A Senior Mentor Program megerősítése. 2009. január 1. és 2010. április 30. közötti időszak



Hasonló dokumentumok
ÉLETMŰHELY. Mi a program célja?

Életjel Alapítvány évi

Beszámoló IKT fejlesztésről

Továbbtanulást erősítő kezdeményezések a Keményben TÁMOP A 12

Sajtómegjelenések Mentorprogram. Tartalomjegyzék

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. 1. Az érettségi bizonyítvány kiadásának feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása.

Közhasznúsági jelentés 2006

SAJTÓKÖZLEMÉNY CHILI ÉS MANGÓ INNOVATÍV ISKOLA FEJLESZTÉS AZ ÉLELMISZERIPAR JÖVŐBELI SZAKEMBEREI SZÁMÁRA

Kapcsolat a szülői házzal Velük vagy nélkülük velük vagy helyettük?

Gyermekkori elhízás megelőzése, elhízott gyermekek életmódváltásának SAJTÓMAPPA. Pályázató azonosító: TÁMOP /

2016. január 1-je után érettségiz diákok kötelez en teljesítend 50 órás közösségi szolgálattal Arra is lehet

FELSŐS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018

CIVIL VÁLLALKOZÁSOK KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014

TÁMOP /

Európában továbbra is kihívást jelent a matematikában és a természettudományokban nyújtott gyenge teljesítmény javítása

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány Budapest, József Attila u. 28.

A TÁMOP / XXI. SZÁZADI KÖZOKTATÁS (FEJLESZTÉS, KOORDINÁCIÓ) II. SZAKASZ KIEMELT PROJEKT 4. ÉS 5. ALPROJEKTJEINEK KONFERENCIÁJA

.a Széchenyi iskoláról

FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL

Összefoglaló Az Úr csodái XIV. Országos Óvodai Rajzversenyről

Tantárgy neve: A HÁTRÁNYOS HELYZETŰEK SZOCIÁLANDRAGÓGIÁJA MAD 1115 L

A 2014.évi kompetenciamérés eredményei a Létavértesi Irinyi János Általános Iskolában

Hazai és európai szakpolitikai irányok a kisgyermekkori nevelésben December 2.

AZ ISKOLAI ELFOGADÁS PROGRAM

3 + 1 SZEMPONT. gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. - Minden olyan tevékenység, amellyel a fiatal a saját, helyi közösségének javára tehet

Tanulási környezetek és tanulási utak

Szociális vállalkozások jogi szabályozása Európában. Bullain Nilda Európai Nonprofit Jogi Központ

Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Eredmények /

Ref # 1 A program neve: Kapacitásépítő támogatási program. Munkatársak Célcsoport száma 3 fő / ország Civil szervezetek és önkormányzat ok

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. matematika, kémia, informatika szakos tanár

A közösségi kapcsolatépítés módszerei és eszközei a rákmegelőzés hatékonyabbá tételében

Szakpolitikai válaszok és a legutóbbi magyarországi reformok Október 13.

SIOK FEKETE ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÁDÁND évi kompetenciamérés eredményei, fejlesztési javaslatok

2016. június június 6.

Éves beszámoló 2013.

A munkahelyi biztonság és egészségvédelem mindenkit érint. Jó Önnek. Jó a vállalkozásoknak.

Vas megyei pályaorientációs együttműködés bemutatása Általános iskolai igazgatók értekezlete szeptember 27. Aréna Savaria

Felső tagozatos osztályfőnöki munkaközösség. 2015/2016. tanév

Az újmédia alkalmazásának lehetőségei a tanulás-tanítás különböző színterein - osztálytermi interakciók

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA

A GYERMEK TÁRSAS KÉSZSÉGEINEK FEJLESZTÉSE

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral

A pedagógus önértékelő kérdőíve

ISKOLAI CSOMAG DIÁKOKNAK ÉS TANÁROKNAK. Mit kínál az AFS a középiskoláknak?

BESZÁMOLÓ A GYERMEKVÉDELMI ÉS GYERMEKJÓLÉTI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL

Kétegyháza KOMP-ra száll

Diákok a közösség szolgálatában - önkéntes program bevezetése a KLIK TOLNA MEGYEI középiskoláiban Pályázat adatai

Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Mérk Béke utca 19. Tel/fax: 44/ TÁMOP

ÉTA DIÁKÖNKÉNTES ÉS KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT PROGRAM

Átlageredmények a évi Országos Kompetenciamérésen. matematikából és szövegértésből

Civil szervezetek a lakosok szemével, 2008 június

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. Alsós tantestület

Mohamed Aida* 58% 27% 42% EGYÉNI STRESSZLELTÁRA. (valós eredmény kitalált névvel) STRESSZHATÁSOK EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT SZOKÁSOK /JELLEMZŐK

MATEMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE TANÉV

IPR AKCIÓTERV. IPR alkalmazása tanév. Bárna, szeptember 1. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015.

A KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÉS PÉTERFY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA. Telephely: 8800 Nagykanizsa, Attila u. 2. ÖKO - MUNKATERVE. a 2011/2012-es tanévre

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny

TÁMOP /A Bernáth Ildikó elnök Szakmapolitikai Koordinációs Testület szeptember 28.

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA. Előterjesztés -a Közgyűléshez

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról

Oktat: Alsó tagozat 1. osztályban minden tantárgyat az ének kivételével

GINOP A szakképző intézmények átfogó megújítása az alapkészségek fejlesztése és a lemorzsolódás csökkentése érdekében BESZÁMOLÓ

HELYZETELEMZÉS A TELEPHELYI KÉRDŐÍV KÉRDÉSEIRE ADOTT VÁLASZOK ALAPJÁN

ZÖLD ÓVODA KÖRNYEZETTUDATOSSÁGRA NEVELÉS

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

TSMT-jellegű testnevelés bevezetése az ürömi József Nádor Általános Iskolában

Gyakornoki szabályzat

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. Alsós tantestület. 1.a tanító 1.

