2016 FEJÉR MEGYE GAZDASÁGI ÉRTÉKTÁRA A kiadványa A megye legnagyobb vállalkozásai a. év nettó árbevétele alapján
Köszöntő Kedves Olvasó! Ö römteli pillanat, amikor az ember megvalósulni látja célját. Ezt éljük át most, midőn immár harmadik alkalommal nyújthatjuk át Önnek Fejér megye évente megjelenő gazdasági magazinját, amely ez alkalommal megyénk 400 legnagyobb nettó árbevételű cége számokban kifejezhető teljesítményének bemutatása és elemzése alapján alkot képet szűkebb pátriánk gazdaságának állapotáról. Az öröm forrása kettős. Egyrészt megvalósulni látszik az a célunk, hogy TOP magazinunk megjelentetésével, egy új prémium kategóriás brand építésével újabb hagyományt teremtsünk. Másrészt, partnereinkkel a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Fejér Megyei Adóigazgatóságával, valamint a Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Főosztályával közös törekvésként, a megyei gazdaság sokszínűségének minél árnyaltabb bemutatása érdekében idén immár 400-ra bővítettük a listánkon szereplő cégek számát. Ennek köszönhetően az exportbevételek döntő hányadát produkáló multinacionális cégek és 100 százalékban magyar tulajdonban levő nagy magyar vállalatok mellett pregnáns jelenlétet mutatnak a listán a sikeres és innovatív közép- és kisvállalatok, a gyakran családi vállalkozásként induló, mára a piac meghatározó szereplőivé vagy megbecsült beszállítókká váló kkv-k. Listánkon nem szerepel a naptári évtől eltérő üzleti évet választó 34 társaság, bár közöttük is több meghatározó gazdasági szereplő található, a nettó árbevétel alapján 14 cég a TOP 100-as (pl. a Harman Becker Gépkocsirendszer Gyártó Kft. a. évi 829 millió eurós nettó árbevételével az idei listán is előkelő helyen állna), további 11 pedig a TOP 400-as körbe is bekerülne. Egy olyan körbe, amelybe a belépő a 2016. évben több volt, mint 668 millió forint. Természetesen bármely hiteles lista, értéksorrend csak a megadott kritériumok alapján értékel. Ezt a 400-as listát a nettó árbevétel alapján állítottuk össze. Más lehet a legnagyobb foglalkoztató, a legnagyobb adófizető, és még sorolhatnánk. Ezért a listánkon szereplő cégek esetében is kerüljük az olyan abszolutizáló fogalmakat, mint a legjobb, legnagyobb, legsikeresebb stb. A listánkon szereplő cégek, a törekvő vállalkozások, amelyek célként tűzték maguk elé az elitbe kerülést, valamint mindazok a jövőjüket tudatosan tervező kicsik, amelyek méretüknél fogva nem, de innovációs készségük révén méltán kiérdemelnék a legek közé sorolást, együttesen alkotják Fejér megye sokszínű, kiegyensúlyozott szerkezetű gazdaságát, amelynek regionális és országos összevetésben történő bemutatása, reméljük, ez alkalommal is hasznos információk tárházát biztosítja a döntéshozók számára. ELEKES ANDRÁS Radetzky Jenő elnök Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Elekes András lapigazgató, főszerkesztő Menyhárt Róbert igazgató Nemzeti Adó- és Vámhivatal Fejér Megyei Adó- és Vámigazgatósága Szántó Balázs főosztályvezető Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Főosztály IMPRESSZUM Top 100+300 Fejér megye gazdasági értéktára Lapigazgató, főszerkesztő: Elekes András Tervezőszerkesztő: Krucli Gábor Terjesztési vezető: Baján Zoltán Hirdetési vezető: Tóthné Horváth Ildikó Készült a Fejér Megyei Hírlap szerkesztőségében, 8000 Székesfehérvár, Ady utca 15. Telefon: 22/542-700 Hirdetésfelvétel: 8000 Székesfehérvár, Ady utca 15. Telefon: 22/542-733 Kiadja a Pannon Lapok a Kiadói Kft., Veszprém, Házgyári út 12. Központi lapigazgató: Barták Péter A kiadásért felel: Kázmér Judit és Kinde Kálmán ügyvezető igazgatók Nyomda: Gyomai Kner Nyomda Zrt. ISSN 2415-9360 TOP100+300 Fejér megye gazdasága 3
NAV NAV A Fejér megyei TOP 400 gazdasági teljesítménye -ben E lemzésünk a Fejér megyében székhellyel rendelkező, naptári évvel megegyező üzleti évet választó, kettős könyvvezetésű vállalkozások helyzetét mutatja be a. évi társasági adó gyorsjelentés alapján. A komplex gazdasági folyamatokat a megyében nem számottevő súlyú pénzügyi szektorral együtt vettük figyelembe. A vállalkozások gazdálkodásának bemutatása során a főbb adatok tekintetében kitértünk a meghatározó nemzetgazdasági ágakra, valamint bemutatásra kerültek a nettó árbevétel alapján rangsorolt 400 vállalkozás gazdasági tevékenységének fontosabb jellemzői, a megyén belül elfoglalt helyük. -ben közel 642 millió Ft-tal lehetett bekerülni a TOP 400 adózó közé, ez hat olyan új adózónak is sikerült, akik -ben kezdték meg tevékenységüket. A 100. helyen kiemelt cég 2846 millió Ft nettó árbevételt realizált, amely közel 18 százalékkal (425 millió Ft-tal) magasabb a. évi 100. helyezetténél. A TOP 100 között 19 új vállalkozás kapott helyet, de az első nyolc pozícióban változás nem történt. Fejér megyében a naptári évtől eltérő üzleti évet választó társaságok között is több meghatározó gazdasági szereplő található, ezért e kör gazdasági teljesítményei is figyelmet érdemelnek. Ugyanakkor az eltérő mérlegforduló miatt többségük. évi társasági adóbevallása a gyorsjelentés összeállításakor még nem állt rendelkezésre, így e kör gazdasági folyamatait külön fejezetben, a. évi összesített bevallásadatok alapján tekintettük át. Megjegyezzük, hogy a nettó árbevétel alapján e 34 cég közül 14 a TOP 100-as, további 11 pedig a TOP 400-as körbe is bekerülne. I.. ÉV FŐBB JELLEMZŐI 4 hettek el, a közép-dunántúli dinamika ettől öt százalékponttal alacsonyabb volt. A nyereséges vállalkozások súlya országos, régiós és megyei viszonylatban is erősödött, Fejér megyében ez 61 %-ot jelentett. A Fejér megyében működő gazdálkodók átlagosan 235 millió Ft nettó árbevételt realizáltak -ben, amely országos és térségi összehasonlításban is a legmagasabb volt. Az árbevétel jelentős hányada belföldi eladásokból származott, s az országos szintet meghaladóan bővült, továbbá említést érdemel az országosnál magasabb export részarány is, mintegy 40 százalékkal. A foglalkoztatottak száma és a bérköltség is emelkedett, amely a megyei 2617 ezer Ftos éves átlagbért 116 ezer Ft-tal javította. Országos átlag feletti bér jellemezte többek között a megye feldolgozóiparát, az ingatlanügyletek és a bányászat területét, ez utóbbi nemzetgazdasági ágban rendelkeztek a foglalkoztatottak a legmagasabb ke- A főbb gazdasági mutatók alakulása, változása Megnevezés M. e. Időszak Vállalkozások száma Értékesítés nettó árbevétele ebből export TOP100+300 Fejér megye gazdasága TOP100+300 Fejér megye gazdasága 5 Jegyzett tőke ebből külföldi tulajdon Adózás előtti eredmény Üzemi tevékenység eredménye Mérlegfőösszeg Átlagos állományi létszám Átlagbér 1. sz. táblázat resettel. -ben a beruházók köre kissé szűkült, ennek ellenére a tárgyévben üzembe helyezett beruházások értéke dinamikusan emelkedett, így átlagosan 45,5 millió Ft-ot költött fejlesztésre egy megyei vállalkozás, ami az országos és régiós értéknél is magasabbnak bizonyult. A legnagyobb nettó árbevételt kimutató 400 Fejér megyei vállalkozás dominanciája a gazdálkodás minden szegmensében megmutatkozott. A megyei árbevétel 85 %-át lefedték, de a koncentráltság az exportbevételek tekintetében még meghatározóbb, hiszen elérte a 98 %-ot. E szűkebb Ország. évben a Fejér megye társas vállalkozásai által realizált bevételek emelkedése meghaladta költségeik bővülését, így üzemi eredményük lényeges javulást tükrözött (1. sz. táblázat). Ennek jótékony hatása az adózás előtti eredményben is megmutatkozott, hiszen a megye vállalkozásai egyötödös nyereségnövekedést könyvel- Közép- Dunántúl Fejér megye TOP 400 TOP 100 Fejér megye részaránya TOP 400 részaránya 1. 2. 3. 4. 5. 6=3/2 7=4/3. 417 440 35 592 13 895 394 100 39,0 2,8 db. 400 841 34 539 13 471 400 100 39,0 3,0 % Index /. 96,0 97,0 96,9 101,5 100,0 -- --. 78 133,6 7 169,4 2 926,9 2 435,1 2 100,6 40,8 83,2 milliárd Ft. 84 080,4 7 529,8 3 165,1 2 683,1 2 316,1 42,0 84,8 % Index /. 107,6 105,0 108,1 110,2 110,3 -- --. 25 191,6 3 419,5 1 092,4 1 065,1 1 023,3 31,9 97,5 milliárd Ft. 29 958,5 3 570,4 1 236,1 1 210,9 1 166,6 34,6 98,0 % Index /. 118,9 104,4 113,2 113,7 114,0 -- --. 12 737,1 857,7 318,8 229,8 204,8 37,2 72,1 milliárd Ft. 12 090,0 839,7 323,5 233,6 207,3 38,5 72,2 % Index /. 94,9 97,9 101,5 101,7 101,2 -- --. 4 994,6 502,0 174,3 157,5 151,1 34,7 90,4 milliárd Ft. 4 684,2 480,7 171,2 155,6 149,3 35,6 90,9 % Index /. 93,8 95,8 98,2 98,8 98,8 -- --. 3 261,6 350,4 170,3 110,0 85,3 48,6 64,6 milliárd Ft. 14 809,7 403,4 204,1 157,8 133,8 50,6 77,3 % Index /. 454,1 115,1 119,8 143,5 156,9 -- --. 3 512,1 356,0 158,6 123,7 104,6 44,6 78,0 milliárd Ft. 7 797,4 416,0 207,7 168,3 148,6 49,9 81,0 % Index /. 222,0 116,9 131,0 136,1 142,1 -- --. 129 228,1 5 865,0 2 646,5 1 968,0 1 686,5 45,1 74,4 milliárd Ft. 141 891,4 7 048,6 3 380,6 2 726,3 2 426,9 48,0 80,6 % Index /. 109,8 120,2 127,7 138,5 143,9 -- --. 2 209 881 218 699 93 773 58 850 44 178 42,9 62,8 fő. 2 234 053 222 074 94 976 60 303 44 672 42,8 63,5 % Index /. 101,1 101,5 101,3 102,5 101,1 -- --. 2 531 2 441 2 501 2 949 3 087 -- -- ezer Ft/fő. 2 670 2 553 2 617 3 103 3 233 -- -- % Index /. 105,5 104,6 104,6 105,2 104,7 -- -- kör üzemi nyeresége 36 %-kal nőtt, kompenzálva a pénzügyi tevékenységből adódó veszteséget, illetve a rendkívüli eredmény felére történő visszaesését, így adózás előtti eredményük is 43 %-kal bővült. A megye munkavállalóinak mintegy 63 %-át foglalkoztatták és a megyei bérköltség háromnegyede is e gazdálkodói körben került kimutatásra. A megyei jegyzett tőke 72 %-a is a TOP 400 vállalkozáshoz köthető. Az árbevétel szempontjából meghatározó 100 gazdálkodó egytizedes növekedés mellett átlagosan 23,2 milliárd Ft árbevételt realizált -ben, körükben az export részaránya az 50 százalékot is elérte. Pénzügyi és rendkívüli tevékenységük veszteségét az üzemi eredmény 42 %-os emelkedése kompenzálta, így adózás előtti nyereségük 57 %-kal nőtt. Meghatározó szerepük volt a megyei fejlesztésekben, amit az 1,6 milliárd Ft-os átlagos beruházási érték is mutat, ez közel háromszorosa a TOP 400 átlagának. A Fejér megyei gazdasági folyamatokra jelentős hatást gyakorló TOP vállalkozások mellett nem lehet figyelmen kívül hagyni a kkv-szektort sem: a mikro-, kis- és középvállalkozások is a megye gazdaságának fontos szereplői. A. évi társasági adó-
NAV NAV bevallások összesített adatai alapján kirajzolódó a társaságiadó-bevallást benyújtó vállalko- Előzőektől eltérően a 400 legnagyobb kép a Fejér megyei, kkv alá tartozó zások száma tovább mérséklődött. árbevételt elérő társaságból 178 vállalko- vállalkozások gazdasági súlyának erősödését. évben a kettős könyvvezetést választó zásnak volt 10 49 fő, míg 164 cégnek 50 ÉS MEGOSZLÁSA és megoszlása A FŐBB a főbb NEMZETGAZDASÁGI nemzetgazdasági ágakban ÁGAKBAN mutatta az alábbiak szerint: Nettó árbevételük 6 %-kal nőtt, e kör adózók közel 13,5 ezer társaságiadó-bezásnak vallása került feldolgozásra Fejér megyében, ez főnél is több alkalmazottja. évben. E körben csak a 0 1 főt alkalmazók száma (milliárd Ft; előző év = 100%) jellemzően a hazai piacokra értékesít, amely eladások több mint fele hozzájuk köthető. 3 %-kal kevesebb az előző évinél (1. sz. ábra). A bevallások egyötödét kereskedelmi vállalkozások mérséklődött, a. évi 22 vállalkozással szemben -ben 8 adózó önfoglalkoztató 52,0% Feldolgozóipar: 58,6% Feldolgozóipar: Üzemi bevételeik növekedési üteme kismértékben meghaladta a költségeik bővülését, nyújtották be, majd a szakmai, tudomá- nyos, műszaki tevékenység következett (14 %), volt, 6 cég 1 alkalmazottal műkö- dött. A TOP 100 vállalkozásnál 72 %-ról 75 28,7% 1 644,4 1 573,4 (111,1%) (112,7%) 28,0% amelynek hozadéka az üzemi eredmény de említésre méltó még a feldolgozóipar és %-ra erősödött az 50 fő felett foglalkozta- 2,2% 2,5% Kereskedelem, Kereskedelem, egytizedet meghaladó növekedése volt. Ez az építőipar 11 11 %-ot közelítő súlya is. tók aránya. Energiaipar: Fejér gépjárműjavítás: Energiaipar: TOP gépjárműjavítás: 68,3 megye 906,8 66,7 400 751,1 azonban nem tudta kompenzálni a pénzügyi A TOP 400-as körben az adózók 60 %-a (116,5%) (104,4%) (116,9%) (105,3%) tevékenység eredményének csökkenését, így két nemzetgazdasági ágba koncentrálódott: III. A GAZDÁLKODÁS gazdálkodásuk eredményeként az adózás a kereskedelmi szektort 123, a feldolgozóipart 113 cég képviselte. Az árbevétel alapján FŐBB MUTATÓI Szállítás, Szállítás, 3,7% 3,1% előtti nyereségük 11,6 %-kal mérséklődött. raktározás: raktározás: Az általuk igénybe vett adókedvezmények felállított 100-as rangsorban a feldolgozóipar 1. Bevételek 117,9 84,2 többsége támogatással összefüggő volt (pl. 46 %-os súlya volt a meghatározó, ke- Fejér megyében az alaptevékenysé- (106,5%) (107,1%) látvány-csapatsport), ezen belül a mikro-, reskedelemmel 25 vállalkozás foglalkozott. get meghatározó üzemi bevétel -ben kis- és középvállalkozások kamatkedvezménye Fejér megyében a kkv-szektor súlya 3341,5 milliárd Ft volt (2. sz. ábra). A bővü- 3. sz. ábra is segítette e cégek működését. meghaladta a 95 %-ot, mely arány a Közép- lés mértéke meghaladta a közép-dunántú- Dunántúlon és országos szinten is jellemző li szintet (+5,3 %), és nem sokkal maradt el Az országos dinamika a már említett tékesítéseik után 9 milliárd Ft-tal kevesebb A TOP 400-ba tartozó vállalkozások volt. A megyében bevallást benyújtók döntő többsége, azaz 88 %-a mikrovállalko- az országos dinamikát egy adózó kiugróan maradt a megyeitől, ugyanez elmondható %-os csökkenést jelentett. átlagos árbevételük nagysága, amely 6,7 az országostól. Itt kell megjegyeznünk, hogy egyszeri tétel pozitív hatása ellenére el- bevétellel számolhattak -ben, ami 2,2 gazdasági súlyát jól példázza a. évi II. VÁLLALKOZÁSOK SZÁMA zásként működött az elmúlt két évben, bár magas, egyszeri teljesítése javította, mely árbevétel a régiós 5 %-os növekedésről is. A foglalkoztatottak számát alapul véve milliárd Ft-ot tett ki, 8,5 %-os bővülés Az alternatív adózási formák (kata, kiva) bevezetése óta tapasztalt korábbi tendencia. évben is folytatódott, azaz számuk -ben kismértékben csökkent. A kis- és középvállalkozások közé 4,3 %-os bővülést követően 1043 társaság tartozott, súlyuk megközelítette a 8 %-ot. nélkül a növekmény 6 % körüli lenne. A legnagyobb árbevételt elérő 400 vállalkozás üzemi bevétele 9,8 %-kal gyarapodott, ezen belül az első 100 adózó egytizedes A megyei nettó árbevétel 85 %-át a TOP 400-ba került vállalkozások realizálták, a 1,5 százalékpontos erősödés oka, hogy e körben egytizedes bővülés mutat- a megyei árbevétel közel háromnegyedét az 50-nél több alkalmazottal működők realizálták. Minden foglalkoztatotti kategóriában növekedtek a bevételek, stagnálást eredményeként. Még meghatározóbb ez a mutató a 100 legnagyobb árbevételt kimutató gazdálkodónál, hiszen egytizedes növekedés mellett növekedési ütemet mutatott ki. - ható ki. Az árbevétel koncentrálódását mu- csak a 0 1 főt alkalmazók mutattak ki. vállalkozásonként 23,2 milliárd Ft A foglalkoztatottak száma alapján Vállalkozások száma a megyei, a közép-dunántúli és országos ben a megyei üzemi bevétel 83 %-a a 400 tatja, hogy az első 10 helyen álló vállalkozás -ben Fejér megyében az egy vállalkozásra árbevételt értek el -ben. jutó nettó árbevétel 235 millió Ft A nettó árbevétel értékesítési irányok folyamatok fedték egymást, azaz a vállalkozások többsége önfoglalkoztató, illetve. évben már elérte a 84,5 %-ot. Fejér megyében a nettó árbevétel több volt, az előző évinél 11,5 %-kal több (4. sz. szerinti megoszlása mindenhol a belföl- adózónál koncentrálódott, ez az arány a megyei árbevétel közel felét lefedte. és változása (db; előző év = 100%) 1 főt alkalmazó volt. években, Az üzemi bevétel meghatározó eleme mint négyötödét a feldolgozóipar és a kereskedelem, ábra). Ez a közép-dunántúli 218 millió Ftnál di értékesítések dominanciáját mutatta, majd a 2 9 fővel működők következtek. E két foglalkoztatói csoport együttes részesedése meghaladta a 90 %-ot. a közel 95 %-os súlyú értékesítésből származó nettó árbevétel, amely Fejér megyében meghaladta a 3165 milliárd Ft-ot. gépjárműjavítás adta (3. sz. ábra). Előbbi 11 %-os növekedése erősítette a feldolgozóipar súlyát, utóbbi mérsékeltebb 7,7 %-kal, míg az országosnál 12 %-kal kedvezőbb. eltérés csak a mértékében mutatkozott. Ugyanakkor kiemelést érdemel a megye or- emelkedése (4,4 %) egy százalékpon- : 417 440 Egy vállalkozásra jutó nettó árbevétel : 400 841 tos csökkenést eredményezett. Az árbevételüket csak a bányászattal és a pénzügyi, A. évi üzemi bevétel elemeinek (96,0%) alakulása és változása biztosítási tevékenységgel foglalkozók nem alakulása és változása (millió Ft; előző év = 100%) tudták bővíteni. (milliárd Ft; előző év = 100%) A megyei TOP 400 vállalkozás árbevételének 58,6 %-a a feldolgozóiparhoz köthető, : 187,2 : 35 592 Ország Fejér megye TOP 400 a 113 cégnek mintegy 13 %-kal emelkedett Ország : 209,8 : 34 539 az árbevétele az előző évhez képest. Emellett Változás: 112,1% (97,0%) 84 080,4 3 165,1 2 683,1 28 %-os részarányt képviselt a kereskedelem, Nettó árbevétel (107,6%) (108,1%) (110,2%) gépjárműjavítás, amellyel foglalkozók több : 210,6 mint 5 %-kal növelték árbevételüket. A TOP 6 250,2 163,6 128,9 Fejér megye : 234,9 Egyéb bevétel (132,7%) (114,9%) (114,7%) 100-as körben még nagyobb e két nemzetgazdasági ág koncentrációja, a nettó árbevé- Változás: 111,5% : 13 895 471,5 12,8 9,9 Aktivált telj. értéke telük 92 %-a e két szegmenshez köthető. : 13 471 (86,8%) (47,1%) (42,7%) A megyei árbevételen 38 62 %-os : 6 180,5 (96,9%) 90 802,1 3 341,5 2 821,9 arányban osztoztak a kkv-szektorba tartozók és az egyéb vállalkozások. Legdinami- Változás: 108,5% TOP 400 : 6 707,8 Üzemi bevétel összesen (108,9%) (107,9%) (109,8%) kusabb, 15 %-os növekedést a középvállalkozások 1. sz. ábra 2. sz. ábra értek el, a kisvállalkozások az ér- 4. sz. ábra 6 Ország Közép- Dunántúl Fejér megye Nettó árbevétel alakulása, változása TOP100+300 Fejér megye gazdasága TOP100+300 Fejér megye gazdasága 7
NAV NAV A nettó árbevétel elemeinek alakulása, megoszlása és változása Export értékesítés Export értékesítés aránya Belföldi értékesítés Belföldi értékesítés aránya 5. sz. ábra szágosnál magasabb, közel 40 %-os export részaránya (5. sz. ábra). Fejér megyében az export bővülése lényegesen meghaladta a közép-dunántúli térség 4,4 %-os mértékét, de alacsonyabb az országosnál, ugyanakkor megyénkben a belföldi eladások a régióssal egyezően, de az országosnál dinamikusabban emelkedtek. -ben a megyei vállalkozások adták a közép-dunántúli export mintegy 35 %-át és a belföldi eladások közel felét. Az árbevétel alapján meghatározó 400 vállalkozás exportorientáltsága erősebb : 25 191,6 : 29 958,5 Változás: 118,9% : 32,2% : 35,6% : 52 942,0 : 54 121,9 Vátozás: 102,2% : 67,8% : 64,4% (milliárd Ft; előző év = 100%) : 1 092,4 : 1 236,1 Változás: 113,2% a megyei szintnél, amelyet a kivitel 14 %-ot közelítő növekedése erősített. Ennek ellenére az értékesítések nagyobb része továbbra is a hazai piacokra történt. Figyelemre méltó, hogy a megyei export 98 %-át e kör bonyolította, de a belföldi eladások több mint háromnegyede is hozzájuk köthető. A 100 legnagyobb árbevételt elérő gazdálkodó esetében a hazai eladások 6,7 %-os és a kivitel 14 %-os emelkedésének hatására az export és a belföldi értékesítés aránya 50 50 %-os lett. évben. Fejér megyében a feldolgozóipar közel A. évi üzemi költségek és ráfordítások elemeinek alakulása és változása 6. sz. ábra Anyagjellegű ráfordítás Személyi jellegű ráfordítás Értékcsökkenési leírás Egyéb ráfordítás Üzemi költség és ráfordítás összesen (milliárd Ft; előző év = 100%) Ország 62 912,4 (103,7%) 8 521,1 (106,4%) 3 059,6 (107,8%) 8 511,6 (101,9%) 83 004,7 (103,9%) Ország Fejér megye TOP 400 Fejér megye 2 460,5 (106,2%) 362,0 (106,7%) 123,2 (107,1%) 188,1 (113,1%) 3 133,8 (106,7%) : 37,3% : 39,1% : 1 834,6 : 1 929,0 Változás: 105,1% : 62,7% : 60,9% TOP 400 2 109,8 (108,0%) 278,8 (108,7%) 101,7 (107,3%) 163,3 (115,7%) 2 653,6 (108,4%) : 1 065,1 : 1 210,9 Változás: 113,7% : 43,7% : 45,1% : 1 370,1 : 1 472,2 Változás: 107,5% : 56,3% : 54,9% 15 %-kal növelte exportját, így. évben a megyei export több mint 92 %-át lefedte. Tovább szűkítve az adózói kört a feldolgozóipar súlyának erősödését tapasztalhatjuk: a TOP 400 esetében az arány 93,7 %, a TOP 100 vállalkozásnál elérte a 95 %-ot. 2. Költségek és ráfordítások A Fejér megyei vállalkozások -ben az alaptevékenységük kapcsán 3133,8 milliárd Ft költséget és ráfordítást számoltak el, a 6,7 %-os emelkedés közel 3 százalékponttal magasabb az országosnál, de két százalékponttal meghaladta a közép-dunántúli térségét is (6. sz. ábra). Mivel a bevételek növekedésének mértéke nagyobb volt a költségek és ráfordítások bővülésénél, ez kedvezően befolyásolta a megyei költségszint alakulását, amely 93,8 %-ra csökkent. A TOP 400-ba tartozók a Fejér megyei költségek és ráfordítások közel 85 %-át lefedték (2653,6 milliárd Ft). Ezek a vállalkozások a megyeit kissé meghaladó költséghányaddal működtek -ben, de mivel a bevételeik 251 milliárd Ft-tal, ráfordításaik ettől elmaradóan, 207 milliárd Ft-tal emelkedtek, így az általuk kimutatott 94 %-os költségszint is mérséklődést mutatott az előző évhez képest. Fejér megyében a költségek 90 %-át az anyag- és személyi jellegű ráfordítások tették ki, mindkét költségelem 6 %-ot meghaladóan bővült. évben. Míg az anyagjellegű ráfordítások meghatározó részét az anyagköltség (1135,8 milliárd Ft) képviselte, addig a személyi jellegű ráfordítások több mint kétharmadát a bérköltség (248,5 milliárd Ft) adta. Előbbi gyakorlatilag nem változott. évhez képest, utóbbi 6 %-kal emelkedett. Fejér megyében az anyagjellegű ráfordítások fele, a személyi jellegűek 47 %-a a feldolgozóiparban koncentrálódott. Országosan az anyagjellegű ráfordításoknál kiegyenlítettebb volt a megoszlás, hiszen a feldolgozóipar 35,6 %-os részesedése alig volt több a kereskedeleménél. A megyei anyagjellegű költségek a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén emelkedtek leginkább (+15 %), egynegyedes csökkenés a bányászatban és a pénzügyi szektorban volt. A személyi jellegű ráfordítások jellemzően növekedtek vagy bázis szinten maradtak az egyes nemzetgazdasági ágakban, csak a pénzügyi terület mutatott ki 9 % körüli csökkenést. A 400 legnagyobb árbevételű vállalkozást is a megyei arány jellemezte, azaz az összes ráfordításuk 90 %-át az anyagés személyi jellegű ráfordítások tették ki, a két költségelem megyei értékének 85 %-a e körhöz köthető. Ennél is dominánsabb az anyagköltségből való részesedésük, mivel a 400 adózó a megyei érték 91,5 %-át lefedte. Bérköltségként 187 milliárd Ft-ot számoltak el, ez 7,8 %-kal több az előző évinél. A TOP 400 gazdálkodónál az anyag- és személyi jellegű ráfordítások meghatározó része két nemzetgazdasági ágban, a feldolgo- 2 234 053 101,1% 94 976 101,3% 8. sz. ábra 7. sz. ábra zóiparban és a kereskedelemben koncentrálódott. Előbbinél dinamikusabb, 10 % körüli volt a bővülés mindkét relációban. A személyi jellegű költségek az információ, kommunikáció kivételével jellemzően emelkedtek, legnagyobb, azaz 1,5-szeres növekedés a 13 szakmai, tudományos, műszaki tevékenységgel foglalkozók körében volt. Az egy vállalkozásra vetített ráfordítások A. évi átlagos állományi létszám alakulása és változása (fő; előző év = 100%) Ország Fejér megye Egy vállalkozásra jutó költségek alakulása és változása Közép-Dunántúl TOP 400 (millió Ft; előző év = 100%) Ország Fejér megye TOP 400 222 074 101,5% 60 303 102,5% : 191,3 : 207,1 Változás: 108,3% : 211,4 : 232,6 Változás: 110,0% : 6 210,5 : 6 634,1 Változás: 106,8% összege 232,6 millió Ft-ot tett ki Fejér megyében (7. sz. ábra). Mivel a bevallást benyújtók száma kismértékben csökkent, a költségek és ráfordítások emelkedtek, ez a vállalkozásonként elszámolt költségek és ráfordítások értékének egytizedes emelkedését okozta. A 400 legmagasabb árbevételt elérő vállalkozás átlagosan 6,6 milliárd Ft ráfordítást mutatott ki, ebben nagy szerepe volt a magas költségigénnyel működő 236 feldolgozóipari és kereskedelmi vállalkozásnak. 3. A foglalkoztatottak száma és az átlagbérek alakulása Fejér megyében a foglalkoztatottak átlagos állományi létszámának bővülése az országost kissé meghaladó, 1,3 %-os volt (8. sz. ábra). A közép-dunántúli foglalkoztatottak 43 %-a Fejér megyében állt alkalmazásban, számuk 1203 fővel gyarapodott. Fejér megyében a munkavállalók 36 %-a a feldolgozóiparban, 24,4 %-a a kereskedelem területén dolgozott. Előbbinél mintegy 2 %-os létszámbővülés valósult meg, utóbbinál ugyanekkora volt a csökkenés mértéke. A TOP 400-as körbe tartozó gazdálkodóknál a 2,5 %-os növekedés hatására a megyei foglalkoztatottak 63 %-a állt alkalmazásban. A munkavállalók száma 1453 fővel bővült -ben, ebből 901 fő a feldolgozóiparban talált munkát. A kereskedelem, gépjárműjavítás a második legnagyobb foglalkoztató volt, az alkalmazottak száma itt 319 fővel csökkent. 8 TOP100+300 Fejér megye gazdasága TOP100+300 Fejér megye gazdasága 9
NAV NAV A. évi átlagbér alakulása a főbb nemzetgazdasági ágakban (ezer Ft/fő) Bányászat Feldolgozóipar Energiaipar Kereskedelem Szállítás, raktározás 9. sz. ábra 3 650 2 932 5 276 2 216 2 715 Ország: 2 670 Fejér megyében a foglalkoztatotti létszám növekményét meghaladta a bérköltség emelkedése, ezáltal az egy foglalkoztatottra jutó bérköltség 4,6 %-kal, 116 ezer Ft-tal volt több -ben (9. sz. ábra). A megyei 2617 ezer Ft-os átlagbér ugyan 53 ezer Ft-tal kevesebb az országosnál, de a közép-dunántúli térségét azonos dinamika mellett 64 ezer Ft-tal meghaladta. A 400 legmagasabb árbevételt elérő vállalkozásnál a munkavállalók átlagosan 3103 ezer Ft-ot kerestek -ben, az 5,2 %-os növekedés megközelítette az országos változást. A TOP 100 körben a 6 %-os bérköltségés az 1 %-os állományi létszámnövekedés 3 854 3 307 3 575 2 246 2 040 Fejér megye: 2 617 4 719 3 624 3 685 2 512 2 209 TOP 400: 3 103 eredőjeként az átlagbérek 4,7 %-kal emelkedtek, ami 3233 ezer Ft-ot eredményezett -ben. Ez az országos átlagnál 563 ezer Ft-tal, a megyeinél 616 ezer Ft-tal magasabb. Az átlagbérek valamennyi nemzetgazdasági ágban emelkedtek, mind országosan, mind a megyében és a TOP 400 körében is. Nemzetgazdasági szinten az energiaiparban dolgozók keresete volt a legmagasabb, legalacsonyabb bérek a szálláshely-szolgáltatást, vendéglátást jellemezték. A Fejér megyében meghatározó feldolgozóiparban az országosnál kedvezőbben alakultak (+375 ezer Ft), a kereskedelem területén közel azonosak voltak az átlagbérek. Az árbevétel szerint meghatározó 400 vállalkozás alkalmazottai jellemzően minden nemzetgazdasági ágban a megyei átlagokat meghaladóan kerestek, legintenzívebb növekedés (+38,7 %) az oktatással foglalkozók bérét jellemezte. TOP 100 vállalkozás által foglalkoztatottak esetében a két szélsőértéket a szakmai, tudományos, műszaki tevékenységet végzők 5,3 millió Ft-os és a mezőgazdasággal foglalkozók 2,4 millió Ft-os átlagbére jelentette. IV. A TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOK EREDMÉNYEI Az adózás előtti eredmény összetevőinek alakulása (milliárd Ft; %) Megnevezés Ország Fejér megye TOP 400.. Index.. Index.. Index 1. 2. 3=2/1 4. 5. 6=5/4 7. 8. 9=8/7 Üzemi eredmény 3 512,1 7 797,4 222,0 158,6 207,7 131,0 123,7 168,3 136,1 Pénzügyi eredmény 207,7 5 263,9 7,7 7,9 15,5 11,3 72,9 Rendkívüli eredmény 46,4 1 740,6 4,1 4,3 104,9 1,9 0,9 47,4 2. sz. táblázat A Fejér megyei vállalkozások. évi üzemi eredményének alakulása és változása a főbb nemzetgazdasági ágakban Növekedés 10. sz. ábra Bányászat, kőfejtés: 2,6 (106,5%) Feldolgozóipar: 137,2 (122,9%) Építőipar: 7,9 (105,3%) Kereskedelem: 23,7 (1 298,3%) Szállítás, raktározás: 7,1 (118,6%) 1. Az adózás előtti eredmény összetevői. évben Fejér megyében az üzemi eredmény 207,7 milliárd Ft pozitívumot mutatott, a 31 %-os növekedési ütem hatására amely 14 százalékponttal magasabb a régiós dinamikánál a közép-dunántúli eredmény felét a megye gazdálkodói adták (2. sz. táblázat). Az üzemi eredményt segítette, hogy az üzemi nyereség 18 %-os bővülését a veszteség 22 %-os mérséklődése kísérte. Országosan a nyereség közel kétharmados emelkedése és a veszteség 30 %-ot meghaladó csökkenése megduplázta az üzemi eredményt.. évben a megyei szinten realizált üzemi eredmény négyötödét a 400 legnagyobb árbevételű vállalkozás tudhatta magáénak, ez az üzemi tevékenységük eredményének dinamikusabb növekedése következtében 3 százalékponttal meghaladta a. évit. E cégek eredményét a nyereség 22 %-os emelkedése és a veszteség 27 %-os csökkenése alakította. Fejér megyében az üzemi eredmény kétharmada a feldolgozóiparban képződött, ahol a nyereség egyötöddel, a veszteség 4 %-kal emelkedett (10. sz. ábra). Pozícióváltás három nemzetgazdasági ágban történt: az energiaipar és a pénzügyi szektor veszteséges, a vízellátás nyereséges lett. A kereskedelem, gépjárműjavítás a. évi 1,8 milliárd Ft-os eredményét 23,7 milliárd Ft-ra javította, ez 11,4 %-os megyei részesedést jelentett -ben. A TOP 400-as körben a. évi nyereséggel szemben az energiaipar és a pénzügy terület veszteséggel zárta az évet, a mindkét évben veszteséges művészet, szórakozás, szabadidő ág egyharmadot meghaladóan csökkentette negatívumát. A 78,5 %-os részesedéssel bíró feldolgozóipar üzemi eredményét egynegyeddel, 132 milliárd Ft-ra növelte. A megyei üzemi eredmény bővüléséhez a kkv-szektor 8,4 milliárd Ft-tal, azaz 11 %-os növekedéssel járult hozzá. Ezen belül a kisvállalkozások eredménye 2,3 %-kal mérséklődött, a mikro- és középvállalkozásoknál 21, illetve 19 %-os emelkedés mutatható ki, ennek hatására mindhárom gazdálkodási formát 13 % körüli részesedés jellemezte. Az egyéb vállalkozási kategória 125 milliárd Ft-os pozitívuma közel 1,5-szerese a. évinek, így súlyuk 7 százalékponttal, 60 %-ra erősödött. A foglalkoztatottak száma szerint vizsgálva, Fejér megyében a 0 1 főt foglalkoztatók üzemi eredménye emelkedett a legdina- (milliárd Ft; előző év = 100%) Mezőgazdaság: 7,7 (66,2%) Nyereségesből veszteséges: Energiaipar: -0,8 Pénzügyi, bizt. tev.:-0,4 Csökkenés mikusabban (+55,5 %), de nem sokkal maradt el ettől a legnagyobb részesedéssel bíró, 250 főnél több alkalmazottal működő gazdálkodók 50 % közeli eredmény gyarapodása sem. A 400 legnagyobb árbevételű gazdálkodó közül a 0 9 főt foglalkoztatók üzemi nyeresége 11 %-kal csökkent, a 10 főnél több alkalmazottal működők viszont jelentős növekedést értek el. E körben is kiemelkedő a legalább 250 munkavállalóval működők 71 %-os súlya és 48 %-os dinamikája. A Fejér megyei vállalkozások. évi pénzügyi tevékenységének eredménye az előző évi pozitív egyenleg után negatív szaldót mutatott. Országosan ellenkező irányú folyamat játszódott le, a TOP 400 adózó csak mérsékelni tudta veszteségét. Az adózás előtti eredmény (204,1 milliárd Ft) egyötödös megyei növekedését az üzemi eredmény erősödése segítette, emellett az adózás előtti nyereség emelkedése és a veszteség csökkenése is pozitívan alakította az eredményt (11. sz. ábra). A közép-dunántúli vállalkozások 403,4 milliárd Ft-os pozitív eredményéből a Fejér megyeiek 50 %-ot meghaladóan részesedtek. Országosan nagyobb mértékű elmozdulások történtek, amely megmutatkozott az eredmény 4,5-szeres emelkedésében is (a bevételhez hasonlóan itt is szerepe volt egy cég kimagasló eredményének). A TOP 400 vállalkozás közel 48 milliárd Ft-tal javította adózás előtti nyereségét, ez a megyén belüli 65 %-os súlyát 77 %-ra erősítette. Tovább szűkítve a kört az árbevétel alapján rangsorolt 100 adózóra, azt láthatjuk, hogy a 400 gazdálkodó által kimutatott A. évi adózás előtti eredmény alakulása és változása 11. sz. ábra (milliárd Ft; előző év = 100%) Megnevezés Nyereség Veszteség Eredmény Ország Fejér megye TOP 400 16 575,9 (280,2%) 261,6 (107,0%) 201,6 (121,8%) -1 766,2 (66,5%) -57,5 (77,6%) -43,8 (78,9%) 14 809,7 (454,1%) 204,1 (119,8%) 157,8 (143,5%) 10 TOP100+300 Fejér megye gazdasága TOP100+300 Fejér megye gazdasága 11
