2015 ÉV MADARA BÚBOSBANKA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2015 ÉV MADARA BÚBOSBANKA"

Átírás

1 KALENDÁRIUM ÉV MADARA BÚBOSBANKA

2 JANUÁR Erdei fülesbagoly Leggyakoribb hazai bagolyfajunk. Közepes méretű, tollfülei hosszúak. A múlt század első felében a varjak vadászata során sok fészekaljat kilőttek, mivel gyakran foglalja el az elhagyott varjúfészkeket költésre. A telet sokszor a településekre húzódva, általában örökzöldeken vészelik át. Egy-egy fenyőn nem ritkán több tucat egyed is nappalozik, majd sötétedéskor vadászatra indulnak. Gyakran ütik el éjjel az autók. Hazai állománya stabil, de a varjútelepek növelésével növelhető az erdei fülesbagoly állomány is. Védett, természetvédelmi értéke Ft.

3 február Süvöltő Impozáns külsejű madár, melyet korábban kalitkamadárként is tartottak. Hangja jellegzetes, melyről nevét is kapta. Nagyrészt növényi táplálékot fogyaszt. Sok gyommagvat, rügyet és különböző bogyókat eszik. Vonuló, de telelő egyedei is megfigyelhetők hazánkban. Legnagyobb eséllyel a különféle kőrisfák környezetében figyelhetjük meg, ugyanis Magyarországon ez az egyik legkedveltebb tápláléka. Rendkívül ritka fészkelő nálunk. Védett, természetvédelmi értéke Ft.

4 március Vörösbegy Elterjedt költőfajunk, szinte minden élőhelyen találkozhatunk vele, de állománya a bokros, dombvidéki környezetben a legsűrűbb. Hazánkban erdei környezetben a vörösbegy a kakukk egyik leggyakoribb gazdamadara. Rovarokkal és pókokkal táplálkozik, de olykor apró csigákat is fogyaszt. A hideg idő beálltával bogyókat, gyümölcsöket is szedeget. Vonuló, a nálunk telelő példányok jelentős része Európa északabbi térségeiből érkezik hozzánk. Az etetőkön is gyakori. Védett, természetvédelmi értéke Ft

5 ÁPRILIS Széncinege Európában általánosan elterjedt faj. Az egyik leggyakoribb madarunk. Szinte minden élőhelyen megtelepszik, ahol fészkelésre alkalmas odút, vagy más üreget talál. Fiókáit többnyire hernyókkal és pókokkal eteti, melyet csigahéjjal egészít ki, ami a legfontosabb kalcium forrásuk. Télen magvakkal táplálkozik. A hideg hónapokban gyakori vendég a madáretetőnél. Megtelepedését odúk kihelyezésével, áttelelését pedig napraforgómag, szalonna vagy cinkegolyó kihelyezésével segíthetjük. A hazai állomány állandó, de hidegebb teleken kisebb távolságokra kóborolhat. Védett, természetvédelmi értéke Ft

6 május Fehér gólya Mindenki által ismert, közkedvelt madarunk. Hazai állománya jelenleg stabilnak tűnik, pár körül alakul. Védelme nagyban függ a megfelelő tájgazdálkodástól, a nedves, mocsaras rétek megszűnésével eltűnnek táplálkozó helyei. Az áramütés veszélye speciális költési stratégiájának és méretének következtében ezt a fajt fenyegeti legnagyobb mértékben. Mivel táplálékának jelentős részét mezőgazdasági területeken szerzi, ezért sok egyed pusztulását okozza mérgezés. A faj védelmét villanyoszlopokra kihelyezett fészektartóállványokkal segíthetjük, a már meglévő fészkek kiemelése is fontos feladat. Vonuló madár, márciustól szeptemberig figyelhető meg hazánkban. A telet Afrika trópusi területein tölti. Védett, természetvédelmi értéke Ft

7 JÚNIUS Gulipán Jellegzetes színe és semmilyen más madáréhoz nem hasonlító csőre miatt összetéveszthetetlen. Kisszámú, de rendszeres fészkelő. Tradicionális költőhelyei a Kiskunsági szikes tavak, de Kardoskúton is fészkel. Állománya a csapadékviszonyok függvényében ingadozik. A szikesek rekonstrukciója, megfelelő kezelése hosszú távon biztosíthatja a hazai állomány fennmaradását. Színes jelölőgyűrűs egyedek megkerülései alapján a hazai madarak délnyugati irányba vonulnak el októberben és novemberben. Tavasszal márciusban érkezik vissza, a telet a mediterrán térségben és Afrikában töltik. Védett, természetvédelmi értéke Ft.

8 JÚLIUS Gyurgyalag Egyik legszínesebb madarunk. Méhészmadárnak is hívják, mivel méheket is fogyaszt, de darazsakkal, lepkékkel és egyéb repülő rovarokkal is táplálkozik. Vonuló, augusztusban több százas csapatokkal találkozhatunk, amint déli irányba, telelőhelyük felé repülnek. A telet Afrikában tölti. A házi méh igen kis részét képezi a táplálékának, melyet leginkább csak hűvös időben fogyaszt. A meglévő telepek védelmével, karbantartásával, valamint új költőhelyek kialakításával segíthetjük az állomány növekedését. Védett, természetvédelmi értéke Ft

9 AUGUSZTUS Tőkés réce A leggyakoribb hazai réce, a házi kacsa őse. Mivel azzal korlátlanul kereszteződik, típusos egyedein kívül változatos színű egyedek is előfordulnak állományában. Alkalmazkodó faj, szinte minden vizes élőhelyen előfordul, a legnagyobb folyóktól a városi parkokban lévő apró tavakig. Állományát ismereteink szerint semmilyen folyamat nem veszélyezteti, természetes populációját tenyészetekből származó egyedekkel növelik a vadászok. Nem védett, vadászható faj. A hazai állomány jelentős része be nem fagyó vizeinken telel át, sokan érkeznek hozzánk északabbról is, kemény teleken viszont nagyon lecsökkenhet a nálunk tartózkodó madarak száma.