Nagy Regina Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft elearning Igazgatóság

Hogy segíthetek? 2014

Towards Inclusive Development Education

Tisztelt Igazgató Asszony/Úr!

Társadalmi vállalkozások finanszírozása a NESsT modell

ÉLETÚT ALAPÍTVÁNY Felnőttképzési nyilvántartási szám: Intézmény-akkreditációs lajstromszám: AL 0564

Benchmark és együttműködés a társadalmi vállalkozások fejlesztésében

A Valueable hálózat ARANY fokozatú védjegye és megszerzésének követelményei

Öröm a gyerek. (Lorántffy Zsuzsanna ölében Sárospatakon)

EGÉSZ NAPOS ISKOLA A DEBRECENI GÖNCZY PÁL ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN BUDAPEST, XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II.

TOLERANCIA WORKSHOP Tájékoztató pedagógusoknak

ABAKUSZ GRÁNIT KFT ABAKUSZ GRÁNIT KFT.

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA

Az Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola 1114 Budapest XI. kerület Bartók Béla út 27.

Kompetenciamérés eredményei 2011 tanév - 6. és 8. osztály. Szövegértés, matematika. SIOK Balatonendrédi Általános Iskola

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. Alsós tantestület

ZA4891. Flash Eurobarometer 266 (Women and European elections) Country Specific Questionnaire Hungary

Kedves Szülők! A beiratkozás időpontja: április ig, hétfőtől szerdáig, 8-18 óráig az első emeleti könyvtárban

a évi Franciska Bál sikeréhez.

Beiskolázási információk

Erasmus+ stratégiai partnerségek - szakképzés és felnőtt tanulás

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

2006 CÉL Összesen 66,0 64, ,3 57,0 58,7 Nők 58,4 57, ,1 51,8 53, ,3 43, ,6 33,3 34,8

Adósságrendezéstől a pénzügyi integrációig

megteremtése Mezőberény és mikrotérségének nevelési - oktatási intézményeiben

Előzetes információk a beiratkozásról (végleges információk április elején várhatóak) Kedves Szülők!

Szerkesztette: Varga Júlia. A kötet szerzői Hajdu Tamás Hermann Zoltán Horn Dániel Varga Júlia

Oldal 1

Facultas Humán Gimnázium. Egyenes út az egyetemre, vagy az érettségi utáni szakképzés irányába!

Átírás:

CIVIL VÁLLALKOZÁSOK KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009 A Senior Mentor Program megerősítése 2009. január 1. és 2010. április 30. közötti időszak

A Civil Vállalkozások Senior Mentor Programja új lehetőséget kínál az 55 év feletti magyarok számára, hogy a köz szolgálatába állítsák felhalmozott tudásukat. Ma több mint 40 egyéni tag teljesít szolgálatot - oktatóként és mentorként - kihívásokkal küszködő általános iskolákban iskolai tanítás utáni programokban, hogy segítsék a gyerekeket az olvasás elsajátításában és magabiztosságuk növelésében, valamint azon készségek megszerzésében, melyek szükségesek a siker eléréséhez mind az iskolában mind pedig az életben. Kedves Márton, kedves Barátaim / a Civil Vállalkozások támogatói: A Koalíciónál mindannyian csodáljuk a gyerekek "mentorálásával" kapcsolatos elkötelezettségeteket, küldetéstudatotokat, összpontosításotokat és eltökéltségeteket, a Ti történeteteket a saját történetünknek tartjuk. Ezek a közös kötelékek örökre összetartanak bennünket. MAXIMILIAN TELEKI az Amerikai Magyar Koalíció elnöke A mentorprogramotok jelzőfény a közép- és kelet-európai nonprofit szektor számára! Csodálatos példa, mely a régió más kezdeményezései számára is mértékadó. ZÁBOJI PÉTER a European Entrepreneurship Foundation elnöke Ami a legfigyelemreméltóbb a Civil Vállalkozásokban, az a társadalmi küldetés és az üzleti modell ötvözete. Ennél a szervezetnél értik, hogy a változás és a függetlenség eléréséhez szükséges, hogy a szervezet végső fokon finanszírozni tudja önmagát. A mission entrepreneur-ök itt az USA-ban és világszerte sokat tanulhatnak a Civil Vállalkozásoktól. BLAKE JENNELLE a Missioneurs Movement és a Philly Startup Leaders alapítója Senior Mentor Program www.civilvallalkozasok.hu

