EGY JOGINTÉZMÉNY JELENTÉSE PÁRTFOGÓI NARRATÍVÁK A CSEKÉLY MENNYISÉGÛ KÁBÍTÓSZERREL VISSZAÉLÔ FIATALOK ELTERELÉSÉRÔL.

EGY JOGINTÉZMÉNY JELENTÉSE PÁRTFOGÓI NARRATÍVÁK A CSEKÉLY MENNYISÉGÛ KÁBÍTÓSZERREL VISSZAÉLÔ FIATALOK ELTERELÉSÉRÔL Medveczky Rita Összefoglalás Az alábbi kutatás teljes terjedelmében szakdolgozatként került beadásra a SOTE Egészségtudományi Karának addiktológiai konzultáns szakán, 2009 tavaszán. Az itt olvasható változat a szakdolgozat fôbb komponenseit tartalmazza. A kutatás fókuszát a fiatalkorú bûnelkövetôkkel foglalkozó fôvárosi pártfogók elterelésben játszott szerepe, elterelésrôl szóló narratívái jelentik. S mivel az elterelés jogintézmény értelmezése gyökértelen lenne a büntetôjogi trendek, és a fiatalkorúak büntetôjogára ható tényezôk ismerete, különösen a diverziós eljárások bemutatása nélkül a tanulmány elsô felében ezeket ismertetem. A második tartalmi csomópontot a narratívákhoz vezetô út, a kutatás kvalitatív irányultsága adja, majd ezt követi a választott módszer és a szereplôk bemutatása végül az interjúelemzés és az ajánlások következnek. A kvalitatív közelítés a szubjektív tapasztalatok vizsgálatát célozza, amelyek reményem szerint az elterelés jogintézmény mûködésének a pártfogói narratívákban tetten érhetô tanulságait, a büntetés helyett kezelés elv megvalósulását, életképességét is megmutatják. Kulcsszavak: elterelés büntetés helyett kezelés pártfogó felügyelet kvalitatív kutatás narratívák Abstract The focus of the research is the role played by the probation officers of the capital city in the drug diversion of young offenders through the probation officers narratives on diversion. In the first part of the study I deal with the factors affecting criminal laws with reference to underaged in the light of current criminal law trends, especially to diversional procedures, in order to understand drug diversion within a legal institution. The second part outlines the way leading to the narratives by a qualitative orientation of the research, followed by the chosen method and the presentation of the characters, concluded by the analysis of the interviews and recommendations. The qualitative approach aims at examination of subjective experiences, which show the viability of punishment substitute treatment as an apparent conclusion to be drawn from the activity of the institution s probation officers. Key words: drug diversion punishment substitute treatment probation supervision qualitative research narratives EREDETI KÖZLEMÉNYEK 5

ADDIKTOLÓGIA 2009. VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1. Büntetôjog a változó társadalmi igények sodrában 1.1. Büntetéstôl a jóvátételig Mivel az elterelés jogintézmény a diverziós eljárások családjába tartozik, amelyek a büntetôjogi következmények lehetséges alternatíváiként léptek fel az enyhébb súlyú bûncselekmények szankcionálására, a bírói eljárás stigmájának elkerülésére ez utóbbi fiatalkorú elkövetôk szempontjából különös hangsúllyal bír az egyes kriminológiai iskolákat vizsgálva már az elmúlt században megtaláljuk azokat az eszméket, amelyek elôsegítették színre lépésüket. A 20. században több igazságszolgáltatási koncepció is megtartotta érvényességét. A klasszikus iskola elvein alapuló retributív közelítés, amely a megsértett jogrend helyreállítására törekedett a tettarányos büntetés kiszabásával, majd a pozitivista elméletbôl kibontakozó preventív igazságszolgáltatási szemlélet, amely a bûnözés okát az elkövetô személyiségében és a társadalmi környezetben jelölte meg. Elismerte, hogy a megtorlás nem lehet a bûnözésre adott egyedüli válasz, a büntetésnek nem az elkövetett tett súlyához kell igazodnia, hanem az elkövetô biológiai, környezeti, társadalmi körülményeinek kedvezô irányú formálását kell elômozdítania a börtön falain belül és kívül. A hangsúlyt nem a büntetésre, hanem a bûnözés megelôzésére helyezte (Vigh 1998). A preventív igazságszolgáltatási szemlélet szolgált alapjául a II. világháború után megjelenô treatment-ideológiának, amely gondoskodó büntetôpolitikaként differenciált személyiségpszichológiai eszközök alkalmazásától, az individuális hátrányokra reagáló rehabilitációtól, reszocializációtól várta az elkövetô megjavulását, a sikeres társadalmi integrációt (Gönczöl 1991). S mivel a jóléti gondoskodás a bölcsôtôl a sírig tart, s az élet minden területét átfogja nem hagyva figyelmen kívül a marginális élethelyzeteket, nem hagyta magukra a bûnelkövetôket sem. A szociáldemokrata emberkép homo socius -át tanítva és jutalmazva látszott megvalósíthatónak az oly nagyon áhított esélyegyenlôség, mégpedig döntôen a szociális munkán alapuló esetkezelési technikával, amely az elkövetôket képzési, tanácsadó és terápiás programba irányította, igyekezett számukra munkát biztosítani (Kerezsi 2006). A treatment-ideológiában megnyilvánuló, makacs egyéni javíthatóságba vetett hit utal leginkább a jóléti állam illuzórikus egyenlôség-ideáljára, amely az univerzális alapon járó szociális juttatások kompenzációs jellegétôl várta az egyéni életesélyek javulását. A hetvenes években megtorpanó gazdasági fejlôdés és társadalmi elégedetlenség azonban megkérdôjelezte a sztereotip módon alkalmazott, alacsony költséghatékonyságú programok létjogosultságát. Sajnálatos, hogy a gyakorlat revíziója nem történt meg, így az sem derült ki, hogy a végrehajtás mely hiányosságai miatt maradtak el a várt eredmények (Szabó 1996). A kibontakozó posztmodern paradigma megkérdôjelezte a szabadság-egyenlôség-szolidaritás korábban halhatatlannak vélt konszenzusát, az egyént téve felelôssé sorsa alakulásáért a felelôsségvállalás 6 EREDETI KÖZLEMÉNYEK

MEDVECZKY RITA: EGY JOGINTÉZMÉNY JELENTÉSE (5 62.) feltételeinek garantálásától azonban eltekintett (Ferge 2000). Az univerzális jóléti államot felváltó reziduális jóléti állam a társadalmi kötelezettségek teljesítését fogalmazta meg a szociális jogok biztosítása helyett (Kerezsi 2006). A hetvenes évektôl megerôsödött a neoklasszikus kriminálpolitika szorgalmazóinak tábora, akik nem az elkövetô megjavítását, hanem az általános elrettentést célzó büntetések visszaállítását tûzték célul, de új törekvések is megjelentek (Vigh 1998). A resztoratív igazságszolgáltatási eszmerendszer az áldozat kártalanítását, a jóvátétel biztosítását, a bûncselekményt megelôzô állapot helyreállítását célozza, aktív megbánást vár az elkövetôtôl, a sértett fél korábban homályban maradt érdekét állítva a középpontba, a tettes és az áldozat közötti konfliktus feloldásával (Gyôrfi 2003). Napjainkban tehát sokszínû, retributív, preventív és resztoratív igazságszolgáltatási gyakorlat van jelen egymást átfedô formákban. A hazai jogrendszerben 1993-tól van lehetôség diverziós eszközök alkalmazására (a közérdekû munka büntetés kiszabására vagy a kábítószerrel visszaélés egyes eseteinek elterelésére), amelyek bizonyos feltételek teljesülése esetén a büntetôeljárás blokkolását, nem büntetôjogi eszközökkel való megoldását jelentik. (Barabás, idézi Gyôrfi 2003). De mindenekelôtt az elkövetô aktivitását, beleegyezését feltételezik a korábban passzívan elszenvedett büntetésekkel szemben 1.2. A fi atalkorúak büntetôjogi felelôsségére ható tényezôk A vázolt büntetôjogi trendek a fiatalkorúak 21. századi büntetôjogi felelôsségére gyakorolt hatását szemügyre véve, megfigyelhetô a retributív és a rehabilitációs eszmerendszer szembenállása. A viták kereszttüzében a fiatalkorúak esetében az életkorukból fakadó más elbánás elve, a nevelési eszme középpontba állítása, a reszocializációt célzó diverziós és jóléti beavatkozások amelyek túlmennek a büntetôjog kompetenciáján valamint a tettarányos felelôsségi modell áll, amely Kupchik szavaival szimbolikusan tagadja a gyermeki státuszt (Kerezsi 2005). A mai kor a kísérletezés idejének tekinthetô, mivel a jogalkotók szerte a világon vegyítik a tettarányos és a reszocializációs felelôsségi modell elemeit, hogy eltalálják a helyes arányt az életkori sajátosságok és a társadalom védelmi szükséglete között. Ezek mellett a resztoratív irány is érezteti hatását a személyes felelôsség felkeltésével (Kerezsi 2007). A felnôtt elkövetôktôl eltérô bánásmód kívánalma felbukkan a Pekingi szabályokban (1985), amely összegzi az ENSZ fiatalkori bûnmegelôzéssel kapcsolatos törekvéseit és kriminálpolitikai koncepcióját. A dokumentum felhívja a figyelmet a vétkes fiatal ítélôképességének vizsgálatára, a szellemi, értelmi, érzelmi érettséghez igazodó szankcióalkalmazásra (Lévai 1989). A fiatalkori bûnözés megelôzésével foglalkozó 1990-ben kiadott Riyadi Irányelvek és az Európa Tanács (2000) EREDETI KÖZLEMÉNYEK 7

