TÁJHASZNÁLAT VIZSGÁLATA A HÓDMEZİVÁSÁRHELYI KISTÉRSÉGBEN

TÁJHASZNÁLAT VIZSGÁLATA A HÓDMEZİVÁSÁRHELYI KISTÉRSÉGBEN A TANULMÁNYT KÉSZÍTETTE: KIS KRISZTIÁN HÓDMEZİVÁSÁRHELY 2009

Tartalomjegyzék I. BEVEZETÉS... 2 II. ANYAG ÉS MÓDSZER... 6 III. A TALAJJELLEMZİK VIZSGÁLATA... 9 IV. TÁJSZERKEZET A HÓDMEZİVÁSÁRHELYI KISTÉRSÉGBEN... 18 V. TERMÉSZETVÉDELEM ÉS FÖLDHASZNÁLAT... 24 V.1. VÉDETT TERMÉSZETI TERÜLETEK A HÓDMEZİVÁSÁRHELYI KISTÉRSÉGBEN... 27 V.2. VÉDETT TERMÉSZETI TERÜLETEK FÖLDHASZNÁLATA... 32 V.3. NATURA 2000 TERÜLETEK ÉS ÖKOLÓGIAI HÁLÓZAT A HÓDMEZİVÁSÁRHELYI KISTÉRSÉGBEN... 40 V.3.1. Natura 2000 területek hálózata a Hódmezıvásárhelyi kistérségben... 41 V.3.2. Natura 2000 területek földhasználata... 50 V.4. ÖKOLÓGIAI HÁLÓZAT A HÓDMEZİVÁSÁRHELYI KISTÉRSÉGBEN... 55 VI. TÁJHASZNÁLAT ÉS ANNAK VÁLTOZÁSA A FÖLDHASZNÁLAT ÉS A FELSZÍNBORÍTÁS TÜKRÉBEN... 59 VII. TANYÁK A HÓDMEZİVÁSÁRHELYI TÁJBAN... 67 VIII. FÖLDHASZNÁLAT ÉS TERMELÉSI SZERKEZET... 75 IX. PRIMER BIOMASSZA POTENCIÁL A HÓDMEZİVÁSÁRHELYI KISTÉRSÉGBEN... 77 IX.1. A HÓDMEZİVÁSÁRHELYI KISTÉRSÉG MEZİGAZDASÁGI ÉS ERDÉSZETI EREDETŐ BIOMASSZA POTENCIÁLJA... 79 IX.1.1. A növénytermesztés fı- és melléktermékeinek biomassza potenciálja... 81 IX.1.2. Az erdészeti fı- és melléktermékek biomassza-potenciálja... 84 X. FÖLDHASZNÁLATI JAVASLATOK... 88 XI. FELHASZNÁLT IRODALOM... 90 1

I. Bevezetés A vidéki térségek fejlıdésének egyik nagy kérdése, hogy az ott élık és az ott tevékenységet végzı szervezetek milyen mértékben és milyen módon hasznosítják az adott térségben rendelkezésre álló, helyi vagy a térségen kívülrıl megszerezhetı (mőködı tıke, fejlesztési források stb.) erıforrásokat. A vidékgazdaság erıforrásainak Fehér (2005) az általa hasznosítható emberi, természeti, pénzügyi, társadalmi, gazdasági és egyéb tényezıket, illetve az azok közötti viszonyokat tekinti, amelyek társadalmilag hasznos, gazdaságilag ésszerő, ökológiai szempontból is elfogadható (tehát fenntartható), idıben és térben is változó célokat szolgálnak. A szerzı a következıképpen csoportosítja a vidéki erıforrásokat: humán erıforrások (vidéki emberek és közösségeik), természeti erıforrások, táj- és tájképi erıforrások, települések, egyéb erıforrások. A táj és tájkép sajátos helyet foglal el a vidéki erıforrások között, írja Fehér (2005), részben mert a természeti erıforrásokra jellemzı jegyekkel rendelkezik, részben pedig emberi munka eredménye, és az emberi szükségletekhez kapcsolódik. Garrod és mtsai (2006) szerint a vidéki erıforrások természeti-földrajzi, épített és társadalmi jellegőek, amelyek az egész vidéket lefedik. Garrodék a vidéki erıforrások elemeinek a következıket tekintik: táj- és tájkép; vadvilág; biodiverzitás; földfelszín és talaj; levegı; sövények és telekhatárok; mezıgazdasági épületek; vidéki települések; történeti emlékek, utak, sövények, csapások; patakok, folyók, tavak; víz; fák, erdık és ültetvények; helyi szokások, nyelvek, ételek, kézmőves termékek, fesztiválok, tradíciók és életvitel. A Vidéki Térségek Európai Kartája a hivatalos politika rangjára emelte a vidékkel való törıdést, s egyik nagy érdeme, hogy megfogalmazta a vidéki térségek hármas funkcióját, melyek ellátásának fenntartható biztosítása fejlesztésük alapját képezi. A Vidéki Térségek Európai Kartája (European Charter for Rural Areas) szerint a vidéki térségek három alapvetı funkciója: a gazdasági, ökológiai és társadalmi-kulturális funkció. A Karta a vidéki területek ökológiai funkcióinak betöltéséhez kapcsolódva a tájhasználat kérdéséhez a következıket tartja szükségesnek: az élet természetes alapjainak (a föld, a víz és a levegı) megırzése, azok megfontolt és fenntartható használata; az élıhelyek és a zöld terek védelme; a táj fenntartása; a biodiverzitás, a genetikai diverzitás és a tájak sokszínőségének megóvása; valamint az élıvilág ökológiai feltételeinek akár jogi eszközökkel való biztosítása is a vidék ökológiai funkciójához tartozik (Council of Europe, 1996). Az elıbbiek is alátámasztják, hogy a táj mint többfunkciós erıforrás, illetve annak fenntartható használata fontos szerepet játszik a vidéki térségek fejlıdésében, ill. fejlesztésében. 2

A következıkben néhány tájfogalom közlésével mutatom be a tájnak, mint téregységnek a tudományban kialakult megközelítését, tartalmi meghatározását. Csemez (1996) szerint a táj a természet és a társadalom kölcsönhatásaiban fejlıdı komplex területi egység. Tükrözi a természeti adottságokat, a társadalmi és gazdasági viszonyokat, ugyanakkor magas szintő vizuális-esztétikai értékek hordozója. Más megfogalmazásban a táj emberesített bioszféra, kultivált természet, a természet és a társadalom kölcsönhatásainak az anyagi világban tárgyiasult története, vizuális-esztétikai értékek hordozója (Csemez és Mıcsényi, 1997). Marosi (1980) véleménye szerint a táj a térnek olyan, a szomszédságtól elhatárolható egysége, amely a természeti és társadalmi interakciók eredményeként egyéni sajátosságokkal rendelkezik. Hasonlóan fogalmaz Csorba (2006) is, aki szerint a táj funkcionális földfelszíni egység, egy meghatározott terület, amely megjelenése és mőködése alapján a szomszédos egységektıl, tájaktól elválasztható. Olyan, a térben elhatárolható funkcionális egység, aminek természetes mőködésébe az ember egyre erısebben beavatkozik, miközben létével maga is annak részét képezi. Cloke és Park (1985) szerint a táj mely egyaránt vonatkozik egy terület földhasználatra és látványára (tájkép) a vidéki térségek fontos erıforrása, megfelelı keretet biztosít ahhoz, hogy integráljuk az erıforrás-használat emberi dimenzióját és a természeti erıforrásokat. A táj fogalma, használata és védelme több politikai és jogi dokumentumban is megjelenik, ami jelzi a táj szerepének felismerését és kifejezi annak fontosságát. Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága 2000. október 20-án Firenzében megtartott ülésén elfogadta az Európai Táj Egyezményt (European Landscape Convention), amely szerint a táj az ember által érzékelt terület, amelynek jellege természeti tényezık és/vagy emberi tevékenységek hatása és kölcsönhatása eredményeként alakult ki. Az egyezmény preambulumában a résztvevık megállapítják, hogy a táj fontos szerepet tölt be úgy kulturális, ökológiai, környezeti és szociális téren, mint a gazdasági tevékenységek egyik erıforrása. Az elıbbiek mellett az egyezmény kiemeli, hogy a táj fontos része az emberek életminıségének, kulcsszerepet játszik az egyén és a társadalom jólétében, ezért nagy hangsúlyt kell fektetni a társadalmi igények, a gazdasági tevékenységek és a környezet harmonikus és kiegyensúlyozott kapcsolatán alapuló fenntartható fejlıdés megvalósítására (Council of Europe, 2000). A természet védelmérıl szóló 1996. évi LIII. sz. törvény (Tvt.) is definiálta a táj fogalmát a következı értelmezésben: a táj a földfelszín térben lehatárolható, jellegzetes felépítéső és sajátos része, a rá jellemzı természeti értékekkel és természeti rendszerekkel, valamint az emberi kultúra jellegzetességeivel együtt, ahol kölcsönhatásban találhatók a természeti erık és a mesterséges (ember által létrehozott) környezeti elemek. A Tvt. szerint 3

