VII Pestvidéki kir. Törvényszéki Fogház iratai ( 1949)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "VII. 102. Pestvidéki kir. Törvényszéki Fogház iratai 1880 1944 ( 1949)"

Átírás

1 VII Pestvidéki kir. Törvényszéki Fogház iratai ( 1949) Raktári helye: Mester utca, földszint, 43. állvány, 2. polc-44. állvány, 6. polc Rövid történeti áttekintés a büntetőintézetekről: Megnyitását tekintve a legrégibb fegyintézet hazánkban a szamosújvári várban II. József által szervezett országos börtön, ahol Rózsa Sándor raboskodott, akinek a sírja is itt található. Zápolya János vára, ami később a trinitáriusok kolostora, 1855-ben vált az illavai fegyintézetté, ahová a fegyenceket az 1849-ben ideiglenesen berendezett szakolcai fegyházból szállították. Szintén az abszolutizmus idején nyílt meg 1856-ban a lipótvárosi börtön. Szegeden a XVIII. sz. végén és XIX. sz. elején a hajóvontató rabok számára létesítettek fegyintézetet. A váci börtön épülete 1755 óta áll, ami nevelőintézetnek épült, majd a Ludovika Akadémia, később a váci püspök tulajdonát képezte ben a fegyintézeti alap terhére megvásárolt épületet országos fegyintézetté alakították. A márianosztrai büntetőintézet eredetileg pálos kolostor volt. A rend feloszlatása után a vallásalap tulajdona lett, majd 1857-ben bérelte ki a kormányzat fegyintézet céljaira ban vásárolta meg az állam, újjászervezte, és fejlesztéseket vitt végbe ben az Osztrák-Magyar Monarchia területén férfiak számára Vácott, Lipótváron, Munkácson, Lepoglaván, Illaván és Szamosújváron, nők részére pedig Márianosztrán, Nagyenyeden, Zágrábban és rövid ideig Pesten működött fegyház, melyeket az igazságügy-miniszter felügyelt. Az országos letartóztatási intézeteken kívül a régi törvényhatósági fogházak utódai a bírósági fogházak voltak. Az évi 33. tc. a törvényszéki fogházak felügyeletét az ügyészségekre bízta, így a 106 törvényszéki fogház bírósági fogházként közvetlen állami felügyelet alá került. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében hozták létre a hartai büntetőintézetet, Wagner Pál, kishartai földbirtokos, által az államnak börtönügyi célra végrendeletileg adományozott birtokán, 1883-ban. A Büntető törvénykönyv életbeléptekor reformok bevezetése mellett új intézmények is létesültek 1885-ben, Szegeden és Sopronban. Sopronban, Kalocsán, Jászberényben dologházak is működtek. Törvényszékek mellett a törvényszéki, járásbíróságok mellett a járásbírósági fogházak működtek. A járásbírósági fogházak a járásbíróságok elnökeinek voltak alárendelve ben 65 törvényszéki és 314 járásbírósági fogház volt. A Budapesti kir. Országos Gyűjtőfogház felépülése, az Új köztemető mellett, 1896-ban lehetővé tette a fegyintézeti célra alkalmatlan munkácsi fegyintézet megszüntetését, mely a munkácsi várban működött. A két háború között 24 törvényszéki, és 91 járásbírósági fogház létezett. A Budapesti kir. Büntetőtörvényszéki Fogház a Koháry utcában volt, a mai Nagy Ignác utcában. A Pestvidéki kir. Törvényszéki Fogház Budapesten a Gyorskocsi utcában működött, amely ma a Budapesti Rendőrfőkapitányság épülete. Itt tárgyalták 1958-ban Nagy Imre és társai perét. Forrás: Meznerics Iván Torday Lajos: A magyar közigazgatás szervei , Budapest, 1937 Készítette: Timkó András levéltári kezelő

2 VII Pestvidéki kir. Törvényszéki Fogház iratai ( 1949) Terjedelme: 17,25 fm, 341 kötet, 341 raktári egység Raktári helye: Mester utca, földszint, 43. állvány, 2. polc-44. állvány, 6. polc 1) Törzskönyvek R. e. Év Terjedelem Megjegyzés 1. kötet A törzskönyvek utolsó bejegyzéseit több esetben hibás kötés következtében szétválasztották. 2. kötet A fond egységeit többnyire köttetni kell. 3. kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet

3 36. kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet

4 85. kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet

5 134. kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet

6 183. kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet

7 232. kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet Névmutatók R. e. sz. Év Terjedelem Megjegyzés 265. kötet A-Z 266. kötet " 267. kötet " 268. kötet " 269. kötet Elítéltek aláírás gyűjteményei 2) Zárkakönyvek R. e. sz. Év Terjedelem Megjegyzés 270. kötet 1914 Zs töredék 271. kötet A-Z 272. kötet A-Z

8 R. e. sz. Év Terjedelem Megjegyzés 273. kötet 1923 W-Z töredék 274. kötet A-Z 275. kötet " 276. kötet 1925/1926 " 277. kötet 1925/1926 G-Z 278. kötet 1926/1927 A-Z 279. kötet 1926/1927 " 280. kötet 1928/1929 C-Z 281. kötet 1929/1930 A-Z 282. kötet 1930/1931 B-Z 283. kötet 1930/1931 A-Z 284. kötet 1931/1932 " 285. kötet 1932/1933 " 286. kötet 1932/1933 " 287. kötet 1933/1934 " 288. kötet 1933/1934 B-H 289. kötet 1937 A-Z 290. kötet 1937/1938 A-Z 291. kötet 1938/1939 " 292. kötet 1938/1939 " 293. kötet 1939/1940 " 294. kötet 1939/1940 " 295. kötet 1940/1941 " 296. kötet 1941/1942 " 297. kötet 1942/1943 " 298. kötet 1942/1943 " 299. kötet 1944/1945 " 300. kötet Feltételes szabadságra bocsátottak nyilvántartása 3) Letartóztatottaktól átvett értéktárgyak nyilvántartása R. e. sz. Év Terjedelem Megjegyzés 301. kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet kötet 1942 július-december 316. kötet

9 R. e. sz. Év Terjedelem Megjegyzés 317. kötet kötet I. 1-VI. 30. Élelmezési anyagszámadás bevétel 319. kötet VII VI kötet VII VI ) Szakleltárak, leltárnaplók R. e. sz. Év Megnevezés Megjegyzés 321. kötet Szakleltár 322. kötet kötet kötet kötet kötet kötet 1942 Leltárnapló 328. kötet kötet ) Kórházi betegfelvételi könyvek R. e. sz. Év Terjedelem Megjegyzés 330. kötet mutató /A-Z/ 331. kötet kötet mutató /A-R/ kötet kötet mutató /A-V/ 335. kötet mutató /A-Zs/ 336. kötet 1937/ mutató /I-Zs/ 6) Főkönyv, pénznaplók R. e. sz. Év Megnevezés Megjegyzés 337. kötet Fogolysegélyalap pénznapló 338. kötet 1941 Fogolypénz főkönyv zárlata június. december 339. kötet Iparüzleti pénznapló 7) Őrszemélyzet nyilvántartása R. e. sz. Év Terjedelem Megnevezés Megjegyzés 340. kötet sz. n. Őrszemélyzet névjegyzéke sz. n kötet Őrszemélyzet törzskönyve + mutató /A-Zs/ Budapest, július 15. Gépelte: Király Józsefné Készítette: Timkó András levéltári kezelő

