Az Egyek-Pusztakócsi tájrehabilitáció második ütemének kezdeti hatásai a madárvilágra

Az Egyek-Pusztakócsi tájrehabilitáció második ütemének kezdeti hatásai a Nagy Gergő Gábor V. éves biológus/ökológus 2007 Témavezető: Dr. Lengyel Szabolcs Debreceni Egyetem Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszék

Tartalomjegyzék Bevezetés... 3 Célok... 8 Vizsgált területek... 10 Módszerek... 13 Eredmények és Értékelések... 16 Faunisztikai vizsgálatok... 16 1. Megfigyelt madárfajok... 16 2. Természetvédelmi szempontból értékes fajok előfordulása... 19 3. Ritka fajok megjelenése a területen... 23 4. Diverzitás és egyenletesség alakulása az évek során... 24 Szántók vizsgálatai... 26 1. Fajszám alakulása az évek során... 26 2. Összfajszám alakulása az évek során... 28 3. Visszagyepesítések hatásai két jellemző faj tükrében... 29 Legeltetett területek vizsgálatai... 33 Összefoglalás... 34 Köszönetnyilvánítás... 36 Irodalomjegyzék... 37 Függelék... 40 2

Bevezetés A mezőgazdaság elsősorban a Föld északi és déli mérsékelt övi zónájában kialakult füves területeken terjedt el a legnagyobb mértékben, hiszen itt a legkedvezőbbek a környezeti adottságok. A viszonylag kevés mennyiségű csapadék, valamint a nyár és a tél közötti szélsőséges hőmérséklet ingadozás hatására kialakuló füves pusztákat az ember már ősidők óta hasznosítja növénytermesztésre és állattenyésztésre. Vannak olyan területek, melyeken a háziállatok legeltetése olyan régmúltra tekint vissza, hogy hatásai a területre jóformán észrevehetetlenek (FLEISCHNER, 1994). A legnagyobb füves pusztákat Eurázsiában sztyeppnek, Észak-Amerikában prérinek, Dél-Amerikában pedig pampának nevezik. Mindezek a területek többsége mára már intenzív mezőgazdasági művelés alatt áll. Európában elsősorban az alföldi, laposabb jellegű területeket vonták mezőgazdasági művelés alá, ami mindenekelőtt Közép- és Nyugat-Európában számottevő. Különösen igaz ez Magyarországra, melynek közel 75%-át hasznosítják valamilyen mezőgazdasági célra. Manapság elsősorban a növénytermesztés dominál (főleg a búzáé), az állattenyésztés -és ezzel kapcsolatban a legeltetés- erősen visszaszorulóban van. Hazánkban a legnagyobb füves térségek a Hortobágyi Nemzeti Park területén maradtak fenn, melyek nagy része valamilyen fokú védettséget élvez, sajnos azonban az eredetileg nagy kiterjedésű füves térségek nagy részét mára már nagymértékben átalakították. Ezért is kezdték el az utóbbi időben a különféle tájrehabilitációs és élőhely rekonstrukciós munkálatokat az ország több pontján. A Hortobágy eredeti, döntően füves növényzettel borított térségében a nagytestű fűevő patások (vaddisznó Sus scrofa, eurázsiai vadló Equus ferus sp., eurázsiai vadszamár Equus hemionus sp., gímszarvas Cervus elaphus, őz Capreolus capreolus, illetve őstulok Bos primigenus) határozták meg alapvetően a vegetáció képét. Közülük az őstuloknak van a legnagyobb jelentősége, hiszen ennek háziasított leszármazottja, a szarvasmarha a mai napig meghatározó tájformálója a térségnek. Már időszámításunk előtt 6000 körül felbukkantak az első háziállatok, s ekkortól kezdve elsősorban extenzív mezőgazdálkodási formákkal találkozunk. Egészen a 19. század közepéig uralkodott ez a gazdálkodási forma, ezen belül is főleg a szilaj szarvasmarhatartás. A Hortobágy ekkori képe még nagyban hasonlított az eredeti természetes állapotokhoz (ECSEDI, 2004). Általánosságban elmondható, hogy a természetvédelmi szempontból kedvező extenzív gazdálkodás leginkább a gyenge termőképességű, gyakran gyenge infrastruktúrájú helyeken maradt fenn. Sok esetben a természetvédelmi értékek jelentős része köthető e gazdálkodási formához, és annak 3

színteréhez, a mezőgazdasági területekhez. Két jellemző kezelési módja a legeltetés és a kaszálás, melyek a Hortobágy meghatározó gazdálkodási módjai is egyben (ECSEDI, 2004). A 19. századtól kezdve egyre erőteljesebben merült fel az igény a Hortobágy intenzívebb hasznosítására, ekkortól kezdve egyre belterjesebbé vált a gazdálkodás, egyre több gyepterületet törtek fel. 1846-tól kezdődően az árvízmentesítések és a mocsarak lecsapolása miatt egyre több terület maradt éltető víz nélkül, többek között az Egyek-Pusztakócsi mocsarak is. A gyepek feltörése az 1700-as évektől az 1980-as évek végéig folyamatos növekedést mutatott, amivel párhuzamosan a termőképesség fokozása érdekében egyre intenzívebben kezdték alkalmazni a különféle műtrágyákat, amik alapvetően megzavarták az évezredek óta zajló ökológiai folyamatokat (ECSEDI, 2004). Összefoglalva, az intenzív mezőgazdasági művelés magában foglalja a vegyszerek és növényvédő szerek széles körű használatát, a talaj nagymértékű műtrágyázását és a gazdálkodási módok modernizációját. Nagymértékben hozzájárul a természetes élővilág diverzitásának csökkenéséhez, bizonyos taxonok eltűnéséhez (BENTON ET AL., 2002). Számos, elsősorban külföldön készült tanulmány foglalkozik az intenzív és az extenzív művelési módok madarakra kifejtett hatásaival, melyek mindegyike megpróbál valamiféle magyarázatot adni a füves területekhez köthető madárpopulációk csökkenésére, és megoldásokat keresnek ezen fajok állományainak újbóli megerősítésére. Mindezekből a tanulmányokból arra lehet következtetni, hogy az extenzív művelési mód sokkal kedvezőbb a természetes élővilág fennmaradása szempontjából, különösen azokon a területeken, ahol a mozaikos tájszerkezet a jellemző. Ahhoz azonban, hogy az egyes kezelési módok hatásait a madárpopulációkra megérthessük, és a tervezett intézkedések visszafordítsák a hanyatlást, szükség van azon kulcsfaktorok felismerésére, melyek a madarak szokásait tárják fel a mezőgazdasági területeken (ATKINSON ET AL., 2004). A legtöbb ilyen jellegű vizsgálatot Nagy-Britanniában és Nyugat-Európában végezték. 1970 óta a brit mezőgazdasági területek madarainak száma jelentősen lecsökkent, sokszor az 50%-ot is meghaladóan, azonban három fajnál, a mezei verébnél Passer montanus, a fogolynál Perdix perdix és a sordélynál Miliaria calandra 80%-os csökkenést tapasztaltak (SIRWENA ET AL., 1998). Ezen fajok visszaszorulása Nyugat-Európára is jellemző (PAIN & PIENKOWSKI, 1997; SCHIFFERLI, 2000). A mezőgazdasági területeken elsődlegesen a magevő énekesmadarak visszaszorulása a legszembetűnőbb, aminek oka a szántóföldek kezelésének megváltozására, illetve ezen területek eltűnésére vezethető vissza (GREGORY & BAILLIE, 1998; Fuller 2000). A szántóföldeken jóval nagyobb e fajok visszaszorulásának mértéke, mint a legeltetésre használt területeken (CHAMBERLEIN & FULLER, 2000). Ezek 4

