Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk 2011/1. számában! február 15.
|
|
- Zsigmond Orosz
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk 2011/1. számában! február Maga mióta dolgozik a cégnél? - Mióta megfenyegettek, hogy kirúgnak. Sok szeretettel köszöntök mindenkit a év első hírlevelében! Az utóbbi időben kicsit késve indultak útjukra a hírlevelek, amiért most nyilvánosan mindenkitől elnézést is kérek! Az idei elsőt most pótolom is, amely eredetileg egy újévi számnak indult!! Valamelyik korábbi számban, Franciaországból hoztam pár érdekességet. Ezt a képsorozatot szeretném most kiegészíteni pár képpel. A helyszín továbbra is francia, azonban valahol délen, a tengerpart közelében járunk: Ez egy szokványos budi ajtó. Mégpedig egy autópálya parkolóban a nyilvános illemhely bejárata. Ez önmagában semmilyen meglepetéssel nem bír. Azonban, ha jobban megnézzük az épületet...
2 Igen! Gyanúsan nagyok az ablakok! Mondhatni, átlátni rajta! Ahogy belépünk, szép világos helyiségben találjuk magunkat,... ahol kellő rivalda fényben végezhetjük el azt, amiért ide jöttünk. Az egészről egy kis videót is készítettem, amely ide kattintva érhető el! A női részleget nem mertem lekapni! Folyton volt benn valaki!
3 A francia sorozat folytatásaként most jöjjön pár kép Svájcból is! A kép egy iparterületet ábrázol. A háttér csak Svájcban látható ilyennek. Hófehér hegycsúcsok! Balra egy autóparkoló. Beállás közben szinte automatikusan a tájra vetődik a szegény sofőr szeme. Aztán, mikor előre néz, hirtelen a fékbe lép! HÚÚÚ! És a svájciak hatalmas tempóban állnak be ebbe a parkolóba! Hiába, a hegyek vonzása... A kapuban egy kaputelefon található. Azonban Svájcban magas szintű az intelligens, számítógép vezérelte technika. Például a reluxák mozgását fényérzékeny, számítógép vezérelte szerkezetek irányítják.
4 De ezen a szerkezeten csupán egy szem gomb van! Ezért van szükség a használati útmutatóra! És a kapunál még ott van a nálunk letűnt fényű stoptábla. Folyt. köv.
5 - Uram, - kezdi az orvos - önnek egy rendkívül fertőző betegsége van. Elkülönítőben helyezzük el és csak palacsintát meg pizzát kap enni. - Ezektől meggyógyulok, doktor úr? - Nem. De ez fér be az ajtó alatt. "MEKK MESTER" A SZERELŐ AVAGY, EGY PANCSER VISZONTAGSÁGAI XIII. rész Mekk mester számítógép-asztala Volt ágyam, volt könyvespolcom, és volt vérszemem arra, hogy valamit még csináljak. A lányomnak íróasztal kellett. Ez egyszerű, az ember vesz egyet a bútorboltban. Haha! Csakhogy, ahhoz nagyobb lakást kellett volna venni, vagy, a lányom szobájának adni a nappalit. Nem fért be egyik sem arra a helyre, ahova szerettük volna. Speciális asztal kell! Tervezgettem, rajzolgattam, míg végre kész volt a mű. Komplett szobabútor, polccal, szekrénnyel, íróasztallal. Mivel az asztallapot különleges formájúra terveztem, megrajzoltam és kivágtam egy csomagolópapírból a formát, hogy majd a Fásnál mintaként szolgáljon. A lányommal mentem a Fáshoz, hogy ő válassza ki a bútora színét. Mit választ egy serdülőlány? Rózsaszínt. Nem is tudom, miért volt ez kérdés? A bútorlap neve: rózsatulippa. Nekünk, csak a rózsaszín álom nevet viselte szegény. Az asztalom! Külön pad a klaviatúrának, külön pad az egérnek. Meg fiók a lomoknak. Jobbra pedig, egy kis szekrényke a füzeteknek, könyveknek. Bár, az ajtaját csak akkor lehet kinyitni, ha az egérpad be van tolva. Jobb oldalán az asztalnak egy nyitott polc, ami úgy van megcsinálva, hogy a nyomtató, telefon elférjen rajta, de ez nem látszik a képen, csak az alsó polcrész.