V. 377. Szentendre Város Számvevőségének iratai 1893-1944 /-1945/

V. 377. Szentendre Város Számvevőségének iratai 1893-1944 /-1945/ V. 377. Szentendre Város Számvevőségének iratai 1893-1944 /-1945/ Terjedelem: 4,56 fm, 11 doboz /1,21 fm/, 115 kötet /3,33 fm/, 1 csomó /0,02 fm/, 127 rakt. e. Raktári helye: Mester utca, fszt. raktár,

Részletesebben

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RAKTÁRI JEGYZÉK

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RAKTÁRI JEGYZÉK ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK XXIII. 83g. Nagykanizsai Járási Hivatal Műszaki Osztály iratai 1972-1983 Raktári száma,, terjedelme: Raktári száma,, terjedelme: 263

Részletesebben

Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára. Siófoki Városi Bíróság (korábban: Siófoki Járásbíróság) iratai

Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára. Siófoki Városi Bíróság (korábban: Siófoki Járásbíróság) iratai Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára Siófoki Városi Bíróság (korábban: Siófoki Járásbíróság) iratai Peren kívüli ügyek iratai 1952 1994 XXV. 28. d. Terjedelem Raktári egységek száma Terjedelem

Részletesebben

V. 1143. Tököl nagyközség iratai 1787, 1839-1950

V. 1143. Tököl nagyközség iratai 1787, 1839-1950 Raktári hely: Mester utca, I. emelet, 149. állvány, 4-6. polc A/ Feudális kori iratok b/ Elöljárósági iratok 1787, 1839-1847 0,10 fm B/ Polgári kori iratok 1 a/ Képviselő-testületi iratok 1848-1855 0,10

Részletesebben

V. 373. Szentendre város polgármesterének iratai 1873-1944 /-1953/

V. 373. Szentendre város polgármesterének iratai 1873-1944 /-1953/ V. 373. Szentendre város polgármesterének iratai 1873-1944 /-1953/ Raktári helye: Mester utca, fszt. raktár, 110. állvány, 2. polc-111. állvány, 16. polc a/ Elnöki iratok 1910-1931 0,11 fm b/ Közigazgatási

Részletesebben

V. 1133. Tápiószecső nagyközség iratai 1945-1950

V. 1133. Tápiószecső nagyközség iratai 1945-1950 V. 33. 945 Raktári helye: Mester utca, I. emelet, 46. állvány, 82. polc D/ Népi demokratikus kori iratok 945 a/ Képviselőtestületi iratok 945 0,08 fm b/ Elöljárósági iratok 945 3,30 fm d/ Adókezelési és

Részletesebben

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RAKTÁRI JEGYZÉK

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RAKTÁRI JEGYZÉK ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK XXIII. 83ca. Nagykanizsai Járási Hivatal Pénzügyi-, Terv- és Munkaügyi Osztály iratai Szakigazgatási iratok 1972-1983 Raktári száma,

Részletesebben

VII. 61. Pestvidéki kir. Ügyészség iratai 1917-1944 /-1947/

VII. 61. Pestvidéki kir. Ügyészség iratai 1917-1944 /-1947/ VII. 61. Pestvidéki kir. Ügyészség iratai 1917-1944 /-1947/ Raktári helye: Mester utca, földszint, 41. állvány, 4. polc-43. állvány, 2. polc a ) Elnöki iratok 1917-1944 4,92 fm b) Büntető iratok 1937-1944

Részletesebben

V. 1029. Dunabogdány nagyközség iratai 1817-1950

V. 1029. Dunabogdány nagyközség iratai 1817-1950 Raktári helye: Mester utca, fszt. raktár, 115. állvány 16. polc-116. állvány, 2. polc A/ Feudális kori iratok 1817 1834 a/ Közhirdetményi jegyzőkönyv 1817 1834 0,01 fm B/ Polgári kori iratok 1854 b/ Elöljárósági

Részletesebben

V. 1019. Ceglédbercel nagyközség iratai /1804-/ 1903-1950 /-1961/

V. 1019. Ceglédbercel nagyközség iratai /1804-/ 1903-1950 /-1961/ Raktári hely: Nagykőrös, 33. raktár, 126-135. polc A/ Feudális kori iratok d/ Népesség összeírás 1804 0,01 fm C/ Polgári kori iratok 1903-1944 /-1957/ a/ Képviselő-testületi iratok 1903-1944 /-1945/ 0,30

Részletesebben

VII. 7. Váci m. kir. Járásbíróság iratai 1875-1944 (-1954)

VII. 7. Váci m. kir. Járásbíróság iratai 1875-1944 (-1954) VII. 7. Váci m. kir. Járásbíróság iratai Raktári helye: Mester utca, földszint, 99 állvány, 2-10. polc a) Elnöki iratok 1900-1944 (-1951) 0,66 fm b) Peres és peren kívüli iratok 1908-1942 0,76 fm c) Közjegyzői

Részletesebben

V. 1159. Vasad nagyközség iratai 1926-1950

V. 1159. Vasad nagyközség iratai 1926-1950 V. 59. 926950 Raktári helye: Mester utca, I. emelet, 52. állvány, 6. polc C/ Polgári kori iratok 926944 a/ Képviselőtestületi iratok 926944 0,09 fm b/ Elöljárósági iratok 937944,0 fm D/ Népi demokratikus

Részletesebben

IX. 311. A Pest megyei községi legeltetési társulatok iratainak levéltári gyűjteménye 1873-1905, 1930-1944 (-1964)

IX. 311. A Pest megyei községi legeltetési társulatok iratainak levéltári gyűjteménye 1873-1905, 1930-1944 (-1964) Terjedelem: 1,61 fm, 13 doboz /1,36 fm/, 13 kötet /0,19 fm/, 2 csomó /0,02 fm/, 10 füzet /0,04 fm/, 38 raktári egység Ténylegesen meglévők: 1,45 fm, 12 doboz /1,24 fm/, 11 kötet /0,15 fm/, 2 csomó /0,02

Részletesebben

XXI. 501. A Szobi járás főjegyzőjének iratai 1945-1950 (1957) a/ A Szobi Főjegyzői Hivatal iratai 1945-1950 (1957) 5,38 fm

XXI. 501. A Szobi járás főjegyzőjének iratai 1945-1950 (1957) a/ A Szobi Főjegyzői Hivatal iratai 1945-1950 (1957) 5,38 fm XXI. 501. A Szobi járás főjegyzőjének iratai 1945-1950 (1957) A Szobi járás Főjegyzősége 1945-1950-ig működött, kirendeltségeit Nagymarosra és Vámosmikolára telepítették, -től központi székhelye Szobra

