Indul a Túzok Tusa I. fordulója!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Indul a Túzok Tusa I. fordulója!"

Átírás

1 ndul a Túzok Tusa. fordulója! A Körös-Maros Nemzeti Park gazgatóság Körösvölgyi Látogatóközpontja idén is meghirdeti természetismereti vetélkedőjét az általános iskolák 7-8. osztályos tanulói számára. A verseny két levelező és egy játékos, gyakorlati fordulóból áll. A döntőbe a két forduló után legtöbb pontot elért hat csapat jut tovább, akik május 9-én, Szarvason, az Anna-ligetben mérik össze tudásukat. A versenyre 3 fős csoportok jelentkezését várjuk. Egy iskolából akár több csapat is nevezhet. A kitöltött feladatlapokat levélben vagy -ben várjuk. A borítékra kérjük ráírni: Túzok Tusa Az első forduló feladatainak beküldési határideje: március 14. péntek A feladatlapon kérjük feltüntetni az iskola, az osztály valamint a csapat és a csapattagok nevét. Postacím: Körös-Maros Nemzeti Park gazgatóság Körösvölgyi Látogatóközpont 5540 Szarvas, Anna-liget 1. korosvolgy@kmnp.hu A vetélkedő feladatai idén az első fordulóban az év madara, a Körös-Maros Nemzeti Park címerállata, a túzok körül forognak, míg a második fordulóban már sokkal általánosabb, sokrétűbb természetismereti tudásról is számot kell majd adni. A versenyzők a felkészüléshez és a feladatok megoldásához segítséget találnak a Körös-Maros Nemzeti Park gazgatóság honlapján, a címen. Bővebb információ: Gergely Attiláné területi idegenforgalmi ügyintézőnél, korosvolgy@kmnp.hu címen vagy a / és a / telefonokon kérhető.

2 Körös-Maros Nemzeti Park gazgatóság TÚZOK TUSA forduló FELADATLAP

3 Kedves Versenyzők! Mint bizonyára tudjátok, 2014 a TÚZOK éve, ezért az idei Túzok Tusa. fordulójának kérdései a túzokkal kapcsolatosak. A túzok a Körös-Maros Nemzeti Park címermadara, hiszen Magyarországon itt él az egyik legnagyobb túzokpopuláció. Sajnos mára világszerte rendkívül megritkult ennek a szép, pusztai madárnak az állománya és a faj a kipusztulás szélére sodródott. A KörösMaros Nemzeti Park gazgatóság igyekszik a lehető legtöbbet megtenni a túzokok megmentése érdekében. Ahhoz, hogy minél hatékonyabban meg tudjuk védeni a túzokot, nagyon sok információt, adatot össze kellett gyűjteni a róla. Most arra kérünk Titeket, hogy próbáljátok Ti is minél jobban megismerni ezt a ritka madarat. Olvassatok, beszélgessetek róla, próbáljátok a természetben is megfigyelni. Könnyedén kitölthetitek a feladatlapot és tovább juthattok a második fordulóba, ahol már változatosabb kérdések megválaszolása vár majd Benneteket. Élvezetes csapatmunkát kíván a Körös-Maros Nemzeti Park gazgatóság!

4 Jelöld be a vaktérképen, hogy mely országokban él napjainkban a túzok (Otis tarda) és sorold is fel az országokat. Országok, ahol a túzok napjainkban is él: Minden helyes jelölés és ország név 1-1 pontot ér.

5 Jelöld meg a térképen azt az 5 nemzeti parkot, ahol túzokok élnek! Minden helyes jelölés 1 pontot ér. A túzok és tojásainak, csibéinek természetes ellenségeit kevertük össze. Próbáld meg kitalálni mely állatokat rejti a felsorolás! 1 közülük fokozottan védett, húzd alá melyik az! ÓAKVÖÖRSR... EYTNS... LAASPASRG... SVYOLAJMDÚRÁNO... SAKAZR... Minden helyes válasz és a fokozottan védett faj eltalálása 1 pontot ér.

6 Fejtsd meg az alábbi keresztrejtvényt és a kiemelt függőleges sorban megkapod a megfejtést tarda ( a túzok latin neve) A trófeáján kívül ezért vadászták még a túzokot A túzokfélék közül ez a faj már kipusztult hazánkból Nő ivarú túzok ím ivarú túzok A túzok közeli rokona, nagy testű, szürke színű madár, amely ősszel és tavasszal nagy csapatokban vonul át hazánkon A túzok élőhelye Ennyi lábujja van egy túzoknak Apró, szürke kis rágcsáló, a túzok egyik tápláléka is Ebben az évszakban nagy csapatokba verődnek a túzokok A túzok nem készít ilyet tojásai számára Minden helyes vízszintes sor megfejtése 1-1, a függőleges megfejtés szintén 1 pontot ér.

7 A traktoros egy lucerna táblát készül lekaszálni, aminek a közepén egy túzok tojó rakott fészket. Döntsd el, hogy az A vagy a B módon célszerű mozognia a traktorral, ha azt szeretné, hogy a túzok tojó kényelmesen el tudjon sétálni a traktor elől és a fészket is időben ki tudja kerülni. Nem elég eltalálni a helyes választ, döntésedet röviden indokolni is kell. A B ndoklás: A helyes jelölés, a helyes indoklással együtt 2 pontot ér.

8 Döntsd el, hogy az alábbi állítások igazak vagy hamisak! A túzok gallyakból építi fészkét. A túzok röpképes madár. A túzok költöző madár. A túzoknak gyomra van. A túzok ragadozó madár. A túzok 5-6 tojást rak. A túzokdürgés ősszel zajlik. A túzoknak 3 lábujja van. A túzok tojónak bajusz tollai vannak. A túzok egyik kedvelt tápláléka a repce és a lucerna. Minden helyes jelölés 1 pontot ér. at madárfiókát találtak. Figyeld meg őket alaposan és döntsd el, melyik lehet a túzok fiókája! A helyes találat 1 pontot ér. 3 6

9 Mekkora lehet egy túzokkakas? Döntsd el a 4 árnykép alapján, melyik (A,B, C vagy D) a helyes méretarány egy átlagos ember méreteihez képest! A B C D Minden helyes jelölés 1 pontot ér.