10 SZEPTEMBER Kék vércse Ez a kistestű sólyomféle a magyar puszták féltett kincse, megóvása a hazai természetvédelem egyik kiemelt feladata. Elterjedésének nyugati határát a Kárpát-medencében éri el. Mivel a kék vércse az elhagyott vetési varjú fészkeket foglalja el, nagyban függ a vetési varjú telepeitől. Szintén jelentős probléma a csökkenő haszonállatlétszám, mert a nem legeltetett gyepek kedvezőtlen táplálkozó helyek a kék vércsének. A vonuló madarakat sok veszély fenyegeti útjuk során, valamint afrikai telelőterületükön is. Mielőtt útnak indulnának a kék vércsék, hatalmas tömegbe verődnek, egyes gyülekezőhelyükön több ezer madár is összegyűlhet. A részére kihelyezett költőládákat a vörös vércse, az erdei fülesbagoly és a csóka is elfoglalhatja. Védett, természetvédelmi értéke Ft

11 OKTÓBER Daru A Hortobágyi Nemzeti Park címermadara, krúgatása az ősz egyik elmaradhatatlan hangulati eleme. Egykor Magyarországon is költött, de az 1910-es évek óta erre csak az idén volt példa. Ősszel nagy tömegben vonul át hazánkon. A Hortobágy és Kardoskút az európai daruállomány kiemelt fontosságú gyülekezőhelye. A madarak nagy része novemberben elhagyja hazánkat, de egyre gyakrabban telelnek át csapatai. A nálunk megpihenő darvak szántókon, tarlókon megfelelő táplálkozó helyet találnak, az éjszakákat lecsapolt halastavakon, pusztai elöntéseken töltik. A telet Európa déli részén és Észak-Afrikában tölti. Védett, természetvédelmi értéke Ft

12 NOVEMBER Tengelic Egyik legszínesebb és leggyakoribb pintyfélénk. Szinte kizárólag csapatosan látni. A hideg idő beálltával gyakran találkozhatunk vele a madáretetőkön. Apró gyommagvakkal táplálkozik, de fiókái étrendjét bogarakkal és hernyókkal egészíti ki. Nagyrészt állandó, de télen északdéli irányú kóborlása is megfigyelhető. Régebben dekoratív külseje miatt kalitkamadárnak tartották, de már régóta védett faj. Védett, természetvédelmi értéke Ft

13 DECEMBER Kékcinege Egész Európában elterjedt faj. Kis termete ellenére meglehetősen agresszív más madarakkal szemben. Télen csapatosan keresi fel a sűrű nádasokat, a nád magját fogyasztja. Fiókáit kizárólag állati táplálékkal (hernyók, pókok, lószúnyogok) eteti, és az öreg madarak is rovarokkal táplálkoznak. A hideg idő beálltával térnek át a magokra. A nálunk költő madarak állandóak, míg a tőlünk északabbra költő egyedek nagy számban telelnek hazánkban. Megtelepedését odúk kihelyezésével, áttelelését pedig napraforgómag, szalonna vagy cinkegolyó kihelyezésével segíthetjük. Védett, természetvédelmi értéke Ft

14

Gyakorlati madárvédelem a ház körül 1. Természetes élőhelyek és mesterséges odúk

Gyakorlati madárvédelem a ház körül 1. Természetes élőhelyek és mesterséges odúk Gyakorlati madárvédelem a ház körül 1. Természetes élőhelyek és mesterséges odúk Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 2011. Természetes élőhelyek A változatos növényzetű környezet egész

Részletesebben

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 Versenyző

Részletesebben

KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG XIV. ŐSZIRÓZSA TERMÉSZETVÉDELMI VETÉLKEDŐ

KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG XIV. ŐSZIRÓZSA TERMÉSZETVÉDELMI VETÉLKEDŐ KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG XIV. ŐSZIRÓZSA TERMÉSZETVÉDELMI VETÉLKEDŐ 2017 Feladatlap Kedves Versenyzők! Szeretettel köszöntünk benneteket az idei - már 14. - Őszirózsa Természetvédelmi Vetélkedő

Részletesebben

TÚZOK TUSA II. FORDULÓ

TÚZOK TUSA II. FORDULÓ TÚZOK TUSA II. FORDULÓ 1. Képzeljétek el, hogy a cserebökényi pusztán vagytok. Kora tavasz van, a pusztai vízállásoknál madarak tömegei időznek. Van, aki nemrég érkezett haza a telelőterületről, van, aki

Részletesebben

2012 év madara - az egerészölyv

2012 év madara - az egerészölyv 2012 év madara - az egerészölyv Az egerészölyv a leggyakoribb ragadozó madarunk, sík- és hegyvidéken egyaránt előfordul, így a laikusok által úton-útfélen látott sasok általában ennek a fajnak a képviselői.

Részletesebben

Táplálkozó csonttollúak

Táplálkozó csonttollúak Táplálkozó csonttollúak A madárvédelem legismertebb formája a madarak téli etetése. Ezt a télen is hazánkban maradó, vagy az északról délebbre, így hozzánk is eljutó madarak kedvezőtlen időjárási körülmények

Részletesebben

Kedves Tanárok! 1. rész: Prológus

Kedves Tanárok! 1. rész: Prológus Kedves Tanárok! Az alábbi kisfilmek a természettel, környezetvédelemmel foglalkozó emberek, szervezetek munkáját mutatják be. Az egyes fejezetek után kérdéseket teszünk fel a filmekben elhangzott kérdésekkel

Részletesebben

Madárvédelem Vásárhelyen

Madárvédelem Vásárhelyen Madárvédelem Vásárhelyen Vásárhelyi Természetvédelmi Egyesület Egyesületünket azért alakítottuk meg, hogy a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel (MME) karöltve megóvjuk Vásárhely természeti

Részletesebben

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232

Részletesebben

Kotymán László, Fehérvári Péter, Palatitz Péter, Solt Szabolcs & Horváth Éva

Kotymán László, Fehérvári Péter, Palatitz Péter, Solt Szabolcs & Horváth Éva Kotymán László, Fehérvári Péter, Palatitz Péter, Solt Szabolcs & Horváth Éva Előzmények: hazai és külföldi példák XX. század elején Csörgey Titusz a Hortobágyon telepítette 55 darab fűzkosárral, amit szénával

Részletesebben

Sarlósfecske-, szalakóta és harkályalkatúak rendje

Sarlósfecske-, szalakóta és harkályalkatúak rendje Magyarország madarai 7. elıadás 2011. február 23. 2011.08.12. Sarlósfecske-, szalakóta és harkályalkatúak rendje Sarlósfecske alkatúak rendje Habitusuk fecskére emlékeztet, lábuk rövid kapaszkodó láb,

Részletesebben

Kedves Szülők! Megvalósító pedagógusok: Vajda Anikó, Havlikné Rácz Andrea

Kedves Szülők! Megvalósító pedagógusok: Vajda Anikó, Havlikné Rácz Andrea 1 Kedves Szülők! Óvodánkban pedagógusaink szervezésében és A Szegedi Gábor Áron Utcai Óvoda Gyermekeiért Alapítvány támogatásával már több éve működnek dúsító foglalkozások. A foglalkozásaink közül az

Részletesebben

Távoli vidékek éjjeli ragadozói Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (

Távoli vidékek éjjeli ragadozói Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál ( Bagolymustra Kaposvárott Nyugat-Európában az elmúlt egy-másfél évtizedben igen nagy népszerűségnek örvend a felelős állattartók körében az egzotikus baglyok tartása, s a nagyobb testű fajokkal még hasznot

Részletesebben

Fedezze fel négy kontinens madárvilágának szépségeit az Élet Bárkájában!