Részletesebben

V. 94. Mezővárosok, rendezett tanácsú városok, községek. Vác Város Árvaszékének iratai (1871 ) ( 1951) b) Iratok

V. 94. Mezővárosok, rendezett tanácsú városok, községek. Vác Város Árvaszékének iratai (1871 ) ( 1951) b) Iratok V. 94 Mezővárosok, rendezett tanácsú városok, községek Vác Város Árvaszékének iratai (1871 ) 1872 1950 ( 1951) b) Iratok (1871 ) 1872 1950 ( 1951) Terjedelem: 31,02 fm, (ebből 2,39 fm kötet), 267, 147

Részletesebben

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RAKTÁRI JEGYZÉK

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RAKTÁRI JEGYZÉK ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK VIII. 447. Petőfi Sándor Általános Iskola, Zalaegerszeg iratai 1946-2005 száma, neve, terjedelme: 62 doboz = 6,82 ifm Összes raktári

Részletesebben

V. 1073. Mende nagyközség iratai 1921-1950 /-1954/

V. 1073. Mende nagyközség iratai 1921-1950 /-1954/ 1921- /-1954/ Raktári helye: Mester utca, I. emelet, 138. állvány, 11-16. polc C/ Polgári kori iratok 1921-1930 a/ Képviselő-testületi iratok 1921-1930 0,03 fm D/ Népi demokratikus kori iratok /1941-/

Részletesebben

Váci Országos Börtön

Váci Országos Börtön ideiglenes raktári jegyzék Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 2.3.1 Váci Országos Börtön (1897) 1945-1960 (1999) 72 kisdoboz (8,64 ifm), 7 doboz (0,36 ifm), 47 kötet (2,35 ifm); összesen:

Részletesebben

Somogy Megyei Levéltár. Somogy Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség iratai 1989-2002 XXIV.1103. Terjedelem

Somogy Megyei Levéltár. Somogy Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség iratai 1989-2002 XXIV.1103. Terjedelem Somogy Megyei Levéltár Somogy Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség iratai 1989-2002 XXIV.1103. Terjedelem Raktári egységek száma Terjedelem ifm. 10 kisdoboz 31 kötet Kötetek: 0,50 ifm Iratok: 1,25 ifm

Részletesebben

XIII. 2. Földváry nemzetség közbirtokossági levéltára 1331-1876

XIII. 2. Földváry nemzetség közbirtokossági levéltára 1331-1876 Földváry nemzetség közbirtokossági levéltára Raktári helye: Mester utca, földszint, 50. állvány, 16. polc-51. állvány, 7. polc a) Családülési jegyzőkönyvek 1733-1864 2,04 fm (Protocollum concursum) b)

Részletesebben

V. 1065. Kőröstetétlen község iratai 1948-1950

V. 1065. Kőröstetétlen község iratai 1948-1950 Terjedelem: 1,24 fm, 7 doboz (0,95 fm), 9 kötet (0,29 fm), 16 raktári egység Raktári hely: Mester utca, fszt. raktár, 117. állvány, 20-22. polc D) Népi demokratikus kori iratok a) Képviselő-testületi iratok

Részletesebben

VI. 4. Pest Megyei Tűzrendészeti Felügyelőség iratai 1890-1946

VI. 4. Pest Megyei Tűzrendészeti Felügyelőség iratai 1890-1946 1890-1946 Szervtörténet: A törvényhatóságoknál a felügyelői állás megszervezését a 230000/1925. sz. BM rendelet mondta ki. Ezen utasítás figyelembe vételével készítette el a megye a tűzrendészeti szabályrendeletét,

Részletesebben

VII. 9a. Tapolcai Királyi Járásbíróság Elnöki iratok

VII. 9a. Tapolcai Királyi Járásbíróság Elnöki iratok ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK VII. 9a. Tapolcai Királyi Járásbíróság Elnöki iratok 1895-1945 Elhelyezve: Generál raktár C. épület II. sz. Mennyiség: 3,26 ifm 1. doboz

Részletesebben

BÚCSÚSZENTLÁSZLÓI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI. f. Tárgyi csomók (Kötet tárgya) 1901-1950

BÚCSÚSZENTLÁSZLÓI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI. f. Tárgyi csomók (Kötet tárgya) 1901-1950 ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK V. 1817. BÚCSÚSZENTLÁSZLÓI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI f. Tárgyi csomók (Kötet tárgya) 1901-1950 f. állag terjedelme: 21 doboz = 2,310 ifm 26

Részletesebben

V. 1092. Perőcsény nagyközség iratai 1878-1950

V. 1092. Perőcsény nagyközség iratai 1878-1950 V. 092. 878-950 Raktári helye: Mester utca, földszint, 2. állvány, 5-7. polc C/ Polgári kori iratok 878-944 a/ Képviselő-testületi iratok 930-936 0,02 fm d/ Adókezelési és tulajdon- 878-944 0,0 fm nyilvántartási

Részletesebben

V. 1004. Alberti nagyközség iratai 1814-1950 /-1960/

V. 1004. Alberti nagyközség iratai 1814-1950 /-1960/ Terjedelem: 9,86 fm, 54 doboz /6,76 fm/, 103 kötet /2,63 fm/, 22 füzet, 1 lap /0,47 fm/, 180 raktári egység Raktári hely: Nagykőrös, 33. terem, 56-68. polc A/ Feudális kori iratok 1814-1850 2 kötet, /0,07fm/,

Részletesebben

Somogy Megyei Levéltár. Kisbárapáti mgtsz-ek (tszcs-k) iratgyűjteménye 1953 2001. XXX. 306.

Somogy Megyei Levéltár. Kisbárapáti mgtsz-ek (tszcs-k) iratgyűjteménye 1953 2001. XXX. 306. Somogy Megyei Levéltár Kisbárapáti mgtsz-ek (tszcs-k) iratgyűjteménye 1953 2001. XXX. 306. Terjedelem Raktári egységek száma Terjedelem ifm. kisdoboz, 106 nagy doboz, csomó, Iratok: 13,25 ifm. kötet, Kötetek:.