10 Színezd ki az alábbi tojásokat a fajoknak megfelelő színnel! Törekedj rá, hogy minél jobban hasonlítson a tojás természetes színére! Utána tippeld meg, hogy hány centiméter hosszú lehet a túzok, a seregély és a kék vércse tojásának valós mérete és átlagosan hány tojást raknak ezek a fajok! túzok seregély kék vércse cm cm cm db db db Minden helyes színezés 1-1 pontot, minden helyes méret és tojás db szám 1-1 pontot ér. A képen egy dürgő túzokkakas látható. De mi is az a túzokdürgés? Írd le röviden a kép mellé! A helyes válasz 3 pontot ér.

11 Melyik állattal él egy élőhelyen a túzok? Karikázd be! Több helyes válasz is lehet. Nevezd is meg a képen látható állatokat! Minden helyes jelölés és megnevezés 1-1 pontot ér.

12 Figyeld meg alaposan az ábrát és döntsd el milyen évszakban játszódnak a túzok szezonális viselkedését bemutató egyes jelenetek! Írd az ábrán látható jelenetek megnevezéseit a megfelelő évszak halmazába! Figyelem, van olyan felirat, ami több halmazba is belekerülhet! tavasz nyár ősz Minden megfelelő évszakba (halmazba) írt jelenet 1 pontot ér. tél

KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG XIV. ŐSZIRÓZSA TERMÉSZETVÉDELMI VETÉLKEDŐ

KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG XIV. ŐSZIRÓZSA TERMÉSZETVÉDELMI VETÉLKEDŐ KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG XIV. ŐSZIRÓZSA TERMÉSZETVÉDELMI VETÉLKEDŐ 2017 Feladatlap Kedves Versenyzők! Szeretettel köszöntünk benneteket az idei - már 14. - Őszirózsa Természetvédelmi Vetélkedő

Részletesebben

Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság TÚZOK TUSA 2015. I. forduló FELADATLAP

Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság TÚZOK TUSA 2015. I. forduló FELADATLAP Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság TÚZOK TUSA 2015 I. forduló FELADATLAP Kedves Versenyzők! Szeretettel köszöntünk benneteket az idei Túzok Tusa I. fordulójában, mely hagyománnyá vált verseny elnevezését

Részletesebben

Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság TÚZOK TUSA Levelező forduló FELADATLAP

Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság TÚZOK TUSA Levelező forduló FELADATLAP Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság TÚZOK TUSA 2019. Levelező forduló FELADATLAP 1 2019. évi Túzok Tusa Pályázati kiírás A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark

Részletesebben

FELHÍVÁS. Békés megye természeti értékei címmel. 5-6. osztályos diákok számára.

FELHÍVÁS. Békés megye természeti értékei címmel. 5-6. osztályos diákok számára. 1/9. oldal FELHÍVÁS A Békés Megyei IBSEN Nonprofit Kft. Kulturális Irodája és a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósága természetismereti és kulturális vetélkedőt hirdet Békés megye természeti értékei címmel

Részletesebben

Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság TÚZOK TUSA I. forduló FELADATLAP

Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság TÚZOK TUSA I. forduló FELADATLAP Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság TÚZOK TUSA 2016 I. forduló FELADATLAP Kedves Versenyzők! Szeretettel köszöntünk benneteket az idei Túzok Tusa I. fordulójában, mely hagyománnyá vált verseny elnevezését

Részletesebben

INTERNETES VETÉLKEDŐ 2. forduló Beküldési határidő: május 8. cím: 2. FORDULÓ

INTERNETES VETÉLKEDŐ 2. forduló Beküldési határidő: május 8. cím: 2. FORDULÓ 2. FORDULÓ 1. Feladat: Madárismeret Nevezzétek meg a képen látható madárfajokat, majd válaszoljatok a kérdésekre! 1. 2. 3. 4. 5. 6. a) Melyik madárfaj a kakukktojás? Miért? b) Ragadozó madarak között ritkaság,

Részletesebben

Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság TÚZOK TUSA Levelező forduló FELADATLAP

Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság TÚZOK TUSA Levelező forduló FELADATLAP Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság TÚZOK TUSA 2017 Levelező forduló FELADATLAP Kedves Versenyzők! Szeretettel köszöntünk benneteket az idei Túzok Tusa vetélkedőn, mely hagyománnyá vált verseny elnevezését

Részletesebben

Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság TÚZOK TUSA 2014. II. forduló FELADATLAP

Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság TÚZOK TUSA 2014. II. forduló FELADATLAP Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság TÚZOK TUSA 2014 II. forduló FELADATLAP Kedves Versenyzők! Az első forduló túzokkal kapcsolatos feladatait már megoldottátok. Most a második forduló átfogóbb kérdéseinek

Részletesebben

1. 2. 3.. 4... 5.. 6.. 7... 8...

1. 2. 3.. 4... 5.. 6.. 7... 8... Környezetismeret-környezetvédelem csapatverseny 2014/2015. 1.a.) Mit láttok a képeken? Írjátok alá a nevüket! 2. évfolyam I. forduló 1. 2. 3.. 4.... 5.. 6.. 7... 8... b.) Alkossatok két csoportot a képekből,

Részletesebben

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232

Részletesebben

TÚZOK TUSA II. FORDULÓ

TÚZOK TUSA II. FORDULÓ TÚZOK TUSA II. FORDULÓ 1. Képzeljétek el, hogy a cserebökényi pusztán vagytok. Kora tavasz van, a pusztai vízállásoknál madarak tömegei időznek. Van, aki nemrég érkezett haza a telelőterületről, van, aki

Részletesebben

A túzok védelme Magyarországon LIFE04 NAT/HU/000109. Záró sajtóesemény, Kecskemét, 2008. szeptember 26.

A túzok védelme Magyarországon LIFE04 NAT/HU/000109. Záró sajtóesemény, Kecskemét, 2008. szeptember 26. Miért pont a túzok? Világszerte veszélyeztetett faj, hazánkban a századfordulón 10-12 ezer példány élt 1969-re állománya 2700-ra csökkent A faj 1969-tıl fokozottan védett, természetvédelmi értéke 1 millió

Részletesebben

Kacor király. 1. Színezd ki azt a rajzot, amelyik a mese első jelenetét ábrázolja!