ADDIKTOLÓGIA 2009. VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 20. számú ajánlása a korai pszichoszociális beavatkozás fontosságát hangsúlyozza, ráirányítva a figyelmet, a bûnismétlés kockázatát jelentô kriminogén tényezôkre, mint kábítószer-használat, szülôi elhanyagolás, iskolai kudarc stb. Az Európa Tanács (2003) 20. számú ajánlása a fiatalkorú bûnelkövetôkre irányuló igazságszolgáltatási rendszerrôl szólva kiemeli a büntetôjogon kívüli bûnmegelôzés fontosságát. E szerint a bûnözésre adott választ ki kell egészíteni szociális, egészségügyi, oktatási és egyéb jóléti szolgáltatásokkal, oly módon, hogy a reakció egyaránt szolgálja az elkövetô szükségleteit, és a társadalom védelmi/megtorlási igényét (Lévay 2005). A fiatalkorúak büntetô igazságszolgáltatásának kialakításával kapcsolatban tehát több közös vonás vált fontossá napjainkra: a szabadságvesztés és a megtorló intézkedések kerülése, a nevelés és reintegráció elômozdítása, a bûntettet követô reagálás gyorsasága és következetessége, az áldozatra és közösségre irányuló kárhelyreállítás (Ligeti 2006). Egyre nyilvánvalóbb, hogy a bûnözés mint közösségi probléma rendszerszemléletû közelítést igényel, amelyre tekintettel teret nyertek az alternatív és közösségi szankciók, amelyek azon túl, hogy tehermentesítik a büntetô igazságszolgáltatást az elkövetô beleegyezését is feltételezik a különbözô képzési kurzusokon, tréningeken, kezelésen stb. való részvétel vállalásával. Ezek a megoldások képezik az átmenetet a szabadságvesztés és a pénzbüntetés között, egyben azt is jelzik, hogy az elkövetô rehabilitációja nem öncél, hanem a beilleszkedés eszköze lett (Kerezsi 2006). S mivel a fiatalkorúak esetében bizonyos bûncselekmények elkövetése gyakoribbá vált, mint pl. garázdaság, önbíráskodás, droggal kapcsolatos bûncselekmények és az erôszakos bûncselekmények, mindez a kezelôrendszer változását kell, hogy indukálja (Kerezsi 2007). 2. Végrehajtók és a végrehajtás keretei 2.1. A pártfogói rendszer alakulása és a hazai szabályozás jellemzôi Hazánkban a fiatalkorúak büntetôjogi szabályozását tekintve nem elôzmény nélküli a más elbánás és differenciálás elve, mivel mindezt a gyakorlatban az I. Büntetô Novellaként ismert 1908. évi 36. tc. megvalósította. E törvény újítása az intézkedések bevezetése volt; dorgálás, próbára bocsátás, javító nevelés és utólagos javító nevelés elrendelésére adott lehetôséget, mindez szerves részét képezte a gyermek- és ifjúságvédelem rendszerének (Ligeti 2006). A pártfogói rendszer is a Büntetô Novella terméke, ugyanis a próbára bocsátás intézménye a javulékony de veszélyeztetett fiatalokat célozta meg (Kerezsi 2001). A velük való foglalkozás, erkölcsi, anyagi támogatás, munkahelykeresésben való segítségnyújtás, környezeti 8 EREDETI KÖZLEMÉNYEK

MEDVECZKY RITA: EGY JOGINTÉZMÉNY JELENTÉSE (5 62.) tanulmányozás a patronázs egyesületek kötelékében mûködô pártfogók feladata volt (Vámbéry 1996). Pártfogói feladatokat az ötvenes években a tanácsok gyámhatóságai láttak el, képzettség és hozzáértés hiányában alacsony hatékonysággal. Az 1961. évi V. törvény megszüntette a fiatalkorúak büntetôjogának tartalmi különállását, egyértelmûvé téve, hogy az általános büntetôjogi szabályok a fiatalkorúakra is vonatkoznak (Ligeti 2006). 1971-ben a Mûvelôdésügyi Minisztérium a pártfogói feladatokat a gyermek- és ifjúságvédô intézetekhez telepítette, innen datálható a fiatalkorú bûnelkövetôkkel foglalkozó hivatásos pártfogói rendszer kialakulása. 1 Mindez azt is jelentette, hogy a pártfogó az igazságügy és gyermekvédelem határmezsgyéjén maradt, mivel egyik fél sem tett kísérletet integrálására, elmaradt a tevékenység tartalmának kijelölése is. Ebben az idôszakban a pártfogó felügyelet nem mûködött, de üzemelt (Dér 1990). Némi változást az 1997. évi XXXI. törvény (A gyermekek védelmérôl és a gyámügyi igazgatásról) hozott, amelynek november 1-i hatálybalépése után a pártfogók a fôvárosi/megyei közigazgatási hivatalok gyámhivatalainak csoportjaiként látták el feladatukat. A választás nem volt éppen szerencsés, mivel továbbra sem került sor a tevékenység szakmai minimumainak tisztázására, amely a szervezeti keretet tekintve az adminisztráció felé csúszott el, környezetében és terminológiájában pedig a kontrolláló bürokrata képét sugallta. A munka szervezését, tartalmi kereteit az adott gyámhivatal vezetôje döntötte el, s ahány ház, annyi szokás létezett. De a munka szervezetlenségén túl nagyobb problémát jelentett, hogy a hazai gyakorlat nem tett kísérletet az ekkor már Európában elterjedt, a társadalomra eltérô veszélyt jelentô súlyos és enyhébb kriminalitás megkülönböztetésén alapuló kétnyomtávú büntetôpolitika adaptációjára. A büntetôbírók nem ismerték kellô alapossággal a pártfogó felügyelet eszközrendszerét, azt a munkába állítással azonosították. A pártfogóknak nem szántak szerepet a büntetéskiszabás elôkészítésében (Horváth és mtsai, idézi Kerezsi 2001). Ám a fiatalkorú elkövetôkkel szemben alkalmazott szankciórendszer sem volt elég árnyalt, így történhetett, hogy a fiatalkorúak büntetôjoga csak adaptációja maradt a felnôttekének, a szûk reakciós repertoár nem adott lehetôséget az egyéni szükségleteket jobban hangsúlyozó alternatív szankciók alkalmazására (Nagy 1994). A Btk. 117. (1) bek. szerint: A fiatalkorúakkal szemben a próbára bocsátásnak bármely bûncselekmény esetén helye van. Így a próbára bocsátás, mint nevelô jellegû jogkövetkezmény sztereotip alkalmazása éppen jogkövetkezetlenséget eredményezett, sematikussá téve ezt az intézkedést. (Fülöp és Nagy 2005). 1 A teljesség kedvéért megjegyzendô, hogy a felnôtt korú elítéltek pártfogolása az utógondozásból fejlôdött ki. Az 1975. évi 20. sz. tvr. az utógondozás állami összefogását a bíróságok feladatává tette, ekkor jött létre a felnôtt korú elkövetôkkel foglalkozó hivatásos pártfogói hálózat. A felnôttekkel foglalkozó pártfogók a fôvárosi, megyei bíróságok kötelékében mûködtek, egészen 2003. július 1-ig. EREDETI KÖZLEMÉNYEK 9