Részletesebben

IV. 449. A Váci járás főszolgabírájának iratai (1884-)1898-1944

IV. 449. A Váci járás főszolgabírájának iratai (1884-)1898-1944 IV. 449. A Váci járás főszolgabírájának iratai (1884-)1898-1944 a/ Elnöki /bizalmas/ iratok 1898-1924 0,10 fm b/ Általános iratok /1884-/ 1898-1944 70,25 fm c/ Kihágási iratok 1898-1929 1,94 fm d/ Katonai

Részletesebben

V. 286. Nagykőrös Város Mérnöki Hivatalának iratai 1879-1944 /-1949/

V. 286. Nagykőrös Város Mérnöki Hivatalának iratai 1879-1944 /-1949/ V. 286. Nagykőrös Város Mérnöki Hivatalának iratai Terjedelem: 3,62 fm, 27 doboz /2,72 fm/, 7 kötet /0,18 fm/, 1 szekrény, 35 raktári egység Raktári helye: Nagykőrös, 15. raktár 110-113. polc, I. e. folyosó

Részletesebben

V. 1001. Abony nagyközség iratai (1804-) 1850 1950 (-1952)

V. 1001. Abony nagyközség iratai (1804-) 1850 1950 (-1952) 3. sz. összesítő raktári jegyzék (1804-) 1850 1950 (-1952) Terjedelem: 8,74 fm, 67 doboz (7,72 fm), 26 kötet (0,82 fm), 5 köteg (0,60 fm), 98 rakt. e. Raktári helye: Nagykőrös, 33. raktár 1-7. polc, 334-338.

Részletesebben

Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára. Kaposvári Magyar Állami Somssich Pál Gimnázium iratai

Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára. Kaposvári Magyar Állami Somssich Pál Gimnázium iratai Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára Kaposvári Magyar Állami Somssich Pál Gimnázium iratai (1776) 1806-1949 VIII. 52. Terjedelem Raktári egységek száma Terjedelem ifm 35 kisdoboz, 4,37 ifm 40

Részletesebben

IV. 415. Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye közigazgatási. Bizottságának iratai 1876-1944

IV. 415. Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye közigazgatási. Bizottságának iratai 1876-1944 IV. 415. Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye közigazgatási Bizottságának iratai 1876-1944 Szervtörténeti adatok, hatáskör: A törvényhatóságban működő önkormányzati igazgatási szervek és állami igazgatási szervek

Részletesebben

V. 1047. Gyömrő nagyközség iratai 1899-1950

V. 1047. Gyömrő nagyközség iratai 1899-1950 Raktári helye: Mester utca, I. emelet, 136. állvány, 1-8. polc C/ Polgári kori iratok 1899-1944 a/ Képviselő-testületi iratok 1899-1944 0,25 fm b/ Elöljárósági iratok 1926-1944 2,46 fm c/ Községi bíráskodás

Részletesebben

V. 74. Cegléd Város Árvaszékének iratai /1869-/ 1872-1944 /-1962/

V. 74. Cegléd Város Árvaszékének iratai /1869-/ 1872-1944 /-1962/ 3. sz. összesítő jegyzék V. 74. Cegléd Város Árvaszékének iratai /1869-/ 1872-1944 /-1962/ Terjedelem: 63,74 fm, 482 doboz /48,20 fm/, 520 kötet /14,94 fm/, 3 köteg /0,60 fm/, 1005 r. e. Raktári helye:

Részletesebben

IV. 86. Ügyvédek után maradt iratok levéltári gyűjteménye. /Acta post advocatos/

IV. 86. Ügyvédek után maradt iratok levéltári gyűjteménye. /Acta post advocatos/ IV. 86. Ügyvédek után maradt iratok levéltári gyűjteménye /Acta post advocatos/ 1627 1835 Terjedelme: 14,80 ifm 92 (14,73 fm) doboz 2 (0,07 fm) kötet 94 rakt egys. Raktári helye: Mester utca, 2 emelet,

Részletesebben

A BŰNÜGYI NYILVÁNTARTÁS TÖRTÉNETI

A BŰNÜGYI NYILVÁNTARTÁS TÖRTÉNETI A BŰNÜGYI NYILVÁNTARTÁS TÖRTÉNETI FEJLŐDÉSE RENDSZERE Dr. Anti Csaba László r. alezredes ORFK Bűnügyi Elemző - Értékelő Főosztály A KORSZERŰ BŰNÜGYI NYILVÁNTARTÁS ELŐZMÉNYEI Testi és becsületbüntetések

Részletesebben

V. 1109. Solymár nagyközség iratai 1834-1949

V. 1109. Solymár nagyközség iratai 1834-1949 V. 09. 834- Raktári helye: Mester utca, I. emelet, 45. állvány, 3-6. polc A/a Képviselő-testületi iratok 834-848 /-853/ 0,05 fm B/a Képviselő-testületi iratok 852-854 0,04 fm C/a Képviselő-testületi iratok

Részletesebben

IV. 448. A Váci felső járás főszolgabírájának iratai (1872-) 1876-1897

IV. 448. A Váci felső járás főszolgabírájának iratai (1872-) 1876-1897 IV. 448. A Váci felső járás főszolgabírájának iratai (1872-) 1876-1897 Terjedelem: 19,81 fm (ebből kötet 1,00 fm), 172 doboz, Raktári helye: 25 kötet, 3 csomó, 200 rakt.e. a/ Elnöki iratok -1897 0,10 fm

Részletesebben

V. 96. Vác Város Adóhivatalának iratai

V. 96. Vác Város Adóhivatalának iratai V. 96 Vác Város Adóhivatalának iratai 1873 1944 Terjedelem: 17,23 fm (ebből 16,94 fm kötet), 7 doboz, 1 csomó, 378 kötet, összesen 386 raktári egység Raktári hely: VVL,... sz. raktár,... sz. polc 1. kötet

Részletesebben

VII. 10b. Zalaegerszegi Királyi Járásbíróság iratai Büntető perek

VII. 10b. Zalaegerszegi Királyi Járásbíróság iratai Büntető perek A a AA ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. ÁTTEKINTŐ RAKTÁRI JEGYZÉK VII. 10b. Zalaegerszegi Királyi Járásbíróság iratai Büntető perek 1915-1950 Terjedelme 103 doboz = 11,33 ifm 1 kötet

Részletesebben

V Váchartyáni Körjegyzőség iratai /-1954/

V Váchartyáni Körjegyzőség iratai /-1954/ Raktári helye: Mester utca, földszint, 57. állvány, 7-. polc Váchartyán község iratai 896- C/ Polgári kori iratok a/ Képviselő-testületi iratok 930-944 0,04 fm b/ Elöljárósági iratok 900-944 0,0 fm d/

Részletesebben

V. 1154. Váckisújfalui körjegyzőség iratai 1838-1950

V. 1154. Váckisújfalui körjegyzőség iratai 1838-1950 V. 54. 838 Raktári helye: Mester utca, I. emelet, 52 állvány, 3. polc Körjegyzőség közös anyaga 946 D/ Népi demokratikus kori iratok b/ Elöljárósági iratok 946,70 fm Váckisújfalu község 838 A/ Feudális

Részletesebben

V. 1128. Tápióbicske nagyközség iratai 1945-1950

V. 1128. Tápióbicske nagyközség iratai 1945-1950 V. 28. 945 Raktári helye: Mester utca, I. emelet, 46. állvány, 46. polc D/ Népi demokratikus kori iratok 945 a/ Képviselőtestületi iratok 945947 0,05 fm b/ Elöljárósági iratok 945,4 fm Összesen:,46 fm

Részletesebben

Somogy Megyei Levéltár. Siófoki mgtsz-ek (tszcs-k) iratgyűjteménye 1953 1990. XXX. 377.

