2013. III. negyedéves korrekció feladatonként ezer Ft-ban A B C D E F G H I J K L

Hasonló dokumentumok
2014. III. negyedéves korrekció ezer Ft-ban A B C D E F G H I J K L

2014. I féléves korrekció feladatonként

2013. I. féléves korrekció feladatonként ezer Ft-ban A B C D E F G H I J K L

2015. I. féléves korrekció

A ÉVI BERUHÁZÁSI ELŐIRÁNYZATOK

Az Európai Unió támogatásával megvalósuló feladatok

Szentgyörgy u. - Csermőkei u. összekötése

Az Európai Unió támogatásával megvalósuló feladatok

A ÉVI BERUHÁZÁSI ELŐIRÁNYZATOK

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 31/2013. (XII.20. ) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E L E T E

2014. évi VÁROSÜZEMELTETÉSI FELADATOK ÖSSZESÍTŐ

Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének június 20. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből: VI-134/4960/2013. sz.

2014. IV. negyedéves korrekció feladatonként

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 3. pontja helyébe mely a módosított okiratban pont alatt szerepel a következő rendelkezés lép:

2015. III. negyedévi korrekció feladatonként

Rohod Község Önkormányzata Képviselőtestületének 7/2014. (IV. 17.) önkormányzati rendelete

Rábapatona Község évi költségvetésének előirányzatai bevételi és kiadási főcsoportok szerint ( E Ft-ban)

A Közgyűlés XIII-203/ /2016. számú határozatának 1. melléklete. Módosító okirat

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

PULA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

Állami (Államigazgatási) feladatok. Önként Vállalt feladatok. Kötelezően ellátott KIEMELT ELŐIRÁNYZAT. Összesen. feladatok

Az Európai Unió támogatásával megvalósuló feladatok

Előirányzat módosítás állami költségvetéssel való elszámolás miatt

1. BEVÉTELI ÖSSZESÍTŐ ÉV

Az iskola-egészségügyi körzetek ellátási területéről

KIEGÉSZÍTÉS. a évi önkormányzati költségvetés 2. sz. módosításához

2017. évi költségvetés összevont pénzforgalmi mérlege

Szécsény Város Önkormányzata évi költségvetési rendeletének módosítására

Előterjesztés évi költségvetés előirányzat módosítására

A rendelet 1. számú melléklete- BEVÉTELEK

A ÉVI BERUHÁZÁSI ELŐIRÁNYZATOK

Kötelező feladat Utolsó módosítás. Eredeti előirányzat. Teljesítés Teljesítés %

2010. évi terv (adatok ezer forintban) ÚT, AUTÓPÁLYA ÉPÍTÉSE ÖSSZESEN:

Az önkormányzat évi költségvetési tervezete

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének február 25-i ülésére

adatok eft-ban Tárgy évi Tárgy évi Tárgy évi Tárgy évi BEVÉTELEK módositott

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának évi bevételei

7. melléklet a./2013. (...) önkormányzati rendelethez Porva Községi Önkormányzat... melléklet../2013. (...) önkormányzati rendeletéhez

Szakfeladatok kiadása

Az Önkormányzat évi egyéb működési kiadásai

Tárgy: A nevelési-oktatási intézményekben indítható osztályok és csoportok, valamint alkalmazotti létszámok meghatározása

Bevételek forrásonkénti alakulása évben 1. sz. melléklet Adatok eft-ban I. Működési bevételek eredeti Módosított 2010.

2016. évi KÖLTSÉGVETÉS

1. SZÁMÚ MELLÉKLET JÁSZSZENTLÁSZLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 8/ 2015.( IV.24. ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETHEZ

Tételek Kiadás Saját bevételek 01 Feladat összesen: Bérek Egyéb Alkalmi mb. Üzemeltetés Szolgáltatás Áfa és egyéb Befizetések

TISZAALPÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 11/2014.(VI.25.) sz. önkormányzati rendelete

2017. évi költségvetés összevont pénzforgalmi mérlege ezer Ft-ban

1.melléklet az /2018.( )önkormányzati rendelethez Káptalantóti Község Önkormányzata évi költségvetés összevont mérlege

1. A rendelet hatálya 1. A rendelet hatálya az Önkormányzat és az irányítása alá tartozó költségvetési szervekre, intézményekre terjed ki.

Az 1/2008 (II.21.) számú rendelet (továbbiakban: Rendelet) 1. szövegrészéből a Polgármesteri Hivatal megnevezés hatályát veszti.