a földek elsősorban táplálékforrást jelentenek e fajoknak (WILSON ET AL., 1999), de ugyanilyen jelentős tényező az, hogy mozaikos legyen a tájszerkezet, vagyis a szántóföldek és a füves térségek egymást váltogassák. Ezt nevezzük élőhely-társításnak (KOTLIAR & WINES, 1990). Ebből fontos következtetéseket lehet levonni a természetvédelemi tervekre vonatkozólag, mivel ez azt sugallja, hogy a termőföld eltűnése ott, ahol az amúgy is ritka, okozhat néhány helyen kihalást, annak ellenére, hogy a mezőgazdasági termelés fokozódása más helyeken éppen a kihalás fő oka. Ezen különbségek kihívásokat jelentenek a folyamatosan változó agrár-környezetvédelmi programok terén, melyeket nemzeti szinten elfogadtak és alkalmaztak, hiszen a különböző helyeken eltérő kezelési stratégiákra van szükség. A mezőgazdasági területekre jellemző fajok olykor nem mezőgazdasági élőhelyeken is előfordulnak, azonban ezek is nagymértékben függenek az előbbi területektől az év bizonyos részeiben (FULLER ET AL., 2004). A nem mezőgazdasági területek nagymértékben segítik a mezőgazdasági területeken élő madárfajokat mind a költés, mind a táplálkozás vonatkozásában. Néhány le nem aratott élőhely, mint a gondozatlan füves részek, a gyomnövényes helyek és a cserjések, jó néhány madárfajnak biztosítanak pihenőhelyet és élelmet, azonban ezek a kis élőhely foltok nagyon ritkák (FULLER ET AL., 2004). Megállapításuk szerint az élőhelyek változatossága a mezőgazdasági területeken belül jótékony hatással van számos fajra, ami elősegíti az élővilág diverzebbé válását. Megszokottá vált, hogy úgy tekintsenek a mezőgazdasági területek madaraira, mint olyan fajokra, melyek nagyban támaszkodnak a gazdálkodási módokra (GIBBONS ET AL., 1993; FULLER, 1995). Ez a megközelítés hasznos volt abban, hogy azon fajokra összpontosítsanak, melyek legsúlyosabban érintettek e kezelési módok által. Az Egyesült Királyságban például 19, elsősorban mezőgazdasági területekhez kötődő madárfajra dolgozták ki a Farmland Bird Index-et, melyet Nagy-Britannia központi statisztikai hivatala illetve módosított formában az EU statisztikai hivatala, az EUROSTAT is hivatalos biodiverzitás-indikátornak ismert el. Az intenzív gazdálkodási mód során a mezőgazdasági területeken végzett kezelések intenzitása (pl.: műtrágyázás, legeltetési és kaszálási technikák megváltozása) olyannyira megerősödött, hogy nagymértékben lecsökkentette a növények diverzitását ezeken a területeken. Ez maga után vonta a gerinctelenek faj- és egyedszámának nagymértékű csökkenését, melynek következtében sok, a füves térségekhez köthető madárfaj esetében jelentős állománycsökkenés következett be (ATKINSON ET AL., 2004; CHAMBERLAIN ET AL., 2000; FULLER, 2000). Különös módon a madárfajok egy része pozitív kapcsolatot mutat a műtrágyázás és a legeltetés mértékével (VICKERY ET AL., 2001), habár a 5

gerinctelenek diverzitása jelentősen mértékben csökken e kezelések hatására. Habár a gerinctelen zsákmányállatok gyakorisága és diverzitása a magasabb gyepekben a nagyobb (McCRACKEN & Tallowin, 2004), a legtöbb tanulmány mégis azt mutatja, hogy a madarak előfordulását elsősorban a táplálék könnyebb hozzáférhetősége határozza meg (PERKINS ET AL., 2000), melynek értelmében a legeltetett területek különösen kedvezőek a madárfajok számára. Főleg a csupasz talajfelszínen táplálkozó fajok számára fontosak a legelőterületek (PERKINS ET AL., 2000). Bizonyos tanulmányok a szarvasmarhákkal legeltetett területeket tekintik népszerűbbeknek a madarak körében, más vizsgálatok szerint pedig a juhokkal legeltetettek a jobbak (PERKINS ET AL., 2000). Azon madarak, melyek a talajon élő gerinctelenekkel táplálkoznak, előnyben részesítik a rövidebb, legeltetett gyepeket nagy mennyiségű csupasz talajjal, így viszonylag toleránsak a modern kezelési technikákkal szemben, amelyek könnyen hozzáférhetővé teszik a táplálékot, de ugyanakkor nem csökkentik drasztikusan azok mennyiségét. Számos olyan tanulmánynak voltak a madarak a vizsgálati alanyai, melyben egy adott terület fajgazdagságát vizsgálták. WHITTAKER (1977) három fő vizsgálati típust különböztet meg: élőhelyen belüli, tájegységen belüli és regionális egységen belüli vizsgálatot. Az elsőre példának hozható a lombmagasság változékonyságának fontossága a fajgazdagság terén (KARR, 1968). Az utolsó típusra jó példa az éghajlati tényezők hatása a fajgazdagságra (WRIGHT, 1983; CURIE, 1991). Míg e két típusban nagyon sok vizsgálat született a madarak diverzitásának meghatározására vonatkozóan, a táj színtű befolyásoló tényezőkre tekintve azonban nagyon keveset tudunk, holott a legtöbb gazdálkodási kezelés ezen a színtéren megy végbe. Bohning-Gaese (1997) azt tapasztalta ezen a téren, hogy a madarak fajgazdagsága azokon a területeken a legnagyobb, ahol egy adott régión belül minél több élőhely típus előfordul, vagyis minél mozaikosabb a tájszerkezet. Mindezek alapján könnyen belátható, hogy az extenzív gazdálkodási módok természetvédelmi szempontból lényegesen hasznosabbak, mint az intenzív művelési módok. Ennek ellenére még közel sem állnak rendelkezésünkre elegendő vizsgálatok ahhoz, hogy az egyes madárfajok állományainak csökkenésére megfelelő megoldást találjunk, ezért is fontosak a további kutatások. Összességében azonban elmondható, hogy a madarak szempontjából az a legideálisabb, ha a növényzet magassága és szerkezete minél változatosabb (McCRACKEN & TALLOWIN, 2004). Sirwidena és munkatársai (2000) elemezték a brit termőterületeken szaporodó madarak megjelenésének gyakoriságát, és azt az eredményt kapták, hogy a szántóföld-legelő heterogenitás önmagában még nem emeli a madarak létszámát, hanem bizonyos mezőgazdasági munkák fontosak a legtöbb füves 6

térséghez köthető faj szempontjából. A jelenleginél jóval nagyobb térbeli és szerkezetbeli heterogenitásra van szükség mezőgazdasági területeinken belül (SIRWIDENA ET AL., 2000; BENTON ET AL., 2002). Úgy tűnik tehát, hogy a különböző tájak, ökoszisztémák védelmével biztosítani lehet a madárvilág magas szintű diverzitását (BOHNING-GAESE, 1997). Összefoglalva az eddigieket, a különféle mezőgazdasági területeken élő madárfajok diverzitásának növelése szempontjából a következő tényezők a meghatározók: változatos gyepstruktúra mozaikos tájszerkezet (füves, mocsaras területek és agrártájak egymás mellett való elhelyezkedése) extenzív gazdálkodási módok (elsősorban legeltetés és kaszálás) 7

