BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI NEVELÉSI ISMERETEK JEGYZET ALAP- ÉS KÖZÉPFOKÚ KÉPZÉS

BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI NEVELÉSI ISMERETEK JEGYZET ALAP- ÉS KÖZÉPFOKÚ KÉPZÉS Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási Központja Budapest

2 Írta: Kántor Gáspár nyá. bv. ezredes (7-11. fejezet) Forgács Judit bv. őrnagy (1-6. fejezet, 12. fejezet) 2006.

3 Tartalomjegyzék 1. BEVEZETÉS A BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁS TÖRTÉNETÉBE... 5 1.1. A szabadságvesztés-büntetés kialakulása... 5 1.2. Börtönrendszerek a XIX. században... 5 1.2.1. A magányrendszer (Solitary system)... 6 1.2.2. A hallgatási rendszer (Silent system)... 6 1.2.3. A vegyes rendszer... 7 1.2.4. A fokozatos rendszerek... 7 2. A NEVELÉSI ISMERETEK TARTALMI ELEMEI... 12 2.1. A büntetés-végrehajtási nevelés pedagógiai hagyománya... 13 2.2. A büntetés-végrehajtási nevelés történeti-ideológiai változásai... 14 3. A SZABADSÁGVESZTÉS-BÜNTETÉS VÉGREHAJTÁSA... 18 3.1. A szabadságvesztés-büntetés végrehajtásának célja... 18 3.2. A szabadságvesztés végrehajtásának feladata... 20 3.3. A büntetés-végrehajtási nevelés fogalma... 20 4. A BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI KLASSZIFIKÁCIÓ... 23 4.1. A klasszifikáció fogalma, célja... 23 4.2. A klasszifikációs folyamat... 24 4.3. A befogadás... 26 4.4. A felkészítő részleg működése... 26 5.A MAGYAR BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSBAN MŰKÖDŐ REZSIMEK... 28 5.1. A rezsim fogalma... 28 5.2. A magyar büntetés-végrehajtásban működő rezsimek... 30 6. A SZABADSÁGVESZTÉS VÉGREHAJTÁSÁNAK ALAPELVEI... 30 6.1. Normalizáció elve... 32 6.2. Nyitottság elve... 33 6.3. Felelősség elve... 34 6.4. Egyéniesítés elve... 34 6.5. Együttműködés elve... 35 7. REINTEGRÁCIÓS PROGRAMOK... 37 7.1. Az elítéltek foglalkozatása... 37 7.1.1. Oktatás és szakképzés... 38 7.1.2. A munkavégzés elvei és szabályai... 41 7.1.3. Terápiás foglalkoztatás... 44 7.1.4. Közművelődés, szabadidős tevékenység... 44 7.2. Családi-, társadalmi kapcsolatok támogatása... 47 7.2.1. A levelezés... 48 7.2.2. A látogatás... 49 7.2.3. A távbeszélő használata... 50 7.2.4. A csomagküldés lehetősége... 51 7.2.5. Vallásgyakorlás, lelkigondozás... 52

4 8. ÖSZTÖNZŐ RENDSZER... 54 8.1. A jutalmazás... 55 8.2. Az enyhébb végrehajtási szabályok... 58 8.3. Az átmeneti csoport... 62 8.4. A végrehajtási fokozat megváltoztatása... 65 8.5. A feltételes szabadságra bocsátás... 66 9. AZ ELÍTÉLTEK FEGYELMI FELELŐSSÉGE... 68 10. SZABADULÁSRA VALÓ FELKÉSZÍTÉS... 72 11. SPECIÁLIS BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI FELADATOK... 75 11.1. Fiatalkorú elítéltek speciális kezelése, gondozása... 75 11.2. A nők büntetés-végrehajtásának sajátos vonásai... 78 11.3. Az elítéltek kezelése a gyógyító-nevelő csoportban... 81 11.4. Külföldi elítéltek büntetésének végrehajtása... 83 12. KOMMUNIKÁCIÓELMÉLET... 87 12.1. A kommunikáció fogalmának meghatározása, elemei... 89 12.2. A kommunikáció csatornái... 91 Irodalomjegyzék... 92 Alapfokú szaktanfolyami képzés Felkészülési kérdések Nevelési ismeretek... 94 Középfokú szaktanfolyami képzés Felkészülési kérdések Nevelési ismeretek... 95 14 hetes szaktanfolyami képzés Felkészülési kérdések Nevelési ismeretek... 96

5 1. BEVEZETÉS A BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁS TÖRTÉNETÉBE 1.1. A szabadságvesztés-büntetés kialakulása 1.2. Börtönrendszerek a XIX. században 1.2.1. A magányrendszer 1.2.2. A hallgatási rendszer 1.2.3. A vegyes rendszer 1.2.4. Fokozatos rendszerek 1.3. A magyar büntetés-végrehajtás története 1945-ig 1.1. A szabadságvesztés-büntetés kialakulása XVIII. század derekán, a felvilágosodás eszméinek hatására vált egyre nagyobb jelentősséggel bíró büntetési nemmé a szabadságvesztés-büntetés. A polgári felvilágosodás eszméinek hatására a kor gondolkodása elfordult az embertelen és kegyetlen büntetési eszközöktől. A szabadságvesztés vált a legideálisabb büntetési nemmé, mert az egyéni szabadság elvén nyugvó társadalomban a szabadság elvétele olyan szigorú megtorló eszköz, mely mind az elítéltre, mind a társadalom egészére elrettentő, visszatartó hatást gyakorol. E mellett, olyan társadalmi szükségletek is felmerültek, melyek kielégítésére alkalmas volt az elítéltek tömeges és olcsó munkaereje. A társadalom gazdasági szerkezetében és gondolkodásában lezajló folyamattal párhuzamosan jelentek meg a szabadságvesztés végrehajtásának különböző elemei: - társadalomtól történő elszigetelés, - munkakényszer, - az elítéltek erkölcsi nevelése és - a tettesek osztályozása. 1.2. Börtönrendszerek a XIX. században A XIX. század elején Észak-Amerikában és Európa szerte a büntetések rendszerében első helyen már a szabadságvesztés alkalmazása állt. A gyakorlatot a (különböző elméleti alapokból kiinduló) kísérletezés jellemezte, melynek középpontjában az elítéltek megjavítását biztosító börtönrendszer létrehozása állt. Ezek a rendszerek felölelték a szabadságvesztés-büntetés végrehajtásának módjára vonatkozó elveken felül a börtönépítészet, a börtönegészségügy, a rabmunkáltatás és rabnevelés kérdéseit is.