Kacor király. 1. Színezd ki azt a rajzot, amelyik a mese első jelenetét ábrázolja! Kacor király 1. Színezd ki azt a rajzot, amelyik a mese első jelenetét ábrázolja! 2. Húzd alá azt a mondatot, amelyikből kiderül, mit csinált a macska, miután elkergette az asszony! Elindult az erdőbe,

Részletesebben

X. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY MATEMATIKA 5-6. OSZTÁLY

X. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY MATEMATIKA 5-6. OSZTÁLY Monorierdei Fekete István Általános Iskola 2213 Monorierdő, Szabadság u. 43. Tel./Fax: 06-29-419-113 www.fekete-merdo.sulinet.hu X. TOLLFORGATÓ 1. forduló X. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY MATEMATIKA

Részletesebben

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232

Részletesebben

4. osztályos feladatsor I. forduló 2018/2019. tanév

4. osztályos feladatsor I. forduló 2018/2019. tanév Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, AMI és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 Iskola: Csapatnév: 4. osztályos

Részletesebben

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 Versenyző

Részletesebben

Környezetismeret-környezetvédelem országos csapatverseny döntő május évfolyam I. forduló

Környezetismeret-környezetvédelem országos csapatverseny döntő május évfolyam I. forduló Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, AMI és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 Környezetismeret-környezetvédelem

Részletesebben

3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232. Versenyző iskola neve:.. ... Csapattagok:...

3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232. Versenyző iskola neve:.. ... Csapattagok:... Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232

Részletesebben

Feladatok a MATEMATIKA. standardleírás 3. szintjéhez

Feladatok a MATEMATIKA. standardleírás 3. szintjéhez Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz Feladatok a MATEMATIKA standardleírás 3. szintjéhez 2016. Oktatáskutató és Fejlesztő

Részletesebben

EFOP Múltunk a jelenben a jövőért! Iskolaközpontú helyi együttműködések támogatása a Tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskolában

EFOP Múltunk a jelenben a jövőért! Iskolaközpontú helyi együttműködések támogatása a Tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskolában EFOP-1.3.9-17-2017-00012 Múltunk a jelenben a jövőért! Iskolaközpontú helyi együttműködések támogatása a Tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ Legyen ünnep az ünnep és méltó a

Részletesebben

Az idei év madarát rendhagyóan nem a közönség választotta szavazataik alapján, hanem az Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakemberei,

Az idei év madarát rendhagyóan nem a közönség választotta szavazataik alapján, hanem az Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakemberei, Az idei év madarát rendhagyóan nem a közönség választotta szavazataik alapján, hanem az Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakemberei, tekintettel arra, hogy az egyesület 2014-ben ünnepli

Részletesebben

Feladatok a MATEMATIKA. standardleírás 2. szintjéhez

Feladatok a MATEMATIKA. standardleírás 2. szintjéhez Feladatok a MATEMATIKA standardleírás 2. szintjéhez A feladat sorszáma: 1. Standardszint: 2. Gondolkodási és megismerési módszerek Halmazok Képes különböző elemek közös tulajdonságainak felismerésére.

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP. Név: Osztály: E-mail cím (továbbjutásról itt is értesítünk): Iskola: Felkészítő tanár:

JELENTKEZÉSI LAP. Név: Osztály: E-mail cím (továbbjutásról itt is értesítünk): Iskola: Felkészítő tanár: JELENTKEZÉSI LAP Név: Osztály: E-mail cím (továbbjutásról itt is értesítünk): Iskola: Felkészítő tanár: Második fordulóba jutás esetén Windows 7 operációs rendszert, és Office 2007 programcsomagot fogsz

Részletesebben

térképet, és válaszolj a kérdésekre római számokkal!

térképet, és válaszolj a kérdésekre római számokkal! A római számok 1. Budapesten a kerületeket római számokkal jelölik. Vizsgáld meg a térképet, és válaszolj a kérdésekre római számokkal! Hányadik kerületben található a Parlament épülete? Melyik kerületbe

Részletesebben

43. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY MEGYEI FORDULÓ HARMADIK OSZTÁLY JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ. Minden feladat helyes megoldása 7 pontot ér.

43. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY MEGYEI FORDULÓ HARMADIK OSZTÁLY JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ. Minden feladat helyes megoldása 7 pontot ér. 43. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY MEGYEI FORDULÓ HARMADIK OSZTÁLY JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ Minden feladat helyes megoldása 7 pontot ér. 1. Bence talált öt négyzetet, amelyek egyik oldalán az A,

Részletesebben

III. Földi János természettudományi verseny

III. Földi János természettudományi verseny III. Földi János természettudományi verseny I. FORDULÓ - beküldési határidő: 2015. október 20. Az I. kategória (3. és 4. évfolyam) feladatai: 1.1. feladat Mérd meg, hogy milyen magasra tud felrepülni egy

Részletesebben

MADARAK ÉS FÁK NAPJA ORSZÁGOS VERSENY. területi forduló MEGOLDÓKULCS

MADARAK ÉS FÁK NAPJA ORSZÁGOS VERSENY. területi forduló MEGOLDÓKULCS MADARAK ÉS FÁK NAPJA ORSZÁGOS VERSENY 2018 területi forduló MEGOLDÓKULCS I.: A 2018-as év madara: a vándorsólyom I./1.: Kérdezz-felelek Feladat: Egyetlen szóval válaszolj az alábbi feladványokra: 1. Az

Részletesebben

4. osztályos feladatsor I. forduló 2015/2016. tanév

4. osztályos feladatsor I. forduló 2015/2016. tanév Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, AMI és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 Iskola neve:.. Csapatnév:.