Célok 2004-ben indult el a Hortobágyi Nemzeti Park Egyek-Pusztakócs nevű részén egy LIFE- Nature projekt, melynek fő célja a gyepterületek rekonstrukciója és a már rehabilitált mocsarak védelme a területen. Többféle élőhelykezelés és rekonstrukció zajlik a tájrehabilitáció második ütemében, melynek kiváló indikátorai lehetnek az évek előrehaladtával a madarak. Diplomamunkám jelentős része a madárállomány ezen szempontok alapján való évenkénti felmérésén alapult. Egyik legfontosabb feladatként azt kellett megvizsgálni, hogy az Egyek-Pusztakócson, mint egy adott tájegységen belül előforduló élőhelyek sokfélesége milyen mértékben befolyásolja a madarak sokféleségét, illetve az évek előrehaladtával az élőhely rekonstrukciós munkálatok következtében fokozatosan diverzebbé váló tájegységen belül növekszik-e ezzel párhuzamosan a madarak diverzitása is. Mivel a program 2004-től 2008-ig tart, ezért az általam végzett madártani megfigyelések 2004-től 2006-ig tökéletesen beleillettek ebbe a feladatkörbe. Fő vizsgálati területeim a visszagyepesítésre tervezett szántókon voltak, ahol elsősorban azt vizsgáltam, hogy a visszagyepesített és a nem visszagyepesített szántók között az évek előrehaladtával milyen különbségek tapasztalhatók, pozitívan vagy negatívan reagálnak-e erre a természetvédelmi kezelésre a madarak. A legeltetést régóta a hortobágyi gyepek egyik legkedvezőbb természetvédelmi kezelésének tekintik, mely a madarak számára olyan heterogén környezetet alakít ki, amely mint fészkelő, mint búvóhelyül szolgálhat, nem beszélve arról, hogy a táplálkozás szempontjából is előnyösebb, hiszen így könnyebben hozzá tudnak férni a gerinctelenekhez. A három év alatt igazolni szerettük volna ezt Egyek-Pusztakócs területén is, méghozzá a legeltetett és nem legeltetett területek összehasonlításával, illetve egyéb, a legeltetés madarakra gyakorolt hatásainak vizsgálatával. A három év alatt néhány kisebb-nagyobb megfigyelési területem olyan részekre esett, ahol a későbbiek folyamán a kijelölt területnek megfelelő nagyságú erdők telepítését tervezik az évek során. Ennek megfelelően célként lett kitűzve az, hogy a rendszeres madárállomány felméréssel képet adjak az itt előforduló madarakról, a területek esetleges értékességéről, vagy éppen az ellenkezőjéről. A tájrehabilitáció keretében több szántón apróvadföldet alakítottak ki annak érdekében, hogy a ragadozó madárfajok fontos prédáit képező kisemlős populációkat megerősítsék, de az 8

utóbbi időben hazánkban erősen meggyengült fogoly Perdix perdix állományának megerősítését is szolgálják ezen területek. A madárvilág nyomon követésével e célzott intézkedések sikerességét vagy sikertelenségét szerettük volna megállapítani. Ezen dolgozat csakis kizárólag az egyes kezelések madarakra kifejtett hatásaival foglalkozik. Az egyes kezelési módok alkalmazásának elengedhetetlen feltétele, hogy pontosan ismerjük az egyes madárfajok válaszreakcióit, állományaiknak változásait. élőhely rekonstrukciós munkálatok sikerességének megállapításához azonban szükség van egyéb élőlénycsoportok vizsgálatára is. Az 9

Vizsgált területek Vizsgálatainkat a Hortobágyi Nemzeti Park nyugati részén elhelyezkedő Egyek- Pusztakócsi mocsarak területén végeztük (1. ábra), amely a nemzeti park alapítása óta, 1973- tól élvez védettséget. 1. ábra: Egyek-Pusztakócs elhelyezkedése a Hortobágyi Nemzeti Park területén belül Ez a térség a nemzeti park C-zónájába tartozik, vagyis bemutató övezetként funkcionál a látogatók részére. Valamivel több, mint 4 000 hektáron terül el Tiszafüred és Egyek közigazgatási határain belül (ARADI ÉS MTSAI, 2001). A Hortobágyra legjellemzőbb főbb élőhely típusok itt viszonylag kis helyen koncentrálódnak, ez adja a térség nagyfokú változatosságát. Füves területek, szántóföldek, mocsarak és fás élőhelyek váltják egymást. Ez a nagymértékű változatosság kedvező a növény- és állatvilág fennmaradása szempontjából. A projekt keretén belül elsősorban gyeprekonstrukciós munkálatok folynak, ennek megfelelően mintaterületeim jelentős része a mocsarak (K-ről Ny-ra haladva: Villongó, Tarhos-lapos, Fekete-rét, Kis-Jusztus, Meggyes-lapos) és a füves térségek közé ékelődő 10

különféle mezőgazdasági területeken, elsősorban szántókon helyezkedtek el. Jóval kevesebb mintaterületem volt a szikespuszta-gyepeken és a mocsarak térségében. Az egyes élőhely típusok elhelyezkedését a 2003-as állapotoknak megfelelően a 2. ábra szemlélteti. 2. ábra: Élőhely típusok megoszlása Egyek-Pusztakócson 2003-ban A szántók elsősorban a terület északi és keleti részére koncentrálódnak, de a Meggyeslapos keleti és- nyugati oldalán is nagy kiterjedésben fordulnak elő. Elsősorban búzát Triticum aestivum takarmánylucernát Medicago sativa, repcét Brassica napus és napraforgót Helianthus annuus termesztenek, de kis számban kukoricát Zea mays és kölest Panicum miliaceum is, ez utóbbiakkal főleg a Góréstól északra elterülő földeken találkoztam. Jellemző karakterfajai a szántóknak a fogoly Perdix perdix, a fürj Coturnix coturnix, a mezei pacsirta Alauda arvensis és a sárga billegető Motacilla flava. Ősszel a levágott kukoricatarlók kiváló táplálékforrást jelentenek a darvaknak Grus grus és a ludaknak Anser spp., de ez utóbbiak a tavaszi gabonaföldeken is megjelennek (ECSEDI, 2004). Kisebb részben kellett végeznem felméréseket a mocsarak térségében, illetve a különböző szikespuszta-gyepeken. Az előző élőhely típus esetében a nyílt vízfelületeket főként fehér 11

tündérrózsa Nymphaea alba, vízitök Nuphar lutea, tündérfátyol Nymphoides peltata és sulyom Trapa natans borítja. Kiterjedt nádasok Phragmites communis és gyékényesek Typha spp., Bolboschoenus maritimus szintén találhatók a területen. A mocsarak jó vízellátású (harmatkása Glyceria spp., ecsetpázsit Alopecurus spp. és hernyópázsit Beckmannia spp.) fajokkal jellemezhetők, gyakran zsombékos-szikes rétek veszik körül. A szárazabb gyepek főként rövidfüvű szikes pusztákat (Achilleo- vagy Artemisio-Festucetum pseudovinae) alkotnak. A mocsarakat elválasztó löszhátakat a fajgazdag löszpusztagyepek (Salvio- Festucetum rupicolae) maradványai borítják. A madarakat illetően a mocsarak nádasaiban a gémek Ardea spp., a kócsagok Egretta spp., a guvat Rallus aquaticus, a barna rétihéja Circus aeruginosus előszeretettel telepednek meg, míg a szegélyekben a szárcsák Fulica atra dominálnak. A sziki nádas társulásokban apró énekesek (nádiposzáták Acrocephalus spp., nádi sármány Emberiza schoeniclus, kékbegy Luscinia svecica a jellemző fajok. A vonulás időszakában az iszapos részeken gyakoriak a pityerek Anthus spp., a nádasokban pedig a kék cinegék Parus caeruleus, az ökörszemek Troglodytes troglodytes és a függőcinegék Remiz pendulinus (ECSEDI, 2004). A szikespuszta-gyepek jellegzetes fészkelő madárfajai a mezei pacsirta Alauda arvensis és a bíbic Vanellus vanellus. Tavasszal és ősszel az időszakos elöntések során ludak Anser spp., récék Anas spp., Aythya spp. és cankók Tringa spp. jelennek meg, a tél során pedig a kisebb énekesekre és kisemlősökre vadászó sólymok Falco spp. és ölyvek Buteo spp. kedvenc táplálkozó helyei ezek a részek. Mindezek az élőhely típusok a felmérések csak csekély részét képezték, elsősorban a Meggyes-lapos és a Feketerét térségében. Ezektől is csekélyebb mértékben kerültek bele a felmérésekbe néhány helyen a fa- vagy bokorsorok, esetleg magányos fák és cserjék. Elsősorban a telepített akác Robinia pseudoacacia jellemzi a területet, de több helyen magányos ezüstfák Elaeagnus angustifolia jellemzik a térséget. A bokorsorokat főleg vadrózsa Rosa canina alkotja. Ezek a kis kiterjedésű, ugyanakkor nagyon fontos élőhelyek néhány speciális madárfaj megtelepedését teszik lehetővé, úgymint a szalakótáét Coracias garrulus, a kis őrgébicsét Lanius minor, a búbos bankáét Upupa epops és a kék vércséét Falco vespertinus (ECSEDI, 2004). Elsősorban a Sóút melletti részeken és a Meggyes-lapos nyugati oldalán elterülő mintaterületeken találkoztam ilyen jellegű élőhelyekkel. 12