6 1.2.1. A magányrendszer (Solitary system) A magányrendszerű büntetés-végrehajtás lényege az elítélt teljes elkülönítése a szabadságvesztés-büntetés egész tartamára, hogy ily módon teremtsék meg az elítélt magába szállásának, vezeklésének, végső soron erkölcsi megjavulásának lehetőségét. Az első magányrendszerű börtönt Amerikában, Philadelphiában 1777-ben létesítették. E kísérleti börtön mintájára építették 1818-ban a Pittsburg-i börtönt, amely már véglegesítette a magányrendszert. Európában is teret hódított: világhírűvé vált Angliában a Millbank-i, Franciaországban a párizsi Mazas, Németországban a berlini Moabit. Hazánkban a márianosztrai, a balassagyarmati és a komáromi börtönökben vezették be ezt a rendszert. A magányrendszerű börtönök jellemzői: Az elítélteket egyedül helyezték el. A zárkákban az elítéltek egyedül dolgoztak (kosárfonás, cipészmunka, asztalosmunka. Közös foglalkozásokon (pl. napi séta az udvaron, vasárnapi misén stb.) álarc viselése volt kötelező. A börtönökben papokat és tanítókat alkalmaztak. A papok a lelki gondozást látták el, a tanítók írni-olvasni tanították a rabokat. Rendszeresítették az egészségügyi gondozást. E börtönrendszernek kétségkívül voltak pozitívumai: az elítéltek elkülönítésével a káros egymásra hatást kiküszöbölték. A tervszerű foglalkozás megszervezése, az oktatás és a munkáltatás bevezetése szintén pozitív hatású volt az elítéltekre. Negatívumai ennél jóval nagyobbak: a magánelzárásra súlyosan károsította az elítéltek személyiségét, mely nehezítette vagy éppen megakadályozta az elítélt szabadulása utáni beilleszkedését. 1.2.2. A hallgatási rendszer (Silent system) Ezt a börtönrendszert a New York állambeli Auburnban 1816-ban vezették be. A hallgatási rendszer tervezői a magányrendszer hibáit akarták kijavítani. Lényege a következő volt: Az elítélteket továbbra is egyedül helyezték el. Az elítéltek munkáltatása közös munkateremben történt. A munkateremben az elítéltek egymással nem beszélhettek. A hallgatási rendszer nem tudta kijavítani a magányrendszerű végrehajtás hibáit, sőt újabb hibákkal tetézte. Hibás volt az elméleti alapja és a gyakorlati kivitelezése egyaránt: a társas együttléttel járó beszéd tilalma ellenkezik az emberi természettel. Az elítéltek nem tudták megállni, hogy egymással ne beszéljenek, így e rendszert alapvetően a fegyelmi büntetések jellemezték.

7 1.2.3. A vegyes rendszer Svájcban (Genf) alakult ki, azzal a céllal, hogy az előző két rendszer hibáit kijavítsa. E rendszer hívei feloldották az elítéltekre vonatkozó, közösen végzett munka közbeni beszéd és érintkezési tilalmát. A vegyes rendszerű börtönben figyelmet fordítottak az elítéltek csoportosítására: előélet, életkor, ítélet időtartama és nemek szerint csoportosítottak. Ez a rendszer már nemcsak enyhítette az előző két rendszer hibáit, hanem differenciálási 1 törekvéseivel pozitív elemeket vitt a büntetés-végrehajtásba. 1.2.4. A fokozatos rendszerek A XIX. század második felében kialakult fokozatos rendszereknek két változata volt ismert: az angol és az ír változat. Az angol rendszer három, az ír négy fokozatból állt. A fokozatos rendszerek lényege, hogy az elítélt a büntetést szigorú végrehajtási körülmények között kezdje, s fokozatosan haladjon mindinkább enyhülő végrehajtáson keresztül a szabad élet felé. Az egyes fokozatokban az elítélt által elnyerhető kedvezmények, az elítélttel szemben kiszabható fegyelmi büntetések és az ellátás (élelmezés) tekintetében alapvető különbségek voltak. Az ír-rendszer fokozatai a következők: Első fokozat: Az elítéltek magánzárkába kerültek. Szigorú fegyelmi szabályok hatálya alatt álltak, munkát nem végeztek, élelmezésük mérsékelt volt. Második fokozat: Az elítélteket ebben a fokozatban csak éjjelre helyezték magánzárkába, nappal azonban közös munkában vettek részt. A fegyelmi szabályok szigorúak voltak, de már több lehetőség volt a kedvezmények elérésére. A kedvezmények a szabályok betartásából és az elítéltek munkateljesítményéből következtek. Az élelmezés az előző fokozathoz képest jobb volt. A második fokozat öt osztályból állt, s az elítélteknek ezeken az osztályokon keresztül kellett haladniuk. Az osztályok az alábbiak voltak: "2. osztály": az ún. próbaosztály volt. Az első fokozatból, tehát a magánelzárásból közvetlenül ide kerültek az elítéltek. Itt közvetlen megfigyelés alatt tartották őket, s ennek eredményeképpen juthattak tovább, éspedig két osztályba: a "visszavető" vagy az "előrehaladó" osztályba. 1 Fogvatartottak csoportosítása meghatározott szempontok szerint.

8 "1. osztály": az ún. "visszavető" osztály volt. Ide olyan elítéltek kerültek a "2. osztályból", akik méltatlanok voltak a továbbhaladásra, mert nem tartották be az intézet rendjét és nem volt megfelelő a munkához való viszonyuk. "3. osztály": ez ún. "előrehaladó" osztály volt. Ide a "2. osztályból" az előrehaladásra érdemes elítéltek kerültek. Akik a "2. osztályból" a "3. osztályba" kerültek, tulajdonképpen keresztülugrották az "1. osztályt". "4.-5. osztály": a "4." és az "5." osztály egymással párhuzamosan haladó osztályok voltak. A "3. osztályból" a közepesek a "4. osztályba", a kiválóak az "5. osztályba" kerültek. A kiválóak tehát itt ismét keresztülugorhattak egy osztályt. A "befejező" osztály szerepét a "4." és az "5." osztály egyaránt betöltötte. Harmadik fokozat: Az átmeneti (vagy közvetítő) intézetbe helyezést jelentette. Ezután a börtön csak szálláshelyül szolgált, az elítélt őrzését megszüntették, az intézetet elhagyva a polgári életben szabadon végezte munkáját. Megfigyelték azonban az elítéltet, hogy a munkában és általában a szabad életben milyen magatartást tanúsít. Sőt, bűnelkövetési kísértésnek (csapdának) tették ki, s azt vizsgálták: ellen állt-e a kísértésnek? Ha nem, visszakerült a börtönbe. Ha kiállta e fokozat próbáit, a negyedik fokozatba léphetett. Negyedik fokozat: A feltételes szabadságra bocsátást jelentette. A feltételes szabadságra bocsátásra az ítélet 3/4 részének letöltése után kerülhetett sor, melynek ideje alatt a szabadult személy rendőri felügyelet alatt állt. Ha újabb bűntettet követett el vagy nem megfelelő magatartást tanúsított (pl. garázda magatartás), visszakerült a börtönbe. A fokozatos büntetés-végrehajtási rendszer célját abban jelölték meg, hogy az elítélteket visszavezessék a társadalomba. E törekvések során e rendszer szakemberei sok értékes kezdeményezést tettek. A munkáltatás ebben a büntetés-végrehajtási rendszerben vált először a szó igazi értelmében jelentőssé. A fokozatos börtönrendszerben létrehozták a munkáltatás szervezeti formáját és feltételeit, biztosították az ipari termelőmunkát. Ehhez párosult az a pozitív törekvés, hogy az elítélteket lehetőleg olyan munkával foglalkoztatják, amelyet szabadulásuk után továbbfolytathatnak. Az oktatást a megjavítás fontos eszközének tekintették. Börtöntanítókat alkalmaztak, akik kiemelt témakörök tematikus oktatást folytattak. Az oktatás ismeretterjesztő jellegű volt, tematikája vallásos, természettudományos, etikai 2 és büntetés-végrehajtási (börtönszabályokkal kapcsolatos) ismereteket egyaránt tartalmazott. A vallás a fokozatos börtönrendszerben nagyobb szerepet játszott, mint az oktatás. Egyes szerzetesrendek feladatul kapták, hogy lelki gondozásban részesítsék az elítélteket. A papok vallásos szertartásokat celebráltak (mise, áldozás, közös ima vagy könyörgés), melyen az elítélteknek részt kellett venniük. Egyénileg is foglalkoztak az elítéltekkel a gyónás és az erkölcsi foglalkozás keretei között. A papok a börtönökben hatásosan tevékenykedtek: a vallásápolás mellett hozzájárultak a börtönfegyelem erősítéséhez is, hiszen a börtönszabályok 2 Erkölcstan, erkölcsi szabályok összessége.

