A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. TÁMOP kiemelt projekt, nyitókonferencia Siófok, március 1.
|
|
- Hunor Deák
- 10 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata (KIMISZ) tevékenységének a bemutatása (különös tekintettel az áldozatsegítésre, a pártfogásra, és a szervezeti változásokra) Kóta Tünde, igazgató (KIMISZ Pártfogó Felügyeleti Igazgatóság) TÁMOP kiemelt projekt, nyitókonferencia Siófok, március 1.
2 ISZ) Szakfeladatok, intézményi fejlődés Az Igazságügyi Hivatal jogutódja Pártfogó Felügyelői Szolgálat ( IM PFSZ, IM PJSZ, IRM IH, KIM Jogi Segítségnyújtó Szolgálat ( IM PJSZ, IRM IH, KIM ISZ) Áldozatsegítő Szolgálat (2006.I.01-IRM IH, KIM ISZ) megyei/fővárosi kormányhivatalok és a KIMISZ Kárpótlási hatósági feladatok IRM IH, a KIMISZ első fokon, másodfokon (vagyoni kárpótlási ügyekben hozott határozatokkal szembeni jogorvoslat) a közigazgatásért és az igazságügyért felelős miniszter Lobbihatósági tevékenység ( IRM IH, től lényegében megszűnt feladat.)
3 A KIMISZ jogállása, szervezetének jellemzői: A kormány által létrehozott központi államigazgatási szerv. A közigazgatási és igazságügyi miniszter irányítása alatt áll. Önállóan működik és önálló költségvetéssel rendelkezik, jogi személy. Kormánytisztviselők, kormányzati ügykezelők és munkavállalók. Főigazgató, főigazgató-helyettesek. Főosztályok, osztályok, önálló osztályok.
4 Szervezeti ábra január 1-jétől Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) törzshivatal fővárosi és megyei kormányhivatalok szakigazgatási szervek (13) Igazságügyi Szolgálat Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálat ÁLDOZAT- SEGÍTŐ SZOLGÁLAT Kárpótlási hatósági elsőfokú feladatok Áldozatsegítési Jogi Igazgatóság Segítségnyújtási Tárcafelügyelet Igazgatóság Belügyminisztérium Pártfogó Felügyeleti Igazgatóság Szervezeti egységek PÁRTFOGÓ FELÜGYELŐI SZOLGÁLAT JOGI SEGÍTSÉG- NYÚJTÓ SZOLGÁLAT
5 A KIMISZ feladatai általában: [322/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet] Szakmai irányítói jogkör stratégia, jogszabály módosítás, előkészítés, módszertani állásfoglalások kibocsátása, egységes jogalkalmazói gyakorlat elősegítése, törvényességi, hatékonysági és szakszerűségi ellenőrzések lefolytatása, képzések, továbbképzések szervezése Másodfokú eljárások lefolytatása Jsny., ás.) Pályázatok, megye ISZ önállóan is Együttműködési megállapodások Hazai és nemzetközi szakmai kapcsolatok fejlesztése Tájékoztatás, koordináció, képviselet Egységes informatikai rendszer működtetése, statisztika, elemzés
6 A KIMISZ egyes szakterületei szerinti specifikus feladatai: Pártfogó felügyelői tevékenység Pártfogó Felügyelői Szolgálat= KIMISZ+kormányhivatalok ISZ-ai Pártfogó felügyelői ügycsoportok: 1. Pártfogó felügyelet ( ügy, 44,9%, +3,61%) 2. Közérdekű munka ( ügy, 21,91%, +21,91%) 3. Környezettanulmány ( ügy, 17,5%, +7,06%) 4. Mediáció (4.51 ügy, 5%,+11,72%) 5. Pártfogó felügyelői vélemény (3.420 ügy, 3,8%,-2,48%) 6. Utógondozás (2.940 ügy, 3,3%,-12,86%) Pályázat kiírása és szerződés kötése az ügyvéd közvetítőkkel A Tanács 2008/947/IB Kerethatározatának (a kölcsönös elismerésről) való megfelelés TÁMOP Kiemelt projekt, projekt iroda (közösségi foglalkoztató, közérdekű munka, intenzív utógondozás)
7 A KIMISZ egyes szakterületei szerinti specifikus feladatai: Áldozatsegítés 2010-ben összesen segítségnyújtás, ebből: 8651 tájékoztatás 6017 azonnali pénzügyi segély iránti kérelem 479 jogi segítségnyújtás 6497 érdekérvényesítés elősegítése 425 állami kárenyhítés A KIMISZ kezeli a kárenyhítésre és az azonnali pénzügyi segélyre szolgáló előirányzatot, ennek terhére gondoskodik a kifizetésről Méltányossági jogkört gyakorol TÁMOP Kiemelt projekt (diszpécserszolgálat, pszichológus, önkéntes hálózat)
8 Köszönjük a figyelmet. Dr. Bukta Annamária buktaa@pjsz.gov.hu Kóta Tünde kotat@pjsz.gov.hu
TÁMOP 5.6.2. kiemelt projekt, nyitókonferencia Siófok, 2011. március 1.