NAV NAV A. évi adózás előtti eredmény alakulása és változása a főbb nemzetgazdasági ágakban 12. sz. ábra 157,8 milliárd Ft adózás előtti eredmény 85 %-át az említett 100 adózó érte el. Fejér megyében az energiaipar, országosan a bányászat zárta negatív adózás előtti eredménnyel a. évet. A feldolgozóipar nyeresége 117,1 milliárd Ft lett, így megyén belüli súlya (57,4 %) továbbra is meghatározó (12. sz. ábra). A kereskedelem, gépjárműjavítás területén a. évi 6 milliárd Ft-os veszteséget 25,2 milliárd Ft nyereség váltotta, amelyet az eredményes üzemi tevékenység is segített. A TOP 400-as körben az energiaipar, a pénzügyi, biztosítási szektor és a művészet, szórakozás, szabadidő terület veszteséget mutatott ki. évben, a 71 %-os súllyal bíró feldolgozóiparban 27,6 %-os volt a nyereség növekedése. Vállalkozási kategóriánként vizsgálva, a kkv-szektor és az egyéb vállalkozások 46 54 %-os arányban osztoztak a Fejér megyei adózás előtti eredményen. A mikro- és kisvállalkozások egyötödös eredménycsökkenését a középvállalkozások azonos mértékű növekedése nem tudta kompenzálni, így a kkv-szektor közel 12 %-os eredménycsökkenést realizált. Az egyéb vállalkozások a 110 milliárd Ft-os pozitív eredményt 72 %-os dinamika mellett érték el, jelentősen növelve a. évi 38 %-os részarányukat. A foglalkoztatottak számát tekintve Fejér megyében eredménycsökkenés 12 Nemzetgazdasági ágak Feldolgozóipar Kereskedelem Ingatlanügyl. Szakmai, tud., műsz. tev. (milliárd Ft; előző év = 100%) Fejér megye TOP 400 117,1 (125,9%) 25,2 (-) 14,1 (49,0%) 12,3 (65,2%) 111,8 (127,6%) 17,8 (-) 10,3 (87,5%) 6,5 (65,9%) a 0 49 főt foglalkoztató munkáltatóknál jelentkezett, ezt a kiesést az 50 főnél nagyobb foglalkoztatók kompenzálni tudták. A TOP 400 vállalkozás közül a 0 1 főt és a 10 49 főt foglalkoztatók nem tudták megtartani, illetve növelni a. évi eredményüket, a 2 9 fővel és az 50-nél több alkalmazottal működők által elért 50,3 milliárd Ft többletet 2,5 milliárd Ft-tal mérsékelték. 13. sz. ábra -ben a vállalkozások 61 %-a, azaz 8209 cég ért el nyereséget Fejér megyében, ez 53 adózóval több a. évinél (13. sz. ábra). Ugyanakkor a veszteséget kimutatók száma (4412) 8 %-kal, az úgynevezett nulla eredményt elérők köre (850) egytizeddel szűkült. A régióban és országosan is hasonlóan kedvező folyamatok zajlottak, a nyereséges közép-dunántúli adózók 38 %-a Fejér megyei volt. A TOP 400-as körben a megyei aránynál magasabb volt a nyereségesek súlya, lényeges elmozdulás. évek viszonylatában nem történt. Fejér megyében az egy vállalkozásra jutó 31,9 millió Ft-os nyereség 6,3 %-kal több a bázisévinél. -ben a gazdálkodók egyharmada mutatott ki 22 %-kal kevesebb veszteséget, ez kedvezően hatott az átlagos veszteség nagyságára, amely közel 16 %-os csökkenés után 13 millió Ft volt. A 400 legnagyobb árbevételt elérő társaságnál a megyeivel azonos folyamatok figyelhetők meg, de mind a vállalkozásonként kimutatott nyereség (574,4 millió Ft) növekedése, mind a veszteség (912,1 millió Ft) csökkenése dinamikusabb volt. 2. Az adóalap, adókedvezmény, adófizetési kötelezettség Az adóalapot módosító tételek figyelembevételével számított pozitív adóalap 221,7 milliárd Ft volt Fejér megyében, az egynegyedes növekedés 50 % feletti Nyereséges és veszteséges vállalkozások aránya (%) Nyereségesek Nyereségesek Nyereségesek : 58,0 : 60,3 : 58,7 : 60,9 : 88,3 : 87,7 Ország : 35,3 Veszteségesek : 33,7 Veszteségesek Veszteségesek Fejér megye TOP 400 : 34,5 : 32,8 : 11,4 : 12,0 Nulla eredményűek Nulla eredményűek Nulla eredményűek : 6,7 : 6,0 : 6,8 : 6,3 : 0,3 : 0,3 Adóalap, számított adó, korrekciók és adófizetési kötelezettség alakulása (milliárd Ft; %) súlyt biztosított a közép-dunántúli értékből (3. sz. táblázat). A számított társasági adó 34 milliárd Ft-ot tett ki a megyében, változásának iránya megegyezett a pozitív adóalapéval, mértéke 28 % volt. A pozitív adóalap 79 %-a a 400 legnagyobb árbevételű társasághoz köthető, 30 %-os emelkedését a számított adó 32 %-os bővülése kísérte, ez utóbbinál 86 % feletti volt a TOP 400 súlya. Fejér megyében a pozitív adóalap alapján számított társasági adót 12,7 milliárd Ft-tal csökkentették az igénybe vett adókedvezmények, a mentesség és a visszatartott adó, ez utóbbi két tétel súlya elhanyagolható, hiszen összesen 21,8 millió Ft-ot tettek ki. A közép-dunántúli vállalkozások által igénybe vett 18,4 milliárd Ft adókedvezményből 12,6 milliárd Ft-ot a Fejér megyeiek tudtak érvényesíteni, lefedve ezzel a térségben felhasznált adókedvezmények mintegy 69 %-át (14. sz. ábra). Fejér megyében a vállalkozások két adókedvezményi formát részesítettek előnyben, számított adójukat 8,4 milliárd Ft fejlesztési kedvezménnyel és 3,8 milliárd Ft látvány-csapatsport támogatására fordított összeggel mérsékelték. A megyei adókedvezmények 97,6 %-át, azaz 12,3 milliárd Ft-ot a TOP 400 érvényesítette, az első 100 legnagyobb árbevételt elérő adózóra szűkítve a kört 96 %-os részesedést tapasztalhatunk. Mindezek alapján megállapíthatjuk, hogy a kedvezmények lehetőségével elsősorban TOP 100 adózó tudott élni: a megyei fejlesztési adókedvezmény teljes egészében ehhez a körhöz köthető, de a látvány-csapatsport támogatására fordított összeg 90 %-a is tőlük származott -ben.. évtől a vállalkozásoknak lehetőségük van az olimpiai pályázat támogatására, mely kapcsán a támogatási igazolásban szereplő összeg erejéig adókedvezmény vehető igénybe. Ezzel az adókedvezményi formával még nem éltek a gazdálkodók. -ben a vállalkozások háromnegyedénél, azaz 10 181 Fejér megyei adózónál 21,4 milliárd Ft társaságiadó-fizetési kötelezettség keletkezett. Számuk bázis szintűnek tekinthető, de összegében 31,4 %-os volt a növekedés. A közép-dunántúli térség adózói 19 %-os dinamika mellett 42 milliárd Ft fizetendő adót mutattak ki bevallásaikban, így a megyei adózók részesedése elérte az 51 %-ot. Az árbevétel szempontjából meghatározó 400-as körben 371 adózónak keletkezett 17,1 milliárd Ft adófizetési kötelezettsége. Míg előző évhez képest számukban nem történt változás, addig a fizetendő adójuk 39 %-kal emelkedett, lefedve a megyei érték négyötödét. TOP100+300 Fejér megye gazdasága TOP100+300 Fejér megye gazdasága 13 Megnevezés Ország Fejér megye TOP 400.. Index.. Index.. Index 1. 2. 3=2/1 4. 5. 6=5/4 7. 8. 9=8/7 Pozitív adóalap 3 951,1 7 292,1 184,6 178,1 221,7 124,5 134,7 175,1 130,0 Számított adó 542,8 1 138,4 209,7 26,6 34,1 128,2 22,2 29,4 132,4 Adókedv., adóment., visszatartott adó 107,2 117,6 109,7 10,3 12,7 123,3 9,9 12,3 124,2 Adókötelezettség 435,6 1 020,8 234,3 16,3 21,4 131,3 12,3 17,1 139,0 3. sz. táblázat A. évi adókedvezmények alakulása (millió Ft) 3 808,90 Fejér megye TOP 400 307,10 131,90 14. sz. ábra 8 360,20 Fejlesztési adókedv. Látvány-csapatsport tám. Előadóműv. szerv. tám. KKV kamatkedv. Itt említjük meg, hogy. január 1-jétől a társaságiadó-törvény egy új jogintézménnyel Rendelkezés az adóról egészült ki, amely szerint az adózók a. évi fizetendő adójuk terhére felajánlást tehetnek látvány-csapatsport, filmalkotás és előadó-művészeti szervezet támogatására. Ezeken a jogcímeken országosan 33,4 milliárd Ft felajánlás történt, az összeg 96 %-a a látvány-csapatsportot és az előadó-művészeti szervezeteket célozta meg. A közép-dunántúli 1,9 milliárd Ft-os felajánlás 63 %-át a Fejér megyei adózók tették, az 1,2 milliárd Ft gyakorlatilag a 400 legnagyobb árbevételt elérő vállalkozástól érkezett. A megyei támogatók elsősorban a látvány-csapatsportot segítették, a másik két célra alig 172 millió Ft-ot szántak. 301,80 78,10 3 563,60 8 360,20
NAV NAV Az átlagos adóterhelés alakulása Ország Fejér megye TOP 400 15. sz. ábra : 11,0% : 14,0% : 9,2% : 9,7% : 9,1% : 9,8% A pozitív adóalap és az adófizetési kötelezettség eltérő mértékű emelkedésének hatására ezek hányadosa, az átlagos adóterhelés Fejér megyében 9,7 %-ra emelkedett, ezzel együtt még mindig jóval alacsonyabb volt az országosnál (15. sz. ábra). A nemzetgazdasági ágak tekintetében Fejér megyében a legkisebb adóteher az ingatlanügyleteket (6,9 %) jellemezte, legmagasabb a kereskedelem, gépjárműjavítás területén (10,7 %) volt. A TOP 400-as körben is a megyei tendenciák figyelhetők meg, az adófizetési kötelezettség pozitív adóalapot meghaladó növekedése hatással volt az adóterhelés mértékére is, mely esetükben 9,1 %-ról 9,8 %-ra emelkedett. Megnevezés V. MÉRLEGADATOK Fejér megye kettős könyvvezetést alkalmazó társaságainak. évi mérlegfőösszege elérte a 3380,6 milliárd Ft-ot, mely közel 28 %-kal több a bázisévinél. A középdunántúli vállalkozások esetében egyötödös volt a bővülés, így megyénk 48 %-os részesedése három százalékpontos erősödést tükrözött. A 400 legnagyobb árbevételt realizáló vállalkozás mérlegében 2726,3 milliárd Ft került kimutatásra, ez négyötöde a megyei értéknek. 1. Eszközök Az eszközök két nagy csoportja a vállalkozási tevékenységet egy éven túl szolgáló befektetett eszközök és a mobilabb forgóeszközök. Fejér megyében és a TOP 400 körében is jelentősen növekedett a befektetett eszközök állománya, -ben még az eszközök felét jelentették,. évi súlyuk azonban már meghaladta a 60 %-ot (4. sz. táblázat). A forgóeszközök megyei értéke 50,7 milliárd Ft-tal mérséklődött, ebből 20 milliárd Ft-ot a 400 legnagyobb árbevételű gazdálkodó mutatott ki. Országosan változtak az arányok, -ben 51 százalékkal a forgóeszközök lettek a dominánsabbak, értékük közel 20 %-kal bővült. Fejér megyében a befektetett eszközök 55 %-át a tárgyi eszközök képviselték. Szembetűnő a befektetett pénzügyi eszközök kimagasló növekedése, amely a középdunántúli térség másik két megyéjére nem volt jellemző, így a Fejér megyei gazdálkodók a 48,6 %-os részesedésüket -ben 86 %-ra erősítették. A forgóeszközök több mint felét a csökkenés ellenére továbbra is a követelések tették ki, ezen belül a vevőkövetelések is 7 %-kal mérséklődtek. A 400 legnagyobb árbevételű vállalkozás a megyei eszközök négyötödét birtokolta, ezen belül is a kiemelkedő dinamikának köszönhetően a befektetett eszközökön belüli részesedésük erősödött és megközelítette a 84 %-ot. 2. Források A forrás oldal két meghatározó összetevője a saját tőke és a kötelezettségek, ez a két elem a passzívák 95 %-át jelentette -ben Fejér megyében (5. sz. táblázat). Előbbi 12,6 %-os, utóbbi 38,7 %-os növekedése dinamikusabb volt az országos változásnál. A saját tőke 70 %-át az árbevétel szempontjából meghatározó 400 vállalkozás mutatta ki, körükben 14,5 %-os volt az emelkedés. Kötelezettségeik 1,5-szeres növekedése megyén belüli súlyukat 86 %-ra emelte. A saját tőke 63 %-át a tartalékok képezték Fejér megyében, de a legnagyobb, közel háromszoros növekedés a mérleg szerinti eredménynél látható. A nyereség 38 %-os emelkedése és a veszteség 23 %-os csökkenése alakította a megyei egyenleget, országosan a nyereség megduplázódása és Eszközök alakulása (milliárd Ft; %) Ország Fejér megye TOP 400.. Index.. Index.. Index 1. 2. 3=2/1 4. 5. 6=5/4 7. 8. 9=8/7 Befektetett eszközök 66 194,2 66 987,9 101,2 1 322,6 2 107,6 159,4 993,1 1 767,9 178,0 ebből Immateriális javak 3 577,0 3 895,4 108,9 59,1 53,2 90,0 49,4 43,3 87,7 Tárgyi eszközök 30 412,1 31 337,8 103,0 1 118,8 1 164,0 104,0 875,2 913,4 104,4 Források alakulása (milliárd Ft; %) Megnevezés Ország Fejér megye TOP 400.. Index.. Index.. Index 1. 2. 3=2/1 4. 5. 6=5/4 7. 8. 9=8/7 Saját tőke 43 490,3 48 284,6 111,0 987,1 1 111,7 112,6 682,5 781,8 114,5 ebből jegyzett tőke 12 737,1 12 090,0 94,9 318,8 323,5 101,5 229,8 233,6 101,7 jegyz., be nem fiz. tőke 25,7 21,3 82,9 0,5 0,5 100,0 0,0 0,0 tartalékok 30 107,9 31 213,8 103,7 640,4 704,4 110,0 442,6 487,8 110,2 mérleg sz. eredmény 671,0 5 002,1 745,5 28,4 84,3 296,8 10,1 60,4 598,0 Céltartalékok 3 899,6 3 417,5 87,6 30,9 36,4 117,8 29,7 35,6 119,9 Kötelezettségek 75 741,7 83 938,2 110,8 1 524,4 2 113,8 138,7 1 178,7 1 817,9 154,2 ebből rövid lejáratú köt. 48 647,1 58 551,8 120,4 1 231,2 1 083,5 88,0 967,9 869,1 89,8 hosszú lejáratú köt. 26 031,4 24 502,6 94,1 275,6 1 012,7 367,5 197,2 935,2 474,2 hátrasorolt köt. 1 063,2 883,8 83,1 17,6 17,6 100,0 13,6 13,6 100,0 Passzív időbeli elhatárolások 6 096,5 6 251,1 102,5 104,1 118,7 114,0 77,1 91,0 118,0 Források összesen 129 228,1 141 891,4 109,8 2 646,5 3 380,6 127,7 1 968,0 2 726,3 138,5 5. sz. táblázat a veszteség egyharmadot meghaladó mérséklődése vezetett a mérleg szerinti eredmény közel 7,5-szeres bővüléséhez. A TOP 400-as körben is a saját tőke növekedésével javult a gazdálkodók vagyoni helyzete. Mérleg szerinti eredményük hatszoros növekedés mellett 60,4 milliárd Ft-ot tett ki, ezzel megyei hozzájárulásuk a. évi 36 %-ról 72 %-ra változott. A Fejér megyei kismértékű, 1,5 %-os növekedéssel szemben országosan és a Közép-Dunántúlon is mérséklődött a jegyzett tőke állománya. A Fejér megyei vállalkozások 4,6 %-os emelkedés mellett átlagosan 24,9 millió Ft-ot mutattak ki. A 323,5 milliárd Ft összegű megyei jegyzett tőke állomány 65 %-a a feldolgozóiparhoz és a kereskedelemhez volt köthető mindkét évben, de a legmagasabb, egytizedes tőkeemelés a kisebb súlyú szálláshelyszolgáltatás, vendéglátás területén volt. Országosan nem volt jellemző a tőkeállomány ilyen mértékű koncentrációja, a három meghatározó súlyú nemzetgazdasági ág (pénzügyi-biztosítási tevékenység, feldolgozóipar, energiaszektor) 56 %-os részt fedett le. A kkv szektor minimális csökkenés mellett a jegyzett tőke 41 %-át birtokolta Fejér megyében. Foglalkoztatottak száma szerint vizsgálva a 2 9 főt alkalmazók kivételével mindenhol növekedés volt, legnagyobb tőkeinjekció az 50 249 főt foglalkoztatók körében történt. -ben külföldi tulajdonosi részvétellel 385 Fejér megyei cég működött, de tőkeerősségüket jelzi, hogy a 171,2 milliárd Ft-os vagyonuk közel 53 %-os részesedést jelentett a megyei értékből (16. sz. ábra). A jegyzett tőke. évi tulajdonosi szerkezetének alakulása, változása és megoszlása (milliárd Ft; előző év = 100%) Befekt. pü-i eszközök 32 205,1 31 754,7 98,6 144,7 890,4 615,3 68,5 811,2 1 184,2 Forgóeszközök 60 491,5 72 418,0 119,7 1 291,1 1 240,4 96,1 959,9 940,0 97,9 ebből Készletek 8 737,4 8 763,0 100,3 330,5 345,7 104,6 277,1 291,4 105,2 Követelések 36 205,2 48 381,2 133,6 749,9 650,8 86,8 566,4 501,6 88,6 Értékpapír + Pénzeszk. 15 548,9 15 273,8 98,2 210,7 243,9 115,8 116,4 147,0 126,3 Aktív időbeli elhatárolások 2 542,4 2 485,5 97,8 32,8 32,6 99,4 15,0 18,4 122,7 Eszközök összesen 129 228,1 141 891,4 109,8 2 646,5 3 380,6 127,7 1 968,0 2 726,3 138,5 4. sz. táblázat Tulajdonosi formák Külföldi tulajdon Belföldi társaság Belföldi magánsz. Önkormányzati tul. Állami tulajdon Egyéb 16. sz. ábra Ország Fejér megye TOP 400 Érték (Változás) Megoszlás Érték (Változás) Megoszlás Érték (Változás ) Megoszlás 4 684,2 (93,8%) 38,7% 171,2 (98,2%) 52,9% 155,6 (98,8%) 66,6% 3 174,5 (87,4%) 26,3% 88,9 (102,5%) 27,5% 60,9 (108,7%) 26,1% 2 205,9 (101,2%) 18,2% 48,3 (111,5%) 14,9% 9,3 (107,6%) 4,0% 479,2 (104,4%) 4,0% 10,2 (114,3%) 3,2% 5,4 (99,6%) 2,3% 1 266,7 (104,8%) 10,5% 3,8 (104,3%) 1,2% 2,4 (107,1%) 1,0% 279,5 (105,7%) 2,3% 1,1 (57,3%) 0,3% - - - 14 TOP100+300 Fejér megye gazdasága TOP100+300 Fejér megye gazdasága 15
NAV NAV Bár a külföldi befektetők száma és a vállalkozások rendelkezésére bocsátott vagyon is kismértékben csökkent, ennek ellenére a külföldi érdekeltségben lévő vállalkozások átlagos jegyzett tőkéje 439 millió Ft-ról 444,8 millió Ft-ra emelkedett. Érdekesség, hogy míg a vállalkozások 90 %-ában belföldi magánszemély tulajdonos is volt, addig a jegyzett tőke összegéből 15 %-os részarányt képviseltek. A megyei jegyzett tőke 72 %-a a TOP 400-hoz kapcsolható, e körben stagnálás mellett 584 millió Ft jutott átlagosan egy vállalkozásra. A külföldi tulajdon kétharmados súlya itt még meghatározóbb, mint megyei szinten, a 155,6 milliárd Ft-juk a megyei külföldi jegyzett tőke 91 %-át lefedte. Az alapítói vagyon koncentrálódása még szembetűnőbb a 100 legnagyobb árbevételű gazdálkodónál, hiszen átlagosan közel 2,1 milliárd Ft jegyzett tőkét mutattak ki. A kötelezettségek állománya. évben 2113,8 milliárd Ft-ot tett ki Fejér megyében, a 39 %-os növekedésben a hosszú lejáratú kötelezettségek jelentős emelkedésének volt szerepe. Az összes tartozás felét kitevő rövid lejáratú kötelezettségek 12 %-kal csökkentek, ezen belül a szállítói kötelezettségek is 2 %-ot meghaladóan mérséklődtek. Az idegen forrás, azaz a kötelezettségek a 400 meghatározó árbevételű vállalkozásnál is másfélszeres növekedést mutatott, így a megyei kötelezettségek 86 %-a e körhöz köthető. Kedvező tendencia, hogy az éven belüli tartozások itt is mérséklődtek. VI. BERUHÁZÁSOK A. évben üzembe helyezett beruházásokról általánosságban elmondható, hogy az előző évinél kevesebb vállalkozás nagyobb értékű fejlesztéseket valósított meg, amelyek 2016-ban már pozitív hatással lehetnek e cégek gazdasági teljesítményére (17. sz. ábra). Fejér megyében csökkent legkisebb mértékben a számuk, de még így is a közép-dunántúli beruházók négytizede Fejér megyei székhelyű volt és a térség fejlesztéseinek 48 %-a is a megyében valósult meg. A megyei beruházások értéke 37,8 %-os növekedés után megközelítette a 223 milliárd Ft-ot, ez az országos érték közel 5 %-át jelentette -ben. A legnagyobb árbevételt elérő 400 vállalkozásból 329 valósított meg fejlesztést 570,6 millió Ft értékben átlagosan. Figyelemre méltó, hogy a megyei 61,1 milliárd Ft-os növekmény szinte teljes egészében a TOP 400 adózóhoz köthető, a befektetői bizalom emelkedését mutatja, hogy a beruházásokra fordított összeg jelentősen emelkedett. VII. A NAPTÁRI ÉVTŐL ELTÉRŐ ÜZLETI ÉVET VÁLASZTÓ GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK Mint azt a bevezetésben is jeleztük gazdasági súlyuk miatt nem lehet figyelmen kívül hagyni a naptári évtől eltérő üzleti évet választó Fejér megyei társaságok gazdasági teljesítményét. Tekintettel azonban arra, hogy e társaságok többségének a bevallás benyújtása az elemzés alapját képező gyorsjelentés összeállítása után esedékes, így gazdálkodásuk jellemzőit a 2013. évi bevallásadataik alapján vizsgáltuk és a megyén belül elfoglalt helyük is ezeknek az adatoknak a felhasználásával került meghatározásra. Fejér megyében a -es évről 34 eltérő üzleti évet választó társaság bevallása került feldolgozásra, ez eggyel kevesebb az előző évinél. E cégek több mint kétharmada két nemzetgazdasági ágba tömörült: 13 adózó a feldolgozóipar, 10 a kereskedelem, gépjárműjavítás területén működött. A kiemelt gazdasági mutatókat tartalmazó 6. számú táblázatban jól láthatók e gazdálkodói kör jellemzői: a naptári év szerint működőknél magasabb közel 90 százalékos részarány exportorientáltság, a jegyzett tőke szinte teljes egészét lefedő külföldi tulajdon, a foglalkoztatottak létszámának kimagasló bővülése, s mindez a naptári évvel azonosan működőkét lényegesen meghaladó havi átlagbérekkel is párosult. Amennyiben a két gazdálkodói kör naptári évvel azonosan és attól eltérően működők gyorsjelentésben szereplő legfrissebb adatait összesítetten vizsgáljuk, az ily módon számított teljes megyei nettó árbevételen belül az eltérő üzleti évesek által kimutatott 694 milliárd Ft 18 %-ot képviselt. A társaságok. évi összes üzemi bevételének 97 %-ot meghaladó részét az értékesítés nettó árbevétele tette ki. Ez 24 %-kal volt több az előző évinél, így az egy vállalkozásra jutó árbevétel 20,4 milliárd Ft lett a 2013. évi 15,9 milliárd Ft-tal szemben. Ezt a vállalkozói kört a megyei átlagot meghaladó exportorientáltság jellemezte, hiszen árbevételük 90 %-a határon túli értékesítésből származott. Az üzemi költségek és ráfordítások meghatározó részét az anyagjellegű ráfordítások jelentették. Mivel a költségek emelkedése kismértékben meghaladta az összes. évben üzembe helyezett beruházások alakulása és változása Beruházók száma (db) Beruházási érték (milliárd Ft) Átl. beruházási érték (millió Ft) Megnevezés 129 821 (94,6%) 4 684,6 (105,6%) 36,1 (111,7%) Ország (előző év = 100%) 4 895 (96,9%) 222,8 (137,8%) 45,5 (142,2%) Fejér megye 329 (96,8%) 187,7 (147,7%) 570,6 (152,7%) TOP 400 üzemi bevételét, ez az üzemi eredmény 4 %-os csökkenéséhez vezetett. Az adózás előtti eredmény -ben is pozitívumot mutatott, a növekedésében kiemelkedő része volt a pénzügyi tevékenységnek. A pénzügyi műveleteik eredményét (15,7 milliárd Ft) úgy sikerült 37 %-kal gyarapítani, hogy a nyereség szinten tartása mellett a veszteségeiket 55 %-kal visszaszorították. Az eltérő üzleti évet választó társaságok 11,3 milliárd Ft pozitív adóalapra vetítve 1,7 milliárd forint számított adót mutattak ki bevallásaikban, ez gyakorlatilag megegyezett a társaságiadó-fizetési kötelezettségükkel. Mivel az általuk igénybe vett adókedvezmények összege a 2013. évi 540 millió Ft-tal szemben még a 12 millió Ftot sem érte el, adófizetési kötelezettségük mintegy 63 %-kal bővült. Az eltérő üzleti évet választó adózók. évi mérlegfőösszege 36 %-os emelkedést mutatott, ezt az eszközökön belül elsősorban a vállalkozás tevékenységét egy éven túl szolgáló aktívák bővülése alakította (7. sz. táblázat) A forgóeszközöket meghaladó dinamika hatására -ben a befektetett eszközök részesedése lett a meghatározó. A forrás oldal domináns eleme a kötelezettségek, ezek több mint felét a rövid lejáratú tartozások adták. A saját vagyon 34 %-át a jegyzett tőke tette ki, mely szinte teljes egészében külföldi tulajdonosok kezében volt.. évben 26 vállalkozás valósított meg beruházásokat, az erre fordított 29,1 milliárd Ft 61 %-kal haladta meg az előző évit. A vállalkozásonként felhasznált 1,1 milliárd Ft azt jelzi, hogy a jövőbeni fejlődésük egyik lehetőségét a folyamatos fejlesztésekben látják. Eszközök és források alakulása (milliárd Ft; %) Megnevezés 2013.. Index 1. 2. 3=2/1 Eszközök összesen 520,6 708,4 136,1 ebből befektetett eszközök 255,7 376,3 147,2 forgóeszközök 262,5 327,4 124,7 Források összesen 520,6 708,4 136,1 ebből saját tőke 218,0 235,1 107,8 kötelezettségek 291,8 450,6 154,4 Naptári évtől eltérő üzleti évet választó Fejér megyei vállalkozások kiemelt adatai (milliárd Ft; %) Megnevezés 2013.. Index Megyei részarány.. 1. 2. 3=2/1 4. 5. Összes üzemi bevétel 574,1 712,0 124,0 15,6 17,6 ebből értékesítés nettó árbevétele 558,1 693,7 124,3 16,0 18,0 ebből export árbevétel 476,2 623,1 130,8 30,4 33,5 Összes üzemi költség 559,7 698,2 124,7 16,0 18,2 ebből anyagjellegű ráfordítás 470,1 577,4 122,8 16,9 19,0 személyi jellegű ráfordítás 50,1 57,3 114,4 12,9 13,7 Üzemi tevékenység eredménye 14,4 13,8 95,8 8,3 6,2 Adózás előtti eredmény 28,1 29,7 105,7 14,2 12,7 Jegyzett tőke 81,3 80,1 98,5 20,3 19,8 ebből külföldi tulajdon 80,9 79,8 98,6 31,7 31,8 Átlagos állományi létszám (fő) 9 875 10 712 108,5 9,5 10,1 6. sz. táblázat A 34 vállalkozásnál 837 fős létszámbővítés történt -ben (18. sz. ábra). A foglalkoztatottak átlagos állományi létszámának 8,5 %-os emelkedése és a bérköltség 16 %-os bővülése kedvezően alakította az éves átlagbér nagyságát is. E cégek a megyeit meghaladó átlagbérrel honorálták alkalmazottaik munkáját, a 3561 ezer Ft 7 %-kal volt magasabb a 2013. évinél. Összeállította: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Fejér Megyei Adó- és Vámigazgatóságának Tervezési és Elemzési Osztálya A foglalkoztatás főbb jellemzői 2013.. 32 918 452 9 875 3 334 Bérköltség (ezer Ft) 115,9% 108,5% 106,8% Átl. állományi létszám (fő) 38 142 910 10 712 3 561 Átlagbér (ezer Ft/fő) 17. sz. ábra 7. sz. táblázat 18. sz. ábra 16 TOP100+300 Fejér megye gazdasága TOP100+300 Fejér megye gazdasága 17
NAV ANALYSIS Economic Processes of the Fejér District s TOP 400 in Introduction Our analysis aims to offer a comprehensive picture of the economic performance for the running calendar year concerning companies with double-entry bookkeeping and with corporate seats in Fejér Country, as per the corporate income tax Quick Report of. The basis for qualifying for the TOP 400 biggest tax payers was reliant on the condition of having achieved at least 642 million HUF net turnover. Position 100 is occupied by a company that has achieved 2 846 million HUF in net turnover, which is almost 18 percent (425 million HUF) higher than the same position in. 19 newcomers have been included in the TOP 100, but the first eight positions have not changed. Companies that have opted for a different fiscal year, due to the later deadline of the balance sheet submissions, will be referred to in our chapter regarding the cumulative tax returns. I. Most significant economic characteristics of The dominance of the largest net revenue TOP 400 companies of Fejér County is obvious throughout all segments of the economy, being responsible for 85 percent of the county s turnover and 95 percent of export revenues. Operating profit increased by 36% and pretax profits have also grown by 43%. A staggering 63 percent of the county s workforce were employed by this group of businesses, being also responsible for 75 percent of the total payroll expenditures. Considering turnover, the most important 100 companies have achieved a total of 23.2 billion HUF in sales revenue. Financial losses are compensated by a 42 percent increase in operating income and therefore profit before tax has also increased by 57%. Also of note is their decisive role in the various developments within the county, coming to an average of 1.6 billion HUF investment value. II. Number of tax declarations As per the submitted tax declarations of the TOP 400 companies with the biggest revenues, it is revealed that 60 % are concentrated in just 2 sectors: 123 companies in the trading and 113 in the manufacturing branches. As to the number of employees, the 400 biggest businesses show quite varying numbers. 117 companies employ anywhere between 10 49 people, followed by 164 of those employing more than 50. III. Main indicators of economy 1. Revenue The operating income of the TOP 400 companies with the biggest revenues have increased by 9.8%. While in 83% of the countys operating revenues were realized by these businesses, the percentage in has increased to 84.5%. As far as the net proceeds of the TOP 400 are concerned, 58.6 percent has been achieved by the manufacturing industry, followed by the trading and car repair branches with a total of 28 percent. Average revenues for were in the amount of 6, 7 billion HUF (increase of 8.5 percent compared to the previous year). Revenue figures for export within the county can be attributed in a 98 percent degree to the TOP 400. This trend is also valid for national distribution and trade since almost three quarters were realized by the same companies. 2. Costs and Expenditures The TOP 400 companies make up for 85 percent of the county s total expenditure costs (2 653.6 billion HUF) The biggest percentage of expenditures in the county, 85 percent to be exact, is also related to the TOP 400 companies. Expenditure figures show an average of 6.6 billion HUF which is most likely due to the high operating costs of the manufacturing and trading companies. 3. Number of employees and average wages 63% of the total workforce in the county is employed by the TOP 400. There has been an increase of 1.453 employees out of which 901 went towards the manufacturing industry. The second largest employer-segment is represented by the trade and automobile industries, hiring an additional 319 people. As far as the average vages are concerned, data indicates that employees earned 3 103 thousand HUF in, representing a rise of 3% compared to. Employees at the TOP 100 companies have seen an even bigger increase of 6 percent, while headcount has also increased by 1 percent, average vages thus amounting to 3 233 thousand HUF. IV. Joint company results 1. Components of pre-taxation results In four fifths of the total operating profits in the county have been realized by the TOP 400 companies, an increase of 3 percent compared to. Overall, data shows that companies increased their profits by 22 percent while managing to cut losses by 27 percent. Operating at a loss as opposed to are the industrial branches of energy and finance. The manufacturing industry, constituting a total 78.5 % share, again managed to increase their operating profits to a total of 132 billion HUF. The Top 400 companies raised their profits before tax to 48 billion HUF but the energy, financial and insurance branches continue to struggle. Only the manufacturing industry managed to increase their profit by 27.6 percent. 18 TOP100+300 Fejér megye gazdasága
NAV ANALYSIS KSH 2. Base tax, tax relief, tax liability Considering that 79 percent of the positive base tax is directly related to the TOP 400 companies, the 30% increase was accompanied by a 32% growth in the calculated tax. The biggest tax breaks are due to development aids and sport sponsorships. Concerning corporate tax for the TOP 400, there has been a number of 371 companies liable to pay 17.1 billion HUF. On regional level, the overall percentage of the tax breaks stayed consistent when compared to the previous year, burdens having increased from 9.1 to 9.8 percent. V. Balance sheets 1. Assets The Top 400 companies have had a total balance sheet of 2 726.3 billion HUF. This is more than four fifth of the district s total. The tax report revealed that the company assets amount to four fifth of the county s total. Important growth has also been shown in the 84% rise of securities. 2. Funds The TOP 400 has achieved an increase in private equities of 70%. Considering long-term assets, there has been an overall increase in tangible assets, while the invested financial assets dropped for both the TOP 400 circle and Fejér County. The assets in short-term loans in excess of long-term assets, increased markedly. In terms of funds, personal equity within the initial capital has decreased by 3 percent both at the TOP 400 and the district as well, while the regional tendency shows a slight increase. Provisions and reserves representing sixty percent have moved into a positive direction, however the profits as per the balance sheets for both the county and the TOP 400, although still in the positive area, have markedly decreased. This is most likely due to the fact that profits were overall smaller while losses were bigger than anticipated. The liabilities have risen everywhere, but a rearrangement has occurred since while the long- term debts have decreased, the short-term loans have markedly risen. VI. Investments From the TOP 400 companies, 329 enterprises carried out development projects worth 570.6 million HUF on average. It is noteworthy that the county s 61.1 billion HUF increase is almost entirely linked to the TOP 400 taxpayers, the increase in investor confidence indicating that investment levels have increased significantly. VII. Characteristics of companies choosing a different fiscal year Several important companies have opted for a different fiscal year and thus, due to the later deadline of the balance sheet submissions, most corporate income tax reports could not be finalized and are therefore not included in our Quick Report. Their commercial activities are rely on the comprehensive report based on the 2013- tax returns. Within the county, there have been 34 companies opting for a different fiscal year, the most significant ones are the 13 active in the manufacturing industry and 10 in trading, car repair. Total operating revenues for have been in excess of 97% in net sales. Noteworthy as well is the fact that they are to the greatest part export oriented since 90 percent of profits come from foreign markets. Operating costs and expenses were mostly material expenses and since the increase in costs slightly exceeded the total operating revenue, this led to a 4% decline in operating income. The profit before tax also showed a positive balance in, the balance sheet total revealing an increase of 36 percent. 34 companies have increased their headcount by a total of 837 employees and the average yearly wages amounted to 3 561 thousand HUF. County Fejér Tax Directorate of the National Tax and Customs Administration Fejér megye gazdasága 2016. I. félév F ejér megye gazdaságát 2016 I. félévben is az ipar növekvő teljesítménye határozta meg. A megye ipari jellegét jelzi, hogy minden egyes Fejér megyei lakosra az országos átlag kétszeresének megfelelő ipari termelési érték jutott. A megyei beruházások értéke elsősorban a feldolgozóipari vállalkozások miatt nőtt, az invesztíciók döntő részét gépbeszerzések tették ki. Csökkent viszont az építőipar teljesítménye, ennek ellenére az ágazatban foglalkoztatottak száma nőtt. A megye munkaerőpiacát a magas foglalkoztatási szint jellemzi: kissé nőtt a megye gazdasági szervezeteinél alkalmazásban állók száma, ugyanakkor az üres álláshelyek adatai szerint a járműipar, az élelmiszeripar és a kereskedelem küzd jelentős munkaerőhiánnyal. A fontosabb jelzőszámok Megnevezés Ország összesen Fejér megye 2016. I. félév A megye helye a területi rangsorban (Budapestet is beleértve) 2013. I. félév. I. félév. I. félév Az ipar termelési értéke a) ; milliárd Ft 12 769,4 1 079,9 5. 5. 3. 3. Az ipari termelés volumenindexe a) ;. I. félév=100,0 % 103,8 108,4 18. 16. 6. 8. Egy lakosra jutó ipari termelési érték; ezer Ft 1 401,3 2 802,7 3. 3. 3. 3. A beruházások teljesítményértéke; milliárd Ft 1 498,6 79,2 7. 4. 6. 4. A beruházások egy lakosra jutó értéke; ezer Ft 152,4 189,4 6. 2. 6. 4. Egy lakosra jutó építőipari termelés; ezer Ft 52,0 36,2 17. 14. 15. 12. Szerződésállomány az építőiparban; milliárd Ft 642,6 28,1 13. 19. 12. 5. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete; Ft/hó 258 030 246 186 4. 4. 4. 4. A bruttó kereset indexe;. I. félév=100,0 % 106,0 107,1 14. 18. 10. 2. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos nettó keresete; Ft/hó 171 590 163 714 4. 4. 4. 4. A nettó kereset indexe;. I. félév=100,0 % 107,6 108,7 12. 18. 9. 2. Egy lakosra jutó GDP; ezer Ft 3 262 b) 3 169 b) 5. c) 5. c) Ezer lakosra jutó regisztrált vállalkozások száma 173 137 16. 17. 16. 17. Vendégéjszakák száma; ezer vendégéj 10 979,5 189,9 15. 15. 16. 15. 2016. I. félév 1. tábla a)székhely szerinti megfigyelés alapján. b) A. év adata. c) Éves adatok alapján. TOP100+300 Fejér megye gazdasága 21