a tájhasznosítás és a természeti értékek felhasználása során meg kell ırizni a tájak természetes és természetközeli állapotát, továbbá gondoskodni kell a tájak esztétikai adottságait és a jellegét meghatározó természeti értékek, természeti rendszerek és az egyedi tájértékek fennmaradásáról. Más erıforrásokhoz hasonlóan itt is érvényes az a megállapítás, hogy a táj csak akkor tekinthetı erıforrásnak, ha valamilyen célból a gazdasági és társadalmi folyamatokba integrálva felhasználásra kerülnek. Felhasználásuk hiányában csak lehetıségrıl, bizonyos értelemben tájpotenciálról beszélhetünk. A táj, mint vidéki erıforrás felhasználása igen sokrétő lehet, a szigorú táj- és természetvédelemtıl a rekreáción át az alkalmazkodó mezıgazdaságig sokféle tevékenységet felölelhet. Az ember a táj potenciális adottságainak kihasználása érdekében környezetét folyamatosan alakítja. Az ember a mindenkori pillanatnyi érdekei és a technikai eszközei szerint hasznosítja környezetét, alakítja a tájat. Mindenféle beavatkozás közvetlenül vagy közvetve hat az egyes elemekre, elemegyüttesekre. A tájszerkezet, a tájháztartás, a tájkép ezért állandóan változik. A tájnak éppen a változások, a mindenkori társadalom megnyilvánulásainak tükrözése az egyik legfıbb ismérve. A folyamatokat, a változásokat, a rendkívül összetett hatásokat csak részletezetten lehet bemutatni. A tájhasználat milyenségét és intenzitását a mővelési ágak aránya tükrözi (Csemez, 1996). A mővelési ágak, illetve azok szerkezete fejezik ki a földterületek használatának módját. A mővelési ág tehát egy adott földterületre jellemzı, tényleges hasznosítási módot jelenti, mely lehet szántó, kert (konyhakert), gyümölcsös, szılı, gyep (rét, legelı), erdı, nádas, halastó és mővelés alól kivett terület (kivett). A föld hasznosítása Korompai (2003) szerint az adott térség területének valamilyen célra történı igénybevételét jelenti. Az elıbbinél részletesebb meghatározást ad Vermes (2007), aki szerint a földhasználat a rendelkezésünkre álló föld(terület)nek, mint természeti erıforrásnak a különbözı emberi/társadalmi célokra történı igénybevételét jelenti, amelybe beletartozik a lakóterületi és közlekedési beépítés, a bányászat (nyersanyag-kitermelés), a mezı- és erdıgazdálkodás céljára való használat (biomassza-termelés), a természeti és táji értékek megırzését célzó fenntartás, hogy csak a legfontosabbakat említsük. A szerzı hozzáteszi, hogy földhasználat szinonimájaként találkozhatunk a területhasználat kifejezéssel is. Haase et al. (2007) Csemezhez hasonlóan azon a véleményen van, miszerint a tájak változnak, ami leginkább a földhasználat módjának változásában érhetı tetten, és ami a táj szerkezetének átalakulását eredményezi. A földhasználatot és a földhasználat változását számos tényezı egymásra ható folyamatai befolyásolják, melybıl kiemelendı a bio-fizikai 4

környezet és az emberi döntéshozatal (Claessens et al., 2009). Heilig (2002) véleménye szerint a földhasználatot sokkal inkább a gazdasági, társadalmi és politikai tényezık határozzák meg semmint a bio-fizikai jellemzık. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA, 1999) kiadványa szerint a társadalmi-gazdasági és természeti tényezık, valamint a politikai hatások eredıjeként változik a földhasználat (módja), ami rendszerint a felszínborítás változását eredményezi. A földhasználat és a felszínborítás nem azonosak. A felszínborítás ismerete nem magyarázza meg szükségszerően a földhasználatot. Egy adott felszínborítási típushoz tartozó földhasználati mód ismerete mindenképpen szükséges, hogy megértsük a felszínborításban bekövetkezı változásokat (Pelorosso et al., 2009). Feranec et al. (2007) szerint a felszínborítás kifejezi a táj biofizikai állapotát, ami természetes és átalakított (mővelt), valamint mesterséges, mővi elemekbıl áll. A földhasználat pedig arra vonatkozik, hogy melyik földterületet milyen célra hasznosítanak (funkció). Pelorosso et al. (2009) szerint a felszínborítás nem más mint a Föld felszínének megfigyelt (bio)fizikai takarója, míg a földhasználat arra vonatkozik, hogy az ember, a társadalom, hogyan, milyen módon használja ezt a biofizikai vagyont. Más megfogalmazásban a felszínborítás a Föld felszínének biofizikai állapota, míg a földhasználat a föld biofizikai tulajdonságainak befolyásolási módja (Gulinck et al., 2001). Csemez (2006) szerint a tájváltozást a különbözı idıszakok, évek mővelési ágankénti és felületszerő összehasonlításával célszerő áttekinteni, és így viszonyítási alapot létrehozni. A földhasználat és a felszínborítás változásának vizsgálata számos társadalmi, gazdasági és környezeti probléma megértésében alapvetı fontosságú miközben térképészeti vagy statisztikai adatok használatával gyorsan kivitelezhetı (Pelorosso et al., 2009). Mivel a táj idıbeli változása tükrözi az ember tájátalakító tevékenységét lényeges annak fenntartható, a társadalom igényeinek az erıforrások megújulásával, terhelhetıségével szinkronban lévı használata. 5