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata A pártfogó felügyelői alaptevékenységek és a TÁMOP 5.6.2. kiemelt projekt kapcsolódási pontjainak a bemutatása Kóta Tünde, igazgató (KIMISZ
A munkafelügyeleti rendszer szervezeti átalakítása
TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése A munkafelügyeleti rendszer szervezeti átalakítása Előadó: dr. H. Nagy Judit főosztályvezető-helyettes
Igazságügyi Szolgálat
Igazságügyi Szolgálat I. A közfeladatot ellátó szerv feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó, a szervre vonatkozó alapvető jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök 322/2010. (XII.
303/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet. az Igazságügyi Hivatalról
A jogszabály mai napon hatályos állapota 303/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az Igazságügyi Hivatalról A Kormány az Alkotmány 35. -ának (2) bekezdésében megállapított eredeti jogalkotói hatáskörében, az
2. oldal A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal alaptevékenységét a fővárosi és megyei kormányhivatalokról szóló 288/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet, val
1. oldal Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal alapító okirata 1 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. (2) bekezdése alapján a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal alapító okiratát (a továbbiakban:
A KIMISZ szerepe a kiemelt projektben: célok és tevékenységek, projekt szervezet és működés
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata A KIMISZ szerepe a kiemelt projektben: célok és tevékenységek, projekt szervezet és működés Drabik Balázs, projektiroda-vezető, KIMISZ TÁMOP-5.6.2.
1. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata jogállása és alapadatai
3230 H I V A T A L O S É R T E S Í T Õ 2011. évi 20. szám A közigazgatási és igazságügyi miniszter 31/2011. (III. 9.) KIM utasítása a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata Szervezeti
Igazságügyi Szolgálat
Igazságügyi Szolgálat Felnőtt Korú Bűnelkövetők Pártfogó Felügyelői Osztálya 1. A Felnőtt Korú Bűnelkövetők Pártfogó Felügyelői Osztálya koordinációs feladatai tekintetében: a) Illetékességi területén
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. 8/2011. (II. 8.) KIM utasítás miniszteri biztos kinevezésérõl 1023
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ A M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y M E L L É K L E T E 2011. február 8., kedd 9. szám Tartalomjegyzék I. Utasítások 8/2011. (II. 8.) KIM utasítás miniszteri biztos kinevezésérõl 1023 III. Alapító
Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal
Iktatószám: IX-09/30/ /2012 Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal ALAPÍTÓ OKIRATA Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (4) és (6) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a Közigazgatási
A foglalkoztatás-felügyeleti rendszer átalakítása a munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai
A foglalkoztatás-felügyeleti rendszer átalakítása a munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai Előadó: Dr. Bakos József Főosztályvezető Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztály Az állami munkafelügyeleti rendszer
1. A kormánymegbízott
1. A kormánymegbízott 4. (1) A kormánymegbízott a Kormányhivatal vezetőjeként: a) Vezeti a Kormányhivatalt, gyakorolja annak feladat- és hatásköreit; b) Ellátja a költségvetési szerv vezetőjének hatáskörébe
Változások a Nemzeti Együttműködés Alap támogatási rendszerében. Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 1
Változások a Nemzeti Együttműködés Alap támogatási rendszerében Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 1 - HATÁRIDŐK - VÁLTOZÁSOK: - alapkezelő - pályázati kiírás - EPER Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 2 15
A törvényességi felügyelet szabályozása. Belső kontrollok és integritás az önkormányzatoknál szeminárium