Fedezze fel négy kontinens madárvilágának szépségeit az Élet Bárkájában! Fedezze fel négy kontinens madárvilágának szépségeit az Élet Bárkájában! Szeretnénk a látogatás előtt egy áttekintést nyújtani a Bárka madarairól, amely talán tartalmasábbá teheti a látogatást. A Bárka

Részletesebben

Karcag 2013. november 15. Az MME 1974-ben alakult

Karcag 2013. november 15. Az MME 1974-ben alakult A madárbarát Magyarországért! Madárbarát Kert Halmos Gergő Magyarország legszebb konyhakertje Karcag 2013. november 15. Az MME 1974-ben alakult 1 10000 tag 32 MME csoport Magyarországon 2 BirdLife Partnership

Részletesebben

KÉK VÉRCSE (Falco vespertinus)

KÉK VÉRCSE (Falco vespertinus) KÉK VÉRCSE (Falco vespertinus) A kék vércse térségünk egyetlen telepesen fészkelő ragadozómadara. Mint az összes többi sólyomféle, a kék vércse sem épít fészket. Telepei ezért csak a vetésivarjúkolóniákban

Részletesebben

MADÁRBARÁT GAZDÁLKODÓ

MADÁRBARÁT GAZDÁLKODÓ A MADÁRBARÁT GAZDÁLKODÓ 12 PONTJA 1. Ismerjük meg a gazdaságunkban és környékén elôforduló madarak és más állatok életmódját, szokásait, igényeit! 2. Vegyszerek használata helyett segítsük a természetes

Részletesebben

FÜLEMÜLE. Luscinia megarhynchos

FÜLEMÜLE. Luscinia megarhynchos FÜLEMÜLE Luscinia megarhynchos Ezt a nyári vendéget inkább hallani fogod, mint látni. Nappali énekét sötétedéskor is folytatja. És micsoda dal ez! A legszebb és legbonyolultabb melódiákat este énekli,

Részletesebben

Környezetismeret-környezetvédelem országos csapatverseny döntő május évfolyam I. forduló

Környezetismeret-környezetvédelem országos csapatverseny döntő május évfolyam I. forduló Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, AMI és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 Környezetismeret-környezetvédelem

Részletesebben

A túzok védelme Magyarországon LIFE04 NAT/HU/000109. Záró sajtóesemény, Kecskemét, 2008. szeptember 26.

A túzok védelme Magyarországon LIFE04 NAT/HU/000109. Záró sajtóesemény, Kecskemét, 2008. szeptember 26. Miért pont a túzok? Világszerte veszélyeztetett faj, hazánkban a századfordulón 10-12 ezer példány élt 1969-re állománya 2700-ra csökkent A faj 1969-tıl fokozottan védett, természetvédelmi értéke 1 millió

Részletesebben

A kis lilik védelme az európai vonulási útvonal mentén

A kis lilik védelme az európai vonulási útvonal mentén A kis lilik védelme az európai vonulási útvonal mentén A kis lilik Anser erythropus n A kis lilik Európa egyik legveszélyeztetettebb madárfaja. A skandináviai költőállomány, melyet a XX. sz. elején több

Részletesebben

KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK MÉRLEGE

KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK MÉRLEGE 1 8 2 8 0 5 5 1 1 0 6 adószáma cégjegyzék száma ALAPÍTVÁNY/EGYESÜLET MEGNEVEZÉSE: Vásárhelyi Természetvédelmi Egyesület ALAPÍTVÁNY/EGYESÜLET CÍME: 6800 Hódmezővásárhely Kölcsey u 1 A KETTŐS KÖNYVVITELT

Részletesebben

Nagy kócsag A Wikipédiából, a szabad lexikonból. Nagy kócsag Státusz: nem veszélyeztetett Magyarországon fokozottan védett! Eszmei értéke: 100 000 Ft

Nagy kócsag A Wikipédiából, a szabad lexikonból. Nagy kócsag Státusz: nem veszélyeztetett Magyarországon fokozottan védett! Eszmei értéke: 100 000 Ft Nagy kócsag A Wikipédiából, a szabad lexikonból. Nagy kócsag Státusz: nem veszélyeztetett Magyarországon fokozottan védett! Eszmei értéke: 100 000 Ft Rendszertan Ország: Állatok (Animalia) Törzs: Gerinchúrosok

Részletesebben

A VELENCEI-TÓ KÖRNYÉKÉNEK BORAI

A VELENCEI-TÓ KÖRNYÉKÉNEK BORAI A VELENCEI-TÓ KÖRNYÉKÉNEK BORAI 2011-ES PALACKOS BORLAP www.lsimon.hu ZÖLDIKE 2011 ZÖLD VELTELINI MIN SÉGI SZÁRAZ FEHÉRBOR A zöldike sárgászöld szín, vaskos cs r pintyféle. A hím szárnya és farkának tövi

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Parkok Hete keretében kerül fel az utolsó, idei műholdas jeladó egy kerecsensólyomra

A Magyar Nemzeti Parkok Hete keretében kerül fel az utolsó, idei műholdas jeladó egy kerecsensólyomra LIFE06 NAT/H/000096 A kerecsensólyom védelme a Kárpát medencében Kedvezményezett: Bükk Nemzeti Park Igazgatóság 3304 EGER, Sánc u. 6. A Magyar Nemzeti Parkok Hete keretében kerül fel az utolsó, idei műholdas

Részletesebben

Természetvédelmi jellegű problémák, megoldási lehetőségek

Természetvédelmi jellegű problémák, megoldási lehetőségek Természetvédelmi jellegű problémák, megoldási lehetőségek Madárfauna Halfogyasztás Madárfauna Sebzés Kárókatona Phalacrocorax carbo (Linnaeus, 1758) Rokon fajok Kis kárókatona (Phalacrocorax pygmaeus)

Részletesebben

Gyakorlati madárvédelem a ház körül. 4. Téli madáretetés. Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 2011.