II. Anyag és módszer A kutatás célja. A vidéki erıforrások helye és szerepe a Hódmezıvásárhelyi kistérségben c. kutatási témámhoz kapcsolódóan feltárnia földhasználat jellemzıit, megvizsgálni a társadalmi-gazdasági folyamatok eredményeként bekövetkezett földhasználati és felszínborítási változások mibenlétét és mértékét az 1990 utáni idıszakban a Hódmezıvásárhelyi kistérségben. Továbbá annak vizsgálata, hogy a leíró adatok alapján észlelt földhasználati változások mennyiben magyarázzák a felszínborításban bekövetkezett változásokat. Mindezek alapján a tájhasználat racionalizálására vonatkozóan földhasználati javaslatokat megfogalmazni. A kistérség rövid természetföldrajzi bemutatása, jellemzése. A Hódmezıvásárhelyi kistérség integrált területfejlesztési, vidékfejlesztési és környezetgazdálkodási programja (VÁTI Kht., 2006) és a Hódmezıvásárhelyi kistérség agrárstruktúra és vidékfejlesztési stratégiai program (Pászti-Tóth, 2000) alapján. A Hódmezıvásárhelyi kistérség négy települést Hódmezıvásárhely, Mártély, Mindszent, Székkutas foglal magába, összterülete 70 781 ha. A kistérség települései Csongrád megye keleti, Tiszántúli részén, a Körös Maros köze és az Alsó-Tisza vidék középtájakban helyezkednek el. A kistérséget döntıen a Csongrádi-sík kistáj foglalja magába, a nyugati, Tisza menti területei a Dél-Tisza-völgy, a déli részei a Marosszög kistájhoz tartoznak. A kistérséget ÉK-en érinti a Békési-hát kistáj is. A kistérség domborzatát a Tisza ártere, valamint a Körösbıl és a Marosból kiszakadt egykori erek által meghatározott ártér, illetve az ezek között húzódó hátságok alkotják. A térség legmélyebb része 76,5, míg a legmagasabb térszint 87 m tengerszint feletti magasság körül alakul. A kistérség éghajlatára jellemzı a meleg, száraz, forró nyár, viszonylag meleg ısz, mérsékelten hideg tél. A napfénytartam évi összege 2050-2100 óra között változik az évi középhımérséklet 10,2-10,6 C között alakul. A terület csapadékban szegény, az évi csapadék összege átlagosan 540-580 mm körüli. A legtöbb csapadék májusban és júniusban, a legkevesebb pedig januárban hullik. A Hódmezıvásárhelyi kistérség alapvetı jellemzıje a szélsıséges csapadékmegoszlás, amelynek szélsıségei egyszerre jelentkeznek éven belül, de az évek között is. A térség vízellátottságára a télvégi, kora tavaszi, illetve a nyárvégi, ıszi vízbıségek mellett a tavaszi, kora nyári vízhiányok jellemzık. A kistérség a Tisza vízgyőjtımedencéjéhez tartozik. Egészében száraz, gyér lefolyású, erısen vízhiányos terület, de a csapadékos idıszakokban a belvíz problémát jelent. A magasabban fekvı területen kisebb-nagyobb lefolyástalan területek húzódnak, amelyeken csapadékosabb idıszakokban 6

megrekedhet a víz. A mély fekvés mellett e mozzanat is felelıs a térség belvízérzékenységért. Így adódhat, hogy a Tisza mente mély fekvéső térségei éppúgy közepesen belvízveszélyesek, mint a magasabban fekvı ártérperemi térségek. A belvizet a kistérségbıl a Mátyáshalmifıcsatorna, a Hódtó Kistisza-fıcsatorna és mellékvizei a Ludaséri-csatorna és a Kakasszékicsatorna, valamint ÉNY-on a Kurca vezeti le a Tiszába. A kistérség fontos természeti erıforrásai a felszín alatti vízkészletek. Az ivóvizet 250 600 m mélységbe telepített, jó vízhozamú kutak biztosítják. A talajvíz általában 2-4 m között található, szennyezett. Hódmezıvásárhelyen (90 C) és Székkutason (100 C) is nátrium-hidrogénkarbonátos termálvíz található. A kistáj földtani adottságára jellemzıen az agyagos, iszapos felszín-közeli üledékeket keletrıl nyugatra egyre vastagodó infúziós (ártéri) lösztakaró fedi. A talajtakaró összfelületének nagyobb részét csernozjom talajtípusok teszik ki. A terület növényföldrajzilag a Pannóniai flóratartomány (Pannonicum) Alföld flóravidékének (Eupannonicum) Tiszántúl (Crisicum) flórajáráshoz tartozik, gazdag madárvilág és apróvadállomány (mezei nyúl, fácán), valamint a gerinctelen állatok nagy diverzitása jellemzi. A kistérség kedvezı agroökológiai adottságának köszönhetıen a mezıgazdaság számára értékes termıterületek találhatók. A kutatás során felhasznált adatok. A földhasználat vizsgálatához a Földmérési és Távérzékelési Intézet (FÖMI) CORINE Land Cover 1: 50 000 léptékő (CLC50) felszínborítási adatbázist alkalmaztam. A CLC50 adatbázisát 1998-1999-ben készült őrfelvételek alapján alakították ki, így a felszínborításra vonatkozó adatok a 2000. évi állapotot tükrözik. Az adatbázisban a legkisebb térképezett egység (területi felbontás) 4 ha (állóvizekre 1 ha) és a legkeskenyebb interpretált objektum (lineáris elem felbontás) 50 m. A talajjellemzık vizsgálatához az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézetben szerkesztett 1:100000-es méretarányú agrotopográfiai (AGROTOPO) adatbázist használtam. Az adatbázis a homogén agroökológiai egységekhez a következı termıhelyi talajadottságokat meghatározó fıbb talajtani paraméterek tartalmazza: genetikai talajtípus, talajképzı kızet, fizikai talajféleség, agyagásvány összetétel, talaj vízgazdálkodási tulajdonságai, kémhatás és mészállapot, szervesanyag-készlet, termıréteg vastagság, talajértékszám. Az országos jelentıségő védett természeti területek, a Natura 2000 területek és a Nemzeti Ökológiai Hálózathoz tartozó területek vizsgálatához a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) Természetvédelmi Információs Rendszerébıl (TIR) származó adatbázisokat használtam. A földhasználatban bekövetkezett változások nyomon követéséhez szükséges mővelési ágak településsoros adatait (1990-2005) a Csongrád Megyei Földhivatal bocsátotta rendelkezésemre. A felszínborítás változásának vizsgálatához szükséges adatbázist az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) Európai Környezeti Információs és Megfigyelı Hálózat 7

(EIONET) CLC2000 web sitejáról (http://etc-lusi.eionet.europa.eu/clc2000/) töltöttem le. Az 1990 és 2000 között bekövetkezett felszínborítás változások (CLC Changes) részét képezik a CORINE (Coordination of Information on the Environment) Land Cover 2000 29 európai országra kiterjedı felszínborítási adatbázisának. Az 1:100 000-es méretarányú adatbázisban a legkisebb térképezett egység 5 ha és a legkeskenyebb interpretált objektum 100 m. Az LCC csak a valódi változási folyamatokat tartalmazhatja, és nem lehet a két idıpont azonos objektumának eltérı szemlélető interpretációja. Sajnos a 2000-2006 közötti változásokat tartalmazó adatbázis, a CLC2006 csak 2009 végén, 2010 elején lesz hozzáférhetı. A kutatáshoz felhasznált adatok egy része a Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Közhasznú Társaság (VÁTI Kht.) Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszerébıl, a TeIR adatbázisából származnak. A GIS adatok kezelésére. A földrajzi adatok megjelenítésére ArcGIS9/ArcMap9.2 térinformatikai programot, míg a digitális adatbázisokból kinyert információk feldolgozására Microsoft Excel táblázatkezelı programot használtam. A vizsgálat módszere. Vizsgálataimat az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) által koordinált Európai Környezeti Információs és Megfigyelı Hálózat (EIONET) részeként mőködı Európai Földhasználati és Területi Információs Témaközpont (ETC-LUSI) földfelszíni környezetre vonatkozó elemzéseinek három tematikus prioritása mentén végeztem (1. ábra). Ennek megfelelıen vizsgálom a talaj, a földhasználat és a felszínborítás kistérségi jellemzıit. 1. ábra: A földfelszíni környezet vizsgálatának tematikus prioritásai Forrás: ETC-LUSI (http://etc-lusi.eionet.europa.eu/), (2008.10.15.) 8