A törvényességi felügyelet szabályozása és szakmai irányítása Belső kontrollok és integritás az önkormányzatoknál szeminárium I. A törvényességi felügyelet szabályozása A törvényességi felügyelettel kapcsolatos
A tervezet előterjesztője
Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási és szakmai egyeztetése folyamatban van. Az egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért az előterjesztés
Tartalomjegyzék JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS... 2 ÁLDOZATSEGÍTÉS... 4 PÁRTFOGÓ FELÜGYELET... 6 UTÓGONDOZÁS... 7
Tartalomjegyzék JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS... 2 ÁLDOZATSEGÍTÉS... 4 PÁRTFOGÓ FELÜGYELET... 6 UTÓGONDOZÁS... 7 Jogi segítségnyújtás Hatáskörrel rendelkező szerv: VEMKH Igazságügyi Szolgálat Jogi Segítségnyújtó
A törvényességi felügyelet szabályozása és szakmai irányítása
A törvényességi felügyelet szabályozása és szakmai irányítása Belső kontrollok és integritás az önkormányzatoknál szeminárium dr. Belányi Márta I. A törvényességi felügyelet szabályozása A törvényességi
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. Az Országos Meteorológiai Szolgálat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata 3529
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ A M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y M E L L É K L E T E 2011. március 9., szerda 20. szám Tartalomjegyzék I. Utasítások 27/2011. (III. 9.) HM utasítás a CMX 11 NATO válságkezelési gyakorlat
Önkéntes hálózat kialakítása az áldozatsegítésben, az önkéntes munka jellemzői Magyarországon
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata Önkéntes hálózat kialakítása az áldozatsegítésben, az önkéntes munka jellemzői Magyarországon Dr. Tóth Zsófia, áldozatsegítő szakreferens,
2010. évi CXXVI. törvény
2010. évi CXXVI. törvény a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról Az Országgyűlés
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLAT A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálatának feladatai Az Igazságügyi Szolgálat általános feladat- és hatáskörét illetően
Áldozatsegítés Járási hivatalok: a) Érdekérvényesítés elősegítése b) Azonnali pénzügyi segély
Áldozatsegítés Az áldozatsegítés célja, hogy a társadalmi szolidaritás és méltányosság elve az áldozatok társadalmi, anyagi, erkölcsi sérelmei enyhüljenek. A bűncselekmények és tulajdon elleni szabálysértések
Az államigazgatás. Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás
Az államigazgatás Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás A., Központi államigazgatás I. A kormány miniszterelnökből és miniszterekből áll 1. A kormány megalakulása a., a választások után
Somogy Megyei Levéltár. Somogy Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség iratai 1989-2002 XXIV.1103. Terjedelem
Somogy Megyei Levéltár Somogy Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség iratai 1989-2002 XXIV.1103. Terjedelem Raktári egységek száma Terjedelem ifm. 10 kisdoboz 31 kötet Kötetek: 0,50 ifm Iratok: 1,25 ifm
Magyar joganyagok - Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirat 2. oldal - ellenőrzi a létesítményi tűzoltóságok és az önkéntes tűz
Magyar joganyagok - Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirat 1. oldal Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben 1 A katasztrófavédelemről
8/2014. (II. 28.) KIM 3/2013. (I. 18.) KIM
8/2014. (II. 28.) KIM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról szóló 3/2013. (I. 18.) KIM utasítás módosításáról A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint
AZ IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLAT KÖTELEZETTSÉGEI ÉS LEHETŐSÉGEI A CSALÁDON BELÜLI ERŐSZAK ÁLDOZATAINAK BIZTOSÍTOTT SEGÍTSÉGNYÚJTÁS SORÁN
AZ IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLAT KÖTELEZETTSÉGEI ÉS LEHETŐSÉGEI A CSALÁDON BELÜLI ERŐSZAK ÁLDOZATAINAK BIZTOSÍTOTT SEGÍTSÉGNYÚJTÁS SORÁN Eger, 2015. február 24. dr. Szacsva Ferenc AZ INTÉZMÉNY LÉTREJÖTTE 2006.
