Az Országgy űlés Gazdasági bizottsága Kapcsolódó bizottsáji A Gazdasági bizottság jelentés e Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat (T/1794. szám) Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére részletes vitájáró l Tisztelt Elnök Úr! Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága az egyes házszabályi rendelkezésekr ől szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat (a továbbiakban: HHSZ.) 92. (3) bekezdése alapján vitához kapcsolódó bizottságként a 2014. november 27-ei ülésén a T/1794/8. számú bejelentésében foglaltaknak megfelel ően lefolytatta a Magyarország 2015. évi központi költségvetésér ől szóló törvényjavaslat részletes vitáját. A bizottság a törvényjavaslatot megvizsgálva megállapította, hogy az megfelel a HHSZ. 44. (1) bekezdésében foglalt követelményeknek. A Kormány az Alaptörvényb ől eredő tartalmi és formai követelményeknek megfelelően terjesztette be az Országgy űlésnek a 2015. évi központi költségvetésr ől szóló törvényjavaslatot. A Kormány gazdaságpolitikájának 2010 óta kiemelt célja a foglalkoztatás b ővítése, a magya r vállalkozások versenyképességének javítása, a kiegyensúlyozott gazdasági növekedé s biztosítása, valamint az államadósság csökkentése és a költségvetés hiányának a GDP 3%- a alatt tartása. A célok elérése érdekében tett lépések összhangban állnak a Magyarorszá g gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvényben foglalt el őírásokkal. Az eredmények azt mutatják, hogy a költségvetési és pénzügyi egyensúly helyreállítására, az államadósság csökkentésére, valamint a munkaer őpiac keresleti és kínálati alkalmazkodására, a gazdasági növekedés újraindítására irányuló törekvések már meghozták a várt pozitív fordulatot. A Kormány továbbra is elkötelezett a pénzügyi stabilitás meg őrzése és a gazdasági növekedés ösztönzése mellett. Ezért a 2015-ös költségvetés 2,5%-os gazdasági növekedéssel és 2,4%-o s költségvetési hiánnyal számol. A korábbi évekhez hasonlóan változatlan cél az államadósság
2 további csökkentése, ami 2015 végére várhatóan eléri a 75,4%-os GDP-arányos szintet. Ezen intézkedésekkel az ország európai uniós jogból ered ő kötelezettségei messzemenőkig teljesülnek. A 4 éve megkezdett munka folytatásaként 2015 a bankok elszámoltatásának és a teljes foglalkoztatottság irányába megtett lépések éve lesz. A Kormány által el őterjesztett költségvetési törvényjavaslat és a hozzá benyújtott módosító indítványok az államhazatartá s egyensúlyának megtartása mellett ezen célok alapján kerültek kidolgozásra. A bizottság a részletes vita során a HHSZ. 45. (1) bekezdése alapján megtárgyalta a jelentés mellékletében szereplő módosító javaslatokat, megvizsgálva egyben azt is, hogy azo k megfelelnek-e a HHSZ. 42. -ában foglalt követelménynek. A bizottság a HHSZ. 45. (5) bekezdése alapján a hozzá benyújtott támogatott képvisel ői módosító javaslatokat, továbbá a saját módosítási szándékát tartalmazó, részletes vitát lezár ó bizottsági módosító javaslatot nyújtott be. A jelentés elfogadása során kisebbségben maradt bizottsági tagok véleményét a jelenté s függeléke tartalmazza. A bizottság a törvényjavaslat részletes vitáját 2014. november 27-én lezárta. Budapest, 2014. november 27. Rogán Anta l elnök
3 Az Országgyű lé s Gazdasági bizottsága Melléklet ÁLLÁSFOGLALÁ S a Magyarország 2015. évi központi költségvetésér ő l szóló T/1794. szám ú törvényjavaslathoz benyújtott, a bizottság által megtárgyalt képvisel ői módosító javaslatokró l 3. Dr. Szűcs Lajos, dr. Hargitai János, Witzmann Mihály, Boldog István és László Tamás képviselő a törvényjavaslat 8. (4) bekezdés módosítását javasolja : (4) Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyz őkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvény (a továbbiakban : Ehvt.) alapján létrehozott kiotói egységek átruházásából [befolyt bevétel 50%-ával a) az államháztartásért felelős miniszter a XV. Nemzetgazdasági Minisztérium fejeze t 25. cím, 5. alcím, 1. Gazdasági Zöldítési Rendszer jogcímcsoport el őirányzatát, b) az energiapolitikáért felel ős miniszter a XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezet 20. cím, 35. alcím, 7. Zöld Beruházási Rendszer végrehajtásának feladata i jogcímcsoport el őirányzatát] befolyó bevételt a XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezetben kell elszámolni. Az energiapolitikáért felel ős miniszter az Éhvt. alapján létrehozott kiotói egységek átruházásábó l befolyt bevételnek az Éhvt. 10. ' (3)bekezdésében meghatározott célok szerint i