III. A talajjellemzık vizsgálata A talaj mint ökológiai fıjellemzı a tájalkotó tényezık között különös jelentıséggel bír írja Kertész (2003). A talaj önálló természeti képzıdmény a Föld legkülsı, mállott kérge, amely a környezeti tényezık hatására, talajképzıdési folyamatok eredményeképpen alakult ki. Funkciói révén fontos szerepet játszik a tájban lezajló folyamatok alakításában, s így a táj változásában is. A talaj a környezet részeként több természeti erıforrás (napenergia, légkör, felszíni és felszín alatti vízkészletek, biológiai erıforrások) tárolásában, átalakításában, közvetítésében és szabályozásában tölt be fontos szerepet. A talaj termıhelyül szolgál a növények számára, amit a talaj termıhely funkciója testesít meg. A termıhely funkció két részre osztható (Stefanovits, 1998): a természetközeli életközösségek (erdık, füves területek, nádasok stb.) fennmaradását megalapozó feltételek biztosítására, valamint az ember által irányított ökoszisztémák (szántók, szılık, gyümölcsösök stb.) mőködésének garanciájára. Alapvetı és specifikus tulajdonsága a termékenység melyet a talajtulajdonságok együttese határoz meg, ami a mezıgazdaság legfontosabb termelési tényezıjévé és alapvetı termelıeszközévé teszi. A talaj maga is természeti erıforrás, azonban fontos kiemelni, hogy megújulásának feltételei vannak, azaz megújulása nem megy végbe automatikusan. A talaj termékenységének fenntartása, növelése folyamatos és aktív tevékenységet követel, melyben meghatározó szerepet játszik a táji feltételekhez igazodó ésszerő földhasználat. A következıkben a fenntartható földhasználatot, ill. földhasznosítást meghatározó legfontosabb talajjellemzık talajtípusok, a talaj vízgazdálkodási típusai, a talaj kémhatása, a talaj szervesanyag-készlete, a talaj termırétegének vastagsága és a talaj termékenysége vizsgálatával foglalkozom. A talajok megkülönböztetésének alapja a genetikai talajosztályozás (Antal, 1987). Fontos hangsúlyozni, hogy a talajon megnyilvánuló minden tulajdonság a talajfejlıdés eredménye legyen az fizikai, kémiai vagy biológiai, ezért mindezek összessége jellemzi és határozza meg a talaj típusát, végeredményben a talaj termékenységét (Stefanovits, 1992). A kistérség talajainak genetikai osztályozását a 2. ábrán szemléltetem. Az ábrán jól látható, hogy a kistérség talajainak legnagyobb részét mintegy 52%-át a mélyben sós réti csernozjomok teszik ki. A mélyben sós réti csernozjomok együtt a mélyben sós alföldi mészlepedékes és réti csernozjomokkal, a kistérség csernozjom talajait alkotják, amelyek területének csaknem 61%-át borítják. A csernozjom (mezıségi) talajok az I. termıhelyi kategóriába tartozó talajok. Erre a kategóriára jellemzı a humuszban viszonylag 9

gazdag, mély termıréteg, a kiváló víz-, levegı- és hıgazdálkodás, a jó tápanyagszolgáltató képesség és a viszonylag könnyő mővelhetıség (Antal, 1987). Ezen talajokon valamennyi növény sikeresen termeszthetı, ezért a növénytermesztés szempontjából ezek a legértékesebb talajok. 2. ábra: A Hódmezıvásárhelyi kistérség genetikai talajtérképe Forrás: MTA TAKI Agrotopográfiai adatbázisa alapján saját szerkesztés A talajtakaró kisebb részét réti talajok (33%), szikes talajok (5,5%) és váztalajok (0,5%) teszik ki, amelyek a III., IV. és V. termıhelyi kategóriákba tartoznak. Szántóföldi növénytermesztésre kevésbé alkalmasak, s termékenységük is elmarad a mezıségi talajokétól. A kistérség talajainak vízgazdálkodási tulajdonságait értékelve azt tapasztalható, hogy a gyenge víznyeléső, igen gyenge vízvezetı képességő, erısen víztartó, kedvezıtlen vízgazdálkodású talajok dominálnak, de extrémen szélsıséges vízgazdálkodású talajok is elıfordulnak. Ezek a talajok adják a talajtakaró összfelületének nagyobb részét 66, ill. 9 százalékát. A talajtermékenység szempontjából legkedvezıbb talajok, a jó víznyeléső és vízvezetı képességő, jó vízraktározó képességő, jó víztartó talajok aránya elenyészı, mindössze 0,3%. Összességében véve a kistérség talajainak vízgazdálkodási tulajdonságai 10

kedvezıtlennek tekinthetık, hiszen a vizsgált terület talajainak többségére inkább a gyenge vagy igen gyenge vízgazdálkodási tulajdonságok a jellemzık. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy vízbıség idején belvizekkel, a szárazabb idıszakokban viszont aszállyal találkozhatunk. Miután a kistérség az Alföld legmélyebb részén fekszik, a nedves periódusra jellemzı belvizesedés nagy területeket érint. Ugyanakkor belvíz száraz években is jelentkezhet a csapadék éven belüli szélsıségeinek következtében. Ilyenkor ugyanabban az évben egymást rövid idın belül követheti a belvíz és az aszály. A talajok kémhatása és mészállapota szintén fontos, a talajtermékenységet közvetlenül és közvetetten befolyásoló tényezı. A kistérség talajainak 84,5%-a kedvezı kémhatású felszíntıl karbonátos (62%) és gyengén savanyú talaj (22,5%). A terület 14%-át kedvezıtlen kémhatású és mészállapotú, nem felszíntıl karbonátos szikes talajok és igen kedvezıtlen, erısen savanyú talajok (1,5%) alkotják. A talaj termékenységét nagymértékben befolyásolja annak szervesanyag-tartalma. Ahogy Stefanovits (1992) írja: Ez a szerves anyag a talajra jellemzı, és mind mennyisége, mind minısége igen nagy szerepet játszik a talaj termékenységének kialakításában. A 3. ábra a kistérség talajainak szervesanyag-készletét mutatja be. Az adatbázis 6 kategóriába (<50 400<) sorolja a talajokat szervesanyag-készletük függvényében. A 6 kategóriából 4 található meg a kistérségben. A Kistérség talajainak 0,5%-án a szervesanyag-készlet mennyisége 50-100 t/ha. Itt a talaj homoktalaj (humuszos homok, lásd: 2. ábra), és a homoktalajokra általában jellemzı, hogy tápanyagtartalmuk rendszerint kisebb, mint a kötött talajoké. 11,3% az aránya azon talajoknak, ahol a szervesanyag-készlet mennyisége 100-200 t/ha közötti. Ezek jellemzıen öntés és szikes talajok. A talajok 28,9%-ának szervesanyag-készlete 200-300 t/ha, és a Kistérség talajainak túlnyomó része (59,3%) magas (300-400 t/ha) szervesanyag-tartalmú talaj. A talajok szervesanyag-készlete alapján a kistérség talajai az országos átlagot jóval meghaladó szerves anyaggal rendelkeznek, ebbıl a szempontból tehát az átlagosnál termékenyebbek. 11