Magyar joganyagok - Somogy Megyei Kormányhivatal - alapító okirata, módosításokk 2. oldal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazga
Magyar joganyagok - Somogy Megyei Kormányhivatal - alapító okirata, módosításokk 1. oldal Somogy Megyei Kormányhivatal alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 Az államháztartásról szóló
A Koordinációs és Szervezési Főosztály alapfeladatai
A Koordinációs és Szervezési Főosztály alapfeladatai 1. Feladat- és hatáskörök A Kormányhivatal SzMSz-ében a Főosztály részére megállapított, jelen Ügyrendben részletezett feladat- és hatáskörök elosztása
Magyar joganyagok - Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okira 2. oldal - ellenőrzi a létesítményi tűzoltóságok és az önkéntes tűz
Magyar joganyagok - Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okira 1. oldal Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 A katasztrófavédelemről
A tervezet előterjesztője
Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért
Az Informatikai Főosztály feladatai
Az Informatikai Főosztály feladatai 1. Feladat- és hatáskörök A Kormányhivatal SzMSz-ében a Főosztály részére megállapított, jelen Ügyrendben részletezett feladat- és hatáskörök elosztása a következők
A törvényességi felügyeleti tevékenység tapasztalatai Hajdú-Bihar megyében (2012. január március 31.)
A törvényességi felügyeleti tevékenység tapasztalatai Hajdú-Bihar megyében (2012. január 1. - 2013. március 31.) Hajdú-Bihar megye 20 város 1 megyei jogú város 11 nagyközség 50 község 1 megyei önkormányzati
INFORMATIKAI FŐOSZTÁLY. 1. Az Informatikai Főosztály funkcionális feladatai tekintetében:
1. Az Informatikai Főosztály funkcionális feladatai tekintetében: a) Közreműködik az önkormányzati rendeletek elektronikus közzétételében, a TÖRV, NRT és TERKA rendszerek működtetésével, karbantartásával,
Tartalom. III. RÉSZ ÁLDOZATPOLITIKA, ÁLDOZATSEGÍTÉS, SÉRTETTI JOGOK Szerk.: Kiss Anna Az áldozatpolitika alapjai... 17
Tartalom III. RÉSZ ÁLDOZATPOLITIKA, ÁLDOZATSEGÍTÉS, SÉRTETTI JOGOK Szerk.: Kiss Anna... 11 Bevezetés...13 7. Az áldozatpolitika alapjai... 17 7.1. Az áldozatpolitika története, elmélete és gyakorlata nemzetközi
A Hatósági Főosztályra vonatkozó feladatok
A Hatósági Főosztályra vonatkozó feladatok A Főosztály általános feladatai tekintetében a) Kodifikációs feladatai tekintetében a hatósági tevékenység tapasztalatai alapján jogszabálymódosító javaslatokat
1. melléklet az előterjesztéshez
1. melléklet az előterjesztéshez Az igazságügyi miniszter /2015. (. ) IM rendelete az igazságügyi miniszter feladat- és hatáskörét érintően a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső személyek meghatározásáról
A Nógrád Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete
A Nógrád Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete A Nógrád Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete 82 fő.