Gyakorlati madárvédelem a ház körül. 4. Téli madáretetés. Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 2011. Gyakorlati madárvédelem a ház körül 4. Téli madáretetés Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 2011. Mikor etessünk? Téli madáretetés - a tartós fagyok beálltával, ezek megszűntéig (novembertől

Részletesebben

INTERNETES VETÉLKEDŐ 2. forduló Beküldési határidő: május 8. cím: 2. FORDULÓ

INTERNETES VETÉLKEDŐ 2. forduló Beküldési határidő: május 8. cím: 2. FORDULÓ 2. FORDULÓ 1. Feladat: Madárismeret Nevezzétek meg a képen látható madárfajokat, majd válaszoljatok a kérdésekre! 1. 2. 3. 4. 5. 6. a) Melyik madárfaj a kakukktojás? Miért? b) Ragadozó madarak között ritkaság,

Részletesebben

Éti csiga. Fekete csupaszcsiga

Éti csiga. Fekete csupaszcsiga Kedves Olvasó! Újságunk segítségével nem csak a Vadak Ura kártyajáték kedvelőinek szeretnénk további segítséget, tanácsokat adni, hanem szeretnénk információkat adni ahhoz a természettudományi versenyhez,

Részletesebben

UNEP/GEF Wings over Wetlands projekt, Biharugra 2007-2009

UNEP/GEF Wings over Wetlands projekt, Biharugra 2007-2009 UNEP/GEF Wings over Wetlands projekt, Biharugra 2007-2009 Sebes-Körös Biharugrai-halastavak Begécs-i halastavak Cefa (Cséfa)-i halastavak A Begécsihalastavakon 24 tó található, összesen 1175 ha területen

Részletesebben

Természeti értékeink Tápiógyörgyén

Természeti értékeink Tápiógyörgyén Természeti értékeink Tápiógyörgyén 1 Madarak a ház körül Madarak a ház körül Mennyire kell érteni a madarakhoz? Településünk nem csak nekünk, embereknek jelent lakóhelyet, számos madár alkalmazkodott a

Részletesebben

GYURGYALAG (Merops apiaster)

GYURGYALAG (Merops apiaster) GYURGYALAG (Merops apiaster) A gyurgyalag Európa déli részein általánosan elterjedt madárfaj, elterjedési területének északi határa Európában a 21 Co-os júliusi izotermával esik egybe, Kelet-Európában

Részletesebben

Előzmények. Tömegszerű megjelenés Nagy távolságot érintő migrációs tevékenység Állategészségügyi és humán egészségügyi problémák

Előzmények. Tömegszerű megjelenés Nagy távolságot érintő migrációs tevékenység Állategészségügyi és humán egészségügyi problémák Implementation of nature conservation rescue center and animal health monitoring system with cross-border cooperation c. projekt Animal Health - HU-SRB/0901/122/169 Vízimadár monitoring a Kiskunsági Nemzeti

Részletesebben

Műodúk. - szaporodási periódusban használják: védett helyet képvisel, ahol a lerakott tojások, a fiókák rejtve maradnak a ragadozók előtt

Műodúk. - szaporodási periódusban használják: védett helyet képvisel, ahol a lerakott tojások, a fiókák rejtve maradnak a ragadozók előtt Műodúk Hogy néz ki a műodú? A madaraknak nincs szükségük egy házra, mint nekünk, embereknek. Nem igényelnek több bejárattal, ablakkal, lakrésszel rendelkező otthont. Életük bizonyos szakaszában azonban

Részletesebben

Meghívó felhívó. Hogyan tudtok részt venni a programban és a munkában?

Meghívó felhívó. Hogyan tudtok részt venni a programban és a munkában? Meghívó felhívó A 12.H osztály összefogásra és a Madárbarát iskola programban való résztételre hívja az iskola minden tanulóját, pedagógusát, dolgozóját, mert szeretnénk, ha egy év múlva az iskola elnyerné

Részletesebben

Dr. Palatitz Péter MME Kékvércse-védelmi Munkacsoport

Dr. Palatitz Péter MME Kékvércse-védelmi Munkacsoport A kék vércse védelme a Pannon régióban LIFE05/NAT/H/000122 (2006-2009) A kék vércse védelme a Kárpát-medencében LIFE11/NAT/HU/000926 (2012-2018) Dr. Palatitz Péter MME Kékvércse-védelmi Munkacsoport Meennyiiii?*

Részletesebben

Kosborok az erdőkben Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (

Kosborok az erdőkben Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál ( A trópusokon fák ágain és kérgén megtelepedő és talajlakó fajaik egyaránt vannak, a mérsékelt övben csak utóbbiak. A legtöbb faj élőhelyigénye igen jellegzetes. A különböző gyepeknek, lápoknak is megvannak

Részletesebben

A Magas Természeti Értékű Területek támogatási lehetőségei

A Magas Természeti Értékű Területek támogatási lehetőségei A Magas Természeti Értékű Területek támogatási lehetőségei Változatlan célok mentén a program továbbfejlesztése Továbbfejlesztés területei: o Előírások egyszerűsítése, csökkentése o Korábbi célprogramok

Részletesebben

MADARAK ÉS FÁK NAPJA ORSZÁGOS VERSENY. országos döntő MEGOLDÓKULCS

MADARAK ÉS FÁK NAPJA ORSZÁGOS VERSENY. országos döntő MEGOLDÓKULCS MADARAK ÉS FÁK NAPJA ORSZÁGOS VERSENY 2018 országos döntő MEGOLDÓKULCS I.: A 2018-as év madara: a vándorsólyom I./1.: Sólyomismeret Feladat: Írd a képek alatti sorszámozott vonalakra, hogy az adott kép

Részletesebben

Tájékozódási futás és természetvédelem. Vajda Zoltán Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság biológus osztályvezető

Tájékozódási futás és természetvédelem. Vajda Zoltán Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság biológus osztályvezető Tájékozódási futás és természetvédelem Vajda Zoltán Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság biológus osztályvezető Miért van szükség védett területekre? Élőhelyek pusztulása Klímaváltozás Lecsapolás Beruházások

Részletesebben

LEGYÉL TE IS MADARÁSZ! Levelező vetélkedő. 1. forduló 1-2. osztály

LEGYÉL TE IS MADARÁSZ! Levelező vetélkedő. 1. forduló 1-2. osztály LEGYÉL TE IS MADARÁSZ! Levelező vetélkedő 1. forduló 1-2. osztály Beküldési határidő: március 23. 1. FELADAT: Kedvenc madarunk rajzos madárbemutató Amikor madármegfigyelésre indultok, érdemes vinnetek

Részletesebben

1. Feladat: Az év madara

1. Feladat: Az év madara 6/1.oldal 1. Feladat: Az év madara A.) Melyik fajt választották hazánkban az év madarának 2017-ben?... B.) Ha ismertek népi elnevezését is, írjátok ide!... C.) Külsejéről elmondhatjuk, hogy igen tarka-barka.