Kedves Barátaink! Örömmel osztjuk meg veletek a 2009-es év Civil Vállalkozások körüli történéseit. Jelen közhasznúsági jelentés célja összegezni az adatokat, és megmutatni annak részleteit, hogy a ti segítségetekkel miként dolgozunk a társadalmi hálózat létrehozásán, melynek segítségével olvasásfejlesztő foglalkozásokat biztosíthatunk a rászoruló gyerekeknek Közép- és Kelet-Európában. 2009 júniusában befejeztük a Senior Mentor Program 2 általános iskolában történő 14 hónapos kísérleti projektjét. 400 jelentkezőből 40 önkéntest toboroztunk a mentori pozíciókra, és a 2009/2010-es tanévben 8 általános iskolában indítottuk el a Senior Mentor Programot, hogy segítsük az olvasás elsajátításával küszködő gyerekeket. 2018-ra 2000 önkéntes fog részt venni a Senior Mentor Programban, évente több mint 10.000 gyereket szolgálva. A program területi hatálya Budapesten el fogja érni az önkormányzati általános iskolák 25 százalékát (94 iskolát), és a vidéki városi általános iskolák 15 százalékát (150 iskolát). Kísérleti projekteket indítunk Szlovákiában, Romániában, Szerbiában, Csehországban és Lengyelországban, és létrehozunk egy kelet- és közép-európai növekedési tervet. A Civil Vállalkozások nemrégiben szervezeti partnerségre lépett a Kassai Regionális Ifjúsági Központtal Szlovákiában. 2010 szeptemberében egy csoport önkéntest küldünk Kassára, 2011-ben pedig szlovák önkénteseket fogadunk Budapesten az európai Lifelong Learning Programme keretében. Nagyon köszönjük, hogy támogatjátok erőfeszítéseinket, hogy a status quo-t megváltoztató innovációt valósítsunk meg a társadalmi szektorban. Várakozással tekintünk a folytatódó közös munkára, hogy előidézzük a változást, mely jobbá teheti a rendszer egészét. Üdvözlettel, Aichelburg Márton elnök és ügyvezető

2 CIVIL VÁLLALKOZÁSOK SENIOR MENTOR PROGRAM A Senior Mentor Program idősebb felnőtteket visz általános iskolákba a diákok olvasásának- és szövegértésének fejlesztése céljából. A Civil Vállalkozások ambíciója létrehozni egy mentori hálózatot és elindítani egy mozgalmat Közép- és Kelet-Európában. Tekintsünk a közép- és kelet-európai lakosság két szegmensére: Először, a hátrányos helyzetben lévő iskolás gyerekekre, akiknek szülei nem tudnak délutáni foglalkozásokat biztosítani gyermekeiknek, és akik emiatt lemaradnak az osztályban és rossz jegyeket szereznek Másodszor, a nyugdíjban lévő emberek közül sokan örömmel végeznének céllal teli tevékenységet Azok az általános iskolás diákok, akik nem vesznek részt délutáni foglalkozásokon rosszabb jegyeket szereznek, kevesebb arányban készítik el a házi feladatot, valamint többet hiányoznak az iskolából. A nyugdíjasok magányosak, és nagy ürességet éreznek az éltükben. A Senior Mentor Program 55 év feletti felnőtteket kötelez el az iskolás gyerekek tanító és mentori szolgálatára az olvasás- és szövegértés fejlesztésének érdekében a kihívásokkal küszködő köziskolákban és délutáni foglalkozásokon. CSAK RÁM FIGYELJ! A kisiskolások jó részének okoz problémát az olvasás és a szövegértés, miközben a nyugdíjas korúak közül egyre többen érzik úgy, hogy szabadidejük egy részét továbbra is szívesen töltenék hasznosan, akár munkával is. A két különböző igényű korcsoport összekapcsolását tűzte ki célul a Senior Mentor Program névre keresztelt civil kezdeményezés. Délután fél kettő, kicsöngettek a hatodik óráról. Anna néni a tizenegyedik kerület egyik általános iskolájának aulájában ül, és az osztályteremből kizúduló harmadikosok közül megszólítja az egyik kisfiút: Filipp, gyere csak ide! Kiderítettem neked, hogy mi a különbség a hüllők és a kétéltűek között. Négykor találkozunk, akkor elmesélem, rendben? A kisfiú vidáman bólint, és elszalad. De kicsoda Anna néni? Talán a kisfiú nagymamája? Nem. Esetleg az egyik tanító nénije? Az sem. Anna néni mentor, azaz önkéntes segítő. A Senior Mentor Program tavaly indult. Keretében önkéntes nyugdíjasok segítenek alsó tagozatos diákokat heti rendszerességgel elsősorban az olvasás és a szövegértés gyakorlásában. Ma már egyre többen kapcsolódnak be a munkába míg tavaly hét önkéntessel indult a program, ma már több mint harminc mentor van. Céljuk, hogy a kezdeményezésből országos mozgalom legyen. Rendszer az életemben A barátnőm vette észre a hirdetést a helyi újságban meséli Filó Anna újságíró. Mivel tudta, hogy a semmittevést egyre rosszabbul viselem, rábeszélt, hogy menjek el egy meghallgatásra, és milyen jól tette! Persze mondhatnám, hogy az egyetlen cél, ami motivált, az volt, hogy átadjam az évek során bennem felhalmozódott tudást de nem mondanék igazat. Valójában én magam is rengeteget nyerek ezzel az egésszel. Rendszert, és ha tetszik, értelmet hozott a napjaimba, hogy itt van három gyerek, akik napi rendszerességgel számítanak rám. Hamar megtaláltam velük a közös hangot, hiszen csak arra van szükségük, hogy valaki kizárólagosan velük foglalkozzon, kimondatlanul is üzenik: csak rám figyelj!. Bölcsészkart végeztem, a gyakorlótanítás óta nem tanítottam, bár időnként nyaraltattam gyerekeket, de ez teljesen más. Valójában nem is pedagógiai munka ez, hanem olyan személyes kapcsolat, amit a tanítónő a legjobb szándéka ellenére sem mindig tud megadni a gyerekeknek. Poor literacy is a huge social problem in many Eastern European countries and leads to other problems, such as unemployment, crime and drugs, argues Marton. So it made sense to use the world s only growing natural resource older people to help address the problem. Pótnagyit kapott a kisfiam Nagyon örülök a lehetőségnek mondja Czippot Andrea, a harmadikos Marwan édesanyja, akinek a kisfia senior mentori segítséget kap. Már az első hetek után nagyon pozitívnak látom ezt az egészet. A fiam elfogadta, megkedvelte Anna nénit, szeret a foglalkozásaira járni. Ő olyan típus, akinek nem elég az osztályteremben rá