A Tolna Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete
538 H I V A T A L O S É R T E S Í T Õ 2013. évi 3. szám 19. függelék a 3/2013. (I. 18.) KIM utasítás mellékletéhez A Tolna Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti
A Nógrád Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete
15. függelék a /2014. (XII. 23.) MvM utasítás mellékletéhez A Nógrád Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és kerete 1. A
A járási (fővárosi kerületi) hivatalok és a települési önkormányzatok együttműködésének lehetőségei
A járási (fővárosi kerületi) hivatalok és a települési önkormányzatok együttműködésének lehetőségei dr. Pilz Tamás Főosztályvezető Területi Közigazgatás-fejlesztési Főosztály A járási (fővárosi kerületi)
Magyar joganyagok - Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal - alapító okirata, m 2. oldal 2500 Esztergom, Rudnay S. tér Komárom-Esztergom Megy
Magyar joganyagok - Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal - alapító okirata, m 1. oldal Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 Az államháztartásról
Magyar joganyagok - Veszprém Megyei Kormányhivatal - alapító okirata, módosítások 2. oldal Ajkai Körzeti Földhivatal 8400 Ajka, Eötvös u
Magyar joganyagok - Veszprém Megyei Kormányhivatal - alapító okirata, módosítások 1. oldal Veszprém Megyei Kormányhivatal alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 Az államháztartásról szóló
Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály. Igazságügyi Osztály. Áldozatsegítés
Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Igazságügyi Osztály Áldozatsegítés a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. a hozzátartozók
Magyar joganyagok - Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirata, 2. oldal - irányítja a katasztrófavédelmi kirendeltségeket, a hivat
Magyar joganyagok - Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirata, 1. oldal Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 A katasztrófavédelemről
A jogállam feladata biztosítani a bűncselekmények felderítését és üldözését, a bűnösség kérdésének tisztességes eljárásban történő eldöntését, és a
A jogállam feladata biztosítani a bűncselekmények felderítését és üldözését, a bűnösség kérdésének tisztességes eljárásban történő eldöntését, és a társadalom érdekeit szolgáló büntetés végrehajtását.
2. oldal Paksi Körzeti Földhivatal 7030 Paks, Szentháromság tér Tolna Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási
1. oldal Tolna Megyei Kormányhivatal alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (6) bekezdése alapján a Tolna Megyei Kormányhivatal alapító
Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal - alapító okirat 2. oldal 4900 Fehérgyarmat, Tömöttvár utca Kisvárdai Körz
Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal - alapító okirat 1. oldal Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 Az államháztartásról
1. melléklet a 165/2015. (VI. 30.) Korm. rendelethez. A kiegészítő pótlék összege (Ft)
16564 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 95. szám A Kormány 165/2015. (VI. 30.) Korm. rendelete a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális, valamint a gyermekjóléti
KOORDINÁCIÓS, HUMÁNPOLITIKAI és SZERVEZÉSI FŐOSZTÁLY. 1. A Koordinációs, Humánpolitikai és Szervezési Főosztály koordinációs feladatai tekintetében:
1. A Koordinációs, Humánpolitikai és Szervezési Főosztály koordinációs feladatai tekintetében: a) Ellátja a Megyei Államigazgatási Kollégium működésével kapcsolatos koordinációs és adminisztrációs feladatokat;
A Főosztály dolgozói:
NÓGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KOORDINÁCIÓS ÉS SZERVEZÉSI FŐOSZTÁLY Cím: 3100 Salgótarján, Zemlinszky R. út 9 Levelezési cím: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36 3100 Salgótarján, Pf: 265. Telefon: 06 (32) 620-756
FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Koordinációs, Humánpolitikai és Szervezési Főosztály
FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Koordinációs, Humánpolitikai és Szervezési Főosztály Cím: 8000 Székesfehérvár, Szent István tér 9. Telefon: (22) 514-761 Fax: (22) 526-942, 526-905 E-mail: szervezes@fejer.gov.hu
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben
10740 H I V A T A L O S É R T E S Í T Õ 2012. évi 57. szám A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.
Közigazgatási változások tapasztalatai
Közigazgatási változások tapasztalatai Horváth Gábor István főosztályvezető, Földügyi Főosztály GISopen, 2011. március 16-18. 2011-től új helyzet 2011. január 1: a megyei és körzeti földhivatalok a kormányhivatalok