6 Mivel a lányom apja nagyon akart segíteni, ezért hagytam. Pár nap múlva kész volt. Beillesztettünk mindent a helyére. Tökéletes. Ekkor kezdődtek a gondok. Egy kis íróasztalon hogy fér el a monitor, a klaviatúra, az egér, a gyerek házi feladatához szükséges könyv, füzet, tolltartó, és persze a gyerek könyöke? Sehogy! Próbálkoztunk jobbra tenni azt, balra tenni amazt, akkor sem akartak kibékülni egymással. Valami mindig kiszorult. Speciel, a gyerek volt az, aki inkább az ágyon hasalva tanult, hogy ne kelljen nyomorognia, mert a monitor nem akart az ágyon tanyázni. Az egér sem. A klaviatúra meg kikérte magának! A lányom az okos enged, szamár szenved alapon engedett a nyomásnak. Nagyon szomorú voltam, hogy a bútortervezői pályafutásom ilyen csúfos véget ért. Lehet, hogy pancser tervező vagyok, de skorpió pancser tervező! (Aki nem tudja, hogy milyenek a skorpiók, az nézzen utána!) Egy tulajdonságot minden pletykaújság kiemel: önfejű, konok. Na, ez vagyok én! Nézegettem az íróasztalomat. Semmi az égvilágon nem jutott eszembe. Olyan üres volt a fejem, hogy furcsálltam is, hogy a szemem nem esett bele az üregbe. Felfedeztem egy csavarboltot! Úgy jártam oda, mint kenyérért az ABC-be. A csavaros családját is én kezdtem eltartani. Hiszik, vagy sem, el nem tudtam volna képzelni, hogy itt annyi férfival lehetne megismerkedni, amennyivel akarnék? Kávézó, mozi, utca, tánciskola, üdülő, vagy mit tudom én, kutyafüle ahhoz képest, ahány manus itt megjelenik. Ha akartam volna, és hagytam volna, kaszálhattam volna, mivel egyedül voltam nő közöttük. Először mindegyik úgy nézett rám, mint borjú az újkapura. Megmosolyogtak, lekezelően okoskodtak egy sort, de amikor közöltem velük, hogy a lakásomban én készítettem az összes bútort, akkor lecsapódott náluk a biztosíték. Emberszámba vettek! Haverok viszont lettünk, bár a nevét egyiknek sem tudom. Több mindenkivel fantasztikus témákat tudtunk boncolgatni, mint például: 4 és feles, vagy 4-es csavar jobb-e a szereléshez? Ahogy bogarásztam a szerelvények között, és pletyóztam közben az egyik haverral, megakadt a szemem valami herkentyűn. Mint kiderült, hangosan gondolkodtam, mert arra a kérdésre, hogy ez mi a bánat nyavalya, a haver válaszolt: polccsúszda. Polccsúúúszdaaa? Az én kongó ürességű fejem abban a szúrásban elkezdett megtelni mindenféle gondolattal. Úgy kattogott a rozsdás fogaskerék, hogy már már aggódtam, hátha valaki más is meghallja. Már láttam is az elcseszett íróasztalomat, amint működőképessé válik. Mit mondjak, vettem egy csomó polccsúszdát. Nem tudtam még, hogy mire fogom használni, de majd kitalálom. Szóval fogtam egy fűrészt, és szépen na, jó, ez azért túlzás! kivágtam a szükséges méretet. Tudták, hogy a fűrész mindig pihenni akar? Állandóan megállt. Húztam néhányat, pihenés. Megint húztam néhányat, a fránya fűrész megint pihenni akart. Én még ilyen lusta dög szerszámot nem láttam! De, csak kész lettem. A megkönnyebbült fűrészt szabadságoltam,
7 ezzel együtt hoztam egy döntést is. Nekem fűrészgép kell! Majd! Az asztalom! Legömbölyített lap, a végein is, csak az nem látszik a képen. A felszerelés könnyen ment, mert csak csavarozni kellett, abban pedig már profi voltam. Viszont az asztal alatt csavarozni, az már nem piskóta. Nem számoltam, hogy hányszor vertem be a fejem, vállam, hátam. Másnap annyi kék folt volt rajtam, hogy nem mertem a kánikulában ujjatlan pólót felvenni, nehogy valaki félreértse, és ismeretlen tettes ellen feljelentést tegyen a rendőrségen. Az összekuporodott helyzettől elzsibbadtak a lábaim, kiállt a karom. Annyi bajom volt, hogy számolni sem lehet, de megcsináltam! Én a pancser, kihúzható polcot csináltam! Külön a klaviatúrának, külön az egérkének, külön a lomoknak! Az íróasztalom. Külön fakkja van a gépnek, külön a lemezeknek. Lehet, hogy asztalkészítőnek kellett volna mennem? Folytatás: Mekk Mester szekrényei Casear Ráakadtam egy nagyon érdekes és tanulságos kis videóra. Előre is mindenkitől elnézést kérek, akire a nevetésen kívül, más hatást is gyakorolna! Ide kattintva érhető el! Jó szórakozást kívánok hozzá!