KSH KSH IPAR 2016 első félévében a Fejér megyei székhelyű, legalább 50 főt foglalkoztató ipari vállalkozások termelésének értéke 1080 milliárd forint volt, 8,4 százalékkal magasabb volumenű, mint egy évvel korábban. A megye minden egyes lakosára 2,8 millió forint termelési érték jutott, az országos átlag kétszerese. A területi rangsorban (Budapestet is beleértve) Fejér a nyolcadik legmagasabb termelésivolumen-növekedési ütemet érte el. A megye ipari termelésének döntő része, 1059 milliárd forint a feldolgozóiparból származott, amelynek termelési volumene összességében 9,0 százalékkal emelkedett. Ágazatainak többségében a termelés meghaladta a első félévit, csak a gépeket, gépi berendezéseket előállító cégeknél történt visszaesés. A kohászati és fémfeldolgozó vállalkozások kibocsátása a tavalyihoz hasonlóan alakult, produktumaik értéke megközelítette a 233 milliárd forintot. A csaknem kizárólag exportmegrendelésre dolgozó elektronikai iparban a folyamatos kapacitásbővítő beruházásoknak köszönhetően 45 százalékkal, a járműiparban pedig 5,2 százalékkal nőtt a kibocsátás volumene előbbi termelési értéke 225, utóbbié 214 milliárd forintot tett ki. A villamos berendezések termelési volumene néhány vállalkozás tevékenységi körének változása miatt a többszörösére ugrott. 22 Megnevezés 1. ábra % 120 100 Az ipar főbb adatai Fejér megyében, 2016. I. félév* 80 60 40 20 0 Az ipari termelés volumenének változása, 2016. I. félév* (. I. félév=100,0) Ország összesen: 103,8 113,6 112,6 112,2 112,0 110,9 110,5 108,6 108,4 108,3 107,2 106,7 106,6 104,8 102,7 102,5 101,9 101,8 99,8 98,0 94,3 Baranya Heves Borsod-Abaúj-Zemplén Tolna Komárom-Esztergom Békés Szabolcs-Szatmár-Bereg Fejér Nógrád Pest Vas Veszprém Csongrád Somogy Bács-Kiskun Zala Jász-Nagykun-Szolnok Hajdú-Bihar Budapest Győr-Moson-Sopron *A legalább 50 főt foglalkoztató ipari szervezetek adatai, székhely szerint. Termelés Exportértékesítés Az export aránya az összes értékesítésből, % Alkalmazásban állók száma, fő Termelés millió Ft. I. félév = 100,0% Exportértékesítés Alkalmazásban állók Ipar összesen 1 079 917 902 798 82,5 37 801 108,4 111,8 98,5 Ebből: Feldolgozóipar 1 059 129 902 097 84,4 36 706 109,0 111,8 98,5 Ezen belül: Kohászat, fémfeldolgozás 232 904 189 178 78,5 8 519 100,5 104,0 96,7 Számítógépek, elektronikai, optikai termékek gyártása 225 463 222 496 99,0 3 897 145,3 147,5 108,4 Járműipar 214 270 193 421 90,7 9 039 105,2 105,7 93,0 Gumi-, műanyag-, építőanyag-ipar 146 746 133 048 89,2 5 670 104,2 110,3 98,5 Élelmiszeripar 80 380 36 185 45,1 2 372 105,2 96,9 99,4 Fa-, papír- és nyomdaipar 66 065 56 808 84,2 1 086 102,4 101,1 99,3 Gépek, gépi berendezések gyártása 65 564 56 582 87,3 4 030 83,5 79,5 95,7 Villamos berendezések gyártása 12 146 11 174 89,7 840 6,7-szeres 13-szoros 3,1-szeres 2. tábla Az ipari termelőkhöz június végéig 1094 milliárd forint nettó árbevétel folyt be, csaknem a tizedével több, mint első félévében. A bevétel négyötödét az export adta, amelynek volumene 12 százalékkal volt magasabb a tavalyinál. A belföldi értékesítésből ezzel szemben 2,2 százalékkal kevesebb, 191 milliárd forint bevételt könyvelhettek el a megye iparvállalatai. A gumi-, műanyag-, építőanyag-iparban 15, a fa-, papír- és nyomdaiparban 6,8, a kohászati és fémfeldolgozó ágazatcsoportban pedig 4,4 százalékkal csökkent a hazai eladásokból származó árbevétel. *A legalább 50 főt foglalkoztató, megyei székhelyű ipari vállalkozások adatai. A Fejér megyei székhelyű, legalább 50 fős ipari vállalkozások 37 800 munkavállalót alkalmaztak, 580 fővel kevesebbet, mint első félévében. Bár az elektronikai iparban 300 fővel, a villamos berendezéseket előállító vállalkozásoknál pedig 570 fővel bővült a foglalkoztatottak száma, ezzel szemben a járműiparban 680 fővel, a kohászati és fémfeldolgozó cégeknél csaknem 300 fővel, a gépeket, gépi berendezéseket gyártó vállalkozásoknál pedig 180 fővel dolgoztak kevesebben, mint egy évvel ezelőtt. Minden egyes ipari alkalmazottra átlagosan 28,6 millió forint termelési érték jutott, ami egytizedével magasabb a tavaly első félévinél. Az elektronikai ipar, valamint a fa-, papír- és nyomdaipar termelékenysége ennél 2-szer magasabb volt, de az ipari átlagot meghaladó termelékenység (33,9 millió forint) jellemezte a megye élelmiszeriparát is. BERUHÁZÁSOK A megyei székhelyű gazdasági szervezetek új beruházásainak értéke meghaladta a 79 milliárd forintot, ami összehasonlító áron mintegy 20 százalékos növekedést jelent azonos időszakához képest. A tárgyieszköz-állomány bővülésének jelentős része ezúttal is a feldolgozóipari vállalkozásokhoz köthető: az előző évinél tizedével nagyobb volumenű, 48 milliárd forint értékű beszerzéseik a megye nemzetgazdasági beruházásainak 61 százalékát tették ki. A feldolgozóiparon belül változatlanul a közúti járművek alkatrészeinek gyártásával foglalkozó vállalkozások költöttek a legtöbbet, 17,7 milliárd forintot új eszközökre, ami az egy évvel korábbinak a másfélszerese. Fejlesztéseik szinte kizárólag új gépek és berendezések vásárlását jelentették. A fémalapanyagok gyártásával foglalkozó vállalkozások 7,1, az elektronikai termékek előállítói 6,1 milliárd forint értékben beruháztak. Az adminisztratív szolgáltatások ágban a nemzetgazdasági beruházások összege meghaladta a 10,5 milliárd forintot: a. évi bázisidőszak hétszeresét kitevő invesztíciók elsősorban egy nemzetközi vállalatcsoport kapacitásnövelő projektjéhez kapcsolódtak. A kereskedelemben közel 5,5 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg, másfélszerese az egy évvel korábbinak. Az öszszeg túlnyomó része a külföldi érdekeltségű kiskereskedelmi vállalkozásokhoz A nemzetgazdasági beruházások egy lakosra jutó értéke területi bontásban, 2016. I. félév Nógrád Szabolcs-Szatmár-Bereg Zala Békés Somogy Csongrád Baranya Hajdú-Bihar Borsod-Abaúj-Zemplén Jász-Nagykun-Szolnok Tolna Bács-Kiskun Pest Vas Heves Veszprém Fejér Komárom-Esztergom Győr-Moson-Sopron Budapest 0 50 100 150 200 250 300 350 ezer forint kapcsolódott, amelyek a jelentős eszközbeszerzések mellett ingatlanvagyonukat is számottevően gyarapították. A mezőgazdaságban 3,2, a szállítás és raktározás ágban 2,3, az ingatlanügyletek területén 1,7, az építőiparban 1,3 milliárd forintot tett ki TOP100+300 Fejér megye gazdasága TOP100+300 Fejér megye gazdasága 23 2. ábra 3. ábra Milliárd forint 120 100 80 60 40 20 0 A Fejér megyei székhelyű gazdasági szervezetek nemzetgazdasági beruházásainak értéke (folyó áron) 56,0 2009 I. félév 47,5 2010 I. félév 56,3 2011 I. félév 48,8 2012 I. félév 47,2 2013 I. félév 112,4 I. félév 65,0 I. félév 79,2 2016 I. félév
KSH KSH a nemzetgazdasági beruházások első félévi értéke. Az egyéb gazdasági ágakban végrehajtott bővítések nem játszottak döntő szerepet a megye egészét tekintve. A közigazgatásban a tavalyinak csupán kétharmadát költötték új beruházásokra. A megyeszékhelyen a közlekedési és csatornázási infrastruktúra fejlesztésére irányuló, valamint az oktatási és egészségügyi intézményeket érintő programok mellett sor került a Sóstó Természetvédelmi Terület rehabilitációjára is. Az egy megyei lakosra jutó beruházási teljesítményérték a. I. félévi 158 ezer forintról 189 ezer forintra emelkedett, ezzel Fejér megye a 4. helyre pozicionálta magát a területi rangsorban. A Fejér megyei gazdasági szervezetek a beruházásaik háromnegyedét fordították gépek és berendezések beszerzésére, és mindössze 5,0 százalékát járművek vásárlására. Új épületek, építmények kivitelezésére a források ötödét, mintegy 15 milliárd forintot költöttek. ÉPÍTŐIPAR, LAKÁSÉPÍTÉS 2016 első félévében a Fejér megyei 24 Millió Ft 21000 18000 15000 12000 9000 6000 3000 Az építőipari termelés és a foglalkoztatotti létszám alakulása Fő 5100 4800 4500 4200 3900 3600 3300 0 10 20 30 40 50 60 70 százalék székhelyű, legalább 5 főt foglalkoztató építőipari vállalkozások termelési értéke 15,1 milliárd forint volt, ami a magyarországi építőipari termelés 3,0 százalékát jelentette. A megyei építőipari cégek teljesítményének volumene 9,9 százalékkal csökkent egy év alatt. A két építményfőcsoport közül az épületek építésének teljesítménye 18 százalékkal esett vissza, az egyéb építményeké nem változott számottevően. A termelési volumen visszaesése ellenére az építőiparban foglalkoztatottak száma az egy évvel korábbi 3,6 ezerről 3,9 ezerre nőtt. Az épületépítések visszaesését az ágazati bontás szerinti adatok is jól mutatják: a főtevékenységként a lakó- és nem lakóépületek szerkezetépítését végző szervezetek termelési volumene 27, a szintén főként az épületépítéshez kötődő szaképítési munkákat (épületgépészeti szerelések, befejező építés, bontási munkák) végzőké 11 százalékkal csökkent. Utak, vasút, közművek építésével foglalkozó cégeknél élénkülés volt tapasztalható, teljesítményük 4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A tárgyidőszakban kötött új szerződések értéke háromszorosára nőtt az egy évbi városban 7, a községekben 18 új otthont vettek használatba tulajdonosaik. Elsősorban természetes személyek megrendelésére épültek a lakások (43), 14 otthont vállalkozás, négyet az önkormányzat építtetett. Az új lakások kétharmada saját használatra készült, 16-ot értékesítés, 4-et bérbeadás céljára szántak az építtetők. Az építési formák között a családi ház volt a legkedveltebb. A kiadott új lakásépítési engedélyek és egyszerű bejelentések száma együtt 206 volt. Székesfehérváron, Velencén és Gárdonyban is jelentős számú építkezés várható. TURIZMUS, 2016. JANUÁR AUGUSZTUS 0 3000 2008. 2009. 2010. 2011. 2012. 2013... 2016. 168,3 I. félév I. félév I. félév I. félév I. félév I. félév I. félév I. félév I. félév Szálloda 71,7 A megye kereskedelmi szálláshelyein Épületek építése Egyéb építmények építése (út, vasút, közmű, egyéb) augusztus végéig 182 ezer vendég 417 ezer 0 40 80 120 160 200 vendégéjszakát töltött el. A vendégkör négyötödét a belföldiek adták, külföldről 30 ezer Belföldi Külföldi ezer éjszaka Speciális szaképítés Az építőiparban foglalkoztatottak száma 4. ábra fő érkezett. Részben a bővülő szállásférőhely-kapacitásnak 6. ábra A Fejér megyében épített lakások száma építési forma szerint köszönhetően a vendég- forgalom jelentősen meghaladta a. január-augusztusit: hónapjában, és 38 százalékkal (2,2 ezer A kempingek szállásolták el a vendégek a hazai vendégek száma 44 ezer fővel, eltöltött vendégéjszakáik száma 90 ezer éjszakával, míg a külföldi vendéglétszám 6 ezer fővel, a külföldi vendégéjszakák főre) nőtt a szlovák vendéglétszám is. A külföldi vendégek átlagosan 2,9, a belföldiek 2,2 éjszakát töltöttek el a kereskedelmi szálláshelyeken. egynegyedét. Ebben a szállástípusban bővült a legnagyobb mértékben a férőhelyek száma (2016-ban több új egység is bekerült a megfigyelési körbe), így a vendégforgalom meghaladta a tavalyi hétszeresét.. száma pedig közel 21 ezer éjszakával nőtt. A Fejér megyében működő 30 szálloda 44 11 I. félév A külföldi vendégkörön belül a legnagyobb csaknem 3700 férőhellyel az összes férőhely-kapacitás A kempingek elsősorban a Velencei-tó körüli arányt a német (5,4 ezer fő), az oszt- rák (2,4 ezer fő) és a román (2,3 ezer fő) vendégek képviselték. Mindhárom országból többen érkeztek, az osztrák látogatók eltöltött vendégéjszakáinak száma ennek ellenére elmaradt a tavalyitól. Ukrajnából 3-szor annyi (2,2 ezer fő) vendéget fogadtak harmadával rendelkezik. A 2016. január-augusztusi szálláshelyi forgalom hattizede, azaz közel 110 ezer vendég és 240 ezer vendégéjszaka ebben a szállástípusban jelent meg. A szállodák az év első nyolc hónapjában átlagosan 46, ezen belül augusztusban 61 százalékos szobakihasz- rendezvényekre érkezők körében voltak népszerűek. A panziók a megye vendégforgalmának mintegy 8 százalékát regisztrálták, ez 14 ezer vendéget és 30 ezer vendégéjszakát jelentett. Vendéglétszámuk 13 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban, vendégéjszakáik száma viszont a szálláshelyek, mint első nyolc náltsággal működtek. 3,8 százalékkal csökkent. A közösségi szál- 2016. 48 13 I. félév 5. ábra Családi ház Többszintes többlakásos Egyéb vel korábbihoz képest, főként közműberuházásokra kaptak megrendeléseket az építőipari cégek. A 2016 első félévi szerződésállomány 5,5-szerese az egy évvel korábbinak, amiben szintén meghatározó szerepet játszanak a közműépítésekre kapott többletmegrendelések. 2016 első félévében Fejér megyében 61 új lakás épült, harmadával több, mint egy évvel korábban. A megyeszékhelyen 36, a töb- TOP100+300 Fejér megye gazdasága TOP100+300 Fejér megye gazdasága 25 Megnevezés Szállásférőhelyek száma a) Vendég, fő Üdülőház Közösségi szálláshely A kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma szállástípusonként, 2016. január - augusztus Panzió Kemping A jelentős vendégforgalmú települések* kereskedelmi szálláshelyi adatai, 2016. január-augusztus Ebből külföldi 1,0 1,7 4,2 8,4 13,9 22,8 26,2 Ebből külföldi Vendégéjszaka Szállásdíjbevétel, millió forint 98,8. január augusztus=100,0% vendég vendégéjszaka szállásdíjbevétel Fejér megye összesen 11 398 182 219 30 259 416 863 86 901 2 869,4 137,2 136,2 113,1 Ebből: Velence 4 511 70 884 3 460 162 070 12 561 963,2 248,0 259,1 122,1 Székesfehérvár 1 350 41 314 16 625 87 730 40 971 874,2 115,1 110,1 111,6 Gárdony 2 240 34 701 2 508 76 488 9 961 456,4 104,4 105,8 110,5 Dunaújváros 1 417 10 004 2 839 35 101 11 002 143,2 100,9 112,0 106,2 Mór 232 5 900 1 797 14 386 5 833 152,0 99,9 109,8 111,0 3. tábla a) Július 31-én. * A vendégéjszakák száma alapján rangsorolva.
KSH KSH láshelyeket és az üdülőházakat a megyébe érkezők 6,5 százaléka választotta, ehhez a két szállástípushoz az összes vendégéjszaka tizede kötődött. A megyei vendégkör 80 százalékát Velence, Gárdony és Székesfehérvár szálláshelyei fogadták. A vendégforgalom mindhárom településen élénkült (Velence kiugró mutatói elsősorban a már említett kapacitásbővülésnek köszönhetők), s ez döntően befolyásolta a teljes megye forgalmi adatainak alakulását. A kereskedelmi szálláshelyek az első nyolc hónapban bruttó 4,9 milliárd forint bevételt értek el, ennek hattizede a felszámított szállásdíjból, negyede a vendéglátásból származott. A szállásdíj-bevétel 13, a vendéglátásból befolyt összeg 9,4 százalékkal volt magasabb, mint azonos időszakában. A belföldi vendégek szállásköltségük hatodát Széchenyi Pihenőkártyával egyenlítették ki. A SZÉP-kártyás fizetések összege tavalyhoz képest 12 százalékkal nőtt, így meghaladta a 314 millió forintot. BRUTTÓ HAZAI TERMÉK Előzetes adatok szerint Fejér megyében -ben piaci beszerzési áron 1326,3 milliárd forint bruttó hazai termék képződött, az ország teljes GDP-jének 4,1 százaléka. Ezzel Fejér a megyék rangsorában az előkelő 5. helyen található. A térség fejlődése és a fejlettség területi összehasonlítása az egy lakosra jutó bruttó hazai termék mértékével és változásával jellemezhető. -ben a fajlagos mutató 3,2 millió forintot, az országos átlagnál 2,8 százalékkal alacsonyabb értéket tett ki. Fejér az egy főre jutó GDP alapján a megyék fejlettségi rangsorában 2006-ban az országos listán az 5. helyet foglalta el. Az ezt követő években egészen 2011-ig a 4. pozícióban tartózkodott, majd az utolsó három évet ismét az 5. helyen zárta. Az egyes nemzetgazdasági ágak eltérő mértékben járulnak hozzá a bruttó hozzáadott értékhez, amit meghatároz a megye gazdaságszerkezete. Fejér megyében évek óta magasabb a bruttó hazai termék előállításában nagy súlyt képviselő feldolgozóipar részaránya az országos átlagnál: -ben a megyei bruttó hozzáadott érték 45 százalékát állította elő, az országos 24 százalékkal szemben. Az átlagot megha- 26 % 140 120 100 80 60 40 20 Az egy főre jutó GDP alakulása Fejér megyében, 2006-0 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 az országos átlag százalékában a megyék átlagának százalékában az EU-28 átlagának százalékában 7. ábra ladó részarány nemcsak az feldolgozóiparra jellemző. A megye termékeny mezőföldi területeinek köszönhetően a mezőgazdaságban előállított hozzáadott érték részará- Millió Ft 1 200 000 1 050 000 900 000 750 000 600 000 450 000 300 000 150 000 8. ábra 0 nya (5,6 százalék) is magasabb volt országos értéknél (4,5 százalék). A szolgáltatások közül a kereskedelem, az ingatlanügyletek, az üzleti szolgáltatások, a közigazgatás, az A bruttó hozzáadott érték összevont gazdasági ágak szerint 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 Mezőgazdaság Ipar Építőipar Szolgáltatások összesen oktatás és az egészségügy hozzájárulása jelentősebb. -ben Fejér megyében az egy főre jutó bruttó hazai termék vásárlóerő-paritáson 18 116 PPS-t tett ki, ami az EU-tagországok átlagos fejlettségi szintjének kétharmadát jelentette. GAZDASÁGI SZERVEZETEK 2016. június 30-án 62 372 Fejér megyei székhellyel rendelkező gazdasági szervezetet tartottak nyilván, melyeknek kilenctizedét (57 531) vállalkozásként, további 6,8 százalékukat nonprofit szervezetként jegyezték be. A vállalkozások héttizedét önálló vállalkozóként vették nyilvántartásba, a munkavégzés jellege szerint 35 százalékuk fő-, 49 százalékuk mellékfoglalkozás keretében dolgozott. A társas vállalkozások közül a kft.-k a legelterjedtebbek, héttizedük ezt a társasági formát választotta. A megyei vállalkozások csaknem teljes egészében 10 fő alatti vállalkozások, a 250 fő felettiek száma pedig mindössze 47. Fejér megyében 2016. június végén ezer lakosra átlagosan 137 vállalkozás jutott. A vállalkozói aktivitás mutató értéke a mezőföldi területeken, valamint a megyeszékhelyen és térségében alakult a legkedvezőbben, elsősorban a mezőgazdasági és az ingatlanügyletek főtevékenységű önálló vállalkozók magas számának köszönhetően. Minden ötödik vállalkozás mezőgazdasági tevékenységet végzett, további 16 százalékuk az ingatlanügyleteket, 10 10 százalékuk pedig a kereskedelmet és a tudományos és műszaki tevékenységet jelölte meg főtevékenységnek. Közülük a kereskedelem kivételével mindenütt bővült a vállalkozások köre, legnagyobb arányban (3,3 százalékkal) a mezőgazdaságban. A törvényi előírások változása, a cégek kényszertörlésének bevezetése nagyban hozzájárult a felszámolások számának csökkenéséhez. A cégnyilvántartásban szereplő megyei székhelyű gazdasági szervezetek közül az előző év azonos időszakához képest egynegyedével kevesebb (1305) ellen volt folyamatban fizetésképtelenséggel kapcsolatos eljárás. A legtöbb végzést továbbra is a kereskedelemben (303), valamint az építőiparban (179) adták ki, a legkevesebbet a pénzügyi szolgáltatás ágban (25), illetve az oktatásban (28). A regisztrált vállalkozások száma a főbb gazdasági ágak és gazdálkodási formák szerint, 2016. június 30. Információ, 1595 kommunikáció Művészet 1635 és szabadidő Oktatás 1969 Vendéglátás Adminisztratív szolgáltatás Egyéb szolgáltatás TOP100+300 Fejér megye gazdasága TOP100+300 Fejér megye gazdasága 27 Ipar Építőipar Tudományos és műszaki tevékenység Kereskedelem Ingatlanügyletek Mezőgazdaság 2179 2312 2377 3170 3915 0 1 500 3 000 4 500 6 000 7 500 9 000 10 500 12 000 Korlátolt felelősségű társaság Betéti társaság Egyéb társasági forma Egyéni vállalkozó Adószámmal rendelkező magánszemély és egyéb önálló vállalkozó Összesen 9. ábra 2 500 2 250 2 000 1 750 1 500 1 250 1 000 Darab 750 500 250 0 10. ábra jún.30. 5978 6023 Felszámolás, végelszámolás, csődeljárás 9128 Fizetésképtelenéggel kapcsolatos eljárások száma dec.31. jún.30. dec.31. jún.30. dec.31. jún.30. dec.31. jún.30. dec.31. jún.30. dec.31. jún.30. dec.31. Kényszertörlés 13 065 2009 2010 2011 2012 2013 2016 jún.30.
KSH KSH MUNKAERŐPIAC A KSH a lakosság munkaerőpiaci részvételét rendszeres, a háztartásokat érintő adatfelvételén keresztül méri fel. Az adatok alapján 2016 II. negyedévében Fejér megye 15 74 éves lakosságából 198,2 ezer fő volt gazdaságilag aktív, azaz olyan személy, aki foglalkoztatott, illetve olyan munkanélküli, aki azonnal be tudna lépni a munkaerőpiacra. A gazdaságilag aktív népesség száma az egy évvel korábbihoz képest 3,7 ezer fővel kevesebb, a 8 évvel ezelőtti időszakhoz képest viszont 15,7 ezer fővel több volt. Az aktivitási arány 61,2 százalék, mindössze 1,2 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A gazdaságilag aktív népességen belül mind a foglalkoztatottak, mind a munkanélküliek száma csökkent egy év alatt. A munkanélküliségi ráta így 3 százalék alá esett, ami jóval kedvezőbb, mint az országos érték, a megyék rangsorában pedig Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom után a harmadik helyet jelenti. A népesség másik, mintegy 126 ezer főt számláló csoportja a gazdaságilag inaktívak, ahova például a tanulók, nyugdíjasok, gyesen lévők tartoznak, azok, akik valamilyen oknál fogva nem lépnek be a munkaerőpiacra. ALKALMAZÁSBAN ÁLLÓK A KSH évközi intézményi munkaügyi adatgyűjtése a Fejér megyei székhelyű, legalább 5 fős vállalkozásokat, a költségvetési intézményeket és a nonprofit szervezetek meghatározott körét érinti. Ezeknél a szervezeteknél 2016 I. félévében 121 ezer fő állt alkalmazásban, amely 1,1 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban. Az alkalmazottak közel kétharmada fizikai munkát végzett, 92 százalékuk teljes munkaidőben dolgozott és 75 százalékukat a versenyszféra alkalmazta. Havi átlagban 4700 fő közfoglalkoztatottként végzett munkát (85 százalékuk a költségvetési szférában). A közfoglalkoztatottak aránya az alkalmazásban állókon belül mintegy 3,8 százalékot tett ki. A megye foglalkoztatási helyzetét a termelő ágak, ezen belül az ipar és a feldolgozóipar határozza meg. Az alkalmazottak 35 százaléka a feldolgozóiparban dolgozott (közel 43 ezer fő), a létszám az 28 TOP100+300 Fejér megye gazdasága Ezer fő 350 300 250 200 150 100 50 A 15 74 éves lakosság gazdasági aktivitás szerinti összetétele Fejér megyében 0 I. II. III. IV. I. II. III. IV. I. II. III. IV. I. II. III. IV. I. II. III. IV. I. II. III. IV. I. II. III. IV. I. II. III. IV. I. II. 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2016 Foglalkoztatottak Munkanélküliek Gazdaságilag inaktívak 11. ábra Fő 122000 120000 118000 116000 114000 112000 110000 I. n.év Az alkalmazásban állók száma és változása (előző év azonos időszaka=100,0%) I. félév I III. n.év I IV. n.év I. n.év I. félév I III. n.év I IV. n.év I. n.év I. félév 2016 Alkalmazásban állók száma, fő Alkalmazásban állók száma a közfoglalkoztatottak nélkül, fő Létszám változása, % Létszám változása a közfoglalkoztatottak nélkül, % egy évvel korábbihoz képest 2,0 százalékkal kevesebb. A termelő ágak közül a mezőgazdaság az alkalmazottak mindöszsze 3,7 százalékát foglalkoztatta. Az építőiparban tavalyhoz képest 7,7 százalékos létszámemelkedés történt, a bővülés mind a fizikai, mind a szellemi munkaköröket érintette. 12. ábra 14. ábra % 110 108 106 104 102 100 A szolgáltató szektoron belül a kereskedelemben közel 20 ezren dolgoztak, a szellemi foglalkozásúak létszámbővülése miatt tavalyhoz képest 1,6 százalékkal többen. A szolgáltató szektor további nagyfoglalkoztatói közül az egészségügyi és szociális ellátásban 6,0, az oktatásban 2,0, az adminisztratív szolgáltató tevékenységekben 5,2 százalékos volt a létszámbővülés. A közigazgatásban viszont 3,2 százalékkal kevesebben dolgoztak, mint egy évvel korábban. KERESETEK A január-júniusi időszakban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi átlagos bruttó keresete 246 ezer forint volt Fejér megyében. A kereseten felüli juttatásokat (többek között az étkezési, a lakhatási, a ruházati vagy a munkába járással kapcsolatos költségtérítést) is magában foglaló munkajövedelem havi átlagos összege 261 ezer forintot tett ki. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi nettó átlagkeresete (164 ezer forint) az országos átlagnál nagyobb mértékben, 8,7 százalékkal nőtt, és a fővároson kívül csak Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében volt magasabb. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi nettó átlagkeresete országos összehasonlításban, 2016. I. félév Gazdasági ágak összesen Mezőgazdaság Ipar Építőipar Kereskedelem Szállítás és raktározás Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás Tudományos és műszaki tevékenység 13. ábra Adminisztratív szolgáltatások Közigazgatás Oktatás Egészségügyi és szociális ellátás 0 50000 100000 150000 200000 250000 300000 forint/hó Fejér megye Ország összesen Ezzel együtt a nettó átlagkereset közel 8 ezer forinttal elmaradt az országos átlagtól. A megye költségvetési szerveinél 147 ezer, a versenyszférában 169 ezer forint A teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi nettó átlagkeresete a feldolgozóiparban, 2016. I. félév Vegyi anyagok, vegyi termékek gyártása Élelmiszeripar Gumi-, műanyag-, építőanyag-ipar Járműgyártás Villamos berendezések gyártása Gépek, gépi berendezések gyártása Kohászat, fémfeldolgozás Feldolgozóipar összesen 0 50000 100000 150000 200000 250000 300000 forint/hó Fejér megye Ország összesen volt a nettó kereset. Egy fizikai munkakörben dolgozó átlagosan havi 129 ezer forintot, míg egy szellemi foglalkozású 227 ezer forintot vitt haza. A gazdasági ágak közül az iparban 198 ezer forint, az egy évvel korábbinál 8,8 százalékkal magasabb volt a nettó átlagkereset, ezen belül a fizikai munkakörben dolgozók 152 ezer, a szellemi foglalkozásúak 328 ezer forintot kaptak kézhez havonta. A kereskedelemben 14, a közigazgatásban 19, az építőiparban 10 százalékos nettó keresetnövekedés történt egy év alatt. A megye gazdaságában meghatározó feldolgozóipar kereseti rangsorában a kohászat, fémfeldolgozás áll az első helyen. Itt a nettó átlagkereset meghaladta a 250 ezer forintot, azaz másfélszeresét tette ki az ágazat országos átlagának. Ettől jelentősen elmaradtak a villamos berendezéseket gyártó (187 ezer Ft), valamint a járműipari cégeknél (186 ezer Ft) elérhető nettó keresetek. A legkevesebbet a megye vegyianyag-gyártó vállalkozásai fizették, nem egészen 120 ezer forintot, ami a megyei feldolgozóipari átlagnál is csaknem 80 ezer forinttal alacsonyabb volt, az ágazatra jellemző országos átlagnak pedig még a felét sem érte el.
KSH ANALYSIS KSH Üres álláshelyek száma 2500 2000 1500 1000 500 0 AZ ÜRES ÁLLÁS- HELYEK A VERSENY- SZFÉRÁBAN A megye növekvő gazdasági, ezen belül elsősorban ipari és beruházási teljesítménye nem csak az alkalmazásban állók számának bővülésével, hanem a munkaerőpiac kínálati oldalának a növekedésével is együtt jár. 2016. I. félévében a megye legalább 5 főt foglalkoztató gazdasági szervezeteinél több mint 2100 betöltetlen álláshely volt, ami az elmúlt 5 évet tekintve a legmagasabb érték. Az öt évvel ezelőtti időszakhoz képest mintegy 1300-zal, az egy évvel ezelőttihez képest pedig megközelítőleg 150-nel több a betöltetlen álláshely. A versenyszférában 100 betöltött és betöltésre váró álláshelyre több mint kettő (2,31) üres álláshely jutott 1, ami az elmúlt évek legmagasabb értéke. Mindez azt is jelenti, hogy a versenyszféra munkaerőigénye az alkalmazottak számánál gyorsabban nő. Az üres álláshelyek nemzetgazdasági ágak szerinti megoszlása visszatükrözi a megye gazdaságának a jellemzőit. Az időszak során a legtöbb betöltetlen álláshely- 30 Az üres álláshelyek száma és aránya a versenyszférában I. n.év I. félév I III. n.év I IV. n.év I. n.év I. félév I III. n.év I IV. n.év I. n.év I. félév I III. n.év I IV. n.év I. n.év I. félév I III. n.év I IV. n.év I. n.év I. félév I III. n.év I IV. n.év I. n.év I. félév 2011 2012 2013 2016 üres álláshelyek a versenyszférában 100 álláshelyre jutó betöltetlen álláshely 15. ábra TOP100+300 Fejér megye gazdasága ről az ipari, valamint az adminisztratív szolgáltatásokat nyújtó döntően munkaerőkölcsönzéssel foglalkozó szervezetektől érkezett jelentés. Ipar Építőipar Kereskedelem Szállítás, raktározás Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás Adminisztratív szolgáltatás Többi gazdasági ág 16. ábra 1 Üres álláshelyek száma / (alkalmazásban állók száma + üres álláshelyek száma) * 100 Üres álláshelyek aránya, % 2,5 2,0 1,5 1,0 0,5 0 Az ipari üres álláshelyeket szinte teljes egészében a feldolgozóipari ágazatokban, ezen belül elsősorban a járműiparban (258), a gumi-, műanyag-, építőanyag-iparban (240), az élelmiszeriparban (153), valamint a kohászatban és fémfeldolgozásban (151) jelentették. A betöltetlen álláshelyek változása alapján egy év alatt a feldolgozóiparon belül a járműiparban (+57 százalék), az élelmiszeriparban (+135 százalék), a szolgáltató ágak közül pedig a kereskedelemben (+32 százalék) nőtt leginkább a munkaerőigény. AZ ÁLLÁSKERESŐK A munkaerőpiac kínálati részét az álláskeresők alkotják. A Nemzetgazdasági Minisztérium adatai alapján Fejér megyében 2016 júniusában 9200 álláskeresőt tartottak nyilván. Számuk egy év alatt 27 százalékkal csökkent. A munkakeresés időtartama szerint az álláskeresők 38 százaléka 1 3 hónapja regisztráltatta magát, csaknem 30 százalékuk pedig több mint egy éve. Az álláskeresők 12 százaléka 25 éven aluli és mindössze 8,4 százaléka, 770 fő volt pályakezdő, ami évek óta a legalacsonyabb érték. Összeállította a Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Főosztálya A versenyszféra üres álláshelyeinek megoszlása Fejér megyében, 2016. I. félév (százalék) 1 3 24 12 4 3 53 Economic overview of Fejér county for the first half of 2016 Summary Fejér county s overall economy has experienced a very dynamic industrial expansion during the first 6 months of the year, figures indicating that the industrial production values per capita are twice that of the national average. Investment levels have increased mainly in the manufacturing industry, most investments going towards aquistion of machinery. Overall performance of the construction industry has seen a slight decrease, even though the number of employees has increased. Employment rates within the county seem rather optimistic, however according to official statistics, the motor-, food and commerce industries are facing serious qualified worker shortages. Industry During the first half of 2016, industrial companies seated in the county of Fejér and employing at least 50 people have achieved a production value of 1080 billion HUF, which is an increase of 8.4 percent when compared to the previous year. As far as production value per capita is concerned, Fejér County residents reach 2.8 million HUF each, which is roughly double the amount of the national average. County rankings (including Budapest) reveal that Fejér County has achieved the 8th most dynamic rhythm of growth and development. The bulk part of the overall industrial production, a total of 1059 billion HUF have been realized by manufacturing businesses, production in most branches having exceeded those of the first half of, however the output values for the machinery industry have somewhat dropped. The performance of the metallurgy and metal processing companies show similar results when compared to the previous year, revenues reaching a total of 233 billion HUF. The electronics industry produces goods almost entirely destined for export and has increased its output volume by 45 percent and the automobile industry by 5.2 percent. This means a total production value of 225 for the former, and 214 billion HUF for the latter. Due to capacity and production expansions, the total production of electronic components has multiplied. By the end of June, industrial production companies have achieved net revenues of 1094 billion HUF total, which suggests an increase of almost 10 percent compared to June. Almost three quarters of the total revenues have been achieved from sales on foreign markets. Companies seated in the county of Fejér with at least at least 50 employees, actively employ a total of 37 800 people, a decrease of 580 positions compared to. While the electronic industry has increased its workforce by 870 employees, the automobile industry had to cut 680 jobs, the metallurgy industry 300 and the machinery branch 180 jobs. For each individual employee in the industrial field, production value reaches 28.6 million HUF per capita, an increase of 10 percent compared to the first half of. Investments Commercial companies in the county have achieved a total investment level of 79 billion HUF, which shows an increase of 20 percent when compared to the same period of. The most significant proportion of overall investments go to the manufacturing industry, investments having increased almost 10 percent compared to last year. The total amount of 48 billion HUF represents 61 percent of the county s national investments. As far as the manufacturing industry is concerned, investment levels have most sharply risen within the production of vehicle parts, companies having spent a total of 17.7 billion HUF on new machinery. Companies producing metal parts, as well as the electronic industry have also made significant investments, the total levels having increased by 7.1 and 6.1 respectively. As far as the branch of administrative services is concerned, the national investment has been upward of 10.5 billion HUF: the seven-fold increase has been due exclusively to a multinational company s capacity expansion. Commercial companies have also increased their investments by one and a half times that of, having spent a total of 5.5 billion HUF. The bulk part of this sum has been realized by foreign interest companies, who have increased not only their assets but also their real estate holdings. Agriculture has also seen a rise in investments in the amount of 3.2 billion HUF, the logistics and warehouse branches invested 2.3, real estate 1.7 and the construction industry 1.3 billion HUF. Construction industry During the final half of 2016, construction companies having their seat in the county of Fejér and employing at least 5 employees have achieved a production value of 15.1 billion HUF, which is the equivalent of 3 percent of the national production value and a drop of 9.9 percent during the course of a year. The performances of the two main branches of the construction industry have both dropped, building constructions having been most affected and dropping a total of 18 percent. Other edifices and specialized constructions however have not fared so badly but only companies active in road and rail construction could manage to raise their performance by 4 percent. In contrast to the overall decrease in production levels, employee numbers have increased from 3.300 to 3.900.