Somogy Megyei Levéltár. Siófoki mgtsz-ek (tszcs-k) iratgyűjteménye 1953 1990. XXX. 377. Somogy Megyei Levéltár Siófoki mgtsz-ek (tszcs-k) iratgyűjteménye 1953 1990. XXX. 377. Terjedelem Raktári egységek száma Terjedelem ifm. kisdoboz, 69 nagy doboz, csomó, Iratok: 8,63 ifm. kötet, Kötetek:.

Részletesebben

XII Az Irgalmas Rend Váci Rendházának, Kórházának és Gyógyszertárának iratai , é. n. A) Rendház-igazgatási iratok

XII Az Irgalmas Rend Váci Rendházának, Kórházának és Gyógyszertárának iratai , é. n. A) Rendház-igazgatási iratok XII. 101. Terjedelem: 0,50 fm, 4 doboz, 1 téka, 1 kötet, 6 raktári egység Raktári hely: Vác Város Levéltára,... sz. raktár,... polc A) Rendház-igazgatási iratok 1764 1948 1. doboz 2. doboz Tétel Megnevezés

Részletesebben

VIZSGATÉMÁK A 4. A 5. A 6. A 7. A 8. A A 11. A 12. A

VIZSGATÉMÁK A 4. A 5. A 6. A 7. A 8. A A 11. A 12. A VIZSGATÉMÁK 1. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadereje. 2. Az Evidenzbüro. 3. A magyarországi rendőrségek és az államosítások. 4. A testőrségek, a képviselőházi őrség és a kormányőrség az Osztrák-Magyar Monarchiában.

Részletesebben

VI. 204. Budapesti m. kir. Erdőfelügyelőség iratai 1881-1944/-1951/

VI. 204. Budapesti m. kir. Erdőfelügyelőség iratai 1881-1944/-1951/ VI. 204. Budapesti m. kir. Erdőfelügyelőség iratai 18811944/1951/ Raktári helye: Mester utca, földszint, 6. állvány, 15. polc7. állvány, 9. polc a/ Elnöki iratok 19161931 0,10 fm b/ Általános iratok 19021944

Részletesebben

Somogy Megyei Levéltár. Stephaits Richárd szolgabíró iratai

Somogy Megyei Levéltár. Stephaits Richárd szolgabíró iratai Somogy Megyei Levéltár Stephaits Richárd szolgabíró iratai 1784-1848. XIV. 32. Terjedelem Raktári egységek száma Terjed ifm. elem kisdoboz, nagy doboz, 1 csomó, Iratok: 0. 04. ifm. kötet, Kötetek: - ifm.

Részletesebben

V. 1017. Budaörs nagyközség iratai 1780-1950

V. 1017. Budaörs nagyközség iratai 1780-1950 Raktári helye: Mester utca, 1 em. raktár, 131. állvány, 3-12. polc A/ Feudális kori iratok 1780-1847 0,15 fm B/ Polgári kori iratok 1849-1871 0,30 fm C/ Polgári kori iratok 1872-1944 a/ Képviselő-testületi

Részletesebben

V. 1165. Zsámbok nagyközség iratai 1913, 1927-1950

V. 1165. Zsámbok nagyközség iratai 1913, 1927-1950 V. 65. 93, 927950 Raktári helye: Mester utca, I. emelet, 53. állvány, 46. polc C/ Polgári kori iratok 93, 927944 a/ Képviselőtestületi iratok 92794 0,09 fm b/ Elöljárósági iratok 93, 940944 0,20 fm D/

Részletesebben

V. 95. Vác Város Házipénztárának és Számvevőségének iratai 1874 1950 (1951)

V. 95. Vác Város Házipénztárának és Számvevőségének iratai 1874 1950 (1951) V. 95 Vác Város Házipénztárának és Számvevőségének iratai 1874 1950 (1951) Terjedelem: 4,58 fm, 16 doboz, 2 csomó, 86 kötet, 104 raktári egység Raktári hely: VVL,... sz. raktár,... sz. polc Megnevezés

Részletesebben

IX. 1. Vác városi céhiratok levéltári gyűjteménye 1705 1874 ( 1899) a) A Váci Asztalos Céh iratai 1743 1872 0,14 fm

IX. 1. Vác városi céhiratok levéltári gyűjteménye 1705 1874 ( 1899) a) A Váci Asztalos Céh iratai 1743 1872 0,14 fm IX. 1. Vác városi céhiratok levéltári gyűjteménye 1705 1874 ( 1899) Terjedelem: 1,22 fm, 12 doboz, 12 raktári egység Raktári hely: Vác Város Levéltára,... sz. raktár,... polc a) A Váci Asztalos Céh iratai

Részletesebben

V. 1161. Veresegyház nagyközség iratai 1891-1950

V. 1161. Veresegyház nagyközség iratai 1891-1950 89950 Raktári helye: Mester utca, I. emelet, 52. állvány, 78. polc C/ Polgári kori iratok 8992, 925944 a/ Képviselőtestületi iratok 8992, 925944 0,30 fm D/ Népi demokratikus kori iratok /944/ 945950 a/

Részletesebben

V. 1097. Pilisszántó község iratai 1884-1950 /-1951/

V. 1097. Pilisszántó község iratai 1884-1950 /-1951/ V. 097. 884-950 /-95/ Raktári helye: Mester utca, földszint, 2. állvány, 7-9. polc C/ Polgári kori iratok 884-944 /-95/ b/ Elöljárósági iratok 897-943 0,0 fm d/ Tulajdon-nyilvántartási iratok 884-944 /95/

Részletesebben

V Szentendre Város Házipénztári Hivatalának iratai /-1945/

V Szentendre Város Házipénztári Hivatalának iratai /-1945/ V. 375. Szentendre Város Házipénztári Hivatalának iratai 1911-1944 /-1945/ Terjedelem: 0,88 fm, 8 doboz, 8 raktári egység Raktári helye: Mester utca, fszt. raktár, 112. állvány, 2. polc A/ Pénztári főnaplók

Részletesebben

Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltára IV. B

Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltára IV. B Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltára IV. B. 1426. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY VÁROS FELEKEZETI ANYAKÖNYVI MÁSODPÉLDÁNYAINAK LEVÉLTÁRI GYŰJTEMÉNYE 1827 1895 1,62 ifm (12 nagydoboz, 1 doboz) 1,19 kfm

Részletesebben

V. 1102. Pócsmegyer nagyközség iratai 1798-1950 /-1964/

V. 1102. Pócsmegyer nagyközség iratai 1798-1950 /-1964/ Raktári helye: Mester utca, földszint, 154. állvány, 4-21. polc A/ Feudális kori iratok a /Képviselő-testületi iratok 1843-1849 0,03 fm b/ Elöljárósági iratok 1798-1809 0,10 fm B/ Polgári kori iratok b/

Részletesebben

A büntetés-végrehajtás függelmi viszonyrendszerének, felügyeletének története között