8 És, ha már a témánál vagyunk. Amit reményeim szerint még a közeljövőben jön, az a beledi kirándulás, az éves pontos programterv, valamint disznótor. Addig is kívánok mindenkinek így késve is Boldog Új Évet! Ön ezt a levelet azért kapta, mert feliratkozott hírlevelünkre. A leiratkozáshoz kérem küldjön egy lemondó levelet az címre. Ezt honlapunkon a hírlevél, valamint a kapcsolat felvételi modulban, a megadott telefonszámokon, illetve személyesen is megteheti. Kérem azt az címét használja, amellyel feliratkozott! Telefon: 94/ A Vasi Klubhírek a Vám- és Pénzügyőrség Nyugdíjas Klub Szombathely kiadványa, a Vám- és Pénzügyőrség Nyugat-dunántúli Regionális Parancsnoksága címén: 9700 Szombathely, Hunyadi u. 47. Telefonszám: 06-94/ Telefax: 06-94/
Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk 2010/9. számában! 2010. július 25.
Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk 2010/9. számában! 2010. július 25. Álldogál a bolond az elmegyógyintézet kapujában. Odamegy hozzá az egyik orvos és megkérdezi: - Maga mit keres itt?
Egy könyvtárostanár töprengése a dobozok fölött
KÖNYVTÁR Szatmári Jánosné Egy könyvtárostanár töprengése a dobozok fölött 1985-ben kerültem a Hajnik Károly Közgazdasági Szakközépiskolába. Iskolánk abban az évben költözött át a Vas utcából a VII. kerületbe,
Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk 2009/16 számában! 2009. november. 16.
Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk 2009/16 számában! 2009. november. 16. - Nos, uram, önt meg kell műteni. - Azt nem. Inkább meghalok! A kettő nem zárja ki egymást. A nyugdíjas klub
Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével
Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A
Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk karácsonyi, 2010/11. számában! 2010. december 204
Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk karácsonyi, 2010/11. számában! 2010. december 204 (SERBÁN ANDRÁS igaz székely ember emlékének) Karácsonyi történet Mi, gyerekek, nagyon vártuk az első
Jarabin Kinga. Kedves Olívia!
Jarabin Kinga Kedves Olívia! Kedves Olívia! Mire levelem megérkezik hozzád, már biztosan újra nyugodt leszek és békés, de most pipa vagyok, haragos és mérges! Már megint hadat üzent nekem az a makacs és
4. fejezet Ha túl kényelmes a fotel
4. fejezet Ha túl kényelmes a fotel A válság benned gyökerezik Minden nehézség ellenére egyszer csak befigyelt a jószerencse. Persze, tettünk is érte, de végső soron mázlink volt. Történt ugyanis, hogy
Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk 2012/1. számában! 2012. január 8. Meghívó
Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk 2012/1. számában! 2012. január 8. Meghívó Diliházban a főorvos ellenőrzi, hogy ki mehet már haza. Nézi az első beteget. - Bumm, én vagyok az atombomba!
A tudatosság és a fal
A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?
Programterv a 2012-es évre
Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk 2012/2. számában! 2012. február 18. Programterv a 2012-es évre Favágó versenyt rendeznek a kanadai favágóknak, amit egy cingár figura nyer meg. A verseny
Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?
Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán
Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András
Joachim Meyer A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Bot Fordította: Berki András A botról Az ötödik, és egyben utolsó fejezete ennek a könyvnek, amiben elmagyarázom és röviden
Juhász Bence. A nagy litikamu
Juhász Bence A nagy P litikamu Parlamentből a Parlamentbe Viszontválaszra megadom a szót képviselő úrnak. Köszönöm Elnök úr, Tisztelt Országgyűlés, Tisztelt Ház. Amint az előző felszólalásomban is ismertettem
DOLGOZNI CSAK PONTOSAN SZÉPEN
Édesapám nagyon figyelt arra annakidején, hogy átvegyek tõle bizonyos stílusjegyeket, amelyek csak rá voltak jellemzõek, mert úgy érezte, így viszem tovább igazán a hagyományt DOLGOZNI CSK PONTOSN SZÉPEN
ART08 2010 12 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2010. 12. 20. hétfő
ART08 2010 12 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2010. 12. 20. hétfő (Előzetesen írtam!) Ezt a színházat megelőlegezem magunknak, mert csak hétfőn kerül rá sor. Én azonban nagyon rosszul vagyok, még
Helyi emberek kellenek a vezetésbe
Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt
Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása
Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt
Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés
Az ikrek nevelése R.: - Önt talán azért is érdekli az ikerkutatás, az ikergyerekek világa és élete, mert Ön is egy iker, ikerpár egyik tagja. Önök egypetéjû ikrek, vagy kétpetéjû ikrek? Métneki Júlia,
Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj
14 tiszatáj TANDORI DEZSÕ Hitman Hitman nincs a szótárban, a szótárban nincs. De hát ember nem ad lónak olyan nevet, hogy Úgy Jól Ötvenen Túl. Nem ad, öreg, lónak ember olyan nevet, hogy... mondom. Mondja
GR tanfolyam vélemények
GR tanfolyam vélemények (amiket, ha te is csatlakozol, a zárt oldalon élesben olvashatsz majd) A véleményeket rendhagyó módon nem a végén, hanem a 13. leckénél, egy szusszanásnyi időt adva kérem remélem,
XVI. JEGYZŐKÖNYV. Készült: Szihalom Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 29-én 17.00 órakor tartott Közmeghallgatáson.