III. Egyéb hatások Az előterjesztés egyéb hatással nem rendelkezik.
HATÁSVIZSGÁLATI LAP Előterjesztés címe: az egyes igazságügyi miniszteri rendeleteknek a központi hivatalok és a költségvetési szervi formában működő háttérintézmények megszüntetésével összefüggő módosításáról
Igazságügyi Minisztérium
Igazságügyi Minisztérium 0 évi közbeszerzési terve Közbeszerzés tárgya Közbeszerzés tervezett mennyisége Közbeszerzésre irányadó eljárási rend Tervezett eljárás fajtája Eljárás megindításának tervezett
A Kormány. /2006. ( ) Korm. rendelete. a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézetről
Melléklet a 13469-1/2006.-SZMM számú kormány-előterjesztéshez A Kormány /2006. ( ) Korm. rendelete a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézetről A Kormány az Alkotmány 35. -a (2) bekezdésében megállapított
E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTER Szám: 5109-1/2007-SZMM TERVEZET E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatkörének
Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program Adatkörök
1229 Hatósági statisztika 1293 Az igazságügyi szakértői intézmények tevékenysége 1300 Összesítés a végrehajtói irodák ügyforgalmi és tevékenységi adatairól 1301 A megyei bírósági végrehajtók ügyeire vonatkozó
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: A-198/1/2019 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
A Békés Megyei Kormányhivatal alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ 2012. évi 57. szám 10697 A Békés Megyei Kormányhivatal alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (6) bekezdése alapján
A közérdekű munka büntetés végrehajtását nehezítő tényezők, fejlesztési elképzelések, jó gyakorlatok
A közérdekű munka büntetés végrehajtását nehezítő tényezők, fejlesztési elképzelések, jó gyakorlatok Kóta Tünde (igazgató, KIMISZ Pártfogó Felügyeleti Igazgatóság) TÁMOP 5.6.2. kiemelt projekt KIMISZ nyitókonferencia
Ágazati jogszabályok. Az általános közigazgatási rendtartásról szóló évi CL. Törvény (továbbiakban: Ákr.),
Ágazati jogszabályok Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. Törvény (továbbiakban: Ákr.), A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (továbbiakban:
Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012.
18.Az állami szociálpolitika rendszere, a szociális ellátások típusai. Az állami és az önkormányzati szociális feladatok /A szociálpolitika fogalma/ Ferge Zsuzsa megfogalmazásában a szociálpolitika a társadalmi
Bűnmegelőzés. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy
Bűnmegelőzés Dr. Szabó Henrik r. őrnagy A bűnmegelőzés fogalma - az állami szervek - önkormányzati szervek - társadalmi szervezetek - gazdasági társaságok - állampolgárok és csoportjaik minden olyan tevékenysége,
Ágazati jogszabályok évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól,
Szociális és gyámügyi igazgatás Ágazati jogszabályok 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól, 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális
FEBRUÁR 22. A BŰNCSELEKMÉNYEK ÁLDOZATAINAK NAPJA
FEBRUÁR 22. A BŰNCSELEKMÉNYEK ÁLDOZATAINAK NAPJA Az Európa Tanács 1990. február 22-én tette közzé a bűncselekmények áldozatainak chartáját, e napot - az Európai Áldozatvédő Fórum javaslatára - a kontinens
HOGY IS LESZ EZ? - ORSZI
Mottó: Már látom a fényt az alagút végén. de miért dudál? HOGY IS LESZ EZ? - ORSZI Szabóné Varga Valéria ORSZI Szociális Főigazgató-helyettes HOGY IS VAN EZ? - ORSZI VOLT VAN LESZ MUCSÖ OOSZI ORSZI?????NSZRH
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: KSZ-2/866/27/2019. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Nógrád Megyei Kormányhivatal alapító okiratát
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: A-192/1/2019 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
SZAKMAI BESZÁMOLÓ A CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA 2011. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL
SZAKMAI BESZÁMOLÓ A CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA 211. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL 1. ÁLTALÁNOS RÉSZ 3 1.1 AZ IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLAT FELADAT- ÉS HATÁSKÖRE 3 1.2 AZ IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLAT
Dr. Széll Enikő Ágnes. Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségpolitikai Főosztály Május 9.