Részletesebben

VP Agrár-környezetgazdálkodási kifizetéshez kapcsolódó

VP Agrár-környezetgazdálkodási kifizetéshez kapcsolódó VP-4-10.1.1-15 - Agrár-környezetgazdálkodási kifizetéshez kapcsolódó 7. számú mellékelt A leggyakoribb madárfajok igényeinek megfelelően a madárodú-típusok közül az ültetvényekbe az A, B, C és D típusú

Részletesebben

AZ ADATOK ÉRTELMEZÉSE

AZ ADATOK ÉRTELMEZÉSE Territóriumtartó fajok Ezeknél a fajoknál az ún. territóriumtérképezés klasszikus módszerét alkalmazzuk. Ez abból áll, hogy a mintaterületünkről részletes, 1:10.000 vagy 1:25.000 méretarányú térképet kell

Részletesebben

A megtelepedés okai. Városi vadgazdálkodás. A megtelepedés okai. A megtelepedés okai. A városokban előforduló fajok csoportosítása

A megtelepedés okai. Városi vadgazdálkodás. A megtelepedés okai. A megtelepedés okai. A városokban előforduló fajok csoportosítása A megtelepedés okai Városi vadgazdálkodás IV. előadás: A városi területeken előforduló fajok Alkalmazkodás az emberi civilizáció egyébként zavaró, káros körülményeihez Az urbanizálódás szelekciós tényező

Részletesebben

MADARAK ÉS FÁK NAPJA ORSZÁGOS VERSENY

MADARAK ÉS FÁK NAPJA ORSZÁGOS VERSENY MADARAK ÉS FÁK NAPJA ORSZÁGOS VERSENY 2018 országos döntő Csapat adatok: Versenyzők neve: Város: Iskola: I.: A 2018-as év madara: a vándorsólyom I./1.: Sólyomismeret Az alábbi képeken négy, hazánkban is

Részletesebben

ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK

ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK Csány-Szendrey Általános Iskola Rezi Tagintézménye 2017 Foltos szalamandra Szín: fekete alapon sárga foltok Testalkat: kb.: 20 cm hosszú Élőhely: Lomberdőben

Részletesebben

Rekolonizáció az állatvilágban, különös tekintettel Magyarországra

Rekolonizáció az állatvilágban, különös tekintettel Magyarországra Rekolonizáció az állatvilágban, különös tekintettel Magyarországra Csurgai Bence (DQBWSB) ELTE TTK Környezettan szak 2014.01.29 Konzulens: Dr. Farkas János Bevezetés Fajok eltűnése/kihalása Miért? Példafajok

Részletesebben

Vadászati állattan és etológia

Vadászati állattan és etológia Vadászati állattan és etológia 4. Galamb- és énekesmadár-alakúak Dr. Katona Krisztián Szent István Egyetem Dr. Katona Vadvilág Krisztián Megőrzési Intézet Szent István Egyetem Vadvilág Megőrzési Intézet

Részletesebben

A szalakóta védelme Útmutató a mesterséges költőládák telepítéséhez és fenntartásához

A szalakóta védelme Útmutató a mesterséges költőládák telepítéséhez és fenntartásához A szalakóta védelme Útmutató a mesterséges költőládák telepítéséhez és fenntartásához Készült A szalakóta védelme a Kárpát-medencében (LIFE13/NAT/HU/000081) LIFE+ program keretében. www.rollerproject.eu

Részletesebben

vulpes) Vörösróka A róka lábnyoma és hullatéka (Lloyd, 1981) Vörösróka Vörösróka

vulpes) Vörösróka A róka lábnyoma és hullatéka (Lloyd, 1981) Vörösróka Vörösróka Vörösróka A vörösróka A róka (Vulpes (Vulpes vulpes) vulpes) o az egész Északi féltekén, a mediterrán zónáig - Afrika északi partjaival bezárólag - és Ausztrália nagy részén; o két jégkorszakot is átvészelt

Részletesebben

Háztűznéző a bogaraknál

Háztűznéző a bogaraknál Háztűznéző a bogaraknál A tücsök A tücsök A mezei tücsök (Gryllus campestris) az ízeltlábúak törzsének, a rovarok osztályának és az egyenesszárnyúak rendjének egyik faja. 2016-ban elnyerte az "Év rovara"

Részletesebben

Indul a Túzok Tusa I. fordulója!

Indul a Túzok Tusa I. fordulója! ndul a Túzok Tusa. fordulója! A Körös-Maros Nemzeti Park gazgatóság Körösvölgyi Látogatóközpontja idén is meghirdeti természetismereti vetélkedőjét az általános iskolák 7-8. osztályos tanulói számára.

Részletesebben

Kacor király. 1. Színezd ki azt a rajzot, amelyik a mese első jelenetét ábrázolja!

Kacor király. 1. Színezd ki azt a rajzot, amelyik a mese első jelenetét ábrázolja! Kacor király 1. Színezd ki azt a rajzot, amelyik a mese első jelenetét ábrázolja! 2. Húzd alá azt a mondatot, amelyikből kiderül, mit csinált a macska, miután elkergette az asszony! Elindult az erdőbe,

Részletesebben

SZÖVEGÉRTÉS 4. OSZTÁLY TOLLFORGATÓ V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 4. OSZTÁLY. Tanuló neve:... Osztálya:... Iskola neve:......

SZÖVEGÉRTÉS 4. OSZTÁLY TOLLFORGATÓ V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 4. OSZTÁLY. Tanuló neve:... Osztálya:... Iskola neve:...... Fekete István Általános Iskola 2213 Monorierdő, Szabadság u. 43. Tel./Fax: 06-29-419-113 www.fekete-merdo.sulinet.hu SZÖVEGÉRTÉS 4. OSZTÁLY TOLLFORGATÓ V. TOLLFORGATÓ 1. forduló V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ

Részletesebben

10/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces rendszertan II.