Módszerek A felméréseket három éven keresztül végeztem az Egyek-Pusztakócsi mintaterületen, amely egyben a Life program része is. Elsősorban azokon a szántókon végeztem a madármegfigyeléseket, amelyek a program részeként a későbbiek során visszagyepesítésre tervezettek, ezáltal nyomon lehet majd követni az évek során a madárvilág feltehetőenpozitív válozását a területen. A szántóföldek mellett egyéb területeken is végeztem madárszámlálásokat, így három évről vannak adataim a legeltetett területekről, a kaszálókról, az égetésre tervezett nádasokról, a vadföldekről és a mocsarakról. Ezek az egyes kezelési módok madarakra gyakorolt hatásai miatt fontosak, hiszen így figyelemmel lehet kísérni az esetleges pozitív és negatív változásokat az évek során. A három év alatt összesen 162 mintavételi ponton történt a madárállomány felmérése (3. ábra). Az egyes években jelentős eltérések mutatkoznak. A legtöbb pont kijelölése az első, 2004-es évben történt, ekkor 75 helyről történtek a számlálások. A következő évben, 2005- ben közel felére, 30-ra csökkent ezek száma, a harmadik, 2006-os évben pedig újra megemelkedett 57-re. 3. ábra: Számlálási pontok a három év alatt 13

A felméréseket a három év alatt a tavaszi időszak folyamán, április és június hónapok között végeztem. A vizsgálatok nagy részét igyekeztem április 1.-je és május 30.-a között elvégezni, aminek több oka is volt. Egyrészt a túl korai felmérések során néhány -a területen egyébként jellemző- késő tavaszi érkező (pl.: kis őrgébics Lanius minor, szalakóta Coracias garrulus) kimaradhat a mintavételezésből. Másrészt, ha túl későn -például júniusban- történik a felmérés, akkor az itt fészkelő madarak hímjei már nem énekelnek olyan intenzíven, így könnyen elkerülhetik a figyelmet. Nem utolsó sorban a vonuló madarak tanulmányozása szempontjából is a fentebb említett időpont a legalkalmasabb. A mintavételezés többféle módszerrel történt. Leggyakrabban az általánosan elterjedt, dán rendszerű pontszámlálásos módszert alkalmaztam. Ennek során a kapott térképeken az előre berajzolt területeken mintavételezési pontokat jelöltem ki, méghozzá úgy, hogy az egyes megfigyelési helyek megközelítőleg 200-300 méterre helyezkedjenek el egymástól. Ha lehetőség volt rá, próbáltam olyan pontokat választani, amelyek valamilyen magaslaton például kunhalmon - feküdtek, így jobban beláthattam a környéket. Ezeken a pontokon 100 méter sugarú körben, öt perc időtartam alatt végeztem a számlálásokat. Azokon a helyeken, ahol valamilyen oknál fogva nem volt meg a 100 méter sugarú kör például mocsaraknál, ahová nem lehetett bemenni -, ott többnyire a terület széléről végeztem a számolásokat, szintén öt percig. Ez különösen a 2006-os évben vált jelentőssé, amikor a belvizek miatt a korábbi mintavételezési területek jelentős részénél azok széleiről kellett végezni a megfigyeléseket. A viszonylag kis kiterjedésű, jól belátható mintavételi helyeken egész területes felméréseket végeztem. Szigorúan csak akkor alkalmaztam ezt a módszert, amikor valamilyen kimagasló pontot is találtam a környéken. 2004-ben 2, 2005-ben 1, 2006-ban pedig 6 ilyen típusú mintavételi pontom volt, mindegyiknél öt perc alatt számoltam le a madarakat. Nagyon ritkán ugyan, de a vonaltranszekt módszer alapján is számoltam. Kizárólag a hosszan elnyújtott -lehetőleg 300 méternél nem hosszabb-, nagyon keskeny (maximum 50 méter szélességű) mintavételi területekre alkalmaztam ezt a típust. Ennek során a középvonal mentén egyenletes sebességgel (kb. 1 km/h) haladva jegyeztem fel az észleléseket, figyelmen kívül hagyva, hogy az adott terület mely részén történt a megfigyelés, ami az ilyen területek kis méretei miatt amúgy is érdektelen lett volna. Csupán 2004-ben és 2005-ben történt ilyen típusú mintavétel, az előző évben 2, az utóbbiban pedig 3. Az egyes mintavételi pontok kijelölése és későbbi visszatalálása általában nem okozott nehézséget, habár a területen kevésszámú jól behatárolt tájékozódási pont van. Általában a szántók jellegzetes alakja alapján tájékozódtam, de sokszor a kunhalmok mellett egy-egy magányos fa vagy bokor is támpontot nyújtott. 14

Az egyes mintavételi pontokon az öt perc alatt nemcsak az ott fészkelő, hanem a területet valamilyen célra használó (legtöbbször táplálkozásra, de átrepülő/átvonuló fajok is előfordultak) egyéb madárfajokat is feljegyeztem. A számlálási idő előtt- és után észlelt fajokat is belevettem a mintavételezésbe, ami azért lényeges, mert bizonyos egyedeket én magam ijesztettem fel, amikor az adott terület megfelelő pontjaihoz mentem. Ez különösen a nagy testű fajok esetében volt jelentős (pl.: nagy kócsag Egretta alba, fehér gólya Ciconia ciconia, vörös gém Ardea purpurea), de a kisebb termetűeknél is jelentkezett néhány alkalommal ez a probléma (pl: sárga billegető Motacilla flava). A megfigyeléseket többnyire 10 50-es kézi távcsővel (Nikon Monarch) végeztem, csak kivételes esetben használtam spektívet (Kowa TSN 821). A számlálások során az öt perces időtartamot stopperóra segítségével mértem. A felmérések során elsősorban az agrártájakhoz kötődő madárfajok kerültek elő. Külföldi (elsősorban Nagy-Britanniában készült) tanulmányok alapján állították össze a Farmland Bird Indexet, melybe összesen 19 fajt soroltak be (2. függelék). Az utóbbi 50-60 év során az ide tartozó fajok jelentős állomány csökkenését tapasztalták, ezért is fordítanak kiemelt figyelmet e fajok vizsgálatára. Az Egyek-Pusztakócsi tájrehabilitáció keretén belül ezen túlmenően létrehoztunk egy ún. kiterjesztett Farmland Bird Indexet (3. függelék), melyre elsősorban azért volt szükség, mert a magyarországi mezőgazdasági területeken előforduló fajok részben eltérőek a nyugat-európaihoz képest. A statisztikai elemzéseket SPSS 9.0 for Windows programcsomaggal végeztük. 15

