KAPOSVÁRI EGYETEM ÁLLATTUDOMÁNYI KAR. Kisállattenyésztési Tanszék. Ökológiai Munkacsoport A FOKOZOTTAN VÉDETT VIDRA MONITOROZÁSA

KAPOSVÁRI EGYETEM ÁLLATTUDOMÁNYI KAR Kisállattenyésztési Tanszék Ökológiai Munkacsoport A FOKOZOTTAN VÉDETT VIDRA MONITOROZÁSA A DRÁVA-FOLYÓ SOMOGY MEGYEI SZAKASZÁN Készítette: Zalka Melinda Agrármérnök-tanár szakos hallgató Konzulens: Dr. Lanszki József Egyetemi adjunktus Tanszékvezető: Dr. Szendrő Zsolt Egyetemi tanár 2005

TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS... 3 2. IRODALMI ÁTTEKINTÉS... 6 2. 1. A vidra mozgáskörzete, állománynagysága... 6 2. 2. A vidra táplálkozási szokásai... 8 3. ANYAG ÉS MÓDSZER... 17 3. 1. A vizsgált területek... 17 3. 2. Mintagyűjtés és feldolgozás... 28 3. 3. Alkalmazott statisztikai módszerek... 30 4. EREDMÉNYEK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK... 33 4. 1. Táplálék-összetétel... 33 4. 2. Táplálkozási niche-szélesség... 38 4. 3. Relatív vidrasűrűség... 39 5. KÖVETKEZTETÉSEK, JAVASLATOK... 43 6. ÖSSZEFOGLALÁS... 47 7. IRODALOMJEGYZÉK... 49 8. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS... 57 9. NYILATKOZATI LAP... 58 2

1. BEVEZETÉS A vidra (Lutra lutra Linnaeus, 1758) hazai elterjedését az elmúlt 15 évben kérdőíves felmérésekben követték nyomon (SZEMETHY ÉS HELTAI, 1996; GERA, 2001; HELTAI, 2002). Eszerint állománya elterjedését tekintve stabil, mely más közép-európai országhoz hasonlóan (KRANZ, 2000; GERA, 2001; HELTAI, 2002), feltételezhetően a védelemnek és elsősorban a mesterséges halastórendszereknek köszönhető. Magyarországon a vidra 1974 óta áll természetvédelmi oltalom alatt. Fokozottan védett faj, eszmei értéke 250.000 Ft. Elpusztítása, vagy az erre irányuló tevékenység természetkárosításnak minősül. A honi természetvédelmi értékelési rendszerben az egyes fajok a kutatottság alapján (BÁLDI ET AL., 1995) 0-tól 45-ig terjedő pontszámot kaphatnak, 45 pont a kutatottság teljes hiányát jelzi. Ebben a besorolásban a vidra 30 pontot kapott. A korábbi években részletesen vizsgált táplálékösszetétele és halpreferenciája tudományos és gazdasági szempontból egyaránt lényeges ismeretet jelent. Állományának monitorozása (a változások és okainak nyomon követése), életmódjának, ökológiai igényeinek pontosabb megismerése a faj fennmaradása, élőhelyeinek kezelése és védelme szempontjából lényeges. A vidra vizes élőhelyekhez kötődik, ezeknek általában különösen nagy a környezeti érzékenységük, biológiailag sokszínűek és tájképi értékük is kiemelkedő. A vizes élőhelyek jelentős részén halgazdálkodás folyik, ahol 3

a felmerülő konfliktusok nem kezelhetők objektív ismeretek nélkül. Más területek természetvédelmi kezelés alatt állnak, ezek többségén a természetes, vagy a természeteshez közeli állapot megőrzése az egyik fő cél. A vizsgált Dráva-menti területek között, a szigorú határzóna őrizetnek köszönhetően természetes állapotban fennmaradt élőhelyek is szerepelnek. Ezen kívül megtalálhatók köztük horgászat, vagy turizmus által befolyásolt, de még természeteshez közeli vizes élőhelyek. Valamilyen emberi behatás mindenhol tapasztalható, például a Dráva folyón jelenleg is tucatnyi kisebb vízi erőmű működik. A folyó ennek ellenére ma is Európa egyik legzabolátlanabb vadvize. A Drávát övező erdők, holtágak még gyakran az érintetlenség benyomását keltik. A téma aktualitása: Horvátországban, Novo Virje térségében monumentális méretű vízi erőmű építését tervezik, mely hatással lehet az egész térség jövőbeni állapotára, vízgazdálkodására és ezen keresztül növény- és állattársulásaira. Az 1988-as Dráva Egyezményt érintő horvát tervek hozzájárultak, hogy a Duna-Dráva Nemzeti Park, a Somogy megyei Dráva szakasz mentén, 2000 telén Kormányhatározat értelmében elrendelje a természeti értékek, így a vidra biomonitoringját. A vidrapopuláció nagyságának, az előfordulást befolyásoló tényezők pontos hatásának meghatározása azonban a gyakorlatban sokszor problémát jelent. Rejtőzködő életmódjából éjszakai aktivitásából adódóan elsősorban közvetett módszerekkel (pl. életnyomok számlálása, elemzése alapján) követhetők nyomon a változások. Az alkalmazott metodika 4

kialakításakor a korábbi években, halastavakon szerzett tapasztalatokra kellett hagyatkozni (összefoglalta: LANSZKI, 2002). Ennek oka, hogy az IUCN Vidrakutató Csoportja (REUTHER ET AL., 2000) által kiadott átfogó mű ilyen jellegű metodikai ajánlásokat nem, csak általános támpontokat tartalmaz. Dolgozatom fő célkitűzése : a vidra előfordulásának és relatív állománysűrűségének, valamint a vidra általános táplálkozási szokásainak vizsgálata volt. 1. kép: A vidra 5

2. IRODALMI ÁTTEKINTÉS 2. 1. A vidra mozgáskörzete, állománynagysága A vidra kutatása az 1960-as években kezdődött el táplálkozás-ökológiai és territoriális viselkedés témakörben, melyben Sam Erlinge professzor úttörő szerepet töltött be. Erlinge (1968) téli nyomszámlálás és értékelés alapján megállapította, hogy téli időszakban a vidrák harmada tart fenn territóriumot, melyek kifejlett, szaporodó hímek, vagy nőstények. A másik harmadrész fiatal példányokból áll, melyek az anyjukkal maradtak és a harmadik részt fiatal, de már önálló zsákmányszerzésre képes, kóborló egyedek alkotják. A hímek territóriuma több nőivarú vidráét is átfedheti, de a kölyköt nevelő nőstényeké nem fedi egymásét. Vizsgálata szerint a táplálékbőségtől függő vidrasűrűség a tavakon 0,7-1,0 egyed/km 2 vízfelületre számolva, illetve 2-3 km partszakaszra, vagy 5 km vízfolyásra jut egy egyed. A territórium határainak fenntartásában az ürülék tölti be a legfontosabb szerepet, melynek szaganyaga és látványa a fajtársak számára fontos jelzés. A közvetlen fajon belüli agresszió nem jellemző a ragadozó emlősökre, köztük a vidrára sem. A vidra, mint a legtöbb ragadozó emlős tehát szigorúan territórium-tartó faj, létszáma függ a környezet eltartóképességétől, ezért sem fordulhat elő, hogy adott területen elszaporodik. A vidra kölykök, más ragadozókkal összehasonlítva sokáig, akár egy éven túl is együtt maradnak anyjukkal (róka és borz 4 hónap), mialatt a nőstény 6