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009 3 eső megosztott figyelem, szüksége van arra is, hogy valaki csak vele foglalkozzon, megbeszélje vele a nehezebben érthető dolgokat. A férjem és én sokat dolgozunk, erre a szerepre biztosan a nagymamák lennének alkalmasak, de mindketten messzebb élnek annál, hogy naponta tudnának találkozni Marwannal. Talán az a legjobb megfogalmazás, hogy Anna nénivel pótnagyit kapott a kisfiam. Abban bízom, hogy ennek köszönhetően érezhetően javulni fog a tanulmányi eredménye, hiszen a képességei megvannak hozzá, csak elő kell hogy csalogassa belőle valaki. Az odafigyelés mindig meghálálja magát Ahhoz, hogy valaki mentorrá váljon, nincs szükség tanítási tapasztalatra mondja Meleg Orsolya programkoordinátor. A mentoroknak csupán húsz százaléka nyugdíjas pedagógus, a többiek egész más területről érkeztek. Van köztük újságíró, atomfizikus, technikus... Persze fontos, hogy felmerülő kérdéseikre, problémáikra megfelelő szakemberektől kapjanak választ, mint ahogy az is, hogy rendszeresen megoszthassák egymással a tapasztalataikat, ezért havonta egyszer kötelezően tréninget szervezünk, ahol minderre módot és lehetőséget biztosítunk. Az alsó tagozatban dől el minden Az osztályából négy gyereket javasolt a mentori programba Pócs Béláné Margit osztályfőnök. A mi iskolánkban nagy hagyománya van a személyre szabott fejlesztésnek, úgyhogy különösen örültünk, amikor megkerestek minket ezzel a kezdeményezéssel. Van külön fejlesztő osztályunk az arra rászorulóknak, van fejlesztő pedagógusunk, és most már vannak mentoraink is azok számára, akikre egyébként talán már nem jutna a fejlesztésből. Pedig hiszem és vallom, hogy az alsó tagozatban dől el minden. Aki az elején lemarad, az később sokkal nehezebben veszi az akadályokat. Bízom abban, hogy a mentorok segítő és kitartó munkájának köszönhetően ez nálunk nem fog előfordulni. Az iskola egyik tantermében Őze Lajosné Ildikó nyugdíjas tanárnő éppen verset tanul Csongorral. Szívesen megosztom a tapasztalataimat, de csak röviden. A nyolc versszakból még kettő hátra van, ez most mindennél fontosabb mondja mosolyogva. Engem elsősorban a program fő célkitűzése, a szövegértés-fejlesztés motivált. Az sajnos elképzelhető, hogy a számítógép miatt előbb-utóbb teljesen leszokunk majd a kézírásról. De olvasni tudni kell! Ha a gyerekek nem tanulják meg érteni, értelmezni az olvasott szöveget, később nagy bajban lehetnek. A személyre szabott odafigyelés azonban meghálálja magát. Aki itt, négyszemközt egyre magabiztosabban olvas, az később az órán, az osztályban is bátrabb lesz majd. Hogy tudják-e a gyerekek, ki volt Őze Lajos? kérdez vissza, amikor férjéről, a színészóriásról faggatom. Természetesen fogalmuk sincs. De ez nem baj. Én nekik Ildikó néni vagyok, és most bocsássatok meg, vár ránk a verstanulás! [1] Mi a Senior Mentor Program lényege? A programban részt vevő idősebb felnőtt másodikos és harmadikos diákoknak segít elsősorban az olvasás és a szövegértés elsajátításában. Gondoskodással teli kapcsolat kialakítására törekszik, 45 perces, tanítás utáni, egyéni foglalkozásokat tart, heti rendszerességgel. Ki jelentkezhet mentornak? Mindenki, aki betöltötte az 55. életévét, és elhivatottságot érez a kisiskolásokkal való közös munkára, az ehhez szükséges kapcsolat kialakítására. A pedagógiai tapasztalat nem előfeltétel. A Senior Mentor Program tagja legalább egyéves hűséget vállal: rendszeresen megjelenik az órákon, ezekre megfelelően felkészül, és részt vesz a szükséges tréningeken, képzéseken, valamint a havonta megtartott csoportgyűléseken is. Kik kaphatnak mentori segítséget? Azok az alsó tagozatos kisdiákok, akiket a programban részt vevő iskola tanárai kijelölnek a felzárkóztató foglalkozásra. Fontos, de nem kizárólagos szempont, hogy azok kapják meg ezt a segítséget, akiknek nincs lehetőségük más korrepetálásra. A szülői beleegyezés után a mentori órákon való részvétel kötelező, a tanterv része, és hiányzás után pótórákat jelölnek ki a szervezők. A diák számára ez általában heti három-négy óra elfoglaltságot jelent.

