LXVII. évfolyam szeptember. művelődés. közművelődési havilap

Hasonló dokumentumok
(11,05 Miskolczi Ferenc megérkezett, a létszám: 21 fő)

"ALAPÍTÓ OKIRAT... A továbbiakban változatlanul a 13. ponttal bezárólag. Határidő: határozat megküldésére: október 30.

tud vinni, tehát nem kényszeríthetjük építsen magának, hogy a mozsárkályhát Abból indulnék ki, hogy nem elvétett gondolat-e a fűtőmű

finanszírozza más városnak, tehát ezt máshonnan finanszírozni nem lehet.

ELBIR. Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer A FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI HIRLEVELE 2010.

TRIANONI EMLÉKMŰ-AVATÁS

De mi is tulajdonképpen a Kaptár? Kalmár Elvirával, Pekár Dórával és Levendel Áronnal, a Kaptár megálmodóival beszélgettünk.

A Szent István királyról nevezett erdélyi Ferences Rendtartomány értesítője Brassó, Március

Bevezetés. Egészséges táplálkozás. Az egészségi állapotunkat számos tényező befolyásolja,

Tartalom I. 1. Kohászat. 2. Egyedi Protanium acél. 3. Első osztályú korrózióvédelem. 4. Örökös garancia

Javaslom és kérem, hogy a következő alkalomra Várpalota

Interjú Dr. VÁRY Annamáriával

VÉREK TES. Amit Lélekben kezdtetek el. ANYÁK NAPJÁN SZERETETTEl KÖSZÖNTÜNK MINDEN ÉDESANYÁT!

A vasbeton vázszerkezet, mint a villámvédelmi rendszer része

% &'( Kedves Gyerekek! Nagyon szép ünneplést kívánok nektek ilyenkor decemberben! Addig is várom a leveleiteket!! " # $ %! & '

Együtt Egymásért. 6. Szám. Kirándulás Erdélybe. Kiadja a Háromhatár Kulturális és Sport Egyesület Kup

beszélgetések a mûvészetrôl Beszélgetés Orosz István grafikusművésszel A követ és a fáraó című, 2011-ben megjelent könyvéről

Ikonok Világa Magazin

VÉREK TES. Az őszi levél üzenete. a Budapest József Utcai Baptista Gyülekezet lapja

ORSZÁGOS KÉSZSÉG- ÉS KÉPESSÉGMÉRÉS VÁLTOZAT

Szim Salom Hírlevél A Szim Salom Progresszív Zsidó Közösség havonta megjelenő kiadványa

Támogatta az EU Európa a Polgárokért programja.

F a 1 u s s v Sándor: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 6 igen szavazattal a rendelet-tervezet elfogadását javasolja.

A szerkesztő. Tartalomjegyzék:

MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 6. évfolyamosok számára

Egészsége és jó közérzete

Családi napközi hálózatok pedagógiai munkájának támogatása a napközbeni kisgyermekellátás területén

európa modern alkotmányos demokráciái ma jellemzően

MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

Kokusai Budoin, IMAF International Martial Arts Federation Nemzetközi Harcművészeti Szövetség AIKIDO - IAIDO - JUJUTSU - KARATEDO

SÉNYŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK ÉVI MÓDOSÍTÁSA A 046/14 HRSZ-Ú INGATLAN TÖMBJE

MAGYAR NYELVI FELADATLAP

380 éves a Türr Gimnázium

2000. évi XXV. törvény a kémiai biztonságról1

A BUX-index alakulása a 9. héten ( )

Természetvédel em világnyelven

Friss tavaszi szélben ünnepeltünk


Bevezetés. Mi a koleszterin?

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

Ismerős a városban? Körkérdésünk a 6. oldalon. Idén csak az áfa emeli a vízdíjat 3. oldal. Biztosították a boldogságot 7. oldal

A torokgerendás fedélszerkezet erőjátékáról 1. rész

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI. Grátisz. Ingyenes, információs hirdetési hetilap. találkozhatunk mutatványosokkal, zsonglõrökkel, cirkuszi

Balatoni Nemzeti Park Igazgatóság 8229 Csopak, Kossuth u. 16. Tárgy: kutatási jelentés

JÁRÁSI SZINTŰ ESÉLYTEREMTŐ PÜSPÖKL ADÁNYI JÁRÁS

A Szolgáltatás minőségével kapcsolatos viták

A mi fánk. "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap,

FÁCÁNKERT HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTER

Fejlesztőfeladatok ANYANYELVI KOMMUNIKÁCIÓ. 2. szint

vízújság Több polgármester Bemutatkozik a Vevőszolgálat Központi Telefonos Ügyfélszolgálata Még mindig a víz az Úr! Szakszervezeti hírek

Kerületi Közoktatási Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata 2011.

TARTALOM. játékszín B É C S Y T A M Á S

KÉRDŐÍV. (március hó 31. napja, 24 órai állás szerint) Születési idő. nős/férjezett

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

A színpad és a nézőtér viszonya (1) Ravelszki perújrafelvétele (10) Az úrhatnám polgár avagy vallomás a színházról (14) Don Juan, a magánember (17)

A Mihály Remete-forrás átépítése előtt (A), és 2014-ben (B) felújítása után.

T A R T A L O M. játékszín

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

Gyakorló feladatsor 9. osztály

Széki Hírek A Magyarszékért Egyesület kiadványa

Közlemények 339 VARGA SÁNDOB

artalmas díjemeléssel nem jár. költségvetéséről,

MATEMATIKA FELADATLAP a 6. évfolyamosok számára

játékszín fórum műhely világszínház arcok és maszkok szemle Boldog születésnapot! (1) Jegyzetek szovjet bemutat ókról (5) Színházi holmi (12)

Szombathelyi Csónakázó- és Horgásztó

A legfontosabb a hitelesség megtartása. HÓFEHÉR ÉV ELEJI GONDOLATOK Mesterszakos keszthelyi operatőr asszisztált Kamondi Zoltán új filmjénél

A szoba bejáratához közelebbi számítógépasztalon egy nagyméretű nyomtató és az ehhez. A villanyszerelési munka veszélyei

Frei Kitti: A coach én- márkája. Egy felmérés eredményei. A felmérésben egy hét alatt 28 gyakorló coach (5 férfi és 23 nő) vett részt, akik 28 és

Farkas László Általános Iskola

Hoya multifokális lencsék

l.ch TÖBBVÁLTOZÓS FÜGGVÉNYEK HATÁRÉRTÉKE ÉS DIFFERENCIÁLHATÓSÁGA

Kelj föl rab-ágyad kőpárnáiról, Beteg, megzsibbadt gondolat! Kiálts fel érzés! mely nyögél Elfojtott, vérző szív alatt.

Sárvári György A BELSÔ HARCOS ÚTJA. Coaching kézikönyv

GÖR. 1 H9ITH. TUDÓSÍTÓ

A kormány első munkaülése

VÉREK TES. Szabadságra mentem

TARTALOM. játékszín. fórum. arcok és maszkok. világszínház. színháztörténet. szemle

ÁPRILISI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS

MATEMATIKA FELADATLAP a 6. évfolyamosok számára

Lakások elektromágneses sugárzásának mértéke és ezek csökkentési lehetőségei

Tárgy: 2() 14. évi s ciális nyári gvenl[keztetés. Előterjesztő: Di. Földc vaboics gyző. Készítette: Dr. Fölűcsi Szabolcs jegyző

A városi ökölvívás. Egyszerű szótöbbség. nyílt ülés Maezik Róbert edző Egylet Surman Zoltán elnök Ciub. Surman Box. Tisztelt Bizottság!

ÉN TÉR KÉP. avagy. a művészetek nyelvén. a gyermekvédelemben

Biztonságos és gazdaságos megoldás a mindennapokban

: kalandok a levéltárban

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

Balogh Emese. Barnóczki Annamária. Csetneki Csaba SZERZŐINKRŐL


INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA. A fenntartó által engedélyezett osztályok a 2014/2015-ös tanévben

M. 2. Döntsük el, hogy a következő két szám közül melyik a nagyobb:

Juhász István Orosz Gyula Paróczay József Szászné Dr. Simon Judit MATEMATIKA 10. Az érthetõ matematika tankönyv feladatainak megoldásai

egyéni fejlesztési tervek - Szobotáné Szabó Edit - Szobotáné Szabó Edit Tar Edina IKT-eszközök Ö.T.V.E.N. anyaga Cat-kit

Hamvas rétihéja védelmi tábor május 28. június 1. Marcal-medence

MATEMATIKA FELADATLAP a 4. évfolyamosok számára

T A R T A L O M. játékszín. fórum. négyszemközt. világszínház

FESTÉSZETÜNK TÖRTÉNETÉNEK SZENTENDREI VONATKOZÁSAI A XIX. SZÁZADBAN

Több, mint 140 kolléga vett részt a Magyar Közművelődésért Konferenciasorozat kecskeméti állomásán

Mozdulj Bonyhád! beszámoló

FOGYATÉKOS SZEMÉLYEK ESÉLYEGYENLŐSÉGÉÉRT KÖZALAPÍTVÁNY 1139 BUDAPEST, Pap Károly u. 4-6.

