A Lgmas Kft.-t 1989. ben alapíttta a Misklci Egyetem és a drtmundi Gesellschaft für Przessautmatin GmbH. (GPA) azzal a szándékkal, hgy a lgisztika szakterületén az egyetemi kutatási eredmények ipari megvalósítását támgassa. A cég az első években az alapító intézményekkel szrs együttműködésben anyagmzgató gépek és üzemi anyagmzgató rendszerek tervezésével illetve lgisztikai tanulmányk készítésével fglalkztt. 1995-ben váltzás következett be a tulajdnsi szerkezetben: a GPA céget felvásárló FAM Magdeburger Förderanlagen und Baumaschinen GmbH megszerezte a LgMaS Kft. 51%-s, majd 2002-ben 100 %-s tulajdnrészét. Igy cégünk már több mint 10 éve egy német középvállalat leányvállalataként, annak szrs cntrlling felügyelete alatt, de teljes szakmai önállósággal működik. Munkatársaink sk éves ipari knstruktőri tapasztalata tette lehetővé hgy a cég tevékenységi köre magas autmatizáltsági fkú egyedi berendezések, célgépek tervezésével és gyártásával bővüljön. Cégünk a vevők igényei szerint megtervezi és fővállalkzásban legyártatja és garanciával üzembe helyezi gépeit. Az egyedi fejlesztés hatéknyságát az alaps előkészítésen, gnds CAD-s tervezésen túl a minden részletre kiterjedő tervezői gyártástámgatás fkzza. Termékeink jó minőségét a gnds tervezésen, gyártásn, és tesztelésen kívül a beépített anyagk kiváló minősége is garantálja. Cégünk több mint 17 éves története srán több mint 200 gépknstrukció készült el. Legfntsabb partnereink az alumínium hengerfejeket gyártó Hydr Alumínium Kft, az acéllemez hrdókat gyártó Greif Hungary Kft, a Rbert Bsch több gyára, a Nestlé Hungaria, a kenőanyag gyártó MOL-LUB Kft. A felsrlt cégek többségével már több mint 10 éves munkakapcslat fűz össze. Cégünk 2003 évben hzta létre gyöngyösi fiókirdánkat, mely németrszági anyavállalatunk az FAM Magdeburger Förderanlagen und Baumaschinen GmbH szerviz és kereskedelmi képviseletét látja el. Az FAM termékei ömlesztett anyag szállító rendszerek, bányaipari ktró és hányórendező gépek, kikötői hajó ki és berakdó rendszerek ömlesztett anyagkhz, különféle ásványi anyagkhz alkalmazható törőgépek, őrlőmalmk. Szívesen állunk rendelkezésükre célgépek, tömörségvizsgáló gépek, szállítópályák, daruk, handling berendezések, manipulátrk tervezésében és kivitelezésében. Vállalkzunk egyedi gépek tervezésére is. Huppauer László Ügyvezető igazgató
Mérő és teszt berendezések Nagy srzatú gyártásnál alkalmaztt műszeres tömörségvizsgáló berendezések, Kis srzatú és gyártmánybevezetésnél alkalmaztt vizes tömörségvizsgáló berendezések, Mérő, ellenőrző berendezések, tervezése, gyártása és garanciával történő üzembe helyezése. Szállítóberendezések, lgisztikai rendszerek Szállítószalagk, görgős pályák, láncpályák (egyedi, speciális felhasználási területekre) tervezése gyártása gépipari és élelmiszeripari kivitelben. Kmplex szállítórendszerek tervezése, kivitelezése (munkadarab technlógiai műveletei közötti lgisztikai rendszerek, raktári lgisztikai rendszerek). Speciális és egyedi anyagmzgatási feladatk megldása. Anyagmzgató berendezések (manipulátrk, megfgók) tervezése gyártása. Ipari autmatizálás Speciális célgépek tervezése, gyártása a vevői igényeknek megfelelően. Meglévő gyártóberendezések krszerűsítése pótlólags autmatizálása. Mérnöki szlgáltatásk Számítógéppel segített tervezés (AUTOCAD), rajzdkumentációk készítése. Lgisztikai rendszerek prjectjeinek kidlgzása, rendszertervek készítése, lebnylítás, üzembe helyezés.