4 CIVIL VÁLLALKOZÁSOK AZ ÖNKÉNTES SZOLGÁLAT POZITÍV TÁRSADALMI HATÁSAI A Senior Mentor Program egy társadalmi mozgalom, amely idősebb felnőtteket visz a köziskolákba a gyermekek tanulmányi eredményeinek javítása érdekében. Az 55 év feletti önkéntesek egyéni- illetve kis csoportos foglalkozásokat tartanak, és segítik a tanárokat. A Senior Mentor Program 2 éve működik, és jelenleg 8 szolgálati helyszínen van jelen Magyarországon. 2010 februárjában 48 tanárt kérdeztünk meg a programban való részvétel előnyeiről. A tanárok túlnyomó többsége pozitív hatást figyelt meg a gyerekeknél. Diákok és tanárok által élvezett előnyök - A megkérdezett tanárok 77%-a azt mondta, hogy nagyon igaz, hogy a mentorok munkájának pozitív hatása van. - Közel 90 százalékuk úgy hiszi, hogy a mentorok szolgálatukkal segítik a gyerekeket, akikkel foglalkoznak. Amint alább látható, körülbelül 81 százalékuk arról számol be, hogy a tanítványok olvasása/szövegértése sokat vagy kicsit fejlődött, míg 19 százalékban nem láttak változást. Annál a tanítványnál, akinél nem tapasztalták a várt fejlődést, az okot a tanítvány hiányzásának, koncentrációsvagy viselkedési problémáinak tulajdonították. Olvasásban/szövegértésben való fejlődés Sokat fejlődött 37,5% Kicsit fejlődött 43,8% Ugyanolyan maradt 18,7% Kicsit rosszabb lett 0% Sokkal rosszabb lett 0% A megkérdezett tanárok a tanítványok több mint 76 százalékánál látnak fejlődést a tanítványok magabiztosságában az egyéni foglalkozások következményeként. Magabiztosságban való fejődés Sokat fejlődött 28,9% Kicsit fejlődött 47,4% Ugyanolyan maradt 15,8% Kicsit rosszabb lett 5,3% Sokkal rosszabb lett 2,6% Az önkéntesek életében bekövetkező pozitív változás A 2010 februárjában megtartott csoportfoglalkozáson 19 mentort kérdeztünk meg, mit tapasztaltak a programban való részvétel során. A következő táblázatok azt mutatják, hogy a Senior Mentor Program önkénteseinek véleménye szerint a programban való munkájuk jó hatással van életükre. Ennél a felmérésnél meg akartuk ismerni a véleményüket a közösségi szolgálatban szerzett tapasztalataikról is. Különösen az akartuk megtudni, hogy a mentorok érzése szerint hogyan változtak társadalmi kapcsolataik, valamint hasznosságuk a közösség számára. Társadalmi kapcsolatok Sokat növekedett Növekedett Csökkent Nem változott Tájékozottságom az általános iskolák szükségleteiről 16% 74% 0% 11% Lehetőségem, hogy idősebb felnőttek körében lehessek 5% 63% 5% 26% Tájékozottságom a helyi közösségi eseményekről és 5% 63% 0% 32% tevékenységekről Meggyőződésem az idősebb felnőtt önkéntesek iskolai szolgálatának értékéről 37% 47% 0% 16%

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009 5 Társadalmi szerepvállalás Sokat növekedett Növekedett Csökkent Nem változott Az iskoláknak nyújtott szolgálatom hasznosságával kapcsolatos 32% 63% 0% 5% érzésem A társadalomnak nyújtott szolgálatom hasznosságával kapcsolatos 32% 58% 0% 11% érzésem Az ifjúságnak (diákoknak) nyújtott szolgálatom hasznosságával 37% 47% 0% 16% kapcsolatos érzésem Meggyőződésem a közszolgálat fontosságáról 47% 26% 0% 26% Összefoglalás és konklúzió A fenti adatok demonstrálják, hogy a tanárok és Senior Mentor Program egyéni tagjainak tapasztalatai szerint az önkéntes szolgálat mind a diákokra, mind a tanárokra és az önkéntesekre pozitív hatással van. A Senior Mentor Programmal kapcsolatos negatív hatásról elhanyagolható mértékben számolnak be.