Részletesebben

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 Versenyző

Részletesebben

Versenyző iskola neve:. Település:... Csapat neve:... Csapattagok nevei:... Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő

Versenyző iskola neve:. Település:... Csapat neve:... Csapattagok nevei:... Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 Versenyző

Részletesebben

I. Szakközépiskola

I. Szakközépiskola I. Szakközépiskola - 2018 Knáb László Megyei Matematika Verseny Kedves Versenyző! A feladatok megoldásához használhatsz számológépet! Sok sikert kívánunk! *Kötelező 1. Név: * 2. Középiskola * Bornemissza

Részletesebben

Versenyző adatlap. Név: Osztály: Születési hely, idő: Általános iskola neve, címe: A versenyző otthoni címe: Telefonszáma: e-mail címe:

Versenyző adatlap. Név: Osztály: Születési hely, idő: Általános iskola neve, címe: A versenyző otthoni címe: Telefonszáma: e-mail címe: Versenyző adatlap Név: Osztály: Születési hely, idő: Általános iskola neve, címe: A versenyző otthoni címe: Telefonszáma: e-mail címe: Vizeink védelme I. forduló 1, Az alábbi keresztrejtvény egy, a vízgazdálkodásban

Részletesebben

SZÖVEGÉRTÉS 4. OSZTÁLY TOLLFORGATÓ V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 4. OSZTÁLY. Tanuló neve:... Osztálya:... Iskola neve:......

SZÖVEGÉRTÉS 4. OSZTÁLY TOLLFORGATÓ V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 4. OSZTÁLY. Tanuló neve:... Osztálya:... Iskola neve:...... Fekete István Általános Iskola 2213 Monorierdő, Szabadság u. 43. Tel./Fax: 06-29-419-113 www.fekete-merdo.sulinet.hu SZÖVEGÉRTÉS 4. OSZTÁLY TOLLFORGATÓ V. TOLLFORGATÓ 1. forduló V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ

Részletesebben

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232

Részletesebben

OLVASÁS SZÖVEGÉRTÉS Feladási határidő: január 14. (hétfő) Forduló: Évfolyam: 2. A versenyző neve:

OLVASÁS SZÖVEGÉRTÉS Feladási határidő: január 14. (hétfő) Forduló: Évfolyam: 2. A versenyző neve: Tanítók Fekete István Egyesülete OLVASÁS SZÖVEGÉRTÉS Feladási határidő: 2019. január 14. (hétfő) Forduló: Évfolyam: III. 2. A versenyző neve: Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Az iskola kódja:

Részletesebben

2. osztályos feladatsor I. forduló 2012/2013. tanév

2. osztályos feladatsor I. forduló 2012/2013. tanév Iskola: 1 Csapatnév: 1. a.) Fejtsétek meg a rejtvényt! 2. 1. 3.. 2. osztályos feladatsor I. forduló 2012/2013. tanév 1. Örökzöld fa. 2. Ez lesz a virágból. 3. Csonthéjas gyümölcs.. Erdei állat. Megfejtés:

Részletesebben

Kedves Gyerekek! Paks gyerekeknek című könyve. a Kincskereső Gyermekkönyvtárban,

Kedves Gyerekek! Paks gyerekeknek című könyve. a Kincskereső Gyermekkönyvtárban, Kedves Gyerekek! Közös városismereti barangolásra hívunk benneteket Fürgével és Görgivel. háromfős, 3., 4., és 5. osztályos csapatokat várunk játékunkra. Háromhetente új feladatlapot juttatunk el hozzátok,

Részletesebben

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 Versenyző

Részletesebben

1. Á L P P I Ó C 6. R A K A S Z 2. L Á K A S N Y A R A 7. Ö L T Ő S Ü V 3. K Ó S B A R E G E N I C 8. G Y A N E L E P

1. Á L P P I Ó C 6. R A K A S Z 2. L Á K A S N Y A R A 7. Ö L T Ő S Ü V 3. K Ó S B A R E G E N I C 8. G Y A N E L E P 1. forduló 7 8. osztály Iskola neve: Csapattagok neve: Beküldési határidő: 2014. február 14. Hétvezér Általános Iskola A 2. fordulóba bejutott csapatok nevét honlapunkon nézhetik meg 03.04-től. Elérhető

Részletesebben

PÉNZÜGYI ÉS SZAKMAI BESZÁMOLÓ

PÉNZÜGYI ÉS SZAKMAI BESZÁMOLÓ (Elszámoló lap, Pénzügyi és szakmai elszámolás, mellékletek) A NKA MÚZEUMI SZAKMAI KOLLÉGIUM 2311/1812 AZONOSÍTÓ SZÁMON NYILVÁNTARTOTT PÁLYÁZATI ANYAGHOZ KAPCSOLÓDÓ VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁS FELHASZNÁLÁSÁRÓL

Részletesebben

46. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY NEGYEDIK OSZTÁLY

46. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY NEGYEDIK OSZTÁLY 6. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY Megyei forduló Javítási útmutató NEGYEDIK OSZTÁLY 1. Írd be az 1, 2, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11 és 12 számokat a kis körökbe úgy, hogy a szomszédos számok különbsége

Részletesebben

Esterházy történelmi tanulmányi verseny a gimnáziumok 10. osztályos tanulói számára

Esterházy történelmi tanulmányi verseny a gimnáziumok 10. osztályos tanulói számára ESTÖRI KREATÍV TÖRTÉNELMI VERSENY Esterházy történelmi tanulmányi verseny a gimnáziumok 10. osztályos tanulói számára 2016/2017-es tanév témakiírása: Az Esterházy család egy kivételes karrier a 17. században

Részletesebben

KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG

KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG XV. ŐSZIRÓZSA TERMÉSZETVÉDELMI VETÉLKEDŐ 2018. Feladatlap Kedves Versenyzők! Szeretettel köszöntünk benneteket az idei - már 15. - Őszirózsa Természetvédelmi Vetélkedő

Részletesebben

IX. ORSZÁGOS SZAKMAI VERSENY ÓRA LURDY-HÁZ. Felhívás a IX. Országos Szakmai Verseny döntőjére

IX. ORSZÁGOS SZAKMAI VERSENY ÓRA LURDY-HÁZ. Felhívás a IX. Országos Szakmai Verseny döntőjére IX. ORSZÁGOS SZAKMAI VERSENY 2018. 10. 12. 9 ÓRA LURDY-HÁZ Felhívás a IX. Országos Szakmai Verseny döntőjére A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Országos Szervezete kilencedik alkalommal rendezi

Részletesebben

SZKB_102_03. Tóban és tóparton

SZKB_102_03. Tóban és tóparton SZKB_102_03 Tóban és tóparton DIAK_2evfolyam.indd 23 2007.07.30. 10:37:27 DIAK_2evfolyam.indd 24 2007.07.30. 10:37:28 DIÁKMELLÉKLET TÓBAN ÉS TÓPARTON 2. ÉVFOLYAM 25 D1 Tóban és tóparton élő állatok A A

Részletesebben

Felhívás a X. Országos Szakmai Verseny döntőjére

Felhívás a X. Országos Szakmai Verseny döntőjére Felhívás a X. Országos Szakmai Verseny döntőjére A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Országos Szervezete tizedik alkalommal rendezi meg az immár hagyománnyá vált Országos Szakmai Vetélkedő döntőjét.