CÍM ÉS ALCÍMREND. . melléklet a 2/2016. (II.04.)önkormányzati rendelethez 1. melléklet a 2/2016. (II.04.)önkormányzati rendelethez

7/1. melléklet az 1/2014. (III. 1.) önkormányzati rendelethez Bakonyoszlop Községi Önkormányzat költségvetési rendelete

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának évi bevételei. B e v é t e l i j o g c í m év év 2 3 4=

MEZŐNYÁRÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 6/2016.(IV.27.) Önkormányzati rendelet

A évi költségvetési pénzmaradvány feladatonkénti részletezése

A évi költségvetés bevételi előirányzatainak változásai

Salomvár Község Önkormányzatának évi módosított költségvetés-tervezete

1. számú melléklet a 4/2014.(IV.15) önkormányzati rendelethez Az Izsák Város évi összes bevétele forrásonként

ÖNKORMÁNYZATI RENDELET

1. SZÁMÚ MELLÉKLET JÁSZSZENTLÁSZLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 3 / 2015.(II. 27. ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETHEZ

Lepsény Nagyközségi Önkormányzat bevételei és kiadásai kormányzati funkciónként, illetve szakfeladatonként (eft)

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2012. (IV. 27.) önkormányzati rendelete. Tabdi község önkormányzata évi zárszámadásáról

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 30/2012. (X. 19.) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E L E T E

Martfű Város Polgármesterétől. Előterjesztés. a évi pénzügyi terv módosításáról

Előterjesztés a évi költségvetés módosításáról

Előterjesztés Répcelak Város Önkormányzata évi költségvetéséről szóló rendeletének módosításához

.../2016 (X.26) számú határozat a Társulás évi költségvetését megállapító 4/2015. (II.15.) számú határozat módosításáról

2016. évi költségvetés összevont pénzforgalmi mérlege ezer Ft-ban

Címrend. Cím Közös Önkormányzati Hivatal. Önkormányzat. Összesen: Cím Közös Önkormányzati Hivatal.

/1/ E rendelet kihirdetése napján lép hatályba. /2/ E rendelet kihirdetéséről a jegyző gondoskodik. Szarvas, április 27.

E G Y E K N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T Á N A K P O L G Á R M E S T E R É T Ő L. Előterjesztés

Az önkormányzat központi kezelésű feladatainak évi kiadásai

5. Az Év Tűzoltója kitüntető cím adományozása Előterjesztő: dr. Őri László alpolgármester. Előadó: Vetusinszki Balázs t.alezredes kirendeltségvezető

Görcsönydoboka Község Önkormányzat 2018.évi költségvetésének bevételei és kiadásai kormányzati funkciók szerinti bontásban

12. Napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének november 24-i soros ülésére

1. melléklet Kolontár Község Önkormányzata 1.

N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T Á N A K P O L G Á R M E S T E R É T Ő L

2010. évi terv (adatok ezer forintban) ÚT, AUTÓPÁLYA ÉPÍTÉSE ÖSSZESEN:

Előterjesztés 5/a. melléklete

1. SZÁMÚ MELLÉKLET JÁSZSZENTLÁSZLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 11 / 2014.(V. 29. ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETHEZ

T á j é k o z t a t ó a évi költségvetés I. negyedévi alakulásáról

Hajdúsámson Város Önkormányzata Polgármesterétől ELŐTERJESZTÉS

E G Y E K N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T Á N A K P O L G Á R M E S T E R É T Ő L. Előterjesztő: Dr. Miluczky Attila Polgármester

A Szolgáltató Város Szolgáltató Szolnok projekthez csatlakozott közszolgáltatók

Önkormányzat működési célú költségvetési támogatása. Kecskeméti Főiskola szerv megnevezése

Módosította a 19/2014.(XI.28.) Önk. rendelet 1. -a. Hatályos:

Marcali Város Képviselőtestületének 12/2010.(VII. 30.) számú rendelete

Módosító Okirat. 1. Az Alapító okirat bevezető rendelkezése helyébe a következő rendelkezés lép:

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 20-i ülésére

Szakfeladat Számlaszám Megnevezés. 516 Rendszeres személyi juttatások 3 fő

Változás. Változás előirányzat módosítás

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének február 22-i ülésére

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2013. (II. 22.) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E L E T E

Tételek Kiadás Saját bevételek 01 Feladat összesen: Személyi jellegű. Bérek Egyéb

Előterjesztés Kisbér Város Képviselő-testülete március 29.-i ülésére

ezer forintban Módosított előirányzat évi előirányzat évi előirányzat Feladatok megnevezése

I. Bevételekkel összefüggő előirányzat-módosítások

KENGYEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2/2009./III.02./ önkormányzati rendelete

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.