10/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces rendszertan II. 10/b tétel GERINCES RENDSZERTAN II. KÉTÉLTŰEK TÖRZS: GERINCESEK (VERTEBRATA) ALTÖRZS: ÁLLKAPCSOSAK (GNATHOSTOMATA) OSZTÁLY: KÉTÉLTŰEK (AMPHIBIA) REND: FARKOS KÉTÉLTŰEK» CSALÁD: SZALAMANDRAFÉLÉK Testük

Részletesebben

terület biológiai sokfélesége. E fajok használatával tehát közvetett módon is növelhető a biztosítanak más őshonos fajok számára.

terület biológiai sokfélesége. E fajok használatával tehát közvetett módon is növelhető a biztosítanak más őshonos fajok számára. Mi az a Natura 2000? Az Európai Unió által létrehozott Natura 2000 egy összefüggő, európai ökológiai hálózat. Célja, hogy természetes élőhelytípusok, vadon élő állat-, illetve növényfajok megóvásán keresztül

Részletesebben

Tógazdasági és természetesvízi károk mérséklésének lehetőségei Halasi-Kovács Béla Magyar Akvakultúra Szövetség

Tógazdasági és természetesvízi károk mérséklésének lehetőségei Halasi-Kovács Béla Magyar Akvakultúra Szövetség Tógazdasági és természetesvízi károk mérséklésének lehetőségei Halasi-Kovács Béla Magyar Akvakultúra Szövetség Kárókatona probléma kezelését megalapozó szakértői munkacsoport létrehozása Vidékfejlesztési

Részletesebben

Természetvédelem. Természetvédelmi értékcsoportok 2. A vadon élő állatfajok és állattársulások védelme

Természetvédelem. Természetvédelmi értékcsoportok 2. A vadon élő állatfajok és állattársulások védelme Természetvédelem Természetvédelmi értékcsoportok 2. A vadon élő állatfajok és állattársulások védelme Magyarország állatvilága - Magyarországon kb. 32 000 állatfaj ismert - Vélhetően a teljes faunát 40-42

Részletesebben

Halgazdálkodás és természetvédelem az erdélyi halastavakon

Halgazdálkodás és természetvédelem az erdélyi halastavakon Halgazdálkodás és természetvédelem az erdélyi halastavakon Természetbarát halgazdálkodás homoródszentpálon (Románia) AGROPISC HAKI együttműködés 2008 július 12., Sáregres - Rétimajor Halgazdálkodás természetvédelmi

Részletesebben

Daruvonulás a szegedi Fehér-tavon

Daruvonulás a szegedi Fehér-tavon Daruvonulás a szegedi Fehér-tavon Bakacsi Gábor természetvédelmi őrkerületvezető Az 1980-as évek közepén még a szegedi Fehér-tó alig pár száz darut vonzott. Akkor még a kardoskúti Fehér-tó 10-15 ezres

Részletesebben

Csortos Csaba Hámori Dániel

Csortos Csaba Hámori Dániel a Magyarországi Kuvik Oltalmi Egyesület 11 éve tartó Kiskunsági Kuvikvédelmi Programjának adatai, tapasztalatai, valamint a hazai állomány becslése országos adatgyűjtés alapján Csortos Csaba Hámori Dániel

Részletesebben

FEKETE GÓLYA (Ciconia Nigra)

FEKETE GÓLYA (Ciconia Nigra) FEKETE GÓLYA (Ciconia Nigra) A 2000. évben végzett felmérések alapján a fekete gólya magyarországi állománya az elmúlt évtizedben emelkedni látszik. Míg 1996-ban 150-200 párra volt tehető a fészkelő fekete

Részletesebben

Vadászati állattan és szervezettan. Vízi vadfajok

Vadászati állattan és szervezettan. Vízi vadfajok Vadászati állattan és szervezettan Vízi vadfajok Lúdalakúak rendje Récefélék családja Nyári lúd Felismerés 75-90 cm legnagyobb európai vadlúdfaj; két alfaj: nyugat-európai csőre narancssárga, keleteurópai

Részletesebben

Szürke marhától a szürke marháig Fenékpusztán *

Szürke marhától a szürke marháig Fenékpusztán * Készítette: Palkó Csaba Szürke marhától a szürke marháig Fenékpusztán * * 1. kép Bevezetés Egyedülálló nemzeti kincsünk a Balaton. (2. kép) A tó környezetében már ritka a természetes partszakasz. Az egyik

Részletesebben

Település:... Csapat neve:... Csapattagok nevei:... Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő

Település:... Csapat neve:... Csapattagok nevei:... Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 Versenyző

Részletesebben

6. fejezet Óravázlatok

6. fejezet Óravázlatok 6. fejezet Óravázlatok 1. Osztály:1. Téma: Ősz Tananyag: Ősszel a gyümölcsösben Hely: az iskolakert Cél: Az évszakok jellemzőinek megismerése, közvetlen környezetünk felfedezése. A fa részeinek megfigyelése

Részletesebben

Parlagi sasok nyomkövetési módszerei

Parlagi sasok nyomkövetési módszerei Parlagi sasok nyomkövetési módszerei Horváth Márton, Bagyura János, Bereczky Attila, Demeter Iván, Fatér Imre, Juhász Tibor, Kovács András, Kovács Szilvia, Molnár István Lotár, Prommer Mátyás és Szabó

Részletesebben

Tolna megye Természeti Értékeiért Alapítvány 7200 Dombóvár, Dombó Pál u. 42. E-mail: mme28@t-online.hu Honlapunk: www.madarvarta@atw.

Tolna megye Természeti Értékeiért Alapítvány 7200 Dombóvár, Dombó Pál u. 42. E-mail: mme28@t-online.hu Honlapunk: www.madarvarta@atw. Tolna megye Természeti Értékeiért Alapítvány 7200 Dombóvár, Dombó Pál u. 42. E-mail: mme28@t-online.hu Honlapunk: www.madarvarta@atw.hu 1. A szervezetre vonatkozó adatok: A szervezet neve: Alakulás éve:

Részletesebben

Megtalálták a magyar kerecsensólymot Szerbiában

Megtalálták a magyar kerecsensólymot Szerbiában Megtalálták a magyar kerecsensólymot Szerbiában 2008. január 29-én egy háromtagú "expedíció" indult Szerbiába, az egyik műholdas jeladóval felszerelt kerecsensólyom ellenőrzésére. Az esemény előzménye,

Részletesebben

AZ EMBER TERÜLETHASZNÁLATÁNAK HATÁSA A HAZAI MADÁRVILÁGRA

AZ EMBER TERÜLETHASZNÁLATÁNAK HATÁSA A HAZAI MADÁRVILÁGRA AZ EMBER TERÜLETHASZNÁLATÁNAK HATÁSA A HAZAI MADÁRVILÁGRA Prommer Mátyás Gömörszőlős, 2011. október 3-5. Madarak területhasználata Fészkelési időszak (filopatria, intenzív területhasználat Diszperzió/kóborlás

Részletesebben

11/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces rendszertan III.