9 megsértése vallásos értelemben ugyancsak bűnnek számított. A börtönigazgatók fegyelmi kérdésekben kikérték a papok véleményét. Ha a pap úgy látta, hogy a vallásos eljárásnak elegendő a hatása, eltekintettek a fenyítéstől. A nevelésnek - bár még mindig nem beszélhetünk mai értelemben vett nevelésről - határozott tendenciái voltak. Kialakult például az elítéltekkel való "egyéni etikai foglalkozás" fogalma, illetőleg ennek gyakorlata. A börtönökben könyvtárakat létesítettek. A börtönkönyvtár könyvkészletét adományokból gyűjtötték össze. A könyvtárak általában vallásos könyveket tartalmaztak, a kor szépirodalma kisebb jelentőséggel bírt. Így a könyvtárak inkább a papok munkáját segítették, a művelődésnek kevésbé voltak előmozdítói. De ennek figyelembevételével is - az oktatómunkát segítve - az olvasás-készség fejlesztésében szerepet játszottak. 1.3. A magyar büntetés-végrehajtás története 1945-ig Amikor a XIX. század elején Európa-szerte a szabadságvesztés-büntetés uralkodó büntetési nemként került a büntető törvénykönyvekbe, Magyarországon a megkésett fejlődés miatt csupán a XIX. század utolsó harmadában jött létre - főleg a fejlettebb nyugati modellek követésével - az egész országra kiterjedő, az európai jegyeket viselő börtönhálózat. Az 1848/49-es szabadságharc leverését követően a térdre kényszerített Magyarország kénytelen volt elfogadni az "osztrák polgárosítás" részeként az 1852-től hatályba léptetett osztrák birodalmi büntető törvénykönyvet. A Habsburg-kormányzatnak ekkor kellett pótlólag létrehozni a magyar fegyintézetek hálózatát. A börtönök létesítésében vezérlő cél volt a gyorsaság és olcsóság. A kormány 1854 és 1858 között fegyintézetté alakította át a régi várakat és más középületeket. Így vált fegyintézetté a korábban katonai erődítményként funkcionáló Nyitra megyei Lipótvár, a Trencsén megyei Illava (Léva), illetve a beregi Munkács vára. A Pest megyei fegyintézetet Vácra telepítették az egykor Mária Terézia által nemes ifjak kollégiumának épített intézet falai közé. 1858-ban adták át nők befogadására szolgáló fegyintézetként Márianosztrán az egykor pálos rendi kolostornak épült, kétemeletre bővített épületet. A fegyintézeti hálózatot az erdélyi területeken 1860-ban az egyetlen, eleve fegyintézeti célokra épített nagyenyedi és a már 1786-ban tartományi börtönné nyilvánított szamosújvári intézetek egészítették ki. A régi várakban, vagy eredetileg más célra készült épületekben modern börtönrendszer kialakításáról és működtetéséről szó sem lehetett. Az 1867. évi kiegyezést követően a modern polgári igazságszolgáltatás kialakításának igényével fellépő igazságügyi kormányzat európai léptékű törekvéseit jelzi, hogy a korabeli börtönállapotainkat szégyellnivalónak tartván, rendkívüli erőfeszítéseket kezdeményeztek a modern börtönrendszer kiépítésére. Az első magyar büntető törvénykönyv - amelyet a szakirodalom, kodifikátora 3 után Csemegi 4 - kódexként tart számon - az 1878. évi V. törvénycikkben nyert elfogadást. A 3 Az a személy vagy csoport, mely irányítja az új jogszabályok előkészítését.

10 kódex a börtönügy szabályozását is tartalmazta oly módon, hogy a büntetési rendszerről szóló fejezetébe vette fel a szabadságvesztés-büntetésre és annak végrehajtására vonatkozó legfontosabb rendelkezéseket, míg a részletszabályok kidolgozását az igazságügy-miniszter rendeleti határkörébe utalta. A Csemegi-kódex a szabadságvesztés-büntetés öt különálló nemét határozta meg: a fegyházat, az államfogházat, a börtönt, a fogházat és a pénzbüntetést. A kódex az új börtönrendszer működésmódját tekintve magyaros megoldásra vállalkozott: börtönügyünk jelentős lemaradásának csökkentésére az akkor Európában a legkorszerűbbnek tetsző fokozatos rendszert vette át. A fokozatos rendszer végrehajtása azonban a meglévő börtönökkel nem volt lehetséges, újakat kellett építeni. A múlt század utolsó negyedének gazdasági felvirágzása azóta is példátlan méretű börtönépítési programot tett lehetővé. A Csemegi-kódex hatályba lépése utáni időszakban, Wágner Gyula műegyetemi tanár irányításával vette kezdetét a börtönépítési program. 1883-ban létesítették a kishartai (ma Állampuszta) mezőgazdasági jellegű közvetítő intézetet. 1885-ben adták át rendeltetésének a csillagrendszerben (egy centrumba futó négy épületszárny) épített, ezért a köznyelvben "csillagbörtönnek" elnevezett Szegedi Kerületi Börtönt. 1886-ban nyitották meg a Soprontól 6 kilométerre levő, elhagyott cukorgyár helyén a Sopronkőhidai Fegyintézetet. A millennium évében, 1896-ban kezdte meg működését - a főváros által nagyvonalúan ingyen felajánlott telken, az ugyancsak csillagrendszerben épített - Budapesti Gyűjtőfogház, vagy közismert elnevezése szerint a Gyűjtő. Mellette létesítették 1906-ban az Igazságügyi Országos Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet. 1892-ben épült fel a Budapesti Törvényszéki Fogház, mai közismert nevén: a Markó. E nagyobb létesítmények mellett sorban adták át a törvényszéki és járásbírósági fogházakat. (pl. Kecskemét) A magyar börtönügy jellemzője, hogy jelenlegi épületbázisának közel 70%-a a korabeli, immár évszázados állóképességű, de mára már meglehetősen elavult építményekből áll. Az I. világháború befejezése utáni években, sem az ország gazdasági helyzete, sem pedig az uralkodó kriminálpolitikai szemlélet nem kínált lehetőséget a börtönkörülmények korszerűsítésére. A két világháború között hat országos büntetőintézet folytatta működését: - a budapesti országos gyűjtőfogház, - a váci országos fegyintézet és közvetítőintézet, - a soproni országos fegyintézet és szigorított férfi dologház, - a hartai országos büntetőintézet, - a márianosztrai országos büntetőintézet és szigorított női dologház és 4 Csemegi Károly (1826-1899)

11 - a szegedi kerületi börtön és államfogház. Szegedi Kerületi Börtön (1903) Az országos büntetőintézetek befogadási képessége megközelítette a négyezret, a Trianon utáni fennmaradó 24 törvényszéki és 90 járásbírósági fogház befogadóképessége a hatezret. A tárgyalt időszakban a fogvatartotti létszám országosan hét- és kilencezer között ingadozott. Az 1930/31. évi kimutatás szerint a főállású börtönügyi tisztviselők (igazgató, titkár, főtiszt, orvos, lelkész, tanító, őrparancsnok, fogalmazó, fogházgondnok stb.) létszáma 94 fő, a tiszteletdíjas alkalmazottak (orvos, lelkész, tanító) létszáma 88 fő volt, az őrszemélyzet 1460 főből állt.