3. ábra: A talajok szervesanyag-készlete (t/ha) a Hódmezıvásárhelyi kistérségben Forrás: MTA TAKI Agrotopográfiai adatbázisa alapján saját szerkesztés A talaj termékenységét, és a terület mezıgazdasági alkalmasságát ugyancsak nagymértékben befolyásolja a talaj termırétegének vastagsága. Nyíri (1993) szerint a biztonságos és sikeres növénytermesztés feltétele, hogy a termesztett növények gyökérzetének a talajban olyan életteret, azaz termıréteget biztosítsunk, illetve válasszunk, amely az adott növény számára a legkedvezıbb körülményeket teremti meg. A 4. ábra a talaj termırétegének mélységét mutatja be a Hódmezıvásárhelyi kistérségben. Az ábrán látható, hogy Mindszent területén egy 90-100 hektáros területet leszámítva az átlagos termıréteg vastagság 100 cm-nél nagyobb a Kistérségben. A Kistérség talajai tehát mérsékelten mély, illetve jellemzıen mély termırétegőek. 12

4. ábra: A termıréteg vastagsága a Hódmezıvásárhelyi kistérségben Forrás: MTA TAKI Agrotopográfiai adatbázisa alapján saját szerkesztés A talajok termékenységének azaz a talajok termelésre gyakorolt hatásának értékelése fontos információkat szolgáltat az okszerő föld- és fenntartható tájhasználat megvalósításához. A talajok minıségének kifejezésére minden hiányossága ellenére manapság is az aranykorona-értéket használják, írja Fehér (2005). Pfau (1998) szerint is több szempontból kifogásolható a jelenleg érvényben lévı aranykorona-értékelési rendszer, de hozzáteszi, hogy jobb híján ezt kell használni, hiszen végül is tükrözi az egyes földek minıségbeli különbségét a jövedelemtermelés szempontjából. A föld kataszteri értékét kifejezı aranykorona-rendszer bevezetésérıl az 1875/VII. törvénycikk rendelkezett (Lóczy, 2002). A bevezetett hozadéki kataszter lett az alapja a földek közötti különbségtételnek és a föld minıségi mutatói meghatározásának. Ez a mai is élı rendszer aranykorona-értékben fejezi ki a földek közötti minıségi különbséget (Stefanovits, 1992). Az aranykorona-érték kiszámításához a földek termékenység minıség szerinti talajosztályozása képezte az alapot. Ehhez kapcsolódott a különbözı minıségi osztályba tartozó földek jövedelmezıségének kataszteri tiszta jövedelmének koronában történı megállapítása. A két tényezı egybeépülve jelenti az 13

aranykoronát. Elavultsága ellenére a hozadéki kataszteri földértékelési rendszer van érvényben az ingatlan-nyilvántartásban. Ennek megfelelıen az egyes földrészletek földminıségének megállapítása és nyilvántartása azok aranykorona-értéke alapján történik (Dömsödi, 2006). A kistérség területének átlagos aranykorona-értéke 22,7 AK/ha, ami azonban az egyes mővelési ágaknak megfelelıen igen eltérıen alakul. Az 1. táblázat az egyes mővelési ágaknak megfelelıen mutatja be a fölminıség aranykoronában meghatározott értékeit településsorosan és a kistérség egészére vonatkozóan. A mezıgazdasági hasznosítású területek aranykoronaértékeit külön kiemeltem a táblázatban. Ennek két oka is volt, egyrészt mert a mezıgazdasági területek esetében a földminıség így a területek AK-értéke fontos földhasználatot befolyásoló tényezı, másrészt a mezıgazdasági területek (szántó, kert, gyümölcsös, szılı, gyep) foglalják el a vizsgált települések, illetve a kistérség területének túlnyomó részét (ld. 18. táblázat). 1. táblázat: Az aranykoronában (AK) kifejezett hektáronkénti átlagos földminıség mővelési ágaknak megfelelı alakulása a Hódmezıvásárhelyi kistérségben (2005) Megnevezés Szántó Kert Gyümölcs Szılı Gyep Erdı Nádas Halastó Kivett Összesen Hódmezıvásárhely 30,4 34,3 38,9 49,3 6,9 4,8 16 23,5 Mártély 24,8 39,7 31,3 5,8 7,7 13,9 20,6 Mindszent 27,6 17,9 29,8 25,3 9,2 5,4 17,7 18,5 Székkutas 29,6 29,6 40 45,1 5,2 7,1 28,5 22,6 Kistérség 29,7 30,7 37,9 47,1 6,5 5,1 17,7 22,7 Forrás: A Csongrád Megyei Földhivatal adatai alapján saját szerkesztés Az adatokból kiderül, hogy mővelési áganként a vizsgált települések átlagos aranykoronaértékei között esetenként jelentıs különbségek vannak. Mindez a föld minıségének települési különbözıségeire utal. Az Aranykorona lényegébıl fakad, hogy az egyes mővelési ágak között jelentıs eltérések tapasztalhatók a földminıséget kifejezı aranykorona-értékben. Általában elmondható, hogy a szılı, gyümölcsös és kert mővelési ágakat magas, míg a gyep és erdı mővelési ágakat alacsony aranykorona-értékek jellemzik, bár itt is jelentıs különbségekkel találkozunk. A kistérség földhasználatát domináló szántóhasznosítású területek átlagos aranykorona-értéke 29,7 AK/ha. A legjobb minıségő szántók Hódmezıvásárhelyen (30,4 AK/ha) és Székkutason (29,6 AK/ha) találhatók, ettıl gyengébb minıségő szántóterületek vannak Mindszenten (27,6 AK/ha) és Mártélyon (24,8 AK/ha). Az elıbbiek alapján a kistérség szántóterületeinek átlagos minısége jó, illetve nagyon jó 14

minısítéső. Különösen igaz és szembetőnı ez akkor, amikor az adatokat az országos (20,9 AK/ha) és a legmagasabb átlagos aranykorona-értékkel bíró régió, a Dél-alföldi régió (24,3 AK/ha) adataihoz hasonlítjuk a kistérségi értékeket. Az aranykorona-rendszer egyik hibáját, miszerint a nem veszi figyelembe a talajok között meglévı minıségi különbségeket, a talajértékszám küszöböli ki. Ennek megfelelıen a következı vizsgált tulajdonság a talajértékszám, amely komplex módon, több talajtulajdonság figyelembevételével fejezi ki a talajok termékenységét. A talajértékszám a különbözı talajok (alap)termékenységét fejezi ki 1-100-ig terjedı pontértékkel a legtermékenyebb talaj termékenységének százalékában. Meghatározásának alapja a talajok altípusa, míg az egyszerően mérhetı, számszerősíthetı tulajdonságok talajképzı kızet, fizikai féleség, humuszos réteg vastagsága, humusztartalom, karbonátosság, szikesedés, termıréteg vastagsága képezik a korrekció alapját. Minden altípusnak meghatározott alsó és felsı adható pontszáma van. A maximális értéket az adott altípuson belüli legtermékenyebb változat kaphatja. E pontértékbıl kell levonni az egyes tulajdonságok szerinti korrekciós pontokat (Stefanovits, 1992). Az 5. ábra szemlélteti a talajértékszám alakulását a kistérségben. 5. ábra: Talajértékszám alakulása a Hódmezıvásárhelyi kistérségben Forrás: MTA TAKI Agrotopográfiai adatbázisa alapján saját szerkesztés 15