XVI. JEGYZŐKÖNYV Készült: Szihalom Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 29-én 17.00 órakor tartott Közmeghallgatáson. Testületi ülés helye: Művelődési Ház Szihalom Jelen vannak:
Már az edzéseken is kiütközött,de az időmérőn tisztult csak le igazán, hogy nagyon éles csaták várhatóak a Salzburgi aszfaltcsíkon.
Már az edzéseken is kiütközött,de az időmérőn tisztult csak le igazán, hogy nagyon éles csaták várhatóak a Salzburgi aszfaltcsíkon. Pár sorban, most betekintést nyújtok, hogy is láttam én,majd az LRT csapat
Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk 2009/16 számában! 2009. november. 16.
Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk 2009/16 számában! 2009. november. 16. - Nos, uram, önt meg kell műteni. - Azt nem. Inkább meghalok! A kettő nem zárja ki egymást. A nyugdíjas klub
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET III. évfolyam 1. szám Január, Február, Március Örömöd teljes legyen Jézus Krisztusban! Ujjong Ujjong a szívem neked Istenem, mikor a Bibliát a kezembe veszem, s olvasni
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: rendkívüli ülésén 2008. július 9-én. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Jelen vannak: Hertlik Mihály, Kochnyák Sándor, Makovics Zoltán, Mészáros János, Nagy Péter,
Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009
96 97 98 99 100 SKAohsiung: A BAJNOK ÚTJA,,Hatéves voltam, amikor édesapám ismerôse révén elmehettem egy karateedzésre. Ahogy beléptem, iszonyú hangzavar, kiabálás, egymással harcoló fehér ruhás emberek
Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve
Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint
Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik
Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Több éves gyakorlattal fejlesztették tökélyre kifinomult praktikáik egész arzenálját. Kódszavaik tárháza régi, legendássá vált esetekből épült fel, ám legtöbbször
MIÉRT SZERETNÉK SZOCIÁLIS MUNKÁS LENNI?
MIÉRT SZERETNÉK SZOCIÁLIS MUNKÁS LENNI? Érdekesnek tűnik egy dolgozat címét kérdésként feltenni. Ez számomra azt jelenti, hogy nem egy szokványos házi dolgozatról beszélünk. Amióta Kocsis tanárnő feladta
T.Ágoston László A lovak állva álmodnak
T.Ágoston László A lovak állva álmodnak Alszol, öreg? fordult a férje felé az asszony. Megigazította feje alatt a kispárnát, és lélekben felkészült a nagy beszélgetésre. Nem, nem alszom. Jár az agyam,
A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.
Bódi Zsolt Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! A BARÁT Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Szüleimnek, testvéreimnek,
2011/augusztus (160. szám) Jog és fegyver az állam tartópillérei (Justinianus)
2011/augusztus (160. szám) Jog és fegyver az állam tartópillérei (Justinianus) Jog & Fegyver Az augusztusi számba eleve jogeseteket szántam és pont akadt is kettő, melyeknek nemcsak helyük lehet itt, hanem
Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett
16 Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett mást is felfedezni vélt. Dühöt, talán. Kétségbeesést.
Rost Andrea: Minden szerep beépül az ember életébe
Rost Andrea: Minden szerep beépül az ember életébe Kiss Eszter Veronika, 2015. október 25., 11:53 Rost Andrea Fotó: Barna Bálint Nemrég jött ki új ékszerkollekciójával, és novemberben Frenák Pállal ad
Kiegészítések a. Psóra Zsolt által készített, Peugeot 307 indexkapcsoló javítása című. dokumentumhoz.