12 2. A NEVELÉSI ISMERETEK TARTALMI ELEMEI 2.1. A büntetés-végrehajtási nevelés pedagógiai hagyománya 2.2. A büntetés-végrehajtási nevelés történeti-ideológiai változásai 2. Nevelési ismeretek tartalmi elemei A nevelési ismeretek tantárgy összetett és szerteágazó ismeretek komplex halmaza, melyre hatott a pedagógia 5 tudománya, annak külön ágaként működő kriminálpedagógia eszméi, az emberrel foglalkozó tudományok vizsgálati eredményei, a magyar büntetésvégrehajtás történeti hagyományai és a XX. században végbement, a végrehajtásra vonatkozó történeti-ideológiai változások. Különös jelentőséggel bír a tantárgy vonatkozásában a büntetés-végrehajtási jogszabályok szerepe, alkalmazása és a szabályozók mögött rejlő büntetőtudományok rendszere. Humán tudományok Pedagógiai hagyományok Büntetés-végrehajtási nevelés Büntetésvégrehatási jogszabályok A magyar büntetésvégrehajtás történeti-ideológiai változásai 1. Pedagógiai hagyományok - pedagógia - kriminálpedagógia 5 Neveléstudomány

13 2. Humán tudományok - Pszichológia 6 - Szociológia 7 - Kriminológia 8 3. Büntetés-végrehajtási jogszabályok - A büntetések és intézkedések végrajtásáról szóló, többször módosított 1979. évi 11. számú törvényerejű rendelet (Bv. tvr.) TÖRVÉNYI SZINT - IM. rendeletek, melyek közül kiemelt jelentőséggel bír a szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásáról szóló 6/1996. (VII.12.) IM. rendelet(bv. Szabályzat) RENDELETI SZINT Meg kell jegyezni, hogy a konkrét szakmai munka terén nagy jelentősége van az országos parancsnoki intézkedéseknek, melyek kibocsátására a Bv. Szabályzat 263. -a ad felhatalmazást. Ezekben a szabályozókban az egységes végrehajtás és értelmezés előfeltételei jelennek meg, azonban az OP. intézkedés nem minősül jogforrásnak, mert nem jogszabály! 4. A büntetés-végrehajtási nevelés történeti-ideológiai változásai - Szocialista embertípus formálása (50-es évek) - Átnevelés (60-as évek) - Nevelés (70-es évek) - 80 -as 90 -es évek (normalizáció-, nyitottság-, felelősség elve, garanciális büntetésvégrehajtás) 2.1. A büntetés-végrehajtási nevelés pedagógiai hagyománya A nevelés kérdéseivel foglalkozók figyelmének központjában a XVI. század óta áll a bűn és a büntetés pedagógiai problematikája. A valláserkölcsi alapon álló nevelési, büntetési elképzelések kezdetben nem adtak más lehetőséget a nevelésre, mint a megfélemlítő, elrettentő szigort. Ez a felfogás fokozottabban élt azokban, akik a büntetőjogi büntetést alkalmazták. A középkor kegyetlen büntetési rendszerének megújulását a szabadságvesztésbüntetés fő büntetési nemként való alkalmazása jelentette. A büntetőjogi megújhodást segítették elő a fokozatosan kialakuló büntetés-végrehajtási rendszerek, melyek belső feltételeik miatt már más bánásmódot, újszerű eljárásokat igényeltek. A végrehajtására létrehozott intézetekben a kezdetektől alkalmaztak tanítókat, oktatókat, akik a büntetés-végrehajtási feladatokhoz kapcsolódva, módszeresen dolgozták ki a büntetés céljának elérésére irányuló tevékenység pedagógiai eszközrendszerét. 6 Lélektan 7 A társadalommal, annak fejlődésével, az emberek társas magatartásával stb. foglalkozó tudomány. 8 A bűncselekmények elkövetésének, a bűnözés okait kutató bünügyi tudomány.

14 A pedagógia tudomány külön ágaként létrejött kriminálpedagógia kialakulásában jelentős szerepe volt a kor kiemelkedő pedagógiai személyiségeinek. Johann Heinrich Pestalozzi (1746-1827) több intézetet hozott létre, ahova otthontalan és bűnöző gyerekeket vett fel. A világon elsőként foglalkozott a bűnözők börtönnevelésének kérdésével. A társadalmi beilleszkedést pedagógiai megközelítésből vizsgálta. Kármán Elemér (1876-1927) munkássága elsősorban a kriminálpedagógia önálló tudománnyá fejlesztésében jelentős. Világosan látta, hogy nem a bűncselekményt kell kibogozni, hanem a fiatalkorú elkövető egyéniségét, életviszonyait, környezetét kell megismerni, hogy jövője érdekében hathatós intézkedések szülessenek. A kriminálpedagógia mint tudomány első máig érvényes tételeit Pestalozzi fogalmazta meg. A bűnözők nevelésének célját a társadalomban való visszavezetésükben jelölte meg. Fogalom meghatározása A kriminálpedagógia a neveléstudomány azon ága, amely a hatályos büntetőjog szerint bűncselekményt elkövető, vagy a bűnöző életmódot folytató személyek szaknevelésének elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozik. 2.2. A büntetés-végrehajtási nevelés történeti-ideológiai változásai A nevelés fogalmának megértéséhez, röviden át kell tekinteni a XX. században végbement történeti-ideológiai változásokat, melynek kiindulópontja az '50-es években gyökeredzik. Hazánkban az 50-es évek elején a totális államhatalom kialakításának időszakában a sztálini típusú büntetőpolitika volt az uralkodó. Ekkor nevelésről, a nevelő jelenlétéről még nem beszélhetünk. A szabadságvesztés célja a szocialista embertípus 9 formálása volt. A börtönön belül működő szakágazatok a munkáltatásért és az elítéltek őrzéséért voltak felelősek. 1949-50-ben a börtönök személyi állományának teljes cseréjét végezték el. Az új személyzet nem előképzettség és szakmai rátermettség, hanem főképpen a politikai megbízhatóság kritériumai alapján verbuválódott.. Az '50-es évek végének konszolidáltabb viszonyai között felerősödő törekvések a korábbi évtizedben történt súlyos visszaélések, rosszemlékű törvénytelenségek ellen irányultak. Ennek érdekében - szovjet példát követve - a büntetőpolitika befogadta és alkalmazni kívánta a pedagógia hatásrendszerét. A 60-as évek elején életbe lépett rendelkezés (8/1959. BM-utasítás) 10 megteremtette az elítéltek nevelésének elvi szervezeti feltételeit. A letartóztató intézetekben létrehozták a nevelési szolgálatot, és előírták, hogy minden 100 letartóztatott nevelésével 1 nevelő foglalkozzon. 9 Jellemzői: erkölcsi feddhetetlenség, egyéni érdekek alárendelése a közösségi érdekeknek, önfeláldozó és maximális teljesítményre törekvő munkavégzés. 10 1963-ig a büntetés-végrehajtás a BM. alárendeltségébe tartozott.