KSH ANALYSIS ANALYSIS KSH As far as signed contracts are concerned, the figures show a threefold rise, overall prospects for the near future looking rather optimistic, especially in the fields of public utilities. Standing agreement values for the first half of 2016 have exceeded those of the previous year with 5.5 percent, which is undoubtedly due to the increase in public utilities investments by the government. Tourism, January-August 2016 Numbers indicate that until the end of August 182 thousand guests have spent a total of 417 thousand overnights in commercial establishments, four fifths being domestic tourists and 30 thousand being foreigners. Due in part to capacity increases, total figures show a definite rise compared to the same period last year: guest numbers have increased by 44 thousand, overnights by 90 thousand and foreign guests by 6 thousand. The largest group of foreign visitors is represented by German nationals (5.4 thousand), Austrians (2.4 thousand) and Romanians (2.3 thousand). Altough vistitor numbers have risen, Austrian overnights have decreased. Numbers are more promising concerning Ucraine, visitors having tripled compared to the first eight months of and Slovakians have also been more active in this regard. Foreigners have spent an average of 2.9, nationals an average of 2.2 ovenights. Köszönjük a negyedszázados bizalmat! The 30 hotels located in Fejér district have a total capacity of 3700 beds which is three quarters of the district s total. Six tenth of the total overnights of the first eight months, in other words 110 thousand guests and 240 thousand overnights have been spent in hotels. Booking numbers suggest an average occupancy rate of 46 percent and 61 percent in the month of August. A megyei vendégkör 80 százalékát Velence, Gárdony és Székesfehérvár szálláshelyei fogadták. A vendégforgalom mindhárom településen élénkült (Velence kiugró mutatói elsősorban a már említett kapacitásbővülésnek köszönhetők), s ez döntően befolyásolta a teljes megye forgalmi adatainak alakulását. The most popular destinations seem to be Velence, Gárdony and Székesfehérvár, 80 percent of the district s revenues going towards these destinations, Velence showing the biggest overall growth. For the first eight months, commercial establishments have seen gross receipts totaling 4.9 billion HUF, six tenth from overnights and the one quarter from hospitality. Overnight revenues show an increase of 13, and hospitality profits of 9.4 percent when compared to the same period last year. Gross Domestic Product In terms of purchase price, in the year the county of Fejér has produced 1 326.3 billion HUF worth of gross domestic product (GDP), which essentially means that 4.1 percent of the 25 év 1116 Budapest Méhész u. 2-4. Tel.: +36 1 7766 500 8000 Székesfehérvár Palánkai út 7. Tel.: +36 22 600 100 national GDP has been produced in the region, thus placing the county on the 5th place in the national ranking. The regional and territorial development is characterized by the levels and the fluctuation of the gross domestic product per capita. Specific indicators for come to a total of 3.2 million HUF, which is 2.8 percent less than the national average. As far as the GDP per capita-based regional development ranking goes, the county placed 5th every year since 2006. The individual economic sectors have a varying degree of contribution to the gross value added, which is defined by the structure of the county s economy. For several years now, the manufacturing industry represents the largest production sector: in 47 percent of the county s overall gross value added has been realized by this sector alone, which is well over the national average of 24 percent. Thanks to the favorable agro-ecological characteristics, the agricultural branch was able to greatly increase its profit generating potential, having a share of 5.6 percent of the county s total gross value added, which is also above the national average of 4.5 percent. Considering the specific amount of purchasing power parities for, figures reach 18 116 PPS which from the perspective of the EU member states, means two-thirds of the average level of development. Commercial companies According to data reported on June 30th 2016, there have been a total of 62 372 commercial companies registered in the county of Fejér, the biggest majority of which are enterprises (57 531), non-profit organizations representing 6.8 percent. The overall make-up of the companies is predominantly composed of small micro- businesses, joint enterprises consisting mostly of Ltd companies. Figures reveal that almost all businesses in the county are small enterprises employing up to 10 people, while middle sized ones employing over 250 only reach a total of 47. One in five companies listed their main area of activity as agriculture, while 16 percent are active in the field of real estate, 10 percent in trading and commerce and a further 10 percent in science and technology. Changes in legislation, the forced strike off of companies has greatly contributed to a reduction in the number of liquidations. Figures suggest that there have been 25 percent less procedures for insolvency than during the same period of last year. Labour market According to the Central Statistics Office (CSO), during the second quarter of 2016 in the County of Fejér 198.2 thousand people were economically active within the population between the ages of 15-74. The participation rate is 61.2 percent, only 1.2 percentage points lower than a year earlier. Within the economically active population, both the employment and unemployment numbers have decreased over the course of the year. The unemployment rate thus fell below 3 percent, which is much lower than the national average, ranking third behind the counties of Győr-Moson-Sopron and Komárom-Esztergom. Another group of about 126 thousand inhabitants are economically inactive people like students, pensioners, women on maternity leave and those who for various reasons do not enter the labor market. Employment statistics The Central Statistics Office (CSO) has collected and published the data regarding companies seated in the county and employing at least 5 people, budgetary institutions and a certain circle of the non-profit organizations. During the first half of 2016 121 thousand people were employed by these organizations, which is 1.1 percent higher than a year earlier. Nearly two-thirds of employees performed physical labour, 92 percent worked in the private sector and 75 per cent were employed full-time. The county s overall employment statistics are heavily influenced by the production sectors, mainly by the industry and manufacturing. 35 percent of employees worked in the manufacturing sector (nearly 43 thousand), 2.0 percent less than during the previous year. The construction industry has also seen a 7.7 percent increase in headcount, as did the commercial, service, health education and administrative service industries. Vages For the period January-June 2016, average monthly gross earnings for full-time employees in Fejér County was 246 thousand HUF, not including bonuses and other benefits. The monthly net salary of full-time employees (HUF 164 thousand) have increased by 8.7 percent, which is above the national average considering the growth rate, but less than in the counties of Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom (not including the capital). Nevertheless, monthly net salaries still fall 8 000 HUF short of the national average. Within the county s dominant manufacturing industry, the metallurgy and metal processing rank in the first place when it comes to salaries. Here, the average net income exceeded 250 thousand HUF, which is one and a half times that of the national average for the sector. Job vacancies in the private sector During the first half of 2016, companies employing at least 5 people had a total of 2 100 vacant positions, which is the highest rate of the past 5 years. In the private sector for every 100 filled and unfilled positions, more than two (2.31) vacancies opened, which is the highest rate in recent years. This also means that the labor demand of the private sector is growing faster than the number of available employees. The vacancies within the industry occurred almost entirely in the manufacturing sector. Based on the number of vacancies, the demand for labor has increased the most in manufacturing and trade industries. Jobseekers According to the data published by the Ministry of National Economy, in June 2016 there were a total of 9200 registered jobseekers in the County of Fejér. Their numbers have decreased by 27 percent in one year. 12 percent of jobseekers are younger than 25 years of age and only 8.4 percent (770 people) are entry level, which is the lowest figure in years. TOP100+300 Fejér megye gazdasága 33
Kamara VERSENYKÉPESSÉG VERSENYKÉPESSÉG Kamara Gyakorlatorientált szakképzés Magyarországon Korszakváltás a szakképzésben Helyünk a világban A vállalati versenyképesség szempontjából kihívás a szakképzett munkaerő rendelkezésre állása. Térségünk fejlődésének már nem a tőkehiány, nem a pénzhiány vagy éppen a piac hiánya a legnagyobb akadálya, hanem a munkaerő hiánya. A világon is, de Európában a verseny nem a befektetendő pénzért, a piacokért, hanem a képzett és megbízható munkaerőért folyik. Kulcskérdés a gazdaság elvárásainak megfelelő szakképzés. A vállalati versenyképesség szempontjából kihívás a szakképzett munkaerő rendelkezésre állása a világon és Európában is Képzéssel, innovációval, kapcsolatépítéssel a versenyképességünk növeléséért A gyorsan változó világ, a harc a piacokért, a befektetőkért, a tudásért, a dolgozó emberért állandóvá teszi a pozíció, az állapotfelmérés szükségességét. A közgazdaságtudomány ezt versenyképességi vizsgálatnak nevezi. Amíg az emberi szellem, fizikum és egyéb képességek esetében lehet időzíteni egy versenyben, addig a gazdaságban állandó készültséggel permanens versenyképességi állapotot kell teremteni. A világ nem áll! A tudomány, a termelési módszerek és eszközök folyamatos fejlődésének, az innovációnak és az ehhez kapcsolódó emberi teljesítőképesség növekedésének vagyunk tanúi. A technikai eszközök és a szakmai ismeretek amortizációja felgyorsult. A képzés, a továbbképzés, az élethosszig tartó tanulás szükségessége megkérdőjelezhetetlen. Vállalkozások, városok, régiók és országok hasonlítják össze helyzetüket, tudásukat, eredményeiket. A verseny állandósult a világban. Vállalati, közösségi és nemzetgazdasági döntések születnek jól-rosszul annak alapján, hogy helyesen vagy hibásan ítéljük meg helyzetünket. Nem mindegy tehát, hogy miként pozicionáljuk magunkat, vagy hová helyeznek minket független minősítők. 34 Európa igyekszik a világversenyben javítani a pozícióján, Magyarország erősíteni akarja gazdasági és politikai befolyását a kelet-közép-európai térségben, a közép-dunántúli régió a szomszédos régiókkal versenyez, városaink a növekedésért, a jobb üzleti és lakossági környezetet biztosító fejlődésért tesznek meg mindent. Érdemes és szükséges ezért időnként elemezni helyünket a világban, környezetünkben olyan meghatározó tényezők elemzésén keresztül, amelyek a minősítés alapjául szolgálnak, amelyek alapján külső-belső döntéshozók sorsdöntő döntéseiket meghozzák. A Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara az Enterprise Europe Network hálózatának Közép-Dunántúlért felelős partnereként végez összehasonlító vizsgálatokat, szervez tudományos és gazdasági konferenciákat, a vállalkozásokkal folytatott interjúk alapján elemzi a foglalkoztatási, szakképzési, innovációs helyzetet. A képzés, innováció és kapcsolatépítés eszközeivel támogatja a város, a megye, a régió és a nemzet versenyképességének erősítését. M agyarországon a szakképzésben a gazdaság szereplőinek bevonásával 2010-ben teljes körű reform kezdődött. Megállapodást kötött a kormány és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a szakképzés fejlesztése és a duális képzés teljes körű bevezetése érdekében. 2011 2013 között bevezették a duális gyakorlatorientált szakképzés rendszerét. A képzés 1/3 arányban a szakképző iskolákban és 2/3 arányban a gazdálkodóknál történik. A szakképzésben részt vevők a vállalati, üzleti környezetben versenyképes szakmai gyakorlati és ehhez kapcsolódó szakelméleti tudásra tehetnek szert. A gazdálkodói képzőhelyet a kamara minősíti, állítja ki a tanúsítványt. Évente kerülnek meghatározásra a hiányszakmák. -ben bevezetésre került a kamarai garanciavállalás, amely szerint a kamara vállalja és garantálja a tanulók számára a megfelelő vállalati, egyéb gazdálkodói gyakorlati képzőhelyet. A gazdálkodóknál a tanulók gyakorlati oktatását elsősorban mestervizsgával rendelkező szakemberek végezhetik. Szakképzési Centrumok jöttek létre. A szakképzés a Nemzetgazdasági Minisztérium hatáskörébe tartozik. 25 évre emelték a nappali képzés korhatárát, a második szakma megszerzése is államilag támogatott formában, ingyenesen történhet. Kibővítették a felnőttoktatás lehetőségét. Átdolgozásra került a teljes OKJ és a szakképesítések szakmai és vizsgakövetelmény-rendszere. A 2016/2017-es tanévtől új képzési struktúra: a szakközépiskolákból szakgimnáziumok, a szakiskolákból szakközépiskolák jöttek létre. Jelentős szerepet kapott a pályaválasztás. A jó szakma felér egy diplomával! A pályaorientáció és a pályaválasztást támogató programok előtérbe kerülnek. Társadalmi felelősség a szakmaválasztás segítése. Ebben jelentős szerepet vállalnak a vállalati szakemberek, együttműködve az oktatási és az állami intézmények szakembereivel. A jó szakma felér egy diplomával! Népszerűsítését támogatják a hazai és nemzetközi szakképzési versenyek és azokon részt vevő fiatal szakembereink által elért kiváló eredmények. A Szakma Kiváló Tanulója Verseny, a Szakma Sztár Fesztivál program, a szakmák olimpiájának nevezett WorldSkills és a fiatal szakemberek Európa-bajnoksága, a EuroSkills. Magyarország megpályázta a 2018. évi EuroSkills verseny rendezési jogát, amelyet megnyert. A EuroSkills 2018. évi versenyt kormányzati támogatással Budapesten rendezik! Kormányzati és kamarai célkitűzés a duális szakképzés megerősítése és kiszélesítése. Ez egyrészt megvalósulhat a szakiskolai tanulók létszámának növelésével, másrészt a duális képzésben részt vevő vállalati arány növelésével. Magyarországon a duális szakképzésben a cégek részvétele jelenleg még nagyon alacsony, 2 %-ra becsülhető. Fontos célkitűzés, hogy minél több vállalat bekapcsolódjon a gyakorlatorientált képzésbe (legyen szakképzés vagy felsőfokú képzés). Ehhez szükség van a társadalmi felelősségvállalás további erősítésére és kormányzati oldalról további ösztönző eszközök bevezetésére. TOP100+300 Fejér megye gazdasága TOP100+300 Fejér megye gazdasága 35
Kamara VERSENYKÉPESSÉG Innovációs folyamatok Magyarország az innovációs ranglistán a 21. helyen szerepel a versenyképesség jegyében Az innováció a versenyképesség meghatározó tényezője. Az innováció nemcsak az innovátor, hanem az őt körülvevő környezet szempontjából is értéket generál. A z OECD és az Európai Bizottság (Eurostat) által készített Oslo kézikönyv meghatározásában az innováció új vagy jelentősen javított termék (áru vagy szolgáltatás) vagy eljárás, új marketingmódszer vagy új szervezésiszervezeti módszer bevezetése. Egy azonban mindenképpen közös, mégpedig az, hogy az innováció nem véletlenszerű események eredménye, hanem tudatos menedzsmentmunka gyümölcse. VÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉRE CÉGPALETTA Az előnyöket nem kell ecsetelni TRENDEK AZ INNOVÁCIÓBAN Az innováció folyamatos változáson megy keresztül. Egyrészt megállapítható, hogy az innováció felgyorsult. Az IMP3rove Academy által végzett kutatások alapján a fejlesztésintenzív informatikában 2007 12 és 2013 16 között közel 5 %-os csökkenés tapasztalható a piacra bocsátott termékek életciklusában. Vagyis egy újonnan piacra vitt termék kevesebb ideig maradhat csak fenn a termékpalettán. A fejlesztések tekintetében pedig még jelentősebb a felgyorsulás, ugyanis 7,4 %-kal lett rövidebb az az idő, ami alatt a fejlesztők egy ötletből piacérett terméket fejlesztenek. A változás oda vezetett, hogy a felmért vállalkozások képesek évente új terméket a piacra vinni. Még jelentősebb a fejlődés a sokkal lassabban megújuló gépiparban, ahol a 122 hónap átlagos termék-életciklust 105 hónapos időszak váltotta fel (14,2 %-os csökkenés), a fejlesztési időre vonatkozóan pedig 4 %-os javulás tapasztalható. Az innovációt világviszonylatban meghatározó másik változás az egyre inkább globálissá váló kutatás-fejlesztési tevékenység. A vállalatvezetők egyre nagyobb aránya tapasztalja, hogy bevételnövekedésének és a cég megítélésének fontos tényezője a nemzetközi innovációs partnerekkel történő aktív együttműködés. 36 TOP100+300 Fejér megye gazdasága Az innováció nem véletlenszerű események eredménye, hanem tudatos menedzsmentmunka gyümölcse A felmérés ugyanakkor arra is rávilágít, hogy a cégvezetők többsége a jelenlegi szervezetrendszer mellett nem képes megküzdeni az innovációs trendekből fakadó kihívásokkal. Várakozásaik szerint, ha jelenlegi innováció menedzsmentmódszereiken nem változtatnak vagy e tekintetben nem hajtanak végre fejlesztéseket, akkor 2020-ra bevételeik 20 %-ától is eleshetnek. HOL ÁLL MAGYARORSZÁG? Magyarország erős nemzetközi kapcsolatai révén egyértelműen érintett az innovációt jellemző változások által. Ugyanakkor hazánk csupán a mérsékelt innovátorok körébe tartozik, amit magyaráz az, hogy zömében nagy nemzetközi vállalatoknak beszállító, főként járműipari vállalkozások vannak többségben, amelyek saját K+F tevékenységet jellemzően nem végeznek. Ugyanakkor A Generali Cégpaletta programba megtalálhatóak mindazok a biztosítások köztük a Vagyonőr vállalati vagyonbiztosítás is amire ma szüksége lehet egy vállalkozásnak. Válasszon legalább két biztosítást, és mi cégére szabott kockázatokat, kedvezményeket, egyedi ajánlatokat kínálunk. generali.hu/cegpaletta
Kamara VERSENYKÉPESSÉG az infokommunikáció területén világhírű innovatív magyar vállalkozásokkal is találkozhatunk. Ez a kettősség eredményezi hazánk helyzetét az Európai Bizottság által évente közreadott innovációs ranglistán, amelyen Magyarország a 21. helyen szerepel. ESZKÖZÖK A FEJLŐDÉSHEZ Az elkövetkező évek fontos feladata, hogy hazánk innovációs potenciálján javítani tudjunk. Ám ehhez nem elegendőek csupán az ötletek, azok sikeres megvalósítása is szükséges. Ezt hivatottak elősegíteni azok a pályázati támogatások, amelyek közül számos már elérhető a Gazdasági és Innovációs Operatív Program (GINOP) kiírásai közt. Ezen gazdaságfejlesztési pályázatok között említhetőek az Innovációs voucher (GINOP 2.1.4), az Innovációs ökoszisztéma építése (GINOP 2.1.5), a Versenyképességi és kiválósági együttműködések (GINOP 2.2.1) vagy a Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ (GINOP 2.3.4) című felhívások. A pályázati támogatás mellett számos más eszköz áll a vállalkozások rendelkezésére, hogy fejlesszék innovációs potenciáljukat. Az FMKIK olyan innovációt támogató szolgáltatást nyújt Enterprise Europe Network irodáján keresztül, amely segít felmérni a vállalkozás innovációmenedzsment teljesítményét, így meghatározva az innovációs folyamatok erős és gyenge pontjait. Ezáltal beazonosíthatók azok a területek, ahol változtatásra, fejlesztésre van szükség, annak érdekében, hogy az innováció pozitív gazdasági hatása minél jobban érvényesüljön a cég életében. Mindez elősegíti, hogy a vállalkozás sikerrel vehessen részt egy jövőbeli pályázaton, legyen az akár hazai, akár európai szintű kiírás. A vállalatvezetők tapasztalata is megerősíti, hogy az innováció menedzsment tudatos fejlesztésére van szükség a versenyképesség megőrzéséhez, javításához. Tanulmányokkal alátámasztva öt olyan menedzsmentfolyamat határozható meg, amely alapvetően sikeressé tesz egy vállalkozást az innovációk megvalósításában. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a megfelelő innovációs stratégia, az innovációs szervezetrendszer és kultúra, az innovációs életciklus-menedzsment és a megvalósítást segítő feltételek növelik az innovációs eredményeket. Ezek kiváló működése hatékonyan segíti elő a fenntartható gazdasági növekedést. Felejtse el a villanyszámlát! BUILDGREEN KFT. A NAPERŐMŰVEK SZAKÉRTŐJE Cégünk teljes körű szolgáltatást nyújt fotovoltaikus elven működő, villamos energiát előállító rendszerek hétköznapi nevükön naperőművek megvalósításához. Kereskedelemfejlesztés európai hálózatépítési rendszerrel Hálózatosodás Tevékenységünk kiterjed a felméréstől kezdve, a tanácsadáson és tervezésen át a rendszer engedélyeztetésére, kivitelezésére és üzembehelyezésére egyaránt. Igény esetén üzemeltetési feladatokat is végzünk. A cégeknek versenyképességük érdekében nemzetközi színtéren is folyamatosan képviselniük kell magukat. Ahogy azt az IMP3rove Academy felmérése is mutatja, komoly üzleti jelentőséget tulajdonítanak a vállalatvezetők a nemzetközi hálózatosodásnak. Ebben olyan nemzetközi szervezetek lehetnek a vállalkozók segítségére, akik kiterjedt határon túli kapcsolatokkal rendelkeznek. Ilyen többek között az Enterprise Europe Network, az Európai Unió egyetlen és egyben a világ legnagyobb üzletfejlesztési hálózata. Az Enterprise Europe Network az Európai Bizottság intézményeként, egyedülálló földrajzi lefedettséggel és tevékenységi Az Enterprise Europe Network iroda kulcsszerepet tölt be az EU gazdasági növekedést és munkahelyteremtést célzó törekvéseiben körrel közel 600 európai üzletfejlesz- téssel foglalkozó szervezetet fog össze, több mint 60 országban. A hálózat magas színvonalú szolgáltatást kínál a helyi kis- és középvállalkozások növekedéséhez. Kulcsszerepe van az Európai Unió gazdasági növekedést és munkahelyteremtést célzó törekvéseiben. A hálózat tagjai között kereskedelmi és iparkamarák, technológiai központok, kutatóintézetek és regionális fejlesztési ügynökségek egyaránt megtalálhatóak. A tagok több évtizedes tapasztalattal bírnak, amelyet közös adatbázison keresztül osztanak meg egymással. Az Európai Bizottság intézményeként elsőként értesülnek az EU-s szabályozói környezet folyamatos változásairól és egyben módjukban áll Brüsszel felé továbbítani a kkv-k tapasztalatait, esetleges nehézségeit. Összeállította a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 38 TOP100+300 Fejér megye gazdasága www.napelemepites.hu Referenciáink között megtalálhatóak kisebb, családi házas rendszerek, közepes méretű, önkormányzati és oktatási intézményeket kiszolgáló erőművek, továbbá vállalkozások, ipari létesítmények számára megvalósított nagyobb beruházások is. Elérhetőségeink: Cím: Székesfehérvár, Mártírok u. 3/b. (Albacomp Innovációs Központ) Tel.: 22 / 515-490 Mobil: 20/467-4872 E-mail: info@buildgreenkft.hu BUILDGREEN
Cégadatok Cégadatok A Fejér megyei TOP 100+300 cég a nettó árbevétele alapján Bejegyzett név Város fő TEÁOR 2008 Értékesítés nettó árbevétele Exportértékesítés nettó árbevétele Adózás előtti eredmény Sorszám Árbevételváltozás / (%) 1 SPAR Magyarország Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Bicske 4711. 413 941 000 000 HUF 400 730 000 000 HUF 1,03 631 000 000 HUF 604 000 000 HUF 1,04 7 987 000 000 HUF 3 234 000 000 HUF 7 232 000 000 HUF 13320 2 3 HANKOOK TIRE Magyarország Gyártó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Arconic-Köfém Székesfehérvári Könnyűfémmű Korlátolt Felelősségű Árbevételváltozás / (%) Beruházások, felújítások Mérleg szerinti eredmény 2013 Alkalmazottak száma Rácalmás 2211. 220 148 000 000 HUF 166 682 000 000 HUF 1,32 211 968 000 000 HUF 146 638 000 000 HUF 1,45 57 667 000 000 HUF 1 089 000 000 HUF 45 581 000 000 HUF 3167 Székesfehérvár 2442. 210 191 000 000 HUF 185 069 000 000 HUF 1,14 204 798 000 000 HUF 177 300 000 000 HUF 1,16 30 666 000 000 HUF 3 126 000 000 HUF 2 901 000 000 HUF 1922 4 DENSO Gyártó Magyarország Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 2932. 576 018 852 EUR 509 870 547 EUR 1,19 568 830 088 EUR 503 258 714 EUR 1,13 6 709 313 EUR 22 152 285 EUR 6 709 313 EUR 4035 5 Johnson Controls Mór Betéti Mór 6810. 107 143 935 000 HUF 106 963 997 000 HUF 1,00 107 045 956 000 HUF 106 875 300 000 HUF 1,00 1 441 164 000 HUF 857 833 000 HUF 1 441 164 000 HUF 1834 6 Hungrana Keményítő és Izocukorgyártó és Forgalmazó Kft. Szabadegyháza 1062. 97 638 247 000 HUF 98 167 472 000 HUF 0,99 60 313 444 000 HUF 33 143 482 000 HUF 1,82 13 821 112 000 HUF 5 174 756 000 HUF 409 725 000 HUF 304 7 HAMBURGER Hungária Korlátolt Felelősségű Dunaújváros 1712. 269 413 174 EUR 248 267 888 EUR 1,08 203 351 569 EUR 181 283 868 EUR 1,12 36 512 577 EUR 1 186 627 EUR 16 302 573 EUR 373 8 SAPA Profiles Termelő és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 2550. 260 022 796 EUR 251 184 039 EUR 1,03 230 284 798 EUR 226 718 245 EUR 1,02 2 625 798 EUR 2 276 246 EUR 2 625 798 EUR 1216 9 Hanon Systems Hungary Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 2932. 53 133 094 000 HUF 51 422 991 000 HUF 1,03 52 785 213 000 HUF 51 133 191 000 HUF 1,03 1 428 534 000 HUF 2 892 095 000 HUF 1 057 214 000 HUF 1637 10 11 VIDEOTON Autóelektronika Gyártó, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű DUTRADE Acéltermékfeldolgozó és Kereskedelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székesfehérvár 2931. 50 095 038 000 HUF 40 131 736 000 HUF 1,25 40 272 615 000 HUF 30 876 072 000 HUF 1,30 2 400 192 000 HUF 285 609 000 HUF 200 024 000 HUF 1463 Dunaújváros 4672. 44 803 838 000 HUF 46 308 422 000 HUF 0,97 11 799 847 000 HUF 13 552 868 000 HUF 0,87 337 279 000 EUR 309 828 000 HUF 287 055 000 HUF 254 12 SEWS Komponens és Elektronika Európa Kft. Mór 2611. 140 867 038 EUR 146 643 549 EUR 1,01 129 346 101 EUR 133 288 914 EUR 0,97 4 336 464 HUF 4 667 103 EUR 3 640 991 EUR 670 13 Alföldi Tej Értékesítő és Beszerző Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 1051. 42 941 742 000 HUF 40 197 925 000 HUF 1,07 3 501 391 000 HUF 2 705 318 000 HUF 1,29 216 051 000 HUF 22 388 000 HUF 216 051 000 HUF 676 14 INOTAL Alumíniumfeldolgozó Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székesfehérvár 2442. 135 644 210 EUR 75 099 528 EUR 1,80 106 151 352 EUR 60 558 417 EUR 1,75 2 896 784 HUF 529 341 EUR 2 791 459 EUR 402 15 ISD POWER Energiatermelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Dunaújváros 3530. 41 198 452 000 HUF 40 231 459 000 HUF 1,02 0 HUF 0 HUF 893 989 000 EUR 143 120 000 HUF 756 052 000 HUF 434 16 DUNAFIN Gyártó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Dunaújváros 1712. 111 427 400 EUR 94 484 820 EUR 1,17 108 741 031 EUR 93 561 649 EUR 1,16 7 747 397 HUF 62 252 EUR 7 306 323 EUR 169 17 ISD Kokszoló Korlátolt Felelősségű Dunaújváros 1910. 33 524 498 000 HUF 29 739 463 000 HUF 1,13 1 451 175 000 HUF 1 860 886 000 HUF 0,78 855 163 000 HUF 84 252 000 HUF 150 000 000 HUF 641 18 KERAMET Hungary Korlátolt Felelősségű Dunaújváros 4677. 27 287 884 000 HUF 18 249 589 000 HUF 1,50 0 HUF 0 HUF 624 374 000 HUF 0 HUF 336 309 000 HUF 47 19 Emerson Process Management Magyarország Technológiai Műszergyártó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 2814. 26 793 232 000 HUF 26 060 228 000 HUF 1,03 26 380 124 000 HUF 25 668 283 000 HUF 1,03 1 331 435 000 EUR 103 040 000 HUF 1 154 819 000 HUF 588 20 BENTELER Autótechnika Kft. Mór 7022. 26 706 739 000 HUF 25 617 778 000 HUF 1,04 20 764 973 000 HUF 17 161 202 000 HUF 1,21 367 897 000 EUR 284 666 000 HUF 329 189 000 HUF 622 21 Vincotech Hungária Elektronikai Gyártó Korlátolt Felelősségű Bicske 2611. 75 694 594 EUR 65 801 287 EUR 1,21 75 570 320 EUR 65 668 147 EUR 1,15 3 147 350 HUF 494 304 EUR 2 028 022 EUR 582 22 SEWS Magyarország Kábel Korlátolt Felelősségű Mór 2932. 74 030 712 EUR 52 679 603 EUR 1,48 4 208 764 EUR 5 288 784 EUR 0,80 675 490 HUF 170 786 EUR 627 307 EUR 762 23 24 VIDEOTON EAS Elektronikai Szerelő, Gyártó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 2612. 21 667 341 000 HUF 18 202 827 000 HUF 1,19 20 339 046 000 HUF 16 104 609 000 HUF 1,26 1 534 443 000 HUF 0 HUF 135 215 000 HUF 663 Felcsút 4299. 20 741 723 000 HUF 9 831 363 000 HUF 2,11 0 HUF 0 HUF 4 075 298 000 HUF 0 HUF 223 985 000 HUF 138 25 DAK Acélszerkezeti Korlátolt Felelősségű Dunaújváros 2511. 19 204 392 000 HUF 10 324 855 000 HUF 1,86 2 886 041 000 HUF 2 848 965 000 HUF 1,01 1 527 878 000 HUF 83 075 000 HUF 618 295 000 HUF 239 26 Martin Metals Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4672. 18 024 463 000 HUF 16 316 442 000 HUF 1,10 6 033 280 000 HUF 6 320 089 000 HUF 0,95 71 813 000 EUR 19 403 000 HUF 66 847 000 HUF 45 27 CSI Hungary Gyártó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 2222. 17 823 532 000 HUF 17 161 550 000 HUF 1,04 15 614 383 000 HUF 15 183 302 000 HUF 1,03 1 012 839 000 EUR 643 090 000 HUF 0 HUF 225 28 MASTERPLAST Gyártó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Sárszentmihály 4673. 16 565 120 000 HUF 16 191 716 000 HUF 1,02 9 693 296 000 HUF 9 868 074 000 HUF 0,98 561 612 000 HUF 10 209 000 HUF 528 482 000 HUF 151 29 Musashi Hungary Ipari Korlátolt Felelősségű Ercsi 2932. 50 495 935 EUR 43 772 942 EUR 1,15 47 937 419 EUR 41 661 127 EUR 1,15 7 524 113 HUF 1 697 471 EUR 6 236 948 EUR 208 30 Bericap Záródástechnikai Cikkeket Gyártó Betéti Székesfehérvár 2222. 14 932 830 000 HUF 14 044 017 000 HUF 1,06 12 808 247 000 HUF 11 699 370 000 HUF 1,09 1 106 778 000 EUR 1 064 728 000 HUF 0 HUF 138 31 VT-ARRIVA Személyszállító és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4939. 14 697 274 000 HUF 14 404 873 000 HUF 1,02 0 HUF 0 HUF 736 834 000 HUF 1 608 605 000 HUF 736 834 000 HUF 1125 32 VIDEOTON HOLDING Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székesfehérvár 6820. 12 515 058 000 HUF 12 239 889 000 HUF 1,02 2 936 000 HUF 3 506 000 HUF 0,84 8 952 192 000 HUF 311 255 000 HUF 8 757 453 000 HUF 807 33 AGROKÉMIA Mezőgazdasági Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Aba 4675. 11 901 004 000 HUF 10 506 680 000 HUF 1,13 501 277 000 HUF 796 889 000 HUF 0,63 272 282 000 HUF 0 HUF 139 023 000 HUF 18 34 DDSG MAHART Korlátolt Felelősségű Nadap 5040. 36 896 317 EUR 40 134 221 EUR 0,91 35 639 062 EUR 38 569 129 EUR 0,92 2 615 323 HUF 36 420 EUR 2 689 339 EUR 10 35 HERVIS Sport- és Divatkereskedelmi Kft. Bicske 4771. 11 268 474 000 HUF 11 071 289 000 HUF 1,02 190 774 000 HUF 90 244 000 HUF 2,11 631 634 000 HUF 0 HUF 630 994 000 HUF 356 36 FERROBETON Dunaújvárosi Beton- és Vasbetonelem-gyártó Zártkörűen Működő Részvénytársaság Dunaújváros 2361. 10 938 143 000 HUF 8 212 853 000 HUF 1,33 336 828 000 HUF 125 050 000 HUF 2,69 367 769 000 HUF 33 238 000 HUF 360 432 000 HUF 373 37 VMD Kórházi Technológiai Zártkörűen Működő Részvénytársaság Dunaújváros 3250. 10 203 572 000 HUF 1 483 282 000 HUF 6,88 87 384 000 HUF 20 913 000 HUF 4,18 53 069 000 HUF 98 974 000 HUF 43 148 000 HUF 15 38 RUFORM Hungary Betonacél Ipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Kápolnásnyék 2562. 9 154 071 000 HUF 8 007 273 000 HUF 1,14 8 806 094 000 HUF 7 614 079 000 HUF 1,16 421 564 000 HUF 12 982 000 HUF 350 310 000 HUF 471 40 TOP100+300 Fejér megye gazdasága TOP100+300 Fejér megye gazdasága 41
Cégadatok Cégadatok Bejegyzett név Város fő TEÁOR 2008 Értékesítés nettó árbevétele Exportértékesítés nettó árbevétele Adózás előtti eredmény Sorszám Árbevételváltozás / (%) 39 MENTAVILL Villamosipari Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4652. 9 069 178 000 HUF 8 434 004 000 HUF 1,08 254 946 000 HUF 335 629 000 HUF 0,76 449 483 000 HUF 19 223 000 HUF 0 HUF 253 40 ESAB-Mór Hegesztőanyaggyártó Korlátolt Felelősségű Mór 2593. 8 452 038 000 HUF 9 512 062 000 HUF 0,89 5 330 723 000 HUF 6 860 002 000 HUF 0,78 310 168 000 HUF 101 214 000 HUF 278 888 000 HUF 175 41 FEJÉRVÍZ Fejér Megyei Önkormányzatok Víz- és Csatornamű Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székesfehérvár 3600. 8 300 021 000 HUF 7 658 837 000 HUF 1,08 0 HUF 0 HUF 187 699 000 HUF 17 523 000 HUF 191 483 000 HUF 727 42 SCHMITZ CARGOBULL MAGYARORSZÁG Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Bicske 4519. 25 714 401 EUR 49 633 037 EUR 0,54 8 893 826 EUR 8 383 078 EUR 1,06 369 426 HUF 0 EUR 421 171 EUR 23 43 ENERGOTT Fejlesztő és Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Dunaújváros 6810. 7 982 059 000 HUF 6 822 403 000 HUF 1,17 1 445 857 000 HUF 1 068 847 000 HUF 1,35 877 366 000 HUF 10 700 000 HUF 817 355 000 HUF 68 44 FEVITA HUNGARY Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székesfehérvár 1039. 7 777 410 000 HUF 6 814 447 000 HUF 1,14 3 766 332 000 HUF 2 952 847 000 HUF 1,28 386 770 000 HUF 183 657 000 HUF 374 387 000 HUF 231 45 TEXTRADE Korlátolt Felelősségű Iszkaszentgyörgy 4690. 7 461 693 000 HUF 9 873 600 000 HUF 0,76 4 960 602 000 HUF 6 157 555 000 HUF 0,81 26 915 000 HUF 0 HUF 25 047 000 HUF 364 46 Győri Keksz Kft. Székesfehérvár 1072. 7 349 318 000 HUF 7 572 605 000 HUF 0,97 7 278 824 000 HUF 7 481 558 000 HUF 0,97 323 990 000 HUF 269 829 000 HUF 291 689 000 HUF 603 47 FERTILIA Agrokémiai és Logisztikai Korlátolt Felelősségű Enying 4675. 7 247 068 000 HUF 6 423 024 000 HUF 1,13 275 928 000 HUF 195 613 000 HUF 1,41 52 152 000 EUR 5 694 000 HUF 0 HUF 81 48 DUNACELL Dunaújvárosi Cellulózgyár Korlátolt Felelősségű Dunaújváros 1711. 22 189 407 EUR 21 232 056 EUR 1,04 18 960 224 EUR 18 259 480 EUR 1,04 1 427 277 HUF 402 616 EUR 1 345 113 EUR 108 49 JÜLLICH GLAS Holding Feldolgozó és Kereskedelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székesfehérvár 4673. 6 827 953 000 HUF 6 382 643 000 HUF 1,07 1 815 144 000 HUF 1 923 607 000 HUF 0,94 76 664 000 HUF 0 HUF 42 387 000 HUF 227 50 VT Plastic Gyártó Kft. Székesfehérvár 2229. 6 802 260 000 HUF 6 185 463 000 HUF 1,10 2 003 046 000 HUF 1 726 594 000 HUF 1,16 437 980 000 HUF 518 000 HUF 39 378 000 HUF 437 51 R - KORD Építőipari Korlátolt Felelősségű Felcsút 2790. 6 561 155 000 HUF 1 270 114 000 HUF 5,17 0 HUF 7 376 000 HUF 0,00 768 813 000 HUF 13 690 000 HUF 2 473 000 HUF 27 52 "FHL BJÖRN HUNGARY" Ipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Mór 2932. 6 547 119 000 HUF 5 466 553 000 HUF 1,20 3 318 773 000 HUF 2 521 732 000 HUF 1,32 97 887 000 HUF 10 972 000 HUF 93 769 000 HUF 222 53 Pannonjob Humán Szolgáltató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 7820. 6 357 693 000 HUF 5 576 510 000 HUF 1,14 0 HUF 0 HUF 220 759 000 HUF 0 HUF 20 101 000 HUF 1562 54 Frimo Hungary Ipari, Technikai, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Mór 2573. 6 339 647 000 HUF 5 346 225 000 HUF 1,19 6 019 366 000 HUF 4 833 262 000 HUF 1,25 592 513 000 HUF 55 285 000 HUF 0 HUF 203 55 STEEL-INVEST Tanácsadó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Dunaújváros 4672. 6 326 686 000 HUF 2 355 109 000 HUF 2,69 427 804 000 HUF 0 HUF 61 010 000 HUF 0 HUF 57 835 000 HUF 1 56 FEHÉRVÁR TRAVEL Idegenforgalmi, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 7912. 6 211 972 000 HUF 5 692 112 000 HUF 1,09 0 HUF 0 HUF 374 266 000 HUF 0 HUF 267 788 000 HUF 46 57 D-ÉG Thermoset Épületgépészeti Áruház Korlátolt Felelősségű Dunaújváros 4674. 6 091 803 000 HUF 7 116 806 000 HUF 0,86 973 095 000 HUF 867 626 000 HUF 1,12 1 623 000 HUF 0 HUF 1 623 000 HUF 190 58 Makita Elektromos Kisgépértékesítő Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4662. 5 903 317 000 HUF 4 613 690 000 HUF 1,28 72 133 000 HUF 36 954 000 HUF 1,95 430 831 000 HUF 0 HUF 194 964 000 HUF 44 59 BROOKS INSTRUMENT Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 2651. 5 869 000 000 HUF 5 676 821 000 HUF 1,03 5 856 000 000 HUF 5 667 776 000 HUF 1,03 1 558 000 000 HUF 4 000 000 HUF 0 HUF 145 60 MEZŐMAG AGRÁRHÁZ Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Lepsény 4621. 5 540 119 000 HUF 6 042 337 000 HUF 0,92 0 HUF 0 HUF 50 377 000 HUF 0 HUF 20 747 000 HUF 15 61 Stadler Magyarország Vasúti Karbantartó Korlátolt Felelősségű Pusztaszabolcs 7490. 5 487 223 000 HUF 5 569 403 000 HUF 0,99 2 372 407 000 HUF 2 922 939 000 HUF 0,81 123 512 000 HUF 0 HUF 118 794 000 HUF 66 62 Dunaújvárosi Víz-, Csatorna-, Hőszolgáltató Korlátolt Felelősségű Dunaújváros 3530. 5 232 666 000 HUF 5 143 575 000 HUF 1,02 0 HUF 0 HUF 47 105 000 HUF 0 HUF 22 907 000 HUF 210 63 VT METAL Alkatrészgyártó, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Székesfehérvár 2932. 5 204 460 000 HUF 4 312 238 000 HUF 1,21 2 694 331 000 HUF 1 925 008 000 HUF 1,40 503 394 000 HUF 0 HUF 86 214 000 HUF 325 64 Martin Metal Product Fémkereskedelmi Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4672. 5 127 972 000 HUF 4 014 783 000 HUF 1,28 229 394 000 HUF 70 831 000 HUF 3,24 146 996 000 HUF 4 288 000 HUF 81 244 000 HUF 33 65 Vaderstad Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Kápolnásnyék 4661. 5 040 421 000 HUF 3 208 412 000 HUF 1,57 122 979 000 HUF 91 729 000 HUF 1,34 431 080 000 HUF 0 HUF 37 786 000 HUF 19 66 VISUAL GO HUNGARY Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Beloiannisz 7022. 5 035 151 000 HUF 2 909 755 000 HUF 1,73 19 088 000 HUF 19 088 000 HUF 2 67 Brunswick Bowling Magyarország Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 3230. 16 786 942 USD 0 USD 16 676 439 USD 0 USD 3 476 472 HUF 267 355 USD 19 133 USD 62 68 VTES Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 2562. 4 704 059 000 HUF 4 786 711 000 HUF 0,98 2 509 160 000 HUF 2 729 724 000 HUF 0,92 109 567 000 HUF 4 371 000 HUF 9 422 000 HUF 345 69 Pálhalmai Agrospeciál Mezőgazdasági Termelő, Értékesítő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Dunaújváros 0150. 4 701 671 000 HUF 4 933 817 000 HUF 0,95 0 HUF 0 HUF 202 178 000 HUF 594 000 HUF 202 178 000 HUF 253 70 GUMIFLEX Nagy- és Kiskereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4531. 4 544 823 000 HUF 3 910 153 000 HUF 1,16 429 854 000 HUF 331 470 000 HUF 1,30 20 403 000 HUF 9 851 000 HUF 19 535 000 HUF 73 71 Alba-Zöchling Nemzetközi Szállitmányozási és Fuvarozási Korlátolt Felelősségü Székesfehérvár 5229. 4 492 117 000 HUF 4 407 987 000 HUF 1,02 1 176 782 000 HUF 1 164 584 000 HUF 1,01 134 129 000 EUR 950 000 HUF 53 119 000 HUF 26 72 ALUFE Fémszerkezeti Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 2511. 4 467 143 000 HUF 3 334 542 000 HUF 1,34 4 177 755 000 HUF 3 172 506 000 HUF 1,32 139 413 000 HUF 106 213 000 HUF 127 457 000 HUF 201 73 SZÉPHŐ Székesfehérvári Épületfenntartó és Hőszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székesfehérvár 3530. 4 431 171 000 HUF 3 787 128 000 HUF 1,17 0 HUF 0 HUF 449 962 000 HUF 243 674 000 HUF 413 185 000 HUF 226 74 GENERAL-PLASTICS Műanyagfeldolgozóipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 2229. 13 025 103 EUR 11 363 384 EUR 1,14 11 639 657 EUR 10 589 442 EUR 1,10 271 905 HUF 84 791 EUR 299 111 EUR 275 75 Xomox Magyarország Termelő Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 2814. 4 067 995 000 HUF 4 202 055 000 HUF 0,97 4 060 938 000 HUF 4 190 464 000 HUF 0,97 430 185 000 HUF 67 367 000 HUF 387 634 000 HUF 112 76 LINDSTRÖM Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 9601. 4 039 710 000 HUF 3 663 950 000 HUF 1,10 103 313 000 HUF 109 622 000 HUF 0,94 448 944 000 HUF 645 614 000 HUF 435 128 000 HUF 189 77 Enyingi Agrár Zártkörűen működő Részvénytársaság Mátyásdomb- Ágostonpuszta 0111. 4 025 404 000 HUF 4 429 068 000 HUF 0,91 0 HUF 0 HUF 204 765 000 HUF 99 121 000 HUF 195 044 000 HUF 231 78 "BAKI-TRANS" Szállítmányozó Korlátolt Felelősségű Besnyő 5229. 4 021 858 000 HUF 3 625 496 000 HUF 1,11 0 HUF 0 HUF 312 892 000 HUF 77 220 000 HUF 168 058 000 HUF 59 Árbevételváltozás / (%) Beruházások, felújítások Mérleg szerinti eredmény 2013 Alkalmazottak száma 42 TOP100+300 Fejér megye gazdasága TOP100+300 Fejér megye gazdasága 43