Kiegészítések a Psóra Zsolt által készített, Peugeot 307 indexkapcsoló javítása című dokumentumhoz. Engem is utolért az egyik Peugeot típushiba, nem működött megfelelően az indexkapcsolóm, ezért a fenti
garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára
Mire megvirrad... Julis! Julis! Asszony! Csak nem hagy békén, s én áldozatként, hogy szabaduljak tőle, elvonulok, mint a nagyokosok, tollat veszek a kezembe, azzal ámítom őnagyságát, hogy úr lettem, ahogy
HA CSAK A HUZAT HIBÁDZIK FARKAS FERENC KÁRPITOS
pám körbevitt a mûhelyekbe, bemutatott a szomszédos üzletekben. Ma maximum akkor jön be valaki új, ha kell neki egy csavarhúzó vagy fogó. De akkor sem biztos, hogy bemutatkozik H CSK HUZT HIBÁDZIK KS NC
Bálint-házban, a Szabad Zsidó Tanház előadássorozat keretében elhangzott: Kárpáti Ildikó, Példák a zsidóság ábrázolására az amerikai filmtörténetben
Azonosító: ART18 2011 10 31 Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2011. 10. 05. szerda Bálint-házban, a Szabad Zsidó Tanház előadássorozat keretében elhangzott: Kárpáti Ildikó, Példák a zsidóság ábrázolására
V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés
V i c z i á n Á k o s Halálos haszonszerzés Nem is emlékszem, hogy mikor aludtam ilyen jót, igaz nem volt több hat óránál, de ennyit ritkán alszom. Nyújtózkodtam egy hatalmasat, majd felkeltem az ágyból,
Erkölcstan óraterv. Idő Az óra menete Nevelési-oktatási stratégia Megjegyzések. Módszerek Munkaformák Eszközök
A pedagógusok neve: T. R., K. M., B. D., B. S. Tantárgy: Erkölcstan Osztály: 2.a A hely előkészítése, ahol a foglalkozást tervezik: csoportasztalok Erkölcstan óraterv Az óra témája: Reggel, este szabályok.
Egy éve a BÁNKIn. Közvélemény kutatás v2010.7.24. Ötletgazda: Shadow. Készült a BÁNKI HÖK weblapján keresztül.
Egy éve a BÁNKIn Közvélemény kutatás v00.7. Ötletgazda: Shadow Készült a BÁNKI HÖK weblapján keresztül. http://hok.banki.hu Hallgatók a hallgatókért ./mechatronika Tanulni kell sokat, mert hirtelen jönnek
Gázló TT 2008 A rekordok napja 2008. július 12.
Gázló TT 2008 A rekordok napja 2008. július 12. 4:30 Fire! - üvölti Hans-Peter Geerdes (ki az?), nincs mese, menni kell. Lassan megy az öltözés, kínlódás minden ruhadarabot felvenni mondjuk jó idő van,
FEHÉRVÁRI ANIKÓ KUDARCOK A SZAKISKOLÁKBAN TANULÓI ÖSSZETÉTEL
23 FEHÉRVÁRI ANIKÓ KUDARCOK A SZAKISKOLÁKBAN A tanulmány egy 2008-as vizsgálat eredményei 1 alapján mutatja be a szakiskolai tanulók szociális összetételét, iskolai kudarcait és az azokra adott iskolai
J E G Y ZŐKÖNYV. 97/2010.(III.09.) számú határozat. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az alábbi napirendi pontokat tárgyalja:
J E G Y ZŐKÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2010. március 09-én (Kedd) 11.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Medgyaszay Ház Nagykanizsa, Sugár
Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van
Százat egy ütéssel Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy mesterlegény, kinek se égen, se földön nem volt egyebe egy rongyos garasánál. Elindult ő vándorolni. A mint ment, mendegélt hegyen völgyön
Egy jó nyaralás csodákra képes Mire emlékezünk, és miért? (Katarina Loefflerova története alapján)
Egy jó nyaralás csodákra képes Mire emlékezünk, és miért? (Katarina Loefflerova története alapján) http://centropastudent.org/?typ=sprache&flang=hu&movid=6&nid=43&q=m Óravázlat Korcsoport: 11-12. évfolyam
TÁRSULATI ÜLÉS jegyzőkönyv
TÁRSULATI ÜLÉS jegyzőkönyv Időpont: 2007. március 23. Helyszín: Csokonai Színház, Nagy Színházterem CSÁNYI JÁNOS BESZÉDE Tisztelettel köszöntöm a társulatot rendkívüli társulati ülésünkön. Külön köszöntöm
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na
Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól
Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Amióta én vagyok a fõigazgató, kell, hogy látsszon az, hogy nagyobb rend van. Ez szép lassan
Június 19. csütörtök
Június 19. csütörtök A tegnapi túra a városban úgy kinyuvasztotta a lábam, mint egy nehéz nap a Caminon. Igaz, több mint két órát mentem, megállás nélkül, és a szandálban, amiről már kiderült, hogy nem
formában, amikor még fociztam, és egészségesen éltem, illetve nem éltem egészségtelenül. A testem tisztul, ideális formára talál, és nem mintha a
TOKIÓ Egy férfi fekszik a földön. A hátán fekszik, mint egy döglött, kiszáradt bogár. Egyik lába kinyújtva a kihalt sikátor betonján, a másik egy ruhaüzlet kirakatának üvegére tapadva. Alszik. Nincs rosszul,
Megbánás nélkül (No regrets)
Stargate SG1- Megbánás nélkül (No Regrets) Kategória: Stargate SG1 Romantika Rövid ismertető: Bárcsak a Jég foglyai néhány perccel tovább tartott volna... Írta: Alli Snow Web: http://www.samandjack.net/fanfics/viewstory.php?sid=1251
II. 4. Milyen férfira vágynak a boldog párkapcsolatot kereső (és arra alkalmas) nők? 106 II. 5. Szűrési technikák pénz, idő, érzelmek megóvása 111
TARTALOM Köszönetnyilvánítás 7 Előszó 9 Bevezetés (később nem ismétlődő információk) 11 I. Csajozás, avagy ismerkedési és hódítási alapismeretek 19 I.1. Belső világod 20 I. 1. A. Küzdd le a félelmeidet!