nem szaporodik. Ennek következményeként megnő a generációintervallum, ami a faj sérülékenységét jelzi. Ráadásul számos tényező (illegális vadászat, autóforgalom, táplálékhiány, vízszennyezés) negatívan befolyásolja az állományát. A vidra átlagos életkora Angliai vizsgálat szerint mindössze 3 év, a nőstények életük során egy, esetleg két alkalommal kölykeznek és almonként kettő fiókát hoznak világra (KRUUK, 1995), miközben a potenciális élettartam 15 év (CHANIN, 1985). Téli nyomszámlálással, Lengyelországban, a nagyobb folyókon 1,3-5,0, a közepes folyókon 1,3-1,9, a patakokon egy vidra jut 10 km partszakaszra (JEDRZEJEWSKA és JEDRZEJEWSKI, 1998). Telemetriás vizsgálattal megállapították, hogy általában napnyugtakor indul vadászútjára és éjszaka két aktív időszak figyelhető meg (KRUUK, 1995). A fenti téli nyomsűrűség becslés és radio-telemetriás módszereken kívül más eljárások is alkalmazhatók a vidra állománynagyságának, esetleg populáció-dinamikájának meghatározására. Így a vidrasűrűség meghatározható közvetett módszerrel: az egységnyi bejárt útvonalhosszra vetített hullatékok száma alapján (pl. ROBSON ÉS HUMPHREY, 1985; MASON ÉS MACDONALD, 1986; PRIGIONI ET AL., 1995). Ez utóbbi módszerrel relatív sűrűség adatok nyerhetők. Ez, a vonal transzekten alapuló metodika azonban hibákat is hordozhat (JEFFERIES, 1985). Lényeges a mintagyűjtési gyakoriság és az útvonal rögzítése, valamint csak hosszabb idősort célszerű elemezni. Mintagyűjtést befolyásoló tényező az időjárás (az esőzés), a vízállás változása, a szaporodással összefüggő társas viselkedés és az évszakonként eltérő ürítési szokások is (pl. KRUUK ÉS CONROY, 1987; KRUUK, 1995). 7

A vidra előfordulása, egyedsűrűsége, zsákmányszerzése, territóriumának kiterjedése, szaporodása és utódszáma függ a rendelkezésre álló táplálékkészlettől (a későbbiekben leírtak szerint). A táplálék-készlet nagyságán kívül lényeges, előfordulást befolyásoló tényező a part menti vegetáció minősége, a part meredeksége és a terület ember általi befolyásoltsága is (CARSS, 1995; KEMENES ÉS DEMETER, 1994; 1995). Ezért a gyűjtött hullatékok számán alapuló speciális, indirekt vonal transzekt módszert kizárólag az élőhelyek rangsorának, illetve az állapotváltozás nyomon követésére lehetett alkalmazni. A területen élő legkisebb ismert egyedszámot más módszerekkel, például többször megismételt téli nyomszámlálással és méretfelvétellel (PULLIAINEN, 1981; REID ET AL., 1987; DUBUC ET AL., 1991; JEDRZEJEWSKA ÉS JEDRZEJEWSKI, 1998), vagy DNS-szintű vizsgálattal (DALLAS ET AL., 1999; HANSEN ÉS JACOBSEN, 1999; DALLAS ET AL., 2000), illetve ezek kombinációjával lehet meghatározni. A fentiek alapján láthatók mindazok a nehézségek, melyek a rejtőzködő, ráadásul kis egyedsűrűségű fajok kutatásakor tapasztaltunk. Ennek ellenére a megválasztott metodikát igyekeztünk standardizálni és az eredmények tesztelése érdekében 2002-től molekuláris genetikai vizsgálattal kiegészíteni. Ez utóbbi vizsgálat egyelőre még nem fejeződött be. 2. 2. A vidra táplálkozási szokásai A vidra ökológiájának kutatásakor a leggyakoribb és legkézenfekvőbb vizsgálati módszer a táplálkozási szokások tanulmányozása. Ez érthető, 8

hiszen a táplálkozási kapcsolatok alapvetően befolyásolják a csúcsragadozók életritmusát. Az alábbiakban áttekintem a fontosabb külföldi és hazai eredményeket. A halastavakon, tározókon és folyók mentén élő vidrák táplálék-összetétele viszonylag jól ismert, ezzel kapcsolatban számos összefoglaló munka, illetve tanulmány jelent meg (pl. ERLINGE, 1967a; 1969; WISE ET AL., 1981; CHANIN, 1986; MASON ÉS MACDONALD, 1986; KRUUK, 1995). Tekintve, hogy a vidra táplálékának nagy részét halak alkotják (pl. ERLINGE, 1969; CHANIN, 1981; WISE ET AL., 1981; MASON ÉS MACDONALD, 1986; KEMENES ÉS NECHAY, 1990; HARNA, 1993; KRUUK, 1995), érthető a halnak, mint fő tápláléknak a központi szerepe a faj elterjedésében, egyedsűrűségében és viselkedésében. 2. kép: Vidra 9

A vidra zsákmányszerzése és egyedsűrűsége függ a rendelkezésre álló táplálék-készlettől és a préda fajok évközi állományváltozásától (ERLINGE, 1967b; 1968; KRUUK ET AL., 1990; 1991; KRUUK ÉS MOORHOUSE, 1990). Vizsgálatok szerint (WISE, 1980; WISE ET AL., 1981) a haltáplálékának fajösszetétele az évszakok függvényében igen nagy változatosságot mutatott. További tapasztalataik szerint a vidra nem a halak mérete szerint választott. Ennek oka, a Szerzők feltételezése szerint az egyes halfajok évszakos viselkedésének a megváltozásában keresendő, illetve abban, hogy a vidra előnyben részesíti a lassan mozgó halakat. Tapasztalatuk szerint a kétéltűeken (27 %) kívül, az egyéb zsákmány taxonok előfordulási gyakorisága alacsony volt. A közép-európai tavakon, folyókon élő vidra éjszaka aktív (nokturnális) és rejtőzködő életmódot él, ezért a táplálkozási szokások közvetlen megfigyelése igen nehéz feladat lenne. Így a lehetséges terepi kutatási módszert az ürülék-analízis jelent. Ezzel ellentétben, pl. a Shetlandszigetekkel, ahol a fátlan és bokroktól mentes tengerparton közvetlenül is megfigyelhető a nappal aktív (diurnális) vidra táplálkozási szokása és tanulmányozható a halpreferenciája (KRUUK és MOORHOUSE, 1990; KRUUK, 1995). Ezeknek a megfigyeléseknek egy része támpontot jelenthet az édesvizekben élő egyedek viselkedésének magyarázatakor. A közvetlen megfigyelés lehetőséget adott a fogyasztott halak méretének megfigyelésére is. A vidra leggyakrabban a kis méretű (12-16 cm hosszú) halakat részesítette előnyben, melyeket a felszínen úszva fogyasztott el. A nagyobb méretű halakat húzta csak partra. Ilyen esetek a kölykök nevelése idején, illetve télen fordultak elő, mikor energetikai szempontból nem kedvező a hideg vízben hosszú időt tölteni. A vidra napi 10

táplálékfogyasztása a testsúly 15 %-ára tehető (KRUUK, 1995). Kruuk és munkatársai (1991) vizsgálata szerint a tengerparton élő vidra szaporodása szezonális jellegű, amit a préda fajok évszakos állománysűrűség változása szinkronizál. E tekintetben eltérés mutatkozik az egész évben viszonylag gazdag táplálék-forrással rendelkező édesvizeken élő közép-európai vidrától. Ennek eredményeként nálunk, egész évben szaporodhat, bár leggyakrabban februárban következik be a füttyögetés, azaz a nászidőszak. A hazai haltermelési adottságokhoz nagymértékben hasonló Cseh Köztársaságban végzett halastavi vizsgálatok szerint (ROCHE, 1998) a 24 előforduló halfaj közül a vidra fő táplálékát három faj képezte: a ponty, a bodorka és a sügér. A bodorka volt a domináns haltáplálék a halastavat tápláló patakon, míg a halastavon a ponty. Az évszakonként végzett preferencia számítás alapján (Jakob s-féle index-szel) a szerző megállapította, hogy a bodorkát nyáron és ősszel, a pontyot egész évben előnyben részesítette a vidra, de a ponty táplálékként való előfordulása télen és tavasszal volt a legjelentősebb. A sügért tavasszal és ősszel preferálta a vidra. Roche (1998) szerint a preferencia mértéke a préda fajok éven belüli egyedszám változásával és az energetikai szempontból leggazdaságosabb zsákmányolással függ össze. Vizsgálat szerint a leggyakrabban fogyasztott méret 12 cm volt, míg 20 cm-nél nagyobb halakat ritkán fogyasztott a vidra (DULFER ÉS ROCHE, 1998). 11