Parti Nagy Lajos. Mindig van mit javítani

Átírás:

2014 9 LXVII. évfolym szeptember művelődés közművelődési hvilp

művelődés közművelődési hvilp Szerkesztőségi tnács: Benkő Judit Egyed Ákos Guttmnn Szbolcs Kás Zoltán Kötő József Péter István Pozsony Ferenc Székely Sebestyén Szémn Péter Szikszi Mári A szerkesztőség: Dáné Tibor Kálmán (főszerkesztő) Benkő Levente Péter János Postcím: 400015 ClujNpoc, str. Gheorghe Lzăr nr. 30., Of. op. 1. Cluj, C. P. 123 tel/fx: +40 264 434 110 honlp: www.muvelodes.ro emil: szerkesztoseg@muvelodes.ro, muvelodes@yhoo.com Bnkszámlszám: Redcți Művelődés RO57TREZ21621G335000XXXX Adószám: 9549909 ISSN 1221 8693 Trtlom Németh Júli: Múzeum születik 3 közösség Bll Sándor: Hgytékból örökségbe 4 Máthé Krisztin: Mgyrtnár Moldvábn 7 színpd Plocsy Kisó Kt: Bábszínház z egész világ (6.) 10 kibeszélő Lczkó Vss Róbert: Nyitott szemmel X., Himláj csládi válllkozásbn 1. rész 13 enciklopédi Mróti Andor: A tömegember és tömegkultúr 17 Szekernyés János: Az első mgyr kultúrváros meglkotój 21 gléri DeutenMkki Rék: A kolozsvári otthongléri megnyitójár 24 könyvesház Somogyi Botond: Könyv z ördöngösfüzesi múzeumról 26 vdrózsák Fórik Év: Lengyel Pist ktondliból 27 Megjelenik Kolozs Megyei Tnács támogtásávl Apre sub egid Consiliului Județen Cluj Nyomdi előkészítés: IDEA PLUS Kolozsvár Lpterv: Könczey Elemér Műszki szerkesztés: Fzks Botond Nyomdi munkáltok: IDEA és GLORIA nyomd Kolozsvár Igzgtó: Ngy Péter Lpszámunk szerzői: Bll Sándor újságíró, Kolozsvár DeutenMkki Rék művészettörténész, Kolozsvár, Hág Fórik Év zenetnár, Ngymedvés Lczkó Vss Róbert színművész, Kolozsvár Mróti Andor művelődéskuttó, egyetemi docens, Budpest Máthé Krisztin tnár, Frumósz (Bákó m.) Németh Júli ny. újságíró, művészettörténész, Kolozsvár Plocsy Kisó Kt egyetemi djunktus, Kolozsvár Somogyi Botond lelkész, szerkesztő, Kolozsvár Szekernyés János ny. újságíró, Temesvár A címlpon z EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház egyik terme. Molnár Ferenc felvétele. A hátsó borító fényképét Rohonyi D. Iván készítette. Ár 3 lej 0 9 Támogtók: Erdélyi Mgyr Közművelődési Egyesület RMDSZ Communits Alpítvány Hrgit Megyei Kulturális Központ Hrgit Megyei Tnács Médiprtnerek: 9 771221 86914 1

Múzeum születik Amikor rendszerváltást követő években Jkobovits Miklós festőművész, z 1994ben újjálkult Brbás Miklós Céh lelnöke, mjd 1997től elnöke felvetette egy erdélyi mgyr kortárs művészeti múzeum létrehozásánk gondoltát, s nnk fölöttébb szükséges voltáról igyekezett páczis lendülettel meggyőzni társit, sokn jvíthttln álmodozónk trtották. Az etniki lpon szerveződött, kóskárolyi, bánffymiklósi, szolnysándori hgyományokon nyugvó, Kolozsvár központú céh ugynis még bemuttkozó kiállítását sem trthtt meg z őt megillető helyen, Bánffyplotábn. A htlmi tiltás egyértelmű volt, sőt brokk plotábn székelő Kolozsvári Művészeti Múzeum vezetősége mindössze puszt szándék mitt is megrovásbn részesült. Hogyn is lehetne szó kkor egy önálló mgyr intézmény létrehozásáról? A gondolt zonbn befészkelte mgát szívekbe, lelkekbe, s Brbás Miklós Céh mellett csírájábn jelen volt csíkszeredi KOKEM, gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ, sepsiszentgyörgyi Etn Alpítvány tevékenységében is, és lssn, de biztosn terjedt Erdélyszerte. A hmu ltt prázsló tűz pedig egyszer csk lángr lobbnt. Mégpedig ott, hol levegőhöz jutott. A funári Kolozsváron belefojtották lelket, Sepsiszentgyörgy viszont életre keltette. A Vrgh Mihály szobrászművész vezette Székely Nemzeti Múzeum szimbolikusn, de gykorltilg is szélesre tárt kpuit gondolt és nnk megvlósítás előtt. Tehette, hiszen megyei és városi vezetőség részéről mximális támogtásr lelt. És hosszú évek után, 2012 szeptemberében Kós Károly tervezte és Bánffy Miklós színes blküvegeivel pompázó intézmény véletlen néh fölöttébb tláló egybeeséseket is teremt legfitlbb belső osztályként létrejött z Erdélyi Művészeti Központ, z Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK). Azzl célll és hovtovább elodázhttln nemes feldttl, hogy elsősorbn mgyr vontkozásokr összpontosítv feltérképezze, összegyűjtse, feldolgozz, kutthtóvá tegye, és kiállításokon is bemutss z 1945 utáni reprezenttív erdélyi képzőművészeti nygot, műveket és életműveket. Tevékenységét Vrgh Mihály elnökletével működő, neves székelyföldi, kolozsvári, prtiumi szkemberekből álló kurtórium irányítj olyn összerdélyi progrm keretében, mely h teljes mértékben nem is, de vlmelyest gátt szbht feledésnek, hgytékok elkllódásánk, szétszóródásánk, értékeink folymtos Nyugtr vándorlásánk, hozzá nem értő műkereskedők kényekedve szerinti árucikké degrdálódásánk. Jkobovits Miklós már ngybetegen, de még megérte merész álm megvlósulásánk első, konkrét jeleit. De mint rr Vrgh Mihály is utlt, végső cél z önálló gyűjtőkörű, külön épülettel rendelkező múzeum létrehozás, mihez Sepsiszentgyörgyön dottk ugyn feltételek, megvlósulásához zonbn z nygikon kívül idő is szükségeltetik. A városvezetés egyelőre volt postépületben biztosított teret z EMŰKnek, z ünnepélyes székházvtó idén május 24én volt. Az EMŰK létrejöttének jogi procedúrái is megtörténtek, pillntnyilg sepsiszentgyörgyi városház irodájként működik Vécsi Ngy Zoltán művészettörténész irányításávl. Az dminisztrtív, hivtli munk, vlmint színflk mögött zjló számbvétel, tudományos osztályozás mellett z EMŰK eddigi, kétéves tevékenysége leglátványosbb pillntink helyi és régióbeli tárltok bizonyultk. Ezeken Gyárfás Jenő képtári nygon kívül bemuttták Stuttgrtból, Budpestről, Kolozsvárról, Mrosvásárhelyről, Ngyvárdról dományként kpott műtárgykt, többek között Bász Imre, Blázs Péter, Benczédi Sándor, Cseh Gusztáv, Gzdáné Olosz Ell, Gergely István, Gy. Szbó Bél, Jkobovits Miklós, Jecz Péter, Kós András, Lövith Egon, Mttis Teutsch János, Miklóssy Gábor, Mohy Sándor, Ngy Albert, Ngy Imre, Pllos Sch. Jutt, Plugor Sándor, Román Viktor, Sükösd Ferenc, Szolny Sándor, Tóth László, Vrg Nándor Ljos, Vetró Artúr munkáit. Az eddigi eredmények lpján pedig elmondhtjuk: z EMŰK létrejöttével z 1945 től npjinkig terjedő időszk tlán legjelentősebb erdélyi művészeti szerveződésének lehetünk szemtnúi: műkincseink méltó otthonr lelnek. Múzeum születik. LXVII. évfolym 2014. szeptember 3

Bll Sándor Hgytékból örökségbe B Nehéz szvkb önteni mindzt, mit felfedező én Györkös Mányi Albert Emlékház fli között mgáb szippntht. rngolni művész lkotóházábn, gyönyörködni kézzel festett bútorztábn, beszívni z őt inspiráló könyvek összeért illtát, emlékmdzgunkr fűzni személyes és hsználti tárgyink látványvilágát, és festmények Az egymás után csüngő lkotói éntükrök színes ordítozás, melyet csk művésszel házsságbn álló flk szólltthtnk meg ennyire őszintén. Kerülhete ennél közelebb közönség művészhez? Aligh. Nehéz szvkb önteni mindzt, mit felfedező én Györkös Mányi Albert Emlékház fli között mgáb szippntht. Nehéz, mert szvk világ néh oly kevés és kényes szűkre zárt, mint egy feketelyuk: minden benne vn, és ugynkkor semmi sincs. Amint összegyúrt betűinket muttós jelentésruhákb öltöztettük, rögvest elhittük: vlóságról beszélünk; mi több: megérintettük zt. De mit ér gondolt, h nem érintkezhet vlósággl? H képtelen rá, mert vlóság mélyebb, összezsúfoltbb és szerteágzóbb: kékeskrmzsinr vetkőzik, melyeket érezni, látni, szgolni lehet, de igzán Glly Ktlin festőművész kiállítását megnyitj Kós Ktlin, z emlékház vezetője és Székely Sebestyén György művészettörténész, Qudro Gléri igzgtój kimondni nem. Szvkb önteni z emlékház fliból árdó színes illtot oly nehéz, mint tű fokár pillngószárnykt hímezni. Ezt tlán művész Györkös Mányi Albert tudt csk igzán, kiben közösségi mgányság és sötét tisztság dichotómiáj tlán mindig is ott dúlt. Huszonegy éve döntött úgy Györkös, hogy elvonul földi vlóságból. Nem voltm ngyon vidám gyermek, inkább szomorú festi meg nplójábn énjének egyik lptónusát, melyet z emlékház belvilágábn is észlelhetünk. A zenész képzettségű Györkös, bár sokáig klrinéttnárként tevékenykedett, mégis festészet lett személyiségének z igzi kifejező közege részben képzőművész feleségének, Jkb Ilonánk htásár, részben betegsége mitt, mely meggátolt őt további zenélésben. Hetvenegy évesen, betegségtől gyötörten és z elmgányosodástól félve megírt végrendeletét, melyben műteremlkását minden bbn tlálhtó vgyontárgyávl együtt z Erdélyi Mgyr Közművelődési Egyesületre (EMKE) hgyt zzl célll és feltétellel, hogy z egyesület képeit állndó jelleggel kiállíts, berendezzen egy emlékházt, létrehozz Györkös Mányi Albert Alpítványt, és biztosíts hgyték szkszerű kezelését, illetve bekpcsolását szellemi körforgásb. A művészlk mely minth egyesítené mgábn Györkös Mányi Albert és Jkb Ilon (lkotó)világánk kissé szürreális, illetve nyomsztó stílusjegyeit népművészeti hgytékukból árdó közösség és vendégszeretettel z lkotó trgikus hlál után sem szenvedett sokáig mgánytól: mindössze egy évre volt szüksége z EM KEnek rr, hogy elinduljon Györkös Mányi Albert végkrtánk nyomdokin. Az egyesület közel 200 Györkös Mányi és Jkb Ilonlkotásból, muzeális értékű klotszegi és mezőségi bútorokból, cserepekből, szőttesekből, könyvekből, illetve mgántárgykból álló hgyték átvétele után elsőrendű feldtánk tekintette, hogy eleget 4 www.muvelodes.ro