Cégadatok Cégadatok 79 80 Bejegyzett név VADEX Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zártkörűen Működő Részvénytársaság Mezőfalvai Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Város Székesfehérvár 0170. 3 965 197 000 HUF 3 735 553 000 HUF 1,06 1 226 197 000 HUF 1 252 268 000 HUF 0,98 13 318 000 HUF 25 743 000 HUF 11 069 000 HUF 305 Mezőfalva- Nagysismánd fő TEÁOR 2008 Értékesítés nettó árbevétele Exportértékesítés nettó árbevétele Adózás előtti eredmény Sorszám Árbevételváltozás / (%) 0111. 3 917 397 000 HUF 3 302 715 000 HUF 1,19 259 801 000 HUF 76 902 000 HUF 3,38 475 412 000 HUF 14 863 000 HUF 377 019 000 HUF 211 81 Disten Bányászati Korlátolt Felelősségű Magyaralmás 2370. 3 869 742 000 HUF 4 684 257 000 HUF 0,83 0 HUF 0 HUF 622 369 000 EUR 45 947 000 HUF 285 446 000 HUF 13 82 MÁV Vagon Vasúti Jármű Gyártó és Javító Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 3020. 3 813 715 000 HUF 2 052 777 000 HUF 1,86 4 540 000 HUF 6 022 000 HUF 0,75 150 178 000 HUF 5 332 000 HUF 135 074 000 HUF 189 83 T.O.M. Trans Duna Fuvarozási és Szállítmányozási Korlátolt Felelősségű Dunaújváros 4941. 3 697 302 000 HUF 3 209 825 000 HUF 1,15 807 256 000 HUF 787 053 000 HUF 1,03 50 130 000 HUF 10 786 000 HUF 23 185 000 HUF 77 84 HONI-Coop Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4617. 3 675 319 000 HUF 3 822 025 000 HUF 0,96 0 HUF 0 HUF 16 630 000 HUF 0 HUF 10 953 000 HUF 53 85 "Dolomit 2002." Bányászati és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Kincsesbánya 0811. 3 642 800 000 HUF 5 372 255 000 HUF 0,68 0 HUF 0 HUF 154 165 000 HUF 51 699 000 HUF 48 768 000 HUF 54 86 Cosma Alu Structures Kft. Székesfehérvár 2920. 3 595 301 000 HUF 2 569 643 000 HUF 1,40 3 480 670 000 HUF 2 508 029 000 HUF 1,39 100 938 000 HUF 419 397 000 HUF 100 938 000 HUF 73 87 Ugrics és Szabó Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4511. 3 560 970 000 HUF 2 793 036 000 HUF 1,27 45 580 000 HUF 27 440 000 HUF 1,66 107 479 000 HUF 410 000 HUF 69 682 000 HUF 33 88 ÚTÉPPARK Útépítő és Mélyépítő Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4211. 3 400 430 000 HUF 3 751 218 000 HUF 0,91 0 HUF 0 HUF 898 065 000 HUF 0 HUF 431 802 000 HUF 86 89 Studentka Work Iskolaszövetkezet Bodajk 7830. 3 304 121 000 HUF 2 549 210 000 HUF 1,30 689 515 000 HUF 689 515 000 HUF 259 90 Heitz Élfurnér Művek Gyártó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Pusztaszabolcs 1621. 3 253 714 000 HUF 2 532 786 000 HUF 1,28 3 147 276 000 HUF 2 438 537 000 HUF 1,29 404 020 000 HUF 0 HUF 83 452 000 HUF 135 91 MEDIA MARKT Székesfehérvár Video TV Hifi Elektro Photo Computer Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4754. 3 215 148 000 HUF 2 690 496 000 HUF 1,20 805 000 HUF 5 949 000 HUF 0,14 88 084 000 HUF 645 000 HUF 83 636 000 HUF 41 92 DOLOMIT Kőbányászati Korlátolt Felelősségű Gánt 0811. 3 193 876 000 HUF 3 314 653 000 HUF 0,96 0 HUF 0 HUF 1 165 403 000 EUR 0 HUF 0 HUF 68 93 VERTIKÁL VKSZ Vagyonkezelő és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Polgárdi 7830. 3 186 777 000 HUF 1 509 756 000 HUF 2,11 0 HUF 0 HUF 84 088 000 HUF 0 HUF 61 392 000 HUF 46 94 MEISER FERROSTE Ipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Dunaújváros 2512. 3 137 574 000 HUF 2 682 177 000 HUF 1,17 2 379 193 000 HUF 1 834 837 000 HUF 1,30 380 823 000 HUF 209 539 000 HUF 205 129 000 HUF 120 95 Alba Autómosó Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4730. 3 121 541 000 HUF 3 285 600 000 HUF 0,95 79 529 000 74 872 000 HUF 50 96 AVIUM 2000 Baromfifeldolgozó Korlátolt Felelősségő Besnyő 1012. 3 074 404 000 HUF 2 916 194 000 HUF 1,05 374 119 000 HUF 229 191 000 HUF 1,63 113 221 000 HUF 5 138 000 HUF 50 215 000 HUF 93 97 Autó Bartex Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4511. 3 065 957 000 HUF 1 702 899 000 HUF 1,80 133 696 000 HUF 126 081 000 HUF 46 703 000 HUF 124 077 000 HUF 29 98 REJLEK Metal & Stamping Fémlemezmegmunkáló, Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Mór 2550. 9 673 621 EUR 9 831 941 EUR 0,98 7 854 739 EUR 7 350 452 EUR 1,07 155 044 HUF 1 814 EUR 175 340 EUR 192 99 Aikawa Hungária Elektronikai Korlátolt Felelősségű Dunaújváros 2599. 9 669 102 EUR 7 321 377 EUR 1,31 3 547 608 EUR 2 498 900 EUR 1,42 1 551 030 HUF 19 981 EUR 1 394 628 EUR 199 100 PROCAR Kereskedelmi és Ügynöki Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4511. 2 961 206 000 HUF 2 143 545 000 HUF 1,38 678 963 000 HUF 234 769 000 HUF 2,89 48 511 000 HUF 208 000 HUF 3 413 000 HUF 34 101 "TECHNOCAR-MC-2003" Gépipari Koltárolt Felelősségű Bicske 2562. 2 943 628 000 HUF 2 689 757 000 HUF 1,09 2 800 789 000 HUF 2 574 090 000 HUF 1,09 363 468 000 HUF 46 954 000 HUF 241 645 000 HUF 141 102 metalobox Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 3109. 2 936 737 000 HUF 2 704 202 000 HUF 1,09 954 811 000 HUF 798 966 000 HUF 1,20 854 001 000 HUF 24 413 000 HUF 624 705 000 HUF 61 103 TEJÉRT Tejértékesítő és Beszerző Korlátolt Felelősségű Bicske 4633. 2 934 883 000 HUF 5 608 481 000 HUF 0,52 0 HUF 1 032 788 000 HUF 0,00 8 350 000 HUF 0 HUF 8 350 000 HUF 1 104 Garzon Bútor Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4647. 2 932 114 000 HUF 2 047 084 000 HUF 1,43 740 107 000 HUF 404 615 000 HUF 1,83 21 277 000 HUF 558 000 HUF 15 315 000 HUF 24 105 R-STEEL Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Rácalmás 4672. 2 897 722 000 HUF 2 626 369 000 HUF 1,10 0 HUF 0 HUF 237 505 000 HUF 58 559 000 HUF 159 733 000 HUF 20 106 ALBA FIX Fuvarozó Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4941. 2 880 318 000 HUF 2 734 192 000 HUF 1,05 0 HUF 0 HUF 177 736 000 HUF 3 010 000 HUF 90 017 000 HUF 105 107 "KEVE" Mezőgazdasági és Kereskedelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság Tabajd 0111. 2 847 618 000 HUF 1 516 134 000 HUF 1,88 0 HUF 0 HUF 113 882 000 HUF 0 HUF 112 057 000 HUF 14 108 Hungranatrans Korlátolt Felelősségű Szabadegyháza 3530. 2 847 482 000 HUF 2 294 886 000 HUF 1,24 0 HUF 0 HUF 564 012 000 HUF 0 HUF 533 534 000 HUF 109 VERTIKÁL Közszolgáltató Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Polgárdi 3821. 2 847 402 000 HUF 2 420 692 000 HUF 1,18 0 HUF 325 000 HUF 0,00 45 974 000 40 410 000 HUF 35 019 000 HUF 40 110 Martonvásári Bázismag Vetőmagszaporító, Termeltető és Forgalmazó Korlátolt Felelősségű Martonvásár 4621. 2 845 989 000 HUF 3 147 374 000 HUF 0,90 457 427 000 HUF 343 479 000 HUF 1,33 229 359 000 HUF 0 HUF 213 262 000 HUF 49 111 VIRÁG-CHEM Kereskedelmi, Termelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4675. 2 840 633 000 HUF 3 089 218 000 HUF 0,92 61 237 000 HUF 0 HUF 6 112 INTEREX-WAGA Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4674. 2 840 489 000 HUF 2 271 797 000 HUF 1,25 36 619 000 HUF 45 843 000 HUF 0,80 416 691 000 HUF 205 000 HUF 4 711 000 HUF 33 113 Böllhoff Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4674. 2 810 414 000 HUF 2 703 939 000 HUF 1,04 91 376 000 HUF 49 353 000 HUF 1,85 180 708 000 EUR 4 720 000 HUF 22 372 000 HUF 39 114 TOB-KER Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Pusztaegres 4621. 2 779 979 000 HUF 2 690 300 000 HUF 1,03 18 998 000 HUF 16 553 000 HUF 6 115 ALFA-NOVA Energetikai, Fejlesztő, Tervező és Vállalkozó Korlátolt Felelősségű Dunaújváros 3530. 2 772 366 000 HUF 3 093 546 000 HUF 0,90 0 HUF 0 HUF 8 662 000 HUF 232 234 000 HUF 633 000 HUF 158 116 PRODIÁK Iskolaszövetkezet Székesfehérvár 7022. 2 705 451 000 HUF 1 450 444 000 HUF 1,87 1 365 000 HUF 211 000 HUF 13 117 G.E.B.E. Belföldi- és Nemzetközi Árufuvarozó Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4941. 2 689 652 000 HUF 2 296 692 000 HUF 1,17 895 000 HUF 61 320 000 HUF 0,01 548 123 000 HUF 0 HUF 517 573 000 HUF 117 118 "GABONAKOM" Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Nadap 4621. 2 634 000 000 HUF 2 636 196 000 HUF 1,00 2 397 000 HUF 1 914 000 HUF 5 119 DEPÓNIA Hulladékkezelő és Településtisztasági Nonprofit Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 3821. 2 600 761 000 HUF 2 541 271 000 HUF 1,02 14 820 000 HUF 23 433 000 HUF 0,63 125 557 000 HUF 4 246 000 HUF 99 715 000 HUF 138 Árbevételváltozás / (%) Beruházások, felújítások Mérleg szerinti eredmény 2013 Alkalmazottak száma 44 TOP100+300 Fejér megye gazdasága TOP100+300 Fejér megye gazdasága 45
Cégadatok Cégadatok Bejegyzett név Város fő TEÁOR 2008 Értékesítés nettó árbevétele Exportértékesítés nettó árbevétele Adózás előtti eredmény Sorszám Árbevételváltozás / (%) 120 FEHÉRÉP Építőipari és Kereskedelmi Fővállalkozó Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 6810. 2 591 407 000 HUF 4 435 650 000 HUF 0,58 0 HUF 0 HUF 150 953 000 HUF 0 HUF 65 099 000 HUF 37 121 Eurowind Gépjárműalkatrész Gyártási és Forgalmazási Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4531. 2 560 972 000 HUF 2 116 831 000 HUF 1,21 332 707 000 HUF 330 854 000 HUF 1,01 272 662 000 EUR 121 782 000 HUF 195 651 000 HUF 37 122 Body Fashion (Magyarország) Ruházati Termelő Kft. Dunaújváros 1414. 8 116 646 EUR 13 357 076 EUR 0,60 8 110 629 EUR 13 349 860 EUR 0,61 351 139 HUF 22 780 EUR 313 387 EUR 335 123 Molnár Norbert Intersped Nemzetközi Fuvarozó Korlátolt Felelősségű Sárszentmihály 4941. 8 027 170 EUR 7 768 630 EUR 1,03 0 EUR 0 EUR 132 979 HUF 0 EUR 0 EUR 89 124 DUNAFERR LABOR Munkaerőkölcsönző és Műszaki Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Dunaújváros 7820. 2 497 787 000 HUF 2 268 638 000 HUF 1,10 0 HUF 0 HUF 58 547 000 HUF 0 HUF 55 628 000 HUF 658 125 SPRINGFIELD Hungary Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4771. 2 485 247 000 HUF 2 346 014 000 HUF 1,06 0 HUF 0 HUF 1 811 000 HUF 3 157 000 HUF 3 411 000 HUF 89 126 H.T.M. Magyar Osztrák Ipari, Szolgáltató és Kereskedelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székesfehérvár 2573. 7 827 851 EUR 5 758 277 EUR 1,43 3 498 185 EUR 2 831 711 EUR 1,24 206 278 HUF 39 990 EUR 201 513 EUR 116 127 ELME Automatika Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 2899. 2 373 043 000 HUF 3 123 047 000 HUF 0,76 559 992 000 HUF 1 221 281 000 HUF 0,46 442 616 000 EUR 0 HUF 351 711 000 HUF 74 128 ALBACOMP RI Rendszerintegrációs Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4741. 2 363 138 000 HUF 3 132 526 000 HUF 0,75 1 892 000 HUF 8 580 000 HUF 0,22 23 439 000 EUR 1 274 701 000 HUF 18 611 000 HUF 2 129 AMPER 99 Elektromos Kivitelező, Karbantartó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Dunaújváros 4321. 2 330 137 000 HUF 1 213 447 000 HUF 1,92 33 440 000 HUF 0 HUF 378 488 000 EUR 0 HUF 158 053 000 HUF 37 130 Agárdi Farm Állattenyésztő és Növénytermelő Korlátolt Felelősségű Seregélyes 0141. 2 287 843 000 HUF 2 461 718 000 HUF 0,93 893 320 000 HUF 1 199 207 000 HUF 0,74 113 427 000 EUR 25 184 000 HUF 113 427 000 HUF 123 131 MOMERT Magyar Optikai Művek Elektromechanikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság Dunaújváros 2829. 2 281 169 000 HUF 2 122 850 000 HUF 1,07 216 769 000 HUF 344 512 000 HUF 0,63 33 978 000 HUF 10 955 000 HUF 33 978 000 HUF 267 132 Gázmodul-Weisz Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Sárbogárd 4752. 2 238 636 000 HUF 1 568 600 000 HUF 1,43 729 000 HUF 3 409 000 HUF 0,21 211 239 000 HUF 880 000 HUF 200 756 000 HUF 47 133 ADIV Consulting Korlátolt Felelősségű Etyek 4643. 2 234 817 000 HUF 1 846 438 000 HUF 1,21 154 328 000 EUR 58 935 000 HUF 2 134 DEH Draxlmaier Hungaria Korlátolt Felelősségű Mór 2931. 2 232 847 000 HUF 2 367 874 000 HUF 0,94 2 226 620 000 HUF 2 349 468 000 HUF 0,95 86 943 000 HUF 2 905 000 HUF 82 671 000 HUF 393 135 Kiss V. Jenő Művek Zártkörűen Működő Részvénytársaság Nagyvenyim 2932. 2 218 838 000 HUF 2 423 359 000 HUF 0,92 194 170 000 HUF 114 652 000 HUF 1,69 190 143 000 HUF 900 000 HUF 16 978 000 HUF 145 136 "SIMON" Mezőgazdasági Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Hantos 0111. 2 195 679 000 HUF 1 463 107 000 HUF 1,50 0 HUF 27 293 000 HUF 0,00 91 791 000 HUF 0 HUF 33 856 000 HUF 48 137 Szabó Intertrans Nemzetközi Fuvarozó Korlátolt Felelősségű Sárszentmihály 4941. 7 010 637 EUR 7 105 439 EUR 0,98 0 EUR 0 EUR 14 964 HUF 0 EUR 14 964 EUR 76 138 Pélpusztai Mezőgazdasági Korlátolt Felelősségű Pélpuszta 0111. 2 194 870 000 HUF 1 698 058 000 HUF 1,29 337 013 000 HUF 340 223 000 HUF 0,99 991 339 000 HUF 14 082 000 HUF 951 302 000 HUF 53 139 NELSON FLOTTALÍZING Eszközbérbeadó és Autóparkkezelő Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 7711. 2 194 094 000 HUF 1 995 772 000 HUF 1,10 2 127 000 HUF 1 217 000 HUF 1,75 177 930 000 HUF 22 859 000 HUF 140 408 000 HUF 39 140 Molnár S Intertrans Nemzetközi Fuvarozó Korlátolt Felelősségű Sárszentmihály 4941. 6 999 975 EUR 6 725 572 EUR 1,03 0 EUR 0 EUR 137 786 HUF 0 EUR 120 138 EUR 78 141 Helogistics Asset Leasing Korlátolt Felelősségű Nadap 7734. 6 979 634 EUR 7 571 562 EUR 0,92 33 794 EUR 608 236 EUR 0,06 25 245 HUF 66 733 EUR 40 454 EUR 1 142 Kovács Ádám Intertrans Nemzetközi Fuvarozó Korlátolt Felelősségű Sárszentmihály 4941. 6 913 014 EUR 7 080 552 EUR 0,97 0 EUR 0 EUR 50 080 HUF 0 EUR 51 268 EUR 79 143 SIBO Csomagolástechnikai Korlátolt Felelősségű Lepsény 1721. 2 128 912 000 HUF 419 728 000 HUF 5,07 5 952 000 HUF 1 156 000 HUF 5,15 258 201 000 HUF 247 858 000 HUF 236 306 000 HUF 90 144 LIMELOG Logisztikai Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Dunaújváros 4941. 2 116 129 000 HUF 1 883 599 000 HUF 1,12 0 HUF 180 744 000 HUF 35 200 000 HUF 158 529 000 HUF 23 145 KARSAI ALBA Műanyagfeldolgozó Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 2221. 2 112 227 000 HUF 1 981 697 000 HUF 1,07 772 081 000 HUF 641 498 000 HUF 1,20 96 738 000 HUF 24 032 000 HUF 39 618 000 HUF 165 146 "MIKÓ & MIKÓ" Mezőgazdasági Termelő, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Enying 0111. 2 110 621 000 HUF 1 517 711 000 HUF 1,39 248 230 000 HUF 117 657 000 HUF 2,11 119 443 000 HUF 16 895 000 HUF 12 865 000 HUF 14 147 Kanczler Intertrans Nemzetközi Fuvarozó Korlátolt Felelősségű Sárszentmihály 4941. 6 735 479 EUR 7 110 673 EUR 0,94 0 EUR 0 EUR 148 748 HUF 0 EUR 148 748 EUR 81 148 DVG Dunaújvárosi Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság Dunaújváros 6420. 2 104 691 000 HUF 1 592 262 000 HUF 1,32 0 HUF 0 HUF 7 729 000 HUF 0 HUF 3 144 000 HUF 184 149 MAGYARMET Finomöntöde Korlátolt Felelősségű Bicske 2452. 2 101 580 000 HUF 4 063 683 000 HUF 0,52 1 462 124 000 HUF 2 124 936 000 HUF 0,69 53 256 000 HUF 5 065 000 HUF 53 256 000 HUF 213 150 TT Intertrans Nemzetközi Fuvarozó Korlátolt Felelősségű Sárszentmihály 4941. 6 688 730 EUR 6 993 735 EUR 0,95 0 EUR 0 EUR 32 076 HUF 0 EUR 34 053 EUR 81 151 POLYAX Alkatrész Gyártó, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 2562. 2 091 450 000 HUF 2 268 732 000 HUF 0,92 742 191 000 HUF 803 665 000 HUF 0,92 494 054 000 HUF 7 252 000 HUF 447 628 000 HUF 71 152 MIPA Hungária Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4675. 2 089 631 000 HUF 1 611 344 000 HUF 1,30 10 144 000 HUF 6 601 000 HUF 1,54 132 897 000 HUF 0 HUF 126 013 000 HUF 31 153 LAUREL Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 6201. 2 076 344 000 HUF 4 390 527 000 HUF 0,47 143 646 000 HUF 199 163 000 HUF 0,72 29 689 000 HUF 0 HUF 428 000 HUF 80 154 ANTKER-BAU Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4673. 2 055 963 000 HUF 2 069 146 000 HUF 0,99 43 310 000 HUF 23 124 000 EUR 0 HUF 0 HUF 21 155 "FEHÉRVÁR F.C." Sportszolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 9319. 2 044 603 000 HUF 1 679 783 000 HUF 1,22 0 HUF 0 HUF 1 157 853 000 HUF 21 090 000 HUF 1 157 853 000 HUF 129 156 Primax Group Italnagykereskedés Korlátolt Felelősségű Dunaújváros 4639. 2 038 623 000 HUF 897 000 HUF 897 000 HUF 10 157 VT-Rendszertechnika Gyártó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 2630. 2 035 488 000 HUF 2 345 303 000 HUF 0,87 0 HUF 0 HUF 249 223 000 HUF 0 HUF 22 429 000 HUF 32 158 DUVIÉP 2000 Építőipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4221. 1 858 490 000 HUF 1 577 173 000 HUF 1,18 0 HUF 0 HUF 114 463 000 HUF 0 HUF 57 825 000 HUF 46 159 Huonker Hungária Korlátolt Felelősségű Bicske 2229. 5 864 703 EUR 1 531 325 000 HUF 1,20 3 596 383 EUR 838 084 000 HUF 1,34 359 390 HUF 63 501 EUR 338 386 EUR 97 Árbevételváltozás / (%) Beruházások, felújítások Mérleg szerinti eredmény 2013 Alkalmazottak száma 46 TOP100+300 Fejér megye gazdasága TOP100+300 Fejér megye gazdasága 47
Cégadatok Cégadatok Bejegyzett név Város fő TEÁOR 2008 Értékesítés nettó árbevétele Exportértékesítés nettó árbevétele Adózás előtti eredmény Árbevételváltozás / (%) 160 SÁG-ÉPÍTŐ Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székesfehérvár 4120. 1 833 123 000 HUF 1 442 559 000 HUF 1,27 36 099 000 HUF 0 HUF 124 400 000 HUF 263 331 000 HUF 87 753 000 HUF 30 161 Búzakalász 66 Felcsút Mezőgazdasági Korlátolt Felelősségű Felcsút 0111. 1 819 611 000 HUF 3 172 632 000 HUF 0,57 5 293 000 HUF 258 375 000 HUF 0,02 307 312 000 HUF 30 735 000 HUF 285 230 000 HUF 94 162 G&P Quality Management Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Mór 7022. 1 818 017 000 HUF 1 301 803 000 HUF 1,40 1 047 132 000 HUF 607 963 000 HUF 1,72 46 948 000 HUF 0 HUF 35 218 000 HUF 287 163 SÁSKÁÉK Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Ercsi 4711. 1 792 809 000 HUF 1 328 879 000 HUF 1,35 41 678 000 HUF 38 438 000 HUF 74 164 Kiss-Áron Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Kisapostag 4730. 1 785 040 000 HUF 1 942 195 000 HUF 0,92 53 571 000 HUF 51 977 000 HUF 14 165 Nijhof-Wassink Fuvarozó és Szállítmányozó Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4941. 1 760 963 000 HUF 1 580 602 000 HUF 1,11 1 072 946 000 HUF 968 635 000 HUF 1,11 16 010 000 HUF 14 689 000 HUF 12 173 000 HUF 73 166 STEINER-AUTOHOF Korlátolt Felelősségű Bicske 4730. 1 757 880 000 HUF 1 825 979 000 HUF 0,96 28 424 000 HUF 24 900 000 HUF 16 167 GEALAN HungaryPlast Kft. Székesfehérvár 2229. 1 718 714 000 HUF 58 928 000 HUF 29,17 18 875 000 HUF 11 636 000 HUF 29 168 Bicskei Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Bicske 0150. 1 710 548 000 HUF 1 892 438 000 HUF 0,90 0 HUF 0 HUF 21 354 000 HUF 3 442 000 HUF 16 203 000 HUF 122 169 BITTER-SZÜCS GARÁZS Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Mór 4941. 1 708 303 000 HUF 1 673 741 000 HUF 1,02 29 595 000 HUF 62 790 000 HUF 0,47 175 520 000 HUF 150 785 000 HUF 83 644 000 HUF 99 170 ALBA MOLARIS Élelmiszeripari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 1061. 1 707 243 000 HUF 2 058 417 000 HUF 0,83 90 653 000 HUF 251 005 000 HUF 0,36 7 444 000 HUF 3 423 000 HUF 3 898 000 HUF 44 171 HR Komplex Humán Szolgáltató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 7820. 1 695 711 000 HUF 1 414 148 000 HUF 1,20 0 HUF 0 HUF 18 189 000 HUF 0 HUF 1 636 000 HUF 480 172 EUROMIX NK Műszaki, Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Dunaújváros 4674. 1 688 720 000 HUF 1 583 468 000 HUF 1,07 58 076 000 HUF 79 700 000 HUF 0,73 162 993 000 HUF 0 HUF 151 413 000 HUF 33 173 Nehéz Kő Kereskedelmi, Logisztikai és Szállítmányozó Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4941. 1 687 355 000 HUF 926 087 000 HUF 1,82 444 938 000 HUF 25 901 000 HUF 19 174 ÉPDUFERR Építőipari-Szolgáltató-Management Zártkörűen Működő Részvénytársaság Dunaújváros 4120. 1 682 263 000 HUF 1 336 616 000 HUF 1,26 6 027 000 HUF 3 415 000 HUF 15 175 VRS Part HOTEL Korlátolt Felelősségű Velence 5510. 1 668 563 000 HUF 1 549 403 000 HUF 1,08 0 HUF 0 HUF 39 486 000 HUF 18 214 000 HUF 0 HUF 77 176 Swedex Hungária Kereskedelmi Ipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 1723. 1 664 553 000 HUF 1 768 373 000 HUF 0,94 1 645 256 000 HUF 1 727 034 000 HUF 0,95 39 715 000 HUF 18 388 000 HUF 33 918 000 HUF 109 177 MIS Transport Nemzetközi Fuvarozó Korlátolt Felelősségű Sárszentmihály 4941. 5 265 786 EUR 0 EUR 110 632 HUF 0 EUR 0 EUR 178 FEHÉRVÁR-TEJ Tejértékesítő és Beszerző Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4633. 1 611 609 000 HUF 4 789 279 000 HUF 0,34 0 HUF 754 988 000 HUF 0,00 15 220 000 HUF 0 HUF 15 220 000 HUF 179 FEHÉRVILL-ÁM Villamosenergia-ipari Szerelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4399. 1 602 173 000 HUF 1 121 407 000 HUF 1,43 685 602 000 HUF 0 HUF 29 180 Hőtechnika Kőolajipari Kemenceépítő Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 3312. 1 587 894 000 HUF 816 706 000 HUF 1,94 131 427 000 HUF 90 294 000 HUF 60 181 Patika Profi Észak-kelet Gyógyszertár Működtető Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4773. 1 584 055 000 HUF 1 422 782 000 HUF 1,11 0 HUF 0 HUF 1 913 000 HUF 0 HUF 1 750 000 HUF 31 182 Dong Woo Machinery Korlátolt Felelősségű Dunaújváros 2829. 1 582 195 000 HUF 1 582 195 000 HUF 1,00 21 855 000 HUF 19 669 000 HUF 3 183 Patika Profi Delta Gyógyszertár Működtető Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4773. 1 570 576 000 HUF 1 517 707 000 HUF 1,03 0 HUF 0 HUF 711 000 HUF 0 HUF 433 000 HUF 30 184 Patika Profi Dél Gyógyszertár Működtető Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4773. 1 552 770 000 HUF 1 421 534 000 HUF 1,09 0 HUF 0 HUF 1 321 000 HUF 0 HUF 999 000 HUF 32 185 DUNAFÉM 95 Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4752. 1 540 309 000 HUF 1 459 302 000 HUF 1,06 0 HUF 0 HUF 31 589 000 HUF 950 000 HUF 3 025 000 HUF 29 186 Biopont Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Ercsi 1089. 1 534 061 000 HUF 1 527 453 000 HUF 1,00 73 663 000 HUF 75 607 000 HUF 0,97 31 633 000 HUF 114 288 000 HUF 30 250 000 HUF 8 187 HUMÁNIUS Szolgáltató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 7820. 1 520 669 000 HUF 1 721 274 000 HUF 0,88 0 HUF 0 HUF 33 861 000 HUF 0 HUF 29 695 000 HUF 467 188 HERCEGHALOM INTERAT Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Bicske 4540. 1 512 566 000 HUF 1 685 820 000 HUF 0,90 22 363 000 HUF 29 204 000 HUF 0,77 31 572 000 HUF 0 HUF 2 275 000 HUF 28 189 MEGAKRÁN Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Mór 4519. 1 509 401 000 HUF 1 160 197 000 HUF 1,30 189 273 000 HUF 101 316 000 HUF 27 190 Fejér Pig Sertésértékesítő Mezőgazdasági Szövetkezet Székesfehérvár 4623. 1 474 958 000 HUF 1 784 638 000 HUF 0,83 24 012 000 HUF 24 012 000 HUF 191 SVAT Hungary Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4941. 1 446 090 000 HUF 1 454 498 000 HUF 0,99 1 446 090 000 HUF 1 454 498 000 HUF 0,99 59 175 000 HUF 0 HUF 54 519 000 HUF 66 192 Puskás Futball Club Korlátolt Felelősségű Felcsút 9319. 1 445 894 000 HUF 706 071 000 HUF 2,05 0 HUF 0 HUF 287 856 000 HUF 0 HUF 258 959 000 HUF 64 193 KUMIN TANK Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Nagyvenyim 4730. 1 441 409 000 HUF 1 356 760 000 HUF 1,06 10 117 000 HUF 13 017 000 HUF 21 194 Etyeki Tüzép Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Etyek 4752. 1 439 286 000 HUF 1 262 532 000 HUF 1,14 7 014 000 HUF 34 533 000 HUF 0,20 84 817 000 HUF 93 446 000 HUF 41 339 000 HUF 28 195 Garzon Bútor Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székesfehérvár 3101. 1 425 108 000 HUF 1 182 048 000 HUF 1,21 300 558 000 HUF 286 543 000 HUF 1,05 30 859 000 HUF 3 721 000 HUF 27 433 000 HUF 65 196 TILLA-TRANS Nemzetközi Árufuvarozási Korlátolt Felelősségű Nagyvenyim 4941. 1 423 752 000 HUF 1 369 112 000 HUF 1,04 243 446 000 HUF 241 822 000 HUF 1,01 159 728 000 HUF 26 389 000 HUF 114 139 000 HUF 33 197 Gervin Trans Nemzetközi Fuvarozó Korlátolt Felelősségű Sárszentmihály 4941. 4 546 308 EUR 0 EUR 123 560 HUF 0 EUR 123 560 EUR 198 Tűzállótechnikai Szolgáltató Gyártó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 3312. 1 417 140 000 HUF 1 404 627 000 HUF 1,01 283 231 000 HUF 188 114 000 HUF 1,51 101 211 000 HUF 0 HUF 67 119 000 HUF 75 199 IVANICS Autópark-kezelő Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Nadap 7711. 1 414 471 000 HUF 1 236 924 000 HUF 1,14 115 112 000 HUF 8 187 000 HUF 14,06 40 111 000 HUF 263 172 000 HUF 40 111 000 HUF 8 200 SEAWING Fejlesztő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 2790. 1 393 747 000 HUF 1 323 410 000 HUF 1,05 73 431 000 HUF 29 336 000 HUF 2,50 193 101 000 HUF 19 005 000 HUF 81 000 HUF 84 Sorszám Árbevételváltozás / (%) Beruházások, felújítások Mérleg szerinti eredmény 2013 Alkalmazottak száma 48 TOP100+300 Fejér megye gazdasága TOP100+300 Fejér megye gazdasága 49
Cégadatok Cégadatok Bejegyzett név Város fő TEÁOR 2008 Értékesítés nettó árbevétele Exportértékesítés nettó árbevétele Adózás előtti eredmény Sorszám Árbevételváltozás / (%) 201 Agro Platform Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székesfehérvár 4690. 1 391 724 000 HUF 26 781 000 HUF 51,97 2 400 000 HUF 600 000 HUF 4,00 818 539 000 HUF 1 871 000 HUF 507 952 000 HUF 2 202 IDUMONT Korlátolt Felelősségű Dunaújváros 7112. 1 381 509 000 HUF 680 963 000 HUF 2,03 357 115 000 HUF 269 231 000 HUF 36 203 GALVÁNPLASTIK Műanyaggalvanizáló, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 2561. 1 379 362 000 HUF 1 476 570 000 HUF 0,93 177 995 000 HUF 191 513 000 HUF 0,93 89 866 000 HUF 500 989 000 HUF 89 866 000 HUF 133 204 Kutasmenti 5Határ Korlátolt Feleslősségű Lajoskomárom 4621. 1 378 062 000 HUF 1 227 072 000 HUF 1,12 31 105 000 HUF 30 115 000 HUF 205 "HELIANTHUS" Növénytermelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Adony 0111. 1 375 311 000 HUF 1 147 679 000 HUF 1,20 0 HUF 0 HUF 92 052 000 HUF 0 HUF 80 841 000 HUF 34 206 VELENCE-MEAT Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4632. 1 375 028 000 HUF 1 357 769 000 HUF 1,01 16 193 000 HUF 56 882 000 HUF 0,28 26 033 000 EUR 0 HUF 25 810 000 HUF 23 207 Patika Profi Nyugat Gyógyszertár Működtető Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4773. 1 366 593 000 HUF 1 340 388 000 HUF 1,02 0 HUF 0 HUF 3 821 000 0 HUF 3 323 000 HUF 28 208 "BRAUN" Kereskedő és Szállító Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4752. 1 360 918 000 HUF 1 239 324 000 HUF 1,10 0 HUF 0 HUF 51 454 000 HUF 675 000 HUF 50 540 000 HUF 43 209 VT-ASYST Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 2899. 1 360 810 000 HUF 1 253 700 000 HUF 1,09 25 822 000 HUF 40 071 000 HUF 0,64 150 388 000 HUF 0 HUF 13 576 000 HUF 51 210 Patika Profi Észak Gyógyszertár Működtető Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4773. 1 340 838 000 HUF 1 317 692 000 HUF 1,02 0 HUF 1 816 000 HUF 0 HUF 1 525 000 HUF 30 211 Annamajori Mezőgazdasági és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Baracska 0111. 1 330 404 000 HUF 1 268 733 000 HUF 1,05 0 HUF 0 HUF 2 068 000 HUF 21 643 000 HUF 2 068 000 HUF 83 212 FEJÉRDUNA-ÉP Építőipari Korlátolt Felelősségű Dunaújváros 4120. 1 327 314 000 HUF 1 023 489 000 HUF 1,30 0 HUF 0 HUF 82 427 000 HUF 0 HUF 85 107 000 HUF 52 213 Patika Profi Béta Gyógyszertár Működtető Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4773. 1 314 493 000 HUF 1 229 810 000 HUF 1,07 0 HUF 0 HUF 955 000 HUF 0 HUF 613 000 HUF 26 214 Lajoskomáromi Győzelem Mezőgazdasági Korlátolt Felelősségű Lajoskomárom 0111. 1 312 653 000 HUF 1 157 521 000 HUF 1,13 290 412 000 HUF 96 608 000 HUF 3,01 5 024 000 HUF 10 096 000 HUF 4 768 000 HUF 40 215 LIC - 2000 Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Agárd 5610. 1 312 582 000 HUF 806 082 000 HUF 1,63 0 HUF 0 HUF 69 571 000 HUF 100 000 HUF 769 000 HUF 80 216 JACK FILTER HUNGÁRIA Korlátolt Felelősségű Polgárdi 1396. 4 190 512 EUR 4 146 668 EUR 1,00 3 667 243 EUR 3 805 063 EUR 0,96 252 201 HUF 0 EUR 0 EUR 43 217 WM MARKET Kereskedelmi és Vendéglátó Korlátolt Felelősségű Mór 4711. 1 305 958 000 HUF 779 839 000 HUF 1,67 19 426 000 HUF 8 732 000 HUF 66 218 Agrospic Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Sárosd 4661. 1 298 317 000 HUF 961 899 000 HUF 1,35 20 221 000 HUF 19 935 000 HUF 10 219 Women's Secret Magyarország Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4771. 1 293 630 000 HUF 1 051 314 000 HUF 1,23 0 HUF 0 HUF 57 780 000 HUF 0 HUF 54 982 000 HUF 54 220 BLUEMED Korlátolt Felelősségű Etyek 4646. 1 292 289 000 HUF 487 459 000 HUF 2,65 249 070 000 HUF 224 095 000 HUF 6 221 ARANYBULLA Mezőgazdasági Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székesfehérvár 0147. 1 291 921 000 HUF 1 357 234 000 HUF 0,95 0 HUF 0 HUF 65 620 000 HUF 57 808 000 HUF 57 891 000 HUF 124 222 CFS Hungária Ipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 2229. 1 286 464 000 HUF 1 044 791 000 HUF 1,23 217 993 000 HUF 199 943 000 HUF 40 223 Patika Profi Alfa Gyógyszertár Működtető Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4773. 1 281 534 000 HUF 1 239 002 000 HUF 1,03 0 HUF 1 479 000 HUF 0 HUF 1 296 000 HUF 27 224 AXIAL Létragyártó Kft. Székesfehérvár 2562. 1 272 876 000 HUF 1 533 133 000 HUF 0,83 1 007 021 000 HUF 1 341 834 000 HUF 0,75 23 946 000 HUF 0 HUF 0 HUF 22 225 Patika Profi Gamma Gyógyszertár Működtető Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4773. 1 265 166 000 HUF 1 181 460 000 HUF 1,07 0 HUF 0 HUF 1 100 000 HUF 0 HUF 771 000 HUF 27 226 GREINER Packaging Ipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Seregélyes 2222. 1 258 899 000 HUF 2 026 457 000 HUF 0,62 25 569 000 HUF 318 739 000 HUF 0,08 28 656 000 HUF 0 HUF 28 656 000 HUF 21 227 E-ELEKTRA Hulladékfeldolgozó Zártkörűen működő Részvénytársaság Dunaújváros 3832. 1 253 149 000 HUF 1 076 923 000 HUF 1,16 1 995 000 HUF 239 000 HUF 8,35 95 203 000 HUF 0 HUF 13 163 000 HUF 19 228 CPS Company Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 1721. 1 252 668 000 HUF 731 171 000 HUF 1,71 0 HUF 0 HUF 86 672 000 HUF 0 HUF 30 879 000 HUF 42 229 VINCI Facilities Magyarország Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 7022. 1 249 653 000 HUF 1 169 586 000 HUF 1,07 3 293 000 HUF 3 079 000 HUF 1,07 34 933 000 HUF 0 HUF 31 171 000 HUF 36 230 Alto Nyomda Nyomdaipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 1814. 1 245 679 000 HUF 1 290 727 000 HUF 0,97 0 HUF 0 HUF 68 621 000 HUF 0 HUF 12 582 000 HUF 82 231 Profil Markt Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4674. 1 245 631 000 HUF 1 095 883 000 HUF 1,14 374 269 000 HUF 354 160 000 HUF 1,06 27 144 000 HUF 0 HUF 3 854 000 HUF 17 232 ALPHA ZOO Kedvencek Első Hazai Állateledel és Felszerelés Kis- és Nagykereskedelmi Szaküzletlánc Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4778. 1 242 149 000 HUF 1 166 274 000 HUF 1,07 57 241 000 HUF 52 912 000 HUF 56 233 DARUSÍN Ipari Gyártó, Szerelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Dunaújváros 2822. 1 234 316 000 HUF 1 167 919 000 HUF 1,06 231 887 000 HUF 155 183 000 HUF 1,49 160 261 000 HUF 109 000 HUF 82 039 000 HUF 46 234 Knauf Industries Hungary Csomagolástechnika Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 2222. 1 228 606 000 HUF 1 102 644 000 HUF 1,11 356 220 000 HUF 324 970 000 HUF 1,10 59 023 000 HUF 580 000 HUF 55 760 000 HUF 29 235 BÁNYAKER'100 Bányászati, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Sárszentmihály 0812. 1 217 722 000 HUF 1 807 642 000 HUF 0,67 324 078 000 HUF 306 601 000 HUF 3 236 K & V 94 Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Csákberény 4730. 1 214 689 000 HUF 1 257 739 000 HUF 0,97 10 717 000 HUF 10 377 000 HUF 9 237 FEHÉR ALU Fémszerkezetgyártó és Forgalmazó Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 2511. 1 204 851 000 HUF 893 358 000 HUF 1,35 0 HUF 9 826 000 HUF 0,00 95 697 000 HUF 0 HUF 20 653 000 HUF 43 238 MASTERFOAM Gyártó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Sárszentmihály 2221. 1 202 154 000 HUF 1 184 019 000 HUF 1,02 582 692 000 HUF 506 890 000 HUF 1,15 90 054 000 HUF 0 HUF 87 319 000 HUF 66 239 Kárpát-Gáz Energiakereskedő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Dunaújváros 3523. 1 197 935 000 HUF 18 000 000 HUF 66,55 86 557 000 HUF 0 HUF 16 070 000 HUF 0 HUF 13 655 000 HUF 1 240 MasterPrint Jelöléstechnika Mérnöki Tanácsadó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Iváncsa 7112. 1 188 865 000 HUF 1 060 339 000 HUF 1,12 59 431 000 HUF 32 266 000 HUF 25 Árbevételváltozás / (%) Beruházások, felújítások Mérleg szerinti eredmény 2013 Alkalmazottak száma 50 TOP100+300 Fejér megye gazdasága TOP100+300 Fejér megye gazdasága 51
