Érintettek Érintetti párbeszéd Fertetics Mandy ügyvezető, vezető tanácsadó Alternate Kft. minden olyan egyén vagy csoport, aki befolyásol(hat)ja a szervezet célmegvalósítását vagy érintve van/lehet abban AA1000 nemzetközi sztenderd Az érintettek bevonásának célja a vállalati stratégia és működés erősítése és javítása, valamint hozzájárulni egy olyan fajta fenntartható fejlődéshez, ami a szervezetek, az érintettek és a tágabb társadalom (a és a jövő generációi) számára is előnyös. A bevonás módjai: Funkcionális Ügy alapú Szervezeti, vállalati Etika három fontos megközelítés Erény etika: Alapvetően személyiséget, viselkedést ír le (motivációkat, célokat, szokásokat) nem pedig szabályoz vagy következményeket vizsgál Ez alapján minden olyan tettet, tevékenységet etikusnak mondhatnánk, amit a vállalat (közössége) tesz, anélkül, hogy bárkinek is ártani akarna. (Problémák ezzel: információhiány, kiszolgáltatottak, externáliák stb.) Jogi etika: Alapvetően arra fókuszál, hogy mi a helyes és a helytelen bizonyos szabályokhoz, törvényekhez, jogokhoz viszonyítva. Ez alapján minden olyan tettet, tevékenységet etikusnak mondhatnánk, amit a vállalat (közössége) tesz és jogi értelemben védhető. (Problémák: jogi hiányosságok, jogérvényesítési hiányosságok, félreérthető jogszabályok, jogi előírásokon túlmutatás stb.) Haszonelvű etika: Alapvetően azt vallja, hogy bármely tevékenységet legitimál az eredmény, vagyis a tetteket azok társadalmi hasznossága alapján ítéljük meg. Ez alapján minden olyan tettet, tevékenységet etikusnak mondhatnánk, amit a vállalat (közössége) tesz és több előnye van mint hátránya az eredményének. (Problémák: nem minden kvantifikálható, ki dönti el stb.) Etika három fontos megközelítés Erény etika: Alapvetően személyiséget, viselkedést ír le (motivációkat, célokat, szokásokat) nem pedig szabályoz vagy következményeket vizsgál Ez alapján minden olyan tettet, tevékenységet etikusnak mondhatnánk, amit a vállalat (közössége) tesz, anélkül, hogy bárkinek is ártani akarna. (Problémák ezzel: információhiány, kiszolgáltatottak, externáliák stb.) Jogi etika: Alapvetően arra fókuszál, hogy mi a helyes és a helytelen bizonyos szabályokhoz, törvényekhez, jogokhoz viszonyítva. Ez alapján minden olyan tettet, Érintetti tevékenységet párbeszéd etikusnak mondhatnánk, amit a vállalat (közössége) tesz és jogi értelemben védhető. (Problémák: jogi hiányosságok, jogérvényesítési hiányosságok, félreérthető jogszabályok, jogi előírásokon túlmutatás stb.) Haszonelvű etika: Alapvetően azt vallja, hogy bármely tevékenységet legitimál az eredmény, vagyis a tetteket azok társadalmi hasznossága alapján ítéljük meg. Ez alapján minden olyan tettet, tevékenységet etikusnak mondhatnánk, amit a vállalat (közössége) tesz és több előnye van mint hátránya az eredményének. (Problémák: nem minden kvantifikálható, ki dönti el stb.) Etika - lelkiismeret Neked van lelkiismereted? Hiszel abban, hogy a vállalatoknak van lelkiismerete? Mi a vállalati lelkiismeret hangja? Érintettek = A vállalat lelkiismeretének hangjai Érintetti párbeszéd Érintetti bevonás AA1000AS AA1000 Stakeholder Engagement Standard (AA1000SES) Az érintetti párbeszéd célja, hogy ösztönözze a vállalatok stratégia megvalósítását és működési kiválóságát, hogy hozzájáruljon a fenntartható fejlődéshez (s ezáltal a vállalat, az érintettek és a tágabb társadalom jóllétéhez): Tanulás Innováció Teljesítmény A bevonás típusai: Funkcionális bevonás Ügy-alapú bevonás Szervezeti szintű bevonás A következő diák az AA1000 nyilvánosan elérhető sztenderdre épülnek és a képek többsége onnan ered. 1
Érintetti bevonás előnyei (ha ) Méltányos és fenntartható fejlődés Jobb kockázati menedzsment Jobb reputáció menedzsment Erőforrás allokálás és kiterjesztés (ezáltal olyan problémák megoldása, olyan projektek végrehajtása és olyan célok elérése, amire a vállalat egyedül nem lenne képes) A piaci trendek jobb megértése, lehetséges új stratégiai, fejlődési irányok feltárása Az érintettektől való tanulás révén folyamat- és termékfejlesztések Befolyásolni az érintetteket és az üzleti környezetet, hogy döntéseik révén hatással legyenek a vállalat működésére és sikerességére Bizalom építése Érintetti párbeszéd - Elvek Lényegesség Tudni, hogy mi a fontos a vállalatnak és érintettjeinek Teljesség Megérteni a vállalat hatásait másokra és hogy miképpen látják a vállalat, működését Válaszadó-képesség Megfelelő válaszok kidolgozása Érintetti párbeszéd Folyamat Három elv mentén legfontosabb szakaszok: Stratégiai gondolkodás Elemzés és tervezés A bevonási kapacitások erősítése Kialakítani a folyamatot és a bevonás Értékelni, reagálni, beszámolni (tenni!) Érintettek bevonása Folyamat! Három fő szakasz és lépcsői: Tervezés Előkészítés és bevonás Válaszadás és mérés Érintettek azonosítása Érintetti térkép : hat lépcsős teszt felelősség befolyás közelség függőség képviselet politikai és stratégiai szempontok Érintettek priorizálása Érinttek függőségi és befolyásolási mátrixa Az érintett függősége a vállalattól Magas Alacsony Az érintett befolyása a vállalatra Alacsony Bánj vele méltányosan Minimális figyelem Magas Stratégiai lehetőség vagy veszély Tájékoztasd folyamatosan, vond be 2