A büntetés-végrehajtás függelmi viszonyrendszerének, felügyeletének története között A büntetés-végrehajtás függelmi viszonyrendszerének, felügyeletének története 1867 1990. között A börtönügy, illetve a büntetés-végrehajtás felügyelete, irányítása korszakonként változó módon valósult

Részletesebben

VI. 114. Vám- és Pénzügyőrség Közép-Dunántúli Regionális Parancsnoksága jogelőd szerveinek személyi iratai XIX-XX. század

VI. 114. Vám- és Pénzügyőrség Közép-Dunántúli Regionális Parancsnoksága jogelőd szerveinek személyi iratai XIX-XX. század VI. 114. Vám- és Pénzügyőrség Közép-Dunántúli Regionális Parancsnoksága jogelőd szerveinek személyi iratai XIX-XX. század Raktári helye: Mester utca, földszint, 4. állvány, 10-24. polc Szervtörténet: Az

Részletesebben

IV. 408. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának iratai 1876-1944 /-1949/

IV. 408. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának iratai 1876-1944 /-1949/ IV. 408. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának iratai 1876-1944 /-1949/ Szervtörténeti adatok: A törvényhatósági bizottsági közgyűlés, majd a kisgyűlés határozatait, a kormány rendeleteit a vármegyei

Részletesebben

V. 1059. Kerepes nagyközség iratai 1890-1950

V. 1059. Kerepes nagyközség iratai 1890-1950 Raktári helye: Mester utca, I. emelet. 137. állvány, 14-17. polc C/a 1890-1943 /1945-1950/ 0,35 fm C/b 1910-1944 0,80 fm C/d 1914-1944 /-1950/ 0,04 fm D/a /1943-/ 1945-1950 0,04 fm D/b 1945-1950 1,67 fm

Részletesebben

p. jó állapotú, 2 példányban

p. jó állapotú, 2 példányban X. A ferences harmadik iratai 39 kötet 5 doboz 1 CD 1,36 ifm Készítette: Faragó Dávid, 2015. július régi jelzet raktári név cím évkör terjedelem megjegyzés szám 1. kötet Beszámoló a Szűz Máriáról Ferences

Részletesebben

Somogy Megyei Levéltár. Pusztaszemesi mgtsz-ek (tszcs-k) iratgyűjteménye 1953 1992. XXX. 363.

Somogy Megyei Levéltár. Pusztaszemesi mgtsz-ek (tszcs-k) iratgyűjteménye 1953 1992. XXX. 363. Somogy Megyei Levéltár Pusztaszemesi mgtsz-ek (tszcs-k) iratgyűjteménye 1953 1992. XXX. 363. Terjedelem Raktári egységek száma Terjedelem ifm. kisdoboz, 188 nagy doboz, csomó, Iratok: 23,50 ifm. kötet,

Részletesebben

VIII. 53. Nagykőrösi és Dunamelléki Református Tanítóképző Intézet iratai (-1949)

VIII. 53. Nagykőrösi és Dunamelléki Református Tanítóképző Intézet iratai (-1949) Raktári helye: Nagykőrös, vk. terem, 76-77. polc a) Igazgatótanácsi és tanárszéki jegyzőkönyvek 1904-1947 0,12 fm b) Ügyviteli iratok 1889-1948 (-1949) 0,14 fm c) Anyakönyvek 1865-1946 0,14 fm d) Évkönyvek

Részletesebben

KÚRIAI TELJES ÜLÉSEK KATONAI BÍRÁSKODÁS MDP KV JEGYZŐKÖNYVEK SZTÁLIN HALÁLA - IZGATÁSÉRT PEREK BÍRÁK FORRADALMI BIZOTTSÁGA

KÚRIAI TELJES ÜLÉSEK KATONAI BÍRÁSKODÁS MDP KV JEGYZŐKÖNYVEK SZTÁLIN HALÁLA - IZGATÁSÉRT PEREK BÍRÁK FORRADALMI BIZOTTSÁGA ő KÚRIAI TELJES ÜLÉSEK KATONAI BÍRÁSKODÁS MDP KV JEGYZŐKÖNYVEK SZTÁLIN HALÁLA - IZGATÁSÉRT PEREK BÍRÁK FORRADALMI BIZOTTSÁGA KÖZGAZDASÁGI ÉS JOGI KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 1996 Tartalomjegyzék Bevezető 15 Rövidítések

Részletesebben

SZOMBATHELYI KIRÁLYI TÖRVÉNYSZÉK IRATAI a/ ELNÖKI IRATOK

SZOMBATHELYI KIRÁLYI TÖRVÉNYSZÉK IRATAI a/ ELNÖKI IRATOK MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR VAS MEGYEI LEVÉLTÁRA VAS MEGYE SZOMBATHELY VII.1.a. SZOMBATHELYI KIRÁLYI TÖRVÉNYSZÉK IRATAI a/ ELNÖKI IRATOK (1871) 1874-1950 (1954) 54 db (0,12) doboz = 6, 48 ifm 12 db (0,13)

Részletesebben

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. LAJSTROM XIV. 38 Csendhelyi Ignác iratai 1767-1854 Raktári száma, neve, terjedelme: Összes raktári és terjedelme: 1 csomó = 0,08 ifm 1 csomó = 0,08 ifm

Részletesebben

VIII. 54. Sümegi Állami Kisfaludy Sándor Általános Gimnázium iratai 1868-1955

VIII. 54. Sümegi Állami Kisfaludy Sándor Általános Gimnázium iratai 1868-1955 ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK VIII. 54. Sümegi Állami Kisfaludy Sándor Általános Gimnázium iratai 1868 1955 Az intézmény névváltozásai: Sümegi M. Kir. Állami Kisfaludy

Részletesebben

IX. 314. A Pest vármegyei Dunavölgy Lecsapoló és Öntöző Társulat iratai 1900-1944

IX. 314. A Pest vármegyei Dunavölgy Lecsapoló és Öntöző Társulat iratai 1900-1944 Terjedelem: 5,65 fm, 70 csomó, 70 raktári egység. Raktári helye: Mester utca, fszt. raktár, 47. állvány, 13-18. polc a) Hivatali, ügyviteli iratok b) 1./ Általános kimutatások 2./ Birtokívek, ártéri, összesített

Részletesebben

ORSZÁGOS BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI INTÉZETEK

ORSZÁGOS BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI INTÉZETEK ORSZÁGOS BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI INTÉZETEK Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet 6337 Állampuszta Telefon: 06 /78/ 407-684, 407-847 Csóti András bv. dandártábornok 06 /78/ 407-950 Balassagyarmati

Részletesebben

2008. NOVEMBER 18. KEDD

2008. NOVEMBER 18. KEDD 2008. NOVEMBER 18. KEDD Megelőző felvilágosító szolgáltatás a büntetés-végrehajtásban. A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 283. (1) bekezdése. A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX.