Részletesebben

I.2. ROZSOMÁK. A feladatsor jellemzői

I.2. ROZSOMÁK. A feladatsor jellemzői I.2. ROZSOMÁK Tárgy, téma A feladatsor jellemzői Kombinatorikai alapfeladatok, halmazok használata. Logikai kijelentések vizsgálata, értelmezése. A szövegértés képességének fejlesztése. Előzmények Cél

Részletesebben

VI. Országos Komplex Ének-zenei Műveltségi Verseny 2015/2016.

VI. Országos Komplex Ének-zenei Műveltségi Verseny 2015/2016. VI. Országos Komplex Ének-zenei Műveltségi Verseny 2015/2016. A verseny védnöke: Miklósa Erika operaénekes A verseny meghirdetője: Csitáry Emil Művészeti Műhely Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Székesfehérvár,

Részletesebben

Versenyeinkre a nevezéseket 2013. április 25-ig legyetek szívesek elküldeni!

Versenyeinkre a nevezéseket 2013. április 25-ig legyetek szívesek elküldeni! Általános Iskolák Igazgatóinak Munkaközösségeinek L A N D O R N A P 2013. május 22. (szerda) Tárgy: versenykiírások Kedves Kollégák! A Landorhegyi Általános Iskola, Sportiskola az idei tanévben a következő

Részletesebben

2. forduló megoldások

2. forduló megoldások BIOLÓGIA 7. évfolyamos tanulók számára 2. forduló megoldások 1, Egészítsd ki a táblázat hiányzó részeit! A táblázat utáni feladatok által felkínált lehetőségek közül válassz! A kiválasztott betűt jelöld

Részletesebben

2012 év madara - az egerészölyv

2012 év madara - az egerészölyv 2012 év madara - az egerészölyv Az egerészölyv a leggyakoribb ragadozó madarunk, sík- és hegyvidéken egyaránt előfordul, így a laikusok által úton-útfélen látott sasok általában ennek a fajnak a képviselői.

Részletesebben

FELHÍVÁS A GÁL FERENC KÖZÉPISKOLAI HITTANVERSENYRE (GFKH)

FELHÍVÁS A GÁL FERENC KÖZÉPISKOLAI HITTANVERSENYRE (GFKH) Menjetek békével, szolgáljátok Istent és embertársaitokat! FELHÍVÁS A GÁL FERENC KÖZÉPISKOLAI HITTANVERSENYRE (GFKH) A GFKH célja, hogy a 9-12. osztályosok egy háromfordulós, szellemet és lelket pezsdítő

Részletesebben

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET C

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET C MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET C Matematika 1. évfolyam tanulói ESZKÖZÖK Matematika C 1. évfolyam 1. modul: Alakzatok Matematika C 1. évfolyam 1. modul: Alakzatok Matematika C 1. évfolyam 2. modul: Táblás

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP. Név: Osztály: cím (továbbjutásról itt is értesítünk): Iskola: Felkészítő tanár: cím:

JELENTKEZÉSI LAP. Név: Osztály:  cím (továbbjutásról itt is értesítünk): Iskola: Felkészítő tanár:  cím: JELENTKEZÉSI LAP Név: Osztály: E-mail cím (továbbjutásról itt is értesítünk): Iskola: Felkészítő tanár: E-mail cím: Második fordulóba jutás esetén Windows 8.1 operációs rendszert, és Office 2013 programcsomagot

Részletesebben

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Körösvölgyi Látogatóközpontja természetismereti versenyt hirdet. Túzok Tusa címmel

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Körösvölgyi Látogatóközpontja természetismereti versenyt hirdet. Túzok Tusa címmel A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Körösvölgyi Látogatóközpontja természetismereti versenyt hirdet Túzok Tusa címmel 7.-8. osztályos diákok számára. A versenyre 3 fős csoportok jelentkezését várjuk

Részletesebben

Matematika. Az emberek csak azért gondolják, hogy a matematika nehéz, mert még nem döbbentek rá, hogy az élet maga milyen bonyolult.

Matematika. Az emberek csak azért gondolják, hogy a matematika nehéz, mert még nem döbbentek rá, hogy az élet maga milyen bonyolult. 7. Matematika Az emberek csak azért gondolják, hogy a matematika nehéz, mert még nem döbbentek rá, hogy az élet maga milyen bonyolult. (Neumann János) Gyömrő, 2017. június 2. Készítette: Szafiánné Csécsei

Részletesebben

JAVÍTÓKULCS 6. osztályosok számára B-2 feladatlap

JAVÍTÓKULCS 6. osztályosok számára B-2 feladatlap JAVÍTÓKULCS 6. osztályosok számára B-2 feladatlap 2001. február 7. 1. A jéghegyeknek csak 1/9 része van a vízfelszín felett. Hány tonnás az a jéghegy, amelynek víz alatti része 96 tonna tömegű? A válasz:

Részletesebben

SZÁMKERESZTREJTVÉNYEK

SZÁMKERESZTREJTVÉNYEK Róka Sándor SZÁMKERESZTREJTVÉNYEK Bővített és átdolgozott kiadás TARTALOM Bevezetés 7 Keresztező feladatok (1 26 számkeresztrejtvény) 11 Egyszerűbb számkeresztrejtvények (27 33. számkeresztrejtvény) 83

Részletesebben

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő 2014/2015. tanév. 5. osztály III. forduló (természetvédelem, környezetvédelem, Herman Ottó)

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő 2014/2015. tanév. 5. osztály III. forduló (természetvédelem, környezetvédelem, Herman Ottó) Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232

Részletesebben

TestLine - Környezetismeret bemeneti mérés Minta feladatsor

TestLine - Környezetismeret bemeneti mérés Minta feladatsor soportosítsd az állatokat élőhelyük szerint! 1. 3:10 Normál tyúk vaddisznó szarvas szarvasmarha róka kecske Vadon élő állatok Ház körül élő állatok 2. kérdés nagyobb mint egy önálló oldal, ezért nem tud