Az ábrán látható, hogy a kistérségben a legtermékenyebb talaj termékenységének %- ában a talajértékszám 0-90% közötti sávot fog át. A legtermékenyebb kistérségi talajok (80-90%) aránya elenyészı, mintegy 0,3%. A talajértékszám legjellemzıbb értéke a kistérségben 60-70 közötti, ebbe a kategóriába tartozik a kistérség talajainak 58%-a. A 2. táblázat lehetıséget ad a kistérségi adatatok országossal való összehasonlításra, melybıl kiderül, hogy bár a legtermékenyebbnek számító kategóriákban az országos értékek meghaladják a kistérségieket, összességében elmondható, hogy a kistérség talajainak átlagos termékenysége jóval kedvezıbb az országosnál. Látható, hogy az 50% feletti termékenységő talajok aránya a kistérségben 78,4%, míg ugyanez az érték országosan csak 32,5%. 2. táblázat: A talajértékszám országos és kistérségi paraméterei Talajértékszám Országos értékek Kistérségi értékek 100-90 0,0 0,0 90-80 3,0 0,3 80-70 8,8 0,0 70-60 5,5 58,0 60-50 15,2 20,1 50-40 21,0 7,2 40-30 11,3 0,0 30-20 16,9 0,5 20 10 8,2 5,4 10-0 10,1 8,6 Forrás: MTA TAKI Agrotopográfiai adatbázisa alapján saját számítás A talajok termékenységét meghatározó legfontosabb talajtulajdonságok kistérségi és országos adatait összefoglalóan a 3. táblázat mutatja be. 16

3. táblázat: Magyarország és a Hódmezıvásárhelyi kistréség talajainak termékenységét meghatározó talajtani tényezık területi megoszlása az összes terület %-ában Tényezı Ország Kistérség Tényezı Ország Kistérség Talajképzı kızet A talaj kémhatása és 1. Glaciális és alluviális mészállapota 37,7 30,5 üledékek 1. Erısen savanyú talajok 13,5 1,5 2. Löszös üledékek 48,0 69,5 2. Gyengén savanyú talajok 42,2 22,4 3. Harmadkori és 3. Szénsavas meszet 7,5 idısebb üledékek tartalmazó talajok 38,4 62,1 4. Nyirok 1,7 5. Mészkı, dolomit 2,6 4. Nem felszíntıl karbonátos 6. Homokkı 0,1 szikes talajok 4,2 13,9 7. Agyagpala, fillit 0,3 5. Felszíntıl karbonátos szikes 8. Gránit, porfirit 0,1 talajok 1,7 Fizikai talajféleségek 1. Homok 15,8 0,5 Szervesanyagkészlet (t/ha) 1. 0-50 5,3 2. Homokos vályog 9,6 2. 50-100 21,0 0,5 3. Vályog 43,2 46,9 3. 100-200 28,5 11,3 4. Agyagos vályog 18,6 52,2 4. 200-300 21,1 28,9 5. Agyag 6,9 0,4 5. 300-400 20,7 59,3 6. Tızeg, kotu 1,3 6. 400-3,4 7. Nem vagy részben mállott durva vázrészek 4,6 A termıréteg vastagsága 1. 0-20 cm 0,3 3. 40-70 cm 5,3 2. 20-40 cm 4,9 4. 70-100 cm 4,0 0,1 5. 100- cm 85,5 99,9 Tényezı Ország Kistérség A talaj vízgazdálkodási tulajdonságai 1. Igen nagy víznyeléső és vízvezetı képességő, gyenge vízraktározó képességő, igen gyengén víztartó talajok 2. Nagy víznyeléső és vízvezetı képességő, közepes vízraktározó képességő, gyengén víztartó talajok 3. Jó víznyeléső és vízvezetı képességő, jó vízraktározó képességő, jó víztartó talajok 4. Közepes víznyeléső és vízvezetı képességő, nagy vízraktározó képességő, jó víztartó talajok 5. Közepes víznyeléső, gyenge vízvezetı képességő, nagy vízraktározó képességő, erısen víztartó talajok 6. Gyenge víznyeléső, igen gyenge vízvezetı képességő, erısen víztartó, kedvezıtlen vízgazdálkodású talajok 7. Igen gyenge víznyeléső, szélsıségesen gyenge vízvezetı képességő, igen erısen víztartó, igen kedvezıtlen, extrémen szélsıséges vízgazdálkodású talajok 8. Jó víznyeléső és vízvezetı képességő, igen nagy vízraktározó képességő talajok 10,5 0,5 11,1 24,8 0,3 19,1 5,8 6,2 18,5 14,9 66,4 3,6 8,6 1,3 9. Sekély termırétegőség miatt szélsıséges vízgazdálkodású talajok 8,5 Forrás: Országos adatok: Várallyay (2002); Kistérségi adatok: MTA TAKI Agrotopográfiai adatbázisa alapján saját számítás A talajok termékenységét meghatározó fontosabb talajtani tényezık vizsgálata alapján a kistérség talajadottságai igen kedvezıek kivétel ez alól a talaj vízgazdálkodási tulajdonsága, ebbıl adódóan a kistérség talajtakarója az átlagosnál jobb feltételeket nyújt a mezıgazdasági földhasználat számára. Mivel minden földhasználati mód valamilyen hatással 17

van a környezetre, s azon belül az ott található talajra (Vermes, 2007), kedvezı és kedvezıtlen változásokat idézve elı a talajkészletek mennyiségében és minıségében (Vállyay, 1992), a kedvezı talajtulajdonsággal bíró talajkészletek fenntartása és javítása racionális földhasználat kialakítását igényli. Mivel a kistérségben a legjelentısebb területhasználó a mezıgazdaság, ezért a földhasználat racionalizálásának legnagyobb lehetıségét is rejti egyben, melynek egyik ésszerő modelljét a környezet- és természetvédelem szempontjait integráló agrárkörnyezetgazdálkodás jelenti. IV. Tájszerkezet a Hódmezıvásárhelyi kistérségben Bokor (2003) szerint a mindenkori térszerkezet azt az állapotot fejezi ki, ahogyan a természeti, társadalmi folyamatok adott idıben kitöltik a teret. Mindez igaz a tájszerkezetre is, amely a különbözı táji elemek térbeli kapcsolatának struktúrájaként írható le. Az emberi tevékenység, az emberi területhasználat folyamatosan alakítja a tájak szerkezetét, mintázatát, a táji sokszínőséget. Csató és Mezısi (2003) szerint a tájhasznosítás határozza meg a legtöbb táj szerkezetét, funkcióját, dinamikáját. A szerkezet (a tájökológiai foltok térbeli kapcsolódásai), funkció (a térbeli elemek közötti kölcsönhatások) és dinamika (a szerkezetben és funkcióban bekövetkezı idıbeli változás) szoros kölcsönhatásban áll egymással. A táj hasznosításának változását elsıdlegesen a társadalmi-gazdasági tényezık határozzák meg. Ezért a táj mai állapotának és jövıbeni alakulásának megértéséhez integrálni kell a társadalom-földrajzi ismereteket (Csató és Mezısi, 2003). A táj szerkezete lényegében három alapelembıl tevıdik össze, ezek a tájszerkezeti alapelemek: tájökológiai mátrix, tájökológiai folt és a tájökológiai folyosó (Csorba, 2006). A táji objektumok térképi megjelenésben folt-folyosó-mátrix alakzatokba rendezhetıek. A tájökológiai foltok képezik a táji mintázat alapelemeit, viszonylag diszkrét területet jelölnek, többnyire homogén környezeti feltétellel jellemezhetıek. A tájökológiai folyosók a foltokat összekötı sokszor hosszú, keskeny alakzatok. Általában olyan keskeny térrészletet jelöl a tájban, amely különbözik a mátrixtól. Szerkezetileg lehetnek izoláltak, de gyakran kapcsolódnak a foltokhoz. A táj harmadik összetevı eleme, amely egyben legkiterjedtebb tájelem a mátrix. A tájak domináns, legnagyobb kiterjedéső természetes vagy mesterséges területhasználati egysége, a táj legjelentısebb eleme. Már csak mérete miatt is jelentıs szerepe van a táj mőködésében. Általában nincs kétség a mátrix jellegének felismerésében 18