Átírás:

Az előterjesztés 3. melléklete 1 2 MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ŐSZI NAPSUGÁR OTTHON 3 Intézmény átvátelhez kapcsolódó támogatás 31 144 31 144 24 523 6 621 31 144 4 Összesen: 31 144 31 144 24 523 6 621 31 144 5 BELVÁROSI-DIÓSGYŐRI ÓVODAI GAZDASÁGI IGAZGATÓSÁG 6 Összesen: 7 NYITNIKÉK ÓVODA 8 Összesen: 9 DIÓSGYŐRI ÓVODA 1 Összesen: 11 BATSÁNYI JÁNOS ÓVODA 12 Összesen: 13 JÓZSEF ÚTI ÓVODA 14 Összesen: 15 SZÁZSZORSZÉP ÓVODA 16 Összesen: 17 AVAS ÉS KÖRNYÉKE ÓVODAI GAZDASÁGI IGAZGATÓSÁG 18 Összesen:

19 AVASTETŐI ÓVODA 2 Összesen: 21 NAPRAFORGÓ ÓVODA 22 Összesen: 23 ESZTERLÁNC NÉPHAGYOMÁNY ŐRZŐ ÓVODA 24 Összesen: 25 BELVÁROSI ÓVODA 26 Összesen: 27 MISKOLCI KÖZINTÉZMÉNY-MŰKÖDTETŐ KÖZPONT 28 Összesen: 29 II. RÁKÓCZI FERENC MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR 3 II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár könyvtári érdekeltségnövelő pályázat 5 332 5 332 5 332 5 332 31 Összesen: 5 332 5 332 5 332 5 332 32 HERMAN OTTÓ MÚZEUM 33 Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum Nonprofit Kft. feladatainak átvételéhez kapcsolódó előirányzat módosítás 27 27 3 5 5 23 27 34 Összesen: 27 27 3 5 5 23 27 35 MISKOLCI ÖNKORMÁNYZATI RENDÉSZET 36 2 db Dácia Duster matricázása 191 191 191 191 37 Összesen: 191 191 191 191

38 POLGÁRMESTERI HIVATAL 39 Igazgatási kiadások: 4 - Hajtó- és kenőanyag 7 97 7 97 7 97 7 97 41 - Irodai papír 5 686 5 686 5 686 5 686 42 - Távhő és melegvíz 12 118 12 118 12 118 12 118 43 - Gázenergia 1 12 1 12 1 12 1 12 44 - Villamosenergia 1 932 1 932 1 932 1 932 45 - Levél, csomag, távirat 3 633 3 633 3 633 3 633 46 - Vezetékes telefon, telex, telefax 9 896 9 896 9 896 9 896 47 Zaj- és rezgésvédelem -2-2 -2-2 48 Földvédelem 2 2 2 2 49 Tisztségviselők juttatásai és járulékai -35 152-35 152-27 679-7 473-35 152 5 Összesen: 15 33 15 33-27 679-7 473 5 482 15 33 51 Intézmények összesen: 78 997 78 997 344-352 79 5 78 997

52 ÖNKORMÁNYZAT 53 MŰKÖDÉS 54 Bevételeken belüli előirányzat módosítások: 55 Működőképesség megőrzését szolgáló kiegészítő támogatás -318 254-318 254 56 Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata feladatainak támogatása 318 254 318 254 57 Bevételt, kiadást egyaránt érintő előirányzat módosítások: 58 Szakmai hálózatépítés, szemléletformálás, tapasztalati tanulás a minőségi közösségi szolgálatért Miskolcon (TÁMOP pályázat) 21 797 21 797 21 797 21 797 59 Szervezetfejlesztés és hatékonyságnövelés Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatánál (ÁROP pályázat) 39 993 39 993 39 993 39 993 6 Különféle kártalanítások 3 5 3 5 3 5 3 5 61 Óvoda-, iskolatej akció 1 89 1 89 1 89 1 89 62 Általános működési és ágazati feladatok állami támogatása: 63 - Óvodapedagógusok és nevelő munkájukat közvetlenül segítők bértámogatása -42 592-42 592 64 - Óvodaműködtetési támogatás -4 428-4 428 65 - Egyes szociális és gyermekjóléti feladatok -19 842-19 842 66 Elszámolás az államháztartással -66 862-66 862 67 Belső átcsoportosítások: 68 Aluljárók fenntartása -2 8-2 8-2 8-2 8 69 Hidak fenntartása 2 8 2 8 2 8 2 8 7 Mellékvízfolyások, záportározók fenntartása -1 665-1 665-1 665-1 665 71 Hejő patak fenntartása -1 7-1 7-1 7-1 7 72 Békás tó fenntartása -67-67 -67-67 73 Ár- és belvízvédelmi készletek 74 Hejő patak fenntartása 75 Hordalékfogó keresztrácsok tisztítása, javítása 4 35 4 35 4 35 4 35-1 1-1 1-1 1-1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 76 Szökőkutak üzemeltetése -3-3 -3-3 77 Városi ünnepek kiszolgáló feladatai -4-4 -4-4 78 Köztéri órák üzemeltetése 7 7 7 7 79 Városi ünnepek kiszolgáló feladatai -1 4-1 4-1 4-1 4 8 Zászlózás 588 588 588 588 81 Búza téri aluljáró lift üzemeltetés 15 15 15 15 82 Adventi és karácsonyi díszítés 797 797 797 797 83 Edényes növények gondozása 471 471 471 471 84 SHIFT projekt -471-471 -471-471 85 Szervezetfejlesztés és hatékonyságnövelés Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatánál (ÁROP pályázat) 3 3 3 3