közösség tegyen Györkös Mányi Albert végrendelkezésének. Mivel z EMKE egyik óhj z volt, hogy z emlékház egy önfenntrtó nemzetközösségi intézmény legyen, mely külső segítségek nélkül is képes tlpon mrdni, z egyesület ház egy részét kidt egy válllkozónk, ki bérlés ellenében fizette z emlékház dminisztrtív költségeit. Az infrstruktúrát z intézményben egyedülálló kezdeményezéseknek is köszönhetően lkították ki. Mivel z emlékház működése hjnlán még nem rendelkezett székekkel, z EMKE vezetősége úgy döntött: mint elindulnk nívós zenei rendezvények, koncertre érkezők belépő helyett egyegy széket vásárolhtnk mjd, így támogtv z emlékház további működését, melyen rjt sját nevükkel végigélvezhetik koncertsorozt pillntit. Az egyesület tgjink ngy meglepetésére pár órávl zután, hogy meghirdették helyi npilpbn felhívást, már mind htvn szék elkelt. Így lehet önerőből közösségi összefogás révén megoldni olyn problémákt, melyek hoszszú ideig húzódhttk voln mondt Kötő József színháztörténész, z EMKE egykori elnöke. Az emlékház 1994. ugusztusi felvtás után két hónppl z EMKE olyn kiváló minőségű Steinwyzongorát vásárolt z Illyés Alpítvány támogtásávl, melyen egykor Szvjtoszlv Richter, világhírű orosz zongorművész is koncertezett ennek köszönhetően nem csod, h z emlékház igen vonzó zongoristák, de más hngszeresek, zenészek számár is. Az egyesület tgjink ngy meglepetésére pár órávl zután, hogy meghirdették helyi npilpbn felhívást, már mind htvn szék elkelt. Az EMKE Blogh Évát bízt meg z intézmény ügyintézésével, hol hogyn Györkös Mányi belvilágábn is zene képzőművészettel már kezdetek ót szorosn összekpcsolódott. A Györkös Mányi Albert óhjár meglkult kurtórium művész hlál után úgy döntött, hogy fél évig Györkös festményeit, fél évig pedig más művészek lkotásit állítják ki műteremlkásbn természetesen Az Ember és Természet Kollégium meghívott elődój dr. Dáné László álltorvos féléves időtrtmot nem egyhuzmbn kell elképzelni. Györkös Mányi gzdg hgyték már kkor is ngy segítségünkre volt, mert gykrn tudtuk cserélgetni kiállított festményeket, másik félévben pedig z emlékházt olyn kiállításokkl igyekeztünk megtölteni, melyek értékeseknek bizonyultk látogtók számár emlékszik vissz Dáné Tibor Kálmán, Györkös Mányi Albert Egyesület elnöke, egykori EMKEelnök. Az emlékház már meglkulás elejétől fogv több románii mgyr egyesületnek is otthont biztosított. A rendszerváltás utáni első években cseperedő civil szervezeteknek gykrn nem voltk vlós központjik kkoribn ugynis nem volt még olyn sok rendezvényterep, mint mnpság. Györkös egykori műteremlkását így közművelődési központként is hsználni tudt z erdélyi mgyrság: kkoribn ide volt bejegyezve Románii Mgyr Dlosszövetség, Kolozsvár Társság, Románii Mgyr Zenetársság, Románii Mgyr Pedgógusok Szövetsége, mivel z emlékház z egyetlen olyn erdélyi mgyr közösségi kézben lévő ingtln volt, hol jogilg be lehetett jegyezni különböző egyesületeket. A műteremlkást idővel z EMKE kulturális és művelődési központtá lkított, mely megfelelő teret biztosított Györkös Mányiképek állndó tárltánk, illetve rendszeres közművelődési progrmoknk is. Az emlékház idővel egyre több rendezvénynek dott otthont: rngos kiállítások, koncertek, könyv és folyóirtbemuttók, író olvsó tlálkozók, kereksztlbeszélgetések, továbbá helytörténeti, honismereti, néprjzi, egészségügyi, tudományos és ismeretterjesztő elődások helyszíne lett. De voltk itt szkmi tnácskozások, szociológii estek, mesterkurzusok, gyermekprogrmok és klubtevékenységek is. Az emlékház rendezvényei során teret kptk pályájuk kezdetén álló és már világszerte elismert zene és képzőművészek, írók, költők, tudósok vgy más területen tevékenykedő szkemberek egyránt. Az emlékház már meglkulás elejétől fogv több románii mgyr egyesületnek is otthont biztosított. A rendszerváltás utáni első években cseperedő civil szervezeteknek gykrn nem voltk vlós központjik. Blogh Év 1994 és 2002 között nyolc éven keresztül irányított z emlékházt, mjd miután külföldre távozott, z EMKE 2007ig közvetlenül LXVII. évfolym 2014. szeptember 5

ZeneSzó beszélgető sorozt. Horváth Zoltán beszélget z est meghívottjávl, Kele Brigitt szopránnl, kolozsvári és düsseldorfi operház mgánénekesével igzgtt z intézményt. Az intézmény első 13 évében közel 400 rendezvénynek dott otthont, melynek egy részét z EMKE, illetve z emlékház szervezte, többit pedig más erdélyi szervezetek. 2007ben közművelődési egyesületnek lklm nyílt rr, hogy teljes munkkörű lklmzottt vegyen fel z emlékházhoz. A ház progrmmenedzselésére zenetnár végzettségű, zonbn 1990 ót elsősorbn művelődés és közösségszervezéssel fogllkozó Kós Ktlint kérték fel, ki még zenelíceumos korából ismerte Györkös Mányi Albertet, mint z iskol klrinéttnárát. Érdekes sors, mert h úgy veszszük, húsz év Kolozsvártól vló távollét utáni vissztérésemkor Györkös Mányi Albert ismét munkhelyet jánl fel számomr: z EMKEre bízott hgyték további gondozását, vlmint műteremlkásábn létrehozott emlékházbn és művelődési központbn elődások, koncertek, kiállítások további rendszeres megszervezését és lebonyolítását foglmzott Kós Ktlin. Arr utlt, hogy z 1980s évek elején Györkös Mányi kérésére és bizttásár válllt el első munkhelyét művész szülőflujábn, Tordszentlászlón, hol gyermekeket tnított hegedülni. A 2008s év első hónpjibn újították fel z emlékház belsejét, ezt követően fél éven át ismét rendszeresen működtek benne különféle progrmok. 2008. szeptember 15ére virrdón zonbn z intézmény ltt vártlnul beomlott pinceboltozt, ettől kezdve egy ideig házbn nem volt lehetőség progrmrendezésre. Az ezt megelőző felújításoknk köszönhetően z emlékház 6 www.muvelodes.ro pdlój nem követte pinceboltoztot, így minden benne lévő tárgy köztük roppnt értékes Steinwyzongor teljes épségben megmrdt. Két nehéz évet követően melynek átvészeléséhez elengedhetetlen volt közönség lelkes támogtás befejeződtek jvítási és helyreállítási munkáltok, mjd z emlékház 2010. ugusztus 18án újr megnyithtt kpuit ngyközönség előtt. Az intézmény sikeres működését segítették zok z önkéntesek is, kik Kós Ktlin munkáját segítették rendezvények előkészítése és lebonyolítás, fotózás vgy beszámolók írás, olykor pedig olyn önálló projektekbe vágtk bele, melyek ngybn hozzájárultk z emlékház áltl képviselt szellemi és kulturális örökség megőrzéséhez, illetve népszerűsítéséhez. A legutóbbi ilyen lklmk során két fitl művészettörténész végzett további kuttásokt Györkös Mányi Albert és Jkb Ilon életére és lkotóvilágár vontkozón. Az elmúlt hét év ltt közel 300 rendezvényen vehettek részt z érdeklődők. És mivel átlgosn 50 személy látogtott el ezekre, kik egyúttl betekintést nyerhettek hgytékb is, úgy érzem, kijelenthetjük: Györkös Mányi Albert kívánság teljesült. Erre z Az elmúlt hét év ltt közel 300 rendezvényen vehettek részt z érdeklődők. És mivel átlgosn 50 személy látogtott el ezekre, kijelenthetjük: Györkös Mányi Albert kívánság teljesült. lklomr kincses város ihlette oljfestményeit állítottuk ki mondt z intézmény vezetője z ugusztus 19i ünnepségen, melyet z 5. Kolozsvári Mgyr Npok keretében szerveztek meg z emlékház húszéves fennállás lklmából. A JelesNpTár gyermekprogrmsorozt frsngi rendezvénye. Fogllkozásvezetők: Both Zsuzsnn és Szbó King. Közreműködő táncokttószkember: Both József. Molnár Ferenc felvételei