Cégünk immár több mint tíz éve fejleszt és épít tömörségvizsgáló berendezéseket az autóipar számára. Az utóbbi években gépeink már a kmplex végellenőrzési rendszer szerves részeként jelennek meg. Ezeknél a rendszereknél rbtk szlgálják ki az egyes berendezéseket majd az ellenőrzött munkadarabkat a minősítés és típus szerint rbtk rendezik egységrakmányba. A mai gyártórendszerek fnts követelménye a munkadarabk fnts paramétereinek nymn követése. Gépeink lehetőséget kínálnak a mérési eredmények tárlására, visszakereshetőségére és szükség esetén a vevő infrmatikai rendszeréhez illeszthető, ezáltal naprakész infrmációkat nyújthat a termelésirányítás illetve a gyártásirányítás részére, melyek segítségével a gyártási flyamatkba szükség esetén aznnal be lehet avatkzni a minőségjavítás érdekében. Az általunk tervezett és gyárttt tömörségvizsgálók között megtalálhatóak a víz alatti ellenőrzésre alkalmas berendezések és a szériagyártásban használt műszeres kis ciklusidejű teljesen autmata berendezések is. Tömörségvizsgálóink a belső égésű mtrk hengerfejöntvényeit vizsgálják előmunkált állaptban. A tömörségvizsgálatk mellett lykr szükség van más jellegű mérésekre is, mint például gemetriai méretek mérése - furatmélység - vagy egyes csatrnák keresztmetszetének ellenőrzése. Ezért a tömörségvizsgálók gyakran kiegészülnek más-más ellenőrzésekre szlgáló eszközökkel. Berendezéseink megfelelnek az autóiparban alkalmaztt szigrú minőségi követelményeknek. Gépcsaládk és azk fntsabb paraméterei: - Vizes tömörségvizsgálók: - munkadarabk víz alatti vizsgálatára alkalmasak, amely srán a hibák helye láthatóvá válik. - több különböző tér tömörségvizsgálata, - érintőképernyős kezelőfelület, - rzsdamentes kivitel, - kézi kiszlgálású gépek.
- Transzfer műszeres tömörségvizsgálók: - a mérések több mérőállmásn egymás után történnek; - gemetriai mérések (égéstérmélység, kkillazárás) és ellenőrzések; - egyes csatrnák keresztmetszetének mérése; - BAYER DLP 30 típusú szivárgásmérő műszerek, - FURNESS FCO 200 típusú átflyásmérő műszerek, - kapacitás: 48 db/óra-tól 135 db/óra-ig, - öntvények jelölése a mérési eredménynek megfelelően; - öntvények szétválgatása a minősítés függvényében; - számítógépes adatrögzítés, adattárlás. - szükség esetén rbts kiszlgálás. - Kmpakt műszeres tömörségvizsgálók: - a mérések egy mérőállmásn egymás után történnek; - BAYER DLP 30 típusú szivárgásmérő műszerek, - kapacitás: 30 db/óra, - öntvények jelölése a mérési eredménynek megfelelően; - számítógépes adatrögzítés, adattárlás. - rbttal kiszlgált mérőcellák építéséhez kifejlesztett típus
A méretellenőrző gépeink között megtalálhatóak a FALCON VISION Rt. fővállakzásában a HYDRO Alumínium Győr Kft.-nek tervezett és gyárttt ptikai méretellenőrző gépek, melyek a hengerfejek több száz gemetriai paraméterének gyrs szériaszerű ellenőrzését teszik lehetővé. A méretellenőrző gépek képfeldlgzó rendszerét a FALCON VISION Rt. készítette, a LgMaS Kft a mechanikát és annak vezérlését szállíttta. Tvábbá készült lyan berendezés is amely digitális mérőórákkal méri az öntvény legfntsabb gemetriai méreteit és ellenőrzőcsapkkal vizsgálja az öntvény legfntsabb nyílásainak, csatrnáinak meglétét és átjárhatóságát.