Részletesebben

TestLine - Környezetismeret bemeneti mérés Minta feladatsor

TestLine - Környezetismeret bemeneti mérés Minta feladatsor soportosítsd a világtájakat! 1. 4:04 Normál Jelöld! G H északkelet észak kelet délkelet délnyugat nyugat dél északnyugat minden sorban pontosan egy helyes válasz van ŐVILÁGTÁJK MLLÉKVILÁGTÁJK Jelöld! Melyik

Részletesebben

MAGYAR DIÁKSPORT SZÖVETSÉG HÍRLEVÉL 2012/7

MAGYAR DIÁKSPORT SZÖVETSÉG HÍRLEVÉL 2012/7 MAGYAR DIÁKSPORT SZÖVETSÉG HÍRLEVÉL 2012/7 Tisztelt Igazgató Asszony! Tisztelt Igazgató Úr! Bízunk benne, az Ön által vezetett oktatási intézmény az 5. számú Hírlevelünk felhívásának eleget téve, csatlakozik

Részletesebben

A felelős állattartás néhány szabálya

A felelős állattartás néhány szabálya Tanuló neve: Dátum: A felelős állattartás néhány szabálya 1. Táplálás Egyetlen gyógyszer sem képes oly sok betegséget megelőzni, mintha olyan ételt eszünk, amilyenre szükségünk van. Gondoljunk csak arra,

Részletesebben

KERÜLETI MAGYAR MUNKAKÖZÖSSÉG

KERÜLETI MAGYAR MUNKAKÖZÖSSÉG 1 A nyelv nem az enyém, nem a tiéd, hanem az édes mienk. Kazinczy KERÜLETI MAGYAR MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2012/2013. 2 Helyzetelemzés Munkaközösségünkhöz 22 kerületi iskola magyar munkaközössége tartozik:

Részletesebben

Feladatok MATEMATIKÁBÓL

Feladatok MATEMATIKÁBÓL Feladatok MATEMATIKÁBÓL a 12. évfolyam számára III. 1. Számítsuk ki a következő hatványok értékét! 2. Írjuk fel gyökjelekkel a következő hatványokat! 3. Az ötnek hányadik hatványa a következő kifejezés?

Részletesebben

Sün Simi. Iskolás Sün lettem Simi. 1. Hol lakhat Sün Simi? Színezd ki, és rajzold oda Simit! 2. Színezd ki Simi táplálékait!

Sün Simi. Iskolás Sün lettem Simi. 1. Hol lakhat Sün Simi? Színezd ki, és rajzold oda Simit! 2. Színezd ki Simi táplálékait! Iskolás Sün lettem Simi Sün Simi. Hol lakhat Sün Simi? Színezd ki, és rajzold oda Simit! 2. Színezd ki Simi táplálékait!. Rajzold le, mi jelenthet veszélyt Simi számára! Óvodából az iskolába. Rajzold le,

Részletesebben

45. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY NEGYEDIK OSZTÁLY

45. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY NEGYEDIK OSZTÁLY 45. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY Megyei forduló Javítási útmutató NEGYEDIK OSZTÁLY 1. Piroska, a nagymamája, a farkas és a vadász egymás mellett ülnek egy padon. Se a nagymama, se Piroska

Részletesebben

Természetismeret 3. osztály - 3. forduló -

Természetismeret 3. osztály - 3. forduló - MERJ A LEGJOBB LENNI! A TEHETSÉGGONDOZÁS FELTÉTELRENDSZERÉNEK FEJLESZTÉSE A GYOMAENDRŐDI KIS BÁLINT ISKOLA ÉS ÓVODÁBAN AZONOSÍTÓ SZÁM: TÁMOP-3.4.3-08/2-2009-0053 PROJEKT KEDVEZMÉNYEZETT: KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS

Részletesebben

Társas madarak, azaz csapatban élnek. A párok az elsô évben csak jegyesek, azután lépnek házasságra. Életük végéig hûségesek egymáshoz.

Társas madarak, azaz csapatban élnek. A párok az elsô évben csak jegyesek, azután lépnek házasságra. Életük végéig hûségesek egymáshoz. Kedves Gyerekek! A megújult Csipogó rovatban mostantól Csicseri és Csicsóka, a két fiatal csóka fog benneteket kaluzolni. Ezentúl a testvérem és én kísérünk Téged a Csipogó világában. Azért kaptam a Csicseri

Részletesebben

VERSENYFELHÍVÁS. A verseny célja:

VERSENYFELHÍVÁS. A verseny célja: VERSENYFELHÍVÁS A Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium, a Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium valamint a Nyugat-magyarországi Egyetem Informatikai és Gazdasági Intézete a Soproni Széchenyi István Gimnáziummal

Részletesebben

KOMPLEX TEHETSÉGGONDOZÓ VERSENY

KOMPLEX TEHETSÉGGONDOZÓ VERSENY KOMPLEX TEHETSÉGGONDOZÓ VERSENY Járj szerencsével! Csapatnév: Iskola neve: Település (ahol az iskolátok van): Irányítószám, utca, házszám: Felkészítő neve: 3 forduló 1 évfolyam Elérhető pontszám: 87 Elért

Részletesebben

V. Földi János természettudományi verseny II. FORDULÓ - beküldési határidő: január 9.

V. Földi János természettudományi verseny II. FORDULÓ - beküldési határidő: január 9. V. Földi János természettudományi verseny II. FORDULÓ - beküldési határidő: 2018. január 9. Az I. kategória (3. és 4. évfolyam) feladatai: 1.5. feladat Szerezz be néhány közepes méretű, új vasszeget és

Részletesebben

KOZMA LÁSZLÓ XVII. ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYKIÍRÁS A 2018/2019-ES TANÉVRE évfolyam részére

KOZMA LÁSZLÓ XVII. ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYKIÍRÁS A 2018/2019-ES TANÉVRE évfolyam részére KOZMA LÁSZLÓ XVII. ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYKIÍRÁS A 2018/2019-ES TANÉVRE 5-6. évfolyam részére A verseny meghirdetője: Informatika - Számítástechnika Tanárok Egyesülete

Részletesebben

KÖRNYEZETISMERET-KÖRNYEZETVÉDELEM CSAPATVERSENY. 2018/ évf. II. forduló. Iskola neve: 1. Írjátok a téli madaraink nevét a képek alá!