6 CIVIL VÁLLALKOZÁSOK A Senior Mentor Program önkéntesei Arányi Sándorné Judit Babos Kálmán Barnaföldi Katalin Báti Jolán Éva Dr. Bíró Eszter Dr. Bosánszky Lajosné Éva Bosnyák Magda Czékus Éva Gáti Józsefné Gabriella Gede Márton Harsányiné Mészáros Ágnes Hasitz Henrikné Györgyi Hilu Ansaf Dr. Horváth Ágnes Horváth Éva Karakó Józsefné Katalin Kedvessy Eszter Medzihradszky Lászlóné Éva Dr. Nagy Vilma Dr. Nyíry Jenőné Éva Őze Lajosné Ildikó Papp Zsuzsanna Dr. Pap Valérné Zsuzsa Pongrácz Béláné Marika Pörge Veronika Rácz Jánosné Katalin Ráczkevi Ágnes Reindl Etelka Rejtő Zoltán Roszinszky Rudolfné Bella Dr. Sándor Jánosné Katalin Sárközi Ágnes Solt Ilona Spollár Istvánné Erika Szövényi Eszter Dr. Takáts Tamás Vándor György Vargáné Herczeg Mária Végh József Károly Vetőné Pásztor Mária A Senior Mentor Program szolgálati helyszínei Kápolna téri Általános Iskola Budapest X. Janikovszky Éva Általános Iskola Budapest X. Bocskai István Általános Iskola Budapest XI. Csíkihegyek Általános Iskola Budapest XI. Petőfi Sándor Általános Iskola Budapest XI. Pannónia Általános Iskola Budapest XIII. Bartók Béla Általános Iskola Budapest XXII. Lackner Kristóf Általános Iskola Sopron A SZÜKSÉGLET Magyarországon 2007-ben a 65 év feletti népesség aránya 15,7% volt. Az idősebbek aránya a teljes magyar népességhez viszonyítva fokozatosan növekszik. 2001-ben a 65 év feletti népesség száma 1,1 millió fő volt, míg 2007-ben már meghaladta a 1,5 millió főt. 2025-re ennek a korcsoportnak az aránya előreláthatóan az ország népességének több mint 20%-át (2 millió főt) fogja kitenni. [2] Az idősebb állampolgárok jelentős része érdeklődik valamilyen rendszeres elfoglaltság iránt. Magyarországon a 788 ezer általános iskolás gyereknek mindössze 42,8 százaléka vesz részt iskolai napköziben vagy egyéb délutáni foglalkozásokon. [3] A magyar általános iskolák teljesítménye különösen nagy szórást mutat, 61 százalékot. Ez a szám az OECD országok átlagának több mint másfélszerese. A magyar közoktatás teljesítményének nagy szórása azt jelenti, hogy nincsen magas színvonalú és folyamatos teljesítmény standard az iskolákban, a diákok és az iskolák teljesítménye nagyban függ a társadalmi és gazdasági háttértől. Nagy egyenlőtlenségek jellemzőek a tanulási lehetőségek eloszlásában, a diákok rejtett képességei pedig kihasználatlanok maradnak. [4] A fiatalkori bűnözés délután 3 és este 7 között éri el tetőpontját, ebben az időszakban válnak a gyermekek a legvalószínűbben bűncselekmény áldozatává, valamint próbálják ki a drogokat és a szexet. Azok a diákok, akik az iskolai tanítás után három vagy több órát egyedül töltenek, sokkal nagyobb valószínűséggel teljesítenek rosszul tanulmányaikban, lesznek depressziósak, használnak alkoholt és drogokat, valamint tapasztalnak nagy feszültségeket, és jelenik meg életükben a magas stressz. Egy felnőtt mentor - egész iskolai tanéven keresztül való - jelenléte egy fiatal életében nagymértékben csökkenti az alkohol- és droghasználatot, az iskolai hiányzást és az erőszakos viselkedésre való hajlamot, emellett pozitív hatással van a tanuló családi kapcsolataira és iskolai teljesítményére. A Senior Mentor Program célkitűzése 2023-tól évente 17.500 diákot szolgálni. Ez a hatály lefedi a legtöbb hátrányos helyzetű városi köziskolát Magyarországon. A Senior Mentor Program munkatársai Aichelburg Márton, program igazgató Fábics Natália, PR igazgató Glückné Márton Gyöngyi, tanácsadó, tréner Meleg Orsolya, program koordinátor Rózsahegyi Nóra, vezető tanácsadó, tréner Saly Gáborné Júlia, tanácsadó, tréner Sári Éva, vezető tanácsadó, program koordinátor Wendl Péter, program coordinator

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009 7 ÜGYFÉL STATISZTIKÁK 10000 8000 6000 4000 2000 0 2008/2009 2009/2010 Teljesített foglalkozások - önkéntes órák száma 40 35 30 25 20 15 10 5 0 2008 2009 Egyéni tagság - önkéntesek száma 8 7 6 5 4 3 2 1 0 2008 2009 Intézményi tagság - általános iskolák száma 160 140 120 100 80 60 40 20 0 2008/2009 2009/2010 Tanítványok száma LÉPJÜNK KI A MEGLÉVŐ DIMENZIÓKBÓL A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) százmilliókat költ évente a gyerekek olvasási- és szövegértési képességeinek fejlesztésére, azonban, ezek a források kizárólag pedagógus posztgraduális képzésekre érhetőek el. [5] Az NFÜ által biztosított források egyszerűen vissza vannak csatornázva a fennálló oktatási rendszerbe anélkül, hogy bármi strukturális változást előmozdítanának. A tanárok képzettségének növelése legfeljebb a tanórák színvonalát javíthatja, de nem szükségszerűen ösztönzi a tanárokat, hogy hatékonyabban végezzék el a munkájukat. A legfontosabb tennivaló az emberi erőforráshiány problémájának orvoslása. Azzal, hogy a diákok közel 60 százalékának nincs hozzáférése egyéni foglalkozásokhoz a délutáni órákban. Új munkatársakat kell toboroznunk, hogy magas színvonalú délutáni foglalkozásokat biztosítsunk. Fel kell ismernünk, hogy a gyermekek olvasási nehézségei nem pusztán pedagógiai probléma, hanem inkább társadalmi problémák tünetei. Nagyon nagy szükséglet mutatkozik a gyerekekkel az iskolai tanítás utáni órákban foglalkozó felnőttek iránt, ezért az idősebb felnőttek ösztönzése a köz szolgálatára kivételes lehetőséget biztosítana a fiatalok tanulmányi és társadalmi támogatására. A Civil Vállalkozások olyan stratégia és üzenet megfogalmazását kezdeményezi, amely elkezdi újraértelmezni a nyugdíjas életformát, és amely segít másként gondolkozni a nagyszámú és egyre növekvő nyugdíjas népesség mozgósításáról a civil társadalmi munka felé. A Civil Vállalkozások ambíciója létrehozni egy sűrű társadalmi hálózatot, valamint a horizontális együttműködésről szóló tradíciót a gyerekek segítésére a helyi önkéntesek, a városi köziskolák, az ifjúságnevelő szervezetek és önkormányzatok között.