A szállítóberendezések széles választéka megtalálható cégünk termékpalettáján. Az élelmiszeripari alkalmazásktól kezdve az alumínium öntödei felhasználásig készülte ömlesztett anyagk és darabáruk szállítására alkalmas berendezések. ( Szállítószalagk, görgőspályák, trlasztópályák, láncpályák, keresztátadók, palettaszállító berendezések, frdítók ). Egy speciális alkalmazási területre tudjuk ajánlai az általunk frgalmaztt teleszkóps szállítószalagkat, amelyek jól alkalmazhatóak pl.: kaminrakdó rendszerek kiépítésénél. Tvábbá készültek kmplex lgisztikai rendszerek is melyek az egyes technlógiai flyamatk közötti anyagáramlást teszik lehetővé. - GREIF Hungary Kft - Hrdószállító, lemezkötegszállító pályák, - HYDRO Alumínium Győr - Öntvényszállító pályák, - MOL Rt. - Paletta szállító pályák, - NESTLÉ Hungária Szerencs - Egységcsmag szállító pályák, - GYERMELYI Malm - kaminrakdó teleszkóps szalag; - BOSCH Pwer Tl Kft. Misklc - hűtővel egybeépített láncs szállítópálya;
Az anyagmzgató berendezéseink között találhatóak: - DEMAG KBK könnyű futódaru rendszerelemeiből és egyedi tervezésű megfgó szerkezetekből készülő munkahelyi kiszlgáló berendezések, - HYDRO Alumínium Győr - Kéttengelyes szervóhajtású munkadarab átrakó és sztályzó manipulátr (BOSCH- REXROTH lineártechnikával, Indramat szervtechnikával), - HYDRO Alumínium Győr - Pneumatikus működésű átrakómanipulátrk, - BOSCH Pwer Tl Kft. Misklc - Szervóhajtású liftek. - HYDRO Alumínium Győr
Préseinket a kéziszerszámk egyes alkatrészeinek összeszerelésénél alkalmazzák. A sajtlóerő nagyságától függően készültek hidraulikus és pneumatikus működtetésű présberendezések. Tvábbá a szerelési feladattól függően lehetnek egy illetve több szerszámmal elláttt berendezések, így az egymást követő szerelési feladatk párhuzamsíthatóak növelve ezzel a termelékenységet. Tájékztató adatk: - préselési erő max: 30kN - préselési sebesség: hengerenként max.: 79 mm/sec. - Minimális löketidő: 1,7 s fel+ 1,7 s le - A hárm henger egyidejű működése nem garantált. - Tájékztató ciklusidő cca.: 9-10 sec Fő méretek: Magasság: 1210 mm (asztalsíktól) Alapterület: 500 x 250 mm Tömege: 170 kg szerszám nélkül
Egyedi célgépeink között elsősrban hrdógyártás technlógiai flyamatában alkalmaztt gépek frdulnak elő: - Hrdó fedél és fenék berakó, - Hrdó palást festő és belső felület lakkzó, - Festőkupak kiszedő, - Hélium injektáló, - Hrdópalást feliratzó (szitázó)
Cégfilzófiánk középpntjában az ügyfelek igényeit szem előtt tartó minőségi szlgáltatás áll. Lényeges, hgy munkatársaink ismerik, magukénak vallják és betartják a minőségirányítási rendszer követelményeit, és munkavégzésük srán a minőségi szemlélet a meghatárzó. A Társaság a minőség tvábbfejlesztése céljából valósíttta meg és működteti az MSZ EN ISO 9001: 2009 szabvány szerinti minőségirányítási rendszert. A Társaság felelőssége kiterjed azkra az üzleti partnerekre is, akik alvállalkzóként vesznek részt a megbízók részére nyújttt szlgáltatásk teljesítésében. Ennek érdekében csak lyan alvállalkzókat fglalkztat, akik a szigríttt minőségi elvárásknak mindenben megfelelnek. A követelmények teljesítését a cég flyamatsan ellenőrzi és - rangsr felállítása mellett - dkumentált frmában végzi minősítésüket.
Cégünk 2003 évben hzta létre gyöngyösi fiókirdánkat, mely németrszági anyavállalatunk az FAM Magdeburger Förderanlagen und Baumaschinen GmbH szerviz és kereskedelmi képviseletét látja el. A FAM csprt termékprgramjában a legfntsabb helyet az ásványk, nyersanyagk és áruk kitermelésére, szállítására, tárlására, aprítására, hmgenizálására és rakdására szlgáló kulcsrakész berendezések fglalják el. A több mint 50 rszágba szállíttt nagygépek és egyedi gépek - így a marótárcsás ktrók, szalags rakdógépek, prtál- és ldalkaparó gépek, keverőágyas gépek, hajó- vagn és gépkcsi kirakó és berakó gépek, törő- és őrlőgépek, glyósmalmk, különféle szállító szalagk - megtalálhatók a különböző bányákban, szén erőművekben, cementgyárakban, műtrágya gyárakban, vegyipari üzemekben, gipsz- és mészkő üzemekben, acél- és öntödei üzemekben és a különböző kikötőkben. A termékekről bővebb infrmáció www.fam.de hnlapn található. FAM -LgMaS Képviseleti Irda H-3200 Gyöngyös Búza u. 1. Tel./Fax:+36-37/505-062 draviczki.peter.fam@t-nline.hu
Köszönjük, hgy felkereste ldalunkat. Felmerülő kérdéseivel, ajánlatkéréseivel az alábbi elérhetőségeken szívesen állunk rendelkezésére. LgMaS Internatinal Kft H-3532 Misklc Győri Kapu 149. Pf.:782 Tel.: +36-46/560-296 Fax.: +36-46/560-297 lgmas@lgmas.hu