ADDIKTOLÓGIA 2009. VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2005-ben a Büntetô törvénykönyvbe átkerült külön magatartási szabályok katalógusa eredményezett némi változást. Elrendelésükkel lehetôség nyílt az elkövetô személyiségéhez, és az elkövetett bûncselekményhez igazodó kötelezettségek kijelölésére. Ezek egy része korlátozó jellegû: pl. a bûncselekmény elkövetésében részt vett meghatározott személlyel ne tartson kapcsolatot, nyilvános helyen ne fogyasszon szeszes italt, meghatározott nyilvános helyet ne látogasson stb. vagy bizonyos kötelezettséget ír elô: pl. meghatározott tanulmányokat folytasson, vegye fel a kapcsolatot a munkaügyi központtal, illetve medikális beavatkozásokat is tartalmazhat, mint gyógykezelés, gyógyító eljárás vállalása. További magatartási szabályokat a Büntetô eljárásról szóló törvényben találunk: pl. részben vagy egészben térítse meg a sértettnek okozott kárt, bizonyos munkát végezzen a köz javára (Velez 2009). Ez utóbbi jelentheti pl. rongálási kár megtérítését; graffitieltávolítását, vagy a kidöntött facsemeték helyébe újak telepítését, köztisztasági feladatok ellátását. Így a reakció-katalógus némileg bôvült. 1. táblázat. A pártfogó felügyelet elrendelésének esetei Elrendelô Az elrendelés kötelezô esetei vádemelés elhalasztása ügyész minden esetben próbára bocsátás bíró visszaesô, fiatalkorú felfüggesztett szabadságvesztés bíró visszaesô, fiatalkorú feltételes szabadságra bocsátás bv. bíró vagy az ítélkezô bíró visszaesô, fiatalkorú javítóintézetbôl való ideiglenes elbocsátás bv. bíró minden esetben A kormány az 1183/2002. számú határozattal döntött a pártfogói szolgálat igazságügy égisze alatt történô felállításáról, mûködési, szabályozási elveirôl. Döntô hangsúlyt kapott a pártfogói szolgálat valóban szolgáltató funkciójának bevezetése, az azonos szakmai sztenderdekre építô hivatalhálózat kialakítása, amely egységes keretbe foglalta a felnôtt korú és a fiatalkorú elkövetôkkel foglalkozó pártfogók csoportjait. Az új intézményt 2003. július 1-tôl a szervezô, irányító, ellenôrzô jogkörrel felruházott, jogi, módszertani, kutatási feladatokat ellátó Pártfogó Felügyelôi Szolgálat Országos Hivatala, majd a folyamatos feladatbôvülésre (jogi segítségnyújtás, áldozatsegítés, kárrendezés, mediáció) tekintettel 2006. január 1-tôl a Központi Igazságügyi Hivatal fogja össze, amely jelenleg az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium felügyelete alá tartozik. Az átalakulás egy lépést jelentett egy olyan intézmény kialakítása felé, amely a pártfogolást nemcsak szavakban, hanem feltételekben is megteremti a fiatalkorú számára. Továbbá olyan gazdasági, társadalmi feltételek és eszközök elôteremtését is garantálja, amely a képzettségen túl biztosítékot nyújt a pártfogolás eredményességérôl (Orell 2003). A 17/2003. (VI. 24.) IM rendelet több 10 EREDETI KÖZLEMÉNYEK

MEDVECZKY RITA: EGY JOGINTÉZMÉNY JELENTÉSE (5 62.) ponton is bôvítette a pártfogók feladatait, mint pl. a környezettanulmányok és a pártfogó felügyelôi vélemények rendôri, ügyészi, bírói szakban történô elkészítése, amely az eljárás adott szakaszában biztosít mérlegelési lehetôséget az eljáró hatóságnak. Egyik kvázi szakvélemény elkészítése során sem mellôzhetô a terhelt lakó- vagy tartózkodási helyének megtekintése, az ügyiratok tanulmányozása, a terhelt és törvényes képviselôjének meghallgatása, fiatalkorúaknál az iskolai pedagógiai vélemény és a gyermekvédelmi elôzmény beszerzése. A fentiek tükrében a környezettanulmány és a pártfogói vélemény többszempontú összegzést és értékelést tartalmaz. Az alternatív szankciók és külön magatartási szabályok ajánlásán keresztül lehetôség nyílt a terhelt szükségleteire adekvát kezelést nyújtani, pl. képzési, szabadidôs, személyiségfejlesztô programokon való részvétel elôírásával. A programok egyik színtere a Jóvá Tett Hely Közösségi Foglalkoztató, amely az Országos Bûnmegelôzési Bizottság pályázati támogatásával jött létre a Fôvárosi Igazságügyi Hivatal Pártfogói Szolgálatának háttérintézményekét 2004 ôszén. Az itt folyó programok egy része civil szervezetekkel kötött együttmûködés keretében, valamint önkéntesek bevonásával zajlik. 2 A pártfogó feladata ebben a közelítésben a kontroll mellett annak elômozdítása, hogy a pártfogolt hátrányai minél több dimenzióban csökkenjenek. A tanulmányok folytatásában, munkavállalásban, káros szenvedélyek kezelésében való segítségnyújtás új ismeretek, módszerek alkalmazását is megkívánja. Így a bûnözés kezelésében a pártfogó helyét a büntetôpolitika és a szociálpolitika átfedô területén találjuk, bár ez a pozíció néha még bizonytalannak tûnik (Kerezsi 2006). Az új feladatok felvállalásával a büntetô igazságszolgáltatás területén a pártfogó szolgálat lehet az intermedier szereplô, amely elômozdíthatja a különféle szakmák együttmûködését, kapcsolatot teremtve az igazságszolgáltatási rendszer régi és új eszközei között. Azonban szem elôtt kell tartani azt a kívánalmat, hogy az alternatív büntetési formák akkor töltik be hitelesen szerepüket, ha fogaskerékként kapcsolódnak a meglévô szociális, egészségügyi, oktatási, mûvelôdési stb. intézményekhez, vagyis a társadalompolitika részévé válnak, mivel a büntetôpolitika nem vállalhatja át az illetékes tárcák elpasszolt feladatait (Gönczöl 1996). De egyéb problémák is a felszínre bukkantak. A gyakorlat mutatta meg, hogy a jogalkotó megfeledkezett arról, hogy eljárásjogi disszonanciát eredményezhet, ha a büntetôeljárás különbözô szakaszaiban a pártfogó eltérô szerepekbe bújik. A környezettanulmány és pártfogó felügyelôi vélemény során szakértôként, a családlátogatáskor kezelôként, mivel a terhelttel való munkát elvben már ekkor megkezdheti (néha kifejezett kérés ez a család részérôl), illetve az ügyészség felé tanácsadóként szerepel, amennyiben például 2 Korrepetálás, munkahely- és iskolakeresésben való segítségnyújtás, jogi és pszichológiai tanácsadás, személyiségfejlesztô, munkaerôpiaci tréningek lebonyolítása. Itt zajlott az Országos Addiktológiai Intézettel kötött megállapodás keretében a megelôzô-felvilágosító szolgáltatás csoportos formában, 2005 és 2007 között. EREDETI KÖZLEMÉNYEK 11