Nyolcadik lecke. mindkettő = mind a. kilencvennyolc. kilencvennyolcadik lap
Nyolcadik lecke A turistainformációban Jó napot kívánok! Üdvözlöm! Tessék parancsolni! Kérem szépen, hogyan juthatok Budapestről Esztergomba? Hát, kérem, autón, vonaton, autóbuszon és hajón. Repülőn egyelőre
Pódiumbeszélgetések A 2014 október 21-ei Dr. Barát Gáborral lefolytatott szakmai disputa vitájában elhangzottak tézis-szerű Összefoglalója
Pódiumbeszélgetések A 2014 október 21-ei Dr. Barát Gáborral lefolytatott szakmai disputa vitájában elhangzottak tézis-szerű Összefoglalója - Amikor megterveztük ezt a Szakmai disputát, akkor úgy látszott,
PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY
PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 0 ISKOLAI FORDULÓ II. fokozat ÉLETTÖRTÉNETEK Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia Feladatlap Megoldási idő: 45 perc Elérhető pontszám: 50 pont Elért pontszám: pont Kódszám:
III. Testi fejlıdés. Szeptember 25., péntek, 20 óra
III. Testi fejlıdés Szeptember 25., péntek, 20 óra László lépett be utoljára a közösségi terembe, amely hatalmas boltíves helyiség volt, bútorzatául pedig egy nagy asztal szolgált, körülötte néhány paddal
IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám
IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám Mert született néktek ma Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Lk 2,11 Kedves Testvéreim! Karácsony számomra
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egercsehi és Szúcs, Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2011. február 2-án 14 00 órakor tartott együttes ülésén, az Egercsehi Polgármesteri Hivatalban Határozatok
JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban
JuGáWi 7.A 2010. december-2011. január Női Kézilabda Európa Bajnokság Amiről szó van az újságban: Rövidpályás Úszó Világbajnokság Férfi Kézilabda Világbajnokság Adventi műsor Mikulás-buli az osztályban
atlantisz: süllyedõ városok szigetek
Harkai Vass Éva atlantisz: süllyedõ városok szigetek versvázlat III. 18 hétvégén néha falura megyünk van ez a szó hogy falu úgy tűnik semmi közöm hozzá nem élek falun kezdhetnék akár egy cv-t is így az
Hogyan vegye rá gyermekét a nyári tanulásra, és hogyan teheti élvezhetővé számára?
1. oldal Hogyan vegye rá gyermekét a nyári tanulásra, és hogyan teheti élvezhetővé számára? Nagy Erika, 2013 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI.
A talaj gyermekei. Szél játszik, fűszál hajlong, Sok száz virág illatával zsong. Falevél zizzen, madár csacsog, A közeli patak halkan csobog.
A talaj gyermekei Szél játszik, fűszál hajlong, Sok száz virág illatával zsong. Falevél zizzen, madár csacsog, A közeli patak halkan csobog. A hóvirág illata bejárja a környéket, Az ibolya is csatlakozik
Föléhajolt, melle előrelendült, illat szállt fel a hasa mentén, Darius fölemelte kissé a fejét, hogy lássa a köldökét: parányi kagyló, felül
1 Föléhajolt, melle előrelendült, illat szállt fel a hasa mentén, Darius fölemelte kissé a fejét, hogy lássa a köldökét: parányi kagyló, felül karimával; örült a látványnak, de ez csak az első fejezet,
Stratégiai Pénzügyek. avagy a tulajdonosok és cégvezetők eszköztára. Interjú Horváth Zoltán Cashflow Mérnökkel
Stratégiai Pénzügyek avagy a tulajdonosok és cégvezetők eszköztára Interjú Horváth Zoltán Cashflow Mérnökkel Stratégiai Pénzügyek HR: Üdvözlöm a kedves hallgatókat! Hídvéghy Róbert vagyok és egy interjút
A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/
A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/ A kis csillag a milliárdnyi többi között állt fenn az égen. Végtelenül messzi kis fehér pont volt csupán. Senki sem vette észre - éppen ez volt bánata. Hajnalban
Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens
Egy hónap Hollandiában Nagy Nikolett Fogászati asszisztens A kezdetek Úgy érzem, duplán is szerencsésnek mondhatom magam, hogy sikerült kijutnom Hollandiába.Egyrészt, mert hatalmas élményt jelentett számomra