Eredmények és Értékelések Faunisztikai vizsgálatok 1. Megfigyelt madárfajok A három év alatt összesen 138 madárfaj (1. függelék) került megfigyelésre az Egyek- Pusztakócsi mintaterületen, összesen 20, többnyire egész napos terepnap során. A 20 alkalomból 11 esett a tavaszi felmérések idejére, az ekkor összegyűlt fajszám 79-re tehető. A tavaszi vonulók fajszáma 113, az őszi átvonulóké pedig 69 lett. (1. táblázat) 1. táblázat: Madarak megoszlása Egyek-Pusztakócs területén és az összfajszámhoz (138) viszonyított megoszlásuk Fajszám Arány (%) Pontszámlálás során 79 57 észlelt fajok Tavaszi vonulás során 113 82 észlelt fajok Őszi vonulás során észlelt fajok 69 50 A Hortobágy területén eleddig 337 madárfaj került megfigyelésre (ECSEDI, 2004), ehhez jön még hozzá a 2006-ban észlelt sárgalábú cankó Tringa flavipes és a 2007-ben megfigyelt nagy halfarkas Stercorarius skua. A négy év alatt észlelt madárfajok száma ennek csupán 41%-a, ennek ellenére mindenféleképpen jónak mondható annak tükrében, hogy nem elsődlegesen a minél több faj megfigyelése volt a cél. Megvizsgáltam az egyes madárfajok státuszát a területen. A 138 fajból 91 fészkelő, 28 átvonuló, 11 kóborló, 6 téli vendég és 2 alkalmi látogató. (2. táblázat) 16

2. táblázat: Megfigyelt madárfajok státuszának aránya az összfajszámhoz (138) viszonyítva Státusz Fajszám Arány (%) Fészkelő fajok 91 66 Átvonuló fajok 28 20 Kóborló fajok 11 8 Téli vendégek 6 5 Alkalmi látogatók 2 1 A terepen töltött napok során elsősorban a területen fészkelő madárfajok domináltak (66%), amelyek jelentős része az őszi megfigyelések alkalmával is előkerült. A tavaszi és őszi átvonulókat nehéz lett volna elkülöníteni az itt költő fajoktól, hiszen sok itt fészkelő faj lehet, hogy csak átvonul a területen. Éppen ezért minden olyan fajt az átvonulókban szerepeltettem, amelyek A Hortobágy Madárvilága c. könyv szerint Egyek-Pusztakócs területén nem fészkelnek (ECSEDI, 2004). Azok a fajok kerültek a kóborlók közé, amelyek Magyarországon állandó fajok ugyan, de az év bizonyos szakaszaiban kisebb-nagyobb távolságokat tesznek meg az egyes élőhelyek között. Ebben az esetben főként olyan fajokról van szó, amelyek táplálékszerzés céljából keresik fel Egyek-Pusztakócs területét a közeli költőhelyekről (pl.: kis kárókatona Phalacrocorax pygmeus, bakcsó Nycticorax nycticorax, pusztai ölyv Buteo rufinus). Ezen fajok is igazolják a terület nagyfokú mozaikosságát, ami lehetővé teszi több eltérő táplálkozású faj eltartását. Téli terepbejárás nem történt a területen, ezért ilyen alacsony a téli vendégek aránya. Az, hogy mégis 6 ilyen faj szerepel a táblázatban, az annak köszönhető, hogy néhány hazánkban telelő madárfaj mint például a kékes rétihéja Circus cyaneus már szeptembertől látható nálunk. A pontszámlálások során 79 fajt regisztráltunk. Legnagyobb részük a területen fészkelő fajokból tevődik össze (64 faj, 81%), míg kisebb hányaduk sorolható a kóborlók (8 faj, 10%) és a vonulók (7faj, 9%) közé. (3. táblázat) 3.táblázat: Megfigyelt madárfajok státuszának aránya a pontszámlálások ideje alatt észlelt fajszámhoz (79) viszonyítva Fajszám Arány (%) Fészkelő fajok 64 81 Kóborló fajok 8 10 Átvonuló fajok 7 9 17

E megoszlást összehasonlítva a teljes területen tapasztalt megoszlással, a legnagyobb különbséget a vonuló fajok jóval kisebb aránya jelenti. A pontszámlálások egyik legnagyobb értéke abban keresendő, hogy a területen fészkelő madárállományok pontos felméréséhez jelentős mértékben járult hozzá. Korábban több munka (pl. ARADI ÉS MTSAI, 2001) látott napvilágot ezen terület fészkelő madárállományának felmérésével kapcsolatban, így a közeljövőben ez is támpontul szolgálhat a rehabilitációs munkálatok előrehaladtával a madárvilág nyomon követéséhez. Ábrázolván a három év során az öt legnagyobb egyedszámban előforduló madárfajt, a következő táblázatot kapjuk. (4. táblázat) 4. táblázat: Az öt legnagyobb egyedszámban előforduló madárfaj Egyek-Pusztakócson a pontszámlálások adatai alapján. No. 2004. (faj, pld.) 2005. (faj, pld.) 2006. (faj, pld.) 1. nyári lúd 214 seregély 438 nyári lúd 127 2. bíbic 106 mezei pacsirta 43 tőkés réce 124 3. vetési varjú 80 sárga billegető 29 fattyúszerkő 122 4. mezei pacsirta 67 nyári lúd 16 mezei pacsirta 73 5. sárga billegető 64 foltos nádiposzáta 13 bíbic 65 Mindezekből két dologra is következtethetünk. Egyrészt, a 2006-os, szokatlanul csapadékos esztendő hatására kialakult, időszakos vízállásokban gazdag területet a madárfajok is jelzik. Ebben az évben az első három helyen több, mint 100 feletti példányszámmal két nedves élőhelyet kedvelő faj (nyári lúd Anser anser és fattyúszerkő Chlidonias hybridus) és egy vizes élőhelyet kedvelő faj (tőkés réce Anas platyrhynchos) végzett, míg az összes többi évben egy kivétellel (2004: nyári lúd Anser anser) csak és kizárólag füves területeket kedvelő fajok találhatók a dobogón (farmland bird indexbe tartozó fajok). Másrészt, rögtön kitűnik a két legkarakteresebb fészkelő faj a területen, melyek a mezei pacsirta Alauda arvensis és a sárga billegető Motacilla flava. Ez utóbbi faj ugyan nem szerepel a 2006-os év táblázatában, mivel 45-ös példányszáma csak a 7. helyhez volt elegendő (2. függelék), elsősorban a vizes év hatására gyakoribbá váló tőkés réce Anas platyrhynchos és fattyúszerkő Chlidonias hybridus nagyobb száma miatt. 18