(Csorba, 2006; Mezısi és Fejes, 2004). A táj térbeli alkotóelemei tehát a foltok, folyosók és a köztük levı teret kitöltı mátrix. A következıkben a CLC50 felszínborítási adatbázis alapján készített 1:50.000 méretarányú felszínborítási térkép segítségével mutatom be a Kistérség tájszerkezetének fıbb jellemzıt (6. ábra). A felszínborítás a Föld felszínének idıben 1 évnél hosszabb periódussal változó, megfigyelhetı fizikai jellemzıit jelenti (Büttner, 2004). Ennek alapján a felszínborítás ábrázolása lehetıvé teszi a tájszerkezeti elemek megjelenítését, melyek együttesen alkotják a táj külsı megjelenését. Az X. ábra a Kistérségben megtalálható 46 felszínborítási kategória alapján mutatja be a táj szerkezetét. Az ábrán jól látszik, hogy a domináns területhasználati egységet az összefüggı szántóterületek jelentik. E földhasználati mód által elfoglalt összekapcsolódó területek alkotják tehát a Kistérség tájökológiai mátrixát. 6. ábra: A Hódmezıvásárhelyi kistérség tájszerkezete a felszínborítási kategóriáknak megfelelıen 19

Jelmagyarázat Városközpontok Nem-összefüggı településszerkezet, kertek nélküli, többemeletes lakóházakkal beépítve Nem összefüggı, családi házas és kertes beépítés Ipari és kereskedelmi létesítmények Agrár létesítmények Oktatási és egészségügyi létesítmények Speciális mőszaki létesítmények Úthálózat és csatlakozı területek Vasúthálózat és csatlakozó területek Sport- és szabadidı kikötık Külszíni bányák Szilárd-hulladék lerakóhelyek Folyékony-hulladék tároló telepek Temetık Sportlétesítmények Szabadidıterületek Üdülı települések Nagytáblás szántóföldek Kistáblás szántóföldek Melegházak Állandóan öntözött szántóterületek Nagytáblás szılık Gyümölcsfa ültetvények Intenzív legelık és erısen degradált gyepek bokrok és fák nélkül Intenzív legelık és erısen degradált gyepek fákkal és bokrokkal Komplex mővelési szerkezet épületek nélkül Komplex mővelési szerkezet szórt elhelyezkedéső épületekkel Tanyák Mezıgazdasági területek túlsúlyban szántókkel és jelentıs természetes vegetációval Mezıgazdasági területek túlsúlyban intenzív legelıkkel és jelentıs természetes vegetációval Mezıgazdasági területek túlsúlyban szórt megjelenéső természetes természetes vegetációval Zárt lombkoronájú természetes lombhullató erdık nem vizenyıs területen Zárt lombkoronájú természetes lombhullató erdık, vizenyıs területen Lombos erdı ültetvények Természetes gyep fák és cserjék nélkül Természetes gyep fákkal és cserjékkel Fiatalos erdık és vágásterületek Spontán cserjésedı-erdısödı területek Ritkás növényzet szikes területen Édesviző mocsarak Szikes mocsarak Folyóvizek, Állandó viző természetes tavak Természetes, idıszakos, szikes viző tavak Mesterséges tavak, víztározók Halastavak Forrás: FÖMI CORINE Land Cover 1:50 000 (CLC50) adatbázisa alapján saját szerkesztés A mátrix mellett jól kivehetı tájökológiai foltokat alkotnak a Tisza mentén nagyobb területet lefedı, összefüggı ártéri erdık, a természetes és intenzív gyep és legelıterületek, valamint a települések, mint mesterséges tájfoltok. A tájökológiai folyosók, mint tájszerkezeti elemek a táj belsı kapcsolatrendszerének biztosítása révén fontos szerepet töltenek be a táj mőködésében. Az ábrán nem fedezhetı fel túl nagy számú és kiterjedéső folyosó, ami nagyrészt köszönhetı annak, hogy a CLC50 adatbázis lineáris elem felbontása 50 méter, azaz a legkeskenyebb megjelenített elem 50 méter széles. Ebbıl adódóan az ennél keskenyebb, néhány méter vagy néhány tíz méter széles ökológiai folyosók sajnos nem láthatók az ábrán. Itt olyan a tájstabilitás szempontjából fontos tájelemekrıl, vegetációs sávokról van szó mint pl. a vízfolyások és utak melletti fasorok és erdısávok, vagy pl. füves élıhelyek láncolata. A 6. ábra felszínborítási kategóriáit a CLC50 nómenklatúrájának megfelelıen csoportosítva öt fıcsoport képezhetı: 1. mesterséges felszínek, 2. mezıgazdasági területek, 3. erdık és természetközeli területek, 4. vizenyıs területek, 5. vizek. A fıcsoportnak megfelelıen ábrázolva a Kistérség tájszerkezeti elemeit a 7. ábrának megfelelı mintázatot kapjuk. 20

7. ábra: A Hódmezıvásárhelyi kistérség tájszerkezete a felszínborítás fı csoportjainak megfelelıen Forrás: FÖMI CORINE Land Cover 1:50 000 (CLC50) adatbázisa alapján saját szerkesztés Az ábrán látható, hogy a Kistérség tájszerkezetének leghangsúlyosabb elemeit a mezıgazdasági területek elsısorban szántóterületek, ültetvények (gyümölcsös, szılı), legelık és vegyes mezıgazdasági területek jelentik, melyek a teljes terület 83,4%-át foglalják magukba. A terület 10,7%-át borítják erdık és természetközeli területek (elsısorban természetes gyepek és természetközeli rétek, valamint átmeneti erdıs-cserjés területek). A mesterséges felszínek, úgy mint lakott területek, ipari, kereskedelmi területek, közlekedési hálózatok és csatlakozó területeik, valamint külszíni (homok) bányák, szilárd és folyékony hulladék lerakóhelyek a terület 4,7%-át fedik. A vizenyıs területek és vízfelületek a Kistérség területének 0,5, ill. 0,8%-át borítják. A kistérség állóvizei közül a Kakasszéki-tó és két Tisza menti holtág a Körtvélyesi- és a Mártélyi-holtág a legjelentısebbek. Mellettük néhány kisebb mesterséges tó, idıszakos vízállás, nádas-zsombékos területek is elıfordulnak. Mindez azt jelenti, hogy a Kistérség tájszerkezetét a mezıgazdasági és települési területhasználat határozza meg, s a természetes vagy természetközeli ökotópok kiterjedése a Kistérségben 21