ADDIKTOLÓGIA 2009. VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM külön magatartási szabály elrendelését javasolja a pártfogó felügyelôi véleményben, amelynek teljesítését amennyiben a fiatalkorú pártfogolását a késôbbiekben ô hajtja végre neki kell majd ellenôriznie. 3 Megtörtént eset, amikor a pártfogó egy lopás miatt indult eljárás során készített környezettanulmányban utalt a terhelt droghasználatára (az egészségügyi állapotot tisztázó kérdés keretében), amelyre tekintettel a környezettanulmányt kérô nyomozó rendôr újabb eljárást indított, ahol a pártfogó tanúként szerepelt. Az eljárás ilyetén alakulásának azonnali ügyészi állásfoglalás kérésével lehetett gátat vetni. Mint látható a fiatalkorúak büntetôjogában a konkrét eljárás a pártfogói rendszeren keresztül érvényesül, ezért büntetôjogi felelôsségre vonásuk hatékonysága a pártfogói rendszer kiépítettségén, szakmai színvonalán, forrásokkal való ellátottságán, a jogi szabályozás tisztaságán alapul. A diverziós megoldások mellett is szükség van a büntetôjogi garanciák érvényesítésére, amelyek figyelembe véve a kezelésre irányuló törekvéseket biztosítják, hogy megôrizze klasszikus értékeit, ne alárendeltje legyen a bûnmegelôzés szempontjainak, hanem szolgálja azt. Így a pártfogók eljárási szerepének tisztázása, az elvi alapok kijelölése nem kerülhetô meg (Fülöp és Nagy 2005). 2.2. A diverzitás diadala? A pártfogói tevékenység nemcsak a büntetôeljárás kezdeti szakaszába való bekapcsolódással bôvült 2003 nyarán, hanem az elterelés kiterjesztése, az ügyészi szakban alkalmazott vádhalasztás alkalmazása miatt is. 4 A diverziós megoldások mindig feltételeznek az eljárás gyorsításán és a bíróság tehermentesítésén túl egy olyan többletcélt, amely az elkövetô megváltoztatására és a bûnismétlés megelôzésére irányul. A prevenció és az eljárás egyszerûsítésének kettôssége leginkább a vádemelés elhalasztása intézményénél érhetô tetten, amely jogi értelemben nem minôsül szankciónak, hanem a büntetôeljárás opportunitási okból történô feltételes felfüggesztését jelenti. Ebben az esetben is a fiatalkorúakra vonatkozó szabályozással járt élen a jogalkotó az 1995. évi XLI. törvénnyel (Barabás 2007). 5 3 A Fôvárosi Igazságügyi Hivatal Fiatalkorú Elkövetô Osztályán 2005 tavaszán specializálódott a pártfogói tevékenység. Azóta a környezettanulmányok és a pártfogói felügyelôi vélemények készítését a végrehajtás munkacsoporttól részben elkülönült környezettanulmány munkacsoport végzi. 4 A diverziós utat a bécsi egyezmény (1988) lehetôségként ajánlotta, mint rehabilitációs, társadalmi integrációt elôsegítô intézkedést (Dénes és Fazekas 2004). 5 A Be. 222. (1) bek. szerint az ügyész 3 évi szabadságvesztéssel, fiatalkorúak esetében 5 évi szabadságvesztéssel nem súlyosabban büntetendô cselekmény miatt a vádemelést egy évtôl két évig terjedô idôre határozattal elhalaszthatja, ha a gyanúsított jövôbeni magatartásában kedvezô változás feltételezhetô. Felnôtt korú elkövetôk számára 1999. március 1-tôl nyílt lehetôség a vádemelés elhalasztására. 12 EREDETI KÖZLEMÉNYEK

MEDVECZKY RITA: EGY JOGINTÉZMÉNY JELENTÉSE (5 62.) A 14/2003. (ÜK.7.) Legfelsôbb Ügyészi utasítás 9. -a szerint a vádemelés elhalasztása akkor alkalmazható, ha a fiatalkorú helyes irányú fejlôdése a személyi körülményekre és a bûncselekmény jellegére figyelemmel a bírósági eljárás mellôzésével elérhetô. A fiatalkorú ezen idôtartam alatt pártfogó felügyelet alatt áll. Az ügyész mint errôl az elôzô fejezetben szóltam egyéb magatartási szabály vagy bizonyos követelmény teljesítését is elôírhatja. A vádhalasztás legfontosabb eleme, hogy alkalmazása esetén az elrendelt magatartási szabály teljesülése a feltétele a vádemelés tényleges elmaradásának, s ily módon a büntetô igazságszolgáltatás rendszerétôl való elterelésnek. A kikötött feltétel adja azt a belsô tartalmat, amely alapján a jogalkalmazó vélelmezi, hogy teljesülése esetén elkerülhetô a súlyosabb büntetôjogi következmény. A szankció súlyát az elôírt feltételek milyensége és a végrehajtásba beépített segítô/kontrolláló pártfogó eszközbeli repertoárja adja. A végrehajtás szoros együttmûködést feltételez az ügyész és a pártfogó, valamint a pártfogó és a terhelt között (Barabás 2007). Ezért a vádhalasztás parttalan és indokolatlan alkalmazása súlytalanná teszi ezt a jogintézményt, mivel itt fokozottan igaz, hogy a végrehajtás sikere a szereplôk együttmûködésén múlik, ennek keretét a megfelelô jogi környezet kell, hogy garantálja (Lévay 2006). S mivel a pártfogói narratívák apropóját az elterelésben megvalósuló szerepvállalás adta, ezért e jogintézmény jogszabályi környezetét kísérlem meg az alábbiakban alaposabban szemügyre venni. A 2003-at megelôzô idôszak viharos drogszabályozása a pártfogók esetkezelésében nem kavart hullámokat. Igen elvétve lehetett találkozni olyan pártfogolttal, aki rendôri kötelezés alapján járt elterelésre. Olyan esetek, amikor az ügyész, vádhalasztás keretében, külön magatartási szabályként rendelte volna el a kezelésen való részvételt, a fiatalkorúak pártfogóinak klientúrájában nem jelentek meg. Ettôl függetlenül mint errôl a narratívák-fejezetben szó lesz droghasználó pártfogoltak rendszeresen elôfordultak. A Be. 2003. július 1-i hatálybalépésével, a kábítószerrel visszaélôk elterelésére a megfelelô feltételek fennállása esetén csak vádhalasztás keretében van lehetôség, vagyis csak ügyészi szakban kerülhet rá sor, amely így magával vonja a kötelezô pártfogó felügyeletet is. E tekintetben nincs különbség a fiatal- vagy felnôtt korú elkövetôk között. Az elterelés lehetôsége személyi oldalon a fogyasztók bármely kategóriájára vonatkozik alkalmi vagy rendszeres használó, illetve függô, az elterelést kiterjesztette a fogyasztáshoz kapcsolódó kisebb súlyú terjesztôi magatartásokra, pl. csekély mennyiségû kábítószert együttesen történô fogyasztás alkalmával kínál, átad. 6 (Ez utóbbi rendelkezést az 54/2004. (XII.13.) AB határozat megsemmisítette). A Btk. 2003. évi II. törvénnyel történt módosítása elismerte, hogy a kábítószer-fogyasztó elkövetôk esetében a hatékonyabb speciális 6 A Btk. 283. -a alapján nem büntethetô az a fogyasztói magatartású, kábítószerrel való visszaélés miatt eljárás alá vont személy, aki vállalja, hogy legalább 6 hónapig tartó folyamatos kezelésben részesül. EREDETI KÖZLEMÉNYEK 13

ADDIKTOLÓGIA 2009. VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM prevencióhoz szükséges büntetôjogi rendelkezések bevezetése kettôs jelentéssel bír: az ismételt szerfogyasztás és a szerhasználattal összefüggô bûncselekmények elkövetésének megelôzését jelentik. 7 Mindez azt is jelzi, hogy a társadalmi és jogpolitikai álláspont csaknem fedi egymást a gyógyítás és a büntetôjogi szankciók együttes alkalmazásának szükségességérôl, összhangban az ENSZ egyezmények kívánalmaival. Az EMCDDA 2000 2001. évi vizsgálata amely a kábítószer használó elkövetôkkel szembeni büntetôeljárás jellemzôire vonatkozott állapította meg, hogy a különbözô kezelési programok hatékony végrehajtásához szükséges a büntetô igazságszolgáltatás és az egészségügyi intézmények közötti szoros együttmûködés (Lévay 2006). Az elterelés ágazati szabályozását a 26/2003. (V.16.) ESzCsM-GyISM együttes rendelet adta 2003 és 2008 között, amely a drogkarrierrel korreláló beavatkozásokat mint kábítószer-függôséget gyógyító kezelés, kábítószer használatot kezelô más ellátás és megelôzô-felvilágosító szolgáltatást különböztetett meg, továbbá meghatározta az elterelés idôtartamát, a foglalkozások minimális gyakoriságát, az intézményváltás kereteit, az elterelést igazoló okirat dokumentációját. A rendelet értelmében az addikció súlyosságát megállapító elôzetes állapotfelmérést kell végezni. Az állapotfelmérés feladata a szerfogyasztás súlyosságának, a fogyasztással összefüggésbe hozható esetleges személyiségzavarok fennállásának megállapítása. Az állapotfelmérésen való részvétel kötelezô, kivéve, akinek függôségét az eljárás során igazságügyi orvosszakértô állapította meg. 8 Érzékeltetve a drogszabályozás változékonyságát a 42/2008. (XI.14.) EüM- SzMM együttes rendelet a kábítószer-függôséget gyógyító kezelés, kábítószerhasználatot kezelô más ellátás vagy megelôzô-felvilágosító szolgáltatás szabályairól 2008. novemberében hatályon kívül helyezte a korábbi szabályozást. Mivel a dolgozat az ezt megelôzô idôszak narratíváiról szól, ezért értelemszerûen az akkor hatályban lévô szabályozást tekintem adottnak A diverzió tágítása a kliensek számát 25 százalékkal emelte meg, emiatt volt leginkább érezhetô a személyi kapacitáshiány. 9 Több vizsgálat is megállapította, hogy az elterelésbe vontak igen nagy százaléka megelôzô-felvilágosító szolgáltatást vesz igénybe, ezt követi a kábítószer függôséget gyógyító kezelés, és a kábítószerhasználatot kezelô más ellátás szerepe perifériás. 10 Pedig a drogkarrierrel korreláló 7 In: Jelentés a magyarországi kábítószerhelyzetrôl 2004, 13. ICsSzEM Szakmai Kiadványsorozata 8 In: Elterelés egy esély a tiszta életre. http://www.gyism.hu/index.php?id=827&type=98&uid 2004.09.23. 9 In: Jelentés a magyarországi kábítószerhelyzetrôl 2005, 116. ICsSzEM Szakmai Kiadványsorozata 10 Ritter Ildikó fôvárosi mintán végzett vizsgálata állapította meg, hogy az eltereltek 85,6%-a az ügyészi határozat alapján megelôzô-felvilágosító szolgáltatáson, 14 százaléka kábítószer függôséget gyógyító kezelésen, 0,4%-a kábítószer használatot kezelô más ellátáson vett részt (Ritter 2007). Hasonló arány mutattak a Pest megyei adatok is; itt az eltereltek 90 százaléka megelôzô-felvilágosító, 10%-a függôséget gyógyító kezelésre járt (Kóti és Opitz 2007). 14 EREDETI KÖZLEMÉNYEK