2. Természetvédelmi szempontból értékes fajok előfordulása A fészkelő fajokat tekintve a pontszámlálások ideje alatt és az egyéb időszakban észlelt fajok közül kiválogattam a természetvédelmi szempontból értékes fajokat. Egyrészt azokat a madarakat választottam ki, amelyek új fészkelőként jelentek meg a területen (4 faj) (ECSEDI, 2004), másrészt pedig azokat, melyeknek állományaik az országos átlagot tekintve erőteljesen lecsökkentek az elmúlt években, ezáltal több védelmi programot indítottak velük kapcsolatban (5 faj) (VESZÉLYEZTETETT MADARAK FAJVÉDELMI TERVEI, 2003). Összesen tehát 9 olyan madárfajt szerepeltettem a táblázatban, melyekről úgy ítéltem meg, hogy természetvédelmi szempontból kiváló indikátorai lehetnek a területnek a későbbiek során. (5. táblázat) 5. táblázat: Természetvédelmi szempontból értékes fészkelő fajok Egyek-Pusztakócson (2004-2006). No. Magyar név Latin név P. F. E. F. Védelmi státusz Megjegyzés 1. Feketenyakú Podiceps védett új fészkelő 2006-ban vöcsök nigricollis 2. Cigányréce Aythya nyroca fokozottan védett 3. Hamvas Circus - fokozottan védett rétihéja pygargus 4. Kék vércse Falco fokozottan védett vespertinus 5. Gulipán Recurvirostra - fokozottan védett avosetta 6. Fehérszárnyú Chlidonias fokozottan védett új fészkelő 2006-ban szerkő leucopterus 7. Küszvágó csér Sterna hirundo - védett új fészkelő 2006-ban 8. Szalakóta Coracias fokozottan védett garrulus 9. Réti tücsökmadár Locustella naevia - védett új fészkelő 2006-ban P. F.: Pontszámlálások ideje alatt észlelt madárfajok E. F.: Egyéb időszakban (is) észlelt madárfajok Védettségi státuszok forrása: http://www.vvt.gau.hu/adattar/jogszab/kom-13-2001full.htm Egyik legnagyobb értéke a felméréseknek az volt, hogy a 2006-os, szokatlanul vizes esztendőben négy olyan madárfajt is sikerült találnunk, melyek korábban ezen a területen nem 19

költöttek (ECSEDI, 2004). Ezek közül kivételt képez a réti tücsökmadár Locustella naevia, melynek fészkelése nem függ össze a vizes évvel, hiszen egy búzával elvetett szántóföldön költött a Kis-Villongó tanya közelében. A belvizek hatására több helyen kisebb-nagyobb vegyes szerkőtelepek alakultak ki, benne fehérszárnyú szerkőkkel Chlidonias leucopterus. A Kopasz-Kócs déli végében lévő iszapon költött le 9 pár küszvágó csér Sterna hirundo dankasirályok Larus ridibundus társaságában. Ugyanitt kezdett fészkelésbe egyébiránt 15 pár gulipán Recurvirostra avosetta is. Elsősorban a Fekete-réttől nyugatra lévő kiöntéseken lehetett megfigyelni a fiókáikat hátukon cipelő feketenyakú vöcsköket Podiceps nigricollis. A 2004-es és a 2005-ös évben is több alkalommal kerültek megfigyelésre cigányrécék Aythya nyroca, de a 2006-os év az ő állományukra is kedvezően hatott. A kék vércse Falco vespertinus és a szalakóta Coracias garrulus helyzete kitüntetett figyelmet érdemel, hiszen ezen állományok képezik a hortobágyi állomány legnagyobb részét (ECSEDI, 2004). Mindkét faj szempontjából fontosak az erdőfoltok, illetve az esetleges későbbi erdőtelepítések jótékony hatással lehetnek e fajokra nézve. Speciális helyet foglal el a fészkelők közül a hamvas rétihéja Circus pygargus, melynek 1-2 párja elsősorban a Meggyes lapostól nyugatabbra lévő nedvesebb réteken költ, de táplálkozó területként rendszeresen használják a mezőgazdasági földeket és gyepeket is. Mindezen fajok speciális élőhely igényei is jól mutatják a terület nagyfokú mozaikosságát, ami a tájrehabilitációs munkálatok során a későbbiekben még tovább javulhat. Ezen fajok állományainak évenkénti nyomon követésével képet kaphatunk az egyes élőhely kezelési akciók sikerességéről. Már ARADI ÉS MTSAI (2001) is felhívták a figyelmet a ragadozó madarak Egyek- Pusztakócson való rendszeres előfordulására, melyek elsősorban táplálkozás céljából keresték fel ezeket a területeket. A rendszeresen előforduló ragadozók közül 13-at említenek meg, ezek többségét nekem is sikerült észlelnem. (6. táblázat) 20

6. táblázat: Ragadozó madárfajok Egyek-Pusztakócs területén. No. Magyar név Latin név A. F. P. F. E. F. Védelmi státusz 1. Rétisas Haliaaeus albicilla fokozottan védett 2. Halászsas Pandion haliaetus - - fokozottan védett 3. Parlagi sas Aquila heliaca - - fokozottan védett 4. Fekete sas Aquila clanga - - fokozottan védett 5. Kígyászölyv Circaetus gallicus - - fokozottan védett 6. Vörös kánya Milvus milvus - - fokozottan védett 7. Barna rétihéja Circus aeruginosus - védett 8. Kékes rétihéja Cyrcus cyaneus - védett 9. Hamvas rétihéja Cyrcus pygargus - - fokozottan védett 10. Gatyás ölyv Buteo lagopus - - védett 11. Pusztai ölyv Buteo rufinus - fokozottan védett 12. Egerészölyv Buteo buteo védett 13. Karvaly Accipiter nisus - - védett 14. Vörös vércse Falco tinnunculus védett 15. Kék vércse Falco vespertinus fokozottan védett 16. Kabasólyom Falco subbuteo - védett 17. Vándorsólyom Falco peregrinus - fokozottan védett 18. Kerecsensólyom Falco cherrug - fokozottan védett A. F.: Aradi és mtsai (2001) által észlelt ragadozó madárfajok P. F.: Pontszámlálások ideje alatt észlelt madárfajok (2004-2006) E. F.: Egyéb időszakban (is) észlelt madárfajok (2004-2006) Védettségi státuszok forrása: http://www.vvt.gau.hu/adattar/jogszab/kom-13-2001full.htm Magyarországon a vágómadár-alakúak Accipitriformes rendjébe tartozó ragadozó madárfajok közül 25 faj fordul elő rendszeresen, többségük költ is. Ezek közül 14 fajt sikerült észlelni a területen (56%), mindannyiuk védett, 8 faj pedig fokozott védelmet élvez. Szemmel látható, hogy a pontszámlálások ideje alatt jobbára csak az itt fészkelő fajok kerültek elő, szám szerint 7. Elsődleges fontosságú kiemelni a kék vércsét Falco vespertinus, melynek egyik legnagyobb hortobágyi (és egyben hazai) állománya a Péteri erdőben található. Ezek a ragadozók előszeretettel vadásztak a frissen lekaszált, illetve a legeltetett gyepek fölött, melyek elsősorban a Meggyes lapos és a Fekete-rét nyugati oldala által közbezárt területen helyezkedtek el. A rétisas Haliaaetus albicilla helyzete a fészkelés szempontjából érdekes, mert nem lehet tudni, hogy az évek során a Meggyes erdőben hol költött, hol pedig elmaradt a 21