11/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces rendszertan III. 11/b tétel GERINCES RENDSZERTAN III. HÜLLŐK TÖRZS: GERINCESEK (VERTEBRATA) ALTÖRZS: ÁLLKAPCSOSAK (GNATHOSTOMATA) OSZTÁLY: HÜLLŐK (REPTILIA) REND: TEKNŐSÖK» CSALÁD: MOCSÁRITEKNŐS-FÉLÉK Ujjaik között az

Részletesebben

A közterület, mint élettér

A közterület, mint élettér A közterület, mint élettér Városökológiai esettanulmányok és konklúziók Tóth Mária PhD biológus, főmuzeológus Magyar Természettudományi Múzeum, Állattár Az urbanizálódó fauna (Urban wildlife) Jellegzetességek:

Részletesebben

Azonosság-különbözıség: 1., 2., 3., 4. Irányok, téri tájékozódás: 6., 7., 13. Szintézis: 6. Számfogalom, bontás: 7. Következtetés: 5.

Azonosság-különbözıség: 1., 2., 3., 4. Irányok, téri tájékozódás: 6., 7., 13. Szintézis: 6. Számfogalom, bontás: 7. Következtetés: 5. Azonosság-különbözıség: 1., 2., 3., 4. Irányok, téri tájékozódás: 6., 7., 13. Szintézis: 6. Számfogalom, bontás: 7. Következtetés: 5. Összes lehetıség megtalálása: 3. Figyelem fejlesztése: 1., 2., 3.,

Részletesebben

V. évf. 2. szám 2014. június (Megjelenik negyedévente) Hírek a Zöld szigetről

V. évf. 2. szám 2014. június (Megjelenik negyedévente) Hírek a Zöld szigetről GYÕRI KOMPLEX BIOLÓGIAI MONITOROZÓ RENDSZER 15 Győri Komplex Biológiai Monitorozó Rendszer Hírlevele www.biomonitoring.komszol.hu V. évf. 2. szám 2014. június (Megjelenik negyedévente) Hírek a Zöld szigetről

Részletesebben

Apróvadfajok. Apróvadas élőhelygazdálkodás és takarmányozás Mezei nyúl táplálkozási és területhasználati sajátosságai

Apróvadfajok. Apróvadas élőhelygazdálkodás és takarmányozás Mezei nyúl táplálkozási és területhasználati sajátosságai Apróvadfajok Apróvadas élőhelygazdálkodás és takarmányozás III. előadás Mezei nyúl, fácán, fogoly Vadgazdálkodási jelentőségük nagy Gazdasági és vadászati jelentőség Mezei nyúl táplálkozási és területhasználati

Részletesebben

fenntartási tervének bemutatása

fenntartási tervének bemutatása ABorsodi-sík sík Különleges Madárvédelmi Terület fenntartási tervének bemutatása Bodnár Mihály Tájegység vezető, Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Dél-borsodi Tájegysége Mi az a Borsodi-sík Különleges Madárvédelmi

Részletesebben

Mindennapi madárvédelem: a Madárbarát kert program. Szöveg és fotók: Orbán Zoltán Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület

Mindennapi madárvédelem: a Madárbarát kert program. Szöveg és fotók: Orbán Zoltán Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Mindennapi madárvédelem: a Madárbarát kert program Szöveg és fotók: Orbán Zoltán Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Madárbarát kert program Cél a mindennapi madárvédelem társadalmi szintű elterjesztése

Részletesebben

Odúlakó madarak légyegyüttesei

Odúlakó madarak légyegyüttesei Odúlakó madarak légyegyüttesei 2009/2010 tanévi beszámoló Soltész Zoltán Környezettudományi Doktori Iskola Környezetbiológiai program Témavezető: Dr. Papp László MTA rendes tagja Magyar Természettudományi

Részletesebben

Vadászati állattan és szervezettan. Egyéb szárnyas vadfajok

Vadászati állattan és szervezettan. Egyéb szárnyas vadfajok Vadászati állattan és szervezettan Egyéb szárnyas vadfajok Rend: Lilealakúak Család: Szalonkafélék Erdei szalonka Felismerés 34 cm, zömök testű, hosszú csőrű, avarszínű tollazatú; a sárszalonkától zömökebb

Részletesebben

Téli Túrák nemzeti parkjainkban

Téli Túrák nemzeti parkjainkban Téli Túrák nemzeti parkjainkban Időpont: január 23. (szombat) országszerte számos helyszínen A téli időszakban nemzeti parkjaink egészen más arcukat mutatják felénk. Akik a friss időben csatlakoznak az

Részletesebben

JAVASLATOK A FOKOZOTTAN VÉDETT NAGYTESTŰ MADÁRFAJOK ERDEI FÉSZKELŐHELYEINEK VÉDELMÉRE

JAVASLATOK A FOKOZOTTAN VÉDETT NAGYTESTŰ MADÁRFAJOK ERDEI FÉSZKELŐHELYEINEK VÉDELMÉRE Králl Attila MME JAVASLATOK A FOKOZOTTAN VÉDETT NAGYTESTŰ MADÁRFAJOK ERDEI FÉSZKELŐHELYEINEK VÉDELMÉRE ÉLŐ ERDŐ KONFERENCIA 2017. MÁRCIUS 21-22. SOPRON, MAGYARORSZÁG Javaslatok a fokozottan védett nagytestű

Részletesebben

Természetbarát halgazdálkodás Biharugrán. Esettanulmány

Természetbarát halgazdálkodás Biharugrán. Esettanulmány Természetbarát halgazdálkodás Biharugrán Esettanulmány A halastavak elhelyezkedése, története A halastavak Békés megye északi részén, közvetlen a román határ mellett terülnek el. 1910 és 1967 között létesítették

Részletesebben

A kárókatona megítélése természetvédelmi és gazdasági szempontból

A kárókatona megítélése természetvédelmi és gazdasági szempontból A kárókatona megítélése természetvédelmi és gazdasági szempontból Nagy Dénes Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Biharugra 2009. szeptember 24. Kárókatona; kormoránnak is mondják. Úszik, mint

Részletesebben

A KÁRÓKATONA JOGI STÁTUSZA az Európai Unió és a hazai jogszabályok keretei

A KÁRÓKATONA JOGI STÁTUSZA az Európai Unió és a hazai jogszabályok keretei Kormorán munkacsoport 2012. március 24. A KÁRÓKATONA JOGI STÁTUSZA az Európai Unió és a hazai jogszabályok keretei Schmidt András VM Természetmegőrzési Főosztály A kárókatonával kapcsolatos jogszabályi

Részletesebben

- Magyarország. Rend: Veneroidea. Bursaphelenchus xylophilus - Az első rész tartalmából. A második rész tartalmából. A harmadik rész tartalmából