közösség Máthé Krisztin Mgyrtnár Moldvábn Gyuri bácsi L Lendülettel érkeztünk Moldváb 2006 szeptemberében. Jómgm egyetlen óhjjl: tisztelettudó gyermekeket tnítni végre. endülettel érkeztünk Moldváb 2006 szeptemberében páromml, Negu Adri án nl. Jómgm egyetlen óhjjl: tisztelettudó gyermekeket tnítni végre. A keretek közé nem szorított mgyr okttás könnyűnek bizonyult kezdetben, s lkult kihívássá z évek során. Mgyr viszonyltbn mesés időket éltünk. A Moldvi Csángómgyrok Szövetsége (MCSMSZ) vezetése ltti mozgtórugó: élmény cspt ktív tgjánk lenni. A tnévnyitó npján ébredtem rá, hogy nem is tudok románul. Nem is kell, nyugttgttm mgm, de éreztem én, hogy sovány vigsz ez. Nem szerettek, pontosbbn nem vettek figyelembe, kerültek, átnéztek rjtm. Történt mindez z állmi iskolábn, hov kihelyezésemet kértem szkképzett tnárként, hogy mgyr nynyelvet tnítsk csángó gyermekeknek. Az iskolábn nem volt órrend, nem volt szbd terem, nem volt más, csk ígéret, hogy holnptól minden lesz. S teltek npok, hetek, s én még mindig nem tudtm órát trtni. Kiborultm, hzmentem Sepsiszentgyörgyre, átgondoltm, h mrdni krok, kkor tennem kell érte, nem vlmit, hnem mindent meg kell, hogy mozgssk. Vissztérek felvértezve egyetlen tervvel: presztízskérdést vrázsolni frumószi mgyr okttásból. A tnév végére már elfogdtk, lettem szükséges rossz, mi épp vn. 2007 2008. A meglpozás időszk. Folyton dolgoztunk, reggeltől estig nyílt kpu, jöttek gyerekek. Alig főztem, nem volt időm, nem fért bele z életünkbe semmi, csk munkánk, mi szenvedéllyé, mélységes felelősségé változott. Mgyr részről elismerés, értékes dicséretekkel járt. Az iskolábn kezdtek elfogdni, rendelkezésemre bocsátottk egy prók termet. 2009. A túlzsúfoltság éve. Az MCSMSZ vezetősége egyre túlterheltebb, feszültebb, mi erősödünk, otthonr lelünk flubn. Az iskolábn ngy termem lesz, s kpok elismerést szóbn is, mosolybn is. A román nyelvet egyre jobbn beszélem. 2010. Lánykánk megszületése, z iskolábn K. Eszter kollégnőnk váltj helyem. Fitl, energikus, bájos és türelmes. Kitrtón rój köröket. Bátor, hiszen csládb jött, egy udvron lkunk, fürdőszobánk közös. Időközben elvesz mgyr terem, vgy elveszik mgyr termet, foglmzzunk bárhogy is, lényege: nincs. Feszült hngult, októberben rkják z új kályhákt, esik z eső, ngy sárbn tppogunk mgyr házbn. Eltelik, tkrítunk, hzmegyek, világr jön hmrosn kislányunk. Ngy télben, ngy hóbn érkezünk immár hármn vissz Moldváb, kórházból egyenesen mgyr házb. A frumószi nyák ht hétig rfisztyrokt ksztnk kpunkr. Töltött tyúk, leves, klács, tojás vn benne, olykor knnát felismerem, olykor z ízeket, innen sejtem, hogy kitől jön figyelmesség. Ht hétig trt ez Mindig is Csángóföldön krtm gyermeket nevelni, egy életre meglpozni z értékrendjét, itt, mélység és nyersség földjén. 2011. Egyre több helyszín, egyre több ember. A rendszer átláthttln, LXVII. évfolym 2014. szeptember 7

Csángó gyermek régiek igénylik személyes figyelmet, z újk nem értik, hogy miért nincsenek olvshtó, szó szerint betrthtó szbályok. Mondom én egyszer, hogy kiki legyen önálló, erős, sját vezetője kiválsztott flujánk, és nem mutogtni ujjl senkire. Felvetésemet senki sem érti Ősztől egy régi kollég veszi át mgyrórák tnítását z iskolábn. Örvendünk, hogy elfogdj kérésünket. Eszter továbbr is Moldvábn mrd, egy másik helyszínre költözik párjávl. A flu nyitott és kedves, z iskolábn nincsenek gondok, Attilát megszeretik, jól kommunikál, értékelik. 2012. Színre lép Románii Mgyr Pedgógusok Szövetsége, z RMPSZ, tele ígéretekkel, z átláthtóság jelszvávl. Különösebben nem kvr fel tém. Mjd fizetnek, mikor tudnk! mondj fog közt z egyik ember, másik nyitj kput. Isten fizejse! mondom, s indulok be házb, mert ngyon hideg szél fúj, kicsi lányom orr meg ngyon piros. 8 www.muvelodes.ro Mgyr viszonyltbn szerre jönnek meglepetések. Hosszú és nehéz tél 2012 decembere. Nem volt fánk, mivel tüzeljünk. Hetekig nem,,utlódott át pénz, mivel venni kellett voln. Hétköznp, Adrián Bákó városáb ment intézkedni, Attil z iskolábn volt. Megállt egy szekér kpunk előtt. Hosszú, hvs fávl volt megrkv. Kbátot, spkát, sált dtm lányomr, mjd z ölembe vettem és kimentünk z udvron toporgó két ember (értsd: férfi) elé. Mondom, hogy nincs pénzünk, nem tudunk fizetni, és ígérni sem tudok semmit, így megértem, h máshov viszik fát. Egy szuszr mondom, vlhogy túl kell esni dolgon. Mindkettőjük gyerekei járnk mgyrórár. Közben süllyednék el szégyenemben, de elvonj figyelmemet kicsi ház tornácán árválkodó csutk. Az egyetlen fdrb, mivel rendelkezünk Átszld z gymon, hogy nem voltme túl bátor, z előbbi kijelentéssel, mi lesz, h tényleg tovább állnk fávl? Mjd fizetnek, mikor tudnk! mondj fog közt z egyik ember, másik nyitj kput. Isten fizejse! mondom, s indulok be házb, mert ngyon hideg szél fúj, kicsi lányom orr meg ngyon piros. Beérve házb rr gondolok, hogy hz kéne menni. Elmenni innen, de zonnl, nem szégyenkezni. S cseng telefon, s most is, mint nynyiszor egy épp jókor hívó keresztszülő hllgtj végig, hogy bizony olykor nem könnyű z életünk Moldvábn. A beszélgetés végére megnyugszom, csendben nézem z blkból lerkott fákt, pár centi hó hullt már rájuk. Megint csepegni fog tűzben f, s lssn sötétedik, fel kéne vágni még 2013 2014. Augusztus végén elénk tesznek egy egyéves munkszerződést, degrdáció mesterfokon, szólok lelkemből én. Adrián jelzi, hogy nem írjuk lá. Otthon meggyőzöm, jó lesz, ne álljunk mindig szembe széllel, jók vgyunk, bírni fogjuk. A mgyr házbn ugynkkor nincs víz, nincs villny. Két értelmetlenül feszült np után átgondoltm helyzetet: kislányunk óvodáb készül, román tnnyelvűbe, ez őt nem fogj zvrni, de ez pttnásig feszülő csládi hngult, igen. Hát játszottunk Ngy fürdőtált vettünk, elemlámpávl olvstuk z esti mesét, Tázló folyóról hoztuk vizet, ngy játék volt. Lányunk nem láthtt hídról lepillntó flusik tekintetét. Hogy is nézhettünk ki? Óvtosk és tpinttosk népek, nem kérdezősködnek. Mi meg várjuk, hogy vlhogy megoldódjon, hisz házfenntrtási pénz nem járt egész nyáron, így nem mi feldtunk Lányk volt kifizetni számlákt. Mi otthon voltunk nyáron, sját otthonunkbn, sját házunkbn. 22 np után lett villny egy szombti délután, s így lett víz is. Ezután nyílt mgyr ház kpuj, jöhettek gyermekek Adriánhoz fogllkozásokr. Október vn, de még nincs vizsgjegyünk, se iskoli munkszerződésünk, ggódni kezdek. Semmilyen szerződésem nincs. A szeptemberi tnévnyitór szétválik cslád, lányunkt z pukáj kíséri első óvodi útjár, jómgm z iskoláb trtok. Szeretettel fogdnk, pedig én úgy érkezem, mint egy csokor bogáncs. Lélekben követelem termemet, z órrendet, stbilitást Megszoktm, hogy bántnk, hát támdnék. A tnári előtt mosolyogv tlálom z új iskoligzgtónőt, kedves, örvend, hogy jöttem, szól, hogy terem z enyém, kezdhetem már holnp z óráimt. Kitrtást kíván, kislányunk felől érdeklődik. S én süllyedek el szégyenemben Már tnítok z iskolábn, de vizsgázni nem megyünk, csk később, vlmikor, egyszer csk Október vn, de még nincs vizsgjegyünk, se iskoli munkszerződésünk, ggódni kezdek.