KÖRNYEZETISMERET-KÖRNYEZETVÉDELEM CSAPATVERSENY. 2018/ évf. II. forduló. Iskola neve: 1. Írjátok a téli madaraink nevét a képek alá! KÖRNYEZETISMERET-KÖRNYEZETVÉDELEM CSAPATVERSENY 2018/2019. 2. évf. II. forduló Iskola neve: Csapat neve: 1. Írjátok a téli madaraink nevét a képek alá! 9/ 2. Miért fontos a téli madáretetés? 5/ 3. Egészítsétek

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP. Név: Osztály: cím (továbbjutásról itt is értesítünk): Iskola: Felkészítő tanár: cím:

JELENTKEZÉSI LAP. Név: Osztály:  cím (továbbjutásról itt is értesítünk): Iskola: Felkészítő tanár:  cím: JELENTKEZÉSI LAP Név: Osztály: E-mail cím (továbbjutásról itt is értesítünk): Iskola: Felkészítő tanár: E-mail cím: Második fordulóba jutás esetén Windows 7 operációs rendszert, és Office 007 programcsomagot

Részletesebben

III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló

III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló 1. Mennyi az eredmény 15+17 15+17 15+17=? A) 28 B) 35 C) 36 D)96 2. Melyik szám van a piramis csúcsán? 42 82 38 A) 168 B) 138

Részletesebben

Éti csiga. Fekete csupaszcsiga

Éti csiga. Fekete csupaszcsiga Kedves Olvasó! Újságunk segítségével nem csak a Vadak Ura kártyajáték kedvelőinek szeretnénk további segítséget, tanácsokat adni, hanem szeretnénk információkat adni ahhoz a természettudományi versenyhez,

Részletesebben

GÁRDONYI ZOLTÁN REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA és AMI Biharkeresztes, Damjanich u. 21. Telephely: Biharkeresztes, Kossuth u. 52.

GÁRDONYI ZOLTÁN REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA és AMI Biharkeresztes, Damjanich u. 21. Telephely: Biharkeresztes, Kossuth u. 52. GÁRDONYI ZOLTÁN REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA és AMI 4110. Biharkeresztes, Damjanich u. 21. Telephely: Biharkeresztes, Kossuth u. 52. Telefon: 06-54-431-258, Telephely:06-30-2495215 Email cím: gardonyi.zoltan.iskola@reformatus.hu

Részletesebben

Azonosság-különbözıség: 1., 2., 3., 4. Irányok, téri tájékozódás: 6., 7., 13. Szintézis: 6. Számfogalom, bontás: 7. Következtetés: 5.

Azonosság-különbözıség: 1., 2., 3., 4. Irányok, téri tájékozódás: 6., 7., 13. Szintézis: 6. Számfogalom, bontás: 7. Következtetés: 5. Azonosság-különbözıség: 1., 2., 3., 4. Irányok, téri tájékozódás: 6., 7., 13. Szintézis: 6. Számfogalom, bontás: 7. Következtetés: 5. Összes lehetıség megtalálása: 3. Figyelem fejlesztése: 1., 2., 3.,

Részletesebben

Helyezés Név Iskola. Devecz Ádám. Karsai Kristóf. Szücs Júlia. 5. Mészáros Mirkó Landorhegyi. 6. Benke Boglárka Öveges. Péntek-Takács Laura

Helyezés Név Iskola. Devecz Ádám. Karsai Kristóf. Szücs Júlia. 5. Mészáros Mirkó Landorhegyi. 6. Benke Boglárka Öveges. Péntek-Takács Laura Helyezés Név Iskola 1. Czigány Mátyás Liszt 2. Devecz Ádám Karsai Kristóf Ady Liszt 3. Lénárt Zsófia Petőfi 4. Szücs Júlia Domján István Liszt Öveges 5. Mészáros Mirkó Landorhegyi 6. Benke Boglárka Öveges

Részletesebben

Gyakorlati madárvédelem a ház körül 1. Természetes élőhelyek és mesterséges odúk

Gyakorlati madárvédelem a ház körül 1. Természetes élőhelyek és mesterséges odúk Gyakorlati madárvédelem a ház körül 1. Természetes élőhelyek és mesterséges odúk Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 2011. Természetes élőhelyek A változatos növényzetű környezet egész

Részletesebben

Figyeljük meg, hány dolgozata lett jobb, rosszabb, ugyanolyan értékű, mint az átlag!

Figyeljük meg, hány dolgozata lett jobb, rosszabb, ugyanolyan értékű, mint az átlag! Átlag Kidolgozott mintapélda Bence hét matematikadolgozatának érdemjegyei:,,,,,, Szeretné kiszámolni a dolgozatokra kapott érdemjegyeinek átlagát. Bence jegyei:,,,,,, Jegyek átlaga: ( + + + + + + ) : 7

Részletesebben

Tudós Rektor Természettudományi Csapatverseny 8. évfolyam részére. Csapat neve:... Csapattagok neve:... Iskola: Település:

Tudós Rektor Természettudományi Csapatverseny 8. évfolyam részére. Csapat neve:... Csapattagok neve:... Iskola: Település: Tudós Rektor Természettudományi Csapatverseny 8. évfolyam részére Csapat neve:... Csapattagok neve:...... Iskola: Település: 2. forduló 1. Nevezzétek el a képeken látható szöveteket és oldjátok meg a feladatokat,

Részletesebben

GEOMATECH TANULMÁNYI VERSENYEK 2015. ÁPRILIS

GEOMATECH TANULMÁNYI VERSENYEK 2015. ÁPRILIS GEOMATECH TANULMÁNYI VERSENYEK 2015. ÁPRILIS Eddig nehezebb típusú feladatokkal dolgoztunk. Most, hogy közeledik a tavaszi szünet, játékra hívunk benneteket! Kétszemélyes játékokat fogunk játszani és elemezni.