3. kép: Vidra táplálkozás közben 1. Magyarországon elsőként Kemenes (1988) publikált adatokat a vidra táplálék-összetételéről. A Szerző a vidra táplálékában összesen kb. 20 %- ban talált puhatestűeket, ízeltlábúakat, kistestű madarakat, kisemlősöket, növényeket és 80 %-ban halakat. Vizsgálata szerint a gazdaságilag jelentős halak aránya még tógazdasági területen sem haladta meg a 40 %-ot. További vizsgálatokban (KEMENES ÉS NECHAY, 1990) öt, egymástól lényegesen eltérő magyarországi területen: a Balatonon, a Kis-Balatonon, az ócsai védett tőzeglápon, a veresegyházi horgásztavon és a somogyfajszi horgásztavon tanulmányozták a vidra téli és tavaszi táplálék-összetételét. Vizsgálatuk szerint, élőhelytől függetlenül a hal volt a vidra domináns tápláléka (67-91 %), a legalacsonyabb értéket Somogyfajszon, a legmagasabbat Veresegyházán tapasztalták. Másodlagosan fontos táplálékot képeztek a rovarok a Balatonon, a Kis-Balatonon, Ócsán és 12

Somogyfajszon (4,0-28,1 %), valamint a puhatestűek Veresegyházán (5,6 %). A kétéltűek csak a Balatonon (3,3 %), az emlősök és madarak a Kis- Balatonon (5,5, ill. 4,1 %) voltak jelentősek a táplálékban. A Szerzők a haltáplálékot gazdasági szempont alapján (káros, közömbös és haszonhal) csoportosították és értékelték. A vizsgált területek sokféleségéből adódóan azt tapasztalták, hogy egyes területeken a vidra táplálékában a gazdaságilag közömbös és káros halak domináltak, míg máshol a gazdaságilag jelentős fajok. Megállapításuk szerint a vidra generalista a haltáplálékkal szemben, nem részesít előnyben egyes halfajokat. Ez alapján a Szerzők a halgazdaságok számára azt javasolták, hogy célszerű a természetes halállományt is fenntartani, mert a járulékos halak a vidra haltáplálékát képezik. Nagy (1999) a Balatonon és a Kis-Balatonon élő vidra későbbi tanulmányozása során a Kemenes és Nechay (1993) vizsgálatához hasonló eredményt kapott. 4. kép: Magaspart, szakadópart a Dráva-folyón 13

A vidra elterjedési okainak felderítése szempontjából fontos Kemenes (1993), valamint Kemenes és Demeter (1990) kutatása. Vizsgálatuk szerint a vidra meglepően toleráns az emberi tevékenységből adódó zavarással szemben (városok közelsége, földművelés). Ezzel ellentétben kimondottan érzékeny a part menti vegetáció eltávolítására és a vízmélység csökkenésére, valamint nem kedveli a meredek partoldalt. A Dráva-menti élőhelyek összehasonlító vizsgálatában szereplő néhány Somogy megyei halastavon végzett vizsgálat eredményét röviden ismertetem. Ezeken a területeken (Fonói halastó, Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet Petesmalmi tórendszer) a táplálék-összetétel elemzésén túl a halpreferenciát és a táplálék mennyiségi viszonyait is vizsgálták (részletesebben: LANSZKI 2002). A vidra táplálékában évszaktól és évtől függetlenül általában a hal dominált, aránya a Fonói halastó körzetében 41-81%, a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet halastavain 67-91% között alakult. Azokban az időszakokban, mikor haltermelés folyt a tavakon, a vidra viszonylag alacsony arányban fogyasztott a másodlagosan fontos táplálék-forrásokból, például a kétéltűekből. Kedvezőtlen élőhelyi feltételek mellett (a tavak vízfeltöltésének és halasításának elmaradása esetén) az egyébként másodlagosan fontos kétéltűek (főként békák) váltak elsődlegesen fontos táplálékká. A gerinctelenekből álló táplálékában nemcsak vízhez kötődő fajok (pl. sárgaszegélyű csíkbogár, szitakötő, tízlábú rák), hanem a tavakat körülvevő erdőkben élő szárazföldi fajok is szerepeltek. A kisemlősök közül a vidra 14

cickányokat, mezei nyulat, vándorpatkányt, pézsmapockot, vízi pockot, mezei pockot, erdei pockot és erdei egereket fogyasztott, de, és őz dögöt sem vetette meg. A vidra nyáron zsákmányolta a legtöbb madarat, melynek zömét kistestű énekesmadarak alkották, de ezek mellett fácán és szárcsa, valamint récefélék fogyasztása is előfordult. A növényi táplálékot főként gyékényfélék, sásfélék és békalencse alkották. 5. kép: Vidra által megrágott halak Az összesített adatok alapján megállapítható, hogy a halastavon élő vidra a nagy súlyú (1000 g feletti) halakat mellőzi vadászata során. Előnyben részesítette viszont az 500 és 1000 g közötti mérettartományba eső egyedeket. Nem volt megfigyelhető egyértelmű preferencia az 500 g alatti mérettartományra. Vagyis a vidra a fél kilogramm alatti halakat a víztérben való előfordulásuk gyakorisága körüli arányban fogyasztotta. A halak 15

víztérben való, jellemző előfordulási régiójának elemzése alapján megállapítható, hogy a halastavakon élő vidra mellőzte a nyíltvízi régióban élő halakat. Kismértékben mellőzte a vízfenék közelében, kismértékben részesítette előnyben a part közelében és jelentősen preferálta a vízinövényekkel benőtt régióban élő halakat. Az előfordulási gyakoriság és a biomassza számítás alapján, a taxononként kapott adatok közötti korrelációs összefüggés, a Petesmalmi tórendszeren, a Lankóci erdőben és a Tetves patakon végzett vizsgálat alapján a következőképp alakult: emlősök r s = 0,92, (P<0,01), madarak r s = 0,80 (P<0,05), hüllők és kétéltűek r s = 0,93 (P<0,001), halak r s = 0,90 (P<0,001), gerinctelenek r s = 0,88 (P<0,001) és növények r s = -0,78 (P=0,066). Ezek az értékek azt jelezték, hogy az előfordulási gyakoriság adatok jellemzően nagy megbízhatósággal reprezentálták a tápláléktaxonok fogyasztott mennyiségének arányát. 16

3. ANYAG ÉS MÓDSZER 3. 1. A vizsgált területek A vizsgált Dráva-menti élőhelyek (mintaterületek) elhelyezkedését az 1. ábra szemlélteti. Piros kör jelöli a Dráva-menti monitorozásban szereplő élőhelyeket, kék kör az összehasonlító vizsgálatban szereplő területeket. 1.ábra: A vizsgált területek földrajzi elhelyezkedése 17