Érintettek magas befolyással Akik elvehetik, befolyásolják vagy megadhatják a működési engedélyt Akik korlátozhatják az erőforrásokhoz, telephelyekhez vagy szellemi tőkéhez való hozzájutást Akik építhetik vagy rongálhatják a vállalat reputációját, hírnevét Akik hozzájárulhatnak vagy megakadályozhatják a vállalat tanulási és fejlődési képességét, innovációit Akik biztosítani tudják vagy akadályozni tudják befektetési forrásokról, beruházásokhoz való hozzájutást. Akik biztosítani tudják időben a fontos ügyekkel, kockázatokkal kapcsolatos információkat, egyfajta jelzőlámpák Akik képesek eltéríteni a vállalat menedzsmentjének figyelmét a fontos feladatoktól, időt vesznek el tőlük??? Érintettek erős függőségben Akik közvetlen pénzügyi függősében vannak (pl. munkabér, vállalkozói díj) Akik közvetett pénzügyi függőségben vannak (pl. gazdasági hozzájárulás, helyi termelőerő, fogyasztói szegmens) Akik nem pénzügyi függőségben vannak (pl. létszükségletet kielégítő termék fogyasztói) Akik nem pénzügyi jellegű káros hatásnak, kockázatnak vannak kitéve a működés által (pl. szennyezés, munkakörülmények) Akinek nincsen választási lehetőségük (pl. munkaerőpiacon kiszolgáltatott alacsony iskolázottságúak, helyi közösség, fogyasztók) Érintettek priorizálása - Hajlandóság Ügyek azonosítása Ellenséges Ismeretlen Közömbös Formális csatornák révén érintett (pl. vállalatirányítás, szabályozás, tárgyalás) Együttműködő Versengő (kritikus barát, fejlesztő, káros segítő stb.) 5 lépcsős lényegességi teszt stratégia rövid távú pénzügyi eredmény, jogi megfelelés versenytársak érintettek társadalmi normák, aktualitások Melyik ügyről beszéljünk? Érintetti párbeszéd további lépései 3. A bevonás stratégiájának azonosítása (tárgya, kiterjedtsége stb.) 4. Akciótervezés (bevonási terv és megvalósítási ütemezés tervezése, elkészítése) 5. Meghatározni azokat a bevonási formákat, amelyek működnek (szint, moderálási technika, módszertan, képviselet kockázat elemzés és kulturális különbségek feltérképezése) 6. Kapacitás építés és erősítés (megértés, nyelvi akadályok, szakértők és speciális menedzserek) 7. A bevonás olyan formáinak megvalósítása, amely növeli a tanulás és fejlődés lehetőségét 8. Gyakorlatias, tapasztalati tanulás, internalizálni a tanulást és kommunikálni a tanulást (teljes, koherens, konzisztens válaszadás minden azonosított ügyre) 9. Teljesítmény mérése, értékelése (mérés, monitoringozás, minőség ellenőrzés ) 10. Értékelés, újratérképezés, újra meghatározás 3
Bevonási képességek és kompetenciák Projekt menedzsment és elemzési kézség Személyes viselkedés Bevonási technikák Szakismeret Hitelesség Te készen állsz? Be tudod vonni a szükséges kompetenciákat? Érintetti panel Javasolt folyamat: Tervezés Szabályalkotás Erőforrások Támogatás Siker mérése Válaszadó-képesség? Érintetti párbeszéd barátok? Critical friends riport a UNEP és az AccountAbility felmérése alapján (érintetti panelek vizsgálata) Mindenkinek szüksége van kritikus barátokra Érintettek bevonása - szintek Manipuláció Tájékoztatás (Ki)oktatás Kibékítés Konzultáció védekezés tanulás Nincs bevonás Delegálás Együttműködés Demokrácia(?) Egyirányú kommunikáció Bevonás költsége, kockázata és potenciális előnye A cél együttes kialakítása (Bevonás) Kétirányú párbeszéd Érintettek bevonása - módszerek Tájékoztatás Oktatás, tréning érintetteknek Céges brossúrák és jelentések Belső és külső hírlevél Honlapok Utasítások, szerződési feltételek, nyilatkozatok Előadások, prezentációk és ezek anyagai Nyílt napok, gyárlátogatások Road show Közlemények és levelek Hirdetések, PRcikkek, sajtómegjelenés Konzultáció Kérdőívek Mélyinterjúk Fókuszcsoportos interjúk Munkahelyi értékelések Auditok Ad hoc érintetti találkozók, fórumok Véleményező szakértői testület, szakértői panelek Online fórumok és visszajelző űrlapok Jelentések minősítése Párbeszéd Érintetti fórumok (tematikusak, érintetti csoport specifikusak vagy ezek kombinációja) Tanácsadó testületek Érintetti panelek, moderált érintetti párbeszédek Vezetői üléseken résztvevő érintettek Virtuális, interaktív bevonási eszközök Jelentés-minősítő fórum Forrás Alternate (az AccountAbility által közreadott gyűjtemény továbbfejlesztésével) Együttműködés Vegyes vállalkozások Üzleti kapcsolatok Közös projektek, vállalkozások Multi-stakeholder kezdeménye-zések Szövetségek, koalíciók Önkéntes projektek 4
Köszönöm a figyelmet! 5