felhasználásra nyitott el őirányzatot az értékesítésből befolyt teljes bevétellel megnövelheti. Az államháztartásért felel ős miniszter az Éhvt. alapján létrehozott kiotói egysége k átruházásából befolyó bevételek elszámolására a XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolato s bevételek és kiadások fejezet, 1. cím, 1. alcím, 3. Kibocsátási egységek értékesítéséb ől származó bevételek jogcímcsoporton belül új jogcímet hozhat létre. Módosító javaslat száma : T/1794/391. az El őterjeszt ő képvisel ője nem ért egyet 79. Ander Balázs képviselő a törvényjavaslat 1. melléklet XI. fejezet 1. cím módosítását javasolja : XI. MINISZTERELNÖKSÉ G 1 Miniszterelnökség [17 588,1] 17 288,1 1-300,0 tám./
4 1 Működési költségveté s 3 Dologi kiadások [9 743,2] 9 443,2 /-300,0 kiad./ Megjegyzés: Az ajánláspont együtt kezelendő az ajánlás 633. pontjával. Módosító javaslat száma : T/1794/71. A módosító javaslatot(tal) : a bizottság nem támogatj a az Előterjeszt ő képvisel ője nem ért egyet 92. Teleki László képvisel ő a törvényjavaslat 1. melléklet XI. fejezet 1. cím módosítását javasolja : XI. MINISZTERELNÖKSÉ G 1 Miniszterelnökség 2 Felhalmozási költségveté s 6 Beruházások [17 588,1] 17 188,1 /-400,0 -lám./ [6 373,8] 5 973,8 /-400,0 kiad./ Megjegyzés : Az ajánláspont együtt kezelendő az ajánlás 594. pontjával. Módosító javaslat száma: T/1794/424. A módosító javaslatot(tal): a bizottság nem támogatja az Előterjeszt ő képviselője nem ért egye t 93. Teleki László képviselő a törvényjavaslat 1. melléklet XI. fejezet 1. cím módosítását javasolja : XI. MINISZTERELNÖKSÉ G 1 Miniszterelnökség [17 588,1] 17 553,1 /-35,0 tárni 2 Felhalmozási költségveté s 6 Beruházások [6 373,8] 6 338,8 /-35,0 kiad./ Megjegyzés : Az ajánláspont együtt kezelend ő az ajánlás 827. pontjával. Módosító javaslat száma : T/1794/425. A módosító javaslatot(tal): a bizottság nem támogatja az Előterjesztő képviselője nem ért egye t 94. Teleki László képviselő a törvényjavaslat 1. melléklet XI. fejezet 1. cím módosítását javasolja : XI. MINISZTERELNÖKSÉG
- 5 1 Miniszterelnökség 2 Felhalmozási költségveté s 6 Beruházások [17 588,1] 16 588,1 1-1000,0 tám./ [6 373,8] 5 373,8 1-1000,0 kiad./ Megjegyzés : Az ajánláspont együtt kezelendő az ajánlás 684. pontjával. Módosító javaslat száma: T/1794/426. A módosító javaslatot(tal): a bizottság nem támogatj a az Előterjeszt ő képvisel ője nem ért egyet 144. Ander Balázs képvisel ő a törvényjavaslat 1. melléklet XI. fejezet 30. cím 1. alcím 2. jogcímcsoport módosítását javasolja : XI. MINISZTERELNÖKSÉ G 30 Fejezeti kezelésű előirányzato k 1 Célelőirányzatok 2 Kormányzati kommunikációval kapcsolatos feladatok [1 090,0] 90,0 /-1000,0 kiad./ [1 090,0] 90,0 1-1000,0 tám./ Megjegyzés : Az ajánláspont együtt kezelend ő az ajánlás 651. pontjával. Módosító javaslat száma : T/1794/74. A módosító javaslatot(tal) : a bizottság nem támogatja az Előterjeszt ő képviselője nem ért egye t 199. Heringes Anita képviselő a törvényjavaslat 1. melléklet XI. fejezet 30. cím 1. alcím 3. jogcímcsoport elhagyását javasolja : XI. MINISZTERELNÖKSÉ G 30 Fejezeti kezelésű el őirányzatok 1 Célel őirányzato k [3 Konzultációk kiadásai ] [ 600,0] /-600,0 kiad./ [ 600,0] 1-600,0 tám./ Megjegyzés : Az ajánláspont együtt kezelend ő az ajánlás 675. pontjával. Módosító javaslat száma : T/1794/70. A módosító javaslatot(tal): a bizottság nem támogatja az Előterjeszt ő képviselője nem ért egye t
- 6 280. Szabó Timea képviselő a törvényjavaslat 1. melléklet XI. fejezet 30. cím 6. alcím elhagyását javasolja : XI. MINISZTERELNÖKSÉ G 30 Fejezeti kezelésű előirányzato k [6 Paksi atomer őmű beruházás ] [28 166,0 ] [28 166,0] /-28166,0 kiad./ /-28166,0 tám./ Megjegyzés : Az ajánláspont együtt kezelend ő az ajánlás 689. pontjával. Megjegyzés: A módosító javaslat támogatása esetén a törvényjavaslat összefüggéseir e tekintettel a 10. sz. mellékletet is módosítani szükséges. Módosító javaslat száma : T/1794/336. az El őterjeszt ő képvisel ője nem ért egyet 295. Bana Tibor képvisel ő a törvényjavaslat 1. melléklet XI. fejezet 32. cím módosítását javasolja : XI. MINISZTERELNÖKSÉ G 32 Rendkívüli kormányzati intézkedések [100 000,0] 99 000,0 /-1000,0 kiad./ Megjegyzés: Az ajánláspont együtt kezelendő az ajánlás 674. pontjával. Módosító javaslat száma : T/1794/29. A módosító javaslatot(tal) : a bizottság nem támogatja az Előterjesztő képvisel ője nem ért egyet 296. Bana Tibor képvisel ő a törvényjavaslat 1. melléklet XI. fejezet 32. cím módosítását javasolja : XI. MINISZTERELNÖKSÉG 32 Rendkívüli kormányzati intézkedések [100 000,0] 99 000,0 /-1000,0 kiad./ Megjegyzés: Az ajánláspont együtt kezelendő az ajánlás 645. pontjával. Módosító javaslat száma : T/1794/30. az El őterjeszt ő képvisel ője nem ért egyet