MEDVECZKY RITA: EGY JOGINTÉZMÉNY JELENTÉSE (5 62.) kezelés típusát az 1997. évi CLIV. tv. 3. -a szerint az elôzetes állapotfelmérést végzô szakember; addiktológus, pszichiáter, klinikai szakpszichológus kell, hogy megállapítsa, a különbözô tesztek és vizeletvizsgálat segítségével. Az idô múlása a szabályozás hiányosságaira világított rá. Elmaradt a szereplôk kompetenciájának kijelölése, többek között az orvos és a beteg jogainak és kötelezettségeinek ismertetése, de leginkább a végrehajtást szabályzó rendelkezések hiánya nehezíti az alkalmazást. Peyrot szerint a kezelés kibôvítette és felhígította a drogabúzus társadalmi ellenôrzését, ami azt jelenti, hogy ennek az ellenôrzési formának is kell, hogy legyenek korlátai és garanciái (Peyrot 2002). Az Alkotmánybíróság 54/2004. (XII.13.) határozata többek között kifejti: az elterelést lehetôvé tevô normák következetlenségei olyan fokban hiányosak, hogy lerontják a nemzetközi szerzôdések elveinek és tételes szabályainak érvényesülését. Mindez leginkább abban érhetô tetten, hogy az ellátórendszer alig támaszt követelményeket a programban résztvevôkkel szemben, egyes intézmények megkövetelik a kezelés ideje alatt az absztinenciát, mások nem. Így azonban nemcsak a jogintézmény célja kerülhet veszélybe, hanem a homályos ágazati szabályozás is gyengíti a normarendszert (Kovács és Filó 2005). Márpedig legyen bármilyen briliáns egy jogszabály vagy jogintézmény az elméleti megfontolások szintjén, betû szerinti alkalmazásuk sem jelent garanciát arra, hogy hatásosan, az elrendelt célnak megfelelôen mûködnek. Hatásossági mutató, ha az adott szabályozás alkalmazása elômozdítja azt a társadalmi célt, amelynek elérésére megalkották, továbbá érdemes megvizsgálni, hogyan ágyazódik mindez a társadalmi, jogi gyakorlatba, mennyiben alkalmas a megcélzott társadalmi funkció betöltésére. Amennyiben idegen marad a jogrendszer egészétôl, úgy az adott jogszabály mûködési zavarai is visszahatnak a jogrendszerre. Így a jogszabályok eredményessége a szervezetek és interakciók szintjén mérhetô és befolyásolható. Az adott jogszabály hatásossága pedig az eredményesség, és a kívánt társadalmi cél viszonyrendszerében értelmezhetô (Visegrádi 1997, idézi Ritter 2003). A jogszabály úgy lett megalkotva, hogy a vádemelés elhalasztása kötelezô, ha a gyanúsított a folyamatos gyógykezelést vállalja, az ügyésznek ebben az esetben nincs mérlegelési lehetôsége. A csekély mennyiségû kábítószerrel való visszaélés miatt indított ügyekben a pártfogó a nyomozati szakban környezettanulmányt készít, nem pártfogói véleményt, mint bármely egyéb vádhalasztásra érdemes bûncselekmény esetében, ahol a pártfogó által készített vélemény tartalma alapján dönt az ügyész a vádhalasztásról. A fenti automatizmus kihat a pártfogó eljárásba való beléptetésére is, aki a magatartási szabály teljesülését, ez esetben az ellátásban való részvételt ellenôrzi. Azonban több ponton is különbség van a kábítószerrel való visszaélés miatt és az egyéb bûncselekmények miatt elrendelt vádhalasztások között. Az utóbbi tartama alatti újabb bûnelkövetés a vádhalasztó határozat gyors hatályon kívül helyezését, és vádemelés indítványozását eredményezi. Az elôbbi elbírja a folyamatos szerhasználatot, a terápia elhanyagolását, megszakítását, a EREDETI KÖZLEMÉNYEK 15

ADDIKTOLÓGIA 2009. VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM pártfogóval való kapcsolat elhagyását. Az elterelésen való részvétel igazolásának akár bírói szakban történô bemutatása már mentesíti az elkövetôt a büntetôjogi következmények alól tekintet nélkül arra, hogy az elterelés valóban hozzásegítette-e szerhasználati szokása változásához (amennyiben erre szüksége volt). Sôt egy idôben a magas bûnügyi költség kiszabása alól a terhelt úgy mentesülhetett, ha az igazolás leadását elhúzta a bírói szakig több esetben a pártfogó tudtával. Ebben a körben gondot okoznak a párhuzamosan zajló elterelések is. Ez a helyzet akkor áll elô, ha az elkövetôvel szemben, több visszaélés miatt egymás után indul eljárás egyazon ügyészségen. Mivel a kábítószerrel kapcsolatos elkövetési magatartások egységet képeznek, az elkövetett összes cselekményt egységként kezeli az ügyész, így a késôbbi visszaélések miatt nem halaszt vádat, azokat a korábbi ügyhöz egyesíti, így a terápián való részvételnek ésszerû okokból elég egyszer eleget tenni. Így történhetett meg, hogy egy 18 éves terhelt ügyében fiatalkorúként elkövetett szervisszaélés miatt elôször a Fiatalkorúak Ügyészsége, majd néhány hónappal késôbb az egyik kerületi ügyészség küldött vádhalasztó határozatot, kisvártatva mindkét ügyészség kiegészítette határozatát az újabb visszaélések miatt. Az elkövetések idejét figyelembe véve a fiatal ellen 1 éven belül 4 alkalommal indult eljárás. Az eset nem egyedi és túlmutat a preventív értelmezésen. Elôfordulhat, hogy több visszaélés miatt szimultán vádhalasztásra kerül sor a különbözô ügyészségeken, akik errôl mit sem tudnak, de arra is akad példa, hogy 1 2 3 év különbséggel az az ügyészség hoz újra vádhalasztó határozatot, ahol a korábbi eljárás is folyt, kimenetelét tekintve eredménytelenül. Úgy tûnik, hogy a folyamatos visszaélés nem kumulálódik, nem minôsül bûnismétlésnek, halmazatnak, és sajnálatosan nem kérdôjelezi meg a diverzitás indokoltságát, ami ily módon súlytalan és kijátszható formalitássá degradálódik. Vádhalasztás esetén a pártfogó a próbaidô leteltével összegzô értékelés formájában számol be az ügyésznek a terhelt magatartásáról, az elôírt magatartási szabály teljesülésének körülményeirôl. Ezt adott esetben a próbaidô alatt is megteheti szükség szerinti tájékoztatás formájában, ha a pártfogolt az együttmûködési kötelezettséget megszegi. Elôfordul, hogy az erôteljesen drogérintett fiatal pártfogolása betegségébôl adódóan elláthatatlan, felkutatása nem vezet eredményre, vagy más egyéb ok miatt nem tart kapcsolatot, szökésben van stb. Az ilyen esetekben írott szükség szerinti tájékoztatásra érkezett ügyészi reakciókat tekintve, konszenzus hiányára utal, ha egyik esetben a vádhalasztó határozat azonnali hatályon kívül helyezésére kerül sor, máskor az ügyész felhívja a pártfogó figyelmét, hogy a vádhalasztás idôtartamának leteltével tájékoztassa ôt a próba tapasztalatairól. Így a kábítószer visszaélés miatti vádhalasztottaknál, a pártfogóval való együttmûködés megtagadása nem minden esetben minôsül próbaszegésnek, itt csak az elterelésen való részvétel igazolására van szükség. A diverziós eszközök alkalmazása esetén az elkövetô aktivitásra késztetésén van a hangsúly, ilyenkor a pártfogó a képessé tevô, mivel a magatartási szabályok betartása inkább eszköze, mint követelménye 16 EREDETI KÖZLEMÉNYEK