Részletesebben

MATEMATIKA FELADATGYŐJTEMÉNY 2. osztályos tanulásban akadályozott tanulók részére TÉMA: alapmőveletek - összeadás

MATEMATIKA FELADATGYŐJTEMÉNY 2. osztályos tanulásban akadályozott tanulók részére TÉMA: alapmőveletek - összeadás Soós Luca és Szári Laura MATEMATIKA FELADATGYŐJTEMÉNY. osztályos tanulásban akadályozott tanulók részére TÉMA: alapmőveletek - összeadás 0. 0.. Ő. JÁTÉK A FORMÁKKAL Nézd meg jól a képet! Mit gondolsz,

Részletesebben

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 Versenyző

Részletesebben

OLVASÁS SZÖVEGÉRTÉS Feladási határidő: december 10. (hétfő) Forduló: Évfolyam: 2. A versenyző neve:

OLVASÁS SZÖVEGÉRTÉS Feladási határidő: december 10. (hétfő) Forduló: Évfolyam: 2. A versenyző neve: Tanítók Fekete István Egyesülete OLVASÁS SZÖVEGÉRTÉS Feladási határidő: 2018. december 10. (hétfő) Forduló: Évfolyam: II. 2. A versenyző neve: Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Az iskola kódja:

Részletesebben

K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő versenykiírás

K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő versenykiírás K&H Bank Zrt. 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 9. telefon: (06 1) 328 9000, (06 30) 761 9000 fax: (06 1) 328 9696 www.kh.hu bank@kh.hu K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő versenykiírás 1. a verseny

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP. Név: Osztály: E-mail cím (továbbjutásról itt is értesítünk): Iskola: Felkészítő tanár: E-mail cím:

JELENTKEZÉSI LAP. Név: Osztály: E-mail cím (továbbjutásról itt is értesítünk): Iskola: Felkészítő tanár: E-mail cím: JELENTKEZÉSI LAP Név: Osztály: E-mail cím (továbbjutásról itt is értesítünk): Iskola: Felkészítő tanár: E-mail cím: Második fordulóba jutás esetén Windows 7 operációs rendszert, és Office 2013 programcsomagot

Részletesebben

Levelező Matematika Verseny Versenyző neve:... Évfolyama:... Iskola neve:... Postára adási határidő: január 19. Feladatok

Levelező Matematika Verseny Versenyző neve:... Évfolyama:... Iskola neve:... Postára adási határidő: január 19. Feladatok Postára adási határidő: 2017. január 19. Tollal dolgozz! Feladatok 1.) Az ábrán látható piramis természetes számokkal megszámozott kockákból áll. Az alsó szinten semelyik két kockának nincs ugyanolyan

Részletesebben

VI. Robotprogramozó Országos Csapatverseny évfolyam

VI. Robotprogramozó Országos Csapatverseny évfolyam VI. Robotprogramozó Országos Csapatverseny Országos döntőjének versenyfeladatai 7-8. évfolyam 2015. április 25. A robot portjainak kiosztása: Motorok: B és C Szenzorok: Ütközésérzékelő (Touch): 1-es port

Részletesebben

Érettségi feladatok: Halmazok, logika

Érettségi feladatok: Halmazok, logika Érettségi feladatok: Halmazok, logika 2005. május 10 18. Egy rejtvényújságban egymás mellett két, szinte azonos rajz található, amelyek között 23 apró eltérés van. Ezek megtalálása a feladat. Először Ádám

Részletesebben

A Magas Természeti Értékű Területek támogatási lehetőségei

A Magas Természeti Értékű Területek támogatási lehetőségei A Magas Természeti Értékű Területek támogatási lehetőségei Változatlan célok mentén a program továbbfejlesztése Továbbfejlesztés területei: o Előírások egyszerűsítése, csökkentése o Korábbi célprogramok

Részletesebben

Versenyző iskola neve:... 2... Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő 2014/2015. 6. osztály. I. forduló

Versenyző iskola neve:... 2... Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő 2014/2015. 6. osztály. I. forduló 1 Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232

Részletesebben

A pillangóval jelölt feladatok mindenki számára könnyen megoldhatók. a mókussal jelölt feladatok kicsit nehezebbek, több figyelmet igényelnek.

A pillangóval jelölt feladatok mindenki számára könnyen megoldhatók. a mókussal jelölt feladatok kicsit nehezebbek, több figyelmet igényelnek. Kedves második osztályos tanuló! Bizonyára te is szívesen tanulod a matematikát. A 2. osztályban is sok érdekes feladattal találkozhatsz. A Számoljunk! című munkafüzetünk segítségedre lesz a gyakorlásban.

Részletesebben

Versenyző iskola neve:.. Település:... Csapat neve:... Csapattagok nevei:... Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő

Versenyző iskola neve:.. Település:... Csapat neve:... Csapattagok nevei:... Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232

Részletesebben

Lilla Téri Általános Iskola meghirdeti komplex tanulmányi versenyét, melynek időpontja: november 15. Ünnepélyes megnyitó: 8.

Lilla Téri Általános Iskola meghirdeti komplex tanulmányi versenyét, melynek időpontja: november 15. Ünnepélyes megnyitó: 8. Lilla Téri Általános Iskola meghirdeti komplex tanulmányi versenyét, melynek időpontja: 2019. november 15. Ünnepélyes megnyitó: 8.45 Verseny kezdési időpontja: 9.00 Helyszínei: Lilla Téri Általános Iskola:

Részletesebben

ÉLÔ ÉS ÉLETTELEN KÖRNYEZETEM

ÉLÔ ÉS ÉLETTELEN KÖRNYEZETEM Tompáné Balogh Mária ÉLÔ ÉS ÉLETTELEN KÖRNYEZETEM A fák birodalma Környezetismeret TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK éves tanulók részére 0. kiadás Évfolyam 0... A tanuló neve pauz westermann kiadó ÔSZ A PARKBAN A.

Részletesebben

FÖLD NAPJA VETÉLKEDŐ-2016/2017. III. forduló Leadási határidő: február 22.

FÖLD NAPJA VETÉLKEDŐ-2016/2017. III. forduló Leadási határidő: február 22. FÖLD NAPJA VETÉLKEDŐ-2016/2017. III. forduló Leadási határidő: 2017. február 22. 1. Az év fája 8 pont/ Az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) 21 éve indította útjára az Év Fája mozgalmat. A kezdeményezés

Részletesebben