7 314. Magyar Zoltán képviselő a törvényjavaslat 1. melléklet XI. fejezet 32. cím módosítását javasolja : XI. MINISZTERELNÖKSÉ G 32 Rendkívüli kormányzati intézkedések [100 000,0] 99 700,0 /-300,0 kiad./ Megjegyzés : Az ajánláspont együtt kezelendő az ajánlás 582. pontjával. Módosító javaslat száma : T/1794/89. A módosító javaslatot(tal) : a bizottság nem támogatj a az Előterjeszt ő képvisel ője nem ért egyet 362. Kulcsár Gergely képvisel ő a törvényjavaslat 1. melléklet XI. fejezet 32. cím módosítását javasolja : XI. MINISZTERELNÖKSÉ G 32 Rendkívüli kormányzati intézkedések [100 000,0] 97 800,0 /-2200,0 kiad./ Megjegyzés : Az ajánláspont együtt kezelendő az ajánlás 669. pontjával. Módosító javaslat száma : T/1794/273. A módosító javaslatot(tal) : a bizottság nem támogatj a az Előterjeszt ő képvisel ője nem ért egyet 415. Harangozó Gábor István képvisel ő a törvényjavaslat 1. melléklet XI. fejezet 33. cím módosítását javasolja : XI. MINISZTERELNÖKSÉG 33 Országvédelmi Alap [60 000,0] 30 000,0 /-30000,0 kiad./ Megjegyzés: Az ajánláspont együtt kezelendő az ajánlás 667. pontjával. Módosító javaslat száma : T/1794/194. A módosító javaslatot(tal) : a bizottság nem támogatj a az Előterjesztő képvisel ője nem ért egyet 559. Kunhalmi Ágnes képvisel ő a törvényjavaslat 1. melléklet XIV. fejezet 4. cím módosítását javasolja : XIV. BELÜGYMINISZTÉRIUM 4 Terrorelhárítási Központ [12 332,8] 11 932,8 1-400,0 tám./
- 8 2 Felhalmozási költségveté s [7 Felújítások] [ 400,0] /-400,0 kiad./ Megjegyzés: Az ajánláspont együtt kezelendő az ajánlás 673. pontjával. Módosító javaslat száma: T/1794/354. az Előterjeszt ő képvisel ője nem ért egyet 582. Magyar Zoltán képvisel ő a törvényjavaslat 1. melléklet XIV. fejezet 17. cím kiegészítését javasolja a következő új 1. alcím felvételével : XIV. BELÜGYMINISZTÉRIUM 17 Vízügyi Igazgatóságo k 1 A Szigetköz vízpótlásának megoldása 300,0 1+300,0 kiad./ 300,0 1+300,0 tárni Megjegyzés: Az ajánláspont együtt kezelendő az ajánlás 314. pontjával. Módosító javaslat száma : T/1794/89. az Előterjeszt ő képvisel ője nem ért egyet 594. Teleki László képvisel ő a törvényjavaslat 1. melléklet XIV. fejezet 20. cím 1. alcím kiegészítését javasolja a következ ő új 61. jogcímcsoport felvételével : XIV. BELÜGYMINISZTÉRIUM 20 Fejezeti kezelés ű előirányzato k 1 Agazati célfeladatok 61 Nagykanizsához tartozó Förhénchegy ivóvíz ellátása 400.0 1+400,0 kiad./ 400,0 /+400,0 tám./ Megjegyzés : Az ajánláspont együtt kezelendő az ajánlás 92. pontjával. Módosító javaslat száma : T/1794/424. A módosító javaslatot(tal): a bizottság nem támogatja az Előterjeszt ő képviselője nem ért egyet 633. Ander Balázs képvisel ő a törvényjavaslat 1. melléklet XV. fejezet 25. cím 3. alcím 3. jogcímcsoport kiegészítését javasolja a következ ő új 1. jogcím felvételével :
- 9 XV. NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM 25 Fej ezeti kezelésű el őirányzatok 3 Turisztikai feladatok 3 Turisztikai célelőirányzat 1 Barcsi Dráva szabadstrand fejlesztés e 3000 300,0 /+300,0 kiad. / /+300,0 tám./ Megjegyzés: Az ajánláspont együtt kezelendő az ajánlás 79. pontjával. Módosító javaslat száma : T/1794/71. A módosító javaslatot(tal): a bizottság nem támogatja az Előterjesztő képviselője nem ért egye t 645. Bana Tibor képvisel ő a törvényjavaslat 1. melléklet XVII. fejezet 20. cím 31. alcím kiegészítését javasolja a következő új 14. jogcímcsoport felvételével : XVII. NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 20 Fejezeti kezelésű el őirányzatok 31 Kiemelt célú beruházások támogatás a 14 M8-as számú főút körmendi elkerülő szakaszával kapcsolatos munkálatok megkezdése 1 000,0 /+1000,0 tám./ 1 000,0 /+1000,0 kiad./ Megjegyzés : Az ajánláspont együtt kezelend ő az ajánlás 296. pontjával. Módosító javaslat száma: T/1794/30. A módosító javaslatot(tal): a bizottság nem támogatja az El őterjeszt ő képviselője nem ért egyet 651. Ander Balázs képvisel ő a törvényjavaslat 1. melléklet XVII. fejezet 20. cím 31. alcím kiegészítését javasolja a következ ő új 14. jogcímcsoport felvételével : XVII. NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIU M 20 Fejezeti kezelésű előirányzatok 31 Kiemelt célú beruházások támogatás a 14 Nagyatád-Barcs kerékpárút építés e 1 000,0 /+1000,0 kiad./ 1 000,0 /+1000,0 tám./ Megjegyzés : Az ajánláspont együtt kezelendő az ajánlás 144. pontjával. Módosító javaslat száma: T/1794/74. A módosító javaslatot(tal): a bizottság nem támogatja