MEDVECZKY RITA: EGY JOGINTÉZMÉNY JELENTÉSE (5 62.) a végrehajtásnak, a pártfogó feladata az elterelés sikerének elômozdítása. 11 Azonban érdekes lesz a narratívák részben megfigyelni, hogy adott esetben a siker ügyészi, pártfogói és a terhelt perspektívájából eltérôen definiálható. Mivel a visszaélés kábítószerrel bûncselekmény az egyik legbonyolultabb tényállás a Büntetô Törvénykönyvben, így a szereplôk eljárásban való részvétele sem egyszerû, (különösen akkor, ha ez a szerep folyton változik). 1993 óta a kábítószer témát érintô anyagi jogi és eljárási szabályok 3 alkalommal lényegesen módosultak, leírásuk egyre átláthatatlanabb. A büntetôjogi norma világos és érthetô volta pedig alapkövetelmény, ugyanis visszatartó ereje csak így tud(na) érvényesülni (Pelle 2006). A leírtakból az is kitûnik, hogy a diverziós megoldások esetenként l art pour l art alkalmazása, különösen a teljesülés többirányú feltételeinek (jogszabályok, intézmények, szolgáltatások stb.) figyelmen kívül hagyása optikai csalódást okozhat. A jogintézmény mûködése esetleg csak papíron igazolt, a tényleges cél, a büntetôjog rendszerétôl való távol tartás valódi alternatívák hiányában elsikkad a kivitelezés útvesztôjében. Tovább árnyalja ezt a problematikát a diverzió, és a drogbûncselekmények változékony viszonya, a hazai drogszabályozás képlékenysége, amely a folytonos jogszabályi módosulások miatt a segítô szakemberek és intézmények felelôsségét, lehetôségeit, kompetenciáit is sûrûn átrajzolja. Márpedig Seneca szavaival: Semmiféle szél nem kedvezô annak, aki nem tudja, milyen kikötôbe tart így a drogszabályozás céljának és a végrehajtás eszközeinek kijelölése akadályozhatja a partraszállást. A következôkben lássunk néhány számszerû adatot a Fôvárosi Igazságügyi Hivatal Fiatalkorú Elkövetôk Osztályán ellátott ügyszámokról. A 2006. évtôl a fiatalkorúak pártfogói látják el az elkövetési életkor tekintetében a 18 25 éves korosztály (felnôttek) pártfogolását is az alábbi ügycsoportok tekintetében. 2. táblázat. Kábítószer visszaélés miatti vádhalasztások száma 2006 2007 2008 2009. május 31-ig fiatalkorúak: 169 felnôttkorúak: 439 fiatalkorúak: 90 felnôttkorúak: 225 fiatalkorúak: 65 felnôttkorúak: 185 fiatalkorúak: 20 felnôttkorúak: 70 608 315 250 90 11 In: Tapasztalatok az elterelésrôl. p.20. IM Pártfogó Felügyelôi és Jogi Segítségnyújtó Szolgálat Országos Hivatala Módszertani és Jogi Osztály 2004. Kézirat. EREDETI KÖZLEMÉNYEK 17

ADDIKTOLÓGIA 2009. VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 3. táblázat. Egyéb bûncselekmények miatti vádhalasztások száma 2006 2007 2008 2009. május 31-ig fiatalkorúak: 27 felnôttkorúak: 2 fiatalkorúak: 31 felnôttkorúak: 5 fiatalkorúak: 60 felnôttkorúak: 7 fiatalkorúak: 19 felnôttkorúak: 2 29 36 67 21 3. Út a narratívákhoz 3.1. A kvalitatív közelítés dinamikája és a történetek indoka Az elterelés jogintézmény jellemzôirôl és az elkövetôi körrôl több, fôleg kvantitatív vizsgálat született az évek során. Úgy gondolom, a megismerés árnyaltabbá tehetô a szolgáltatói vagy végrehajtói perspektíva oldalán tevékenykedôk történeteibôl generáltató kvalitatív adatok feltárásával, amelyek egyfajta puzzle formájában kapcsolódhatnak a számszerû eredményekhez mindez a megismerô tevékenység komplementaritását húzza alá. A kvalitatív metodológia mûvelôi a valóság szubjektív, holisztikus, társadalmilag konstruált természetét, émikus, vagyis belülrôl történô megismerését, a kutatási folyamat interpretatív jellegét, a jelentés felfejtését és kontextus-függô voltát hangsúlyozták, mivel ebben az esetben a hipotézis megfogalmazása nem feltétele a kutatásnak. Mindez szemben állni látszik a természettudományi megismerésben alkalmazott kvantitatív közelítés objektív, empirikusan megfigyelhetô, mérhetô, megismételhetô és általánosítható, étikus voltával, amely distanciát iktat a kutató és a kutatott jelenség közé (Szabolcs 2001). Mindkét közelítés megegyezik abban, hogy a világban rejlô igazságról szeretnének feltárni valamit, arról, ami valójában történik. A kutató feladata a valóság bemutatása, a módszertan pedig keretet ad ennek ábrázolásához, de egyben befolyásolja is azt, különösen akkor, ha emberi viselkedésrôl, interakcióról, történetekrôl van szó. Egyik tábor sem tudja függetleníteni magát az igazság akarásától (Martin és Stenner 2006). A kvalitatív hagyomány áramába illeszkedik a Clifford Geertz által képviselt interpretatív antropológiai iskola, amely értelmezô tudományként a jelentések nyomába szegôdik a sûrû leírás módszerével amelyet Ryle-tôl vett át mégpedig úgy, hogy a szituációban benne rejlô, de aktuálisan nem jelenlevô tartalmak kibontásával próbálja meg a tárgyat értelmezni. Célunk, hogy jelentôs következtetéseket vonjunk le jelentéktelen, ám igen sûrû szövésû tényekbôl (Geertz 1994). A kulturális jelekben megnyilvánuló manifeszt és látens tartal- 18 EREDETI KÖZLEMÉNYEK

MEDVECZKY RITA: EGY JOGINTÉZMÉNY JELENTÉSE (5 62.) mak közötti résre mutat rá Geertz, és ez utóbbiak kibontására vállalkozik (Iser 2004). Így próbálja megállapítani, hogy az adott társadalmi cselekedet mit jelent a cselekvô számára. Ehhez fogalmi struktúrát állít fel, és elméleti rendszert dolgoz ki. A kutató ahhoz a jelentéshez tartja magát, amelyet maguk a szereplôk adnak, de az értelmezô pozícióból eredôen olyan perspektívák és összefüggések felmutatására törekszik, amelyek aktuálisan nem jelennek meg. A kutató a terep egyik szereplôje, egyben értelmezôje is, így aktív részese alanyai értelemadásának. A jelentésteli struktúra minden aspektusának minél teljesebb kibontására alkalmazza a sûrû leírást, így közelítésmódja mikroszkopikus, a mindennapi élet eseményeit vonja tárgykörébe (Dobos é.n.). Bárminek a helyes értelmezése legyen szó versrôl, személyrôl, történetrôl, szertartásról, intézményrôl, társadalomról annak a dolognak a legmélyébe vezet bennünket, amelyiknek az értelmezésérôl szó van (Geertz 1994). A kutató az emberek értelemkonstrukciójára kíváncsi, ezért bebocsátást kér az alany fogalmi világába, elismerve azt, hogy minél mélyebbre hatol annál kevésbé lesz teljes az értelmezés, amely valamit megtörténtté tesz (Iser 2004). Megértéssel lenni valami iránt mint alapvetô emberi adottságot a másokkal való együttélés hordozza, mindez a nyelv által közvetített beszélgetés útján megy végbe elsôsorban, ezért a megértés aktusa a nyelviségbe ágyazott. aki beszél, benne van a szavakban, amiket mond, s nem tartja magától távol ôket (Gadamer). A kvalitatív kutatás tehát szituatív tevékenység, amely interpretatív tényezôk sorából áll, amelyek láthatóvá teszik a világot, amely mint reprezentációk sorozata jelenik meg. E sorozat részei az interjúk, jegyzetek, fotók, miként a nyelv, a szöveg, a cselekvés együttesen a terep olvasásához segítik a megfigyelôt (Denzin és Lincoln 2000, idézi Rácz 2006). A leírtak érzékeltették, hogy a kvalitatív közelítés erôssége és állítólagos gyengesége nagyjából fedi egymást. A többszörös perspektíva és interdiszciplináris értelmezés szétaprózottá teheti, megkérdôjelezve a gyûjtött adatok érvényességét és megbízhatóságát. Másfelôl pontosan az értelmezés többszólamúsága, a saját olvasat megteremtésére biztató hatalma feltételezi a kvalitatív kutatás örök befejezetlenségét és nyitottságát a folyton megújuló értelmezések elôtt. A jelentéskeresés és értelemadás képessége része az emberi jelenségnek. A narratív közelítés a szubjektív tapasztalatok vizsgálatát hangsúlyozza, mivel az események jelentését a narratív struktúrák feltárása révén értjük meg (Pólya 2007). A történetmondás oka, hogy értelmet adjunk annak, amivel életünk során találkozunk hasonlít mindez az archaikus ember eredetmítoszainak integrációs funkciójához. De evolúciós szempontból is jelentôs, hogy emberré válásunk egyik legfontosabb teljesítménye az elbeszélés, amely eljuttat személyes identitásunkhoz, így létezésünket foglalja egységbe saját történeteink közepén élünk. Az elbeszélô mód adja a kapaszkodót a cselekvés mellé, jelentésképzéssel teremtve meg a világhoz való adaptáció feltételeit (László 2005). Történetek segítségével EREDETI KÖZLEMÉNYEK 19