86 Stratégiai zajtérképek és zajcsökkentési intézkedési tervek készí- tése Miskolc Megyei Jogú Város közigazgatási területére (KEOP pály.) -1 969-1 969-1 969-1 969 87 Szociális bérlakásokkal összefüggő követelésvásárláshoz kapcsolódó egyéb kiadások (beruházásba) -35 518-35 518-35 518-35 518 88 Technikai előirányzat módosítások: 89 Többcélú Kistérségi Társulásnak átadott Őszi Napsugár Otthon önkormányzati támogatása -31 144-31 144-31 144-31 144 9 Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum Nonprofit Kft. támogatása -8-8 -8-8 91 PANNON-tenger Múzeum pályázat önrésze -19-19 -19-19 92 Közbiztonság, Polgárőrség támogatása -191-191 -191-191 93 II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár könyvtári érdekeltségnövelő pályázat -5 332-5 332-5 332-5 332 94 Szociális bérlakásokkal összefüggő követelésvásárláshoz kapcsolódó egyéb kiadások -5 482-5 482-5 482-5 482 95 Tisztségviselők juttatásai és járulékai 35 152 35 152 27 679 7 473 35 152 96 MŰKÖDÉS ÖSSZESEN: 318-116 184-115 866 27 679 7 473-16 542-44 476-115 866 97 FELÚJITÁSOK 98 FELÚJITÁS ÖSSZESEN: 99 BERUHÁZÁSOK 1 Bevételt, kiadást egyaránt érintő előirányzat módosítások: 11 Miskolc, Szentpéteri kapu 9-11. sz. fölötti útleszakadás és partfalomlás (15941 pályázati azonosító) 12 Latorca utcai orvosi rendelő infrastrukturális fejlesztése (ÉMOP pályázat) 13 Andrássy utcai orvosi rendelő infrastrukturális fejlesztése (ÉMOP pályázat) 14 Többletigények: 15 Szentgyörgy u. - Csermőkei u. összekötése 16 Ördög-árok zártszelvényének rekonstrukciója 17 Pacsirta u. felszíni vízelvezetés kiépítése és támfal megerősítések 18 Tizeshonvéd u. útfelújítása 19 Forrásvölgy u. útfelújítása 32 513 32 513 32 513 32 513 6 6 6 6 58 699 58 699 58 699 58 699-4 5-4 5-4 5-4 5 4 5 4 5 4 5 4 5-29 9-29 9-29 9-29 9 15 15 15 15 14 9 14 9 14 9 14 9 11 Belső átcsoportosítások: 111 Thököly u. - Kiss E. úti csomópont sávbővítés -988-988 -988-988 112 Szabó E. u. vízrendezés 988 988 988 988

113 Történelmi Avas állékonyságvédelméhez szükséges tervezési és kivitelezési munkák -1-1 -1-1

114 Széchenyi utcai burkolatcserével összefüggő feladatok (Avas Szálló ideiglenes kerítés elbontás, életveszély elhárítás, önkormányzati tulajdonú épületek lábazatjavítása, egyéb) 1 1 1 1 115 Pályázati önrész: 116 - Szervezetfejlesztés és hatékonyságnövelés Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatánál (ÁROP pályázat) -3-3 -3-3 117 - Miskolc, Andrássy utcai orvosi rendelő infrastrukturális fejlesztése (ÉMOP pályázat) -3-3 -3-3 118 Miskolc, Andrássy utcai orvosi rendelő infrastrukturális fejlesztése (ÉMOP pályázat) 3 3 3 3 119 Stratégiai zajtérképek és zajcsökkentési intézkedési tervek készí- tése Miskolc Megyei Jogú Város közigazgatási területére (KEOP pály.) 1 969 1 969 1 969 1 969 12 Szociális bérlakásokkal összefüggő követelésvásárlás -2 482-2 482-2 482-2 482 121 Szociális bérlakásokkal összefüggő felhalmozási kiadások 38 38 38 38 122 BERUHÁZÁS ÖSSZESEN: 151 212 37 187 188 399 188 399 188 399 123 ÖNKORMÁNYZAT 124 ÖSSZESEN: 151 53-78 997 72 533 27 679 7 473-16 542-44 476 188 399 72 533 125 MINDÖSSZESEN: 151 53 151 53 28 23 7 121-27 537-44 476 188 399 151 53