közösség 19 kérvényt írnk szülők z idén, meglepődöm: honnn ennyi gyermek? A kérvényeket zok szülők írják, kiknek gyermekei Adriánhoz jártk, és jövőre igényelik z iskoli mgyr órákt. Meglegyint gondolt: be se kellett voln, hogy engedjenek z iskoláb, hisz semmilyen szerződésem nincs. Én trtom z óráimt, hisz otthon érzem mgm, bár ppírom nincs ról. A próbidő utolsó npján postán érkezik,, munkviszonyt felbontó levél z RMPSZtől párom számár. Mi legyen most? Október vn, tnév három hete kezdődött el. Egy hét telefonálás, beszélgetés, veszekedés, intézkedés, vádskodás után Az osztály jtjánk dőlve telefonálok, mikor elhld mellettem z kkor még hrmdik évét be sem töltött lányom, bekpcsolj számítógépet, kikeres egy játékot, rákttint, kingyítj, s elkezd játszni. Lefgyok. Kinyomom telefont, s pontot rkok mindennek végére. Többet nem hívok senkit. Adriánt rr kérem, hogy fogdj el: ugynúgy dolgozzon, mint eddig, z nygikt megoldjuk. Jön tél, s megint nincs f. Több kérésre hoznk Lészpedről kisbusszl, eléggé szárz. Hmr elfogy, még kérünk, nem kpunk, de előtte veszünk Julik sját pénzen, s lám, nem is vgyunk idegesek. Három hét múlv hoznk újból fát Lészpedről. Frumószán es vn f, s z es, ki kivágj! szól egy épp elhldó puk. Nincs bizlom felénk, vezetőség vlmiféle megörökölt rosszként kerül minket. Az iskolábn minden rendben vn. A lányunk meg ngyon szeret óvodáb járni. A flu értelmisége megmozdul. Vlóbn engedi mgyrtnár lányát román óvodáb? S lesz ennek eredménye egy vártln fordult, pedgógusok gyermekei kezdenek mgyrórár járni. Október elején végül vizsgáztunk, protokollvizsg mgyr módr. Mjd még egy utzás, és kezünkben munkszerződés. Felszussznok, fntsztikus, kezdődhet tnév. Kiderül, hogy 700 lej házfenntrtásr nekem nem jár, már meg sem kérdem, hogy miért. Vlhol, vlmikor elhngzik, hogy nem vgyok képes z elszámolásr Elengedem fülem mellett. Az ígéretek szerint mgyr ház villny, telefon és internetszámláját fizetik, fát is hoznk mjd. S z életünk visszkerül megszokott kerékvágásb: én iskoláb, Adrián házbn dolgozik. Szám szerint 19 kérvényt írnk szülők z idén, meglepődöm: honnn ennyi gyermek? A kérvényeket zok szülők írják, kiknek gyermekei Adriánhoz jártk, és jövőre igényelik z iskoli mgyr órákt. 88 tnuló vár viszsz következő tnévben. Iskoli megközelítésből kitűnő évet zárok, otthon vgyok, befogdtk, figyelnek, értékelnek. A mgyr házbn májusjúniusbn nincs víz, kiég szivttyú villnymotorj, önköltségből kicseréljük, egy hét múlv felveszi víz, ismét kiég, többet nem fektetünk bele, nincs is mit már, hát mrdunk víz nélkül, hiányok kerettörténete ez tnév. Két héttel vkáció előtt vártlnul betoppn mgyrországi elnök, tárgylni jön, rendezni helyzetet. Egy pohár víz, nnyi sincs házbn. Elmegy, olyn nyomtlnul, hogy érkezett. 88 tnuló vár vissz következő tnévben. Iskoli megközelítésből kitűnő évet zárok, otthon vgyok, befogdtk, figyelnek, értékelnek. Két np múlv szkmi ellenőrzés egy kollég személyében. Mosolygok, épp nincs már ór z iskolábn, holnpi bnkettre készül mindenki. Mondom, jöjjön házb, lássuk tére be vlki. Jönnek is htodik osztályos lányok, jegyzőkönyvbe fogllj látott órát kollég. A gyermekeknek szép mgyr füzetük vn és házi feldtuk, s leginkább megérzésük, hogy vlmi bánt engem. Elhngzik kérdés: Tonár nini, miért jött ez z ember ide? Ritk egy dolog, hogy ór közben így elterelődjön beszéd. Meg is lepődöm, válszom egyszerű: jött, hogy nézze meg, mit tnultok. Tonár ninitől tnulht ő es zárj témát kislány, durcásn, rosszkedvűen. Zárjuk tnévet A mgyr vezetés közli, hogy nem kíván velem szerződést hosszbbítni Gerincességüket dicsérem, hisz ez egyszer nem postán, hnem szóbn és időben szóltk. Mgyrázt nincs. Mgyrországon bejegyzünk egy sját nonprofit kft.t, így tudjuk támogtóinkt kimenteni, pályáztokt írni, meglenni önállón. A román iskoli munkámml kpcsoltbn nincs ggodlmm, od kell jó szkember. Elgondolkodv ülök tornácon Ezt kell egy mgyrtnárnk Moldvábn 2014ben átélnie, megszerveznie? Egy gyermek rikojt kpunál: Tonárniniiiiii! Kizökkent gondoltimból, cselekvésre késztet. LXVII. évfolym 2014. szeptember 9

Plocsy Kisó Kt Bábszínház z egész világ (6.) Élő tárgyk. A bábos világ logikáj. Az én szívemben boldogok tárgyk A A hosszú évek során megszemélyesült tárgyk, kik nélkül nem boldogulnánk hétköznpi élet legszokványosbb helyzeteiben sem, tárgyk, kiktől különlegessé, egyedivé válht egy pillnt. tárgyk, ném sorstársink Mindnnyiunkt tárgyk vesznek körül, szám szerint több vgy kevesebb. A hosszú évek során megszemélyesült tárgyk, kik nélkül nem boldogulnánk hétköznpi élet legszokványosbb helyzeteiben sem, tárgyk, kiktől különlegessé, egyedivé válht egy pillnt. Tárgyk, kiktől z életünk egyszerűbbé vgy bonyolultbbá válik. Mi tláltunk rájuk, vgy ők tláltk ránk. Olynok, kikre sokáig vágytunk, és sikerült végre megkprintnunk, vgy kikkel együtt élünk, pedig nem vgyunk igzán megelégedve velük, mert csk ngy igzink helyetteseik. Egyesek vártlnul toppntk be változást hozv eddigi életünkbe. Esetleg meglepetést, örömöt, szépséget, nyuglmt. Vnnk, kikhez terhes kötődés köt, és legszívesebben megszbdulnánk tőlük, rossz emlékeket idéznek, vgy egyszerűen összeférhetetlenek, vgy elégedetlenek vgyunk velük, de vlmilyen ok mitt nem mondunk le róluk. Vnnk, kikkel közömbösek vgyunk, fásult viszonyunk, élünk egymás mellett, mégis, h nem lennének, űrt hgynánk mguk után. Vnnk elfelejtett tárgyink, kik csendben lpulv várják tlálkozás pillntát, mely vgy vártln örömöt, vgy bosszúságot okozht. Vnnk tárgyink, kik elbújtk előlünk, megszöktek, mi meg hoszszú ideje keressük őket, vgy leglább helyettesüket. Vnnk hűséges társink, kik nélkül el sem tudjuk képzelni z életünket, és vnnk, kik legkínosbb pillntbn hgynk cserben. Vnnk tárgyink, kikkel hosszú idők ót együtt élünk, sőt olynok, kik már sok más embertársunkt is kiszolgálták, és túlélnek minket is, hogy z előző nemzedékeket is. Mesélnek mjd rólunk, z együtt töltött időről. Vnnk, kik elhgynk hűtlenül vgy trgikusn, esetleg kiöregednek, elfárdnk. Vnnk tárgyink, kikért kiállnánk kár z egész világ előtt, s vnnk, kiket szégyellünk. Dédelgetjük, kényeztetjük őket, vgy szigorún, fölényesen bánunk velük. A kpcsoltunk egyikkel nyilvános, másikkl titkos Cslád. Hdházi Rebek felvétele 10 www.muvelodes.ro