Szép az ici-pici nõi cipõ, nõi cipõ. Benne óvatosan lépked a nõ, a nõ. EGY CIPÕÁLMODÓ ÉLETMÛVÉSZ PETÕ LAJOS CIPÉSZ
Szép az ici-pici nõi cipõ, nõi cipõ. Benne óvatosan lépked a nõ, a nõ. EGY CIPÕÁLMODÓ ÉLETMÛVÉSZ PETÕ LAJOS CIPÉSZ A MÚLÓ IDÕ NYOMÁBAN A CIPÉSZ A cipészekkel valahogy mindig jóba voltam. Nem tudom, miért,
JAVÍTÓKULCS R FÜZET ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS. s u l i N o v a K h t. É R T É K E L É S I K Ö Z P O N T É V F O L Y A M
8. É V F O L Y A M ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS R FÜZET s u l i N o v a K h t. É R T É K E L É S I K Ö Z P O N T 2 0 0 6 Untitled-13 1 2006.03.01. 15:01:48 2 Untitled-13 2 2006.03.01. 15:01:48 3 Untitled-13
Ha a gyógyítás nem mőködik
Ha a gyógyítás nem mőködik 2009 Rue Anne Hass, M.A., Intuitive Mentoring és I-Mentoring, www.intuitivementoring.com. Látogasd meg Rue honlapját, ahol további cikkeket találsz Az EFT-rıl és az érzékeny
1. Tandem-túra két nap, két megye, két ország
1. Tandem-túra két nap, két megye, két ország Hosszas készülődés és tervezgetés után úgy döntöttünk pünkösd hétvégéjén túlesünk az első csomagos túránkon a tandemünkkel. A célunkon sokáig filozofáltunk,
Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... *****
Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ezüst gyertyatartók fénye mellet egy fiatal férfi hajol íróasztala fölé. Az arca márványfehér,
Spiró György: Kémjelentés
Spiró György: Kémjelentés Spiró György Kémjelentés Novellák (Részlet) (Részlet) MAGVETŐ Magvető Könyvkiadó és Kereskedelmi KFT. www.magveto.hu ISBN 978-963-14-2939-8 Spiró György, 2011 Kocsiút éjjel Vacsora
"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval
"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval 2014. augusztus 26. kedd, 07:00 "Mindig büszke voltam, ha valami újra hívtak. Soha nem érzem, hogy itt a plafon, hanem inkább azt, hogy szeretnék
Nekünk még volt szabadnapunk
Nekünk még volt szabadnapunk 2013. 09. 11. Szerző: Kalmár András Molnár Piroskával egy nagy irodaház felső szintjén találkoztam, vöröses-lilás paróka volt a fején, zebramintás blúz és műszálas sál egészítették
TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50
Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek
2015. december: A meddőség kezelése a szociológus szemével - Vicsek Lilla
2015. december: A meddőség kezelése a szociológus szemével - Vicsek Lilla Vicsek Lilla a Budapesti Corvinus Egyetem Szociológia és Társadalompolitika Intézetének docense. Az utóbbi években elsősorban a
Szigethy Éva. A kocsmárosné fia
Szigethy Éva A kocsmárosné fia 1. A kocsmában Micsoda nap ez a mai! Reggel óta ömlik az eső. Egy teremtett lélek nem lépett még be motyogta csak úgy magának Paula, a kocsmárosné. Jobban tettem volna, ha
Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009
74 75 76 77 Edzô és tanítványa 78 DOHIÓ, MAWASHI ÉS A KÖNNYEK 79 Szumó. Gondolnák, hogy hazánk ebben a különleges távol-keleti küzdôsportágban is a nagyhatalmak közé tartozik? Országunk négy fôvel képviseltette
Baróthy Borbála. Kártyák kiterítve. Cards on the table
Baróthy Borbála Kártyák kiterítve Cards on the table 1. Fejezet A tükörből visszabámuló lányra meredtem. Szomorúnak tűnt és félt. Az arca fehérebb volt a szokásosnál és általában csillogó kék szeme most
Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer ELBIR LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL 2010. április BUDAPEST
21. április Tisztelt Hölgyem / Uram! A Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjeként egyik legfontosabb küldetésünknek tartom a bűnmegelőzést, éppen ezért amikor csak lehetőségünk adódik, komoly hangsúlyt
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: A Polgármesteri Hivatal Tanácskozótermében Balmazújváros Város Önkormányzat Intézményfelügyeleti, Szociális és Közbiztonsági Bizottság 2011. április 19-i nyílt üléséről.