ADDIKTOLÓGIA 2009. VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM tesszük magunkat érthetôvé és szociálisan láthatóvá, a történetek segítenek hozzá önmagunk megértéséhez is. Az ember élete maga is narratív esemény, a beszámolók társas cselekvésbe ágyazottak (Gergen és Gergen 2001). Amit nem tudunk áttenni egy történetté, az idegen marad énünktôl figyelmeztet Dennett (Rácz 2006). Dennett az ember koherencia teremtô képességére hívja fel a figyelmet, amely megmutatkozik abban, hogy képes történetté szervezni az eseményeket, az értelmezô rutinokat kényszerítô erôvel visszük rá a minket ért dolgokra (Pléh 1999). a koherencia az, amelynek segítségével megteremtjük a rendet a világban (Pléh 1996). Vagyis egyfajta iránytût adnak kezünkbe a történetek, amelyek a világ történet- és jelentéstelivé alakításával próbálnak eligazítani. S mivel a (jelentés) konstruálásra irányuló törekvés egyben valami újfajta rend(szer)nek létrehozását is jelenti, mindez a káosz világából az organizáció világába tett elmozdulásként értékelhetô, amennyiben organizmikus irányon egészlegességet, célratörôséget értünk (Bertalanffy 1991). Az értelmezô antropológiai közelítés technikáját illetôen Geertz jegyezte meg, hogy egy tudomány megértését nem az elméletek, és eredmények felôl kell megkísérelni, hanem meg kell nézni, hogy mit tesznek azok, akik a gyakorlatban mûvelik (Geertz 1994). Annál is inkább érdemes a gyakorlat felôl közelíteni, mivel Ritter Ildikó budapesti mintán végzett vizsgálatában az eltereltek 67,7 százaléka számolt be arról, hogy pártfogójától kapott jelentôs lelki támogatást az eljárás során (Ritter 2007). Hogyan jutottak a kérdezettek a fenti megállapításra? Vagy talán a szenvedélybetegekkel való foglalkozás nem is olyan újkeletû feladat a párfogók számára? Kerezsi Klára 1990-ben írott tanulmányában megállapította, hogy a pártfogók ügykörébe a szakképzetlen, szenvedélybeteg, szociális támogatásra szoruló bûnelkövetôk tartoznak igen nagy létszámban (Kerezsi 1990). A pártfogók munkáját nagyban meghatározzák a jogszabályi keretek, a határidôk, az ügymenet kötött jellege. Schank és Abelson (1977) a narratív kánon legegyszerûbb formáinak a forgatókönyveket jelölték meg, mint egy ismert helyzetet meghatározó sztereotip cselekvéssort. Ezen forgatókönyvek sztereotip oksági láncok, amelyben a cselekvések oksági hierarchia szerint szervezettek, ezért egy forgatókönyv cselekvést nem lehet végrehajtani addig, amíg az elôzô cselekvést nem hajtották végre. Ez szükséges ugyanis ahhoz, hogy a következô sorra kerülhessen. A szerzô a homéroszi epikában használatos fegyverkezés leírásában tetten érhetô forgatókönyv-elemeket hozza példának, a tunika felvételétôl a dárda felkötéséig (László 1999). Ezen analógiát követve belátható, hogy a jogszabályok végrehajtása is meghatározott koreográfiát követ és forgatókönyvbe ágyazott, a pártfogás végrehajtása ezen kívül a hivatal Módszertani Osztálya által kidolgozott ügymenetmodellben leírt kánont követi. Ez ad némi kapaszkodót a végrehajtás vázáról. Ám mint erre A diverzitás diadala? c. fejezetben utaltam, az intézkedések mikéntjérôl nagyon kevés olyan direkt utalást tartalmaz, amely megkönnyítené a mindennapi esetkezelést. Végül is le van írva az ügymenetmodellben egy forma, aztán, 20 EREDETI KÖZLEMÉNYEK

MEDVECZKY RITA: EGY JOGINTÉZMÉNY JELENTÉSE (5 62.) hogy ezt ki hogyan tölti meg tartalommal, az személyes. ( ) Tehát ebbe a munkába nem lát bele a hivatal, csak a formába lát bele, és az pedig az, hogy mi van az aktában leírva. (3. int.) 3.2. Mit takar az adminisztratív kánon? A pártfogó felügyelô módszereit és beavatkozási stratégiáit erôsen átszínezi a pártfogolás Janus-arcúsága, a kontroll és a segítô tartalom folyamatos átfedésben történô érvényesítése, amely leginkább megkülönbözteti a segítô szakmák egyéb ágaitól. A pártfogó a kontroll és a segítô funkció együttes érvényesítésére tesz kísérletet a próbaidô során, illetve e két összetevô egyensúlyba állítására. Egyben ez jelenti a legnagyobb szakmai kihívást munkája során. A pártfogolt nincs kezdeményezô helyzetben, a kapcsolatfelvétel nem önkéntesen történik, így a személyes motiváció felkeltése és ébren tartása a további feladat. A kapcsolat idôtartama szintén szabályozott, így a pártfogó tevékenysége céljainak meghatározásában és megvalósításában koncentrált és célzott. De az elkövetô egyedisége, speciális szükségletei, hozzáállása stb. is determinálják a segítô/kontroll elemek aktuális dominanciáját. Az egyes ügyviteli lépések adminisztrációja kötöttebb, mint a klasszikus szociális munkában. 12 A pártfogó felügyelôi tevékenység adott szervezethez történô csatlakoztatásával hordoz egyfajta üzenetet arról, hogy mit tekint tevékenysége céljának. Amennyiben független szervezetként látja el feladatát, döntôen a szociális munka módszereinek segítségével, kölcsönös bizalmon és együttmûködésen alapuló kapcsolat keretében igyekszik kliensét a változás felé elmozdítani, míg az igazságszolgáltatási alapú rendszerben amikor a pártfogók az igazságszolgáltatás részeként mûködnek a társadalmi kontrollt érvényesíti, feladata a börtönnépesség csökkentésében való aktív közremûködés (Kerezsi 1992). A hazai rendszer ötvözi e két megközelítést. A fôvárosi pártfogók kerületi beosztásban dolgoznak, esetszám függvényében 1 2 pártfogó lát el egy adott kerületet, így az esetkijelölés alapja a bûnelkövetô fiatal lakó- vagy tartózkodási helye, a pártfogó kijelölése tehát területi illetékesség alapján történik. Az ügy átvételét követô elsô fázis a pártfogolt beidézése jegyzôkönyvi meghallgatásra felhívás kiküldése útján. Amennyiben ez sikertelen (a címzett nem veszi át a levelet, nem jelenik meg a kitûzött idôpontban, elköltözött stb.), a pártfogó személyesen vagy rendôrséggel keresteti. Ha a kiküldött felhívás célba ér az elsô megjelenéskor történik a jegyzôkönyv felvétele, a magatartási szabályokról való tájékoztatás explorációs beszélgetés keretében, amely kiterjed a fiatal családi, iskolai, szabadidôs stb. kondícióira, aktuális problémáira, szükségleteire. A pártfogó bekéri a gyermekvédelmi elôzményt a gyermekjóléti szolgálattól, illetve 12 A pártfogó felügyelet végrehajtásának ügymenetmodellje 2004 részlet. EREDETI KÖZLEMÉNYEK 21