színpd és személyes. Vnnk, kikbe többet látunk bele, mint mik, s vnnk, kiket nem értékelünk érdemei szerint. Érzelmileg közel állht hozzánk, színe, illt, tpintás, formáj s mindzok z emlékek, közös élmények, érzések és gondoltok, melyeket ébresztenek, teljesebbé teszik életünket. Vágyódhtunk egy tárgy után, szenvedhetünk érte, dühössé, frusztrálttá, iriggyé tehet. Áldoztokr vgyunk képesek értük, vgy feláldozzuk őket. A kpcsoltunk tárgyinkkl éppen nnyir sokféle, mint embertársinkkl. Érzünk irántuk, gondolkodunk róluk, miközben kpcsoltb lépünk velük, de mégis ez ritkábbn tudtosodik, mint embertársink esetében. A hétköznpi cselekvéseket egy pillntr megállítv észrevehetjük, hogy legszokványosbbn, gépiesen hsznált legegyszerűbb tárgyinkhoz is érzelem köt. A levesesknál, mellyel levest knlzunk npont, felbosszntht, mert túl kicsi hhoz, hogy egy jó fltot tudjunk vele szánkb tenni, s vlójábn lecserélnénk. Más esetben hálásk is lehetünk levesesknlunknk formáj, mérete mitt. Tökéletes társunk lehet. Sőt, h két knlzás közt tüzetesebben megvizsgáljuk, felfedezzük, megismerjük, esetleg megkeressük súlypontját, megcsodáljuk formáját, nygát, kidolgozottságát, még jobbn megszeretjük, egyenesen hálát érzünk iránt, büszkék leszünk rá. A tárgyk és z emberek tlálkoznk, együtt élnek, elválnk egymástól, lkítják egymás sorsát. Miért kéne félni egy klptól? SintExupéry meséli: Htéves korombn, egy könyvben, mely z őserdőről szólt, és Igz Történetek volt címe, láttm egy ngyszerű képet. Óriáskígyót ábrázolt, mint egy vdálltot nyelt el. A könyvben ez állt:»az óriáskígyó egészben, rágás nélkül nyeli le zsákmányát. Után moccnni sem bír, és z emésztés ht hónpját végiglussz.«akkoribn sokt tűnődtem dzsungelek klndjin, és egy színes ceruzávl nekem is sikerült megrjzolnom első rjzomt. Az 1. számút. Ilyesformán: Remekművemet megmutttm felnőtteknek, és megkérdeztem őket, nem félneke tőle. Miért kéne félni egy klptól? válszolták. Az én rjzom zonbn nem klpot ábrázolt. Óriáskígyót ábrázolt, mint épp egy elefántot emészt. Erre lerjzoltm z óriáskígyót belülről is, hogy fölnőttek megérthessék, miről vn szó. Mert nekik mindig mindent meg kell mgyrázni. Mindenkinek vn ehhez hsonló emléke, mindenki képes másként hsználni tárgykt, mint z elrendeltetésük. Mindnnyin zenéltünk már fésűvel vgy kpukulccsl, esetleg fedőkkel. Lőttünk fknálll vgy jtókilinccsel. A felnőttben szunnydó játékosság ébred fel, mikor egy tárgyr nem csk elrendeltetése szerint tekint. H nem funkcionlitás szempontjából érdeklődünk egy tárgy iránt, hnem játék irányából közelítünk feléje. Kiindulópontként emlékezzünk vissz gyermekkorunkr. Négyöt éves lehettem, mikor kértem édesnyámt, vigye ki bárányokt szobámból, mert nem hgynk ludni. A bárányok horgolt csipkefüggöny mintái voltk, melyek z utcánkbn közlekedő utók fényétől kivetültek eleven árnyfigurákként flr, és egyik srokból átsétáltk másikb. Mozogtk, változtk, éltek. Mindenkinek vn ehhez hsonló emléke, mindenki képes másként hsználni tárgykt, mint z elrendeltetésük. Mindnnyin zenéltünk már fésűvel vgy kpukulcscsl, esetleg fedőkkel. Lőttünk fknálll vgy jtókilinccsel. Lovgoltunk kis sámlin, seprűn vgy megfordított támlásszéken. Elcsentük nyánk konyhi eszközeit, pánk szerszámit, és játszottunk velük önfeledten. Az írószer vgy egy szerszámos boltbn felcsilln szemünk, mint egy gyermeknek, és érdeklődőkké, kíváncsikká, izgtottkká válunk. A polcokon álló sokféle írószer, ecset és pemzli egy kisebb világ szereplőiként néznek vissz ránk. Máris világos, ki főnök és ki nem. Kik lkotják hdsereget, melyik szépséges királykissszony, s miért épp zt rdírgumit neveznénk ki udvri bolondnk. H mindezeket szereplőket összegyűjtjük és kilkítjuk számukr megfelelő játékteret, kkor izglms lesz kitlálni egyegy helyzetet, s nnk megvlósítását ezzel tárgyi világgl. H klsszikus mesei helyzeteket lklmzunk, szellemes megoldásokt, bizrr ötleteket tlálhtunk. Az ezüstösen csillogó zseléstoll királykissszony kezének elnyeréséért több kérő jelentkezett. Kiket válsztunk veszteseknek, s ki lesz z igzi. És min érkezik? Rgsztószlgvágón? Ppírlyuksztón? Vgy kár több irodi eszközből összeállított fogton? Esetleg egy A4es fehér lp repülőszőnyege? S h már kitláltuk kérőket, kkor borzos fejű, tömzsi pemzlikirály milyen feldtok elé állítj kérősereget? Sőt, feldtok kitlálását összeköthetjük főhőst segítő cspt összeállításávl: útközben hozzá szegődik körző, ceruzhegyező és rjzszeges doboz. Az első próbtétel megőrizni Hold árnyékát plot tróntermében (tökéletes kört rjzolni), második feléleszteni, mjd dlolásr bírni egy ném mdrt (rjzolni egy kitört hegyű pró ceruzávl), hrmdik próbánál pedig természetesen rjzszegek tuljdonságiból, lehetőségeiből kell kiindulnunk. Egyszerű megoldások, cselekvések, hiszen nem újdonság, hogy körző tud kört rjzolni, hegyező hegyezi ceruzát. A bábos gondolkodás inkább zt jelenti, hogy ezekre tárgykr úgy tekintünk, mint élőlényekre, kik gondolkodnk, éreznek, cselekednek, helyzetekkel szembesülnek. Így válnk egy áltlunk megálmodott és meglkotott világ lehetőségei, logikáj és szbályi szerint élő szereplőivé. H csk zzl játszunk el, hogyn közlekedik egy olló, egy klpács LXVII. évfolym 2014. szeptember 11

egyéniségüket. A tárgyk történetei tuljdonképpen emberi sorsok metforái. Pontosbbn mguk tárgyk vlhol, vlmiképpen: emberekké válhtnk, h sikerül felfedezni emberi tuljdonságikt. Nemes Ngy Ágnes z Ekhnton ciklus részletében ezt írt: A tárgyk Fent tömbök. Déli fényben állnk. Az én szívemben boldogok tárgyk. Hófehérke és hét törpe. Hdházi Rebek felvétele vgy egy vslánc, milyen egy dühös fűrész, és milyen egy szerelmes, h tisztázzuk, ki z idősebb négy hrpófogó közül, hogyn ásít, vgy tüsszent egy veder, vgy ki legokosbb csvrok közt, kkor kiszkítv ezeket tárgykt, behelyezve egy kis színpdr, már csk meg kell mozdítnunk őket, helyzeteket kell kitlálnunk, és máris belefeledkezünk (tárgy)játék világáb. Egy tárgy múltj, jelenlegi tuljdonsági figyelmen kívül hgyhttlnok, kár egy ember múltj, tuljdonsági: áltluk léphetünk velük kpcsoltb, fedezhetjük fel egyéniségüket. Kssák Ljos Elhgyott tárgyk ciklusánk szereplői mind eleven emberi sorsok. Széke emlékezik, érez, szomorú, próbál sírni, de némán szenved. A mhgóni doboz mgár hgyottn, elfeledve lszik tlán már meg is hlt. Kosztolányi Dezső beszél többi bitng tárgyról, gombokról, melyekre csk kbátot kellene vrrni, lelppdt, ájult léggömbökről, melyek már földön másznk betegen, legyezőkről, melyekkel pillngók és szellők játsznk, szemüvegről, mely egy utcpdon hever, gzdáj után bndzsítv, ki szerencsétlen oly roppnt rövidlátó, hogy e szemüveg nélkül soh sem láthtj meg ezt szemüveget, kbátról, mely mdárijesztőknek jutányos öltözékül jánlkozik, vgy keményklpról, mely egy hozzá vló fej után esdekel járd közepén? A bitngoló keményklp, ki vlószínűleg vlh jobb időket élt meg, kényeztetett kedvence volt egy fejnek, tökéletesen tláltk, de elkllódott, és hjdni büszke, elegáns, fess klp most lecsúszv eddigi társdlmi helyzetéből könyörög egy újbb lehetőségért, hogy ismét klpszámb vegyék. Bábszínház z egész világ, bábu minden klp. A bábostól függ, hogy minek jelképe: hogyn mozdítj meg, mit lát bele. A klpok világábn szlmklp széki ngyp, bsebll spk z meriki ngybácsi, cipőkében ott blerin, kton, gigerli és szegény rokon. Mindenik báb ngyon hsonlít egy emberre nélkül, hogy bármit is módosítnánk rjt. Nem szükséges szemet, szájt, lábt illeszteni hozzá, lkítni, összeépíteni más tárggyl. Az is izglms játék, de egy másik játék, más szbályokkl. A legbonyolultbb bábu életre keltésének egyik titk ebben letisztult látásmódbn rejlik. Amikor minden változttás nélkül elfogdom, játszótársmnk tekintem tárgyt, ő prtnerem, nem csupán egy eszköz kezemben. Megfigyelem, hogy ő mit tud nekem nyújtni, illetve én mit tudok belőle kihozni. Így születhetik meg hrmdik, z életre keltett bábum, kire nézőm figyel, és kiben én bábosként hiszek. Vn tárgyknk könnyük Bbits Mihály Sunt Lcrime rerum című versének kezdősoribn írj: Vn tárgyknk könnyük. Érzem olykor, hogy sírnk szobámbn nesztelen, sötétedő, sejtelmes lkonyokkor bús lelküket kitárják meztelen. Egy tárgy némság beszédes, csk értsük nyelvét, üzeneteit. Hllgtásukkl múltból üzennek, és jelenben htnk ránk. Egy tárgy múltj, jelenlegi tuljdonsági figyelmen kívül hgyhttlnok, kár egy ember múltj, tuljdonsági: áltluk léphetünk velük kpcsoltb, fedezhetjük fel Jógázó ropik (http://bentobjects.blogspot.ro/) 12 www.muvelodes.ro

kibeszélő Lczkó Vss Róbert Nyitott szemmel X. Himláj csládi válllkozásbn 1. rész A láttunk hegyekben egy táncelődást, hol szintén ezt énekelték, erre táncoltk. Természetesen megkértük őket, hogy mi is táncolhssunk velük. túrázás foglmáról mindnnyiunknk másmás jut z eszébe: könnyedén teljesíthető kirándulás, városnéző gylogtúr, természetjárás vgy éppen lpesi környezetben zjló, bkncsot és állóképességet egyránt próbár tevő mgshegyi túr. Ez utóbbink hódol kolozsvári Bánhegyesycslád, melynek vlmennyi tgj kipróbált már mgát hegyoldlk peremén vezető útvonlkon, párkányszerű ösvényeken, sziklákt kerülgetve, hogy meredek emelkedőkön felkpszkodv semmihez sem foghtó élményekkel gzdgodjnk vékony levegőn. Apávl és lányávl, Bánhegyesy Csbávl és Bánhegyesy Nór Orsolyávl egy kötet formájábn is lpozgthtó túrnpló kpcsán fejtettük meg mgshegyi klndozások rejtelmeit, z EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházábn 2013 februárjábn folyttott beszélgetésünk lklmávl (képünk). Blról jobbr: Bánhegyesy Csb, Bánhegyesy Nór Orsoly és Lczkó Vss Róbert. Molnár Ferenc felvétele Lczkó Vss Róbert: Történetünk egy nepáli pásztorénekkel indul, melyet bárki meghllgtht különféle videómegosztó portálokon. Miért éppen ezzel? Bánhegyesy Nór Orsoly: Tlán zért, mert felhőkről, rétről, nepáli pásztorok életéről szól. Már Nepálb utzásunk előtt megismertem, de láttunk hegyekben egy táncelődást, hol szintén ezt énekelték, erre táncoltk. Természetesen megkértük őket, hogy mi is táncolhssunk velük. A Reshm firiri mert ez dl címe közismert népdl rrfelé. LVR: A ti utzásotok Nepálb lényegében egy mgshegyi túrázás propój volt, mi mjdnem hegymászást jelent. Nepálbn ez mgától értetődik, hiszen z ország Himláj területén fekszik. A történet különlegességét z dj, hogy ti csládi válllkozásbn járjátok hegyvidéket. Akárhonnn nézem, ez bizony meredek hobbi! Bánhegyesy Csb: Tuljdonképpen gyermekkori történetről vn szó. Kolozsvár környékén kezdtük, Hójávl és Bükkel, melyek hétköznpi kirándulások voltk, de később velünk együtt nőttek kihívások, így jutottunk fel Nyugti Érchegységbe, mjd z 1970 80s években sorr vettük z ország ngyobb hegyláncit, Fogrsihvsokt, Retyezátot és Rdnihvsokt, gykorltilg z összes mgs hegyet Romániábn. Többször végigjártuk, végigmásztuk ezeket helyeket brátinkkl, de leginkább z öcsémmel, így nem is nnyir provoktív kérdés. LVR: Benneteket Bánhegyesynek hívnk. Nomen est omen? BCs: Ez is benne vn dologbn. Amikor mászni kezdtünk hegyekben, még nem kerestük nevünkben sorsunkt. Utólg persze minden értelmet nyer. Állndón jártuk hegyeket, és ez LXVII. évfolym 2014. szeptember 13