fészkelés. Mindenesetre több alkalommal is megfigyelhetőek voltak öreg és fiatal madarak egyaránt a területen. A 2006-os év őszén a pusztai ölyv Buteo rufinus, a parlagi sas Aquila heliaca, a vándorsólyom Falco peregrinus és a kerecsensólyom Falco cherrug mindannyian a Kis- Jusztus, a Kopasz-Kócs és a Meggyes-lapos által bezárt területen kerültek elő. Az első három faj gyakran telepedett le egy szalmabálára vagy éppen a földre, míg az utóbbi faj aktívan vadászott, elsősorban a kisebb madarakra. Mivel e fokozottan védett ragadozóknak a fő táplálékukat a különböző kisemlősök képezik, ezért az apróvadföldként funkcionáló területek elősegíthetik e fajok tartós meglétét a területen. A kerecsen esetében egy esetleges fészkelés is könnyen megvalósítható lenne, műfészek kihelyezésével, illetve a gyeprekonstrukciós munkálatok során a kerecsen fő táplálékát képező ürgék számára még alkalmasabbá válna a terület. A fekete sas Aquila clanga igazi ritkaság Magyarországon. Egyek-Pusztakócs területén való észlelése egyértelműen a csapadékos évnek, az ennek következtében kialakuló kis- és nagyvizeknek, illetve a terület kiváló adottságainak köszönhető, hiszen ez a faj szigorúan a vizes területek mellett telel át az országban, s igényli olyan kisebb erdőfoltok jelenlétét (jelen esetben a Péteri-erdőét), ahol az éjszakákat töltheti. A területen 2006. október 10.-től október 28.-ig lehetett megfigyelni hol egy fiatal, hol egy öreg madarat. Én magam az öreget láttam október 23.-án, a Péteri erdő egyik fáján. (1. kép) 1.kép: Fekete sas (Aquila clanga) Látható tehát, hogy a természetvédelmi szempontból értékes fészkelő madárfajok mellett a legnagyobb értéke a területnek a ragadozó madarak szemszögéből van, elsősorban a táplálkozó terület vonatkozásában. Viszonylag sok egyezést lehet tapasztalni a tíz évvel ezelőtti időszakhoz képest (ARADI ÉS MTSAI, 2001), viszont ami örvendetes, hogy a terület 22

tájszerkezetének átrendeződésével olyan élőhelyek is kialakultak, amik hatására új fajok is megjelentek itt (pl.: fekete sas Aquila clanga). Amennyiben összességében nézzük meg a ragadozó madarakat, úgy a Magyarországon rendszeresen előforduló fajok 72%-át sikerült itt kimutatni közel 10 év során. 3. Ritka fajok megjelenése a területen A fekete sas mellett két további ritkaságot regisztrálhattam a területen, melyek nem ragadozók ugyan, de mindenféleképpen lényeges szerepet töltenek be a tájrehabilitációs munkálatok elemzésének folyamatában. 2006. szeptember 9.-én a Dongóháti-laposon sikerült megfigyelni két pásztorgémet Bubulcus ibis, melyek közül az egyik madár már július 11.-e óta itt tartózkodott, a másik pedig ezen a napon érkezett ide. Az egyikük már teljes egészében téli ruhába vedlett, a másikuk pedig részben még viselte a nászruha narancssárga tollait a fejen és a mellkason. (2-3. kép) E két madárfaj hosszas ittléte (szeptember 20.-án észlelték utoljára mindkettőt) is bizonyítja a terület rehabilitációs munkálatainak részbeni sikerét, hiszen a madarak kizárólag a szarvasmarhákkal legeltetett részeken táplálkoztak, sokszor keresve azok társaságát. 2. kép: Nászruhából kivedlő pásztorgém (Bubulcus ibis) 3. kép: Téli ruhás pásztorgém (Bubulcus ibis) 2006. szeptember 25.-én sikerült több száz nyári lúd Anser anser társaságában öt apácaludat Branta bernicla megfigyelnem. (4. kép) A madarak a Kopasz-Kócs nevezetű területen lévő nagyvízen pihentek a többi libával egyetemben. Ez a vizes terület a nagyon csapadékos 2006-os év hatására jött létre, s a program keretén belül tervezik ezen terület 23

erdősítését, ami látva a 2006-os év itteni fajgazdagságát nem feltétlenül tehet jót ennek a területnek. 4. kép: Apácalúd (Branta leucopsis) 4. Diverzitás és egyenletesség alakulása az évek során Megvizsgáltam, hogy a három év során az egyes években hány faj került elő, mennyi volt az egyes fajok egyedszáma (2. függelék), illetve ezeknek megfelelően hogyan alakult az évek során a Shannon-diverzitás (HS) és az Eveness-egyenletesség (e^h/s). (7. táblázat) 7. táblázat: Évek alakulása a fajszám, az egyedszám, az SH és az e^h/s függvényében Év Fajszám Egyedszám HS E^H/S 2004 45 826 0.1095 0,7586 2005 34 645 0,2666 0,7142 2006 59 1020 0,9473 0,8461 A 2006-os év diverzitási értéke (HS=0,9473) magasan a legnagyobb az összes többi év közül. A faj és egyedszám alakulását vizsgálva azt láthatjuk, hogy ebben az évben rendkívül sok faj (59) került elő, többnyire egyenletes eloszlásban (e^h/s=0,8461), ezért kaptuk ezt a kimagaslóan magas számot a másik két évhez képest. Összehasonlítva a 2004-es és a 2005-ös éveket a diverzitás viszonylatában, azt kapjuk, hogy a 2004-es évben mind a fajszám, mind az egyedszám kb. 1/5 résszel magasabb, mint a 2005-ös évben, ennek ellenére a diverzitás lényegesen alacsonyabb. Megnézvén a 2005-ös év faj és egyedszámainak alakulását, látható, hogy a seregély Sturnus vulgaris esetében egy kiugróan magas érték tapasztalható (438pld.), aminek köszönhetően az egyenletességi érték is a legalacsonyabb az összes év közül (e^h/s=0,7142). Mivel a Shannon-diverzitás elsősorban 24

a ritka fajok hatását hangsúlyozza, ezért fordulhatott elő az, hogy a 2005-ös évben magasabb diverzitási értéket kaptunk (HS=2666), mint a 2004-es évben. Azaz, itt jóval kevesebb faj fordult elő, viszont a seregélyek nagy egyedszáma megemelte a diverzitás értékét. Összességében elmondható, hogy az évek során exponenciális növekedés tapasztalható a diverzitásban, aminek magyarázatát a szántók és a legeltetett területek vizsgálatai során próbáltuk megfejteni. 25

Fajszám (átlag + S.D.) Nagy Gergő Gábor: Az Egyek-Pusztakócsi tájrehabilitáció második ütemének kezdeti hatásai a Szántók vizsgálatai 1. Fajszám alakulása az évek során 2004-ben az összesített fajszám 2,8 ± 1,31 volt (n = 18 számlálási pont), míg 2005-ben 3,4 ± 1,34-re emelkedett (n = 18). 2006-ban viszont átlagosan 6,5 ± 2,85 fajt rögzítettünk (n=18) a vizsgált szántókon. Az év hatása ennek megfelelően szignifikáns volt (F = 44,048, df = 2/12, p < 0,001), de ugyancsak szignifikáns volt az évek és a szántók közötti interakció (F 22,12 = 4,452, p = 0,005). Ha a fajszám alakulását a farmgyep 1, a farmgyep 2, a nedves- és a vizes élőhelyeket kedvelő fajokkal egyetemben ábrázoljuk, a következő diagramot kapjuk. (1. diagram) 10 9 8 7 6 Összfajszám Farmgyep 1 fajszám Farmgyep2 fajszám Nedves fajszám Vizes fajszám 5 4 3 2 1 0 2004 2005 2006 1.diagram: Fajszámok alakulása az évek során. A Farmgyep 1 az EU által elfogadott Farmland Bird Indexbe, míg a Farmgyep 2 az általunk kibővített indexbe tartozó fajokat jelöli (ld. még 3. függelék). 26