Cégadatok Cégadatok Bejegyzett név Város fő TEÁOR 2008 Értékesítés nettó árbevétele Exportértékesítés nettó árbevétele Adózás előtti eredmény Árbevételváltozás / (%) 241 DUNANETT Dunaújvárosi Regionális Köztisztasági és Hulladékkezelő, Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Dunaújváros 3811. 1 187 977 000 HUF 1 109 943 000 HUF 1,07 0 HUF 0 HUF 66 382 000 HUF 0 HUF 68 968 000 HUF 103 242 "WOLF AUTO" Gépjármű Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4511. 1 183 910 000 HUF 992 499 000 HUF 1,19 153 894 000 HUF 24 259 000 HUF 6,34 24 116 000 EUR 0 HUF 12 179 000 HUF 19 243 FEJÉR-B.Á.L. Építő és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Felcsút 4120. 1 182 714 000 HUF 0 HUF 69 287 000 HUF 0 HUF 65 358 000 HUF 122 244 SAFETY FEED Tanácsadó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4621. 1 177 311 000 HUF 1 663 654 000 HUF 0,71 9 390 000 HUF 5 814 000 HUF 5 245 Semjén és Társai Mezőgazdasági Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Mezőszilas 0111. 1 167 897 000 HUF 881 989 000 HUF 1,32 27 277 000 HUF 10 977 000 HUF 44 246 BULATH SPED Fuvarozási Korlátolt Felelősségű Ercsi 4941. 1 152 017 000 HUF 798 452 000 HUF 1,44 242 889 000 HUF 168 594 000 HUF 22 247 TITAN-CNC Gyártástechnika Korlátolt Felelősségű Sárkeresztes 2562. 1 148 244 000 HUF 1 052 608 000 HUF 1,09 804 866 000 HUF 672 531 000 HUF 1,20 22 467 000 HUF 920 000 HUF 19 952 000 HUF 65 248 "AMBACH" Fuvarozó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Ráckeresztúr 4941. 1 145 033 000 HUF 1 237 661 000 HUF 0,93 392 442 000 HUF 362 043 000 HUF 1,08 21 225 000 HUF 0 HUF 18 692 000 HUF 38 249 Patika Profi Gyógyszertár Működtető Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 7022. 1 144 366 000 HUF 1 014 523 000 HUF 1,13 0 HUF 0 HUF 437 162 000 HUF 0 HUF 3 197 000 HUF 20 250 ALU-STYLE Alumínium Bútorszerelvény Gyártó Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 2599. 1 140 454 000 HUF 1 127 918 000 HUF 1,01 1 038 566 000 HUF 1 050 572 000 HUF 0,99 8 702 000 HUF 119 000 HUF 10 589 000 HUF 89 251 VT ARTRANS Szállítmányozási Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 5210. 1 138 236 000 HUF 1 308 590 000 HUF 0,87 82 553 000 HUF 102 034 000 HUF 0,81 31 011 000 HUF 0 HUF 0 HUF 54 252 Dég és Vidéke Gabona Beszerző és Értékesítő Korlátolt Felelősségű Dég 4621. 1 134 694 000 HUF 825 970 000 HUF 1,37 14 409 000 HUF 12 071 000 HUF 1 253 Csákvári Mezőgazdasági Integrációs Zártkörűen Működő Részvénytársaság Csákvár 0161. 1 119 017 000 HUF 1 434 434 000 HUF 0,78 0 HUF 0 HUF 22 240 000 HUF 5 258 000 HUF 17 080 000 HUF 25 254 Búzakalász Mezőgazdasági Korlátolt Felelősségű Füle 0111. 1 115 730 000 HUF 971 546 000 HUF 1,15 0 HUF 0 HUF 139 408 000 HUF 0 HUF 130 607 000 HUF 30 255 Zöld Bicske Nonprofit Korlátolt Felelősségű Bicske 3811. 1 111 439 000 HUF 1 038 861 000 HUF 1,07 0 HUF 0 HUF 75 889 000 HUF 7 787 000 HUF 78 327 000 HUF 94 256 GYURKAMION Belföldi és Nemzetközi Fuvarozó Korlátolt Felelősségű Mór 4941. 1 103 608 000 HUF 1 049 408 000 HUF 1,05 759 941 000 HUF 860 884 000 HUF 0,88 63 721 000 HUF 11 929 000 HUF 61 764 000 HUF 47 257 Patika Profi Dél-kelet Gyógyszertár Működtető Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4773. 1 082 088 000 HUF 998 007 000 HUF 1,08 0 HUF 0 HUF 1 876 000 HUF 0 HUF 1 667 000 HUF 19 258 Patika Profi Kelet Gyógyszertár Működtető Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4773. 1 067 883 000 HUF 1 029 552 000 HUF 1,04 0 HUF 0 HUF 1 367 000 HUF 0 HUF 889 000 HUF 21 259 BB-TRUCK 2003 Fuvarozó, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Sárbogárd 4519. 1 066 629 000 HUF 1 227 890 000 HUF 0,87 80 730 000 HUF 28 906 000 HUF 35 260 Vass Nyakas Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Iszkaszentgyörgy 2511. 1 065 582 000 HUF 1 128 694 000 HUF 0,94 22 950 000 HUF 22 637 000 HUF 45 261 Energo-Hőterm Beruházó, Működtető Korlátolt Felelősségű Dunaújváros 3511. 1 057 620 000 HUF 919 002 000 HUF 1,15 0 HUF 0 HUF 232 585 000 HUF 8 000 HUF 234 700 000 HUF 2 262 UNIÓ SPED 2004. Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Seregélyes 4730. 1 047 160 000 HUF 993 687 000 HUF 1,05 118 829 000 HUF 88 877 000 HUF 15 263 STEEL-TRUCK Jármű- és fémszerkezetgyártó Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 2920. 1 035 652 000 HUF 433 775 000 HUF 2,39 36 464 000 HUF 34 588 000 HUF 11 264 VIBROTEAM Gyártó Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 2573. 1 034 359 000 HUF 1 213 451 000 HUF 0,85 522 931 000 HUF 512 410 000 HUF 1,02 54 387 000 HUF 24 259 000 HUF 53 205 000 HUF 53 265 SHS-ÉPÍTŐ Tervező és Kivitelező Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4120. 1 028 785 000 HUF 413 320 000 HUF 2,49 105 795 000 HUF 98 352 000 HUF 20 266 "Kramár és Társa" Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Martonvásár 4639. 1 028 513 000 HUF 1 032 062 000 HUF 1,00 43 564 000 HUF 39 192 000 HUF 17 267 JK Horsetrucks Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Iszkaszentgyörgy 2920. 1 024 884 000 HUF 1 057 393 000 HUF 0,97 12 919 000 HUF 10 862 000 HUF 35 268 "DURAN-TRANS" Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 5229. 1 018 408 000 HUF 953 252 000 HUF 1,07 739 895 000 HUF 0,00 28 799 000 HUF 17 366 000 HUF 52 269 Pusztaszabolcsi Agrár Zárkörűen Működő Részványtársaság Pusztaszabolcs 0141. 1 013 027 000 HUF 1 016 359 000 HUF 1,00 0 HUF 0 HUF 145 303 000 HUF 1 748 000 HUF 123 724 000 HUF 103 270 GIGA 2003 Gyártó Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 2229. 1 010 445 000 HUF 942 013 000 HUF 1,07 110 729 000 HUF 109 313 000 HUF 48 271 AGROTECHNIKA Mezőgazdasági Gépésztechnológia Kivitelező Korlátolt Felelősségű Seregélyes 4690. 1 009 639 000 HUF 1 765 591 000 HUF 0,57 22 655 000 HUF 153 402 000 HUF 0,15 39 477 000 HUF 0 HUF 36 068 000 HUF 19 272 NAGYKAR Nagykarácsonyi Termelő Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Nagykarácsony 0111. 1 007 063 000 HUF 744 019 000 HUF 1,35 0 HUF 0 HUF 90 388 000 HUF 0 HUF 85 350 000 HUF 40 273 MAXTERM Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 3320. 1 004 275 000 HUF 551 607 000 HUF 1,82 23 950 000 HUF 5 301 000 HUF 32 274 GWE Budafilter Korlátolt Felelősségű Mezőfalva 2221. 1 002 192 000 HUF 964 847 000 HUF 1,04 501 847 000 HUF 578 630 000 HUF 0,87 2 165 000 HUF 0 HUF 132 000 HUF 49 275 Abai Terménytároló, Szárító és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Aba 5210. 1 001 095 000 HUF 1 081 687 000 HUF 0,93 0 HUF 0 HUF 130 219 000 HUF 0 HUF 76 918 000 HUF 10 276 Soós Gabona Korlátolt Felelősségű Sárbogárd 4621. 1 000 301 000 HUF 1 092 792 000 HUF 0,92 13 904 000 HUF 868 000 HUF 4 277 SÁRRÉT Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Szabadbattyán 0111. 1 000 056 000 HUF 1 220 786 000 HUF 0,82 0 HUF 0 HUF 76 733 000 HUF 27 005 000 HUF 12 871 000 HUF 44 278 KORONA Kereskedelmi és Vállalkozási Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székesfehérvár 4719. 996 506 000 HUF 971 801 000 HUF 1,03 0 HUF 0 HUF 88 849 000 HUF 0 HUF 74 502 000 HUF 61 279 MEZŐSZÖV Mezőgazdasági Szövetkezeti Zártkörűen Működő Részvénytársaság Enying Enying 0111. 992 443 000 HUF 1 121 660 000 HUF 0,88 0 HUF 0 HUF 167 882 000 HUF 0 HUF 36 185 000 HUF 18 Sorszám Árbevételváltozás / (%) Beruházások, felújítások Mérleg szerinti eredmény 2013 Alkalmazottak száma 52 TOP100+300 Fejér megye gazdasága TOP100+300 Fejér megye gazdasága 53
Cégadatok Cégadatok Bejegyzett név Város fő TEÁOR 2008 Értékesítés nettó árbevétele Exportértékesítés nettó árbevétele Adózás előtti eredmény Sorszám Árbevételváltozás / (%) 280 ERIGERON 1949 Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Besnyő 0111. 990 047 000 HUF 1 295 219 000 HUF 0,76 0 HUF 0 HUF 31 475 000 HUF 73 000 HUF 32 238 000 HUF 73 281 Székesfehérvár Városgondnoksága Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 6820. 989 639 000 HUF 932 793 000 HUF 1,06 0 HUF 0 HUF 324 098 000 HUF 21 813 000 HUF 289 260 000 HUF 477 282 Aranykorona Zártkörűen Működő Mezőgazdasági Részvénytársaság Székesfehérvár 0147. 986 610 000 HUF 777 576 000 HUF 1,27 16 096 000 HUF 0 HUF 25 214 000 HUF 0 HUF 22 763 000 HUF 62 283 Magyaralmási Agrár Zártkörűen Működő Részvénytársaság Magyaralmás 0111. 982 835 000 HUF 1 018 018 000 HUF 0,97 0 HUF 0 HUF 6 555 000 HUF 760 000 HUF 0 HUF 69 284 "DODO-2457" Kereskedelmi és Fuvarozási Betéti Adony 4632. 978 190 000 HUF 931 012 000 HUF 1,05 18 588 000 HUF 16 613 000 HUF 25 285 Szervizcentrum Fehérvár Haszongépjármű, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4519. 977 333 000 HUF 937 416 000 HUF 1,04 0 HUF 0 HUF 23 845 000 HUF 0 HUF 21 451 000 HUF 92 286 VÉD-SZ Védelmi és Általános Szolgáltató Kft. Dunaújváros 8425. 975 475 000 HUF 615 469 000 HUF 1,58 42 146 000 HUF 0 HUF 116 287 Patika Profi Dél-nyugat Gyógyszertár Működtető Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4773. 974 663 000 HUF 916 288 000 HUF 1,06 0 HUF 0 HUF 710 000 HUF 0 HUF 509 000 HUF 21 288 MEZŐCOOP 2000 Termelő és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Perkáta 4621. 967 719 000 HUF 816 709 000 HUF 1,18 25 583 000 HUF 24 304 000 HUF 289 KARSAI PLAST Műanyagfeldolgozó Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 2229. 966 858 000 HUF 1 352 948 000 HUF 0,71 3 241 000 HUF 1 257 000 HUF 2,58 57 209 000 HUF 0 HUF 50 459 000 HUF 51 290 Viszló Trans Fuvarozási és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Csákvár 4931. 963 114 000 HUF 894 682 000 HUF 1,08 0 HUF 0 HUF 120 072 000 HUF 21 015 000 HUF 67 114 000 HUF 78 291 Patika Profi Észak-nyugat Gyógyszertár Működtető Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4773. 961 997 000 HUF 884 309 000 HUF 1,09 0 HUF 0 HUF 1 214 000 EUR 0 HUF 963 000 HUF 20 292 MACHER-INVEST Ingatlanhasznosító Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 2732. 957 148 000 HUF 835 017 000 HUF 1,15 20 877 000 9 813 000 HUF 100 293 ASTROMEDIC Kereskedelemi és Szolgáltató Korlátolt Feleleősségű Székesfehérvár 7490. 948 247 000 HUF 834 449 000 HUF 1,14 150 751 000 HUF 57 638 000 HUF 3 294 ALBA-KENYÉR Sütőipari Zártkörűen működő Részványtársaság Székesfehérvár 1071. 945 422 000 HUF 1 067 890 000 HUF 0,89 0 HUF 0 HUF 6 660 000 HUF 7 516 000 HUF 6 660 000 HUF 87 295 Rosa Canina Victoria Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4773. 942 418 000 HUF 902 285 000 HUF 1,04 0 HUF 0 HUF 34 938 000 HUF 0 HUF 273 000 HUF 16 296 PALKOVICS-TRANS Nemzetközi Áruszállító Korlátolt Felelősségű Csór 4941. 940 292 000 HUF 942 603 000 HUF 1,00 92 286 000 HUF 0 HUF 33 297 Magyar Hangszóró Rendszerek Ipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 2630. 937 506 000 HUF 980 376 000 HUF 0,96 934 347 000 HUF 977 400 000 HUF 0,96 69 525 000 HUF 87 081 000 HUF 61 513 000 HUF 176 298 MOLKER ELEKTRO Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Dunaújváros 4754. 937 304 000 HUF 675 683 000 HUF 1,39 83 806 000 HUF 26 747 000 HUF 15 299 ESZO Szerelő és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségü Ercsi 2511. 932 230 000 HUF 779 750 000 HUF 1,20 50 682 000 HUF 34 919 000 HUF 57 300 FEJÉR BÉSZ Mezőgazdasági Beszerző és Értékesítő Szövetkezet Székesfehérvár 4621. 930 882 000 HUF 1 211 941 000 HUF 0,77 3 724 000 HUF 3 724 000 HUF 301 Almi-Hungary Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Mór 4637. 928 541 000 HUF 712 397 000 HUF 1,30 49 996 000 HUF 45 000 000 HUF 10 302 COOPTIM Hegesztéstechnikai Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4614. 912 823 000 HUF 922 205 000 HUF 0,99 232 000 HUF 400 000 HUF 0,58 40 333 000 HUF 0 HUF 0 HUF 13 303 UNICOMP Informatikai Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 6203. 900 329 000 HUF 909 371 000 HUF 0,99 21 352 000 HUF 8 943 000 HUF 2,39 23 949 000 HUF 2 999 000 HUF 21 078 000 HUF 46 304 Student Pro Iskolaszövetkezet Bodajk 7830. 898 071 000 HUF 896 000 HUF 896 000 HUF 305 PRINCIP Automatikai és Informatikai Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 3320. 897 235 000 HUF 943 647 000 HUF 0,95 45 445 000 HUF 47 255 000 HUF 30 306 Fecó Transz Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Magyaralmás 4941. 896 057 000 HUF 400 220 000 HUF 2,24 15 416 000 EUR 12 498 000 HUF 2 307 Forrás Agro Korlátolt Felelősségű Perkáta 0111. 894 298 000 HUF 644 910 000 HUF 1,39 174 822 000 163 004 000 HUF 17 308 "BOTÉSZ" Bodzatermelők Értékesítő Szövetkezete Vál 4631. 892 435 000 HUF 882 052 000 HUF 1,01 182 213 000 HUF 0,00 1 361 000 HUF 761 000 HUF 3 309 MDB Electric Korlátolt Felelősségű Szár 4321. 891 693 000 HUF 487 655 000 HUF 1,83 39 136 000 HUF 22 944 000 HUF 11 310 Szécsényi Sütőipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Dunaújváros 1071. 890 124 000 HUF 759 799 000 HUF 1,17 12 007 000 HUF 11 430 000 HUF 98 311 CARGOBULL SZERVIZ Pótkocsi és Felépítmény Javító Korlátolt Felelelősségű Bicske 4520. 889 661 000 HUF 924 523 000 HUF 0,96 95 242 000 HUF 38 328 000 HUF 32 312 Continus Nova Hulladékgazdálkodási és Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 3821. 888 210 000 HUF 697 816 000 HUF 1,27 9 226 000 HUF 5 302 000 HUF 1,74 84 301 000 HUF 321 000 HUF 79 404 000 HUF 83 313 AMPLIO AUTOMATIKA Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 6201. 881 283 000 HUF 510 516 000 HUF 1,73 243 076 000 HUF 234 224 000 HUF 25 314 "SUPER-Mol" Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Kisapostag 4730. 875 566 000 HUF 936 579 000 HUF 0,93 0 HUF 0 HUF 7 642 000 HUF 0 HUF 0 HUF 9 315 MED-EN TRADE Orvosi Műszer Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Dunaújváros 4646. 875 133 000 HUF 406 834 000 HUF 2,15 70 209 000 HUF 43 031 000 HUF 5 316 Great Lakes Hungary Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 2562. 872 233 000 HUF 741 715 000 HUF 1,18 678 006 000 HUF 566 108 000 HUF 1,20 31 752 000 HUF 0 HUF 30 354 000 HUF 37 317 Martonvásári Elitmag Vetőmagszaporító, Termeltető és Forgalmazó Korlátolt Felelősségű Martonvásár 4621. 868 525 000 HUF 828 690 000 HUF 1,05 103 458 000 HUF 124 403 000 HUF 0,83 44 263 000 HUF 0 HUF 25 249 000 HUF 14 318 Prograg-Agrárcentrum Mezőgazdasági Termelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Ráckeresztúr 0141. 867 125 000 HUF 927 965 000 HUF 0,93 0 HUF 0 HUF 265 662 000 HUF 75 001 000 HUF 253 300 000 HUF 44 319 KRINE Kereskedelmi és Ipari Kft. Székesfehérvár 1413. 858 688 000 HUF 680 289 000 HUF 1,26 857 517 000 HUF 680 289 000 HUF 1,26 308 034 000 HUF 0 HUF 194 756 000 HUF 161 320 ALAP-ÉP Építőipari, Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Nagykarácsony 4120. 855 607 000 HUF 863 016 000 HUF 0,99 194 883 000 HUF 123 241 000 HUF 27 321 BACKERFIELD Élelmiszerkereskedelmi Korlátolt Felelősségű Kisláng 1089. 855 489 000 HUF 781 133 000 HUF 1,10 52 613 000 HUF 0 HUF 24 Árbevételváltozás / (%) Beruházások, felújítások Mérleg szerinti eredmény 2013 Alkalmazottak száma 54 TOP100+300 Fejér megye gazdasága TOP100+300 Fejér megye gazdasága 55
Cégadatok Cégadatok Bejegyzett név Város fő TEÁOR 2008 Értékesítés nettó árbevétele Exportértékesítés nettó árbevétele Adózás előtti eredmény Sorszám Árbevételváltozás / (%) 322 "AGRO-FELCSÚT" Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Felcsút 4532. 855 182 000 HUF 426 559 000 HUF 2,00 85 637 000 HUF 81 566 000 HUF 8 323 "MAKLER" Technika- Gép- és Alkatrészellátó Korlátolt Felelősségű Martonvásár 4531. 849 555 000 HUF 814 237 000 HUF 1,04 104 922 000 HUF 116 092 000 HUF 0,90 118 457 000 HUF 0 HUF 10 000 000 HUF 16 324 "ÓZON" Környezetvédelmi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 3822. 843 587 000 HUF 543 228 000 HUF 1,55 0 HUF 0 HUF 74 593 000 HUF 0 HUF 60 248 000 HUF 31 325 Beef Farmer Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Sárbogárd-Kislók 0142. 841 765 000 HUF 888 447 000 HUF 0,95 43 890 000 HUF 42 886 000 HUF 6 326 Falusi Bolt Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Bicske 4711. 839 012 000 HUF 896 680 000 HUF 0,94 3 967 000 HUF 3 828 000 HUF 80 327 Cerazus Hungária Kertészeti Korlátolt Felelősségű Mór 0124. 828 881 000 HUF 861 669 000 HUF 0,96 43 769 000 HUF 38 733 000 HUF 48 328 VIDEOTON Precíziós Szerszámgyártó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 2573. 828 315 000 HUF 897 672 000 HUF 0,92 360 968 000 HUF 472 157 000 HUF 0,76 67 913 000 HUF 0 HUF 6 090 000 HUF 47 329 TRIMETRIK Műanyagipari, Mérnöki és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 2229. 826 914 000 HUF 601 750 000 HUF 1,37 171 078 000 HUF 66 809 000 HUF 46 330 Korda Filmstúdió Ingatlanhasznosító és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Etyek 5911. 824 180 000 HUF 318 896 000 HUF 2,58 0 HUF 0 HUF 1 349 940 000 HUF 1 904 051 000 HUF 1 352 817 000 HUF 1 331 ATT HUNGÁRIA Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4614. 822 980 000 HUF 1 125 019 000 HUF 0,73 64 132 000 HUF 225 143 000 HUF 0,28 96 752 000 HUF 0 HUF 30 670 000 HUF 8 332 JOHANS Invest Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 8559. 815 896 000 HUF 670 243 000 HUF 1,22 114 202 000 HUF 107 423 000 HUF 15 333 "ALBA IPARI ZÓNA" Ipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 6810. 813 239 000 HUF 142 596 000 HUF 5,70 73 477 000 HUF 69 787 000 HUF 3 334 ABLAKSZERKER Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 2223. 800 850 000 HUF 585 312 000 HUF 1,37 50 477 000 HUF 32 094 000 HUF 33 335 Buildgreen Építő, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 7112. 796 538 000 HUF 417 860 000 HUF 1,91 0 HUF 276 000 HUF 0,00 22 978 000 HUF 0 HUF 20 663 000 HUF 336 ALOIS STEINER Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Bicske 4941. 794 768 000 HUF 828 507 000 HUF 0,96 25 334 000 HUF 23 981 000 HUF 26 337 Perkons Tarján Energiaszolgáltató Korlátolt Felelősségű Dunaújváros 3530. 791 874 000 HUF 419 165 000 HUF 1,89 0 HUF 0 HUF 194 043 000 HUF 0 HUF 195 828 000 HUF 338 AGROTEBA 13 Korlátolt Felelősségű Sárosd 4611. 791 326 000 HUF 770 331 000 HUF 1,03 10 993 000 HUF 9 401 000 HUF 2 339 ETB Freight International Korlátolt Felelősségű Sárszentmihály 4941. 791 056 000 HUF 163 693 000 HUF 4,83 45 610 000 HUF 43 273 000 HUF 38 340 BK-AGRO Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Bicske 4621. 790 728 000 HUF 968 046 000 HUF 0,82 16 619 000 HUF 716 000 HUF 2 341 Humán Navigátor Tanácsadó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 7022. 789 494 000 HUF 718 574 000 HUF 1,10 3 896 000 HUF 2 284 000 HUF 231 342 SAB-ÉP BAU Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4120. 789 018 000 HUF 346 590 000 HUF 2,28 0 HUF 16 530 000 EUR 14 724 000 HUF 7 343 Út-Globál Korlátolt Felelősségű Sárszentmihály 4941. 786 639 000 HUF 1 408 311 000 HUF 0,56 184 859 000 HUF 170 498 000 HUF 20 344 TECHNO-TRADE 1. Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4643. 779 425 000 HUF 755 043 000 HUF 1,03 21 890 000 HUF 1 798 000 HUF 19 345 ARCONIC EURÓPAI KERÉKTERMÉK Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 7022. 775 161 000 HUF 359 139 000 HUF 2,16 90 086 000 HUF 76 709 000 HUF 1,17 5 205 364 000 HUF 675 731 000 HUF 10 724 000 HUF 25 346 EDECK Szőlőtermelő és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Etyek 0121. 774 591 000 HUF 794 930 000 HUF 0,97 0 HUF 0 HUF 69 208 000 HUF 0 HUF 3 437 000 HUF 14 347 GEBOTECH Ipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Polgárdi 2511. 771 701 000 HUF 1 015 732 000 HUF 0,76 101 758 000 HUF 94 256 000 HUF 47 348 Szabadegyházi Agrár Zártkörűen Működő Részvénytársaság Szabadegyháza 0111. 767 034 000 HUF 695 954 000 HUF 1,10 0 HUF 0 HUF 22 424 000 HUF 0 HUF 569 000 HUF 24 349 SOSO Földszer Földmunkát Gépesítő és Építőipari Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Csákvár 4312. 762 487 000 HUF 666 161 000 HUF 1,14 83 314 000 HUF 55 883 000 HUF 64 350 GOLF-EAST Szaktanácsadó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Alcsútdoboz 4211. 761 493 000 HUF 841 740 000 HUF 0,90 65 237 000 HUF 0 HUF 5 351 FRUITMARKETING Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Dunaújváros 4631. 760 672 000 HUF 439 419 000 HUF 1,73 39 041 000 HUF 0 HUF 13 352 MAG-HÁZ 2000 Mezőgazdasági Termelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Sárbogárd 4621. 760 370 000 HUF 745 022 000 HUF 1,02 7 189 000 HUF 5 646 000 HUF 11 353 Barta Autó 2000 Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4511. 755 637 000 HUF 878 515 000 HUF 0,86 47 516 000 HUF 45 140 000 HUF 22 354 Sárrét-Plast Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság Sárbogárd 2229. 752 722 000 HUF 270 498 000 HUF 2,78 10 686 000 HUF 9 237 000 HUF 6 355 CSOSCH Lapszerkesztő és Rejtvénykészítő Betéti Szabadbattyán 5814. 750 284 000 HUF 731 229 000 HUF 1,03 134 224 000 HUF 60 089 000 HUF 23 356 MÉSZI TUTI TRAFIK Betéti Dunaújváros 4726. 748 425 000 HUF 766 005 000 HUF 0,98 60 826 000 HUF 5 304 000 HUF 13 357 Premivit Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4621. 745 833 000 HUF 196 704 000 HUF 3,79 56 505 000 HUF 854 000 HUF 2 358 Koronázó Észak Gyógyszertár Működtető Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4773. 743 947 000 HUF 671 162 000 HUF 1,11 0 HUF 3 040 000 HUF 0 HUF 2 666 000 HUF 18 359 Trafik Shop 2013 Betéti Székesfehérvár 4726. 736 271 000 HUF 645 756 000 HUF 1,14 11 730 000 HUF 10 558 000 HUF 13 360 PANAGRO Kereskedő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Mezőfalva 0111. 735 893 000 HUF 1 396 002 000 HUF 0,53 0 HUF 0 HUF 108 564 000 HUF 3 054 000 HUF 33 687 000 HUF 21 361 ROZS ÉS TÁRSA Építőipari Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4399. 732 524 000 HUF 1 031 670 000 HUF 0,71 16 039 000 HUF 15 437 000 HUF 28 362 Power and Composite Technologies Hungary Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 2229. 730 676 000 HUF 707 293 000 HUF 1,03 730 590 000 HUF 707 293 000 HUF 1,03 277 535 000 HUF 2 393 000 HUF 279 163 000 HUF 13 Árbevételváltozás / (%) Beruházások, felújítások Mérleg szerinti eredmény 2013 Alkalmazottak száma 56 TOP100+300 Fejér megye gazdasága TOP100+300 Fejér megye gazdasága 57
Cégadatok Cégadatok 363 "Tóth János és Társai" Kereskedelmi Betéti Mór 4730. 729 618 000 HUF 846 611 000 HUF 0,86 6 987 000 HUF 5 525 000 HUF 6 364 365 366 367 Szekeres Mezőgazdasági Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Koronázó Kelet Gyógyszertár Működtető Korlátolt Felelősségű Koronázó Dél Gyógyszertár Működtető Korlátolt Felelősségű Peter-Lacke Hungária Lakkgyártó, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Polgárdi 0111. 728 861 000 HUF 772 504 000 HUF 0,94 80 622 000 HUF 38 493 000 HUF 10 Székesfehérvár 4773. 728 703 000 HUF 656 741 000 HUF 1,11 0 HUF 0 HUF 2 201 000 HUF 0 HUF 1 842 000 HUF 16 Székesfehérvár 4773. 728 700 000 HUF 652 297 000 HUF 1,12 0 HUF 0 HUF 1 542 000 HUF 0 HUF 1 229 000 HUF 19 Székesfehérvár 2030. 2 325 380 EUR 1 911 426 EUR 1,21 1 758 577 EUR 1 343 173 EUR 1,31 311 390 HUF 0 EUR 0 EUR 9 368 BCL Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 1723. 727 666 000 HUF 681 132 000 HUF 1,07 81 017 000 HUF 78 380 000 HUF 27 369 Csákvári Agrár Korlátolt Felelősségű Csákvár 0111. 724 703 000 HUF 621 907 000 HUF 1,17 45 137 000 HUF 39 653 000 HUF 27 370 371 GLASHÜTTER Lakatos és Szerelőipari Korlátolt Felelősségű Kalória Mezőgazdasági és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Kápolnásnyék 2511. 722 997 000 HUF 706 191 000 HUF 1,02 30 308 000 HUF 31 761 000 HUF 30 Szabadbattyán 1011. 719 969 000 HUF 793 862 000 HUF 0,91 1 394 000 HUF 1 255 000 HUF 43 372 Fectus-Ép Építőipari Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4120. 719 040 000 HUF 671 643 000 HUF 1,07 34 249 000 HUF 31 755 000 HUF 22 373 Varga-Farm Mezőgazdasági Termelő Korlátolt Felelősségű Soponya 0111. 714 490 000 HUF 841 930 000 HUF 0,85 79 151 000 HUF 75 973 000 HUF 12 374 Patriot Defence Trade Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 7490. 711 649 000 HUF 567 651 000 HUF 1,25 7 937 000 HUF 9 440 000 HUF 2 375 PLANT-ORIENT 2002 Építőipari, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Felcsút 4211. 707 267 000 HUF 194 107 000 HUF 3,64 63 332 000 HUF 60 466 000 HUF 20 376 Fehérvári Gabona Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4621. 703 800 000 HUF 899 974 000 HUF 0,78 4 960 000 HUF 4 960 000 HUF 2 377 378 INTER-NETT 2000 Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű RONEKO Ipari, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Mór 4631. 700 063 000 HUF 525 872 000 HUF 1,33 3 547 000 HUF 1 559 000 HUF 1 Székesfehérvár 4222. 699 589 000 HUF 670 987 000 HUF 1,04 79 700 000 HUF 78 273 000 HUF 37 379 Kósa és Társa Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4941. 699 312 000 HUF 717 905 000 HUF 0,97 4 153 000 HUF 3 704 000 HUF 24 380 Tabako Duna Betéti Dunaújváros 4726. 696 086 000 HUF 680 834 000 HUF 1,02 11 312 000 HUF 9 919 000 HUF 18 381 "Arany János" Mezőgazdasági Korlátolt Felelősségű Alap 0111. 694 791 000 HUF 785 227 000 HUF 0,88 0 HUF 0 HUF 45 434 000 HUF 0 HUF 19 518 000 HUF 44 382 EZERSZEM '97 Agrár Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Fehérvárcsurgó 4621. 692 864 000 HUF 743 946 000 HUF 0,93 5 621 000 HUF 7 031 000 HUF 1 383 Alba Pro Regia Iskolaszövetkezet Bodajk 7830. 688 381 000 HUF 1 065 000 HUF 1 065 000 HUF 5 384 385 386 387 388 LINARDICS Lemezmegmunkáló, Felületkezelő és Kereskedő Korlátolt Felelősségű Március 21 Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű METALFORG-TEC Gépgyártó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Koronázó Nyugat Gyógyszertár Működtető Korlátolt Felelősségű "ÉGT" Élelmiszeripari Gépgyártó és Technológia Szerelő Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár Sóstó-Ipari Park 2561. 688 027 000 HUF 637 170 000 HUF 1,08 238 135 000 HUF 209 071 000 HUF 44 Adony 0111. 687 378 000 HUF 563 951 000 HUF 1,22 0 HUF 0 HUF 27 833 000 HUF 0 HUF 25 800 000 HUF 11 Székesfehérvár 2562. 686 788 000 HUF 462 835 000 HUF 1,48 47 859 000 HUF 39 172 000 HUF 30 Székesfehérvár 4773. 686 366 000 HUF 616 800 000 HUF 1,11 0 HUF 0 HUF 584 000 HUF 0 HUF 412 000 HUF 16 Szabadegyháza 2893. 680 120 000 HUF 597 019 000 HUF 1,14 19 689 000 HUF 0,00 12 026 000 HUF 10 336 000 HUF 22 389 Vaskút Feed Takarmánygyártó Korlátolt Felelősségű Vajta 1091. 676 547 000 HUF 921 366 000 HUF 0,73 0 HUF 0 HUF 9 182 000 HUF 0 HUF 7 819 000 HUF 12 390 MASTERPLAST Nyilvánosan működő Részvénytársaság Sárszentmihály 6420. 676 162 000 HUF 649 798 000 HUF 1,04 13 875 000 HUF 22 235 000 HUF 0,62 23 356 000 HUF 18 764 000 HUF 23 356 000 HUF 57 391 392 JÜLLICH CAR GLAS Autóüveg, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű WORKING Ipari Termékeket Gyártó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4531. 673 982 000 HUF 709 896 000 HUF 0,95 8 119 000 EUR 7 709 000 HUF 11 Dunaújváros 2562. 672 893 000 HUF 640 739 000 HUF 1,05 671 745 000 HUF 640 127 000 HUF 1,05 29 166 000 89 368 000 HUF 27 218 000 HUF 66 393 GÉP-TOP Épületgépészeti Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 7112. 672 190 000 HUF 397 066 000 HUF 1,69 49 789 000 HUF 0 HUF 13 394 IK METÁL Termelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 2920. 672 118 000 HUF 647 977 000 HUF 1,04 466 778 000 HUF 351 515 000 HUF 1,33 25 873 000 HUF 7 226 000 HUF 5 227 000 HUF 67 395 SUPERKER ELEKTRO CENTRUM Korlátolt Felelősségű Székesfehérvár 4719. 670 998 000 HUF 620 793 000 HUF 1,08 41 885 000 HUF 29 102 000 HUF 17 396 ETIK Gyártó, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Mór 1623. 669 457 000 HUF 684 045 000 HUF 0,98 304 204 000 HUF 0,00 16 095 000 HUF 14 423 000 HUF 24 397 ÉPDUKER MAGYARORSZÁG Korlátolt Felelősségű Dunaújváros 4673. 669 046 000 HUF 17 647 000 HUF 37,91 31 223 000 HUF 32 574 000 HUF 9 398 399 Bejegyzett név Rathgeber Magyarország Ipari Alkatrészgyártó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Snitt Studio Informatikai Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Város fő TEÁOR 2008 Értékesítés nettó árbevétele Exportértékesítés nettó árbevétele Adózás előtti eredmény Sorszám Árbevételváltozás / (%) Székesfehérvár 2651. 668 926 000 HUF 597 908 000 HUF 1,12 620 517 000 HUF 539 197 000 HUF 1,15 7 306 000 HUF 0 HUF 6 645 000 HUF 62 Polgárdi 6209. 661 127 000 HUF 425 746 000 HUF 1,55 64 331 000 HUF 48 898 000 HUF 2 400 KEVE-SERTÉS Mezőgazdasági Korlátolt Felelősségű Baracska 0146. 659 984 000 HUF 488 581 000 HUF 1,35 1 286 000 HUF 937 000 HUF 9 Árbevételváltozás / (%) Beruházások, felújítások Mérleg szerinti eredmény 2013 Alkalmazottak száma 58 TOP100+300 Fejér megye gazdasága TOP100+300 Fejér megye gazdasága 59
Jövőkép PromóCió PromóCió Jövőkép Székesfehérvár évtizedes távlatokban meghatározó fejlesztések indulnak Egy szóval összegezve a fejlődés határozta meg Székesfehérvár 2016-os esztendejét is. Dr. Cser- Palkovics András szerint különleges és fontos időszak ez, hiszen soha ennyi külső forrás nem érkezett még a városba. Ez is segíti azt a törekvést, hogy egy Közép-Európában jegyzett várossá váljon Székesfehérvár. - Milyen esztendőt zár Székesfehérvár 2016-ban? - A kérdés mindenképpen korai, hiszen több meghatározó, még folyamatban lévő feladat van előttünk év végéig. Ezek közül az Árpád-ház Programot emelném ki, amelyről 2013. augusztus 19-én, a kihelyezett székesfehérvári kormányülésen született meg az első, elvi döntés. Ez a Program megerősítést adhat nekünk abban, hogy a nemzet történelmi fővárosaként ahol több száz éven keresztül királyokat koronáztak és temettek el fontos a múltunk ápolása. Büszkék vagyunk ezekre a történelmi időkre, és készek vagyunk vállalni ennek az örökségnek a felelősségét is! A megismertetésben és a bemutatásban is új dimenziót nyit az Árpád-ház Program, amelynek keretében kulturális, tudományos, építészeti szempontból is fontos alprogramok valósulhatnak meg Székesfehérváron az elkövetkező években, évtizedekben. Mire az olvasók ezt a magazint kézbe kapják, addigra már Székesfehérvár Önkormányzatának le is kell tennie az első javaslatokat a kormány felé Az ország bölcsője programra vonatkozóan. Éppen ezért közmeghallgatást tartottunk és a várost érintő programelemek mindegyike tekintetében megkezdődött a tervező és előkészítő munka neves szakemberek bevonásával. - A város szempontjából meghatározó másik fontos téma, hogy megindult az európai 60 uniós források felhasználása, több nyertes és több folyamatban lévő pályázatunk van, amelyek keretében több milliárd forintnyi fejlesztést valósíthatunk meg Székesfehérváron. Mindezzel párhuzamosan pedig a Modern Városok Program keretében is több programelem bekerült az állami költségvetésbe, ami fontos garancia számunkra a 2022-ig tartó, ütemezett megvalósulások tekintetében. - Mindenképpen szeretnék köszönetet mondani a gazdasági élet szereplőinek is, hiszen évek óta példaértékű az a fejlődés, amelyet ki-ki a maga területén végez. Székesfehérvár olyan gazdasági erőcentrummá vált, amely országosan meghatározó szerepet ad nekünk. És ami a legfontosabb: partnerségben dolgozunk a hazai és nemzetközi cégekkel. Folyamatosak az egyeztetések, amelyek nemcsak a jelenről és a közeljövőről szólnak, hanem ez a duális képzés révén már hosszú távú, stratégiai együttműködést jelent. - A fehérvári felsőoktatás új dimenzióba került az előző évtől, miért gondolta a város, hogy a duális képzés élére áll országos szinten is? - Stratégiai jelentőségű a város életében, hogy az Óbudai Egyetemmel együttműködve megmaradt az egykori GEO a városban és Alba Regia Műszaki Karként fogadja a hallgatókat, valamint, hogy a Budapesti Corvinus Egyetem létrehozta Székesfehérvári Campusát. A Kodolányi János Főiskolát is ideszámítva ez már egy olyan kínálat, amely széles spektrumot fed le a választható továbbtanulási irányokból. A duális képzés bevezetését pedig az élet és a külföldi jógyakorlatok hozták. Hiszen Székesfehérváron adott egy erős gazdaság, amelyben a kis családi vállalkozásoktól a nagy nemzetközi vállalatokig minden megtalálható, több ipari és szolgáltatási szegmenst lefedve. Büszke vagyok arra, hogy a cégek, az önkormányzat és a felsőoktatási intézmények közös gondolkodása ilyen szép eredményt, egy országos mintát hozott. Az idei tanévben immár 220 a duális képzési helyek száma, ami óriási lehetőség a fehérvári fiataloknak a városban maradásra és a gyakorlati tudás elsajátítására, valamint jelentős vonzerő a más városokból ideérkező hallgatóknak is. - A város maga milyen fejlesztéseket tud végrehajtani az elkövetkező években? Milyen fontos programelemek megvalósulása dőlt el a közelmúltban a TOP (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) keretében? - Végéhez közeledik a Tulipános Óvoda és a III. számú Bölcsőde nagyfelújítása, ez talán az első olyan beruházás, ami a -2020 közötti időszak uniós forrásából megvalósul. Hogy érzékelhető legyen: Székesfehérvár eddig már több mint 10 milliárd forint felhasználására vonatkozóan adott be pályázatot az Integrált Területi Programban meghatározott fejlesztésekre. Ezek között az előbb felsorolt két intézményi beruházás mellett szerepelnek fontos útfelújítások így a Berényi út II. üteme, a Ligetsor, a Szárcsa utca, valamint ebben benne van a Túrózsáki út mellett szabadidőpark kialakítása, a Palotavárosi tavak rekreációs célú fejlesztése, Felsőváros vízrendezése, a Varga-csatorna mederrendezése, valamint a szennyvíztisztító-telepi biogáz hasznosítására irányuló projekt is. Ahogy látszik, vannak a mindennapjainkat feszítő kérdésekre választ adó beruházások: ilyenek az útfelújítások és a Koch László utcában tervezett parkolóház; vannak az életminőséget célzó fejlesztések is szép számmal, hiszen az egyik legkiemeltebb célunk, hogy a gazdasági fejlődés mellett egy szerethető, élhető város legyen Székesfehérvár. - Ezt a célt csak külső források bevonásával lehet elérni? - A többmilliárd forintot igénylő beruházások esetében mindenképpen. Gondoljunk csak arra, hogy mennyire fontos az a közel négymilliárdos kormányzati forrás, amelyet a Sóstó Természetvédelmi Terület megmentésére, a tanösvény fejlesztésére és a vízpótlás biztosítására kapott a város, és amelynek részeként a Csónakázó-tó is megújult. Válaszolva a kérdésre: vannak olyan feladatok, amelyeket a gazdaság jó működésének és a befizetett iparűzési adónak köszönhetően az Önkormányzat saját forrásból is biztosítani tud. Ilyen a Saára Gyula-program, amelynek keretében minden esztendőben sor kerül kisebb útszakaszok, járdák, parkolók felújítására valamennyi városrészben. Említhetem a folyamatosan megújuló parkokat és az egyre gyarapodó számú fitnesz-játszótereket, ezek mind egy-egy kisebb közösség mindennapjait szolgálják. Nemrég jelentettük be, hogy nagyszabású közvilágítás-korszerűsítési programba kezdtünk. A város saját forrásból, a Városgondnokság bevonásával közel kétezer darab korszerűtlen higanygőzlámpát cseréltet le. Minden, a városban történő fejlesztés adóforintokból valósulhat meg, akár az államon keresztül kapja vissza azt a város, akár a helyi adó formájában fizetik be a helyi vállalkozások. Amennyiben fejlődnek a gazdasági szereplők, akkor az önkormányzaton keresztül maga a város is fenntartható módon tud fejlődni, és a mindennapi működését is biztosítani tudja. - Az elmúlt időszakban több cikk jelent meg arról, hogy nincs forrás a Modern Várások Program keretében tett ígéretekre. Székesfehérvár esetében jelenti ez azt, hogy valamelyik programelem veszélybe került? - Határozottan nem a válasz! Ami felmerült, hogy meg kell vizsgálni, mely programelemek illeszthetőek bele az uniós fejlesztési célokba, ám azokhoz is a szükséges forrást a város által felhasználható TOP-keret megemelésével biztosítani fogják, tehát valamennyi tervezett fejlesztés megvalósul a Modern Városok Program keretében Székesfehérváron. Legutóbb éppen október végén adtunk hírt arról, hogy megszületett a kormányhatározat a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház új Belgyógyászati tömbjének megépítéséhez szükséges a hétmilliárd forintról. Azzal, hogy bekerült az állami költségvetésbe a szükséges forrás, az egészségügyi ellátás fejlesztésének folytatása biztosított. Emellett immár a teljes, közel 16 milliárdos forrásról rendelkezett a kormány a Középiskolai Campus kialakításához. Ugyancsak rendelkezésre álla a forrás a Multifunkcionális rendezvény-és sportcsarnok tervezésére, éppen ezekben a hetekben véglegesednek a szakmai anyagok. A Fehérvár Tüdeje Zöld Fehérvár program első ütemére megkaptunk 1 milliárd forintot, előkészítési fázisban vannak a Fekete Sas Szálló helyén tervezett kulturális központ, a Velencei-tóhoz kötődő fejlesztés, valamint a Börgöndi repülőtér és ipari terület rehabilitációjára vonatkozó tervezetek is. Ütemezetten, a 2022-es megadott véghatáridőig folyamatosan valósulnak majd meg a városunk számára fontos beruházások. - 2022 talán nem is csak emiatt lesz fontos esztendő gondolkodik újabb Emlékév szervezésében Székesfehérvár? - A 2013-as Szent István Emlékév bebizonyította, hogy mennyire fontos a helyi közösség, hogy a mindennapokon túl az emberek fogékonyak a kulturális, valamint a város szellemiségét emelő eseményekre, Székesfehérvár múltjának megismerésére és megismertetésére. Éppen emiatt szeretnénk a következő csak városunkban megrendezhető jubileumra az Aranybulla kiadásának 800. évfordulójára is méltón készülni. Fontos küldetésnek tekinti az Önkormányzat, hogy mind épített emlékekkel, mind a modern technika és technológia adta lehetőségeket felhasználva közelebb hozza a ma emberéhez a múltat, Székesfehérvár dicső évszázadait. - Bár hosszú távon tudjuk már terveinket, azért nemcsak ekkora távlatokban, hanem a mindennapokra figyelve végzi tevékenységét Székesfehérvár Önkormányzata. Látjuk a megnövekedett forgalom okozta közlekedési nehézségeket, érezzük az intézményhálózat elöregedett épületeiben szükséges felújításokat, és azt az örömteli tényt is, hogy színvonalas programokat, kulturális rendezvényeket szívesen fogad a lakosság. Reméljük, hogy sikerül elérnünk a város közlekedésében elengedhetetlen Déli összekötő út megépítését, hogy a tervezési fázisból továbblépünk a megvalósítás felé a multifunkcionális csarnok esetében - csak néhányat soroltam fel, melyek megvalósítása közben a város továbbra is színvonalasan szolgálja a fehérváriakat a mindennapokban a kultúra, a sport, az egészségügy területén, a munkavállalás feltételeinek elősegítésében. TOP100+300 Fejér megye gazdasága TOP100+300 Fejér megye gazdasága 61
