvasót! Hírlevél Szentírás Szövetség 2011. ősz Szeretettel köszöntjük a kedves Olvasót! A német Lélekfrissítő kiadója, testvérszervezetünk, a Bibellesebund megkért, hogy a következő számnak írjak néhány gondolatot

Részletesebben

Fertõ Imre: Az agrárpolitika modelljei. Osiris tankönyvek. Osiris Kiadó, Budapest, 1999, 200 oldal

Fertõ Imre: Az agrárpolitika modelljei. Osiris tankönyvek. Osiris Kiadó, Budapest, 1999, 200 oldal KÖNYVISMERTETÉS Közgazdasági Szemle, XLVII. évf., 2000. december (1027 1031. o.) Fertõ Imre: Az agrárpolitika modelljei Osiris tankönyvek. Osiris Kiadó, Budapest, 1999, 200 oldal Fertõ Imre könyvének nincs

Részletesebben

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE 3. szám, 2015. március 3. szám - 2015. március Apró lépések a családokért Néhány évvel ezelőtt egy kolléganőm felhívott, hogy nem tudja, mit csináljon, ugyanis abortuszra

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM PEDAGÓGIAI ÉS PSZICHOLÓGIAI KAR EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSI ÉS SPORTTUDOMÁNYI INTÉZET 1117 Budapest, Bogdánfy Ödön u.

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM PEDAGÓGIAI ÉS PSZICHOLÓGIAI KAR EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSI ÉS SPORTTUDOMÁNYI INTÉZET 1117 Budapest, Bogdánfy Ödön u. EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM PEDAGÓGIAI ÉS PSZICHOLÓGIAI KAR EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSI ÉS SPORTTUDOMÁNYI INTÉZET 1117 Budapest, Bogdánfy Ödön u.10/b Telefon: (06-1) 209-0619 E-mail: sportkozpont@ppk.elte.hu

Részletesebben

INTERJÚ WALZ JÁNOSNÉVAL, A BARANYA MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET IGAZGATÓJÁVAL

INTERJÚ WALZ JÁNOSNÉVAL, A BARANYA MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET IGAZGATÓJÁVAL INTERJÚ WALZ JÁNOSNÉVAL, A BARANYA MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET IGAZGATÓJÁVAL L. I.: Mióta vezeted az intézetet? W. J.: Egy éve kaptam a megbízást, de már 90-től itt dolgozom munkatársként. Eredetileg magyar-orosz-ének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2006. augusztus 29. napján megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2006. augusztus 29. napján megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2006. augusztus 29. napján megtartott ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Alagsori terme Jelen vannak: Borbély István polgármester, Kozári

Részletesebben

MŰHIBA AZ IPARJOGVÉDELMI ÜGYFÉL-KÉPVISELETI GYAKORLATBAN 2

MŰHIBA AZ IPARJOGVÉDELMI ÜGYFÉL-KÉPVISELETI GYAKORLATBAN 2 Dr. Markó József: 1 MŰHIBA AZ IPARJOGVÉDELMI ÜGYFÉL-KÉPVISELETI GYAKORLATBAN 2 ( E G Y J O G E S E T T A N U L S Á G A I ) - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Részletesebben

Hogyan készült a Vizsolyi Biblia szedése?

Hogyan készült a Vizsolyi Biblia szedése? Hogyan készült a Vizsolyi Biblia szedése? Timkó György 1906-ban jelent meg Beöthy Zsolt szerkesztésében A magyar irodalom története című kétkötetes könyv. Ebben olvasható: [Károlyi] nem oly jártas ugyan

Részletesebben

Jelentkezési Tendenciák Kutatási Program 2000 2010.

Jelentkezési Tendenciák Kutatási Program 2000 2010. Jelentkezési Tendenciák Kutatási Program 2000 2010. Szerzők: Fábri István (Educatio Nonprofit Kft., Felsőoktatási Igazgatóság) Híves Tamás (Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet) Imre Anna (Oktatáskutató

Részletesebben

BARANGOLÁS AZ E-KÖNYVEK BIRODALMÁBAN Milyen legyen az elektonikus könyv?

BARANGOLÁS AZ E-KÖNYVEK BIRODALMÁBAN Milyen legyen az elektonikus könyv? BARANGOLÁS AZ E-KÖNYVEK BIRODALMÁBAN Milyen legyen az elektonikus könyv? Készítették: Névery Tibor és Széll Ildikó PPKE I. évf. kiadói szerkesztő hallgatók, közösen 1 BEVEZETŐ Az elektronikus könyv valamilyen

Részletesebben

TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉST

TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉST A FIZIKAI SZERTÁR Városunkban az 1600-as évek végére nyúlnak vissza az iskolai oktatás kezdetei. A jezsuita rend által 1754-ben emelt gimnáziumi épületünk falai közt, a fizikai szertárban őrizzük a múlt

Részletesebben

ItK. Irodalomtörténeti Közlemények 200. C. évfolyam. szám KISEBB KÖZLEMÉNYEK PIENTÁK ATTILA

ItK. Irodalomtörténeti Közlemények 200. C. évfolyam. szám KISEBB KÖZLEMÉNYEK PIENTÁK ATTILA KISEBB KÖZLEMÉNYEK PIENTÁK ATTILA BABITS FELJEGYZÉSEI ARANY JÁNOSRÓL Kézirat, rekonstrukció, kiadás * Horváth János a következő mondattal zárta az 1910-es évek első felében írt, de csupán a hagyatékból

Részletesebben

TÜKÖRORSZÁG MÁRPEDIG LÉTEZIK FARKAS ÁGNES ÜVEGCSISZOLÓ

TÜKÖRORSZÁG MÁRPEDIG LÉTEZIK FARKAS ÁGNES ÜVEGCSISZOLÓ 60 évek végén összegyûjtötték a kisipari szakmákat, és mi valahogy kimaradtunk. Ezért aztán nem is volt síküvegcsiszoló képzés. TÜKÖRORZÁG MÁRPEDIG LÉTEZIK FRK ÁGNE ÜVEGCIZOLÓ MÚLÓ IDÕ NYOMÁBN Z ÜVEGCIZOLÓ

Részletesebben

Kedves Szent Benedek Leányai, Tisztelt Atyák, Tisztelt Képviselő Úr, Kedves Tanárok, Kedves Gyerekek, Kedves Vendégek, ünnepi Gyülekezet!

Kedves Szent Benedek Leányai, Tisztelt Atyák, Tisztelt Képviselő Úr, Kedves Tanárok, Kedves Gyerekek, Kedves Vendégek, ünnepi Gyülekezet! Áldott az Isten, aki vezérel minket! - Vezérelte őket az Isten, és Általa csodálatos munkát végzett Berecz Erzsébet missziója Pipics csaba és Szent Benedek Katolikus Általános Iskola irodalmi színpadának

Részletesebben