Táncoló nepáli lányok Chuki Bzr nem csk z Erdélykörnyéki hegyekre vontkozik: hmrosn kijjebb klndoztunk. LVR: Hegyet mászni nem veszélytelen válllkozás, gondolom, ez már idehz, vlhol Retyezát és Fogrsihvsok környékén kiderült. Aki viszont beleszeret hegymászásb, mgshegyi túrázásb, többé nem krj bbhgyni. Szenvedélybetegség lett belőle? BCs: Igen, ez régebbről fogllkoztt engem is, nem lep meg kérdés. Mindnnyin, kik fölmegyünk hegyekbe bizonyos időre, ztán hzjövünk, és kezdjük idelenn hétköznpokt, ugynúgy jobbn érezzük mgunkt. A mgshegyi levegő kényszeríti szervezetet, hogy több vörös vérsejtet termeljen, ezzel együtt pedig megnövekszik z oxigénellátás, mi idelenn szinte eufórikus htást vált ki z emberekből. Fölfele mászni persze nem könnyű dolog, szidjuk is olykor terepet és mgunkt, hogy mit keresünk ott, hegyekben. A mgshegyi levegő kényszeríti szervezetet, hogy több vörös vérsejtet termeljen, ezzel együtt pedig megnövekszik z oxigénellátás, mi idelenn szinte eufórikus htást vált ki z emberekből. LVR: Tudnék én is mondni bármit, hogy mitől nehéz hegymászás vgy mgshegyi túrázás, de te gykorlott ember vgy, h te mondod el, nem csk szóbeszéd lesz. BCs: Mindig vn egy csúcs, de leglább egy cél, mit el kell érnünk, z legnehezebb. Vnnk persze könnyedebb túrák is, ám z erőnlét és kitűzött cél közötti összhngot megtlálni minden esetben rnyszbály, legfontosbb dolognk számít, és lklmnként egyedi módon lkul. LVR: A kitűzött cél végül Himláj lett. Ám egyszerre kkorát ugrni gykorlott hegymászónk, mgshegyi túrázónk sem lehetséges. Mi vn Fogrsihvsok és Himláj közt? A Mont Blnc? BCs: Nem, Mont Blncon nem voltunk. A Tátrábn viszont többször is, meg fönt, z Olümposzon. Utóbbi teljesítménytúránk számított, hiszen ugynzon npon mentünk föl ezer méterről kétezernyolcszáz méterre, mjd ereszkedtünk vissz. Ez irtó nehéz dolog, igzi kihívás: betervezzük, előkészítjük, végrehjtjuk, ztán tervezzük, hogy újr megcsináljuk. LVR: Bevllom: mikor olvstm Orsoly nplóját, engem kicsit meglepett z mentlitás, mely kibontkozott számomr. Nem igzán értettem z elején, miért vn z, hogy z emberek elmennek hegyet mászni h tetszik, mgshegyi túrázni, mjd egyszer zt mondják: elég, látjuk csúcsot, innen már nem megyünk tovább... BCs: Ez techniki kérdés. Mi hétköznpi emberek vgyunk. Amit z extrém sportolók művelnek például Erőss Zsolt, ki mi példképünk is, z egészen másról szól. (A beszélgetést még Erőss Zsoltnk Kncsendzöngán elszenvedett végzetes blesete előtt folytttuk LVR) Az élet 6 7000 méter fölött nem igzán élet, z embernek sincs mit ott keresni. A mi célunk z volt, hogy Himlájábn 5100 5500 méteres mgsságig jussunk fel. Az ott élő hegyi emberek természetes módon körülbelül eddig mehetnek. Ez zt jelenti, hogy egy kis gykorlássl mindnnyin képesek vgyunk erre szintre feljutni. LVR: Mondjuk, holnptól kezdjem Hójábn meg Bükkben? BCs: Igen, ötht éves korodtól. LVR: Erre már nem sok esélyem vn. Arr viszont minden esélyünk megvn, hogy végre megértsük, mi különbség mgshegyi túrázás és z extrém sportnk számító hegymászás, z lpinizmus között. BCs: Véleményem szerint, mit z lpinisták űznek, z egyszerűen játék z élettel. Csodálom is, féltem is, sjnálom is őket, mert ngyon sokn odvesznek. Odfent z emberi tényező ngyon kevés, legfeljebb fele z egésznek, másik fele hegy, z időjárás, véletlen. Ez már hzárdjáték. Józn eszű ember od nem megy fel. Én sem. Technikilg tlán kibírnám, de mi odfent történik, nnk jv része z embertől teljesen független, be nem láthtó esemény. Ahol mi voltunk, z még tlj közeli állpot, jószerével minden kontrollálhtó. Htezer méteren már gleccsereken, sziklákon kell átverekednie mgát z embernek, hol lvinveszély állndó és kiszámíthttln. Olyn hegyek is vnnk, hol sttisztikák szerint z lpinisták közel fele otthgyj fogát. Az Annpurnán például Erőss Zsoltnk sem sikerült csúcstámdás, sőt, egy brátj, mászótárs is odveszett. LVR: Pedig Erőss Zsolt, Hópárduc, hogyn becézték, rekorder mgyr hegymászók között, nyolcezresek közül tizennégy vn belőlük beszélgetésünk idején kilencet már bszolvált, cél pedig vlmennyinek megmászás, A fenséges Kncsendzöng 14 www.muvelodes.ro