Őrtilos, Dráva és Mura folyók A magyar területre Őrtilosnál belépő Dráva és a beleömlő Mura folyó partját puhafás, fűz-nyár ligeterdő övezte. Az állományalkotó fehér fűz (Salix alba) hatalmas példányai éltek a víz közelében, melyek közül egyegy példány vízbe dőlt az áradások idején. A partközelben előfordult a fehér nyár (Populus alba) és a nyír (Betulus pendula) óriási termetű példányai, a cserjeszintben a csíkos kecskerágó (Euonymus europaeus) és a veresgyűrű som (Cornus sanguinea). A part közelében gyakori volt a mandulalevelű bokorfűz (Salicaetum triandre) (IVÁNYI és LEHMANN, szerk., 2002). A kavicszátonyokat részben csigolya bokorfűz (Salicetum purpurea) borította, de előfordult a csermelyciprus (Myricaria germanica) is. A dús aljnövényzetben leggyakoribb aranyvessző (Solidago gigantea) és magasszárú kocsord (Peucedanum verticillare) mellett a nagy csalán (Urtica dioica) tette nehezen megközelíthetővé a vízpartot. A partvonalat kikövezték, a partoldal a vidra kiszállása szempontjából meredek és magas volt. A vidraürülék gyűjtés az őrtilosi vasútállomástól (Szent Mihály-hegy) a Mura mentén folytatódó partszakaszon történt. Az őrtilosi kavicsbánya tavakon a területbejárások során vidra jelenlétre utaló nyomot nem találtunk. Ennek oka az lehetett, hogy a gyorsan mélyülő tavakat nem övezte összefüggő búvó- és fészekhelyet adó vízparti növényzet. Gyékényes, Dombó-csatorna A Gyékényes mellett folyó Dombó-csatorna partját füvesítették, fás szárú növényzet nem borította. A meder közelében a sás foltokban fordult elő. A rendszeresen karbantartott csatorna mentén szántóföldi növénytermesztés 18

zajlott. Mintavétel a csatorna hídja alatti, valamint a híd melletti partszakaszon történt. Gyékényes, Lankóci erdő Az állandóan vízzel borított termőhelyek jellemző fás növénytársulása az égeres mocsárerdő (Carici pendulae-alnetum) volt. Ennek tömeges fafaja az enyves éger (Alnus glutinosa), jellemző cserjéi a kányabangita (Viburnum opulus), a rekettyefűz (Salix cinerea), gyepszintjében gyakori volt a posványsás (Carex acutiformis). 6. kép: Égeres láperdő 19

Az égeres mocsárerdőkhöz kapcsolódóan szintén állandóan vízzel borított nádasok és magassásos társulások egy része a csökkenő vízborításnak köszönhetően beerdősülőben volt. A vizsgált területen nagy kiterjedésűek voltak az égerligetek (Carici pendulae-alnetum, Paridi quadrifoliae- Alnetum). Ezek talaján csak ősztől tavaszig, magasabb vízállás esetén fordult elő talajszint feletti vízborítás. Az égerligetek területén hajdani sekély folyó-mellékágak maradványai (morotvatavak) húzódtak, melyek árokrendszerében az év egy részében víz állt. Az égerligeteknél magasabb térszíneken tölgy-kőris-szil ligeterdők (Fraxino pannonicae-ulmetum) alkották a természetes növénytakarót (JUHÁSZ, 1998). A Lankóci erdőt északi részén folyt át a Dombó-csatorna. A területen korábban halastavakat létesítettek, melyeken a haltermelést mára felhagyták. Az egyébként igen változatos és különleges élőhelyeken a degradáltság számos jele látható. Mintavétel a területen található morotvató, a felhagyott halastavak és a Dombó-csatorna mentén, továbbá az égeresben történt. Berzence, Dombó-csatorna A Dombó-csatorna partját Berzence község közelében is füvesítették, medrét sás borította, a pangó vízben a vízitök (Nuphar lutea) levelei alatt megélt néhány sekély, felmelegedő vizet elviselő halfaj. A csatornapart mentén legeltetéses állattartás és növénytermesztés folyt. Mintavételt a csatorna hídja alatti területen, valamint a közvetlen közelében levő vízparton végeztük. Bélavár, holtág A Bélavár község közelében található sekély vizű holtágat szinte háborítatlan puhafa ligeterdő övezte. Horgászat csak az út mentén fordult 20

elő. A vízparton uralkodó fafaj a fehér fűz (Salix alba) volt, melynek vízbe dőlt törzsei ideális pihenő és táplálkozó helyet jelentettek, többek között a vidra számára. A holtág vízfelületének negyed-ötödrészét nádas és magassásos borította. A viszonylag gyér aljnövényzetű vízparti fák alatt a téli zsúrló (Equisetum hiemale) alkotott állományt. A magasabb térszínen fekvő tölgyerdőben gyakori volt a mogyoró (Corylus avellana), a vénic szil (Ulmus laevis) és a mezei juhar (Acer campestre). Mintavétel a holtág mentén, a fűzfák alatt és a vízbe dőlt fák törzsén, továbbá a holtágat tápláló patak hídja alatt és partvonala mentén, ezen kívül két kavicsbánya tavat összekötő vidraváltón történt. 7. kép: Dráva-holtág 21

Somogyudvarhely, kavicsbánya tavak A gyorsan mélyülő, felhagyott kavicsbánya tavakat fűzliget szegélyezte. A part menti régióban meghatározó volt a rekettyefűz (Salix cinerea), emellett előfordult a kosárkötő fűz (Salix viminalis), a veresgyűrű som (Cornus sanguinea), a csak helyenként záródó lombkorona szintben a fehér nyár (Populus alba) és az enyves éger (Alnus glutinosa). A part közeli sekély vizekben helyenként kis foltokban sás is előfordult. A tavak intenzív horgászhasznosítás alatt álltak. Mintagyűjtést a horgászatnak legkevésbé kitett két horgásztó partján és a tavakat összekötő időszakos vízfolyás mentén végeztük. Vízvár, Dráva folyó Vízvárnál a Dráva folyót ártéri puhafás ligeterdő övezte. Az uralkodó fehér fűz (Salix alba) többek között fekete nyárral (Populus nigra), vénic szillel (Ulmus laevis) és az Alpokból származó ritka hamvas égerrel (Alnus incana) társult. A cserjeszintben leggyakoribb volt veresgyűrű som (Cornus sanguinea). Az áradások miatt rendkívül dús aljnövényzet alakult ki. Kora tavasszal a hóvirág (Galanthus nivalis), helyenként a téli zsúrló (Equisetum hiemale), vagy a ligeterdő tisztásain a magasszárú kocsord (Peucedanum verticillare) volt gyakori. A folyó közvetítésével terjedt az adventív aranyvessző (Solidago gigantea), a bíbor nenyúljhozzám (Impatiens parviflora) és a süntök (Echinocystis lobata). A bokorfüzeseket csigolyafűz (Salix purpurea) alkotta. A kavicszátonyokon csértelepeket lehetett találni, melyeken a küszvágó csér (Sterna hirundo) mellett a kis csér (Sterna albifrons) is előfordult. A folyó egyik ritkasága a drávai tegzes (Platyphylax frauenfeldi), mely feltehetően az egész Földön egyedül a 22