-10 - - az Előterjesztő képvisel ője nem ért egye t 667. Harangozó Gábor István képvisel ő a törvényjavaslat 1. melléklet XVII. fejezet 20. cím 31. alcím kiegészítését javasolja a következő új 14. jogcímcsoport felvételével : XVII. NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIU M 20 Fejezeti kezelésű előirányzatok 31 Kiemelt célú beruházások támogatás a 14 67-es számú főút Balatonlelle - Kaposvár közötti szakaszon gyorsforgalmi autóú t kiépítése, településeket elkerül ő szakaszok kialakítása 30 000,0 /+30000,0 kiad./ 30 000,0 /+30000,0 tám./ Megjegyzés: Az ajánláspont együtt kezelendő az ajánlás 415. pontjával. Módosító javaslat száma : T/1794/194. A módosító javaslatot(tal) : a bizottság nem támogatj a az Előterjesztő képvisel ője nem ért egyet 669. Kulcsár Gergely képvisel ő a törvényjavaslat 1. melléklet XVII. fejezet 20. cím 31. alcím kiegészítését javasolja a következő új 14. jogcímcsoport felvételével : XVII. NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIU M 20 Fejezeti kezelésű el őirányzato k 31 Kiemelt célú beruházások támogatás a 14 Balmazújváros - Hajdúböszörmény közötti útszakasz felújítása 2 200,0 /+2200,0 kiad./ 2 200,0 /+2200,0 tám./ Megjegyzés : Az ajánláspont együtt kezelendő az ajánlás 362. pontjával. Módosító javaslat száma : T/1794/273. A módosító javaslatot(tal) : a bizottság nem támogatj a az Előterjesztő képvisel ője nem ért egyet 673. Kunhalmi Ágnes képvisel ő a törvényjavaslat 1. melléklet XVII. fejezet 20. cím 31. alcím kiegészítését javasolja a következő új 14. jogcímcsoport felvételével : XVII. NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIU M 20 Fejezeti kezelés ű előirányzato k 31 Kiemelt célú beruházások támogatás a 14 Pestszentlőrinci útburkolat helyreállítása 400,0 /+400,0 kiad./ 400,0 /+400,0 tám./
-11 - Megjegyzés: Az ajánláspont együtt kezelendő az ajánlás 559. pontjával. Módosító javaslat száma : T/1794/354. A módosító javaslatot(tal): a bizottság nem támogatja az Előterjesztő képviselője nem ért egye t 674. Bana Tibor képvisel ő a törvényjavaslat 1. melléklet XVII. fejezet 20. cím 31. alcím kiegészítését javasolja a következ ő új 15. jogcímcsoport felvételével : XVII. NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 20 Fejezeti kezelés ű előirányzato k 31 Kiemelt célú beruházások támogatás a 15 M8-as számú főút Szentgotthárd jakabházi elkerülő szakaszával kapcsolatos munkálatok megkezdése 1 000,0 /+1000,0 kiad./ 1 000,0 /+1000,0 tám./ Megjegyzés: Az ajánláspont együtt kezelendő az ajánlás 295. pontjával. Módosító javaslat száma : T/1794/29. az Előterjeszt ő képvisel ője nem ért egyet 675. Heringes Anita képvisel ő a törvényjavaslat 1. melléklet XVII. fejezet 20. cím 31. alcím kiegészítését javasolja a következ ő új 21. jogcímcsoport felvételével : XVII. NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIU M 20 Fejezeti kezelés ű előirányzato k 31 Kiemelt célú beruházások támogatás a 21 6231-es Paks-Cece összekötő Paks-Németkéri Megjegyzés: Az ajánláspont együtt kezelendő az ajánlás 199. pontjával. Módosító javaslat száma : T/1794/70. az Előterjesztő képvisel ője nem ért egyet szakaszának felújítása 600,0 /+600,0 kiad./ 600,0 /+600,0 tám./ 684. Teleki László képviselő a törvényjavaslat 1. melléklet XVII. fejezet 20. cím 33. alcím kiegészítését javasolja a következ ő új 1. jogcímcsoport felvételével :
- 12 - XVII. NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIU M 20 Fejezeti kezelésű el őirányzatok 33 Hazai fejlesztési programok 1 Nagykanizsai úthálózat burkolatának javítás a 1 000,0 /+1000,0 kiad./ 1 000,0 /+1000,0 tám./ Megjegyzés: Az ajánláspont együtt kezelendő az ajánlás 94. pontjával. Módosító javaslat száma : T/1794/426. az Előterjeszt ő képvisel ője nem ért egyet 686. Tóth Csaba képvisel ő a törvényjavaslat 1. melléklet XVII. fejezet 20. cím 33. alcím kiegészítését javasolja a következ ő új 21. jogcímcsoport felvételével : XVII. NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIU M 20 Fejezeti kezelésű el őirányzatok 33 Hazai fejlesztési programok 21Őrs vezér téri P+R parkoló kiépítés e 900,0 /+900,0 kiad./ 900,0 /+900,0 tám./ Megjegyzés: Az ajánláspont együtt kezelendő az ajánlás 1070. pontjával. Módosító javaslat száma : T/1794/348. az Előterjeszt ő képvisel ője nem ért egyet 687. Tóth Csaba képvisel ő a törvényjavaslat 1. melléklet XVII. fejezet 20. cím 33. alcím kiegészítését javasolja a következ ő új 21. jogcímcsoport felvételével : XVII. NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIU M 20 Fejezeti kezelés ű előirányzato k 33 Hazai fejlesztési programok 21 Mexikói úti végállomás P+R parkoló kiépítés e 900,0 /+900,0 kiad./ 900,0 1+900,0 tám./ Megjegyzés : Az ajánláspont együtt kezelendő az ajánlás 1071. pontjával. Módosító javaslat száma: T/1794/350. A módosító javaslatot(tal) : a bizottság nem támogatj a az El őterjeszt ő képvisel ője nem ért egyet