kibeszélő rádásul negyedik legmgsbbnk számító Lhocet már műlábbl hódított meg Tátrábn elszenvedett blesete után, és ezzel világ csodáltát is kiváltott. BCs: Mi nem törünk ilyesfjt bbérokr. A mgshegyi túrázás tuljdonképpen nnyi, hogy felcsomgoljuk szükséges dolginkt, és megyünk z ösvényen felfelé, egészen ddig, meddig végére érünk. Áltlábn ott vnnk z lptáborok. Onnn ztán visszfordulunk. Októberi npsütés Gunch LVR: Járt utt jártlnért ne hgyd ez lenne szbály? BCs: Igen, ez biztos, hogy mindig benne volt z én történetemben. H csk közeli hegyekbe túráztunk z öcsémmel és brátinkkl, kkor is igyekeztünk járt utt válsztni. Ez mindig jó volt, mindig segített, lényeg pedig z, hogy egészségesen, élve kerüljünk hz. LVR: Nem is volt soh csúcstámdás? BCs: Dehogynem, például z Olümposzon, mi 2819 méter mgs. Lementünk egy hétre Görögországb zzl célll, hogy szerdán felmegyünk z Olümposzr. Megterveztük, megcsináltuk. LVR: A szerd Merkúr npj, tehát Hermész nevű istenségé, ki z ógörög mitológi szerint éppen odfent lkik, főistenekkel együtt. Összefutottál vlmelyikükkel? BCs: A hegy legmgsbb pontjár, Mütikászr nem mentünk át, megálltunk vlmivel lcsonybb másik oromnál, Zeusz trónjánál. Ez egyfjt tiszteletdás, mások is így csinálják: elmennek z előszobáig, ztán elindulnk visszfele. LVR: Az imént zt mondtd, ezek válllkozások járt utkon, bizonyos mgsságokig ngyjából biztonságosk és mindenki áltl teljesíthetők. Ez tlán mgyrázt lehet nnk is, hogy miért rgdt át te sját szenvedélyed csládodr is. H jól tudom, Orsoly már két éves korától sízett Mdrsi Hrgitán. Nem lehet elég korán kezdeni? BNO: De lehet, két évesen. Négyen vgyunk csládbn, pu, nyu, én meg z öcsém. Ő nem volt velünk Nepálbn, de z Olümposzon igen. Tuljdonképpen nem is emlékszem, mikor kezdődött: vlhogy mindig mentünk felnőttekkel. LVR: Hogyhogy? Hátizsákot ksztnk egy kétéves kislány hátár, léceket cstolnk lábár, és zt mondják: ereszkedhetsz lefelé Hrgitáról? BNO: Vlhogy úgy. Felfelé meg nem felvonóvl megyünk, hnem vesszük léceket hátunkr, és kpszkodunk gylog. Aztán még egyszer, még tízszer, és szép lssn megedződtem én is. Sok emlékezetes mgshegyi túránk volt, melyen mind négy csládtg részt vett, például Moldovenucsúcson, z Alcsony és Mgs Tátrábn... LVR: Mikor egy ember kilép komfortzónájából, ngyon rá kell szbni z igényeit várhtó körülményekre. Ilyenkor ngyon fontos mérlegelni, mit viszünk mgunkkl, és miről mondunk le. Mármár idegesítően prólékos leírását dod nplódbn egy túrzsák összerkásánk. Hsznos olvsmány, ám engem jobbn érdekelnek szempontok, melyek szerint összeválogtjátok holmit. BNO: Ez p szkterülete. BCs: Nos, mgshegyi túrázásnk nem sok köze vn egy átlgos nyrláshoz. Fontos tudtosítni, hogy egy túr teljes időtrtm ltt, mondjuk, húsz npig gykorltilg mgunkr vgyunk utlv. M is megyünk, holnp is megyünk, holnpután is megyünk, és minden np gylogolni kell, csomgnk tehát hátunkr kell nőnie, rá kell gyógyulni. Ngyon át kell gondolni, hogy mit viszünk, hiszen cipelni kell, és nem mindegy, hogy 1012 kilogrmml megyünk, vgy plusz még néhánnyl. Sokt nyom ltbn z tpsztlt, mit z évek során összegyűjt z ember, mégis mindig vn, mi fölöslegesen kerül csomgb. LVR: Ez tuljdonképpen egy túlélőcsomg? BCs: Abbn z értelemben mindenképpen, hogy legszükségesebb egészségügyi dolgokt, orvosságokt is mgunkkl visszük. Egyegy csomgbn ez kár z egy kilogrmmot is elérheti. Videokmer, fényképezőgép, töltők, cserekkumulátorok, szintén egy kiló. Méricskélünk otthon is, reptéren is. Amikor már vizet is cipelni kell hátizsákbn, z ismét egy kiló. Elindulunk otthonról egy hét kilogrmmos csomggl, zsák önmgábn is egymásfél kilót nyom, és mikor nekivágunk hegynek, 12 kilogrmmos csomgot kell cipelnünk. Ez idegesítően sok, de tuljdonképpen már mindegy is, dzsungelben nincs értelme méricskélni, kkor már vinni kell. Négyen vgyunk csládbn, pu, nyu, én meg z öcsém. Ő nem volt velünk Nepálbn, de z Olümposzon igen. Tuljdonképpen nem is emlékszem, mikor kezdődött: vlhogy mindig mentünk felnőttekkel. LVR: Rutinos túrázó mennyi idő ltt rk össze egy ilyen csomgot? BCs: A zsákok űrtrtlm mindig ngyobb, mint mennyi beleférne. H mindent összerktál, ngy gondot már nem kell fordítni pkolásr. Kpásból tele tudok pkolni egy zsákot hsznos holmivl, egy nőnek zonbn ez kissé bonyolultbb dolog. Amit viszont pluszb pkolnk, z sját nehézségük lesz később. Vn egy kmpós mérlegünk, zzl megmérjük zsákot, és föltesszük kérdést: biztos, hogy minden kell, mi benne vn? Az tény, hogy nők több próságot csomgolnk be, de soh nem volt jellemző, hogy csomgjik lényegesebben nehezebbek lettek voln, mint férfiké. LVR: Kellett vlmit kihúzni pánk listáról? BNO: Ez volt rekordhosszúságú túrám, de nem húzott ki semmit. Meleg holmiból csk legszükségesebbeket csomgoltm, váltócipőről pedig szó sem volt. Igz, kissé meglepő módon vásároltm hegyen egy pár Conversecsukát, mi plusz súlyt jelentett, ám zt már lefele kellett hozni. LVR: Tpsztltból tudom, hogy fényképezgetés ngyon idegesítő tud lenni z útitársk számár, hiszen LXVII. évfolym 2014. szeptember 15

folytonos kttogttás órákkl is megnyújthtj z egynpi gyloglás időtrtmát. Egy fotósr folyton vigyázni kell, noszogtni, hogy ne mrdjon el társságtól. Utólg persze mindenki kölcsönkéri, és büszkén mutogtj fényképeket, mint sjátjit. Mennyire érezted fényképezőgépet, videokmerát fölösleges holmink odfent? BNO: Egyáltlán nem, sőt: kifejezetten hsznosnk bizonyultk. Az ember folymtosn új dolgokt lát: rcokt, embereket, környezetüket, tájt. Egy fotós zonnl meg is örökíti, mit fontosnk vél. Mire végzett kttogttássl, többiek már messze járnk, szldni kell utánuk. De megéri plusz erőfeszítés. LVR: Aki végigfotóz, végigfilmez egy túrát, z éppen lényeges dolgok mrdéktln élvezetéről mrd le, hiszen kukucskálón át hunyorog rá világr... BNO: Vlóbn, túr legszebb, legizglmsbb pillntink nyolcvn százlékát kmerán keresztül láttm. Ez szenvedélyem, egy kicsit hozzá is nőttem kmerához. LVR: Miért éppen Himláját céloztátok meg? Ötezer méter fölé kpszkodni sok helyen lehet világszerte, ott vn mindjárt z Andok DélAmerikábn... BCs: Ez válsztás is csládi válllkozásbn dőlt el, legfontosbb érv pedig z volt, hogy mégiscsk Nepálbn vn hegyek hegye, rádásul olcsó és közel vn. Az öcsém négyszer is megfordult Nepálbn, én kétszer, lányom pedig egyszer. LVR: Mit jelent számokbn z olcsó? Én is járom világot, mikor lehetőségem dódik, ám helyett, hogy z élményeimre voln kíváncsi környezetem, folyton mgyráznom kell bizonyítványomt, hogyn lehet összeklkulálni egy egzotikusnk tetsző távolkeleti utzást. BCs: Nekünk is gykrn felteszik kérdést, hogy miből tudjuk megengedni mgunknk mgshegyi világjárást. Pedig csk le kellene ülni és számolni: h nem hsználsz utót, nem cigrettázol és nem iszol sokk szerint ez már nem is élet, kkor kétévente gond nélkül össze lehet spórolni mondjuk egy nepáli utzást. Én például, Kolozsváron utóbuszr sem költök negyven éve, nem is igzán tudom, hogy néznek ki járművek belülről, hiszen np, mint np kerékpárrl közlekedem. LVR: És mennyi z nnyi? BCs: Repülővel Indián át Ktmndub ngyjából 7 800 eurób kerül z út, Nepálbn és Himláján z élet egy személynek egy hónpr 3 400 euróból megoldhtó. Nyilván úgy is dönthetünk, hogy utzási irodár bízzuk mgunkt, Nepáli férfi Phle Imzászlócskák Kthmndu. Bánhegyesy Nór Orsoly képei ám kkor ennek háromszorosát fizetjük. Az persze más kérdés, hogy egy összegben ez miért is tűnik soknk. LVR: Hogyn történik egy ilyen út megszervezése? Hiszen zt, mit z utzási irodán megspórolunk, kretív gondolkodásbn már nem lehet! BCs: Minden esetben z öcsém szervezi z egészet Mgyrországról. Onnn vlmiért könnyebb összehozni repülőjegyeket. Nepál nnyir felkpott hely, hogy leglább kéthárom hónppl korábbn kell helyfogllássl törődni. Annk semmi értelme, h kéthárom héttel z utzás előtt még zon gondolkodunk, hogy menjünk, vgy ne menjünk? H pedig már megvn jegy, tudod, hogy mikor mész, mikor jössz, és nincs más dolgod, mint várni és készülni. Nekünk is gykrn felteszik kérdést, hogy miből tudjuk megengedni mgunknk mgshegyi világjárást. Pedig csk le kellene ülni és számolni: h nem hsználsz utót, nem cigrettázol és nem iszol sokk szerint ez már nem is élet, kkor kétévente gond nélkül össze lehet spórolni mondjuk egy nepáli utzást. LVR: Gondolom, nem könnyű összehngolni túrcspt tgjink szbdidejét sem. Egy hónp kiesés több, mint mennyi szbdságot hjlndó dni legtöbb munkálttó. BCs: Ez z, mi rendkívül nehéz. A feleségem gykrn épp munkhelye mitt nem tudott velünk jönni. Nepálbn z áprilismájus időszkbn vgy októberbennovemberben vn túrszezon, nyáron jön monszun, télen pedig hideg vn. Szomorú tpsztltunk is volt tágbb értelemben vett csládbn emitt: sógornőm egyeztetett főnökével z egyhvi márciusi kiesésről, megvették jegyeket, felkészültek z útr, mjd egy pénteki npon szóltk neki, hogy hétfőn már nem kell bemennie dolgozni. Vn ebben egy dg irigység és cinizmus is: munkálttó kkor sem veszi jó néven, hogy z lklmzott megengedheti mgánk z utzást, h előzőleg áldását dt rá. LVR: Megéri egy ilyen út, hogy kockáztsd megélhetésedet mitt? BCs: Volt egy szóbeszéd bráti körünkben, miszerint munk szükséges rossz két kirándulás között. Így állunk dologhoz soksok éve. Nekünk járni fontos: kimenni természetbe, világot látni, s hogy ezt megtehessük, muszáj dolgozni is időnként. Hogy kinek mi, vgy éppen mennyire éri meg, z nyilván ttól is függ, hogy milyen megélhetése, menynyire vn zzl megelégedve. Tíztizenöt évvel ezelőtt, mikor még többnyire csk z itthoni hegyeket jártuk, eszembe jutott, hogy meggyőzöm munkálttómt, vegyük bele szerződésbe z én mgshegyi túráimt is, hiszen z nekem természetes, mgától értetődő dolog. Ez m már sokkl könynyebb, hiszen mgmt zsákmányolom ki: én vgyok sját munkdóm, és mondhtom, elég jól megegyezünk. LVR: Mit írtál sját szerződésedbe? BCs: Többek között zt, hogy hobbim fizetett szbdságnk számít. (Folyttjuk) 16 www.muvelodes.ro