8 CIVIL VÁLLALKOZÁSOK Civil Vállalkozások Nonprofit Kft. Civic Enterprises Tagok Aichelburg Márton Lányfalvi Péter Kerekes József Meleg Orsolya Pelles Péter Tariska Mária Magdolna Dr. Varsányi Benedek Wendl Péter Civil Vállalkozások Egyesület Civic Enterprises Association Rendes tagság Aichelburg Márton Dr. Bosánszky Lajosné Éva Dr. Fehér Tamás Józsa Edmond Kerekes József Lányfalvi Péter Meleg Orsolya Dr. Nyíry Jenőné Éva Pelles Péter Rejtő Zoltán Rózsahegyi Nóra Sári Éva Saly Gáborné Júlia Stumpf Anna Szekeres Zsolt Szenci Krisztina Tariska Mária Magdolna Dr. Varsányi Benedek Wendl Péter Pártoló tagság Gulyás Istvánné Medzihradszky Lászlóné Éva Pelles Róbert A VÁLLALKOZÁS ÉS A FILANTRÓPIA ÖSSZEKAPCSOLÁSA Legégetőbb társadalmi problémáink megoldását többé nem várhatjuk nagy állami programoktól. A Civil Vállalkozások hitvallása szerint új korszakot kell kezdenünk, amelyben egyfelől a vagyon termelésére (vállalkozás) másfelől a vagyon megosztására (filantrópia) kell törekednünk. A filantrópia - az emberszeretet - eszményét egy kimondatlan társadalmi szerződés veszi körül, amely szerint a felhalmozott vagyont egy meghatározott ponton a társadalomba kell visszaforgatni. Bár az emberek szabadon gyűjthetnek vagyont, eközben a felhalmozott vagyont újra a társadalomba kell befektetni a többiek lehetőségeinek növelésére. [6] A FILANTRÓP TEVÉKENYSÉG MEGKÜLÖNBÖZTETÉSE A nonprofit szektorban dolgozó emberek munkája nem a jótékonyságról szól. Fontos véget vetni a sokunk által követett hibás szemléletnek, amivel a jótékonyságot a filantrópiával kapcsoljuk össze. Sokan közülük úgy tesznek mintha a kettő ugyanaz lenne. A kettő nem ugyanaz. A jótékonyság ősi, nemes és fontos dolog, de nem ez az a feladat, amit - nekünk a nonprofit szektorban el kell végeznünk. A jótékonyság a zsidókeresztény tanításokban gyökerezik, és a szegények és gyengék megsegítésére hív. Hagyományosan a szükségletek enyhítésére törekszik. Legfőképpen egyénekre fókuszál, és a tünetekkel foglalkozik, nem pedig az okok feltárását célozza. Valójában a jótékonyság gyakran épp az ellenkezőjét éri el annak amit céloz, valamint személyi hatályában az adakozó és a fogadó személyre korlátozódik. Ezzel szemben a filantrópia az, ami a mi feladatunk, vagy legalábbis annak kellene lennie. A filantrópia a görög-római hagyományban gyökerezik, a polgári kötelességről és a közösség szükségleteiről beszél. Kollektív és teljes mértékben a köz ügyeinek intézéséről szól. A filantrópia elsősorban intézményeken - és nem egyéneken - keresztül működik. Mind a jótékonyságnak, mind pedig a filantrópiának nemes történelme van. Mindkettőnek biztos helye van az emberi jószívűség eszköztárában. Többé nem engedhetjük meg azt a luxust, hogy azzal áltassuk magunkat: a nagyvonalúság kis gesztusai meg tudják oldani a ma és a holnap szükségleteit. A jótékonykodásból származó elégedettség abba a hitbe ringat bennünket, hogy lépésről lépésre nagy hatást érünk el a legégetőbb társadalmi problémáink felszámolásában. Ez tévedés. Különbséget kell tennünk, hogy: ételosztó konyhákat pénzelünk (jótékonyság) vagy először kitaláljuk, hogy miért is van szükségünk ételosztásra, és szükségtelenné tesszük azok létrehozását (filantrópia). A filantrópia a következőkről ismerszik meg: a szegénység, egyenlőtlenség és hátrányos helyzet kiváltó okait tárja fel, ennek során pedig hosszan tartó intézményi és társadalmi változásokat ér el. [7]

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009 9 A 2009-ES PÉNZÜGYI ÉV 2009-es működési bevétel és támogatás Program megbízási díjak 23% HUF 421,819 Adományok 71% HUF 1,252,500 Illeték visszatérítés 6% HUF 100,000 Összes működési bevétel és támogatás 100% HUF 1,774,319 2009-es működési kiadás Senior Mentor Program 80% HUF 1,504,863 Gyakornoki program 7% HUF 146,500 Általános és adminisztratív 13% HUF 246,000 Összes kiadás 100% HUF 1,897,363 1400 1200 1000 800 600 400 200 0 2008. már 2009. jún 2009. nov 2010. már Jegyzett tőke (ezer HUF) KÖLTSÉGVETÉS 2009 tavaszán nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy pénzügyi válság miatt csökkentenünk kell működési kiadásainkat, network központú szemléletmódra kell váltanunk, és meg kell osztanunk más szervezetekkel a működtetési feladatokat. A 2009/2010 tanévben a Senior Mentor Program működtetési feladatait már egy szervezeti partnerekből álló konzorcium végzi, amely magába foglal közintézményeket [8] és magánszervezeteteket [9], míg a programigazgatást továbbra is a Civil Vállalkozások végzi. A 2009/2010-es tanévben működési bevételeinknek 61 százalékát közhasznú tevékenységünk termeli meg. 2009-ben megkötöttük az első megbízási szerződéseinket és órabér vagy havi átalány alapján megbízási díjat számítunk fel a program koordinációért. Költségvetésünk további részét magánadományok fedezik. Rendszeresen kapunk ügyvédi, könyvelői és kommunikációs pro bono szolgáltatásokat. 2008 novembere óta egyik ügyfelünk általános iskolájában irodahelyiséget (4 szobát) biztosítanak nekünk. Legutóbb nagy mennyiségű irodabútort kaptunk a Pannon GSM-től. A Civil Vállalkozások nonprofit gazdasági társaság, ezért új üzletrészeket bocsáthatunk ki. 2008-ban 500,000 forinttal indultunk, 2009-ben további 420,000 forinttal, legutóbb pedig 2010 márciusában újabb 330,000 forinttal emeltük a törzstőkét. 2009 decemberében 20 taggal megalapítottuk a Civil Vállalkozások Egyesületet. Az éves tagdíj 25,000 forint, ugyanekkora összegre van szükségünk, hogy egy tanév során egy általános iskolás diák számára 100 egyéni foglalkozást tudjunk biztosítani. A következő években tovább akarjuk növelni ezt a hibrid természetű költségvetést. Amikor elérünk egy meghatározott szervezeti kapacitást, készen fogunk állni arra, hogy for-profit üzleti vállalkozásokat indítsunk, amelyek segítik szervezetünket még önfenntartóbbá tenni. Tervünk - a Civil Vállalkozások for-profit leányvállalataként - egy oktatási szolgáltató cég elindítása, amely önkormányzatok és közoktatási hatóságok számára oktatási szolgáltatásokat értékesít, köziskolákat működtet és igazgat Közép- és Kelet- Európában.