- Magyarország. Rend: Veneroidea. Bursaphelenchus xylophilus - Az első rész tartalmából. A második rész tartalmából. A harmadik rész tartalmából Invázi ziós állatok - Magyarország Az első rész tartalmából Rovarok az erdőben Bursaphelenchus xylophilus - fenyőfon fonálféreg A második rész tartalmából Rovarok az erdőn kívül A harmadik rész tartalmából

Részletesebben

KERECSENSÓLYMOK ÉS KERECSENSÓLYOM-VÉDELEM UKRAJNÁBAN - Összefoglaló a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársainak ukrajnai útjáról

KERECSENSÓLYMOK ÉS KERECSENSÓLYOM-VÉDELEM UKRAJNÁBAN - Összefoglaló a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársainak ukrajnai útjáról KERECSENSÓLYMOK ÉS KERECSENSÓLYOM-VÉDELEM UKRAJNÁBAN - Összefoglaló a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársainak ukrajnai útjáról 2011 LIFE NAT/HU/000384 KERECSENSÓLYMOK ÉS KERECSENSÓLYOM-VÉDELEM UKRAJNÁBAN

Részletesebben

"Madarak és fák napja" XX. Országos Tanulmányi Verseny Országos döntő 2013.

Madarak és fák napja XX. Országos Tanulmányi Verseny Országos döntő 2013. "Madarak és fák napja" XX. Országos Tanulmányi Verseny Országos döntő 2013. Jelige, csapat: Elérhető pontszám: 175 Elért pontszám: Helyezés: I. feladat: 20 pont/ Madárhangok. Minden helyes megoldás két

Részletesebben

A patkánysiklók élete a természetben. (Pantherophis obsoletus)

A patkánysiklók élete a természetben. (Pantherophis obsoletus) A patkánysiklók élete a természetben. (Pantherophis obsoletus) Írta: Thurn Tamás Köszönet a képekért: http://www.herp-pix.org http://www.edu.ge.ch/co/renard/coursfacbio/welcome.htm Ez a csodálatos hüllő

Részletesebben

Magyarországi vadak etológiája

Magyarországi vadak etológiája Magyarországi vadak etológiája VI. Előadás Menyétfélék és a borz Menyétféle ragadozók (Mustelidae) Világszerte elterjedt, fajokban gazdag csoport. Rövid lábú, talponjáró, hosszú testű ragadozók. Erős szagú

Részletesebben

Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Magyarországi Natura 2000 területek bemutatása. 111.lecke A Tanács 79/409/EGK

Részletesebben

Megoldás (HTML) <!DOCTYPE HTML> <html>

Megoldás (HTML) <!DOCTYPE HTML> <html> Búbos banka 20 pont A következő feladatban egy weboldalt kell készítenie a búbos banka rövid bemutatására a feladatleírás és a minta szerint. A feladat megoldása során a következő állományokat kell felhasználnia:

Részletesebben

Madárbarát Iskola programja

Madárbarát Iskola programja 1 A Serényi László Általános Iskola Madárbarát Iskola programja Legyél te is madárbarát projekt szakmai beszámolója Készítette: Novák Ilona projekt felelős Készült: 2016. május 2 Bevezetés: A Madárbarát

Részletesebben

MADARAK ÉS FÁK NAPJA ORSZÁGOS VERSENY. területi forduló MEGOLDÓKULCS

MADARAK ÉS FÁK NAPJA ORSZÁGOS VERSENY. területi forduló MEGOLDÓKULCS MADARAK ÉS FÁK NAPJA ORSZÁGOS VERSENY 2018 területi forduló MEGOLDÓKULCS I.: A 2018-as év madara: a vándorsólyom I./1.: Kérdezz-felelek Feladat: Egyetlen szóval válaszolj az alábbi feladványokra: 1. Az

Részletesebben

A természet láthatatlan szolgáltatásai ingyenesek, és gyakran magától értetődőnek tekintjük azokat pedig értékesek és veszélyeztetettek

A természet láthatatlan szolgáltatásai ingyenesek, és gyakran magától értetődőnek tekintjük azokat pedig értékesek és veszélyeztetettek TERMÉSZET ÉS BIODIVERZITÁS Miért fontos Önnek is? A biodiverzitás az élet biológiai sokféleségét jelenti. Ez jólétünk és gazdaságunk alapja Az élelem, a víz, a levegő, az egészség, a talaj termőképessége

Részletesebben

Baranya Természeti Értékeiért Alapítvány

Baranya Természeti Értékeiért Alapítvány Baranya Természeti Értékeiért Alapítvány RAGADOZÓMADÁR-VÉDELMI PROGRAM Készült a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás programjának támogatásával www.baranyamadar.hu A TERMÉSZET SZOLGÁLATÁBAN Mecseki

Részletesebben

Tolna megye természeti értékeiért Alapítvány 7200 Dombóvár, Dombó Pál utca 42/a. 2014. évi KÖZHASZÚ JELENTÉS. Tálos Róbert elnök

Tolna megye természeti értékeiért Alapítvány 7200 Dombóvár, Dombó Pál utca 42/a. 2014. évi KÖZHASZÚ JELENTÉS. Tálos Róbert elnök Tolna megye természeti értékeiért Alapítvány 7200 Dombóvár, Dombó Pál utca 42/a 2014. évi KÖZHASZÚ JELENTÉS Dombóvár, 2015. január 30. Tálos Róbert elnök Tolna megye természeti értékeiért Alapítvány 7200

Részletesebben

A Duna-Dráva Nemzeti Park Dráva-menti területeinek bemutatása - a DDNP Igazgatóság tevékenysége a Dráva-mentén -

A Duna-Dráva Nemzeti Park Dráva-menti területeinek bemutatása - a DDNP Igazgatóság tevékenysége a Dráva-mentén - A Duna-Dráva Nemzeti Park Dráva-menti területeinek bemutatása - a DDNP Igazgatóság tevékenysége a Dráva-mentén - A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság működési területe és védett területei 1. Boronka melléki

Részletesebben

TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 3. OSZTÁLY

TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 3. OSZTÁLY TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS. OSZTÁLY Tanuló neve, osztálya: Iskola neve, címe: Levelezési cím: Felkészítő tanár neve: 1 HEGYESORRÚ DENEVÉR A denevér abban különleges az emlősállatok

Részletesebben

Beszámoló: Madártani szakmai kirándulás a Cséffai Természetvédelmi Területre

Beszámoló: Madártani szakmai kirándulás a Cséffai Természetvédelmi Területre Beszámoló: Madártani szakmai kirándulás a Cséffai Természetvédelmi Területre 200 december 7-9 Első nap Útvonal: gyalog, szálláshely - tavakat elválasztó út gát - megfigyelőtorony a 2-es tó partján szálláshely

Részletesebben