Ferri-Pisani A SZERELEM AMERIKÁBAN
Ferri-Pisani A SZERELEM AMERIKÁBAN FERRI-PISANI A szerelem Amerikában Regény 2011 fordította Dénes Zsófia Fapadoskonyv.hu Kft. Dénes Zsófia jogutódja I. A félig nyitott kapu Az átkelés utolsó napjaiban
Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com
Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,
Zágonyi Mónika. Jég és gyöngy
Zágonyi Mónika Jég és gyöngy JÉG ÉS GYÖNGY Első fejezet Uramisten úristen csak ennyit bírtam kinyögni, miközben az űrhajóban lévő számítógép monitorjára meredtem. Mi van? kérdezte Alain, az egyetlen társam,
Szép karácsony szép zöld fája
Móra Ferenc Szép karácsony szép zöld fája Illusztrációk: Szabó Enikő Nyolcéves voltam, a harmadik elemibe jártam, és először léptem a közszereplés terére. A közszereplés tere az öreg templomunk volt. Úri
Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk!
Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Sokszor nagyon kevés dolgon múlik, hogy egy kapcsolat miképpen alakul. Ugyanazzal az energiával lehet építeni és rombolni is. A lényeg a szándék, illetve
A szenvede ly hatalma
Előhang Leonard Kastner mostanában egyre többször gondolt ar ra, hogy vissza kéne vonulnia. Miért is ne? Az időzítés tökéletes lenne. Annyi pénzt keresett már, amiről régebben álmodni sem mert volna, ráadásul
Három szabály. 2. rész. Prezentációs túlélő kurzus sürgős esetekre. amelyet feltétlenül ismernie kell mielőtt írni kezdi a következő prezentációját
6 Három szabály amelyet feltétlenül ismernie kell mielőtt írni kezdi a következő prezentációját Prezentációs túlélő kurzus sürgős esetekre 2. rész 7 Második szabály Próbálja el holnapi prezentációját!
jor ge bucay 20 lépés eló re Töténetek, melyekbôl az életet tanultam
jor ge bucay 20 lépés eló re Töténetek, melyekbôl az életet tanultam 5. LÉPÉS H ALLGASS MEG MÁSOKAT A személyes tökéletesedés felé vezetô út következô lépése, amelyet egyszerûen így is megfogalmazhatnánk:
JEGYZŐKÖNYV. mely készült a Szeghalom Kistérség Többcélú Társulás 2010. november 23- án. Füzesgyarmaton megtartott ülésén
JEGYZŐKÖNYV mely készült a Szeghalom Kistérség Többcélú Társulás 2010. november 23- án Füzesgyarmaton megtartott ülésén Jelen vannak: 1. Bere Károly Társulás elnöke 2. Macsári József Szeghalom polgármestere
Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez.
Életgyónáshoz Életrendezés Nemes Ödön jezsuita atya gondolatai Alapelvek A kapcsolataimban, élethelyzeteimben, testi-lelki betegségeimben, kudarcaimban tapasztalt nehézségeimet, ne tekintsem problémának,
Egyszerű tábla. Nagy Zsófia: A mi táblánk
Nagy Zsófia: A mi táblánk 2011 decemberében, karácsonyi meglepetésként, egyik diákom családjának közbenjárása révén került osztálytermünkbe egy Mimio interaktív tábla. Persze nagy volt az öröm a gyerekek
KimDaBa. Dobbantó. Rendet a képek között. Kiskapu Kft. Minden jog fenntartva
KimDaBa Rendet a képek között. Ha leszámítom a gyerekkori fotóimat és fényképezõgépemet, akkor azt kell mondjam, hogy éppen egy évtizede foglalkozom egy amatõr fotós szintjén fényképezéssel, többnyire
előkészítő irat * 10C-meghallgatás 1/10.
előkészítő irat * 10C-meghallgatás 1/10. Észrevételek a 10./C. meghallgatásáról készült feljegyzéssel kapcsolatban: Általános megállapításaim: A meghallgatáshoz használt módszer véleményem szerint nem
Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM
Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki
Kedves Gyerekek! Miért jó kerékpározni, kerékpárral közlekedni?
Kedves Gyerekek! Minél nagyobbak lesztek, annál hamarabb jön el az idő, amikor egyedül fogtok közlekedni az utcákon, viszont ehhez nagyon fontos, hogy jól ismerjétek a közlekedés szabályait! Ezeket először
A SPECIÁLIS SZAKISKOLAI TANULÓK ESÉLYEI
A SPECIÁLIS SZAKISKOLAI TANULÓK ESÉLYEI I SKOLARENDSZERüNK RÉGÓTA KÜZD A SZOCIÁLISAN HÁTRÁNYOS helyzetű fiatalok képzésének gondjaival. 1990-től e réteg számára újfajta iskolatípus jelent meg: a speciális
Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni
BRÁTÁN ERZSÉBET HÉTKÖZNAPI CSODÁK NOVELLAGYŰJTEMÉNY ELŐSZÓ Kedves olvasóim! Az alábbi novelláim a valóság és a fantázia összefonódásából születtek. Számtalanszor elmegyünk apróságok felett, pedig az élet
Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY
Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY Volt egyszer a világon egy király, akit a népe nagyon szeretett. Csak egy búsította az ország népét. A király hallani sem akarta, amikor arról beszéltek neki, hogy ültessen