10 CIVIL VÁLLALKOZÁSOK KÖSZÖNJÜK A TÁMOGATÁST! Hadd fejezzük ki köszönetünket partnereink és támogatóink nagyvonalúságáért, akik adományaikkal, idejükkel és szakértelmükkel biztosítják a Civil Vállalkozások programjainak sikerét! Üzleti támogatók (100,000 HUF 499,999 HUF) imind Kft. Honolulu Star Kft.. (25,000 HUF 99,999 HUF) Dr. Fehér Tamás Ügyvédi Iroda Egyéni támogatók (100,000 HUF 499,999 HUF) Lányfalvi Sándor (25,000 HUF 99,999 HUF) Szekeres Zsolt Bosánszky Éva Gergely Anna Mária Kerekes József Józsa Edmond Pelles Róbert Sári Éva Saly Gáborné Júlia Stumpf Anna Szenci Krisztina Tariska Mária Magdolna Dr. Varsányi Benedek Wendl Károly Gyula Szervezeti partnerek A Petőfi Jövőéért Alapítvány Bocskai Iskola Alapítvány Calasanctius Training Program (CTP) Alumni Common Sense Society Budapest Community Wealth Ventures, Inc. Experience Corps European Entrepreneurship Foundation Fulbright Association HAC Congressional Internship Alumni Hungarian American Coalition (HACUSA) Hungarian American Enterprise Scholarship Fund (HAESF) Alumni Kellner Scholarship Alumni Kőbányai Pedagógiai Szolgáltató Központ IvyPlus Hungary Magyar Pedagógiai Társaság Nyugdíjasklubok és Idősek "Életet az éveknek" Országos Szövetsége Péceli Református Egyházközség Regionalne Centrum Mladeze Kosice Újbudai Pedagógiai Intézet Új Reformkor (12,500 HUF 24,999 HUF) Gulyás Gabriella Természetbeni adományok Telenor Magyarország Zrt. Smart Alarm Bt. Dr. Fehér Tamás Ügyvédi Iroda First Class Group Kft. és a Poleposition.hu Arven PR & Communications Kft. Békés Pál Catherine Bocskor Czeiner Petra Ecseri Zoltán Fábics Natália Michael Fullen Alysia Johnson Fullen Gebri Ákos Gebri Luca Gianotti Balázs Jobbágy Zsófi Molnár Tibor Pelles Róbert Vizkelety Márton Megjegyzés: Tartalmazza a Civil Vállalkozások Nonprofit Kft. és Civil Vállalkozások Egyesület összes adományát a 2009. január 1. és 2010. április 30. közötti időszakban. A Senior Mentor Program szóösszetétel a Civil Vállalkozások Nonprofit Kft. tulajdonában lévő Magyar Szabadalmi Hivatalnál bejelentett védjegy. Fotók 5. és 11. oldal Jobbágy Zsófi ; borító, 2. és 3. oldal Nők Lapja Egészség Design Gebri Ákos Jegyzetek [1] Karlócai Beatrix, Nők Lapja Egészség (2009) [2] Hasonló tendenciák vannak jelen más közép- és kelet-európai országokban is. [3] KSH 2001-2009 [4] PISA 2006 [5] 2009-ben az NFÜ 1,5 milliárdot költött a közép-magyarországi régióban. Társadalmi Megújulás Operatív Program - www.nfu.hu [6] Zoltan J. Acs: The Entrepreneurship-Philanthropy Nexus (2007) [7] Edward Skloot: Beyond the Money (2007) [8] A Kőbányai Pedagógiai Szolgáltató Központ tréning- és csoportfoglalkozásokat biztosít az önkéntesek számára. [9] Iskolai alapítványok ösztöndíjakat biztosítanak az önkéntesek számára, akik heti 15 órában szolgálatot teljesítenek.

ADOMÁNYOZZON MOST Küldjön pénzadományt Kedvezményezett neve: Civil Vállalkozások Nonprofit Kft., számlaszám: CIB Bank Zrt. 10702215-47295902-51100005 Adó 1% a Senior Mentor Program támogatására A 2009/2010-es tanévben a Petőfi Sándor Általános Iskola alapítványa támogatja a Senior Mentor Programot az adó 1%-kal. Kedvezményezett neve: A Petőfi Jövőéért Alapítvány, Kedvezményezett adószáma: 18240232-1-43

KAPCSOLAT Civil Vállalkozások - Civic Enterprises H-1119 Budapest, Tétényi út 37. II. emelet 1. Senior Mentor Program koordinációs iroda Bocskai István Általános Iskola H-1113 Budapest, Bocskai út 47-49. +36 21 252-5093 www.civilvallalkozasok.hu info@civilvallalkozasok.hu