ADDIKTOLÓGIA 2009. VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM a fiatal iskolalátogatási igazolását vagy munkaszerzôdését, lévén a tanulmányok folytatása, vagy a munkavégzés az általános magatartási szabályok közé tartozik. 13 A beszélgetésrôl minden találkozáskor feljegyzés készül, hasonlóan a társintézményekkel való kapcsolattartásról is. Természetesen a pártfogó tájékozódik a rendôri szakban elkészített környezettanulmányból, ez némi kapaszkodót jelent az egyéni paraméterek szempontjából. 14 Eltereléses ügyekben ezen túl sor kerül a megfelelô intézmény együttes kiválasztása amennyiben még nem kezdte meg a kezelést, mindez rögzítésre kerül a jegyzôkönyvben. A kapcsolatfelvétel tényérôl vagy éppen meghiúsulásáról a pártfogó a megfelelô nyomtatványon tájékoztatja a határozathozó szervet, a lakóhely szerint illetékes rendôrkapitányságot, gyermekjóléti szolgálatot, és a törvényes képviselôt, vagy gyámot. Az elsô találkozón megállapodás születik arról is, hogy milyen rendszerességgel kerül sor a kapcsolattartásra. Ennek megállapításában a pártfogó annyiban szabad, hogy az iratanyagban megismert majd a fiataltól hallott információ birtokában a kötelezô havi megjelenésen túl személyes kockázatértékelés alapján maga dönt ennek konkrét gyakoriságáról, amely természetesen rugalmasan alakítható a változó szükségleteknek megfelelôen. A jegyzôkönyv felvételét követô 30 napon belül kerül sor a pártfogolási terv elkészítésére, amely részletesen tartalmazza a pártfogolt és a pártfogó feladatát, a bûnelkövetés objektív és szubjektív okait, a bûnismétlés valószínûségét, ezek megszüntetéséhez szükséges teendôket, a terv végrehajtásához igénybe vett személyeket és intézményeket. A próbaidô végén a pártfogó összefoglaló értékelés formájában utal a tervben foglaltak megvalósulására. Majd a lezáró nyomtatványon értesíti az illetékes hatóságokat a pártfogolás sikerérôl vagy sikertelenségérôl, a próba tapasztalatairól. Eltereléses ügyekben a lezáró nyomtatvány mellé csatolja az elterelést végzô intézmény igazolását a kezelés teljesítésérôl. Tehát a kapcsolat vázát tekintve a fenti séma az irányadó, bármiféle bûncselekmény elkövetése miatt is kerül sor a próba kiszabására és pártfogó kijelölésére. Informális különbségek természetesen adódnak. Ezért (is) voltam kíváncsi az elterelés végrehajtásával kapcsolatos értelmezô rutinokra, amelyek az interjúhelyzetbôl adódóan a nyelv által létrehozott rend szövedékén keresztül adtak lehetôséget bepillantani a felhalmozott tapasztalatok sûrûjébe. Így az aktákon túli világ megragadása egyben határátlépési kísérlet is az adminisztratív kánontól a narratív kánon felé. 13 A rendszeres kapcsolattartáson, lakó- vagy munkahely megváltozásának bejelentésén és a bûnismétlés kerülésén túl. 14 2006-tól a fiatalkorúak pártfogói látják el a csekély mennyiségû kábítószerrel való visszaélés miatt elterelt felnôtt korú elkövetôk pártfogolását 25 éves korig. 22 EREDETI KÖZLEMÉNYEK

MEDVECZKY RITA: EGY JOGINTÉZMÉNY JELENTÉSE (5 62.) 4. A kutatás módszere és szereplôi 4.1. Interjú a nézetváltás technikája Mivel kollégáimmal vettem fel az interjúkat, egyben saját pozicionálásomra is kísérletet tettem, mert távolról sem lehettem semleges szemlélôje a kutatás tárgyának, az elemzés és interpretáció révén kíséreltem meg mi-tudássá konstruálni a vizsgálatot. Ebbôl az episztemológiai pozícióból fakad, hogy mivel ismerôs terepen járok, közös tudásban, tapasztalatban, élményekben osztozom az interjúalanyokkal, ezért aktívan és reflexíven alakíthattam a beszélgetést, mivel magam is egyik szereplôje vagyok a terepnek (Mason 2005). A részvételt nem kerülhettem el, hiszen az ô történeteik az én történeteim is, s ezért a résztvevô megfigyelônél is közelebb merészkedtem a választott témához. A megértés Schank és Abelson (1995) szerint annyit jelent, mint rátérképezni a te történeteidet az én történeteimre, amely valamiféle közös élményalapot feltételez az elbeszélô és a hallgató között (László 1999). Természetesen a beszélgetés vezetése részben az interjúalany kezében volt, mivel az elôbukkanó történetek alakították az egyes kérdéscsoportok részarányát a beszélgetés során. Az interjúvázlatot az együttmûködést vállaló 17 pártfogó a beszélgetést megelôzôen kézbe kapta azzal az instrukcióval, hogy olyan, bennük nyomot hagyó történeteken gondolkozzanak, amelyek az egyes szakaszok mondanivalóját szemléletesen támasztják alá. Interjúalanynak igyekeztem régóta a terepen dolgozó pártfogókat megnyerni. Az interjúk felvételére a hivatal épületében került sor 2008 márciusa és szeptembere között. Az egyes interjúk idôtartama 30 és 80 perc között mozgott, így kb. 12 órányi anyagot vettem fel. A beszélgetést diktafonra rögzítettem, majd szó szerint írtam le. 4.2. Az interjúvázlat A kvalitatív kutatás egyik adatgenerálási módszere az interjú, amelyet félig strukturált formában, több kérdésblokkra tagolva vettem fel. A következôkben az érintett témaköröket mutatom be. I. A pártfogó képzettségi paraméterei Mióta dolgozik pártfogóként? Milyen képzettsége(i) van(nak)? Tanulmányai során találkozott-e a drog témával? Részt vett-e bármiféle felkészítésen az elterelés jogintézmény bevezetése elôtt? Van-e egyéb képzettsége a kábítószer-visszaélôkkel való foglalkozásra? EREDETI KÖZLEMÉNYEK 23

ADDIKTOLÓGIA 2009. VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Ha igen, mi ez pontosan, ha nem, szükség lenne-e rá? Mit gondol a pártfogók specializálódásáról? A képzettség haszna a gyakorlatban A tanulmányai során, vagy a felkészítésen hallottakat fel tudja-e használni munkája során? Megfelelônek érzi-e ezen a területen való jártasságát? (addiktológia, jog, stb.) Ha nem, mire lenne szükség, hogy használható ismeretet szerezzen? Milyen csatornákat használ az információszerzésre, hogyan képezi magát? Munkaelôzmények Dolgozott-e korábban más intézményi keretek között kábítószer visszaélôkkel? Hogyan emlékszik erre vissza? Hogyan hasznosítja tapasztalatait a jelenben? II. A jogintézmény jelentése pártfogói perspektíva A 2003-as törvénymódosítást megelôzôen, pártfogóként dolgozott-e szervisszaélôkkel? Hogyan emlékszik erre vissza? Hogyan fogadta az elterelésben játszott pártfogói szerepvállalást, mit gondol errôl most? Tapasztalatai szerint lehetôség vagy korlát ez az intézkedés? Miért? A végrehajtás során a jogszabályi kereten kívül kire/mire támaszkodik, milyen eszközei vannak? Mit gondol a jogi keret (vádhalasztás) és az intézményrendszer szerepérôl? Hogyan látja az ügyész és az elterelést végzô szerepét, milyen tapasztalatai vannak az együttmûködésrôl? Milyen elvárást érzékel az ügyészek, elterelést végzôk, hivatali felettesek részérôl? Mit gondol ezekrôl? Számára mit jelent a megfelelés? Az eltereltekkel való foglalkozás adminisztrációja és gyakorlata mennyiben hasonlít/különbözik a klasszikus pártfogolástól? Mikor érzékel esetelakadást? Kitôl kér segítséget, hogyan oldja meg? Igénybe veszi-e a szupervíziót, esetmegbeszélô csoportot? A 2003 óta bekövetkezett törvénymódosítások (pl. bûnügyi költség megjelenése, jogerô elôtt megkezdett elterelések, a határozat késedelmes postázása stb.) hogyan csapódnak le a mindennapi munkában? 24 EREDETI KÖZLEMÉNYEK