jóval kisebb mértékő, ebbıl adódóan a táj mőködését leginkább az agrogén és urbanogén hatások befolyásolják. Az elızıkben szó volt arról, hogy a kistérség tájökológiai mátrixát mint domináns területhasználati egység az összefüggı szántóterületek jelentik. Ennek egyértelmő megjelenítését adja a 8. ábra, ami a kistérség szántómőveléső területeit mutatja be nagy- és kistáblás szántóterületi bontásban. 8. ábra: Tájökológiai mátrix kis- és nagytáblás szántóterületek a Hódmezıvásárhelyi kistérségben Forrás: FÖMI CORINE Land Cover 1:50 000 (CLC50) adatbázisa alapján saját szerkesztés A CLC50 nómenklatúrája szerint nagytáblás szántóföldek a jellemzıen 10 ha-nál nagyobb mérető szántóföldi táblákból álló területek. Kistáblás, jellemzıen 10 ha-nál kisebb mérető szántóföldi táblákból álló területek. Ahogy az ábrán is látszik, a nagytáblás szántóföldek jóval nagyobb arányban vannak jelen, mint a kistáblás szántóterületek, területi arányuk a szántó mővelési ágban: 68:32. A mátrix mintázatában jól kivehetı, hogy a kistáblás szántók elsısorban a települések körül, illetve az útvonalak mentén jellemzıek, ezektıl 22

távolabb helyezkednek el a nagyüzemi gazdálkodás szempontjából kedvezı mérető, nagytáblás szántók. A mátrix meghatározását követıen a felszínborítás további kategóriáinak segítségével ábrázoltam a kistérség tájökológiai foltjait és folyosóit, amelyek sokszínővé és fragmentálttá teszik a tájat, megadva ezzel a táj mintázatát. A tájökológiai folyosók többféle funkcióval rendelkezhetnek, amelyek révén befolyásolják a táj mőködését, stabilitását. Fajáramlást segítı funkciójukkal segíthetik a tájban zajló mozgásokat és áramlásokat, gátként (barrier) vagy szőrıként (filter) akadályozhatják vagy nehezíthetik azokat, de élıhelyként, forrásként vagy fajnyelıhelyként is szolgálhatnak (Forman és Gordon, 1986 In: Kerekes, 2007). A 9. ábra mátrixot alkotó szántóterületek nélkül mutatja a tájökológiai foltok és folyosók elhelyezkedését és rendszerét az adott ökotópra jellemzı felszínborítási csoportosításnak megfelelıen. Fontos megemlíteni, hogy az 1:50.000-es méretarányú adatbázisban a legkisebb térképezett egység 4 ha (állóvizekre 1 ha) és a legkeskenyebb interpretált objektum 50 méter. Ennek megfelelıen az ennél kisebb, illetve keskenyebb ökotópok nem jeleníthetık meg a CLC50 adatbázisa alapján, azok a környezetükben lévı másik ökotóppal kerültek összevonásra. 9. ábra: Tájökológiai foltok és folyosók a Hódmezıvásárhelyi kistérségben Forrás: FÖMI CORINE Land Cover 1:50 000 (CLC50) adatbázisa alapján saját szerkesztés 23

Látható, hogy a tájökológiai foltok rendszerében dominálnak a különbözı növénytársulások (ültetvények, gyepterületek, erdık), valamint a mocsarak és felszíni vizek (folyóvizek, tavak) által alkotott foltok szemben a mesterséges, emberi tevékenység által létrehozott tájfoltokkal (települések, ipari/kereskedelmi területek, bányák, hulladéklerakók és szennyvíztelepek, valamint mesterséges, nem mezıgazdasági zöldterületek: temetık, üdülıtelepek, stb.), ahol az ember tájalakító munkája jelentıs. Az elıbbi felszínborítási kategóriák közül kerülnek ki a foltoktól eltérıen, lineáris alakú tájökológiai folyosók, melyek szélességükbıl következıen az alkalmazott méretarányban korlátozottan láthatók (csatornák mentén húzódó sávok, út menti fasorok, sövények stb.). Jól kivehetı korridorokat alkotnak ugyanakkor a folyóvizek és vízpartok (Tisza, Kurca), a hosszan elnyúló erdısávok és gyepterületek láncolatai. Ellentétes funkciót töltenek be, azaz barriert képeznek a kistérségben található közutak és vasútvonalak, amelyek felszabdalják az összefüggı élıhelyeket. V. Természetvédelem és földhasználat A táj holisztikus szemlélete megköveteli, hogy a táj funkcióit és szerkezetét együtt minısítsük. A mezıgazdasági tájnak természetvédelmi szerepet is be kell tölteni, és az erre való képessége nagymértékben függ szerkezetétıl is. A táj szerkezetének ahogy arról már volt szó a mőködését kell szolgálnia. A táj mőködését akadályozza, ha emberi hasznosításának térbeli egységei egyáltalán nem illeszkednek a természetes viszonyok által meghatározott méretekhez. A különbözı tájelemeknek eltérı az ökológiai sérülékenysége, terhelhetısége, ezért az intenzív mőveléső földek aránya károsodás nélkül korlátlanul nem növelhetı (Lóczy, 2003). Ennek elkerülése, illetve kiküszöbölése érdekében született meg Magyarország fenntartható földhasználati (zóna)rendszerének kialakítását célzó koncepció (Ángyán és mtsai, 1998), amelyben a földhasználat és a természetvédelem a táj adottságainak megfelelıen került integrálásra. A koncepció alapgondolata, hogy az agrártáj elsısorban az belterjes (intenzív) szántóhasznosítású területek alapvetı termelı feladata mellett ökológiai funkciókat is képes legyen ellátni. A biotóphálózatok elvén alapuló elképzelés szerint a földhasználati rendszert a különbözı területek agráralkalmasságának és környezeti érzékenyégének függvényében kell átalakítani. A koncepció szerint a következı struktúraváltás javasolható (Ángyán, 2003): 24

Az extrém talajokkal borított felületek (túlságosan száraz és nedves termıhelyek) kivonása a mezıgazdálkodásból, és a meglévı értékes biotópokhoz csatolásával olyan tartós struktúrákból álló biotóphálózat létrehozása, mely biztosítja a vadon élı növényés állatfajok, veszélyeztetett életközösségek védelmét. A biotóphálózat által strukturált térben a korlátozott szőrıképességő termıhelyek kivonása a belterjes (iparszerő) gazdálkodásból, és átállítása természetvédelmi (ökológiai) szempontú mezıgazdasági földhasználatra, kiegészítve a természetvédelmi teljesítmények megfelelı honorálásával. Minden egyéb területen integrált, alkalmazkodó, környezetkímélı mezıgazdálkodás. A fenti földhasználati struktúraváltással olyan fenntartható földhasználati rendszer alakítható ki, amely a mezıgazdálkodás szerves részeként hosszú távon biztosíthatja az alapvetı (természetvédelmi-környezetstabilitási, valamint termelési és fogyasztási) térfunkciók harmóniáját (Ángyán és mtsai (szerk.), 2003). A 10. ábra a három térhasználati kategóriára leegyszerősített elvi térszerkezetét mutatja be két település példáján lévén, hogy egy település területe végsı soron három fı feladatkört láthat el, s az ábrán látható funkciócsoportokba rendezhetı: vannak elsısorban környezet- és természetvédelmi, ökológiai stabilizáló, a hosszú távú környezeti ezzel egyúttal gazdasági és társadalmi egyensúlyt biztosító térszerkezeti elemek, természetes vagy természetközeli, többé-kevésbé bolygatatlan élıhelyek; vannak meghatározóan termelési feladatú térszerkezeti elemek, mint amilyenek például egy mezıgazdasági jellegő tájon a táblák; és vannak döntıen fogyasztási funkciójú térszerkezeti elemek, pl. lakóterületek, infrastruktúra elemek, szolgáltató feladatú felületek stb. (Ángyán és mtsai (szerk.), 2003). A sematikus modell egy település területének különbözı funkciójú térszerkezeti elemeinek kiterjedése és az azok közötti kapcsolatok révén mutatja be a konvencionális, illetve a fenntartható térhasználat különbségeit. 25