Dráva folyóban él (IVÁNYI és LEHMANN, szerk., 2002). Mintagyűjtést a part menti fűzfák alatti vidra kiszálló helyeken és egy kőruganyon végeztük. Bélavár, Dráva Mintavétel a Zsdála patak torkolata mentén történt, a fokozottan védett területen. Puhafás ligeterdő övezi, mely hasonló összetételű a Vízvárnál leírtakkal. 8. kép: A Dráva-folyó Bélavár és Vízvár között Babócsa, Erzsébet sziget A Babócsa közelében fekvő Erzsébet szigeten található holtágat és a sekély felhagyott kavicsgödröket puhafás ligeterdő vette körül. Társulás alkotó 23

fafaj a fehér fűz (Salix alba) volt, elegyfaként előfordult a gyertyán (Carpinus betulus) és tölgyek is. A fűzláp állományalkotó faja a rekettyefűz (Salix cinerea) volt. A holtágat kísérő galériaerdő cserjeszintjében gyakran előfordult a veresgyűrű som (Cornus sanguinea), ritkábban a galagonya (Crategus monogyna). A lágyszárú növények között leggyakoribb az aranyvessző (Solidago gigantea) és a téli zsúrló (Equisetum hiemale) volt. Nyári időszakban, kevés csapadék esetén a magassással övezett vízpartú holtág valamint a sulyommal (Trapa natans) és hínárral borított kavicsgödrök vízmélysége jelentős mértékben csökkent, majd csak jelentős esőzések után emelkedett meg. A nagyszámú vízbe dőlt fa kiváló táplálkozó helyet jelentett a gazdag madárvilág és a vidra számára egyaránt. A mintagyűjtés a fűz ligeterdővel szegélyezett Ó-Dráva holtág parti zónájában, valamint a közeli kubikgödrök mentén zajlott. 9. kép: Madártársulás az Ó-Dráván 24

Drávaszentes, Barcs-Komlósdi Rinya A Drávaszentes közelében folyó Barcs-Komlósdi Rinya időszakosan kiszáradt. Patakmedre nádassal benőtt. A Rinya mentén szántóföldi növénytermesztés zajlott, a meder közelében égeres terült el. Mintavételt a patak hídja alatt és a parton, a víz közvetlen közelében végeztük. 10. kép: A Rinya-patak Babócsánál Babócsa, Rinya-patak A Babócsa melletti Rinya-patak medrét helyenként nád, a partoldalt sás fedte. A viszonylag bővizű patak partoldalát a híd közelében kikövezték. A nagyrészt füves patakmeder mentén legelő terült el, valamint szántóföldi 25

növénytermesztés folytattak. A mintavétel a híd alatti terület, valamint a közeli vízparton, a kövezésen és a magassásos parti zónában történt. Barcs, Kisbóki holtág A Drávától természetes úton elszigetelődött holtág hínárnövényzetében élt a tündérfátyol (Nymphoides peltata). A holtág elmocsarasodó végeinél apró békalencsés (Lemnetum minoris) és békabuzogányos (Sparganietum erecti) növénytársulások alakultak ki. A Kis-Bók meredek partoldalán keményfaliget (Fraxino pannonicae-ulmetum) jellegű állomány húzódott (JUHÁSZ 2002). A holtág intenzív horgászhasznosítás alatt állt, növényzete és állatvilága állandó zavarásnak volt kitéve. A mintagyűjtés part menti horgászállásokon és bokorfüzek alatti zónában történt. Barcsi Borókás Tájvédelmi Körzet, Középrigóci tavak A Barcsi Borókás részét képező nyolc halastavat a Rigóc patak felduzzasztásával létesítették. A felhagyott tavak nagy része mára növényzettel benőtté vált. A nyílt víz, valamint a lebegő és gyökerező hínártársulások (Lemnetum minoris, Parvopotameto-Zannichellietum palustris, Nymphaeetum albo-luteae) alárendelt szerepet játszottak. Főként mocsári növényzet, nádasok (Phragmitetum australis, Typhetum latifoliae) és magassásosok (Caricetum acutiformis), helyenként rekettyefüzesek és kisebb égerfa csoportok nőtték be az egykor mesterséges halastó medreket. A halastavaktól keletre egy kis égeres mocsárerdő (Angelico sylvestri- Alnetum glutinosae) állomány található, az aljnövényzetben a mocsári sás (Carex acutiformis) dominált (ÁBRAHÁM, szerk., 1992). A tavakat körülvevő erdők nagy része az egykor nagy kiterjedésű égeres láperdők kiszáradásával létrejött jellegtelen égeres volt. Az 26

aljnövényzetben szeder és csalán, valamint tájidegen alkörmös (Phytolocca americana) fordult elő leggyakrabban (JUHÁSZ, 1996; 2004). A patak alacsony vízhozama miatt állandó vízborítást csak néhány tavon lehetett biztosítani. A mintagyűjtést a völgyzárógátas halastavak töltésein, a zsilipek alatt, az árapasztókon és zsiliphez közeli patakmeder mentén végeztük. Lakócsa, Korcsina csatorna A Lakócsa határában húzódó csatorna a környező mezőgazdasági területeket behálózó árokrendszerből gyűjtötte össze a csapadékvizet. Aszályos időszakban a víz áramlása megszűnt, a meder helyenként kiszáradt. Ugyanakkor összefüggő szakaszokon csekély halállományú pangó víz maradt fenn, melyet nagyrészt nád borított. A csatorna vizsgált szakasza mentén szántóföldi növénytermesztés zajlott. Mintagyűjtést a csatorna hídja alatt és közvetlen közelében levő vízparton végeztük. Az összehasonlító vizsgálatban ezeken kívül a Balaton-Dráva ökológiai hálózat részletesen kutatott vizes élőhelyei, így a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet tavai, a Fonói halastó illetve patak, továbbá a Petesmalmi tórendszer is szerepelt. 27

3. 2. Mintagyűjtés és feldolgozás A Dráva-mentén a mintavétel gyakorisága hat hét, 2002 májusától négy hét volt. A vidra táplálkozási szokásait hullaték analízissel tanulmányoztuk, a hullatékokat standard útvonal bejárásával gyűjtöttük (1. táblázat). A származtatott adatok megadásakor a téli és a tavaszi, valamint a nyári és az őszi időszakok mintáit összevontuk. A táplálék taxonok meghatározása az emlősöknél koponyacsontok és fogazat (SCHMIDT, 1967; MÄRZ, 1972; GÖRNER ÉS HACKETHAL, 1987; Ujhelyi, 1989; referencia gyűjtemény), valamint szőrmorfológia (DEBROT ET AL., 1982; TEERINK, 1991) alapján történt. A madaraknál toll és koponyacsontok (BROWN ET AL., 1993; referencia gyűjtemény), a hüllőknél szarupikkelyek és csontok (DELY, 1983), a kétéltűeknél csontok (PAUNOVIC, 1990), a halaknál pikkely, garatfog és koponya csontok (BERINKEY, 1966; PINTÉR, 1989; KEMENES, 1993; KNOLLSEISEN, 1996; referencia gyűjtemény), a gerincteleneknél kültakaró (pl. MÓCZÁR, 1969) alapján történt a határozás. Növények, különösen a magvak határozását Soó és Kárpáti (1968) munkája alapján végeztük. 28

1. táblázat A vizsgált területek és a mintagyűjtés főbb adatai Vonal- Terület (UTM kód + ) transzekt, Mintaszám méter Dráva-menti területek: Őrtilos-Szentmihályhegy, Dráva / Mura (XM42) 1800 215 Dombó csatorna, Gyékényes (XM52) 600 303 Gyékényes, Lankóci erdő (XM52) 2000 176 Berzence, Dombó-csatorna (XM61) 200 226 Somogyudvarhely, kavicsbánya tavak (XM61) 2000 175 Bélavár, holtág (XM70) 500 385 Bélavár, Zsdála patak és Dráva torkolata (XM60) 500 131 Vízvár, Dráva (XM70) 1500 207 Babócsa, Ó-Dráva holtág és bányatavak (XL79) 1600 304 Babócsa, Rinya (XM80) 400 452 Drávaszentes, Barcs-Komlósdi Rinya (XL89) 200 231 Barcs, Kis-Bóki holtág (XL99) 1000 206 Barcs, Középrigóci tavak (XL99) 2000 832 Lakócsa, Korcsina csatorna (XL08) 200 120 29