15 A nevelési szolgálat elnevezés már magában hordozta a "nevelő" kifejezés alkalmazását a magyar börtönökben. A kifejezés - nem meglepő módon - az orosz "voszpitátyel" (nevelő) magyar fordítása, mely feladatkörét tekintve is a szovjet minta alkalmazását követte. A '60-as évek közepére már jobban körvonalazódott a szabadságvesztés végrehajtásának fő feladata, mely a politikailag és morálisan megtévedt emberek erkölcsi átalakítását vette célba a pedagógia eszközeivel. Az akkori politikai és állami vezetés a '60-as évek közepén szembesült először a magyar börtönügy korszakos elmaradottságával, a századfordulótól halmozódó, az '50-es években tovább súlyosbodó válságtüneteivel: - a börtönállapotok romlásával, - a személyi állomány szakmai felkészületlenségével, - a szükségtelenül elhatalmasodott militáris szellemmel, - a törvényi szintű szabályozottság hiányával. A végrehajtásra vonatkozó 1966. évi 21. számú törvényerejű rendelet az elítéltek átnevelését tűzte ki célul, mely az elítéltet kétségtelenül a végrehajtás mélyen alávetett tárgyából annak alanyává emelte. A rend és fegyelem fenntartásán kívül az erkölcsi és politikai felvilágosítás, meggyőzés elemei jelentek meg a gyakorlatban. Az új típusú feladatok megvalósításához túl kellett lépni a bv-nél megkövesedett "munkáltatás-őrzés" szemléleten, biztosítani kellet az állomány szakmai felkészítését 11. A valós szakmai szemléletváltás még sokáig váratott magára "a honi börtönügyünk fejlődését - a nyugat-európaitól eltérően - nem támogatta számottevő elméleti tevékenység. Ennek oka a szakterület elzártságában és elzárkózásában keresendő, s így az elméleti művelés számára alig hozzáférhető maradt. A pedagógia módszereik egyeduralmát csak fokozatosan egészítették ki a pszichológia módszerei. A '70-es évek közepére vált nyilvánvalóvá az átnevelés - mint pedagógiai optimizmus - elérhetetlensége. A célok és feladatok átfogalmazása következtében a nevelés erőszakosabb átformáló jellege megenyhült, az átnevelés helyett a fogvatartottak nevelését tűzték ki elsődleges célként. A nemzetközi tudományos eredmények (treatment) 12 hatására - bár más ideológiai alapon- " a nyugathoz képest mintegy 10-15 év késéssel, a nevelő mellett megjelent a pszichológus is. A hazai szakirodalomban ekkor megjelenő elemzések rámutattak a szabadságvesztés végrehajtásában mutatkozó káros, kedvezőtlen hatásokra is. Így - többek között - figyelmeztettek arra, hogy a szabadságvesztés általában, de különösen ha az hosszan tartó vagy ismételt, gyorsan lazítja, majd megszünteti az elítélt társadalmi kapcsolatait, tehát csökkenti a visszailleszkedés esélyeit. 11 1972-ben kezdődött el a tisztek speciális pedagógiai, jogi, biztonsági képzése a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán és a Rendőrtiszti Főiskolán. 12 A nemzetközi terminológiában meghonosodott "treatment" három alapvető elemet tartalmazott: a.) A határozatlan tartamú szabadságvesztés elve, mely abból az elképzelésből ered, hogy a büntetés célja a beteg gyógyulása, ezért a "zárt intézeti " kezelés gyógyulásig tart, az ítélet hosszát nem a bűncselekmény határozza meg. b.) A klasszifikáció, mely az elitélt problémájának diagnosztizálását, csoportosítását, osztályba sorolását jelentette c.) A programok, melyek a klasszifikációra épülve terápiás, oktatási, képzési programokat jelölnek.

16 Ugyanígy rámutattak a bűntető intézeti élet túlszabályozottságából az elítéltek mérlegelési, döntési képességének, akarati tevékenységének károsodására és a szabaduló elítélttel szembeni erőteljes előítélet beilleszkedést ellehetetlenítő hatására. A tudományosság, valamint a korszerűsítés irányába ható gyakorlati tapasztalatok felhasználásával megszületett a hatályos bv. kódex. Az új jogszabály a végrehajtás feladatává annak elősegítését tette, hogy "az elítélt szabadulás után a társadalomba beilleszkedjék és tartózkodjék újabb bűncselekmény elkövetésétől". A bv. kódex új intézményként vezette be az úgynevezett átmeneti csoportot, amely a hosszú - 5 év feletti - szabadságvesztés személyiségkárosító hatását kívánta csökkenteni. Az új intézmény az önálló életvitelre alkalmasságot egy fokozatos, a szabad élet körülményeihez közelítő enyhébb végrehajtási rendszerbe való tartózkodással segítette elő. Ugyancsak új intézményként került bevezetésre a személyiségzavarban szenvedő, korábban alkoholista életmódot folytató és korlátozott beszámítási képességgel rendelkező elítéltek sajátos kezelése és terápiás munkavégzésére létrehozott gyógyítónevelő csoport. A '80-as években a fokozódó gazdasági nehézségek, a bűnözés alakulása és ezzel összefüggően a börtönnépesség váratlan, nagyarányú megnövekedése megnehezítette a bv. kódexben deklarált korszerű elvek és intézmények gyakorlati megvalósítását. A kialakult helyzet a büntetés-végrehajtási szervezetet a tartós válságkezelés hosszabb távú stratégiájának kialakítására kényszerítette. Magyarországon a '80-as évek nevelésfelfogásában már nyoma sincs a korábbi időszak derűs optimizmusának, mikor kijelenti, hogy a börtönökön belüli nevelés a társadalomban folyó neveléshez képest minimális programra vállalkozhat. Nem vállalhatja a családi, iskolai nevelés teljes programját, nem tűzheti ki célul a személyiség sokoldalú kibontakoztatását. A lecsökkent hatásrendszer és a börtön sajátos jellemzőinek figyelembevételével született meg a nevelés új fogalma: "A céltudatos, tervszerű fejlesztő és korrigáló hatások olyan összehangolt rendszere, mely jogszabályi keretek, és zárt intézeti viszonyok között az elítélt személyiségéhez igazodó differenciáltsággal segíti a személyiség változását, a társadalmi beilleszkedését és alkalmazkodódási képességének és készségének kialakulását." 13 Az elítéltek nevelésének alapelvei, a nevelői bánásmód megfogalmazása még ekkor sem volt mentes a kor politikai eszméitől, bár a gyakorlatban már egyre kevesebb jelentősége volt a politikai befolyásolásnak. 13 Nevelői szakkönyvtár 86/1.3.p.