Érték Nagy Gergő Gábor: Az Egyek-Pusztakócsi tájrehabilitáció második ütemének kezdeti hatásai a Könnyebb értelmezni ezt a diagramot, ha megnézzük, hogyan alakult a fajszám és a diverzitás változása az évek során a különböző szántókon. 2004-ben a diverzitás alakulása 0,7 ± 0,36 volt (n = 18 számlálási pont), míg 2005-ben megemelkedett 0,9 ± 0,43-ra (n = 18). 2006-ban ugyanakkor ennek az értéknek közel a dupláját tapasztaltuk, 1,56 ± 0,28-at (n = 18). Az év hatása szignifikáns volt (F = 39,449, df = 2/12, p < 0,001), ugyanakkor a szántók és az évek között nem volt szignifikáns interakció (F 22,12 = 2,178, p = 0,082), azaz az éves változások minden szántón hasonlóak voltak. 2004-ben az egyenletesség esetében 0,86 ± 0,218-as értéket kaptunk (n = 18 számlálási pont), míg 2005-ben 0,80 ± 0,226-ra csökkent le ez az érték (n = 18). 2006-ban ismételten megemelkedett, 0,88 ± 0,267-re (n = 18). Ezen változások azonban nem voltak statisztikailag szignifikáns mértékűek (F = 1,590, df = 2/12, p = 0,244), csakúgy, mint a szántók és az évek közötti interakció sem (F 22,12 = 1,639, p = 0,189) (2. diagram) Diverzitás és egyenletesség alakulása az évek során 2 1,8 1,6 1,4 1,2 1 0,8 0,6 0,4 0,2 0 Diverzitás Egyenletesség 1 2 3 Év 2.diagram: Diverzitás és egyenletesség alakulása az évek során A diverzitás az évek előrehaladtával folyamatosan növekedett, 2006-ban a 2004. évihez képest gyakorlatilag a duplájára. Ennek tükrében külön-külön megvizsgálva az egyes csoportokat, a következőket kapjuk. A Farmland Bird Index és a kibővített index madarai esetében gyenge növekedést tapasztaltunk az évek előrehaladtával, míg a nedves (wetland birds)- és a vizes (water birds) élőhelyeket kedvelő fajok 2006-ra drasztikus emelkedést mutattak. 2004-ben egyáltalán nem találtunk vizes élőhelyeket kedvelő fajokat a területen, míg érdekes módon 2004 és 2005 között a nedves élőhelyeket kedvelő fajok száma kismértékű csökkenést mutatott. 27

Mindezek alapján könnyen belátható, hogy a diverzitás növekedéésért elsősorban a nedves- és vizes élőhelyeket kedvelő madárfajok a felelősek, és nem elsősorban a gyeprekonstrukiós munkálatok során végzett visszagyepesítéseknek köszönhető. A nedves év során több szántón kisebb-nagyobb vízállások alakultak ki, melyeken olyan fajok költöttek, mint például a feketenyakú vöcsök Podiceps nigricollis vagy a cigányréce Aythya nyroca a Fekete réttől nyugatra lévő szántón. Ezzel párhuzamosan viszont eltűntek olyan fajok, melyek elsődlegesen a szárazabb területekhez ragaszkodnak, így például a mezei pacsirta Alauda arvensis. 2. Összfajszám alakulása az évek során Hat visszagyepesítés alatt álló, és hat nem visszagyepesített szántón néztük meg az összfajszám alakulását az évek során, s a következő diagramokat kaptuk (3-4.diagram). 10 16 8 12 6 4 8 2 4 0 0 2004 2005 2006 3.diagram: Összfajszám alakulása a vissza nem gyepesített szántókon 2004 2005 2006 4.diagram: Összfajszám alakulása a visszagyepesített szántókon A vissza nem gyepesített szántókon fele részben csökkenést, fele részben pedig növekedést tapasztaltunk az évek előrehaladtával. A visszagyepesítés alatt álló területeken érdekes eredményt kaptunk, hiszen 2004-ről 2005-re két szántó kivételével csökkenést, 2005- ről 2006-ra pedig minden esetben növekedést tapasztaltunk. Ez utóbbi két év közti növekedés azonban nagyobbrészt a 2006-os csapadékos évnek tudható be, kisebb szerepe van benne a gyeprekonstrukciós munkálatoknak. 28

Egyedszám Nagy Gergő Gábor: Az Egyek-Pusztakócsi tájrehabilitáció második ütemének kezdeti hatásai a 3. Visszagyepesítések hatásai két jellemző faj tükrében Amint az a 4. táblázatban is látható, a terület két legkarakterisztikusabb fészkelő faja a mezei pacsirta Alauda arvensis és a sárga billegető Motacilla flava. E két fajt választottuk ki a visszagyepesített és a nem visszagyepesített szántók összehasonlítására, a gyeprekonstrukciós munkálatok vizsgálatára. Összesen 12 olyan szántó volt a területen, melyen mindhárom évben történtek felmérések. Ezek közül hat tartozik a visszagyepesítettek közé, hat pedig a gyeprekonstrukciós munkálatok során nem érintett szántók közé. A visszagyepesítési munkálatok 2005-ben indultak meg, így elsősorban a 2005-2006 közötti tendenciákat kell megnézni a gyeprekonstrukciós területeken. Ezek a Fekete réttől nyugatra terülnek el, míg a mezőgazdasági művelésbe vont szántók egy kivételével (20601) a Fekete réttől keletre találhatók. A mezei pacsirta elsősorban a szárazabb, alacsonyabb növényzetű térségeket részesíti előnyben, azokat, melyekből ő maga is képes kilátni. A visszagyepesítési munkálatok 2005- ben indultak el, elsősorban a nyugati területeken. A következő két diagram (5-6. diagram) a visszagyepesített és a nem visszagyepesített területeken lévő mezei pacsirta állományainak változását mutatja. Mezei pacsirta állományának változása a visszagyepesített szántókon 7 6 5 4 3 2 1 0 2004 2005 2006 Év 10501 20504 20506 20507 20508 20510 5. diagram: Mezei pacsirta állományának alakulása a 2005 őszén visszagyepesített szántókon 29

Egyedszám Nagy Gergő Gábor: Az Egyek-Pusztakócsi tájrehabilitáció második ütemének kezdeti hatásai a Mezei pacsirta állományának alakulása a nem visszagyepesített szántókon 4,0 3,5 3,0 2,5 2,0 1,5 1,0 0,5 0,0 2004 2005 2006 Év 20601 30603 30604 30701 30702 30801 6. diagram: Mezei pacsirta állományának alakulása a nem visszagyepesített szántókon Míg a visszagyepesített szántókon 2005-ről 2006-ra kivétel nélkül mindenhol csökkent a mezei pacsirta állománya, addig a vissza nem gyepesített szántókon egy kivételével mindenhol növekedett. Ez az egy terület amint azt az előzőekben írtam fekszik csupán a Fekete réttől keletre, így érdemes megnézni a körülötte lévő szántókat. Ezek mindegyikét elkezdték visszagyepesíteni, így a rajtuk lévő mezei pacsirták száma is erőteljesen lecsökkent. Ennek következtében nagy valószínűséggel azért csökkent le a szóbanforgó szántón lévő pacsirták állománya, mert a körülötte lévő földeken történt negatív változások erre a területre is hasonló mértékben hatottak. A visszagyepesítések következtében a következő év tavaszára viszonylag magas, gyomos növényzet alakult ki, ami kedvezőtlen e faj fészkelése szempontjából. Másrészt, magevő faj lévén, sokkal könnyebben tud táplálékhoz jutni az alacsonyabb füvű növényzet között, mintha az magas és sűrű lenne. Összegezve tehát, a mezőgazdálkodási területek és a leendő szikespuszta-gyepek közötti átmeneti állapotok nem kedvezőek a mezei pacsirta számára. A vissza nem gyepesített területeken történt állomány növekedés magyarázatára két lehetséges alternatíva adhat választ: lokális hatás: a visszagyepesített szántókról eltűnt mezei pacsirták a vissza nem gyepesített szántókra települtek át regionális hatás: 2006-ban a Hortobágy teljes területén sok időszakos vízállás alakult ki, így a környékbeli élőhelyekről kiszorul mezei pacsirták az Egyek-Pusztakócs területén lévő alkalmas fészkelőhelyeket foglalták el 30