Részletesebben

XXII. 302. Vác város polgármesterének iratai (1867-) 1945-1950 (-1952)

XXII. 302. Vác város polgármesterének iratai (1867-) 1945-1950 (-1952) XXII. 302. Vác város polgármesterének iratai (1867-) 1945-1950 (-1952) Terjedelem: 20,94 fm (ebből 1,51 fm kötet), 203 doboz, 47 kötet, 250 raktári egység Raktári helye: PML váci osztálya, 61. terem, 78-104.

Részletesebben

V. 1106. Püspökszilágy nagyközség iratai 1879-1950

V. 1106. Püspökszilágy nagyközség iratai 1879-1950 V. 06. 879 Raktári helye: Mester utca, földszint, 55. állvány, 57. polc C/ Polgári kori iratok 879944 // a/ Képviselőtestületi iratok 879944 // 0,38 fm d/ Adóügyi és tulajdon 883, 93, 929939 0,3 fm nyilvántartási

Részletesebben

B/3. BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI ÉS SZABÁLYSÉRTÉSI JOG

B/3. BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI ÉS SZABÁLYSÉRTÉSI JOG B/3. BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI ÉS SZABÁLYSÉRTÉSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG Egyes tételeknél szükséges a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (Btk.), a büntetőeljárásról szóló

Részletesebben

XV. 37. Digitális másolatok levéltári gyűjteménye. b) Más gyűjtemények anyagáról készült másolatok 2003 2009 (1229 2005)

XV. 37. Digitális másolatok levéltári gyűjteménye. b) Más gyűjtemények anyagáról készült másolatok 2003 2009 (1229 2005) XV. 37 Digitális másolatok levéltári gyűjteménye 2002 b) Más gyűjtemények anyagáról készült másolatok 2003 2009 (1229 2005) Terjedelem: 0,48 fm (+0,29 fm másolat), 48 tok (+29 tok másolat), 48 raktári

Részletesebben

Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Fióklevéltára IV. B HÓDMEZŐVÁSÁRHELY VÁROS HÁZIPÉNZTÁRI HIVATALÁNAK IRATAI (1871 )

Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Fióklevéltára IV. B HÓDMEZŐVÁSÁRHELY VÁROS HÁZIPÉNZTÁRI HIVATALÁNAK IRATAI (1871 ) Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Fióklevéltára IV. B. 1411. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY VÁROS HÁZIPÉNZTÁRI HIVATALÁNAK IRATAI (1871 ) 1872 1944 T: 16,28 ifm (108 doboz, 16 csomó) 6,96 kfm (373 kötet) 23,24

Részletesebben

VIII Nagykőrösi református elemi iskolák iratainak levéltári gyűjteménye

VIII Nagykőrösi református elemi iskolák iratainak levéltári gyűjteménye VIII. 117. Nagykőrösi református elemi iskolák iratainak levéltári gyűjteménye 1859-1948 Raktári helye: Nagykőrös, D. épület, 41. raktár, 21-25. polc a/ Nagykőrösi ref. elemi népiskolák iratai 1859-1948

Részletesebben

V. 1027. Domony nagyközség iratai 1924-1950 /-1952/

V. 1027. Domony nagyközség iratai 1924-1950 /-1952/ 1924- /-1952/ Raktári helye: Mester utca, 1. em. raktár, 132. állvány, 9-11. polc C/ Polgári kori iratok 1924-1944 a/ Képviselő-testületi iratok 1924-1944 0,07 fm D/ Népi demokratikus kori iratok 1945-

Részletesebben

XXIX. 10. A Pamutfonóipari Vállalat Váci Finompamutfonó és Cérnázó gyárának iratai (1949) 1950 1989. d) A Műszaki Osztály iratai (1949 ) 1950 1966

XXIX. 10. A Pamutfonóipari Vállalat Váci Finompamutfonó és Cérnázó gyárának iratai (1949) 1950 1989. d) A Műszaki Osztály iratai (1949 ) 1950 1966 XXIX. 10 A Pamutfonóipari Vállalat Váci Finompamutfonó és Cérnázó gyárának iratai (1949) 1950 1989 d) A Műszaki Osztály iratai (1949 ) 1950 1966 Terjedelem: 2,30 fm, 23 doboz, 23 raktári egység Raktári

Részletesebben

STATISZTIKAI ÖSSZEÁLLÍTÁS

STATISZTIKAI ÖSSZEÁLLÍTÁS FŐVÁROSI BÍRÓSÁG ELNÖKE El. IX. A.9/. STATISZTIKAI ÖSSZEÁLLÍTÁS A FŐVÁROSI BÍRÓSÁG ügyforgalmáról és tevékenységéről év. 1. oldal Ügyforgalmi statisztika a Fővárosi területéhez tartozó kerületi bíróságokon

Részletesebben

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK. IV. 404e. Zala vármegye alispánjának iratai Tárgyi csomók 1861-1950.

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK. IV. 404e. Zala vármegye alispánjának iratai Tárgyi csomók 1861-1950. ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK IV. 404e. Zala vármegye alispánjának iratai Tárgyi csomók 1861-1950 Terjedelme: 76 doboz = 9,12 ifm Helyrajzi jelzete: Tárgyi csomók:

Részletesebben

XXI. 7. Pest-Pilis-Solt-Kiskun megye tiszti főorvosának iratai (1895-) 1945-1950 (-1954)

XXI. 7. Pest-Pilis-Solt-Kiskun megye tiszti főorvosának iratai (1895-) 1945-1950 (-1954) XXI. 7. Pest-Pilis-Solt-Kiskun megye tiszti főorvosának iratai (1895-) 1945-1950 (-1954) a/ Általános iratok 1945-1950 (-1951) 13,27 ifm b/ Óvodaügyi iratok (1942-)1945-1949 2,98 ifm c/ Vegyes nyilvántartások

Részletesebben

B/3. BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG. Mindig a vizsga napján hatályos törvényszöveget kell a vizsgázónak ismernie.

B/3. BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG. Mindig a vizsga napján hatályos törvényszöveget kell a vizsgázónak ismernie. Egyes tételeknél szükséges B/3. BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (Btk.) a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény

Részletesebben

XXIII. 10. Zala Megyei Tanács V. B. Élelmiszeripari Osztály iratai

XXIII. 10. Zala Megyei Tanács V. B. Élelmiszeripari Osztály iratai ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. ÁTTEKINTŐ RAKTÁRI JEGYZÉK XXIII. 10. Zala Megyei Tanács V. B. Élelmiszeripari Osztály ai 1951-1956 Terjedelme: 24 doboz = 2,64 ifm Helyrajzi jelzete:

Részletesebben

A BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁS SZERVEZETI EGYSÉGEI, ELÉRHETŐSÉGEI ÉS VEZETŐI

A BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁS SZERVEZETI EGYSÉGEI, ELÉRHETŐSÉGEI ÉS VEZETŐI A BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁS SZERVEZETI EGYSÉGEI, ELÉRHETŐSÉGEI ÉS VEZETŐI BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁS ORSZÁGOS PARANCSNOKSÁGA Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága 1054 Budapest, Steindl Imre u. 8. Központi