17 A '90-es években az Európa Tanácshoz történő csatlakozást követően új fogalmak jelentek meg a magyar börtönügyben: a normalizáció- 14, nyitottság- 15 és felelősség 16 elve. Az új elvekkel összhangban a bv. kódex 1993. évi módosítása bevezette az Enyhébb Végrehajtási Szabályok jogintézményét (EVSz). A szabadságvesztés feladatának az elítélt önbecsülésének fenntartását és felelősségérzetének fejlesztését határozták meg, melyhez fel kell használni a szükséges gyógyító, oktató, erkölcsi és szellemi erőforrásokat és biztosítani kell a rendszeres munkavégzés feltételeit. Az ideológia váltás következményeként az elítélt személyiségi jogai kerültek előtérbe. Megfogalmazódott a garanciális büntetés-végrehajtás gondolata, melynek alapja az, hogy az alapvető jogok gyakorlása mellett, az elítélt kötelességeinek teljesítése fejében plusz jogokat (szabadabb életkörülményeket) élvezhet. Nagyobb hangsúlyt kapott a fogvatartott döntési felelőssége, mind börtönbéli életkörülményeinek alakulásával kapcsolatban, mind a szabadidő eltöltésére vonatkozólag. 14 A végrehajtás körülményeit a lehető legjobban közelíteni kell a szabad élet körülményeihez. 15 A börtönöknek nyitottakká kell válniuk, az teljes elszigeteltségnek csak különleges biztonsági okai lehetnek. 16 A fogvatartottnak éreznie kell, hogy a börtönön belül is felelős az életének alakulásáért.

18 3. A SZABADSÁGVESZTÉS-BÜNTETÉS VÉGREHAJTÁSA 3.1. A szabadságvesztés-büntetés végrehajtásának célja 3.2. A szabadságvesztés végrehajtásának a feladata 3.3. A büntetés-végrehajtási nevelés fogalma A Büntető Törvénykönyvről szóló, többször módosított 1978. évi IV. törvény (Btk.) határozza meg a bűncselekmény elkövetőivel szemben alkalmazható büntetéseket és intézkedéseket. A Btk. szankciórendszerének legsúlyosabb főbüntetési neme, a szabadságvesztés-büntetés. 3.1. A szabadságvesztés-büntetés végrehajtásának célja A büntetés végrehajtásra vonatkozó szabályozást vizsgálva megállapítható, hogy a szabadságvesztés végrehajtásának célja, illetve feladata összefüggésben van a büntetés lényegéről és céljáról kialakított, a Btk-ban rögzített meghatározással. "A büntetés a bűncselekmény elkövetése miatt a törvényben meghatározott joghátrány. A büntetés célja a társadalom védelme érdekében annak megelőzése, hogy akár az elkövető, akár más bűncselekményt kövessen el." A Btk. a büntetés célját a törvényben szabályozott büntetésekre irányadóan határozza meg, kiemelve a társadalom védelme érdekében mind az egyéni, mind az általános megelőzést. A hatályos bv. kódex erre is figyelemmel fogalmazza meg a szabadságvesztés-büntetés végrehajtási célját immáron csak e büntetési nem sajátosságait szem előtt tartva az alábbiak szerint: Fogalom meghatározása " e törvényben meghatározott joghátrány érvényesítése során elősegítse az elítéltnek a szabadulás után a társadalomba történő beilleszkedését, és azt, hogy tartózkodjék újabb bűncselekmény elkövetéséről" A célmeghatározás nem emeli ki a társadalom védelmét, mivel mindenféle büntetés végső célja a társadalom védelme, így a szabadságvesztésé is. Továbbá nem utal az általános megelőzés célkitűzésére. A nevelés sem szerepel célként, hanem helyébe jogilag megragadhatóbb, jobban értelmezhető és reálisabb célmeghatározás lép. Ennek következtében a nevelés a végrehajtási cél elérésének hatékony módszere lehet.

19 A "joghátrány érvényesítése" azt juttatja kifejezésre, hogy a szabadságvesztést elsősorban a személyi szabadság elvonásban megnyilvánuló jogintézményként, büntetésként kell végrehajtani. A személyi szabadság jogszabályi keretek között való megvonása, illetve korlátozása a szabadságvesztés-büntetés elengedhetetlen velejárója, amely megtestesíti a büntetés lényegét jelentő joghátrányt. A szabadságvesztés végrehajtásának korszerű felfogása azonban nem elégedhet meg a szabadságelvonással járó hátrányok, a büntetéssel szükségszerűen együtt járó "rossz" elrettentő hatásának egyoldalú érvényesítésével, azaz nem tekintheti megtorlásnak a végrehajtást. A különféle tudományterületek (pl. szociológia, pönológia 17 ), bevonásával készült felmérések eredményei ugyanis arra intik a szakembereket, hogy az a börtön, amely elvtelenül szigorú, és a fogvatartottak mély alávetésére, megalázására helyezi a hangsúly nem képes eleget tenni a társadalmi elvárásoknak. Ez a követelmény nem más, mint az elítéltnek kiutat kínálni korábbi életvitele megváltozatásához, segítséget nyújtani számára a szabadulás utáni társadalmi beilleszkedéshez. A szabadságvesztés célja megvalósulásának sematikus ábrája Büntetőjogi felelősségre vonás szervei Büntetés-végrehajtási szervezet Segítő személyek és szervek - büntetőeljárás - reintegrációs program - pártfogás, utógondozás Bűnelkövető Elítélt Szabaduló A szabadságvesztés céljának megvalósulása logikailag magába foglalja azoknak a céloknak az elérését, melyeket a fenti ábra egyes elemeihez lehet rendelni. E szerint a büntetőeljárás célja a büntetőjogi felelősség megállapítása, illetve annak elvetése (a bíróságnak a bűnösség kérdésében kell dönteni, tehát bűnösséget kimondó vagy felmentő ítéletet kell hozni). A reintegrációs program célja: elősegíteni az elítélt intézeti rendbe, majd a társadalomba való beilleszkedését. 17 A büntetéstan tudománya.

20 A segítő személyek és szervek tevékenységének célja, hogy a reintegrációs program eredményére építve, hatékonyan előmozdítsák a társadalomba való legkönnyebb visszailleszkedést. Belátható tehát, hogy valamennyi fent kifejtett cél szorosan és elválaszthatatlanul kapcsolódik egymáshoz és végső soron a szabadságvesztésbüntetés céljában teljesedik ki. 3.2. A szabadságvesztés végrehajtásának feladata A bv. kódex az elítéltek nevelése címszó alatt alapelvi jelentőséggel határozza meg a szabadságvesztés végrehajtásának feladatát, amely arra irányul, hogy: Fogalom meghatározása "fenntartsa az elítélt önbecsülését, fejlessze a felelősségérzetét, és ezzel elősegítse, hogy felkészüljön a szabadulás utáni, a társadalmi elvárásoknak megfelelő önálló életre". A nemzetközi normákból a hazai szabályozásba átvett olyan alapelvi szinten megjelenő elemeket, mint az önbecsülés fenntartása, a felelősségérzet fejlesztése. A korszerű elvek képviselői hangsúlyozzák, hogy a börtönbüntetés - amennyire az lehetséges - ne károsítsa az egyén értékeit, így önértékelését, önálló életvitelre való képességét, tartsa fenn a bekerülés előtti szellemi és fizikai állapotát, mindemellett keltse fel felelősségét saját jövőbeni sorsának alakulásáért. Az elítélt önbecsülésének fenntartását: megfelelő bánásmóddal, értelmes tevékenység szervezésével, a társadalmi hasznosság tudatának kialakításával, illetve erősítésével kell elérni. Az elítélt felelősségérzetének fokozásához pedig: az önálló tevékenység, az önképzés, a munkavégzés lehetőségeit, valamint a családi társadalmi, kapcsolatok támogatását kell felhasználni. 3.3. A büntetés-végrehajtási nevelés fogalma A fentiekben említettük, hogy a szabadságvesztés céljának érvényre juttatásához egyfajta reintegrációs program teljesítése szükséges, melynek