- 13-688. Tóth Csaba képvisel ő a törvényjavaslat 1. melléklet XVII. fejezet 20. cím 33. alcím kiegészítését javasolja a következ ő új 21. jogcímcsoport felvételével : XVII. NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIU M 20 Fejezeti kezelésű el őirányzatok 33 Hazai fejlesztési programok 21 Városliget állagmegóvás és fejleszté s 500,0 /+500,0 kiad./ 500,0 /+500,0 tám./ Megjegyzés: Az ajánláspont együtt kezelendő az ajánlás 1072. pontjával. Módosító javaslat száma : T/1794/352. A módosító javaslatot(tal) : a bizottság nem támogatja az Előterjesztő képvisel ője nem ért egyet 689. Szabó Timea képvisel ő a törvényjavaslat 1. melléklet XVII. fejezet 20. cím 35. alcím 3. jogcímcsoport módosítását javasolja : XVII. NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIU M 20 Fejezeti kezelés ű előirányzato k 35 Klíma-, energia- és zöldgazdaság-politikai ágazati programo k 3 Épületenergetikai és energiahatékonysági célel őirányzat [ 654,5]28 820,5 /+28166,0 kiad./ [ 654,5] 28 820,5 /+28166,0 tám./ Megjegyzés : Az ajánláspont együtt kezelend ő az ajánlás 280. pontjával. Módosító javaslat száma : T/1794/336. A módosító javaslatot(tal): a bizottság nem támogatja az El őterjesztő képviselője nem ért egye t 827. Teleki László képvisel ő a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 20. cím 16. alcím kiegészítését javasolja a következő új 9. jogcímcsoport felvételével : XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 20 Fejezeti kezelésű el őirányzatok 16 Szociális szolgáltatások és egyéb szociális feladatok támogatás a 9 Nagykanizsa Palin városrészében nyugdíjas és közösségi faluház építés e 350 /+35,0 kiad./ 35,0 /+35,0 tám./ Megjegyzés: Az ajánláspont együtt kezelendő az ajánlás 93. pontjával. Módosító javaslat száma : T/1794/425.
- 14 - A módosító javaslatot(tal): a bizottság nem támogatja az Előterjeszt ő képviselője nem ért egye t 854. Bánki Erik képvisel ő a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 20. cím 23. alcím 6. jogcímcsoport 4. jogcím módosítását javasolja: XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 20 Fejezeti kezelésű el őirányzatok 23 Sporttevékenység támogatás a 6 Az olimpiai mozgalommal összefüggő, valamint egyéb, a sport stratégiai fejlesztését szolgáló feladatok támogatásár a 4 Doppingellenes tevékenység sportszakmai feladatai [ 165,2] 187,7 1+22,5 kiad./ [ 165,2] 1877 1+22,5 tárni Megjegyzés : Az ajánláspont együtt kezelend ő az ajánlás 864., 1064. pontjaival. Módosító javaslat száma : T/1794/405. A módosító javaslatot(tal) : a bizottság támogatja az Előterjesztő képviselője egyetért 864. Bánki Erik képvisel ő a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 20. cím 23. alcím 9. jogcímcsoport módosítását javasolja : XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 20 Fejezeti kezelésű el őirányzatok 23 Sporttevékenység támogatás a 9 Sportegészségügyi ellátás támogatása [ 115,6 ] [ 115,6 ] 131,4 /+15,8 kiad./ 131,4 /+15,8 tám./ Megjegyzés : Az ajánláspont együtt kezelend ő az ajánlás 854., 1064. pontjaival. Módosító javaslat száma : T/1794/405. A módosító javaslatot(tal): a bizottság támogatj a az Előterjeszt ő képviselője egyetért
- 15-1064. Bánki Erik képvisel ő a törvényjavaslat 1. melléklet XLII. fejezet 33. cím 5. alcím módosítását javasolja : XLII.,A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSA I 33 Állam által vállalt kezesség és viszontgarancia érvényesítés e 5 Garantiqa Hitelgarancia Zrt. garanciaügyleteib ől ered ő fizetési kötelezettség[15 660,0] 15 621,7 /-38.3 kiad./ Megjegyzés: Az ajánláspont együtt kezelendő az ajánlás 854., 864. pontjaival. Módosító javaslat száma : T/1794/405. A módosító javaslatot(tal): a bizottság támogatj a az Előterjesztő képvisel ője egyetért 1070. Tóth Csaba képviselő a törvényjavaslat 1. melléklet XLIII. fejezet 2. cím 1. alcím 1. jogcímcsoport 2. jogcím módosítását javasolja : XLIII. AZ ÁLLAMI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK 2 Az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások 1 Felhalmozási