Részletesebben

V. 1024. Dány nagyközség iratai 1893-1950 /-1951/

V. 1024. Dány nagyközség iratai 1893-1950 /-1951/ V. 1024. Dány nagyközség iratai 1893-1950 /-1951/ Raktári helye: Mester utca, 1. em. raktár, 132. állvány, 2-4. polc C/a Képviselő-testületi iratok 1893-1944 0,46 fm D/a Képviselő-testületi iratok 1945-1949

Részletesebben

IV. 411. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye tiszti főorvosának iratai 1881-1944 /-1949/

IV. 411. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye tiszti főorvosának iratai 1881-1944 /-1949/ IV. 411. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye tiszti főorvosának iratai 1881-1944 /-1949/ Az 1886. XXI. tc. szerint a vármegyei törvényhatóság központi tisztviselői közé tartoztak a szakszolgálati tisztviselők

Részletesebben

VIII. 62. 1955 1994, é. n.

VIII. 62. 1955 1994, é. n. VIII. 62 A Kereskedelmi Szakközépiskola, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskola (1965-ig Pest Megyei Tanács V. B. 2. sz. Kereskedelmi Tanulóiskolája, 1978-ig Kereskedelmi és Vendéglátóipari

Részletesebben

XXIII. 13. Zala Megyei Tanács V. B. Munkaügyi Osztály ( : Munkaerő-gazdálkodási Osztály) iratai

XXIII. 13. Zala Megyei Tanács V. B. Munkaügyi Osztály ( : Munkaerő-gazdálkodási Osztály) iratai ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. ÁTTEKINTŐ RAKTÁRI JEGYZÉK XXIII. 13. Zala Megyei Tanács V. B. Munkaügyi Osztály (1957-1987: i Osztály) ai 1952-1987 Terjedelme: 59 doboz = 6,49 ifm 38

Részletesebben

STATISZTIKAI ÖSSZEÁLLÍTÁS

STATISZTIKAI ÖSSZEÁLLÍTÁS FİVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE STATISZTIKAI ÖSSZEÁLLÍTÁS A FİVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK ügyforgalmáról év 1. oldal Ügyforgalmi statisztika a Fıvárosi Törvényszék területéhez tartozó kerületi bíróságokon összesen

Részletesebben

V. 1125. Táborfalva nagyközség iratai 1 1949-1950

V. 1125. Táborfalva nagyközség iratai 1 1949-1950 V. 25. Táborfalva nagyközség iratai 949 Raktári helye: Mester utca, I. emelet, 45. állvány, 3. polc D/ Népi demokratikus kori iratok a/ Képviselőtestületi iratok 949 0,0 fm b/ Elöljárósági iratok 949 0,70

Részletesebben

BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI INTÉZETEK ORSZÁGOS ÉS REGIONÁLIS BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI INTÉZETEK

BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI INTÉZETEK ORSZÁGOS ÉS REGIONÁLIS BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI INTÉZETEK ORSZÁGOS ÉS REGIONÁLIS BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI INTÉZETEK Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet 6337 Állampuszta Telefon: 06 /78/ 407-684, 06 /78/ 407-847 Fax: 06 /78/ 408-351 E-mail: apuszta.uk@bv.gov.hu

Részletesebben

Az országos, regionális és járási bv. intézetek elnevezésének változásai, különös tekintettel a járási börtönökre

Az országos, regionális és járási bv. intézetek elnevezésének változásai, különös tekintettel a járási börtönökre Az országos, regionális és járási bv. intézetek elnevezésének változásai, különös tekintettel a járási börtönökre A kir. igazságügyi minisztérium 1871. július 10-i rendelete az 1871. XXXII. tc. 1 3. -ában

Részletesebben

20. fond. BETHESDA KÓRHÁZ IRATAI

20. fond. BETHESDA KÓRHÁZ IRATAI 20. fond. BETHESDA KÓRHÁZ IRATAI 1880 1956 51,25 ifm A kórházat a pesti református német leányegyház állította fel 1866-ban. Rózsa utca 53. sz. alatti házat bérbevette és berendezte előbb 6, majd 11 ággyal.

Részletesebben

Regisztrált bűncselekmények Összesen

Regisztrált bűncselekmények Összesen 2018 Regisztrált bűncselekmények 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 Összesen 408 407 394 034 447 186 451 371 472 236 377 829 329 575 280 113 290 779 226 452 Az élet, a testi épség és az

Részletesebben

BÖRTÖNÜGYI SZEMLE. Kiadja a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága

BÖRTÖNÜGYI SZEMLE. Kiadja a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága BÖRTÖNÜGYI SZEMLE Kiadja a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Megjelenik negyedévente Harmincnegyedik évfolyam 3. szám SZERKESZTŐBIZOTTSÁG SZÁMUNK SZERZŐI Elnök: CSÓTI ANDRÁS Tagok: DR. CSORDÁS

Részletesebben

XXIX. 15. A Senior Váci Kötöttárugyár (1982-ig Váci Kötöttárugyár) iratai f) A Főkönyvelőség iratai

XXIX. 15. A Senior Váci Kötöttárugyár (1982-ig Váci Kötöttárugyár) iratai f) A Főkönyvelőség iratai XXIX. 15 A Senior Váci Kötöttárugyár (1982-ig Váci Kötöttárugyár) iratai 1948 1988 f) A Főkönyvelőség iratai 1948 Terjedelem: 2,20 fm, 21 doboz, 1 csomó, 22 raktári egység Raktári hely: VVL,... sz. raktár,...

Részletesebben

Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltára Makó IV MAKÓI (KÖZPONTI) JÁRÁS FŐSZOLGABÍRÁJÁNAK IRATAI (-1951)

Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltára Makó IV MAKÓI (KÖZPONTI) JÁRÁS FŐSZOLGABÍRÁJÁNAK IRATAI (-1951) Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltára Makó IV. 463. MAKÓI (KÖZPONTI) JÁRÁS FŐSZOLGABÍRÁJÁNAK IRATAI 1872 1949 (-1951) [Fondképző története] [Dokumentumokban szereplő információk] [Szerkezeti

Részletesebben

A ÉV LEGJELENTŐSEBB ESEMÉNYEI. Március 27. lent dr. Bárándy Péter, volt igazságügy-miniszter, Katonáné dr. Borka Katalin ny. bv.

A ÉV LEGJELENTŐSEBB ESEMÉNYEI. Március 27. lent dr. Bárándy Péter, volt igazságügy-miniszter, Katonáné dr. Borka Katalin ny. bv. Március 27. Ünnepélyesen átadták a 700 fő fogvatatott befogadására alkalmas Tiszalöki Országos Bv. Intézetet, amely az első PPP-konstrukcióban épült börtön Közép-Európában. A tiszalöki intézet zöldmezős

Részletesebben

B/3. BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG

B/3. BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG B/3. BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG Egyes tételeknél szükséges - az Alaptörvény, - a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (Btk.), - a büntetőeljárásról szóló

Részletesebben