21 megvalósítása elsődlegesen a büntetés-végrehajtási szervezet feladata. Ezen program eszközrendszerének központi eleme a büntetés-végrehajtási nevelés, melynek célja a program hatékony megvalósítása ezért: - egyfelől a bv. nevelésnek logikailag együtt kell járnia a szabadságvesztés végrehajtásával - másfelől az elítéltet lehetőség szerint alkalmassá kell tennie arra, hogy szabadulása után képes legyen a társadalmi elvárásoknak megfelelő önálló életre. szabadságvesztés-büntetés cél feladat módszer visszailleszkedés elősegítése reintegrációs program végrehajtása bv. nevelés Fogalom meghatározása A büntetés-végrehajtási nevelés fejlesztő és korrigáló hatások olyan összehangolt rendszere, amely jogszabályi keretek mellett és zárt intézeti viszonyok között az elítélt személyiségéhez igazodó differenciáltsággal segíti elő a büntetés-végrehajtási cél elérését, a társadalmi beilleszkedéshez szükséges viselkedés és magatartás kialakulását. A fejlesztő és korrigáló hatásúak lehetnek az előre eltervezett és tudatosan irányított események összefüggő sorozata, melyek előkészítik, illetve

22 lehetővé teszik a szabadult elítélt társadalomba való beilleszkedését, jellemzően a reintegrációs programban nyilvánulnak meg. A büntetés-végrehajtási nevelés általában nem tűzheti ki célként a személyiség fejlesztését, lehetőségei a magatartás és tevékenység befolyásolására korlátozódnak, tevékenysége egy későbbi, a szabadulást követő időszakra irányul. A jogszabályi keretek és a zárt intézeti viszonyok lényeges hatást gyakorolnak az alkalmazható nevelési módszerek, eszközök és eljárások kiválasztására. A jogszabályi korlátozások és a büntetés-végrehajtási intézetek belső szabályai, valamint a sajátos környezeti jellemzők eltérő mértékben - lényegében szűkítik, illetve befolyásolják a nevelő munka feltételeit. A nevelés során az alkalmazott eljárásokat az elítélt személyiségéhez, egyéni képességeihez, szükségleteihez kell igazítani. A végrehajtáshajtás egyéniesítése nem jelentheti azt, hogy az intézet minden egyes elítéltet egyedi módon kezeljen, de szükségessé teszi az elítéltek meghatározott szempontok alapján történő differenciálást (csoportképzését). Az egyéniesítés további érvényesítése az egyes csoportokon belül kialakított speciális nevelési, kezelési, gondozási módszerek alkalmazásával történhet.

23 4. A BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI KLASSZIFIKÁCIÓ 4.1. A klasszifikáció fogalma, célja 4.2. A klasszifikációs folyamat 4.3. A befogadás 4.4. A felkészítő részleg működése A klasszifikáció fogalmának értelmezéséhez ismételten a szabadságvesztés-büntetés végrehajtásának céljából kell kiindulnunk. A végrehajtás céljának eléréséhez egyfajta reintegrációs program teljesítése szükségeltetik. Ahhoz, hogy a reintegrációs program megfelelő hatékonysággal működjön, meg kell ismerni az elítéltet, a megismerés során megszerzett ismereteket rendszerezni és értékelni kell, ezt követően lehet csak a reintegrációs program működtetésére vonatkozóan megfelelő döntéseket hozni. szabadságvesztés-büntetés cél feladat módszer visszailleszkedés elősegítése reintegrációs program végrehajtása büntetésvégrehajtási nevelés eszköz Klasszifikáció 4.1. A klasszifikáció fogalma, célja Fogalom meghatározása A klasszifikáció olyan szakmai munkafolyamat, melynek elemei: a fogvatartott megismerése, ezen ismeretek rendszerezése, kiértékelése, differenciálás, rezsimbe sorolási illetve egyéniesített döntések meghozatala, a fogvatartott változásainak utánkövetése, a meghozott döntések rendszeres felülvizsgálata.

24 A klasszifikáció célja: reintegráció elősegítése és az intézet rendjére, biztonságára veszélyes magatartás kiszűrése. 18 4.2. A klasszifikációs folyamat Klasszifikáció Speciális csoportok kialakítása Egyéniesített kezelés Csoport Egyén Elítéltek - megismerés Egyén - értékelés Csoport Egyén - döntés - felülvizsgálat A klasszifikációs folyamat kezdeti szakaszára jellemző a megismerés, mely meghatározott eszközökkel (irattanulmányozás, kérdőív, személyes interjú, pszichológiai mérőeszközök, orvosi vizsgálat), különböző szempontok alapján történik. Klasszifikáció szempontjai a) Kriminológiai szempontok - egészségügyi, mentális állapot - bűncselekmény (jellege, körülményei) d) Büntetés-végrehajtási szempontok - visszaesés foka - biztonsági kockázat - ítélet tartama - támadás b) Szociológiai szempontok - szökés - életkor - társak sanyargatása - nem - szervezkedés - szociális háttér - korrupció c) Kezelési szempontok - kiszabadítás - iskolai és szakmai előképzettség - kereskedelem - társas viselkedés, kapcsolatteremtés, kapcsolattartás - együttműködési készség - alkohol/drog fogyasztás, függőség - szexuális probléma A klasszifikációs folyamat lényeges eleme a differenciálás. 18 Minden börtönben idõrõl-idõre fellép olyan helyzet, amely nehézségeket jelent az intézet állományának: elítéltek közötti verekedések, tiltott dolgok és eszközök használata, az állomány tagjainak megfenyegetése vagy öngyilkossági kísérletek. Mindezek megelőzését szolgálja a klasszifikáció hatékony működtetése.

25 Fogalom meghatározása Fogvatratottak csoportosítása meghatározott szempontok alapján. A differenciálás során létrejövő csoportok (pl. a kötelező elhelyezés okán, a programok szervezésének megkönnyítése érdekében) együtt is elhelyezhetők, de az együttes elhelyezés nem feltétele a differenciálásnak (pl. alapfokú iskolai végzettséggel nem rendelkezők csoportja külön is elhelyezhető). A klasszifikációs folyamat által feltárt egyéni problémák, szükségletek rendkívül szerteágazók lehetnek. A nemzetközi és a hazai szakirodalom alapján az alábbi alap fogvatartotti csoportok kialakítása lehet indokolt: - tényleges életfogytiglanra ítéltek, - kábítószerfüggő vagy alkoholbetegek, - elsőbűntényes, nem erőszakos bűncselekményt elkövetők, - HIV pozitív, AIDS-es és más fertőző betegek, - kisgyermekes nők, - szexuális jellegű bűncselekményt elkövetők, - idegen állampolgárságúak, - csökkent munkaképességűek, - alapfokú iskolai végzettséggel nem rendelkezők, - szakképzetlenek, - szabadulás előtt állók, - fokozott őrzés és felügyelet alatt állók, - magas biztonsági kockázatot jelentők, - sebezhetők, - védelmet igénylők (pl. volt hivatásos állományú tagok). A differenciálásnak kötelező normái a jogszabály által leírt kötelező elkülönítési szabályok, melyek értelmében el kell különíteni: az elítélteket végrehajtási fokozat szerint, a nőket a férfiaktól, a fiatalkorúakat a felnőtt korúaktól, az egészségeseket a betegektől, az előzetesen letartóztatottakat a jogerős elítéltektől. A klasszifikációs folyamat harmadik eleme az egyéniesített kezelés, mely során a megismerést és a rendelkezésünkre álló információk rendszerezését és értékelését követően már megnyílik a lehetőség a személyre szabott reintegrációs program végrehajtására.