Összehasonlító vizsgálatban szereplő területek: Boronka-melléki TK., 2 év (XM84, XM94) 4200 1280 Fonói halastó, 1. időszak, 2 év (YM24) 1200 760 Fonói tó (patak = ), 2. időszak, 2 év 1000 273 Fonói halastó, 3. időszak, 2 év 1200 909 Petesmalom, halastórendszer, 2 év (XM92) 6200 801 Látrány-Visz, Tetves patak, 1 év (YM17, YM18) 1300 234 + 10 10 km-es UTM kód; *mintaszám: 2002 november nélkül; = Baté-Magyaratádi vízfolyás 3. 3. Alkalmazott statisztikai módszerek A táplálék-összetételt a hullatékokban előforduló táplálékalkotók relatív előfordulási gyakorisága alapján számítottuk ki, a mintánkénti minimális egyedszám alapján, a következő képlettel: 100x(adott táplálék taxon példányainak száma)/(az összes táplálék taxon példányainak száma). 30

A táplálkozási niche-szélességet Levins képlettel (1968) számítottuk: 2 B = 1/ p i ahol: B = a niche-szélesség, értéke 1-től n-ig terjed (n=a táplálék taxonok száma), p i = az adott táplálék taxon relatív gyakorisága (KREBS, 1989). 11. kép: A minták feldolgozásának fontosabb eszközei 31

A relatív vidrasűrűség számítása során a gyűjtött hullatékok számát vetítettük egységnyi bejárt útszakaszra. A sűrűségi rangsor számításakor a mintavételi időtartam és gyakoriság alapján korrigálást végeztünk (részletesen: LANSZKI, 2002). Az adatok rögzítése Excel táblázatban, az adatfeldolgozás SPSS 7.5 (GREEN ET AL.,1997) programmal történt. 32

4. EREDMÉNYEK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK 4. 1. Táplálék-összetétel A vidra fő táplálékát, bőséges haltáplálék-készlet esetén halak alkották a Dráva folyón, a tavakon és a holtágakon (2. ábra). A Dráva-menti haltáplálék igen változatos képet mutatott, az élőhelyek jellegétől függően alakult a fajösszetétel (2. és 3. táblázat). A sebes vízfolyást kedvelő fajok közül a márna is megtalálható volt a táplálékban. A Bélavár melletti holtágon gyűjtött vidra ürülékben talált tokfélét és márnát, valószínűleg a közelben folyó Dráván ejtette zsákmányul a vidra. Az elmocsarasodó élőhelyeket jelző szivárványos ökle, compó, vagy csíkfélék inkább holtágakban, valamint a Barcsi Borókás Tájvédelmi Körzet felhagyott halastavaiban fordultak elő gyakrabban táplálékként. A fogassüllő főként a téli-tavaszi időszakban, a bőséges vízutánpótlás időszakában, a csuka viszont egész évben szerepelt a vidra táplálékaként. Tanulságos a horgászattal hasznosított tavakon és holtágakon élő vidrák haltápláléka. A Somogyudvarhelyi kavicsbánya tavakon a fajokban szegény táplálék, döntő részben törpeharcsából és ezüstkárászból állt. Érdekes esetet sikerült itt megfigyelni, a part közeli jégre kéttucatnyi törpeharcsa fejet tett ki a vidra. A Barcs melletti Kisbóki holtágon a vidra fajokban viszonylag gazdag tápláléka hasonló az eutróf halastavakon élő példányokéhoz. Leggyakoribb táplálékot a kisméretű (100 g alatti) törpeharcsa, naphal és ezüstkárász jelentett, de téli-tavaszi időszakban ritkán előfordult ponty (1,3%) fogyasztás is. 33

A vizsgált Dráva-menti élőhelyeken, a vidra táplálékában a halak alacsony, kb. 50-60% alatti előfordulási gyakorisága azt jelzi, hogy a halkészlet nem állt rendelkezésre megfelelő mennyiségben. Ezen kívül az évszakok (időszakok) között nagymértékű volt a halkészlet ingadozása. Ilyen esetben a másodlagos táplálékforrások szerepe nő meg, melyek leggyakrabban kétéltűek, vagy ritkábban madarak lehetnek. A madarakból, kétéltűekből és hüllőkből álló táplálék, a Dráva mentén fajokban gazdagabb volt, mint a halastavakon. Különösen érvényes ez a Bélavári holtágra a Babócsai Ó- Drávára és a Barcsi Borókás Középrigóci tavaira. A tipikus másodlagos források szerepe azonban bőséges hal-ellátottság mellett sem volt több, kb. 20%-nál. Amennyiben további táplálék taxonok, pl. emlősök és gerinctelenek szerepe (is) jelentőssé válik a vidra táplálékában, ez az általános táplálék ellátottság súlyos hiányára hívja fel a figyelmet. Ilyen problémák merültek fel az időszakosan kiszáradó élőhelyeken, pl. a Lankóci erdőben, a Dombó-csatornán, és általában a csatornákon, patakokon. Kiugróan magas kisemlős és vízi rovar fogyasztás a Barcs- Komlósdi Rinyán fordult elő téli-tavaszi időszakban (2. és 3. táblázat), valamint a Babócsai Rinyán egész évben. A táplálékként szereplő kisemlős fajok között vizes élőhelyhez kötődő cickányok, vízi pocok és pézsmapocok, valamint erdeiegér és kistestű pocok fajok egyaránt előfordultak. 34

10 0 Emlősök 10 0 Madarak Hüllők és kétéltűek 30 20 10 0 Gerinctelenek 40 30 20 10 0 10 0 Növények Halak 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 Őrtilos, Dráva/Mura Gyékényes, Dombó cs. Lankóci erdő Berzence, Dombó cs. S.udvarhely, k.bánya Bélavár, Holtág Vízvár, Dráva Babócsa- ÓDráva Babócsa, Rinya Barcs- Komlósdi Barcs, Kisbóki Barcs, Középrigóci Korcsina patak 2. ábra: A vidra éves táplálék-összetétele a Dráva-mentén 35

A gerinctelenek aránya egész évben különösen magas volt a Barcs- Komlósdi Rinyán és a Korcsina patakon élő vidra táplálékában (2. ábra, 2. és 3. táblázat). Az ízeltlábúakból álló táplálék fajokban gazdag volt. A leggyakoribb sárgaszegélyű csíkbogár mellett vízhez kötődő és szárazföldi fajok, víztisztaságot indikáló tízlábú rákok (pl. Dráva folyón, Babócsai Ó- Dráván, és a Rinyán) egyaránt előfordultak. 12. kép: Vidra táplálkozás közben 2. A különböző területeken élő vidrák táplálék-összetételének hasonlóságát cluster-analízissel vizsgáltuk. Az analízis alapján készített dendogram (3. ábra) alapján három fő élőhely csoport különíthető el. Az első csoportba a vidra számára kedvező hal-készlettel rendelkező élőhelyek: a Dráva folyó, a holtágak, a tavak tartoztak, ezek többségében horgászati, vagy halászati 36

hasznosítás alatt is álltak. Ide sorolhatók az állandó vízhozamú Rinyák is. A második csoportba az időszakosan kiszáradó, vagy kis vízhozamú patakok tartoztak, melyek szezonálisan jelentős hal-, vagy kétéltű-forrással rendelkeztek. A harmadik csoportba az időszakosan kiszáradó és környezetükben alacsony táplálék-készlettel rendelkező csatornák, patakok sorolhatók. Relatív távolság 0 5 10 15 20 25 Terület +---------+---------+---------+---------+---------+ Boronka-m.TK. Petesmalom,tavak Babócsa, Ó-Dráva Őrtilos, Dráva/Mura Bélavár, Dráva Fonói tó, (1+2.év) Kis-Bóki holtág Középrigóci tavak Bélavár, holtág Berzence, Dombó-csat. Vízvár, Dráva S.udvarhely, kavicsb. Fonói tó (5+6.év) Babócsa, Rinya Barcs-Komlósdi Rinya Lankóci égeres Fonói patak (3+4.év) Gyékényes, Dombó-csat Korcsina, csatorna Látrány, patak 3. ábra: Különböző élőhelyeken élő vidrák táplálékának hasonlósága hierarchikus cluster-analízissel 37