Dr Széll Enikő Ágnes Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségpolitikai Főosztály 2014 Május 9 ,,Az egyenlőkkel egyenlően, az egyenlőtlenekkel egyenlőtlenségüknek megfelelően egyenlőtlenül kell bánni Arisztotelész
A Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal 2001-ben, a millennium évében
A Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal 2001-ben, a millennium évében A rendszerváltozás során a helyi önkormányzati rendszer kiépülésével párhuzamosan megtörtént az új államigazgatási szervezet kialakítása.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közigazgatási Hivatal Miskolc Koordinációs és Belső Igazgatási Főosztály
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közigazgatási Hivatal Miskolc Koordinációs és Belső Igazgatási Főosztály Székhelye: 3525 Miskolc, Városház tér 1. szám Levelezési cím: 3541 Miskolc, Pf.:184 Telefonszám: 46/512-905
Általános rendelkezések
A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló 66/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 17. (1) bekezdése szerint létrehozott fővárosi államigazgatási kollégium
A Csongrád Megyei Kormányhivatal alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)
H I V A T A L O S É R T E S Í T Õ 2012. évi 19. szám 3095 A Csongrád Megyei Kormányhivatal alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben) Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8.
Ügyrend TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 3. I.1. Ügyrend hatálya 3. I.2. A szakigazgatási szerv jogállása 3
Ügyrend TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 3 I.1. Ügyrend hatálya 3 I.2. A szakigazgatási szerv jogállása 3 I.3. A szakigazgatási szerv alapadata 3 II. AZ IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLAT FELADAT- ÉS HATÁSKÖRE
A Baranya Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete
A Baranya Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete 1. A Baranya Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete
Magyar joganyagok - Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal - alapító okirata, módosítá 2. oldal Baja, Szent Imre tér Kiskunféleg
Magyar joganyagok - Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal - alapító okirata, módosítá 1. oldal Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 Az államháztartásról
113/2019. (V. 15.) Korm. rendelet egyes egészségügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról. hatályos
113/2019. (V. 15.) Korm. rendelet egyes egészségügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról Módosított rendeletek: hatályos 2019.06.14-2019.06.14 1. A kábítószerekkel és pszichotróp anyagokkal, valamint
ÁLTALÁNOS JOGI ISMERETEK KÖZIGAZGATÁSI ISMERETEK
ÁLTALÁNOS JOGI ISMERETEK KÖZIGAZGATÁSI ISMERETEK Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ 2015. MÁRCIUS 20. TÁMOP 5.5.7-08/1-2008-0001 Betegjogi, ellátottjogi és gyermekjogi
TARTALOMJEGYZÉK. 31 és ellenőrzése 2.4. A pártfogó felügyelet végrehajtása 39 2.5. Utógondozás 50 2.6. A büntetőügyekben alkalmazható közvetítői
TARTALOMJEGYZÉK Oldal BEVEZETÉS 6 ÁTTEKINTÉS A HIVATAL FELADATKÖRÉBE TARTOZÓ 9 SZAKMAI TERÜLETEK 2009. ÉVI MUNKÁJÁRÓL 1. A pártfogó felügyelői tevékenység 9 2. A jogi segítségnyújtó tevékenység 10 3. Az
A Kormány 288/2010. (XII. 21.) Korm. rendelete a fõvárosi és megyei kormányhivatalokról
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2010. évi 194. szám 27493 III. Kormányrendeletek A Kormány 288/2010. (XII. 21.) Korm. rendelete a fõvárosi és megyei kormányhivatalokról A Kormány az Alkotmány 35. (2) bekezdésében
MEDDIG ÉR A 7 SZŰK ESZTENDŐ?
HOGY IS VAN EZ? NRSZH MEDDIG ÉR A 7 SZŰK ESZTENDŐ? Szabóné Varga Valéria NRSZH főigazgató-helyettes MEDDIG ÉR A 7 SZŰK ESZTENDŐ? A FELADATOKAT VAGY A FINANSZÍROZÁST TEKINTVE? KESZTHELY, 2011. november
2. oldal és Működ (2) A Szabályzat 49. (1) bekezdés t) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: (A költségvetésért felelős helyettes államtitkár) t
1. oldal és Működ 7/2016. (VI. 8.) NGM utasítás a Nemzetgazdasági Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2015. (I. 21.) NGM utasítás módosításáról1 A központi államigazgatási szervekről,
A Kormány. /2016. (..) Korm. rendelete
TERVEZET! A Kormány /2016. (..) Korm. rendelete a közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet, valamint a közszolgálati tisztviselők továbbképzéséről szóló
NÓGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL HATÓSÁGI FŐOSZTÁLY. Cím: 3100 Salgótarján, Zemlinszky R. út 9.
NÓGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL HATÓSÁGI FŐOSZTÁLY Cím: 3100 Salgótarján, Zemlinszky R. út 9. Levelezési cím: Telefon: 06 (32) 620-722 Fax: 06 (32) 620-716 3100 Salgótarján, Rákóczi u. 36. 3100 Salgótarján,
Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Gyermekvédelmi Közpo 2. oldal 8. Közfeladata: A szakellátás keretében biztosítja az ideigle
Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Gyermekvédelmi Közpo 1. oldal Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Gyermekvédelmi Központ Nyíregyháza alapító okirata, módosításokkal egységes
Magyar joganyagok - 3/2013. (II. 28.) MeG államtitkári utasítás - a Széchenyi Progra 2. oldal c) ellátja a Korm. rendeletben, a Társaság alapító okira
Magyar joganyagok - 3/2013. (II. 28.) MeG államtitkári utasítás - a Széchenyi Progra 1. oldal 3/2013. (II. 28.) MeG államtitkári utasítás a Széchenyi Programiroda Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
288/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet. a fővárosi és megyei kormányhivatalokról. 1. Illetékességi és hatásköri szabályok. 2. Szakigazgatási szervek
288/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet a fővárosi és megyei kormányhivatalokról A Kormány az Alkotmány 35. (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alkotmány 40. (2) bekezdésében
* a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 13. figyelembevételével
Sorszá m A t érintő külső k* 2018. évben A szervezeti egység megnevezése A külső ellenőrzés tárgya, témája A külső ellenőrzés időpontja A külső ellenőrzést végző szerv megnevezése Az ellenőrzés eredménye
152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet. a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről (kivonat) Az igazságügyi miniszter feladat- és hatásköre
152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről (kivonat) Az igazságügyi miniszter feladat- és hatásköre 79. Az igazságügyi miniszter (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban:
Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program Adatgyűjtések és Adatátvételek. adatszolgáltatóinak meghatározása. törvényszékek.
Tipus: = adatgyűjtés AÁ, adatátvétel Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program Adatgyűjtések és Adatátvételek e tipus gyakorisága adatszolgáltatóinak meghatározása Az adatszolgáltatás beérkezési határideje
Magyar joganyagok - Zala Megyei Kormányhivatal - alapító okirata, módosításokkal e 2. oldal Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja, 89
Magyar joganyagok - Zala Megyei Kormányhivatal - alapító okirata, módosításokkal e 1. oldal Zala Megyei Kormányhivatal alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 Az államháztartásról szóló
A magyar kormányzat tervezett korrupcióellenes lépései és a nyílt kormányzati együttműködés
A magyar kormányzat tervezett korrupcióellenes lépései és a nyílt kormányzati együttműködés Dr. Klotz Péter, főosztályvezető-helyettes, Nemzeti Védelmi Szolgálat Budapest, 2015. május 12. Szervezeti változások
A magyar élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság szervezeti felépítése
A magyar élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság szervezeti felépítése 1 Egyetlen hatóság felelős - többek között az alábbiakért: Talajvédelem Növényegészségügy és növényvédelem Állategészségügy és állatvédelem
Új Szöveges dokumentum Helyi Védelmi Bizottság Miskolc
Helyi Védelmi Bizottság Miskolc Katasztrófavédelem Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófa Igazgatóság Polgári Védelemi Kirendeltség Miskolc Miskolc Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség Helyi
A jogvédelem története, az OBDK helye és szerepe a jogvédelmi rendszerben Dr. Novák Krisztina főigazgató
TÁMOP-5.5.7-08/1-2008-0001 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ A jogvédelem története, az OBDK helye és szerepe a jogvédelmi rendszerben Dr. Novák Krisztina főigazgató.
MUNKAANYAG EZ A MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Szám: NFGM/ / /2008 MUNKAANYAG közigazgatási egyeztetésre (visszamutatásra) a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági ban, továbbá a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter