303/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet. az Igazságügyi Hivatalról
|
|
- Fanni Boros
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A jogszabály mai napon hatályos állapota 303/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az Igazságügyi Hivatalról A Kormány az Alkotmány 35. -ának (2) bekezdésében megállapított eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alkotmány 40. -ának (3) bekezdésében foglalt feladatkörében eljárva, az egyéb igazságügyi szerv meghatározása, valamint az egyéb igazságügyi szerv vonatkozásában beosztási pótlék megállapítására jogosító szervezeti egységek meghatározása tárgyában az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló évi LXVIII. törvény (a továbbiakban: Iat.) ának (1) és (2) bekezdésében, a pártfogó felügyelői szolgálat kijelölése tárgyában a büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló évi 11. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Bv. tvr.) 126/A. -ában, a jogi segítségnyújtó szolgálat kijelölése tárgyában a jogi segítségnyújtásról szóló évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Jst.) 74. -ában, az áldozatsegítő szolgálat, ezen belül a támogató hatóság és a döntő hatóság kijelölése tárgyában a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló évi CXXXV. törvény (a továbbiakban: Ást.) 46. -ának (3) bekezdésében, a kárpótlási hatóság kijelölése tárgyában az életüktől és a szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvényben meghatározott határidők ismételt megnyitásáról és a kárpótlás lezárásáról szóló évi XLVII. törvény 5. -ában, a lobbisták, illetve a lobbiszervezetek nyilvántartását vezető szerv kijelölése tárgyában a lobbitevékenységről szóló évi XLIX. törvény 37. -ának a) pontjában, továbbá a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény 174/A. -ának b) pontjában foglalt felhatalmazás alapján a következő rendeletet alkotja: Az Igazságügyi Hivatal jogállása 1. (1) Az Igazságügyi Hivatal központi hivatal, az Iat. 1. -a (1) bekezdésének c) pontja szerinti egyéb igazságügyi szerv. Az Igazságügyi Hivatalt az igazságügyi és rendészeti miniszter irányítja. (2) Az Igazságügyi Hivatal önállóan működő és gazdálkodó közhatalmi költségvetési szerv. (3) Az Igazságügyi Hivatalt főigazgató vezeti. (4) Az Igazságügyi Hivatal székhelye Budapest. 2. Az igazságügyi és rendészeti miniszter irányítási jogkörében a) az Igazságügyi Hivatal főigazgatójának javaslata alapján kinevezi és felmenti az Igazságügyi Hivatal gazdasági vezetőjét és belső ellenőrzési vezetőjét, b) elfogadja az Igazságügyi Hivatal szakmai értékelést tartalmazó tárgyévi beszámolóját és jóváhagyja éves munkatervét. Az Igazságügyi Hivatal szervezete 3. (1) Az Igazságügyi Hivatal központi szerve a Központi Igazságügyi Hivatal. Az Igazságügyi Hivatal főigazgatója közvetlenül vezeti a Központi Igazságügyi Hivatalt és gyakorolja a szakmai felügyeletet a területi igazságügyi hivatalok felett. (2) Az Igazságügyi Hivatal területi szerveinek körét, székhelyüket és illetékességi területüket e rendelet melléklete határozza meg. (3) Az Igazságügyi Hivatal területi szervei jogalanyisággal nem rendelkeznek. 4. (1) A főigazgató munkáltatói jogkört gyakorol a Központi Igazságügyi Hivatal alkalmazottai felett, valamint kinevezi, felmenti a területi igazságügyi hivatalok alkalmazottait és felettük fegyelmi jogkört gyakorol. (2) A területi igazságügyi hivatalt igazgató vezeti, aki - a kinevezés, a felmentés és a fegyelmi jogkör kivételével - gyakorolja a munkáltatói jogkört a területi igazságügyi hivatal alkalmazottai felett.
2 Az Igazságügyi Hivatal eljárása 5. Az e rendeletben foglalt kivételekkel az Igazságügyi Hivatal hatáskörébe tartozó igazságügyi igazgatási és közigazgatási hatósági ügyekben első fokon a területi igazságügyi hivatalok járnak el, másodfokon a Központi Igazságügyi Hivatal jár el. A pártfogó felügyelői szolgálat kijelölése 6. Pártfogó felügyelői szolgálatként a Kormány az Igazságügyi Hivatalt jelöli ki. A jogi segítségnyújtó szolgálat kijelölése 7. (1) Jogi segítségnyújtó szolgálatként a Kormány az Igazságügyi Hivatalt jelöli ki. (2) A jogi segítői névjegyzék vezetésével kapcsolatos feladatokat a Központi Igazságügyi Hivatal látja el. (3) A jogi segítségnyújtási támogatások engedélyezésével és az Európai Unió tagállamába irányuló jogi segítségnyújtás iránti kérelemmel kapcsolatos eljárás lefolytatására az ügyfél munkavégzésének helye szerinti területi igazságügyi hivatal is illetékes. (4) A magyarországi lakóhellyel, tartózkodási hellyel, szálláshellyel vagy munkavégzési hellyel nem rendelkező külföldi esetében a kérelem elbírálására a Fővárosi Igazságügyi Hivatal illetékes. Az áldozatsegítő szolgálat, ezen belül a támogató hatóság és a döntő hatóság kijelölése 8. (1) Áldozatsegítő szolgálatként a Kormány az Igazságügyi Hivatalt jelöli ki. (2) Az áldozatsegítési országos adatbázisból a statisztikai kimutatást a Központi Igazságügyi Hivatal készíti. (3) Az áldozatsegítési szolgáltatás iránti kérelmet az a területi igazságügyi hivatal bírálja el, amelynél a kérelmet az áldozat először benyújtotta. Ha az áldozat kéri, az ügyet a lakóhelye vagy a tartózkodási helye szerint illetékes területi igazságügyi hivatalhoz kell áttenni. (4) A járadékra való jogosultságot a járadékra jogosult lakóhelye szerint illetékes területi igazságügyi hivatal ellenőrzi. 9. (1) Támogató hatóságként a Kormány a területi igazságügyi hivatalokat jelöli ki. (2) A támogató hatósági eljárásra az a területi igazságügyi hivatal illetékes, ahol a kárenyhítés iránti kérelmet az áldozat először benyújtotta, illetve - az áldozat kérése esetén - amelyik lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes. (3) Ha az áldozatnak a támogatást vissza kell térítenie, erre az a területi igazságügyi hivatal kötelezi, amelyik a támogatást engedélyezte. 10. (1) Döntő hatóságként a Kormány a Fővárosi Igazságügyi Hivatalt jelöli ki. (2) Ha járadék felülvizsgálata során a területi igazságügyi hivatal arról szerez tudomást, hogy a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló törvény szerinti megszüntető ok áll fenn, akkor a járadék megszüntetését kezdeményezi a döntő hatóságnál /A A kárpótlási hatóság kijelölése 14. Kárpótlási hatóságként a Kormány az Igazságügyi Hivatalt jelöli ki azzal, hogy kárpótlási ügyekben területi szerveiként a Fővárosi Igazságügyi Hivatal és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazságügyi Hivatal jár el. 15. Kárpótlási hatóságként vagyoni kárpótlási eljárással kapcsolatos hatósági ügyben, első fokú eljárásra a fővárosban a Fővárosi Igazságügyi Hivatal, egyéb helyen a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazságügyi
3 Hivatal illetékes. Ha a jogosult lakóhelye, tartózkodási helye külföldön van, az eljárásra a Fővárosi Igazságügyi Hivatal kizárólagosan illetékes. 16. A nemzeti gondozásról szóló évi LII. törvényben foglalt feladatokat a Központi Igazságügyi Hivatal látja el. 17. A kárpótlási jegy termőföldtulajdon megszerzésére történő felhasználásának egyes kérdéseiről szóló évi XLIX. törvény 8. -ának (2) bekezdése szerinti, a kárpótlási jegy visszatérítésére irányuló eljárásban a Központi Igazságügyi Hivatal jár el. 18. A személyi kárpótlási eljárásokkal összefüggő hatósági feladatokat a Központi Igazságügyi Hivatal látja el. 19. A külön jogszabályokban meghatározott, személyes szabadságukban jogtalanul korlátozott személyek társadalombiztosítási és munkajogi helyzetének rendezésével kapcsolatos ügyeket a Központi Igazságügyi Hivatal látja el. A lobbisták, illetve a lobbiszervezetek nyilvántartását vezető szerv kijelölése 20. (1) A lobbisták, illetve a lobbiszervezetek nyilvántartását vezető szervként a Kormány a Központi Igazságügyi Hivatalt jelöli ki. (2) Beosztási pótlék megállapítására jogosító szervezeti egységek meghatározása 21. Az Iat a szerinti beosztási pótlék a Központi Igazságügyi Hivatalban dolgozó felsőfokú végzettségű tisztviselőt illeti meg. Egyéb feladatok 22. (1) A Központi Igazságügyi Hivatal a) szakmai irányítást gyakorol a területi igazságügyi hivatalok felett, b) a feladatkörébe tartozó ügyekben tájékoztató tevékenységet lát el, c) szervezi a pártfogó felügyelői, büntetőügyben a közvetítői, a jogi segítségnyújtó, az áldozatsegítési, a kárpótlási feladatokat, továbbá a lobbisták, illetve a lobbiszervezetek nyilvántartását végzők képzését és továbbképzését. (2) A Központi Igazságügyi Hivatal a pártfogó felügyelői feladatokkal kapcsolatban a) kialakítja és fejleszti a pártfogó felügyelői szolgálat, a nyomozóhatóság, az igazságszolgáltatási szervek, a büntetés-végrehajtási szervezet, a gyermekvédelem intézményei, a társadalmi és civil szervezetek, egyéb intézmények és személyek közötti együttműködést, b) előkészíti az igazságügyi és rendészeti miniszternek a pártfogó felügyelői szolgálattal kapcsolatos döntéseit, c) a büntető ügyekben alkalmazható közvetítői tevékenységről szóló évi CXXIII. törvény 3. -ának (1) bekezdése szerinti közvetítői tevékenység végzésére vonatkozó pályázatot ír ki, valamint előkészíti a közvetítő és az Igazságügyi Hivatal közötti szerződés megkötését. (3) A Központi Igazságügyi Hivatal a jogi segítségnyújtó feladatokkal kapcsolatban kezeli a jogi segítségnyújtásra szolgáló célelőirányzatot, annak terhére gondoskodik a támogatások kifizetéséről. (4) A Központi Igazságügyi Hivatal az áldozatsegítő feladatokkal kapcsolatban a) figyelemmel kíséri az áldozati jogok érvényesülését, tájékoztatást kér az áldozatokkal kapcsolatba kerülő hatóságoktól, intézményektől, szervezetektől és tapasztalatairól évente elemző jelentést készít, b) c) kezeli a bűncselekmények áldozatainak kárenyhítésére és az azonnali pénzügyi segélyre szolgáló célelőirányzatot, annak terhére gondoskodik az áldozatsegítő támogatások kifizetéséről. (5) A Központi Igazságügyi Hivatal a kárpótlási feladatokkal kapcsolatban felelős a megszűnt Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal, valamint a Központi Kárrendezési Iroda iratanyagainak irattározásáért, archiválásáért. 23. A területi igazságügyi hivatal közösségi foglalkoztatókat és irodákat működtethet. Záró rendelkezések 24. (1) Ez a rendelet január 1-jén lép hatályba.
4 (2) 25. Melléklet a 303/2006. (XII. 23.) Korm. rendelethez Az Igazságügyi Hivatal területi szervei 1. Fővárosi Igazságügyi Hivatal Székhely: Budapest a) a Pártfogó Felügyelői Szolgálat feladataival kapcsolatban Budapest, b) a Jogi Segítségnyújtó Szolgálat feladataival kapcsolatban Budapest, c) a kárpótlási feladatokkal kapcsolatban Budapest. 2. Baranya Megyei Igazságügyi Hivatal Székhely: Pécs a) a Pártfogó Felügyelői Szolgálat feladataival kapcsolatban Baranya megye, b) a Jogi Segítségnyújtó Szolgálat feladataival kapcsolatban Baranya megye, 3. Bács-Kiskun Megyei Igazságügyi Hivatal Székhely: Kecskemét a) a Pártfogó Felügyelői Szolgálat feladataival kapcsolatban Bács-Kiskun megye, b) a Jogi Segítségnyújtó Szolgálat feladataival kapcsolatban Bács-Kiskun megye, 4. Békés Megyei Igazságügyi Hivatal Székhely: Békéscsaba a) a Pártfogó Felügyelői Szolgálat feladataival kapcsolatban Békés megye, b) a Jogi Segítségnyújtó Szolgálat feladataival kapcsolatban Békés megye, 5. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazságügyi Hivatal Székhely: Miskolc a) a Pártfogó Felügyelői Szolgálat feladataival kapcsolatban Borsod-Abaúj-Zemplén megye, b) a Jogi Segítségnyújtó Szolgálat feladataival kapcsolatban Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 6. Csongrád Megyei Igazságügyi Hivatal Székhely: Szeged a) a Pártfogó Felügyelői Szolgálat feladataival kapcsolatban Csongrád megye, b) a Jogi Segítségnyújtó Szolgálat feladataival kapcsolatban Csongrád megye, 7. Fejér Megyei Igazságügyi Hivatal Székhely: Székesfehérvár a) a Pártfogó Felügyelői Szolgálat feladataival kapcsolatban Fejér megye, b) a Jogi Segítségnyújtó Szolgálat feladataival kapcsolatban Fejér megye, 8. Győr-Moson-Sopron Megyei Igazságügyi Hivatal Székhely: Győr a) a Pártfogó Felügyelői Szolgálat feladataival kapcsolatban Győr-Moson-Sopron megye, b) a Jogi Segítségnyújtó Szolgálat feladataival kapcsolatban Győr-Moson-Sopron megye,
5 9. Hajdú-Bihar Megyei Igazságügyi Hivatal Székhely: Debrecen a) a Pártfogó Felügyelői Szolgálat feladataival kapcsolatban Hajdú-Bihar megye, b) a Jogi Segítségnyújtó Szolgálat feladataival kapcsolatban Hajdú-Bihar megye, 10. Heves Megyei Igazságügyi Hivatal Székhely: Eger a) a Pártfogó Felügyelői Szolgálat feladataival kapcsolatban Heves megye, b) a Jogi Segítségnyújtó Szolgálat feladataival kapcsolatban Heves megye, 11. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazságügyi Hivatal Székhely: Szolnok a) a Pártfogó Felügyelői Szolgálat feladataival kapcsolatban Jász-Nagykun-Szolnok megye, b) a Jogi Segítségnyújtó Szolgálat feladataival kapcsolatban Jász-Nagykun-Szolnok megye, 12. Komárom-Esztergom Megyei Igazságügyi Hivatal Székhely: Tatabánya a) a Pártfogó Felügyelői Szolgálat feladataival kapcsolatban Komárom-Esztergom megye, b) a Jogi Segítségnyújtó Szolgálat feladataival kapcsolatban Komárom-Esztergom megye, 13. Nógrád Megyei Igazságügyi Hivatal Székhely: Salgótarján a) a Pártfogó Felügyelői Szolgálat feladataival kapcsolatban Nógrád megye, b) a Jogi Segítségnyújtó Szolgálat feladataival kapcsolatban Nógrád megye, 14. Pest Megyei Igazságügyi Hivatal Székhely: Budapest a) a Pártfogó Felügyelői Szolgálat feladataival kapcsolatban Pest megye, b) a Jogi Segítségnyújtó Szolgálat feladataival kapcsolatban Pest megye, 15. Somogy Megyei Igazságügyi Hivatal Székhely: Kaposvár a) a Pártfogó Felügyelői Szolgálat feladataival kapcsolatban Somogy megye, b) a Jogi Segítségnyújtó Szolgálat feladataival kapcsolatban Somogy megye, 16. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazságügyi Hivatal Székhely: Nyíregyháza a) a Pártfogó Felügyelői Szolgálat feladataival kapcsolatban Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, b) a Jogi Segítségnyújtó Szolgálat feladataival kapcsolatban Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, c) a kárpótlási feladatokkal kapcsolatban Baranya megye, Bács-Kiskun megye, Békés megye, Borsod- Abaúj-Zemplén megye, Csongrád megye, Fejér megye, Győr-Moson-Sopron megye, Hajdú-Bihar megye, Heves megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Komárom-Esztergom megye, Nógrád megye, Pest megye, Somogy megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Tolna megye, Vas megye, Veszprém megye és Zala megye.
6 17. Tolna Megyei Igazságügyi Hivatal Székhely: Szekszárd a) a Pártfogó Felügyelői Szolgálat feladataival kapcsolatban Tolna megye, b) a Jogi Segítségnyújtó Szolgálat feladataival kapcsolatban Tolna megye, 18. Vas Megyei Igazságügyi Hivatal Székhely: Szombathely a) a Pártfogó Felügyelői Szolgálat feladataival kapcsolatban Vas megye, b) a Jogi Segítségnyújtó Szolgálat feladataival kapcsolatban Vas megye, 19. Veszprém Megyei Igazságügyi Hivatal Székhely: Veszprém a) a Pártfogó Felügyelői Szolgálat feladataival kapcsolatban Veszprém megye, b) a Jogi Segítségnyújtó Szolgálat feladataival kapcsolatban Veszprém megye, 20. Zala Megyei Igazságügyi Hivatal Székhely: Zalaegerszeg a) a Pártfogó Felügyelői Szolgálat feladataival kapcsolatban Zala megye, b) a Jogi Segítségnyújtó Szolgálat feladataival kapcsolatban Zala megye,
Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek
Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság... 4
BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA
BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia u. 4. Telefon / fax 209-93-38 / Fax 209-9339 e-mail isz.aso@bfkh.hu 13:00-18:00 13:00-16:00 8:30-13:00 8:30-12:30
F.3. számú függelék. Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása
F.3. számú függelék Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása Hatályos: 2015.07.07. 1/5. oldal GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. 1. Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Fogyasztóvédelemi
Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek
Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLAT JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÓ Cím 1117 Budapest, Prielle Kornélia utca
A MEZŐGAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA
XX/1130/14/2010. A MEZŐGAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. (2) bekezdésében, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalról szóló
Igazságügyi Szolgálat
Igazságügyi Szolgálat I. A közfeladatot ellátó szerv feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó, a szervre vonatkozó alapvető jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök 322/2010. (XII.
295/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet. az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőségről
295/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőségről A Kormány az Alkotmány 35. -ának (2) bekezdésében megállapított eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alkotmány
Magyar joganyagok - 225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet - a Nemzeti Fogyasztóvédel 2. oldal c) több felügyelőség illetékességi területét vagy a fogya
Magyar joganyagok - 225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet - a Nemzeti Fogyasztóvédel 1. oldal 225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságról A Kormány az Alkotmány 35. -ának
Átadásra került informatikai eszközök megyei bontásban. 1. ütem 2. ütem. KLIK Szakszolgálati Intézmény megnevezése
A TÁMOP-3.4.2.B Sajátos nevelési igényű gyermekek integrációja (ok fejlesztése) kiemelt projekt keretében beszerzett és a pedagógiai szakszolgálatok számára átadott informatikai eszközök Átadásra került
AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI
AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI KÖZPONT Cím: 1024 Bp. Margit krt. 85. Postacím: 1399 Budapest 62. Pf. 639. Telefon: 06-1-346-9400 Fax: 06-1-346-9415 E-mail: titkarsag@ommf.gov.hu
I. rész: Azonosító és címadatok
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1051-04 jelű, Állandó meghatalmazás visszavonása/ felmondása és annak nyilvántartásba vétele iránti kérelem elnevezésű nyomtatványhoz A G1051-04 jelű nyomtatványt az alábbi célra
A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata
Díjbeszedő Faktorház Zrt. Budapest A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályos: 2011. augusztus 22. A Díjbeszedő Faktorház Zrt. panaszkezelési szabályzata A Díjbeszedő Faktorház Zrt.
Cím: 7625 Pécs, Majorossy I. u. 36. Cím: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. Fax: 06-72-507-152 Fax: 06-76-501-538
Vevői reklamációk kezelése Amennyiben bármely áruházunkkal vagy az ott forgalmazott termékeinkkel kapcsolatosan panasszal kíván élni, úgy azt az alábbi elérhetőségeken teheti meg : Élésker Kereskedelmi
Panaszkezelési tájékoztató
Panaszkezelési tájékoztató Tájékoztatjuk a Tisztelt Fogyasztókat, hogy a Russmedia Kft. panaszkezeléssel kapcsolatos információi az alábbiak: 1. Russmedia Kft. székhelye: 4031 Debrecen, Balmazújvárosi
263/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet a Nemzeti Közlekedési Hatóságról
263/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet a Nemzeti Közlekedési Hatóságról A Kormány az Alkotmány 35 -ának (2) bekezdésében megállapított eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alkotmány 40 -ának (3) bekezdésében
I. rész: Azonosító adatok
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1031-02 jelű, Az ügyfél és a pénzügyi intézmény között létrejött, a fizetési számlaszám rögzítésére vonatkozó megállapodás megszüntetése iránti kérelem elnevezésű nyomtatványhoz Kérjük,
A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI
A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI GÉCZYNÉ POLYÁK EDIT NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI PROGRAMOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG 2016. NOVEMBER
Magyar joganyagok - Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság - alapító okirata, mó 2. oldal - módszertani feladat- és hatáskörében ellátja a Korm. re
Magyar joganyagok - Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság - alapító okirata, mó 1. oldal Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 Az államháztartásról
A Fogyasztóvédelmi Hatóság Területi Felügyelőségei
Általános Szerződési Feltételek 2015. október 30.-ai módosításai A szerződés 18 menüpontja a következőképp változik: 18. A felügyeleti szerv címe, telefonszáma A Fogyasztóvédelmi Hatóság Területi Felügyelőségei
MEGYE BÍRÁLAT HELYE BÍRÁLAT IDEJE TELEFONSZÁM Baranya 7623. Pécs, Rákóczi u. 30. Hétf : 13.00-16.00, szerda: 8.00-16.00, péntek: 8.00-12.00.
MEGYE BÍRÁLAT HELYE BÍRÁLAT IDEJE TELEFONSZÁM Baranya 7623. Pécs, Rákóczi u. 30. Hétf : 13.00-16.00, szerda: 8.00-16.00, péntek: 8.00-12.00. 72/512-461 Bács-Kiskun 6000 Kecskemét, Bajcsy-Zsilinszky krt.2
BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA
BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia utca 4/a 896-21-74 237-48-80 E-mail isz.aso@bfkh.hu 13.00 18.00 13.00 16.00 8.30 13.00 8.30 12.30 BARANYA MEGYEI
7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72) 421-400 api.bar@allamkincstar.gov.hu
A állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása Baranya Megyei Baranya Megyei Baranya Megyei Bács-Kiskun Megyei Bács-Kiskun Megyei Békés Megyei Békés Megyei Békés Megyei Borsod-Abaúj-Zemplén
TÁJÉKOZTATÓ az ömlesztett ásványolaj beszerzésére és szállítására vonatkozó bejelentési kötelezettségről
TÁJÉKOZTATÓ az ömlesztett ásványolaj beszerzésére és szállítására vonatkozó bejelentési kötelezettségről Tisztelt Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2012. január 1-jén módosul a jövedéki adóról és
2015. évi LXXV. törvény
Hatály: 2016.XII.27. - 2015. évi LXXV. törvény a megyei könyvtárak és a megyei hatókörű városi múzeumok feladatának ellátását szolgáló egyes állami tulajdonú vagyontárgyak ingyenes önkormányzati tulajdonba
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. TÁMOP 5.6.2. kiemelt projekt, nyitókonferencia Siófok, 2011. március 1.
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata (KIMISZ) tevékenységének a bemutatása (különös tekintettel az áldozatsegítésre,
TERÜLETI KORMÁNYHIVATALOK FOGYASZTÓVÉDELMI SZERVEZETI EGYSÉGEINEK ELÉRHETŐSÉGEI
TERÜLETI KORMÁNYHIVATALOK FOGYASZTÓVÉDELMI SZERVEZETI EGYSÉGEINEK ELÉRHETŐSÉGEI Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Osztályvezető: dr. Lakó Anita Cím: 6000 Kecskemét, Szent István krt. 19. (2015.08.05-től)
- Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal (székhelye: 1054 Budapest, Széchenyi u. 2.)
A Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) 2011-től új szervezetben működik - A NAV vámszervei - Nettó BÉRKALK A Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) 2011-től új szervezetben működik - Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal,
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. 8/2011. (II. 8.) KIM utasítás miniszteri biztos kinevezésérõl 1023
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ A M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y M E L L É K L E T E 2011. február 8., kedd 9. szám Tartalomjegyzék I. Utasítások 8/2011. (II. 8.) KIM utasítás miniszteri biztos kinevezésérõl 1023 III. Alapító
Bejelentés ömlesztett ásványolaj beszerzéséről, szállításáról
Bejelentés ömlesztett ásványolaj beszerzéséről, szállításáról (a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény 62/A. (1) bekezdése szerint)
2/2010. (II. 16.) SZMM rendelet
2/2010. (II. 16.) SZMM rendelet a felnőttképzési tevékenység megkezdésének és folytatásának részletes szabályairól A felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény 4. (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás
Közbeszerzési szerződésekkel kapcsolatos perek. Az új közbeszerzési szabályozás Barabás Gergely Budapest, február 25.
Közbeszerzési szerződésekkel kapcsolatos perek Az új közbeszerzési szabályozás Barabás Gergely Budapest, 2016. február 25. Közbeszerzési szerződésekkel kapcsolatos perek az új Kbt.-ben A közbeszerzési
Bejelentés ömlesztett ásványolaj beszerzéséről, szállításáról
Bejelentés ömlesztett ásványolaj beszerzéséről, szállításáról (a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény 62/A. -a szerint) I. Személyi
Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek
Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek 1. Magyar Kereskedelmi és Iparkamara: 1.1. Bács-Kiskun megyei Kereskedelmi és Iparkamara 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. bkmkik@mail.datanet.hu Tel.: 76/501-500 www.iparkamara.hu
Panaszkezelési Szabályzat
Panaszkezelési Szabályzat PREAMBULUM A Peritos Kft. Adósság- és Követeléskezelő Csoport üzleti stratégiájának alapja, hogy ügyfelei (Adós vagy Panaszos) minden szempontból elégedettek legyenek szolgáltatásainkkal
Tájékoztató. A képzés célja:
Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-
A kellékszavatosságról, a termékszavatosságról és a jótállásról szóló tájékoztatás
IKEA Lakberendezési Kft. székhely: 1148 Budapest, Örs vezér tere 22. telefonszám: (36)1 460-31-60 e-mail cím: ikeahu.info@ikea.com A kellékszavatosságról, a termékszavatosságról és a jótállásról szóló
TERÜLETI KORMÁNYHIVATALOK FOGYASZTÓVÉDELMI SZERVEZETI EGYSÉGEINEK ELÉRHETŐSÉGEI
TERÜLETI KORMÁNYHIVATALOK FOGYASZTÓVÉDELMI SZERVEZETI EGYSÉGEINEK ELÉRHETŐSÉGEI Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal vezető: Récsányi Ilona Cím: 6000 Kecskemét, Szent István krt. 19/A. Postacím: 6000 Kecskemét,
Áldozatsegítő Szolgálat
MEGYE Baranya Megye 7621 Pécs, Mátyás király u. 32. (A cím egy saroképület, a Váradi Antal utca felől közelíthető meg.) Patai Péter 72/512-776 FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter TELEFON: 72/512-770 FAX: 72/512-771
Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei:
Fogyasztóvédelmi szervek [1] Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei: Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala Műszaki Engedélyezési, Fogyasztóvédelmi
1. A gyermekjóléti szolgáltatás fenntartói megyénként, 2006. Az intézmény fenntartója. Összesen. Terület
1. A gyermekjóléti szolgáltatás fenntartói megyénként, 2006 1. Gyermekjóléti alapellátások Az intézmény fenntartója önkormányzat a) egyház, egyházi intézmény alapítvány, közalapítvány egyesület egyéni
VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15.
VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15. Budapest, Balassagyarmat, Cegléd, Debrecen, Dunaújváros, Eger, Esztergom, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza,
Tartalomjegyzék JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS... 2 ÁLDOZATSEGÍTÉS... 4 PÁRTFOGÓ FELÜGYELET... 6 UTÓGONDOZÁS... 7
Tartalomjegyzék JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS... 2 ÁLDOZATSEGÍTÉS... 4 PÁRTFOGÓ FELÜGYELET... 6 UTÓGONDOZÁS... 7 Jogi segítségnyújtás Hatáskörrel rendelkező szerv: VEMKH Igazságügyi Szolgálat Jogi Segítségnyújtó
Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei
Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Nemzeti Fogyasztóvédelmi
Irányítószám Település 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest
Irányítószám Település 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest 1024 Budapest 1025 Budapest 1026 Budapest 1027 Budapest
Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei
Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Pest Megyei Kormányhivatal...
helye az igazgatási rendszerben
A bányafelügyelet helye az igazgatási rendszerben A bányászat állami szakigazgatási feladatait a Magyar Bányászati Hivatal és területi szervei, a bányakapitányságok (együtt: bányafelügyelet) látja el.
MVMSZ tagok nyilvántartása 2013
MVMSZ tagok nyilvántartása 2013 Jogelőd neve Szervezet neve, székhelye Képviselő Csatlakozás időpontja 1. Bács-Kiskun megye Bács-Kiskun Megyei ok Katona József 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. Türr István
Oktatási és Kulturális Minisztérium
Oktatási és Kulturális Minisztérium OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER 13879/2008. Tervezet ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére A Kulturális Örökségvédelmi Hivatalról szóló 308/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet
Tájékoztató. A képzés célja:
Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-
Magyar joganyagok évi LXXV. törvény - a megyei könyvtárak és a megyei ható 2. oldal 3. () Az. alapján tulajdonba adott ingatlanokon e törvény e
Magyar joganyagok - 205. évi LXXV. törvény - a megyei könyvtárak és a megyei ható. oldal 205. évi LXXV. törvény a megyei könyvtárak és a megyei hatókörű városi múzeumok feladatának ellátását szolgáló egyes
Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal
Iktatószám: IX-09/30/ /2012 Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal ALAPÍTÓ OKIRATA Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (4) és (6) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a Közigazgatási
ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÓ AZ EGYSÉGES MEZŐGAZDASÁGI ÜGYFÉL-NYILVÁNTARTÁSI RENDSZERBEN HASZNÁLT NYOMTATVÁNYOKHOZ
ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÓ AZ EGYSÉGES MEZŐGAZDASÁGI ÜGYFÉL-NYILVÁNTARTÁSI RENDSZERBEN HASZNÁLT NYOMTATVÁNYOKHOZ A tájékoztató célja Jelen tájékoztató célja, hogy segítséget nyújtson ahhoz, hogy a Magyar Államkincstár
Budapest Főváros Kormányhivatala Rehabilitációs Ellátási és Szakértői Főosztály elérhetősége. Központi
elérhetősége Központi e-mail: budapest@rszsz.nrszh.hu Szervezet/ügyintézés Cím Telefon/Fax Ügyfélfogadási idő 1. Ügyfélszolgálat, orvosi vizsgálat Központi telephely Nyugdíjbiztosítási Főosztály Ceglédi
Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály. Igazságügyi Osztály. Áldozatsegítés
Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Igazságügyi Osztály Áldozatsegítés a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. a hozzátartozók
Munkalap1 A MINDIG TV ÉS MINDIG TV EXTRA DIGITÁLIS FÖLDFELSZÍNI SZOLGÁLTATÁSOK VÉTELI LEHETŐSÉGEI MINDIG TV INGYENES KÖZSZOLGÁLATI CSATORNÁK
A MINDIG TV ÉS MINDIG TV EXTRA DIGITÁLIS FÖLDFELSZÍNI SZOLGÁLTATÁSOK VÉTELI LEHETŐSÉGEI Nagy- és közepes teljesítményű adók (31 telephely) Megye "A" MULTIPLEX "B" MULTIPLEX "C" MULTIPLEX MINDIG TV INGYENES
IrányítószámTelepülés 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest
IrányítószámTelepülés 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest 1024 Budapest 1025 Budapest 1026 Budapest 1027 Budapest
A Kormány. /2006. ( ) Korm. rendelete. a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézetről
Melléklet a 13469-1/2006.-SZMM számú kormány-előterjesztéshez A Kormány /2006. ( ) Korm. rendelete a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézetről A Kormány az Alkotmány 35. -a (2) bekezdésében megállapított
VEKOP kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája
VEKOP-1.2.3-16 kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája Közép-Magyarország Budapest 1015 Budapest Hattyú utca
Az egész büntetőeljárás időtartama a kizárólag fiatalkorú terheltek ellen indult ügyekben
1. sz. táblázat Az egész büntetőeljárás időtartama a kizárólag fiatalkorú terheltek ellen indult ügyekben Ügyészségek A nyomozás elrendelésétől számított A nyomozás elrendelésétől a jogerős bírósági 1
Tisztelt Cím! 2015. március 16. 10:30-13:40, regisztráció 10:00-től
2015. március 16. 10:30-13:40, regisztráció 10:00-től Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 9021 Győr, Szent István út 10/A Kérjük, részvételi szándékát 2015. március 12-ig jelezze a kepzesbenajovo@gmail.com
A békéltető testületi eljárás megindítása
A békéltető testületi eljárás megindítása A fogyasztó erre irányuló kérelme alapján a fogyasztó lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti békéltető testület helyett a szerződés teljesítésének helye vagy
FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter TELEFON: 72/ FAX: 72/
MEGYE Pártfogó Felügyelet Baranya Megye 7621 Pécs, Mátyás király u. 32. (A cím egy saroképület, a Váradi Antal utca felől közelíthető meg.) Patai Péter Bács-Kiskun Megye FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter TELEFON:
TÁJÉKOZTATÓ. a jogerősen kiszabott bírságok, valamint a hozzájárulások befizetésével, továbbá az igazgatási szolgáltatási díj fizetésével kapcsolatban
TÁJÉKOZTATÓ a jogerősen kiszabott bírságok, valamint a hozzájárulások befizetésével, továbbá az igazgatási szolgáltatási díj fizetésével kapcsolatban B Í R S Á G A hivatásos katasztrófavédelmi szerv által
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi:
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi: szerv NAV Repülőtéri NAV 1. számú Repülőtéri NAV 2. számú Repülőtéri K, Cs:
Fogyasztói panaszok benyújtása és intézésével kapcsolatos információk
Fogyasztói panaszok benyújtása és intézésével kapcsolatos információk Prímaenergia Zrt. számára minden vásárlói vélemény rendkívül fontos. A hozzánk érkező visszajelzéseket, partneri, fogyasztói panaszbejelentéseket
Csongrád Megyei Közlekedési 6728 Szeged, Kereskedő köz 4. Fejér Megyei Közlekedési 8000 Székesfehérvár, Sárkeresztúri út 12. Győr-Moson-Sopron Megyei
1. oldal Nemzeti Közlekedési Hatóság alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és a Nemzeti Közlekedési Hatóságról szóló 263/2006. (XII.
Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete. Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete
Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete Cím: 7621 Pécs, Ferencesek utcája 7. Tel: 06-72-210-903, 06-72-210-903 E-mail: bmorvkam@bok.axelero.net Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi
Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46) 515-200
Sürgősségi fogamzásgátlási ambulanciák Bács-Kiskun megye: Bajai Városi Kórház Cím: 6500 Baja, Rókus u. 10. Tel.: (79) 422-233, (79) 422-328, (79) 423-373, (79) 425-575, (79) 428-452 Bács-Kiskun Megyei
Magyar joganyagok - 30/2015. (VI. 5.) FM rendelet - a földvédelmi hatósági eljárás ig 2. oldal d) 26 vagy annál több földrészlet esetén az első 25 föl
Magyar joganyagok - 30/2015. (VI. 5.) FM rendelet - a földvédelmi hatósági eljárás ig 1. oldal 30/2015. (VI. 5.) FM rendelet a földvédelmi hatósági eljárás igazgatási szolgáltatási díjának mértékéről és
A Díjbeszedő Faktorház Nyrt. Panaszkezelési Szabályzata
Díjbeszedő Faktorház Nyrt. Székhely: 1117 Budapest, Budafoki út 107-109. A Díjbeszedő Faktorház Nyrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályos: 2013. január 1. TARTALOM oldalszám A panasz bejelentése... 3 A
A tervezet előterjesztője
Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért
Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO
Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO 1 Tesco Veszprém Ajka 8400 Ajka, Fő út 66. 2 Tesco Bács-Kiskun Baja 6500 Baja, Gránátos u. 11. 3 Tesco Nógrád Balassagyarmat 2660 Balassagyarmat, Mikszáth Kálmán u.
Ügyfélelégedettség-mérés az egyenlõ bánásmód referensi ügyfélszolgálatokon 2009. október 1. - 2013. június 30.
TÁMOP-5.5.5/08/1 A diszkrimináció elleni küzdelem a társadalmi szemléletformálás és hatósági munka erősítése Ügyfélelégedettség-mérés az egyenlõ bánásmód referensi ügyfélszolgálatokon 2009. október 1.
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT A Jet Travel Kft. (a továbbiakban: Jet Travel ) befogad, nyilvántartásba vesz és kivizsgál minden, a szolgáltatásával kapcsolatos panaszt. A Jet Travel a panaszokat jellegük szerint
Tájékoztató. a helyes gazdálkodási gyakorlatról. Nemzeti Vidékfejlesztési Terv
Nemzeti Vidékfejlesztési Terv Tájékoztató a helyes gazdálkodási gyakorlatról (segédlet a 156/2004. (X. 27.) FVM rendelettel, a 16/2005. (III. 8.) FVM rendelettel és a 85/2005. (IX. 27.) FVM rendelettel
Ir.szám Település Kerület Megye 1870 Budapest 2 Pest 1870 Budapest 13 Pest
Ir.szám Település Kerület Megye 1870 Budapest 2 Pest 1870 Budapest 3 Pest 1870 Budapest 13 Pest 1870 Budapest 8 Pest 1871 Budapest 19 Pest 1871 Budapest 21 Pest 1871 Budapest 11 Pest 1871 Budapest 22 Pest
A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI
A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI PUSKÁS DÁNIEL FŐOSZTÁLYVEZETŐ NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI PROGRAMOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG 2016.
A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban év
A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban 2011. év felmer. obj. ok együtt új határnap napolt Főváros 30527 8293-69 238 4451 96 308 4 395 7 195 70 217 657 1586 311 5501
Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont költségvetési alapokmánya
Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont költségvetési alapokmánya 1. Fejezet száma, megnevezése: XX. Oktatási Minisztérium 2. Költségvetési szerv a) azonosító adatai törzskönyvi nyilvántartási
REGIONÁLIS MUNKABIZTONSÁGI FELÜGYELŐSÉGEK
REGIONÁLIS MUNKABIZTONSÁGI FELÜGYELŐSÉGEK OMMF Közép-magyarországi Munkabiztonsági Felügyelősége illetékességi területe Budapest, Pest megye. Székhely: Budapest, IX. ker. Páva u. 6. Postacím: 1458 Budapest
Pest megye. Név cím telefonszám Budapet
Név cím telefonszám Budapet 1047 Budapest Váci u. 61-63. 1/272-1150 1103 Budapest Gyömrői u. 1-5. 1/357-6660 1083 Budapest Práter u. 44-48. 1/299-0377 1164 Budapest Vidám vásár u. 36. 1/402-3990 Fogarasi-Buda
Panaszkezelési Szabályzat
Panaszkezelési Szabályzat Az IBG Alkusz Kft. (7624 Pécs, Kodály Zoltán utca 2., adószám: 11546252-1-14, Cg.: 14-09- 306272; Számlasz.: 17000019-11482130) az Ügyfelek panaszainak kezelése során a hatályos
A bankkártyás adófizetés szabályai
Tájékoztató a bankkártyás adófizetésről: így fizethet adót bankkártyával! A berkalkulato r.net oldalán összegyűjtöttük azokat a NAV által közétettbankkártyával történő adófizetéshez szükségesek 2011-ben.
I. rész: Kérelmező személy adatai
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1060-02 jelű, Vélelmezett örökös nyilvántartásba vétele iránti kérelem című nyomtatványhoz Kérjük, olvassa el az Általános tájékoztató az Egységes Mezőgazdasági Ügyfélnyilvántartási
(5) Az önkormányzat tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba az önkormányzat kérelm e alapján be kell jegyezni.
t;a~n-t :y 27-9 Érkezett: L0 i4.,.. 5 2014. évi.... törvény a megyei könyvtárak és a megyei hatókör ű városi múzeumok feladatának ellátását szolgáló egyes állami tulajdonú vagyontárgyak ingyenes önkormányzati
Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma. T-Pont üzletek Cím Telefonszám Faxszám Nyitvatartási idő
Ügyfélkapcsolati helyek, valamint felügyeleti szervek elérhetősége Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma Lakossági ügyfelek részére Ügyfélszolgálat megnevezése Lakossági 1412 ügyfélszolgálat
Ágazati jogszabályok évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól,
Szociális és gyámügyi igazgatás Ágazati jogszabályok 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól, 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális
Békéltető testületek elérhetőségei
Békéltető testületek elérhetőségei Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület Címe: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. Telefonszáma: (76) 501-525, (76) 501-500 Fax száma: (76) 501-538 Név: Mátyus Mariann E-mail
M"1 fcezett : 2 ú i 5 _ION 0 8.
Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága t rrzzággyű,és Hive :a lrományszam ;,2.5 M"1 fcezett : 2 ú i 5 _ION 0 8. Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr!
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
PRAEVENTIO BIZTOSÍTÁSI ALKUSZ KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Jóváhagyta: Baksa Melinda ügyvezető Győr, 2011. február 15. 1. A panasz általános meghatározása Minden olyan negatív értékítéletet vagy kritikát
Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei
Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Pest Megyei Kormányhivatal...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi:
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi: szerv NAV Repülőtéri NAV 1. számú Repülőtéri NAV 2. számú Repülőtéri K, Cs:
Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály, Fogyasztóvédelmi Osztály
Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek és a megyei békéltető testületek elérhetőségei: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Cím: 6000 Kecskemét, Szent István krt. 19/A. Postacím:
TÁBLAJEGYZÉK. 1/l A éves foglalkoztatottak munkahelyre történő közlekedése nemek és a házastárs/élettárs gazdasági aktivitása szerint
TÁBLAJEGYZÉK A munkahelyre történő közlekedés formái 1/a A 15 64 éves foglalkoztatottak munkahelyre történő közlekedése nemek és korcsoportok szerint 1/b A 15 64 éves foglalkoztatottak munkahelyre történő
Panaszkezelési Szabályzat
Panaszkezelési Szabályzat Lajvér Biztosítási Alkusz Kft. (7121 Szálka, Petőfi Sándor utca 25., adószám: 10621710-1-17, Cg.: 17-09-001296) az Ügyfelek panaszainak kezelése során a hatályos jogszabályok
TÁJÉKOZTATÓ. a Pegazussal szembeni panaszkezelésről, békéltető testületi eljárásról, jogvitákról
TÁJÉKOZTATÓ a Pegazussal szembeni panaszkezelésről, békéltető testületi eljárásról, jogvitákról Tisztelt Utasunk, Megrendelőnk! Amennyiben társaságunkkal szemben panasza merül fel, vagy igényt szeretne
14. sz. melléklet. Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei
14. sz. melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1. Nemzeti Média- és Hatóság... 3 2. Média- és Biztos... 4 3. Pest Megyei Kormányhivatal... 4 4. JÁRÁSI
Bankkártyák száma kártyafajtánkénti bontásban
Bankkártyák száma kártyafajtánkénti bontásban 1. sz. táblázat 2/1. oldal 2009. december 31. Az összes kártyából Számla terhelésének időpontja szerinti k kártya használhatósága szerint egyéb szempontok
Opten Törvénytár Opten Kft. 1. 7/2008. (X. 8.) ÖM rendelet. A 2008.10.11. óta hatályos szöveg
Opten Törvénytár Opten Kft. 1. 7/2008. (X. 8.) ÖM rendelet 7/2008. (X. 8.) ÖM rendelet az önkormányzati miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések megszerzésére irányuló szakmai vizsga ekről A 2008.10.11.