4. 2. Táplálkozási niche-szélesség A vidra táplálkozási niche-szélessége bőséges haltáplálék-készlet esetében keskeny. A vidra tápláléka ugyanis normális esetben, a fő taxonok figyelembe vételével nem változatos: fő táplálékát halak képezik (hal specializáció). A halak zsákmányul ejtése során azok faja nem meghatározó; a méretük és az előfordulásuk jellemző régiója a vidra prédaválasztását befolyásoló fő tényezők, bár a zsákmányszerzés során alkalmazkodni képesek az ideálistól eltérő feltételekhez is. Vagyis, ha adott élőhelyen bármilyen halfajból elegendő mennyiség áll rendelkezésre, akkor fő táplálékukat a halak alkotják. Ez pedig lényeges befolyással van a vidraállomány nagyságára is. Például a Barcs-Komlósdi Rinyán, 2002-ben, téli-tavaszi időszakban a kis méretű kínai razbóra 90%-os gyakorisággal fordult elő táplálékként és ezen a szegényes táplálékon mégis képesek voltak a vidrák egész télen megélni. A vidra tápláléka akkor válik változatosabbá, amikor a halakon kívül más taxonokhoz tartozó táplálékot is jelentősebb arányban fogyaszt (2. és 3. ábra). Ezt a szélesebb táplálkozási niche értékek jelzik (4. ábra). Általánosságban, azokon a területeken nagyobb a vidra niche-szélessége, ahol a haltáplálék-készlettel időszakosan problémák merültek fel (pl. kiszáradás). Az élőhelyi adottságokban megmutatkozó ingadozás mértékét az átlaghoz tartozó szórás értékek jelzik (4. ábra). 38

4 3 2 1 0 Gyékényes, Dombó-cs Korcsina, csatorna Lankóci égeres Babócsa, Rinya Vízvár, Dráva Fonói patak, 3+4.év Fonói tó, 1+2.év Barcs-Komlósdi Rinya Középrigóci tavak Fonói tó, 5+6.év Berzence, Dombó-cs. Bélavár, holtág S.udvarhely, k.bánya Kis-Bóki holtág Őrtilos, Dráva-Mura Babócsa, Ó-Dráva Boronka-melléki TK Bélavár, Dráva B index Petesmalmi tavak 4. ábra: A vidra táplálkozási niche-szélessége különböző élőhelyeken (Az alsó (25%) és a felső (75%) kvartilis tartományt a színek jelzik.) 4. 3. Relatív vidrasűrűség A gyűjtött hullatékok számán alapuló speciális, indirekt vonal transzekt módszert kizárólag az élőhelyek rangsorának, illetve az állapotváltozás nyomon követésére alkalmaztam. A vizsgálat alapján felállított rangsort a 5. ábra szemlélteti. Ebből látható, hogy a legnagyobb vidrasűrűség azokon az élőhelyeken található, ahol az emberi befolyás kismértékű, vagy ahol jelentős haltermelést folytatnak, a területen élő vidrák életritmusának jelentős haltermelést folytatnak a területen élő vidrák életritmusának 39

megzavarása nélkül. A horgászattal (gyakori emberi jelenlét) hasznosított tavakon és holtágakon, valamint az időszakosan kiszáradó csatornákon általában alacsony a vidrasűrűség. 60 50 Relatív sűrűség (Rö) 40 30 20 10 D D D 0 Bélavár, holtág Bélavár, Dráva Középrigóci tavak Fonói tó, 5+6. év Fonói tó, 1+2. év Kis-Bóki holtág Babócsa, Ó-Dráva Boronka-m. TK. Fonói patak, 3+4. év Vízvár, Dráva Petesmalmi tavak Komlósdi Rinya Berzence, Dombó-cs. Őrtilos, Dráva Babócsa, Rinya Látrány, Tetves patak Lankóci égeres Korcsina csatorna S.udvarhely, k.bánya Gyékényes, Dombó-cs 5. ábra: A különböző élőhelyek relatív vidrasűrűségének rangsora (Az alsó (25%) és a felső (75%) kvartilis tartományt a színek jelzi.) A Dráva sebesen áramló folyószakaszain (Őrtiloson és Vízváron) alacsony, vagy közepesen alacsony vidrasűrűség tapasztalható, ami elsősorban a folyó nagy sebességével és jelentős vízszint ingadozásával, továbbá alacsony vízállás esetén a vidrák számára túlságosan meredek partoldallal 40

függhet össze. A vidrák nem kedvelik a meredek és növényzettel nem megfelelően borított (túl sűrű, vagy kopár) partoldalt a kiszállásaik során (pl. KEMENES ÉS DEMETER, 1995; KRUUK, 1995). 13. kép: Vidra A kiszálló helyek igen fontos szerepet töltenek be a társas viselkedésben, pl. a játszásban, a tisztálkodásban, a territórium határának jelölésében. Ezek tönkretétele, pl. a parti növényzet irtása horgászhelynek, csónakkikötőnek, ill. a nagy vízszint csökkenése negatívan hat a vidra előfordulására. A Dráva partoldalát védő köveken, amelyek alacsony vízálláskor emelkednek ki a vízből, a vidrák csak alkalmanként végzik a területjelölést. Az akár naponkénti jelentős vízszintingadozás következtében a fontos kémiai és vizuális jelzésnek számító ürülékek idő előtt vízbe mosódnak, ezáltal nem töltik be szerepüket. Az alsó és felső kvartilis határát jelző vonalak 41

természetesen nem különíthetik el éles határral a nagy, a közepes és a kis vidrasűrűséggel jellemezhető területeket (5. ábra). Az átlagértékekhez tartozó szórás adatok is tájékoztatást adnak az egyes időszakok között tapasztalt ingadozás mértékéről. 42

5. KÖVETKEZTETÉSEK, JAVASLATOK A Dráva-folyó Somogy megyei szakasza mentén a természeti értékek biomonitoringja keretében, 2000-ben elkezdett vidra kutatás alapján az alábbi következtetések vonhatók le. A vizsgálat első évében részletes, alapos területbejárás során még módosítani lehetett a protokollban leírt útvonalakat (a regisztrálás ekkor is zajlott). Újabb területeket is be lehetett vonni, azonban a második évtől szigorú feltételek (útvonalhossz, mintavételi gyakoriság) mellett zajlott a mintavétel. A monitorozásra kidolgozott protokollban (HORVÁTH, 1999) szereplő mintaterületeken a mintavételi útvonalak véglegesítése lezajlott. Korábban hasonló jellegű, részletes monitorozást tudomásunk szerint máshol nem végeztek. A nemzetközi gyakorlatban alkalmazott metodika (REUTHER ET AL., 2000) részletes útmutatással ehhez nem szolgált. A korábbiakban, az előfordulás és annak állandó, vagy ideiglenes jellege alapján történt a térképezés (Magyarországon: GERA, 2001; HELTAI, 2002), továbbá a különböző években végzett felméréseket hasonlították össze. A jelenleg alkalmazott felmérő módszerrel nyomon követhetők a vidra táplálkozási szokásaiban megmutatkozó változások, mintegy előre jelezhetők az élőhelyi források változásával együtt járó hatások. Számos olyan példa került elő, mely csak nagyszámú minta feldolgozása esetén, illetve érintetlen területek vizsgálatakor válik ismertté. Ezáltal lényegesen 43

szélesedtek a vadon élő vidrák táplálkozási szokásaival kapcsolatos ismereteink. A monitorozásban alkalmazott módszerrel meghatározható az egyes élőhelyek vidrapopulációinak relatív sűrűsége, az évek közötti és éven belüli változások nyomon követésével meghatározhatók a vidrát érintő főbb hatások és jellegzetességek. Ezáltal lényeges viszonyítási alap nyerhető. Ennek gyakorlati jelentősége a természetvédelmi-kezelői, illetve a halastavi- és horgásztavi kártérítési és kárelhárítási gyakorlatában van. A vizsgálat révén megerősítettük a kedvezőtlen környezeti tényezők (pl. meredek partoldal, vízszintingadozás) vidrára gyakorolt hatását. A felmérő munkában nemcsak Dráva-menti területeket, hanem más, részletesen tanulmányozott Somogy megyei vizes élőhelyeket: tavakat, patakokat is szerepeltettünk. A Dráva mentén végzett vizsgálat, az ország más területein is elvégezhető, a helyi adottságokhoz igazodva. A terepi munka tesztelésére 2002 májusában molekuláris genetikai vizsgálat érdekében, Angliában kidolgozott módszerrel (DALLAS ET AL., 1999; 2000) megkezdődött a mintagyűjtés és feldolgozás. Ezáltal megadható adott élőhelyen a legkisebb ismert egyedszám, az ivari összetétel, továbbá havonkénti mintavétellel, a vidrapopuláció dinamikája is. A további feladatok közé tartozik a legfontosabb mintavételi területeken, más módszerekkel, pl. évente többször megismételt téli nyomszámlálással és a nyomok méreteinek felvételével (REUTHER ET AL., 2000) a vidrasűrűség becslése. 44

A vidra táplálék-összetétel vizsgálatának adatai a halak, a kétéltűek, a tízlábú rákok faunisztikai vizsgálatában is felhasználhatók. Kérdésként merült fel, hogy az egyre növekvő turizmus milyen hatást gyakorol a Dráva-menti vizes élőhelyek állapotára és a vidrára. Sajnálatos, hogy e téren nem túl kedvező megállapítás tehető. A negatív folyamat visszavezethető arra, hogy a korábban zárt határzóna őrizet ma kevésbé szigorú. Másik ok, hogy még a védett és fokozottan védett területrészek sem mentesek az orvhorgászok és más, gépkocsival a Dráva partig lehajtó sportemberektől. Évről évre nyomon követhető a parti növényzetben bekövetkezett irtás hatása, hogyan szűntek meg a korábbi vidrakiszálló helyek az újonnan kiszabott horgászhelyek miatt. A kavics-zátonyok gyakori bejárásával (ezek megközelítése is tiltott) pedig a leginkább veszélyeztetett madarak fészkelése hiúsulhat meg. Mindenhol nem állhatnak természetvédelmi őrök. A szigorú korlátok között tartott horgászat és a (vízi) turizmus (pl. a part menti növényzet megőrzése, gépkocsi behajtás tiltása, faluban történő kemping létesítés esetén), feltehetően nem gyakorolna jelentős kedvezőtlen hatást a Dráva-menti élőhelyek ma még esetenként természeteshez közeli állapotára, ezáltal a vidraállomány létére. Sajnos még várat magára az igazi ökoturizmus. Marad a fő kérdés, hogy a Horvátországban tervezett vízierőmű milyen hatással lehet a Dráva-menti vidraállományra. Ezt előre megjósolni igen nehéz feladat lenne. Azonban az megállapítható, hogy a már jelenleg működő vízierőművek hatása is kedvezőtlen a Dráva folyó mentén élő 45

vidrák életritmusára. Egy újabb, nagy teljesítményű erőmű építése esetén a meder mélyülésével (az időszakonkénti még erősebb sodrással), ezáltal a talajvízszint további csökkenésével nemcsak a Dráván, hanem a környező élőhelyeken is tovább folytatódik a kiszáradás. Az élőhelyek időszakos kiszáradásával együtt járó problémákat a dolgozatomban részleteztem. A kiszáradás a vízhez kötődő fajok, így a térségben élő vidra állományának stabilitását is veszélyeztetheti. 46

6. ÖSSZEFOGLALÁS A vidra (Lutra lutra) monitorozása a Duna-Dráva Nemzeti Park területén, a Dráva folyó Somogy megyei szakaszán 2000-ben kezdődött. A feltérképezést egy új, Horvátországba tervezett vízi erőmű építésének lehetséges hatásainak vizsgálata érdekében kormányhatározat alapján szervezte a Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatósága. A 15 mintavételi hely közül 3 a Dráván, illetve a Murán, 3 holtágon, 2 kavicsbánya tavon, 5 patakon vagy csatornán, 2 égeresben, morotvatavon, vagy felhagyott halastavakon volt. Az összehasonlító vizsgálatban más somogyi vizes élőhelyek is szerepeltek. A hullaték analízissel végzett évszakonkénti táplálék-összetétel mellett vizsgáltuk a vidra relatív egyedsűrűségét is a bejárt útvonalra jutó ürülékek száma alapján. A vidra elsődlegesen fontos táplálékát a halak jelentették. A táplálékában ezek alacsony, kb. 50-60% alatti előfordulási gyakorisága azt jelezte, hogy a halkészlet nem állt rendelkezésre megfelelő mennyiségben, illetve mennyiségük az adott időszakok között nagymértékben ingadozott. Ebben az esetben a másodlagos táplálékforrások szerepe nőtt meg, melyek leggyakrabban kétéltűek, vagy ritkábban madarak voltak. A tipikus másodlagos források szerepe azonban bőséges hal-ellátottság mellett nem volt több, kb. 20%-nál. Amennyiben további táplálék taxonok, pl. emlősök és gerinctelenek szerepe (is) jelentőssé vált a vidra táplálékában, ez az általános táplálék ellátottság súlyos hiányára hívja fel a figyelmet. Ilyen problémák merültek fel az időszakosan kiszáradó élőhelyeken. Ezeken a 47

területeken nagyobb a vidra táplálkozási niche-szélessége, míg bőséges haltáplálék-készlet esetében keskeny. Tápláléka akkor válik változatosabbá, ha más taxonokhoz tartozó táplálékot is fogyaszt. A vidra azokon a területeken találja meg legjobban életfeltételeit, ahol az elsődlegesen fontos halak mennyisége elegendő számára (holtágak, tavak, halastavak). Legnagyobb vidrasűrűség a halastavakon és egyes holtágakon, legalacsonyabb az emberi zavaró hatásoknak (intenzív horgászat, vízi turizmus) kitett élőhelyeken (pl. bányatavakon) fordult elő. A Dráva folyón a vidra relatív sűrűsége alacsony volt, a nagy vízszintingadozásnak, a sebes folyásnak és a meredek partoldalnak köszönhetően. Az alacsony vízhozamú patakokon és időszakosan kiszáradó csatornákon a táplálékforrások mennyiségének nagymértékű ingadozása miatt szintén alacsony volt a vidrasűrűség. Megállapítható, hogy az élőhelyi változásokra a vidra az előfordulásán, a táplálkozási szokásain és az egyedsűrűségén keresztül érzékenyen reagál. A jelenlegi Dráván működő erőművek is kedvezőtlen hatással vannak (a nagy vízszintingadozás, az időszakosan meredek partoldal által) a Dráván élő vidrapopulációkra. 48