Videoton PROMÓCIÓ PROMÓCIÓ Videoton Negyedszázados lesz az új Videoton Magyar kézben, a legnagyobbak között B. Kiss László 1991. december 5-én, a Videoton Oktatási Központban zajlott le az a versenytárgyalás, amihez az új Videoton születése köthető. Nem valószínű, hogy létezett olyan személy beleértve ebbe az új tulajdonosokat is, aki akkor el tudta volna képzelni, hogy 25 év múlva a Videoton lesz az ország legtőkeerősebb hazai magántulajdonú cége. A z új Videoton 1992-ben hatezer fővel indult, és mintegy 8 milliárdos árbevételt ért el. -re árbevétele meghaladta a 154 milliárdot, és 10 ezer dolgozóval az Audi, a Bosch és a GE után a 4. legnagyobb ipari foglalkoztatóvá vált. Közülük ötezret Fehérváron alkalmaz a cégcsoport. A számok jól illusztrálják azt az utat, amelyet a Videoton negyedszázad alatt bejárt. Ám a növekedés nem volt töretlen, mint már életében annyiszor, a 25 év alatt a Videotont többször is teljes megújulásra kényszerítették a körülmények. Az új Videoton történetében két korszakhatár is van mondja Sinkó Ottó vezérigazgató. Az első korszak 2000-ig tartott, és amelyet a jobb szó híján magyarul bérmunkának nevezett tevékenység fémjelez. Ezt az időszakot az árbevétel, s még inkább a létszám rendkívül látványos növekedése jellemezte. A lendület 2000-ben tört meg: a kiugró minimálbéremelés hatására nagy létszámot foglalkoztató projektek mentek el a Videotontól (s egyben Magyarországról is). A következő években a teljes vevőkör kicserélődött, a Videoton életében pedig egy intenzív fejlődési szakasz vette kezdetét, amely eredményeként a bérmunkát mint Sinkó Ottó fogalmaz 62 a teljes kompetenciájú, teljes felelősséggel járó gyártás, a contract manufacturing váltotta fel, ami már saját alapanyagot, saját technológiát és saját mérnöki tevékenységet feltételez, és jelentősen megnöveli a hozzáadott értéket. A második cezúrát a 2008 2009-es válság jelentette. A Videoton ezt a válságot versenytársainál sokkal jobban viselte, és ez után nyerte el mai arculatát, ekkortól alakult ki a jelenlegi cégstruktúra. A szakképzett dolgozók, a mérnökök, illetve egyéb felsőfokú végzettségűek aránya is ekkor indult dinamikus növekedésnek. A válság okozta megtorpanás után nem függetlenül a sokmilliárdos nagyságrendű technológiabővítéstől és a kiváló pénzügyi stabilitástól ismét emelkedő pályára állt a cégcsoport. Olyannyira, hogy -re az új Videoton történetének legeredményesebb évét könyvelhették el. A cégcsoport az országos toplistán 10 pozíciót javítva az 52. helyre került, és fennállása óta először bekerült a Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát, Romániát, Szlovéniát, Bulgáriát is magában foglaló régiós TOP 500-as körbe. A túlnyomórészt elektronikai gyártással, de robotizálással, műanyag-fröccsöntéssel és fémmegmunkálással is foglalkozó Videotont ma már nem csak Magyarországon jegyzik. A cégcsoportnál felhalmozott tőke, technológia és tudás folyamatos növekedése eredményeként a Videoton iparágán belül az európai székhelyű szerződéses gyártók között 10 éve rendre az első 3 5 között van. A válság óta az árbevétel több mint a duplájára nőtt, és 2016-ban tovább fog nőni. A Videoton a székesfehérvári önkormányzat tudomásunk szerint legnagyobb adófizetője, iparűzési adóban és építményadóban több mint 1 milliárd forintot fizet be évente. Dolgozóink között igen gyakoriak a generációk óta a Videotonhoz kötődő családok. A cégcsoport változatlanul erősen kötődik a városhoz, s ezen ezután sem kívánunk változtatni. A tulajdonosok elkötelezettek azt illetően is, hogy a cégcsoport magyar magántulajdonban maradjon mondta el a Sinkó Ottó, akitől azt is megtudtuk, hogy a további növekedésnek egyedül a munkaerő hiánya szab gátat, ami új, a korábbitól eltérő növekedési modell kidolgozását teszi szükségessé. Ebben az új munkaerőpiaci helyzetben csak azok a cégek tudnak továbbra is prosperálni, amelyek a versenyképes bérek, a vonzó karrierlehetőség, a hosszú távú stabilitás mellett az élet egyéb területein is olyan perspektívát és pluszjuttatásokat képesek adni a dolgozóiknak, amelyek őket tartósan a céghez vonzzák és kötik. Meggyőződésünk, hogy Videoton ilyen cég lesz jelentette ki a vezérigazgató. NEKEM A VIDEOTON: RANCZNÉ RÁCZ GYÖNGYI (gazdasági vezérigazgató-helyettes): Végzős diákként, 1977-ben léptem át először a Videoton kapuját. Azóta itt dolgozom. Úgy gondolom, hogy ez mindent elmond SIMONNÉ DR. VÁGÓ ERZSÉBET (jogi igazgató, jogtanácsos): Az ismeret átadása, tanulás másoktól, sok SIKER (csupa nagybetűvel)! és szürke hétköznapok, ez mind Videoton. Az eszem és szívem benne van. TUNKLI MIHÁLY (vezérigazgató-helyettes, üzletfejlesztés): Nekem a Videoton adta meg a kitörés lehetőségét, s a sors ajándékaként részt vehettem a Videoton újjáépítésében, részesülhettem a sikerekből, olyan dolgokkal foglalkozva, melyekben örömömet lelem. HORVÁTH ZOLTÁN (igazgató, nemzetközi projektek): Az üzlet iskolája, a közös munka terhe és öröme. KÁLDI GÁBOR (controlling igazgató): Több, mint munkahely. Tér és lehetőség, amivel élni kell. TOP100+300 Fejér megye gazdasága TOP100+300 Fejér megye gazdasága 63
Videoton PROMÓCIÓ PROMÓCIÓ Videoton 25 év állomásai 1992 Az első új elektronikai szerződéses gyártási üzlet: (CM) a Mars Electronicsszal. A Philips RCD2 finommechanikai szerelés, az SHW olajszivattyú-szállítás és az Opelnek hangszórók szállítása folytatódik. Az Euroton Kft. megalapítása. 1992 Kézi beültetés a Mars projektben a Rákóczi III épületben 1993 Az Emerson beköltözik a Videoton Ipari Parkba. A Mars projekt felfut, kifut az RCD2. Tárgyalások az AFL, IBM, Matsushita cégekkel. Fehérváron elindul a Michels kábelkonfekcionálás. 1994 Elindul az IBM Slider projekt Székesfehérváron. Az AFL Videoton Kft. a mai VT Autóelektronika Kft. megalakítása relék és elektronika gyártására, 26 fővel. Enyingen és Veszprémben újabb kábelkonfekcionálás indul a Michelsszel közösen. 1995 Az MBVideóval CD-lejátszó előlapok szerelése indul a TV Kft.-nél, 50 beültető gépet telepítenek át. Ugyanezekhez a Galvanoplastic Kft.-nél műanyag előlapok gyártása indul. Befejeződik a Videoton márkanevű TV-k gyártása. Az első új PCBA beültetési üzlet az ABB számára a VT Informatika Kft.-nél. 1996 Elindul a zöldmezős IBM HDD gyártás Székesfehérváron. Elindul a Texas Instruments motorvédő kapcsolók, illetve a Kenwood autórádiók gyártása Székesfehérváron. Az MBVideo idetelepíti Panasonic mini audiók gyártását. Philips mini audio hangdobozok gyártása indul el Veszprémben. A VT Galvanoplastic Kft.-ből kivált a műanyag üzletág, létrejön a mai VT Plastic Kft. 1997 A kaposvári MBKE cég a mai VIDEOTON Elektro-PLAST Kft. megvásárlása. Felépül Veszprémben az IBM Slider első üteme. A törökszentmiklósi és kunhegyesi telephelyek megvásárlása. Elindul a Sanyo akkucsomagok szerelése Kaposváron. 1998 Elindul a Philips DAP konyhagépek gyártása Kaposváron. Törökszentmiklóson elindul a stancolóüzem. A Goodmans részére autóipari hangszórógyártás indul Kunhegyesen. A Wagner cég áttelepíti festékszóró berendezéseinek gyártását Székesfehérvárra. SONY hangdobozok gyártása indul a VT Audió Kft.- nél Veszprémben. Ugyanott professzionális CANTON, TANNOY, BÖSENDORFER hangdobozok gyártása indul. A VT Informatikánál IBM tápegységek gyártása indul az ABB-nek. 1999 Kábelkonfekcionáló vállalat indul Törökszentmiklóson is. A Texas áttelepíti olaszországi gyártását egy új csarnokba. Valeo Electronics kooperáció: VT Autóelektronika 4-es gyár indulása. Intenzív akvizíciók: BRG Rt., Semilab Rt., Stara Zagora-i DZU AD megvásárlása. 1999 Goodmans hangszórógyártás Kunhegyesen 1996 AFL relé szerelés a 29-es épületben 2000 Set top box gyártás indul a Bull Electronics céggel. EbmPapst ventilátorelektronikagyártás elindul a VT Informatikánál. Óriási minimálbér-emelések hatására stratégiai váltás: intenzív technológiai beruházások, fejlesztési és termékbevezetési tevékenységek felvétele a szolgáltatási portfólióba. 2001 HP irodai eszközök kezelőpaneljeinek gyártása indul Veszprémben. Philips hajszárítógyártás indul Kaposváron, Brother fax NYÁK-szerelése a VEM Kft.-nél. A Denso részére az első Videoton tervezésű gyártósor leszállítása: A mai VT-ASYST elindul a VT Informatikánál. Sárbogárdról kivonul a VDO: a szervezet a VEM részévé válik. Megindul a Videoton önálló elektronikai beszerzési tevékenysége a Sony Balcelona TV paneljaiba. 2002 Minimálbér-emelés + dotcom lufi: a Kenwood és a Panasonic beszünteti európai gyártását. Az IBM merevlemezgyártó üzletága is bejelenti kivonulását. A Philips hajszárítógyártás áttelepítése Kaposvárról a DZU-ba. Philips vasalógyártás indul Kaposváron. Schneider Electric számára kismegszakítók és villanykapcsolók gyártása indul a DZU-ban. Megalakul a VT Metal Kft. a galvanizálás és a fémmegmunkálás összevonásával. 2003 A duplájára nőtt a minimálbér: az AFL áttelepíti kábelkonfekcionáló tevékenységeit Romániába. Bezár a veszprémi IBM Slider. Eaton-Videoton együttműködés elindul. Az Alstom számára vasúti elektronika gyártása kezdődik a VT Informatikánál. A veszprémi műanyagfröccsöntés átkerül a VT Plasticba, létrejön a mai két telephelyes cégstruktúra. 2004 A Bosch műszerfalgyártás: a VT-Plastic belép az autóipari dekoratív alkatrészek piacára. Kaposváron a Braunnak borotvatisztító, az Eaton/Holecnek életvédelmi megszakítók gyártás indul. A DZU-ban Sensus vízóraszerelvény és Braun epilátorés borotvaszerelvények gyártása indul. Sagem faxok gyártás indul a VT Elektromechanikánál. Megalakul a Videoton EAS Kft., a nem autóipari elektronikai szerelések (VEM, a TV kft. és az Informatika PCBA) összevonásával. 2005 A Saia Burgess és a Visteon is a VT Autóelektronika vevői lesznek. Braun konyhagépek gyártása indul Kaposváron. A Carrier a VT Informatika vevője lesz hűtőpultok lemezalkatrészei gyártására. A 3M-nek nagy sorozatú műanyag alkatrészek beszállítása kezdődik Kaposváron. A VEAS-ban set-topbox gyártás indul a Sagem számára. 2006 Törökszentmiklóson elindul az autóipari préselt alkatrészek gyártása a Lander (későbbi JCI) számára. Autóipari kábelkonfekcionálás indul a DZU-ban az AFL számára. A VT Plastic is Valeo-beszállító lesz. Az NCR a VT Informatika vevője lesz. Árammérő elektronika gyártása indul a VEAS-nál az Actarisnak. A nagyvenyimi KVJ Művek Rt. beintegrálása a Videoton csoportba. 2007 A Braun vasalógyártás áttelepítése Barcelonából Kaposvárra. Műanyag alkatrészgyártás a Suzuki Swifthez és a DM PSS számára autóipari audiótermékek alkatrészeinek gyártása Veszprémben. Visteon műszerfal-alkatrészek gyártása a VT Plastic-nál. A Videoton Holding Zrt. elnyeri az év legjobb magyar TOP 200 vállalata díjat. 2008 A Sanyo-val újraindul az együttműködés az akkupackgyártásra, Marcali telephely megvásárlása. Az AFL kábelszerelő projekthez ukrajnai telephely létrehozása helyi partnerrel. A GE konténer projekt elindul a VT Rendszertechnikában. Új üzletek a DZUnál: KOPP villamos szerelvények, Liebherr hűtőgép műanyag alkatrészek, Legrand konnektorok, ABB kismegszakítók. Törökszentmiklósi lemezmegmunkálással foglalkozó telephely beintegrálása a VT Informatikába, ezáltal kialakult a mai VTES Kft. 2009 Galvanizálás indult a VT Metalnál a Delphinak. A Hager 250-féle termék gyártását telepíti a VEAS-hoz. Porfestési technológia indul a VT ES-nél. Az első Fuji NXT sor megvásárlása a VEAS-hoz: kialakul a mai modern beültető technológia. 2010 Eaton/Möller számára kisfeszültségű rendszermegszakító alkatrészek megmunkálása indul a VT Metalnál. NPI és stratégiai beszerzési tevékenység indult az Elektroplastnál. 2011 SEWS műanyag alkatrészek gyártása indul a VT Plastic-nál. Az STS Technology Kft. a mai VT Mechatronics Kft. megvásárlása. Új üzletek a Barco, Socomec, BAG cégekkel a VEASnál. BWI legéscsillapító elektronika gyártás a VT AE-nál. A Ventifilt Zrt. megvásárlása. 2016 Fuji NXT SMD beültető sorok az Autóelektronikában 231-es épület 2012 TE Connectivity együttműködés indulása a VT Plastic új üzemeként. Új üzletek a VT Metal Galván üzletágánál: LUK kuplungalkatrészek, HVCC klímakompresszor alkatrész, Infineon hűtőlapok. BOSCH szirénaszerelvények gyártása indul Veszprémben. One Acces routergyártás indul a VT AE-nál. 2013 A GHD részére prémium hajszárítógyártás indul Kaposváron. Az Emerson csoport több új üzletet ad a VEAS-nak. 75 éves lett a Videoton. 2013 Philips Sapphire gyártás tisztatérben Kaposváron DZU-ban tekercsgyártás indul a Schneider Electricnek. A VEAS-ban elindul az Osram LED-gyártás. VT-Asyst + Holding fejlesztés: mintegy 40 robotos gyártógép és 15 automata mérőrendszer fejlesztése a VT Autóelektronika, VT Plastic, IBIDEN. DENSO, INFINEON, FESTO, Sanmina számára. Holding támogatással Formlabs 3D nyomtatógyártás Székesfehérváron: 10 év után újra van mechatronikai szerelés. Elektronika: VEAS, megmunkált alkatrészeket: VT Metal. A VT ES festett lemezalkatrészeket gyárt és a termék végszerelését és tesztelését végzi. Stúdiómikrofon-gyártás Kaposváron az AKG-nak. Li-ion akkumulátorpakkok gyártása indul: Peiker (Valeo). A Mars Drinks italautomaták lemezházait szállítja és szereli a VT ES, elektronika: VEAS. A győri Tipa Kft. (Audi célgépgyártó) a Videoton tagjává válik. 2016 (a 25. év) VEAS BG Kft. megalakítása Stara Zagorában: az elektronikai szerelési kapacitás többszörösére nő. KTL festési technológia indul a VT Metalban. Az AVM-el routergyártása indul a VEAS-ban. A VT ES és a VT-Mechatronics együttműködést kezd az Apex cégcsoporttal. -ös árbevétele alapján a Videoton a hazai TOP200-ban 10 helyet javítva az 52., eddigi legjobb helyezését érte el, és fennállása óta először bekerült a régiós (közép-európai) TOP500-ba. 64 TOP100+300 Fejér megye gazdasága TOP100+300 Fejér megye gazdasága 65
Agrárkamara PROMÓCIÓ PROMÓCIÓ Agrárkamara Jogsegélyszolgálat, felnőttképzés, kiadványok Folyamatosan bővíti a szolgáltatásainak körét a NAK A szántóföldtől az asztalig terjedő termékpálya valamennyi szereplőjének kíván segíteni, szolgáltatásokat nyújtani a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). ködik az ágazati stratégiák kialakításában, jogszabály véleményezésekben. Képviselői részt vesznek az egyeztetéseken, ahol a tagok érdekeit szem előtt tartva igyekeznek elérni, hogy betartható, gazda és élelmiszertermelő barát döntések, illetve törvénytervezetek szülessenek. A köztestület együttműködik a határon túli gazdaszervezetekkel, továbbá a szakmaközi szervezetekkel, kamarákkal. Hatékonyan dolgozik a kamarai etikai bizottság, s nincs munka nélkül a jogsegélyszolgálat sem, mivel a felvásárlók, kereskedők gyakran igyekeznek visszaélni helyzeti előnyükkel, s ilyen esetekben lép életbe az érdekvédelem. Ezt a munkát egy székesfehérvári és egy dunaújvárosi ügyvédi iroda jól képzett, az agrárügyekben járatos szakemberei segítik. Ha valaki igénybe szeretné venni a segítségüket, azt az ügyfélszolgálaton keresztül, vagy a falugazdászok segítségével teheti meg. A kamara talán legismertebb, s szinte minden gazdálkodó által igénybe vett szolgáltatása a falugazdász hálózat működtetése. - A jól képzett szakember csapat ma már nélkülözhetetlen az agrárgazdaságban. Ami érthető, hiszen a falugazdászok afféle agrár-polihisztorként dolgoznak, s sokféle feladatot látnak el. Ők adnak ki számos igazolást, veszik nyilvántartásba az őstermelőket, adják ki, illetve érvényesítik, vagy vonják be az igazolványaikat, végzik az időjárásból adódó káresemények felmérését, valamint az azokkal kapcsolatos jegyzőkönyvek kiállítását. Adatokat szolgáltatnak, tájékoztatást adnak az egyes agrártámogatási lehetőségekről, a mezőgazdaságot érintő döntésekről, s többen közülük az adózással kapcsolatos szabályokban is otthon vannak. Hozzájuk fordulnak a gazdák akkor is, ha elektronikus úton kell valamilyen ügyet intézniük. Ezzel kapcsolatban Kiss Norbert Ivó arra hívta fel a figyelmet, hogy az érintettek mielőtt bármit is aláírnának, legalább olvassák el a kinyomtatott szöveget, mert e tekintetben sok a kedvezőtlen tapasztalat. A falugazdászok tennivalói ezzel még korántsem teljesek, az ő dolguk például még a termésbecslések végzése, illetve s az állapotminősítéssel kapcsolatos adatszolgáltatás is. A tagság számára nélkülözhetetlen munkát végez a kamarai referens hálózat is. Az élelmiszeripari referensek egyebek között a termelők, feldolgozók piacra jutásában. Segítenek az üzletember találkozók szervezésében, tájékoztatnak a pályázati kiírásokról, támogatásokról, szabályokról. A Annak érdekében, hogy ennek a feladatának teljes mértékben meg tudjon felelni, a mezőgazdasági termelők munkájának sokoldalú segítése mellett nagy figyelmet fordít az élelmiszer feldolgozók tevékenységének, piacra jutásuknak, problémáik megoldásának támogatására, s igyekszik fokozott mértékben bevonni őket a kamarai feladatokba. - A termékpálya szereplőivel való sikeres együttműködés, valamint munkájuk támogatása érdekében a kamara folyamatosan bővíti szolgáltatásainak körét, s erősíti az érdekvédelmi tevékenységét. Azon túl, hogy alapszolgáltatásokat nyújt, információkat szolgáltat, falugazdász, valamint élelmiszeripari, vidékfejlesztési, szakképzési és földügyi referens hálózatot működtet, számos ingyenes, illetve térítés ellenében igénybe vehető szolgáltatást nyújt tagjainak - hangsúlyozza Kiss Norbert Ivó, a 11 ezer tagot tömörítő Fejér megyei szervezet elnöke. Mint elmondta, egyik legfontosabb alapszolgáltatásaként a kamara közremű- Kiss Norbert Ivó: Tagjaink egyre inkább elismerik, fontosnak tartják a kamara működését vidékfejlesztési referens hálózat tagjai pedig tud a gazdálkodásról, amennyit az apjától, egyebek között segítik az Európai Innovációs Partnerség magyarországi hálózatának ni. Sajnos, ez már ma is aktuális probléma: nagyapjától megtanult, nem fog boldogul- szervezését, s az egyes vidékek demográfiai, a termelők alig ötödének van ugyanis szakmai végzettsége vallja Kiss Norbert Ivó. gazdasági, környezeti adottságainak feltárását. Részük van egyebek között abban, hogy Pedig szükség van arra, hogy a gazda a megye hátrányos helyzetű déli részén, képezze magát, megismerje az új módszereket, technológiákat. Ehhez jó lehetőséget Enying, Sárbogárd térségében olyan vállalkozói zóna jött létre, ahol különféle kedvezményekben részesülnek a vállalkozások. sért igénybe vehető - képzések. Azokon a adnak a kamara által szervezett téríté- -A vidékfejlesztésben, illetve azzal korszerű növényvédelemmel, a biogazdálkodással, a borászattal, a gyümölcspálinka, összefüggésben, az agráriumban ezt huszonnegyedik éve gazdálkodó gyakorló gazdaként is állítom egyre nagyobb sel, a zöldség-és gyümölcs feldolgozásával valamint a sajtkészítéssel, a méhészkedés- szerepe van az innovációnak, a megújulásnak. Aki azt mondja, hogy elég, ha annyit keretében azok, akik jobban, ismerkedhetnek meg egy-egy tanfolyam okosabban akarnak gazdálkodni, terményeiket feldolgozni. A gazdálkodást frissen kezdőkre is gondolt a kamara, számukra nagyon hasznosak az aranykalászos gazda tanfolyamok tette hozzá a NAK megyei elnöke. A szakember kiemelte: a szervezet szakképzési referens hálózatának a hagyományos tennivalók mellett aktuális feladata az agráriumban is egyre súlyosabb munkaerőhiány enyhítésének elősegítése. Ezt a célt szolgálja egyebek között az, hogy ezekben a hetekben, tanulmányi kirándulások keretében, s a kamara szervezésében hetedik, nyolcadik osztályos általános iskolásoknak igyekeznek kedvet csinálni a mezőgazdasági szakmákhoz. Kétszáz fiatalt visznek el olyan gazdaságokba, ahol a kor technikai színvonalának megfelelő körülmények között, modern gépekkel dolgoznak. Kiemelten fontos munkát végez a földügyi referens hálózat, amelynek tagjai a földforgalmi, földhasználati ügyekben adnak segítséget a hozzájuk fordulóknak, de a kamara képviselői a földbizottsági feladatok ellátásából is kiveszik a részüket. A sokrétű kamarai tevékenység fontos része a szolgáltatások rendszere. A gyors, hatékony információáramlást a kamara hírlevele, ingyenes újságja, a folyamatosan frissülő ágazati hírek, s a szakmai rendezvények szolgálják. A jól áttekinthető, folyamatosan frissülő kamarai honlapon online kalkulátorok, termelői piac és falugazdász-kereső áll a tagok rendelkezésére. A tájékozódást letölthető, illetve a falugazdászoknál beszerezhető kézkönyvek is segítik. Ingyenes, kitöltési segédlettel ellátott online szoftver könnyíti meg a kötelező gazdálkodási napló kitöltését, s a szolgáltatások közül egyebek között még biztosításközvetítést, GPS-alapú helyszíni területfelmérést is igénybe vehetnek a gazdák. A szolgáltatások egy része térítésmentes, kisebb részükért fizetni kell. -A folyamatosan bővülő, egyre színvonalasabb szolgáltatásoknak is részük van abban, hogy tagjaink mind inkább elismerik, fontosnak tartják a kamara tevékenységét. Ahhoz azonban, hogy teljességgel elégedettek legyenek, szükség van még néhány kisebb szervezeti változtatásra, s az adminisztrációs, bürokratikus terhek csökkentésére összegezett az agrárgazdasági kamara megyei elnöke. 66 TOP100+300 Fejér megye gazdasága TOP100+300 Fejér megye gazdasága 67
Vendégoldal PRomóció Dunaferr Városi gazdaság, megyékhez mérhető mutatók Králik Gyula Králik Gyula, a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke 68 Dunaújváros sajátos gazdasági és társadalmi jellemzőkkel bír Fejér megyén belül, de nyugodtan mondhatjuk, sok szempontból az országon belül is. Ennek okai természetesen elsősorban a történelmi léptékkel igen rövidke múlt, a teljes vertikumú acélmű mellé épített lakótelep örökségére vezethetők vissza, azonban számos determináló tényező az utóbbi egykét évtizedben lett meghatározó. TOP100+300 Fejér megye gazdasága A dunaújvárosi gazdaság meghatározó szereplői a nagyvállalkozások, az általuk generált árbevétel közelíti a megyeszékhely vállalkozásainak árbevételét. Ha azonban megnézzük a TOP 100-as, és főként a +300-as listát, láthatjuk, hogy Dunaújváros gazdaságában arányában mennyivel kisebb szerepet játszanak a kisebb cégek (és itt még nem is a jellemző hazai kkv-szintről beszélek, bár ez a trend is határozottan jelentkezik városunkban). Ez a sajátos gazdasági szerkezet részben a múlt hozadéka, hiszen az országban egyedüliként itt megmaradt az acélgyártás, nagyvállalataink egy része ehhez a cégcsoporthoz tartozik, vagy annak tevékenységéhez kapcsolódó iparágban tevékenykedik. Szintén egy, az ország más részein gyakorlatilag kihalt iparág, a papírgyártás is nálunk talált otthonra. Az építőipar a város, az ipari területek építése kapcsán megerősödött szakmaként egyes cégeinknél már országhatáron túlnyúló jelentőséget kapott. Az említett ipari üzemek ittléte, megerősödése szempontjából nagyon fontos volt a központi földrajzi elhelyezkedés, a közlekedési és egyéb infrastruktúra, a Duna, a képzett munkaerő, az oktatási intézmények. Ezeknek a tényezőknek meghatározó szerepe volt az előzmények nélkül minket választó vállalkozások idetelepülésében, így például a Hankook Tire a város határában megvalósult beruházásában is. Természetesen előnyei, ugyanakkor veszélyei is vannak a dunaújvárosi gazdaság sajátos jellegének. Kezdjük az előnyökkel, hiszen azokra építkezhet a helyi gazdaság fejlődése, és itt csak néhány, ilyen szempontból általam kiemelten fontosnak tartott tényezőt emelnék ki. Az oktatás, szakképzés terén Dunaújváros hagyományosan magas színvonalat képvisel. Ennek oka a nagyvállalatok, illetve a jogutódok, az újabb nagy cégek szerepvállalása, de a kis- és közepes vállalkozások is nagy számban segítik az utánpótlásnevelést. A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara több megyei kamarát megelőz a tanulószerződések, valamint a a bevont gyakorlati képzőhelyek száma vonatkozásában. Az országos szakmai versenyeken a város lélekszámát, sőt gazdasági súlyát is jóval meghaladó eredményekre lehetünk büszkék. Januártól a helyi főiskola egyetemi rangot kapott, az intézményben impozáns fejlesztések történtek az elmúlt években. Az intézménynek fontos kapcsolatai vannak a gazdaság számos szereplőjével, a duális képzés bevezetése terén így jó alapokról indulhatott. A nagy cégek kiemelten kezelik a gazdaság igényeihez igazodó szakképzés kialakítását, és egyébként is szerepet vállalnak a helyi stratégiai gondolkodásban, ezt jelzi az is, hogy aktív tagjai a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamarának. Egyre erősebb a térségben az együttműködési hajlandóság, a lokálpatriotizmus, több területen erősödtek a vállalkozások. Ezekre építve lehet kialakítani a térségi gazdasági stratégiát. A helyi gazdasági fejlődést fenyegető veszélyek közül ki kell emelni, hogy a kis- és közepes vállalkozások döntően a nagyvállalkozások teljesítményétől függenek. Míg az utóbbiak nettó jövedelemimportőrök a térségben, a kkv-szektornak alig vannak a városon, a kistérségen túlnyúló kapcsolatai. Ezen a téren erősíteni kell a kamara szerepvállalását, akár a határokon túlnyúló üzleti kapcsolatok kialakulásának elősegítésével. Ehhez keressük a lehetőségeinket bővítő finanszírozási megoldásokat, pályázati forrásokat. Célunk az, hogy létrehozzunk a Vállalkozók Házát, ahol méltó körülmények között, a vállalkozásokat segítő szolgáltatásokkal, inkubátorházhoz hasonló módszerekkel, infrastruktúrával segíthetnénk a helyi vállalkozások megerősödését. A kis- és közepes válalkozói szektor helyi bővülésének nagyon fontos szerepe lenne egy egészséges gazdasági környezet kialakulásában. Ez hatással volna a város munkaerőpiacának stabilizálására, a szakképzési szerkezet optimális kialakítására, az egyéni életpályalehetőségek bővülésére. Dunaújváros jó lehetőségeket kínál a nagyválalkozások számára, célunk az, hogy minél inkább így értékeljék ezt a kkv-k is. A fejlesztésekre helyezi a hangsúlyt a DUNAFERR Minőségjavítás és kapacitásnövelés a cél A kiélezett acélpiaci versenyben a vevőorientált működés az egyetlen stratégia, amely sikert hozhat az ISD DUNAFERR Zrt. számára az európai versenytársakkal és az agresszív kínai dömpinggel szemben. A piaci igények teljesítése pedig technológiai fejlesztéseket, minőségjavítást és kapacitásnövelést követel. E célok megvalósítása jegyében meghatározó jelentőségű események történtek 2016-ban a dunaújvárosi vállalatcsoportnál. Sikeres kohóátépítés 2016. július 26-án került sor a folyékony fázis meghatározó egysége, a sikeresen felújított kettes számú nagyolvasztó ünnepélyes átadására. Az egyes számú kohó -es átépítése után ez az esemény újabb mérföldkő a cég életében. A magyar ipari termelés egyik legmeghatározóbb vállalata a DUNAFERR, amely meghatározó szerepet vállal a kormány iparosítási programjának megvalósulásában mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kohó átadó ünnepségén. A beruházás lehetővé teszi majd, hogy a jövőben a kisebb megrendeléseknek is eleget tudjon tenni a vállalat és jelentősen javuljon az előállított termékek minősége. A cél az évi kétmillió tonna termék előállítása fogalmazott az eddig évente mintegy 1,7 millió tonna terméket gyártó cég vezetője, Evgeny Tankhilevich, aki egyúttal köszönetet mondott a kivitelezésben részt vett munkatársaknak, a hazai valamint külföldi beszállítóknak, mindazoknak, akik hittek a DUNAFERR-ben, és lehetővé tették, hogy mindkét kohó átépítésével hosszú távra garantálhatók legyenek a vasműs munkahelyek. Annak érdekében, hogy a dunaújvárosi kohászati kombinát újra régi fényében csillogjon, olyan beruházásokat kell végrehajtani, amelyek lehetővé teszik, hogy a Fejér megyei vállalatcsoport meg tudjon felelni a legmodernebb kor kihívásainak - jegyezte meg Szijjártó Péter. Hangsúlyozta: a DUNAFERR a magyar gazdaság gerincoszlopának számító autóiparban is fontos szerepet játszik és egyre fontosabb beszállítóvá válik. A most felújított kettes számú kohó élettartama mintegy 12 év, ami lehetőséget biztosít arra, hogy az autóipar kiszolgálása hosszú távon megtörténhessen. Lehengerlő hengerműfejlesztés A Meleghengerműben 2016. szeptember végén fejeződött be a nagyszabású kapacitásnövelő és minőségjavító beruházási projekt. Augusztus 16-án állt le a termelés, és azóta több területen folytak különböző munkálatok. Kiemelt jelentőségű ezek közül az előnyújtói motorcsere valamint a hengerhajlító és hengercserélő berendezések telepítése. Ezekkel párhuzamosan volumenükben kisebb, ám más, jelentős munkálatokra is sor került. Túl vagyunk a gyár életének egy igen nehéz időszakán. Átszervezések és költségcsökkentések révén sikerült növelni a gyár működési hatékonyságán, és mindkét kohó felújításával modernizáltuk a technológiát, mely által munkahelyeket őriztünk meg. A modernizálási folyamat betetőzéseként pedig átadtuk a felújított Meleghengerművet is. Ez a beruházás közel 20 százalékos kapacitásnövekedést és egyúttal minőségjavulást fog eredményezni annak érdekében, hogy képesek legyünk új piaci szegmensek kiszolgálására. Aláírtuk a Nagyolvasztóműhöz tartozó Zsugorítómű környezetvédelmi jellemzőit jelentős mértékben javító újabb fejlesztési szerződést is, mely szintén 2016-ban záruló beruházás lesz. Soha nem titkoltuk, hogy a folyékony gyártási fázis megtartását pusztán gazdasági okok nem indokolták volna, de a vállalatvezetést szociális megfontolások is vezették döntéseiben hangsúlyozta dr. Sevcsik Mónika RMSés HR-igazgató szeptember 21-én, amikor Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkárral közösen jelentette be, hogy a DUNAFERR lezárta a 2013 őszén kezdeményezett 890 fős létszámcsökkentési szándékát, valamint visszavonta a 2016 áprilisában bejelentett, további 300 fő elbocsátására vonatkozó szándékát. A közel 1200 főre vonatkozó létszámleépítésből 242 személyt érintő csökkentés valósult meg az elmúlt három évben. A véglegesen távozott dolgozók közül többeket új munkahely megszerzésében és átképzésben támogatott a vállalat Acélalapítványa. Az azóta eltelt időszakban a gyár komoly reorganizáción ment keresztül és az elmúlt évben már nyereséget termelt. Szirmai György TOP100+300 Fejér megye gazdasága 69
MARKETING Foglalkoztatás Munkáltatói márkaépítés: kényszer és Mottó: Nem akkor kell nekiállni kutat ásni, amikor már nagyon szomjasak vagyunk Több ezer éves kínai közmondás A 21. században a nemzetgazdasági növekedés korábbi motorjai: a föld, a tőke, a természeti erőforrások birtoklása elvesztették jelentőségüket. A mennyiségi vagyon ezen formái, amelyek a nemzeti gazdaságok bázisának hagyományos eredetét képezték, átadják a helyüket egy sor minőségi erőforrásnak, amelyek alapvetően az egyes országok lakosságának kvalitásaival, szervezettségével, motiváltságával, önfegyelmével és nem utolsósorban összetartásával mérhetők. Mindez vállalati szinten is igaz. Napjainkban a kvalifikált munkaerő megtartása és felvétele, a megfelelő vállalati légkör kialakítása, valamint a cégvezetés és a dolgozók csapattá formálása már kiemelkedő jelentőséggel bír. Óriási jelentőséggel bír egy válalat számára a megfelelő kvalifikált munkaerő mennyiségének rendelkezésre álása. A nem kis kihívás leküzdésére a marketing eszköztárát hívhatjuk segítségül. A MARKETING ESZKÖZTÁRA A marketing mindig is bonyolult társadalmi-gazdasági környezetben próbált választ adni az üzleti élet szerteágazó kihívásaira. A 21. században a marketing alapvető változásainak lehetünk szemtanúi. A teljes körű, ún. holisztikus marketing egyik fő célterülete napjainkban a munkáltatói márkaépítés (employer branding), amely ma már az általános marketingről leválasztva, önáló tevékenységként látszik működni. Újdonsága matt a válalatok zöme sajnos még nem jól értelmezi, mivel a munkáltatói márkaépítés egyértelműen egy tudatosan felépített, hosszú távú válalati stratégia, a munkáltatói márka profeszszionális kommunikációjával együttesen. Némely cég tudatosan vagy kényszerből felismerte már, hogy e területen előbbre kel lépni, de sajnos nem professzionális eszköztárat igénybe véve próbálkoznak ezzel. Így születnek a semmitmondó, sablonos áláshirdetések, a semmi lénye- ges üzenetet átadni nem képes internetes oldalak vagy éppen színészekkel elmondatott, munkahelyeket népszerűsítő, alacsony színvonalú ajánlások. A mottóként megadott kínai közmondás találó, hiszen ma a munkaerő-keresés (toborzás, interjúzás, kiválasztás a cég által vagy személyzeti tanácsadón, fejvadászon keresztül) többnyire ilyen azonnali igény kielégítését szolgáló kútásó munka. Ez a legtöbb esetben gigászi energia- és munkabefektetéssel, óriási költséggel (pl. humánpolitikai bérköltség, hirdetési felületek díja, fejvadászok nem kevés tiszteletdíja stb.) és nem túl szép kifejezéssel élve óriási kiválasztási selejthányadd a l j á. r MUNKÁLTATÓI MÁRKA Paradox módon, minden tudatos stratégia nélkül is van munkáltatói márkája tulajdonképpen minden válalatnak. Az emberekben spontán módon is kialakul csodafegyver Svéhlik Csaba Műszaki szóval élve tranziens (átmeneti) korban élünk bár minden jelen átmenet a múlt és jövő között, e kifejezés most mégsem tekinthető közhelynek. Rendkívül gyorsan, ellentmondásokon keresztül változik a világ társadalmi, gazdasági struktúrája, változik a fogyasztók és egyben munkavállalók szemlélete, magatartása, gondolkodása. A 21. század beköszöntével új kihívásokkal kellett a társadalmaknak szembesülniük, a korábban megszokott paradigmák elavulni látszanak, amely folyamatot a 2008-ban kirobbant pénzügyi világválság még tovább fokozott. Két területet mindenképpen ki kell emelnünk, amely szemléletének alapvető változásainak lehetünk szemtanúi: a humánerőforrás-gazdálkodás és a marketing. *A szerző MTA Év Kutatója -díjas mérnök-közgazdász, a Magyar Tudományos Akadémia Gazdálkodástudományi Bizottsága Marketing Albizottságának tagja 70 TOP100+300 Fejér megye gazdasága 2400 Dunaújváros, Latinovits Z. u. 10. Tel./fax: +36 (25) 502-060, +36 (25) 502-061 e-mail: dkik@dkik.hu
Foglalkoztatás MARKETING MARKETING Foglalkoztatás AZ EMBER ÉRTÉKE Erőteljesen uralkodni látszik ma már az a tendencia, miszerint az emberi tényező szerepe markánsan felértékelődik. A humán értékek fontosságának hangsúlyozása azonban nem új keletű. Sir Francis Bacon brit filozófus, államférfi már a 16. században így fogalmazott: A tudás hatalom. Peter Drucker 1993-ban megjelent Postcapitalist Society című könyvében a következőket írja: Ma az egyedüli legértékesebb erőforrás az emberi tudás. A humán tőke fontosságának igazolásaként álljon itt végül egy életből ellesett, nem akármilyen példa. A világ (egyik) leggazdagabb embere, Bill Gates, a gigászi Microsoft alapító-résztulajdonosa nyilatkozta egyszer kifakadva, amikor a konkurencia gyakorta perekkel fenyegette: vegyétek el mindenemet, csak a munkatársaimat hagyjátok meg, és én felépítem néhány éven belül ugyanezt. egy érzet, gondolnak valamit arról, hogy az adott cég milyen munkaadó, milyen ott dolgozni. Tudatosan alakított és profeszszionális módon kommunikált, hosszú távon kamatozó, erős munkáltatói márkával viszont még csak a válalatok egy kis része rendelkezik. Mindenképpen ki kel emelni, hogy a munkáltatói márka építése, kialakítása nemcsak a munkaerőpiac érdeklődésének felkeltése, hanem a már foglalkoztatott munkaerő megtartása miatt is elengedhetetlenülfontos! A jól felépített munkaválalói márka hosszú távon a következő tényezők révén kecsegtet sikerrel (a bűvös 10-es ) : nagyban erősíti a már a cégnél tevékenykedő dolgozók kötődését, ezzel csökkenti a fluktuációt, amely egyértelműen költségcsökkentéssel jár, hiszen az új munkaválaló keresésére, iletve beta- Sir Francis Bacon korszakalkotó gondolata a gyakorlat jelentőségének felismerése Peter Drucker sokan a modern menedzsment alapítójaként tisztelik Bill Gates, a technológia Darth Vadere így jellemezte őt a Forbes magazin nulására fordított költséget megtakarítja a válalat, szignifikánsan növeli a munkaválalók teljesítőképességét és motivációját, hiszen jó érzés egy menő cégnél dolgozni, a professzionálisan felépített és jól kommunikált munkáltatói márka révén nagyobb lesz a jelentkezők létszáma és magasabb lesz az érdeklődők szakmai és emberi minősége, általában a márkák iránt fokozottan fogékony fiatal munkaválalók (Y generáció) és a friss diplomások immáron ( a Z generáció) érdeklődését nagymértékben fel tudjuk kelteni (ők a munka élményfog ya s ztói), nagyobb lesz az álásajánlatot és annak anyagi és nem anyagi jelegű kondícióit elfogadók aránya, mivel a munkáltató márka büszkeséget vált ki a jövőbeli csap a t a g b ó, l a kisebb fluktuációból és a nagyobb kvalitású érdeklődő körből adódóan kevesebb álásinterjúra van szükség, így a vezetők erőteljesebben tudnak a cég napi működésére koncentrálni, a jól működő munkáltató márka más szakterületek tevékenységére is pozitív hatással van (kisugárzás), ezzel erőteljesen növeli a cégkultúrát, szinte ingyen reklám: a médiumok figyelmét is felkeltjük, hiszen előszeretettel számolnak be egy sikeres válalat egy-egy rendezvényéről, általános működéséről, a munkáltató márka és általában a termékmárka összekapcsolódik, mivel a munkáltató márka erőteljes kisugárzással bír a cég termékeinek imázsára is, a jól felépített munkaválalói márka határozottan növeli a válalat értékét, tőzsdei cégek esetén ez az árfolyamon naponta egyértelműen látszik is. Természetesen joggal merül fel a kérdés: ha ilyen eredményes, hatékony a munkáltatói márkaépítés, akkor miért nem alkalmazza minden cég? Egyrészt minden olyan dologtól, ami a marketinggel kapcsolatos, meglehetősen idegenkednek a vállalati döntéshozók. Nem megfelelő ismereteik miatt félnek a feleslegesnek vélt pénzkidobástól. A teendő egyértelmű: a marketing marketingjére is szükség van! Másrészt, a munkáltatói márka építése esetén egy viszonylag új szellemiségről van szó, ráadásul olyasmiről, ami most igényel időt, munkát, energiát és figyelmet, de csak később hoz eredményt, így a sármja a döntéshozók szemében meglehetősen csekély mértékű. Az a tendencia, miszerint a fejlett országok sorra telepítik át a kis hozzáadott értékű termékgyártást a kisebb költséggel termelő országokba, az oktatási rendszer hiányosságai, valamint az elvándorlás nagyfokú munkaerőhiányt okoz a régiónkban, így Magyarországon is. A szakemberhiány ma már számos szektor és a teljes hazai gazdaság bővülésének is egyértelmű gátja. Teljesen mindegy, milyen időtávban kell a munkaerőhiányt megoldani, itt az idő, hogy minden cég végre felismerje, a marketing eszköztárát igénybe véve, legfőképpen a munkáltatói márka építésére kell fókuszálniuk, hiszen láttuk, mennyi pozitív hozadéka van. A CÉG ÉRTÉKE A MÁRKAÉPÍTÉS A munkáltatói márkaépítés során az egyik legfontosabb feladat, hogy mindenképpen differenciáljuk (különböztessük meg) a vállalatot a konkurenciától (miben vagyunk mi mások, miért érdemes minket választani). Magasan képzett munkaerő esetén a vállalat helyzetét tovább ne- Egy cég igazi értékét a vállalati kultúrát biztosító emberi erőforrás képezi. Egy járműipari példa hűen alátámasztja mindezt. Lee Iacocca, az 1970-es évek végén, az 1980-as évek elején az amerikai Chrysler autógyár csődtől való megmentője így ír a humán tőke fontosságáról: végső fokon minden gazdasági tevékenység három szóba szűkíthető: EMBER + TERMÉK = PROFIT. Az első az ember. Ha ez nincs, a másik kettővel sem megyünk sokra. hezíti a globalizáció, hiszen ugyanazért a munkaerőért már a régión kívül eső piaci szereplőkkel is meg kell küzdenie. A vállalati márkaépítés végső célja és lényege az egyedülálló, másoktól jól megkülönböztethető szervezeti jellegzetességek megteremtése. A vállalati képhez hozzátartoznak a kézzelfogható, fizikai tényezők 72 TOP100+300 Fejér megye gazdasága
Foglalkoztatás MARKETING A MARKETING ÉRTÉKE Philip Kotler, az egyik legnagyobb marketingguru frappáns véleménye szerint: minden vállalati tevékenység közül hosszabb távon csak a marketing hozza a pénzt, a többi csak viszi. Számos felmérés szerint az alábbi munkahelyi jellemzők a legfontosabbak a munkavállalók számára: a munkahelyi légkör, a munkahely biztonsága és a jövedelem. Ezenkívül fontos az emberek számára az elismerés, megbecsülés és a méltányos bánásmód, amelyek egyfajta szociális érzékenységet sugallnak. Összességében megállapítható, hogy ma már például a jó munkahelyi légkört vagy a biztonságot érdemes inkább hangsúlyozni a kommunikációban a potenciális és a jelenlegi dolgozók körében. Szociális érzékenységet persze a cégeknek is erőteljesebben kell mutatniuk a jövőben. A tudatos márkaépítés hozadékával párhuzamosan megtakarított költségeket a munkavállalók szociális támogatására (pl. lakások építése) kell fordítani. (jövedelem, juttatások stb.) ugyanúgy, mint a nem kézzelfogható elemek (a vállalati kultúra és értékek). A munkáltatói márkaépítés olyan komplex, széles körű tapasztalatot igénylő feladat, amely elvégzésére szakembereket kell alkalmaznunk (cégmérettől függ, hogy tanácsadót veszünk igénybe vagy saját munkaerőt alkalmazunk). A munkáltatói márkaépítés egyszerre két piacon, a belső mellett a külső piacon is zajlik, befelé és kifelé is egyértelműen meghatározza, hogy az adott cég mitől lesz kívánatos, mint munkaadó. A meglévő munkaerő megtartása, illetve motivációjának fenntartása végett elengedhetetlenül fontos a belső kommunikáció, amelyről számos vállalat megfeledkezik. Fontos, hogy belső levelezési rendszeren, faliújságon, vállalati lapok hasábjain folyamatosan tájékoztassunk a dolgozókat a vállalatot érintő eseményekről (pl. új termékről és piacokról). Éreztetnünk kell minden munkavállalóval, hogy munkájára szüksége van a cégnek. Jelentősége van a cégen kívüli (családi) programoknak is, amelyek összekovácsolják a céges csapatot. A munkáltatói márkaépítéshez kapcsolható, mérhető legfontosabb munkáltatói tulajdonságok az alábbiak: egyértelmű vállalati célok ismerete, a vezetés minősége, a vezetőkkel való együttműködés, a belső és külső kommunikáció minősége, a toborzás során szerzett tapasztalatok, a beilleszkedés elősegítése (betanítás, tréningek stb.), a szakmai fejlődés lehetőség, a teljesítménymenedzsment (évenkénti értékelés), az általános munkahelyi környezet, az átlátható javadalmazási és jutalmazási rendszer, a foglalkoztatást követő magatartás. TANULÓVÁLLALAT Összefoglalásként elmondható, hogy a humán tőke, és ezáltal a munkavállalói tudás (különösen a motivált munkavállalók ún. rejtett tudása) napjainkban egyre nagyobb jelentőséggel bír. A vonzó munkaadói kép a munkavállalók megszerzésén túl a megtartásban is kulcsfontosságú szerepet játszik, mivel a jobb hírű cégekhez jobban ragaszkodnak a munkavállalók. Az erős munkáltatói márka hozzásegíti a céget ahhoz, hogy ún. tanulóvállalattá váljon, mivel hosszú távon az egyedüli tartósan fenntartható erőforrás az lesz, ha egy cég képes gyorsabban tanulni, mint a versenytársak és tanulási sebessége gyorsabb lesz, mint a környezetben zajló változások sebessége. A hihetetlenül gyors technológiai változások korában a tanulóvállalatoknak van a legjobb esélyük arra, hogy a változások élén járjanak. A vállalati hírnév mára egyre inkább meghatározó jelentőségűvé válik a munkavállalók körében. Ennek ellenére a hazai gyakorlatról még az mondható el, hogy kevés szervezet foglalkozik tudatos munkáltatói márkaépítéssel. A munkáltatói márka kényszer és egyben kecsegtető csodafegyver. Egyrészt a napjaink munkaerőhiányából adódó kényszer égető feladattá teszi minden vállalat számára, hogy a munkáltatói márka építésével profeszszionális módon foglalkozzon, másrészt a sikeresen megalkotott hírnév és márka csodafegyver lehet a cég hosszú távú működése érdekében. 74 TOP100+300 Fejér megye gazdasága
Agrárium promóció promóció Építkezés Tradíció és újítás a mezőgazdaságban A Váli-völgyben és környékén hagyományosan magas színvonalú mezőgazdasági tevékenység folyt az elmúlt századokban. E tradíciót folytatja a Mészáros Lőrinc által alapított családi agrárvállalkozás, ötvözve a hagyományt a korszerű elvárásokkal. A Búzakalász 66 Felcsút Mezőgazdasági Kft. dinamikusan fejlődő mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozás. Szántóföldi növénytermesztéssel, malom- és sütőipari termékek előállításával, mangalica és magyar nagyfehér fajtájú sertések tenyésztésével foglalkozik. Közel 1030 hektárnyi területen termeli meg állatállományának a szükséges takarmányt, s a saját malomban őrölt és felhasznált éves búzamennyiség felét. Kukoricát, búzát, napraforgót, kisebb mennyiségben árpát termelnek. A gondos gazda igényessége A földeket a modern technológiának és gépeknek köszönhetően az optimális termésátlagokat érik el. A környezetkímélő gazdálkodás a termőföldek védelmét szolgálja, s az itt előállított élelmiszeralapanyagok jó minőségének is garanciája. Élelmiszer-termékeik prémium minőségűek, ízviláguk, külső megjelenésük bizonyítéka a gondos gazda szándékának. - A mezőgazdaság napi kihívásokat állít elénk jelöli meg a kiindulási pontot Mészáros Beatrix ügyvezető. A piac nem kiszámítható és nehezen tervezhető teszi hozzá. A technológia részben képes ellensúlyozni a szeszélyes évszakok viszontagságait. - Tapasztalt agrármérnökök adják a gazdálkodáshoz ismereteiket, a fiatalok a modernitást nyújtják hozzá. Egyensúlyra törekszünk, s keressük az ifjú agráros generációt. A felcsúti alapítványi Letenyey Lajos Szakközépiskola és Szakiskola növendékei Aratják a kukoricát Mészáros Beatrix és ifjabb Mészáros Lőrinc elkötelezték magukat az agrárium mellett hozzánk járnak gyakorlatra, ők elkötelezték magukat az agrárium mellett, mégsem dobjuk azonnal a mélyvízbe őket, az érzékenyítés az első lépcsőfok. Mindenfajta háziállat megtalálható a göböljáráspusztai telepünkön, mint valaha a falusi háztartásokban. Több egyetemista is nálunk tölti gyakorlatát. Kiépülőben a jó csapatom, büszke vagyok rájuk! A folyamatos képzésekre nagy hangsúlyt fektetünk hangsúlyozza Mészáros Beatrix. A TErMőföLdTőL Az AszTALig - Az állattenyésztés munkaigényes ágazat, kevesebb az állattenyésztő agrármérnök, mint a növénytermesztő szakember összegzi tapasztalatait az ügyvezető. A korszerű gépek drágák, s a minőségi kézimunka pénzigényes. A középszintű szakemberképzést szorgalmaznánk, ebben az ország agrártevékenységet folytató valamennyi szereplője hasonlóan vélekedik. A szarvasmarha ágazatot felszámolta a Búzakalász 66 Kft., a sertéstenyésztést megtartotta, s új utakat kerestek. A két éve átadott bányavölgyi új mangalica telepük jelenleg Magyarország legkorszerűbb ilyen jellegű létesítménye. Az őshonos mangalica sertés csaknem kipusztult az országban, lelkes tenyésztőknek köszönhetően megmentették a tájfajtát. A beruházás 200 koca és szaporulata elhelyezésére ad lehetőséget a bányavölgyi telepen a tenyészállatokat nevelik, a göböljáráspusztai telephelyen hizlalják a mangalicákat. - Egyelőre belföldön értékesítünk, de exportképes termékünkkel megjelentünk külföldi kiállításokon: Belgiumban, Franciaországban, Fehéroroszországban sorolja az ügyvezető a célokat. A csákvári tenyésztelepet -ben korszerűsítették, itt az európai élvonalba tartozó, francia eredetű nagyfehér sertés anyai állománnyal foglalkoznak. A telep 750 tenyészkoca és éves szaporulata, mintegy 20 ezer sertés befogadására alkalmas. Ezen tenyészállatok bevonásával a magyar viszonyokhoz leginkább alkalmazkodó tenyészsertéseket lehet előállítani - magas szaporaság, jó ellenálló képesség és hosszú élettartam a jellemzőik. A manufakturális körülmények között előállított, kis mennyiségű prémium élelmiszereit a Felcsút közeli üzleteiben, s a székesfehérvári mintaboltjaiban értékesíti a kft. Az igazi háztáji íz eléréséhez a mangalica sertés húsát hagyományosan pácolják, füstölik, a GMO-, glutén- és laktózmentes termékek nem tartalmaznak káros adalék- és allergén anyagokat. Az egyik büszkesége a cégnek a parasztkolbász, s nem titok, 100 kilogramm kész kolbászhoz 141 kilogramm színhúst használnak fel. KizáróLAg nők A VEzETő pozícióban A székesfehérvári központú Aranykorona Zrt. előtörténete is visszanyúlik száz évnél régebbre. Mészáros Lőrinc főrészvényesként vásárolta meg a többségi tulajdonrészt. - Csak női vezetők irányítják velem együtt a céget, így alakult mosolyog az ügyvezetői teendőket ellátó Mészáros Beatrix. Hölgy a növénytermesztési, a baromfi ágazati, a tojásválogató és az értékesítési vezető. Megtartották a korábbi termelési szerkezetet, nem hajtottak végre profilváltást. Az istállókat azonban felújították, új, korszerű környezetvédelmi, állatjóléti és -egészségügyi technológiákat alkalmaznak. Az Aranykorona Zrt. fő tevékenysége a tojótyúk-tartás és az étkezési tojás termelése, csomagolása. Kiemelt fontosságú a higiéniai előírások szigorú betartása, a szalmonella és egyéb vírusoktól 99,9 százalékos mentességű a tojáshéj felület ez a szakembereknek beszédes adat. - Szeretek dolgozni, otthonról hozom ezt a belső beállítottságot, élvezem a munkámat. Talán nem véli tőlem senki nagy szavaknak, amit küldetésemnek tekintek. Magyar emberekkel, magas szakértelemmel, jó minőséget szeretnék előállítani a rám bízott területeken. Csapatmunkával, lelkiismeretesen és kitartóan építkezés, vízrendezés - föld alatt és föld felett A Mészáros és Mészáros Kft. nevében a tulajdonost, Mészáros Lőrincet és feleségét, Mészárosné Kelemen Beatrixot jeleníti meg. 2001-ben közművek építésével indult a cég tevékenysége, mely mára középvállalkozássá nőtte ki magát. Az építőipari szolgáltatáson belül mélyépítést, út-, víz-, szennyvíz- és közművezetékek építését végzik. A Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia kollégiuma és étterme, s a futballpályák kialakítása 2007-ben indult. A hőskorban igyekeztek házon belül megoldani a feladatokat, ám gyorsan bővült a géppark és a szakember-gárda. A külsejében, műszaki tartalmában egyedi szaktudást igénylő, Makovecz Imre által tervezett építmény megvalósításához neves és tapasztalt cégeket hívtak meg. föld, Víz, ELEMEK MEgszELídíTésE - A sportpályák elkészítése komoly szakértelmet igényel foglalja össze a laikusnak alig látható minőségi különbségeket Halmi Tamás. A változó időjárás ellenre a minőségét megőrző felület mélyépítészeti rendszert rejt. A mértani pontosságú pályatükör alján vízelvezető csőrendszer, fűthető pályáknál fűtésrendszer rejlik. Erre kerül a humusz, majd a fű, lefektetése és gondozása is szaktudást kíván. A felcsúti sportakadémia és stadion mélyépítési munkáinak befejeztével a Mészáros és Mészáros Kft. a tiszai árvízkároktól szenvedő települések árvízvédelmi töltéseinek építésébe kapcsolódott bele. A gátak emeléséhez több százezer köbméter földet Mészáros BEATrix Mészáros Beatrix a Búzakalász 66 Kft. ügyvezető igazgatója és az Aranykorona Zrt. igazgatótanácsának elnöke. A Budapesti Gazdasági Főiskola külkereskedelmi karán diplomázott export-import menedzsment szakirányon, a milánói Szentszék Katolikus Egyetemen végzett kommunikáció szakon, jelenleg az ELTE jogi karának ötödéves hallgatója. Angolul, olaszul, németül beszél. Érzelmileg is kötődik a vidékhez, szülőhelyéhez, az agráriumhoz. A három Mészáros-testvér a tulajdonosa a magasépítészeti profilú Fejér B. Á. L. Építő és Szolgáltató Zrt-nek. A kezdőbetűk Beatrix, Ágnes és Lőrinc személyét jelentik. HALMi TAMás Halmi Tamás a Mészáros és Mészáros Kft. és az R-Kord Építőipari Kft. ügyvezető igazgatója. A geofizikus mérnök a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem bányamérnöki karán diplomázott 1992- ben. Pályamódosítás következett, 2000- től a bicskei Földhivatal osztályvezetője, majd hivatalvezető. 2010-től kérte fel Mészáros Lőrinc építőipari cégei vezetőjéül. Munkatársaival részt vett a 2010-es tiszai árvíz sújtotta területek védelmében és mentesítésében. A R-Kord Építőipari Kft. a vasúti biztosítási rendszerek piacvezető kivitelezője. Az építészeti nívódíjas felcsúti Pancho Aréna szakmai pályafutásának egyik büszkesége. 76 TOP100+300 Fejér megye gazdasága TOP100+300 Fejér megye gazdasága 77
Tehetséggondozás promóció Promóció Prinzhorn A Fejér B. Á. L. Zrt. tulajdonosai, a három testvér ifjabb Mészáros Lőrinc, Mészáros Ágnes és Mészáros Beatrix mozgattak meg 2011-12-ben számol be nagy vonalakban a hatalmas munkálatokról Halmi Tamás. Mély- és közműépítési beruházásokat nyert el az ország különböző pontjain a cég. Szennyvízcsatorna-hálózat építésében a Tápióságban és Budapesten is letette névjegyét a Mészáros és Mészáros Kft. Az elmúlt év legnagyobb kihívását a Békés megyei ivóvízminőség-javító projekt megvalósítása jelentette. HELyi MunKAErőT ALKALMAznAK, KöLcsönös A MEgBEcsüLés A Mészáros Lőrinchez köthető cégekhez, intézményekhez, s az alapítványi Letenyey Lajos Szakközépiskolába és Szakiskolába is első sorban helybélieket vesznek fel. Az agrártevékenységet folytató Búzakalász 66 Kft-ben is a helyben, illetve a megyében lakókat és családjaikat támogatják a biztos munkahelyekkel. A cégcsoport piacképes fizetést biztosít, 2017-től további nagy volumenű építőipari beruházások adnak okot bizakodásra. - Az országban érzékelhető munkaerő-elvándorlással nekünk is szembe kell néznünk. Folyamatosan keresünk közép- és művezetőket, törekszünk a jó szakembereket megtalálni és megtartani szögezi le Halmi Tamás. MindEn, AMi VAsúTBizTosíTás Az R-KORD Építőipari Kft. fő tevékenysége az út-, vasút- és mélyépítés, s a vasútépítéssel összefüggő biztosító- és távközlő berendezések, valamint vasúti felsővezetékek építése, karbantartása, tervezése, engedélyeztetése. A megrendelések folyamatos növekedése profilbővülést eredményezett, az ehhez szükséges eszközpark, infrastruktúra kiteljesedésével. A vasúti biztosító berendezések sorompók, azok hajtóművei, jelfogók, kábelek és a hozzájuk kapcsolódó elektromos munkák kivitelezésében az R-KORD Kft. piacvezető pozíciót vívott ki magának. Halmi Tamás gyorsleltárt készít a folyamatban lévő legnagyobb megbízásokról: Szántód-Köröshegy-Balatonszentgyörgy vasúti vonalszakasz korszerűsítése, a Szombathely-Zalaszentiván vasúti vonalszakasz villamosítása, Felsőzsolca Hidasnémeti központi forgalomirányító rendszer kiépítése, Mezőzombor Sárospatak vasúti pálya felújítása, valamint 128 vasúti átjáró korszerűsítése. Zsohár Melinda Főállásban foglalkoztatott Fejér megyei lakosok száma Fejér B.Á.L. Zrt. 154 fő R-Kord Kft. 74 fő Mészáros és Mészáros Kft. Aranykorona Zrt. 62 fő 128 fő Búzakalász 66 Felcsút Kft. 116 fő ösztöndíjra pályázhatnak Mészáros ALApíTVány Mészáros Lőrinc, Felcsút polgármestere, s a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány elnöke 2016. márciusában alapítványt hozott létre a felsőoktatásban részt vevő helyi fiatalok támogatására Mészáros Alapítvány néven. A kuratórium elnöke Mészárosné Kelemen Beatrix. Az alapítvány célja, hogy ösztöndíjjal támogassa a főiskolán, egyetemen tanuló Vál-völgyi települések felsőoktatásban részt vevő hallgatóit, akik Felcsút, Alcsútdoboz, Tabajd, Vál, Kajászó és Vértesacsa községek valamelyikében élnek. Az alapító határozott szándéka a fiatalok helyben tartása, a tehetségek felkarolása, egészséges és lokálpatrióta jövőkép kialakítása a vidéken élő ifjúságban. A Mészáros Alapítvány havi 50 ezer forint ösztöndíj-támogatásáért, idén először október 15-éig folyamodhattak a fiatalok. Feltétel volt a helyi lakcím, illetve az adott felsőoktatási intézmény igazolása a hallgatói jogviszonyról. A papírgyártás is lehet zöld Környezetbarát módon profitot termelni az ipar területén? A Prinzhorn Holding a bizonyíték, hogy lehetséges. A papíriparról legtöbbünknek az jut eszébe, hogy hatalmas gépek óriás papírtekercseket és csomagolóanyagokat készítenek rengeteg energia felhasználásával. A magyarországi papírgyártás több mint 90 százalékát magukénak mondó Prinzhorn-érdekeltségek azonban arra mutatnak jó példát, hogy ebben az iparágban is lehet a környezetet kímélve, a zöld módszereket szem előtt tartva működni sőt, nagyon komoly üzleti sikereket is felmutatni. Magyarországon a Prinzhorn Csoport szervezte meg a papírhulladék országos méretű összegyűjtését, és indította meg a hulladékalapú csomagolóanyag-gyártást. A cég Zöldebb Magyarországért kifejtett tevékenységét az Ökoindustria kiállítás nagydíjával ismerték el a Prinzhorn-érdekeltségek pénzügyi mutatói pedig arról tanúskodnak, hogy a piac is elismeri tevékenységüket, a jövedelmező és sikeres vállalkozások közé tartoznak. A Prinzhorn Holding egész Európa egyik meghatározó szereplője az újrahasznosítás, valamint a hullámalappapír-gyártás és a hullámtermék csomagolás területén. Osztrák családi tulajdonban működik, több mint 5800 főt foglalkoztat 15 országban. Éves forgalma meghaladja az 1,2 milliárd eurót, ezzel a harmadik legnagyobb vállalatcsoport ebben a szegmensben Európában. Székhelye Bécs mellett, Wiener Neudorfban található. A Prinzhorn Csoport magyarországi tevékenysége igazi sikertörténet. 1990 óta van jelen hazánkban, mint fontos hulladékgyűjtő (Duparec Kft.), mint a legnagyobb magyar hulladékhasznosító és hullámalappapír-gyártó (Hamburger Hungaria Kft.), illetve mint a legnagyobb hullámtermék csomagolópapír-gyártó (Dunapack Kft.). A magas hozzáadott értéket előállító, évi mintegy 400 millió eurós forgalmat lebonyolító magyarországi Prinzhorn-vállalatok az elmúlt két évtizedben több mint 600 millió eurót fektettek be hazánkban. A három hazai Prinzhorn-érdekeltség a közvetlenül alkalmazott mintegy 1100 fő mellett közvetve további mintegy 3000 kis- és közepes vállalkozás munkavállalóinak megélhetését biztosítja Magyarországon. Az Európa egyik legmodernebb papírgyáraként ismert Hamburger Hungaria néhány hónapja avatta fel a dunaújvárosi papírgyár területén épített új erőművet. A 150 millió eurós befektetéssel épült erőmű lehetővé teszi, hogy a cég teljes körűen, a létező legmagasabb hatásfokkal hasznosítsa az ország összes csomagolópapír-hulladékát nagyrészt a termékgyártásban, illetve energiatermelésre. Üzletünk a környezet, ezért az új erőmű nem csak a Hamburger Hungáriát szolgálja. Általa Magyarország jelentősen növelheti megújuló energiaforrásokat hasznosító képességét, mindez pedig hozzájárulhat ahhoz, hogy hazánk teljesítse a hulladék anyagok felhasználására vonatkozó Európai Uniós kötelezettségét mondta a gyáravatón Bencs Attila, a Hamburger Hungaria ügyvezető igazgatója. A hulladékpapírt visszagyűjtő, abból hullámalappapírt gyártó, majd azt csomagolóanyaggá formáló vállalatok tevékenysége hoszszú távon is fenntartható, környezettudatos körfolyamat: innovatív csomagolási megoldásokat állítanak elő hulladékpapírból. A saját erőmű megépítésével a Prinzhorn Csoport ezt a körfolyamatot tette teljessé, tovább növelve versenyképességét a regionális és európai piacokon egyaránt. Elkötelezettek vagyunk Magyarország iránt: büszkén mondhatom, hogy az elmúlt években végrehajtott mintegy 450 millió eurós beruházásainknak köszönhetően Dunaújváros Európa egyik papírgyártási központja lett mondta Cord Prinzhorn, a holding vezérigazgatója. Az itt gyártott csúcsminőségű csomagolóeszközök 80%-át mintegy 250 millió euró értékben Közép-Kelet-Európába, részben a csoporthoz tartozó 14 másik országban működő társvállalatainknak exportáljuk. Európai versenyképességünk a nagy energiahatékonyságú és alacsony költségű megoldásokon múlik tette hozzá Cord Prinzhorn. Azt pedig már mi tehetjük hozzá, hogy a szép, tiszta, élhető magyarországi környezet megőrzése viszont azon múlik, lesz-e sok olyan nagyvállalatunk, mint a Prinzhorn Csoport, amely egyszerre zöld is, meg hatékony is. 78 TOP100+300 Fejér megye gazdasága TOP100+300 Fejér megye gazdasága 79
VOSZ PORTRÉ Új elnök a VOSZ megyei szervezete élén A vállalkozók nem ismerik a tagsággal járó előnyöket B. Kiss László Megyeszerte meg kívánja ismertetni a VOSZ-t, amelynek munkájába a fiatalokat is be szeretné vonni. Többek között ezek a Vállalkozók Országos Szervezete új megyei elnökének célkitűzései. László István 33 éves vállalkozói múlttal vállalta el a társadalmi munkában végzett megbízatást. Termékeink: járórácsok offshore rácsok rögzítőelemek lemezrácsok GFK rácsok Alfix állványrendszer elemei tűzihorganyzott szalagacélok szőlőoszlopok lépcsők és korlátok létrafokok golyóskorlát rendszer MEISER Ferroste Kft. 2400 Dunaújváros, Papírgyári út 13. Tel.: 06-25/511-000 Fax: 06-25/501-870 2458 Kulcs, Ipari Park Tel.: 06-25/510-080 Fax: 06-25/510-089 E-mail: ferroste@ferroste.hu Web: www.ferroste.hu N egyven éve oktat, a kisipari működési engedélyt 1983. szeptember 30-án váltotta ki. A Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán végzett, de 1984-ben a mestervizsgát is letette villanyszerelésből. -től a megyei mestervizsga-bizottság elnöke. Alkalmazottakat 1988-tól foglalkoztatott, s a vállalkozás az első nagyobb volumenű megbízást 1989-ben kapta, egy 400 négyzetméteres hűtőtér tároló villanyszerelési munkáira. Később dolgoztak az IMBnek, Esztergomban a Suzukinak, de az 1997-ben megalakított Lászlóvill Kft. például a megyeszékhely ékköveinek számító Hiemer-ház, Árpád fürdő és Hotel Magyar Király felújításánál is letette a névjegyét. Fia, Zoltán villamosmérnök, első munkája a Szent György kórház régi baleseti sebészete átalakításakor az új villamos hálózat megtervezése volt. Apa és fia együtt tanultak, mivel az egészségügyi intézmények esetében egészen más a szabvány. Zoltán 2008-ban vette át a cég irányítását édesapjától, aki 2008-ban, Zoltán fia pedig - ben elnyerte az Év vállalkozója címet. Az édesapja hat éve megkapta a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara életműdíját is. A társaság -ben 680 millió forint árbevételt ért el 18 alkalmazottal. A Lászlóvill Kft. tíz éve tagja a VOSZ-nak, László István pedig kilenc évig volt a megyei szervezet egyik társelnöke. 2016. február 26-án választották meg elnöknek. Mandátuma öt évre szól. Maga sem volt előzetesen tisztában azzal, hogy mekkora fába vágta a fejszéjét azzal, hogy elvállalta a megbízatást vallja be László István. A megyei szervezet csak nevében megyei. Míg más megyében több száz tagja van a VOSZ-nak, Fejérben 65 volt, amikor elfoglalta az elnöki posztot. Ez a szám mostanra 78-ra emelkedett, de továbbra is cél új tagok toborzása. 80 TOP100+300 Fejér megye gazdasága László István nyitni szeretne a fiatalok felé, és széles körű együttműködés kialakítására törekszik A vállalkozók nem ismerik a VOSZ-t, a tagsággal járó előnyöket. Pedig a szervezetnek fontos szerep jut az érdekvédelemben. A VOSZ lehetőséget ad a közügyekben való részvételre, fontos feladatot tölt be a törvények előkészítésében, közvetlenül vagy a küldötteken keresztül módot ad a gazdasági kormányzattal történő párbeszédre sorolja László István. A VOSZ megyei szervezetének irodájában lehet továbbá Széchenyi-kártyát váltani, amely minimális kamat mellett biztosít hitelt a kkv-szektor tagjai számára. Az új elnök fontosnak tartja a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségével, a FIVOSZ-szal, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával, a Gyáriparosok Országos Szövetségével, továbbá az önkormányzatokkal történő kapcsolat felvételét, együttműködés kialakítását. Párbeszédet kíván kezdeményezni a civil szféra szereplőivel, annál is inkább, mert mint megjegyezte Székesfehérváron meglepően sok a civil szervezet, amelyek számos okos, figyelemre méltó dolgot csinálnak. A Vállalkozók Országos Szövetsége Fejér megyei szervezete minden évben megszervezi az Év megyei vállalkozója-díj, illetve a megyei Príma-díjak átadására alkalmat adó gálát. Ezzel kapcsolatban az új elnök elmondta: szeretné, ha a díjak visszanyernék korábbi rangjukat, a gála pedig a vállalkozók megbecsüléséről is szólna. FŐVÁLLAKOZÁS TERVEZÉS ACÉLSZERKEZET GYÁRTÁS ERŐSÁRAM TECHNOLÓGIAI GÉPÉSZET GENERÁLKIVITELEZÉS MAGASÉPÍTÉS GYENGEÁRAM ÁLLANDÓ MEGBÍZÓINK EPC ÉPÜLETGÉPÉSZET ÚT- KÖZMŰ KERESKEDELEM ÉPDUKER MAGYARORSZÁG KFT. Vállalatunk tőkebevonást tervez tevékenységi körének bővítéséhez. unk részvényeinek a Budapesti Értéktőzsdére történő bevezetése mellett döntött, melyhez az engedélyezési eljárást megindította, 2016. október 3. napjával a kérelmet a Magyar Nemzeti Bank felé benyújtotta. WWW.EPDUFERR.HU WWW.EPDUKER.HU
Európai gazdaság Közös munka, közös sikerek. Együtt a profi ligában. PROGNÓZIS Uniós gazdasági kilátások: Lassú növekedés, kockázatokkal Az európai gazdaság fellendülése immár negyedik éve tart, és folytatódik a szerény mértékű, elsősorban a fogyasztásból adódó növekedés. Ezzel egyidejűleg a világgazdaság jelentős része lényeges kihívásokkal néz szembe, ami felerősíti az európai növekedés kockázati tényezőit. A z Európai Bizottság előrejelzése szerint nem sokat változtak az általános növekedési kilátások, ugyanakkor emelkedett annak a kockázata, hogy a növekedés a vártnál kisebb mértékű lesz, ami főként külső tényezőkre vezethető vissza. Az euróövezetben a tavalyi 1,6 százalék után idén 1,7 %-os, 2017-ben pedig 1,9 %-os növekedésre lehet számítani. Az előrejelzés szerint az uniós gazdaság egészének növekedése idén nem változik, továbbra is 1,9 % marad, jövőre pedig 2,0 %-ra nő. Egyes növekedésösztönző tényezők a prognózis szerint a vártnál erőteljesebbek lesznek és a korábban feltételezettnél hosszabb ideig fejtik majd ki hatásukat. E tényezők közé sorolhatók az alacsony olajárak, a kedvező finanszírozási feltételek és az alacsony euróárfolyam. Ezzel párhuzamosan egyre határozottabban jelentkeznek a gazdaságot veszélyeztető kockázatok, és új kihívások is kirajzolódnak: Kínában és más feltörekvő gazdaságokban lassul a növekedés, gyenge a globális kereskedelem, ezen túlmenően pedig geopolitikai, illetve szakpolitikai téren is bizonytalanság tapasztalható. A 2007-es 77 százalékról -re már a GDP 128 százalékára nőtt a banki hitelek aránya a fejlődő országokban. Indiában a kereskedelmi banki hitelek mértéke a 2009-es 140 milliárd dollárról -re 820 milliárd dollárra nőtt, ami 43 százalékos éves szintű növekedést jelent. Ezzel szemben a GDP évente csak 8 százalékkal növekedett. Más fejlődő gazdaságokban például Brazíliában, Törökországban vagy Nigériában is hasonló a tendencia. Ez különösen gazdasági hanyatlás időszakában veszélyes, ilyenkor megnőhet a bedőlő hitelek száma. Az elmúlt évek banki krízisei mind hasonló mintát követtek: pozitív makroökonómiai környezetben a pénzügyi tartalékok robbanásszerű növekedésével együtt erős fellendülés, majd hirtelen sokkot követő visszaesés. A fejlődő országok gazdasága az elmúlt évtizedben folyamatosan erősödött, amely együtt járt a kereskedelmi banki hitelezés növekedésével, azaz a hitelezés a gazdasági növekedést meghaladó mértékben nőtt. Ez derül ki a Roland Berger Jobb félni, mint megijedni a hitelportfólió rejtett kockázatainak kezelése című tanulmányából. A tanulmány szerint a Brexit fokozza a bizonytalanságot, és még tovább növelheti a nem teljesítő hitelek arányát. Elismeréseink The Banker Bank of the Year Az év bankja Magyarországon Az év lakossági hitelterméke Az EU-ra vonatkozó előrejelzések 2016 2017 1,4 2,0 1,8 1,9 Stabil Kamat Hitel Global Finance World s Best Sub-Custodian Banks Euromoney Awards for Excellence Magyarország legjobb bankja Euromoney Trade Finance Survey Legjobb kereskedelem finanszírozó Magyarországon Legjobb alletétkezelő Magyarországon GDP-növekedés (%, év/év) Infláció (%, év/év) 0,5 0,0 0,3 1,5 Munkanélküliség (%) 10,2 9,4 8,9 8,5 Államháztartási mérleg (a GDP %-ában) 3,0 2,4 2,1 1,8 Bruttó államadósság (a GDP %-ában) 88,5 86,8 86,5 85,5 Folyó fizetési mérleg (a GDP %-ában) 1,6 2,0 2,2 2,1 Euromoney Private Banking Survey Az év lakossági megtakarítási terméke Üzemi tevékenység eredménye 82 TOP100+300 Fejér megye gazdasága 14,4 13,8 95,8 8,3 Rendszeres Megtakarítási Program Global Finance World s Best Private Banks Legjobb privát banki szolgáltató Magyarországon Legjobb privát banki szolgáltató Magyarországon Euromoney Cash Management Survey Legjobb cash management szolgáltató Magyarországon Az év ifjú bankára Somlai Gergő a kereskedelemfinanszírozási terület vezetője Év honlapja Kereskedelmi kategória díj - megújult, ügyfélbarát honlap efestival Üzleti/Kereskedelmi kategória minőségi különdíj - megújult, ügyfélbarát honlap
ÜZLETFEJLESZTÉS KARNYÚJTÁSNYIRA Innovációs, üzletfejlesztési és exportpiaci szolgáltatások kkv-k számára Enterprise Europe Network Közép-dunántúli Regionális Iroda Gazdaság Háza H-8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6. www.fmkik.hu, een@fmkik.hu +36-22/510-310 www.enterpriseeurope.hu