jellegű kiadások 1 Ingatlan-beruházások, ingatlanvásárlá s 2 Az MNV Zrt. ingatlan-beruházásai, ingatlanvásárlásai [23 100,0122 200,0 /-900,0 kiad./ Megjegyzés : Az ajánláspont együtt kezelendő az ajánlás 686. pontjával. Megjegyzés : A módosító javaslat támogatása esetén a törvényjavaslat összefüggéseir e tekintettel a 10. sz. mellékletet is módosítani szükséges. Módosító javaslat száma : T/1794/348. A módosító javaslatot(tal): a bizottság nem támogatja az Előterjeszt ő képviselője nem ért egye t 1071. Tóth Csaba képvisel ő a törvényjavaslat 1. melléklet XLIII. fejezet 2. cím 1. alcím 1. jogcímcsoport 2. jogcím módosítását javasolja : XLIII. AZ ÁLLAMI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSO K 2 Az állami vagyonnal kapcsolatos kiadáso k 1 Felhalmozási jelleg ű kiadások
-16-1 Ingatlan-beruházások, ingatlanvásárlá s 2 Az MNV Zrt. ingatlan-beruházásai, ingatlanvásárlásai [23 100,0]22 200,0 1-900,0 kiad./ Megjegyzés: Az ajánláspont együtt kezelendő az ajánlás 687. pontjával. Megjegyzés: A módosító javaslat támogatása esetén a törvényjavaslat összefüggéseir e tekintettel a 10. sz. mellékletet is módosítani szükséges. Módosító javaslat száma : T/1794/350. az Előterjeszt ő képvisel ője nem ért egyet 1072. Tóth Csaba képvisel ő a törvényjavaslat 1. melléklet XLIII. fejezet 2. cím 1. alcím 1. jogcímcsoport 2. jogcím módosítását javasolja : XLIII. AZ ÁLLAMI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK 2 Az állami vagyonnal kapcsolatos kiadáso k 1 Felhalmozási jellegű kiadások 1 Ingatlan-beruházások, ingatlanvásárlá s 2 Az MNV Zrt. ingatlan-beruházásai, ingatlanvásárlásai [23 100,0]22 600,0 1-500,0 kiad./ Megjegyzés: Az ajánláspont együtt kezelendő az ajánlás 688. pontjával. Megjegyzés: A módosító javaslat támogatása esetén a törvényjavaslat összefüggéseir e tekintettel a 10. sz. mellékletet is módosítani szükséges. Módosító javaslat száma : T/1794/352. az Előterjesztő képvisel ője nem ért egyet
Az Országgyűlé s Gazdasági bizottsága Függelék Az MSZP képvisel őcsoportjához tartozó bizottsági tagok kisebbségi véleménye a Magyarország 2015. évi központi költségvetésér ől szóló T/1794. számú törvényjavaslathoz Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága lefolytatta a törvényjavaslat részletes vitáját. A bizottság részletes vitáról szóló jelentésének elfogadása során kisebbségben maradt, az MSZ P képvisel őcsoportjához tartozó bizottsági tagok az egyes házszabályi rendelkezésekr ől szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat 92. (5) bekezdése és 117. (2)-(3) bekezdése alapján a z alábbi kisebbségi véleményt terjesztik el ő : Az MSZP a 2015. évi költségvetésről szóló törvényjavaslat elfogadását nem támogatja, mive l a 2015. évi költségvetés megalapozatlan, homokra épített kártyavár, amely olya n makrogazdasági tervszámokra épül, amelyeket egyetlen független elemz ő sem támaszt alá. A jövő évi költségvetés optimista makrogazdasági feltételezések mellett is jelent ős megszorításokat és társadalmi konfliktusokkal járó évet vetít el őre. A választási ígéretekke l szemben nem lesz adócsökkentés, de lesznek helyette adóemelések és új adók. Minden ígérgetés ellenére 2015-t ől reálértéken tovább esnek többek között az egészségügyi kiadások, miközben az intézmények tartozásai már meghaladják a 100 milliárd forintot. A jóléti kiadások összesen 122 milliárd forinttal növekedhetnek a tervek szerint, de a családi és szociális támogatások jelent ősen csökkenni fognak jöv őre, összességében 68 milliárd forinttal. A családi pótlék és a gyermekek után járó juttatások összege csökkenhet közel 4 százalékkal. Az idei 535 milliárd forint helyett 517 milliárd forint jut jöv őre a gyes, az anyasági támogatá s és a családi pótlékok kifizetésére. Az átalakítás egyértelműen a jobban keres ő, felső középosztályba tartozó családoknak kedvez. Ezek a lépések még súlyosabbá teszik a gyermekszegénységet is. Vannak persze olyan kiadási tételek is, amelyek jelent ősen n őnek. Csaknem 60 milliárddal több jut jövőre a beruházásokra, például 50 milliárd stadionépítésekre. A törvényhozó és végrehajtó szervek 830 milliárd forintot költhetnek jövőre, ami 90 milliárd forinttal magasabb az idei terveknél. A pénzügyi és költségvetési tevékenységekre 54 5 milliárd forint mehet, ami 76 milliárddal magasabb az idei el őirányzatnál. A iciizmúiikaprogramra 2öi5-oen 35 miiíiárci iuriiiit több pénzt szán i oiiuáiiy, ez azt jelenti, hogy a foglalkoztatás emelését továbbra is a közmunka révén valósítják me g beruházásösztönző programok helyett.
Jövőre az adó- és járulékterhek összesen mintegy 280 milliárd forinttal n őnek. A legnagyobbp a büdzsé az áfával nyeri, összesen közel 158 milliárd forinttal szednének b e több forgalmi í, ót az ideinél, de azt nem tudni pontosan, miért növekszik az összeg ilyen mértékben, vagyis 5,2 százalékkal. A költségvetési terv szerint ugyanis a lakosság rendkívül i mértékben emeli majd a fogyasztását annak hatására, hogy a bankok az elszámoltatás végén csökkentik majd a törlesztőrészleteket, ám a prognózis szerint a háztartási kiadások így se m emelkednek 2,6 százaléknál jobban. Túlbecsültnek látszik a 2015. évi 2,5 százalékos növekedés. A GKI által végzett megállapítások szerint a költségvetés lehetőségei korlátozottak. Az államadósság növekedésének elkerülése és az Európai Unió elvárásaihoz való alkalmazkodás érdekében a GDP-arányos deficit 2015-re 2,4 százalékos lesz, és az államadósság év végi csökkenéséne k elérése érdekében el fog kezd ődni a tartalékok leépítése. A benyújtott törvényjavaslat szerint az idei 76,3 százalékos államadósság jöv őre 75,4 százalék lesz az év végén. Azonban elég, ha a gazdaság nem pörög úgy, ahogyan a kormány tervezi, vagy ha pár tízmilliárd forintta l nagyobb deficit jön össze a büdzsében, és az államadósság máris nem fog csökkenni. A kormány a javaslatban gazdasági növekedést, fejlesztési irányokat határoz meg, azonban a konkrét lépések kimaradtak a tervezés során. A központi költségvetés társasági adó címé n 2015-ben 341,4 milliárd forint bevételt tervez az idei 358,8 milliárdhoz képest. Ez jól tükrözi a kormány vállalati szektorhoz való viszonyát. Az egyszerűsített vállalkozói adó címén tervezett 2015. évi költségvetési bevétel 83,8 milliárd forint. Ez a bevétel 16,8 milliárd forinttal, 25 százalékkal több a 2014. évi költségvetési évre előirányzott összegnél, és 26,2 milliárd forinttal kevesebb a 2013. évhez képest. A kisadózó vállalkozások tételes adója és a kisvállalati adó tekintetében gyakorlatilag kudarcot vallott a kormány. 2012-ben még azt mondták, hogy 2014-től az új vállalkozási adókat választók száma elérheti az 500 ezret, ez azonban nem így történt. 2013-ban és 2014 - ben a vártnál jóval kevesebb adózó választotta e két adózási formát. Megbukott a kormán y elképzelése! Az idei évben a kata 61,9 százalékkal, a kiva 92,2 százalékkal maradt el az el őirányzattól. 2015-ben sem lesz jobb a helyzet. A kata esetében a 2014. évi 78 milliárdhoz képest 2015-től 56,3 milliárd forint az előirányzott összeg, a kiva esetében pedig a 2014. évi 45,4 milliárddal szemben 2015-re már csak 16,4 milliárd forint az el őirányzat. A számokbó l jól látszik, hogy a kata esetében 27,82 százalékkal kevesebb a jöv ő évre tervezett bevétel, a kiva esetében pedig 63,88 százalékkal lesz kevesebb. Az általános indoklás szerint a 2010-es kormányváltás óta a gazdaságpolitika célja a foglalkoztatás b ővítése, a versenyképesség javítása, a kiegyensúlyozott gazdasági növekedé s biztosítása volt. A kormány az ország versenyképességének javításához a bürokráci a csökkentését említi az indoklásban. Szándékai szerint 2015-től tovább kívánja csökkenteni a z ügyintézési határid őt a jelenlegi 25 napról az általános 15 napra, ami legfeljebb 15 nappal les z meghosszabbítható. A bürokráciacsökkentés a számok nyelvén azt jelenti, hogy több embe r több pénzért, kisebb helyen vagy kevesebb eszközzel fog majd működni.
A következ ő három évben állami rezsicsökkentést kívánnak végrehajtani, azaz számos illeté k és bírság fog csökkenni vagy kivezetésre kerülni, illetve számos szükségtelen szabályozá s szűnne meg. Ez azonban önmagában nem fogja az ország gazdasági versenyképességét javítani, hiszen látható, hogy az évek óta nem javuk. A kormány korábban azt ígérte, hogy Európa legversenyképesebb adórendszerét hozza létre, ehhez képest minden nemzetközi versenyképességi összehasonlításban gyakorlatilag változatlan maradt Magyarország pozíciója. A kormány szerint a magyar gazdaságban 2013 - ban a makrogazdasági adatokat figyelembe véve növekedés indult be, és 2014-ben továb b er ősödött. Ezzel szemben sem a fogyasztási kereslet nem lendült fel, sem a külpiac nem élénkült. Emellett pozitív tendencia sem következett be a foglalkoztatás tekintetében. A kormány jövőre el szeretné érni, hogy Magyarországon mindenkinek legyen munkája, és n e szoruljon senki jövedelempótló támogatásokra. A kormány egy olyan víziót tár elénk, amine k semmi köze a valósághoz. Összességében elmondható tehát, hogy ezt a költségvetési törvényjavaslatot az MSZP-frakci ó a fentiekre tekintettel nem tudja támogatni. Budapest, 2014. november 27. Tóth Csaba alelnök