26 Fogalom meghatározása Az egyéniesítésnek (individualizációnak) nevezzük azt az eljárás, mely során az egyéni sajátosságokat és szükségletek figyelembe véve a kezelési eljárásokat a csoport többi tagjától is eltérően határozzák meg. Az egyéni fejlődés érdekében meghatározandó feladatterv nyomon követésével az állomány elemzéseket végezhet és szükség szerint magasabb szintű programot alakíthat ki, vagy az elítélt viselkedéséhez, szükségleteihez képest változtathat azon. 4.3. A befogadás A befogadás - különösen olyan elítélt esetében, aki először kerül börtönbe - sajátos lélektani helyzetet teremt. Számára nem csupán még ismeretlen körülmények keltenek bizonytalanságot és szorongást, de elszenvedőjévé válik az un. "degradációs rítusnak" 19, melyhez ruházatának, személyes tárgyainak, kapcsolatinak elvesztése járulhat. Nemegyszer a kiszolgáltatottság érzését fokozza a társak szóbeli és erőszakos gesztusa, akik, kihasználva az újonnan befogadott tapasztalatlanságát, durva próbatételnek vetik alá. A börtönszemélyzet kötelessége, hogy ismerje és elhárítsa ezeket az eseményeket. A befogadás a büntetés-végrehajtási intézetbe kerülő elítélt pszichés állapota folytán, valamint későbbi, az elítéltcsoportban betölthető szerepe, helyzete megalapozása kapcsán jelent kiemelt feladatot a nevelő és a személyzet számára. Megalapozza a fogvatartott együttműködő magatartását, a személyzethez fűződő viszonyát. 4.4. A felkészítő részleg működése A felkészítő részleg szabályai Az elítéltet - a megyei (fővárosi) intézetek kivételével - az intézet felkészítő részlegében kell elhelyezni, ha a várható szabadulásig legalább egy év van hátra. A felkészítő részlegben kell elvégezni az elítélt egészségügyi, pedagógiai, munkaalkalmassági és - beleegyezésével - pszichológiai vizsgálatát.- A felkészítő részlegben az elítélt legfeljebb harminc napig tartózkodhat. Ezt az időtartamot a parancsnok további harminc nappal meghosszabbíthatja. 19 Lealacsonyító eljárás.

27 A felkészítő részleg feladata a) Fel kell készíteni az elítéltet a szabadságvesztés büntetés letöltésére, - ki kell oktatni jogaira és kötelezettségeire, - meg kell az elítélttel ismertetni az intézet házirendjét és napirendjét, - tájékoztatni kell a további információk és okmányok beszerzéséről, - ismertetni kell az elítélttel a rendelkezésre álló foglalkoztatási lehetőségeket. b) a rendelkezésre álló módszerekkel elő kell segíteni az elítélt megismerését. Az elítélt megismerése a nevelő feladata. A felkészítő részlegben töltött idő során tanulmányozni kell a fogvatartottat kísérő dokumentumokat. Beszélgetés, megfigyelés útján információt kell szerezni az elítélt előéletéről, életkörülményeiről, családi és társadalmi kapcsolatairól, iskolai és szakmai előképzettségéről. A felkészítő részlegben folytatott megismerés alapozza meg az elítélttel együtt kialakítandó nevelési program összeállítását, az iskoláztatási, önképzési, munkáltatási forma kiválasztását, a kapcsolatrendszer feltárását, a megfelelő csoportba helyezést és az egyéb, a bánásmódot érintő fontosabb teendőket.

28 5.A MAGYAR BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSBAN MŰKÖDŐ REZSIMEK 5.1. A rezsim fogalma 5.2. A magyar büntetés-végrehajtásban működő rezsimek 5.1. A rezsim fogalma A klasszifikáció rezsimek létrehozásán keresztül valósul meg. Ennek keretei között a valamilyen meghatározott szempontból hasonló fogvatartottak csoportjának intézeten belüli életviszonyait (elhelyezési körülmények, napirend, programok) a többi csoporttól eltérően határozzák meg. A rezsimek kialakításával, azonos csoportba rendezhetõk az azonos sajátosságokkal rendelkező fogvatartottak, s ezáltal a biztonsági kockázatuknak és szükségleteiknek megfelelõ elhelyezésben és reintegrációs programokban részesülhetnek a börtönben töltött idejük alatt. Fogalom meghatározása Rezsimnek nevezzük a rendelkezésre álló elhelyezési formák, reintegrációs programok és napirend kombinációját. A továbbiakban vizsgáljuk meg azt a három területet, ami befolyásolja a rezsimek hatékonyságát. Elhelyezés A hazai börtönviszonyok jelen körülményei 20 mellett a fogvatartottak számára lehetőség az egyszemélyes elhelyezés 21 (kérelem, indoklás, a parancsnok engedélye alapján), mely csekély kivételtől eltekintve nem teljesül. Az intézetben az elítéltek elhelyezése alapvetően zárkában, de a jogszabály által meghatározott esetekben lakóhelyiségben történik. 20 Magyarországon a fogvatartottak elhelyezésére szolgáló intézetek (34 intézet) 11.348 fő befogadására alkalmasak, ennek ellenére intézeteinkben 15.901 fő (2006.06.02.) van elhelyezve. Az intézetek telítettsége átlagosan 140%-os. 21 Az Európa Tanács ajánlása értelmében a fogvatartottakat éjszakára lehetőleg egyedül kell elhelyezni.

29 Elhelyezés Zárka Lakóhelyiség Speciális zárkák: - befogadó- - szabadságos- - szabaduló- - fegyelmi- - különleges biztonságú- - ön és közveszélyes magatartást tanúsító fogvatartott elkülönítésére szolgáló zárka. A zárka az elítéltek elhelyezésére szolgáló olyan helyiség, amelynek ajtaja, ablaka (a továbbiakban: nyílászárók) a külön rendelkezésekben meghatározott biztonsági követelményeknek megfelel. A zárkában folyó vízzel ellátott mosdót, illetve - az ön- és közveszélyes magatartást tanúsító elítéltek elhelyezésére kialakított zárka kivételével - elkülönített WC-t kell kialakítani. A lakóhelyiség az elítéltek elhelyezésére szolgáló olyan lakhatásra alkalmas helyiség, amelynek nyílászáróinál a zárkára meghatározott biztonsági berendezés (felszerelés) mellőzhető. A lakóhelyiségeknél a tisztálkodáshoz szükséges folyóvizet, fürdőt, illetve WC-t körletenként kell biztosítani. Reintegrációs programok A reintegrációs programok kifejezés magába foglalja az elítéltek foglalkoztatását, önállóan vállalt tevékenységét és a családi-, társadalmi kapcsolattartás lehetőségeit. A foglalkoztatás keretében a bv. szervezet biztosítja: a) az alapfokú iskolai oktatást; b.) a szakirányú képzést; c.) a munkáltatást; d.) a terápiás foglalkoztatást; e.) a művelődési, a szabadidős, a sport, továbbá a személyiségfejlesztő és gyógyító, rehabilitációs programokon való részvétel lehetőségét."