Az Országgyűlé s Gazdasági bizottsága Függelé k A Jobbik képvisel őcsoportjához tartozó bizottsági tagok kisebbségi véleménye a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló T/1794. számú törvényjavaslathoz Az Országgy űlés Gazdasági bizottsága lefolytatta a törvényjavaslat részletes vitáját. A bizottság részletes vitáról szóló jelentésének elfogadása során kisebbségben maradt, a Jobbik képvisel őcsoportjához tartozó bizottsági tagok az egyes házszabályi rendelkezésekr ől szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat 92. (5) bekezdése és 117. (2) (3) bekezdése alapján az alábbi kisebbségi véleményt terjesztik el ő : A Jobbik álláspontja szerint az el őterjesztés lényegében a korábbi megszorítások és az új típusú adófajták költségvetése, amiből az világlik ki, hogy a Gyurcsány-Bajnai-korszako k megszorító csomagjainak nagy többségét nem sikerült kivezetni a rendszerb ől, viszont új adótípusokkal és a korábbi adótípusok kiterjesztésével sikerült súlyosbítani a polgárokr a nehezed ő tehertömeget. 2,5%-os gazdasági növekedéssel számol a törvényjavaslat, ugyanakkor látható, hogy a z impozáns számok mögött nagyon sok kipörg ő és átmeheti hatás található. Az új költségvetés i ciklus tekintetében el kell mondanunk, hogy ezen átmeneti hatások nagy többsége várhatóa n nem fogja tudni alátámasztani a következő évek rendezését. Beszédes az is, hogy míg Varga Mihály a tavalyi költségvetés indoklásában még el őretekintett három évvel a tekintetben, hogy milyen gazdasági folyamatokat várnak, prognosztizálnak, az idén ez a kitekinté s elmaradt. Továbbra is nehezményezzük, hogy az n-2 szabály nem érvényesül sem a költségveté s tervezése, sem pedig a vita tekintetében. Technikailag is hibás elemek vegyülnek a rendszerben a tekintetben, hogy újfent országtartalék jellegű elkülönítéseket foganatosít a kormányzat ahelyett, hogy igény vagy vis maior esetén kezdeményezné a költségvetés i törvény módosítását, miként annak normálisan m űködnie kellene. Látszólag a bankok elszámoltatásának költségvetésér ől van szó, legalábbis a kormánypárti képviselők nagy többsége így illette az el őttünk fekvő csomagot. Ugyanakkor látható, hogy az eredetileg 402 milliárdos nagyságrend űre tervezett tehertétel ami a pénzügyi szektort úgynevezett különadók és szektorális adók formájában érinti áthárítását semmifél e mechanizmus nem akadályozza meg. Az el őző évben, a pénzügyi szektort érintve, a z úgynevezett tranzakciós illeték mértékét a lakossági fogyasztók esetében volt, amikor a százszázalékos mértéknél is magasabb arányban hárították át egyes lakossági tranzakciótípusoknál. Vállalkozások esetében pedig előfordult olyan eset, hogy áprilisban kaptak banki értesítőt arról, hogy januártól visszamenőleges hatállyal szedik be azt a
tranzakciós illetéket, amit a későbbi hónapokban módosított a kormányzat. Sajnálatos módon a kormányzat nem tett olyan fogyasztóvédelmi jellegű beavatkozó lépéseket, amelyekke l elejét vette volna ennek a folyamatnak, és a felügyeleti rendszer sem állt a helyze t magaslatán. Tehát önmagában az, hogy a PSZÁF beolvadt a Magyar Nemzeti Bankba, az erőforrás-ellátottságot illetően nem vezetett szélesebb eszközrendszerhez és magasab b támogatottsághoz sem. Tehát látható, hogy ezen problémák szektorális különadók, a pénzügyi szférát terhelendő adótípusok továbbra is a lakosságon csattannak. Az adórendszer tekintetében is elmondhatjuk, hogy míg 2010-ben 34 adófajtával vette át a kormányzást az Orbán-kabinet, ez az idei választásokra 41-re szaporodott, most pedig már 4 5 felé tartunk, hiszen az önkormányzatok tekintetében is jelent meg új adófajta, valamint töb b korábbi adótípus kiterjesztésével számolhatunk. Továbbá alapvető nemzetstratégiai folyamatok lenyomata hiányzik a költségvetés i tervezetből, hiszen láthatjuk, hogy például az otthonteremtési sor tekintetében hatalma s hiányok mutatkoznak a magyar fiatalok, magyar középkorúak lakhatását megkönnyítő programok, a magyar gazdaságot fellendít ő programok, egy termeléstámogató adórendszer nyomatai vagy jelei tökéletesen hiányoznak a költségvetésb ő l. Otthonteremtés címszó alatt a kormányzat az utóbbi években is jellemez ően az árfolyamgát 2.0-ások állami lábát biztosította és támogatta, de ebb ől új bérlakások, beköltözhető otthonok nem épültek, nem kerülte k átadásra. A szocpol és félszocpol típusú támogatások kiterjesztését ől szintén nem várhatunk rendszerszintű változást. Ráadásul további hátráltató tényez ő, hogy az úgynevezett devizahitelezésben érintett kereskedelmi bankokon keresztül átfolyatva kívánja a kormány ezt a rendszert foganatosítani, ami további kérdéseket vet fel. Meg kell még említeni azt a legfontosabb területet, amelyek álláspontunk szerint az össze s költségvetési döntést meg kellene határozni, ez pedig Magyarország katasztrofáli s demográfiai helyzete és az ezt tovább súlyosbító kivándorlás. A kivándorlás lassítása maj d megfordítása érdekében ez a kormányzat a költségvetésben is látható szinten nem volt képe s cselekvési tervet felmutatni. Még az úgynevezett életpályamodellek, melyek egy enyh e csillapító, fékezett habzású eszközként foghatók fel a kivándorlás lassítása tekintetében, sem sz űrődnek át kellőképpen ezen tervezeten. Tökéletesen látható az, hogy a családi adókedvezmény egyes fajtáiban például a második gyermek megszületése kiemel t támogatása tekintetében lépcs őzetes és többéves folyamatban gondolkodik a kormány, e z pedig önmagában tarthatatlan. Álláspontunk szerint azonnali, a lehet ő legmagasabb mértékű kedvezménytömeget biztosító rendszerben szabadna csak gondolkodni. Telejesen hiányzik az az indoklás, ami azt támasztaná alá, hogy miért lépcs őzetesen támogatja a kormányzat azt a területet, amely valóban a legfontosabb lenne Magyarország sorsát illet ően. A Jobbik csak olyan költségvetési tervezetet tud támogatni, amelyben minden egyes elem annak kerü l alárendelésre, hogy az általa érintett döntések támogatják-e a demográfiai katasztróf a lassítását, megállítás vagy megfordítását, vagy sem. Budapest, 2014. november 27. 7. 7. ' Z. Kárpát Dániel alelnök U